Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

Tér és Társadalom                                                     XVII. évf. 2003    s 2: 13-35


       MULTIETNICITÁS ÉS AZ EURÓPA-ESZME I
                    (Multiethnicity and the Idea of Europe)

                                          ASH AMIN
Kulcsszavak:
Európa-eszme multikulturalizmus kulturális pluralizmus különböz őség állampolgár bevándorló
hovatartozás EU-szint ű jogok

A tanulmány az Európa-eszme jelentését és relevanciáját értékeli egy multikulturális, a nem európai
gyökerűek jelenlétéb ől és szokásaiból egyre többet merít ő kontinens kontextusában. A kirekeszt őnek és
múltba néz őnek ítélt klasszikus Európa-eszme kritikáját adva egy alternatív Európa-eszme megalkotásá-
ra is kísérletet tesz. Ennek alapja a migrációs térként érzékelt Európához tartozás különleges étosza,
nem pedig az európainak nevezett embercsoport tovább él ő kulturális értékei. Az egységet egalitáriánus
politikai elvekkel biztosítja, mint a kulturális pluralizmust és különböz őséget egyszerre támogató és
összeköt ő EU-szint ű jogok. Olyan demokratikus vitalitást nyújt, melyben nincs sem eredet-, sem célmí-
tosz, csak a polemizáló köznép iránti elkötelezettség.

     „Az európai romanticizmus      ...
                                     az a hagyomány, amellyel ritkán néznek szembe. Az a
     feltételezés él, hogy a folyamatosság és a közösség értékei, a hagyomány és a ha-
     gyomány átadása olyan értékek, amelyeket dics őíteni és védelmezni kell. Ezek az ér-
     tékek erősítenek meg bennünket eredetiségünkben.           ...
                                                               De nem maradi és reakciós
     mítosz-e ez, amelyet mi, európaiak leszármazottai mondogatunk magunknak, hogy
     központiságunkba kapaszkodhassunk, amikor meg akarjuk érteni, mit jelent az ott-
     hon? Miközben máshol a világban arra kényszerülnek, hogy elfogadják a változásokat
     és a folytonosság megszakításait, addig egyetemes értékként őrzik a hagyomány folyto-
     nosságát mindazok, akiknek hatalmukban áll meghatározni, mi az 'egyetemes' ". (lain
     Chambers 2001, 195)


                                             Bevezetés

   A tanulmány az „Európa-eszme" jelentését és jelent őségét mutatja be egy
 multikulturális és multietnikumú földrészen, amely egyre többet merít a nem euró-
 pai gyökerűek jelenlétéből és szokásaiból. Az Európa-eszme, még modern alkalma-
 zásában is, a kereszténységen, felvilágosodáson és a romantika örökségén nyugvó
 ideál marad, amelyet az európai integráció támogatói mozgósítanak mint olyat, ami
 hídként köthet össze eltér ő európai nemzeti kultúrákat. Európában, ahol rendkívüli
 kulturális kicserél ődés megy végbe, és ahova a világ minden tájáról özönlenek a
 bevándorlók, a klasszikus Európa-eszme meghökkent ően kirekesztő és múltba néző
 — gyenge motívum a jöv őhöz.
   Ez az eszme nem gyakorol nagy vonzer őt a fejl ődő országokból bevándorlók egy-
 re népesebb közösségére, akik — jogosan — meg akarják őrizni diaszpórájuk kultúrá-
 ját. Kevés kapaszkodót jelent az egyre számosabb kulturális „hibrideknek", akik
 utazásaik, fogyasztásuk, vegyes összetételük és társadalmi mobilitásuk révén komplex
                    Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                    Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

14     Ash Amin                                               TÉT XVII. évf. 2003   s   2

területi identitást hordoznak: helyit, nemzetit, európait és globálist. A jelek szerint
nem inspirálja azt a több millió európai születés ű európait sem, akik — félve a „kül-
ső felhígulástól", bármit is jelentsen ez a szókapcsolat — igyekszenek meg őrizni
etnikai-nemzeti identitásukat és kulturális örökségüket. Európában meglehet ősen
sokak számára helyi és kozmopolita otthoneszményként egyaránt problémás.
  Számít ez a hiányosság? Talán nem, ha az európai integráció ügye az EU-politika
működésének következ ő vonatkozásaiban keresend ő : közös valuta, az egységes
európai piac teljessé tétele, a tagállamok közötti kulturális csere, a közép-kelet-
európai országok csatlakozásának feltételei, az EU-szint ű intézmények és szabályo-
zások hatálya, és egyéb, határon átnyúló folyamatok, például a multinacionális
vállalatok árukereskedése, napi találkozás Európa többi részével a fogyasztás révén
és utazások során. Európának nevezett egységes tér épül függetlenül attól, van-e
közös identitás és egyesít ő eszmény. Ez a magyarázat azonban csak részleges. Az
EU vezető i és más Európa-pártiak nagyon is érzékelik, hogy az Európának nevezett
hely iránti közérzület és a vele való széles kör ű azonosulás nélkül a terv akadozni
fog, vagy befejezetlen marad; hogy az európaiaknak sok közös régi értéke és ha-
gyománya van (ami részben megmagyarázza a kelet-közép-európai országok iránti
lelkesedést és a Törökországgal szembeni fenntartásokat a b ővítés vonatkozásában);
és hogy Európa örök értékei — a méltányosság, szolidaritás és egyenl őség — külön-
leges globális kulturális és etikai elvként különülnek el a mindenre ráteleped ő ame-
rikai mintájú liberalizmussal és a világ más részein jelenlév ő barbársággal, baboná-
val és korrupcióval szemben. A jelek szerint tehát az Európa-eszme, bármi legyen is
a meghatározása, igenis számít az Európa-projekt jöv ője és Európának a világ „civi-
lizációjában" játszott szimbolikus szerepe szempontjából.
  A tanulmány els ő fele a multietnikumú és multikulturális Európa összefüggésében
értékeli a kortárs Európa-eszmét. A második az alternatív Európa-eszme kialakítá-
sára tesz kísérletet, amelynek alapja a közszféra speciális politikája és a migrációs
térnek tekintett Európához való tartozás különleges étosza, nem pedig az európai-
nak nevezett embercsoport tovább él ő kulturális értékei. Bemutat egy megfelel ő
EU-szintű jogokkal védett közösséget, amely egyszerre támogatja és köti össze a
kulturális pluralizmust és a különböz ő séget. Európa politikai magprojektjeként
demokratikus vitalitást ajánl, az európaivá válás eszméjét, amelynek olvasata az
egyenrangú és jogokkal felruházott, többréteg ű nyilvánosság lüktető összecsapásai-
ból származó, soha meg nem nyugvó kulturális alkotás folyamata. Nincs sem ere-
det-, sem célmítosz, csak a polemizáló köznép iránti elkötelezettség.

                                 Az Európa-eszme

  Az Európa-eszme története hosszú és változatos, irodalma nagy (lásd pl. Delanty
1995; Heffernan 1998). Alapja a középkorra visszanyúló régi hagyomány; a keresz-
ténységen, méltányosságon és demokrácián alapuló közös európai identitást ajánl.
Megidézték már a béke nevében egy gyakorta er ő szakos kontinensen, egységként a
közös ellenség (a Török Birodalom, az iszlám, a kommunizmus és az amerikanizá-
                        Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

TÉT XVII. évf. 2003    s2                  Multietnicitás és az Európa-eszme               15

lódás) ellen, és a „másiktól" — eltér ő erkölcsi felfogású és kulturális hagyományú
társadalmaktól — való különböz őségként. Az 1950-es években az európai egység
megalkotóinak az integráció jelentette a lehet őséget, amellyel — a méltányosságon, a
római jogba foglalt igazságosságon, a liberális demokrácián és a keresztényi könyö-
rületességben gyökerez ő humanizmuson nyugvó közösség segítségével — a
holokauszt borzalmainak megismétl ődése egyértelm űen elkerülhető.
  Az Európa-eszme egyszer űbb változata továbbra is áthatja az Európa-projektet, de
immár leginkább Európának a világpolitikában elfoglalt helyzetével összefügg ő
gazdasági és politikai-kulturális okok miatt. A gazdasági vetület egyszer ű: a gazda-
sági integráció gazdaságos termelést és piaci lehet őségeket ígér az Európa Rt.-nek,
hogy a világ főbb piacain versenybe szálljon az amerikai és japán vállalatóriások-
kal. A politikai-kulturális vetület továbbra is Európának a világban betöltött „civili-
zációs" szerepével áll összefüggésben, amint ezt Jacques Delors-nak a bruges-i
College of Europe-beli el őadása példázza:
   „Azon kapom magam, hogy olyan Európáról álmodozom, amelyik úgy gondozza
   mérhetetlen kulturális örökségét, hogy annak meglegyen a gyümölcse; Európáról,
   amely otthagyja a szolidaritás lenyomatát azon a világon, amely túl könyörtelen, és
   túlságosan könnyen megfeledkezik fejletlenebb tájékairól... Európa örök értékeir ől."
   (idézi: Nilsen—Stubb 1998, 68)
  Az európai kulturális politika értelmében, amely elismeri, és tiszteletben tartja az
egyes nemzetek különleges kulturális örökségét és pályáját, és támogatja „a demok-
rácián, igazságosságon és szabadságon nyugvó, közös, pluralisztikus humanizmust",
ezek az örök értékek egyszersmind össze is kapcsolják a tagállamokat (CEC 1987, 5).
  Az Európa-eszmét az a kritika érte, hogy primitív eszköz az EU állampolgárai kö-
zötti „európaiság-érzés" kialakulásának el ősegítéséhez. Például az EU Euro-
barométer elnevezés ű közvélemény-kutatásai azt mutatják, hogy 1998-ban az EU-
állampolgárok 43 százalékának nem volt semmiféle európai identitása — ami az
1992 tavaszán mért 38 százalékhoz képest rosszabbodást jelent —, s csak 11 száza-
lékuk gondolta, hogy az európai identitás er ősebb a nemzetinél (CEC 1998b;
1998c). Amint Mark Leonard (1998a, 46) megjegyezte, „még az az 50 százalék
sem tud határozott jelentést adni a szónak, aki 'európaínak' érzi magát; ez olyasmi,
amit esetleg akkor éreznek, amikor, mondjuk, japánokkal vagy amerikaiakkal talál-
koznak". Leonard (1998b, 7) azonban úgy érvel, hogy bár nincsenek er őteljesen
átérzett, egész Európán átível ő mítoszok, s ahhoz hasonló történetek sem, amelyek
a nemzeti identitásokat kialakítják, van Európának egyfajta „rejtett legitimációja",
amelyet „vakációkról készült pillanatfelvételek őriznek", és amely egy „eszköz-
rendszer, ami lehet ővé teszi, hogy az emberek közvetlenebbül éljék át Európát".
Hasonlóképpen vélekedik Chris Shore, aki felvetette, hogy „Európa kulturális sok-
színűségének élménye megszámlálhatatlanul sokféleképpen — a szupermarketekt ől
és moziktól kezdve a divatig és az ételekig — lett a mindennapi élet fontos dimen-
ziója" (Shore 1998, 50). Olyannyira, hogy:
   „Eric Cantona, Jurgen Klinsmann és Luciano Pavarotti közismert nevek Angliában.
   A Benetton és a Bata üzletei majdnem minden angol város f őutcáján megtalálhatók,
                     Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                     Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

16      Ash Amin                                               TÉT XVII. évf. 2003        s2
     míg a Marks and Spencer Strasbourg-ban és Brüsszelben nyit üzleteket. A Tesco-ban
     kapható balzsamecet, napon szárított paradicsom, calamata olívabogyó, porcini gom-
     ba és frissen sült francia baguette." (Shore 1998, 50)
  Azonban, ellentétben Leonarddal, aki a napi kulturális cserén nyugvó Európa-
eszme lehetőségében hisz, Shore kétségesnek tartja, hogy a fogyasztás új mintái
egyet jelentenek a közös európai tudatossággal: „Hogy az angolok jobban kedvelik
az indiai konyhát és a német autókat, nem vezet feltartóztathatatlanul indiai vagy
németidentitáshoz", és „meglehet, az angol szurkolók istenítik Eric Cantonát, attól
még utálhatják a franciákat". (Shore 1998, 50)
  Az Európa-eszme oszcillál a katolikus értékeken nyugvó eredeti eszmény (amely-
nek nemrégiben Romano Prodi [1999] adott hangot könyvében, abban a római kato-
likus alapértékeken nyugvó Európa, „a lélek Európája" mellett érvelve), Beethoven és
a magasztos felvilágosodás, a globális szolidaritás, a balzsamecet és egymás élmé-
nyének eszménye között. Egyértelm ű azonban, hogy a magasztos és a banális el-
képzelés is a részleges és viszonylag mozdulatlan, területileg definiált európai kul-
turális identitásokból általánosít. A helyi, nemzeti és európai identitások kulturális
sztereotípiák körül stilizálódnak, legyen szó keresztény örökségr ől, Beethovenről,
napon szárított paradicsomról vagy balzsamecetr ől. Mit jelentenek ezek az értelme-
zések egy multikulturális Európában?

                    Kultúrák egy multietnikumú Európában

  Sok tagállam lakosságának jelent ős része nem európai környezetb ől származik.
Az EU nem közöl adatokat sem a tagállamok állampolgárainak etnikai összetételé-
ről, sem földrajzi eredetér ől, csak az állampolgársággal nem rendelkez őkéről (va-
gyis az adott tagország állampolgársággal nem rendelkez ő lakosaiéról). Így szigni-
fikánsan alábecsülik a bevándorló népesség számát azzal, hogy nem számolnak
azokkal a „nem bennszülöttekkel", akik az adott ország állampolgárai (például brit
indiaiak vagy holland suriname-iak). Németországban például a lakosság 8,5 száza-
lékát a nem állampolgárok teszik ki, akiknek 74 százaléka nem európai uniós ál-
lamból származik (CEC 1997a).
  Kissé jobb mérce a külföldi születés ű lakosság aránya: ez a szám tartalmazza azo-
kat a bevándorlókat, akik állampolgárságot szereztek a befogadó államban, ám nem
tartalmazza a befogadó államban született utódaikat. 1994-ben (CEC 1998a) a kül-
földi születésű népesség aránya a kiválasztott tagállamokban a következ ő volt:
9,7 százalék Belgiumban, akiknek 41 százaléka EU-országon kívülr ől származott;
5,3 százalék Dániában (közülük 74 százalék az EU-n kívülr ől); 11 százalék Francia-
országban (közülük 78 százalék az EU-n kívülr ől); 9 százalék Hollandiában (közü-
lük 88 százalék az EU-n kívülrő l); 6,8 százalék az Egyesült Királyságban (közülük
71 százalék az EU-n kívülr ő l); 4,6 százalék Portugáliában (közülük 77 százalék az
EU-n kívülrő l); és 9,9 százalék Svédországban (közülük 60 százalék az EU-n kívül-
ről). A bevándorló szül őktő l származó második és harmadik generációs állampolgá-
rok beszámítása szignifikánsan inflálná ezeket az adatokat (az 1991-es népszámlálás
                        Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

TÉT XVII. évf. 2003   s2                  Multietnicitás és az Európa-eszme      17

  adatai szerint például csak a nem-fehér lakosság Nagy-Britanniában 5,5 százalék
  volt). A tagállamok multietnikumú és multikultúrájú társadalmak lettek. Ez már
  nemcsak a volt gyarmattartó országokra, Nagy-Britanniára, Franciaországra, Belgi-
  umra és Hollandiára jellemz ő , vagy olyan országokra, például Németországra is,
  amelyek olcsó vendégmunkásokat foglalkoztattak, hogy felpörgessék a gazdasági
  terjeszkedést, hanem többek között Svédországra, Ausztriára, Olaszországra, Görög-
  országra és Spanyolországra is, ahol az új bevándorlási hullám oka a világméret ű
  szegénység és elnyomás.
    Az EU-országok lakosságának viszonyulása a nem EU-országokból érkez ő be-
  vándorlókhoz továbbra is ambivalens. 1997-ben, az „Európa a fajgy űlölet ellen
 évé"-ben a Bizottság Eurobarométer-felmérése (CEC 1997b) azt mutatta, hogy az
 EU állampolgárainak 21 százaléka úgy vélte, hogy a „Földközi-tengert ől délre eső"
 területekről érkező ket, akik az EU-ban akarnak munkát vállalni, nem tanácsos be-
 fogadni; 60 százalék mondta, hogy fogadják be ő ket, de csak korlátozásokkal. Csak
  13 százalék vélte úgy, hogy korlátozások nélkül be kell fogadni őket. A spanyolok,
 finnek, írek, olaszok és portugálok voltak a legbefogadóbbak. Ezzel szemben Bel-
 gium (38%), Görögország, Franciaország (29-29 %), Ausztria (28%), Németország
 és Dánia (26-26 %) állampolgárainak több mint negyede gondolta, hogy ezeket a
 munkásokat nem kell befogadni. A külföldiekkel szembeni érzületek ugyanennyire
 nyugtalanítóak. Ugyanebb ől a felmérésb ől az is kiderül, hogy az EU népességének
 45 százaléka véli úgy, túl sok a külföldi a hazájában, 40 százalék, hogy sokan (bár
 nem túl sokan) vannak, s csak 10 százalék szerint nincsenek sokan. A vendégmun-
 kásokra vonatkozó mintákhoz hasonlóan, az emberek külföldiekkel szembeni atti-
 tű dje is nagy eltéréseket mutat a tagállamok között: magasabb a tolerancia Finnor-
 szágban, Írországban, Spanyolországban és Portugáliában, ám er ős az idegenelle-
 nesség Görögországban (71%), Belgiumban (60%), Olaszországban (53%) és Né-
 metországban (52%).
    A központi kérdést illet ően azonban — mármint, hogy fenyeget őnek érzékelik-e a
 multietnicitást/multinacionalitást — az eredmények nem igazolják a megérzéseket.
 Az 1997-es EU-felmérés azt mutatta, hogy a legtöbb európai nem találja nyugtala-
 nítónak a más nemzetiség ű ek (83%) vagy a más faji hovatartozásúak (81%) jelen-
 létét a hazájában. A jelek szerint ez a jellemz ő minta egész Európában Dánia, Bel-
gium és Görögország kivételével, ahol több mint 25 százalék találja nyugtalanító-
 nak a más nemzetiségűek vagy faji hovatartozásúak jelenlétét. Ez az átfogó és
országspecifikus véleményminta változatlan volt 2000 tavaszán (CEC 2000a). Az
összkép tehát úgy fest, hogy míg a bevándorlás szabályoZását az európaiak minden
jel szerint kívánatosnak tartják, a többség, f ő leg, akik a legkevésbé ágyazódtak be
kizárólag a nemzeti tradíciókba, viszonylag bizakodóak — 2001. szeptember 11-e
elő ttig legalábbis azok voltak — az országukban már letelepedett más nemzetiség űek
és etnikai csoportok jelenlétével kapcsolatban. Mindezt alátámasztja a 2000 augusz-
tusában végzett Eurobarométer-közvéleménykutatás alapján elkészített
1. táblázat, amely az EU-polgárok európai integrációval összefügg ő félelmeit tar-
talmazza. Nincsenek közvetlenül idegengy űlöl ő vagy fajgy űlölő félelmek, bár a
                  Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                  Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

18    Ash Amin                                              TÉT XVII. évf. 2003   s2

gyakoribbá váló drogcsempészettel, a szervezett b űnözéssel és a nemzeti önazonos-
ság elvesztésével összefügg ő aggodalmak a válaszadók gondolkodásában kapcso-
latba hozhatók az er őteljesebbé váló bevándorlással.
                                1. TÁBLÁZAT
                    Az EU-állampolgárok legfontosabb félelmei
                      (Most Important Fears of EU Citizens)
                                                               Az Eu-polgárok
                             Félelmek
                                                                   %-ában
 A munkahelyek áthelyezése az alacsony költség ű országokba          60
 A gazdák nehézségei                                                 60
 A nemzeti valuta megsz űnése                                        58
 A kábítószer-kereskedelem és a szervezett b űnözés növekedése       56
 A potenciális tagok túl sokba kerülnek az EU-nak                    53
 A szociális juttatások elvesztése                                   51
 Kisebb EU-támogatás                                                 48
 A nemzeti identitás elvesztése                                      47
 A gazdagabb országok többet fizetnek a többieknek                   45
 A nyelv elvesztése                                                  42
 A kis államok hatalmának elvesztése                                 38
Forrás: CEC 2000b.


                          Kozmopoliták és hibridek?

   Hogyan függenek össze az idegenekkel szembeni vegyes attit űdök a változó Eu-
rópa-eszmével? Mennyire fejezik ki a tolerancia gyenge jelei a „mi" és az „ ők"
között húzódó határok elhomályosítását a többszörös köt ődések kialakulóban lév ő
poszt-nacionalista kultúrájában? Vagy a tolerancia nem több a „másik" legitimáció-
jának felismerésénél mindkét oldalon? Valóban beszélhetünk toleranciáról Európá-
ban, amelyet a reakció és fajgy űlölet új formái, nevezetesen a 2001. szeptember 11.
után felerősödött beteges irtózás az iszlámtól és a menedékjogot kér ők bűnözőkként
és jóléti opportunistákként történ ő megbélyegzése jegyez? Túl egyszer ű megoldás
talán egyetlen állásponttal beérni, hiszen annyira hihetetlenül sokszín űek az Euró-
pával és a bevándorlókkal szembeni nemzeti érzületek, az európai bevándorlás- és
fajgyűlölet elleni politikák, kulturális preferenciák és identitások. Azt azonban
igenis állítom, hogy amennyiben új Európa-eszme van kialakulóban, az nem a kul-
turális keveredés és a hibriditás eszméje, hanem a különböz őség követelésén nyug-
 vó eszme, és olyan módokon, amelyek nem felelnek meg a hagyományos Európa-
eszmének.
   A bevándorlók Európájának haladó szellem ű értelmezése az, miszerint a beván-
 dorlás nyomán kialakuló hibriditás összhangban van a hagyományos kulturális
 határokat lebontó kozmopolitizmus szélesebb folyamataival. Így, a többszörös iden-
 titás és a többszörös területi hovatartozás dicséreteként, Európa „kevés poggyásszal
                         Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                         Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

TÉT XVII. évf. 2003    s2                  Multietnicitás és az Európa-eszme               19


utazhatna" (Pieterse 1999; 2001): ez egy folytonos kulturális áramlásban lév ő hib-
rid Európa. Ez az az Európa, amelyet a posztmodern kulturális elemz ők, akik a
helyi identitásoknak a globális kulturális keveredés körülményei közötti
hagyománytalanításáról írnak, a magukénak vallanak. Európában is mindannyian
többszörös identitású és hovatartozású hibridek lettünk:
   „A társadalmi pozíciók, a kapcsolódó hálózatok és referenciacsoportok elszaporodá-
   sával kialakult hovatartozások többszörös kötelékébe bonyolódott egyének ... Sokkal
   gyakrabban lépünk be ebbe a rendszerbe, és lépünk ki bel őle, mint régen. Vándorló
   állatfaj vagyunk. ... Ránk nehezedik tehát a nyomás, hogy változzunk, áthelyez őd-
   jünk, hogy megfeleltessük azt, amik egy perccel ezel őtt voltunk a kapcsolatok új
   kódjainak és formáinak." (Melucci 1997, 61)
  Zygmunt Bauman (1997) is azt mondja, hogy a hagyománytalanítás, a szabályozás
feloldása, az új világrendetlenség és meghatározatlanság nyomában kialakuló „bi-
zonytalanság mindent elárasztó érzése" és a „körülvev ő félelem" (1997, 50) új
„heterofil korszak" kell ős közepébe helyez bennünket, amelyben „már nem az a
kérdés, hogyan szabaduljunk meg az idegenekt ől vagy az idegenszer űtől, hanem az,
hogyan éljünk együtt velük — nap mint nap és állandóan" (1997, 88). Normatív
szempontból ez az értelmezés megnyitja az utat a többszörös és mozgásban lev ő
identitások Európája, és a „köztünk" és „köztük" lev ő különbségek fokozatos eltű-
nése felé. Olyan — egyszerre kisebbségi és a f ő áramlathoz tartozó — Európa ez,
amelyik visszafordíthatatlanul halad kozmopolita önmaga felé, miközben a kulturá-
lis keveredés kétségbe vonja az alapvet ő fontosságúnak kikiáltott hovatartozásokat.
   Ettől a kozmopolitizmustól Európa nagyon más eszményt kaphatna, ami nemze-
teken átível ő dacos önazonosításokra összpontosítana. Európa a kozmopolitizmust
tehetné meg az integráció és a befogadás új eszményévé, amellyel elkerülhetné az
uralkodó Európa-eszmével társuló elitizmust és Európa-centrikusságot, és megmu-
tathatná, hogy a kozmopolita törvényeken és egyetemes jogokon nyugvó, eredeti
kantiánus békeformula új erőre kaphat, hogy normalizálhassa és megvédhesse az
elvet, hogy európainak lenni annyit tesz, hogy dicsérjük a vándorló identitásokat
(Joseph 1999) és kulturális keveredést.
   Ez új és vonzó Európa-eszme, amely a társadalom különféle szeleteiben — a ki-
sebbségben és a többségben, a hazai születés űek és a bevándorlók között — megta-
lálható, az államok iránti, közös „érzelem nélküli h űségre" és a „szolidaritás gyenge
mintáira" (Turner 2000, 28) játszik rá. Azonban azt is feltételezi, hogy a kozmopo-
litizmus széles körben elterjedt kulturális megkülönböztet ő jegy. Milyen bizonyíté-
kok támasztják alá, hogy Európa „kevés poggyásszal utazik"? A kép nem letisztult.
El őször is, ha visszatérünk Meluccihoz, a „többszörös én" állapota és tudata két,
egymástól nagyon különböz ő, s valószín űleg egymásnak ellentmondó állapot:
   „... létezik egy mélyreható erkölcsi következmény: a megtartás és az elvesztés szük-
   ségessége, a félelmekkel és ellenkezésekkel vívott harc, de az is, hogy túl tudjunk
   lépni saját identitásunkon. [...] Ahhoz, hogy találkozhassunk egymással, jókora ug-
   rásra van szükség a tudatosságban, amely lehet ő vé teszi, hogy elfogadjuk: független
   individuumok és társadalmi csoportok vagyunk, ugyanakkor egymás mellett létezünk
   és kommunikálunk." (Meluccihoz 1996, 116)
                     Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                     Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

20      Ash Amin                                                   TÉT XVII. évf. 2003      s2
  E „jókora ugrás" nélkül — amely, mindaddig, amíg folytatódik az Európa-projekt,
valószínű leg nem szül sem közönyt, sem ellenségeskedést, — a „félelmek és ellen-
kezések" nagyon is uralhatják a határok érzékelt elt űnésére és a fenyegetett nemzeti
identitásra adott reakciókat. Nem egyfajta értelmezése ez a fajgy űlölet, a vallási
fundamentalizmus és a nacionalista érzületek napjaink Európájában tapasztalt újraé-
ledésének? Abban az Európában, ahol már nincsenek meg a hovatartozás régi bizo-
nyosságai; ami elmélyíti a változással szembeni védekez ő magatartást, és súlyosbít-
ja a különbözőséggel szembeni türelmetlenséget. Az etnikai tisztogatás, a bevándor-
lók és menedékjogot kér ők elleni erőszak, a nacionalista zászlólobogtatás, a regio-
nális szeparatizmus, a kisebbségek követeléseinek és a többség visszacsapásainak
Európa-szerte fellángoló harci villongásai b őséges bizonyítékkal támasztják alá
ennek lehetőségét.
  Akkor felmerül a kérdés, kire vonatkozik a hibrid vagy kozmopolita címke.
Jonathan Friedman (1997, 79) bizonyossággal állítja, hogy csupán egy sz űk kultu-
rális elitre — a „gyarmatosítás id őszaka után felbukkanó határátlép őkre": költőkre,
művészekre és értelmiségiekre. Robin Cohen is célzott éllel jegyzi meg:
     „Vannak azok, akik üdvözlik az új bizonytalanság eszméit, akik saját narcisztikus
     céljaik érdekében kutatják a fragmentálódás és képlékenység burjánzó fenomenoló-
     giáját, és a kulturális vagy politikai el őrenyomulás helyszíneként fetisizálják a hatá-
     rokat. Ezenközben a bevándorlók és a menedékjogot kér ők, a munkanélküliek és az
     elesettek, vagyis mindazok, akiknek biztonságra és védelemre van szükségük, gyak-
     ran lényegülnek át egyfajta nomád posztmodern h ősökké azok szemében, akik a biz-
     tonságot és a védelmet magától értet ődőnek veszik." (Cohen 1998, 15)
  A közelmúltban Jan Nederveen Pieterse (2001) reagált erre a fajta kritikára, újra
megerő sítve, hogy az emberi és nem emberi élet története a rétegzett hibridizáció
története; ahol nem maga a hibriditás, hanem a rögzült és tiszta kategóriák lényegi-
vé tétele az analitikai probléma. Véleménye szerint a hibriditáseszmék rávilágítanak
a „határok fetisizálása társadalmi tendenciájának" (Pieterse 2001, 1) azon problé-
máira, amelyek továbbéltetik a „mi", kontra „ ők" típusú gondolkodást, mialatt to-
vábbra is a társadalmi és geográfiai spektrum egészébe beágyazódott keveredés
valósága marad a realitás. Nagyon is elképzelhet ő, hogy a hibriditás gyakoribb
jelenség, mint azt a kritikát megfogalmazók feltételezik, ám helyesen mutatnak rá,
hogy a dics őítő irodalom elsiklik a kis el őrenyomulásban érintett nagy társadalmak
anyagi és kulturális politikái fölött. Egy ilyen politika magukat a társadalom alján
találókat — a bevándorlóktól és hontalanoktól az elidegenedett fiatalokig és munka-
nélküliekig —, saját anyagi és társadalmi jólétük érdekében, gyakran kényszeríti
(választással és el őítélettel) zárványszer ű csoportokba és szokások gyakorlására.
  De a „törzsiség id őszaka" (Maffesoli 1996) általánosabb megpróbáltatás; a társa-
dalom „fő áramlatainak" szintjén, az „átlagos" háztartásokban, szomszédságokban,
munkahelyeken és a nyilvános terekben a közösség és a hagyományok
hipermodernizáció és globalizáció okozta csendes elsodródása meger ősíti a mások
elleni, kézzel fogható határok iránti er ős vágyat. Lehet, hogy mindannyian hibridek
vagyunk, ahogy Pieterse (2001) állítja, ám — a jelek szerint — csak kevesen fogadjuk
                           Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                           Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

TÉT XVII. évf. 2003     s2                  Multietnicitás és az Európa-eszme           21

el, mivel ez megkérd őjelezi a kívülállókkal szembeni saját vegytisztaságunkat és
felsőbbrendűségünket. Bizonyos európai kulturális konfliktusok a következ ő fo-
galmakban érzékelhetők: az integráció, az amerikanizálódott fogyasztás, a brüsszeli
„bürokrácia", a bevándorlók és menedékjogot keres ők, az etnikai és egyéb
regionalista mozgalmak el őretörése okozta kulturális veszteség miatti aggodalmak.
Ezek nagyon is valós, a különbségeket jelz ő éles földrajzi és kulturális határokhoz
kapcsolódó aggodalmak. Köszön őviszonyban sincsenek a hibriditással!
  Hasonló a helyzet a szántszándékkal hibridekké válók között: hiányzik a kozmo-
politizmus biztonsága. Érzékeny m űvében, amely hat, vegyes házasságból született
nőről szól, és Angliában játszódik, Jayne Ifekwunigwe (1999) az olvasó elé tárja,
hogyan válik az elkerülhetetlen fajkeveredésben zajló mindennapjaik részévé az
öngyűlölet, zavarodottság, a fehér vagy fekete b őrű lét érzete közötti ingadozás és,
mindenek felett, a fehér és fekete közösségt ől egyaránt érkez ő gúny, elszigetel ődés
és a kategorizálás. Így Ruby, aki fehér b őrű férjével és egy fehér b őrű barátn őjével
utazgat Marokkóban, amikor automatikusan cselédnek nézik, arról panaszkodik,
miként éreztették vele, „hogy a férjem és fehér b őrű barátn őm házasok, és hogy a
gyerekek az övék. Fájdalmas és elszomorító volt." (Ifekwunigwe 1999, 80) Akoussa
— élettapasztalata alapján — hasonló következtetésre jut: „Úgy hiszem, hogy — min-
dent összevetve — a Fehér társadalom sohasem fogadott be. Úgy néznek rám, mint
aki beszennyezi a fajtájukat, mint egy betegre; ami még két fekete szül őnél, még
annál is rosszabb. Ha népirtásra kerülne sor, valószín űleg velünk kezdenék."
(Ifekwunigwe 1999, 112) Ebből a két élményből nyilvánvalóan nem lehet általáno-
sítani, mivel a társadalmi közeg, az osztály-hovatartozás és a b őrszín valószín űleg
számítanak, ám amit valóban felmutatnak, az a hibriditás meggondolatlan dics őíté-
sének veszélyei.

                           Hagyomány és különböz őség

  A különbözőség mindenekelőtt a kisebbségi etnikai-kulturális csoportoknak fon-
tos. Vegyük példaként az EU-ban él ő 17 millió muzulmánt. Az els ő generációs
muzulmánok józansága, jámborsága és alkalmazkodása (Werbner 1996) nem te-
remtett olyasmit, mint amit Angliában, Francia- és Németországban és más európai
országokban a kés őbbi generációkban fellelhet ő sötét bőrű európaiak vagy világ-
polgárok (kivéve talán a hozzám hasonló mobilis, félig már elszakadt, liberális
értelmiségiek körét). Ehelyett, Yasmin Alibhai-Brown szavaival élve:
    „Érdekes módon a fiatal, nagym űveltségű muzulmánokban a fels őbbrendűség új ér-
    zése alakul ki az áldozatlét révén. Sokukat vonzza az intifáda és a megvalósíthatat-
    lan, bár romantikus, pán-iszlám identitás eszméje, és az az elképzelés, hogy élhetnek
    a saját képzeletbeli ideológiai és vallási területeiken." (Alibhai-Brown 1998, 39)
  Alibhai-Brown (2000) a brit muzulmánokra vonatkozóan azt állítja, hogy a spekt-
rum — a jelek szerint — polarizálódott azokra, akiknek az iszlám identitás a legfonto-
sabb („számukra az integráció jöhet a legkevésbé számításba"), és a fiatal muzul-
                     Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                     Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.
22      Ash Amin                                                 TÉT XVII. évf. 2003     s2

mánokra, akik „önmagukra a társadalomban helyüket keres ő, szavazati joguktól
megfosztott más csoportok szélesebb mozgalmának részeként gondolnak" (Alibhai-
Brown 1998, 39; az ilyen szövetségek révén Malm őben megteremtett muzulmán
másság megkapó történetét lásd Ristilamminál 1996). Európa egyik esetben sem
játszik pozitív szerepet: „a feketék és az ázsiaiak között széles körben elterjedt
nézettől eltekintve, miszerint Európa fehér véder őd a fejl ődő világ ellen, vagy hogy
mi itt Angliában jobban élünk, mint az 'etnikai kisebbségek' a partnerországokban,
nincs kapcsolódási pont az EU-projekthez" (Alibhai-Brown 2000, 8-9).
   Létezik a diaszpórakötelékeket és a társadalomtól kért letelepedés/állampolgárság
erőteljes igényét magában foglaló hovatartozás alternatív geográfiája. Szüleikhez és
nagyszüleikhez hasonlóan, a fiatal muzulmánok a társadalmi többségt ől eltérőnek
tekintik magukat, ám velük ellentétben, sajátjukként formálnak igényt a nemzetre.
Már nem Angliában, Franciaországban és Németországban él ő muzulmánok, ha-
 nem angol, francia és német muzulmánok, s ebb ől adódóan a nemzeti közösség
részesei, mint bárki más. Az Észak-Anglia városaiban nemrégiben lezajlott etnikai
zavargások árulkodó aspektusa, ugyanakkor a francia, német, belga, holland és
 skandináv városokban tapasztalható kortárs etnikai kisebbségi tiltakozások közös
 vonása is, hogy nem csak a kisebbségi igények elismertetésér ől szóltak. Azzal,
 hogy a szomszédságokra, utcákra, parkokra és m űemlékekre sajátjukként tartottak
 igényt, a fiatal tüntet ők alapvetően kérdőjelezték meg a feltételezéseket, hogy kiéi
 is a nyilvános terek, amelyeket addig a fehér többségéinek és a nemzeti örökségbe
 ágyazott konvenciók körül kialakultnak tekintettek. A helyi fehér lakosságot, a
 médiát és a nemzeti lelkületet — úgy t űnik — a leginkább az háborította fel, hogy a
 „bevándorlók", bár jogosan követeltek állampolgárságot, és formáltak igényt a
 helyi születésre, vették maguknak a bátorságot, hogy megváltoztassák a helyi és
 nemzeti hovatartozás szimbólumait, mintha arra kérték volna a királyn őt, hogy
 viseljen csadort. Mindebben — bár fontos következményekkel jár a nemzeti kisebb-
 ségekre és a többségre nézve, kezdve a gazdasági és pénzügyi uniónak a munkahe-
 lyekre,' megélhetésre és a szabad mozgással összekapcsolódó kényszer ű helyváltoz-
 tatásra kifejtett hatásától egészen addig, hogy a fontos politikai döntések centrali-
 záltan Brüsszelben vagy Strasbourg-ban születnek — Európa mint a hovatartozás
 tere — furcsa módon — nem vesz részt.
   Az etnikai változtatást, természetesen nem mindenki viseli megkülönböztet ő jel-
 ként, mivel, ahogyan Jeff Spinner-Halev (1999, 69) megjegyzi:
     „Amikor a mélyen vallásos szikhb ől kanadai lovas rend őr lesz, otthon hamburgert
     eszik, és hétvégén kimegy a Toronto Blue Jay baseballmeccsre, a gyerekei a
     University of Torontora járnak, ahol részesei a saját kozmopolita életüknek, akkor ő
     és a családja azt a kozmopolita életet éli, amelyik több kulturális hagyományból táp-
     lálkozik."
  De ne ragadjon el bennünket ennyire a hév! A kozmopolita élet kísér őjeként
gyakran megjelenik az etnikai identitás, amely a közösség mindennapi biztonságá-
nak és kulturális táplálékának forrása. Pontosan ezzel magyarázható, hogy — a nem-
zeti és európai kulturális asszimiláció irányában tett minden egyes lépéssel — n ő az
                         Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                         Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 2                    Multietnicitás és az Európa-eszme         23

igény a felekezeti iskolák, a kulturális és vallási autonómia, a „szül őföld" felkeresé-
se, az „otthonról" szóló történetek vagy a család- és diaszpóratörténetek rekonstruá-
lása iránt (Werbner 1996). Ez azonban nem az elszigetel ődési politika követéséb ől
fakadó elutasítása az uralkodó irányzatnak, hanem egy etno-kulturális vetület átér-
zett értékének a jóváhagyása a másokkal való közös összekapcsolódás kötelékében.
Amint Bhikhu Parekh (2000) kifejti, „az ember ... kulturálisan strukturált világban
él, és ... nagy értéket tulajdonít kulturális identitásának", olyannyira, hogy „a kü-
lönböző kultúrák a jó élet jelentésének és vízióinak eltér ő rendszereit képviselik"
(Parekh 2000, 336).
   Parekh (2000, 337) azonban azt is megjegyzi, hogy mivel „a legprimitívebb kul-
túrák kivételével minden kultúrának bels ő pluralitása van, és ezek folyamatos pár-
beszédet jelenítenek meg eltér ő hagyományaik és gondolkodásmódjuk között";
mindegyik hordoz magában valamennyit a másikból; ritkán — sui generis — „poró-
zus szerkezetű és a küls ő hatásoknak kitett". A központi kérdés tehát az, hogy
mindezt felismerik-e és elfogadják-e. Aggasztó az a vonulat, melyben a kulturális
különbségekrő l szóló párbeszéd a fundamentalisták malmára hajtja a vizet; a fun-
damentalistákéra, akik a bevándorlóktól és az „idegen" kulturális hatásoktól meg-
tisztított, vér és rög szerinti területi hovatartozás Európáját követelik. A faj- és ide-
gengyű lölet gyorsan válik összeurópai jelenséggé: már nem csak egy-egy országban
tapasztalható, s nem lehet kényelmesen elhessenteni, mintha valamiféle kivétel
volna az egyenl ő jogok, a szabadság és a szolidaritás érintetlen európai hagyomá-
nyai alól. A nem fehér b őrű bevándorlókkal szemben húsz—harminc éve Angliában,
Franciaországban és Németországban megnyilvánuló kend őzetlen fajgy űlölet „az
emberi fajták állítólagosan eltér ő képességeire" játszott rá (Stolcke 1995); ez volt a
bevándorló (török, indiai, pakisztáni, afro-karibi és észak-afrikai) etnikai kisebbsé-
gekkel szemben megnyilvánult diszkrimináció és er őszak alapja a lakás- és a mun-
kaerőpiacon és a különböző politikai és szociális jogok megszerzése területén, az
utcán és a médiában. Bizonyos elemek még ma is megtalálhatók — talán nem annyi-
ra kend őzetlenül, mint a múltban, és csak a tudatosan fajgy űlölő egyénekben és
szervezetekben —, és átterjedtek más országokra is, amelyek az utóbbi id őkben
váltak a bevándorlók célpontjaivá. A faj- és idegengy űlölet megnyilvánulásának
sok rémsége megismétl ő dött abban, ahogyan az olaszok reagáltak a különböz ő
afrikai országok fel ől érkező bevándorlási hullámra a nyolcvanas években (Melotti
1997), továbbá a svédeknek és a dánoknak a világ minden tájáról érkez ő üldözöt-
tekkel szembeni liberális menedékjog-politikával szembeni reakciójában. Ragyogó-
an fogja meg a helyzet lényegét Albán Pred (2000) könyvének címe: „Még Svédor-
szágban is", a haladó szellemű szociáldemokrácia és a liberális értékek hazájában a
fajgyűlölet — különféle permutációiban — nyilvánvalóan jelen van már.
  Ám az új fajgy űlölet, pontosabban az új „kulturális fundamentalizmus" (Stolcke
1995), amely a kulturális különbségekre mint az etníkai alapon történ ő megkülön-
böztetés igazolására játszik rá, pán-európai jelenséggé n őne ki magát a bevándorlók
régi és új célországaiban egyaránt (Modood 1997). Míg a régi módszer az volt,
hogy a bevándorlókat kirekesztették, vagy nemkívánatos, illetve beilleszkedni nem
                     Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                     Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.
24      Ash Amin                                                  TÉT XVII. évf. 2003     s2
tudó idegenként visszatoloncolták, az új jelenség aggodalmakat fogalmaz meg a
negatív következményekkel kapcsolatban, mind „ránk", mind „rájuk" vonatkoztat-
va, akik „közöttünk vannak". Ők és kulturális szokásaik — az imádságtól és az ideo-
lógiától kezdve a fogyasztásig és a szórakozásig — felhígítják és aláássák szent ha-
gyományainkat és etno-nemzeti integritásunkat. Verena Stolcke (1995, 12) a követ-
kezőképpen foglalja ezt össze:
     „A jelenkori kulturális fundamentalizmus kétségtelenül közös kulturális örökségben
     gyökerezteti a nemzeti hovatartozást és az állampolgárságot. ... A feltételezés, hogy
     a területi alapon szervez ődött ország és annak lakossága zárt, megkülönböztethet ő és
     körülhatárolt kulturális örökségen nyugszik, [e fundamentalizmus] alkotóeleme."
  Még a deklaráltan idegengy űlölők és nacionalisták is, akik egyre inkább kihasz-
nálják a fehérek és a feketék mindenféle szövetségét, az átlaghoz hasonlóan, „kultu-
rális relativisták" lettek. Kampányt folytatnak a nemzeti és regionális kulturális
örökség megmentéséért, panaszkodnak az Európából érkez ő betolakodásra, aggód-
nak, mert veszélyesnek érzik a kisebbségek által követelt jogokat (például speciális
iskolák, ünnepeik, ünnepségeik, szokásaik elismertetése, társaságaik anyagi támo-
gatása stb.), és javaslatokat tesznek, hogyan lehetne az etnikai közösségeket elkülö-
níteni (a gettósítástól az önkéntes visszatelepülésen át a szigorúbb idegenrendészeti
szabályokig). Az új közhangulat nem annyira a fajkirekeszt ő, mint inkább a nemzeti
kulturális sztereotípiák iránti h űségen nyugvó politikákra játszik rá; s a tagság joga
valószín űleg átível az etnikai határokon (például a krikettet kedvel ő indiaiak az
angoloknak szurkolnak, amikor Anglia India ellen játszik; vagy a palesztinok a
mindenhol megtalálható nemzeti zászlót lobogtatják Dániában, vagy lelkesedést ől
kikerekedett szemmel sereglenek a májusfák köré Svédországban május elsején).
Nos, a hovatartozás próbája inkább a kultúra, mint a b őrszín vagy a küls ő ismertető-
jelek; ám ez ugyanennyire kirekeszt ő , és ugyanennyire türelmetlen a kulturális
keveredéssel szemben.
  Összefoglalva: egy sor szubjektum-pozícióból nézve, az új Európa átjárható hatá-
raival — minden jel szerint — sokkal kevésbé tere a boldog hibriditásnak, kozmopoli-
tizmusnak és a „régi" európai értékeknek, mint a különféle er ősségű kirekesztések-
nek és a kulturális különbségek nevében besz űkített határoknak. És valóban: ironi-
kus módon az új kulturális fundamentalizmus a különböz őségnek nagyrészt ugyan-
azon politikáira épít, mint a csoportautonómiát támogató multikulturális társadal-
mak érdekében történ ő haladó szellem ű érvelések. Kenan Malik (1998) például úgy
véli, mind a kulturális különbségek dicséretében gyökerez ő fajgyűlölet, mind a
fajgyűlölet elleni projektek révén az identitások igen gyakran mítoszok köré kövül-
nek és lényegülnek, ahelyett, hogy a „közösségek által szabadon választott identitá-
sok" alakulnának ki (Malik 1998, 134), aminek az a következménye, hogy „az
egyenl őtlenségeket megtűrik és súlyosbítják" (Malik 1998, 125). Jeff Spinner-Halev
(1999, 65) továbbmegy:
     „A multikulturalizmus, amely több különálló kultúrával próbál meg társadalmat lét-
     rehozni, mélyen fenyegeti az állampolgárságot. Ilyen multikulturális társadalomban
     az embereket nem érdekli az állampolgárság; az sem, hogyan lehet mindenki számára
                          Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                          Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

TÉT XVII. évf. 2003     s2                   Multietnicitás és az Európa-eszme            25

   kellemesebbé tenni a nemzetet; nem nagyon tör ődnek vele, hogyan hat a politika a
   legtöbb emberre vagy honfitársaikra. Még a „honfitárs" szó is idegenül cseng szá-
   mukra. Vannak zsidó, fekete bőrű , muzulmán vagy szikh társaik. Honfitársaik vi-
   szont nincsenek."
 Ebben a kulturális összefüggésben a régi Európa-eszmér ől fokozatosan kiderül,
hogy az egység korlátolt eszköze.

                              Egy másik Európa-eszme

  Mit jelent európainak lenni olyan térben, melyet az állandó mobilitás és átmeneti-
ség, a világ minden részéről jelen lév ő multikulturalizmus jegyez, s ahol az Európá-
nak nevezett helyhez lazán köt ődnek? Érdemes újra kitalálni Európát mint esz-
ményt? Vagy ésszerűbb az európai gazdasági és politikai integráció szolgálatába
állított pragmatizmus alá rejteni ezt a törekvést, s helyi és országos döntésekre bízni
a szociális és kulturális ügyeket? A (nacionalista, diaszpóra vagy pluralista) külön-
böző ség politikája-e a legjobb, amit remélhetünk, amit a nemzetállam és egyéb
értelmes szervez ődések és elkötelezettségek szintjén megkérd őjeleznek?
  Úgy gondolom, érdemes meg őrizni valamilyen Európa-eszmét, mert minden in-
tegrációs lépés közös gondokat és fejlesztéseket jelent, amelyekhez közös normákra
van szükség, és mert Európa nevében a társadalmi igazságosság, összetartozás és
kulturális tolerancia új, nemzeteken átível ő eszményeire tarthat igényt. Azonban
nem Európa „európaiságát" kívánom megvédeni — régóta fennálló közös kulturális
megjelenési formákat, mint a katolikus könyörületesség, a protestáns etika, a 'pasta'
vagy Beethoven. Amit meg akarok védeni, az inkább valamiféle étosz, így az ide-
gen empátiával fogadása, a kölcsönhatásban formálódó különböz őség, amelyet az
európai politikai filozófia — az egyetemes szabadságjogok felvilágosodás kori esz-
ménye, a francia forradalomnak az egyenl ő és szolidáris társadalomról alkotott
eszménye — elemeire támaszkodó jogok segítenek. Ezt a szintet megcélozva a vita
visszatérést jelent bizonyos elvont politikai-filozófiai elvekhez, azok kiegészítésé-
hez és kiterjesztéséhez annak érdekében, hogy az európai multikultúráknak új irá-
nyokat szabjanak. Mint ilyen, nem hordozza a vonakodó kozmopolita, amerikani-
zált, nemzetcentrikus vagy diaszpóra népességre ráteleped ő európai kulturális tradí-
ciók „nehéz poggyászát". Viszont nagyon is igényli a tudatba nehezen besulykolha-
tó és nehezen megvalósítható „közös érdekek és a ragaszkodás kötelékeivel össze-
 fogott" politikai közösség iránti elkötelezettséget (Parekh 2000, 341).
   Julia Kristeva szerint „a szabadságról vagy az emberi méltóságról alkotott európai
 vízió" (2001, 43) nagyban eltér a jogok és szabadságjogok liberális amerikai ha-
 gyományától, amelyet a tudomány és gazdasági haladás hasznosságával és számítá-
 saival hoz összefüggésbe. Feltételezése szerint az európai „társadalmi élmény" és
 „gondolkodásmód" alapja lehet:
     „a bensöséges, a különleges, az életm űvészet, az ízlés (göut), a pihenés (loisirs), a cél
     nélküli öröm (plaisirs pour rien), a kellem/kegyelem, (gráce), a véletlen (le hasard),
     a játékosság (le ludisme), a pazarlás (gaspillage), az 'elátkozott énünk' (la part
                       Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                       Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.
26      Ash Amin                                                 TÉT XVII. évf. 2003      s2

     maudite), vagy röviden a szabadság mint a minden más 'ügyet' megel őző 'világon
     való létezés lényege'." (Kristeva 2001, 42)
  Nem győz meg teljesen, ahogyan Kristeva különbséget akar tenni a haszonelv ű
Amerika és a költ ői magasságokban lebegő Európa között; az sem, ahogyan kultu-
rálisan jellemzi az európaiságot (bár abban egyetértek vele, hogy gyorsan fogyasztó
és számító korunkban nagy szükség van arra, hogy ezek a kulturális jellemz ők a
régi önmaguk legyenek).
  Inkább a „minden más ügyet megel őző világon való létezés" gondolata az, amely
— mint egy multikulturális Európa filozófiai lényege — megragad. Ismét Kristevát
idézve:
     „Létezik ... egy másik elképzelés a szabadságról, amely a görög világban bukkan fel.
     Filozófiájának lényege a Szókratész el őtti gondolkodás, amely a szókratészi párbe-
     szédben bontakozik ki. Anélkül, hogy valamilyen ügynek lenne alárendelve, azaz
     már a tudományos és m űszaki gondolkodás premisszáiként m űködő arisztotelészi
     'kategóriák' összefüggését megel őzően, ez az alapvet ő szabadság a léten, sőt, az ép-
     pen felszabadított nyelv létén (l'étre de la parole qui se lívre) nyugszik, amely ön-
     magához és a másikhoz szól, és így felszabadítja önmagát" (Kristeva 2001, 40; ere-
     deti kiemelés).
   Számomra az új Európa-eszme két alapelve ebb ől a társadalomontológiából fa-
kad: elvont elvek, amelyeknek inkább az emberi méltóság és kulturális megbecsülés
európai színvonalához, mint az európaiak közös kulturális hagyományaihoz van
közük. Kifogásként fel lehetne hozni, hogy egy ilyen szinten egységes projekt meg-
vitatása szükségtelen, ám az a keser ű igazság, hogy mindezt szükségessé teszi az
Európában mostanában tapasztalható egyre növekv ő méltánytalanság, amelyet a
politikai menedékjogot kér őknek, a harmadik világból érkezőknek és a muzulmá-
noknak el kell szenvedniük; azok a méltánytalanságok, amelyek már nem csak
jelenlétük jogát, hanem gyakran alapvet ő emberi jogaikat is megkérd őjelezik.
   Az egyik elv a vendégszeretet elve, amelyet Kristeva (2001) etimológiailag a gö-
rög étosz szóhoz kapcsol, s amelynek jelentése menedék (hely), vagy a rendszeres
ott-tartózkodás szokása. Ez ihlet ő és fontos étosz egy olyan Európa számára, melyet
a globális etnikai és kulturális keveredés, és a nagyfokú emberi mobilitás különböz-
tet meg. Az idegen iránti vendégszeretetet jelent ő Európa-eszme szerint európainak
 lenni annyit tesz: vendégül látni az idegent. Kristeva (2001, 35) szerint „felépíthe-
 tünk valamit ebből a szolidaritásból, mivel mindannyian az emberiség eljövend ő
 típusát alkotjuk: a teljességgel az egymást megérteni próbáló külföldiek/idegenek
 alkotta típust". Jacques Derrida (2001) hasonló felvetéssel lépett fel: Európában az
 etikát mint a vendégszeretet elvét úgy lehetne haladóvá tenni, ha visszatérnénk a
 városok mint menedékhelyek középkori eszméjéhez (érdekes, hogy az államot úgy
 állítja be, mint ami nagyon is belegabalyodik a nem állampolgárok befeketítésének
 gyakorlatába). A városok a most már „vendégnek" tekintett kívülállónak ismét a
 biztonságos menedéket jelenthetik a látogatás és a lakhatás jogának segítségével.
 Továbbléphetünk, és elgondolkodhatunk azon, hogy a menekült alakjának — amely
 most már tömegesen van jelen Európában, jogai viszont gyakorlatilag nincsenek —
 ki kellene kényszerítenie, hogy a nemzeti állampolgárság révén történ ő teljes jogát-
                         Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                         Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.
TÉT XVII. évf. 2003     s2                   Multietnicitás és az Európa-eszme              27

ruházás modern mércéjét radikálisan újragondolják. Arról van-e csak szó, hogy
Európa továbbra is korlátozza a nem állampolgárok növekv ő seregének jogait?
  Az új Európa-eszmében a menedék és nem az állampolgárság elve lehetne az el-
ismerés központi joga, ahogy Giorgio Agamben elképzeléseiben megfogalmazza:
   „El tudnánk képzelni olyan Európát — nem valamiféle megvalósíthatatlan 'nemzetek
   Európáját', amelynek katasztrófája már rövid távon el őrelátható, hanem területt ő l
   független, területen kívüli teret —, ahol az európai államok minden (állampolgárság-
   gal rendelkező és nem rendelkező) lakosa az exodus vagy a menekülés állapotában
   lenne; az európai státus ez esetben az állampolgár exodus-létét jelentené (olyan álla-
   potét, amely nyilvánvalóan lehetne a mozdulatlanság állapota is), Az európai tér így
   tovább már nem egyszer űsíthető különbséget jelentene a származás [nascha] és a
   nemzet között, amelyben a nép régi fogalma ... ismét politikai jelentést nyerhetne, s
   ezért határozottan szembehelyezkedne a nemzet fogalmával ... Ez a tér nem esne
   egybe sem a homogén nemzeti területekkel, sem azok topografikus összességével;
   inkább hatással lenne rájuk azáltal, hogy topológiailag artikulálja és perforálja őket,
   akárcsak a Klein-palackban vagy a Möbius-szalagban, ahol megállapíthatatlanná vá-
   lik a külső és a belső . Ebben az új térben — a kölcsönös területenkívüliség kapcsola-
   tába belépve — az európai városok újra felfedeznék a világ városainak ősi hivatását
    ..." Agamben (2000, 23-24)
  A következő részben visszatérek a „milyen jogokat, kiknek" kérdésére.
  Az új Európa-eszme második elve, amelyet Kristevától átveszek, a kölcsönösség
nyilvánossága mint a multietnikus Európa kulturális alkotmányának sarokköve. A
kortárs kultúra-elmélet és a posztkoloniális írások gyakorta ismételgetik, hogy fel-
építésünk kölcsönösségben és dialógusokban formálódik, ám ennek hatása az „ön-
maga" és a „másik" tudatára paradox. Mobilis és többszörös identitásaink megteste-
sülése a másokkal és a különböz ő kulturális hatással való különféle interakcióink-
ban egy globalizálódó világban összeakad az idegen és idegenszer űség mint határ-
célpont iránti igényünkkel, azzal, ami nem „én" vagyok, ami a nemkívánatos vagy
különböző „másik". Az idegen bennünk van, nem pedig egy közülünk. Ezt a para-
doxont érzékelteti csodálatosan a következ ő részlet, amely a hovatartozás ambiva-
lens kérdését ragadja meg, amelyet a rohanó, modern Párizs szívében él ő ősöreg, régi
vágású arab írástudó jelenléte vet fel még egy kozmopolita angol gondolataiban is:
    „A párizsi Barbés-ban, amely gyalog tíz percre van a Gare du Nord-tól, és amelynek
    nemrégiben kiterjesztették határait, hogy most már odatartozzék a Gare du Londres is
    — ahonnan a szupergyors Eurostar indul két óra ötven perces útjára, a La Manche-
    csatornán át a Waterloo pályaudvarra —, arab írástudókat lehet látni amint ott üldö-
    gélnek az utcasarkokon. Kuncsaftjaik, csakúgy, mint azokéi, akik az ötvenes években
    a kormányhivatalok környékén lófráltak a trinidadi Port of Spainben, amint azt V. S.
    Naipaul leírásából ismerjük, vagy, ha már itt tartunk, a mai Nápolyban, analfabéták.
    Pár fillér, s már ki is van töltve a hivatalos igényl őlap, amelytől azután beindul a bü-
    rokrácia gépezete. Ám ez itt, a párizsi utcán — alacsony, összecsukható kisszéken ül-
    dögél, hordozható asztalán tinta, toll, papír — személyesebb természet ű levelek meg-
    írására vár. Ő ugyanis nem kéréseket fogalmaz hivatalos francia nyelven, hanem — fi-
    nom mozdulatokkal jobbról balra haladva a papíron — arab kalligráfiával ír. Dolgozni
    szinte sohasem láttam." (Chambers 2001, 205)
                        Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.
28      Ash Amin                                                    TÉT XVII. évf. 2003      s2

  Hogyan értelmezzük ennek az idegennek a jelenléthez való jogát Európában? Mi-
ért az idegen? Idegen?
    „Szandál van rajta, turbánt visel, s a csíp ős ősz miatt dzsellabába burkolózott. Szem-
     ben az új iskola — sokszín ű, acélcsöves posztmodern építmény. Az utcai írástudó
     mozdíthatatlan méltósága kiemeli az idegen nyugtalanító jelenlétét. Tolla, a nyelv,
     amelyet beszél, egykorú az enyémmel. Elfordulhatnék, tettetve, hogy többé nem léte-
     zik, hogy csak furcsa maradványa az egykori bevándorlóknak, akik a „harmadik vi-
     lágból", a Maghreb-országokból érkeztek. Ám dönthetek úgy is, hogy jelenlétében
     egyszerűen az egzotikus és az archaikus betolakodását látom a modernitás világias-
     ságába. De egy nyomot is érzékelek, nem csupán a látásomtól és értelmemt ől rejtező
     másik világét, hanem inkább egy nyelvét és történelmét, amely feleletet és felel őssé-
     get keres az enyémben. Bár minden jel szerint külföldi, világos, hogy ez az ő városa
     is — s bizonyára jobban az övé, mint amennyire az 'enyém'. Mivel kénytelen vagyok
     átgondolni a modern tér összetett létrejöttét, amint az a Párizsnak nevezett kozmopo-
     lita helyen megszületik, érzékelem a másféleséget, integráns része ennek is és annak
     a modernségnek is, amelyet a magaménak vélek. Az arab írástudó, aki türelmesen ül-
     dögél az utcasarkon egy modern nyugati városban, nem történelmi véletlen. Jelenléte,
     bár különálló, mégis elválaszthatatlanul összekapcsolódó, megzavarja és újrakonfigu-
     rálja saját történelmemet, és réssé alakítja 'identitásom' zárját, ahol olyannal találko-
     zom, aki akaratomtól függetlenül létezik a világon." (Chambers 2001, 205-206)
  lain Chambers szerint az elismerés és a kulturális nyitottság jelentette kihívásnak
más szubjektivitásra és nyelvre, az utazás és bizonytalanság étoszára, a kapcsolat
etikájára van szüksége. „Nem... a birtoklás vágya, hanem a határtalané, amelyet
inkább felkeltenek, semmint kielégítenek. Így lakni egy helyen, a visszafojtott tör-
ténelmek helyén, amely lehet ővé teszi, hogy az enyém képviseltessék, ahol érzéke-
lik a koherens identitás hallgatólagos kegyetlenségeit, és ezért olyan hely is, amely
örökösen a nem otthonosat és a kísértetiest idézi, azt a törekvést jelenti, hogy a
történelemb ől a beteljesülés politikáját nyerjük ki, aminek a kimenetelét sohasem
ismerjük el őre." (Chambers 2001, 207).
  Chambershez hasonlóan Luce Irigaray (2002) megfontolásra javasolja, hogy
„fontos lenne, hogy mostantól tudjuk, hogyan fonjuk össze az ugyanolyan és a
másik szeretetét, az énhez és a valamivé váláshoz való h űséget a másikkal ... A
kulturális termékenységet ... az odafigyelés és a keveredés hatásai eredményeznék
..." (Irigaray 2002, 141). Ez nehezen teljesíthet ő kívánság, amelyhez bizonyos
szellemiségre vagy tudatosságra van szükség, amelyhez csak kevesen folyamodnak,
vagy csak kevesen tudják, hogyan kell hozzájuk folyamodni. Európa — akármit
mondjon is a piac szabadságáról, az egyén el őmeneteléről és a biztonságos határok-
ról — jelenleg nincs abban a hangulatban, hogy lemásolja azt a fajta kulturális kísér-
letet, amelyet az Új Baloldal és az 1968-as diákmozgalmak indítottak el. Irigaray is
egyetért azzal, hogy ez „új program, amelyre nem vagyunk kiképezve" (Irigaray
2002, 141), és el őrelépésként nem tud sokkal többet ajánlani a vegyes családoknál.
  Talán más szinten kellene reagálni a kihívásra: hivatalos nyilvánosságot adni a
multikulturális politikai modellnek, amely „elfogadja a kulturális sokszín űség reali-
tását és kívánatos voltát" (Parekh 2000, 340), legyen az európai vagy transzeurópai,
és elfogadja, hogy a haladó szellem ű társadalom dialógusokból építkezik. „Legf őbb
                        Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

TÉT XVII. évf. 2003    s2                    Multietnicitás és az Európa-eszme               29

gondja és törekvése, hogy fenntartsa a párbeszédet, s olyan légkört tápláljon,
amelyben hatékonyan halad el őre, kitágítja a határát a gondolkodás jelenlegi formái-
nak, közösen elfogadható elvek és intézmények egészét hozza létre" (Parekh 2000,
340). Ez az utolsó állítás kulcsfontosságú. A párbeszédre épül ő multikulturalizmus
megköveteli:
   „bizonyos intézményes el őfeltételek meglétét; ilyenek például a szólásszabadság, ki-
   alakult eljárásrendek és alapvet ő etikai normák, részvételt biztosító nyilvános terek,
   egyenlő jogok, odafigyel ő és a nyilvánosság el őtt elszámolni köteles hatalmi felépít-
   mény, és a polgárok jogosultságai. Továbbá alapvet ő politikai erények is, úgy mint
   kölcsönös tisztelet és tör ődés, tolerancia, önmérséklet, hajlandóság ismeretlen gondo-
   latvilág megismerésére, a különböz őség szeretete, új elképzelések iránti nyitottság,
   nyíltszív ű odafigyelés mások igényeire, a meggy őzés képessége és, hogy megoldat-
   lan különbségekkel együtt tudjunk élni, szükségesek hozzá." (Parekh 2000, 340)
  A másokkal való együttélés tehát megkívánja a közös jóváhagyást és kikényszerí-
tést bizonyos szabályok, közös politikai értékek és kulturális szokások révén.
Parekh (2000) szerint kétféle politikai filozófia járulhat ehhez hozzá: a liberaliz-
mus, amely az egyén jogait és szabadságait, és a multikulturalizmus, amely a cso-
port szintű identitások és kultúrák jogait és szabadságait hangsúlyozza (ám a dialó-
gus útján kialakult közös közösség kontextusában megfogalmazva, hogy elkerüljük
a sokféleségnek azt a politikáját, amely csoport szint ű elszigetel ődéshez és türelmet-
lenséghez vezet). Egy új Európa-eszme támogathatná ezt a kett ős filozófiát, s ezáltal
kimozdíthatná a helyér ől azt az uralkodó nacionalista elképzelésrendszert, amelynek
nevében annyi sérelem éri mostanában a bevándorlókat és más idegeneket, akiket
fajuk és etnikai hovatartozásuk miatt a gonosz megtestesít őiként bélyegeznek meg.
  De ez még nem minden. A másokkal való együttélés/a mások révén történ ő átala-
kulás elvébe ágyazódik be a deleuzi értelmezés szerinti elkötelezettség egy inkább
„séma-szer ű", mint „programadó" politika iránt, amely feltárja a „láthatatlant látha-
tóvá tevésben" rejl ő lehetőségeket (Rajchman 1999, 42), és a jöv őt az „újdonság
kérdéseként" fogadja el (Rajchman 1999, 46). Az új Európában nem követik a jó
élet el őre eldöntött eszméjét. Az alapeszme itt az agonizmus, vagy az egyenl ő és
hatalommal felruházott közösség demokratikus összeütközése mint a politikai elkö-
telezettség lényege és célja. Így a hangsúly áthelyez ődik az európai lét megel őlege-
zéséről az európaivá válásra, bízva abban, hogy a különböz őség mellé helyezése
elindíthatja a „folyamatot, amelyben valami mássá, most még nem ismertté válunk"
(Rajchman 1999, 48). Az empátia remélhet őleg abból fakad, hogy:
   „van kötődés ahhoz, ami más, mint az adott ember, és a másikban meglév ő különb-
   ség jelzéseib ől nő ki; létezik köt ődés, amely a vitában a türelem, a kölcsönös függés-
   ben pedig a nagylelk űség formájában mutatkozik meg, s nem arra törekszik, hogy
   egy nagyobb egység létrehozásával csökkentse a közte és a másik között meglév ő tá-
   volságot. ... Az agonisztikus tiszteletnek ez az étosza a disszonánsan kölcsönös füg-
   gőségek világában rendkívül fontos szerepet játszik a demokratikus politikák építmé-
   nyében: ... a távolság pátoszát az ellenvélemény, az együttm űködés és a hegemónia
   demokratikus viszonyaival ötvözi eggyé." (William Connolly 1993, 195 — idézi
   Schrift 2000, 156)
                     Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                     Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

30     Ash Amin                                                TÉT XVII. évf. 2003     s2

   A tanulmányban részletesen kifejtett okok miatt nincs garancia a „távolság páto-
 szára" az európai multikulturális elkötelezettség szabad piacán. Azonban amint a
 radikális demokrácia teoretikusai már felvetették, a nyilvános szféra, amely nyíltan
 elismeri a különböz őséghez való jogot, és b ő séges alkalmat teremt, hogy a kevésbé
 erő sek igényt formálhassanak arra, s meg is kapják azt, ami jár nekik (a Parekh által
 felvetett, s fent hivatkozott szabályok segítségével), épít ően tudja mederbe terelni
 az ellenséges politikát. Az így kialakított nyilvános európai szféra örömmel üdvö-
 zölné és támogatná „a demokratikus állampolgári létformák sokféleségét" (Mouffe
 2000, 73) és a „liberális demokrácia etikai-politikai elveihez — a szabadsághoz és
 egyenl ő séghez — való közös ragaszkodást" (Mouffe 2000, 102) azért, hogy a kultúr-
 politikát barátságos (agonizmus), nem pedig kibékíthetetlen ellenfelek közötti vetél-
 kedésként lehessen formálni. Ami dönt ő , hogy ilyen politikai térben a következmé-
 nyek magának a részvételnek a folyamatához kötődnek, nem a minta-állampolgárhoz,
 a teleológiához, az európai lét kikristályosodott eszméjéhez.
   Követve a kisebbség- és az a/-politika Gilles Deleuze-i megkülönböztetését,
 mindez az „al-politika" Európáját jelzi. Míg a kisebbség-politika gyakran az elisme-
 rés politikája, amely fiktív etnicitásra hagyatkozik, az „al-politika" abból a feltevés-
 bő l indul ki, hogy „bizonyos értelemben potenciálisan mindannyian a 'területi defi-
 níciók' el őtti idegen 'semmib ő l' származunk: mi, 'eljövend ő emberek'." (Rajchman
 1999, 50) A nemzeti (nacionalista) állam demokráciájának az európai integráció és
a globalizáció által történ ő szétzilálása tökéletes lehet ő séget nyújt a politika újrafo-
galmazásához, amely bevezeti „a demokrácia fogalmába a kisebbség mindeddig
képviselhetetlen „időszakát" (Rajchman 1999, 52). Az ígéret, hogy Európa az „el-
jövendő embereket" jelenti, „alapvet ően hiányos; ez a többszörös diaszpórák
posztkoloniális helye" (Werbner 1997, 263). A különböz őség és a különbözőség
mindennapos megvitatásának politikája, nem pedig a feltételezett kozmopolitizmusra,
az új fogyasztói identitásokra vagy hibriditásra épül ő identitás feltételezett közössége.

                               A közösség Európája

  Európa másik eszméjének e nyomon követései er őteljes szimbolikus értéket hor-
doznak, amelyek azonban — megfelel ő gyakorlati lépések nélkül — nem találnak
majd tömeges támogatottságra. A záró fejezetben azt a nézetemet fejtem ki, hogy
egy kis, ám jelentő s lépés Európa mint posztnacionális állam felé az alkotmányosan
védett egyetemes jogok er ő södése és kiterjesztése (az ottlakókra is, nem csak az
állampolgárokra). Ezek azok a jogok, amelyekb ől az anyagi biztonság és el őnyök, s
rajtuk keresztül az Európa iránti „alkotmányos hazafiság" lehet ősége (Habermas
1998) és az agonisztikus találékonyságra képes közösség fakad.
  A kiindulópont azon politikai, társadalmi és gazdasági jogok és normák — mint
egyetemes jogok — felfelé irányuló harmonizációja, amelyek, az emberek vélekedé-
se szerint, az európai állampolgárságból származó anyagi hasznot nyújtják. A jogok
nyújtásában az egyes tagállamok differenciáltan különbséget tesznek saját vagy
EU-s állampolgáraik és az állampolgársággal nem rendelkez ők között. Politikájuk
                        Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                        Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

TÉT XVII. évf. 2003    s2                  Multietnicitás és az Európa-eszme               31

és magatartásuk más és más az EU-n kívülr ő l jövő bevándorlással szemben. Eltér ő
jóléti (az egészségbiztosítástól kezdve az oktatáson át a segélyekig) és gazdasági
(például minimálbér, vezet ők és beosztottak viszonya, részmunkaid őben dolgozók
biztosításai) jogokat nyújtanak. Eltér ően bánnak az etnikai kisebbséggel (Hollandiá-
ban például működik az autonómia, Nagy-Britanniában a kulturális tolerancia,
Franciaországban a nemzet-képbe való beolvadás). Nem meglep ő tehát, hogy pél-
dául a skandináv országok attól félnek, hogy az EU lecsapolja a magas hazai jóléti
színvonalat, a briteket az aggasztja, hogy elvész politikai függetlenségük, az euró-
pai „dél" a hazai jóléti jogok er ősítése eszközének tekinti az EU-t, míg a nemzeti
többség mindenhol úgy tekint a bevándorlókra, mint akik tovább csapolják a forrá-
sokat, „elvesznek 't őlünk', hogy adhassanak 'nekik — (Markoff 1999, 32). Az EU-
 szintű egyetemes jogok segíthetnek mérsékelni az ilyen irigységet; emellett a több-
szörös lojalitásúaknak jó okot adnak, hogy akarjanak az Európa-projekt részei lenni.
   De visszatérve egy korábbi témára: kiket illetnének meg ezek a jogok? Csak az
EU állampolgárait vagy azokat is, akik az EU-ban élnek, de nem EU-s állampolgá-
rok? Ez az európai uniós jogról szóló szakirodalomban sokat vitatott és sokakat
nyugtalanító kérdés. Én viszont hajlok arra, hogy Yasemin Soysallal (1994) értsek
egyet: ha a bevándorlók jogait komolyan akarjuk venni, az állampolgársággal járó
jogokat le kellene választani nemzeti alkotmányukról, és helyettük az EU-n belüli
 ott-tartózkodáson, nem EU-s állampolgárságon nyugvó, az egyéneknek szóló, fel-
 ségterületeket átível ő jogokat kellene biztosítani. Rainer Bauböck (1995) hasonló
 álláspontot fejtegetett, amikor azt mondta, hogy minden külföldit megilletne min-
 den politikai jog, amint megfelelnek a tartózkodással kapcsolatos bizonyos el őírá-
 soknak. Más szóval: az ottlakókat az EU-n belül ugyanazon jogok illetnék meg, s a
jogosultság már nem függne a nemzeti állampolgárságtól, amelyet hírhedten nehe-
 zen tudnak megszerezni a bevándorlók, nem csekély mértékben azért, mert sokkal
 több garanciát nyújt, mint a puszta állandó lakosi státus.
   Ennek az ellentmondásos felvetésnek is megvannak a maga nehézségei, például a
 „kit engedjenek be Európába" er ődítmény-szerű politikájának lehetősége, az állan-
dó tartózkodási helyre vonatkozó szigorúbb szabályok, s a megfelel őség tolakodó
ellenőrzése. Másrészt viszont az Európában állandó lakosként él ők státusát
 egyenrangúsítja. Amint Gerald Delanty (1997, 299) megjegyzi:
   „Ha az állandó lakosi státust az európai állampolgárság alapjaként átfogóbban alakít-
   ják ki, a befogadás dimenzióját ki lehet terjeszteni. Az európai állampolgárság akkor
   nemcsak annak a körülbelül ötmillió EU-s állampolgárnak lehetne fontos, akik az EU
   más tagállamaiban élnek, hanem a mintegy tíz–tizenötmillió emigránsnak is."
  A státus ilyen egyenrangúsítása, továbbá az a földrajzi és kulturális mobilitás is,
amelyre ennek révén lehet őség nyílik, segíthet meglazítani a nemzethez f űződő erős
köteléket és h űséget, amelyet a jogoknak a nemzeti állampolgársággal történ ő ösz-
szekapcsolása történelmileg er ősített. Turner (2000, 30) reméli, hogy segít tudatosí-
tani „olyan tagság ideológiáját, amely üdvözli a bizonytalanságot, hogy odatartozunk,
ahol a 'végleges szókincsünk' sohasem végleges". Így a lojalitás és elkötelezettség a
peripatetikus állampolgárság Európájában való utazás és mobilitás terméke lehet.
                    Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                    Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

32     Ash Amin                                               TÉT XVII. évf. 2003    s2
  Milyen jogok lehetnek a posztnemzeti európai modellben? Soysal (1994) nagy-
részt emberi jogokra gondol, ám felvehet ő más is: politikai, gazdasági és szociális
jogok is. Véleményem szerint ezek között a jóléti ellátáshoz való jogok kulcsfon-
tosságúak abban a vonatkozásban, hogy azonnali anyagi el őnyöket nyújtanak, s
változást, hogy az oktatás, biztonságos lakóhely, egészségügyi ellátás stb. segítsé-
gével valakivé, másokká lehessünk. Gerald Delanty (1997, 293) érvelése szerint
„ha Európa nem képes szupranacionális szinten reprodukálni a jóléti államot, ...
nincs sok értelme értelmes európai állampolgárság mellett agitálni". Érdekes azon-
ban, hogy Delanty állításából hiányoznak a szavak: „nagyon valószín űtlen perspek-
tíva", s hajlok rá, hogy elfogadjam azt az álláspontot, miszerint az európai integrá-
ció egész történelme során a nemzeti kormányok féltékenyen őrizték a jóléti dönté-
sek — mint a fiskális és elektorális irányítás eszközei — feletti hatalmukat. De lehet,
hogy oly korban élünk, amikor — figyelembe véve az EU-n belüli fokozott mobili-
tást, a bevándorlók jelenlétét és a (leszálló ágban lév ő) jóléti változatosságot — er ő-
sebb az európai jóléti állam tömegtámogatottsága.
  Nem itt kell részletesen megvitatni, milyen jóléti jogokat kell közösen kezelni, s
melyeket nemzeti szinten megtartani. Csak azt az alapálláspontot szeretném leszö-
gezni, hogy sokat nyerhet a multikulturalizmus a transzeurópai egyetemes jogokra
épül ő állampolgárság új európai modelljével. Az a benyomásom róla, hogy kevésbé
megosztó, mint egy olyan kísérlet, amely megpróbálja rákényszeríteni az embere-
ket, hogy egy el ő re megadott Európa-eszméhez alkalmazkodjanak, és sokkal befo-
gadóbb, mint a csoport alapon szétválasztott jogok és identitások véget nem ér ő
elismerése.

                                        Zárszó

   Mostanában vannak jelei az er ő teljesebb egyetemes jogokon nyugvó, közösség
 Európája iránti kormányközi érdekl ődésnek. Az Alapvető Jogok Egyetemes Kartá-
jának legújabb változata meger ő sítette az emberi jogok védelmét, s kiterjesztette az
 állampolgársággal nem rendelkez ő kre is. Ennek eredményeként a 21. cikk megtiltja
 a nem, b ő rszín, etnikai és szociális eredet, nyelv és vallási meggy őződés szerinti
 megkülönböztetést. Nyújthatna néhány szabadságjogot, amelyekre az új Európa
 mint a hovatartozás és a valamivé válás új modelljének megteremtésére tett kísérlet
 terének létrehozásához van szükség. Ez azonban csupán kis lépés, amelyet a sza-
badság és az idegenek lehet ő ségeinek egyre gyakoribb EU-s és nemzeti szint ű meg-
 sértése közepette kell megtenni.
   A közösség Európája nem lehet többé az er ő tlen nyilatkozatok Európája. Egy-
részt, mert a faj- és idegengy ű lölet fenyegetése valós, félelmetes és kulturálisan
agresszív. Gyengeségnek gondolom, hogy míg a tagállamok hanyatt-homlok rohan-
tak, hogy közös erő feszítéssel vonják szorosabbra EU-s határaikat azzal az indok-
lással, hogy a túlzott bevándorlás fenyegeti a biztonságot, és kimeríti a kevés számú
jóléti forrást (bár a gazdasági menekülteket — ha fanyalogva is, de — befogadják),
nem tettek határozott lépéseket a fajgy ű lölet megszüntetésére, sem arra, hogy ke-
                            Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                            Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

TÉT XVII. évf. 2003       s2                     Multietnicitás és az Európa-eszme                33

zelni tudják a kulturális fundamentalizmus egyéb formáit. Az 1980-as évek végét ől
kezdődően az Európa Parlament inspiráló kijelentésekben ítélte el az európai faj-
gyűlöletet. Van néhány csodálatos, kötelez ő érvényű törvény a fajgyűlölet ellen
(például a 13. cikk), figyelemmel kísérik a faj- és idegengy űlölet megnyilvánulásait, s
a Bizottság sok irányelvjavaslatot terjesztett el ő a hontalanok és a harmadik világ-
ból jövők védelmére, akik már régóta állandó lakóhellyel rendelkeznek, és mene-
kültek vagy menedékjogért folyamodnak. Ezekhez azonban csak ritkán folyamod-
nak, a cselekvést pedig a nemzeti kormányokra bízzák. Az utóbbiak, mint ahogyan
vonakodnak feladni a jóléti ügyek irányítását, mindeddig még nem gyakoroltak
akkora nyomást, amekkorát tudnának, hogy hatékony, európai uniós lépések történ-
jenek, mivel ez meghagyja nekik a választást, hogy fajgy űlölet ellenes nemzeti
politikával engeszteljék ki az „otthoniakat", más EU-s nemzeteket pedig befeketít-
senek. Talán cinikus ez az értelmezés, de miért nem mozgósították a keresztény és
felvilágosult Európa-eszmét olyan er őteljesen a fajgy űlölet ellen, mint amennyire
erőteljesen a nem-európai nemkívánatos elemek ellen mozgósították?

                                               Fordította: Miskolczy Lászlóné — Timár Judit


                                             Jegyzet

 Jelen cikk a 3. Nemzetközi Kritikai Geográfiai Konferencia (Békéscsaba, 2002. június 25-30.) plenáris
  vendégel őadásának magyar nyelv ű változata.


                                            Irodalom
Agamben, G. (2000) Means Without Ends. University of Minnesota Press, Minneapolis.
Alibhai-Brown, Y. (1998) Islam and Euro-identity. — Demos Eurovisons: New Dimensions of European
  Integration. 13.38-40. o.
Alibhai-Brown, Y. (2000) After Multiculturalism. The Foreign Policy Centre, London.
Bauböck, R. (ed.) (1995) From Aliens to Citizens. Avebury, Aldershot.
Bauman, Z. (1997) The making and unmaking of strangers. — Werbner, P.—Modood, T. (eds.) Debating
  Cultural Hybridity. Zed, London.
CEC (1987) Fresh Boost for Culture in the European Community. European Commission, Brussels.
CEC (1997a) Migration Statistics 1996. Eurostat, European Commission, Brussels.
CEC (1997b) Standard Eurobarometer 48, Public Opinion on the European Union. Autumn. European
  Commission, Brussels.
CEC (1998a) The Population of Selected European Countries by Country of Birth. Eurostat (Statistics in
  Focus) 10. European Commission, Brussels.
CEC (1998b) Standard Eurobarometer 49, Public Opinion on the European Union. Autumn. European
  Commission, Brussels.
CEC (1998c) Standard Eurobarometer 50, Public Opinion on the European Union. Autumn. European
  Commission, Brussels.
CEC (2000a) Standard Eurobarometer 53, Public Opinion on the European Union. Spring. European
  Commission, Brussels.
CEC (2000b) Standard Eurobarometer 54, Public Opinion on the European Union. Autumn. European
  Commission, Brussels.
Chambers, I. (2001) Culture After Humanisnz. Routledge, London.
Cohen, R. (1998) Who needs an island? — New Formations. 33.11-37. o.
Delanty, G. (1995) lnventing Europe. Macmillan, London.
                              Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                              Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

34        Ash Amin                                                                          TÉT XVII. évf. 2003                s2
Delanty, G. (1997) Models of citizenship: definitig European identity and citizenship. — Citizenship
   Studies. 3.285-303. o.
Derrida, J. (2001) Ön Cosmopolitansim and Forgiveness. Routledge, London.
Friedman, J. (1997) Global crises, the struggle for cultural identity and intellectual porkbarrelling: cos-
   mopolitans versus locals, ethnics and nationals in an era of de- hegemonisation. — Modood, T.-
   Werbner, P. (eds.) The Politics of Multiculturalism. Zed, London.
Habermas, J. (1998) The Inclusion of the Other: Studies in Political Theory. MIT Press, Mass, Cambridge.
Heffernan, M. (1998) The Meaning of Europe. Arnold, London.
Ifekwunigwe, J. (1999) Scattered Belongings. Routledge, London.
Irigaray, L. (2002) Between East and Wes. Columbia University Press, New York.
Joseph, M. (1999) Nomadic Identities. University of Minnesota Press, Minneapolis.
Kristeva, J. (2001) Europhilia, europhobia. — Lotringer, S.—Cohen, S. (eds.) French Theory in America.
   Routledge, London. 33-46. o.
Leonard, M. (1998b) Europe's legitimacy gap. — Demos. Eurovisons: New Dimensions of European
   Integration. 13.46-47. o.
Leonard, M. (1998a) Making Europe: The Search for European Identity. Demos, London.
Maffesoli, M. (1996) Time of the Tribes: The Decline of Individualism in Mass Society. Sage, London.
Malik, K. (1998) Race, pluralism and the meaning of difference. — New Formations. 33.125-135. o.
Markoff, J. (1999) Our `common European home' — but who owns the house? — Smith, D.—Wright, S.
   (eds.) Whose Europe? Blackwell, Oxford. 21-47. o.
Melotti, U. (1997) International migration in Europe: social projects and political cultures. — Modood, T.-
   Werbner, P. (eds.), The Politics of Multiculturalism. Zed, London. 73-92. o.
Melucci, A. (1996) The Playing self. University Press, Cambridge.
Melucci, A. (1997) Identity and difference in a globalized world. — Modood, T.—Werbner, P. (eds.) The
   Politics of Multiculturalism. Zed, London. 58-69. o.
Modood, T. (1997) Introduction: the politics of multiculturalism in the new Europe. — Modood, T.-
   Werbner, P. (eds.) The Politics of Multiculturalism. Zed, London. 1-26. o.
Mouffe, C. (2000) The democratic paradox. Verso, London, New York.
Nilsen, B.F.—Stubb, C-G. (eds.) (1998) The European Union. Readings on the Theory and Practice of
   European Integration. L. Rienner, Boulder, CO.
Parekh, B. (2000) Rethinking Multiculturalism. Palgrave, Basingstoke.
Pieterse, J. (1999) Europe travelling light: Europeanization and globalization. — The European Legacy. 3.
   3-17. o.
Pieterse, J. (2001) Hybridity, so what? The anti-hybridity backlash and the riddles of recognition.
                                  18.219-245. o.                                                             —Theory,CultreandSociety.
Pred, A. (2000) Even in Sweden. University of California Press, Berkeley.
Prodi, R. (1999) Un' idea dell' Europe. II Mulino, Bologna.
Rajchman, J. (1999) Diagrams and diagnosis. — Grosz, E. (ed.) Becomings. Cornell University Press,
   Ithaca. 42-54. o.
Ristilammi, P-M. (1996) Alterity in modern Sweden. — Arvastson, G.—Lindqvist, M. (eds.) The Story of
   Progress. Acta Universitatis Upsaliensis, Uppsala.
Schrift, A. (2000) Nietzche, Foucault, Deleuze, and the subject of radical democracy. — Angektk. 2.151-161. o.
Shore, C. (1998) The myth of a Euro-identity — Demos. Eurovisons: New Dimensions of European
   Integration. 13.48-50. o.
Soysal, Y. (1994) Limits to Citizenship. Chicago University Press, Chicago.
Spinner-Halev, J. (1999) Cultural pluralism and partial citizenship. — Joppke, C.—Lukes, S. (eds.) Multi-
   cultural Questions. Oxford University Press, Oxford.
Stolcke, V. (1995) Talking culture: new boundaries, new rhetorics of exclusion in Europe. — Current
   Anthropology. 1.1-13. o.
Turner, B.S. (2000) Liberal citizenship and cosmopolitan virtue. — Vandenberg, A. (ed.) Citizenship and
   Democracy in a Global Era. Macmillan Press, Basingstoke. 18-32. o.
Werbner, P. (1996) Fun spaces: on identity and social empowerment among British Pakistanis. — Theory,
   Culture and Society. 4.53-79. o.
Werbner, P. (1997) Afterword: writing multiculturalism and politics in the new Europe. — Modood, T.-
   Werbner, P. (eds.) The Politics of Multiculturalism. Zed, London. 261-267. o.
                          Ash Amin : Multietnicitás és az Európa-eszme
                          Tér és Társadalom 17. évf. 2003/2. 13-35. p.

TÉT XVII. évf. 2003      s2                   Multietnicitás és az Európa-eszme            35

         MULTIETHNICITY AND THE IDEA OF EUROPE

                                       ASH AMIN
  This paper explores the meaning and relevance of the Idea of Europe' in the context of a
multicultural continent that increasingly draws on the presence and practices of people from
non-European backgrounds. It argues that in a Europe of extraordinary cultural interchange
and immigration from all corners of the world, the classical Idea of Europe is strikingly
exclusionary and backward looking — a poor motif for the future. The Idea continues to
appeal to the Christian-Enlightenment-Romanticist heritage of European nations, to mobilise
support for European integration.
  The paper develops an alternative Idea of Europe, one based on an evolving ethos of be-
longing in a Europe that is a migrant space, to replace an ethos based on the enduring cultural
values of a body of people called Europeans. It makes the case for unity around egalitarian
political principles such as a commons protected by appropriate EU-leVel rights, that can
both support and bind cultural pluralism and difference. It also proposes democratic vitalism
as Europe's core political project, that is the idea of becoming European, on the basis of the
vibrant clash of an empowered multiple public. No myth of origin, no myth of destination,
only the commitment to a plural demos.