Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.


 Tér és Társadalom                                                    XVII. évf. 2003     s 3: 59-85


         REGIONÁLIS E-GOVERNMENT 1, AVAGY
       ELEKTRONIKUS KORMÁNYZAT A TÉRSÉGI
          IGAZGATÁSI FELADATELLÁTÁSBAN
  (Regional E-Government, or Electronic Government in the Field
               of Regional Administrative Tasks)

                                      TÓZSA ISTVÁN
 Kulcsszavak:
 elektronikus kormányzat régióigazgatás

 A tanulmány az információs társadalom kialakulása által gerjesztett info-kommunikációs technológiák
 közigazgatási területen való alkalmazási lehet őségeit próbálja összefoglalni, külön figyelmet fordítva a
 közigazgatási reform egyik id őszerű kérdésére, a regionális igazgatásra, pontosabban ennek az új terü-
 letnek az elektronikus kormányzattal való lehetséges viszonyára.


    Ennek a tanulmánynak a témája ugyan a regionális lépték ű elektronikus kormány-
  zat fogalmi körének lehatárolása, de ennek során nem kerülhet ő meg az információs
  kommunikációs technológia (ICT) eszközeinek települési, s őt családi szintű értéke-
  lése, hiszen az információs társadalom és a globalizáció korában az atomizálódó,
  individualizálódó csoportok világhálón való újraszervez ődése az egyik legjelentő-
  sebb térformáló er ővé válik. Ennek a folyamatnak a tünete a regionális fejl ődésben
  a globalizálódó városok megjelenése. Enyedi György (2000; 2002) gondolatmenetét
  követve, a globalizációs világhálón aktívan megjelenni képes település, intézmény,
  állampolgár jelen van a régióközpontban is, az erre képtelen település, intézmény és
  állampolgár pedig egyre inkább lemarad, és az adott földrajzi tért ől függetlenül,
  végtelen távolságba kerül a régióközponttól. A regionális elektronikus kormányza-
  tot tehát, mint területi integráló er őt, eszközt és lehet őséget célszerű kezelni.

     Az információs társadalom megjelenése Kelet-Közép-Európában

    A nyugati demokráciákban az 1960-as években elkezd ődött információs robbanás
  hullámai a vasfüggöny leomlása után érték el igazán Európának a keleti felét — igaz,
  hogy a hullámokon lovagló technológia ekkor ért el egy olyan csúcsformát, amely
  világszerte azóta is növekv ő pályán tartja az információ-gazdaságot. Így a nyugatra
  nyitott kapukon beáramló ICT termékeny talajra és fogékony közegre lelt az új
  európai demokráciákban, amint azt Észtország vagy Szlovénia példája bizonyítja.
    A Mediaresearch egyik felmérése (1. táblázat) szerint az EU-hoz els ő körben
  csatlakozó országok között a vezet ő internethasználók a szlovének (100-ból
  37 lakos), míg a lengyelek 8, a litvánok és lettek 7-7 f ővel zárják a sort. Bár ők
  sincsenek túlságosan rossz pozícióban, ha az EU tagországok internetes sereghaj-
  tóihoz hasonlítjuk őket: a görögökhöz, spanyolokhoz, portugálokhoz (7-7 f ővel).
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
  60      Tózsa István                                            TÉT XVII. évf. 2003      s3
                                     1. TÁBLÁZAT
                Az internethasználó állampolgárok ( „netizens") aránya
                    (The Rate of Internet-user Citizens „Netizens")
     Kelet-közép-európai        100 főből           Európai uniós      100 főből
           országok              netizen              országok          netizen
                                               Svédország                 41
    Szlovénia                      37          Finnország                 32
    Észtország                     25          Dánia                      29
                                               U.K.                       21
                                               Németország                19
                                               Hollandia                  19
    Csehország                     16          Luxemburg                  17
                                               Belgium                    13
                                               Írország                   12
    Szlovákia                      11          Ausztria                   10
    Magyarország                   9           Franciaország               10
    Lengyelország                   8          Olaszország                 9
    Lettország                     7           Spanyolország               7
    Litvánia                       7           Görögország                 7
                                               Portugália                  7

    További összehasonlítás céljából:
    Oroszország                    3               USA                              41
    Ukrajna                        2               Japán                            17
 Forrás: Mediaresearch 2000.
   Az információs társadalomban a tudás és az információ továbbítására alkalmazott
 eszközök és szolgáltatások felértékel ő dnek. A közép-európai új demokráciák a
 globalizáció felé nyitott gazdaságukkal készségesen fogadják az ICT eszközöket,
 bár az internethasználók között megfigyelhet ő egy markáns korosztályi „lejt ő"
 (2. táblázat). A fiatal generáció sokkal inkább fogékony az ICT iránt, s ez nem csak
 a PC-k és a világháló használatában nyilvánul meg, hanem az SMS, a WAP, az
 MMS, sőt a GPS és a GIS használatában, ill. alkalmazásában is.
                                       2. TÁBLÁZAT
 A generációs, vagy korosztályi lejt ő az internethasználat tükrében Magyarországon
   (The Generation or Age-group Slope in the Mirror of Internet-use in Hungary)
       Életkori csoport       16-25        26-35        36-45        46-55          56 <
  Otthoni hozzáférés
                             42%           22%          19%           14%           3%
  és használat
  Nem otthoni
                             51%           24%          15%            8%           2%
  használat
 Forrás: Kopint-Datorg 2001.
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003 s 3                      Regionális e-government, avagy ...          61

   „E-gap", azaz elektronikus szakadék formálódott azok között, akiknek van, és
akiknek nincsen hozzáférésük az Internethez. Akinek az otthonában nincsen hozzá-
férési lehet őség a világhálóhoz, elvileg megteheti az iskolában, ill. a munkahelyén
vagy internetes kávézókban, ill. a vidéki teleházakban.
   Kelet-Közép-Európában az információs társadalom kialakulásának els ő impulzu-
sait nem a kormányok adták, hanem a civil szervezetek (NGO-k). Így Magyaror-
szágon a Nemzeti Informatikai Stratégiát 1995-ben a civil szféra dolgozta ki, míg a
kormány csak négy évvel kés őbb, 1999-ben hirdette meg a „Válasz az információs
társadalom kihívásaira" elnevezés ű programját. Az ICT egyrészt sokkal gyorsabban
fejl ődik, mint a társadalom szociális és környezeti tudata, másrészt a társadalmi
jelenségeket, az életmódot nagymértékben képes befolyásolni az ICT eszköztára.
Az állampolgárok nagyobb érdekl ődést tanúsítanak a közügyek iránt, amint megvan
a lehetőségük, hogy az ICT eszközök segítségével állandóan figyelemmel kísérjék a
helyi és a központi politika alakulását, s őt, a döntési folyamatokba valamilyen for-
 mában bele is szóljanak. Az így kibontakozó „on-line" demokrácia természetesen
feltételezi, hogy a lakosságnak van hozzáférése az ICT eszközökhöz és van olyan
tudása, amellyel azokat kezelni tudja. Természetesen ez nem csak az ún. polgárba-
 rát, ill. ügyfélbarát közigazgatásban nyilvánul meg, mint az „e-government". Az
 igazi húzóerő az internetes hozzáférést lépésr ől lépésre jobban megközelít ő mobil-
 telefonok lavinaszerű terjedése, az elektronikus vásárlás, az „e-business", a
 bankügyletek elektronikus intézése, az „e-banking", a távoktatás, az „e-learning", a
 távmunka lehetőségének a megjelenése, és mindenekel őtt a szórakoztató elektronika.

           Az információs társadalom és az elektronikus közigazgatás

  Az információs, ill. a tudás-társadalom népszer ű témája a szociológiai kutatások-
nak is, megközelítésér ől Glatz Ferenc (2000) nyújt jó összefoglalót, míg Kiss—
Varga (2001) jellemzésében az intelligens régió meghatározása vetíti el őre a regio-
nális e-kormányzat „árnyékát".
  Információs társadalomról akkortól beszélhetünk, (1) amikor a családoknak leg-
alább 80%—a rendelkezik hálózatra kötött, ill. modemes PC-vel vagy mobil internet
eléréssel. A PC-vel való ilyen nagyarányú rendelkezés a közép-európai országok-
ban a közeljöv őben megvalósíthatatlannak tűnik, ám az a megjegyzés, hogy ezt
kiválthatja a mobiltelefonról történ ő internet elérés, már korántsem tartozik az elér-
hetetlen vágyak világába. Az információs társadalom további feltétele, (2) hogy a
központi kormány ügyfélszolgálata 75%-ban, míg a helyi, települési önkormány-
zatok ügyfélforgalmának 50%-a intézhet ő elektronikus úton (is). Ha az 1990-es
évek fejl ődési ütemét vesszük alapul, az információs társadalom virágkora Közép-
Európában 2015-re érhet ő el.
  Magyarországon az információs társadalom kialakulását olyan tünetek kísérik,
mint a rendszerváltás óta eltelt id őszakban a távközlési rendszerek soha nem látott
méretű fejl ődése, a családok javuló PC ellátottsága, az iskolák internetes hozzáféré-
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
 62      Tózsa István                                                    TÉT XVII. évf. 2003         s3

 sének megoldása (SuliNet), az országos jelent őségű adatok hálózatba építése (pl. a
 KIKERES vagy a TEIR).
   Ami az elektronikus közigazgatást illeti, a f ő probléma az, hogy az intézmény-
 rendszer túl merev az ICT eszközök adaptálására. Ez megnyilvánul a köztisztvise-
 lők ICT tudásszintjének viszonylag alacsony átlagos színvonalában, valamint az
 intézmények szervezeti felépítésének tradicionális merevségében. Az eljárásjoggal
 szabályozott ügyintézés munkalépései (workflow) a hagyományos, manuális, az
 ügyfelek személyes megjelenését többnyire igényl ő ügymeneteket alkalmaz.
                                    3. TÁBLÁZAT
 Az információs társadalom kialakulásának előre jelzett fázisai Magyarországon, a
                     kelet-közép-európai helyzetet reprezentálva
 (The Forecasted Phases of the Evolution of Information Society in Hungary, repre-
                senting the Situation of Central and Eastern Europe)
                                                                       Helyi ön-
                                                Vállal-     Központi
                                 Családok                              kormány-
  Idő           Eszköz                         kozások      kormány
                                                                          zat
                                                         %
         Saját PC                     18           60          100         70
         Internet-hozzáférés           1,5*        20          100         30
 2000- Mobil internet-
                                       0            0
  ben hozzáférés
         Saját honlap                               5           85          25**
         E-közigazgatás                                           0          0
         Saját PC                     50           90          100        100
         Internet-hozzáférés          20           60          100         60
 2005- Mobil internet-
                                      30           90
   re    hozzáférés
         Saját honlap                              25          100         60
         E-közigazgatás                                          10          1
         Saját PC                     70          100          100        100
         Internet-hozzáférés          35           80          100        100
 2010- Mobil internet-
                                      60          100
   re    hozzáférés
         Saját honlap                              35          100         90
         E- közigazgatás                                        50         25
         Saját PC                     80          100          100        100
         Internet-hozzáférés          50           90          100        100
 2015- Mobil internet-
                                      90          100
   re    hozzáférés
         Saját honlap                              60          100        100
         E- közigazgatás                                        75          50
  * de 8% hozzáfér a munkahelyén
  ** kisebb településeken a honlapot el őször magánszemélyek vagy civil szervezetek készítik el, a
      polgármesteri hivatal ezeket kés őbb veszi át.

  Forrás: Válaszok az Információs Társadalom Kihívásaira c. Miniszterelnöki Hivatal program
  1999 és saját becslés.
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003     s3                  Regionális e-government, avagy ...          63

  Az információs társadalom és a közigazgatás interferenciája szempontjából na-
gyon érdekes az ország egyik legnagyobb saját bevétellel rendelkez ő önkormányza-
tának, a budaörsinek a polgármesteri hivatala, ahol megvalósult a jelenlegi körül-
mények között lehetséges legtökéletesebb helyi elektronikus igazgatás, megsz űnt a
papír alapú munka. A beérkez ő dokumentumokat digitalizálják, s innen kezdve a
belső számítógépes rendszeren keresztül, kizárólag digitális formában folyik az
ügyintézés, amely bels ő ellen őrzési pontokkal kiépítve biztosítja a hatékony és gyors
munkavégzést. Arra viszont, amit az on-line demokrácia feltételez, nevezetesen, hogy
az ügyét digitálisan a hivatalba juttató ügyfél a saját ügyének az intézésére rálátással
bírjon, s interaktív módon történjen az ügyintézés, Budaörsön sincs természetesen
lehetőség, mivel a tradicionális, eljárásjogilag szabályozott ügymenet erre nem ad
lehetőséget. Vagyis, jelenleg a helyi igazgatásban a majdani, kívánatos interaktív és
transzparens (az ügyféllel párbeszédet folytató, átlátszó) e-kormányzat helyett, kedve-
ző körülmények között egy intra-aktív, (bels ő) e-kormányzat valósulhat meg.

Mobil forradalom
  A küszöbön álló újabb ICT forradalom nagyban hozzá fog járulni az információs
társadalom megvalósulásához. Ezt pedig részben a mobiltelefonok internetes elér-
hetőséget biztosító generációi, részben pedig a vezetékes telefonok ISDN vonallal
és VMC (hang e-mail) berendezéssel való felszerelése hozza létre. Ez utóbbi eszköz
lehetővé teszi, hogy otthoni PC nélkül, egyszer űen a „hagyományos" telefonon
keresztül is elérhessük az internetet. A Netsurvey 2003. évi egyik felmérése szerint
Magyarországon 2 millió ember tud hozzáférni az Internethez valamilyen formá-
ban. A fogadásra képes kártyákkal rendelkez ő mobiltelefon készülékek száma
2003-ra már elérte a 6,8 milliót! (3,4 millió Westel, 2,6 millió Pannon és 0,8 millió
Vodafone el őfizetővel.) Ha ehhez hozzávesszük, az évente mintegy 100 ezer új
bekötéssel b ővülő vezetékes, lakossági telefon f ővonalak számát (4,1 millió), akkor
azt mondhatjuk, hogy az ország lakosságának megfelel ő számú telefonvonal műkö-
dik Magyarországon. További, ill. járulékos internet-elérést biztosít a kábeltévé
társaságok ún. kábelnet szolgáltatása és az ADSL új generációs telefonvonal.
Amennyiben a vezetékes telefonok VMC, ill. VoIP kib ővítése és a mobil internet-
elérés megvalósul, az egész ország számára nyitva áll az út az információs szuper-
sztrádára.

                                    Régióigazgatás

  A régióigazgatás a leglényegesebb része a területi közigazgatási reformnak, neve-
zetesen, hogy választott önkormányzattal rendelkez ő régiók alakuljanak ki az 1996.
évi területrendezési törvényben körvonalazott NUTS 2 szint ű, ún. statisztikai nagy-
régiók helyén. A régiók lehetséges közigazgatási szerepével számos szakirodalom
(Horváth 2000; Szente 2001; Kovács 2002) és kutatás (Bende—Szabó 2001;
Ivancsics 2001; Pálné Kovács 2001; Szigeti 2001) foglalkozik. Jelen tanulmányban
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
  64     Tózsa István                                             TÉT XVII. évf. 2003     s3
  a régióigazgatásnak csak azok az aspektusai szerepelnek, amelyek az elektronikus
  regionális kormányzat kialakulása szempontjából jelent ősek lehetnek.
    A régióigazgatás tulajdonképpen a helyi igazgatás körébe tartozik, szemben a
  központi igazgatással (Lőrincz 2001). Jelenleg, 2003 elején, a helyi igazgatás két-
  szintű : települési és megyei, ami megfelel a NUTS 5 és NUTS 3 szinteknek, azzal a
  megjegyzéssel, hogy a megyének az 1990. évi Önkormányzati törvény óta alig van
  igazgatási funkciója. Sem a mikrorégiónak, a NUTS 4-nek megfelel ő statisztikai
  kistérségnek, vagy a településszövetségnek és intézményfenntartó települési társu-
  lásnak, sem pedig a makrorégiónak, a NUTS 2 szintnek megfelel ő statisztikai
  régiónak, agglomerációnak vagy területfejlesztési társulásnak nincsen más, mint
  forrás-újraelosztó, ill. területi tervezési funkciója. Ha tehát az igazgatási funkciókat
  helyi szinten, de a település határait túllépve próbáljuk azonosítani, jelenleg a f ővá-
  rosi önkormányzatra és a megyei önkormányzatokra lehet gondolni. A régióigazga-
  tás területi szerkezetében kézenfekv ő a megyei önkormányzati rendszer kiterjeszté-
  sét venni alapul, különösen, mivel a központi kormány dekoncentrált szervei is
  általában a megyehatárokhoz igazodó illetékességi területen látnak el területi/helyi
  igazgatási feladatokat. Ezek mellett területi/helyi igazgatási feladatok tartoznak a -
  körjegyz ő ségekhez és a kereskedelmi és iparkamarák területi hivatalaihoz is. Ha
  teljes kört szeretnénk kapni, hogy jelenleg Magyarországon mely intézmények
  látnak el régióigazgatásnak min ősülő funkciókat, akkor még azt is figyelembe kell
  venni, hogy a dekoncentrált szerveket négy intézmény típusba lehet sorolni, ahogy
  azt a 4. táblázat mutatja.
                                     4. TÁBLÁZAT
             A régióigazgatás jelenlegi szerkezete Magyarországon (2003)
          (The Present Structure of Regional Administration in Hungary, 2003)
    Decentralizált intézmények         Az állam dekoncentrált területi igazgatási szervei
    1. Megyei önkormányzat            1. Rendvédelmi és rendészeti intézmények (rend őr-
    2. Fővárosi önkormányzat             ség, határőrség, tűzoltóság, polgárőrség)
    3. Körjegyzőség                   2. Nyilvántartási intézmény (Központi Statisztikai
    4. Kereskedelmi-, szakmai-           Hivatal)
       és iparkamarák területi        3. Pénzügyi és ellen ő rzési intézmények (adóhivatal,
       irodái                            vám- és pénzügyőrség)
                                      4. Felügyeleti szervek és hatóságok (p1. közigazgatási
                                         hivatal, nemzeti park, környezetvédelmi felügye-
                                         lő ség, vízügyi, erdészeti igazgatóság, bányakapi-
                                         tányság, közlekedési, fogyasztóvédelmi felügyelet,
                                         ÁNTSZ, főépítészi hivatal, földhivatal stb.)
 Forrás: Saját szerkesztés.

   A 4. táblázatban foglaltak közül, a régióigazgatás területi alapját a megye-
 beosztás képezheti, azzal a megszorítással, hogy a dekoncentrált szervek, a szakmai
 önkormányzatok területi kirendeltségeinek és a körjegyz őségek illetékességi terüle-
 tét lehető leg a megye, vagy legalább a megyékb ől fölépülő régiók határaihoz kell
 igazítani.
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003        s3                  Regionális e-government, avagy ...        65

                                      5. TÁBLÁZAT
                              A megyei igazgatás szerkezete
                       (The Administrative Structure in County Level)
  Hatósági
                                  Feladat                          Költségvetés
 platformok
                      Hatósági                                             Bizottságok,
                                         Intézmények*      Közgyűlés
                    illetékesség                                             mint pl.
Megye             Közegészség-          Kórházak          A képvisel ő- Pénzügyi és
háza,             ügy                                      ket a pártok ellenőrzési
                  Közoktatás            Középiskolák      listái alapján Gazdasági és
                                                           közvetlenül közbeszerzési
                  Kultúra           Színházak               választják, Ügyrendi
 Illeték                            Múzeumok                 kivéve a    Egészségügyi
 hivatal,         Szociális ellátás Öregek otthona        megyei jogú Kulturális
                                    Hajléktalan             városokat. Területfejlesztési
 Védelmi                            szállók
 hivatal,         Gyermek-          Gyermek-                             Idegenforgalmi
                  gondozás,         otthonok                             és nemzetközi
 Megyei           gyámügy                                                kapcsolatok
 levél tár
*Települési funkcióként is szerepelhetnek.

Forrás: Saját szerkesztés.
                                  6. TÁBLÁZAT
     A megyeháza egy lehetséges szerkezeti modellje (Veszprém megye nyomán)
       (A Possible Structural Model of Local Governments in Count)? Level in
                            [Based on Veszprém County])
                                        Elnök
      Védelmi hivatal           Főjegyző és főjegyző              Alelnök
                                       helyettes
                                        Elnöki kabinet iroda
                                            Hivatalok
   Gazdasági hivatalok                      Sajtóiroda                  Illetékhivatal
Költségvetési részleg                                           Illeték kiszabási részleg
                                      KÉPVISELŐI IRODA
Pénzügyi részleg                                                Illeték ellen őrzési részleg
Vagyonkezel ő részleg                                           Illetékbehajtó részleg
                                     MEGYEI KÖNYVTÁR

   Oktatási és kulturális             Regionális kapcsolatok     Egészségügyi és szociális
      intézmények                            hivatala                  intézmények
Forrás: Saját szerkesztés.
  Az 5. és 6. táblázatra tekintve megállapítható, hogy jóllehet a területi közigazga-
tás jelenleg megyei keretek közé szervez ődött, a megyei önkormányzatoknak ebben
kevés a szerepük. Bár a megyei f őjegyzői hatáskörök kiterjesztése folyik, de a testü-
leti szolgáltatási feladatok és a főjegyzői igazgatási feladatok tartalmilag nem kap-
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
  66      Tózsa István                                            TÉT XVII. évf. 2003      s3
  csolódnak egymáshoz. Ebb ől ismét az állapítható meg, hogy a megye a régióigaz-
  gatásban els ő sorban csak területi kereteket biztosíthat. A régióigazgatást NUTS 2
  szinten, a jelenlegi struktúrák, a megyerendszer és a települési önkormányzatok
  meg- és fenntartásával a 7. táblázatban ábrázolt szervezeti keretek mellett lehet
  megvalósítani.
                                        7. TÁBLÁZAT
                      A régióigazgatás egyik lehetséges szerkezete
                (One of the Possible Structure of Regional Administration)

                    RÉGIÓIGAZGATÁSI KOORDINÁCIÓS SZERVEZET
       1. megyei közgyűlés és      2. megyei közgy űlés és      3. megyei közgyűlés és
                MJV                          MJV                          MJV
                 megyei és/vagy regionális illetékesség ű dekoncentrált szervek
                                  települési önkormányzatok
                  megyei és/vagy regionális illetékesség ű szakmai kamarák
           körjegyzőségek              körjegyz őségek              körjegyzőségek

    A 7. táblázatra tekintve látható, hogy az egy évtizede a közigazgatási reform köz-
  pontjában álló régióigazgatás szabályozása igen bonyolult feladat, nem csoda, hogy
  egy statisztikai jelent őségű regionalizáción túlmen ően eddig egyik kormány sem
  nyúlt hozzá a közigazgatási nagyrégiók kialakításához, f őleg nem a megyerendszer
  rovására. A megye történelmi gyökerein túl azt is látni kell, hogy a helyi identitás-
  tudat az egyik legerő sebb régióformáló és kohéziós er ő (B őhm 2000). Magyaror-
  szágon pedig csak a megye rendelkezik ilyennel, kivéve a trianoni csonkítás után
  összevont „öszvéreket", ahol viszont egy-egy megyén belül több identitástudat is
  létezhet. Azt is látni kell, hogy egyik központi kormány érdeke sem lehet a válasz-
  tott önkormányzati testülettel és az alkotmánynak alárendelt, vagy derivált törvény-
  hozói jogosítványokkal rendelkez ő nagyrégió kialakítása (Tózsa 2001). Ha tehát
  elfogadjuk, hogy Magyarországnak — kis területe, tradicionális nemzeti és nemzeti-
  ségi egysége és kormányozhatósága — miatt a jelenlegi, unitárius vagy decentralizált
  jelleg felel meg, akkor nincsen szükség a már kialakult regionális (megyei) struktú-
  rák szétszedésére és újra rendezésére régióigazgatás címszó alatt. A kutatók és
  szakemberek állásfoglalása sem egyértelm ű a megye jöv őbeni szerepét tekintve
  (Horváth 2001; Verebélyi 2001). Az említett koncepcionális vitának mindenképpen
  része a regionális intézményrendszer hivatali átszervezése és annak technikai felté-
  telei. A tanulmány további fejezetei (regionális e-kormányzat és eszközei) a „régió-
  igazgatásnak" kizárólag ehhez az aspektusához illeszthet ők.
    A régióigazgatást a már meglév ő intézményrendszernek egy új dimenzióban való
  koordinálásán keresztül lehet megvalósítani anélkül, hogy új testületeket, intézmé-
  nyeket, hivatalokat kellene szervezni és felállítani. Fontos hangsúlyozni az új di-
  menziót, mert a hagyományos eszközrendszerünket tekintve a 7. táblázatban feltün-
  tetett rendszer koordinációja térben és id őben megvalósíthatatlan. Szerencsére azt
  az új dimenziót már feltalálták, amelyben minden intézmény, minden szervezet,
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003        s3                     Regionális e-government, avagy ...                  67

amely a régióigazgatás rendszerében található, térben és id őben — szinte költség-
mentesen — egyszerre jelenhet meg, szerepelhet és m űködhet. Ez a dimenzió az
információs szupersztráda, a www. Közigazgatási alkalmazását elektronikus kor-
mányzásnak (e-governance) hívjuk, eszközrendszerét elektronikus kormányzatnak
(e-government), működési szintjében lehet központi (országos, ill. kormányzati) és
helyi. A helyit tovább bonthatjuk, úgymint regionális (több települést átfogó) és
lokális (egy településre kiterjed ő). Jelen esetben tehát a regionális e-government áll
érdekl ődésünk középpontjában.
                                         1. ÁBRA
                            A regionális igazgatás formái*
                        (The Forms Regional Administration)
                     A                                  B                                 C




  *(A): A regionális igazgatás jelenleg intézményesített szerepl őinek sokasága. (B): A regionális igazga-
  tás egy újonnan kialakított és megvalósított monstre szervezete. (C): A regionális igazgatás új dimen-
  ziós kapcsolatrendszerbe illesztett jelenlegi intézményei (maga a regionális elektronikus kormányzat)
 Forrás: Saját szerkesztés.

                                  Regionális e-kormányzat

  Az elektronikus kormányzat eddigi külföldi és hazai fejl ődését, jelenlegi helyzetét
és speciális területeit a BKÁE Államigazgatási Kar Közigazgatás-szervezési és
Urbanisztikai Tanszékén folyó kutatások összegzéseként megjelent els ő hazai
e-government fels őoktatási tankönyv foglalja össze (Budai 2002). Amikor tehát
regionális elektronikus kormányzatról beszélünk, a tradicionális szervezetek közötti
kapcsolatok összességét digitális adatátviteli (EDI) rendszerben kell felvázolnunk,
és a kapcsolatok, linkek tartalmát úgy kell közvetíteni, hogy azok az egész világon
elfogadott kód- és jelrendszerben m űködjenek (UNSM rendszerben). Erre többek
között az EU kompatibilitás miatt is szükség van. A regionális e-kormányzat ténye-
zői között egyrészt a dekoncentrált és a decentralizált közigazgatási szervezetek
közötti folyamatos adatáramlási csatornákat, másrészt a régióval bármilyen kapcso-
latba kerül ő állampolgárok, civil szervezetek, vállalkozások, egyházak és más hazai
vagy külföldi régiók kapcsolati csatornáit, linkjeit is szerepeltetni kell (8. táblázat).
  A regionális e-kormányzat kiépítésénél alapvet ő követelmény az ISO követelmé-
nyeknek megfelel ő teljes minőségbiztosítás (TQM), és az angol szavak kezd őbetűi-
ből adódó „3 e", vagyis az eredményesség, a hatékonyság és a gazdaságosság. Az
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
  68       Tózsa István                                              TÉT XVII. évf. 2003   s3
  adatvédelem célja az adatok integritásának meg őrzése a továbbítás során, valamint
  a rendszer vírus és feltörés elleni védelme. Az adatvédelem körébe tartozik a hitele-
  sítés, a személyi és vállalati adatok védelme. Itt felmerül a digitális aláírás nehézkes
  hitelesítési és alkalmazási eljárása, mint egyik nagy gátja az e-kormányzati eszkö-
  zök széles körű alkalmazásának. Meg kell jegyezni, hogy a mobil internetes hozzá-
  férés elterjedése talán technikailag orvosolhatja a hitelesítés problémáját, ill. meg-
  könnyíti az azonosítást.
                                         8. TÁBLÁZAT
             Lehetséges kapcsolatok, amelyeket a regionális e-kormányzatnak
                                  figyelembe kell vennie
                (Potential Relationships, Have to Been Taken into Account
                                by Regional E-Government)
                               dekoncentrált igazgatási szervezetek
       rendfenntartók           adatkezel ők          pénzügyiek              felügyeletek



         lakosság
    civil szervezetek                                  adatátvitel
      vállalkozások                                      (EDI)
        egyházak
      testvér régiók



   megyei közgyűlé-
    sek és a megyei               települési
     jogú városok                                    körjegyzőségek        szakmai kamarák
                               önkormányzatok
   önkormányzatai
                               decentralizált igazgatási szervezetek
  Forrás: Saját szerkesztés.

    A regionális e-kormányzat kiépítését távközlési tartalomszolgáltató cégek végzik.
  Míg a települések esetében van rá példa, hogy egy-egy önkormányzat saját fejlesz-
  tésben, önerőbő l (SSP rendszerként) építsen ki e-kormányzati eszközöket és bels ő
  informatikai rendszereket, a regionális e-kormányzat esetében a régiónak ez már
  nem ajánlott. Nagyvárosok esetében, így a regionális e-kormányzat esetében érintett
  megyei jogú városok, ill. a regionális e-kormányzati rendszerben résztvev ő más
  városok alkalmazhatnak saját fejlesztés ű SSP rendszereket. Az SSP-nek lehetnek
  kompatibilitás gondjai más e-kormányzati rendszerekkel, kis mérete miatt nem
  gazdaságos az üzemeltetése, esetleg a megfelel ő szakértelem sem áll rendelkezésre,
  hiszen nem nagyvállalatok professzionális munkatársai építik fel. El őnye viszont,
  hogy az üzemeltető , jelen esetben a város, magáénak érzi, a rendszer segíti a helyi
  identitástudat — adott esetben a város vonzáskörzetére, az agglomerációjára vetítve
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003 s 3                     Regionális e-government, avagy ...          69

a regionális identitás tudat és ezen keresztül a régióformálás — er ősödését. Mindez
igen fontos pozitív vonás a város, ill. a régiómarketing során is.
  A kiépítés másik lehetséges módja, amikor a város megvesz egy, a piacon kínált
e-kormányzati rendszert az üzemeltetési know-how-val együtt, vagy szerz ődik egy
professzionális céggel egy ilyen rendszer kiépítésére és üzemeltetésére. Ez a kiszer-
ződéses szolgáltató típus (OSP). Az OSP el őnye, hogy hatékonyabb, gazdaságo-
sabb, és a rendszer szakszer ű működtetésének és karbantartásának a felel őssége is a
külső cég vállain nyugszik. Hátránya viszont, hogy a szolgáltatás árszabásának tekin-
tetében a megrendel ő önkormányzat kiszolgáltatott helyzetbe kerül — hiszen maga
nem képes üzemben tartani a rendszert, mint az SSP esetében —, és hiányzik a saját
fejlesztés tudatából áramló identitástudat-formáló er ő is a rendszerb ől (9. táblázat).
  Végül a harmadik típus az alkalmazás-szolgáltatás (ASP) rendszer, amelyeket ép-
pen azért fejlesztenek ki a nagy tartalomszolgáltatók, hogy ne egy-egy települési
önkormányzat, hanem egy-egy településrendszer, vagyis régió használja. Ez a leg-
gazdaságosabb, legolcsóbb, ugyanakkor (m űszaki tekintetben) megfelel ő szakérte-
lemmel tervezett rendszer. Mivel sok felhasználó alkalmazza, nincsenek kiszolgál-
tatva árképzés terén a tartalomszolgáltatónak. Mivel a rendszer hátránya hasonló az
OSP-hez, vagyis a regionális identitástudat hiányzik bel őle, az ASP forgalmazói
bevezették az informatikai vezet ő (CIO) intézményét. A CIO helyi illetőségű, a
helyi igazgatási elvárásokat ismer ő, de az adott ASP rendszerben kiképzett szakem-
ber. A CIO képzés célja, hogy olyan közigazgatási szakemberek jelenjenek meg a
piacon, akiknek megfelel ő informatikai, pontosabban elektronikus-kormányzati
ismereteik is vannak. Ilyen lehet a közigazgatási mérnök egyetemi szak, amelyet a
BKÁE Államigazgatási Kar keretében tervezünk megvalósítani a jöv őben.
                                 9. TÁBLÁZAT
            A regionális e-kormányzati megoldások el őnyei és hátrányai
        (Advantages and Disadvantages of Regional E-Government Solutions)
                                 SSP                OSP                ASP
 Költséghatékonyság           s                ••mii           ••••••• s •
 Méretgazdaságosság       sss                  s mei• mnim•e•••
 Regionális identitás-    Effiii••••••• ......                       + CIO
 és tulajdonosi tudat
Forrás: Saját szerkesztés.
  Az ASP rendszerek megjelenése és fejl ődése hazánkban 1998-ra, nyugaton 1996-
ra tehető. A 21. század els ő évtizedében az európai közigazgatásban megvalósuló,
nagy területeket egységes formátumú, kompatibilis információval ellátó EDI funk-
ció valójában a regionális e-kormányzat formáját, keretét jelenti. A fejlett nyugati
országok és Magyarország között ezen a téren a gazdasági lemaradás nem érezhet ő
élesen, a 10. táblázat előrejelzése mindössze 2 évre teszi a hátrányunkat. Az infor-
máció, kölcsönhatás, tranzakció és átalakulás — az angolban szinte alliteráló
information, interaction, transaction és transformation szósorral — az évtized végére
lehetővé teszi, hogy az ASP rendszerek segítségével megvalósuljon a regionális
e-kormányzat kerete.
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
   70     Tózsa István                                             TÉT XVII. évf. 2003     s3
                                        10. TÁBLÁZAT
      Az ASP-nek, az e-kormányzat keretének és feltételének a kialakulása id őben
       Magyarországon (H) és az Európai Unió fejlett, nyugati országaiban (EU)
   (The Formation of the ASP, the Frames and Terms of E-Government in Hungary (H)
          and the Developed Western Countries of the European Union (EU)

        INFORMÁCIÓ INTERAKCIÓ TRANZAKCIÓ                                    TRANSZ-
                                                                          FORMÁCIÓ
                                                                         CRM alkalmazás
                                                 —vállalkozások          interaktív
                                                   portálj a            e-ügyintézés
                           —intranet (bels ő     —elektronikus         —elektronikus
                            informatikai           közbeszerzés         szavazás
                            hálózat)             —elektronikus         —mobiltelefonos in-
    —csak informá-         —korlátozott            adózás               ternet-hozzáférés
     ció letöltés           interaktivitás       —okmányok,             elektronikus
    —kormányzati            (űrlap-letöltés)      engedélyek            piacok
     honlapok              —korlátozott           elektronikus
                            e-kereskedelem        beszerzése
    H: 1998-2000           H: 1999-2002          H: 2000-2005          H: 2002-2010
    EU: 1996-1999          EU: 1997-2000         EU: 1998-2003         EU: 2002-2008
  Forrás: MATÁV 2002.

  Mi tehát a regionális elektronikus kormányzat?

    Összefoglalva elmondható, hogy a regionális elektronikus kormányzat jelen írás-
  ban körvonalazott modellje a jelenlegi helyi igazgatási struktúrát intézményi és
  szervezeti szempontból csak igen minimális mértékben változtatná meg, tehát az
  átszervez ő dés nem vezetne munkahelyi, társadalmi feszültségekhez, amelyek óha-
  tatlanul a politikai csatározások vitorláiba fújnák a szelet. Ehelyett a meglév ő szer-
  vezet- és intézményrendszer, pontosabban a közöttük kialakítandó kapcsolatrend-
  szer — megfelel ő régiós csoportonként, mint Dél-Alföld, Észak-Alföld stb. — ASP
  segítségével a világhálóra kerül az egymás közötti adatáramlási jogosultságok bir-
  tokában. Így a régióigazgatás tagszervezetei és intézményei egy új, sokdimenziós
  kapcsolatrendszerben m ű ködve mind tartalmi, mind formai szempontból eleget
  tennének a korszer ű , állampolgár-barát regionális igazgatással szemben támasztott
  társadalmi elvárásoknak, beleértve a feln ő tté váló fiatal generációk elvárásait is.
    Az ehhez szükséges beruházás eltörpül annak a megoldásnak a költsége mellett,
  amely a régióigazgatás felépítményét hagyományos eszközökkel és intézményekkel
  a semmibő l kívánná megteremteni — függetlenül attól, hogy az új szervezet(ek)en
  belül milyen igazgatási jogosítványokat és hogyan osztana újra. A fent vázolt elektro-
  nikus kapcsolatrendszer beruházási igényét csak egy központi szerver felállítása,
  egy CIO szakember alkalmazása, a kulcsfontosságú tagoknál az esetleg még hiány-
  zó ICT eszközök pótlása hardver és szoftver tekintetében, az adatvédelem és
  -biztonság szavatolása, valamint az e-kormányzathoz nélkülözhetetlen eljárásjogi
  szabályozás végrehajtása jelenti. Ezek közül a költségek közül az ICT eszközök
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003 s 3                      Regionális e-government, avagy ...         71

folyamatos korszer űsítését és a jogi szabályozást a regionális igazgatás bevezetésé-
től függetlenül is végre kell hajtani a közigazgatásban, ha nem akarunk elszakadni a
kor követelményeitől.

                   A regionális elektronikus kormányzat eszközei

                                      2. ÁBRA
   A regionális elektronikus kormányzat lehetséges eszközrendszerének szerkezete
            (The Possible Structure of Tools of Regional E-Government)

               Regionális                                                 Teleház
                portálok                                                  rendszer

                  ss•%.
                      „E"                       CRM                          „E"
                    szavazás               (ügyfélszolgálat)             közbeszerzés




      Műholdas              GIS           GIS             GIS             GIS           Föld
      hely meg-           területi      területi        területi         nyil-         regisz-
      határozás           döntés         terve-        védelem            ván-           ter
                                           zés                           tartás



                                            Műholdfelvétel

 Forrás. Saját szerkesztés.

Műholdas helymeghatározás

  Az intelligens közlekedési rendszer és szolgáltatás (ITSS) a m űholdas általános
helymeghatározás (GPS) egyik fontos alkalmazási területe, amely során a járm űvek
fedélzetén elhelyezett GPS készülék jeleket küld egy távközlési m űholdra, amely
azokat egy központi geodéziai rendszerben — térképen — elhelyezve küldi vissza a
járműnek, akár 1 m pontossággal jelölve annak pillanatnyi helyét. A közlekedési
vállalatok nagyvárosokban vagy régiókban a GPS segítségével hatékonyabban
tudják szervezni m űködésüket, s a biztonságos légi közlekedés és hajózás feltétele,
a globális műholdas navigációs rendszer, a GNSS is hasonló technikai háttérre épül.
 A GPS forradalmasította és pontosította a térképészetet és a légi fényképezési eljá-
rásokat. Mivel a légi fénykép készítésekor a felvev őgép pontos helye ismert, nin-
csen szükség az ismert koordinátájú geodéziai mér őpontok azonosítására a légi
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
 72     Tózsa István                                             TÉT XVII. évf. 2003      s3

 felvételen, amikor térképeket készítenek bel őlük. Ennek a technikai újításnak nagy
 a jelentősége a régióigazgatásban is, hiszen a területi tervezésben a rendezési tervek
 alapja a jövőben műhold- vagy légi fénykép sorozat kell(ene), hogy legyen. A mo-
 biltelefonok rendelkeznek hozzávet őleges helymeghatározási funkcióval, s az új
 generációs, GPS-szel is felszerelt mobilszolgáltatások fokozatosan kib ővülnek az
 azonnali, pontos helymeghatározás lehet őségével, aminek igen nagy a jelent ősége
 vészhelyzetben, pl. autólopás, baleset vagy más szerencsétlenség esetén.
   Az elektronikus helymeghatározásnak a regionális igazgatásban a szavazás-
 hitelesítés során lehet jelent ősége a jöv őben (2. ábra).

 Földnyilvántartás

   A mezőgazdasági földprivatizáció ismert következménye a kisparcellás, piaci
 szempontból életképtelen egységek kialakulása. Tény, hogy az EU nem támogatja a
 0,3 ha alatti, 20 m-nél nem szélesebb földterületek mez őgazdasági hasznosítását,
 aminek következményeként Magyarországon a jelenlegi földtulajdonosok 20-30%-a
 kiesik a támogathatók köréb ől. Nemcsak a segélyek, hanem a termelékenység
 szempontjából is elkerülhetetlen a mez őgazdasági művelésű földek újbóli „nagy-
 üzemesítése" (Enyedi 2000). Jellemző a földterület elaprózottságára, hogy amíg a
 földhivatalok bejegyzési hátraléka 1990-ban összességében 40 ezer tulajdoni lap
 volt, addig ez az érték a 2000. évre 600 ezerre n őtt.
   A földnyilvántartás ilyen körülmények között elképzelhetetlen az elektronika,
 pontosabban a térinformatika eszköztára nélkül. A nyilvántartást vezet ő földhiva-
 talok, mint dekoncentrált szervek, részei a régióigazgatásnak, és összesített adatai-
 kat megyei, ill. regionális szinten egyrészt a vagyonkezelés, másrészt a pályázatok
 kiírása, ill. megpályázása során használhatják fel.
                                  11. TÁBLÁZAT
         Európai uniós támogatások elektronikus földnyilvántartó rendszerekre
                                 1990-2000 között
           (The European Union Supports to Electronic Land Register System
                              between 1990 and 2000)
                             PHARE támogatás földnyilvántartási rendszerre
         Ország
                                          ( s = 500 000 euró)
  Bulgária               ssssssss ssssssss
  Csehország             ssssssssss s
  Észtország
  Magyarország           ssssssssss sss sssss ss
  Lettország             ••••••
  Litvánia
  Lengyelország          ••••••me•i•
  Románia
  Szlovákia              ssssssssss sss
  Szlovénia              s>
  Forrás: GeoEurope 2001/5.
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003     s3                  Regionális e-government, avagy ...          73

  A földnyilvántartásban nemcsak a mez őgazdasági, hanem az építési célú földin-
gatlanok is szerepelnek, tehát ezek összevont adatai igen hasznos áttekint ő helyzet-
képet nyújtanak a megyei és a regionális területrendezési tervek kiindulási pontja-
ként. A nyilvántartások valamilyen térinformatikai alapú rendszerhez kötötten, a
jövőben műholdfelvételes alapokon is m űködhetnek, a minél hitelesebb térbeli
ábrázolásmód érdekében (2. ábra).

CRM a régióigazgatásban

  Az ügyfélszolgálat (CRM) volt az egyik els ő elektronikus eszköz, amely az elektro-
nikus üzletben, az e-business-ben elterjedt, jelesül a bankszférában (e-banking), az
ügyfelek megtartása és megszerzése céljából. A közigazgatásban a közüzem (köz-
mű, energiaellátás és hírközlés) az a terület, ahol a CRM használata tetten érhet ő. A
közüzemi számlák elektronikus úton való továbbítása és banki átutalása az USA-
ban, pl. széleskörűen alkalmazott eljárás (EBPP). A közüzemi szolgáltató direkt
számítógépes kapcsolatban áll a fogyasztóval. Ez megkönnyíti a számlázást és a
hibaelhárítást. Mivel a közüzemi ellátás nagy területek lakosságát szolgálja ki, a
regionális kormányzat részét is képezi, mégpedig a közvetlen felel ősök, a települési
önkormányzatok, ill. a körjegyz őségek kapcsolatán (portálján) át. A CRM megjele-
nésekor, pl. az USA-ban a pontos közüzemí térképek az interneten keresztül bárki
számára elérhet ők voltak. Azonban a 2001 szeptemberét ől megváltozott világban
ezt megszüntették, és a jöv őben sem tanácsos a régióigazgatásnak a települési ön-
kormányzati portálon át szabadon elérhet ővé tennie a közüzem adatait, kivéve az
el őfizetőkkel való kapcsolattartást, számlázást. A CRM angol kezd őbetűiből is
kitűnik, hogy ez több mint a hagyományos értelemben vett ügyfélszolgálat. Tartal-
maz marketing és imázs-formáló elemeket is. Így a régióigazgatás CRM-jét a há-
rom-három megye elnöki kabinetirodáinak kell kezelnie, ill. az egyes intézmények
CRM-jét koordinálnia, összehangolnia.
   Ezen túl a CRM szervezi a regionális igazgatás átláthatóságát, amennyiben a régió
internetes portálján, ill. a teleház rendszeren át hozzáférhet ővé teszi a közbeszerzé-
sek, a földnyilvántartás, a területi létesítmények, döntések, rendezési tervek, védel-
mi tervek információját — természetesen megfelel ő hozzáférési jogosultság mellett
(2. ábra).

Regionális portálok

  A régióigazgatás változatos intézményrendszerében ma már elmondható, hogy
nehéz olyan szerepl őt találni, amelynek ne lenne internetes honlapja, ill. olyan kap-
csolódási felületekkel (linkekkel) ellátott honlapja, amelyet portálnak (kapunak)
nevezünk. Mivel a régióigazgatás koncepciója egy új, sokdimenziós kapcsolatrend-
szert takar, fontos, hogy minden regionális honlap portál legyen, azaz egy-egy régión
belül minden szervezet minden más szervezettel on-line kapcsolatban állhasson. A
portálok tartalmát a régióigazgatásnak, pl. a CIO szakembernek kontrollálni, vala-
milyen szinten egységesítenie kell. Jelenleg a települések, megyék, kistérségek, a
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
  74     Tózsa István                                             TÉT XVII. évf. 2003      s3

  dekoncentrált szervek honlapjai csak információt tartalmaznak. Egy átlagos telepü-
  lési honlap, pl. tartalmazza a képvisel ő testület összetételét, a település történetét,
  földrajzát, főbb adatait, az ott m űködő nagyobb vállalkozások bemutatkozását,
  kulturális programjaikat, a helyi nevezetességeket és szálláshelyeket. Sajnos ezeket
  is többnyire csak egy nyelven, magyarul. A nagyobb városok esetében már megta-
  lálható a formanyomtatványok, űrlapok letöltésének lehet ősége és az egyes hivatali
  ügyek intézésének leírása. A dekoncentrált szervek portáljai a profiljuknak megfele-
  lő, az állampolgárok számára ismeretterjeszt ő célú adatokat tartalmaznak. A regio-
  nális portálok kapcsolatot kell hogy biztosítsanak egyrészt a hagyományos megyei
  igazgatás alá tartozó intézmények (kórházak, középiskolák, védelmi központok)
  honlapjai felé, másrészt minden olyan más szervezet és intézmény portálja felé,
  amely a régióigazgatás szerepl őjének számít (az összes település, a dekoncentrált
  szervek, kistérségek, településszövetségek, kamarák). A portálok elemzése már
  önálló szakterület (portalogy). A vizsgálat szempontjai között szerepel, hogy az
  illető portál mennyire felhasználó-barát, milyen egyszer ű, vagy komplikált a benne
  való tájékozódás, esztétikailag milyen a megjelenése, milyen idegen nyelv választá-
  si lehető séggel rendelkezik, biztosít-e a látogatónak hozzászólási (chat) lehet őséget,
  milyen mérték ű az interaktivitása, milyen gyakran frissítik a tartalmát stb.
     A régióigazgatás során (2. ábra) a portál jelenti a kaput, ahonnan az állampolgár,
  a társ-régiók és a régión belüli intézmények bejutnak egyrészt az ügyfélszolgálatra,
  másrészt a területi igazgatási feladatok összehangolásának platformjára, pl. a régió-
  igazgatás virtuális kabinet-irodájába (vagyis a három megyei kabinetiroda virtuális,
  térbeli integrációjába).

  E-közbeszerzés

     2002-tő l az elektronikus közbeszerzés (EKR) volt a digitális aláírás els ő gyakorla-
  ti alkalmazásának a területe. A tanúsítványszolgáltatók által kibocsátott tanúsítvány
  (egy intelligens kártya = smart card) és egy jelszó együttesen szolgálja a hitelesítést,
  amikor egy meghatározott szállítói kör árucikkeinek és szolgáltatásainak a kínálatá-
  ból az államigazgatási szervek választanak. Az EKR folyamatának részeit jelenti az
  ajánlatkérés, a katalóguskezelés, a megrendelés és a kétirányú árverések rendszere.
     A közbeszerzés elektronikus lehet ő ségei mellett itt lehet megemlíteni a regionális
  e-kormányzat m űködtetésének két lényeges aspektusát. Miként a beszerzéseit
  elektronikus úton végzi a régióigazgatás szerepl ője, úgy a közgyűlés tagjai közötti
  levelezést és dokumentum köröztetést is elektronikus eszközzel kell elvégezni.
  Vagyis, ha a régióigazgatás közgy űlése a három-három megyei közgy űlés, az egyes
  megvitatásra kerül ő dokumentumok a jöv őben nem papírformátumban, sokszoro-
  sítva érkeznek postán minden képvisel őhöz, hanem e-mail-ben, csatolt fájlként.
  Ugyanígy a határozatok, rendeletek nyilvántartása is elektronikus úton biztosítható.
  A fénymásolt papírforgalom csökkentése mellett a személyek utaztatását is meg
  lehet kerülni a régióigazgatásban: részben e-mail révén, részben pedig videokonfe-
  renciák, videó-kapcsolatok fenntartása útján. Ez az egyik leger ősebb érv az ellen,
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003     s3                  Regionális e-government, avagy ...          75

hogy a régiónak saját teljes kör ű irodai és intézményi infrastruktúrája legyen. Ma-
napság amerikai egyetemeken mindennapos, hogy a szemináriumi órákat videokon-
ferencia kapcsolatban tartják meg.
  A régióigazgatás során a transzparencia, az átláthatóság elve értelmében a közbe-
szerzési információk, bizonyos jogosultsági feltételek esetén a CMR-en keresztül
internetes elérhet őséggel rendelkeznek a portálon át közvetlenül vagy a teleház
rendszerben (2. ábra).

Teleház rendszer

   A teleház rendszer (részletesen lásd: Gáspár 1999) tipikus civil, NGO kezdemé-
nyezés, amely Svédországban, az 1980-as évek közepén született. A hátrányos
helyzetű társadalmi rétegek esetében jelenti azt a kapaszkodót, amellyel a világhá-
lóra is fel tudnak jutni, és egyéb ICT eszközöket is használhatnak. Magyarországon
a teleház mozgalom 1994-ben indult. Jelenleg hozzávet őlegesen 500 teleház m űkö-
dik. Az ország lakosságának arányában ez azt jelenti, hogy hazánk Kanada, az
USA, Ausztrália és Anglia után az ötödik a világon a teleházakkal való ellátottságát
tekintve, a kontinentális Európában pedig els ő ! A teleházak felszerelése költséges,
egy átlagos ilyen intézmény hat internetes kapcsolattal rendelkez ő PC-vel, fénymá-
solási és faxküldési lehetőséggel mintegy 10 000 Euróba kerül. A pályázati pénzek
mellett els ősorban a települési önkormányzatok tartják fenn a teleházakat, s ez a
régióigazgatás számára is vonzó feladat kell, hogy legyen. A Magyar Teleház Szö-
vetség ISO min őségbiztosítást (TQM) vezet be, hogy a teleházas szolgáltatások
színvonalát biztosíthassák. A teleházakban közigazgatási tanácsadó szolgálat is
működik, ilyen értelemben megfelelnek az önkormányzatok ügyfélszolgálati irodá-
inak is, főleg a körjegyz őségek körébe tartozó, mintegy 1600 hazai településen, ahol
nem működik önálló polgármesteri hivatal. A Szövetség 2004 végéig mintegy 2500
teleház létesítésével kíván eleget tenni a kistelepülések tökéletes ICT ellátásának,
 megalapozva ezzel a regionális e-kormányzat bevezethet őségét az egész országban.
   A régióigazgatásban a teleházak szerepe a portálok internetes elérhet őségének
 biztosítása azok számára, akik sem otthoni közvetlen kapcsolattal, sem mobilos
elérhetőséggel nem rendelkeznek, vagy képtelenek azt használni. Ilyen az id ős gene-
 ráció egy része és a képzetlen, vagy igen alacsony jövedelm ű népesség (2. ábra).

 E-szavazás

   Az elektronikus szavazás óriási távlatokat nyit a régióigazgatás m űködtetése el őtt
 (is). Jóllehet, jelenleg még csak a leadott szavazatok feldolgozása történik gépi
 úton, a nyugati demokráciákban már van rá példa, hogy helyi népszavazásokat
 tartanak elektronikus úton. Egy 2002-ben végzett MATÁV felmérés szerint olyan
 országokban, mint Norvégia, Dánia, Kanada, az USA, Hollandia, Dél-Korea,
 Ausztrália és Finnország a lakosságnak családonként több mint 50%-a rendelkezik
 otthonában internet-eléréssel, de a közigazgatással való kapcsolattartásra, s így pl.
 szavazásra, még ezeken a helyeken is csak mintegy 30% használja rendszeresen
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
 76      Tózsa István                                             TÉT XVII. évf. 2003     s3

 ICT eszközét. Magyarországon viszont, ahol csupán a családok mintegy 17%-ának
 van valamilyen formában internet elérhet ősége, majdnem ugyanennyi keresi a kap-
 csolatot a közigazgatási szférával. Ez arra utal, hogy hazánk kiváló terep lenne az
 e-szavazásra, s ennek nem az lenne a feltétele, hogy minden család rendelkezzen
 on-line PC-vel. Két feltétel esetén, akár az országgy űlési választásokon is lehetne
 e-szavazati módszerekkel (is) voksolni: amennyiben a mobiltelefonok és a vezeté-
 kes telefonok is alkalmassá válnak internet-elérésre (és ez már egyáltalán nem a
 távoli jöv ő ), ill. amennyiben a jelenlegi, elvileg alkalmazható digitális aláírás he-
 lyett valamilyen ISDN vonalon történ ő személyi azonosítási vagy hitelesítési esz-
 köz rendelkezésre fog állni. Ilyen feltételek mellett a helyi és regionális vagy orszá-
 gos szavazásokon a részvételi arány is ugrásszer űen megn őne, újra bizonyítva azt
 az állítást, hogy az e-kormányzat az on-line demokrácia kiteljesedését jelenti.
   A régióigazgatásban a távszavazás a m űholdas, ill. mobilon helymeghatározással
 kiegészítve különösen jelent ős energia- és költségkímél ő eszköz lesz a jöv őben, segít-
 ve a regionális lépték ű döntések társadalmi el őkészítését, megalapozását (2. ábra).

  Területi információs rendszerek és nyilvántartások

   Minden megye és régió legfontosabb adatbázisa a területi információs rendszer.
 Hazánkban ez a VÁTI gondozásában kifejlesztett TEIR, amely az államigazgatás
 szerveinek és intézményeinek áll rendelkezésére, egyéb felhasználók korlátozott
  mértékben, térítés ellenében, ill. engedélyhez kötötten juthatnak hozzá az ország
 teljes területét lefed ő statisztikai adatokhoz, amelyeket térinformatikai eszközök
 jelenítenek meg. Az adatokat három szintnek megfelel ő bontásban lehet kezelni:
 úgymint országos, megyei (ebb ől nyerhető a regionális) és a lokális (települési)
 szint, amelybő l a különféle kistérségek és települési társulások adatai is összeállít-
 hatók. A régióigazgatás az ilyen jelleg ű adatokat els ősorban a területi tervezés során
  mind a fejlesztési koncepció, mind a rendezési terv esetében hasznosíthatja.
   Milyen adatokat tartalmazhat a területi információs rendszer? 1. Gazdasági sta-
 tisztikákat (pl. a vállalkozások mérete és száma, a termelés értéke, az adóbevétel
 mértéke). 2. Demográfiai adatokat (pl. a választópolgárok név- és címjegyzéke, a
 népesség nem, életkor, foglalkozás, nemzetiség szerinti összetétele, mortalitása,
 betegség gyakorisága). 3. Szociális információkat (pl. munkanélküliség, támogatás,
 civil szervezetek, kulturális értékek és rendezvények). 4. Ökológiai tudnivalók (pl.
 földhasznosítás, a vízfolyások vízgy űjtő területeinek a határa, természetvédelmi
 területek, talajmin őség, vadon él ő állat- és növényvilág). 5. Környezeti adatok (p1. a
 gépjármű közlekedés szennyez ő hatásai, lég- és zajszennyezés, víz- és talajszeny-
 nyezés, háttérsugárzás). 6. Infrastrukturális adottságok (p1. hulladékkezelés, közle-
 kedési vonalak, közüzemi ellátás, közösségi szolgáltatások, mint egészségügy,
 oktatás). Az ilyen adatok általában nagyobb területeket fednek le: nagyvárosokra,
 azok agglomerációjára, kistérségekre, megyékre vonatkoznak, tehát kiválóan al-
 kalmas munkaeszközei a régióigazgatásnak.
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 3                     Regionális e-government, avagy ...          77

  A regionális igazgatásban a térinformatikára épített térbeli adatnyilvántartás — jo-
gosultság esetén — egyrészt az állampolgárok rendelkezésére állhat a CRM-en ke-
resztül, másrészt a területfejlesztési és -rendezési döntések adatbázisát jelenti, eset-
leg műholdfelvételre vetített térinformatikai rendszerben (2. ábra).

GIS a területi tervezésben

  A területi tervezés térképi termékei manapság már számítógépes térképészeti
módszerekkel (CAD eljárással), ill. a térinformatika eszközeivel készülnek. Rész-
ben tartalmazzák a már említett területi információs rendszerek adatait. Az ilyen
adatbázisok szintetizálására képes számítógépes rendszereket GIS-nek, azaz föld-
rajzi információs rendszernek nevezzük. Ezek segítségével az adatok térbeli ábrázo-
lása, integrálása, összehasonlítása, összesítése, módosítása és értékelése könnyen
kivitelezhető. Mivel a megye — és a régió — feladata a területi tervezésben els ősor-
ban az egyeztetés, a területhasznosítási zónák ésszer ű találkoztatása az egyes tele-
pülések határain, egyedül egy GIS biztosíthatja a hatékony feladatellátást, amikor
több száz település rendezési tervét kellene összeillesztve harmonizálni egymással
úgy, hogy a települési határokon ne legyen ellentmondásos, egymást kizáró terület-
hasznosítás (pl. hulladéklerakó kontra üdül őtelep). Másrészt arra is csak egy GIS
rendszer tud „ügyelni", hogy a régió ökológiai érdekeit ne sértsék a települési terü-
lethasznosítási elképzelések, vagyis a települési rendezési tervek összessége való-
ban illeszkedjen a megyei, ill. regionális területrendezési tervbe. Mindez természe-
tesen csak akkor működik, ha az összes település rendezési terve és a megyei, ill.
regionális rendezési tervek is egymással kompatibilis CAD szoftverekkel készül-
nek. A régióigazgatás, azon belül is a CIO prominens kötelessége lenne tehát köte-
lezni a települési önkormányzatokat, hogy csak olyan rendszerben készíttessék el
rendezési terveiket, amelyeket a régióban alkalmazott ASP rendszer kezelni és
összesíteni tud.
  A régióigazgatásban a térinformatikai alapú területrendezési tervek egyrészt az
ügyfélszolgálaton, a régióportálon, ill. a teleházakon át a társadalmi fórumra expor-
tálhatók, másrészt a döntés el őkészítő és az adatnyilvántartó térinformatikával kar-
öltve, műholdas alapon a legkorszerűbb, legpontosabb kartográfiai megoldásokra
képesek (2. ábra).

GIS a területi védelemben

  A digitális felszín modell (DTM) olyan számítógépes domborzati térkép, amely a
magassági adatokat nagy pontosságú geodéziai rendszerben tárolja. Az ilyen digitá-
lis terepmodellek kiválóan alkalmasak katonai, polgári védelmi és katasztrófa elhá-
rítási célokra. Amennyiben a GIS-t DTM-mel kombinálják és a területi információs
rendszer célirányos adataival feltöltik, olyan modellt kapnak a régióról, amely al-
kalmas különféle védelmi vizsgálatok lefolytatására abból a célból, hogy katasztró-
fa esetén a lakosság evakuálását vagy ellátását hogyan lehet megoldani. A DTM
magassági adatokkal a radarfelderítést elkerülni szándékozó, a völgyeket kihasznál-
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
  78     Tózsa István                                             TÉT XVII. évf. 2003     s   3

 va alacsonyan szálló repül ő eszközök útvonalát lehet behatárolni. Amennyiben a
 DTM adatokat a GIS meteorológiai adatokkal (szélirány gyakoriság és er ősség,
  légnyomás, légnedvesség és h ő mérséklet) kombinálja, akkor a katasztrófavédelem
 ki tudja számítani, hogy az egyes légszennyez ő anyagok milyen irányban, milyen
 gyorsasággal terjednek — adott légköri viszonyok mellett. Ez segít a lakossági eva-
 kuáció tervezésében. A GIS a területi információs adatbázisból infrastrukturális
 adatokat is nyújthat a katonai és védelmi szervezeteknek. Ezek arról nyújtanak
 tájékoztatást, hogy pontosan hol helyezkednek el az energia távvezetékek, milyen a
 közutak állapota, milyen egyéb utakat lehet szükség esetén igénybe venni, és azok
 járhatósága milyen, hol vannak repül ő gép leszállására alkalmas terepviszonyok, hol
 vannak kutak és víztárolók, mekkora az egyes hidak teherbírása, hol vannak egész-
 ségügyi intézmények, raktárak, és azoknak mekkora a kapacitása és így tovább.
 Mindezek összesített ismerete szükséges ahhoz, hogy meg lehessen tervezni a la-
 kosság és a katonai, védelmi egységek mozgását vészhelyzetben. Ennyi tényez ő
 egyszerre történ ő figyelembevételére pedig csak az adatszintézisre szakosodott GIS
 képes. Sajnos, 2001. szeptember 11. óta katasztrófa helyzetre bárhol és bármikor
 számítani lehet.
    A régióigazgatásban a térinformatikai területvédelmi tervezés funkciója szintén
 kettős lehet a jöv ő ben. Egyrészt katasztrófahelyzetben a CRM-en és a portálon,
 teleházakon át a lakosság tájékoztatását biztosítja, másrészt, a területi adatnyilván-
 tartásokra, a rendezési tervekre és a térinformatikai döntés el őkészítő rendszerekre
 és mű holdas térképi alapokra támaszkodva hatékony eszköz lehet a regionális, ill. a
 megyei védelmi szervek kezében (2. ábra).

                         GIS a regionális döntés előkészítésben

   A regionális léptékű GIS alkalmazásnak két területe van: az egyik a környezeti
 hatásvizsgálat, a másik a területmin ő sítési vizsgálat, mely utóbbi vagy egyszer ű
 térkép-összehasonlítással, vagy faktoranalízissel, vagy pedig szakért ő rendszerben
 kialakított súlyozással operál, amikor a térképi adatokat integrálja. A környezetvé-
 delmi hatóság csak környezeti hatástanulmány benyújtása után adhat engedélyt
 bármilyen nagyberuházásra. A hatástanulmány összegzi, hogy a tervezett létesít-
 mény milyen hatással lesz a régió természeti környezetére (légszennyezés, megn őtt
 forgalom, zajhatás stb.). Ilyenkor megint a térképeken ábrázolt tényez ők összesített
 értékelésére van szükség, amely a GIS profilja. A területmin ősítési GIS módszer
 akkor alkalmazható, amikor a területi döntéshozó szerv — esetünkben a leend ő ré-
 gióigazgatás — arra kíváncsi, hogy egy régión belül hol vannak a legkedvez őbb, a
 kedvező és a legkevésbé kedvez ő helyek egy-egy speciális gazdasági (ipari, szol-
 gáltató vagy agrár) tevékenységre. Ilyenkor természetesen nemcsak a fizikai kör-
 nyezet adottságait kell figyelembe venni, nemcsak a természeti és a m űszaki infra-
 strukturális adottságokat kell az adott szempontból összességükben értékelni, ha-
 nem a társadalmi környezet elvárásait, hozzáállását is figyelembe kell venni. Az
 ilyen soktényező s vizsgálat során természetes, hogy az egyes tényez ők nem azonos
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003 s 3                     Regionális e-government, avagy ...          79

súllyal esnek a latba, sokszor a tényez ők egzakt felmérésére nincs lehet őség, vagy
azok nehezen számszerűsíthetők.
  Amikor az értékeléskor a teljes földrajzi környezet tényez ői megjelennek a bioló-
giától kezdve a geofizikán át a regionális gazdaságtanig és a szociológiáig, többféle
tudományterület érintett a GIS szintézisben, a faktoranalízis már nem megbízható
módszer. Ilyenkor a differenciált súlyozáson alapuló területmin ősítést kell választa-
ni, amikor is az egyes tényez őkhöz rendelt súlyokat a különféle szakért ők által adott
értékek átlagából lehet számítani. Miután a szakért ők súlyokat rendeltek minden
olyan környezeti tényez ő mellé, amely vélhetően befolyásolja a tervezett tevékeny-
séget, a GIS összehasonlítja, és a súlyokkal arányos pontszámokkal látja el az ösz-
szes tényez ő térképfedvényét a régióban, a térképi felbontást jelent ő területi egysé-
gekre. A végeredmény egy szintézis térkép, ahol a legkisebb és legnagyobb pont-
számok között intervallumokat lehet megállapítani, és minden területegység egy-
egy megfelel őségi kategóriába kerül. A faktoranalízis esetében nincsen szükség
szakértői súlyozásra. A több környezeti tényez ő közül azokat választja ki a GIS,
amelyek a legnagyobb térbeli korrelációt mutatják a várt eredménnyel. Végül az
összehasonlítási GIS módszer a legegyszerűbb, amikor az egyes tényez ők térkép
fedvényeit egymásra illesztik, és az eredménytérképen azok a felületek láthatók,
ahol a legtöbb egybeesés történt.
  A regionális igazgatásban a térinformatikára épül ő döntés-el őkészítés egyrészt a
táv-szavazás adatait értelmezheti, másrészt a régió közvéleményét tájékoztathatja az
ügyfélszolgálaton, portálon és teleházakon keresztül a területfejlesztési döntési
lehetőségekről, harmadszor pedig a területi adatnyilvántartó, védelmi, rendezési és
földnyilvántartó rendszerek információit felhasználva, m űholdas térképi alapon a
legkorszerűbb, politika-mentes, területi döntési javaslatokat nyújtja a döntéshozó
testület számára (2. ábra).

Műholdfelvételek
  GIS alkalmazása nélkül a területhasználatot vagy a nagyberuházásokat érint ő dön-
tések szükségszerűen szubjektívek, hiszen ötven környezeti tényez ő által befolyá-
solt megfelel őségi kategóriákba még egy polihisztor sem képes besorolni egy régió
valamennyi területi egységét. A GIS alkalmazás sarkalatos pontja a térképek fel-
bontása. Regionális célokra a LANDSAT m űholdfelvételek képei ajánlhatók, hi-
szen ezek indirekt módon tartalmazzák a felszín fizikai min őségét, egyszerű eljárás-
sal területhasznosítási térképként használhatók, s mivel eleve digitális formátumban
állnak rendelkezésre, a területi információs rendszer többi adata könnyen csatolható
a LANDSAT képhez. Ezen kívül a már említett területi tervezési feladat optimális
alaptérképe is LANDSAT műholdfelvétel lehet egy-egy régión belül, hiszen ez
naprakész felszíni fizikai információt tartalmaz. Magyarország területére 1974-t ől
állnak rendelkezésre archivált m űholdfelvételek, tehát a régióigazgatás alkalmazá-
sukkal olyan értékes információhoz is jut, hogy adott térségben, megyében, régió-
ban az elmúlt majdnem 3 évtizedben hogyan változott a felszín min ősége, hol mi-
lyen tendencia érhet ő tetten, és ezeket hogyan célszer ű kezelni. Az egyes évekb ől
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
  80      Tózsa István                                             TÉT XVII. évf. 2003     s3
  megvásárolt m űholdfelvételek összehasonlításával vizuálisan jelenik meg a régió-
  igazgatás döntéshozói el őtt, hogy hol hogyan változott az erd őterület, a szántó, vagy
  az egyes települések s űrű n és lazán beépített részei. Mindezek az el őnyök arra pre-
  desztinálják a regionális e-kormányzatot, hogy ASP rendszerének alaphálójául
  LANDSAT mű holdfelvételt rendszeresítsen.
    A régióigazgatás nagy területek összehangolt m űködtetését igényli, ezért a m ű-
  holdfelvétel ideális alapot jelent a régió térinformatikai rendszereinek és nyilvántar-
  tásainak (2. ábra).

                                      Következtetések

     A regionális e-kormányzat kiépítésének els ő lépése a stratégia-készítés, amely a
  régió (legalább három megye, ill. az egyes kistérségek vagy megyei jogú városok)
   lakosságának az elvárásain alapul. A második legfontosabb lépés az eljárásjogi
  szabályok újrafogalmazása, megengedve azt, hogy a hagyományos ügyintézés mel-
   lett — párhuzamosan — e-kormányzati eszközökkel végzett, más ügymenetmodellel
  leírható ügyintézés is alkalmazható legyen ugyanazon eljárás esetében. Az
  e-kormányzat bevezetésének legnagyobb akadálya ugyanis nem a megfelel ő techni-
  kai eszközök elérhetetlensége, nem is a köztisztvisel ők alacsony affinitása az ICT
  iránt, vagy alkalmatlanság ezek használatára. A f ő probléma, ami az igazgatási
  munkában az e-kormányzati eszközök megjelenését gátolja az, hogy egyszer űen a
  jogi szabályozás nem teszi lehet ő vé az ügymenet megváltoztatását, ami pedig az
  elektronikus eszközök megjelenésével elkerülhetetlenül meg kellene, hogy változ-
  zon. Nevezetesen: egyszer ű södjön, gyorsuljon, az ügyfél által ellen őrizhetővé váljon.
     A következő lépés a pénzügyi fedezet biztosítása a fejlesztésekhez, majd a tevé-
  kenység megkezdése, megfelel ő min ő ségbiztosítással és adatvédelemmel, adatbiz-
  tonsággal, lehető leg ASP rendszerben. Az utolsó lépés a tevékenységhez hasonlóan
  folyamatos. Ez a nemzetközi kapcsolattartás, tapasztalatcsere, hogy a fejlesztések
  időben tervezhet ő kké váljanak, az új ICT megoldások adaptálhatók legyenek.
     Visszahúzó tényez ő k, hátrányos adottságok is vannak, amelyek az e-kormányzat
  megjelenését zavarják. Ilyen az angol nyelvtudás (a világnyelv tudásának) viszony-
  lag alacsony magyarországi szintje. Ilyen az egyes e-kormányzati és ICT eszközök,
  berendezések viszonylag költséges beszerzése, az id ősebb korosztályban az ICT
  eszközök használata iránti affinitás hiánya, amit az esetleges informatikai képzett-
  ség hiánya gerjeszt, jóllehet a legtöbb esetben alaptalanul, hiszen senkinek nem kell
  autószerel ő nek lennie ahhoz, hogy egy autót vezetni tudjon. A képsort folytatva, az
  úrvezető nek kell természetesen jogosítvánnyal rendelkeznie, de a jogosítvány meg-
  szerzéséhez szükséges m ű szaki alapismeretek messze elmaradnak az autószerel ő
  speciális ismereteit ől. Végül kedvező tlen körülményeket teremt a területi fejlettség
  tekintetében széls őségesen hátrányos helyzet ű , leszakadó térségek jelenléte — szinte
  minden régión belül akad több-kevesebb ilyen —, ahol az igazgatás ügyfelei nincse-
  nek abban a helyzetben, hogy akár mobiltelefonon keresztül képesek legyenek
  igénybe venni az e-kormányzat szolgáltatásait. Ilyen térségekben a megélhetési
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003    s3                  Regionális e-government, avagy ...           81

bűnözés, a magas munkanélküliség, a képzetlenség, a szegényes életkörülmények-
ből adódó igények nem kínálnak ideális terepet az e-kormányzat bevezetésére.
                                   12. TÁBLÁZAT
         A regionális e-kormányzat bevezetésének lépései Magyarországon
       (The Steps of Introduction of the Regional E-Government in Hungary)
                   Lépések                         Társadalmi háttér, hátrányok
1. Stratégia                                   Angol nyelv
2. Eljárásjogi és ügyviteli változtatások      Költségek
3. Finanszírozás                               E-affinitás
4. Tevékenység                                 Fejletlen térségek
 5. Nemzetközi kapcsolatok
Forrás: Miniszterelnöki Hivatal 2001.

                              Informatikai archipelago

  Kelet-Közép-Európában a régióigazgatás (újbóli) bevezetésének nagy akadálya
még az is, hogy a rendszerváltás után az új demokráciákban a települési önkor-
mányzatok a központi források elapadásával kényszerít ő erővel megjelent decentra-
lizáció jegyében a területi középszint mellé kerültek, így a középszint (a megye, a
vajdaság, a kerület stb.) elveszítette igazgatási jogosítványainak nagy részét. Az
ICT eszközök megjelenésével amelyik önkormányzat csak tehette, elkezdett
e-kormányzati eszközöket használni, de esetlegesen és egyedileg. Ez a gyakorlatban
azt jelentette, hogy bels ő nyilvántartásaikat valamilyen informatikai vagy térinfor-
matikai rendszerben gépre vitték, és internetes honlapot szerkesztettek. Informatikai
rendszerük másokkal nem mindig kompatibilis (SSP típusú fejlesztések eredmé-
nye), ezért ezeket szigetszer ű, archipelago rendszereknek nevezhetjük. A világhálót
pedig részben a már említett eljárásjogi, ügyviteli kötöttségek, részben az ügyfelek
adottságai okán csak arra tudták használni, hogy önmagukról, a településükr ől is-
mereteket közöljenek (kivételes esetben idegen nyelven is). Az interaktivitás, az
elektronikus ügyintézés célja viszont még a tehet ősebb önkormányzatok esetében is
csak az embrionális állapotig jutott: néhány, az ügyintézéshez szükséges adatlap
letölthető a honlapról, s attól kezdve az ügyfél a személyes, manuális ügyintézés
ügymenetébe kerül. Egy szó mint száz, nincsen regionális e-government kezde-
mény a települések rendszerében, tartozzanak azok egy megyébe, vagy akár egy
kistérségbe.
A politika hatása
  A központi igazgatásban sem jobb a helyzet. A rendszerváltó országok legtöbbjé-
ben az informatika önálló minisztériumot kapott, de még így sem sikerült elérni,
hogy legalább a minisztériumok egymással kompatibilis ICT eszközöket használja-
nak. Adatbázisaikra, informatikai rendszereikre féltékenyen vigyáznak, s kötélhúzás
folyik közöttük a költségvetési pénzekért. A Miniszterelnöki Hivatal vállalta a
szélmalomharcot el őször az Informatikai Kormánybiztossággal, majd a kormány-
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
  82      Tózsa István                                             TÉT XVII. évf. 2003     s3

  váltás, 2002 nyara után a Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hiva-
  talával, hogy harmonizálni próbálja a központi igazgatás informatikai rendszereit.
                                        13. TÁBLÁZAT
  Számtalan érdekellentét bénítja az egymással kompatibilis informatikai rendszerekb ől
  felépülő, egységes központi és helyi (regionális) e-kormányzati rendszerek kialakulását.
    (Numberless Conflicting Interests Disable the Formation of the Uniform Central and
     Local (Regional) E-Government Systems Based on Compatible Informatic Systems)
     Központi igazgatás                  --)E- • 44. • —)<— • 44 • 4+
                                  Kötélhúzás a minisztériumok, kormányhivatalok között
     Eredmény:                                 4, 4, + 41, + 414 + Jo sL 4, 41,
     archipelago típusú ICT            Ellentét a központi és a helyi igazgatás között
     alkalmazás                                4, 4, 1s 4s /44, 4, 4, 44++4,
     Helyi igazgatás                 Versenyfutás a települési önkormányzatok között
                                         -)E • —><— • —><— • 4E • 44
   Forrás: Saját szerkesztés.

    A központi igazgatás és alárendelt, dekoncentrált területi szervei — lévén számban
  is kevesebb a települési önkormányzatoknál — inkább alkalmasak az egységes
  e-kormányzat felépítésére, legalábbis 2004-re kompatíbilis ICT-vel fognak rendel-
  kezni. Sajnos a közigazgatás sem kivétel a pártpolitikai összecsapások helyszíneit
  illető en. Mivel az e-kormányzat jól hangzó jelszó a politikusok szájából, az
  e-kormányzati stratégia — amir ől tudjuk, hogy a bevezetés els ő lépése — a kormány-
  váltással változni látszik, ami lassítja az ICT építkezést (Tózsa—Budai 2003). A
  törvényhozás — eltekintve az elektronikus aláírás igen alapos, bár id ő el őtti szabályo-
  zásától, a hírközlési törvényt ő l és az elektronikus közbeszerzés szabályozásától —
  egyel ő re ignorálja az interaktív ügyintézés megvalósítását lehet ővé tév ő jogsza-
  bályok megalkotását. Nagy el ő relépés volt az okmányirodák rendszerének 8 évet
  igénylő megvalósítása, bár ez még szintén nem interaktív ügyintézés, a dokumen-
  tumok kiadását mégis közelebb viszi az állampolgárokhoz.

                                               ***

    Röviden jellemezve az ICT eszközök elterjedését a közigazgatásban, azt lehet
  mondani, hogy bár széles a spektruma az elektronikus eszközöknek, amelyek meg-
  jelentek benne, a regionális (jelenleg megyei) igazgatásban vannak jelen legkevés-
  bé, akár a központi, akár a települési szinthez hasonlítjuk. Ennek oka a jelenlegi
  regionális (megyei) igazgatás bizonytalan helyzete, a törvényi szabályozás hiánya
  és a politikai játéktér túldimenzionált volta. A tanulmányban vázolt régióigazgatási
  modell egy lehetséges megoldás, amely maximálisan támaszkodik az információ-
  robbanás egyre növekv ő hullámaira.
    Hogy ellensúlyozzuk a modern technológia eszközeire épített áttekintést, egy tör-
  ténelmi jóslatot illene találni a tanulmány befejezéséhez. Az e-kormányzat elvben
  közvetlen kapcsolatot biztosít az állam és az emberek között, megvalósítva a szol-
  gáltató államot, amely csak az igazi demokráciában valósulhat meg. Ez a vágy
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003        s3                     Regionális e-government, avagy ...                 83

1863-ig vezethet ő vissza az Amerikai Egyesült Államokban, de az is lehet, hogy
éppen Magyarországról ered. Kossuthnak az emigrációban angolul elmondott be-
szédei hangzásra nem voltak ugyan tökéletesek (egy ilyen hallatán jegyezte meg
egy angol állítólag: „nem is gondoltam, hogy a magyar nyelv ennyire hasonlít a
mienkhez"), tartalmukat tekintve viszont nagyszer űek voltak. 1852-ben Kossuth
Lajos amerikai útja során az illinois-i Springfieldben is elmondott egy ilyen beszé-
det, s az anekdota szerint egy fiatal ügyvéd jegyzetelt a hallgatóság között. A pol-
gárháború döntő csatája után Abraham Lincoln 1863-ban egy rövid beszédet mon-
dott Pennsylvaniában (Gettysburg Address), amelyet azóta is gyakran idéznek a
retorikai és politikai tankönyvek. Az anekdota szerint az utolsó mondat szinte szó
szerint egyezik Kossuth Illinois-ban elmondott szavaival: „a government of the
people, by the people, for the people shall not perish from the Earth" (kevésbé
frappáns magyar fordítása: az emberek kormánya, az emberek által és az embere-
kért, nem fog eltűnni a Földről). Ennek a politikai álomnak — a demokratikus szol-
gáltató állam megvalósulásának — az e-kormányzat lehet a záloga.

                                             Jegyzetek

 A tanulmányban használt rövidítések és idegen szavak jegyzéke:
ADSL = aszimmetrikus digitális el őfizető vonal (Assymetric Digital Subscriber Line)
ASP = alkalmazás- és tartalomszolgáltató (Application and Service Provider)
BKÁE= Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem
CAD = számítógéppel segített tervezés (Computer Aided Design)
chat = internetes „csevegés"
 C/0 = informatikai vezet ő (Chief Information Officer)
 CRM = ügyfélszolgálat (Customer Relationship Management)
 DTM = digitális domborzati modell (Digital Terrain Model)
 3 e = eredményes, hatékony, gazdaságos (efficient, effective, economic)
 e-banking = bankügyletek elektronikus intézése (electronic banking)
 EBPP = elektronikus számlázás és fizetés (Electronic Bill Presentment and Payment)
 e-business = elektronikus eszközökkel végzett üzleti tevékenység (electronic business)
 EDI = elektronikus adatcsere (Electronic Data Interchange)
 e-gap = elektronikus szakadék (electronic gap) vö. digitális választóvonal (digital divide)
 e-governance = elektronikus kormányzás (electronic governance)
 e-government = elektronikus kormányzat (electronic government)
 EKR = elektronikus közbeszerzési rendszer
 e-learning = távtanulás elektronikus adatátvitellel (electronic leaming)
 EU = Európai Unió (European Union)
 e-voting = elektronikus úton való szavazás (electronic voting)
 G/S = földrajzi információs rendszer (Geographical Information System)
 GNSS = globális műholdas navigációs rendszer (Global Navigation Satellite System)
 GPRS = általános zsebrádió szolgáltatás (General Pocket Radio Service)
 GPS = globális helymeghatározó rendszer (Global Positioning System)
 GSM = a mobilkommunikáció globális rendszere (Global System fo Mobile-communication)
 HIF -= Hírközlési Felügyelet
 IDC = a világ információs társadalom mér őszámainak közl ője (Inter Data Computers)
 ICT = információ kommunikációs technológia (Information Communication Technology)
 ISDN = integrált szolgáltatások digitális hálózata (Integrated Services Digital Network)
 /S0 = Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Standard Organization)
ITSS = intelligens közlekedési rendszer és szolgáltatás (Intelligent Transport System and Service)
 /ITK = Információs Társadalom és Trendkutató Központ
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.
   84       Tózsa István                                                     TÉT XVII. évf. 2003        s3
    KIKERES = Közigazgatási Információ Keres ő Rendszer, GILS (Government Information Locator
        System) típusú kormányzati adatrendszer
    MMS = multimédiás üzenetküldő szolgáltatás (Multimedia Message Service)
    MJV = megyei jogú város
    netizen = Internet használó állampolgár (net-citizen)
    NGO = civil szervezet (Non-Governmental Organization)
    NUTS = területi statisztikai egységek rendszere az EU-ban (Nomenclature des Unités Territoriaux
        Statéstiques)
    OSP = kiszerz ődéses szolgáltató (Out-Sourcing Provider)
    PC = személyi számítógép (Personal Computer)
    PDA = személyi digitális segéd (Personal Digital Assisstant)
    PHARE = eredetileg: a lengyel és magyar gazdaság újjászervezési segélye (Polish and Hungarian Aid
        for the Reconstruction of the Economy)
    S/M = rendszerazonosító modul (System Identification Module)
    SMS = rövid üzenetküldő szolgáltatás (Short Message Service)
    SSP = önfinanszírozó szolgáltató (Self-Sourcing Provider)
    távmunka = távközlési eszközök segítségével munkahelyi feladat ellátása otthonról
    TEIR = Területi Információs Rendszer
    telepáz = távközlési eszközökkel felszerelt közösségi ház (telekommunikációs ház)
    TQM = minőségbiztosítás (Total Quality Management)
    UNSM = egyesült nemzetek szabvány üzenetek (United Nations Standard Messages)
    VÁTI = Városépítési Tudományos Intézet / Magyar Regionális Fejlesztési Urbanisztikai Kht.
    VMC = hangposta központ (Voice Mailing Center)
    VolP = hangátvitel az Internet eljárás szabályozáson (Voice over Internet Protocol
    WAP = drótnélküli alkalmazás eljárási szabályzat (Wireless Application Protocol)
    www = világháló (World Wide Web)


                                                  Irodalom
   Bende—Szabó G. (szerk.) (2001) A regionális önkormányzatok megalakításának lehet őségei, feltételei és
     következményei. — EU-konform regionális fejlesztés. Közigazgatás-fejlesztési Füzetek. 4. Magyar
     Közigazgatási Intézet—World Bank—Miniszterelnöki Hivatal, Budapest. 213-283. o.
   B őhm A. (2000) Térségi identitás Magyarországon. — Horváth Gy.—Pálné Kovács I. (szerk.) Területfej-
     lesztés és közigazgatás-szervezés. Magyarország az ezredfordulón. MTA, Budapest. 111-142. o.
   Budai B.B. (2002) E-government, avagy kormányzati és önkormányzati kihívások az on-line demokrácia
     korában. Aula Kiadó, Budapest.
   Enyedi Gy. (2000) A területfejlesztés tudományos megalapozása. — Horváth Gy.—Pálné Kovács I.
     (szerk.) Területfejlesztés és közigazgatás-szervezés. Magyarország az ezredfordulón. MTA, Budapest.
      13-28. o.
   Enyedi Gy. (2002) Nagyvárosi régiók. — Sipos A. (szerk.) Tanulmányok Budapest múltjából. Budapesti
     Történeti Múzeum, Budapest. 9-25. o.
   Gáspár M. (szerk.) (1999) Teleházak és távmunka Magyarországon. Teleház Kht., Budapest.
   Glatz F. (szerk.) (2000) Az információs társadalom. Magyarország az ezredfordulón Stratégiai Kutatá-
     sok IV. MTA, Budapest.
   Horváth Gy. (2000) Az európai regionalizmus kihívásai és a magyar regionális politikai stratégia. —
     Horváth Gy.—Pálné Kovács I. (szerk.) Területfejlesztés és közigazgatás-szervezés. Magyarország az
     ezredfordulón. MTA, Budapest. 57-90. o.
   Horváth M.T. (2001) A regionális önkormányzatok bevezetésének perspektívája feladattelepítési és
     pénzügyi néz őpontból. — Szigeti E. (szerk.) Régió, közigazgatás, önkormányzat. Magyar Közigazgatási
     Intézet, Budapest. 187-202. o.
   IDC World Times Information Society Index = http://www.ittk.hu/inf7nit/2001/0322/index.html
   Informatikai és mobilpenetrációs gyorsjelentések = http://www.hif.hu/indexl.html
   Ivancsics I. (szerk.) (2001) A területi államigazgatási szervek regionális alapokra helyezésének lehet ősé-
     gei — EU-konform regionális fejlesztés. Közigazgatás-fejlesztési Füzetek. 4. Magyar Közigazgatási
     Intézet—World Bank—Miniszterelnöki Hivatal, Budapest. 99-212. o.
   Kiss E.—Varga Cs. (2001) A legutolsó utolsó esély, új valóság és új vízió. Stratégiai Kutató Intézet,
     Nagykovácsi.
                                       Tózsa István :
Regionális e-government, avagy elektronikus kormányzat a térségi igazgatási feladatellátásban.
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 59-85. p.

TÉT XVII. évf. 2003        s3                      Regionális e-government, avagy ...                85

Kovács T. (2002) Az Európai Unió terület beosztási rendszerének magyarországi alkalmazása. — Európai
  Közigazgatási Szemle. A Magyar Jog melléklete. HVG Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest. 23-32. o.
Lőrincz L. (2001) A helyi igazgatás. A közigazgatás alapintézményei II. Főiskolai jegyzet. BKÁE Állam-
  igazgatási Kar, Budapest.
Magyar Nemzeti Információs Társadalmi Stratégia = http://www.ihm.hultarsadalomistrategia
Pálné Kovács I. (2000) Régiók Magyarországa: utópia vagy ultimátum? — Horváth Gy.—Rechnitzer J.
  (szerk.) Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK, Pécs. 73-92. o.
Pálné Kovács I. (szerk.) (2001) Az EU konform területfejlesztési régiók kialakítása. — EU-konform
  regionális fejlesztés. Közigazgatás-fejlesztési Füzetek 4. Magyar Közigazgatási Intézet—World Bank—
  Miniszterelnöki Hivatal, Budapest. 8-98. o.
Szente Z. (2001) A regionális önkormányzatok lehetséges feladat- és hatáskörei Magyarországon. —
  Szigeti E. (szerk.) Régió, közigazgatás, önkormányzat. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest.
  203-226. o.
Szigeti E. (2001) A közigazgatási térstruktúra regionalizálásának feltételei és alternatívái. — Szigeti E.
  (szerk.) Régió, közigazgatás, önkormányzat. Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest. 119-144. o.
Tózsa, I. (2001) Who wants NUTS in Hungary? — Studies on Cotntnon European Administration.
  BUESPA Faculty of Public Administration, publication of the TEMPUS PHARE 12105-97.373-380. o.
Tózsa, I.—Budai, B. (2003) The Role of Affiliations in E-Govemmental Developments. — Wimmer, M.
  (ed.) Quo Vadis e-Government: State of the art. Tagungsband zum zweiten e/Gov Day des Forums
  e/Gov.at Wien. Austrian Computer Society, Wien. 94-99. o.
Verebélyi I. (2001) Önkormányzati rendszerváltás és modernizáció, különös tekintettel a megyék regio-
  nális célú megerősítésére. — Szigeti E. (szerk.) Régió, közigazgatás, önkormányzat. Magyar Közigaz-
  gatási Intézet, Budapest. 145-178. o.


         REGIONAL E-GOVERNMENT, OR ELECTRONIC
          GOVERNMENT IN THE FIELD OF REGIONAL
                 ADMINISTRATIVE TASKS
                                        ISTVÁN TÓZSA
  The study tries to introduce the tools of a new way of organizing public administration on
the regional levei. After 1990, almost alt of the functions of regional public administration
were passed onto the local level, leaving but a few ones on the regional levele, the level of
the counties. Since then the central topic of the public administration reform is the regional
administration, as Hungary does not have a NUTS 2 level working with independent self-
governance. Many micro-regional institutions and many offices of the central government,
having territorial authority, however, observes the borders of the counties, of which there are
19, answering the NUTS 3 levei according to EU nomenclature. The study suggests that the
new institutional framework to be established for the regional administration ought to be the
www, leaving the existing office and board network unchanged, causing the least tension
with the reform. The new dimension in which the regional administration could work from
an institutional point of view, could be the system of electronic government.
  After an introduction to the present state of information communication technologies ín
Hungary, a row of e-governmental tools are enlisted and described, how they could be used
in regional public administration. Such devices are satellite images, geographical information
system used in regional zoning, in decision.making, in land registry, e-voting, e-procurement,
the system of telecommunication community houses, general positioning system, data banks
and regional www portals, and interactive customer relationship management.