Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.


Tér és Társadalom                                                     XVI. évf. 2002      s 4: 1-24


 GLOBALIZÁCIÓ, HEGEMÓNIA ÉS A HARMADIK
ÉVEZRED POLITIKAI ÚJJÁRENDEZ ŐDÉSE; EZEK
    EGYES REGIONÁLIS VONATKOZÁSAI
    (Globalisation, Hegemony and the Political Rearrengement
  in the Third Millenium, and Some Regional Aspects of Them)

                                SEGESVÁRY VIKTOR
Kulcsszavak:
nemzetállam decentralizáció regionalizáció kommunikációs technológiák

A nyugati kultúrkörben évszázadok óta uralkodó politikai-intézményes járma, a nemzetállam, mára
teljesen csődbe jutott, s nem honosítható meg a civilizációnkon kívül es ő területek országaiban, mert
ezekben a nemzet fogalma ismeretlen, és nem felel meg semmiféle társadalmi valóságnak. A világállam
egy irreális ideológia szülötte, s halálos veszélyt jelent a mai demokráciák számára azáltal, hogy egy-
részt elképzelhetetlenül megnövelné a távolságot a döntést hozók és a döntések súlyát visel ők között,
másrészt teljesen kiszolgáltatná a kisebbségeket a többségi csoportok, vagy egy hatalomra jutott kisebb-
ség diktatórikus hatalmának. Az új évezred elmaradhatatlan politikai átrendez ődésének szempontjából
az egyetlen elfogadható megoldás tehát a nem területi, hanem kulturális alapokon nyugvó, kisebb egysé-
gek létrehozása, melyeknek m űködését és koordinálását a mai legfejlettebb információs és kommuniká-
ciós technológiák lehet ővé teszik.

  Meg vagyunk győződve arról, hogy ma legf őbb ideje új ösvényeket keresni, új
megoldásokat találni a kés ői modernitás társadalmának problémáira. Ez különösen
sürgősnek látszik a politikai szférában, ahol máig is a felvilágosodás, a francia és az
azt követő forradalmak kora folyamán kialakult nemzetállamok keretében élünk. A
világon szerteszórtan él ő kisebbségek megoldhatatlan kérdése, a felkelések, polgár-
háborúk, bels ő viszályok, s a minden demokratikus államhatalmat fenyeget ő bürok-
ratizálódás elkerülhetetlenné teszi, hogy egy nem-centralizált politikai elrendez ődés
formáit dolgozzuk ki a harmadik millenium századai számára.
  A tanulmány tárgya egy olyan politikai rendszer víziója, amelyet a nemzetálla-
moknál sokkal kisebb egységek alkotnak, s amelyek együttm űködését és politikájuk
összehangolását a ma rendelkezésre álló információs és kommunikációs technoló-
giák teszik lehet ővé. Ugyanakkor a politikai szféra ilyen módon való újrarendez ődé-
se a demokratikus stabilitás meger ősítését is eredményezné, mert közelebb hozná
egymáshoz a döntést hozókat és azokat, akik a politikai, gazdasági és társadalmi
kérdésekben hozott határozatok következményeit viselik. Eltüntetné tehát azt a
távolságot, amely elválasztja egymástól a döntést hozókat és az utca emberét.
  Tudatában vagyunk annak, hogy a politikai rendszer jöv őjére vonatkozó gondola-
taink és javaslataink sokakban, talán legtöbb olvasónkban, ellenérzést és elítélést
fognak kiváltani, vagy legalábbis a virtuális kor egyik kuriózumának fogják tartani,
hiszen a nemzetállamok léte mindennapi életünk szerves része lett évszázadok óta.
Ezért hangsúlyozzuk azt, hogy a tanulmány tárgya nem más, mint a jöv ővel kapcso-
latos egyes gondolatok felvetése, s legf őbb célja az, hogy szokatlan kérdések felve-
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
  2       Segesváry Viktor                                        TÉT XVI. évf. 2002      s   4

  tésére és a mindennapitól eltér ő gondolkodásra kényszerítsék azokat, akiket foglal-
  koztatnak a jelen politikai rendez ődésének megoldhatatlan problémái.
    A tanulmány három részb ő l áll:
    Először a nemzetállam hanyatlásának tüneteit vizsgáljuk;
    Másodszor a jöv ő politikai rendjének alkotóelemeit vázoljuk fel, el őrevetítve e
  lazán összefügg ő , kisebb politikai egységek jellegzetességeit;
    Harmadszor az információs és kommunikációs technológiák kiemelked ő szerepét
  értékeljük, melyek ezeknek az egységeknek létrejöttét lehet ővé teszik.


              A területileg meghatározott nemzetállam hanyatlása

                                A globalizáció jelent ősége

    Témánk el őször korunk egyik alapvet ő dialektikájának — a globalizáció és a koz-
  mopolitizmus dialektikájának — keretében fogjuk elemezni. A világ globálissá válá-
  sának folyamata egy igen komplex, sok vetületet felmutató folyamat. Sajnos a mé-
  diákban és a közvéleményben csak egy nagyon sz űken értelmezett felfogása ural-
  kodik. A globális világ megértésének analízise négy, egyre táguló perspektívához
  vezet:
    — Az első a gazdasági folyamatok leegyszer ű sített képe, amely a pénzügyi pia-
       cok együttm ű ködésére és a világkereskedelemre vonatkozik. Ezt a változatot
       ennek megfelel ő en sokan a piac integrációjaként értelmezik. Eszerint a
       globalizáció a piac tevékenységének logikus és elkerülhetetlen következmé-
       nye, s ezáltal egy önmagát megvalósító célt testesít meg. John Brohman meg-
       fogalmazásában: „A piac ideológiailag kidolgozott fogalma helyettesíti be a
       különféle, a történelem folyamán kialakult piacokat a világ különféle orszá-
       gaiban." (Brohman 1995, 314)
   — A globalizáció második értelme egy mindenki által könnyen érzékelhet ő tö-
       meges jelenség, amely a transznacionális (tehát nem nemzetközi) mozgalmak
       formájában jelenik meg.
   - Kortársaink közül kevesen látják azt, hogy a globalizáció — a harmadik pers-
       pektívában — nem más, mint a nyugati civilizáció, s ennek különösképpen
       amerikai változata hegemonikus törekvése. A globalizáló folyamatnak ezt a
       formáját tulajdonképpen egy ideológiának lehet tekinteni, mert azon alapul,
       hogy korunkban ennek nincs alternatívája, ha más civilizációkhoz tartozó né-
       pek modernizálódni akarnak — egy ideológia, amelyet Theodore von Haue, a
       Yale egyetem volt professzora, 1988-ban megjelent könyvében „az
       elnyugatosítás világforradalmának" nevezett (The World Revolution of
       Westernization). Éppen ezért a globalizáció eme formájának a világkultúra és
       világ-civilizáció fogalmai szerves részei. Nagy-Britannia katonai akadémiája
       egyik professzorának, Simon Murdennek ez év nyarán megjelent tanulmánya
       (Islam, the Middle East, and the New Global Hegemony [Murden 2002]) rá-
       mutat ennek az ideológiának a kérdéses külpolitikai következményeire is, kü-
  Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                              ezek egyes regionális vonatkozásai.
                          Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.

TÉT XVI. évf. 2002    s4                          Globalizáció, hegemónia és ...        3

     lönösképpen a Közel-Keleten, átvéve John Agnew és Stuart Corbridge kifeje-
     zését a „transznacionális liberalizmus hegemóniájára" vonatkozólag.
     Végül, a negyedik perspektívában, a globalizáció nem más, mint annak öntu-
     datosodása, hogy e folyamatnak van egy elkerülhetetlen alapvet ő vetülete, tu-
     lajdonképpen a globalizáció másik arca, a világban koegzisztáló civilizációk
     dialógusa. Ebben az értelemben a globalizáció egy, az összes „embervilágo-
     kat" egybefogó, planetáris látomással egyenl ő . Ez azt jelenti, hogy bizonyos
     civilizációs vagy kulturális vonások elvesztik területi kötöttségeiket. Ugyan-
     akkor a globalizációnak ez a felfogása helyet ad annak a jelenségnek, amely a
     globális hódításának egyenl őtlen voltára utal, vagyis arra, hogy a globális ki-
     terjedése els ősorban hely, id ő, társadalmi osztály és a társadalom által elfoga-
     dott életmód kérdése — mint p1. a harmadik világra vonatkoztatott „digitális hi-
     ány" divatossá lett jelszava. (Azt persze senki sem kérdezi, hogy az afrikai vagy
     az indiai paraszt szempontjából mit jelent ez a hiány?) Ezért van teljesen igaza
     Robert Coxnak, amikor úgy véli, hogy „a világ jöv ő rendjét két alternatíva kö-
     zötti választás dönti majd el: az univerzális globalizáció vagy a más típusú gaz-
     dasági, társadalmi és kulturális fejl ődés közötti választás." (Cox 2000, 219)
   A globalizációs folyamat eredményeképpen a különféle kontextusokban felmerül ő
identitások és jelenségek kimondottan összeszöv ődnek. A globalizációnak ezt a
vetületét Roland Robertson fejezte ki mesterien 1992-ben megjelent alapvet ő mun-
kájában, amikor úgy jellemezte a globalizációt, mint a partikularizmus univerzálissá
és az univerzalizmus partikulárissá válását, amely kölcsönös egymásra hatásuknak
az eredménye (Robertson 1992, 100). Ez a robertsoni formula — véleményünk sze-
rint — máig is a legjobb jellemzése a globalizálódó folyamatnak, mert egyrészt vilá-
gosan rámutat a globális világban uralkodó univerzalista trendre — a nyugati
konzumerizmus egész világra való kiterjedésére —, másrészt teljes mértékben elis-
meri az „embervilágok" különleges voltát és életstílusaik különböz őségét, mint p1. a
nemzeti öntudat vagy más kollektív, kulturális identitások feléledését és globális
felértékel ődését. Amint Jürgen von Hagen kifejezte, népek, régiók, etnikai csopor-
tok és kultúrák csak a különbségek elismerése révén tudják a maguk identitását
meghatározni (Hagen 1998, 180).
   Kulturális pluralizmus jellemez minden, a nyugatitól különböz ő civilizációt,
ugyanúgy a múlt politikai rendszereit is, mint pl. a régi, multietnikus birodalmakat,
s ez bizonyítéka annak, hogy más megoldások is lehetségesek a jöv ő politikai újjá-
rendeződésére, mint a kozmopolitizmus által el őrevetített világkultúra és világál-
lam. Ezért ma is érvényes Hedley Bull értékelése a középkorra vonatkozóan, ami-
kor annak alapvet ő jellegét, a megosztott szuverenitás elvét és a „sokrét ű, egymást
 lefedő intézmények" és az „egymást keresztez ő" lojalitások lehet ő ségét emeli ki
 (Bull 1995, 254-255).
   A globalizációs folyamat tehát hangsúlyozza a tér és a hely dialektikáját, s ezen
 keresztül a lokális bizonyos mértékben meghatározza a globálist. Ebben az értelem-
 ben a globalizáció egyre nyilvánvalóbbá teszi azt, hogy a hatalom, bármely hata-
 lom, nem a területi megalapozottságon nyugszik, s nem egy egyedüli, privilegizált
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
   4      Segesváry Viktor                                         TÉT XVI. évf. 2002     s4

   politikai intézményen — az államon —, hanem kulturális adottságokon és egyes kons-
   titutív elemek egymástól való függésén.

                            A területi nemzetállam hanyatlása

     Ha a területiség egy közösség életének fizikai jellemz ője, akkor e közösség identi-
   tásának is része. A modernitás korában az emberek viszonya a területhez, amelyen
   élnek, teljesen megváltozott abban az értelemben, hogy identitásukban a területiség
   szérepét az állam vette át, mert az állam lett a területiség elvének kifejez ője, s a
   határok végeredményben szimbolikus jelent őséget nyertek. Ugyancsak ennek a
   fejl ődésnek a következményeként egy állam lakosságának identitásában külön he-
   lyet kapott államuknak az államközi rendszerben elfoglalt helye. Az államközi
   rendszer befolyása viszont gyengítette a területi állam szerepét.
     A nemzetállam politikai intézményes formájának válságát egypár fontosabb vo-
   nással szeretném illusztrálni. Összehasonlítva a modern korban kialakult helyzetet
   az el őzőleg uralkodó viszonyokkal, meg kell állapítani, hogy a nem-modern társa-
   dalmakban a terület nem játszott szerepet a politikai rendszer felépítésében, mert az
   adott kulturális keretben a terület a társadalmi közösség tulajdona volt. Az uralkodó
   vagy törzsfőnök adminisztrálta közössége nevében az általuk bírt területet, s ez
   utóbbi nem lett a nép kulturális identitásának integráns része. Ezzel szemben a
   késői középkor Európájában a fejl ődés a rokonsági és hűbéri kötelékekre alapozott
   társadalmi viszonyok helyett egy komplex, hierarchikusan felépített társadalom felé
   haladt, melyben a területiség meghatározott határokkal körülvett térséggé vált, bár
   ez még nem feltétlenül jelentette a területileg megalapozott modern állam megszü-
   letését. A területiség a modern fejl ődésnek ebben az els ő szakaszában egy admi-
   nisztratív fogalmat alkotott, kijelölve a feudális környezetb ől magát kiemel ő ural-
   kodó hatalmának határait, de a modern nemzetállam beköszöntével az állam meg-
   határozott területe a nemzeti identitás elválaszthatatlan részévé vált.
      Persze ez nem azt jelenti, hogy a modernitás beköszönte el őtt nem voltak határok,
   hiszen a területi elhatároltságok nemcsak politikai, hanem társadalmi szerepet is
   játszanak, például egyes közösségek elkülönítését vagy összekötését szolgálják,
    mint ahogy ez történt Afrikában évezredek óta, a különféle tereket áthidaló zónák
   esetében. A modernitás eljövetele tehát egy bizonyos fajta kozmopolitizmust tünte-
   tett el izolálva az egyes politikai egységeket egymástól. Exkluzív fennhatóság a
   határokon belül, függetlenség a határokon túl lév őkkel szemben — ezt jelentette a
   nemzetállami szuverenitás.
      A nemzetállamok határai elméletben a nemzeti közösségek kiterjedésének határai-
    val estek egybe. Ez lett az újkor minden nacionalista mozgalmának célja, annak
   ellenére, hogy alig volt olyan nemzet, amelynek tagjai egy kompakt területen éltek
    volna. Az etnikai kötelékeket, amelyek kimondottan kulturálisak, egy politikai
    elkötelezettség egészítette ki, a saját államával bíró politikai nemzet fogalma.
    Ahogy Bertrand Badie, a párizsi Politikai Tudományok Intézetének professzora,
    világosan megfogalmazta:
   Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                               ezek egyes regionális vonatkozásai.
                           Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.

TÉT XVI. évf. 2002    s4                          Globalizáció, hegemónia és ...        5

 „A territorialitás elvének elterjedése nem az univerzális gy őzelmét jelentette a
partikuláris fölött, csak egy univerzálisnak látszó elv formájába öntötte a világot
meghódító partikuláris követelményét." (Badie 1995, 53)
   A modern államnak feltétlenül szüksége volt arra, hogy lakosait nemcsak állam-
polgári viszonyuk kösse az államhoz, hanem az etnikailag és kulturálisan meghatá-
rozott nemzetben való tagsági voltuk is, másképpen nem tudta legitimitását érvé-
nyesíteni, és a népesség lojalitását biztosítani. A Hobbes, Locke és Rousseau által a
 18. században kidolgozott kontraktuális elmélet — amely szerint a lakosság tagjai
egy mindkét fél számára kötelez ő , társadalmi szerz ődés keretében átruházták szuve-
renitásukat az államhatalomra — egy intellektuális fikció minden reális alap nélkül
(Niebuhr 1965, 55-56). Legújabban Friedrich Kratochwil professzor analizálta
részleteiben a társadalmi szerz ődés elméletét (Kratochwil 1996, 183), s az ő kritiká-
ja szerint a társadalmi szerz ődés legitimitását csak az állam territoriális hatalmára
lehet alapozni. A demokráciák krízise a nemzetállam hanyatlásának egyik legf őbb
 vonása. Jürgen Habermas már 1975-ben „legitimációs krízisr ől" írt (Habermas
 1975, 36-37), éppen azért, mert az állam és a civil társadalom közötti egyre mélye-
dő szakadékot jelzi. Egyébként az is figyelemre méltó, hogy az önrendelkezés jogát,
 amely a demokratikus jogoknak el nem kerülhet ő része, csak a gyarmati sorsból
felszabadult népek javára ismerték el az államközi rendszer tagjai a második világ-
háború után, de azokra a kisebbségekre, amelyek szuverén államokban éltek, els ő-
 sorban az európai kontinensen, ezt az alapvet ő demokratikus követelményt elfelej-
 tették alkalmazni. A szuverén, területileg meghatározott nemzetállamok vesztfáliai
 rendszerének a múlt hagyatékává való válása tehát integráns része a globalizálódó
 világnak, s egy poszt-vesztfáliai rendszer kezd lassan-lassan kialakulni, amely nem
 területileg meghatározott politikai és gazdasági egységekb ől fog állni. Amint ezt
 Anthony McGrew kifejezte, „a demokratikus felel ősséggel való felruházás területi
 bázisa már nem felel meg feltétlenül a hatalom térbeli kisugárzásának" (McGrew
  1997, 12-13, 21), mert a globalizáció túlhaladottá teszi a nemzetállamok politikai
 rendszereit.
   A politikai újjárendeződés szükségességét igazolja a civilizációs pluralizmus is. A
 civilizációk nem területileg, hanem egzisztenciálisan és kulturálisan meghatározott
 „embervilágok," melyeket egymástól különböz ő spirituális, intellektuális, művészi
 és tudományos teljesítmények, valamint egymástól eltér ő társadalmi szokások és
 tevékenységek jellemeznek. Amint Camillieri és Falk megfogalmazták, a jöv ő civil
 társadalmait egyidej űleg „két lehetséges és egymással ellenkez ő trend fogja jelle-
 mezni: a kulturális identitások megújult fontossága és a kulturális pluralizmus elfo-
 gadása" (Camillieri—Falk 1992, 255). A világállam létrehozásának tehát nem a
 nemzetállamok elhalványuló szerepe, nem a föderalista törekvések, mint az Európai
 Unió, nem a jelenlegi hegemónikus államközi rend a legfőbb akadálya, hanem a
 földünkön koegzisztáló nagy civilizációk léte, melyek alapvet ően meghatározzák
 minden egyes egyén egzisztenciáját.
   Mindezekkel a különbségekkel azonban nem számolnak a világállam létrehozásá-
 nak hívei. Ennek az illuzórikus és megvalósíthatatlan megoldásnak a szükségessé-
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
  6       Segesváry Viktor                                        TÉT XVI. évf. 2002      s4

  gét els ősorban az örök emberi álomra alapozzák, amely a különféle „embervilágok"
  egyesítését képzeli el, s a globalizáló trend lényegének félreértése folytán azt hiszik,
  hogy az álom megvalósításának órája elérkezett. A világállam létrehozását az em-
  beri teremtőerő és képzelet teljes elhanyagolásával, kizárólag a nemzetállam intéz-
  ményes struktúráinak és funkcióinak planetáris megismétlésével képzelik el.
  Eszükbe sem jut ennek végzetes következménye a demokratikus rendszer létére
  vonatkozóan, mely minden várakozás ellenére megsemmisülne, és a legnagyobb
  politikai, gazdasági és társadalmi nehézségekhez és krízisekhez vezetne.

   Egy nem-centralizált demokratikus politikai elrendez ődés főbb vonásai

    Nem-centralizált politikai egységekr ől beszélünk, mert ha a decentralizált kifeje-
  zést használnánk azzal feltételeznénk egy centralizált egység létét — amint ma egyes
  szövetségi államok decentralizált rendszerér ől szólunk. Szóhasználatunk Henry
  Kissinger pár évvel ezel őtt elhangzott megállapításának végs ő következtetését von-
  ja le, amelyben a volt amerikai külügyminiszter a decentralizációt a demokrácia
  legmagasabb fokának min ősítette.
    Az új politikai szervezetek és intézmények egy, a mai állam fogalmával egyálta-
  lán nem egybeeső politikai egységeket fognak alkotni. Ezeket, mint kisebb vagy
  nagyobb régiók hálóját — networkjét — lehet elképzelni, melyek lazán függenek
  össze, de egy koordináló központhoz kapcsolódva minden tevékenységüket össze
  tudják hangolni. Képük tehát megfelelne a folytatólagos kormányzási kontinuum
  elvének, az Arend Lijphart (Lijphart 1977) által propagált konszenzusra épülve,
  vagy a középkorihoz hasonló konszociális demokráciák formájában. Ezeknek az
  egységeknek az eredetisége és autonómiája egy meghatározott kulturális kontextus-
  hoz fog kapcsolódni, egy szélesebb civilizációs keretben, egy korlátozott szuvereni-
  tás formájában, de egy új multilateralizmust megvalósítva, melynek keretében a
  civilizációk közötti dialógus létrejöhet.

                             Az új egységek konstitutív elemei

     Ezeket a politikai intézményeket kulturális, etnikai-nemzeti és vallási közösségek
   hoznák létre, sok esetben több, egymással harmóniában él ő közösség. Még a múlt
   században is voltak jó példái annak, hogy egy ilyen békés együttélés lehetséges
   különféle közösségek között. Gondoljunk pl. Boszniára, ahol ortodoxok és muzul-
   mánok egy sokréteg ű kulturális egységet alkottak, miel őtt a szerb és horvát nacio-
   nalizmusok nem hiúsították meg békés együttélésüket. Meg vagyunk gy őződve
   arról is, hogy Erdélyben a magyarok és románok egy pluralista és autonóm politikai
   szervezet keretében együtt tudnának élni. Mindez pontosan azért lesz lehetséges,
   mert az uniformizálásra való törekvések a múlt emlékei lesznek, hiszen a nemzeti
   szuverenitás zászlójára írt „egy állam, egy nemzet" jelszava elt űnik a tömegek szó-
   tárából.
  Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                              ezek egyes regionális vonatkozásai.
                          Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.

TÉT XVI. évf. 2002    s4                           Globalizáció, hegemónia és ...       7

  Hivatkoznunk kell itt a régiók tudományos tanulmányozása svéd specialistájának,
Björn Hettnének nézeteire is. Hettne kifejezetten aláhúzta a régiók és a kulturális
pluralizmus összefüggését a modern társadalomtudományokban nagy szerepet ját-
szó funkcionalizmussal szemben. Hettne a régió alatt országok olyan csoportját érti,
amelyeknek egy közös politikai programjuk van, s ebb ől a kulturális perspektívából
vezeti le a politikai intézményesítést. Finn gondolkodók, mint Anssi Paasi és Jouni
Hakli, a régiónak ugyancsak kollektív és intézményes jelleget tulajdonítanak, mely-
nek szimbolikus jelentőségét az adja, hogy „a tér és id ő specifikus kapcsolatának és
struktúrájának kifejezése" (Hakli 1994, 28).
  Perspektívánkban regionalizmus és regionalizáció között teszünk különbséget.
Regionalizmus alatt egy sui generis jelenséget értünk, egy, a lakosság köréb ől eredő
kezdeményezést a regionális együttm űködés megteremtésére, mely végeredmény-
ben annak felel meg, amit e témakörben javaslunk; míg a regionalizáció egy regio-
nális együttmű ködés megteremtése a nemzetállamok kormányainak kezdeményezé-
sére — mint az Európai Unió. A regionalizmus része egy globálizálódó világ több
dimenziós képletének, már csak azért is, mert mindkett őben többszörösek a politikai-
hatalmi struktúrák. Így a regionalizmus, amely a civil társadalom kezdeményezése,
nyitott a környez ő világ felé, amelyhez az élenjáró technológiák révén kapcsolódik.
   Még azt is el lehet képzelni, hogy egy bizonyos egységhez tartozó közösségek
nem laknak összefügg ő területeken, hanem több részb ől — régiókból vagy egyes
régiók külöféle közösségek által lakott részeib ől — tevődnek majd össze. Ezt a lehe-
tő séget már a kanadai David Elkins is feltételezte, aki kondominiumról vagy „sza-
bályozott anarchiáról" írt pár éve megjelent munkájában (Elkins 1995, 145). Elkins
szerint:
   „Nem-exkluzív és nem-összefügg ő területek a területiség felnyitását jelentik ...
   Egy nem territoriális szervezet sokkal több hajlékonysággal bír, mint bármely
   territoriális szervezet ... ilyen esetekben a szervezeti struktúrákat kevésbé hie-
   rarchikusnak lehet elképzelni, vagy sokrét ű hierarchiákat lehet feltételezni,
   amelyeket inkább egy hálózatnak vagy networknek lehet min ősíteni" (Elkins
   1995, 139-140).
   Nyilvánvalóan egy ilyen helyzetben az egyes egységek politikájának koordináció-
ja rendkívüli módon fontos. Egyébként a nem-centralizált politikai rendez ődés
 elleni legmeggy őzőbbnek látszó kifogás természetesen az, hogy a centralizáció a
 harmonizált és egymást kiegészít ő politikai döntések miatt szükséges — hozzáadva
 ennek elkerülhetetlen voltát a mai hatalmas népesség ű országokban. Mondanunk
 sem kell, hogy a környezetvédelem, a rendelkezésre álló munkaer ő piaca, a gazda-
 sági infrastruktúrák, úm. utak, hidak építése és fenntartása például, vagy a világ-
 szerte terjeszked ő bűnöző tevékenységek — kábítószerek kereskedelme, prostitúció,
 pénzhamisítás stb. — visszaszorítása mind csak közösen keresztülvihet ő feladatok.
   Pontosan ezen a téren nyernek hallatlan jelent őséget a ma rendelkezésünkre álló
 információs és kommunikációs technológiák, melyek az új politikai egységek regio-
 nális és szubregionális központjait kötnék össze, felhasználva a kommunikációs
feedback által nyújtott lehet őségeket. Minden ilyen központ egy meghatározott
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
 8        Segesváry Viktor                                       TÉT XVI. évf. 2002      s4

 területet fedne le, s a problémák természete szerint — többek között szektorális,
 környezetvédelmi, szociális, nevelésügyi vagy bevándorlási problémák — lenne
 megszervezend ő . Személyzetük korlátozott számú, de kit űnő képességekkel rendel-
 kező személyekből állna, s tevékenységükre egy, az általuk koordinált egységek
 képviselőiből álló bizottság ügyelne fel.

                              Törvényhozás és kormányzás

   Az új egységek törvényhozási szervei, ha egyáltalán lesznek ilyenek, helyi, egy-
 kamarás gy űlésekből fognak állni, de a legfontosabb döntések meghozatalában
 lehetséges lenne az érdekelteknek, tehát a lakosságnak a véleményére is támasz-
 kodni referendumok útján. Ezeket igen megkönnyítené a mai technológia eszközei-
 nek kiterjedt alkalmazása, hiszen ma már több helyen is kísérleteznek az elektroni-
 kus szavazás vagy véleménynyilvánítás megszervezésével. A kormányzási és igaz-
 gatási szervek nemcsak konzultálni tudnának, amikor erre szükség lenne a lakosság
 egészével vagy annak egy érdekelt részével, hanem a feedback révén rendszeresen
 kaphatnának véleményeket, az egyes intézkedéseknek a valóságban elért eredmé-
 nyeire vonatkozó jelentéseket, s őt még egyesek tiltakozását is.
   Visszatérve Lijphardt konszociális, vagyis konszenzusra épített demokratikus ál-
 lamának jellegzetességeihez, ezek alkalmazása kisebb vagy nagyobb egységekre
 egyaránt lehetséges. Ebben a vonatkozásban meg kell emlékeznünk Sz űcs Jen ő
 tanulmányáról, Vázlat Európa három történeti régiójáról, melyből kitűnik, hogy az
 írásunkban javasolt nem-centralizált politikai intézményeknek el őfutára volt az
 európai feudalizmus kora:
     „Mindezeken túl a h űbériség territoriális következménye, a sok-sok kis, saját
     szokásjoggal él ő tartomány, az interkommunikáció adott szintjén sokkal alkal-
     masabb talaj volt a közvetlen jogszer űség kifejl ődésére és a jog mint szokás
     (mos terrae) minuciózus érvényesülésére, mint a nyersen és felülr ől tagolt, el-
     nagyoltan tágas és uniformizált politikai-kormányzati keretek. Ez volt az a kö-
     zeg, mely lehet ővé tette, hogy a jog és kormányzat 'alulról felfelé' ható elvei a
     lokális szinteken minél több ponton áttörjenek a hatalomgyakorlás 'felülr ől le-
     felé' érvényesül ő mechanizmusán ... A kifejlett h űbérszerkezetben az állam-
     igazgatási, katonai, fiskális, bíráskodási funkciók szintén maradéktalanul el-
     szakadtak az uralkodó hatalomtól, hogy lesüllyedve mintegy lépcs őzetesen el-
     oszoljanak a 'h űbértársadalomban', ahol aztán minden szinten külön-külön in-
     tegrálódtak, egybeolvadva a földbirtoklás ugyancsak lépcs őzetes rendszerével
     ... A 'szabadság kis köreinek sokasága,' amiben Bibó István joggal látta a nyu-
     gati fejl ődés alapvetését, végeredményben a maga territoriális és rendi tagolt-
     ságában is néhány alapmodell köré szervez ődött; a sokaságban az egység ab-
     ban állt, hogy hovatovább a 'szabadságjogok' váltak a struktúra bels ő szervező
     elvévé." (Lijphardt 1977,31-32)
   Ez az idézet is mutatja, hogy az itt javasolt politikai újjárendez ődés, különöskép-
  pen a nem-centralizált elv alkalmazása, nem újdonság a történelemben. A többségi
  Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                              ezek egyes regionális vonatkozásai.
                          Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
TÉT XVI. évf. 2002    s4                          Globalizáció, hegemónia és ...        9

elvre épített demokratikus rendszerrel teljesen ellenkez ő a centralizmus elve — nincs
demokratikus centralizmus —, s a mai demokráciák els ősorban a bürokratikus cent-
ralizmus fellegvárai. Végeredményben ennek a bürokratikus centralizmusnak a
megszüntetése elkerülhetetlen feltétele a demokrácia megfelel ő működésének, mivel
 1) Egy nem-centralizált intézményes struktúra, amely a döntéseket meghozó ha-
    talmat visszajuttatja a helyi hatóságokhoz és a lakossághoz, kizárja a bürokrá-
    cia beavatkozását milliók életébe pontosan azért, mert a közügyek személyte-
    len elintézésének vet véget, és
 2) A nem-centralizált intézményes struktúra biztosítaná a szubszidiaritás elvének
    következetes alkalmazását. Ennek az elvnek az alkalmazását hiába várjuk
    azoktól, akiknek a hatalma kiterjed nagy területek számtalan lakosára, s akik-
    nek ez persze nem érdeke. Az érdekelt lakosok maguk vennék kezükbe a dön-
    tések jogát kisebb egységek keretében. Így a döntések demokratikus legitimi-
    tással bírnának, mert ahogy Lynn Miller megfogalmazta, „a legjobb társadalmi
    rend csak a kiterjedt helyi ellen őrzéssel és politikai autonómiával egyeztethet ő
    össze, amely ugyanakkor összekötne mindenkit a társadalmi szolidaritás glo-
    bális networkjében" (Miller 1994, 89).
  Az adóügyi adminisztráció és a jóléti rendszer problémáinak megoldásában lehet
a szubszidiaritás elve alkalmazásának legjobb példáira utalni. Röviden: az adóügyi
politikának a célja kizárólag a helyi szükségletek kielégítése lenne, s a bevételi
forrásokat ehhez igazítva lehetne megállapítani. Míg a jóléti redszerben nemcsak a
helyi, kisebb közösségekben lehetséges kontrollok járulnának a kiadások lecsök-
kentéséhez, hanem — s ez a legfontosabb — a hatóságok beavatkozása nélkül a lakos-
sági szolidaritás segítene egyes szerencsétlen helyzetek és bajok orvoslásában vagy
állandó szociális nehézségek rendezésében is.
  Itt kell szólnunk a jogi pluralizmus kérdésér ől is, amely a sokrét ű politikai újra-
rendeződés esetén elkerülhetetlen. A jogi pluralizmusnak a planetáris civil társada-
lom lesz a hordozója anélkül, hogy bármiféle egységesített jogrendszer megalkotá-
sáról lenne szó. A világszerte alkalmazott jogi pluralizmus alapját társadalmi,
konszenzuális mechanizmusok fogják alkotni, amint ezt Günther Taubner egy újabb
munkájában világosan megfogalmazta, s így egy önmagát szabályozó jogalkotást
képez a közjogi és magánjogi szerepl ők álláspontjának egyeztetése révén. Ebben az
autonóm jogrendszerben a jogi aktusok és struktúrák kölcsönösen fognak egymás-
nak életet adni, és egymást áthatni. Nem lesznek alapvet ő szabályok, amelyek egy
ún. meta-rendszernek felelnek meg — mint Kelsen elméletében a Grundnormen
nem lesznek szankciók, mert a szimbolikus jogrend egy ismétl ődő jogi aktusok
folyamatának keretében minden egyes különleges eset lokális, regionális vagy glo-
bális jellegét fogja tükrözni. Így „a jogi pluralizmust nem mint egymásnak ellent-
mondó és konfliktusban lév ő jogszabályok sorát lehet meghatározni, hanem egy
bizonyos társadalmi problémakört rendez ő, sokrétű kommunikációs dialógus ered-
ményét, melyek a társadalmi tevékenységet a törvényes-törvénytelen bináris kódja
alapján kategorizálják" (Taubner 1997, 14).
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
  10     Segesváry Viktor                                         TÉT XVI. évf. 2002     s4

                      Gazdaságpolitika és a gazdaság irányítása

    Miután az információs és kommunikációs technológiák egy új gazdasági szerve-
  zet létrehozása nélkül nem lehetnek kihasználhatók, két különösen fontos szervezeti
  változatot kell kiemelnünk: az els ő a térbeli restrukturálás általános gazdasági és
  vállalati vonalon egyaránt. Ez az új szervezési forma a munkaer ő teljesen revideált
  térbeli elosztásán és az összes gazdasági tevékenység régiók közötti ujjászervezésén
  fog alapulni. E restrukturáció jó példáit képviselik a gazdasági tevékenységek álta-
  lános szempontjából a kölcsönösen összefügg ő munkaerőpiacok új adottságoknak
  megfelel ő, tehát regionális kialakítása, lehet ővé téve a megtakarítások skálájának
  lényeges megnövekedését. Míg a magángazdaság szempontjából bemutatható példa
  az a vállalati decentralizációs modell, amelyben az eddig gyárban végzett munkákat
  a vállalat központjától messze lakó bedolgozóknak is ki lehet adni. A struktúrák vál-
  tozásának ezeket a példáit egészíti ki az ún. hajlékony specializálódás programjává.
    A hajlékony specializálódás lényegét, melynek eddigi legjobb példájaként Olasz-
  ország központi és északi vidékeit idézik, a következ őkben jellemezhetjük:
    1) Kis- és közép nagyságú vállalatok integrálódása a termelési folyamatok egyes
       részeinek egymással való megosztása, és ezen a módon egy flexibilis, folya-
       matos összeköttetésben álló termelési network létrejötte;
    2) Az áruk min őségének és a lokális kultúrát kifejez ő designnak az elsődleges-
       sége, mely a mesterségek újraélesztését és a munkaer őnek feladatok szerint
       való specializálását követeli meg;
    3) Egy könnyen megváltoztatható és átszervezhet ő, tehát rövid el őállítási folya-
       matokra beállított termelési program, amely nem a tömegtermelést célozza,
       hanem nagymértékben specializált termékek el őállítását, s így a helyi piacok
       rövid távú fluktuálását is követni tudja. Ez a követelmény teszi szükségessé a
       komplex — kiképzett munkásokból, technikusokból és specialistákból — álló
       munkacsoportok kialakítását;
    4) Vállalatok közötti kooperációs szerz ődések megkötése és regionális ügynök-
       ségek létrehozása, melyeken keresztül a technológiai újításokról és megválto-
       zott piaci lehetőségekről való információk azonnal szétszórhatók;
    5) A társadalom tagjainak lokális és regionális nívón való együttm űködése, fel-
       használva a már meglév ő network kapcsolatokat, melyeken keresztül biztosí-
       tani lehet a természeti környezet megvédésére vonatkozó er őfeszítésekbe ve-
       tett kölcsönös bizalmat.
    Ebben a teljesen megváltozott gazdasági környezetben, ahol 'a kicsi a szép'
  schumpeteri elve lesz uralkodó, mindenkor a helyi és a régión belüli lakosság szük-
  ségleteinek kielégítése lesz els ődleges a jelen kompetitivitásra tör ő erőfeszítéseivel
  szemben, melyre az egyre nagyobb, de egyre kevésbé menedzselhet ő vállalatok
  megteremtésének lidércnyomásos álma készteti a vállalati vezet őket. A fentebb
  mondottakra egyébként a schumpeteri 'vezet ő szektorok' elmélete (Schumpeter
  1939) is alkalmazható; ezek a szektorok az újításokat létrehozó vagy azonnal átve-
  vő és a megfelel ő kereslettel bíró árupiacokra specializálódó vállalatokból állnak,
 Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                             ezek egyes regionális vonatkozásai.
                         Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.

TÉT XVI. évf. 2002    s4                          Globalizáció, hegemónia és ...       11

amelyek ezenkívül az energiafelhasználás és a szállítás olcsóbb lehet őségeit is ki
tudják használni.
  Monetáris szempontból nyilvánvalóan a regionális koordináló központoknak lesz
a feladata a regionális pénzegység megfelel ő mennyiségben való kíbocsátásának
biztosítása és garantálása annak a monetáris politikának az irányvonalai szerint,
amelyet a részt vev ő egységek közös szerve határoz meg. A világ egyes pénzegysé-
geinek mai instabilitását a monetáris piacnak ez a feldarabolása sokban le fogja
csökkenteni.

                     A planetáris koordináció szükségessége

  A nem-centralizált politikai átrendez ődés új világában is megmarad egyes prob-
lémakörökben a planetáris koordináció szükségessége. Ennek lehet őségét az infor-
mációs és kommunikációs technológiák fogják biztosítani anélkül, hogy az állam-
közi rendszer szinte elképzelhetetlenül bürokratizált szervezeteit újra kellene terem-
teni. Mivel a szükséges információk mindenkinek egyidej űleg rendelkezésére fog-
nak állni, hosszú távú kérdésekben éppen úgy, mint a jelen sürg ős problémáinak
esetében, egy összehangolt akció kezdeményezése a 'virtuális' vitát lezáró határoza-
tok eredményeképpen lesz lehetséges.
  A két legfontosabb probléma, amelyeket planetáris nívón lehet csak kezelni, egy-
részt a biztonság és a béke fenntartásának kérdése, másrészt pedig a természeti
környezet és az ökológiai egyensúly megvédése az ipari civilizáció pusztító hatásaival
szemben. E planetáris problémák széles körben ismertek, s mivel tárgyalásuk mesz-
sze meghaladná ennek a tanulmánynak a kereteit, nem foglalkozunk velük.

 Az új politikai egységek együttm űködésének technológiai lehet őségei

           Információ, információs társadalom és virtuális valóság

  Egy információnak csak akkor van értéke, ha van értelme és jelent ősége, amit
csak embercsoportok és egy kulturális környezet kölcsönözhetnek neki. A társada-
lom, az emberi történelem hajnala óta, mindig rendelkezett információkkal több,
sokrétegű dimenzióban, melyek mindig emberek, vagy emberek és intézmények,
emberek és a természeti környezet közötti kapcsolatokra vonatkoztak. Ami válto-
zott egyik kortól a másikig, az a rendelkezésre álló információknak tulajdonított
értelem és annak társadalmi értéke volt, melyeket az adott kultúra határozott meg. A
késői modernitás korát viszont az jellemzi, hogy az információ önmagában jelent
értéket, még akkor is ha nincs értelme, azért mert információval rendelkezni a hala-
dással egyenl ő.
  Ma a digitális információ korában élünk, s társadalmunkat azért nevezzük infor-
mációs társadalomnak, mert minden társadalmi tevékenység az információk és a
kommunikáció folytonos és megszakíthatatlan közegében helyezkedik el. Bár az is
tagadhatatlan, hogy az információs társadalomban sem elkerülhetetlen a tudatlan-
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
 12      Segesváry Viktor                                        TÉT XVI. évf. 2002     s4
 ság, az információ hiánya, s még a digitális információ esetében is annak helytelen
 értelmezése. Az információs társadalom számára csak a jöv ő számít, a jelen vég
 nélküli folytatódásának formájában. Ennek értelmében az információs társadalom
 fogalma azt fejezi ki, hogy az új technológiák révén feltárult lehet őségek átformál-
 ják a társadalom életét, amint ezt Nicholas Negroponte kifejezte, „a digitális világ-
 ban olyan lehetőségek nyílnak fel, amelyek el őző leg megvalósíthatatlannak látszot-
 tak" (Negroponte 1995, 231). Ez a megfogalmazás feltételezi a múlttal való szakí-
 tást, egy történeti folyamatosság felszámolását. Az információs társadalomnak ezt a
 jellegét Manuel Castells fejezte ki a legtömörebben:
   „Bár a technológia per se nem határozza meg a történelmi fejl ődést és a társa-
   dalmi változásokat, a technológia birtoklása lehet ővé teszi a társadalmak szá-
   mára önmegváltoztatásukat, s azt is, hogy a társadalmak, melyekben mindig
   konfliktuális folyamatok állnak egymással szemben, hogyan használják fel a
   gyakorlatban technológiai potenciáljukat" (Castells 1997, 7).
   Az információs társadalom fogalma szorosan összef űződik a virtuális valóság el-
 képzelésével, mert lehetségessé teszi képzeletbeli helyzetek összjátékát, s ezek
 végnélküli újrateremtését az ún. cybertérben. A virtuális valóság különbözik az
 utópiától, mely a világ egy ideálisnak tartott állapotát írja le a jelen szomorú állapo-
 tával szemben. Mind a virtuális valóság, mind az utópia a jöv őre vonatkozik, de
 míg az utópia egy olyan világot ír le, amelyben az általa meghatározott értékekre
 való elkötelezettség elengedhetetlen, a virtuális valóság teljesen nyitott a jöv ővel
 szemben, és megengedi a jöv ő ben létrehozott állapotok állandó újraformálását. A
 virtuális valóság nyitottságát az teszi lehet ő vé, hogy benne a tér és az id ő fogalmai
 teljesen relatívak és a terükben vagy temporális folyamataikban való mozgás füg-
 getlen az „embervilágokban" uralkodó tér és id ő koncepcióitól.

             Információs társadalom és közösségi network hálózatok

  Az emberi közösségek egy közös világnézeten alapulnak, amely nemcsak a kö-
zösség hagyományaiban és történelmi tapasztalataiban, hanem els ősorban nyelvük-
ben gyökerezik, s világképüket meghatározza. Ezért fontos a helynek, a fizikai és
kulturális összefüggő ségnek, és a nem messze terjed ő térbeli világnak a kihangsú-
lyozása. John Dewey, az amerikai pragmatizmus legnagyobb alakja, már régen
elismerte, hogy a közösségek kialakulását kizárólag a kommunikáció tette lehet ő vé
— „konszenzus nem lehetséges kommunikáció nélkül" (Dewey 1916, 5-6) —, ha a
kommunikáció legegyszer ű bb meghatározását fogadjuk el, vagyis azt, hogy a kom-
munikáció nem más, mint eszméknek, gondolatoknak és események hírének térben
és idő ben való továbbadása. A kommunikáció történhet egyrészt az egyre fejlettebb
technológiák révén — például üzenetek továbbítása nagy távolságokon keresztül —,
de lehetséges másrészt a hagyományos, rituális módon is, amikor nem információk
továbbadását szolgálja, hanem a közösség világnézetének szimbolikus megjeleníté-
sét és megerő sítését, ahogy ezt már Émile Durkheim leírta A vallásos élet elementá-
ris formái című korszakalkotó m ű vében. A kommunikációnak ez a kett ős értelme
 Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                             ezek egyes regionális vonatkozásai.
                         Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.

TÉT XVI. évf. 2002    s4                          Globalizáció, hegemónia és ...       13

fontos az intézményesített politikai networkszer ű közösségek esetében is, mert az
információs és kommunikációs technológiák nemcsak az átadás és szétszórás fel-
adatait viszik végbe, de a rituális és szimbolikus funkciót is betöltik, ha nem is
közösség-teremt ők, de mindenképpen közösség-fenntartók.
  Vitatott kérdés, hogy miképpen jön létre egy közös célokat elérni óhajtó, network
részét képez ő komponensek együttese. A legtöbben azt állítják, hogy ezek a
network-közösségek a komputer által közvetített kommunikáción [computer-
mediated communication — CMC] keresztül, tehát az elektronikus kapcsolatnak
köszönhetően jönnek létre, míg más vélemények szerint a cybertérben létrejött
közösségek nem újak, hanem a valóságban már meglév ő közösségeket tükrözik. Itt
idéznünk kell Steven Jonest, aki világosan állást foglalt a második változat mellett:
  „A valóság on-line társadalmi konstrukciója nem a komputer által közvetített
  kommunikációk networkjén keresztül jön létre, hanem magában a networkben
  testesül meg. Sokkal könnyebb megérteni azokat a fizikai kapcsolatokat
  [hardwire], amelyek a társadalmi együttm űködést szolgálják, mint az azokból
  megszülető szimbolikus kapcsolatokat ... Senki nem tudja megmagyarázni,
  hogy mi voltaképpen a komputereknek, mint eszközöknek a szerepe e kapcso-
  latok és közösségek megteremtésében ... Egy kapcsolat nem feltétlenül vezet
  egy közösség megteremtéséhez, s őt nem feltétlenül vezet sem információk ki-
  cseréléséhez, sem értelmezések átadásához ..." (Jones 1995, 5-7).
   Végeredményben a médiák által létrehozott társadalmi struktúrák nem teremtenek
egy közösen átélt valóságot. Egyes eseménynek a tömegmédiákon keresztül való
látása minden egyes néz őben teljesen más élményt kelt, mert minden néz ő magával
hozza az esemény értékelésének elemeit nem a virtuális, hanem az igazi valóság
világából. A komputeren keresztül való kapcsolatteremtés azért lehetséges, mert a
komputer mint média egyszerre jelenti a kontextust, amelyben a kapcsolatok létre-
jönnek, és azt az eszközt, amelyen keresztül a cybertér megnyílik el őttünk. Ezzel
egy időben a komputerek elhatárolják egymástól a network hálózat résztvev ő it, és
hierarchiákat teremtenek azáltal, hogy feler ősítik az identitásokat és kihangsúlyoz-
zák a networkben résztvev ők közötti különbségeket, hiszen a szimbolikus és rituális
folyamatok magukkal hozzák a nem-virtuális világból származó meggy őződéseket
és elképzeléseket. A komputerek által közvetített kommunikáció sokkal inkább
személytelen, mint az írott szöveg, s így az Interneten keresztül teremtett kapcsolat
nem feltétlenül kommunikáció. A cybertérben létrehozott kapcsolatoknak ez a vo-
nása határozza meg a politikai-intézményes közösségek komplex voltát, s a kompu-
teren keresztüli kommunikációban egyes csoportok pontosan ezért mindig a való
 világban már el őzőleg létez ő közösségekhez tartoznak.
   A jövő általunk javasolt politikai újjárendez ődése, mely nem területi alapokon fog
nyugodni, hanem kulturális közösségeken, a mai államoknál kisebb egységeket fog
magában foglalni. Ezek esetében, de különösképpen akkor, ha ezeknek az egysé-
geknek a részei nem összefügg ő településeket alkotnak, az információknak a
cybertéren keresztüli továbbadása és szétosztása a politikai tevékenység elmaradha-
tatlan feltétele lesz. Ebben a perspektívában a mai állami berendezkedésnek, például
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
  14      Segesváry Viktor                                        TÉT XVI. évf. 2002     s4
  a reprezentatív demokráciának vagy a hatalom hármas megosztásának, nagyfokú
  átalakuláson kell keresztül mennie. Így a reprezentativitás elve nem fog elt űnni,
  hiszen még az önkormányzó lakossági intézményeken belül sem lehet minden kér-
  dést, kivéve a legfontosabbakat, szavazások formájában eldönteni, s így nem lesz
  elkerülhető a hatalom bizonyos fokú delegálása. Viszont valószín ű, hogy az elektro-
  nikus szavazási módszer szükségtelenné teszi majd a törvényhozó szervek létét,
  hiszen a törvényhozást az amúgy is kisebb egységek lakossága a maga egészében
  fogja elvégezni. Ebb ő l a szempontból a legfontosabb az lesz, hogy a többség dikta-
  túrájának elkerülésére megfelel ő garanciák biztosítsák a kisebbségi szavazók érde-
  keinek és jogainak tiszteletben tartását.

                      Technológiák és a szükséges infrastruktúra

  Infrastrukturális adottságok és virtuális közéleti szférák

    Az Internet és a World Wide Web, mint autonóm és sokréteg ű funkcióra alkalmas
  politikai-közéleti terek, biztosítják a közösségeken belüli és a közösségek közötti
  egyre számosabb network hálózatok lehet őségét. Ha a megfelel ő infrastruktúra még
  nem is létezik minden esetben, biztosak lehetünk abban, hogy ha egyszer egy új
  technológiai szükséglet jelentkezik, akkor ezt a specialisták hamar ki fogják elégí-
  teni. A legfontosabb szempont az, hogy a technológiai fejl ődés a kollektivitás érde-
  keit szolgálja.
    Melyek a politikai-közéleti cybertér alapvet ő jellemzői? Anthony Wilhelm öt
  ilyen jellemzőt sorol fel:
   -    Az első, topografikus, meghatározását adja annak a térnek, amelyben a részt-
        vevő k vitázhatnak, információikat és terveiket kicserélik;
   - A második, tárgyszerű, összefoglalja azokat a kérdéseket, amelyeket a résztve-
        vő k dialógusukban megtárgyalhatnak;
   — A harmadik, teljesség, mely azt a demokratikus elvet tükrözi, hogy bárki részt
       vehet a topografikusan meghatározott térben folytatott politikai megbeszélé-
       sekben és vitákban;
   - A negyedik, design, mely nemcsak a demokratikus szavazási eljárásokat teszi
       lehető vé, hanem különféle, más komponensek beiktatását is, például kritikai
       véleménycseréket;
   — Az ötödik, tanácskozás, mely végeredményben a demokratikus politikai élet
       lényegét jelenti, hiszen semmiféle politikai-intézményes elrendez ődés nem
       hozhatja meg az elvárt eredményeket, ha a fent említett négy jelleg, de els ő-
       sorban a design és a technológiai infrastruktúra felépítése nem biztosítják, és
       nem könnyítik meg a politikai kérdések megvitatását (Wilhelm 1999, 155-159).
   Az új politikai egységek esetében az információs és kommunikációs technológiák
 által kialakított környezet változó lesz nagyságuknak, részeik összefüggésének vagy
 egymástól való távolságának, valamint az uralkodó gazdasági és társadalmi feltéte-
 leknek megfelel ő en. De ezek a változó környezetek nem befolyásolják sem a szer-
  Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                              ezek egyes regionális vonatkozásai.
                          Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.

TÉT XVI. évf. 2002 s 4                            Globalizáció, hegemónia és ...       15

vezeti felépítés által létrehozott sokréteg ű funkciókat vagy a technológiai hálózatot
és annak használati feltételeit, sem a tartalom helyességét és a továbbítás megfelel ő
voltát.
  A szervezési-infrastrukturális alapokat els ősorban a pluralizmus követelményének
kielégítése fogja jellemezni. Ebben az értelemben a pluralizmus a médiák pluraliz-
musát és az információ tartalmának sokrét űségét jelenti. Az információk vagy álta-
lános jellegűek lesznek, vagy a közéleti kérdések egyes különleges szempontjait
érvényesítik, mindenekel őtt helyet adva a döntésre váró politikai és intézményes
problémáknak. A legtöbb gyakorlati, adminisztrációs probléma — költségvetés,
adópolitika, a fizikai infrastruktúrára vonatkozó programok, mint hidak, csatornák
és utak építése, vagy kórházak létrehozása a helyi közösségek szükségleteinek ki-
elégítésére — ebbe a kategóriába fog esni, míg a regionális biztonság kérdése, a
környezetvédelem vagy az egyes egységeket összeköt ő fizikai infrastruktúra létre-
hozása, az egységeket koordináló szervek hatáskörébe kerül.
  A politikai közélet cyberterének tartalmi pluralizmusa azt fejezi ki, hogy az in-
formációk magukba fogják foglalni a helyi, szubregionális és regionális partikula-
rizmusok és kulturális identitások kifejezését, ugyanakkor helyet biztosítva a lokális
kontextusokhoz kapcsolódó ellentétes véleményeknek és ideológiai vagy más kü-
lönbségeknek. Featherstone szavaival, a jöv ő pluralizmusa „egy olyan egységes
keretet fog alkotni, melyben a különböz őségek minden további nélkül megférnek
egymással" (Featherstone 1990, 2).
  A szerkezeti pluralizmus következményeképpen, egyrészt a résztvev ők száma ha-
talmasan meg fog növekedni, másrészt az egyes egységek és szférák közötti átfedés
[spillover] nagy mértékű lesz, például a technológiailag fejlettebb és fejletlenebb
részek között. Ezt az is lehet ővé fogja tenni, hogy az Internet és World Wide Web
kettősége meg fog maradni, de ezeket ki fogják egészíteni eddig még nem ismert
online infrastruktúrák is. Ez azt jelenti, hogy az információkat és kommunikációkat
a magántulajdonban lév ő infrastruktúrák fogják közvetíteni; viszont az infrastruktú-
rát irányító és szabályozó szervekben a közösségek képvisel őinek kezében lesz a
kontroll. A piaci verseny elvét azonban ezek a szervek sem törölhetik el éppen
azért, hogy ne lehessenek a bürokratikus kísértéseknek kitéve.
Információs és kommunikációs rendszerek

  Ezeket a rendszereket egyrészt a bennük használt közvetít ő elem — a leírt vagy
mondott szó, grafikák és más kisegít ő ábrázolások használata —, másrészt a részt
vevő csoportok szerkezete és nagyságrendje határozza meg. Az elektronikus kom-
munikációban a leírt szó lehet ővé teszi a kommunikációk hosszát és gyakoriságát
kontrollálni, s a komputer az egyetlen közvetít ő berendezés, amely memóriájában
mindent meg tud őrizni, ami a kommunikációs folyamatban kifejezésre jutott. Az
ún. hypertextek esetében a komputerek nemcsak strukturálják, hanem integrálják is
a programokat és folyamatokat, s ezen kívül más szükséges funkciókat is ellátnak,
mint p1. a résztvev ők számára szükséges anyagok összegy űjtése, rendbe szedése,
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
   16     Segesváry Viktor                                        TÉT XVI. évf. 2002      s4

  kiszűrése, formába öntése, a feedback közléseknek a megfelel ő csatornába való
  irányítása, vagy a kommunikációs elemeknek a memóriában való megkeresése.
    A fenti tulajdonságokkal rendelkez ő különféle információs rendszerek között
  megemlítjük azokat, amelyek a politikai kommunikáció szempontjából a leghasz-
  nálhatóbbak lesznek (minden ide vonatkozó információ forrása Lenk 1999):
    Először, a témák és problémák kategóriáin alapuló rendszerek (IBIS — issue-based
  information systems). Mivel nem minden információ áll rendelkezésre egy politikai
  döntéseket célzó eszmecsere és vita kezdetekor, e rendszerek az információk kate-
  góriába való osztásával és azok egy egészbe való betagolásán keresztül biztosítják,
  hogy a világosan megfogalmazott témák minden résztvev őhöz eljussanak, s így a
  kérdések feltevése és a megoldások megtalálása könnyebbé váljon. Minden részt-
  vevő hozzászólása kérdések, válaszok és érvek kategóriáiba kerülhet, s a végered-
  mény az, hogy egy specifikusan a problémák irányába orientált network jön létre.
    Másodszor, a döntéseket megkönnyít ő rendszerek (DDS — decision support
  systems), melyek egy racionális, probabilista és formális módszerrel dolgoznak,
  néha vizuális kifejezéseket is felhasználva. Bármilyen elméletre vagy feltételezésre
  történik hivatkozás, ezeket a rendszer analizálja, értékeli és következményeikkel
  együtt bocsátja a résztvev ők használatára. Az egyes variációknak a végs ő döntésre
  való esetleges befolyását is jelezve a software ezeket kiértékeli, s a megbeszélés és
  vita eredményeit újra átvilágítja.
    Harmadszor, a csoportdöntéseket megkönnyít ő rendszerek (GDSS — group
  decision support systems) kimondottan egy csoport által meghozandó döntésekre
  specializálódnak, mint pl. egy ügyrend elkészítése, brainstorming, kommentárok
  megírása, szavazás vagy a viták lefolyásának dokumentálása, hiszen az ilyen cso-
  portok munkájának lényege, hogy megfelel ően struktúráltak legyenek technikai és
  tartalmi szempontból.
    Az el őzőekben említettekkel szemben vannak specifikus célok megvalósítására
  létrehozott network típusok is. Ezek között találhatjuk a komputer által lehet ővé tett
  kooperatív együttm űködésre (CSCW — computer-supported cooperative work)
  vonatkozókat, melyek nemcsak strukturálják a vitákat, hanem még azt is meghatá-
  rozzák, hogy a résztvev ők közül kinek mennyi témát lehet felhozni a vitában, vagy
  kommentálni a mások által megjelölt problémákat. A közösségeket informáló szer-
  vezeti network típusok fókuszában (CIN — community information network) helyi
  körülmények és az azokban él ők állnak, így ezek a szélesebb kör ű közösségi
  együttm űködés el őmozdítását szolgálják. Sikerük azt mutatja, hogy csak akkor
  funkcionálnak jól, ha információik helyi forrásokból erednek, vagyis ha széles kör ű,
  decentralizált és els ődleges kézb ől való információkra támaszkodnak. Legjobb
  példái az ilyen network típusoknak a The Democracy Network (DNet) Kaliforniá-
  ban (Docter—Hutton 1999), valamint The lnstitute of Global Communications (IGC
  — Friedland 1996), mely nem földrajzilag, hanem szektorális szempontból speciali-
  zált — mez őgazdasági kérdésekre. Végül egy európai példa, a Network Pericles
  Görögországban (Tsagarousianou—Tambini—Brian 1998, 43-52). Ez utóbbi érdekes
  vonása, hogy az állampolgárok elidegenedését és a demokratikus politikai rend-
   Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                               ezek egyes regionális vonatkozásai.
                           Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.

TÉT XVI. évf. 2002    s4                           Globalizáció, hegemónia és ...      17

szerbő l való kiábrándulását akarja megállítani, felelevenítve a klasszikus athéni
demokrácia emlékét, s bátorítva a polgárokat a politikai életben való aktív részvé-
telre és ezen keresztül az önkormányzatok meger ősítésére.
  Végül szólnunk kell röviden a cybertér pluralista m űködésének jogi feltételeir ől.
A cybertér m űködését egyrészt a privát m űködtetők önfegyelme garantálja, más-
részt a benne részt vev ő közösségek által létrehozott szerveknek kell felette szigorú
felügyeletet gyakorolniuk. Erre els ősorban szükség van az Internet, a World Wide
Web és általában a tömegmédiák ún. tartalmi relativitása miatt. Minden kereske-
delmi vállalkozásban a tulajdonosok és a m űködtetők anyagi, esetleg ideológiai
érdekei határozzák meg a tartalom milyenségét és min őségét, míg a politikai kom-
munikációban a tartalmat a közösségnek kell meghatároznia, s a tartalom
relativizálása elfogadhatatlannak min ősül a közérdek szempontjából. Ebben az
értelemben az információk tartalma térbeli, tehát horizontális, és id őbeli-történelmi,
vagyis vertikális jelleget mutat fel ellentétben a mai információs folyamatok nagy
részének térbelileg absztrakt és id őbelileg ahisztorikus jellegével. A globális infor-
mációs trendeket végeredményben egyes érdekek túlsúlya és ezért egy centralizált
orientáció jellemzi, els ősorban az események min ősítésében és magyarázatában,
 valamint a nyilvános vita kontextusának meghatározásában.
   A cybertér szabályozása nemcsak a helyi és regionális kultúrák szerepére vonat-
kozhat. A globális és lokális trendek ki fogják egymást egészíteni a politikai közös-
ségek network hálózataiban azon keresztül, hogy a helyhez kötött nézetek és szán-
dékok globalizálódnak, viszont a globális perspektívák és szempontok beleágya-
 zódnak a kommunikációs kontextusba. A természetes többnyelv űség ehhez nagy
 mértékben hozzá fog járulni, ami persze azt is szükségessé teszi majd, hogy globáli-
 san homogén és interaktív komputer nyelvek álljanak rendelkezésre, mint pl. a Java.
   Mindez aláhúzza a cybertér szabályozásának szükségességét az információs és
 kommunikációs technológiák helyi, regionális és globális követelményeivel egybe-
 hangzóan. A politikai kommunikáció terén tehát nem lehet szó egy network szuve-
 renitásáról (Reidenberg 1997), mert a network hálózatok szuverenitását csak az
 érdekelt politikai közösségek gyakorolhatják. Az alkalmazott technológiára vonat-
 kozó döntések, azok normái és az egyes softwarek designja, kizárólag politikai
 döntéseken alapulhatnak, melyek változtatásokat követelhetnek meg a designban
 éppen úgy, mint az infrastruktúra felépítésében. Ilyen változtatások lehetnek, pl.
 olyan algoritmusok beépítése, amelyek egyes kommunikációk nyilvánosságának
 lecsökkentését, vagy az új kommunikációs folyamatok kontrolljához szükséges
 eszközök bevonását célozzák.

                     Excursus az állampolgársági státusról

 Az állampolgársági státust a modern állam teljhatalma követelte meg, mely min-
den más lojalitást, mint a hozzá való h űséget, elpusztítani igyekezett polgárai öntu-
datából. Az alattvalóknak nem lehetett máshoz lojálisnak lenni, p1. etnikai, vallási
vagy bármely más alapon létrejöv ő közösségükhöz, mint a mindenható államhoz.
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.

    18     Segesváry Viktor                                        TÉT XVI. évf. 2002         s4
   Ez tulajdonképpen a civil társadalom gyökereinek elpusztítását jelentette, s ez a
   tény ma egyre inkább nyilvánvalóvá vált a demokratikus társadalmakban. Egy ál-
   lampolgár tehát egy absztrakt individuum, s ezeket az atomszer ű egyéneket integ-
   rálja az állam saját kollektivitásába azon keresztül, hogy egy állampolgárnak nem
   lehet más identitása, mint az állampolgári identitás — amit Habermas „alkotmányos
   patriotizmusnak" nevez. Minden ország állampolgára, aki rendelkezik a megfelel ő
   adottságokkal és képességekkel, gyakorolhatja demokratikus jogait id őközi válasz-
   tások alkalmával, s ennek ellenértékeként fizetnie kell adót, szolgálnia kell a hadse-
   regben, engedelmeskednie kell a törvényeknek, s lelkesednie kell az állam vezet ői
   által meghatározott célokért. Az a tény, hogy valaki automatikusan megkapja az
   állampolgárságot azt is jelenti, hogy születésénél fogva rendelkezik a törvényekben
   meghatározott adottságokkal és képességekkel állampolgári kötelességeinek kielé-
   gítésére és jogainak gyakorlására, s ha bármely területen nem felel meg a követel-
   ményeknek az nem az egyes állampolgárok hibája, hanem a társadalmi és politikai
   körülményeknek és az intézmények gyengeségének köszönhet ő.

               Excursus a planetáris koordináció szükségességéről

                              A biztonság és béke fenntartása

     Mára már mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy az Egyesült Nemzetek Szer-
   vezete képtelen legfő bb feladatát, a nemzetközi biztonság fenntartását Kartájának
   értelmében garantálni. Amikor a világ két politikai táborra szakadt, a biztonság
   záloga a két tábor közötti hatalmi egyensúly volt, ami mindkett őt arra
   kényszerítette, hogy ne forduljon az er ő szak alkalmazásához a másikkal szemben.
   Amikor a Szovjetunió köré tömörült Varsói Szerz ődés megszű nt (meg kell jegyez-
   ni, hogy nem a Nyugat bármiféle er őfeszítésének, hanem bels ő felbomlásának
   eredményeképpen), a bipoláris világ átalakult egyetlen katonai és technológiai
   nagyhatalom világává, az Amerikai Egyesült Államok hegemóniája alatt. A nem-
   zetközi biztonság és a béke fenntartása ma ezért két perspektívában jelentkezik:
     Először, a nukleáris háború veszélye mára sem t űnt el teljesen, felel őtlen politiku-
   sok és ideológusok el ő reláthatatlan tevékenysége miatt. Így egy nukleáris konfron-
   tációt robbanthatnak ki közepes nagyságú, de nukleáris fegyverekkel rendelkez ő
   hatalmak, mint Pakisztán vagy India, melyek veszélyeztetve érezhetik magukat régi
   ellenségeiktő l, vagy olyan hatalmak, mint Kína, amely egy nagyhatalmi pozíciót
   akar elnyerni.
     Másodszor lokális konfliktusok, melyeket etnikai, gazdasági vagy civilizációs el-
   lentétek válthatnak ki kisebb vagy közepes nagyságú nemzetállamok között, külö-
   nösképpen Afrikában, a Közel-Keleten vagy a Balkánon. Ezeknek a konfliktusok-
   nak az elterjedése egy teljesen természetes jelenség a kettéosztott világ elt űnése
   után, melyben a két tábor közötti ellentét halasztotta el ezeknek a lokális konfliktu-
   soknak a kitörését. Ezeket a lokális konfliktusokat semmiképpen nem tudják meg-
  Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                              ezek egyes regionális vonatkozásai.
                          Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.

TÉT XVI. évf. 2002    s4                           Globalizáció, hegemónia és ...      19

szüntetni sem az Egyesült Nemzetek, sem az Egyesült Államok által vezetett állam-
közi direktórium beavatkozásai, két ok miatt:
 1) A nemzetközi közösség tagjainak, de els ősorban az ezt irányító Egyesült Ál-
    lamoknak a döntő fellépést elkerül ő taktikája, mert egy demokráciában kato-
    nák életének elvesztése ugyanakkor szavazatok elvesztését is jelenti;
 2) Ugyanezeknek az államoknak a high-tech fegyverek alkalmazása (sokszor
    pusztító beavatkozása egy helyi konfliktusba, mint pl. a koszovói válságba,
    rosszul felfegyverezett katonai er ők ellen, vagy a civil népesség bombázásá-
    val) csak fokozza az antagonizmusokat és a bosszú tüzét, mint pl. az izraeli
    polgárháborúban.
  A tanulmányban javasolt politikai újjárendez ődés egyik fő célja az lenne, hogy
ezeknek a helyi konfliktusoknak az okait eltüntesse, mert ezek a konfliktusok egyre
gyakrabban fogják a biztonságot és a béke fenntartását veszélyeztetni az elkövetke-
ző évek folyamán. Az etnikai, nemzeti és kulturális különbségek lekicsinylése a
demokrácia és piaci verseny nyugati protagonistái részér ől, vagy a különféle 'em-
bervilágok' közötti különbségek tagadása a világ-civilizáció hirdet ői által, soha sem
fogják meggyőzni a népeket annak szükségességér ől, hogy hátat fordítsanak törté-
nelmi és kulturális hagyományaiknak a diplomáciai beavatkozások, bombázás vagy
pusztítás hatása alatt.
  A világbiztonság kérdései, s különösképpen a lokális konfliktusok továbbra is a
planetáris politika fontos problémái maradnak, mert ezek nemcsak objektív tények-
nek felelnek meg, hanem azoktól az emberekt ől is függenek, akik kommunikálnak,
de kommunikációjuk tartalmában nem lehet megbízni (el kell felejteni azokat az
anderseni meséket, amelyek az emberek velük született jóságáról szólnak). Bár ezen
a téren semmit nem lehet el őre látni és megjósolni, az valószín űnek tűnik, hogy a
kisebb politikai egységek esetében, amelyek legnagyobb része nem rendelkezik
számottev ő katonai erőkkel és a szükséges anyagi forrásokkal, a konfliktusok di-
menziója és száma csökkenni fog. Els ősorban arra kell azonban számítani, hogy a
nemzetállamok felszámolása a hatalmi ellentétek lecsökkenéséhez fog vezetni, mert
a múltban pontosan ezek a hatalmi ellentétek tüzelték az államok közötti pusztító
konfrontációkat, veszélyeztetve a világ biztonságát.

               A természeti környezet és az ökoszisztéma védelme

  A természeti környezet pusztulásának megakadályozását nem lehet helyi és regio-
nális kontextusokban hatékonyan megoldani. Ezen a téren a technológiai fejl ődés
inkább súlyosbítja a helyzetet, mintsem könnyítené a problémák orvoslását, mert
abból ered, hogy megszédülve a tudomány eredményei által, az emberek azt hiszik,
hogy az ember képes a természetet átformálni. Az ökológiai rendszer teljes össze-
omlása annak következménye, hogy a planetáris egyensúly a természeti világ és az
emberek világa között teljesen felborult az 'embervilágok' javára. Túl sok ember él
földünkön ennek anyagi forrásaival összehasonlítva, s ezt egyszer űen ki lehet szá-
molni, ha megszorozzuk az emberek számával a fejenkénti természeti források
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
   20     Segesváry Viktor                                         TÉT XVI. évf. 2002     s4
   fogyasztását. Úgy is lehet mondani, hogy a természeti világ egy zárt, míg az embe-
   rek világa egy nyitott rendszert képez. Egy zárt rendszerben, mint a természeti vi-
   lág, a különféle anyagi források tömege se nem n ő, se nem fogy, s az energia fel-
   használásának folyamata nem hoz magával min őségi változásokat; ugyanakkor az
   emberi világ nyitott rendszerében az anyagi er őforrások felhasználása a végtelensé-
   gig fokozódhat, mert a tudományok és technológiák eredményeinek folytán a ter-
   mészet kihasználásának elvben nincs határa. A konklúzió tehát nem lehet más,
   minthogy a két egymással szemben álló rendszer viszonya a természet anyagi forrá-
   sainak teljes eltű néséhez vezet, mert a természeti világ önmagát újrateremt ő hatal-
   mának is vannak határai.

           Excursus az analóg és digitális információs rendszerekr ől

     Anthony Wilden, az információs társadalom egyik korai protagonistája fejezte vi-
   lágosan ki az analóg és digitális információs rendszerek közötti különbséget, ami-
   kor azt írta, hogy „a digitális mód az információt küld ő és a címzett közötti viszo-
   nyon kívül helyezkedik el, s a kett ő közötti kapcsolatot közvetíti; míg az analóg
   mód a kettő közötti kapcsolatnak felel meg" (Wilden 1972, 173). Az analóg módban
   az értékelések nagy fontossággal rendelkeznek, de a digitális kommunikációs mód
   alkalmazásának esetében nincs jelent ő ségük, mert az információ kívül esik az üze-
   netnek, az információnak a keretein. Ennek következtében az els ő esetben az üzenet
   és értelmezése kétséges, de a második, digitális módban, bár önkényesen lefektetett
   kombinációkon alapszik, s használata elkerülhetetlenül korlátozott, mondanivalója
   pontosan megfogalmazott, és nem hord magában semmiféle kétértelm űséget. Ezért
   Wilden konklúziója az, hogy „az analóg módban átadott információnak egy megha-
   tározott értelme van, míg a digitális módban kifejezett információ fontossága jelen-
   tőségén múlik" (Wilden 1972, 163).

                                           Zárószó

    A területileg meghatározott nemzetállam válsága és hanyatlása ma már egyre szé-
  lesebb körökben elismert tény. Az emberek egyre jobban köt ődnek kultúrájukhoz, a
  kultúra által kondicionált társadalmi léthez és szokásokhoz, mintsem az államuk
  területi identitásához. Az egyének és közösségek identitásának fontosságát egyre
  jobban kihangsúlyozza a globális és a lokális, a nemzetállami jelleg és a kozmopoli-
  ta törekvések dialektikája.
    A globalizáció minden látszat ellenére is alapjaiban támadja meg a nemzetállam
  létét pontosan azért, mert felnyitja a világot az egyének szemei el őtt, s megmutatja
  annak tarkaságát, hallatlan emberi és kulturális gazdagságát mindenki számára.
  Ennek ugyanúgy bizonyítéka a transznacionális mozgalmak jelensége, els ősorban a
  szegényebb országokból a gazdagabb országok felé, mint a 'médiák hallatlan befo-
  lyása az emberi élet minden szférájában.
   Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                               ezek egyes regionális vonatkozásai.
                           Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
TÉT XVI. évf. 2002    s4                           Globalizáció, hegemónia és ...      21

  Végeredményben a globalizáció nagyban hozzájárult az identitások, az etnikai,
nemzeti és kulturális öntudatok meger ősítéséhez, s a globális kor egyik legjellem-
zőbb vonása a kisebbségek jogainak követelése minden eddigi történelmi tapaszta-
latot meghaladó mértékben. Az önrendelkezés követelménye valósággal széttöri,
szétrepeszti a nemzetállami intézmények jogi és politikai kereteit.
  A globalizáció másik arca — ahogy a civilizációk dialógusát nevezhetnénk — szin-
tén a globális és a lokális dialektikájának következménye, s a kulturális és civilizá-
ciós pluralizmus lényegét képezi, s így az önrendelkezés morális és demokratikus
követelményével egymást feler ősítik.
  A nemzetállami politikai intézmények hanyatlásának másik meghatározó tényez ő-
je a demokratikus politikai rendszerek válsága. A rousseau-i társadalmi szerz ődés
elmélete ma már elavultnak t űnik az egyre nagyobb népesség ű államok keretében,
ahol a lakosság egyes csoportjai különböz ő identitásokat képviselnek, s a demokra-
tikus rendszer normális funkcionálása szinte lehetetlenné válik, mert a kisebbségi
csoportok még egy számszerű többséggel és annak diktatúrájával szemben is köve-
telik jogaikat a demokratikus önrendelkezés nevében.
  Az Egyesült Nemzetek intézményének megfelel ően létrehozott világállamot, a
kialakulóban lévőnek hitt világkultúrát és világ-civilizációt csak azok akarják meg-
valósítani, akik a nyugati civilizáció egész világra való kiterjedését, a világ népei
életének kulturális, társadalmi és politikai uniformizálását szükségesnek tartják, s
ezt a kozmopolitizmus révén akarják el őmozdítani. A legutóbbi fél évszázad ese-
ményei, az egyre elterjedtebbé váló fundamentalizmusok nyilvánvalóvá tették az
ilyen világállami álmoknak és kozmopolita vagy hegemonikus reményeknek az
irreális voltát. Sajnos, e két ideológia ámokfutóinak harca mindenütt a civil népes-
ség nagy tömegeinek szenvedését hozza magával, bár a különféle társadalomban
élők éppúgy elfogadják a globális világ perspektíváját, mint amennyire ragaszkod-
nak lokális térségük kultúrájához, hagyományaihoz és életmódjához.
  Mindezek a meggondolások arra vezetnek — még ha sokak szemében ez utópikus-
nak tűnik is —, hogy a harmadik évezred politikai újjárendez ődésének egyetlen le-
hetséges, a globális és lokális követelményeinek egyszerre megfelel ő formáját kell
kidolgozni. Ez sokkal nagyobb számú, de jóval kevesebb lakossággal bíró, és nem
területileg meghatározott, nem centralizált demokratikus egységek és intézmények
megalkotásában jöhetne létre. Ezeknek az egységeknek konstitutív elemei különféle
közösségek lesznek, melyek regionális és szub-regionális keretekben kapcsolódnak
össze. E sokrét ű térségekben elhelyezked ő intézményeknek társadalmi, gazdasági
és politikai tevékenységét regionális és szub-regionális koordináló központok han-
golhatják össze anélkül, hogy bürokratikus hatalmat gyakorolnának a regionális
térségben együttműködő egységek felett.
  Annak, hogy ez az utópikusnak tetsz ő politikai újjárendez ődés megvalósulhasson,
az élenjáró információs és kommunikációs technológiák adják meg a lehet őségét. E
technológiák egyrészt biztosítják a kisebb politikai, esetleg nem összefügg ő terüle-
teket is magában foglaló egységeken belüli demokratikus választások megfelel ő
lefolyását, és az állandó, két irányú konzultáció lehet őségét a lakosság és az irányító
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
   22      Segesváry Viktor                                              TÉT XVI. évf. 2002 s 4

  szervek között — ennek ma már egyre több példáját láthatjuk. Másrészt ezek a tech-
  nológiák megteremthetnék a regionális vagy szub-regionális térben fekv ő kisebb
  egységek szociális, gazdasági és politikai együttm űködését garantáló network kap-
  csolatokat, els ő sorban a régiók közötti biztonság fenntartását és az emberiség öko-
  lógiai környezetének megvédését. Mindez azonban szükségessé teszi, hogy az in-
  formációs és kommunikációs network kapcsolatok egy megfelel ő jogi szabályozás
  keretében mű ködjenek, s így a közösségek kontrollja a regionális és szub-regionális
  koordináló központok felett ne jelentsen problémát.
    Az államközi viszonyok mai rendezetlensége, egy hegemonikus kapcsolatrend-
  szer kialakulása, az egyre több lokális konfliktus, melyek legnagyobb részt a ki-
  sebbségek önrendelkezési jogainak el nem ismeréséb ől erednek, a modernizációs
  erőfeszítéseknek a civilizációs különbségekb ől és a nemzetállami politikai intézmé-
  nyek elégtelenségéb ő l fakadó sikertelensége a nem-nyugati világ országaiban, elke-
  rülhetetlenné teszik tehát a jöv ő politikai újjárendez ődésének merész és a múlt
  szokásaival szakító elképzelését.

                                              Irodalom
  Badie, B. (1995) La fin des territoires: Essai sur le désordre international et sur l'utilité sociale du
    respect. Fayard, Paris.
  Brohman, J. (1995) Economism and Critical Silences in Development Studies: A Theoretical Critique of
    Neoliberalism. — The Third World Quarterly. Vol. 16.297-318. o.
  Bull, H. (1995) The Anarchical Society: A Study of Order in World Politics. Columbia Press, New York.
  Camillieri, J.—Falk, J. (1992) The End of Sovereignty? The Politics of a Shrinking and Fragmented
     World. Hants, Edward Elgar, Aldershot.
  Castells, M. (1997) The Information Age: Economy, Society and Culture. The Rise of the Network
    Society. Blackwell, Oxford.
  Coombes, D.—Rees, N.—Stapleton, J. (1991) Territory and Function in Economic Development. —
    Administration. Vol. 39.107-132. o.
  Cox, R. (2000) Thinking About Civilization. — Review of International Studie. December. 217-234. o.
  Dewey, J. (1916) Democracy and Education: An lntroduction to the Philosophy of Education.
    Macmillan, New York.
  Docter, S.—Dutton, W.H. (1999) The Social Shaping of The Democracy Network (DNet). — Hague, B.N.—
    Loader, B.D. (eds.) Digital Democracy: Discourse and Decision-Making in the Information Age.
    Routledge, London. 222-243. o.
  Elkins, D.J. (1995) Beyond Sovereignty: Territorial and Political Economy in the Twenty-First Century.
    University of Toronto Press, Toronto.
  Featherstone, M. (ed.) (1990) Global Culture: Nationalism, Globalization and Modernity. SAGE
    Publications, London.
  Fernandez, A.E.—Mommen, J.—Mommen, A. (1998) Regionalization and Globalization in the Modern
    World Economy: Perspectives on the Third World and Transitional Economies. Routledge, London.
  Friedland, L. (1996) A. Electronic Democracy and the New Citizenship. — Media, Culture, and Society.
    Vol. 18.185-212. o.
  Geertz, C. (1963) The Integrative Revolution: Primordial Sentiments and Civil Politics in the New
    States. — Clifford, G. (ed.) Old Societies and New States: The Quest for Modernity in Asia and Africa.
    Free Press, New York. 109-113. o.
  Golden, J.R. (1994) Economics and National Strategy in the Information Age: Global Networks,
    Technology Policy, and Cooperative Competition. Westport. Praeger, Connecticut.
  Habermas, J. (1975) Legitimation Crisis. Beacon Press, Boston.
  Hagen, J. von, (ed.) (1998) Territoriality in the Globalizing Society: One Place Dr None? Springer,
    Berlin.
  Hakli, J. (1994) Territoriality and the Rise of the Modern State. — Fennia. Vol. 172.1-82. o.
    Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                                ezek egyes regionális vonatkozásai.
                            Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
TÉT XVI. évf. 2002 s 4                                              Globalizáció, hegemónia és ...                   23

Hettne, B. (1995) Development Theory and the Three Worlds: Towards an International Political
  Economy of Development. Longman Scientific Publishers, London.
Hettne, B.—Inotai, A.—Sunkel, O. (eds.) (1999) Globalism and the New Regionalism. St. Martin's Press,
  New York.
Jones, B. (1995) Globalisation and Interdependence in the International Political Economy: Rhetoric
  and Reality. Pinter, London.
Jones, S.G. (1998) Information, Internet and Community: Notes Toward an Understanding of
  Community in the Information Age. — Jones, S.G. (ed.) Cybersociety 2.0: Revisiting Computer-
  Mediated Communication and Community. SAGE Publications, London. 1-24. o.
Kratochwil, F. (1996) Citizenship on the Border of Order. — Lapid, Y.—Friedrich K. (eds.) The Return of
   Culture and Identity in IR Theory. Lynne Rienner, Boulder, Colorado. 181-197. o.
Lenk, C. (1999) Electronic Support of Citizen Participation in Planning Processes. — Hague, B.N.—
  Loader, B.D. (eds.) Digital Democracy: Discourse and Decision-Making in the Information Age. Lon-
   don, Routledge. 87-95. o.
Lijphart, A. (1977) Democracy and Plural Societies: A Comparative Exploration. Yale University Press,
   New Haven.
Mcgrew, A.G. (ed.) (1997) The Transformation of Democracy? Globalization and Territorial
   Democracy. Polity Press, Cambridge.
Miller, L. (1994) Global Order: Values and Power in International Politics. Westview Press, Boulder,
   Colorado.
Mul, J. de (1999) The Informatization of the Worldview. — Information, Communication and Society.
   Vol. 2.69-94. o.
Murden, S.W. (2002) Islam, the Middle East, and the New Global Hegemony. Lynne Rienner Publishers,
   London.
Negroponte, N. (1995) Being Digital. Hodder and Stoughton, London.
Niebuhr, R. (1965) Man's Nature and His Communities: Essays on the Dynamics and Enigmas of Man's
   Personal and Social Existence. University of California Press, Berkeley.
 Paasi, A. (1986) The Institutionalization of Regions: A Theoretical Framework for Understanding the
   Emergence of Regions and the Constitution of Regional Identity. — Fennia. Vol. 164.
 Preston, P.W. (1997) Political/Cultural Identity: Citizens and Nations in a Global Era. SAGE
   Publications London.
 Reidenberg, J.R. (1997) Governing Networks and Rule-Making in Cyberspace. — Kahin, B.— Nesson, Ch.
   (eds.) Borders in Cyberspace: Information Policy and the Global Information Infrastructure. MIT
   Press, Cambridge, Massachussets. 84-105. o.
 Robertson, R. (1992) Globalization: Social Theory and Global Structure. SAGE Publications, London.
 Ruggie, J.G. (1999) Territoriality and Beyond: Problematizing Modernity in International Relations.
                                 1.139-174. o.                                                        —InteraionlOrganizton.
 Schulz, M.—Söderbaum, F.—Öjendal, J. (eds.) (2001) Regionalization in a Globalizing World: A
   Comparative Perspective on Forms, Actors and Processes. ZED Books, London.
 Schumpeter, J. (1939) Business Cycles: A Theoretical, Historical and Statistical Analysis of the
   Capitalist Process. Harvard University Press, Cambridge.
 Short, J.R.—Yeong-Hyun, K. (1999) Globalization and the City. Longman, London.
 Storper, M.—Thomadakidis, S.B.—Tsipouri, L.J. (eds.) (1994) Latecomers in the Global Economy.
   Routledge, London.
 Szűcs J. (1988) Vázlat Európa három történeti régiójáról. Magvető Kiadó, Budapest.
 Taubner, G. (ed.) (1997) Global Law Without a State. Aldershot, Darthmouth.
 Tsagarousianou, R.—Tambini, D.—Brian, C. (eds.) (1998) Cyberdemocracy: Technology, Cities and Civic
   Networks. Routledge, London.
 Wilden, A. (1972) System and Structure: Essays in Communication and Exchange. Tavistock, London.
 Wilhelm, A.G. (1999) Virtual Sounding Boards: How Deliberate Is Online Political Discussion? —
    Hague, B.N.—Loader, B.D. (eds.) Digital Democracy: Discourse and Decision-Making in the
    Information Age. Routledge, London. 155-159. o.
Segesváry Viktor : Globalizáció, hegemónia és a harmadik évezred politikai újjárendeződése;
                            ezek egyes regionális vonatkozásai.
                        Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 1-24. p.
   24      Segesváry Viktor                                             TÉT XVI. évf. 2002       s4

        GLOBALISATION, HEGEMONY AND THE POLITICAL
        REARRENGEMENT IN THE THIRD MILLENIUM, AND
             SOME REGIONAL ASPECTS OF THEM

                                   VIKTOR SEGES V ÁRY
     Basically, there are only two options regarding the institutional re-ordering of the political
   sphere in the future. The first of these options consists in maintaining the principles of the
   present political institution, the nation-state, but extending its territorial grasp either by
   creating a world state or by creating regional political entities which could be built up, like in
   a puzzle, into a world state. The main element in this first conception is, whatever the form
  of the path chosen, to replicate the nation-state formula at ever larger territorial levels thereby
   further eliminating any intermediary stages between the individual and the political
   institution, that is, totally disregarding the principle of subsidiarity and extending the
  bureaucratic domination of non-elected officials. Consequently, the democratic order looses
  its sense because one cannot speak of democracy when the system of national representation
   is replicated through representatives electing, in turn, less numerous and even less
  representative delegates at each institutional level, in a similar way as it is today in the
  United Nations. All cultural aspects of institution-founding communities will be lost; identity
  will simply mean to be a human being, traditions will be merged in an all-embracing world
  culture, and the human perlon will be nothing but one among billions, undistinguishable and
  without character. A multitude constituting the three necessary elements of late modern
  society — as producere, as consumers, and as a voting machine.
     The second option, which represents an entirely new possibility for humanity, a possibility
  created by the hitherto unknown advances in technologies of communication and
  information, consists in the elimination of the nation-state and its replacement not by greater
  but by smaller units of political-institutional ordering. This solution would give priority to
  regional integration at a much more limited territorial basis than continents or sub-continents.
  Such an alternative world order of non-state political units will not be based on any pre-
  existing principle, but follow people's natural inclination to stay together in institutional
  frameworks of the public sphere which suit their cultural, economic, traditional and way-of-
  life contexts. Not the territorial grasp, not the possibilities of control, not the unifying wills of
  certain individuals or groups would determine the size of these new communities but solely
  the affinities among populations living together in certain areas. In fact, such communities
  would not be regarded as constituted for eternity, but as living organisms which may change
  with time, with the modification of relevant contexts in the never-ending succession of
  generations, and with the fluctuating reality of life chances and opportunities of survival
  which are conditioned by the unfolding ecological drama from which we cannot escape, and
  which may inexorably transform the environment in some areas of the earth's surface.