Települési környezetvédelem Magyarországon: Egy kutatás előfeltevései

Szerzők

  • Fodor László Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
  • Barta Attila Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
  • Fónai Mihály Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
  • Bányai Orsolya Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar

DOI:

https://doi.org/10.17649/TET.30.3.2763

Kulcsszavak:

környezetjog, helyi önkormányzatok, ökológiai fenntarthatóság, helyi stratégia- és jogalkotás, közszolgáltatások

Absztrakt

Az alábbi cikk a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott, Helyi önkormányzati szerepek és eszközök az ökológiai fenntarthatóság megvalósításában címet viselő, alapvetően jogtudományi (de emellett szociológiai és politológiai) megközelítésű kutatás bevezető tanulmánya. Célja rögzíteni az interdiszciplináris kutatás hipotéziseit és várható eredményeit. Úgy véljük, hogy a helyi cselekvési szintnek az ökológiai fenntarthatóság elérésében játszott szerepe nélkülözhetetlen, habár nem egyedüli, és nem is az elsődleges tényező. Ha az önkormányzatok túl sok feladatot és hatáskört kapnak, akkor azokat nem tudják megfelelően ellátni, illetve a környezetpolitika, környezetjog egészének hatékonysága gyenge (hiszen számos probléma nem közelíthető meg helyi szinten). Ha túl kevés feladatuk, illetve hatáskörük van, akkor amellett, hogy csorbul a helyi önkormányzáshoz való jog, a környezetpolitika, illetve környezetjog összességében megint nem lesz eléggé hatékony. Egyensúlyt kell tehát találni valahol, ami a változó lehetőségek és kihívások függvényében nem egy statikus egyensúly, hanem csakis dinamikus egyensúly lehet, folyamatos súlypontváltoztatással. Abból indulunk ki, hogy környezeti fenntarthatósági szempontból jelenleg is számos változás indokolt, melyek részben intézményi, strukturális jellegűek. Úgy véljük, hogy a helyi közösségek igényei, érdekei és elvárásai sem hagyhatók figyelmen kívül, ezért a kérdéskör értelmezése során több aktor szempontjaival és cselekvéseivel kell számolni.

Szerző életrajzok

Fodor László , Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar

egyetemi tanár

Barta Attila , Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar

egyetemi adjunktus

Fónai Mihály , Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar

egyetemi tanár

Bányai Orsolya , Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar

egyetemi adjunktus

##submission.downloads##

Megjelent

2016-08-16

Hogyan kell idézni

Fodor, L., Barta, A., Fónai, M. és Bányai, O. (2016) „Települési környezetvédelem Magyarországon: Egy kutatás előfeltevései”, Tér és Társadalom, 30(3), o. 19–39. doi: 10.17649/TET.30.3.2763.

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok