Central Europe’s changing role in European manufacturing: Selective upgrading and rethinking the core–periphery divide

Közép-Európa változó szerepe az európai feldolgozóiparban: szelektív feljebb lépés és a centrum–periféria felosztás újragondolása

Absztrakt

Közép-Európa – Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Szlovénia – az Európai Unió egyik legjelentősebb feldolgozóipari régiójává vált az elmúlt két évtizedben. A meglévő értelmezések ezt az átalakulást túlnyomórészt olyan fogalmakkal magyarázták, mint a függő fejlődés, az integrált periféria, a félperiféria vagy a gyárgazdaság, kiemelve a külföldi működőtőke-befektetések, a külső vállalati irányítás és a transznacionális termelési hálózatokba történő integrálódás meghatározó szerepét. Bár ezek a megközelítések továbbra is a régió fejlődésének fontos vonásait ragadják meg, egyre inkább alábecsülik Közép-Európa differenciált és folyamatosan alakuló pozícióját a változó európai feldolgozóipari rendszeren belül. A tanulmány amellett érvel, hogy Közép-Európát nem statikus feldolgozóipari perifériaként, hanem az európai munkamegosztáson belül szelektív és egyenlőtlen újra pozicionáláson átmenő régióként kell értelmezni.

Az elemzés Eurostat-adatokat, Európában működő japán érdekeltségű cégekre vonatkozó JETRO-felméréseket, valamint korábbi kutatási projektekben gyűjtött vállalati szintű bizonyítékokat kombinál. A centrum–periféria viszonyok három dimenziója – a piaci, a hálózati és a funkcionális perspektíva – közötti megkülönböztetést javasoljuk.

Az eredmények azt mutatják, hogy Közép-Európa jelentősen megerősítette pozícióját az európai feldolgozóiparon belül. A régió részesedése az EU feldolgozóipari kibocsátásából számottevően nőtt, különösen nagyarányú növekedéssel a járműgyártásban, az elektromos berendezések gyártásában, a bútoriparban, a gumi- és műanyagiparban, valamint a gépipari ágazatokban. Ezt a növekedést elsősorban a termelékenység javulása és az exportbővülés hajtotta, nem pedig a foglalkoztatás növekedése. Ugyanakkor a régió komoly belső sokféleséget mutat az iparszerkezet, a külföldi tulajdon, az innovációs képességek és a gazdasági diverzifikáció szintje tekintetében. A JETRO-felmérésekből származó bizonyítékok arra utalnak, hogy Közép-Európát egyre inkább jelentős termelési platformként és fontos piacként is érzékelik, ami az európai piaci és hálózati centrum felé megfigyelhető elmozdulást jelzi. A funkcionális centrum felé történő előrehaladás azonban jóval korlátozottabb marad, mivel a székhelyek és a magas szintű K+F funkciók továbbra is Nyugat-Európában koncentrálódnak.

A tanulmány az endogén és exogén fejlődési tényezők változó együttesét azonosítja. A növekvő munkaerőköltségek, a demográfiai korlátok, az energiabiztonság, az infrastruktúra minősége, a digitalizáció és az intézményi kapacitás egyre inkább alakítja a regionális fejlődést. Ezzel párhuzamosan a geopolitikai átrendeződés, a nearshoring, az ellátási láncok regionalizálódása és a bővülő uniós szabályozási keretek megváltoztatják a feltételeket. Külön figyelmet kap a funkcionális felzárkózás két kibontakozó útvonala: az Ipar 4.0 és a védelmi/kettős felhasználású iparágak. Mindkettő lehetőséget teremt a mérnöki tevékenység, a szoftverfejlesztés, a rendszerintegráció, az automatizálás és a fejlett technológiai képességekhez kapcsolódó magasabb hozzáadott értékű funkciók fejlesztése számára.

A tanulmány számos széles körben alkalmazott leegyszerűsítést azonosít és bírál, köztük Nyugat-Európa stabil viszonyítási alapként történő kezelését, Közép-Európa homogén tömbként való felfogását, a jármű összeszerelésnek a régió tágabb ipari pályájára nézve reprezentatívként történő kezelését, valamint a külföldi irányítású végtermékgyártás e fejlődési pálya kizárólagos jellemzőjeként való felfogását. Végső soron amellett érvelünk, hogy Közép-Európa fejlődési pályája leginkább szelektív újrapozicionálásként érthető meg, nem pedig a nyugat-európai centrummal való egyszerű konvergenciaként.