Kisalföldi és alföldi mezővárosok különbözősége, kisvárosi értékek védelme

Absztrakt

Magyarországon sajátságos kontraszt figyelhető meg a két nagy országrészre (a Dunántúlra, ill. az Alföldre) jellemző történeti településfejlődésben. A történetileg kialakult falvak és mezővárosok településszerkezete a morfológiai felépítés szerint két fő csoportba sorolható: a Dunántúlra (és így az Észak-Dunántúlon található Kisalföldre is) jellemzők a soros felépítésű telepszerű települések, az Alföldön pedig megtalálhatók a kétbeltelkes felépítésű halmazos települések is, amelyek többsége közel kör alakú. A két fő csoporton belül számos altípus lehetséges. Egyes altípusok a későbbi korokban hozzáízesült településrészek miatt ma már nehezen ismerhetők fel, és a történeti településszerkezet nagymérvű megváltoztatására is akad példa.

A történeti települések vizsgálata megmutatja, hogy az „indokolatlanul szabálytalannak” hitt történeti településalaprajz főbb elemeit számos esetben a topográfiai adottságok határozták meg, és részben ennek köszönhetik „egyszeri és megismételhetetlen” arculatukat. Ez a felismerés a településtervezőket a történeti településszövet jobb megbecsülésére ösztönözheti, és hozzájárulhat a gyakorlati településtervezés napjainkban tapasztalható szemléletváltozásához. A települések fejlesztésekor már nem csupán egyes műemléképületek, épületegyüttesek, utcák, terek védelme a cél, hanem az egész épített települési környezet és az őt befogadó táji környezet integrált védelme, az ún. jellegvédelem.