A légi közlekedési szektor liberalizációja és az európai fapados piac

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.17649/TET.24.1.1300

Kulcsszavak:

fapados légitársaságok, liberalizáció, low-cost modell, útvonalhálózat

Absztrakt

Az európai légtér liberalizációja felszabadította a korábban igen szabályozott légi közlekedési piacot, és új működési keretet hozott létre az Európai Közösség területén üzemelő légitársaságoknak. Az új helyzetet kihasználva új piaci szereplők is megjelentek Európa égboltján a diszkont légitársaságok formájában, melyek gyorsan számottevő piaci részesedésre tettek szert és komoly versenytársaivá váltak a hagyományos légitársaságoknak. Kezdetekben a fapados forgalom teljes mértékben a nyugat-európai térségre koncentrálódott, itt alakította ki egyedi útvonalhálózatát és üzleti struktúráját. Az Európai Unió keleti b ővítésének hatására a diszkont légitársaságok megjelentek Kelet-Európában is, ahol szembesülve az újfajta piaci kereslettel, itt is hamar komoly piaci részt hódítottak el a nemzeti légitársaságoktól. E tanulmánynak az a célja, hogy bemutassa az európai fapados piac alakulását, különös hangsúlyt fektetve az Európai Unió keleti b ővítésének hatásaira. Vizsgálataink alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az uniós bővítés óta eltelt időben bővült az európai fapados útvonalhálózat, és a keleti piacok újfajta kereslettel találták szembe magukat, amely három csoportból, az üzleti utazók egy új rétegéb ől, a városlátogató turistákból, valamint a külföldön élő munkások posztmigrációs áramlásaiból kerül ki.

Információk a szerzőről

Dudás Gábor , SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Földtudományok Doktori Iskola, Szeged

PhD hallgató

##submission.downloads##

Megjelent

2010-03-01

Hogyan kell idézni

Dudás, G. (2010) „A légi közlekedési szektor liberalizációja és az európai fapados piac”, Tér és Társadalom, 24(1), o. 137–154. doi: 10.17649/TET.24.1.1300.

Folyóirat szám

Rovat

Kitekintő