A vidéki térségek közforgalmú közlekedési hálózatának fejlődése Magyarországon a kezdetektől a XXI. század elejéig

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.17649/TET.35.2.3290

Kulcsszavak:

közforgalmú közlekedés, vidéki térségek, Magyarország

Absztrakt

A tanulmány célja a hazai vidéki térségek közforgalmú közlekedéssel való ellátottságának áttekintő bemutatása, a közúti és a vasúti személyszállításra fókuszálva. Ez a felosztás gyakorlatilag a Volán társaságok és a MÁV szolgáltatásait jelenti, a többi szereplő jelenléte a piacon jelképesnek tekinthető. A tanulmány a vasúti és a közúti személyszállítást együttesen kezeli, bemutatva a két alágazat piaci szerepét és annak változásait az elmúlt száz év öt különböző időszakaszában. A két alágazat versenye és együttműködése, kiegészítő és/vagy helyettesítő szerepe létezésükkel egyidős. A vasúti technológia korábban jelent meg, és forradalmi változásokat okozott a helyváltoztatásokban, a közúti közlekedés térnyerésével, először az autóbusz, majd a személygépkocsi elterjedésével azonban a vasút szerepe – a vidéki területeken – jelentősen lecsökkent, néhol meg is szűnt.

A regionális vasúti hálózat fejlődése, elsősorban gazdasági okokból, már XX. század első harmadában megállt. A század második fele a világon szinte mindenütt a regionális személyszállítás visszaszorulását hozta el, mely a személyszállításra használt vasúti pályahálózat hosszának csökkenésében is tükröződött. A folyamat Magyarországon elsősorban a hetvenes években, valamint 2006-2009 között ment végbe. A vonatokat jellemzően autóbuszok pótolták, és ennek – a költségmegtakarítás mellett – jelentős szociológiai hatásai voltak.

2010 óta a vasúti közlekedés hazánkban újra a közlekedéspolitika fókuszába került, jelentős fejlesztések zajlanak, a mellékvonalak sorsa azonban hosszú távon rendezetlen. A vasúti és autóbusz-közlekedés fokozottabb összehangolására, az egységes kínálat kialakítása érdekében számos intézkedés történik, a két alágazat egyre kevésbé versenytársa egymásnak, kiegészítő szerepük erősödik.

Szerző életrajzok

Lieszkovszky József Pál , KTI Közlekedéstudományi Intézet NonproZt Kft.

szenior kutató

Hardi Tamás , Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Regionális Kutatások Intézete

főmunkatárs

Ács Balázs , Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar, Közgazdasági Doktori Iskola

doktorjelölt

##submission.downloads##

Megjelent

2021-05-27

Hogyan kell idézni

Lieszkovszky, J. P., Hardi, T. és Ács, B. (2021) „A vidéki térségek közforgalmú közlekedési hálózatának fejlődése Magyarországon a kezdetektől a XXI. század elejéig”, Tér és Társadalom, 35(2), o. 89–109. doi: 10.17649/TET.35.2.3290.

Folyóirat szám

Rovat

Ténykép