Városfelújítás Pécs és Győr történelmi belvárosában

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.17649/TET.20.1.1042

Kulcsszavak:

városfelújítás, műemlékvédelem, történelmi városrészek, Pécs, Győr

Absztrakt

A tanulmány a két dunántúli nagyváros példáján mutatja be a történelmi városfelújítás főbb múltbeli eseményeit, eredményeit, a történelmi belvárosok jelenbeli helyzetét, mind napjaink városfejlődési folyamataiban, mind a városok életében betöltött szerepük szerint. A szerző fő megállapítása, hogy a történelmi belvárosok megújítása egyfelől a rendszerváltozást megelőző műemlékvédelmi munkák által kijelölt iránytól meghatározott, másfelől a helyi önkormányzatok szerepvállalásától – elsősorban felsőbb kormányzati szintek által determinált – lehetőségeitől függ. A történelmi városrészek felújításának folyamata mindenképpen (kormányzati) újragondolást igényel, illetve a szereplők együttműködését, a források és eszközök koncentrálását, amely hozzájárulhat a műemlékek, illetve az épített örökség versenyképességéhez, mind a lakó-, mind a gazdasági funkciók tekintetében. Több konfliktus feloldásra vár tehát, így az, hogy látszólag csak az új építésű épületek hoznak megújulást a történelmi belvárosokba, illetve a műemlékek szociális bérház funkciója. Mindezek ugyanis már rövidtávon is fenntarthatatlanná tehetik a „történelmi városrész"-t.

Információk a szerzőről

Jankó Ferenc , NYME KTK Nemzetközi és Regionális Gazdaságtan Intézeti Tanszék

egyetemi tanársegéd

##submission.downloads##

Megjelent

2006-03-01

Hogyan kell idézni

Jankó, F. (2006) „Városfelújítás Pécs és Győr történelmi belvárosában”, Tér és Társadalom, 20(1), o. 109–123. doi: 10.17649/TET.20.1.1042.

Folyóirat szám

Rovat

Gyors ténykép