From green transition to local sustainability: The role of locality and territorial embeddedness

A zöld átmenettől a helyi fenntarthatóságig: a lokalitás és a területi beágyazottság szerepe

Absztrakt

A zöld átmenetet egyre gyakrabban a dekarbonizáció, a technológiai innováció és a szabályozási változások keretében értelmezik, ezek azonban önmagukban nem magyarázzák, hogy hasonló fenntarthatósági szakpolitikák miért vezetnek eltérő eredményekhez különböző térségekben. A tanulmány a lokalitást a fenntarthatóság elemzési dimenziójaként értelmezi. A lokalitás itt nem egyszerűen a helyi közigazgatási szintet jelenti, hanem a fenntarthatósági folyamatok területi beágyazottságát: azt, ahogyan a helyspecifikus környezeti feltételek, intézmények, tudás, társadalmi kapcsolatok és szereplői kapacitások alakítják a fenntarthatósági célok értelmezését, koordinációját és megvalósítását. A tanulmány két kérdésre keresi a választ: milyen mechanizmusokon keresztül hat a lokalitás a fenntarthatósági átmenetekre, és miként jelennek meg ezek a mechanizmusok a kortárs klímaadaptációs kormányzásban és a területi tapasztalatokban? Az érvelés a regionális tudomány, az intézményi közgazdaságtan, a társadalmi tőke elmélete és a fenntarthatósági átmenetek földrajza eredményeit kapcsolja össze.

A területi beágyazottságot a fenntarthatósági eredményekkel összekötő fő mechanizmusok a helyi tudás, az érintettek részvétele, a társadalmi tőke, a tranzakciós költségek csökkentése, a területi tanulás és az adaptív kapacitás. Empirikusan a tanulmány rétegzett, feltáró kutatási elrendezést alkalmaz: először az ISO 14092 szabványt vizsgálja a helyi klímaadaptáció intézményi kereteként, majd az EU Klímaváltozáshoz való alkalmazkodás missziójának 65 projektjét kódolja hat, lokalitáshoz kapcsolódó dimenzió mentén, végül egy 100 érvényes válaszból álló magyar IKT-kkv felmérés regionális különbségeit mutatja be a tervezett fenntarthatósági és klímainnovációk terén. A bizonyítékok nem igazolják a lokalitást önálló oksági tényezőként, de fogalmi, intézményi és empirikus szinten egyaránt konvergenciát jeleznek. A tanulmány ezért a lokalitást a fenntarthatóság kiegészítő, ötödik dimenziójaként javasolja: olyan relációs és többszintű feltételként, amely az általános fenntarthatósági célokat összekapcsolja azokkal a területi kapacitásokkal, amelyek révén e célok megvalósulnak. A szakpolitikai következtetés nem a helyi szint elsődlegessége, hanem a területi sokféleségre érzékeny, többszintű fenntarthatósági kormányzás szükségessége, amely egyúttal támogatja a térségek közötti tanulást és koordinációt.