Tér és Társadalom 17. évf. 2003/3. 29-57. p.

  Tér és Társadalom                                                     XVII. évf. 2003     s 3: 29-57


            GLOBALIZÁCIÓ ÉS TÉRSÉGI FEJL ŐDÉS
                    (Globalisation and Regional Development)

            SZIRMAI VIKTÓRIA — BARÁTH GABRIELLA —
              MOLNÁR BALÁZS — SZÉPVÖLGYI ÁKOS

  Kulcsszavak:
  globalizáció multinacionális vállalkozások társadalmi-gazdasági integráció Székesfehérvár

  Az utóbbi néhány év világgazdasági történései a magyar szakemberek figyelmét is a globalizáció folya-
  tnatai felé fordították. A globalizáció esetén legtöbbször azonban csak annak gazdasági oldalairól
   beszélünk, miközben nem, vagy alig ejtünk szót a társadalmi, a politikai és a kulturális hatásokról. Ezért
   ebben a tanulmányban a globalizáció konkrét térségi társadalmi és gazdasági hatásainak feltárására
   vállalkozunk. Egy székesfehérvári empirikus kutatás eredményei alapján — és természetesen számos
   egyéb, hasonló típusú konkrét vizsgálat által feltártak szerint — kísérletet teszünk a globalizáció helyi
  folyamatainak elfogulatlan elemzésére, a térség fejl ődése szempontjából kedvez ő és kedvez őtlen követ-
  kezmények tisztázására.


                                               Bevezetés

    A kelet-közép-európai térségben megvalósult átmenet legsikeresebb települései és
  régiói a külföldi tőkebefektetések, vagyis a globális gazdaságba való beilleszkedés
  szerint indultak fejl ődésnek, oldották meg korábbi válságaikat. A továbblépés lehe-
  tőségei azonban — a globális gazdaság egyre ellentmondásosabb hatásai miatt — igen
  kétségesnek látszanak. A fejlettebb térségekben, illetve településeken ma az egyik
  legidőszerűbb probléma a fenntarthatóság biztosítása, az elért gazdasági fejl ődés
  szinten tartása, esetleg növelése, a „hogyan tovább?" kérdése. Ezekben a térségek-
  ben az a kérdés is felmerül, hogy lehet-e, illetve kell-e a globális gazdaság törvé-
  nyei szerint tovább fejl ődni? Meg lehet-e őrizni az elért szintet, vagy változtatni
  kell, más utakat és más modelleket kell keresni? Egyáltalán vannak-e más utak?
    A fejletlenebb térségek, a fejlettek perifériái, a hátrányosabb helyzet ű mikro-
  régiók számára azonban másképp merül fel a jöv őbeni fejl ődés problematikája.
  Nekik azt kell eldönteniük, hogy milyen stratégiát kövessenek? Kövessék-e a fejlet-
  tebb térségekben, és településeken kialakult modelleket, vegyék-e tudomásul az ott
  kialakult társadalmi és gazdasági veszélyeket, vagy más utat válasszanak? Van-e
  egyáltalán választási lehet őségük?
    Olyan, a tanulmány lehet őségeit természetesen meghaladó kérdésekr ől van szó,
  ahol a válaszok a legkülönböz őbb szakmacsoportok együttm űködését, számos kuta-
  tást, elfogulatlan elemzéseket feltételeznek. Már vannak ilyenek. Az utóbbi néhány
  év világgazdasági történései a magyar szakemberek figyelmét is a globalizáció felé
  fordították. A megn őtt érdekl ődést mutatja, hogy egyre több új könyv jelenik meg,
  baloldali, jobboldali kritikai néz őpontok csapnak össze (Farkas 2002). Sokasodnak
          Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                              Globalizáció és térségi fejlődés.
                        Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
30   Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.               TÉT XVII. évf. 2003   s3
a globalizáció témaköreiben megrendezett szakmai jelleg ű, tudományos konferen-
ciák, empirikus vizsgálatok is.
  Az új elemzések, az elfogulatlan kutatások igen fontosak. Ennek alapján lesz mód
a globalizáció differenciált természetének megismerésére. A nemzetköziesedés
folyamatának minden elemét ugyanis nem ismerjük. Igen sokan állítják viszont,
hogy a globalizáció más, mint az összes, azt megel őző világméretű folyamat volt,
hatásai most bontakoznak ki, most érzékelhet ők igazán. A világgazdaság történeté-
ben el ő ször bontakozik ki ugyanis a világ egészére kiterjed ő, az amerikai gazdasági
hegemóniát felváltó többpólusú gazdasági rendszer, amelyet már nemcsak a világ-
kereskedelem b ővülése, hanem mindinkább a t őke, a beruházások, a fejlett techno-
lógia, a tudományos kutatás, az oktatás és a tudás mind er őteljesebb nemzetközivé
válása határoz meg. Emellett a nemzetközi kapcsolatokban egyre nagyobb súllyal
szerepelnek olyan globális kérdések is, mint a környezetrombolás, az ökológiai
egyensúly megbomlása, a demográfiai robbanás vagy a közjavak használatának
összehangolása és szabályozása (Surányi 1999; Inotai 2001).
  A globalizáció esetén legtöbbször azonban csak annak gazdasági oldalairól beszé-
lünk, miközben nem, vagy alig ejtünk szót a társadalmi, a politikai és a kulturális
hatásokról. Noha a globalizáció els ősorban nem is gazdasági folyamat (Inotai
2001). Nem tisztáztuk a globális folyamatok gazdasági és társadalmi összefüggése-
it, valamint politikai, hatalmi következményeit sem (Lányi 2001). Pedig ezek is
nélkülözhetetlenek a jöv ő stratégiáinak kijelöléséhez.
  Ebben a tanulmányban a globalizáció konkrét térségi társadalmi és gazdasági ha-
tásainak feltárására vállalkozunk. Egy székesfehérvári empirikus kutatás eredmé-
nyei alapján — és természetesen számos egyéb, hasonló típusú konkrét vizsgálat
által feltártak szerint — kísérletet teszünk a globalizáció helyi folyamatainak elfogu-
latlan elemezésére, a térség fejl ődése szempontjából kedvez ő és kedvez őtlen követ-
kezmények tisztázására. Megvizsgáljuk azt is, hogy az érintett elitcsoportok milyen
szerepet töltöttek be a térségi globalizáció megvalósulásában. Továbbá, hogy ez a
szerep hogyan, milyen szempontok szerint változik. Reményeink szerint a feltárt
folyamatok alapján javulhatnak a globalizációs problémák kivédésének lehet őségei
és a „hogyan tovább?" kérdésekre adott válaszok kimunkálásának feltételei.

                              A globalizáció hatásai

  A nemzetközi sajtóból, a médiából, az idegen nyelv ű szakkönyvekb ől már hosszú
évek óta információkhoz lehet jutni — a legkülönböz őbb fejlettségi szintű országok-
ban — egyes telephelyeiket bezáró, vagy éppen az országokat elhagyó, máshová
teleped ő transznacionális, illetve multinacionális vállalatokról és ennek kedvez őtlen
gazdasági, társadalmi hatásairól. Ezek közül kiemelten fontosak az érintett térségek
gazdaságát ért károk, az alkalmazottak — a vállalatok méretét ől és típusától függ ő
létszámban történ ő — elbocsátása és az ebb ől is adódó társadalmi feszültségek.
  A legnagyobb transznacionális cégek vezet ő topmenedzsereinek 1995-ös találko-
zóján elhangzottak szerint „az elkövetkez ő évszázadban a munkaképes lakosság
           Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                               Globalizáció és térségi fejlődés.
                         Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003    s3                     Globalizáció és térségi fejlődés      31

húsz százaléka elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot" (Mar-
tin—Schumann 1998). Szakmai értékelések tömege kritizálta és finomította már ezt,
de szerintük is a világgazdasági folyamatok jöv őbeni alakulásából növekv ő munka-
nélküliség, és ebből is adódóan a szegénység kiterjedése, elmélyülése várható. To-
vábbi súlyos probléma, hogy a globális t őke ma már nemcsak a gazdaságot, hanem
az államot és a társadalmi életet is egyre inkább irányítja (Willkinson—Hughes
2002). Szintén sokan kritizálják a globalizáció által közvetített életformák és kultú-
rák, fogyasztási szokások agresszív, egyben társadalmi homogenizáló hatásait,
valamint a nemzeti és lokális kultúrák visszaszorulását (Hay—Marsh 2000).
   Az 1990-es években a világ szinte minden régiójában feler ősödtek a globalizáció-
ellenes társadalmi megmozdulások. A globalizáció társadalmi-gazdasági igazságta-
lanságai, a környezeti ártalmak ellen tiltakozók, a különböz ő új mozgalmak szerve-
ződése — az úgynevezett anti-globalista, anti-kapitalista, illetve globalizáció kritikai
csoportok — társadalmi és politikai szempontból, a globális gazdasághoz f űződő
viszonyuk, valamint baloldali vagy jobboldali beállítottságuk szerint is igen diffe-
renciáltak. Középosztálybeli, vagy munkás jellegük alapján társadalmi összetételük
és támogatottságuk szintén eltér ő (Farkas 2002; Artner 2003). A tiltakozások,
megmozdulások számának emelkedése a globalizáció kárvallottjai létszámának és
társadalmi érdekérvényesítési képességének növekedésére utal. Az elutasítás pedig
kiváltja végül azt az eredményt, hogy a helyi terület, a lokalitás meger ősödik, a két
irányultság egymásra hatása növekszik, illetve maguk biztosítják és tartják egyben
fent a kettősséget, hogy a fragmentálódás továbbra is ikertestvére maradhasson a
globalizációnak (Bauman 1998).

                             Az elitcsoportok szerepe

   Kelet-Közép-Európában, közte Magyarországon azonban igen alacsony a
globalizáció ellenes társadalmi mozgalmak támogatottsága, részben a tiltakozási
kultúra és a történeti meghatározottságok, részben pedig a múlt század 1980-as
évek végének térségi kényszerpályái miatt. A kelet-közép-európai országok történe-
tileg kialakult strukturális, gazdasági és társadalmi válsága enyhítésének feltételeit a
globális gazdasághoz csatlakozás körülményei teremtették meg. Noha ebben a régió-
ban, Magyarországon is érzékelhet ők a globalizációs problémák — például a multi-
nacionális, transznacionális cégek kivonulásával kapcsolatos gondok —, azokat az
országos és helyi elit, bár egyre nehezebben, de még képes kezelni (bár a legutóbbi
időszakban is találunk példát arra, hogy az embertelen munkakörülmények és az
alacsony bérek miatt a multinacionális cégek dolgozói sztrájkot hirdetnek. Ilyen
munkabeszüntetés történt 2003 júliusában az ászári ITW Siewer üzemében.)
   Az elitcsoportok azonban nagyon ellentmondásosan élték meg a világméret ű fo-
lyamatok hazai térnyerését. Különböz ő szociológíai kutatások szerint az 1980-as
évek végén, 1990-es évek elején az elitcsoportok egyértelm űen támogatták a globá-
lis fejl ődési folyamatokat — mely része volt a politikai rendszerváltásnak és a polgá-
ri átmenet kibontakozásának miközben már akkor is voltak, akik a kedvez őtlen
          Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                              Globalizáció és térségi fejlődés.
                        Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
32   Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.               TÉT XVII. évf. 2003   s3
hatások miatt alapvet ően elutasították azokat (Szirmai 1994). Ezek a hangok azon-
ban kisebbségben maradtak. Az újabb empirikus kutatások szerint azonban ma már
növekedni látszanak a globális folyamatokat kritikailag szemlél ő társadalmi és
szakmai csoportok (Szirmai—A. Gergely—Baráth—Molnár—Szépvölgyi 2002).
  Számos oka van a kritikai szemlélet növekedésének. Egyrészt történelmi megha-
tározottságok, másrészt az államszocialista rendszerben kialakult társadalmi szerke-
zeti sajátosságok, az egyenl ő ség-eszme, amely alapján sokan vitatják a globalizáció
pozitív hatásainak kizárólagosságát. Az államszocialista hatalom a társadalmi ideo-
lógiai illúziókat sokáig és számos eszközzel védte. Miközben a fejlett piaci társa-
dalmaknál szokásoshoz képest ebben a régióban valóban enyhébb társadalmi és
gazdasági egyenl ő tlenségek jöttek létre. A rendszerváltó elit szocializációs folya-
matai, de legfő képpen a társadalmi értékrend szerint nem könny ű elfogadni sem a
kemény egyenl őtlenségekben szervez ődő globális gazdasági folyamatok hierarchi-
kus jellegét, sem a hatalmi kiszorítottságot (Csite—Kovách 1998). Szintén nem
könnyű megtalálni ebben az önállóságot — néha persze annak csak látszatát — sem.
A relatív függetlenség kivívása is nehezebbnek t űnik, mint a meglév ő elfogadása.
Ezért sokszor csak a kritika válik központi céllá, miközben az el őnyök feltárása és
adaptálása elmarad.
  Az ellenérzéseket növeli, hogy a korábbi szovjet és államszocialista modellt ől
ugyan eltérő , új típusú, de mindenképpen új függéseket okozó berendezkedés szer-
vező désének vagyunk tanúi (gazdasági, politikai, szervezeti, területi stb.), s az át-
menet elején ezek a függések nem voltak világosak (Kovách 1997). Az elitcsopor-
tok mellett az érintett társadalmak is most kénytelenek szembenézni a globalizáció
kedvező és kedvező tlen következményeivel, a korábbi eredményekkel, illetve az
azokból is fakadó konfliktusok veszélyeivel.
  A kritikákban megfogalmazott feszültségek reális elemzését, a kedvez őtlen hatá-
sok megfogalmazását persze megnehezítik a kivívott eredmények, a polgári beren-
dezkedés el ő nyei, a demokrácia, a nyitott világ, a globális gazdaságba csatlakozás
pozitív következményei, valamint a gazdasági válság enyhülése, a növekv ő jólét és a
térségek fejl ő dése. Vagyis mindaz, amit az átalakulás, ezen belül a globalizációs hatá-
sok a társadalom számára — tegyük hozzá igen nagy ellentmondásokban — nyújtanak.
  A kelet-közép-európai elitcsoportok a globalizációt, a rendszerváltást és a polgári
átmenetet egyrészt alapvet ő en elfogadták — még ha kritikailag is szemlélték —, más-
részt meg is valósították, valósítják azt. A szóban forgó szerepl ők az éles gazdasági
válság periódusában fontos szerepet játszottak a globális gazdasághoz történ ő csat-
lakozásban. E csoportok részvétele nélkül talán soha, vagy legalábbis csak nagyon
nehezen jöttek volna létre a globális gazdasági, illetve térségfejl ődési folyamatok.
Ez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy az átmenet elején kialakult súlyos gazdasági hely-
zet, az eladósodás „kényszerít ő körülményekként" határozták meg a külföldi m űkö-
dő tőke politikai elfogadását (Barta 2002). Egyrészt nem akadályozták — még ha
egyes szakmacsoportok kismértékben vitatták is —, másrészt szervezeti, szakmai,
kulturális és ideológiai érdekeik szerint alapvet ően támogatták is. Ebben az id ő-
szakban szinte teljesen hiányzott a mérlegelés, az el őnyök és a hátrányok mindenki
           Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                               Globalizáció és térségi fejlődés.
                         Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
TÉT XVII. évf. 2003   s3                      Globalizáció és térségi fejlődés      33

számára nyilvánvaló, egyértelm ű értékelése. Hiányzott a globalizáció társadalmi
kommunikációja is (többek között azért is, mert akkor kiderült volna a hazai elit-
csoportok szűkülő mozgástere, nyilvánvalóvá vált volna, hogy a globális folyama-
tok hatására csökken a nemzeti politikai és gazdasági befolyás), illetve hiányoztak a
védekezés, a kezelés eszközei, és az azokat megalapozó koncepciók is.
  Az 1990-es évek derekától érzékelhet ő folyamatok alapján azonban az elitcsopor-
tok új szerepére van szükség. Az új szerepet az új helyzet és az azt megalapozó
folyamatok indokolják. Az átmenet alapvet ően végbement, a magyar társadalom az
európai trendeknek megfelel ően fejlődik, a gazdasági válság enyhült, számos térség
dinamikus fejl ődést mutat. Az európai integrációval, az európai uniós tagsággal
hosszú távon javulhat Magyarország pozíciója, és vélhet ően csökkenthet ők lesznek
az 1990-es években még kényszer űnek tűnő függések. Egyre többen látják és láttat-
ják a tényleges hatásokat, csökkentek az illúziók is. N ő azoknak a száma, akik érez-
ni szeretnék a tényleges mozgástereket, akik nem passzívan, hanem aktívan is részt
akarnak venni a globalizácíó — felfogásunk szerint szükségszer ű, de remélhet ően
irányítható — folyamataiban, ezzel is enyhítve az esetleges kedvez őtlen következmé-
nyeket. A tanulmányt megalapozó kutatás is ennek az igénynek a jegyében született.

                          Az empirikus kutatás háttere

                            A székesfehérvári vizsgálat

  Székesfehérvár térségében is érzékelhet ők a globalizációra jellemz ő ellentmondá-
sos következmények, a pozitív és negatív hatások egyidej űsége. Az 1980-as évek
végén felerősödött térségi gazdasági válság a globális gazdaság hatásmechanizmu-
sainak köszönhetően is enyhült, a „székesfehérvári sikertörténetként" elkönyvelt, az
 1990-es évekt ől érzékelhető gazdasági fellendülés legjelent ősebb forrását a külföldi
tőkebefektetések eredményei adták. Ezzel párhuzamosan az elmúlt néhány évben
kedvezőtlen gazdasági hatások is megfigyelhet ők a térségben, amelynek els ő konk-
rét jele a Mannesmann 2001-es távozása volt Sárbogárdról. További kedvez őtlen
jeleket mutatnak a 2002-es év eseményei, az IBM és a Kenwood kivonulása, a
Videoton és az Ikarus leépítései is. Ezek az események részben konkrét — azonnali
beavatkozást igényl ő — társadalmi problémákat eredményeztek, részben az érintett
önkormányzatok részér ől felvetették a térségi gazdaságfejl ődés hosszú távú fenn-
tarthatóságának kérdéseit, és az ezt megalapozó kutatások szükségességét is.
  Székesfehérvár Megyei Jogú Város és Fejér Megye Önkormányzata megbízására
az MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli Kutatócsoportja empirikus kutatást végzett
a globalizáció térségi hatásairól, ezen belül a multinacionális cégek telep-
helyválasztási stratégiáiról Székesfehérváron, illetve Fejér megyében. A vizsgálat-
ban a komplex problémakör néhány fontos metszetének feltárására törekedtünk.
Egyrészt a gazdasági életben lejátszódó globalizáció bizonyos vonatkozásait, a
multinacionális cégek telephelyválasztási stratégiáit, lokális gazdasági kapcsolat-
rendszereit, a térségi, a gazdasági és a társadalmi fejl ődésre gyakorolt hatásaikat
          Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                              Globalizáció és térségi fejlődés.
                        Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
34   Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.                TÉT XVII. évf. 2003   s3
elemeztük. Másrészt a multinacionális cégek és a városi társadalom — lehet ő ségeink
szerint fő ként az elit csoportok — viszonyának, a globális és a lokális integráció
egyes folyamatainak feltárására vállalkoztunk.

                           A globális és a lokális viszonya

   A hazai szakirodalom szerint a térségi és a városi gazdaság fejl ődése számára
 rendkívül fontos a külföldi vállalatok lokális beágyazottsága. Ennek révén jobban
 integrálódik a tő ke, illetve ez biztosíthatja a magyar vállalatok hosszú távú fejl ődé-
 sét (Barta 2002). Ez a beágyazottság azért is lényeges, mert a globális és a lokális
 folyamatok, a folyamatokat reprezentáló gazdasági és társadalmi er ők viszonya
 hosszú távon meghatározzák a globalizáció jellegzetességeit, konkrét hatásmecha-
 nizmusait és a lokális érdekek érvényesülését.
   A hazai szakirodalom egy részében a multinacionális vállalatok „szigetként",
 „zárványként" jelennek meg, a globális és a lokális gazdaság sokkal inkább szaka-
 dékaiban, mintsem kapcsolataiban kerül vizsgálat alá (Szalai 2001). A gazdasági
 elemzések a kialakult helyzetet a magyar gazdaság viszonylag fejletlen színvonalá-
 val, mű szaki elmaradottságával és a külföldi m űködő tőke rövid történeti múltjával
 magyarázzák (Barta 2002).
   A multinacionális cégek szigetszer ű létezését a szakirodalom szerint több tényez ő
 is mutatja: a vállalatok és a beszállítók korlátozott kapcsolatai, a multinacionális
 cégek többnyire külföldi beszállítókkal alakuló együttm űködései és a termékek
 exportálása (Szalai 2001). Kevesebb és gyengébb szálakkal kapcsolódnak a hazai
 gazdasági szektorokhoz, s kiemelt támogatásaiknak köszönhet ően sokkal kevésbé is
 hatnak rájuk a belpiaci események, mint a többi vállalkozásra (legtöbbször bels ő
 kereskedelmük nagyobb, mint a hazai piaci értékesítésük). Kell ően tőkeerősek
ahhoz, hogy a konjunktúra hatásait kivédjék, így hosszabb távon is képesek tervez-
ni: sokszor még dekonjunktúra idején is fejlesztenek, terjeszkednek, így is el őké-
szülve a kés őbbi „jobb id ő kre", illetve piacot foglalnak, vagy csak „megdolgozzák"
azt (Molnár—Skultéty 1999).
   A szigetszerű felfogást képvisel ő kutatások is beszámolnak azonban integrációs
jelenségekről (bár alapvető en negatív kontextusban). Szalai könyvében például
olvashatunk olyan multinacionális cég filozófiákról, amelyek a helyi, a nemzeti
társadalmak el őrelépését, fejl ő dését akarják támogatni. Találunk példákat „üzleti,
hatalmi érdekek által motivált" szociális érzékenységr ől is, ezzel kapcsolatos külde-
téstudatról, de konkrét szponzorálásról, különböz ő típusú társadalmi kapcsolatokról
is (Szalai 2001, 118-124).
   A fent jelzett vagy ahhoz hasonló integrációs jelleg ű törekvések csak meghatáro-
zott kontextusban értékelhet ő k. A történeti visszatekintés alapján ezeket el őrelépés-
ként is értékelhetjük. Különösképpen akkor, ha arra gondolunk, hogy a múlt század
közepén a transznacionális cégek a verseny szempontjai alapján egyértelm űen el-
utasították a vállalatok szociális elkötelezettségét, és azt a civil társadalmi szerveze-
tek, lakóhelyi közösségek feladataiként fogták fel (Martin—Schumann 1998). A
            Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                Globalizáció és térségi fejlődés.
                          Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003 s 3                        Globalizáció és térségi fejlődés        35

kilencvenes évek végének magyarországi és nemzetközi kutatásai szerint azonban a
multinacionális cégek versenyképességük javulását már egyértelm űen összekap-
csolták bels ő jóléti rendszereik megteremtésével (Simonyi 2000, 33).
   Az integráció kialakulásának a szempontjait más hazai kutatások is érzékelik.
Ezek szerint a befektet ők — saját üzleti céljaik érdekében — a Magyarországon ta-
pasztalható intellektuális el őnyök, a szellemi tőke vállalati felhasználása miatt fo-
kozatosan meger ősítik helyi kapcsolataikat (Makó—Ellingstad 1999).
   Véleményünk szerint a globális-lokális viszony, illetve az integráció attól is függ,
 hogy mennyire globalizált egy tér, egy város, milyen mértékben és milyen hatalmi
 viszonyok alapján kapcsolódnak az adott térben él ők, a különböző státuszcsoportok
 a globális gazdaság folyamataihoz, milyen arányban és milyen érdekérvényesítési
pozícióban vannak jelen a globális és a lokális gazdasági, társadalmi er ők.
   A Sassen által elemzett globális városok viszonyaival való egybevetés esetén tel-
jesen természetes (Sassen 1991), hogy a magyar városok a globalizáció mértékének
megfelel ően reprezentálják a globális folyamatokat és azok képvisel őit, illetve in-
tegrációs igényeit is. Székesfehérvár, Gy őr, Tatabánya, de még Budapest is sokkal
inkább lokális, mintsem globális társadalom, illetve város. Ennek alapján, Budapes-
ten erőteljesebben, míg Győrben, Székesfehérváron vagy Tatabányán kisebb mér-
tékben jelennek meg a globális hatások és azok reprezentánsai, akik eltér ően hasz-
nálják a helyi teret, a szolgáltatásokat, és eltér ő módon vesznek részt a helyi társa-
dalmi és közéletben is. A differenciáltság oka alapvet ően kettős: egyrészt a vizsgált
tér globális struktúrában elfoglalt eltér ő helyzete, másrészt az eltér ő városi kínálat, a
szolgáltatások, az építészeti, urbanisztikai és kereskedelmi feltételek különbségei
miatt alakult ki.
   A térhasználatnál is fontosabbak a teret alakító érdekviszonyok, a globális és a
lokális szereplők hatalmi, érdekérvényesítési és várospolitikai beleszólási lehet ősé-
gei. A vonatkozó szakirodalom szerint ez utóbbi az országos politikán és sajtón
keresztül érvényesül leginkább (Kolosi—Szelényi 1.—Szelényi Sz.—Western              1991;
Szalai 2001). Saját empirikus tapasztalataink szerint ez regionálisan és városokként
is differenciált. Az aktív, önálló várospolitikára törekv ő önkormányzatok saját glo-
bális politikákat alakítanak ki, és esetleg közvetlen kapcsolatban állnak a külföldi
vállalatok vezet őivel is. A globális és lokális társadalom közötti integráció a dön-
tésmechanizmusoktól, a globális és lokális aktorok részvételi lehet őségeitől is függ.
Vélhető , hogy azokban a városokban, ahol a multinacionális cégeknek jók a város
vezetőivel kialakított kapcsolataik, ahol mód van közös döntésekre, ott er ősebbek a
társadalmi, közéleti, politikai és a mindennapi integrációs folyamatok is (Szirmai—
A. Gergely—Baráth—Molnár—Szépvölgyi 2002).
   Korábbi kutatásaink alapján is úgy véljük, túlzottan leegyszer űsített a szigetszerű
felfogás: az 1990-es évek második felének folyamatai új tendenciákat, a globális és
a lokális aktorok új viszonyát is ígérik. 2 Ezért a székesfehérvári kutatás keretében
abból indultunk ki, hogy a globalizációs hatások — ezen belül akár a pozitív, akár a
negatív társadalmi-gazdasági következmények —, és azok arányai is dönt ő mérték-
ben függenek a befogadó — nemzeti, regionális, térségi, lokális stb. — közeg és a
         Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                             Globalizáció és térségi fejlődés.
                       Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
36   Szirmai V.-Baráth G.-Molnár B.-Szépvölgyi Á.               TÉT XVII. évf. 2003   s   3

globális viszonyától, a globális—lokális viszonyrendszerekt ől, kölcsönhatásoktól.
Értelmezésünkben a globalizáció nem csupán egy kívülr ől érkező, a lokális szerep-
lőkre erőszakolt, egyben passzivitást feltételez ő folyamat, hanem a globális és loká-
lis mechanizmusok interakciójában, a globális és lokális aktorok kölcsönös kapcso-
latrendszerében és kommunikációjában szervez ődő, történetileg változó rendszer
(Szirmai Baráth Molnár Szépvölgyi 2002).
        —        —         —



  Feltevésünk szerint lényeges és kölcsönös, id őben változó mérték ű függések és
autonóm kapcsolati hálók mutathatók ki a globális gazdaság — ezen belül az adott
vizsgálatban a multinacionális cégeket, a globális gazdaságot és annak érdekeit
képvisel ő szerepl ők — és a lokális társadalom között. A globális és lokális közötti
függések és autonóm kapcsolati hálók nemzetközi és helyi tényez ők szerint is ala-
kulnak. A helyi tényez ők szerepét a társadalmi részvételi mechanizmusok és a civil
társadalom ereje, vagy leginkább gyengesége, valamint a különböz ő érdekelt vagy
érintett aktorok közötti kooperáció is befolyásolja.
   A kutatás feltevése szerint a hosszú távon fenntartható térségi gazdasági-
társadalmi fejl ődéshez szükségesek a globális hatások (ezen belül a multinacionális
vállalatok jelenléte is), noha a különböz ő térbeli-történeti fejl ődési szakaszokban
jelentkező eltérések alapján formálódó sajátosságok szerint. Az államszocialista
időszakból fakadó válságperiódus, az átmenet eleje, a globális gazdaságba történ ő
integráció kezdeti szakasza er ősebb globális függéseket okozott, míg a lezajlódó
átmenet, a komplex társadalmi-gazdasági és politikai válság megoldása, a globális
gazdaságba történ ő integráció, és az ebb ől is következ ő térségi társadalmi-
gazdasági fejl ődés és jólét csökkentik a globális gazdaságtól való egyoldalú kiszol-
gáltatottságot, míg növelik a lokális aktorok részvételi lehet őségeit és autonómiáját.
   A globális és lokális gazdasági és társadalmi kapcsolatok kölcsönösségére alapo-
zott rendszer, a lokális gazdasági és társadalmi szerepl ők nagyobb szabadságfoka,
az aktív részvétel a globalizációs mechanizmusok irányításában, kezelésében a
térségi és városi versenyképességet is javítja, és a sikeres fejl ődés lehetőségeit
nyújtja.

                            A kutatás főbb eredményei

            A gazdaságfejl ődési modell, a meghatározó folyamatok

  1) A székesfehérvári térség a külföldi t őkebefektetésekre alapozott térségi gazda-
ságfejlesztési modell szerint indult fejl ődésnek. Az 1990-es évek elejére jellemz ő
válság jelentős mértékben enyhült, a térség fejl ődése dinamikussá vált. A gazdasági
fejl ődés hosszú ideig töretlennek látszott (annak ellenére, hogy a gazdasági szerke-
zet radikális változására nem került sor).
  A külföldi tőkebefektetésekre alapozott térségi gazdaságfejlesztési modell kiala-
kulását a globális és lokális gazdasági er ők — több hatótényez őben szerveződő és
kibontakozó — közös érdekeltségei eredményezték. A közös érdekeltséget a kelet-
közép-európai és a magyarországi átmenet keretében létrejött sajátos történelmi
            Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                Globalizáció és térségi fejlődés.
                          Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003 s 3                       Globalizáció és térségi fejlődés       37

helyzet adta. Az 1990-es évek elejére Nyugat-Európában és az Egyesült Államok-
ban a korábbi recesszió leküzdésével gyors gazdasági növekedés indult meg, amely
a II. világháború utáni id őszak leghosszabb növekedési periódusának bizonyult. A
világgazdaság centrumtérségeinek sikerei pedig — éppen a piaci kapcsolatok meg-
változó irányultsága miatt — kedvez ő feltételeket teremtettek a kelet-közép-európai
országok gazdasági integrációjához is (Tamás 2001).
  A külföldi működőtő ke-befektetés igényei, a multinacionális cégek kelet-közép-
európai terjeszkedési politikái, a telephely-választási stratégiákat motiváló gazdasá-
gi, ezen belül a piacszerzésre irányuló tényez ők ezeknek a folyamatoknak a megha-
tározó konkrét globális érdekei. A székesfehérvári térségi adottságok, a térség- és
városfejlesztési politikák, és az ezeknek is kedvez ő társadalmi-gazdasági adottsá-
gok pedig a befogadást biztosító lokális feltételeket nyújtották. A társadalomszerke-
zeti és gazdasági átalakulás történeti sajátosságok, valamint a globális mechanizmu-
sok szerint zajlott az államszocializmus válságából is adódó keretek által meghatá-
rozott módon (kritikus helyzetben lév ő állami nagyipar, komoly térségi munkanél-
küliség, kezdetleges vállalkozói kultúra). Továbbá a bizonyos szempontokból ki-
emelkedő regionális, térségi és városi lehet őségek alapján (jó földrajzi elhelyezke-
dés, fő város-közelség, fejlett infrastruktúra, magas munka- és termelési kultúra,
megfelel ő szakképzettség ű, alkalmazkodni képes munkaer ő stb.).
   A globalizáció mechanizmusai, a tulajdonviszonyok átalakítására, a privatizáció-
ra, a külföldi tőkebevonásra alapozott új fejl ődési pálya alapvetően „mennyiségi"
növekedést hozott. A mennyiségi növekedést jelzi, hogy Székesfehérvár — sikeresen
kihasználva gazdaságfejlesztési és befektetés ösztönzési lehet őségeit — Gy őr után a
legnagyobb magyarországi vidéki külföldi befektet ői területté vált. A befektetett
külföldi működő tőke 2002-re elérte a 2 milliárd USD-t. A város 5 ipari parkjába —
több mint 475 ha területtel — több mint 140 cég telepedett le (nagy részük külföldi
tulajdonú), és az egyes ipari parki címek elnyerése óta is több mint 500 milliárd
 forint összberuházás valósult meg bennük. A Közép-dunántúli régióban lév ő ipari
 parkokba települt vállalkozások állítják el ő a régió ipari termelésének csaknem
 negyedét, és összefogásuk, hálózati integrációjuk, hosszú távú együttm űködésük
 alapjainak a lerakása is megkezd ődött és példaértékű. Az előző fejlesztéseknek is
 köszönhetően az 1993-ban még igen jelent ős, 30% körüli munkanélküliségi ráta az
 évtized végére 4-5%-os értéken stabilizálódott. Ehhez kapcsolódott az infrastruktu-
 rális ellátottság fejl ődése, a fels őoktatási kapacitások jelent ős bővülése, illetve a
 mozgósítható fejlesztési források — az ipar űzési adó kedvezmények miatt leginkább
 csak 2000-től jellemző — növekedése.
   A mennyiségi növekedés azonban csak részben párosult „min őségi" fejl ődéssel. A
 kialakult fejl ődési pálya keretében nem jött létre a lakosság széles rétegeinek jóléte.
 Nem, vagy csak korlátozottan került sor a környezetvédelem, a térségi és városi
 társadalmi és kulturális élet, illetve kapcsolatok infrastrukturális és intézményes
 feltételeinek fejl ődésére. A min őségi változások hiányát igazolja az is, hogy a fels ő-
 fokú képzési kínálat b ővülése nem igazodott a munkaer ő-kereslethez, vagyis —
 elsősorban közgazdasági területen — jelent ős túlképzés tapasztalható. Ennek ellené-
          Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                              Globalizáció és térségi fejlődés.
                        Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
38   Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.                TÉT XVII. évf. 2003   s3
re több területen érzékelhet ők pozitív irányú minő ségi változások, ilyen például a
munkaképes korúak arányának növekedése (és ezzel párhuzamosan az eltartottak
arányának csökkenése), illetve a m űködő vállalkozások tevékenységének ágazati
megoszlás-változása. Ennek megfelel ő en a Székesfehérváron m űködő vállalkozá-
sok súlya — számukat tekintve — az iparon belül a feldolgozóipar, míg a tercier szek-
toron belül az ingatlan- és gazdasági szolgáltatások, valamint a kereskedelem irá-
nyába tolódtak el. Ez a korábbinál lényegesen nagyobb hozzáadott érték ű, export-
képes termékeket, illetve min ő ségileg javuló szolgáltatásokat eredményezett, vagyis
növelte a város versenyképességét.
   2) A gazdasági fejl ő dés folyamataiban a globális érdekek túlsúlya érvényesül, a
 globális és lokális gazdaság kapcsolatai a külföldi cégek érdekei szerint, de nem a
 lokális érdekek ellenében szervez ődnek.
   A multinacionális cégek gazdasági filozófiájának (egyetlen kivételt ől eltekintve)
 célja, hogy helyi, regionális és országos együttm űködések alakuljanak ki. A kérd ő-
 ívekre és a mélyinterjúkban adott válaszokból kit ű nik, hogy azonos (mintegy 30%-os)
 arányt képvisel a helyi és országos együttm ű ködések kialakításának fontossága,
 ennél némileg kisebb súllyal szerepelnek viszont a regionális kapcsolatok (25%). A
 cégek véleménye szerint ezek a kapcsolatok kialakultak.
   A helyi aktorok véleménye azonban differenciáltabb. Eszerint vannak olyan
 transz- és multinacionális cégek a városban és a megyében, melyek vezet ői, mene-
 dzserei ma már magyarok, amelyek a termelésbe is egyre több magyar kis- és kö-
 zépvállalkozást vonnak be, és a gyártmányfejlesztést, egyes kutatási részlegeiket,
 marketingjüket, európai könyvelésüket, vagy egyéb, a termelést ől eltérő szintet
 képviselő egységeiket is ide telepítették (pl. Denso, Visteon, Alcoa, Triumph stb.).
 Ezek célja egyértelm ű en a ma még kezdetlegesnek mondható társadalmi-gazdasági
 integráció kiszélesítése. Mégpedig azért, hogy „t ő kekomfort-érzésük" jobb legyen,
 hogy befektetéseiket biztonságban tudják, és gyorsabb legyen azok megtérülési
 rátája. Ebben az infrastruktúra árának minimalizálási igénye, a szolgáltatások köny-
 nyű és megfelel ő szinten való elérhető sége és ára, a munkaerő biztonsága, képzett-
 sége és olcsósága is benne van.
   Míg azoknak a cégeknek, amelyek f ő leg szakképzetlen, betanított és segédmunká-
 sokat (operátorok) nagy tömegben alkalmaznak, és/vagy a munkaer őt, illetve csar-
nokaikat bérlik, bizonytalan a vállalkozói és alkalmazotti légkörük, kevéssé töre-
kednek a kis- és középvállalkozói kör szélesítésére. Ezek a cégek más részlegeiket
jellemz ő módon nem telepítik ide, és a legkisebb lokális változásra is könnyedén
kivonulással reagálnak. Ők csaknem mindent fő céljuk, a profit maximalizálása alá
rendelnek és, ha azt veszélyek fenyegetik, negatív küls ő hatások érik, akkor is tá-
voznak, ha azt világpiaci okokkal kevésbé lehet megindokolni (Szirmai—Baráth-
Molnár—Szépvölgyi 2002b).
   A különböző újabb közgazdasági tanulmányok is a térségi gazdasági integrációval
kapcsolatban azt rögzítik, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások zöme —
részben az eddigi vállalkozásfejlesztési programok hiányosságai miatt — versenyké-
pesség tekintetében elmaradó, és általában alkalmatlan arra, hogy a külföldi nagy-
            Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                Globalizáció és térségi fejlődés.
                          Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003     s3                     Globalizáció és térségi fejl ődés      39

vállalatoknak beszállítója legyen (Vilmányi 2000; Pálmai 2001; Deák 2002; Laki
2002; Kállay 2002; Lengyel 2002). A multinacionális cégekkel készített interjúink
is részben megerő sítették a vonatkozó kritikákat. A multinacionális cégek nehezen
hajlandók a szigorú min őségi és hatékonysági elvárásaiknak nem megfelel ő kör-
nyékbeli, illetve magyar kis- és középvállalkozásokat igénybe venni. Beszerzéseik
sokszor globálisan d őlnek el (zömében az anyavállalati központban), a döntéseket
pedig a min őség, megbízhatóság és a határid ők pontos betartásának feltétele diktál-
ja. A multinacionális vállalatok nagy része általában a korábban már jól bevált —
főként külföldi telephely ű — beszállítóit preferálja, esetleg a saját részlegeiben el őál-
 lított termékeket építi be, ezzel is növelve a profitáramlást (el őbbire jó példa a Phi-
 lips vagy a Ford [ma: Visteon], amely saját beszállítóit is hozta magával: a General
 Plastics-ot, illetve a Lorangert). De arra is van példa, hogy a már itt lev ő magyar,
 vagy — zömében — külföldi beszállítók vonzanak ide újabb külföldi multicégeket
 (pl. Brunswick).
    Kivételt képeznek a más kontinensr ől származó multinacionális vállalatok, me-
 lyek egyik fontos célja, hogy európainak mutatva magukat, kedvez őbb feltételekkel
 exportálhassanak. Ezek motivációja és stratégiája alapvet ően eltér az integrációval
 kapcsolatban is, hiszen létfontosságú számukra a nagyrészt magyar hozzáadott érték
 felmutatása az Európai Unióba történ ő könnyebb szállítások miatt (pl. Denso).
    Általában már maga a termék el is dönti azt, hogy mely folyamatokba lehet a he-
 lyi kis- és középvállalkozói szektornak beszállítania. A legtöbb esetben a gyártási
 folyamatba például közvetlenül nem lehet beszállítani (hisz magának a külföldi
 cégnek is az a fő tevékenysége), ilyenkor leginkább a szerszámgépek el őállítását
 lehet megversenyeztetni (ha eleve nem úgy kapják őket bérbe, például a megrende-
 lőtő l). Összeszerelési tevékenységnél pedig az egyes alkatrészek — amennyiben
 szintén nem készen kapják a megrendel őtől —, illetve a gyártási folyamatokon kívüli
  munkarészek tekintetében már a legtöbb esetben most is helyi (de nem feltétlenül
  magyar érdekeltség ű), vagy magyar (de nem feltétlenül helyi) cégek a beszállítók.
    A korábban jelzett tendenciák, mely szerint a székesfehérvári és térségi multina-
  cionális vállalatoknak a termelési folyamatba rendszeres beszállítói egyáltalán nin-
  csenek, úgy tűnik azonban idő vel némileg enyhültek, bár az hosszabb távra is érvé-
  nyesnek látszik, hogy a beszállítás leginkább nem szakmai területeken jellemz ő és
  bővülő (Leveleki 1998; 1999). Az empirikus adatgy űjtésünkből kiderült, hogy a
  térségi külföldi érdekeltségű cégek mindegyike kapcsolatban van országos szint ű
  beszállítókkal, több mint 50%-uk pedig a megyei besszállítói körrel is kialakított
  együttmű ködéseket. Azt, hogy mekkora arányt képvisel a hazai és térségi beszállítói
  kör az egyes cégek teljes beszállítói körén belül, a megkérdezett cégek mindössze
  negyedrésze határozta meg (mindegyike esetén igen alacsony arány). Viszont a
  megkérdezettek minden esetben elégedettek voltak magyarországi beszállítóikkal.
    A Fejér megyei kis- és középvállalkozói szektor körében készített mélyinterjúkból
  az derült ki, hogy sok esetben szerencsésnek érzik magukat, mert a korábbi magyar
  nagyvállalati struktúrából fennmaradt cégek most is jelen vannak a megyében (p1.
  Videoton, Ikarus, Köfém, Dunaferr, Dunapack). Ők ugyanis általában szerényebb
          Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                              Globalizáció és térségi fejlődés.
                        Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
40   Szirmai V—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.               TÉT XVII. évf. 2003   s3
követelményeket támasztanak velük szemben, és könnyebben megteremtik az ug-
ródeszkát számukra a kés őbbi „mélyvízhez", hiszen maguk is a kisebb beszállítói
szektorból „n őtték ki" magukat. Ma általában már integrátori funkciókat töltenek
be, közvetítik a technológiai, min őségi és logisztikai követelményeket, és a térség
specifikumaként magát a humán er őforrást is. A megyei kis- és középvállalkozások
a külföldi cégek beszállítóiként biztos piacra tudtak és tudnak szert tenni, és fokoza-
tosan sajátíthatnak el olyan eljárásokat, amelyek ma már technológiailag, min őség-
biztosítási, szervezési, környezetvédelmi és más szempontokból is megfelelnek a
megnövekedett elvárásoknak.
  A kis- és középvállalkozói szektor hiányolja, és er őtlennek tartja azonban a kor-
mányzat, a megye és a város különböz ő szervezeteinek azt a feladatát, hogy „saját
eszközeikkel, kedvezményes hitelekkel, garanciákkal, támogatott képzésekkel, be-
szállítói konferenciákkal és katalógusokkal stb. segítsék el ő a megerősödésünket, a
beszállítói láncolat szemeinek összefogását". A helyi beszállítói kapcsolatok általá-
ban azért esetlegesek, mert a beszállítók nem fejl ődnek megfelel ően. A helyzetet
tovább rontja, hogy például Kínában vagy Japánban ezek a helyi beszállítók igen
gyorsan fejl ődnek, így Magyarországon nem csak a beszállítók, hanem az ittlév ő
transz- és multinacionális vállalatok helyzete is nehezebbé válhat, ha ezen nem
sikerül hatékonyan javítani. „Erre megoldás lehet a Japánban a Gazdasági, Keres-
kedelmi és Ipari Minisztériumon keresztül kialakított regionális termelési központok
hálózata is, amely kimondottan a beszállítók fejlesztését, a termelékenységi szemlé-
let javítását célozza. Sajnos ez a szemlélet Magyarországon, de az Európai Unió-
ban is hiányos." — hangzott el az egyik interjú keretében.
  3) A gazdasági integrációt a multinacionális vállalatok és az önkormányzatok kö-
zötti kapcsolatok is befolyásolják. A multinacionális cégek képvisel őivel készített
interjúkban nagyobb arányt képviselnek a város vezetésével kialakított kapcsolatot
eredményesnek értékel ő vélemények. A megkérdezett cégek jelent ős része straté-
giai, az egyik legfontosabb partnernek tekinti a települési önkormányzatot. Fontos-
nak tartanák ugyanakkor, hogy az önkormányzat súlyuknak megfelel ően kezelje a
városban letelepült transz- és multinacionális vállalatokat.
  A vállalatok képvisel őivel készített interjúkban az önkormányzatokkal kapcsolat-
ban negatív vélemények is megfogalmazódtak. Ezek közül az egyik — tipikusnak
nem tekinthető, de lényeges — vélemény szerint „a város vezetése az évtized elején
meglehetősen jól állt a dolgokhoz, hatalmas energiákat mozgósított a multinacioná-
lis cégekkel kapcsolatban. Mára egyoldalúvá vált a dolog. Nem tapasztaljuk, hogy a
város vezetése keresne minket".
  A megkérdezett gazdaságfejlesztési és területfejlesztési szakért ők álláspontjai is
megerősítették a fenti véleményeket, hiszen f őleg az évtized elején jellemz ő — ked-
vező hatással járó — önkormányzati er őfeszítéseket emelték ki. Így a menedzserla-
kások építésének ötletét, amelyet a város végül nem tudott megvalósítani, az angol
nyelvű oktatási intézmények (óvoda, iskola) létrehozását. Ezek csak rövid ideig
működtek, kés őbb azonban megsz űntek, amelynek fő oka, hogy nem volt rájuk,
szolgáltatásaikra kell ő számú igény (Szirmai—Baráth—Molnár—Szépvölgyi 2002).
            Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                Globalizáció és térségi fejlődés.
                          Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003    s3                      Globalizáció és térségi fejlődés      41

                        A társadalmi és gazdasági hatások

   1) A kialakult gazdasági és politikai helyzetben a globalizáció, a transz-, illetve
multinacionális tőke és a vállalatok megtelepedése alapvet ően pozitív társadalmi-
gazdasági hatásokat okozott. A megkérdezettek szerint modernebbé vált, meger ő-
södött a lokális gazdasági szerkezet és a folyamatos versenyhelyzet miatt a talpon
maradó hazai nagyvállalkozók is. A megjelen ő külföldi cégek a munkanélküliséget
aktív eszközzel, saját foglakoztatással enyhítették, miközben különböz ő munkakul-
túrákat honosítottak meg, és ezzel sok esetben új termelési módszerek, hagyomá-
nyok alapjait rakták le. Legtöbbször új technológiát hoztak és terjesztettek el, illetve
folyamatos a technológia-fejlesztés, a technológiai transzfer, valamint korszer ű
termelés- és kereskedelemszervezési (logisztikai), szervezetfejlesztési és vállalat-
irányítási módszereket adtak át. Emellett folyamatosan kiemelked ő minőségi köve-
telményeket támasztanak, illetve vezetnek be a beszállítók, az infrastruktúra és a
kereskedelem, valamint a szolgáltatások tekintetében.
   A gyártmány és a vállalat függvényében er ősen differenciáltan, de esetenként
mégis jelentős beszállítási lehetőségeket biztosítanak, és ezzel dinamizálják a loká-
lis gazdaság bizonyos szegmenseit is. Ezeken a beszállító, illetve egyéb megbízásos
jelleggel kapcsolódó kis- és középvállalkozásokon keresztül áttételesen, közvettet
módon további jelentős munkaerőt alkalmaznak (másodlagos foglalkoztatás). Al-
kalmazottaiknak általában magasabb átlagos bérszínvonalat tudnak biztosítani,
mellyel — szintén áttételesen — növekedett a térségi vásárlóer ő is. Mindezeken túl az
iparűzési adón keresztül, illetve egyéb formákban is (p1. dotáció, egyedi projektek)
részt vesznek a lokális fejlesztésekben, sokszor infrastruktúrafejlesztésben is (pl.
bevezető és elkerül ő utak, zaj védelem, m űemlékvédelem, fásítás). Sok esetben
támogatják a helyi kezdeményezéseket, a különböz ő városi és térségi rendezvénye-
ket, a civil szervezeteket, egyes intézményeket, sporteseményeket, illetve sport,
 művészeti, tudományos stb. klubokat.
   Részben e tényez ők alapján is enyhült a korábban meglév ő válság, az új vállalko-
 zások, a beszállítói kapcsolatok meger ősödtek, és a lokális gazdaság kiemelked ő
 fejl ődésnek indult. Ezzel párhuzamosan azonban számos negatív társadalmi-
 gazdasági jelenség, veszély is felszínre került. A humán er őforrás fejlesztését köz-
 vetetten korlátozza például a többségében alacsonyan képzettek iránti permanens
 munkaerő-igény (főleg a külföldi cégek részéről), és az annak fenntartásában való
 érdekeltségük is. Sokszor figyelmen kívül hagyják az egyes korábbi lokális terme-
 lési hagyományokat, és a világpiaci érdekeket a lokális érdekek elé helyezik. Ezzel
 is összefüggésben kimutatható volt, hogy alapvető érdekük a struktúrájában egyol-
 dalú gazdasági szerkezet hosszú távú stabilizálása, a különböz ő gazdasági függősé-
 gi viszonyok, a versenyben elfoglalt egyenl őtlen helyzetek fenntartása. A külföldi
 cégek egyben sz űkítik a hazai közép- és nagyvállalkozások m űködési terét, terjesz-
 kedési esélyeit, lehet őségeit is (fluktuációjuk esetén váltó-gazdálkodásban a hason-
 ló profilura cserél ődés miatt is).
          Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                              Globalizáció és térségi fejlődés.
                        Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
42   Szirmai V—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.                 TÉT XVII. évf. 2003   s   3

  A helyben megtermelt profitot kivonják a lokális gazdaságból, és a globális t őkét
érdektelenség jellemzi a helyi magasabb fokú oktatási, képzési és kutatás-fejlesztési
tevékenységek, kooperációk terén is. A véleményekb ől kiderült, hogy a jelzett ne-
gatív gazdasági hatásoknak egyéb kedvez őtlen társadalmi konzekvenciái is vannak:
az utóbbi években például rendkívüli módon megnövekedett a munkavállalói bi-
zonytalanság, és ennek fenntartásában a külföldi cégek érdekeltek. Területi és tár-
sadalmi-gazdasági elkülönülésük er ő teljes, és részben a további közvetett hatásukra
élező dnek az életszínvonalbeli különbségek is a lokális társadalmakban. Az érdek-
szférájukon kívül elhelyezked ő helyi kapcsolatokat sokszor tájékoztató jelleg űvé
degradálják. Egyes tevékenységükkel, vagy annak hiányával különböz ő társadalmi
konfliktusokat gerjesztenek (pl. a környezetvédelem területén). Lokális fejlesztése-
ikre, támogatásaikra a bizonytalanság, kedvezményeik miatt pedig a lokális gazdál-
kodás visszafogása jellemz ő (adó-, vám- stb. kedvezmények igénylése, támogatá-
sok, szponzorálások megvonása stb.).
  2) A térségi és városi népességre gyakorolt társadalmi következmények vizsgálatá-
ra nem volt módunk. Egy, az MTA Szociológiai Kutatóintézet által 2002-2003-ban
megvalósított, a székesfehérvári és a tapolcai kistérségre reprezentatív — a lakosság
környezettudatos magatartását feltáró — szociológiai kutatás szerint a megkérdezet-
tek jelentő s része — a mai értékelés szerint — negatívan élte meg az átalakulást, a
külföldi cégek letelepedésének múltbeli hatásait. A megkérdezettek többsége sze-
rint mindez els ősorban a szakmai el őmenetel, a karrier, a szakmai önállóság és a
társadalmi kapcsolatok tekintetében volt negatív hatású. A legkisebb negatív ten-
denciát az életkörülményekben és a jövedelmekben tapasztalták a megkérdezettek.
  A pesszimista múltmegítélés ellenére úgy t űnik, hogy a globális gazdaság konkrét
térségi megnyilvánulásaival kapcsolatos elvárásokban, a jöv őre vonatkozó elképze-
lésekben viszont már — mintegy óvatos várakozásként — pozitív tendencia is jelent-
kezett az életkörülmények, az életmin őség és a jövedelmek tekintetében, és az élet
más területein is csökkent az el őrevetített negatív megítélés (Ferencz 2003).
  3) Az átmenet keretében érvényesül ő globális jelenségek a térségi társadalmat is
érintették. A multinacionális vállalatok megjelenése, az ezzel is összefügg ő gazda-
sági, társadalmi hatások egyrészt a térségi, illetve a városi társadalom szerkezetét,
másrészt a térbeli elhelyezkedés viszonyait is átalakították. Hozzájárultak a piaci
társadalmakra jellemz ő társadalmi, jövedelmi egyenl őtlenségek (pl. az állami és
piaci szektor közti, a külföldi és magyar vállalatok közötti, a beosztás és a szakkép-
zettség szerinti különbségek) kialakulásához.
  Az államszocializmusra jellemz ő társadalmi szerkezet részleges átalakulását, a
középosztállyá szervez ő dés térségi és városi nehézségeit, és a szegénység növeke-
dését is lehet tapasztalni (Domansky 2001). Miközben a társadalmi és területi kü-
lönbségek az ország hátrányosabb helyzetben lév ő régióihoz és településeihez ké-
pest jóval kisebbek, a szegénység, az underclass jelenség kisebb mérték ű. Ezt rész-
ben alátámasztja, hogy magas a fiatalok és munkaképes korúak aránya és beköltö-
zése Fejér megyébe, a 60 év felettiek aránya kedvez ően alacsony — 2%-kal alacso-
           Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                               Globalizáció és térségi fejlődés.
                         Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003    s3                     Globalizáció és térségi fejlődés        43

nyabb az országos átlagértéknél —, míg a munkanélküliek aránya mintegy 1%-kal
mutat kedvez őbb képet az országosnál (a vidéki átlaghoz képest 2%-kal). Magas, és
folyamatosan növekszik — a vidéki átlag mintegy másfélszerese — az egy állandó
lakosra jutó személyi jövedelemadó nagysága, és átlagon felüli a vállalkozások
száma és dinamikája is (a vidéki megyeszékhelyeken 1000 lakosra 106 társas és
egyéni vállalkozás jut, míg Székesfehérváron 122), ami a helyi lakosság kiemelke-
dőbb keresetén keresztül az életszínvonal emelkedését feltételezi. Székesfehérvár
város önkormányzatának rendszeres pénzbeli szociális ellátásában és átmeneti segé-
lyezésében (átlagosan évi 130 f ő szorul rendszeres támogatásra — összehasonlítás-
képpen a hasonló nagyságú Kecskeméten 1080 f ő , Nyíregyházán 680 fő; de a jóval
kisebb népességű megyeszékhelyeken is magasabbak az értékek: Salgótarjánban
935, Szolnokon 410, Kaposváron 385, Békéscsabán 260 f ő), illetve a jövedelempót-
lékban részesül ők arányai is kedvez őbbek: mindezek jelezhetik leginkább a sze-
génység és az underclass jelenséghez köthet ő rétegek szűkebb voltát.
  A globalizáció általunk vizsgált folyamatai hozzájárultak a térségi területi-
társadalmi folyamatok eddigi trendjeinek átszervezéséhez. A differenciált gazdasá-
gi, jövedelmi, munkaerő-piaci lehetőségek az érintett társadalom, közte az elitcso-
portok új lakóhelyi elhelyezkedését és a szegregáció új tendenciát is magukkal
hozták (ezek részletes kutatására egy másik vizsgálat keretében van módunk). A
szuburbanizáció felerősödését is tapasztalni, melynek — és az 1990-es évek közepé-
től megnövekedett bevándorlásnak — köszönhet ően a Fejér megyei falusi település-
állomány modernizálódásának, népessége stabilizálódásának, és a legtöbb helyen
növekedésének is tanúi lehetünk (1990 óta 25 ezer f ős vándorlási fogyás realizáló-
dott a Közép-dunántúli régió városaiban, vele szemben 22 ezer f ős gyarapodás
figyelhető meg a falvak javára). Mindennek pedig a legdinamikusabban fejl ődő
megyeszékhely környezete, a budapesti agglomeráció távolabbi vonzáskörzetei —
Bicske és Ercsi térsége —, valamint a velencei-tavi idegenforgalmi központok a
célterületei (Baráth—Molnár—Szépvölgyi 2001).
   A társadalmi-területi szerkezet átalakulása, a jövedelmi különbségek élez ődése a
térségi és városi társadalom, az elitcsoportok átalakuló életmódját és megújuló
fogyasztási szokását is magával hozta. Miközben a nyilvánvaló különbségek miatt a
globális és lokális aktorok közötti ellentmondások és a társadalmi — jövedelmi,
érdekérvényesítési és életmódbeli — szakadékok növekedtek. A megkérdezett sze-
replők ezzel kapcsolatos értékelései azt mutatják, hogy a szakadékok az együttm ű-
ködés akadályait eredményezték, nehezítik a globális és lokális elitcsoportok közöt-
ti kapcsolatok alakulását.
  4) A kutatás igazolta el őzetes feltevéseinket, hogy a globalizációs folyamatok nem
feltétlenül járnak együtt az érintett társadalmi-gazdasági szerepl ők térségi jelenlétével,
illetve a térségi adottságok kizárólagos használatával. A globális és a helyi szerepl ők
eltérő módon használják a lokális teret, a városi szolgáltatásokat, és a lakóhely-
választási stratégiáik is eltér őek3. Ez az integrációs folyamatokra is hatással van.
   Elemzésünk szerint a megkérdezett magyar vezet ők 60%-a Székesfehérváron,
20%-a pedig Budapesten él (20% egyéb települések között oszlik meg). Az általuk
           Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                               Globalizáció és térségi fejlődés.
                         Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
44    Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.                TÉT XVII. évf. 2003   s3

megfogalmazott, magyar vezet őtársaikra vonatkozó vélemények is hasonló ered-
ményeket tükröznek: eszerint a Székesfehérváron él ő magyar vezetők aránya meg-
haladja a 60%-ot, a Fejér megyében él őké pedig megközelít ően 7%. A fennmara-
dók többsége Budapesten, illetve Pest megyében lakik. A megkérdezettek közel
50%-a véli úgy, hogy a külföldi vezetés egyáltalán nem telepedett le az országban.
Nagyobb arányt képvisel a nem helyben (Székesfehérváron) történt letelepedés: a
válaszadók kivétel nélkül Budapestet jelölték meg a külföldi vezetés lakhelyéül. Az
okok között elsősorban a szolgáltatások min ősége és az iskoláztatás lehet ősége
szerepel.
  A multinacionális vállalatok térségi jelenlétére, társadalmi integrációjára a cégek
helyi lakossággal, civil szervezetekkel kialakított kapcsolatai alapján is következ-
tethetünk. A multinacionális vállalatok által kitöltött kérd őívek alapján megállapít-
ható, hogy a válaszadó cégek közel 80%-a áll kapcsolatban valamilyen módon a
település lakosságával (1. ábra).
                                      1. ÁBRA
     A székesfehérvári multinacionális cégek kapcsolata a település lakosságával
         (The Connections of the Multinational Companies in Székesfehérvár
                           with the Population of the City)

                                                       Egyeztetések
                  Médián keresztül                         6%
                     üzennek
                       17%




                  Piackutatás
                     12%
                                                                      Szponzoráció
                                                                          36%
              Termékbemu-
                  tatók
                   6%

                       Rendezvények                        Kiadványok
                        szervezése                         propagálása
                           17%                                 6%


          Forrás: Kérdőívek adatai.
  A cégek Székesfehérvár lakosságával kialakított kapcsolatait legnagyobb mérték-
ben a szponzorációval azonosítják (36%). A megkeresett cégek között találunk
olyat, mely többféle forrást is elkülönít szponzorációs célra, és a megkérdezettek
szinte kivétel nélkül arra is ügyelnek, hogy többségében helyi kezdeményezéseket
támogassanak. (Egyikük elmondta, hogy az anyavállalat és helyi leányvállalata is
külön szponzorációs alapot működtet, a pénzek elosztásáról pedig a hozzájuk beér-
kezett kérelmek, kezdeményezések alapján döntenek).
  A támogatások, szponzorációs tevékenység mellett a lakossággal kialakított kap-
csolatokat illetően legnagyobb arányt különböz ő rendezvények szervezése, illetve
                 Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                     Globalizáció és térségi fejlődés.
                               Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003          s3                     Globalizáció és térségi fejlődés               45

az azokon való részvétel képvisel (17%). Ugyanekkora súllyal szerepel a város
lakosságával a médián keresztül történ ő kapcsolattartás is, majd a piackutatás
(12%), az egyeztetések, a termékbemutatók és a különböz ő kiadványok propagálása
következnek a sorban (6%).
  A városi civil elit képvisel ői a multinacionális vállalatok szponzorációs tevékeny-
ségét némileg másként értékelik. Véleményük szerint a multinacionális cégek bevé-
teleikhez, méretükhöz, adottságaikhoz képest elenyész ő összeget fordítanak a helyi
kezdeményezések támogatására.
  A multinacionális cégek a helyi közlekedési és kereskedelmi szolgáltatásokat, a
biztonsági szolgálatot és a takarítást rendszeresen, az egészségügyi, kulturális szol-
gáltatásokat alkalmanként veszik igénybe. Vannak nagyon ritkán vagy egyáltalán
nem igényelt szolgáltatások is (2. ábra).
                                              2. ÁBRA
 A székesfehérvári multinacionális cégek által igénybe vett szolgáltatások gyakorisága
 (The Frequency of the Services Used by the Multinational Companies in Székesfehérvár)


            14
            13
            12
            11
                                                     •                              ♦      -
            10
    ,7u,
             9
    "5
             8
    z,1      7
     tz.o
    ó
    cil
             5
             4
             3
             2
             1                                       •
                                  1,5                2                  2,5                    3
                                                 Gyakoriság

  Jelmagyarázat:
  X tengely: a szolgáltatások igénybevételének gyakorisága, ahol 1 — Rendszeresen, 2 — Alkalman-
  ként, 3 — Nincs.
  Y tengely: szolgáltatások, ahol 1. Szállítmányozás-logisztika; 2. Telekommunikáció, hirdetés, rek-
  lám; 3. Helyi közlekedés, kereskedelem; 4. Pénzügyi/biztosítási szolgáltatások; 5. Raktározás, köl-
  csönzés; 6. Javítás; 7. Könyvelés-számvitel/adatfeldolgozás; 8. Biztonsági szolgálat, takarítás;
  9. Egészségügyi ellátás; 10. Kulturális ellátás; 11. Munkaer őfejlesztés; 12. Oktatás/szakképzés;
  13. Szociális ellátás; 14. Különböz ő tanácsadások.

  Forrás: Kérdőívek adatai.
              Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                  Globalizáció és térségi fejlődés.
                            Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
46    Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.                      TÉT XVII. évf. 2003         s3

  Megkérdeztük a cégeket a szolgáltatásokkal való elégedettségük mértékér ől is
(3. ábra).
                                          3. ÁBRA
                     Az igénybe vett szolgáltatásokkal való elégedettség
                             (The Satisfaction with the Services)


        14
         13
         12
         11
         10
      O   9
          8
     Z.   7
      O
      N
          6
          5
          4
          3
          2

                      1,5        2         2,5         3        3,5        4         4,5        5
                                              Elégedettség mértéke


 Jelmagyarázat:
 X tengely: elégedettség mértéke, ahol 1 legkevésbé elégedett, 5 — teljesen elégedett.
                                          —


 Y tengely: szolgáltatások, ahol 1. Szállítmányozás-logisztika; 2. Telekommunikáció, hirdetés, reklám;
 3. Helyi közlekedés, kereskedelem; 4. Pénzügyi/biztosítási szolgáltatások; 5. Raktározás, kölcsönzés;
 6. Javítás; 7. Könyvelés-számvitel/adatfeldolgozás; 8. Biztonsági szolgálat, takarítás; 9. Egészségügyi
 ellátás; 10. Kulturális ellátás; 11. Munkaer őfejlesztés; 12. Oktatás/szakképzés; 13. Szociális ellátás;
  14. Különböző tanácsadások.
  Forrás: Kérdőívek adatai.

  A cégek a közlekedés további fejlesztésének a szükségességét emelték ki els ősor-
ban (elkerül ő út építése, buszjáratok gyakorisága, úthálózat fejlesztése). Ezen túl-
menően a lakásépítés, valamint a szakképzett munkaer ő közvetítése, kölcsönzése
szerepeltek a további fejlesztést igényl ő szolgáltatások között.
  A fentiekből kitűnik, hogy a cégek azokat a szolgáltatásokat veszik igénybe na-
gyobb mértékben, és azoknak a szolgáltatásoknak a fejlesztését tartják fontosnak,
melyek működésükhöz, költséghatékonyságukhoz szükségesek. A jelzett szolgálta-
tások igénybevétele természetesen nem jelenti a helyi társadalmi térbe történ ő in-
tegrációt, de annak bizonyos feltételeit adják. Ezt a feltételt jelentik a cégek magyar
és külföldi menedzsmentje által rendszeresen igénybe vett helyi kulturális és sza-
badidős szolgáltatások is (4. ábra).
            Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                Globalizáció és térségi fejlődés.
                          Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
TÉT XVII. évf. 2003    s3                               Globalizáció és térségi fejlődés   47

                                     4. ÁBRA
  A székesfehérvári multinacionális cégek által rendszeresen igénybe vett helyi
                     kulturális és szabadidős szolgáltatások
(The Local Cultural and Spare Time Services Regularly Used by the Multinational
                          Companies in Székesfehérvár)
                                               Múzeum
                                                4%


                       Rendezvények
                          22%




                                                                          Sport
                                                                          22%




                                   Vásárlás                    Könyvtár
                                    30%                          4%


                Forrás: Kérdőívek adatai.
  A kérd őívet visszaküld ők közel fele különböző fejlesztési szükségleteket is meg-
jelölt a kulturális és szabadid ős szolgáltatások tekintetében. Ezek között a színház, a
hangverseny és a különböz ő sportolási lehet őségek szerepelnek (fitnessz, lovaglás,
tenisz, fallabda). Vannak olyan szolgáltatások is, amelyeket többségében más tele-
pülésen vesznek igénybe a válaszadó cégek képvisel ői (5. ábra).
                                      5. ÁBRA
    A székesfehérvári multinacionális vállalatok képvisel ői által más településen
                             igénybe vett szolgáltatások
     (The Services Used by the Representatives of the Multinational Companies
                       in Székesfehérvár in Other Settlements)

                                               Múzeum
                                                10%




                         Rendezvények
                             18%



                                                                      Kultúra
                                                                          54%




                                    Vasárlás
                                      18%




                Forrás: Kérdőívek adatai.
          Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                              Globalizáció és térségi fejlődés.
                        Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
48   Szirmai V—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.                TÉT XVII. évf. 2003   s3

  A legnagyobb arányt a kulturális szolgáltatások képviselik (54%). Ezt követik a
különböző rendezvények és a vásárlási lehet őségek. A máshol (főként Budapesten)
meglév ő nagyobb kínálat, és az egyéb településen található lakóhely az oka a kiala-
kult arányoknak.
   Az interjúk szerint azokat a szolgáltatásokat, amelyek helyben megtalálhatók (ét-
termek, színház, mozi) és megfelel ő színvonalúak, a multinacionális cégek magyar
és külföldi menedzsmentje egyaránt szívesen igénybe veszi.
   A multinacionális cégek és a városi elit közötti ellentmondásokra (kapcsolat és
ismeret hiányokra) utalnak a városi elit által megfogalmazott vonatkozó nézetek:
"Nagyon kevés szolgáltatást vesznek igénybe, aminek sokszor az az oka, hogy nincs
is igazán igénybe vehet ő szolgáltatás. Érdekes, hogy csak körülbelül fél éve van a
városban színvonalas hotel, közben a multik már tíz éve letelepedtek. Nincsenek
megfelel ő éttermek, vendégl ők. Egyéb szolgáltatásokat meg végképp nem vesznek
igénybe, mert otthonról hozzák őket".
   A gazdasági-, területfejlesztési szakért ők véleménye szerint els ősorban azokat a
szolgáltatásokat veszik igénybe, amelyek vállalatuk m űködéséhez szükségesek.
   A tények szerint tehát a globális aktorok a helyi adottságoknál szélesebb társa-
dalmi és lakóhelyi teret teremtenek maguknak. Ezek a tényez ők a kutatott típusú
integráció ellen szólnak. A különböz ő szintű térhasználat ma még a globális és
lokális aktorok közötti térbeli, lakóhelyi konfliktusok forrása, melynek okai éppen a
globális és a lokális tér átszervez ődésével kapcsolatos folyamatok és az eltér ő ér-
telmezések, miközben a globalizáció szükségszer ű folyamataival állunk szemben. A
helyi elit helyzetének differenciáltsága szerint tudja csak elfogadni a külföldi válla-
 latok vezetőinek életformáit, a szegregáció folyamatait, azt, hogy saját lakóhelyi
tereket hoznak létre, s ezek nem feltétlenül esnek egybe a helyi elitcsoportok lakó-
helyi tereivel. Legtöbbször a városi elit életformái sem esnek egybe a külföldi cé-
gek vezetőinek mobil, helyi és globális terekre kiterjed ő életformáival.
  5) A térségi, helyi politikai és hatalmi struktúra függ ő helyzetbe került az átmenet
keretében, részben az állami centralizációs törekvések, a központi és a helyi pártpo-
litikai összetétel eltérései, részben pedig a globális szerepl őknek való kiszolgálta-
tottságok szerint.
  Az átmenet elején kialakult nehéz helyzetben a helyi hatalom képvisel őinek nem
volt módjuk, sem erejük a védekezés kidolgozására: az átmenet levezénylése volt a
fő feladat. Ebben azonban szinte teljes társadalmi és politikai konszenzus jött létre,
kiváltképp a válság idején. Ezt az is mutatja, hogy csak nagyon kevesen próbálták
meg a globális függéseket és az azokból adódó valóságos társadalmi problémákat
politikai célokra is felhasználni. A politikai érdekérvényesítés mechanizmusaiból
általában kimaradt ez a szempont. A globalizáció ellentmondásos hatást gyakorolt a
térségi és városi politikai elit lehet őségeire. A térségi és városi politika befolyását
növelték egyrészt a globális szerepl ők letelepedését pártoló és megalapozó fejlesz-
tési koncepciók és programok, a szükséges intézmények kialakítása is. Befolyásu-
kat növelték a munkahelyteremt ő törekvések is, a foglalkoztatási gondok enyhítése
és enyhülése, az ideérkez ő befektetések és külföldi cégek, de legfőképpen az elért
            Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                Globalizáció és térségi fejlődés.
                          Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003    s3                     Globalizáció és térségi fejlődés       49

gazdasági sikerek, a térségi átmenet megvalósítása. A térségi és városi politika
befolyását növelte másrészt az is, hogy a multinacionális cégek menedzsmentje
nem törekedett térségi politikai részvételre, miközben a legfontosabb szociális fe-
szültséget, a munkanélküliség veszélyeit jelent ős mértékben enyhítették.
  A térségi politikai befolyást azonban csökkentette a multinacionális cégek
telephelyválasztási stratégiáinak való kiszolgáltatottság. Ezt a befolyást most külö-
nösképpen veszélyeztetik a térség jöv őjével, a külföldi tőkebefektetésekre alapozott
modell fenntarthatóságával kapcsolatos kételyek, a meglév ő modell működését
veszélyeztet ő társadalmi és gazdasági problémák, különösképpen az egyes külföldi
vállalatok kivonulása.

                    A jöv ő lehetőségei: a térségi válaszok

                            Lehetett-e másképp fejl ődni?

   A ma visszaemlékező megkérdezettek nézetei között nem találtunk releváns kü-
lönbséget, a globális és lokális „találkozást" a helyi elitcsoportok támogatták. A
korabeli ideológiáknak és koncepcióknak megfelel ően a térségben is csak mérsékel-
ten figyeltek a gazdasági csatlakozás, illetve a globális gazdasághoz történ ő integ-
ráció várható negatív társadalmi következményeire. A várható társadalmi konfliktu-
sokról és nehézségekr ől alig esett szó. A kilábalás lehet őségében akkor egyértelm ű
társadalmi konszenzus volt, azt a kényszerhelyzetben lév ő lakosság is — a válság-
helyzet hatására hallgatólagosan — elfogadta, tudomásul vette, támogatta.
   A vizsgálat keretében megszólaló társadalmi-gazdasági szerepl ők, a különböző
elitcsoportokat képvisel ők a kialakult térség- és városfejl ődési irányt ma is elfogad-
ják, noha társadalmi és szervezeti érdekeltségeik, a hatalomhoz — pl. a pártokhoz, az
önkormányzatokhoz —, illetve a civil társadalomhoz való közelségük alapján eltér ő-
en értékelik. A mélyinterjúkból az is egyértelm űen látszik, hogy az elitcsoportok
nem csupán elfogadták a globalizáció térségi jelentkezését és összes hatásait, ha-
nem nem is láttak, nem találtak más utat, s az akkori szituáció sem kínált mást. A
globális gazdaságba való integrációt részben lehet őségként, részben kényszerként
élték, élik meg. A meghatározottságok alapján elfogadják a függ ő helyzetet, de a
belső motivációk és értékrendek alapján egyben el is utasítják azt.
   A megkérdezett csoportok képvisel ői alapvetően a társadalmi helyzetük, érdekelt-
 ségeik szerint min ősítik a lezajlott folyamatokat. A gazdasághoz köt ődő aktorok
 sokkal inkább elfogadják a globalizációt — a pozitív gazdasági következményekre
 helyezve a hangsúlyt —, mint a többi elitcsoport képvisel ői. Az önkormányzati szfé-
 ra képviselői látják a társadalmi problémákat, de f őként azok nem túl éles voltát és
 kezelhetőségüket emelik ki. A civil, a kulturális, a tudományos szféra sokkal kemé-
 nyebben bírál, a gazdasági el őnyök mellett sorra veszik és hangsúlyozzák a társa-
 dalmi következményeket, a negatív tényez őket is.
   Az interjúkból kitűnt, hogy a térségi elit értékeli és elismeri az eddigi fejl ődés
 eredményeit, pártállástól és szervezeti kapcsolataiktól függetlenül. Tisztában van-
          Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                              Globalizáció és térségi fejlődés.
                        Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
50   Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.                TÉT XVII. évf. 2003   s3
 nak a város és a térség 1980-as években kiélez ődött komplex válságával és az akko-
 ri nehézségekkel, valamint azzal is, hogy a kilábalás nem sikerült volna a külföldi
 tő kebefektetések nélkül. De úgy gondolják, hogy a székesfehérvári siker fontos
 feltétele volt az érintett elitcsoportok részvétele is. Általános elit vélemény azonban,
 hogy a siker nem csak az elitcsoportok tevékenységének az eredménye. A térségi,
 városi társadalom történetileg is kondicionált szakmai kulturáltsága, a lokális gaz-
 dasági funkciókból adódó szakértelem, a földrajzi helyzet, a kedvez ő infrastrukturá-
 lis adottságok, a meglév ő vállalati kultúrák és intézmények egyaránt hozzájárultak
 az új típusú fejl ő déshez. Vagyis a multinacionális vállalatok telephely-választási
 stratégiáinak ezek voltak a konkrét feltételei.
   A megkérdezettek többsége látja a kedvez őtlen következményeket, a társadalmi-
 gazdasági problémákat is. Ezek részben a piaci társadalom jellegzetességeib ő l, a
 globalizációból és az átállásból adódnak. Sokan megfogalmazták, hogy nem min-
 denkinek oldotta meg a helyzetét a piacgazdaság, a globálizálódó gazdaság, a mul-
 tinacionális cégek megjelenése, bár ezek nagyon sok — a privatizáció során — utcára
 került, munkanélkülivé vált embert felszívtak, rengeteg embernek adtak ismét mun-
 kát. Ennek ellenére a munkanélküliség problémái kismértékben ugyan, de megma-
radtak — így pl. az erejüknek még teljében lév ő , de kényszer-nyugdíjaztatással
 nyugdíjba kerültek gondjai is —, ami kiegészült a munkalehet őségek bizonytalansá-
gával, a gyakori fluktuációval (Szántó—Tóth 2002).
   Az átalakuló térségi gazdaság, az új nagyvállalatok a környékr ől, más megyékb ől
 is vonzották a munkaerő t. Ez részben jó volt a városnak, hiszen megoldotta az itteni
cégek munkaerő igényeit, a városba pedig új lakókat — sokszor csak nappali népes-
séget, új munkaerő t — is vonzott. Bár ennek konfliktusai is voltak, hiszen a korábbi
szociális lakásépítkezések leállásával növekedtek a térségi lakásproblémák, a lakás-
igények újrastrukturálódtak. A munkásszállások megsz űnése is lakásgondokat oko-
zott. Ezek megoldására az akkori gazdasági helyzetben az önkormányzat gondolni
sem tudott, a lakásszektor immár piaci alapú átalakítása, átalakulása új kelet ű fo-
lyamat. Ma már egyre többet foglalkoznak ezzel Székesfehérváron is, akárcsak
minden városban, jelent ő sebb településen, csakhogy, azóta további új igények is
felmerültek. A fiatal szakértelmiségiek, de a külföldi cégek menedzserei is min ősé-
gi lakás-, új lakópark fejlesztéseket, vagy színvonalas bérleményeket várnak el
fő leg azokban a városokban, ahol a globális gazdaság képvisel ői kézzel foghatóan
jelen vannak. Ezek az igények azonban a mainál jóval differenciáltabb lakáspoliti-
kát, lakásmodellt és új lakáspiaci kínálatot igényelnek (Hegedűs—Tosics 1998;
Egedy 2001).
   A humán erő forrás szerkezetét tekintve a városban és a térségben egyszerre van
sajátos munkaerőhiány és munkaerő-felesleg is. A jövő ben várható intenzív gazda-
ságfejl ődés a maitól eltér ő, egyben sokkal képzettebb munkaer ő struktúrát feltéte-
lez. A térség- és városfejlesztési elképzeléseknek célszer ű ezekre a szempontokra
építenie, amely a legújabb munkaer ő -piaci felmérési törekvésekben és kutatásokban
helyet is kapott.
             Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                 Globalizáció és térségi fejlődés.
                           Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003     s3                     Globalizáció és térségi fejlődés        51

   A globális gazdaság az átmenet keretében kibontakozó kedvez őtlen jelenségek és
az örökölt történeti problémák közül sokat megoldott, a város új fejl ődési pályára
állt egy másik társadalmi berendezkedés törvényei szerint. Az új pálya sokaknak
javított a helyzetén, de nem kevés azok száma sem, akik rosszabb körülmények
közé kerültek. A szakértelmiségiek közül is sokan kerültek a korábbi státuszukhoz
képest alacsonyabb beosztásba, végeznek kevésbé kvalifikált munkát külföldi
cégeknél.
   Székesfehérvár a térségi modernizációban is kiemelt gazdasági és társadalmi sze-
repet játszik, mely szerep a korábbi történeti folyamatoknak — ha úgy tetszik, ha-
gyományoknak — megfelel ően jött létre. Ez a helyzet különösképpen nyilvánvaló,
ha a fejl ődésben lemaradt egyéb térségekkel hasonlítjuk össze a várost és környé-
két. A „székesfehérvári modell" a követend ő társadalmi-gazdasági és területi fejl ő-
dés modelljeként, a versenyképesség, az európai térség- és városhálózatba történ ő
sikeres csatlakozás reális útjaként fogalmazódik meg. Legalábbis eddig ez így sze-
repelt (Molnár 2003). Többek véleménye azonban, hogy ma már új utakat és új
modelleket kell keresni, alapvet ően a gazdaság árnyoldalai miatt. De azért is, mert a
centrum jobban fejl ődött, mint a periféria, illetve átalakult a centrum és a periféria,
 valamint azok kapcsolata is.
   Társadalmi és területi-társadalmi szigetek, a jobb jöv ő lehetőségei — nem csak re-
 ményei — jöttek létre a vizsgált térségen belül (is), a társadalmi egyenl őtlenségek
erősödtek, nyilvánvalóbbá váltak. Ezek a szigetek túlmutatnak a multinacionális
 vállalatok és a környez ő gazdaság szigetszer űségének problematikáján. Miközben
kétségkívül különösképpen er ős volt a fregmentáció a multinacionális vállalatok és
 az azok vonzásán kívül rekedtek között. De élez ődtek a bels ő egyenl őtlenségek a
 multinacionális vállalatok alkalmazottai esetében is (Bódis 2002). Különböző
 szakmai képzettség ű, illetve magasabb státuszú csoportok között is különbségek
jöttek létre. A titok hangulata és f őként követelménye vette körül a multinacionális
 vállalatok bels ő viszonyait, miközben a titok ellenére mindenki számára nyilvánva-
 lóvá váltak az egyenl őtlenségek. Ezek miatt, de a veszélytudat miatt is csökkent a
 társadalmi kohézió.
   A problémákat növelte, hogy leépült az állami, a hatósági, a szociális és a kulturá-
 lis szféra, valamint a városi társadalmi, lakóhelyi élet fejlesztési, fejl ődési igényei is
 háttérbe szorultak. A gazdaság akkori átalakulása miatt erre sem figyelem, sem
 forrás nem, vagy alig jutott.
   Miközben a multinacionális vállalatok, noha saját érdekeik és gazdasági szem-
 pontjaik alapján, de azért szociális intézkedéseket is hoztak. Ezek a nem formalizált
 intézkedések azonban csak a jelzett cégek dolgozóira és azok családjaira vannak
 hatással, a többiek, a többi városlakó kimarad ebb ől a kialakulatlan — a multinacio-
 nális cégek helyi képvisel ői számára is sokszor idegen, szabályok nélküli, egyéni
 kapcsolatokban formálódó, sokszor a jóérzésükre, szolidaritás-tudatukra épít ő —
 rendszerb ől. Ez szintén kettős hatással volt a helyi társadalmi kohézióra: a szociális
 problémák kezelése révén növelte, a kimaradtak révén pedig csökkentette a térségi
 összetartozást és annak tudatát is.
         Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                             Globalizáció és térségi fejlődés.
                       Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
52   Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.               TÉT XVII. évf. 2003   s3

                      A „globális" és „lokális" kapcsolatok

   Az interjúk tanúsága szerint inkább csak méregetik egymást a globális és lokális
aktorok, még a másiktól várják leginkább a kezd ő lépést, bár már meghívták egy-
mást „vacsorára", ahogy a LaFontaine mesében a róka tette a gólyával. De mindkét
fél olyan edényben tálalt, ami még csak a meghívó félnek volt jó, a másik fél nem,
vagy nehézségek árán jutott hozzá a feltálalt ételhez. Paralel módon a hiányzó in-
tegrációért még többnyire mindenki a másikat hibáztatja. Mindkét fél számos példát
hoz a legkülönböz ő bb típusú kezdeményezésre, és arra, hogy a másik fél volt az,
aki nem fogadta, nem reagált a lehet őségekre. Mindez azért is van, mert még túl
közeli az id ő , amikor az átalakulás elkezd ődött. Még túl közel vannak a
globalizációból adódó fájdalmak, az okozott társadalmi átállás nehézségei, a kiala-
kult hátrányok és a vélt vagy valós igazságtalanságok. Sokan vannak a vesztesek
között, de a nyertesek sem igazán nyertesek, f őként hosszú távon nem azok. Egy
ilyen mértékű társadalmi átalakulásban végül is mindenki nyertes és vesztes is egy
kicsit, bár ez társadalmi rétegenként igencsak eltér ő .
  A külföldi partnerek is kiszolgáltatottak a világgazdaságnak, a multinacionális
vállalat központjának, vagy a profitnak. S erre sokszor nem is gondolunk. Annak
ellenére, hogy számos külföldi cégnek — az ország viszonylagos nyitottságának
köszönhető en — már az 1980-as években, illetve korábban is voltak magyarországi,
térségi kapcsolatai. A külföldi menedzserek közül egy évtizede sokan azt sem iga-
zán tudták milyen országba, fő ként milyen térségbe vagy városba érkeznek. Szintén
kérdéses volt, hogyan tudják megvalósítani eredeti terveiket, megállják-e a helyü-
ket, meddig maradnak itt, illetve érdemes-e egyáltalán berendezkedni?
  Az interjúkból is egyértelm űen kiderült, hogy mind a multinacionális cégek, mind
a térségi és városi politikákat képvisel ők fontosnak tartják a jó együttm űködést. Bár
egyelőre a hosszú távra berendezked ő cégeknek van, illetve lenne erre leginkább
szükségük. A globális gazdaság hosszú távú érdekviszonyai ugyanis ezt feltételezik,
hiszen ebben az együttm űködésben alakulhatnak ki és fejl ődhetnek tovább a globá-
lis és lokális gazdaság és társadalom ma még zömében hiányzó partnerkapcsolatai.
  A tények szerint az együttm ű ködés azért sok szempontból létezik már ma is. A
gazdaságban kiváltképp: a globális és térségi gazdaság aktorai között különböz ő
hullámzással és különböz ő valószínű séggel — leginkább az aktív piacbefolyásolás, a
nyereségesség és a perspektivikus vállalati magatartás pozitív függvényében és
tiszta tulajdonviszonyok mellett — m űködik a kooperáció (Csabina—Leveleki 2000).
A globális gazdaság, érdekpolitika és a lokális politika is törekszik az együttm űkö-
désre, bár úgy t űnik, mintha ez a válságperiódusban er ősebb lett volna. Az IBM
kivonulását követ ő helyzetben szintén újra er ő södni látszik a kölcsön ős együttmű-
ködés, a kommunikáció iránti igény.
  Az elemzések szerint a multinacionális cégek dolgozói is „használják" a várost, a
térséget. A cégek szponzoráló tevékenységeire több példát is láttunk. Ezek intéz-
ményesítése el ő relépést jelenthetne. Mindenki úgy gondolja azonban, hogy a lényeg
az, hogy a vállalatok befizetett ipar ű zési adója és egyéb központi támogatásai a
            Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                Globalizáció és térségi fejlődés.
                          Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003    s3                     Globalizáció és térségi fejlődés       53

városban maradnak (ez akkor is igaz, ha a külföldi t őke vonzása érdekében átmene-
tileg jelentős adókedvezmények léteznek egyes térségekben, mivel a legtöbb cég
esetében letelepedési döntésüknél a helyi adóknak, városi kedvezményeknek ele-
nyésző szerepe van).
   Az interjúkból az is kiderült, hogy a globális szerepl ők helyi képvisel ői, köztük a
külföldi alkalmazottak figyelnek a térségben, a városban zajló eseményekre, hogy a
politikai és gazdasági stabilitás különösen fontos számukra. Alapvet ően jól érzik
magukat Székesfehérváron. S ezt fontos tényez őként jelölik meg — noha ők is, mi is
tudjuk —, hogy ez sem a legdönt őbb tényez ője az idejövetelüknek, sem a maradá-
suknak, a hosszú távú társadalmi-gazdasági integráció szempontjából ez mégis
kiemelten jelentős lehet.

                            A fejl ődés további lehetőségei

   A vizsgálat keretében megkérdezettek a jöv őbeli fejlődés lehetőségeit a megkez-
dett térség- és gazdaságfejl ődési modell továbbvitelében, de annak továbbfejlesztett
változatában látják. Nagyon sok javaslat hangzott el. A különböz ő helyzetben lév ő
társadalmi szerepl ők ugyan helyzetük eltérései szerint más és más hangsúlyokat
tettek, a javasatok f ő tendenciájában nincs különbség.
   A továbblépés lehet őségét szinte mindenki térségi, helyi szinten, és nem felülr ől
képzeli el, vagy kívülr ől jött megoldást remél. Ez az állami támogatásokkal kapcso-
latban is igaz. Nincs vita abban sem, hogy ez csak együttm űködéssel, az érintett
társadalom — a megszólalók szerint f őként a különböz ő szakmai csoportok — részvé-
telével oldható meg. Az érintett aktorok véleményéb ől az is kiderült, hogy ezzel
kapcsolatban még számos probléma merül fel: intézményi és politikai korlátok,
látszatviták, és az érdekek harmonizációját biztosítani nem képes tevékenységi
módok, a konfliktuskezelés még mindig hiányzó eszközei, valamint a hiányzó, de
az el őrelépéshez nélkülözhetetlen kölcsönös információáramlás és kommunikáció.
   A jövőkép, a hosszú távú stratégia megalkotása, a határozott önkormányzati be-
avatkozás, a koncepcionálisan végiggondolt és feltételekkel is felruházott irányítás
a legfontosabb javaslatok közé tartoznak. Ezeket f őként az önkormányzatokhoz
közel álló erők és a civil csoportok képvisel ői említették. A gazdaságot reprezentáló
szerepl ők továbbra is a befektetést ösztönz ő politika jelentőségét, a befektet ők tá-
mogatását, a térség újra vonzóvá tételét tartják megoldásnak. Az együttm űködés a
köz- és privát szféra között, a megyei és városi önkormányzat, a vállalatok, a kül-
földi és hazai gazdaság képvisel őinek közös tevékenysége, valamint ezek nyilvános
 értékelése szintén a javaslatok között van.
   A széles társadalommal való kommunikáció kiterjesztésének, de leginkább kultu-
 rált formáinak megteremtése azonban többnyire hiányzik a megfogalmazott javasla-
 tok közül. Ez azért baj, mert véleményünk szerint ez adhatná mind a megyei, mind
 pedig a városi önkormányzat legnagyobb támaszát, új erejét, valamint a térségi, a
 lokális érdekérvényesítés legfontosabb feltételét, a globális folyamatok egyoldalú
 érvényesülésének lokális társadalmi ellenpontját.
         Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                             Globalizáció és térségi fejlődés.
                       Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
54   Szirmai V.—Baráth G. Molnár B.—Szépvölgyi Á.               TÉT XVII. évf. 2003   s3

  További kutatásokat igényel, hogy miért hiányzott a széles társadalmi kommuni-
káció és részvétel a javaslatok közül. Feltevésünk az, hogy az elitcsoportok a gaz-
dasági folyamatok fejlesztését, a térségi gazdaság fellendítését még mindig többnyi-
re szakmai kérdésként értelmezik, a megoldást kizárólag a gazdasági er őterekben
helyezik el, és nem gondolnak a társadalmi összefüggésekre. Miközben a nemzet-
közi és a hazai szakirodalomban is terjed a gazdasági és társadalmi szempontokra
kölcsönösen építő térség- és városfejlesztés ma még inkább koncepciója, mint gya-
korlata (Szirmai—A. Gergely—Baráth—Molnár—Szépvölgyi 2002).
  A megfogalmazott jöv őképben sok minden benne van: a korábbi államszocialista
illúziókkal való leszámolás, de a globalizáció ma már sokkal kritikusabb és egyben
pragmatikusabb értékelése, a multinacionális vállalatoktól való, még mindig létez ő
félelem és az adaptáció esélye is. Egyre többen fogadják el, hogy így m űködik a
mai világ, problémákkal és nehézségekkel, de azt is érzik, hogy ezekre fel kell ké-
szülni. S ez azért fontos, mert korábban a térségi irányítás figyelméb ől kimaradtak a
globális társadalmi problémák, a külföldi t őkebevonásra épít ő átmenet kedvez őtlen
következményeinek kivédésére, a pozitív hatások védelmére irányuló elképzelések
és programok. Az ezzel kapcsolatos kommunikáció nemcsak az 1990-es évek elején
hiányzott, hanem még ma is kevés szó esik széles nyilvánosság el őtt a problémák-
ról, azok enyhítésének és kezelésének koncepcionális értelmezésér ől.
   Talán ezért is van, hogy a „hogyan" még kevésbé világos. Bár a megkérdezettek
többnyire optimisták, s ez részben azért is jó, mert az optimizmus mozgósító er ő .
De csak akkor, ha az optimista szemlélet mellé valóságos elemzések is párosulnak.
Az ilyen elemzések többféle olyan szcenáriót vázolhatnak fel, amelyek a lehetséges
esélyeket latolgatják, és azok gazdasági, társadalmi, politikai és környezeti feltéte-
leit és következményeit, valamint a lehetséges területi-társadalmi konfliktusait is
számba veszik. A kapcsolódó és ellentmondó érdekek hálózatát, a feloldás, a har-
monizáció eszközeit és azok társadalmi szerepl őit is végiggondolják. Az interjúink-
ban megfogalmazott forgatókönyvekb ől azonban hiányoznak a negatív szcenáriók,
a védelem eszközei.
   A korábbinál relevánsabb jöv őkép kialakítását nehezítik a helyi, térségi, regioná-
lis, de tegyük hozzá a nemzeti szintű hosszú távú tervezés nehézségei is. A globális
függések, a küls ő meghatározottságok alapján nem könny ű helyi, regionális szinten
— kiváltképp rövid távon —prioritásokat kijelölni. A hosszú távú tervezést talán segí-
teni fogja az Európai Unióhoz történ ő csatlakozás, és az ott elfogadott, f őként a
fenntarthatósággal kapcsolatos értékek, melyek a gazdasági, társadalmi és környe-
zeti érdekek összekapcsolására törekszenek. A többféle érdek harmóniáját biztosí-
tani törekvő nézetek célja a globális gazdaság kedvez őtlen társadalmi hatásainak
korlátozása, enyhítése.
                Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                    Globalizáció és térségi fejlődés.
                              Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003          s3                         Globalizáció és térségi fejlődés                55


                                          Összegzés helyett

  A külföldi tőkebefektetésre alapozott térség- és városgazdasági fejl ődési modell
eredményekkel, de meghatározott társadalmi problémákkal és feszültségekkel is
együtt járt. Ezek az adott gazdaságfejl ődési modell olyan lényeges jellemz őiként
írhatók le, amelyek a globális, egyben gazdasági érdekek túlsúlyából, a lokális,
egyben a társadalmi érdekek sz űk keresztmetszet ű érvényesüléséb ől jönnek létre.
  A hosszú távon fenntartható térségi gazdasági és társadalmi fejl ődéshez, a térségi
versenyképességhez továbbra is szükségesek a globális hatások, így a transz-, illet-
ve multinacionális vállalatok jelenléte is. A mainál azonban kisebb mérték ű függé-
sekben, erőteljesebb térségi, városi irányítással, és az érintett és érdekelt aktorok
kifinomult együttműködésével.
  Fontos lenne az integráció er ősítése is, a globális és a lokális gazdaság és társada-
lom közötti kapcsolatok javítása. Ezek a kapcsolatok részben történeti okok, rész-
ben a mai folyamatok és érdekek miatt még esetlegesek, nem beszélhetünk a két
(egyben differenciált) szféra er ős integrációjáról. Ma még valóban jellemz őek a
függések. Miközben érzékelhet ők pozitív tendenciák, a globális és a lokális folya-
matokat, érdekeket képvisel ő társadalmi, gazdasági, politikai aktorok közötti integ-
rációk, a gazdasági és társadalmi jelleg ű kölcsönös kapcsolatok szervez ődései is.
Az elitcsoportok fontos szerepet játszottak a globalizációs folyamatok megvalósulá-
sában, miközben nem fordítottak figyelmet sem a globalizációs problémák kivédé-
sére, sem pedig a széles társadalmi kommunikációra. A kedvez ő változáshoz, a
„hogyan tovább?" kérdésre adott válaszokhoz új térségi, városi társadalmi meg-
egyezésre, széles kör ű társadalmi konszenzusra, a civil participációra alapozott új
jövőképek kialakítására van szükség.

                                                Jegyzetek

    Az empirikus kutatások keretében két módszert alkalmaztunk. Egyrészt önkitölt ős kérdő ívet küldtünk a
    Székesfehérváron és Fejér megyében m űködő multinacionális vállalatoknak. Ebben a vállalati kapcso-
    latrendszereket és a telephelyválasztási tényez őket vizsgáltuk. Ezzel párhuzamosan az érintett telepü-
    léseken (Székesfehérvár, Dunaújváros, Mór) strukturált mélyinterjúkat készítettünk a multinacionális
    vállalatok társadalmi-gazdasági kapcsolatrendszereinek, telephelyválasztásuk meghatározó tényez ői-
    nek feltárása érdekében. A mélyinterjúk segítségével megkeresett szerepl ők kiválasztásánál töreked-
    tünk arra, hogy minden érintett szerepl ő vel készüljenek interjúk, így megkerestük a multinacionális
    vállalatok képvisel őit, a beszállítóként tevékenyked ő helyi kis- és középvállalkozásokat, valamint a
    gazdaság- és területfejlesztésben érintett szakembereket. Ezen túlmen ően interjúkat készítettünk az
    érintett önkormányzatok szakembereivel, a civil társadalmi szervezetek, a fels őoktatási intézmények és
    a városi társadalmi elit képvisel őivel. A vizsgálat során 44 kérd őívet küldtünk ki és 39 strukturált
    mélyinterjút készítettünk. A kérd őíves vizsgálat eredményeként a kérd őívek 20%-a érkezett vissza. A
    kérdőívet visszaküld ő vállalatok kivétel nélkül székesfehérvári illet őségűek voltak, így esetükben a
    visszaküldési arány közel 30%. A mélyinterjúk valamivel több mint 40%-a a gazdasági szerepl őkkel,
    így a multinacionális vállalatok és a helyi kis- és középvállalkozások képvisel őivel, 15%-a az érintett
    önkormányzatok szakembereivel, 20%-a a gazdaság- és területfejlesztésben érintett szakemberekkel, és
    közel 25%-a a civil társadalmi szervezetek, oktatási intézmények és a városi elit képvisel őivel készült.
2
    Egy korábbi nemzetközi összehasonlító és egy hazai vizsgálat keretében Tatabánya térségében is
    tapasztaltuk a szigetszer űséggel kapcsolatos problémákat, miközben egy új folyamatot, vagyis a mul-
    tinacionális cégek — a város gazdasági életében betöltött szerepvállalásuknak megfelel ő — társadalmi
              Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                  Globalizáció és térségi fejlődés.
                            Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.
56     Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.                                 TÉT XVII. évf. 2003 s 3

   integrációs törekvéseit, szponzorálási céljait, a városfejl ődés támogatását is érzékeltük (Szirmai-
  Baráth—Molnár—Szépvölgyi 2001a; 2001b).
  A globális és lokális gazdasági szerepl ő k lakóhely-választási stratégiái feltárásához és értékeléséhez
  módszertanilag egy áthidaló megoldást alkalmaztunk. Külön kezeltük és elemeztük a multinacionális
  cégeknél dolgozó megkérdezett magyar menedzserek lakóhelyválasztását és az általuk megfogalma-
  zott magyar és külföldi vezet ő társaik lakóhelyére vonatkozó vélekedéseket.


                                                     Irodalom
Artner A. (2003) Globalizáció-kritika a világban. MTA VKI, Budapest.
Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á. (2001) Területi egyenl őtlenségek a Közép-Dunántúlon. — Tér és
  Társadalom. 1.111-129. o.
Barta Gy. (2002) A magyar ipar területi folyamatai 1945-2000. Dialog—Campus Kiadó, Budapest—Pécs.
Bauman, Z. (1998) Globalization: the human consequences. Polity Press, London.
Bódis L. (2002) A multinacionális tömeggyártó üzemek és az állami munkaközvetítés. — Szociológiai
  Szemle. 1.21-45. o.
Csabina Z.—Leveleki M. (2000) A vállalatok kooperatív magatartása a hazai feldolgozóiparban.
                        2.51-70. o.                                                                      —SzocilógiaSzeml.
Csite A.—Kovách I. (1998) Gazdasági elit: útban az osztályhatalomhoz. — Társadalmi Szemle. 4.16-34. o.
Deák Sz. (2002) A hazai ipari parkok és a betelepült vállalkozások jellemz ői (empirikus felmérés). —
  Buzás N.—Lengyel I. (szerk.) Ipari parkok fejlődési lehetőségei: regionális gazdaságfejlesztés, innová-
  ciós folyamatok és klaszterek. SZTE GTK, JATEPress, Szeged. 175-200. o.
Domafisky, H. (2001) A szegénység társadalmi meghatározói a posztkommunista társadalmakban.
                        4.40-65. o.                                                                     —SzocilógiaSzeml.
Egedy T. (2001) A lakótelepek társadalmi környezetének átalakulása a rendszerváltozás után. — Földrajzi
  Értesítő. 1-4.271-283. o.
Farkas P. (2002) A globalizáció és fenyegetései. A világgazdaság és a gazdaságelméletek zavarai. Aula
  Kiadó, Budapest.
Ferencz Z. (2003) A multinacionális cégek szerepe, megítélése. — Szirmai V.—Csobod É.—Domokos T.-
  Ferencz Z.—Molnár B.—Szépvölgyi Á.—Szilágyi K. Az önkormányzati és lakossági részvételt meghatá-
  rozó szociológiai elemek, a hulladékgazdálkodási törvény gyakorlati végrehajtása, az ismeretátadás,
  oktatás szerepe. Kézirat. MTA Szociológiai Kutatóintézet. 78-90. o.
Hegedű s J.—Tosics I. (1998) A közép-kelet-európai lakásrendszerek átalakulása. — Szociológiai Szemle. 2.
  5-31. o.
Hay, C.—Marsh, D. (2000) Demystifying Globalization. University of Birmingham, Polsis.
Inotai A. (2001) Gondolatok a globalizációról. — Földes Gy.—Inotai A. (szerk.) A globalizáció kihívásai
  és Magyarország. Napvilág Kiadó, Budapest. 11-72. o.
Kállay L. (2002) Paradigmaváltás a kisvállalkozás-fejlesztésben. — Közgazdasági Szemle. Július-
  augusztus, 557-573. o.
Kovách I. (1997) Posztszocializmus és polgárosodás. — Szociológiai Szemle. 4.19-45. o.
Kolosi T.—Szelényi I.—Szelényi Sz.—Western, B. (1991) Politikai mez ők a posztkommunista átmenet
  korszakában. — Szociológiai Szemle. 1.5-34. o.
Laki M. (2002) A tulajdon m ű ködtetése. A magyar nagyvállalkozók felhalmozott tudásának és kapcsola-
  tainak hasznosítása. — Közgazdasági Szemle. Szeptember, 774-793. o.
Lányi K. (2001) Vázlat a globalizációnak nevezett jelenségkör értelmezésér ől. — Közgazdasági Szemle.
  Június, 498-519. o.
Lengyel I. (2002) A regionális gazdaság- és vállalkozásfejlesztés alapvet ő szempontjai. — Buzás N.—
  Lengyel I. (szerk.) Ipari parkok fejlődési lehetőségei: regionális gazdaságfejlesztés, innovációs folya-
  matok és klaszterek. SZTE GTK, JATEPress, Szeged. 24-54. o.
Leveleki M. (1998) Munkaerő piaci szerepl ők Székesfehérvár gépiparában. — Comitatus. Október, 30-36. o.
Leveleki M. (1999) A bérmunka paradicsoma. Mit kínálnak a munkaadók Fejér megyében? — Tér és
  Társadalom. 1-2.176-185. o.
Martin, H.P.—Schumann, H. (1998) A globalizáció csapdája. Támadás a demokrácia és a jólét ellen.
  Perfekt Kiadó, Budapest.
Makó Cs.—Ellingstad, M. (1999) Globalizáció, közvetlen külföldi t őkebefektetések és a vezet ői gyakorlat
  modernizációja. — Szociológiai Szemle. 4.40-58. o.
              Szirmai Viktória - Baráth Gabriella - Molnár Balázs - Szépvölgyi Ákos:
                                  Globalizáció és térségi fejlődés.
                            Tér és Társadalom, 17. 2003. 3. 29–57. p.

TÉT XVII. évf. 2003 s 3                              Globalizáció és térségi fejlődés               57

Molnár B. (2003) Székesfehérvár változó helyzete az európai és a magyar urbanizációs folyamatokban.
  Az Európai Integráció — A csatlakozás kihívásai. PhD Konferencia, konferencia kötet. KJF, Székes-
  fehérvár.
Molnár L.—Skultéty L. (1999) A beruházások és a gazdaságpolitika. — Cégvezetés. 1.103-114. o.
Pálmai Z. (2001) Vállalatirányítás a technológiai trendek tükrében. — INCO 1.
Sassen, S. (1991) The Global City: New York, London, Tokyo. Princeton, Princeton University Press.
Surányi S. (1999) Globalizálódó világgazdaság — Régi és új kihívások. — Cégvezetés. 1.85-92. o.
Szántó Z.—Tóth I.J. (2002) Munkanélküliek Fejér megyében. Egy empirikus munkaer őpiaci vizsgálat
  néhány tanulsága. — Szociológiai Szemle. 1.4-20. o.
Simonyi Á. (2000) Versenyképesség jóléti rendszer és közjavak révén. — Szociológiai Szemle. 1.33. o.
Szalai E. (2001) Gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban. Aula, Budapest.
Szirmai V. (1994) Budapesti regionális szereplehet őségek és az európai integráció. — Gáthy V. (szerk.)
  Leltár. Disputa Könyvek. MTA Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpontja, Budapest.
Szirmai V.—A. Gergely A.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á. (2002) Verseny és/vagy együttm űködés.
  (A város és környék kapcsolatai). MTA Szociológiai Kutatóintézet — MTA RKK NYUTI Közép-
  dunántúli Kutatócsoport, Budapest—Székesfehérvár.
Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á. (2001a) Tatabánya és térsége (Tata és Oroszlány)
  társadalmi és gazdasági kapcsolatrendszerei. Kézirat. MTA Szociológiai Kutatóintézet.
Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á. (2001b) Város és vidékének társadalmi, gazdasági
  kapcsolatrendszerei — A vidéki térségek fenntartható fejl ődésének társadalmi lehetőségei. Kézirat.
  MTA Szociológiai Kutatóintézet.
Szirmai V.—Baráth G.—Molnár B.—Szépvölgyi Á. (2002) A multinacionális vállalatok telephelyválasztási
  stratégiái. A versenyképesség növelésének tényez ői. Kézirat. MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli
  Kutatócsoport.
Tamás P. (2001) Posztfordizmus és a közép-európai forgatókönyvek. Globalizációs hálózatok és sze-
  repminták. — Földes Gy.—Inotai A. (szerk.) A globalizáció kihívásai és Magyarország. Napvilág Kiadó,
  Budapest. 73-111. o.
Vilmányi M. (2000) A regionális üzleti hálózatok f őbb kérdései. — Farkas B.—Lengyel I. (szerk.) Verseny-
  képesség — regionális versenyképesség. SZ11, GKK Közleményei. JATEPress, Szeged. 187-202. o.
Willkinson, R.—Hughes, S. (2002) Global Governance, Critical Perpectives. London, New York.


      GLOBALISATION AND REGIONAL DEVELOPMENT
             VIKTÓRIA SZIRMAI - GABRIELLA BARÁTH -
               BALÁZS MOLNÁR - ÁKOS SZÉPVÖLGYI
  The most successful cities and regions of rapid social and economical transformation in
CEE countries could solve their crisis through attracting foreign direct investment that meant
the integration to the global economy for them. However, the possible ways of further devel-
opment seem to be unclear due to the increasing discrepancies of global economy. It means
that many well developed subregions and cities are facing with the issue of sustainability. In
this way, the possibility to maintain and improve the dynamics of economic and social
development became the most actual question.
  For this reason, this paper is aimed at describing the concrete local social and economic
effects of globalisation. To reach this goal we attempt to analyse local, globalisation based
processes through an empirical research in Székesfehérvár. Additionally we try to describe
favourable and unfavourable consequences and the role —and it's changing — of upper class in
realisation of local globalisation.
  In the authors view the ways of avoiding the problems derive from globalisation might be
better managed by knowing these processes.