A magyarországi regionalizmus egy gyakorlati szakember szemével

Absztrakt

Több mint két évtizeddel a rendszerváltás után, és valamivel több mint tíz évvel hazánk EU-csatlakozását követően érdemes áttekinteni a magyarországi regionalizmus, regionalizáció folyamatait. Jelen írás célja az elmúlt évtizedek történéseinek átfogó, empirikus és folyamatalapú bemutatása, valamint a tudományos vizsgálat szempontrendszerének kiegészítése néhány új vizsgálati elemmel. A regionális tudomány alkalmazott jellegére tekintettel cél a területfejlesztési szakma és a tudomány kapcsolatának, viszonyrendszerének vizsgálata. Ehhez a szerző a tanulmányban hivatkozott elméleti alapokat használja, és kiegészíti saját gyakorlati tapasztalataival, a vonatkozó törvényi szabályozások, programozási és egyéb szakpolitikai dokumentumok, valamint két további elem vizsgálatával. A tudomány és a „szakma”, illetve az elmélet és a gyakorlat fogalmait a szerző írásában egymást kiegészítő, szinergikus elemekként, és nem ellentétpárokként használja. A regionalizáció folyamatát az 1990-es évektől kezdődően három szakaszra tagolja, a „hőskorra”, a stabilizáció, majd az útkeresés időszakára. Ezen időszakokat az általa kialakított szempontrendszer alapján hasonlítja össze és elemzi, majd néhány összegző megállapítást tesz. Az előcsatlakozási alapoktól az első, „fél” programozási időszakon, a decentralizációs törekvéseken, a pólusprogramon, az egymást követő intézményi és szabályozási változásokon keresztül eljutunk napjaink újraiparosítási és intelligens szakosodási stratégiáihoz, valamint az új, 2014 és 2020 közötti EU-s költségvetési periódus kezdetéhez.

A cikk – a szerző reményei szerint – segítheti a területfejlesztést és a regionális folyamatokat kutatókat, az e területeken tevékenykedő gyakorlati szakemberek új generációját. Kiegészítésül szolgálhat továbbá a Kelet-Közép-Európa országaiban 1990 és 2015 között zajló területi folyamatok kutatásához, elsősorban összehasonlító elemzésekhez.