Az internet, a tér és az új gazdaság Budapesten

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.17649/TET.28.4.2628

Kulcsszavak:

új gazdaság, tér, internet, centralitás

Absztrakt

Napjaink városi gazdaságában a cégek földrajzi pozíciója mellett internetes jelenlétük is kiemelt jelentőségre tett szert. A tanulmány célja az internet mint térjellemzőket mutató valóság és a földrajzi tér közötti összefüggések feltárása az új gazdaság cégeinek telephelyválasztásán keresztül. A tanulmány kiindulópontja, hogy egy adott cégnek nemcsak a földrajzi térben érzékelhető telephelye (például irodája) van, hanem az internetes térben is van érzékelhető pozíciója. Ez utóbbit az internetes keresőoldalak találati listájában lévő helyezéssel lehet legegyszerűbben és leginkább relevánsan meghatározni, hiszen a találati listákon való jó helyezésért harc folyik a cégek között.

A tanulmány először tisztázza az új gazdaság fogalmi kereteit, és bemutatja az ehhez tartozó konkrét tevékenységek lehatárolási lehetőségeit a hazai és nemzetközi szakirodalom alapján. Ezt követően az internetes kulcsszóalapú kereséssel felépített adatbázist mutatja be, és a különböző tevékenységű cégcsoportok internetes jelenlétét általánosságban jellemzi. Végül az adatbázisban szereplő cégek földrajzi és internetes koordinátái alapján kiszámolt standardizált távolságok meghatározása után elemzi a két távolságtípus közötti korrelációs összefüggéseket, és bemutatja a vizsgálat konklúzióit.

A kutatás legfőbb eredménye, hogy ki lehetett mutatni az új gazdaság cégeinek eltérő térbeli stratégiáit a városon belül és az interneten. Létezik olyan cégcsoport, mely mind a földrajzi, mind a virtuális térben központi helyzetre törekszik. Más ágazatok vagy csak a földrajzi, vagy csak az internetes térbeni központi pozícióra tesznek hangsúlyt. E különböző stratégiák hatása miatt az új gazdaság összességére a kutatás nem talált szignifikáns összefüggést a földrajzi és internetes központi pozíció között.

Információk a szerzőről

Baji Péter , Eötvös Loránd Tudományegyetem, Regionális Tudományi Tanszék, Budapest

PhD-hallgató

##submission.downloads##

Megjelent

2014-11-28

Hogyan kell idézni

Baji, P. (2014) „Az internet, a tér és az új gazdaság Budapesten”, Tér és Társadalom, 28(4), o. 117–137. doi: 10.17649/TET.28.4.2628.

Folyóirat szám

Rovat

Ténykép