Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
Tér és Társadalom XVII. évf. 2003 s 2: 37-51
JELSZAVAK ÉS KÖNYÖRTELEN KRITIKA:
MARXIZMUS ÉS NEMZETKÖZI KRITIKAI
GEOGRÁFIA I
(Of Shibboleths and Ruthless Critique: Marxism and
International Critical Geography)
NEIL SMITH
Kulcsszavak:
kritikai geográfia marxizmus befogadás reflexivitás kapitalista kizsákmányolás politikai harc
A kritikai geográfusok 1997-es alakuló vancouveri konferenciája világossá tette, hogy szükség van
nemzetközi kritikai geográfia létrehozására, kiteljesítésére — de, hogy mi számít kritikainak, az nagyon
bizonytalanul definiált. E cikk igyekszik megragadni e kibontakozó politikai és szellemi csoport f ő jel-
lemz őit, illetve „jelszavait". Ma a baloldal hagyományos tanítása a befogadásra és az önrejlexivitásra
buzdít. Olyan vélemény is létezik, hogy minden politikai harc egyenl ő, a politikát pedig gyakran összeke-
verik az etikával. A cikk vitatja ezeknek az álláspontoknak a hasznosságát a 21. századi nemzetközi
kritikai geográfia kontextusában, s a marxista kritika erejének újragondolására szólít fel.
Bevezetés
A kritikai geográfia az 1990-es években jelent meg a kizsákmányolás és elnyomás
legyő zése mellett elkötelezett kutatás szétágazó vonulatai összefogásának eszköze-
ként. A mozgalom gyökerei az 1960-as években fellángoló, széles körben elterjedt
radikalizálódásig nyúlnak vissza — ez segítette világra az 1970-es években a radiká-
lis geográfiát. Az Antipode folyóirat legkorábbi számainak áttekintéséb ől kiviláglik
a politikai célpontok sokfélesége: kapitalizmus, imperializmus, patriarchátus, faj-
gyű lölet, a környezet kifosztása, a homoszexuális férfiak és leszbikus n ők elnyomá-
sa, a geográfia konzervatizmusa stb. Ezt az akadémiai radikalizációt továbbra is a
világszerte jelentkez ő tiltakozó és forradalmi mozgalmak éltették, ám az 1980-as
évekre a világpolitika sokkal konzervatívabb lett, és Európában, Észak-
Amerikában, Óceánia térségében és Japánban a tudományos élet radikalizmusának
élét elvette az akadémiai fő áramlatba való betagozódás. A kritikai geográfia megje-
lenése szándékos kísérlet volt arra, hogy megállítsa ezt a jobboldali elmozdulást, és
széles körű baloldali jelenlétet teremtsen a geográfiában.
Erejét mutatja, hogy ma már, kezdve a feminizmustól egészen a kulturális kutatá-
sokig, a tudományos gondolkodás kiterjedtebb hatásai táplálják a kritikai geográfi-
át, amely pedig — visszahatva — vitákat generál ezeken a területeken. De egyre több
a bizonyíték arra is, hogy a „kritikai geográfia" címkével megjelölt munkák kiter-
jedtségének igen magas ára van. A kritikai geográfiának ma sokkal világosabb,
élesebb és pontosabban megfogalmazott fókuszpontot kell kialakítania. A kortárs
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
38 Neil Smith TÉT XVII. évf. 2003 s2
kritikai geográfia állandóan ismételgetett tanításai a befogadáshoz kapcsolódnak: a
kirekesztés politikailag helytelen, a befogadás a helyes út. De mibe kell „befogad-
ni"? Az identitáspolitika, multikulturalizmus és a hozzájuk köt ődő mozgalmak
morális értelmezésének köszönhet ően a „befogadás" formális követelmény lett, s
egyre inkább hiányzik bel őle a valós tartalom. Sokan vagyunk, akik nem törek-
szünk arra, hogy olyan politikai felépítményekbe tagozódjunk be (fogadjanak be
bennünket), amelyek tovább éltetik az osztály- vagy faji, nemi vagy nemzeti kü-
lönbségekben gyökerez ő kizsákmányolást és elnyomást, és arra sem, hogy új kor-
mányzati rendszereket találjunk ki, amelyek érintetlenül hagyják ezeket a felépít-
ményeket. A befogadás ideológiája a politikai küzdelmek könyörtelen leveréséhez
és egyenl ősítéséhez vezetett, azt sugallva, hogy egyenl őségjel vonható például a
szocialista és az állatvéd ő mozgalmak között: mindkett őről a befogadás ugyanazon
politikai nyelvén szólnak. Ám a politikai állásfoglalás lényege nem az, hogy módot
ad az ilyen vagy olyan fajta moralitás mozgósítására, ahogyan a liberálisok feltéte-
lezik. A politikai elemzés célja, hogy megismerje az általunk ellenzett világ gyenge
pontjait, és józanul, hideg fejjel mérje fel, milyen mozgalommal lehet megváltoz-
tatni az ilyen világot.
A kritikai geográfiai mozgalom akkor jár sikerrel az életünk színhelyéül szolgáló
kapitalista társadalmak kritikai elemzésének kifejlesztésében, ha jelenlegi kiterjedt-
ségének megfelel ő mélységű kritikáját adja a kapitalizmusnak. Az 1980-as és az
1990-es években tapasztalt gazdasági terjeszkedést és válságokat szerte a világon a
munkások — főleg a n ők és a színes b őrűek — fizették meg vérrel, verejtékkel és
könnyekkel. Az osztálypolitikában gyökerez ő szocialista felkelések nem garantál-
nak megoldást az elnyomás minden változatára, de teret nyitnak a megszüntetésük-
höz. Elemzéseinknek kezdett ől fogva magukban kell foglalniuk például a fajgy űlö-
let és a szexizmus kérdéseit, de a fürd ővízzel együtt a gyereket is kiöntjük, ha köz-
ben az osztályproblémákat figyelmen kívül hagyjuk. Igaza volt Marxnak: a kapita-
lizmus megdöntése szolgálja legjobban a munkások érdekét, akiket az elnyomatás
számos formája sújt. Bennük kell tehát megtalálnia a kritikai politikai gondolko-
dásnak a történelem és a földrajzi viszonyok megváltoztatására képes er őt.
Az egyetlen út az igazsághoz — mondta Marx —, minden létez ő legkönyörtelenebb
kritikája; s mivel a „kritika" szó melléknévi alakja a „kritikus", azt hiszem ebben a
szellemben kell törekednünk a nemzetközi kritikai geográfia megteremtésére. A
kritikai geográfia ugyanúgy fegyver, mint ahogyan az igazságra való minden hivat-
kozás társadalmi és politikai fegyver. Eszköz, amellyel úgy vallatjuk ki a világot,
hogy azzal meg is tudjuk változtatni. Ezt a kritikát a geográfia m űvelésének segítsé-
gével nem a burzsoá tudományhoz vagy annak valamely ágához f űződő lojalitásból
gyakoroljuk. A geográfia, mint tudományág csak annyira hasznos, amennyire azok a
kérdések hasznosak, amelyeket a segítségével feltehetünk, és amennyire azok a vála-
szok hasznosak, amelyeket a segítségével megadhatunk. S amikor már nem biztosít
nekünk fórumot, ideje más „otthont" találnunk. Nekünk inkább az a véleményünk,
hogy az életünknek helyet adó földrajzi tájak a társadalmi alapfeltevések megjelení-
tődései. E tájak 'annak a kizsákmányolásnak, elnyomásnak, egyenl őtlenségnek és
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s2 Jelszavak és könyörtelen kritika ... 39
igazságtalanságnak a látható és felkavaró „megszövegez ődései", amelyek azzá
teszik a jelenkori kapitalista társadalmakat, amik. Ha tudjuk, hogyan írjuk és olvas-
suk tájainkat, akkor azok történeti forrásai lesznek a kapitalista kizsákmányolásnak,
a fajgyűlölő önkényuralomnak, a n ők elnyomásának, az imperializmusnak, az etni-
kai és regionális kisebbségek elnyomásának és az üldöztetés sok egyéb változatá-
nak. Az így megismert földrajzi viszonyok könyörtelen kritikája ezért potenciálisan
könnyebben kézzelfoghatóvá teszi ezeket az igazságtalanságokat, mint például az
elvontabb filozófia, történelem vagy a politikai tudományok. Amennyire a 20. szá-
zadban a világ sok részén a térbeliség és a geográfiai tudás határozott eltörlése volt
tapasztalható — s ez politikai szempontból messze nem ártatlan következmény,
amelyre kés őbb visszatérek —, a nemzetközi kritikai geográfia megteremtésére tett
erőfeszítéseink hatásai meghökkent őnek, politikai hozadékai pedig jelent ősnek
ígérkeznek.
A kritika azonban a kritikai geográfia törekvéseinek csak a felét jelenti. Úgy vél-
jük, hogy az is a kritikai geográfia lényegéhez tartozik, hogy segítsen megváltoztat-
ni a világot. A nemzetközi kritikai geográfia a legsz űkebb értelemben vett gyakorla-
ti politika. Mindegy, hogy Bombayban vagy Boszniában, Sao Paulóban vagy
Seattle-ben művelik, a kritikai geográfia semmit sem ér, ha nem részese a kizsák-
mányolás, zsarnokság és elnyomás elleni harcnak. Az a kritikai geográfia, amelyet
nem az ilyen politikai mozgalmakban való megmártózás hajt, és amely nem törek-
szik elméleti és fogalmi találékonyságra, amellyel ezeket a mozgalmakat segíthetné,
pusztán skolasztikus gyakorlat marad. A nemzetközi kritikai geográfia tökéletesen
„tisztában van" azzal, hogy egy igazságos és egyenl őségen alapuló társadalom
kialakításának hatékony része az igazságos és egyenl őségen alapuló földrajzi viszo-
nyok megteremtése. Ha földrajzi tájaink hazudnak nekünk, mi is hazudni fogunk
önmagunknak.
Ez manapság sok helyütt fontos figyelmeztetésnek számít. Vannak ma közöttünk
olyanok, akiket otthon — a kizsákmányolás és az elnyomás elleni politikai mozgal-
makban való részvételük miatt — letartóztatás vagy még rosszabb fenyeget. Dél-
Korea 1988-ig katonai diktatúra volt, s egészen az utóbbi évekig még a mostanihoz
hasonló tudományos konferenciát is lehetetlen lett volna itt megrendezni. Amennyi-
re tudom, eddig még senkit sem sikerült megnyerni csoportunk számára a Kínai
Népköztársaságból, Hongkongot kivéve. Ezzel szemben Angliában és az Egyesült
Államokban, hogy csak két nyilvánvaló példát vegyünk, bár a politikai tevékenysé-
get nem övezik ilyen súlyos tiltások, a tudományos életen kívüli politikai mozgal-
makban való részvétel — ehhez képest — nem gyakoribb, s őt talán ritkább is. Hogy
lehet ez?
A gyökerek
A nemzetközi kritikai geográfia gyökerei egy egész generációnak az 1960-as
években lezajlott, s minden másnál nagyobb ihletet adó világméret ű felkeléseiben
és radikalizálódásában találhatók. A lázadások teremtette mozgalmak nagyon kü-
lönbözőek voltak: marxizmus, feminizmus, fajgy űlölet elleni és nemzeti felszabadí-
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
40 Neil Smith TÉT XVII. évf. 2003 s2
tási harcok, környezetvédelem, antiimperializmus, a homoszexuálisok, illetve lesz-
bikusok jogai, a diákjogok, hogy csak néhányat említsünk. Ahogy ezek és az utánuk
következő politikai küzdelmek elcsitultak, sok aktivista bekerült az egyetemek,
illetve a tudomány világába, ahol a választás lehet ősége adott volt: folytathatták a
harcokban megnyílt radikális lehet őségek feltárását. E folyamat részeként kialakí-
tották a társadalomtudományi és bölcsészeti kutatási programok új élvonalát. Az
átalakulás a geográfiában volt a legmeghökkent őbb: a legtöbb országban (Japán az
egyik kivétel: Mizuoka 2000) a földrajztudománynak semmilyen, vagy nagyon
csekély, támaszul szolgáló radikális történeti el őzménye volt. Miért van az, tette fel
a kérdést Blanca Ramírez (2000), hogy a geográfia olyan konzervatív? A radikáli-
sok professzionalizálódása a legkorábban Nagy-Britanniában, Észak-Amerikában
és Óceánia térségében ment végbe az 1970-es évekt ől kezdődően — a radikális geo-
gráfia harminc évére emlékez ő visszatekintésekben ez központi téma volt 2. A fo-
lyamat Latin-Amerikában és Európában, f őleg Dél-Európában teljesedett ki legin-
kább; kés ő bb, az 1990-es években pedig Dél-Koreában és Dél-Afrikában. Azok a
kelet-európaiak, akiket az 1960-as évek lázadásai inspiráltak, fontos szerepet ját-
szottak az 1981 utáni (lengyelországi), és az 1989 és 1991 közötti népfelkelések-
ben, ám professzionalizálódásuk az 1990-es években gyorsult fel. A neoliberaliz-
mus szétáradása az 1990-es években segített lezárni a folyamatot ott, ahol már el-
kezdődött, vagy elindítani, ahol még nem.
De van egy másik, párhuzamos, ezzel összefügg ő történeti múlt is. Nagy tévedés
volna, ha politikai küzdelmektő l mentesnek mutatnánk be a helyzetet. 1999 áprili-
sában az Universidad National Autonoma de Mexico (UNAM) hallgatói, akiknek
létszáma 268 ezer, sztrájkba léptek. (Valójában ez azon a napon kezd ődött, amikor-
ra a Nemzetközi Kritikai Geográfiai Csoport döntéshozó testületének ülését id őzí-
tettük, tehát néhányan közvetlen közelr ől lehettünk tanúi az események kezdetének,
s nagy sietve izgalmas, tiltakozó el őadássorozattá alakítottuk át a tervezett ülést. A
többiek átélték az egész sztrájkot.) A legéget őbb kérdések egyike az egyetemi tandíj
bevezetése volt, de a háttérben ott rejt őzködött a mostanra legy őzött PRI-kormány
korrupciója és a zapatista küzdelem is. Még ennél is fontosabb, hogy az egyetemis-
ták világosan érzékelték: a tandíj az els ő jele volt a kiterjedt neoliberalizmus beha-
tolásának a fels ő oktatásba. Ahogy a saját egyetemem, a City University of New
York (CUNY) diákjai egyértelm ű vé tették: az UNAM harca azonos a CUNY-éval.
Vagy itt a dél-koreai eset. Az 1980-as évek diákmozgalmai élen jártak annak az
ellenállási mozgalomnak a létrehozásában, amely az Egyesült Államok támogatását
maga mögött tudó diktatúrát megbuktatta. Ezek a mozgalmak továbbra is jelent ős,
bár szórványos fenyegetést jelentettek a kormánynak, még a Demokrata Liberális
Pártnak is. A dél-koreai kollegák nyilván meg tudják mondani, mennyire maradtak
erő sek a kapcsolataik a szervezett szakszervezeteken belül, amelyek erejér ől meg-
győző dhettünk két hónapja, amikor a szöuli rend őrség rátámadt a szállodaipari
alkalmazottakra. További, még váratlanabb helyeken a diákok is egyre jobban akti-
vizálódnak. A munkásszervez ő dés szintje az USA-ban az elmúlt két évben általá-
ban magasabb volt, mint bármikor az elmúlt negyedszázad során. Ennek oka —
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s2 Jelszavak és könyörtelen kritika ... 41
részben — a tagszervezetek szándékos törekvése, amelyet id őnként a kevésbé kon-
zervatív szakszervezeti vezet ők is támogatnak, hogy aktívan betoborozzák a diáko-
kat a szakszervezetekbe. A „rabszolgahajcsár" foglalkoztatás elleni, a Nike-t boj-
kottáló és a tisztességes fizetésért folytatott kampányok száma megn őtt, melynek
eredményeként a szakszervezetek és az egyetemi campusok közötti politikai kap-
csolatok új, erősödő változata alakult ki (Merrifield 2000).
A radikális politika intézményesülésének azonban megvolt a maga hatása: jó is,
rossz is. Sok helyütt tette lehet ővé az 1980-as és 90-es években, hogy a radikális
eszmék tovább éljenek, s őt kibontakozzanak és felfussanak tudományos körökben
is — ennek azonban gyakran éppen az őket mozgató és lendületben tartó politikai
mozgalmaktól való különválás volt az ára. A kritikai geográfia ezen intézményesü-
lés ellenreakciójaként lépett fel, ugyanakkor — legyünk őszinték — annak kifejez ődé-
seként is. Az angol—amerikai világban a kritikai geográfia természetesen védelmet
is jelent egy technokratább, neoliberális geográfia ellen, amelynek élére vagy azok
álltak, akiknek minden reménye a GIS (Földrajzi Információs Rendszer), a tudo-
mányág intellektuális jelképe, vagy az, amit az Amerikai Geográfusok Társasága
üzleti geográfiának nevez.
A kritikai geográfia kiterjedtsége és eklekticizmusa egyben az egyik er őssége is.
Gyökereit tekintve nyilvánvalóan befogadó projekt. Úgy t űnik, mindent befogad,
ami kívül esik a neoliberalizmus érdekszféráján: a posztstrukturalizmust, a poszt-
modernizmust, a marxizmust, a feminizmust, a fajgy űlölet elleni munkákat, a ho-
moszexualitás politikai nézetrendszerét, a „nem igazodó" társadalomelméletet, a
környezetvédelem elméleteit, az antiimperializmust, a posztfordista gazdaságföld-
rajzot, az identitáspolitikai nézeteket, az új kulturális geográfiát és így tovább. Ahe-
lyett, hogy azt a kérdést tennénk fel, mi a kritikai geográfia, sokkal határozottabb
(és rövidebb) választ kapunk arra a kérdésre, hogy mi nem az, és mit zár ki. Azon-
ban a Nemzetközi Kritikai Geográfia 1997-es vancouveri alakuló konferenciáját
követően, Graciela Uribe-Ortega úgy érvelt, hogy ha mindent kritikai geográfiának
lehet nevezni, akkor abból semmi sem lesz (idézi Katz 1998; Castree 2000).
Úgy vélem, ez a legfontosabb dilemma, amellyel ma szemben találjuk magunkat.
Nem annyira arról van szó, hogy egy pontosan meghatározott kritikai hagyomány
körül kell meghúzni a határt, mint inkább arról, hogy meg kelt határozni és segíteni
kell azt az elméleti és gyakorlati magot, amely meghatározza a kritikai geográfiát.
Ez kétségkívül a legfontosabb különbségtétel. Ha nem tudunk megegyezni a nem-
zetközi kritikai geográfia központi céljaiban, akkor, ha lehet is valamilyen er ő a
birtokunkban, az szertefoszlik.
Jelszavak
Sok, mostanában lezajlott beszélgetés és esemény segített a következ őkben bemu-
tatott nézeteim kialakításában. Hadd említsek meg hármat közülük! Mindegyik
angol anyanyelvű geográfusokat érint, akik szívesen fogadták vagy fogadnák el a
„kritikus" címkét. Az els ő beszélgetésben egy húszas éveiben járó egyetemistát
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
42 Neil Smith TÉT XVII. évf. 2003 s2
kérdeztem meg, mi a kutatási témája, amikor a társalgás átváltott a posztstruktura-
lizmusra és Foucaultra. Megkérdeztem, miért Foucault a megfelel ő elméleti kerete
a kérdéses problémának. Sok bizonytalankodás után azt a választ kaptam, hogy
„bármi, csak ne az az elavult marxista dolog" legyen. A poén valószín űleg nyilván-
való, ám néhány percnyi beszélgetés után jött a hetyke beismerés, hogy valójában
sohasem olvasott Marxot.
A második egy geográfiatörténeti egyetemi órám után történt. El őadásomban
megpróbáltam értelmezni az amerikai imperializmus kritikáját egy neves konzerva-
tív amerikai geográfus, Isaiah Bowman pályája segítségével, aki Woodrow Wilson
és Franklin Roosevelt tanácsadója volt (általában a világ háború utáni újjászervezé-
sét illetően), és aki egyébként 1917 és 1950 között az amerikai kormány alkalmazá-
sában állt. Egy doktorandusz hallgatóm kérdésekkel bombázott az idézett munka
feminista tartalma után érdekl ődve. Mivel a szóban forgó írás annak a könyvnek a
kéziratából való, amellyel már két évtizede küszködöm, valószín űleg kissé érzé-
keny voltam; ám amikor azt válaszoltam, hogy az valójában nem egy feminista
történet, kioktatott, hogy az ilyen történetírásnak ma már nincs legitimitása. Ez
heves politikai vitát robbantott ki, amely több helyszínen és több napig tartott. Igazi
döbbenetemre ugyanaz a kritikus, amikor kés őbb a kulturális tanulmányok tényle-
ges politikai tartalmát vontam kétségbe, azt válaszolta, hogy sem saját feminizmu-
sát, sem kulturális földrajzi kutatását nem tekinti politikai vonatkozásúnak.
A harmadik eset egy magasabb beosztású amerikai társadalomföldrajz-
professzorral kapcsolatos, aki — miközben arról panaszkodott, milyen komiszul bán-
tak vele bizonyos kézirat-recenzensek, miután egy tanulmányát elküldte közlésre
egyenl őségjelet húzott a személyét és elgondolásait ért „intellektuális támadás" és a
nők elleni, valamint a szerbiai etnikai tisztogatásban megnyilvánuló er őszak között.
Mindegyik eset és beszélgetés ráébresztett az általunk ma kritikainak nevezett
geográfia különféle gyengeségeire. Az els ő esetben Marx nem ismerete az érem
egyik oldala, amelyet maga Foucault természetesen soha sem t űrt volna meg; azon-
ban egy ennyire fontos politikai gondolkodó dacos nem ismerete legalábbis műve-
letlenség, de lehet, hogy kóros is. Őszintén megvallva azonban ezért a tudomány
művelőit — beleértve magamat is — terheli a felel ősség, hiszen a posztstrukturaliz-
mus, posztmodernizmus és a tágabb értelemben vett társadalomelmélet mámoros
időszakában ellustultunk: nem fordítottunk kell ő időt Marx tanítására, mert feltéte-
leztük, hogy diákjaink már ismerik. Nem ismerték. És ma már nagyon kevesen
ismerik. Azonban ez is változik.
A második esetben nem az a meglehet ősen leszűkítő elvárás aggasztott igazán,
hogy ma már minden geográfia-történetnek feministának kell lennie, hanem az a
sokkal károsabb feltételezés, hogy a feminista kulturális geográfiának nem sok köze
van a politikához. A harmadik történet megértette velem, hogy az angol—amerikai
kritikai geográfia nagy részében ma úgy járunk el, mintha minden küzdelem erkölcsi-
leg egyenértékű lenne. Azonban nincs semmiféle egyenl őség — sem morális, sem
politikai — egy elit professzor „firkálmányait" lehúzó kritika és a brutális nemi er őszak
vagy az etnikai tisztogatás nevében elkövetett kínzás és tömeggyilkosság között.
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s2 Jelszavak és könyörtelen kritika ... 43
Az elmúlt két évtizedben észrevétlenül egy sor jelszó uralta az általunk „kritikai-
nak" nevezett geográfiát. (Ez a kritika is f ő leg, s talán kizárólag az angol—amerikai
geográfiára vonatkozik, s elnézést kérek, ha ennek az érvelésnek a helyhez kötött-
sége sokak számára magát a vitát teszi érdektelenné. Egyetlen mentségem, hogy
jelentő s figyelem irányul a világ ezen részének történéseire, s szükségét érzem,
hogy jelezzem elhatárolódásomat.) A jelszavak divatos szólamok, közhelyek, mé-
lyen gyökerez ő vélekedések, amelyek megkülönböztetik az egyes csoportokat,
amelyekrő l azonban az is kiderülhet, hogy üresek. Érinthetetlen igazságoknak kép-
zelik őket. A nemzetközi kritikai geográfia markánsabb definiálására való ösztönzé-
sünk eszközeként szeretnék véleményt f űzni öt jelszóhoz, melyek — véleményem
szerint — ma az angol nyelv ű közegben íródott „kritikai" geográfia nagy részét jel-
lemzik: befogadás, reflexivitás, a harcok egyenérték űsége, egyenl őségjel a politika
és az etika között, valamint a „rések politikája".
1) Befogadás: Az 1960-as évek küzdelmeib ől fakadó legerőteljesebb politikai kö-
vetelések némelyike a képviselet és a befogadás kérdése körül forgott. A tüneteket
tekintve s a „tér nyelvén" szólva az érvelés úgy szólt, hogy a n ők, a faji és etnikai
kisebbségek, a diákok, a homoszexuális férfiak és leszbikus n ők ezen identitásuk
alapján marginalizáltak, képviselet nélkül maradnak, vagy ki vannak zárva a társa-
dalom látóköréb ő l és a politikai hatalomból. A kizsákmányoltak és elnyomottak
mozgósításának eszközeként, — hogy olyan politikai cselekvésre ösztönözzön,
amelynek célja azoknak a társadalmi és politikai hatalmi viszonyoknak a megdönté-
se vagy legalábbis gyökeres reformja, amelyek fenntartották ezt a kirekesztést —
ezek a követelések dinamizálták az id őszak legerőteljesebb, legradikálisabb és az
egymással legjobban összekapcsolódó politikai mozgalmait, és sok helyütt jelent ős
jogokat harcoltak ki a marginalizáltaknak. Amikor azonban a befogadás/kirekesztés
kérdését „identitáspolitikává" általánosítva teoretikai alapelv szintjére emelik, s
fő leg amikor azt a „másság" hiányzó hangját hangsúlyozó bizonyos fajta
posztstrukturális elméletekbe ültetik át, akkor vele a nem, az osztály, a faj stb. tár-
sadalmi viszonyaiban gyökerez ő termelés, társadalmi újratermelés és hatalom
struktúráinak az elemzését helyettesítik. A befogadás követelménye olyannyira
automatikussá vált, hogy már meg sem kérdezzük: befogadás mibe? A befogadás
nyelvezete mobilizálható és ügyesen mobilizálták is a globalizáció összefüggés-
rendszerében. A szabad kereskedelem védelmez ői — a Világkereskedelmi Szerve-
zettő l kezdve a Világbankig — a szabad kereskedelem el őtti időszak kapitalista jólé-
téből korábban kizárt országok befogadásának hajtóerejeként dics őítik a
globalizációt. Kína követeli a „befogadást". A Világkereskedelmi Szervezet félbe-
szakított seattle-i találkozóján Clinton elnök önérdekbő l támogatta a konzervatívabb
szakszervezeti és környezetvéd ő képviselők követeléseit, hogy vonják be őket a
szabad kereskedelemre vonatkozó döntéshozatalba, hogy „helyet kapjanak az asz-
talnál". „Centrista" és „befogadó" voltak a kulcskifejezések, amelyek a republiká-
nus platformot jellemezték a legutóbbi philadelphiai fiaskón.
A befogadás/kirekesztés kategóriája mára már kiüresedett, amennyiben minden,
illetve bármilyen ügy érdekében lehet mozgósítani, és mozgósítanak is. A neolibe-
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
44 Neil Smith TÉT XVII. évf. 2003 s2
rális globalizáció teljességgel kisajátítja magának. Mindenkiben van valamiféle
másság, a „befogadás" ma már inkább technokrata, mint radikális követelés. A
befogadás követeléséb ől kiürült minden maradék radikális tartalom, amelyet csak
úgy lehet pótolni, ha komoly er őfeszítéssel megpróbálunk választ adni a kérdésre:
„Befogadás mibe?" Mert ma sokan vagyunk, akik nem akarunk részévé válni a
módszeresen kizsákmányoló és elnyomó intézményeknek. Henri Lefebvre (1991)
más összefüggésben mondott szavaival élve: fel akarjuk robbantani a dolgok jelen-
legi állását.
2) Reflexivitás: A befogadás követeléséhez hasonlóan, a reflexivitáshoz való ra-
gaszkodás — teljes mértékben beleértve saját helyzetünket a hatalom társadalmi
rendszereiben — lényegre tör ő politikai szerepet játszott az 1960-as éveket követ ő új
politikai mozgalmak megjelenésében. A nemi elnyomás megrögzött továbbélése a
diák- és szocialista mozgalmakban, a faji kirekesztés ismétl ődése a feminista moz-
galmakban, vagy az osztályjelleg jelentkezése a leszbikus és homoszexuális mozgal-
makban mind az aktivisták összejátszásának er őteljes érzését gyorsították fel, és azt
az igényt erősítették, hogy a kritikai önvizsgálatot tettekkel kapcsolják össze. A
reflexivitáshoz való radikális ragaszkodás, — amit kiegészítenek a társadalomtudo-
mányok álobjektivitásának kritikái, befolyásolnak a pszichoanalitikai elméletek, és
finoman átalakít az identitáspolitika és a kulturális elméletek elhatárolódása a poli-
tikai küzdelmektől — kifelé irányuló erőből befelé forduló korlátozássá változott át.
A követelmény, hogy tudatos szerepl ői legyünk a harcnak, amelyben részt veszünk,
unalmas kötelességgé puhult, mégpedig, hogy helyezzük el saját magunkat diskur-
zusainkban. A jámbor gyónás — amely el őször is nem szükségszer űen jó módszer —
megnyitja a kapukat az önmagunkkal való megszállott foglalkozás el őtt. A reflexi-
vitás ma valószínűleg inkább szítja — bár ki nem mondottan —, mint konfrontálja a
nyugati kapitalista társadalmak liberális individualizmusát. Egy Leibnizre emlékez-
tető, váratlan idealista fordulattal élve azzal is lehet érvelni, hogy önmagunkat meg-
érteni egyenl ő a világ megértésével. Bob Fitch (1989, 19) New York-i szakszervezeti
szervező és író 1989-ben arról panaszkodott, hogy „a baloldal új politikai nyelvtant
teremtett. Megváltozott a politikai alany. Már nem beszélnek a tömegekr ől, a munká-
sokról, az emberekről — róluk. Manapság már a 'mi' használatos. A baloldali értelmi-
ség lett a politikai tevékenység alanya. A mi gondjaink. Nem az övék."
3) A küzdelmek egyenérték űsége: A „kritikai" politika 1980-as évekt ől kezdődő
újrafókuszálása a befogadás és az identitás kérdései irányába érzékelhet ő eredmé-
nyeket hozott. Sohasem túl mélyen a felszín alatt feszült alkudozás (s őt harc?) folyt
az elkülönült identitások között, melyek mindegyike képviseletért vetélkedett, s
azért, hogy joga legyen szólni az elnyomásról. Elterjedt a Brackette Williams
(1993) metsző kritikájával „az üldöztetés verseng ő moralizmusának" nevezett je-
lenség: a különböz ő identitás-alanyok az üldöztetés mértékén és súlyosságán alapu-
ló politikai hatalomért versenyeznek. Azáltal, hogy a társadalmi újratermelés, a faji
hatalom, az osztályviszonyok vagy az állam társadalmi strukturálódásának elemzé-
sei (szemben a kifejez ődésével vagy megtapasztalásával) divatjamúltakká váltak, az
identitások deklarált ekvivalenciája (a fekete b őrű nem jobb, s nem rosszabb a fehér
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s2 Jelszavak és könyörtelen kritika ... 45
bőrűnél, a homoszexuális nem jobb, s nem rosszabb a heteroszexuálisnál stb., csak
más) lassanként az identitásra épül ő harcok ekvivalenciájává változott át. A kulturá-
lis tanulmányok és az identitáspolitika nyelvében a tér megjelenítése — a kizsákmá-
nyolás, az elnyomás vagy az alávetettség feladása a kirekesztés és a marginalizálás
kedvéért — oly módon támogatta a harcok ezen kialkudott ekvivalenciáját, hogy
akaratlanul is a faj, a nem vagy például a szexualitás által meghatározott elkülönült
„terekként" kezdte meger ősíteni az identitásokat, ahelyett, hogy meghaladta volna
azokat (Katz—Smith 1993). Csakhogy e harcok nyilvánvalóan nem egyenérték űek.
4) A politika összekeverése a morális elkötelezettséggel: Minden politika része a
morális elkötelezettség, azonban csak a liberális idealista politika véli úgy, hogy a
morális elkötelezettség azonos a politikával. A politika szétesése morális vagy eti-
kai kérdéssé változatos módon fejez ődik ki: a „sokféleség" ügye felé való fordulás-
tól a liberális multikulturalizmusig terjed (nem szabad elfelejtenünk, hogy a Szöul-
ban tartandó igen konzervatív Nemzetközi Geográfiai Kongresszus témája is a
„sokféleség" lesz i). Habár mindezek miatt a politika összekeverése a moralitással
az identitáspolitikával is összefügg, de visszavezethet ő a környezetvédő politika és
az állatvédő mozgalmak hatására is, amelyek nagyrészt — ha nem teljes egészükben
— erkölcsi felhívásokra építenek (lásd pl. Slaok—Whitt 1992; Champagne 1995).
Amint a Nemzetközi Kritikai Geográfiai Konferenciát követ ő vitából is kiderült, ez
a zavar áthatja a kritikai földrajzot, s makacsul tartja magát. Ezért az itt felvázolt
kritikával egyébként egyetért ő cikkében egy kritikai geográfus, miközben számba
veszi a politikai aktivizmus különféle típusait, idesorolja a jótékonysági tevékeny-
séget is4 (Castree 2000). A jótékonykodás jó dolog lehet, s bizonyára a filantrópiá-
hoz is köthető egy (gyakran messze nem haladó) politikai nézetrendszer, ám a jóté-
konyságot aligha tanácsos összetéveszteni a politikai változással. Ezzel ellentétben
Marx úgy szőtte bele társadalometikáját a kapitalizmus elleni kritikai vádiratába,
hogy a politikai kritika kifejezze a tiszta moralitást, de ne az mozgassa.
5) A rések politikája: A társadalomelmélettel foglalkozókat, — akik er ősen buz-
gólkodnak annak a definíciónak a kiterjesztésén, hogy mi számít politikának, mi-
közben ugyanakkor igyekeznek kikerülni a létez ő politikai alternatívákat — az
1970-es évek óta a posztstrukturalizmus inspirálja, főleg a foucault-i eredmények,
amelyeket „politika a társadalmi élet réseiben" elnevezéssel lehetne illetni. Amit
Benjamin a lehetőség nyomvonalaként szemlélt, — az ismétl ődő mindennapi csele-
kedetek utánzásában bekövetkez ő változás lehetősége — az 1980-as és 90-es évek-
ben a politika elsődleges, ha nem kizárólagos helyeként nyílt meg. A rések politiká-
ja egy alternatíva lett, inkább menekülési útvonal a politikai felépítmény hagyomá-
nyosabb formáitól, mint azok kiigazítója. A politikai textusok elhallgatásainak és
kihagyásainak diszkurzív azonosítását felértékelve, meger ősített egy idealista fordu-
latot, de közben párhuzamosan azt is hangsúlyozva, hogy összefüggés van az ilyen
ábrázolások kritikája és a mindennapi életben fellelhet ő ellenállás mindenhol jelen-
levő sége között. Nem az a lényeg, hogy önmagában téves volt kiterjeszteni, mi
számít politikának; inkább az, hogy még az er őteljesebben megalapozott formákban
is, amilyen „az ellenállás mindennapi formáinak" James Scotts-i meghatározása, az
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
46 Neil Smith TÉT XVII. évf. 2003 s 2
ellenállás megjövendölése a mindennapi élet „felvillanásaiból" és „ujjcsettintései-
ből" a cselekv őképességet er ősen individualista társadalmi er ővé változtatta. Ez
pedig logikus módon ahhoz a kérdéshez vezetett, hogy mit ől lettek a szubjektumok
politikaiak (mi a „szubjektumformálás politikája"), az angol—amerikai világban
pedig reflektorfénybe helyez ő dött, hogyan járul hozzá a fogyasztás (a termelési
viszonyoktól határozottan megkülönböztetve) az identitások megteremtéséhez. Ma
ott tartunk, hogy a szubjektivitás kulturális kialakításáról szóló munkák zöme elve-
szítette valamennyi egyértelm ű kapcsolatát mindazokkal a politikai programokkal,
amelyekkel kezdetben összeköttetésben állt. Röviden: egyre inkább csak egy sko-
lasztikus gyakorlat. Gavin Smith (1999) antropológus Scottról szóló erőteljes és
egyértelmű kritikájában úgy érvel, hogy a rések politikájának felemelése a politikai
taktika szintjére, miközben a kizsákmányolás és elnyomás szerkezete és rendszere
tovább él, valójában megerősíti a szabályozás rendszerét.
Ez az öt különálló, mégis összefügg ő jelszó erőteljesen működik a kritikai geográ-
fiában, főleg angol nyelv ű változataiban. Kölcsönösen er ősítik egymást az úgyne-
vezett „kritikai politika" kialakításában, amely valójában nem jelent nagy veszélyt a
globális hatalmak — a kapitalizmus, a patriarchátus, a fajgy űlölet és az imperializ-
mus — fennálló szerkezetére és kapcsolataira. Inkább úgy t űnik, hogy — ellentétben a
különféle mozgalmakkal, amelyek nemzették őket — implicite egyfajta (el ő- vagy
neo-) liberalizmushoz (valamint individualizmushoz és idealizmushoz) visznek
vissza, amely messze van attól, hogy megegyezzék azzal a neoliberalizmussal — s őt,
még igazoló ellenzéki interpretációval is el tudná azt látni —, amely a jelenkori
globalizáció forgatókönyvét írja. Továbbá, amennyiben a hangsúly a látszólag
egyenrangú szerepl ők és harcok „befogadásán" van, és a cselekv őképesség kikerül
az elnyomás társadalmi struktúráinak kontextusából, az új társadalmi konstruk-
cionizmus nagyrészt magától értet ődőnek tekinti a társadalmi struktúrákat. Az
1980-as évek Nagy-Britanniájában a brit miniszterelnök, Margaret Thatcher híres
kijelentése az volt, hogy „a társadalom mint olyan nem létezik"; ma talán az a ve-
szély fenyeget, hogy a rendszerhez tartozó társadalmi struktúrák és társadalmi vi-
szonyok magától értet ődő nek vétele valójában ennek az érvelésnek olyan haladónak
látszó változatát csempészheti be, amely sokkal kompatibilisebb a neoliberalizmussal,
bármit támogasson is erkölcsileg, mint például a kapitalizmus marxista kritikájával.
Gavin Smith (1999, 33) hasonló észrevételt tesz. Ami ma „kulturális kritikaként"
fut, veti fel, „sokkal kényelmesebben beágyazódott a befogadás/kirekesztés
diszkurzusába egy [olyan] társadalom képével együtt, [mint] ... amely ellenében
vagy amelyen túlhaladva egy felszabadító program er őforrásainak helye lehetne.
Mivel a történelmileg azonosítható társadalmi formákhoz f űződő dialektikus vi-
szonyban nem manifesztálódik, a kifejez ődést olyan tapasztalatokban keresi, ame-
lyek ellenállnak a társadalomnak azáltal, hogy tagadják magát a társadalmit."
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s2 Jelszavak és könyörtelen kritika ... 47
Marxizmus
Jelen írás semmiképp sem vádbeszéd azok politikai motivációja ellen, akik a kri-
tikai geográfiához hozzájáruló mozgalmak erny ője alatt gyülekeznek. A lényeg
éppen az, hogy — ellentétben azzal, ami egy ilyen reakcióból következne — a jelen
kritika sem nem individualista, sem nem liberális vitapont. Aligha meglep ő, hogy
az 1970-es évek ótá er ősödő konzervativizmus időszakában az ellenzéki társadalmi
mozgalom magába szív valamennyit ebb ől a konzervativizmusból. A társadalmi és
politikai kontextus hiánya az elméletben a társadalmi és politikai kontextus még
nagyobb hiányát fejezi ki abban a környezetben, amelyben az elmélet létrejött. Ma
tehát sürgető szükség van arra, hogy újra feltaláljuk ezeket a politikai mozgalmakat,
és ismételten átitassuk őket a radikális szándékkal, amelyb ől eredtek. Ehhez termé-
szetesen nemcsak az ábrázolások, textuális elhallgatások és diszkurzív termékeny-
ség kritikájára van szükség, hanem arra is, hogy úgy használjuk őket és más eszkö-
zöket, hogy elérjük azt, amit Gavin Smith (1999) „a történelmileg azonosítható
társadalmi létformákhoz f űződő dialektikus viszonynak" nevez. A ma céljait esz-
közként kell helyükre tenni. A társadalmi formációk, folyamatok és viszonyok
elemzése — kifejez ődésük révén vagy másképp — az els ődleges cél.
A marxizmust, más elméleti és gyakorlati kritikához hasonlóan, folyamatosan újra
kell teremteni. A sztálinizmus társadalmi és politikai horror volt, amelyet annyira
tudunk elkerülni a jöv őben, amennyire — mindenekel őtt — megértjük, hogyan tudott
egyáltalán megtörténni. Az osztálypolitika nem garancia arra, hogy egy társadalmi
mozgalom ténylegesen megváltoztatja a világot. A konzervatív és a sz űk önérdek
vezérelte szakszervezeti mozgalmak szerte a világon, s talán f őleg az Egyesült Ál-
lamokban, mostanáig egyértelmű bizonyítékai ennek. Ez azonban ugyanúgy nem
jelenti azt, hogy az osztály felesleges, mint ahogyan a „kulturális kritika" vagy a
faji esszencializmus kritikája sem jelenti azt, hogy a kulturális politikát vagy a faji
alapú politikát el kellene vetni.
Marx az osztály jelentősége mellett érvelt, mert — szerinte — a kapitalista gazda-
ságban az osztálykizsákmányolás az értéktöbblet-termelés társadalmi alapja, ezért a
tőkefelhalmozásé és a gazdasági újratermelésé is s . Különleges helyeken és id ősza-
kokban a munkásosztály magában foglalhat sokféle faji és etnikai csoportot, továb-
bá a férfiak és a n ők sajátos kombinációját. Itt az a lényeg, hogy az osztály Marx
szemében az els ő és legfontosabb társadalmi kategória. Bár a kapitalista társadalom
sajátos gazdasági viszonyai hozzájárulnak a társadalmi és politikai viszonyok újra-
termeléséhez, és meger ősítik őket, az osztályviszonyok mozgósítják a sajátos gaz-
dasági viszonyokat, s nem fordítva. A társadalmi viszonyokat kell átalakítani, ha
meg akarjuk nyitni a politikai gazdasági rendszert a változások el őtt. Itt a munkás-
osztály, amelynek rendszerint részei az elnyomott nemzetiségek, fajok, s a n ők
többsége is, — minden jelenkori társadalomban — az alapvet ő fontosságú összetev ő,
pontosan azért, mert, bár a gazdasági tranzakcióban a munkások árucikként adják el
munkaerejüket, megtartják közvetlen társadalmi és politikai erejüket, részesei a kol-
lektív munkamegtagadásnak, készen arra, hogy lerombolják a gazdasági rendszert, s
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
48 Neil Smith TÉT XVII. évf. 2003 s2
hogy kiprovokálják a lecserélését valami mással. A kizsákmányolás ezen rendszeré-
nek megdöntése csak a munkásosztálynak jelenti a közös jót. Ez olyan eredmény,
amelyet a szorosan faji és nemi szempontú szolidaritás nem tud elérni, amennyiben
ezek az érdekek gyökeresen ellentétes osztályérdekeket foglalnak magukban.
Ebből az érvelésb ől gyakran két leegyszerűsítő következtetést vonnak le. El őször
is, gyakori az a feltételezés, hogy az osztály a marxi elemzésben valamilyen módon
filozófiailag vagy morálisan kitüntetett helyzet ű, vagy, hogy Marx romanticizálja a
munkásosztályt. Ez az olvasat nemcsak téves, hanem jelzés érték ű is a leegyszerűsí-
téssel kapcsolatban, amelyet megpróbál elkerülni. Amennyire Marx kitüntetett
szerepet ad az osztálynak és a munkásosztálynak mint a forradalmi változás kollek-
tív szerepl őjének, az inkább politikai, mint erkölcsi vagy filozófiai megítélést jelent.
A politika leredukálása a morálisra vagy a filozófiaira analitikai összeomlást jelent,
amely emlékeztet a modern liberalizmusra — amint err ől meggyőződhettünk —;
Marx viszont nem volt liberális. Másodszor: az is gyakori következtetés, hogy miu-
tán a forradalmi cselekv őerőt megtalálta a munkásosztályban, Marx az osztályt
valami módon változatlannak, a társadalmi átalakulást pedig elkerülhetetlennek
vélte, biztosra vette. Marxnak éppen ez az olvasata távolítja el a nem-osztály alapú
cselekvőképességet a politikai színtérr ől: a forradalom feltartóztathatatlanul követ-
kezik az osztálykategóriából. Azonban ennek az olvasatnak az idealizmusa is in-
kább a kortárs politikaelméletben és gyakorlatban, semmint Marx írásaiban kere-
sendő. Ahogy még a Wall Street-i brókerek is készséggel elismerték a Kommunista
Kiáltvány százötvenedik évfordulójának el őestéjén: Marx globális elemzését drá-
maian visszaigazolta a globalizáció beköszönte (Cassidy 1997). Ez pedig arra utal,
hogy bár mélyen alábecsülte a térbeliség viszonylagos tehetetlenségi nyomatékát (a
tér idő általi megsemmisítésének megszokott problémája), mindazonáltal rendkívüli
éleslátással értette meg a kapitalista fejl ődés pályáját. Hasonló érvényes arra is,
ahogyan az osztály fogalmát kezelte. Az osztályharcot övez ő optimizmusa saját
történelmi kontextusából kiemelked ő „rúdugrásnak" tekinthet ő. Viszonylag gyér
figyelmet szentelt a politikai szervezet zavaros ügyének, de nem okos dolog ezt a
hiányosságot, vagy akár a Szovjetunió mint munkásosztály-projekt nagy bukását
(nem 1989-ben, hanem az 1920-as évek közepén) az osztály és az osztálypolitika
elméleti tagadásának tekinteni.
Mondandóm zárásaként az eddig felvázolt kérdések közül úgy próbálok néhányat
konkretizálni, hogy azok kapcsolódjanak a mostanában megjelen ő globalizáció-
ellenes mozgalmakhoz. Vegyük a „Szabad Tibet" mozgalmat, amely az 1990-es
években jelent meg, a Világkereskedelmi Szervezet elleni, 1999-es seattle-i utcai
harcokat követ ően teljesedett ki, s vált e harc kiemelked ő szimbólumává. Ezt a
mozgalmat, amely Tibet kínai gyámság alóli felszabadításáért küzd, több minden
mozgatja: nemzeti és vallási identitás, liberális szocializmus-ellenesség és amerikai
protekcionizmus. Ötvözi a világméret ű és nemzeti-helyi törekvéseket, amennyiben
befolyásolja Kínának a globális kapitalista rendszerbe történ ő integrálódását, és
kihat a globális gazdasági és kulturális változások pályájára is. Központi jelképei a
szerzetesi ruhába öltözött tibeti szerzetesek és a dalai láma képmásai.
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s2 Jelszavak és könyörtelen kritika ... 49
Ez a mozgalom sokakat vonzott, akik a globálissal szemben a lokálisért, a diktatú-
rával szemben az emberi jogokért és Tibetnek a független demokráciák közé törté-
nő befogadásáért vívott harc élére állnak. Ami azt illeti, a „Szabad Tibet" mozga-
lom a mai kulturális kritika sok jelszavát egyesíti. A mozgalmat er ősítő és/vagy
kifejező buddhizmus az önreflexivitás modellje, s öntudatosan er őteljes kifejeződé-
se a „rések politikájának" az én és a vallás vonatkozásában. Ebb ől közvetlenül
következik, hogy a politika és a moralitás közé egyenl őségjel kerül. Bármennyire
csodálatra méltó is, e mozgalom emberi jogi prioritása messze nem „ártatlan", mi-
vel a hidegháborút követ ően az emberi jogokból — inkább többé, mint kevésbé —
gazdasági és politikai fegyver lett (Koshy 1999). A Kína elleni nyugati kampány
teljes egészében az emberi jogi diskurzus moralizmusát veszi át. De természetesen
egy tekintélyelv ű vallási monarchia nem lehet támogatható alternatívája a globális
kapitalizmusnak (vagy államszocializmusnak). Az Egyesült Államokban a tibeti
„lokalitásnak" nyújtott, a kínai önkényeskedés vagy a globális szabadpiacok elleni
támogatást nagyrészt a Kína elleni fajgy űlölettel kevered ő szűk nacionalista önér-
dek ösztönzi, melynek célja, megakadályozni, hogy az olcsó kínai munkaer ő még
közvetlenebbül legyen az amerikai t őke vetélytársa. A munkaerő értéke természete-
sen a társadalmi termelés és újratermelés kulcsfontosságú nexusa. Ebben az össze-
függésben tekintve, az úgynevezett emberi jogi küzdelmek, a reflexivitás, a befoga-
dás követelésének és a rések politikája nyílt támogatásának moralitása olyan nem
ártatlan jelentéseket vesz fel, amelyek messze a tibeti—kínai nexuson túlról erednek.
A neoliberalizmus nyelve segíti és szítja a tisztességes kereskedelem jellegzetesen
amerikai programját, miközben univerzálisként tünteti fel magát.
Marx ugyanezzel a dilemmával találta szemben magát, jóllehet inkább az angol,
mint az amerikai központú globalizációval kapcsolatban: hogyan lehet szembe-
szállni a szabad kereskedelemmel úgy, hogy egyidej űleg elkerüljük a szűk naciona-
lizmust? Az angol gabonatörvények visszavonását követ ő, 1848-ban született írásá-
ból kiderül, hogy Marxnak nem voltak illúziói a szabad kereskedelemről. A keres-
kedelem szabadsága — mondta — a t őke szabadsága. A szabad kereskedelem nem a
nemzetközi viszonyok kiegyenlít ődéséhez vezet, amint azt a globalizációs ideoló-
giák szakadatlanul ígérik, hanem az értéktöbbletet termel ő munkások nagyobb
kizsákmányolásához, az egyenl őtlen fejlődés fokozódásához. Ugyanakkor, „a pro-
tekcionista rendszer nem más, mint a nagyméret ű ipar létrehozása az egyes orszá-
gokban", s ezáltal „a világpiactól való függ ővé tétele". Ám a protekcionista rend-
szer konzervatív, szólt Marx érvelése, a szabad kereskedelem pedig romboló. Szét-
tördeli a régi nemzeti hovatartozásokat, s a végletekig viszi a proletariátus és a
burzsoázia közötti antagonizmust. Röviden: a szabad kereskedelem rendszere siet-
teti a társadalmi forradalmat. „Uraim, kizárólag ebben a forradalmi értelemben
támogatom a szabad kereskedelmet." (Marx 1976, 465)
Másfél évszázaddal kés ő bb a protekcionizmusnak ez a kritikája és a világos, kriti-
kai internacionalizmushoz való ragaszkodás továbbra is friss alternatívát kínál a
jellegzetesen kapitalista globalizációval szemben. Azt is remekül illusztrálja, mit
tehet a marxizmus elmélete a kritikai politikáért. Inkább az ellentmondások össze-
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
50 Neil Smith TÉT XVII. évf. 2003 s2
békítésére kínál lehet ő séget, mint megbénul tőlük: Marx ellenzi a szabad kereske-
delmet, de a protekcionizmust még annál is jobban. Rámutat arra a pusztító lényeg-
re, amit ma globalizációnak hívnánk, és f őként annak az új internacionalista politi-
kának a lehetőségére, amelyet megnyit. Ennek a politikának nemcsak földrajzi,
hanem társadalmi értelemben is internacionalistának kell lennie. A radikális femi-
nizmus, fajgyűlölet-ellenesség és antiimperialista politikák központi gondolatából
éppen ezért er őteljes analitikai kritikákat tudunk a felszínre hozni, amelyek elénk
tárják az elnyomás ezen formáinak rendszerjellegét. Ezek nem a kapitalizmus osz-
tálykritikájával szemben ellenségesek, de a radikalizmusuk — mint az osztálypoliti-
ka radikalizmusa — függ attól, mennyire hajlandók elfogadni a kritikát. A neolibera-
lizmussal összhangban álló mérsékelt reformokról prédikáló szocializmus — Blair
Nagy-Britanniájára, a „harmadik útra", és a német politikában Schröderre gondolok
— nem különb válasz, mint a középosztálybeli n ők szakmai érdekl ődése felé orien-
tált feminizmus. A politikai internacionalizmus összekovácsolása nem a kikristá-
lyosodott identitások közötti verseny, hanem sokkal egyszer űbb és sokkal gyakorla-
tiasabb kérdés: hatékony politikai mozgalmak létrehozása, amelyek vonzzák és
magukba szívják a munkásosztály életének élményét, és ösztönzést merítenek bel ő-
le. Oly sok a tennivaló, és már oly sok ember tevékenykedik. Ami a globalizáció
ellenes mozgalmat illeti, — hogy csak egy példát említsek — az amerikai bérek vi-
lágméretű elterjedésének követelésénél aligha tudnánk jobb kezdetet elképzelni.
Fordította: Miskolczy Lászlóné — Timár Judit
Jegyzetek
Jelen cikk a szerz ő 2. Nemzetközi Kritikai Geográfiai Konferencián (2000. augusztus 9-13. Taegu,
Korea) elhangzott el őadásának anyaga. Els ő, angol nyelv ű változata a konferencia kötetében jelent
meg: Smith, N. (2000) Of Shibboleths and Ruthless Critique: Marxism and International Critical
Geography — 2"d International Critical Geography Conference — Taegu. For Alternative 21" Century
Geographies. Korean Association of Spatial Environmental Research. (Vol. 2), Taegu. 41-52. o.
2
Az angol—amerikai világban erre vonatkozóan lásd az Environment and Planning A 32. (6) 2000.
tematikus számát, különösen Noel Castree, Ron Johnston és Neil Smith írásait.
Lásd erről Katharyne Mitchell (1993) korábban írt briliáns kritikáját.
4
A Nemzetközi Kritikai Geográfiai Konferencia moralitásról és etikáról szóló vitáját pedig lásd Katz
1998.
Erről a kérdésről lásd részletesebben korábbi munkámat (Smith, N. 2000), melyb ől a következő bekez-
dések származnak.
Irodalom
Cassidy, J. (1997) The return of Marx. — New Yorker. 20 and 27 October. 248-259. o.
Castree, N. (2000) Professionalisation, activism and the university: whither "critical geography"?
A. 6.955-970. o. —EnviromentadPlanig
Champagne, J. (1995) Ethics of Marginality. A New Approach to Gay Studies. University of Minnesota,
Mi nneapolis.
Fitch, B. (1989) What's left to write? Media mavericks lose their touch. — Village Voice Supplement.
May 19.19. o.
Neil Smith : Jelszavak és könyörtelen kritika : Marxizmus és nemzetközi kritikai geográfia
Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 37-51. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 2 Jelszavak és könyörtelen kritika ... 51
Johnston, R. (2000) Intellectual respectability and disciplinary transformation? Radical geography and the
institutionalization of geography in the USA since 1945. — Environment and Planning A. 6.971-990. o.
Katz, C. (1998) Lost and found in the posts: addressing critical human geography — Environment and
Planning D: Society and Space. 16.257-278. o.
Katz, C.—Smith, N. (1993) Grounding Metaphor: Towards a Spatialized Politics. — Keith, M.—Pite, S.
(eds). Place and the Politics of Identity. Routledge, London. 67-83. o.
Koshy, S. (1999) From told war to trade war: neocolonialism and human rights. — Social Text. 58.1-32. o.
Lefebvre, H. (1991) The Production of Space. Basil Blackwell, Oxford.
Marx, K. (1976) Ön the Question of Free Trade. Speech to the Democratic Association of Brussels at its
public meeting of January 9,1848. — Colletted Works of Marx and Engels. Vol 6: 1845-1848. Interna-
tional Publishers, New York. 450-465. o.
Merrifield, A. (2000) The Urbanization of Labor: Living Wage Activism in the American City. — Social
Text. 62.31-54. o.
Mitchell, K. (1993) Multiculturalism, or the united colors of capitalism? — Antipode. 25.263-294. o.
Mizuoka, F. (2000) A Tale of the Diverted Hare and Global Tortoise: the Tortured History of Critical
Geography in Japan. — 2"d International Critical Geography Conference — Taegu. For Alternative 21'
Century Geographies. Korean Association of Spatial Environmental Research. (Vol. 1), Taegu.
224-239. o.
Ramírez, B. (2000) Why is Geography so Conservative? Social Practice at a lack of and Alternative
Project in Mexico. — 2"d International Critical Geography Conference — Taegu. For Alternative 21" Cen-
tury Geographies. Korean Association of Spatial Environmental Research. (Vol. 1), Taegu. 21-29. o.
Slaok, J.D.—Whitt, L.A. (1992) Ethics and Cultural Studies. — Grossberg, L.—Nelson, C.—Treichler, P.
(eds.) Cultural Studies. Routledge, New York. 571-592. o.
Smith, G. (1999) Confronting the present. Towards a politically engaged anthropology. Berg, Oxford.
Smith, N. (2000) What happened to class? — Environment and Planning A. 6.1011-1032. o.
Williams, B. (1993) The competitive moralism of victimization. Unpublished lecture. Institute for Re-
search on Women, New Brunswick NJ.
OF SHIBBOLETHS AND RUTHLESS CRITIQUE: MARXISM
AND INTERNATIONAL CRITICAL GEOGRAPHY
NEIL SMITH
The rise of an international critical geography since the inaugural Vancouver conference in
1997 is both necessary and inspiring, but what coUnts as critical is very vaguely defined. As a
means of trying to focus our understanding of what is critical about critical geography, I try
in this to tackle some of the major shibboleths of this emerging political and intellectual
grouping. It is now conventional wisdom on the Ieft that we need to be inclusionary and self-
reflexive, there is a sense that all political struggles are equivalent, and a confusion of politics
with ethics, as well as a powerful place the most political of practices involves working not
so much in movements but ín the "interstices" of daily life. I challenge the usefulness of each
of these arguments in the context of 21st century international critical geography and
conclude with an appeal that we rethink the power of the marxist critique through what we
have learned from the critical engagement with these shibboleths.