@article{Dudás_2010, title={A légi közlekedési szektor liberalizációja és az európai fapados piac}, volume={24}, url={https://tet.rkk.hu/index.php/TeT/article/view/1300}, DOI={10.17649/TET.24.1.1300}, abstractNote={<p>Az európai légtér liberalizációja felszabadította a korábban igen szabályozott légi közlekedési piacot, és új működési keretet hozott létre az Európai Közösség területén üzemelő légitársaságoknak. Az új helyzetet kihasználva új piaci szereplők is megjelentek Európa égboltján a diszkont légitársaságok formájában, melyek gyorsan számottevő piaci részesedésre tettek szert és komoly versenytársaivá váltak a hagyományos légitársaságoknak. Kezdetekben a fapados forgalom teljes mértékben a nyugat-európai térségre koncentrálódott, itt alakította ki egyedi útvonalhálózatát és üzleti struktúráját. Az Európai Unió keleti b ővítésének hatására a diszkont légitársaságok megjelentek Kelet-Európában is, ahol szembesülve az újfajta piaci kereslettel, itt is hamar komoly piaci részt hódítottak el a nemzeti légitársaságoktól. E tanulmánynak az a célja, hogy bemutassa az európai fapados piac alakulását, különös hangsúlyt fektetve az Európai Unió keleti b ővítésének hatásaira. Vizsgálataink alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az uniós bővítés óta eltelt időben bővült az európai fapados útvonalhálózat, és a keleti piacok újfajta kereslettel találták szembe magukat, amely három csoportból, az üzleti utazók egy új rétegéb ől, a városlátogató turistákból, valamint a külföldön élő munkások posztmigrációs áramlásaiból kerül ki.</p>}, number={1}, journal={Tér és Társadalom}, author={Dudás, Gábor}, year={2010}, month={márc.}, pages={137–154} }