A Duna térség mint fejlesztési nagytérség

Szerzők

DOI:

https://doi.org/10.17649/TET.24.4.1794

Kulcsszavak:

Duna, Duna stratégia, transznacionális régió, folyóvölgyi tervezés, Közép-Európa, Délkelet-Európa

Absztrakt

Az Európai Unió 2009-ben egy új fejlesztési nagyrégiót jelölt ki, a Duna térséget. Erre a térségre 2010-ben egy fejlesztési stratégiát készített, amely a részt vevő államok közreműködésével született meg. Tanulmányunk ennek a nagyrégiónak a belső problémáit vizsgálja, abból kiindulva, hogy alkalmas-e ez a hatalmas, rendkívül heterogén és számos geopolitikai-etnikai problémával terhelt térség egy valódi, intenzív közös fejlődési pályát együttesen megvalósítani, illetve, ha a jelenlegi lehatárolást túlzónak tartjuk, milyen kiterjedésű az a földrajzi keret, ahol az intenzív együttműködés megvalósulhat. Úgy látjuk, hogy a térség Európa egyik legváltozatosabb, de legproblematikusabb régiója is, ahol a nagytérségi együttműködés elsősorban a politikai közeledést szolgálhatja. Az intenzív gazdasági-fejlesztési együttműködéshez olyan közös érdekeltségeket kell megtalálni, amelyek felülírják a geopolitikai ellentéteket. Ennek földrajzi tereként a szűkebb értelemben vett Duna-völgyet látjuk alkalmasnak. A két fejlesztési tér természetesen nem áll egymással szemben, azok alkalmazása kombinálható, sőt, egymást erősítve kiegészítő szerepük lehet.

Információk a szerzőről

Hardi Tamás , MTA RKK NYUTI, Győr

tudományos főmunkatárs

##submission.downloads##

Megjelent

2010-12-01

Hogyan kell idézni

Hardi, T. (2010) „A Duna térség mint fejlesztési nagytérség”, Tér és Társadalom, 24(4), o. 125–141. doi: 10.17649/TET.24.4.1794.

Folyóirat szám

Rovat

Tanulmányok

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 > >>