Az elektronikus közigazgatás és a területi kutatások kapcsolatáról

Szerzők

  • Zsom Brigitta Központi Statisztikai Hivatal; Eötvös Loránd Tudományegyetem, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Budapest

DOI:

https://doi.org/10.17649/TET.28.3.2598

Kulcsszavak:

elektronikus közigazgatás, a közigazgatás földrajza, információs kommunikációs technológiák

Absztrakt

tanulmány célkitűzése, hogy választ adjon arra a kérdésre, hogy a területi kutatásokban (földrajz és regionális tudomány) van-e létjogosultsága az elektronikus közigazgatás vizsgálatának, ha igen, milyen kérdések megválaszolásában lehet szerepe. A kérdés vizsgálata azért fontos, mert az információs kommunikációs technológiák rohamos mértékű fejlődése áthatja az élet minden területét, így a közigazgatást is. Az utóbbi évtizedben számos országban a közszféra legnagyobb mértékű technológiai innovációja az elektronikus közigazgatás bevezetése volt. A tanulmány első harmadában tisztázom az elektronikus közigazgatás fogalmát, a második harmadában sorra veszem azon főbb szakterületeket, amelyek a téma vizsgálatával foglalkoznak, a harmadik harmadában pedig a közigazgatási földrajz történeti áttekintésével foglalkozom.

Az igazgatásszervezés és a szakpolitikai vizsgálatok is megfogalmazzák, hogy a legfőbb kihívások egyike a befogadó e-közigazgatás megteremtése, a digitális szakadék leküzdése, amely társadalmi, gazdasági és területi különbségekben egyaránt megnyilvánul. A földrajznak és a regionális tudománynak ezeknek a területi különbségeknek a feltárásában és mérséklésében lehet szerepe. A közigazgatási földrajz kutatásában általánosságban két alapprobléma jelenik meg, a területi szintek számának és jellegének meghatározása, valamint a horizontális lehatárolás problémája. A közigazgatás-fejlesztési folyamatokat erősen áthatja az elektronizáció, így a közigazgatási földrajzi vizsgálatok során, térkategóriák lehatárolásakor és meghatározásakor érdemes lehet a tér- és időbeli elérések mellett a virtuális tér jelenségét is figyelembe venni, e szempont integrálása is feladata lehet a területi kutatásoknak.

Információk a szerzőről

Zsom Brigitta , Központi Statisztikai Hivatal; Eötvös Loránd Tudományegyetem, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Budapest

statisztikus; PhD-hallgató

##submission.downloads##

Megjelent

2014-08-20

Hogyan kell idézni

Zsom, B. (2014) „Az elektronikus közigazgatás és a területi kutatások kapcsolatáról”, Tér és Társadalom, 28(3), o. 18–31. doi: 10.17649/TET.28.3.2598.

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok