Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 155-157. p.

 TÉT XVIII. évf. 2004     s   1                                                     155



    A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNY ÉS AZ
  EURÓPAI REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG:
     VÁLSÁG ÉS MEGNYUGTATÓ MEGOLDÁS'
      (Hungarian Regional Sciences and the European Regional
        Science Association: Crisis and Reassuring Solution)

                                  VARGA ATTILA
    A regionális tudomány számára a 2003-as esztend ő jubileumi év volt: a novembe-
  ri philadelphiai világkonferencián a még mindig fantasztikusan aktív alapító, Walter
  Isard részvételével a tudomány létrejöttének ötvenedik évfordulóját ünnepelte.
  Itthon mi is jubiláltunk: a magyar regionális tudomány októberben Pécsett megren-
  dezett seregszemléjén a hazai regionális kutatások egyik fellegvárának, az MTA
  Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézetének hatvanéves
  fennállására emlékeztünk. A két jubileum egybeesése szimbolikus érték ű azáltal,
  hogy az a magyar regionális tudomány kezdett ől fogva érvényes nemzetközi be-
  ágyazottságára utal. Sajnálatos módon az utóbbi néhány év során nemzetközi be-
  ágyazódásunk egyik lényeges instrumentuma, tagságunk az Európai Regionális
  Tudományi Társaságban (ERSA), igen komoly veszélybe került. E rövid beszámoló
  e veszély elhárítására az utóbbi két év során néhány kollégámmal együtt megtett, és
  pár hónapja sikert elért lépéseinkkel ismerteti meg az olvasót.
     Az ERSA az európai országok regionális kutatóit integráló szervezet. Évente meg-
  rendezett kongresszusain el őadások százai hangzanak el, az ottani személyes találko-
  zások meghatározó jelent őségűek a közös kutatási projektek elindításában, azok fenn-
  tartásában, tanulmányok, könyvek születésében, nyári szemináriumai pedig a fiatal
  kutatók orientálásában játszanak fontos szerepet. A személyes kontaktusok mellett a
  szervezet web oldala és rendszeresen megjelen ő hírlevele biztosítja az információk
  folyamatos áramlását a tagok körében. A magyarországi regionális tudomány képvi-
  selői már a kezdetektől fogva jelentős aktivitást mutattak az európai szervezetben,
  amit talán a Budapesten megrendezett ERSA kongresszus fémjelez leginkább.
     Az ERSA alulról épül ő organizáció, melynek alapegységei a tagállamok regioná-
  lis tudományi szervezetei, melyeket nemzeti szekcióknak neveznek. A nemzeti
  szekció-beli tagság automatikusan ERSA tagságot is jelent. Az ERSA legf őbb
  finanszírozási forrása a nemzeti szekciók által évente rendszeresen befizetett tagdíj.
  A magyar szekciót már a kezdetekt ől fogva a Magyar Közgazdasági Társaságon
  (MKT) belül működő Regionális Gazdasági Szakosztály szervezte. A nyolcvanas,
  illetve a kilencvenes évek elején mutatott (és régebbi külföldi ERSA-tagok számára
  is mindmáig emlékezetes) er őteljes nemzetközi és hazai aktivitás a kilencvenes
  évek második felére jelent ősen megcsappant. Az ERSA magyar szekciójának vál-
  ságát az évekig be nem fizetett tagsági díj jelzi talán a leginkább. Mindezek a válság-
Varga Attila : A magyar regionális tudomány és az Európai Regionális Tudományi Társaság:
                             Válság és megnyugtató megoldás
                      Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 155-157. p.
156                                                          TÉT XVIII. évf. 2004    s     1

jelek természetesen az ERSA vezet őségének figyelmét is a magyar szekció felé fordí-
tották. Mivel a helyzet évekig nem változott, ezért az ERSA vezet ősége 2001-ben úgy
döntött, hogy a magyar szekció tagságát felfüggeszti.
  A felfüggesztésrő l két kollégám, Andrés Rodríguez-Pose (az ERSA f őtitkára) és
Günther Maier (ERSA vezet őségi tag) tájékoztatott a 2001-es zágrábi kongresszu-
son. Sajnálattal közölték a tényt, és próbáltak meggy őzni arra vonatkozólag, hogy
valamilyen módon működjek közre abban, hogy a hazai folyamatokat olyan irányba
tereljük, ami a felfüggesztés megsz űnését eredményezi. Ez a magyar szekció „fel-
támasztását", annak újra aktivizálását jelentené természetesen.
  Hazatérve kapcsolatba kerültem Horváth Gyula és Lengyel Imre kollégáimmal,
akikkel megosztottam a magyar szekció problémáját, és javasoltam, hogy próbál-
junk valamiféle megoldást találni. Mivel nagyon úgy t űnt, hogy a magyar szekció
hagyományos szervezetén, a MKT Regionális Gazdasági Szakosztályán keresztül
nem lehetséges az áttörés, megszületett a döntés, miszerint új organizációt kell létre-
hozni a hazai regionális tudomány integrálására. A szervezés oroszlánrészét Horváth
Gyula vállalta magára. Rövidesen, 2002 február végén, megalakult a Magyar Regio-
nális Tudományi Társaság (MRTT) és annak elnökségét is megválasztottuk (elnök:
Horváth Gyula, tagok: Illés Iván, Lengyel Imre, Nemes Nagy József, Varga Attila,
póttag: Lados Mihály). A Társaság céljai között a következ ők szerepelnek:
 — szakmai fórum biztosítása a regionális tudomány hazai m űvel ői számára
 — bekapcsolódás a regionális tudomány nemzetközi szervezeteibe
 — híd létesítése a tudomány hazai és nemzetközi fórumai között
 — kapcsolatok kiépítése a regionális tudomány kutatóhelyei, fels őoktatási intéz-
   ményei, valamint a regionális politika alakítói, gyakorlati megvalósítói között
 — a hazai regionális kutatások támogatása, valamint azok eredményeinek terjesz-
   tése, felhasználása
 — a regionalizmus és a decentralizáció európai eszmeiségének terjesztése.
  A szervezet bejegyzése a hosszadalmas jogi procedúrák miatt 2002 decemberében
történt meg. A tagtoborzás igen gyors és jelent ős sikerrel folytatódik: mára már
több mint 250 tagja van az új szervezetnek egyetemi, akadémiai, minisztériumi,
önkormányzati, regionális ügynökségi szakemberekb ől. 2003 októberében a
Társaság els ő vándogyű lését Pécsett rendezte, ahol az MRTT programja is
elfogadásra került.
  Az ERSA elégedettséggel vette tudomásul a magyarországi folyamatokat a 2002-es
dortmundi konferencián, de a felfüggesztést nem oldották fel. Egyik legf őbb
aggodalmuk a régi és az új szervezet közötti viszony megoldatlansága volt. Korábbi
tapasztalatok fényében tartottak a kett ő közötti békétlenségr ől, amit az ERSA saját
magára vonatkozólag is zavaró tényez őként értékelt volna.
  A 2003-as finnországi kongresszuson végre megtörtént az áttörés: a Magyar Köz-
gazdasági Társaság f őtitkára, Halm Tamás által küldött hivatalos levél, melyben a
magyar regionális tudomány hazai szervezésének feladatáról az MKT sajnálattal
lemond, és egyben sok sikert kíván az MRTT-nek, végleg megnyugtatta a kétked őket.
 Varga Attila : A magyar regionális tudomány és az Európai Regionális Tudományi Társaság:
                              Válság és megnyugtató megoldás
                       Tér és Társadalom 18. évf. 2004/1. 155-157. p.
TÉT XVIII. évf. 2004        s   1                                                   157

A pécsi vándorgy űlés ténye és annak programja, valamint az ország méretéhez
képest szokatlanul nagy taglétszám garanciát adott arra vonatkozólag, hogy a hazai
regionális tudomány szervez ődése újra biztosított.
  2003 szeptemberét ől tehát az MRTT-t elfogadták az ERSA hivatalos magyar
szekciójaként. Mindez a több éves méltatlan helyzet megsz űnését jelenti. Az októ-
beri vándorgyűlésen tehát nemcsak a hazai regionális kutatások egyik legjelent ő-
sebb intézményének megszületését, de a tudomány m űvelőinek az egyik legfonto-
sabb európai szervezetbe való hivatalos újrafelvételét is ünnepelhettük.

                                               Jegyzet

 Az eredeti szövegben tett pontosításokért Horváth Gyulát illeti köszönet.