Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.


                                                                              KITEKINTÉS




          NIJKAMP PETER



AZ INFRASTRUKTÚRA ÉS A REGIONÁLIS FEJL Ő DÉS
TÖBBDIMENZIÓS GAZDASÁGPOLITIKAI ELEMZÉSE



           A tanulmány középpontjában az infrastruktúrának (vagy a társadalmi rezsi
tő kének) a regionális fejlesztési stratégiában betöltött szerepe áll. A szerz ő a regionális
fejl ődés többdimenziós elemzését különböz ő statisztikai módszerek (pl. cluster analí-
zis, skála-módszerek) alkalmazásával, valamint a kvázi-termelési függvény felhasználásá-
val készítette el. Ez elemzést a szerz ő hollandiai esettanulmányon keresztül mutatja be.)

I. Bevezetés


          Az elmaradott térségekkel kapcsolatos regionális politika egyik legfontosabb
kérdése az infrastruktúra és a regionális fejl ődés közötti összefüggés. A Közös Piac
elmaradott térségeinek fejlesztésében az infrastruktúra fejlesztésének az egyik poli-
tikai eszköze az (1975-ben alapított) Európai Regionális Alap. Különösen 1978 óta
— amikoris elhatározták, hogy a közjavak széles körét az infrastruktúrához sorolják,
amelyhez a Regionális Alap (egyetértésben a közösség más pénzügyi intézményeivel)
anyagi támogatást is nyújthat — az infrastrukturális beruházások támogatása fokozato-
san emelkedik és jelenleg a Regionális Alap évi költségvetésének több mint a felét
teszi ki.
           Az alapból származó pénzügyi támogatás jelent ős részét infrastrukturális
beruházásokra fordítják Hollandiában is. A tanulmány az infrastruktúra tágabb (anyagi
és nemanyagi) értelmezésén alapszik, az infrastruktúra állami t ő ke, amely az adott or-
szágban, illetve régióban a társadalmi-gazdasági tevékenység alapjául szolgál.
           Jelen tanulmányban az infrastruktúra, mint a regionális tervezés eszköze
kap prioritást. Elemezni kívánjuk az infrastruktúra regionális fejl ő désben betöltött
szerepét a regionális fejl ődés jelenleg ismert elméletei alapján. Az infrastruktúra és a
regionális fejl ődés közötti kapcsolatrendszer vizsgálatának különböz ő elemzési mód-
szereit is bemutatjuk.
           A tanulmány második részében vizsgáljuk azt, hogy Hollandiában, az elmúlt
évtized során az infrastruktúra milyen hatást gyakorolt a regionális fejl ődésre (ez egy-
ben része a Közös Piaci orzságokra vonatkozó nemzetközi összehasonlító tanulmá-
nyoknak is ► . Az elemzés során kapott eredmények segítségével több általános követ-
keztetést tudunk levonni az infrastruktúra hatékonyságáról, az infrastruktúráról
mint eszközrő l az európai és a holland regionális politikában.
                                     NIJKAMP PETER
  Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                     Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
106

II. Infrastruktúra és regionális fejl ődés


         A regionális politika fő célkit ű zése az egyenl ő tlenségek csökkentése, ami az-
zal az eredménnyel járhat, hogy a gazdaság egésze és a társadalmi-gazdasági célkit ű-
zések között nagyobb összhang alakul ki. (v.ö. Richardson 1969).
          A regionális politika központi kérdése tehát mind a regionális mind a szoci-
ális profilok elemeinek a fejlesztése, mind ezen profilok régiók közötti ellentmondásá-
nak csökkentése. (v. ö. Folmer és Oosterhaven 1980.)
        Hirschman egyenl ő tlen növekedési elmélete (1958) különösen jól kapcsoló-
dik elemzésünkhöz. Hirschman nagy súlyt fektetett az állami infrastrukturális beru-
házásokra (társadalmi rezsi t ő kére). Ezek olyan alapvet ő beruházások, amelyek az ipa-
ri, mező gazdasági és tercier tevékenységekhez szükséges feltételeket teremtik meg,
ide tartoznak többek között az oktatás, egészségügy, társadalmi és kulturális tevékeny-
ségek, szállítás stb. területén eszközölt beruházások is. A társadalmi rezsi t ő ke, a közvet-
len termelő tő ke kiegészít ője. Ez azt is sugallja, hogy megfelel ő összhangra van szük-
ség a társadalmi rezsi t ő ke és a közvetlen termel ő tő ke között, bár ez az összhang fel is
borulhat egyrészt a kialakuló pénzügyi korlátok okozta sz ű k keresztmetszetek követ-
keztében, másrészt az infrastrukturális t ő ke oszthatatlansága okozta túlméretezett
kapacitások létrehozása miatt.
         Az egyenl ő tlen növekedés elmélete szorosan összefügg a regionális fejl ődés
új elméletével (Id. Biehl 1980; De Graaff és Nijkamp 1981).
         Az elmélet alapgondolata, hogy tartós regionális diszparitások els ősorban a
hosszú távú strukturális fejlesztések eredményei egy regionális rendszerben, és nem a
jövedelem vagy kereslet rövid távú ciklikus ingadozásának következménzei. Ennek az
az oka, hogy egy régió túlságosan is kicsi és nyitott — a világgazdasághoz képest —
ahhoz, hogy független gazdasági pozíciót tudjon teremteni. A világpiaci kereslet így
adottnak tekinthet ő egy sajátos régió számára. Sokkal nagyobb hangsúly helyez ődik
tehát a kínálati oldalra és ebb ő l következ ően a kapacitás oldalára. A regionális egyen-
l ő tlenségek problémája lényegében .komparatív allokációs probléma: amely része a tel-
jes világpiaci keresletnek — adott m ű szaki, intézményi és infrastrukturális feltételek
mellett, egy nyitott térszerkezetben — mely folytonosan vonzza az egyes régiók ke-
resletét.
         Ilyen összefüggésben a regionális fejl ődés lehetőségeit jelzi egy régió maximá-
lis termelési kapacitása adott infrastrukturális feltételrendszer mellett. Ezért dönt ő
fontosságú az a kérdés, hogy milyen tényez ő k határozzák meg a regionális fejl ő dési
lehetőségeket (v. ö. Biehl 1980 ► .
A regionális fejl ődés lehet ő sége a következ ő tényez ő ktő l függ:
-        a regionális adottságok tényez ő itő l, úgy mint természeti er őforrások kihasz-
         nálása, telepítési feltételek, ágazat-szerkezet, nemzetközi kapcsolatok és lé-
           tező részvényt ő ke;
-          változó termelési tényez ő ktő l (munkalehet őségek és új beruházások).
           Ilyen megközelítésben az infrastrukturális t ő ke lényegében közösségi t ő ke,
a regionális adottságok változatlan tényez ő it figyelembe véve, az immobil társadalmi
faktor a regionális fejl ődésben éppúgy lehet materiális, mint immateriális. A regioná-
lis fejl ődési lehető ségek elméletének a társadalmi rezsi t ő kére gyakorolt hatása fontos
                                                NIJKAMP PETER
             Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                                Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
                                                                                               107

momentum a regionális infrastruktúra politikában, mivel a társadalompolitika ha-
tékony eszköz lehet a területi egyenl őtlenségek problémáinak megoldásában.
           A regionális infrastruktúra politika általában kétféle hatást fejt ki. Rövid
távon az infrastruktúra politika gyakran azonos a költségvetési politikával, mivel tár-
sadalmi beruházások ösztönzik a helyi és a regionális keresletet multiplikátor/akceler-
rátor mechanizmuson keresztül. Hosszú távon a társadalmi rezsi t ő ke léte ösztönz ő-
leg hat a régió gazdasági fejlesztési lehet őségeire. Az ilyen társadalmi rezsi t ő ke meg-
teremtése különösen fontos a szerkezeti változások el ő mozdítása érdekében az el-
 maradott régiókban, ezek között is a különösen nehezen megközelíthet ő és kedvez ő tlen
földrajzi adottságokkal rendelkez ő régiókban. Az infrastruktúra politikának tehát közvet-
 len hatása is van (a keresleti szektorra gyakorolt befolyásolásán keresztül), és közvetett ha-
tást is kifejt (a fejlesztési elképzelések módosításán keresztül ► .

III. A regionális fejl ődés tipológiai analízise

          Az infrastruktúra-politika kialakításával számolni kell az infrastrukturális
tő ke oszthatatlanságából adódó nehézségekkel (pl. az út- és vasúthálózat esetében ► .
Az oszthatatlanság azt is eredményezi, hogy mennyiségileg nézve nagy kapacitás-
fölösleg jöhet létre, viszont az is nyilvánvaló, hogy ez tulajdonképpen szükségszer ű
jelenség, mivel elmaradott térségek fejl ő déséhez szükséges feltételeket is meg kell
teremteni, s ez vonatkozik az infrastrukturális eszközökre is.
        Az infrastruktúra politika másik sarkalatos pontja az infrastrukturális t ő ke
(különösen a közlekedési, hírközlési eszközök, energiaellátás stb.) küszöbnagysága
vagy minimumértéke.
         A küszöbprobléma összekapcsolható Rostow regionális fejl ődési szakaszok-
ról kialakított elképzelésével (Id. Nijkamp 1982). Amikor azt elemezzük, hogy az
infrastrutkúra mennyiben járul hozzá a regionális fejl ődéshez, fontos szempont az
adott régió fejlettségi foka. Az EGK számára írt tanulmányhoz gy űjtött infrastruktú-


1. ábra                 A regionális fejlődés szakaszai

Egy főre jutó predei
                                     NIJKAMP PETER
  Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                     Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
108

ra-adatok ábrázolásával egy S-alakú (logisztikus) görbét kapunk, amely dinamikus
gazdasági rendszerben egy szokványos növekedési pályát jelez (Id. Biehl és tsai. 1982)
(1. ábra ► .
               Ezt az S-alakú görbét adott régió esetében feloszthatjuk a gazdasági fejlett-
ség különböz ő szakaszaira. Az egyes szakaszok a régió speciális típusának felelnek meg:
  I. fejletlen térségek — hiányos infrastrukturális felszereltség (pl. periférikus vagy
               rurális térségek)
 II. a „take-off" szakaszba lép ő térségek — a gazdaság kibontakozásához szükséges
          minimális infrastrukturális követelmények adottak
III. gyorsan fejl ő dő térségek — megfelel ő infrastrukturális ellátottság
IV. a „beérési" szakasszal jellemezhet ő térségek — a gyors növekedés negatív küls ő
               jelei kezdenek mutatkozni
 V. gyors növekedést elért térségek, amelyek holtpontra jutottak az infrastruktu-
               rális ellátottságban kialakult sz ű k keresztmetszetek következtében.
               Alapvet ő problémánk az a kérdés, vajon a regionális fejl ő dés minden egyes
szakaszára meg kell-e határozni az infrastrukturális ellátottság tipikus és speciális
„csomagját". Empirikusan bizonyított tény, hogy egy régió megközelíthet ő sége a
regionális növekedés el őfeltétele, így az infrastruktúrahálózat különösen fontos a fej-
l ő dés kezdeti szakaszaiban. Az ezt követ ő szakaszok idején a városi infrastruktúra is
egyre fontosabb lesz, míg végül a társadalmi infrastruktúra játszik fontos szerepet.
               Egyértelm ű következtetésekhez a hatás/arány analízis (shift and share anali-
zis) segítségével juthatunk. Ennek segítségével el lehet választani a regionális fejl ődés
eredményeire ható országos jelleg ű és a speciális, régión belüli hatásokat, amelyekb ő l
adott részt az infrastruktúra képez. Regionális viszonylatban a strukturális kompo-
nenst úgy értelmezhetjük, mint a regionális gazdasági szerkezet min őségének mércé-
jét, míg a regionális komponens azt tükrözi, hogy vajon más, potencialitás-faktorok
kombinációja valósul-e meg az ipartelepítésb ő l adódó relatív el ő nyök elérése érdeké-
ben, s ez magyarázatul szolgál arra, vajon egyes régiókban miért fejl ő dnek jobban az
iparágak, mint a többiben.
               A foglalkoztatás növelésén alapuló hatás-arány analizis eredményeit felhasz-
nálhatjuk a regionális növekedés meghatározására és magyarázatára. Ez a következ ő -
képpen történik. Táblázatot készítünk, amelyben az egyes komponensek pozitívak,
illetve negatívak.

                                                                                                1. táblázat

A régiók tipizálása


                                                                                    regionális komponens



strukturális komponens                                                                                   II
                                                                                    III                 IV



Az egyes csoportok jellegzetességei a következ ő k (Paraskevopoulos után szabadon, 1974 ► :

I. csoport:       megfelel ő ipari szerkezettel és ipartelepítési feltételekkel rendelkez ő régiók, ahol az
                  agglomerációk gazdasági kibontakozása biztosított;
                                              NIJKAMP PETER
           Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                              Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
                                                                                             109

II. csoport:   az élenjáró iparágak vonzásához kedvez ő feltételekkel rendelkez ő régiók, ahol azon-
               ban a többi iparág stagnáló tendenciát jelez a sz ű k keresztmetszetek következtében;
               ezek: vagy a lehet ő ségek, adottságok miatt (rendelkezésre álló alapterület, megköze-
               líthet ő ség, bérszínvonal stb.), vagy az állami korlátozások miatt alakulnak ki (Id. még
               Pellenbarg 1977, Andrioli et al. 1979);

III. csoport: az élenjáró iparágakban szegényebb régiók, ahol azonban a telepítési feltételek elég
               kedvez ő ek ahhoz, hogy a II. csoport iparágainak kisugárzásából hasznot lehessen
               húzni. Ezek az ún. közvetít ő régiók, amelyek országos jelent ő ség ű magterületek ha-
               tárán helyezkednek el;

IV. csoport: az e kategóriát alkotó régiók mindkét bázisukat elveszítik (vagyis mind az iparszer-
               kezetb ő l, mind a regionális elhelyezkedésb ő l fakadó elő nyöket), miután földrajzi
               elhelyezkedésük annyira kedvez ő tlen, hogy sem az élenjáró iparágakat nem képesek
               vonzani, sem az ezen iparágak elterjedése következtében létrejöv ő kedvez ő hatásokat
               nem képesek befogadni. Röviden: nem sok jóval kecsegtet ezen régiók fejl ődési pers-
               pektívája.

          Mivel az infrastruktúra regionális dimenziókat érint, a II. és IV. csoport (tehát
a negatív komponens értékek) figyelemre méltó az infrastruktúra politika számára. A
II. csoport azt az állapotot tükrözi, amikor az infrastruktúra gátat szab a további szer-
kezeti fejl ő désnek; a IV. csoport pedig mind a regionális, mind a szerkezeti kompo-
nensben kialakult sz ű k keresztmetszetet jelzi; tehát ez esetben igen fontos az infra-
struktúra politika összehangolása az ágazati politikákkal.
          Néhány statisztikai módszert ő l eltekintve magyarázó elemzésünk a már emlí-
tett kvázi-termelési függvény megközelítésen alapul. A kvázi-termelési függvény elméle-
te magától értet ő dő nek tartja, hogy a regionális összterméket a hagyományos (he-
lyettesíthet ő ) termelési tényez ő k (mint a tő ke és munka ► , valamint a speciális, regio-
nális szempontból meghatározó elemek (mint az agglomeráció, az ágazati szerkezet,
és az infrastruktúra) határozzák meg. A regionális termel őtő kére és ágazati szerkezetre
vonatkozó mennyiségi információ hiánya miatt, valamint azért, mert az agglomerációs
tényez ő k részben már beolvadtak a foglalkoztatási lehet ő ségekbe és az infrastruktúra
komponensekbe, csak az utóbbi két feltételt soroljuk a termelési tényez ő k közé.
          Miután bennünket a különböz ő infrastrukturális komponensek relevanciája
érdekel a regionális fejl ő dés színvonalával kapcsolatban, véleményünk szerint ez a vá-
lasztás igazoltnak tekinthet ő . Ezért a Cobb-Douglas elméleten alapuló kvázi termelési
függvényt alkalmazzuk empirikus elemzésünkben (Id. 5. rész ► .


 IV. A holland infrastruktúra adatok részletezése

          Tanulmányunkhoz 11 holland tartományra vonatkozóan gy űjtöttünk adato-
 kat a regionális infrastruktúra vizsgálatok céljából 2 id ő periódusra: 1970-1975, illet-
 ve 1986-1990-re.
 A következ ő alapkategóriákat különítettük el:
 A közlekedési                                G egészségügyi
 B hírközlési                                 H városi
 C energiaellátási                            I sportolási és turisztikai
 D víz(ellátási)                              J társadalmi
 E környezeti                                 K kulturális
 F oktatási                                    L természeti adottságok.
                                    NIJKAMP PETER
 Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                    Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
110

         E fő infrastruktúra indikátorok mindegyikéhez az alindikátorok széles válasz-
téka kapcsolódik, így összesen több, mint 100 regionális infrastruktúra-indikátor sze-
repel a vizsgálatban. Ezt az adatgy űjtést nemcsak a holland tartományokra, hanem
egyidej ű leg az Európai Gazdasági Közösség többi régiójára is elvégezték. Nemcsak
a különböz ő indikátorok megfelel ő meghatározása problematikus, hanem az ezen in-
dikátorok egyidej ű alkalmazása is nehézséget jelent a statisztikai vagy ökonometriai
elemzésekben. Tanulmányunkban a tömörség kedvéért Hollandia esetében aggregált
erdményekre szorítkozunk (valamennyi holland adat bemutatását Id. De Graaff és
Nijkamp 1981; EGK-adatokat Id. Biehl et al. 1982).
         Meg kell említeni, hogy Hollandiában számos térbeli szint létezik, amely
— elvben — keretet nyújt a regionális fejl ő dés és az infrastruktúra közötti kapcsolat-
rendszer tanulmányozására. Tanulmányunkban a tartományi szint képezi a térbeli
felosztás alsóbb fokozatát (ez a Közös Piaci statisztikák II. szintje). E tartományok
egyben közigazgatási egységek is, ahol a területi tervezés és a lakáspolitika fontos sze-
repet kap. Hollandiában tizenegy tartomány van. Számos statisztikai kimutatásban sze-
repelnek az új polderek adatai (IJsselmeer), azonban az adatelemzés során ezeket az
adatokat Gelderland tartomány adataival kombináltuk.
         Mivel az adatok többféle jelemz ő elválaszthatatlan sajátossággal rendelkeznek,
különféle többváltozós statisztikai módszereket alkalmaztunk, amelyet a modellek
értékelése követ.


Cluster analizis


         Ez a módszer arra tesz kísérletet, hogy a régiók közötti hasonlóságok alapján
osztályozza a régiókat (Id. Nijkamp és Paelinck, 1976). A nagyfokú homogenitással
rendelkez ő régiók egy clusterbe sorolódnak, míg az igen heterogén régiókat más-más
clusterekbe sorolja a módszer. A különválasztás kritériuma általában a clusteren belüli
homogenitás és/vagy a clusterek közötti heterogenitás. A cluster analizis alkalmazása
lehet hierarchikus vagy nem-hierarchikus, tanulmányunkban a hierarchikus módszert
alkalmaztuk.


Többdimenziós skála elemzés
                      -




        Ha pontosan szeretnénk tudni, mely infrastruktúra kategóriák idézték el ő a
tartományok és a clusterek relatív helyzetében bekövetkezett változásokat, a többdi-
menziós skála-elemzés (MDS) hasznos eszköznek bizonyulhat, különösen az attribú-
tumok min őségi információi esetében (Id. Nijkamp 1979).
         Az MDS-elemzés sokféle variációt nyújtó módszer, amelynek az a célja, hogy
az eredeti adatállományt kisebb alállományra redukáljuk. Az MDS-módszer alkalma-
zásának eredeti célja az volt, hogy transzformálja az ordinális adatokat intervallum
szint ű vé. Tételezzük fel, hogy a regionális infrastruktúra-adatok mátrixát ordinális
vektorokban mérjük. Ezután a metrikus rendszerré alakítás úgy végezhet ő el, hogy fel-
tételezzük, minden egyes r régió (r = 1, . . R) úgy mutatható be, mint az N-dimen-
ziós euklideszi tér egyik pontja. Miután R ilyen hely van, a teljes régió-modell úgy ala-
                                             NIJKAMP PETER
          Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                             Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
                                                                                           111

kul ki, hogy az R-pontpárok közötti euklideszi távolság mértéke lesz az egyes régió-
párok közötti eltérések mértéke is. Ezen R-pontok koordinátái hasonlósági szabály
útján állíthatók be, amely szerint az R-pontokat úgy kell elhelyezni az euklideszi tér-
ben, hogy helyzetük a legnagyobb mértékben megfeleljen az eredeti adatmátrixban
lévő sorrendi információnak. Az infrastruktúra kategóriák értékei hasonlóképpen áb-
rázolhatók az euklideszi térben, és lehetséges mind a régiók, mind az infrastruktúra-
kategóriák közös bemutatása is. Az esetünkben alkalmazott utóbbi megoldás lehet ő vé
teszi, hogy meghatározzuk a régiók és az ínfrastruktúra egyes ágazatai közötti adott-
ságok kapcsolatrendszerét.


Főkomponens analízis

         A fő komponens analízis (PCA) célja az, hogy a multikollinearitással jellemez-
hető adatmátrixot egy alacsonyabb rangú mátrixszá redukálja, s így az új vektorok
(az ún. faktorok) kölcsönösen függetlenek legyenek (Id. Nijkamp és Paelinck 1976).
A faktorpontok vagy a faktorsúlyok jelzik az egyes eredeti változók relatív hozzájá-
rulását az új faktorokhoz, ezért az egyes faktorok közvetlenül interpretálhatók az ere-
deti változók által megadott súlyokkal. Ez a redukciós módszer variancia kritériumo-
kon alapul.
         A II. térbeli szint esetében a következ ő tartományokat különítettük el:
1. Groningen            2. Friesland;             3. Drente;             4. Overijssel;
5. Gelderland;           6. Utrecht;              7. Noord-Holland; 8. Zuid-Holland
9. Zeeland;             10. Noord-Brabant;      11. Limburg.
        Hátránya a régiók ilyen felosztásának, hogy az inkább közigazgatási, mintsem
funkcionális jelleg ű , de ez más országoknál is el ő fordul. Azon célból, hogy csökkent-
sük a népességszám eltéréseket és a régión belüli eltéréseket az egyes infrastruktúra
adatokat standardizáltuk a következ ő k szerint:
1 ) hálózati vagy térségi (space opening) infrastruktúra-adatok átlaga a területi adott-
         ságoknak megfelel ően (vagyis egy régió felszínére);
2) Infrastruktúra-pontokra vonatkozó adatok a keresleti adottságoknak megfelel ően
         (vagyis a népességnagyságnak).
         Az „A" jel ű függelék tartalmazza a 12 legfontosabb infrastruktúra-kategória
standardizált és összesített adatait. Az infrastruktúra-mutatók mátrixa az adatok szé-
les körét foglalja magába.
         Ezen mutatók adatai két id ő periódusra (1970-1975, illetve 1976-1980)
vonatkozóan kerültek összegy űjtésre.
         Első látásra úgy t űnik, hogy a régiók viszonylag egyenl ően ellátottak a kivá-
lasztott infrastrutkúra-kategóriák zömével. A közlekedési hálózatot illet ő en azonban
komoly eltérések vannak a régiók között: ezt a három északi tartomány (1, 2 és 3)
és Zeeland tartomány (9) autópálya és vasúthálózatának hiánya, valamint a 7. és 8.
iparosodott régió szállítási-közlekedési infrastruktúra b ősége okozza. Megjegyzend ő ,
hogy az ipar által elfoglalt terület valamennyi tartományban csaknem egyforma.
         A magterület a 7. és 8. régióból (Noord-Holland és Zuid-Holland tartomá-
nyok) áll; a közbens ő régió a középs ő és déli Gelderland és Noord-Brabant tartomá-
                                    NIJKAMP PETER
 Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                    Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
112

nyokat foglalja magába, míg az 1., 2., 3. és 9. régió alkotja a perifériát. A 4. és 11.
régió többé-kevésbé vegyes infrastrukturális ellátottságú.
          Azokban a régiókban, ahol az egészségügyi, a szociális és a kulturális ellátás
magas színvonalú (mint a 7. és 8. régióban ► , a természeti környezet viszonylag szegé-
nyes (ez alól az 5. régió kivétel). Ennek az ellenkez ő je igaz Friesland és Drente tarto-
mányra (2. és 3. régió). Ez arra is utal, hogy óvatosan kell eljárni a régiók infrastruktu-
rális ellátás alapján történ ő osztályozáskor, ha nem helyezünk túl sok hangsúlyt a m ű vi
társadalmi környezetre. Különösen egy olyan igen s ű r ű n lakott országban, mint Hol-
landia, a magas környezeti színvonal fontosabb lehet adott régió regionális fejl ődésére,
mint az ember által létrehozott infrastruktúra.
          Egy idő közi összehasonlítás azt mutatja, hogy a fentebbi eltérések nem is
nő ttek, de nem is csökkentek komoly méretekben az 1970 és 1980 közötti id őszak-
ban. Az 1., 3., és 3., valamint a 9. régió néhány infrastruktúra-kategóriában még mindig
„hátrányos helyzetben" van, bár néhány kategória növekedési rátáinak különbségei
azt is jelezhetik, hogy az elkövetkez ő évtizedben az eltérések csökkenni fognak.
Létezik a nagyobb konvergencia irányába mutató tendencia is. A 2-4. ábrák diagram-
jai ezt is tükrözik.
          A holland régió közötti eltérések els ő összevetését követ ő en az alábbi követe
keztetéseket vonhatjuk le:
         — a tartományok közötti relatív eltérések elég csekélyek (a maximum—mi-
nimum arány /MMR/ kisebb mint 1,3), bár a központi rész (Utrecht, Noord-Holland
és Zuid-Holland) szemmel láthatóan jobb infrastrukturális ellátottságú. A variációs
együttható (COV) eredménye az MMR-hez hasonló eredményekre vezet.
          — az id ő közben bekövetkezett változások azt is jelzik, hogy Noord-Holland
és Zuid-Holland tartományokban az infrastrukturális ellátottság relatíve tovább javult
a hetvenes években.



2. ábra       A 11 hol land tartomány infrastruktúrális ellátottsága 1970 és 1975
                                     között


                 100




                        1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
                                            NIJKAMP PETER
         Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                            Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
                                                                                          113

 3. ábra A 11 holland tartomány infrastrukturális ellátottsága 1976 és 1986
                                  között




              100




                    1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11




4.ábra A 11 holland tartomány infrastrukturális ellátottságának növekedése
        az 1970 és 1975, illetve az 19 76 és 1980 közötti id őszak viszonylatában



            100




                    1 2 3     4 5 6        7 8 9 10 11
                                    NIJKAMP PETER
 Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                    Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
114

                                                                                              2. táblázat

           A régiók osztályozása alacsony színvonalú (gyenge) és magas színvonalú (er ős)
                                 infrastrukturális ellátottság szerint


tartományok                                   gyenge                                  erő s

 1.   Groningen                természeti környezet                 oktatási
 2.   Friesland                                                     oktatási, sport, turizmus, szociá-
                                                                    lis, kulturális
 3.   Drente                                                        egészségügy, sport, turizmus, ter-
                                                                    mészeti környezet
 4.   Overijssel               egészségügyi, városi
 5.   Gelderland                                                    természeti környezet
 6.   Utrecht                  kulturális, környezeti               egészségügyi
 7.   Noord-Holland            oktatási                             hálózati infrastruktúra, szociális,
                                                                    kulturális
 8.   Zuid-Holland             oktatási, sport, szociális           hálózati infrastruktúra
 9.   Zeeland                                                       környezeti, városi, szociális
10.   Noord-Brabant            kulturális
11.   Limburg                  környezeti, oktatási


         A tartományok gyenge (jóval átlag alatti) és er ős (magasan átlag feletti) infra-
strukturális ellátottság szerinti osztályozása a fenti eredményre vezetett (2. táblázat ► .
         A holland infrastruktúra-adatok e bemutatása és els ő vizsgálata után a követ-
kező rész az infrastruktúrának a regionális fejl ődésben betöltött szerepét sokkal ala-
posabb statisztikai és ökonometriai elemzéssel vizsgálja.


V. Statisztikai és ökonometriai eredmények

          Az infrastruktúra-adatok hierarchikus cluster analízise a holland tartományok
„B" jel ű függelékben bemutatott osztályozásához vezetett. Az eredmények a követ-
kező konklúzióhoz vezettek:
          — az említett állításokkal szemben tisztán megfigyelhet ő a térbeli-id őbeli
dinamika. Noord-Brabant, Drente és Zeeland tartományok helyzetében bekövetkezett
változások a tartományok clusterközi dinamikájának a példái; míg a noord-Holland
tartományi cluster hierarchikus helyzetében bekövetkezett változások az infrastruk-
túra térbeli terjedésének módosulását illusztrálják.
          — A hetvenes évek infrastrukturális beruházásai következtében a tartományok
többsége között csökkentek az eltérések. Különösen az Utrecht, Overijssel, Gelder-
land, Noord-Brabant és Limburg tartományok közötti hasonlóságok gyarapodtak,
míg az e tartományok és a két nyugati tartomány közötti relatív különbség mérsékl ő-
dött. Groningen és Friesland, Drente és Zeeland tartományokban bizonyos infrastruk-
túra kategóriák nem megfelel ő fejlődése növekvő eltéréseket eredményez e tartomá-
nyok és Hollandia megmaradó része között.
        Az infrastruktúra eredmények sokdimenziós skála-analizise a „C" jel ű függe-
lékben bemutatott régiók és infrastruktúrák közös konfigurációjához vezetett. Ezek
az eredmények a következ ő konklúzióhoz vezettek:
                                              NIJKAMP PETER
           Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                              Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
                                                                                             115

         — a társadalomjóléti infrastruktúra jóval egyenl ő bb elosztása csökkentette
az eltéréseket, és a különböz ő tartomány-clusterek közötti különbségeket f ő ként a
hálózati és a természeti infrastruktúra eltér ő színvonala határozza meg. A clustereket
ezért a következ ő képpen lehet jellemezni. Noord-Holland és Zuid-Holland tartomá-
nyokban a hálózati infrastruktúra dominál a természeti adottságok rovására. A háló-
zati, szociális, kulturális és természeti infrastruktúra között centrálisan elhelyezked ő
Utrecht, Gelderland, Noord-Brabant és Limburg tartományt a jelek szerint sokkal ki-
egyensúlyozottabb infrastrukturális ellátottság jellemzi. Az egyébként kedvez ő profilú
Groningen és Zeeland a természeti infrastruktúra komoly hiányával jellemezhet ő .
Drente és Overijssel tartomány a megfelel ő hálózati infrastruktúra hiányától szenved.
          — A „C" jel ű függelék mindkét ábrájában megközelít ő leg azonos tartományi
clustereket figyelhetünk meg, s ezt a cluster analízis kapcsolatrendszerében be is mu-
tatjuk: ez alól Groningen helyzete kivétel. A C. 1. ábra azt mutatja, hogy Noord-
Holland és Zuid-Holland tartományok általában domináns helyzetben vannak. Csak-
nem valamennyi fő infrastruktúra kategória igen közel helyezkedik el e két tartomány-
hoz, amelyek nagyfokú korrelációt mutatnak az urbanizáltság (és mint kés ő bb látni
fogjuk, a regionális fejl ő dés) színvonalával. Mivel csaknem valamennyi infrastruktúra
kategória egy csoportban összpontosul, a C. 1. ábra nem tud hasznos leírást nyújtani
a különféle tartomány-clusterekr ő l. Ezen a téren a C. 2. ábra már szerencsésebb, mi-
vel itt a fő infrastruktúra-clusterek három, többé-kevésbé önálló csoportját tudjuk
megkülönböztetni: a hálózati vagy regionális infrastruktúra clustert (mivel az itt sze-
repl ő valamennyi infrastruktúra kategória az egész régiót szolgálja ► ; a helyi társadalom-
jóléti clustert, és egy különálló csoportot, amely a természeti adottságokból tev ő-
dik össze.
         A fő komponens analízis a faktorok három f ő csoportját jelzi a következ ő
numerikus eredmények alapján (3. táblázat).
          A faktorok e három f ő csoportja a következ ő képpen interpretálható:
1. hálózati: közlekedés, hírközlés, energia és víz;
2. társadalomjóléti: sport és turizmus, kulturális létesítmények, szociális infrastruktú-
          ra, oktatás és egészségügy;
3. életmin őségi: városi és környezeti infrastruktúra.
          Ezek a komponensek nagyjából megfelelnek a 4. részben tárgyalt regionális
fejlődési szakaszok elemeinek.


                                                                                          3. táblázat

A főkomponens analízis eredményei


                                           Sajátérték                       Variancia %
Faktorok
                                1970-1975         1976-1980      1970-1975          1975-1980

1                                   4.50                4.95         52.4                 51.8
2                                   2.27                2.51         26.5                 26.3
3                                   1.81                2.09         21.1                 21.9
                                    NIJKAMP PETER
 Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
116                 Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.

                                                                                        4. táblázat

Az infrastruktúra kategóriák és az átlagos regionális össztermék közötti korrelációs
együtthatók
(az átlagos össz-infrastruktúrát jelzi)

infrastruktúra kategóriák

   A         B        C         D          E       F      G      H     I    J      K    L

1970-1975
 0.85   0.93         0.86     0.78        0.04   -0.51   -0.05 0.39 -0.36 -0.05 0.10 -0.44 0.81

1976-1980
 0.51   0.67        0.56      0.51        0.36   -0.36   0.02   0.79 -0.44 0.17 -0.20 -0.51   0.64



         A regionális infrastrukturális ellátottság elemeinek vizsgálata mellett az is
igen fontos, hogy az infrastruktúra-t ő ke regionális fejl ő désre gyakorolt hatását megha-
tározzuk. Az adatok korrelációs elemzése már nyújthat némi útmutatót az ellátott-
ságot illetően.
         A 12 infrastruktúra-kategória közötti egyes korrelációs koefficienseket és az
1 fő re jutó regionális összterméket a 4. táblázat tartalmazza.
       Az eredmények az összes infrastruktúra-javak átlaga és a regionális összter-
mék átlaga közötti jelent ő s korrelációt jelzik. Az egyes infrastruktúra kategóriák nem
ugyanazt az eredményt adják; különösen a hálózati infrastruktúra (A-D ► , és a városi
infrastruktúra (H) jelenik meg úgy, hogy viszonylag er ős pozitív korrelációt jelez,
míg a többi elég gyenge korrelációt mutat.
        Amint azt már korábban említettük, sokkal eredményesebb megközelítést
nyújt a kvázi-termelési függvény alkalmazása, mert segítségével meg tudjuk magya-
rázni a regionális össztermék létrejöttét a termelési tényez ő kbő l és a regionális infra-
strukturális ellátottságból.

                                     Y= aL ‚3 • 17 1 • IP • 11 3

ahol:     Y = átlagos regionális össztermék
          L = foglalkoztatási lehet őségek
                = hálózati infrastruktúra
          1 2 = társadalomjóléti infrastruktúra
          1 3 = városi infrastruktúra.
          A súlyozott aggregált infrastruktúra-komponenseken alapuló többváltozós
regressziós elemzés eredményei (a 11 tartományra és 2 id őperiódusra vonatkozóan)
a regionális összterméket és a foglalkoztatási lehet ő ségeket tartalmazó „A" jel ű függe-
lék adataival kombinálva a következ ő k:
         a    = 0.17 (0.36)
              = 0.58 (0.33)
                                    R 2 = 0.671
         yl   = 0.15 (0.07)
         -r2  = 0.03 (0.15)
              = 0.19 (0.07)
                                             NIJKAMP PETER
          Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                             Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
                                                                                            117

ahol a zárójelben lév ő számok a szórásnégyzetet jelentik. Ami az infrastruktúrát illeti,
kiderül, hogy mind a hálózati, mind a városi infrastruktúra a regionális fejl ődés (sta-
tisztikailag) jelent ős részét magyarázza. A társadalomjóléti infrastruktúra jelz őszáma
kevésbé jelent ős magyarázattal szolgál, ami annak köszönhet ő , hogy sokkal inkább a
népességnagyságtól, mint a gazdasági tevékenység színvonalától függ.
           Ebbő l viszont még nem vonható le az a konklúzió, hogy az egyes kategóriák-
ban az infrastrukturális beruházások a priori vezetnek a regionális fejl ő dés javulásához.
Hangsúlyoztuk, hogy az infrastruktúra a regionális fejl ődés feltétele, s a fenti ered-
mények csak alátámasztják, hogy a hálózati és/vagy városi infrastruktúrában jelentke-
ző sz ű k keresztmetszetek valószín ű leg komoly akadályt gördítenek a regionális fej-
lődési folyamat elé.
           Ha megvizsgáljuk a kvázi-termelési függvény regressziós egyenletének külön-
bözeteit/maradékait, azt az általános következtetést vonhatjuk le, hogy a fejlettebb
régiókban tendenciózusan relatív sz ű k keresztmetszetek jönnek létre az infrastruktú-
rában (ami az infrastrukturális eszközök túlzott igénybevételét jelenti ► ; míg a kevésbé
fejlett régiók infrastruktúra-kapacitás felesleggel rendelkeznek. Ez azt is jelenti a ke-
vésbé fejlett régiók esetében, hogy politikai intézkedések megtételére van szükség
olyan mobil termelési funkciók kialakítására, mint a magánberuházások és kvalifikál-
tabb munkaer ő . A fejlettebb régiókban id ővel felszámolhatók a sz ű k, infrastrukturális
keresztmetszetek. Azt viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, és különösen az
utóbbi konklúzióval óvatosan kell bánni, hogy a gazdagabb területeken az infrastruk-
túra-t ő ke túlzott használata az agglomerációk gazdasági tevékenységének a következ-
ménye is lehet. Ez ismét azt támasztja alá, mennyire id őszer űek az infrastruktúra-t ő-
kének a magántermelési funkciókkal és ipartelepítési tényez ő kkel való optimális össz-
hangjáról szóló el ő ző megjegyzések.
           Azoknak a régióknak a meghatározására, ahol az infrastrukturális beruhá-
zások a regionális fejl ődésre pozitív hatást gyakorolhatnak, shift-and-share analízist
alkalmaztunk (1. táblázat).
         A shift-and-share analízis eredményei a következ ő osztályozást adták:
   I. csoport Utrecht
  I I. csoport Noord-Holland, Zuid-Holland
III. csoport Noord-Brabant, Gelderland, Drente, Limburg, Overijssel
IV. csoport Groningen, Friesland
           A Zeeland-i tartományt dinamikája miatt nehéz osztályba sorolni. A fent em-
lített felső-alsó osztályozás eredményeivel kombinálva úgy t ű nik, hogy Friesland tar-
tományban az infrastrukturális beruházások fontos szerepet játszhatnának a regioná-
lis tervezésben, míg Groningen tartományban okosabbnak látszik, ha az ágazati poli-
tikára helyezünk nagyobb hangsúlyt.
           Miután az infrastruktúra a regionális komponenst alakító egyik elem, úgy vél-
hetnénk, hogy az infrastruktúra mint politikai eszköz eredményesen alkalmazható
a regionális tervezésben azokban az esetekben, amikor a regionális komponens nega-
tív előjel ű, vagyis az I. táblázat II. és IV. csoportjában. Miután a IV. csoport struktu-
rális komponense szintén negatív el őjel ű , célszer ű az ágazati és ipartelepítési politi-
kát kombinálni.
                                       NIJKAMP PETER
    Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                       Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
118

VI. Összegezés


            Végezetül, néhány megjegyzés az infrastruktúra regionális fejl ő désére gya-
korolt hatásának átfogó elméleti és empirikus elemzéséhez.



A) Általános megjegyzések

-           Az infrast
-           Az infrastruktúra regionális fejl ő désre gyakorolt hatásának mértéke az id ő k
            folyamán változik, és függ az elemzés térbeli szintjét ő l, valamint a gazdasági
            jólét általános színvonalától is. Részletesebb térbeli felosztással még érdeke-
            sebb kapcsolatokat lehet feltárni (Id. Nijkamp et al. 1984).
-           A statisztikai eredmények az egymást követ ő infrastruktúra jelz ő számok
            közötti nagyfokú korrelációt jelzik. Ez igazolja az elemzés aggregációs szint-
            jét, amely a f ő infrastruktúra csoportokon alapul.
-           A regionális infrastrukturális ellátottságot nagyjából három f ő csoport kép-
            viseli: a hálózati faktor, a társadalomjóléti faktor és az életmin őség faktora.
-           Az eredményekb ő l kit ű nik, hogy a s ű r ű n lakott, iparosodott térségek általá-
            ban jobban ellátottak hálózati infrastruktúrával, mint a periférikus, mez ő -
            gazdasági, és kevésbé s ű r ű n lakott térségek.
-           Az egyes infrastruktúra kategóriák közötti tartományközi eltérések enyhe
            csökkenést mutattak a hetvenes évek folyamán.
-           A regionális foglalkoztatás és növekedés különböz ő ségeinek kialakulásában
            a lokalizációs feltételek egyre inkább fontossá válnak. Az infrastruktúra-
            orientált tényez ő k megközelíthet ő sége ezért alapvet ő húzó tényez ő a te-
            vékenységek újraelhelyezési folyamatában.



8) Politikai ajánlások és javaslatok a további kutatásokra

-           A különböző infrastruktúra típusok innovatív kapacitása (pl. a K + F köz-
            pontoké, amelyek fejlesztési központokként funkconálnának) több figyel-
            met érdemelne, míg különösen a gazdasági stagnálás és a gazdaság szerkezeti
            váltásának id őszakában az ipari innovációt segít ő infrastruktúra inkubátor
            (vagy keltető hely) funkciója kulcsfontosságú a regionális fejl ődésben. Az e
            területen folyó kutatásokat azonban számos korlátozás nehezíti, mint pl.
            az innováció egységes és gyakorlati definíciójának hiánya, a tercier szektor
            innovatív képességének a kimutatása, és az innováció foglalkoztatásra gya-
            korolt mennyiségi és min ő ségi hatására vonatkozó információ hiánya (Id.
            Nijkamp, 1986). Ez is arra utal, hogy bár a regionális politikák a régiók inno-
            vációs potenciálja el ő térbe helyezése irányába orientálódtak a nyolcvanas
            években, sajnálatos módon általában hiányzik ezeknek a politikáknak a gya-
            korlati megalapozása.
                                              NIJKAMP PETER
           Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                              Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
                                                                                             119

          A másik tényez ő , amely kétségtelenül több figyelmet érdemel a jöv ő infra-
          struktúra politikáiban, a keresleti oldal hatása (ágazatközi kapcsolatok, fo-
          gyasztás) regionális szinten, különösen azokban a régiókban, amelyek elég
          nagyok ahhoz, hogy bizonyos fokig öner őbő l is tudjanak fejl ődni. Ezzel kap-
          csolatban a regionális fejl ődés tényez ő inek az a feladata, hogy növeljék a re-
          gionális produktivitást (s így a magas produktivitási rátával hozzájáruljanak a
          régiók relatív fejl ődéséhez).

Fordította és szerkesztette: Sikos T. Tamás


BIBLIOGRÁFIA

Andrioli, F.D.—Rensen, F.—Slob, G. 1979: Accessibility as a locational factor for business estab-
       lishments. TESG. 70. pp. 17-26.
Biehl, D. 1980: Determinants of regional disparities and the role of public finance. Public Finance.
       35. 1. pp. 44-71.
Biehl, D. et al 1983: The contribution of infrastructure to regional development. Regional Policy
      Division, European Communíty, Brussels.
Folmer, H.—Oosterhaven, J. 1980: Durch regional economic policy: a review of contents and eva-
      luation of effects Research Memorandum No. 67, Economic Faculty, State University,
      Groningen.
Graaff, H de—Nijkamp, P. 1981: Regional policy analysis. Economic and Social Institute, Free
      University, Amsterdam (mimeographed)
Hirschman, A. O. 1958: The strategy of economic development. Yale University Press, New Haven.
Nijkamp, P. 1982: Long waves or catastrophes in regional development. Socio-Economic Planning
      Sciences. 16. 6. pp. 261-271.
Nijkamp, P. 1984: A multidimensional analysis of regional infrastructure and economic develop-
      ment. In: Andersson, A.—Isard, W.—Puu, T. (eds) Regional and industrial development
      theories. North-Holland Publ Co, Amsterdam, pp. 267-294.
Nijkamp, P. 1986: Technological change, employment and spatial dynamics. Springer, Berlin.
Paraskevopoulos, C. C. 1974: Patterns of regional economic growth. Regional and Urban Econo-
       mics. 4. pp. 77-105.
Pellenbarg, P. H. 1977: Bedrijfsmigratie in Nederland, deel VI, Onderzoeksresultaten. Geographic
       Institute, State University (mimeographed).
Richardson, H. W. 1969: Regional economics. Weidenfeld and Nicholson, London.
                                       NIJKAMP PETER
    Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                       Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
120
                                                        1
Függelék A.              Infrastruktúra adatok
A 1 . táblázat           Standardizált infrastruktúra/adatok 11970-1975)

                         tartoámnyok
infrastruktúra
                         1       2        3         4           5        6        7       8        9        10    11

A                        61.      37.         25.       44.      60.      73.     100.     96.      20.     47.    73.
                         66.      41.         43        48       46.      62.      92.    100.      37.     46.    46.
C                        63.      26.         41.       38.      46.      65.      89.    100.      19.     58.    54.
D                        47.      39.         35.       67.      62.      86.     100.     94.      40.     64.    78.
E                        41.      24,         52.       45.      56.      40.      51.     62.     100.     78.    31.
F                        96.     100.         91,       92.      85.      90.      79.     84.      88.     87.    81.
G                        73.      66.         92.       64,      76.     100.      83.     74.      68.     72.    70.
H                        71.      42.         41.       39.      40.      52.      59.     79.     100.     63.    60.
                         96.     100.         91.       64.      74.      73.      79.     65.      90.     64.    61.
                         92.      87.         76.       68.      90.      96.      98.     66.     100.     72.    64.
K                        78.     100.         72.       70.      60.      45.      84.     64.      61.     60.    58.
L                        10.      39.         81.       67.     100.      48.      48.     21.      15.     81.    80.

                         81          73       77        73      83       89       100         94   • 77     82     79


1A források teljes listáját, az alkalmazott változók szerkezetét és meghatározását Id. De Graaf és
 Nijkamp-ban 119811



A2. táblázat             Standardizált infrastruktúra-adatok 11976-19801


                         tartományok
infrastruktúra
                             1       2         3            4        5        6       7       8         9   10     11

A                        65.      41.         27.       40.      60.      71.     100.     99.      22.     51.    78.
B                        81.      46.         48.       53.      50.      72.      97.    100.      42.     57.    57.
C                        50.      32.         32.       46.      43.      66.      79.    100.      21.     57.    64.
D                        46.      40.         36.       70.      65.      91.     100.     98.      42.     71.    86.
E                        58.      44.         48.       57.      65.      36.      43.     61.     100.     46.    33.
F                        98.     100.         88.       93.      87.      87       79.     85.      88.     84.    77.
G                        71.      64.         93.       61.      83.     100.      83.     72.      61.     67.    69.
H                        76.      45.         46.       43.      46.      55.      83.     84.     100,     71.    68.
                         73.     100.         83.       68.      69.      66.      75.     61.      75.     63.    68.
J                        90.      93.         79.       68.      84.      88.      92.     67.     100.     68.    68.
K                        75.     100.         74.       70.      54.      50.      93.     55.      51.     45.    55.
L                        12.      40.         65.       55.     100.      67.      45.     28.      16.     70.    67.

                         82          77       74        75          83       88   100         94       74    79    82
                                              NIJKAMP PETER
           Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                              Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
                                                                                            121

A3. táblázat           Standardizált infrastruktúra-adatok 1970-1975-t ő l 1976-1980-ig


                       tartományok
infrastruktúra
                         1      2      3      4     5      6      7      8    9      10    11

A                      59.     63.   71.    71.    65.    81_    79.   100.   63.   89.    82.
B                      97.     49.   51.    56.    54.    81.   100.    91.   44.   69.    66.
C                      48.     47.   36.    50.    49.    66.    68.   100.   31.   73.    84.
D                      27.     28.   29.    64.    58.    90.    66.    85.   39.   85.   100.
E                      75.    100.   55.    78.    88.    54.    65.    88.   48.   40.    80.
F                      89.     83.   53.    96.    97.    63.    85.   100.   86.   66.    46.
G                      71,     62.   90.    65.    87.   100.    80.    62.   35.   59.    72.
H                      50.     34.   49.    59.    53.    44.   100.    48.    0.   55.    61.
                       37.     99.   54.    98.    51.    73.    70.    61.   51.   76.   100.
J                      52.    100.   89.    80.    26.    20.    40.    91.   55.   44.    91.
K                      78.     42.   60.    52.    40.    69.   100.    44.   34.   26.    42.
L                      72.     79.    0.    16.    98.    25.    59.   100.   64.   29.    10.

E                      78      81     66    81     79     79     94    100    57    73     86
                                    NIJKAMP PETER
 Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                    Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
122

 Függelék B                Cluster analizis

 tartományok
     11                                       1
                                              I             t
      9        •.....•1                       I             1
                       I                      t             t
      3                    L                                L...I
                                                            I   I
     4         •••f                                         1       1
                   I                                        1       1
     2         ••.!                                                 t*       I
                                                                    I        t
 10                             .1                                  I        I
                                 (...5f
                                                                    I        I
     1                          •L       L                 •...L             1
                                         L                                   t
     5                                   I                            t
                                                                      t
     8                                                I             t
                                                                    I I
     6         •                                      t
     7                                                    ..........t

81. ábra           Holland tartományok hierarchikus osztályozása, 1970-1975




tartományok
11                     C
                       I             I
 1                     t             t                     ...t
                                     t                         t
 5                                   I                         I
10         .                                                   I         I
                                                              I          I
                                             t••.t             I         I
 2         •                                 t    L             I        I
                                                  le..~.~[               1
 9         ...t                                   L                      1
               t               t                  I                      t
 3         •..t                t....              t                      I
                               t                                         I
 4         ...
 8         •                                                             t
                                                                         1
 6                                                  1•.•t
 7         •                                        t
                               •*•*•* ....•«.......(


82. ábra Holland tartományok hierarchikus osztályozása, 1976-1980
                                        NIJKAMP PETER
     Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                        Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
                                                                                      123



tartományok

11          4...4.4•14
                      I•••4
 5          ...... E      /40.4.....4s 40..4.44
                                I              t
 6           ..... ****** 7.                   T
                                               t•-•-•-•11
10           •••[                              I         I

 4           •..t

  3                                                       I    I
                                                          1    t
  9          *****•                                       I    /
                                                               /
     2
                                                                I


     8        ...............1

     7

B3. ábra Holland tartományok hierarchikus cluster analizise,
           1970-1975




tartományok
 11      ...t
                 /...1
 10                   I.....
                      t
     6
     5                      •

     4                  .

     8       •
     7           ...

     9
     1
     3                              t
                                    I
     2                              t

84. ábra Holland tartományok hierarchikus cluster analizise,
          1976-1980
                                     NIJKAMP PETER
  Az infrastruktúra és a regionális fejlődés többdimenziós gazdaságpolitikai elemzése
                     Tér és Társadalom 2. évf. 1988/3. 105-124. p.
124

Függelék C Többdimenziós skála-analizis
                                        2 dimenzió




                                             ..1 .4.1 . 4,
                                                             118
                                                                                     58 LO




                                           ∎ . ..•
                                 OD
                             OA                                         4e
                              7,8elo Fo                                           610
                           B,Co 18 oG
                                                                                                     1 dimenzió
                                                                      82 38
                              H° K0 01



                                                                                          Eo
                                                                                     9e



 Cl. ábra     MDS-analizis eredményei (1970-1975).                              Tartományok
                                                                                Infrastruktúra kategóriák
                                          2 dimenzió

                                                                                Lo


                                  10,118                                   85
                                                    '86


                             88
                                                                                     48
                                                                      38
                    Co Ao    D087                             oF                                     1 dimenzió
          •                                                                                    • 0
                               OB                            0  01
                             HO                              G J 82



                                                                   Ko
                                     14                                      Eo




  C2. ábra MDS -analízis eredményei (1976-1980)