Az önkormányzati válságkezelés és/vagy reziliencia

Szakirodalmi szemle

Absztrakt

A tanulmány a rezilienciával foglalkozó szakirodalmat elemzi elsősorban a kormányzás, és a decentralizáció szempontjából. A szerző megállapítja, hogy noha a fogalom nem új, de különösen az utóbbi időben vált jellemzővé igazán az interdiszciplináris megközelítés. A covid járvány jelentősen erősítette a rezilienciára épülő szakpolitikák pozícióit, s ez a jelenség a kormányzatok számára is kihívást jelent mind globális, mind nemzeti és helyi önkormányzati szinten. Az elsősorban a járványkezeléssel foglalkozó és a kelet-közép-európai régióra koncentráló szakirodalom szemléje kiterjed a fogalom formálódására, a kormányzási vonatkozásokra, a centralizáció és decentralizáció dilemmájára és a többszintű kormányzásban bekövetkezett változásokra. Az elemzés alapján megállapítható, hogy a centralizációs reflexek rendkívül erősek, a helyi önkormányzatokat érintő megszorítások, az információhiány is akadályozta a szintek együttműködését, de nem voltak előnyös helyzetben a nemzetközi szervezetek sem, mert a nemzetállami kormányzatok nem voltak partnerek az együttműködésben. Fontos tanulság, hogy a kormányzatok minősége jelentős mértékben hozzájárul a válságok sikeres vagy sikertelen kezeléséhez, mint ahogy az is, hogy a válságokra való felkészülést a kormányzatok működésébe rendszer szinten szükséges beépíteni, aminek segítségével elkerülhető, hogy veszélyhelyzetben a rendkívüli eszközök alkalmazása kizárólagos legyen.

A magyar járványkezelés tekintetében tett megjegyzések, részben a szerző és kollégái korábbi kutatásai alapján, arra utalnak, hogy nem kerültük el a centralizáció és a „kivételesség” veszélyeit, de a helyi önkormányzatok felkészületlensége is hozzájárult ahhoz, hogy nem kerültünk a járványkezelésben jól teljesítő kormányzatok közé.