Tér és Társadalom 17. évf. 2003/1. 19-40. p.
Tér és Társadalom XVII. évf. 2003 s 1: 19-40
A TÉR KÉP EGY OLVASATA ÉS A „TERÜLETI"
TERVEZÉS
(One Kind of Reading of the Space View and Spatial Planning)
FARAGÓ LÁSZLÓ
Kulcsszavak:
tér hely régió regionalizáció térhasználat térstruktúra területi, ágazati és rendezési tervezés
regionális tudomány
A szerz ő döntően poszt-pozitivista néz őpontból körülírja a tér általános fogalmát és speciális kategóriáit,
és tárgyalja ezek főbb jellemz őit. A térstruktúra kialakulásában döntő jelentőséget tulajdonít az emberi
térhasználatnak. Jellemzi a kis- és nagylépték ű tereket, kitér a globalizáció néhány területi aspektusára,
utal a regionalizáció sajátosságaira, és tárgyalja a térrel kapcsolatos fogalmak használatát. Mindezek
bázisán a közösségi tervezés olyan eljárását írja le, amelyben megteremt ődik a fejlesztési, a rendezési és
az ágazati tervezés egysége. Összegzés helyett reagál a Nemes Nagy (2003) által felvetett kérdésekre, a
területi tudomány dualitásával és paradigmájával kapcsolatban.
Hegel azt tanította, hogy az ember értelmi adottsága állandóan változik, annak a
társadalomnak, nemzetnek a történeti fejl ődése van rá hatással, amelyben él. E
gondolatot Marx tovább vitte és bemutatta, hogy egy nemzeten belül is lehetnek
eltérő ideológiákat képvisel ő osztályok, rétegek. Ma már állíthatjuk, hogy meghatá-
rozó eltérések lehetnek a területileg (kulturálisan) elkülönül ő csoportok tudása,
értékítélete között is, és ezek a különbségek jelent ősebbek lehetnek, mint az osztá-
lyok vagy rétegek tudata közötti eltérések. Így a tervezésnek nemcsak hagyomá-
nyos értelemben véve egyik dimenziója a tér, hanem a tervezésnek, mint új tudást
és akaratot konstituáló folyamatnak is, mert az arra ható társadalmi-gazdasági felté-
telek meghatározott területi struktúrán belül termel ődnek újra, a történetileg szituált
cselekvéshelyzetek a konkrét térhez köt ődnek, és a mindennapi élet szerepl ői —
emberek, intézmények, gazdálkodó egységek stb. — függnek e területileg újratermelt
viszonyoktól.
A térfelfogások történetileg is változnak. Foucault (2000) nagyobb történeti táv-
latban így mutatja be ezt a változást: A középkorban a helyek hierarchikus összes-
sége létezett, a helyek szembenállása (szent és profán, városi és vidéki stb.) és ke-
reszteződése alkotta a helymeghatározás terét. E zárt tér Galileinek köszönhet ően
kinyílt, és megsz űnt a középkori tér egyértelm űsége, a kiterjedés váltotta fel a
helymeghatározást. „Mára a szerkezeti hely lépett a kiterjedés örökébe, amely a
maga részér ő l a helymeghatározás utódja volt. A szerkezeti helyet pontok vagy
elemek közötti szomszédsági viszonyok határozzák meg, ezek pedig formálisan
sorozatként, elágazásként vagy rácsozatként írhatók le. ... A korban, amelyben
élünk, a tér a szerkezeti hely viszonyainak a formájában adódik számunkra."
(Foucault 2000, 148) A szerkezeti helyek a vonatkozó viszonycsoportokból kiin-
dulva írhatók le a legjobban. E viszonyokat még mindig a „süket szakralitással"
átitatott ellentétpárok (pl. magán- és közszféra, kulturális és gazdasági tér) hatják át.
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
20 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
„Jelenlegi korunk ... a tér korszaka lehet. Az egyidej űség, mellérendeltség, a közel és
a távol, a jobbra és a balra, a szétszóródás korát éljük. Olyan pillanat ez, ... amelyben
a világ nem annyira az id őn keresztül kibontakozó életként, hanem pontokat összekö-
tő és szálakat keresztez ő hálóként tekint önmagára." (Foucault 2000, 147)
Tér értelmezés
A térbeli összefüggések vizsgálatának pozitivista megközelítési lehet ősége egyre
inkább visszaszorulóban van, és egyre nagyobb a transzcendentális fejtegetések
létjogosultsága. Kvázi-objektív szemlélet csupán a geometria és a fizika meghatáro-
zott területein lehetséges, bár a geometria ugyancsak emberi gondolati konstrukció,
amelynek tapasztalati forrása a szubjektív érzékiség.' Az euklideszi geometria axió-
mái is már csak korlátozottan érvényesek,' és Heisenberg határozatlansági elve' az
egzakt mérésekbe vetett hitet is megrendítette. A pontosságra való törekvés nem
csupán idő- és költség-korlátokba, hanem magába az anyag természetébe ütközik. 4
ő, hogy az ilyen mélységekben rejl ő bizalomvesztés a napi gyakorlat szá- Felvth
mára érdektelen, és a „területi tudomány(ok)ban" a teret kvázi-objektív fogódzóként
kell értelmeznünk. Ezt látszik er ősíteni, hogy minden imaginárius tér is a tapasztala-
tokon alapuló „valóságos" tér elemeib ől (távolság, pont, tér, térhierarchia stb.) épül
fel, és magyarázataihoz is általában a geometriából és a földrajzi térb ől vett analó-
giákat használunk.
A gyakorlatban éppen ellenkez ő tapasztalataink is lehetnek. Például a társadalmi
teret minél kisebb egységekre bontjuk, és minél közelebb jutunk az egyénhez, annál
inkább a kognitív térnek, mint értelmezett társadalmi-gazdasági konstrukciónak,
mint életvilágnak van jelent ősége, és egyre kevésbé fontos a fizikai távolság, a
térstruktúra objektivitása, és annál jobban n őnek az értelmezésbeli különbségek és
vele a bizonytalanság.
A tér általános fogalmának megértésében és tudatos használatában segít Kant ma-
gyarázatának átgondolása. „Minden jelenség, formáját tekintve, tér meg id őben való
szemléletet foglal magába, mely valamennyinek a priori alapul szolgál." (Kant
1981, 141) „A tér nem egyéb, mint a küls ő érzékek minden jelenségének formája,
azaz az érzékiség ama szubjektív föltétele, mely mellett egyedül lehetséges szá-
munkra külső szemlélet." (Kant 1981, 52) Az érzékeléseink tárgyai a térben egymás
mellett léteznek. „Állíthatjuk a tér empirikus realitását (minden lehető külső tapasz-
talatra vonatkozólag), de egyszersmind transzcendentális idealítását, azaz, hogy a
tér semmi, mihelyt minden tapasztalat lehetségének föltételét elhagyjuk s olyasva-
laminek tekintjük, ami maguknak a dolgoknak szolgál alapul. De nincs is a téren
kívül más szubjektív, a küls őre vonatkoztatott képzetünk, mely a priori objektívnek
volna nevezhet ő. Mert egyikb ől sem származtathatók le szintetikus a priori tételek,
mint a térből." (Kant 1981, 53) Tehát sajátos kett ősség határozza meg térszemléle-
tünket: a tér egyrészt a rajtunk kívüli tárgyaktól független tiszta szemlélet, gondolati
konstrukció, másrészt minden létez ő formája, kerete; egyrészt absztrakt („szubjek-
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 1 A tér kép egy olvasata és a ... 21
tív") szemlélet, másrészt konkrét („objektív") tapasztalati elemekből álló gyakorlati
konstrukció.
A tartalmak nélküli — csak elviekben létez ő — tér egységes, egyforma „s űrűségű"
és üres, önmagában nem strukturálódik. Nem léteznek benne kitüntetett pontok,
amelyek körül a jelenségek szükségszer űen szervez ődnek vagy szervezhet ők. Tehát
csak az ember szemszögéb ől beszélhetünk térszerkezetr ől. A térstruktúrák részben a
használatból következ ő viszonyrendszerbő l erednek, másrészt a térszemléletünk
struktúrájának megfelel ő en alakulnak. A priori térszemléletünk történetileg változó,
korábban meghatározóak voltak a tapasztalatainkhoz köt ődő érzeteink, mára egyre
inkább képesek vagyunk ett ől elvonatkoztatni. A mindennapi életben a térr ől alko-
tott képünket leginkább az experimentális földrajzi tér és annak használata határoz-
za meg, és ez az az el ő zetes tudás, amelyben a jelenségek térértelmezése interpretá-
lódik, és amelyben, mint el őfeltételezésben a különböz ő térbeli összefüggéseket
konstituáljuk, amelynek megfelel ően cselekedeteinket térben szervezzük. Nem a
tő lünk független tér strukturálja az emberi cselekedeteket, hanem mi emberek a
térszemléletünknek megfelel ően alakuló térkapcsolatainkkal és azok objektivációi-
val hozzuk létre a térstruktúrákat. 5
Mindennapi létünk egyik dimenziója a tér, a másik pedig az id ő. Minden változás
(p1. mozgás) csak e két dimenzióban együttesen lehetséges. A tér-idő koordináták
megadásával válik egy általános (egyetemes) állítás konkréttá. Ha valamely létez ő
vagy elképzelt dologhoz megadjuk területi koordinátáit, elhelyezzük a térben, azzal
önmagán kívüli többlettartalmat is adunk hozzá. Konkrét térben az elemek egymás-
ra hatásának, azok kombinációjának más lesz a jelent ősége, mint ha a tárgyi szféra
elemeit önmagukban tekintenénk. 6
A valóságban a tér sohasem üres és homogén. Az érzékelések tere a magánvaló
világ tárgyain kívül tele van min ő ségekkel, értékekkel, utópiákkal, ítéletekkel, tö-
rekvésekkel stb. A tér mindezek együttlétezésének rendje, fizikai vagy virtuális
kerete. A térbeliség a (fizikai) elkülönülés és egymásra hatás sajátos egységét adja.
A különböző térhasználatok elkülönülnek (diszkrét jelleg) és a sajátos megközelí-
tésnek megfelel ően elkülöníthető ek, ugyanakkor illeszkednek egymáshoz (horizon-
tális kapcsolatok) vagy egymásba (vertikális kapcsolatok), azaz a tér folytonos, és
így az együttlétez ő elemei szükségképpen kölcsönhatásban vannak. A térhasznála-
tok által elkülönül ő térelemeknek viszonylagos autonómiájuk van, és ezáltal ver-
senyben, vagy akár konfliktusban lehetnek egymással vagy a természeti közegük-
kel, kívánatos esetben pedig harmonizálnak, kiegészítik egymást (kooperálnak), és
a megfelel ő közelségben (szomszédságban) vagy kapcsolatban (hálózatban) lév ők
mindenképpen hatnak egymásra.
Az együttlétezésb ől következik a szükségszer ű kölcsönhatás. Bármely térelem vál-
tozása hatással van a többi térelemre is. Eo ipso megváltoztatja az őt befogadó tere-
ket és hathat a horizontális struktúra más elemeire is. Például egy új gyártókapacitás
létrehozása zavarhatja a szomszédokat, kihat a munkaer ő-vonzáskörzetben lév ő
településekre és a világ bármely pontján hasonló terméket gyártók lehet őségeire.
Általában ígaz, hogy az egymásra hatás valószín űsége és erőssége a fizikai és az
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
22 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
időbeli távolság növekedésével egyre kisebb. A technikai és technológiai forrada-
lom (mobil távközlés, internet stb.), a globalizáció kapcsán egyre inkább szükséges-
sé válik e tétel finomítása, kiegészítése. Például a globalizált tereken belül a távol-
ság jelent ősége csökken, míg az abból kimaradók relációjában n ő .
Két, ugyanazokkal a min őségi és mennyiségi jellemz őkkel bíró tárgy ugyanazt a
teret nem töltheti ki, így azonosak csak, mint a tiszta értelem tárgyai lehetnek. Aho-
gyan az idő egyes pillanatai nem cserélhet ők fel, ugyanúgy nem cserélhet ők fel a tér
különböző pontjai sem. A jelenségek, a cselekvéshelyzetek, a döntési helyzetek
térben és id ő ben meghatározottak és megismételhetetlenek. Ha ugyanazt máshol
reprodukáljuk, akkor sem lesz azonos önmagával, mert ugyanannak a jelenségnek
két meghatározó immanens sajátja, az id őbeli és a térbeli koordinátái mások. Tehát
geometriai és filozófiai értelemben is állíthatjuk, hogy a tér két különböz ő eleme
(pontja, egysége) nem lehet azonos egymással. Fizikai paramétereit tekintve, két
azonos térelem szerkezeti helyzete, külső meghatározottsága eltér ő . Társadalmi-
gazdasági szempontból a különböz őség területi (helyi, regionális) sajátosságokban
jelenik meg. Amikor a térbeli elemzések, modellek az id őbeliségtől eltekintenek,
akkor hasonló hibába esnek, mint a térbeli dimenziótól való elvonatkoztatás esetén.
Annál is inkább, mert a tér meghatározott eleme, látszólagos változatlanság ellenére
sem azonos id őbeni eltéréssel önmagával. ?
A teret folytonos, de megszakított elemek sorozataként foghatjuk fel, amelyre
nem az egymásutániság a jellemz ő, hanem a megfagyott és széttört pillanat a ma-
gánvaló tárgyait, az embereket, cselekedeteiket, vágyaikat stb. eltér ő területi pozí-
ciókba és lehetséges funkciók sokaságába helyezi, amelyeket a térbeni viszonyrend-
szer köt össze, és teremt a megszakított elemek között különböz ő elrendez ődéseket.
E struktúrák létrejöttében a tudatosságnak és a beláthatatlanságnak (véletlennek)
egyaránt szerepe van. A szabályszer űségeket mutató, ismétl ődő elemek, események
térstruktúrákat alkotnak, amelyeknek megkülönböztetett jelent őséget tulajdonítunk,
fogalmakkal jelöljük, és esetenként materializáljuk is azokat.
A térbeli létezés nem csak, vagy nem egyszer űen az ember (társadalom) és a
természeti-mű vi környezet egymásra hatása. A jelenségek egyszerre játszódhatnak
le a konkrét fizikai, földrajzi és egyéb összefüggéseket feltételez ő terekben, azaz
konkrét és absztrakt terekben. Konkrét tér például a geometriai és a földrajzi tér,
még az absztrakt terek az egzisztenciális és imaginárius terek összessége. Gyakrab-
ban találkozunk az objektív és szubjektív terek megkülönböztetésével, de ez a
felosztás azon az episztemológiai el őfeltételezésen alapul, hogy a szubjektumtól
függetlenül létez ő magánvaló megismerhet ő és leírható. 8
A legszűkebb konkrét térkategória a geometriai tér. Ennél bővebb a földrajzi és
még tágabb az egzisztenciális terek köre. A természeti és m űvi környezet alkotja a
földrajzi értelemben vett objektív — Perroux kifejezésével banális — teret. A szubjek-
tív, de mégsem imaginárius terek (pl. társadalmi tér, mentális tér) egyre nagyobb
jelentőségre tesznek szert, és egyre n ő a tér e két kategóriája közötti különbség, az
egybe-nem-esés.' Ugyanakkor kétségtelen, hogy az absztrakt terek struktúráját is a
legtöbb esetben a valóságos terek adják, illetve e struktúrák a különböz ő megközelí-
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 1 A tér kép egy olvasata és a ... 23
tések közös nevez ői. A „primitív" társadalmak esetében a különböz ő absztrakt terek
többé-kevésbé egybeesnek és azonosíthatók a megtapasztalt földrajzi térrel. A fej-
lő dés, a technikai haladás következtében a különböz ő térstruktúrák egyre inkább
tágulnak és még a földrajzi vetületük is elszakad a konkrét kislépték ű terektől.
A területpolitika, a területfejlesztés szempontjából igen lényeges, hogy a társa-
dalmi-gazdasági akciók integráló eleme a tér. Ahogy a tér integrálja a társadalmi-
gazdasági eseményeket és sajátos viszonyt hoz létre a szerepl ők között, ugyanúgy a
területi megközelítések (vizsgálatok, koncepciók, tervek stb.) is szükségszer űen
interdiszciplinárisak és integratívak.
Alapvetően más kérdéseket vet fel a cyber-térben való gondolkodás és interveniá-
lás, ahol az id őtényező nek új dimenziói vannak, és a virtuális tér alakítása nem a
hagyományos eszközökkel történik. A térr ől ki'alakított általános (értelmezett) ké-
pünk alapján gondolkodunk a cyber-térben is, de konkréttá a programozói utasítá-
sok alapján a virtuális térben válik a gondolat. Az információs társadalom korában a
tér sok — de nem mínden — szempontból egy ponttá zsugorodik, és az elérhet őség
ideje is a zéró felé tart. A virtuális világban nincs tél és nyár, nappal és éjszaka,
mindegy, hogy városban élsz-e vagy falun, csak rá tudj kapcsolódni a hálóra.
Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a virtuális és a valós világ kapcsolatáról.
Hiába terjed sebesen az információ, hiába állnak rendelkezésre a világ minden pont-
ján szinte egy idő ben az információk, ha azok kézzelfogható hatása, a megszerezhe-
tő tudás hasznosítása ugyanazokba az akadályokba ütközik, mint korábban. Az
elérhető ség térbeli terjedése nagyon hasonló más, hagyományos technikák terjedé-
séhez, és az internetes kapcsolatok létesítése is követi a centrum-periféria hierarchiát.
Úgy tűnhet, hogy a virtuális világban a hagyományos értelemben vett teret elte-
methetjük, i° de napjainkban egyre b ő vül a térrel foglalkozó irodalom, és minden
olyan tudományban is egyre többet foglalkoznak a térbeliségb ől következő sajátos-
ságokkal, ahol korábban alig (közgazdaságtan és a különböz ő társadalomtudo-
mányok).
Az életvilág térstruktúráját meghatározó kis- és nagylépték ű terek
A tér strukturalizálódása szempontjából meghatározó az emberi térhasználat és
annak objektivációi. A sorozatosan el őforduló, ismétl ődő térhasználatok gyakran
tárgyiasulnak, a cselekvések, események a térstruktúra helyhez kötött elemévé
válnak (lakóház, munkahely, város stb.). Az egymás mellett (térben) létez ő jelensé-
gek térbeli viszonyaik, kapcsolataik alapján különböz ő elrendeződéseket (rendezett-
ség), térstruktúrákat alkotnak. A jelenségekben felismerhet ők általánosítható terüle-
ti szabályszerűségek, és meghatározhatók területileg eltér ő különbségek is. A tér-
használatban megmutatkozó alapvet ő eltérések alapján kis- és nagylépték ű tereket
különböztethetünk meg A területi különbségek fizikai-földrajzi adottságokra és
történetileg szituált kultúrspecifikus társadalmi különbségekre vezethet ők vissza,
amelyek jelentős egyenl ő tlenségeket eredményeznek. Korunk legjellegzetesebb
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
24 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
problémája a globalizáció és a lokális kultúrák közötti ellentmondás. Egyre inkább
e viszonyrendszer válik meghatározóvá a korábbi centrum-periféria problematika
mellett, helyett.
Alapvetően a kislépték ű terekben újratermel ődő tudáskészletéb ől, konceptuális
készletekből nyeri az egyén az „értelmezéseit", amikor nap mint nap kicseréli néze-
teit a világ dolgairól és ezáltal újratermeli saját identitását. A cselekv ő egyén „...
terméke azon hagyományoknak, amelyekben benne áll, azon szolidaritási csopor-
toknak, amelyekhez tartozik, s azon szocializációs és tanulási folyamatoknak, ame-
lyeknek alá van vetve. ... A kommunikatív mindennapi gyakorlat hálójává össze-
szöv ődő interakciók képezik azt a közeget, amelyen keresztül a kultúra, a társada-
lom és a személy újratermel ődik." (Habermas 1986, 191-192) A kisléptékű rend-
szerek (általában) informális önszervez ődések és saját akarattal, „politikával" ren-
delkeznek, amelynek els ődleges referenciakerete a lokális értékrend. E terekben az
„érzéki" és a szemt ől-szembeni kapcsolatok dominálnak, amelyeket a direkt szemé-
lyes kapcsolatok határolnak be. Térszemléletünket alakító érzeteket is alapvet ően e
kisléptékű terekben nyerjük. Az egyének, a kisebb közösségek minél inkább úgy
érzik, hogy „elvesznek" az egyre növekv ő, számukra átláthatatlan globalizálódó
világban, annál inkább felismerik a mindennapi életterük jelent őségét.
Az egyén és a társadalom biztonságát a kisebb csoportokban, kislépték ű terekben
találhatja meg. Greenbie (1976) vizsgálatai alapján állítja, hogy az ember, mint
társas lény — az állatokhoz hasonlóan — biztonságát térkapcsolatainak középpontjá-
ban keresi. Az ember számára a társadalmi-területi szervez ődések három fő típusa a
legfontosabb: (1) az individuális tér, (2) az otthon és (3) a szomszédok, a barátok, a
hobbi, a szolgáltatások, valamint a munkahely által meghatározott terület, amely a
legtöbb esetben nem más, mint a település.
Ma már nem húzódhatunk vissza a kislépték ű terek biztonságába, elkerülhetetlen,
hogy részesei legyünk olyan különféle kapcsolatokkal rendelkez ő embercsoportok-
nak, amelyeknek más-más társadalmi, politikai határai vannak, és egyre növekv ő a
földrajzi kiterjedésük. A mindennapi életben cselekedeteink egyidej űleg zajlanak
életterek, életvilágok sokaságában, különböz ő nagyléptékű térkategóriákban. A
technikai haladás és a globalizáció objektív tendenciáinak következtében az árukon,
a pénzen, a telekommunikáción keresztül mindenki kapcsolatba kerül egyre na-
gyobb és folyamatosan táguló terekkel.
A nagyléptékű területi kapcsolatok a közvetett kommunikáció segítségével túllépik
a területileg-kulturálisan identifikálódott csoportok határait. A nagylépték ű tér ver-
tikálisan és funkcionálisan jól strukturált, tranzkulturális, és nagyfokú mobilitást
tételez fel. A területfejlesztés szempontjából fontos, hogy minél nagyobb lépték ű a
működtetett rendszer, annál inkább megkívánják a tevékenységek magas fokú szer-
vezettségét, amelyet bürokratikus szervezetek, hatóságok irányítanak, nagy kiszol-
gáló apparátusok segítségével.
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 1 A tér kép egy olvasata és a ... 25
1. TÁBLÁZAT
A kislépték ű és a nagyléptékű terek jellemz ői
(Characteristics of Small Scale and Large Scale Spaces)
Kislépték ű terek Nagylépték ű terek
lokalizáció globalizáció
érzékek, érzelmek érdekek, számítás
személyes és „helyi" tudás explicit tudás
helyi értékrend, tradíciók „univerzális" értékek
személyes kommunikáció — közvetett bürokratikus kapcsolat
partnerség, horizontális kapcsolatok — vertikális hierarchia
területileg, kulturálisan meghatározott — transzkulturális (plurális)
területi identitás, helyi köt ődés — mobilitás
informális önszervez ődések formalizált, strukturált
szervezetek
saját „politika" ismeretlen eredet ű politika
stabilitás, szerves fejl ődés állandó változás, teljesítmény
orientáltság
Forrás: Saját szerkesztés.
Általánosságban megállapíthatjuk, hogy minél nagyobb lépték ű térről van szó,
annál jobban eltávolodunk az els ő oszlop jellemzőitől, és annál igazabbá válnak a
második oszlop állításai. Minél nagyobb lépték ű a térhasználat, annál globalizáltabb
a rendszer, és annál általánosabb (annak tartott vagy feltüntetett) normák alapján
működik. Ha a globalizációt valóban egyetemes, kulturális relativizmustól függet-
len erkölcsi normák vezérlik, akkor nincs konfliktus a globális és a lokális kultúrák,
térhasználatok között. Ma, sajnos err ől nem tudunk meggyőződni, és fennáll annak
a veszélye, hogy nem a megértésen és az elfogadáson alapul a globalizációt vezérl ő
normák befogadása, hanem egyoldalú érdekérvényesítés során válnak „valakik
lokális normái" metael őírásokká. Arra kell törekednünk, hogy tendenciájában érvé-
nyesüljön az, hogy a magasabb területi szintek m űködési elvei általánosabban elfo-
gadott normákon nyugodjanak, de be kell látni, hogy minél nagyobb (átfogóbb)
területi szintrő l van szó, az érintettek köre annál nagyobb (meghatározott esetekben
akár a föld teljes népessége), és annál nehezebb lefolytatni a normák elismertetésé-
hez szükséges nézetegyeztetéseket, diskurzusokat.
Egyre több olyan döntés születik az átlátható és befolyásolható kislépték ű tereken
kívül, amely hat a mindennapi életre. Minél nagyobb lépték ű térbeli rendszerekr ől
van szó, annál kisebb az esély, hogy az egyén vagy helyi közösség (akár a kor-
mányzat) hasson a döntésekre, részt vegyen azok kommunikatív megalapozásában.
A globalizált nagylépték ű terekben a médiák hatalma, az új t őkeáramlási formák
már-már veszélyeztetik a különböz ő államok szuverenitását, stabilitását is. A meg-
határozó multinacionális cégek és számos világszervezet döntéseire alig vannak
hatással a nemzetállamok kormányai (döntéshozói), a ráhatás inkább fordított. A
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
26 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
társadalom egyre kisebb hányada tudja, hogy ki, hol és miért hozza az életterét és
cselekvési lehető ségeit befolyásoló döntéseket. Az egyének, a kisebbségek, a ha-
gyományos és az újabb kis közösségek szenvednek életterük kolonizálásától, a
külső függőségtől. Részükrő l egyre fokozódik az elégedetlenség a küls ő meghatá-
rozottsággal szemben, mindenki joggal akar részt venni az életterét érint ő dönté-
sekben, amelynek eszközét sokan az „ideális vagy reális" kommunikációs közössé-
gek működtetésében látják.
A globalizáció nem fedi le az egész világot, és másként és különböz ő ütemben
terjed a gazdaságban, a társadalmi folyamatokban és a kultúrában. A globalizáció
felfogható egy hatalmas hálózatként, amely összeköti, majd saját érdekeinek megfe-
lel ően megváltoztatja a világ különböz ő pontjait, településeket, régiókat, országo-
kat, különböző nemzeteket és kultúrákat. E folyamat alanyai sok tekintetben
uniformalizálódnak, de egyben biztosan nem hasonlítanak egymásra, a haszonból és
a hatalomból való részesedésben. A globalizáció bels ő struktúrája hierarchikus
hatalmi rend szerint épül fel. A folyamat nem érték- és érdeksemleges, nem egy
önzetlen filantróp folyamat, még csak nem is multikulturális vagy plurális értékhor-
dozó, addig és úgy terjed, amíg a mozgató érdekek érvényesülését szolgálják, a
„színesítések", a területi adaptációk is a saját érdekérvényesítésük eszközei. A
globalizáció során uniformalizálódott elemek mobilitási képessége és hajlandósága
általában nagyobb, mint a szorosabb helyi-kulturális köt ődéssel rendelkezőké. Ma a
gazdasági fejl ődés legjárhatóbb útja a globalizáció, ami kulturális westernizációval
is jár, tehát ha az egyiket szükségb ő l elfogadjuk, akkor számolnunk kell a másik
folyamattal is.
A globalizáció olyan, mint a képviseleti demokrácia, sok vele a gond, de ma úgy
tűnik, kimaradni bel ő le még több bajjal járna („to be or to have a lunch"). A
globalizáció folyamata számos paradoxonnal van tele. Például lehet ővé válik a
munkahelyek otthonokba vagy helyi munka-állomásokra költöztetése, így lehet őség
kínálkozik a lakókörnyezetben, az életmódban meglév ő számos sajátosság fenntar-
tására. Ugyanakkor hiába tudunk minél több dolgot otthon, vagy a lakóhelyen elin-
tézni, egyre többet utazunk és a kommunikációs eszközöket (telefon, fax, computer)
is egyre gyakrabban vesszük igénybe. Elgondolkodtató, hogy a demokrácia és a
szabad verseny biztosítása önmagában kevés a magas gazdasági teljesítmény eléré-
séhez, és ezek hiányában is m űködhet a gazdaság hatékonyan.
A globalizációs hálózatok esetében is megvan az a kulturálisan meghatározott kis-
léptékű téregyüttes, amelyben gyökerezik, és f őleg fejl ődésének korai szakaszában
energiáját kapja. A kés őbbiekben n ő és terjeszkedik, esetenként leveleit (hálózati
egységeket) vagy komplett ágait (területi hálózati szakasz, profil) ledobhatja, de ez
is azt a célt szolgálja, hogy fennmaradjon, a gyökér és a törzs tovább er ősödjön,
hogy új erőre kapva tovább b ő vülhessen a hálózat, újabb területeket, embereket
érjen el.
A globalizációval nem eltű nik a területi-kulturális identitás, hanem — részben vagy
egészében — más identitás lép a korábbi helyi gyöker ű hovatartozás-tudat helyébe.
Az uniformalizálódás kétségtelen negatív tényén túl nem biztos, hogy minden
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 1 A tér kép egy olvasata és a ... 27
globalizációs trend önmagában káros. Úgy gondolom, hogy például, amikor egy
világhálózat alapvető higiéniás követelményeket honosít meg a világ elmaradottabb
területein, az önmagában nem baj, de kétségtelen, hogy nem kéne mindenhol „lete-
gezni" a fogyasztókat, és még többet kellene adaptálni a befogadó közegb ől a
globalizált (uniformalizált) egységnek is.
A kís- és nagylépték ű terek tovább strukturálódnak, pontosabban a térhasznála-
toknak megfelel ően tovább strukturáljuk azokat. Az egymásba illeszked ő társada-
lomszerveződési tereket („életvilág struktúrákat") a különböz ő megközelítések
eredőjeként az alábbiakban foglalhatjuk össze:
személyes terek
—intim szféra
—otthon/háztartás
lokális terek
—szomszédság
—lakókörzet (településrész, kerület)
— település (helyi önkormányzat)
regionális terek
— kistérség/mikrokörzet (kistáj, városi
vonzáskörzet)
—mezokörzet (gazdasági körzet, megye)
— nagytérség (régió, országrész)
makro-terek
—ország
— ország-csoport
— világ (föld)
A magasabb területi szint az alacsonyabb szinten lév ő téregységeket szükségsze-
rűen magába foglalja, ez a vertikális területi struktúra természetes formája. Minden
téregység vizsgálható a részegységek aggregátumaként és mint szintetizált új tarta-
lom. A nagyobb téregység a kisebb téregységekb ől épül fel, és valamilyen többlet-
tartalmat is hordoz. Kant 7+5=12 példáján (Kant 1981) jól szemléltethet ő az össze-
függés. Sem a 7, sem az 5 képzetében níncs benne a 12. A 12 létrejöttéhez kell az
is, hogy a kettő összetartozását, összeadását is hozzágondoljuk. Ezzel együtt ka-
punk egy szintetikus egyedi tételt. Egy adott téregységet vizsgálhatok, mint külön-
féle jelenségek aggregátuma, szintézise (p1. a régió, mint a 12), és közelíthetem az
egymás mellett létez ő folytonos alkotó elemek felül is (mint az 5 és 7; azaz például
a régiót alkotó megyék). De dönt ő, hogy mit gondolunk az összetartozásról, mi a
magasabb területi szinten történ ő összegzés jellege!
A valóságos területi szintek átfogó entitások hierarchiáját alkotják. E rendszerben
egymásra épülnek a struktúrát alkotó m űködési elvek. „... a hierarchia logikai
szerkezetéb ő l következik, hogy egy magasabb szint csak olyan folyamat által jöhet
létre, mely az alacsonyabb szinten nem nyilvánul meg, vagyis olyan folyamat által,
amely ezért kiemelkedésnek (emergence) min ősíthető." (Polányi 1997, 200-201)
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
28 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
„Egy szervezeten belül mindig a magasabb elv szabályozza a közvetlenül alatta
lev ő elv által nyitva hagyott határt. M űködése során az alacsonyabb elvre támasz-
kodik, anélkül, hogy beleavatkozna annak törvényeibe, és mivel a magasabb elv
logikailag nem magyarázható az alacsonyabb fogalmai által, az alacsonyabb szinten
keresztül megvalósuló működését id őnként kudarc is kísérheti." (Polányi 1997,
204) 11 A magasabb szintű területi funkciók mindig alacsonyabb szinten konkretizá-
lódnak, de az alacsonyabb szintek csak abban az esetben, annak arányában járulnak
hozzá, vesznek részt a megvalósításában, ha az egyben az ő saját céljaik elérését is
szolgálja.
A magasabb szint létezése mindig a kevésbé átfogó alacsonyabb szintekben gyö-
kerezik! Az alacsonyabb szintek a magasabb (összetettebb, bonyolultabb) szintek
átfogóbb m űködési elveinek keretein belül m űködnek. Az alsóbb szint ű entitások
autonóm szükségletei pedig behatárolják a fels őbb szintű entitás hatókörét. Tehát
minden szint a saját, és a magukból alkotott magasabb szintek törvényszer űségei
szerint m űködik. A fels őbb szintek m űködése nem magyarázható az alsóbb szinte-
ket alkotó egységek m űködése alapján, minden szintnek saját m űködési elvei (tör-
vényszerűségei) és funkciói vannak. A magasabb szintet saját m űködési elvei sza-
bályozzák, ugyanakkor nyitva hagyják az alsóbb szintek m űködési tereit.
Az emberek megkülönböztetés, elkülönítés, a különböz ő viszonyok kezelése, irá-
nyítása érdekében, értékek és érdekek védelmére (mesterségesen) területeket hatá-
rolnak le, falakat, kerítéseket emelnek, politikai, igazgatási határokat húznak. Ezzel
megteremtik a bels ő—külső, a befogadás és kirekesztés kett ősségét, a határsértés és
a kritika lehetőségét. A határok az azonosulás és elutasítás mezsgyéi, amelyek két
perspektívát és két legitimációs teret is létrehoznak. Ilyen demarkációra csak akkor
van szükség, ha valamilyen célt szolgál a megkülönböztetés, az elkülönülés vagy
elkülönítés, esetleg szükséges valamit másoktól, a kívülrekedtekt ő l megvédeni,
vagy velük szemben érvényesíteni.
A területi határokat nem lehet pusztán pozitivista megközelítésben a térszerkezet
elemzésével meghúzni, mintha azok a tér vagy a magánvaló dolgok természetéb ő l
erednének. Például a regionalizáció soha sem lehet formális öncél, csak folyamatok
leképezése, szándékok kerete, eszköze. Az alapkérdés kétségtelenül az, hogy a
régió eleve létez ő (vagy az adott fejl ődési periódusban kialakuló) entitás, vagy
csupán valamilyen célból létrehozott eszköz, strukturális egység. A régiók nem ob-
jektív fizikai térkategóriák, a regionális jelenségek nem egy általánosabb szubsztan-
cia, a térbeliség eredői, így nem szükségszer űen, mindenkor és mindenhol léteznek,
hanem csak a tartalom felől közelíthet ő sajátos térszerkezeti egységek. A régióknak
csak akkor van per se tartalmi vonatkozásuk, ha a zárt földrajzi egységben él ő né-
pességének olyan, a környezetét ől különböző , sajátos és közös jellemz ői vannak
(pl. nyelv, kultúra, történelmi tradíció, sajátos gazdaság), amelyeket szeretnének
megő rizni és fejleszteni, azaz sajátos társadalmi-gazdasági folyamatok termel ődnek
újra ezen a szinten, és a közös értékek és érdekek a közös akarat és cselekvés alap-
ját képezik. A legtöbb esetben, ett ől eltérően, a regionális térszerkezet, a területi
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 1 A tér kép egy olvasata és a ... 29
intézmények többnyire csak hardwerként adnak formai kereteket bizonyos
szoftwerek, funkciók, feladatok hatékonyabb, jobb ellátásához.
Alulról építkez ő formális régióra csak akkor van szükség, ha léteznek olyan al-
sóbb szintű problémák, feladatok, amelyek az alacsonyab szinteken (hatékonyan)
nem megoldhatók, azon túln őnek, és azt be is látják, és nem indokolt a magasabb
szintű beavatkozás sem (szubszidiaritás elve). Ezek a mikro-, mezo- és makrorégiók
(kistérségek, megyék, nagyrégiók) a közös bels ő értékek, érdekek védelmét szolgál-
ják, és saját politika kialakítását és hatékony megvalósítását segíthetik. A formális
régiók felülről való létrehozására és intézményesítésére (dekoncentráció) els ősor-
ban a központi feladatok hatékonyabb teljesítése érdekében lehet szükség. Mindkét
érdek közös területi szinten való találkozása sajátos partnerséget eredményezhet,
amely megjelenhet egy intézményen belül» és két különböz ő típusú (DEKO, ön-
kormányzat) intézmény együttm űködésében is.
Magyarország esetében jelenleg én hajlok a régió eszköz jellegének hangsúlyozá-
sa felé, de kétségtelen, hogy bizonyos folyamatok regionalizálása sajátos min őséget
ad. Mivel az újabb határok és intézmények létrehozása csupán eszköz valamilyen
cselekvés jobb ellátásához, ezért el őzetesen (a folyamat jelenlegi állomásain) a
mögöttes szándék mérlegelend ő, és a regionalizációt az új intézmények valóságos
működése és a tényleges hatások ex post fogják min ősíteni. Mint forma éppen úgy
lehet a koncentráció, a dekoncentráció és a decentralizáció kerete. Számolni kell
azzal is, hogy az új határok meghúzása, p1. az adminisztratív régiók létrehozása,
esetünkben átrajzolja a térstruktúrát, új érdek- és diskurzustereket hoz létre.
Fogalomhasználat
Mind a mai napig sem a tudományos munkákban, sem a mindennapok gyakorla-
tában nem alakult ki egységes szóhasználat és a terminus technicusok használata
nem elég tudatos.
Már az ókori görögök megkülönböztették a tér (chora) általános fogalmát a fo-
lyamatosan változó konkrét hely (topos, locus) fogalmától. A locus a tér általános
fogalmánál szűkebb kategória, annak egy konkrét eleme. ° Az általános és a konkrét
sajátos relációját adja, hogy magának a tér-id ő fogalmának megítélése is adott id ő-
höz és helyhez köthet ő, valamint az általános törvények, megállapítások a konkrét
időben és helyen sajátosan érvényesülnek.
Az angol szaknyelvben az általánosabb fogalom a „space" (tér), és a konkrét föld-
rajzi helyet, területet jelölik a „place" szóval." Az európai uniós szóhasználatban a
„regio" több közigazgatási alapegységet magában foglaló különböz ő nagyságú és
közigazgatási státuszú téregységeket jelöl, még a „local" az államigazgatás helyi
szintjére utal, amely sok országban több települést integrál. Így a „regional"-t tulaj-
donképpen a „territorial" szakmai szinonimájaként területiként használják.
A magyar nyelvben a „tér", a „térbeli" a nem-pontszerű jelölésére szolgál, és a
„hely" megjelölés, annak egy jól körülhatárolható, tovább partikularizált pontjára,
vagy egységként pontszerűen kezelt térelemére utal (telephely, település, üdül őhely,
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
30 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
lerakóhely stb.). A területi tudomány(ok)ban a „területi" jelz őt általában a maga-
sabb szintek, átfogóbb téregységek, a „helyi"-t a vizsgálati szempontból alsó szint
jelölésére használják, amely leggyakrabban a település, vagy az alsó közigazgatási
szintet jelenti. I5
Némi zavart okoz a régió megjelenése és a regionális jelz ő általános, területi érte-
lemben vett használata. A mai szóhasználatban a régió megjelölést nem a helyi és a
nemzeti szint közötti kisebb-nagyobb téregységek, a mikro-, mezo- és makrorégiók
összefoglaló kategóriájaként használják, hanem csak a nemzeti szint alatti, több
megyét érintő (magában foglaló) téregységekre, a nagyrégiókra. A „regionális"
kifejezést viszont sok regionalista és tértudományokkal foglalkozó egyéb szakem-
ber nem erre a speciális térkategóriára vonatkoztatva (sz űkítve) használja, hanem az
eredeti szélesebb, az „euroenglish"-nek is megfelel ő értelemben, a „területi"' szino-
nimájaként, és így regionális politikáról, regionális tudományról stb. beszélnek.
Ennek megfelel ő en a területi gazdaságtan regionális gazdaságtanként, a területi
tudomány regionális tudomány néven került be a köztudatba. I6 Ez a szóhasználat a
kilencvenes évek második feléig nem okozott zavart, mert régiók hiányában az
ilyen szintű kérdések elkülönült megjelölésére nem volt szükség. Amennyiben a
továbbiakban is a regionálist a terület szinonimájaként használják, akkor a zavar
elkerülésére, a szükséges diszjunkció megtételére a régiópolitika, a régiótervezés,
régiófejlesztési tanács stb. fogalmak használata kínálkozik, amelyek ma még idege-
nül hangzanak. Egyszerű bb megoldás lenne a területi kifejezést használni általános
értelemben, és meghagyni a regionális jelz őt a közbens ő területi szintek jelölésére.
A különböz ő szempontok újraegyesítésének igénye és lehet ősége
A modern korban sajátos ellentmondást tapasztalhatunk a térr ől való gondolko-
dásban, a folyamatok térbeni kezelésében és tervezésében. Annak ellenére, hogy
már a felvilágosodás nagy gondolkodói (pl. Montesquieu, Voltaire) is felhívták a
figyelmet arra, hogy az univerzális törvényszer űségek a térben konkretizálva sajá-
tosan jelennek meg, mégis a különböző társadalomtudományok saját törvényszer ű-
ségeik megállapításainál igen gyakran eltekintettek a térbeliségt ől, a területi megha-
tározottságtól, és a közgondolkodás is sokáig olyan evidenciaként kezelte a teret,
amivel nem is kell külön foglalkozni. A technika és a kommunikáció fejl ődése
következtében ez a jelenség még tovább er ősödött. A „pontszerű" gondolkodásból
eredő problémák (pl. centrum-periféria viszony, leszakadó, elmaradott területek)
megoldása sok embert arra sarkallt, hogy kezdetben az elfogadott társadalomtudo-
mányok keretein belül térbeli szempontokkal egészítsék ki az általános megállapítá-
sokat (pl. regionális gazdaságtan); majd a különböz ő megközelítések közös elemeit
szintetizálva és a térbeli összefüggéseket vizsgálva önálló axiómákat, tételeket
alakítsanak ki, saját intézményeket (folyóiratok, tanszékek stb.) hozzanak létre, ami
a területi tudomány(ok) megszületéséhez vezetett. A saját, önálló megközelítés
(diszciplína) bizonyítása érdekében nem a társadalomtudományok által vizsgált
tartalmak fel ő l közelítettek a valósághoz, hanem az azoktól függetlennek feltétele-
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 1 A tér kép egy olvasata és a ... 31
zett teret tanulmányozták, határozták meg törvényszer űségeit, és azt vizsgálták,
hogy ez a befogadó szerkezet milyen hatással van a megtölt ő tartalmak egymás
közötti viszonyaira (térszerkezet) és terjedésére.' ? Ez a folyamat sajátos, nem a
lényegből következő bifurkációt eredményezett. A speciális tudományági megköze-
lítésbő l fakadó tartalmi-szakmai jellemz ő ket és a dolgok, a jelenségek meghatározó
sajátját, a térbeli jellemz ő ket egymástól elszakítva külön-külön vizsgálták. A tudo-
mány(terület) fejl ő dése meghozta a tudományterület m űvel őinek étvágyát, és töb-
ben a pozitív területi tudomány rangjának megszerzésén fáradoztak. Ennek érdeké-
ben visszatértek az empirizmushoz, és a módszertanon eluralkodott a matematikai-
statisztika. Ezzel nem közelebb kerültek a valósághoz, hanem eltávolodtak a praxis-
tól. Ennek következtében a konkrét helyen felmerül ő gyakorlati problémákra nem
lehetett kielégítő választ adni, így felértékel ődött a különböz ő tudományterületek
együttmű ködésének, az inter- és multidiszciplináris megközelítéseknek a szüksé-
gessége.
Az integráció igénye, az együttm ű ködés szükségessége széles körben elfogadottá
vált, de mind a mai napig nem tudatosult kell ő képpen, hogy a tér (ideatórikus és
konkrét struktúrák) szükségszer ű en az együttgondolkodás, az együttm űködés közös
nevezője. A területi megközelítés a praxisban mindig felértékel ődik, mert az általá-
nos értékek partikularizálását és állításaink legitimációját csak konkrét térben és
időben tudjuk elvégezni és minden cselekvés, beavatkozás is konkrét térben történik.
A közösségi tervezésben az id ő dimenzión kívül a térnek van kitüntetett szerepe,
így minden tervezés területi. Tehát a területi tervezés esetében a területi jelz ővel
való megkülönböztetést nem az teszi szükségessé, hogy a terv a tér egy adott elemé-
re vonatkozik, a javasolt akciók konkrét térben valósulnak meg, hanem valami más.
Egyrészt, akkor válhat szükségessé a területi jelz ő használata, amikor meg akarjuk
különböztetni az egyéb szempontokat preferáló, a térbeliséget csak másodlagosan
kezel ő tervektő l. Másrészt — és ez a fontosabb —, amikor konkrét téregységre vonat-
kozik (település, megye, régió, ország stb.), és a területileg elkülönülten él ő, ahhoz
kötődő (területi identitás) népesség (szubjektumok) tudása, normái és akarata adják
a tervezés komplex referencia kereteit, és nem valamilyen parciális szakmai szem-
pontrendszer. A decentralizáció, a szubszidiaritás, a partnerség is mind olyan társa-
dalomszervezési és egyben tervezési alapelvek, amelyek a különböz ő társadalmi,
gazdasági, diskurzus stb. terekhez köt ődő tervezést erősítik.
Minden cselekvés konkrét térben és id ő ben zajlik, így a tervkészítés során el őbb
vagy utóbb, meg kell adni a tér és id ő beli koordinátákat. A tervezés során az általá-
nos ismeretekb ő l egyedi predikciókat vezetünk le. Minden partikularizált állítás azt
jelenti, hogy az egyéb paraméterek mellett pontosan megnevezzük a helyet és id őt.
A hely megjelölés általában földrajzi térkategóriák megnevezését jelenti. Az egyedi
megjelölések egyben valamilyen általánosabb térkategóriába (osztályokba, alosz-
tályokba, területi szintekbe, településcsoportokba, térkategóriákba) való besorolást
is jelentenek.
A hagyományos ágazatok ragaszkodnak a hatalmat jelent ő önálló tervezéshez és a
területi tervezés is folytatja harcát az integrációs szerep betöltése érdekében. Ez
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
32 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
kezdetben a területi megközelítés sajátosságának a hangsúlyozását és önálló intéz-
mények létrehozását jelenti, és ezzel párhuzamosan a tértudatos gondolkodás egyre
inkább a funkcionális és ágazati tervezés részévé is válik. A fejl ődés várhatóan új
típusú társadalmi racionalizációs folyamathoz vezet, amelyben a tér újra minden
jelenség formája, minden gondolat lehetséges kerete. Ehhez viszont az is kell, hogy
a formát és tartalmat együtt kezeljük, a térszerkezetet, a térstruktúrát a tartalmak
megjelenési, működési formájának tekintsük.
Minden fejlesztési akciónak van egy adekvát térbeli dimenziója és a kor munka-
megosztásának megfelel ő mesterséges ágazati természete. E két tényez ő ugyanan-
nak a dolognak két, egymástól elválaszthatatlan aspektusa. Ezzel szemben a fejlesz-
tések többségének a meghatározásánál az ágazati szempontok dominálnak, amelyek
nemcsak területi érdekeket sérthetnek, hanem a megvalósítás hatékonyságát is
nagymértékben ronthatják. Az egyensúly helyreállítását nehezíti, hogy az ágazati
szempontok érvényesítése mögött gyakran centralizációs érdekek is meghúzódnak,
amelyek szembe kerülnek a területi elv érvényesítésével járó decentralizációval.
A területfejlesztési tervdokumentumok csaknem mindegyik javasolt beavatkozása
(konkrét akció, intézkedés) valamely ágazathoz tartozik, és fordítva, az ágazati
fejlesztések lokalizációja, területi beágyazódása fontos feladat, ezért kulcskérdés a
területi és ágazati szakemberek együttm űködése. De az ágazati fejlesztések térbeni
dimenziójának meghatározása, vagy a területi (regionális, megyei, kistérségi stb.)
bontás/felosztás önmagában nem egyenl ő a területi szemlélet érvényre juttatásával.
A fejlesztési, a rendezési és az ágazati tervezés egysége
Magyarországon is évtizedeken keresztül a fizikai környezet alakítását, a
területfelhasználás szabályozását, menedzselését szolgáló rendezési típusú tervezés
uralta a területi tervezést. A hetvenes évek óta a m űszaki szemlélet ű tervek fokoza-
tosan kiegészültek társadalmi, gazdasági szempontokkal, majd a rendezési tervek
mellett megjelentek a különböz ő téregységekre (pl. megye, kistérség) készül ő tár-
sadalmi-gazdasági aspektusú fejlesztési koncepciók is. Ezeket a koncepciókat nem
követte komplex fejlesztési tervek vagy programok készítése, hanem részben a
pénzügyi és az ágazati tervek megvalósításán, másrészt rendezési tervek szabályo-
zási funkcióján keresztül érvényesültek. A nyolcvanas évekt ől fokozatosan elkülö-
nült egymástól a fejlesztési és a rendezési típusú tervezés, és a szükségszer ű — és
azóta folyamatosan napirenden lév ő — integrálás mindmáig csak óhaj maradt. Ezen
a helyzeten a törvényi és rendeleti — hiányos és zavaros — szabályozások sem segí-
tettek. A két tervezési folyamat összehangolását személyes és csoportérdekeken
kívül tervezéselméleti nézetkülönbségek is nehezítik. A rendezési és a fejlesztési
tervezés más tervezéselméleti alapokon és módszereken nyugszik, eltér ő paradig-
mák alapján dolgozik.
A rendezési tervez ők alapvet ően hosszú távú átfogó racionális tervezéselméleti
alapokon állnak. A funkcionális racionalitást sajátosan értelmezik, a „szakmaiság és
objektivitás" látszata érdekében értékválasztásaik forrásának a természeti-m űvi
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 1 A tér kép egy olvasata és a ... 33
környezetet állítják be. A szakmai fórumok és tervegyeztetések is többségében a
„szakmai szempontok" elfogadtatásának eszközei. A fejlesztési tervez ők — részben
az uniós integrációs elvárások okán — inkrementalista-stratégiai terveket készítenek.
A fejlesztő k a gyorsabb tanulási folyamatra teszik a hangsúlyt, terveiket középtávon
megújítják. A fejlesztési tervezés els ősorban innovatív (esetleg radikális), így a
változás kap nagyobb hangsúlyt, míg a rendezési tervezés ab ovo allokatív típusú,
hosszú és nagytávlatokban gondolkodik, és a m űvi-környezeti értékek meg őrzését
kiemelt szempontként kezeli.
A rendezési tervezés alapvet ően természetfilozófiai (természetjogi) beállítottságú.
Abból indul ki, hogy vannak az embereken kívülálló, azok életét meghatározó el-
vek, természeti törvényszer űségek, amelyekhez az emberi akaratnak igazodni kell.
A természetfilozófia laisser faire evolúciós elv alkalmazása szembeállítja az emberi
akarat érvényesítését a természet törvényeivel. A természetjog naiv filozófiáján
alapuló rendezési tervezés számos kritika tárgya:
— a „nem-beavatkozás" csak egy a lehetséges cselekedetek közül, amely nem a
meglévő állapot meg ő rzését szolgálja, hanem az uralkodó trendek folytató-
dását;
— a kauzalitást — tévesen — összekeveri a teleológiával;
— a rendezési tervez ő igen gyakran — önfelhatalmazás alapján — a természet mé-
diumának szerepében lép fel;
— természeti törvényekre hivatkozva, gyakran objektív szükségszer űségként ál-
lítják be normatív javaslataikat;
— az empíria-közeli, a fizikai környezethez kapcsolódó állításokat a normatív
megállapítások fölé helyezi;
— szakmai döntési körbe kívánják vonni a normatív értékválasztásokat.
— A rendezési tervez ők által gyakran hangsúlyozott ökológiai elv nem végcél,
hanem az eszközracionalitás során alkalmazható princípium.
A rendezési tervezés önmagában nem egy önálló tervezési ciklus, tanulási-
ellen ő rzési kör, hanem egy egységes tervezési folyamat része. Ahhoz, hogy önálló
közösségi tervezésként funkcionáljon, a tervezés két alapkérdésére „önállóan" kel-
lene választ adnia. Maradéktalanul meg kellene felelnie a mit és a hogyan kérdések-
re. A rendezési tervezés azt mondja meg, hogy a meglév ő fizikai (természeti és
művi) keretek között, az érvényben lév ő szabályok betartásával, a kívülr ől kapott
vagy a természeti törvényeknek tulajdonított célok megvalósítása milyen
területfelhasználást eredményez, és milyen környezethasználati feltételeknek kell
megfelelniük. Tehát nem posztulál önállóan új célokat, és a hogyanból csak a hol és
miként kérdésre ad választ, de arra, hogy mikor, mib ől, ki által stb. már nem.
Ugyanez fordítva is igaz, a rendezési vonatkozások nélkül a fejlesztési gondolkodás
is hiányos lenne.
Mindebből következő en a fejlesztési és rendezési tervezéS egy egységes tervezési
folyamat része, amelyen belül megkülönböztetett alrendszer a területfelhasználás
rendjének és a területhasználat szabályainak a meghatározása. Az egységes tervezés
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
34 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
lehetőségét megalapozza, hogy a fejlesztési és a rendezési tervezésnek számos
közös nevez ője van:
— ugyanarra a fizikai környezetre ugyanaz az aktuális tudás vonatkozik;
— ugyanaz a társadalmi csoport adja a referenciakeretet: azonosak az értékek,
normák és érdekek;
— azonos a cselekvéshelyzet, konkrét helyen és id őben ugyanazokat a célokat
kell teljesíteni mindkett őnek.
Tételezzük fel — mint ahogyan azt a rendezési tervez ők közül sokan állítják —,
hogy a rendezési tervezés önálló tervezési folyamat, melynek során „saját" célokat
kell kitűzni, amelyeket képes a „területrendezés" megvalósítani. Ez esetben ugyan-
olyan koncepcionális (normatív) döntéseket hoz, mint a fejlesztési tervezés. Tehát
ez esetben nincs tervezésfilozófiailag különbség a rendezési tervezés és a fejlesztési
tervezés között, így a kérdés az, hogy egymással párhuzamosan célszer ű-e és sza-
bad-e két vizsgálatot, koncepcionálási és döntési mechanizmust futtatni. Nyilván a
cselekvéshelyzet azonos, és nem hozhatnak egymással ellentétes döntéseket ugyan-
arra az id őszakra vonatkozóan, ugyanabban a térben/közösségben, ugyanazon a
fórumon. Ez esetben nem lehet két különböz ő tervezési mechanizmus, azaz a fej-
lesztési és rendezési tervezés egyazon területi tervezési folyamat munkafázisai. A
tervezési folyamaton belüli elkülönítést az indokolja, hogy a területfelhasználás rendje
és a területhasználat szabályai jogi ételemben is formális normává válnak, így e nor-
ma (rendelet, törvény) el őkészítése, elfogadása és m űködtetése megkülönböztetett
eljárást tesz szükségessé, és meghatározott rendezési tervdokumentumok általános
szabályozó jelent őségük miatt kiemel ődnek a többi tervdokumentum közül. Tehát
egységes településtervezésre, megyetervezésre, régiótervezésre stb. van szükség,
amelyen belül különböző szabályokban jelennek meg a „rendezési" vonatkozások.
Számomra mindebb ől az következik, hogy a fejlesztési és rendezési tervezésnek
egységes helyzetfeltáráson kell alapulniuk és közös a koncepcionálás, a célmegha-
tározás, a stratégiaalkotás mozzanata is. Rendezési típusú gondolkodást (tervezést)
igényel a kötöttségek, az elfogadott (vállalt) determinációk meghatározása, a fej-
lesztések ezeknek megfelel ő szabályozása, és az elfogadott fejlesztési elhatározások
területfelhasználásának m űszaki megtervezése. A konkrét (ágazati, funkcionális,
területi) programok (tervek) és akciók a stratégiai elhatározásoknak megfelel ően, a
rendezési szabályokat és lehet őségeket figyelembe véve készülnek. Ezt a kívánatos
folyamatot szemléltetem az 1. ábrán.
Az ábrán az els ő szaggatott vonal feletti rész— hagyományos terminológiával — a
vizsgálati munkafázis. A két szaggatott vonal közötti területen történik az akarat
explicitté tétele, új tudás létrehozása (szintetizálás, koncepcionálás, paradigmálás),
melynek fontos részét képezi azoknak a szabályoknak a megalkotása és elfogadása,
amelyek rendezési tervek formájában jelennek meg. A továbbiakban együtt vagy
külön-külön tervezett (ágazati, funkcionális) programok, cselekvési tervek az egy-
séges stratégiába illeszkedve az elfogadott rendezési szabályoknak megfelel ően már
a szakracionális szempontoknak megfelel ően funkcionális tervezési elvek alapján
készülhetnek. Tehát az ágazati típusú (parciális) gondolkodás tipikusan a tervezés-
nek ebben a fázisában kap helyet.
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
TÉT XVII. évf. 2003 • 1 A tér kép egy olvasata és a ... 35
1. ÁBRA
A rendezési és ágazati tervezés helye az egységes közösségi tervezés folyamatában
(The Location of Physical and Sectoral Planning in the Process
of Single Community Planning)
'SELEKVESHELYZ.E
NORMÁK,
ÉRTÉKEK
„TÉNYEK" 44-
------ L ~+Ma
,
JÖV Ő KÉP
(misszió)
N
HELYZETÉRTÉKELÉS
(pl. SWOT)
KONCEPCIÓ
(célok, prioritások)
PROGRAMOK> RENDEZÉSI
FEJLESZTÉSI szerkezeti,
SZABÁLYOK szabályozási
STRATÉGIA O
TERV
.........
PROGRAMOK, TERVEK, AKCIÓK
El 0 A I I (-)
MEGVALÓSITAS
HATÁSOK
K ÖR N
Forrás: Saját szerkesztés.
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
36 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
Összegzés helyett: paradigmaváltás a területi tudomány(ok)ban
Nemes Nagy József ugyanebben a folyóiratszámban megjelen ő, a regionális tu-
domány dualitásáról és paradigmáiról írt tanulmányát azzal fejezi be, hogy felkéri a
témakör művel ő it, nyilvánítsanak véleményt az általa felvetett kérdésekr ől, helyez-
zék el magukat gondolati rendszerében. Az eddigiekben leírtakból is kiolvasható
számos azonosság és szemléleti különbség, de néhány általam problematikusnak
tűnő kérdéskörre külön is felhívom a figyelmet.
Nemes Nagy (2003) munkájában azt sugallja, hogy létezik a hagyományos tudo-
mányosság talaján álló, a reálfolyamatok elemzésére koncentráló térelmélet, ame-
lyik „a valóságos, s nem a kívánatos" kérdésekkel foglalkozik, és van egy másik
vonal, amely inkább a gyakorlati politika kiszolgálója. Mondatai mögött ott érzem a
természettudományoktól megkívánt objektivitásra, a hagyományos pozitivizmusra
való törekvést, és annak magasabbrend űségébe vetett hitet.
Nincs mód arra, hogy a normatív társadalomtudományból kiragadjuk a térelméle-
tet és az elemzés mozzanatát, és ezeket a valósághoz közelibbnek (igazabbnak)
állítsuk be. Az elemzésnek nem „ellentétpárja" a tervezés, legfeljebb a szintézis. A
tapasztalati adatokon nyugvó elemzések is az alkalmazott paradigma által meghatá-
rozottak, így normatívak és csak hipotézis érték űek. A megismerést is valamilyen
érdek irányítja, a tényeket a szubjektumok hozzák létre! Ezért ebben a megközelí-
tésben Nemes Nagy által felvázolt dualitás nem létezik. A deskriptív-normatív
dualizmus feloldása éppen abban lehet, ha elfogadjuk, hogy minden tudás normatív.
Értékválasztásokon nyugvó el ő zetes feltételezések nélküli elemzésnek se értelme,
se lehető sége nincs. Az empirikus-analitikus megközelítés legfeljebb az önmegis-
merést és a jelenlegi helyzet fenntartását szolgálhatja, bármilyen terápia megadását
kizárja. Egy tartalmaktól (min őségektől, értékekt ől) megfosztott térelméletben még
nincs benne a centrum-periféria viszony és más hasonló gyakorlati probléma, ame-
lyik a térelmélet (területi tudomány) min őségét megadná. 18
Szemléleti különbségek megvilágítása, osztályozási kísérlete véleményem szerint
sikeresebb lehetett volna, ha valóban a paradigmák közötti különbségeket kutatja. A
térbeli egyenl ő tlenség nem paradigma, hanem olyan axióma, amiben nincs nézetkü-
lönbség, és a térelemek, a térszerkezet léte sem „paradigma erej ű". A különbségeket
azokban a konceptuális készletekben lehet és kell keresni, amelyekkel a térelemek
és a területi folyamatok megismeréséhez közelítünk, azokban az elkötelezettségek-
ben, amelyek meghatározzák látásmódunkat, és abban, ahogyan kezeljük a külön-
böző állítások érvényességét. Nincs paradigma érték ű különbség abban, hogy „a
társadalmi tartalom mögé" kerül a térbeli szempont, vagy az üres tér „tölt ődik meg
társadalmi tartalommal". Mindkét megközelítésben az azonosság a meghatározó,
az, hogy a teret, mint a t őlünk függetlenül létez ő fizikai befogadó szerkezetet tekin-
ti. Más paradigmára épül például az általam felvázolt megközelítés, amelyik a tar-
talmak és azok viszonyrendszereinek aktív téralkotó szerepe fel ől közelíti a térele-
meket és a térszerkezetet.
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 1 A tér kép egy olvasata és a ... 37
Nemes Nagy által érzékelt különbségek véleményem szerint javarészben a hatva-
nas, hetvenes években lezajlott pozitivizmus vita' 9 elvarratlan szálaiban gyökerez-
nek, abban, hogy ki, milyen választ ad az elmélet és a gyakorlat, a „van és a legyen"
közötti kapcsolat megteremtésére. Látszólag meg lehet kerülni a sikamlós értékvá-
lasztásokat, a politika közelségét, szemet lehet hunyni a megismerés nehézségei
felett, és el lehet távolodni az absztrakció és a sz űk metodikai/módszertani kérdések
irányába (1. p1. a „hivatalos" regionális tudományt a hatvanas évekt ől egészen a
nyolvanas évekig), de ez a törekvés szándékával ellentétben éppen a valóságtól
való eltávolodást eredményezi. A legjobb eszközökkel és metodikákkal
(szcientizmus) sem biztos, hogy el ő bbre lehet jutni, mint a tudatosan felvállalt nor-
matív megközelítéssel.
A területi tudomány(ok) paradigmaváltása kapcsán én nem a dualitásra, hanem a
változások irányára teszem a hangsúlyt. Annál is inkább, mert a Nemes Nagy által
is említett zavarosság éppen azt jelzi, hogy megindultak a változások, a paradigma
néhány eleme kicserél ődött, de nem történt még meg a váltás. A korábbi univerzális
érvényességre igényt tartó magyarázat (metaparadigma) helyébe nem lépett még a
kidolgozott új paradigmák sokasága. A változások irányát kitapintható hangsúlyel-
tolódások jelzik:
EMPIRISTA-ELEMZ Ő — NORMATÍV, SZINTETIZÁLÓ
SZEMLÉLET
abszolutista - relativista
objektív - szubjektív
objektív-szubjektív igaz-hamis
empirista - racionalista
pozitivizmus - poszt-pozitivizmus
strukturalizmus egzisztencializmus
metanarráció - „kis elbeszélések" sokasága
indukció - dedukció,
analízis - szintézis
deskriptív normatív
tapasztalat - önreflexió, jövőkép
mérhető mennyiség minőség, érték
meggyő zés, érvényesítés kritika, érvelés
munka, teljesítmény diskurzus, megértés
igazolás érvényesség, legitimáció
E felsorolás nem törekszik teljességre, inkább csak példaszer ű, és a sorrendnek
sincs jelentő sége. Pragmatikus megközelítésemben ezek a fogalompárok nem feltét-
len antinómiák, hanem létezik a kett ő közötti tengely és az azon való választás
lehető sége. Tehát nem arról van szó, hogy például választani kell az analízis és a
szintézis között, hanem abban van a különbség, hogy ki melyiknek tulajdonít na-
gyobb jelentő séget és milyen kapcsolatot teremt a kett ő között. A korábbiakban
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
38 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
főként az els ő oszlopra támaszkodva állították össze a területi tudomány(ok) para-
digmáját, konceptuális készletét, és inkább az empíriákhoz köt ődve, a társadalmi-
gazdasági környezet meghatározó, korlátozó feltételei között keresték a szükségsze-
rűnek vélt teend őket, és empirikus igazolásra törekedtek. Az újabb, alakulóban lév ő
paradigmákat a második oszlop irányába történ ő elmozdulás jellemzi. A változások
hívei a szintézisre, az ember alkotó racionalitására teszik a hangsúlyt, a kívánatos
jövő tükrében tekintenek a tényekre, és tévedési lehet őségük tudatában a tanulási
folyamatnak tulajdonítanak nagyobb jelent őséget. Nem törekszenek állításaik uni-
verzális érvényességére, azok érvényességét konkrét térben és id őben — többségé-
ben az ideális kommunikáció útján — keresik.
Többszörösen meghaladott zsákutcának érzek minden pozitivista térelmélet (terü-
leti tudományra) kialakítására irányuló törekvést, de mivel következetes akarok
lenni a felvállalt prakticista, poszt-pozitivista („posztmodern") értékválasztásom-
hoz, ezért korlátozott alkalmazási lehet őségek mellett számolok a technikai megis-
merési érdek által irányított pozitivista paradigma létével.
Jegyzetek
„Ageometria olyan tudomány, mely a tér tulajdonságait szintetikusan s mégis a priori határozza meg.
... a mi magyarázatunk teszi érthet ővé a geometriának, mint szintetikus a priori ismeretnek, a
lehetségét." (Kant 1981, 51)
2
Lásd a konstans görbület ű, vagy a helyrő l helyre változó görbület ű nem-euklideszi geometriát.
3
A megfigyelésen alapuló ellen őrzés számára bizonyos fizikai események és mennyiségek örökre rejtve
maradnak. Minden fizikai mérés során energiacsere történik, étért olyan állapotról kapunk képet, ami
már megsemmisült. Atomi objektumok esetében a mérés nem lehet a fizikában az egzakt el őrejelzés
alapja. A „hely és impulzus" egyidej ű mérése lehetetlen, e tekintetben tudásunk korlátozott.
4
Jean Perrin kimutatta, hogy a mérés pontosságának növeléséve(I nem csökken, hanem n ő a bizonytalan-
ság és az inkonzisztencia (Lyotard 1993, 121-122).
5
A „pozitív térelméleteket" leginkább az asztrológiához tudom hasonlítani. Nem a csillagok állása van
hatással az emberek természetére és cselekedeteire, hanem az emberi léthez kapcsolódó megmagya-
rázhatatlan jelenségeket kötötték csillagképekhez, egy szemszög "I adódó látványhoz.
6
Ugyanannak a fizikai valóságnak, pl. egy „kozmopolita" Big-Mac szendvicsnek teljesen más a jelenté-
se, ha egy New York-i szemetesben található, és más, ha Delhi belvárosában árulják. Egy csepp víz,
abban a bizonyos pohárban túl sok is lehet, míg a sivatagban semmi.
A tér-idő — egyenl őtlenség és rendezettség témakörr ől lásd bővebben Nemes Nagy J. (1998).
8
Nemes Nagy (1998) keveri az objektív és szubjektív térkategóriákat. Az objektív térkategóriába sorolja
a nem anyagi (a szellemi) tereket is (68. o.). A fizikai környezet egyik elemét, az építészeti teret pedig
mint a valóság művi elemét nem, hanem csak mint érzékszervi információt, az észlelt szubjektív teret
tárgyalja (81-82. o.). Véleményem szerint például egy utópia is rendelkezhet leírható térszerkezettel,
anélkül, hogy bármi valóságtartalma lenne, és az építészeti tér is éppen annyira tárgya az érzékszerve-
inknek, mint a rajtunk kívülálló világ bármely más eleme.
Episztemológiai értelemben ezek megismerhet ő sége egyre bonyolultabb és egyre kétségesebb.
A számítógépprogram segítségével is sajátos utakon juthatunk el konkrét helyre, amelyek között
időben, költségben, felhasználói szabadságban stb. eltérés lehet. Mindenkinek lehetnek kedvenc, gyak-
rabban látogatott „helyei" (web-lapjai), szokásos elérési útvonalai, amelyek a lényeges különbségek
ellenére számos analógiát mutatnak a valós térhasználatokkal is.
Polányi Mihály ezeket a tételeket az él őlények evolúciójával és az individuum kifejl ődésével kapcso-
latban fejtette ki, de általánosságban érvényesnek tartom a hierarchizált entitásokra is.
Erre irányuló kísérletnek tekintem a területfejlesztési tanácsokat.
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
TÉT XVII. évf. 2003 s 1 A tér kép egy olvasata és a ... 39
13
Nemes Nagy másként írja le a tér és a hely relációját: „... a hely a legáltalánosabb térelem, a tér a
helyek egyenl őtlensége és rendezettsége" (1998, 86).
14
A „plot" még tovább konkretizált tér-, földdarab.
15
Megjegyzend ő, hogy térelméletileg a magasabb területi szintek mindig magukban foglalják az alsóbb
szinteket, így a „területi" jelz ővel ellátott kategóriák szükségszer űen magukban foglalják az alsó tele-
pülési szintet is. Ettől eltér a gyakorlat, ahol a területi („regionális") kategóriák mellé helyezik a
települési szintet, mint attól független térkategóriát.
16
Több új intézmény megalakulásakor is e gyakorlatot követték az elnevezésben: Regionális Kutatások
Központja, MTA Regionális Tudományos Bizottsága stb. (Ezek a területi, regionális intézmények el-
nevezésükkel ellentétben foglalkoznak helyi, települési szint ű , kistérségi és megyei kérdésekkel is.)
17
Ha a regionális tudománynak (Regional Science) az a legf őbb sajátja, amit Isard nyomán több követ ő-
je állít, hogy a teret mint a tartalmaktól függetlenül létez őt vizsgálják, akkor az elöz őekben írtak alap-
ján állíthatjuk, hogy a vizsgálatuk tárgya a nem létez ő üres és homogén tér. Mindebb ől az adódik,
hogy ebben a megközelítésben nincs regionális tudomány. Ezért szerencsésebb az anyatudományok
területi kérdésekkel foglalkozó részterületeit területi (rész)tudományokként értelmezni, melyek közös
metszetét nevezhetjük a praxisban területi tudománynak (keresztdiszciplinaritás).
18
Popper (1976) szerint egy társadalomtudomány potenciális „teljesítménye" attól függ, hogy milyen
problémát ragad meg. A megfigyelésnek is mindig konkrét problémára kell irányulnia.
19
Karl Popper, Theodor W. Adomo, Max Horkhei mer, Jürgen Habermas stb.
Irodalom
Faragó L. (2001) Szeletek a tervezés mélyrétegeib ől. — Tér és Társadalom. 3-4.11— 24. o.
Foucault, M. (2000) Nyelv a végtelenhez. Latin Betűk, Debrecen.
Habermas, J. (1986) Magyarázatok a kommunikatív cselekvés fogalmához. — Magyar Filozófiai Szemle.
1-2.175-200. o.
Greenbie, B. (1976) Design for Diversity. Elseiver, Amsterdam,
Kant, I. (1981) A tiszta ész kritikája. Akadémia Kiadó, Budapest. (Az 1913-as Franklin-társulat hason-
más kiadása.)
Kuhn, T.S. (1984) A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat, Budapest.
Lyotard, F. (1993) A posztmoder állapot. — Habermas, J.J.—Lyotard, F.—Rotry, R. A posztmodern állapot.
Századvég Kiadó, Budapest. 7-145. o.
Myrdal, G. (1972) Érték a társadalomtudományban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
Nemes Nagy J. (1998) A tér a társadalomkutatásokban. Hilshcher Rezs ő Szociálpolitikai Egyesület,
Budapest.
Nemes Nagy J. (2003) A regionális tudomány dualitása és paradigmái — hazai tükör. — Tér és Társada-
lom. 1.1-17. o.
Papp Zs. (szerk.) (1976) Tény, érték, ideológia. Gondolat, Budapest.
Perroux, F. (1964) Economic Space: Theory and Applications. — Friedmann, J.—Alonso, W. (eds.)
Regional Development and Planning. Tehe M. I. T. Press, Cambridge, Massachusetts. 21-36. o. Ere-
detileg publikálva: — Quaterly Journal of Economics. (1950) 2. február.
Polányi M. (1994) Személyes tudás. 1.—H. kötet. Atlantisz, Budapest.
Polányi M. (1997) Tudomány és ember. Három tanulmány. Argumentum Kiadó, Budapest.
Popper, K.R. (1976) A társadalomtudományok logikája. — Papp Zs. (szerk.) Tény, érték, ideológia.
Gondolat, Budapest. 279-301. o.
Popper, K.R. (1997) A tudományos kutatás logikája. Európa Könyvkiadó, Budapest.
Faragó László: A tér kép egy olvasata és a „területi” tervezés.
Tér és Társadalom, 17. 2003. 1. 19–40. p.
40 Faragó László TÉT XVII. évf. 2003 s 1
ONE KIND OF READING OF THE SPACE VIEW AND
SPATIAL PLANNING
LÁSZLÓ FARAGÓ
The author defines the general concept of space and its special categories from post
positivistic view mainly and their principal characteristics. On the one hand the space is a
clear aspect and a conceptual design existing independently from the objects outside of us, on
the other hand it consists of shapes and frames of all of existing things. It is an abstract
approach for one thing but then again it is an empirical construction consisting of concrete
experimental elements. Space without contents is homogeneous, empty and it is not
structured in itself. The space utilisation by humans is of crucial importance for the
emergence of the spatial structure. The author characterises the two fundamentally different
categories, the space with small scale and with large scale, touches on few spatial aspects of
globalisation and refers to the theories of the emergence of the vertical spatial structure and
to the features of regionalisation and discusses the Hungarian usage of the concepts which
are connected with the concept of space and its problems. He finds that the formation of the
regions in Hungary is not an objective necessity, but it is only a device. So the judgement on
them is possible by considering the aim of their formation and its contents. On the basis of
these, the author describes the method of integrated communal (spatial) planning in which
the unity of the developmental, organisational, sector and functional planning is established.
Instead of summary, he reacts on the questions in connection with duality and paradigm of
territorial science of the article (by J. Nemes Nagy) published in the same issue. The author
finds that the empirical and analytical approach (of positivism) is increasingly being changed
by normative-synthesised approach (he describes its characteristics) although the new
paradigms which are accepted by many people and exist side by side have not emerged yet.