Az állam szerepe a „közterek hanyatlásában” – történelmi perspektívában

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.17649/TET.33.4.3202

Kulcsszavak:

militarizáció, köztér, Budapest, államszocializmus

Absztrakt

A tanulmány a kritikai földrajz által meghatározott köztér-militarizáció és az ezáltali köztérhanyatlás jelenségét vizsgálja történeti perspektívában, kiemelve az állam szerepét, Magyarország és elsősorban Budapest kontextusában. A történetiséget azért találtam fontosnak, mert bár az angolszász irodalom által tárgyalt köztér-militarizációs tendenciák jellemzik Budapest utcáit is, a köztér hanyatlásának elmélete azt feltételezi, hogy valaha létezett olya köztér, ami korábban demokratikusabb volt. A nemzetközi irodalom áttekintése során a köztér jelentésével, és a köztér militarizációjával, hanyatlásával foglalkozom. A második fejezet első részében elsősorban magyar kontextusban vizsgálom az állam szerepét a köztér és a magántér vonatkozásában, majd a második és a harmadik alfejezetben a vonatkozó szakirodalom mellett Papp Gábor Zsigmond archív felvételeket tartalmazó összeállításának a Budapest Retro-nak és a Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyveit használom az elemzéshez.

Információk a szerzőről

Sági Mirjam Cecília , Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék

PhD-hallgató

##submission.downloads##

Megjelent

2019-11-24

Hogyan kell idézni

Sági, M. C. (2019) „Az állam szerepe a »közterek hanyatlásában« – történelmi perspektívában”, Tér és Társadalom, 33(4), o. 87–103. doi: 10.17649/TET.33.4.3202.

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok