Tér és Társadalom 15. évf. 2001/3-4. 11-24. p.
Tér és Társadalom XV. évf. 2001e 3-4: 11-24
SZELETEK A TERVEZÉS MÉLYRÉTEGEIB ŐL
(Slices from the Depth of Planning)
FARAGÓ LÁSZLÓ
Kulcsszavak:
racionalitás tervezés tervezéselmélet kommunikáció
Jelen tanulmány a tervezéselmélet princípiumainak és dilemmáinak mélyrétegeib ől ragad ki néhány
szeletet, melyekkel a szerz ő a tervezéselmélet hazai megalapozásához szeretne hozzájárulni. Az alapkér-
dések tisztázását néhány episztemológiai és etikai megjegyzés vezeti be, majd a tervezés lényegét
(„szubsztanciáját") és maximáit vázolja fel a szerz ő.
Az egy pártra épül ő politikai struktúra mentén centralizált, imperatív tervezés el-
vetését követ ően — némi hezitálás után — a gyakorlat kikényszerítette a tervezés
újraindítását a közszférában is, de az egyes tervezési iskolák, stílusok és módok
megválasztása inkább esetleges, mint tudatos. Ennek egyik oka, hogy alig jelent
meg tervezéselmélettel foglalkozó magyar nyelv ű munka. A rendszerváltás el őtt és
után is több könyv, tanulmány látott napvilágot, amely a piaci szférában folyó ter-
vezést segíti (pl. Barakonyi—Lorange 1991), de a közösségi (politikai?) tervezés
lehetőségeinek és követelményeinek jelent ős részét ma ugyanolyan homály fedi,
mint korábban.
Kezdjük az alapoknál! Tanulmányunkban a tervezéselmélet princípiumainak és
dilemmáinak mélyrétegeiből ragadunk ki néhány szeletet, melyekkel a tervezésel-
mélet hazai megalapozásához szeretnénk hozzájárulni. Az alapkérdések tisztázását
néhány episztemológiai és etikai megjegyzéssel kezdjük, majd a tervezés lényegét
(„szubsztanciáját") és maximáit kíséreljük meg felvázolni. Ezek tárgyalására azért
van szükség, mert ismeretük hozzájárulhat a tervezési gyakorlat szürke zónáinak
felszámolásához, a tudatos és hatékony gyakorlati alkalmazáshoz.
E dolgozatban — reményeink szerint megbocsáthatóan — vulgarizáljuk' a filozófia
egyes tanításait, hogy ezáltal megfelel ő közelségbe hozzuk, és felhasználhatóvá
tegyük ezeket az ismereteket a — filozófiában kevésbé jártas — tervezéselmélet iránt
érdeklődő szakemberek számára.
A megkerülhetetlen normativitás és a korlátozott racionalitás
A társadalmi tervezés jelen gyakorlatában aránytalanul nagy figyelmet (id őt és
pénzt) fordítanak a helyzetfeltárásra, az úgymond „objektív megalapozásra”, és alig
foglalkoznak a célok, prioritások meghatározásának mechanizmusával, az ezek
mögött meghúzódó értékválasztások megítélésével. Véleményünk szerint a tervezés
legfontosabb mozzanata a koncepcionálás (szintézis és döntéshozatal), amely szük-
ségszerűen normatív tevékenység és ennek tudatosítása, illetve e folyamatok minél
jobb megértése és feltárása el őbbre vinné a tervezés fejl ődését.
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
12 Faragó László TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
Hume szerint a közvetlen empirikus tapasztalatokból (benyomások, érzetek) ke-
letkeznek az ideák (észleletek), amelyekb ől olyan összetett kombinációkat tudunk
előállítani, amelyek nem szükségszerűen tükrözik a benyomások bármely kombiná-
cióját. Az ideák között relációkat vagyunk képesek felfedezni, amelyek alapján el
tudjuk dönteni, hogy mi elképzelhető és mi nem (Kant 1991; Bánki 1993). Valószí-
nűségi alapon következtethetünk tényekre és ok-okozati összefüggésekre. Éppen ő ,
aki szándéka szerint az empirikus tudomány megalapozásán dolgozott, erkölcsfilo-
zófiája kifejtése során arra a megállapításra jutott, hogy a tényekb ől sohasem vezet-
hetők le értékek. A pozitív és a negatív megítélés csak a megítél ő személy helyeslé-
sét vagy helytelenítését fejezi ki, bár kétségtelen, hogy az a múltbeli tapasztalato-
kon nyugszik.
A Hume által felvetett kérdések és válaszok termékenyít őn hatottak Immanuel
Kantra. Kant az empirizmus kihívására „kopernikuszi fordulatot" hozott a raciona-
lizmus újragondolásában. „A tiszta ész kritikája" c. m űvében kifejti, hogy a külvi-
lággal kapcsolatos ismereteinket tapasztalati úton nyerjük, de a környez ő világot az
emberi megismerő-képességnek, szemlél őképességünknek megfelel ően tudjuk csak
megismerni. A külső valóságot, a tárgyakat „a priori" ismereteink „szerkezetében"
közelíthetjük csak meg. A gyakorlati ész az akaratot és az elvégzend ő cselekvés
tartalmát vonatkoztatja egymásra úgy, hogy a cselekvés tartalmát az akarat céljává
teszi (Kant 1991 [1788]). Amikor a gyakorlati ész feloldódik pragmatikai használa-
tában, akkor az értelmi tevékenység célracionális igénybevételére redukálódik.
Marxista megközelítésben sem következik a társadalmi és fizikai (természeti és
művi) környezetb ől az individuális vagy társadalmi cselekvés szükségszer űsége
(Márkus 1971). Az individuumok fejl ődése, a konkrét döntések az ember és a világ,
a tárgyi és társadalmi valóság párbeszédének, egymásra hatásának az eredménye. A
(szubjektív) társadalmi lények, az emberek maguk alkotják meg, alakítják életterü-
ket a környező (objektív) világból. A környezet nem küls ődlegesen adott faktum,
hanem tudatosan is alakított valóság, amely visszahat az őt alakító egyénekre. Marx
által is a legfontosabb emberi jellemz őnek tartott tudatosság lehet ővé teszi, hogy
saját cselekedeteit, döntéseit vizsgálja és elszakadjon a jelen valóságtól, és mást,
újat akarjon. Az emberi tevékenység cél (ideálkép) által vezérelt és a cél által ellen-
őrzött tevékenység 2. Marxnál „... a tudat úgy jelenik meg, mint a tevékenységben
realizációra váró célok, ideálok, eszmék és értékek 'szellemi termelése',...mint a
szubjektív szándékok objektivációjára való törekvés ... „ (Márkus 1971, 46), amely
nem más, mint a fennálló gyakorlati kontextusban tudatosított (társadalmi) lét. A
tudatos gondolkodás Marxnál is ideatorikus. Az embernek „Ahhoz, hogy beillesz-
kedjen a társadalmi életbe, e 'tanulás', elsajátítás eredményeként ki kell alakítani
tudatában a valóság egy olyan viszonylag állandó fenomenális artikulációját, mely-
nek struktúrája megfelel annak az artikulációnak és struktúrának, amely a nyelvben
mint a társadalmi tudat objektivációjában t őle teljesen függetlenül adva van." (Már-
kus 1971, 50)
A tervezés a józan, racionális gondolkodás explicit eszközként megjelen ő formája.
A tervezés során is általában „a priori" gondolati struktúrával közeledünk a való-
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Szeletek a tervezés ... 13
ság megismeréséhez és a cselekvési terv kialakításához. Ez az, ami meghatározza a
folyamat outputjait, azaz a tervezés típusának, formájának megválasztása alapvet ő
hatással van annak tartalmára is. Az, hogy milyen szándékkal, szemlélettel és esz-
közökkel vizsgáljuk a kiinduló állapotot meghatározza, hogy mit látunk bel őle. Még
ha jól is írjuk le a valós világot, akkor is a tények (érzetek) képzetekké, ítéletekké
alakítása során nem mindegy, hogy a forma, a struktúra milyen mozgásteret enged
az eltérő értelmezéseknek, az ész céltételez ő tevékenységének. Kant terminológiáját
használva a tervezés, mint „hipotetikus imperatívusz" már el őfeltételez egy létez ő
akaratot és a továbbiakban olyan akarati aktusokat követel, amelyek az els ő kielégí-
tését szolgálják.
A racionalizmus hívei úgy gondolják, hogy az ész képes a korábbi ismeretek alap-
ján új tartalmi ismeretet létrehozni, míg az empiristák a mentális folyamatokat a
környezetb ől nyert információk visszatükröz ődésének tartják, azaz a tapasztalatot
minden ismeret el őfeltételének tekintik.
A racionalizmus megengedi „a priori" tudományos feltételezések és „észigazsá-
gok" létét. S őt, tovább megyünk, a racionalizmus az idealizmus egy változata, hi-
szen a valóságot a történelmileg alakuló, adott kontextusban létez ő (társadalmi)
tudaton keresztül szemléli. A tervez ői racionalizmusnak éppen az a legf őbb erénye,
hogy a jelenségeket tudományosan leképezett „a priori" struktúrákba helyezi, és
azt vizsgálja, hogy milyen törvényszer űségeknek felel, vagy nem felel meg az adott
jelenség. A helyzetelemzés — és kevésbé megalapozottan a programalkotás — során
a tervező tudományos kategóriákban és a tudomány által megfogalmazott axiómák-
ban, törvényszer űségekben gondolkodik.
A szavakat, a nyelvet az eltér ő használatokban meglév ő sémákba gyömöszöljük,
egyszerűsített modellként (különböz ően) értelmezzük. Ugyanez történik a tervezés-
kor, a koncepcionálás (paradigmálás) fázisában. Az aktor (pl. döntéshozó) saját
gondolati struktúrájának megfelel ően értelmezi a tényekr ől megfogalmazott infor-
mációkat.
Ad abszurdum feltételezhet ő egy empirikus vizsgálat és valamely ismérv(ek)
mennyiségi növelésére épített stratégia, de a racionalizmus feltételezése nélkül va-
lóban új stratégiákat, jöv őképeket nem tudnánk megfogalmazni, és csak a korábbi
tapasztalatokon nyugvó kis lépéseket tudnánk megtenni. Albert Einstein írta vala-
hol: „Az intuícióban és az inspirációban hiszek ... van úgy, hogy bizonyosan ér-
zem, hogy igazam van, de nem tudom az okát. ... A képzel őerő sokkal fontosabb,
mint a tudás. A tudás korlátozott, míg a képzel őerő átfogja az egész világot, el őse-
gíti a haladást, életet ad a fejl ődésnek." A tervezés koncepcionáló fázisában, a cé-
lok, a jövőkép megfogalmazása során gyakran el kell szakadnunk az empíriáktól, a
jelen kényszerít ő nyomorúságától, és merni kell akarni, merni kell változtatni.
Ugyancsak racionális alapon magának a racionalitásnak is határt kell szabni. Ra-
cionális önkorlátozás szabja meg, hogy a jelenségek vizsgálatában milyen messze,
milyen mélyre kell menni, hogy a tudományos, így a tervezéselméleti eredményeket
is megóvjuk a szkepszistől. Ennek hiányában soha nem gondolkodnánk előre, nem
terveznénk és nem az így kialakított szándékoknak megfelel ően cselekednénk, ha-
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
14 Faragó László TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
nem az újabb és újabb kételyek megoldhatatlanságán filozofálnánk. Ugyanakkor a
racionalizmus talaján nem vállalkozhatunk a végs ő igazság vagy akár a társadalmi
igazság meghatározására, legföljebb olyan struktúrákat alakíthatunk ki, olyan fo-
lyamatokat játszhatunk le, amelyek az ott és akkor érvényes igazság minél jobb
feltárását szolgálják.
Gyakori tévhit, hogy a tervez ő i tevékenység, a végrehajtás és az ellen őrzés elkü-
löníthető a társadalmi egyeztetést ő l és a szubjektív értékválasztásokon alapuló dön-
téshozataltól, és ezáltal a tervezés nemcsak racionálisnak, hanem objektívnek is
tekinthető . Ez számos feltétel teljesülése esetén, meghatározott tervezési eljárások
esetében elméletben akár igazolható is, mert léteznek a tervezésnek olyan formái,
ahol a tények birtokában objektív választásra nyílik lehet őség. De annak ellenére,
hogy a tervezési folyamat jelent ő s része a tudományos racionalizmus alapján kezel-
hető , akár pozitivista alapokra helyezhet ő , néhány elemének makacs normativitása
miatt a folyamat egésze összességében normatívnak tekintend ő és akként kezelen-
dő , azaz a politikai tevékenységek körébe sorolható. Ha ez így van, és a végered-
mény els ő sorban a koncepcionálás folyamatán és a döntéshozatalon múlik, akkor
felvethető a kérdés, hogy érdemes-e a tervez ői racionalitást, egyes elemek objekti-
vitását védelmezni, a tudományos megalapozottságot és tényszer űséget hangsú-
lyozni, vagy éppen ellenkez ő leg, a kevésbé megalapozott szintézisre, a
konceptualizálásra és a döntési folyamatra kell koncentrálni.
A normák egy társadalmi csoportban meglév ő egyetértést fejeznek ki. A norma-
követés általánosított viselkedési elvárás teljesítését jelenti, azaz már egy fönnálló
normatív csoportegyeztetés fölelevenítése. A normavezérelt cselekvések megfelel ő
intézményekben, az annak megfelel ő társadalmi rendben mani-fesztálódnak. Az
aktorok normakonform módon cselekednek, de különbséget tehetnek cselekedeteik
normatív és nem-normatív részei között. Ez feltételezi, hogy meg tudják különböz-
tetni a szubjektív és az objektív világot.
A tervezés szükségszerű normativitásának belátásához elegend ő, ha a tervezés
alapvető előfeltételezéséb ől indulunk ki, nevezetesen abból, hogy valamilyen for-
mában és módon „tervezni pedig kell". Tehát a modern társadalomban a tervezés
valamilyen formáját fölé helyezzük az „ad hoc", a spontán, a nemtervezett „elren-
dezési módoknak".
A tág értelemben vett tervezés szükségszer űen következik a demokratikus társa-
dalom működésébő l, a közakarat érvényesítéséb ő l. E gondolatok kapcsán nem
Jean-Jacques Rousseau, James Mill és követ ő iknek gyakran citált tételeire hivatko-
zunk, hanem inkább Rousseau egy másik m ű vében (Émile, 1762) kifejtett nevelés-
elméletére, mely szerint a nevelésnek nem a gyermek megzabolázása a feladata,
hanem fejl ődésének el ő segítése. A közösségi tervezésnek sem a kisebbség, más
döntéshozók, a gazdálkodók vagy az egyén korlátozása az els ődleges célja, hanem
közelebb jutni a közakarat hatékony megvalósításához, és el ősegíteni a korszer ű
értelemben vett fejl ődést.
Az objektívnek tűnő vizsgálatokat is megel ő zi a kérdésfelvetés, amiben benne van
valamilyen elő zetes normatív értékítélet, amely befolyással van a kés őbb mért,
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Szeletek a tervezés ... 15
észlelt jelenségekre. A tervezést ől nem normativitását, korlátozott racionalizmusát
kell számon kérni, hanem a tervezés folyamatát, mechanizmusát, eszközeit kell
fejleszteni.
A kommunikatív etika (Habermas 2001) azt a racionális elvárást fogalmazza meg,
hogy a cselekv ő (esetünkben a tervez ő) hivatkozni tudjon cselekvése vezérfonalára,
értékrendjére, amely alapján döntéseit hozta. A közszférában folyó tervezés során
általában azzal találkozunk, hogy pragmatikus érvek (p1. forráshiány) és megfonto-
lások (választási siker reménye) mögé rejtik a normatív választásokat. Így a dönté-
sek mögött meghúzódó normatív értékek rejtve maradnak — sokszor még önmaguk
számára is —, az előfeltevések kimaradnak a megmérettetésb ől! Igen gyakran csak a
szűk szakmai érvek, az érték-semlegesnek (szcientista) feltüntetett globalizált érv-
rendszerek találkoznak a területileg és kulturálisan meghatározott életterekben gyö-
kerező erkölcsi értékítéletekkel és materializálható érdekekkel. A tudományos is-
mereteket el őfeltételező érveket a másik fél gyakran megérteni, s őt minősíteni sem
képes, így az ilyen kommunikáció nem vezet be-, illetve elfogadáshoz. A mai ma-
gyar politikai valóságban, sajnálatos módon, még normakonform viselkedésre sem
lehet számítani. 3 A kommunikáció hitelességének visszaállítása jó esetben is évti-
zedekbe kerülhet.
Az utilitarizmus 4 tétel- és problémakészletének néhány
figyelemre méltó eleme
A tervektől és azok megvalósításától minden esetben valamilyen eredmény (vál-
tozás) bekövetkeztét, vagy még inkább érzékelhet ő, mérhető haszon elérését várjuk.
A tervezéselmélet egyik alapvet ő etikai, morális kérdése, hogy miként ítélhet ő meg
egyes tervezett cselekedetek helyessége és hasznossága. Abban egyezség mutatko-
zik, hogy a cselekedetek önmagukban nem megítélhet ők, a viszonyítási alapban
azonban a különböz ő filozófiai és tervezési iskolák eltérnek. Sokan elfogadják azt
az utilitarista megközelítést, amely az érintett emberekre gyakorolt hatást kívánja
mérni, bár nyilvánvalóan sok esetben nem egyszer ű az érintettek körének meghatá-
rozása és a különböz ő típusú előnyök (haszon, kényelem, boldogság stb.) és hátrá-
nyok (veszteség, kényelmetlenség, boldogtalanság stb.) összevetése.
Betham etikája alapján5 az egyes cselekedetek következményeinek számbavétele-
kor a várható „élvezetek és fájdalmak" — tágabb értelemben az el őnyök és a hátrá-
nyok — mérlegelése során az alábbi körülményekre kell tekintettel lenni:
— intenzitás,
— tartalom,
— bizonytalansági tényez ők,
— időbeni megvalósulás,
— annak esélye, hogy ugyanolyan el őjelű következmények kövessék egymást,
— annak esélye, hogy a kés őbbiek során sem lesz ellentétes el őjelű következmé-
nye a cselekedeteknek,
— az érintett személyek száma (Steiger 1997).
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
16 Faragó László TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
Az előnyök és a hátrányok számbavétele és összevetése alapján tudjuk megítélni a
tervezett cselekvés „jó vagy rossz tendenciáját". Betham alaptételeit 6 később sokan
sokféleképpen gondolták tovább. Az utilitarizmusnak nem az eredeti alaptételei s,
hanem inkább értékelési logikája adaptálható a tervezéselméletbe, és ezek az ered-
mények közvetlenül felhasználhatók az el őzetes és az utólagos értékelések során.
Ez alapján megfontolásra érdemes tanácsok adhatók a döntéshozók számára is.
Egy cselekedet helyessége a bel őle származó jó vagy rossz következményekt ől
függ. Jól választottunk, ha döntésünk következményei jobbak, mint bármely más
helyette megtehet ő cselekvésé. Döntéseinket a valószín ű következmények alapján
hozzuk (előzetes értékelés), de a tényleges min ősítés a kontroll során, az „ex post"
értékeléssel végezhet ő csak el. Vannak cselekedetek, amelyekr ől tudjuk, hogy min-
den esetben elkerülend ők, de megoszlanak a vélemények a helyes döntésekr ől
olyankor, amikor bizonyosan közvetlen jó származna morális vagy de jure szabá-
lyok megsértéséb ől, vagy ha a szabályok ellentmondásosak.
További kérdés, hogy egy hosszabb cselekvéssorozat eredménye önmagában mi-
nősíti-e az adott kontextusban (ott és akkor) meghozott döntést, illetve mi az értéke-
lés alapja? Vannak esetek, amikor erre „egyszer ű" válasz adható (pl. háborús b ű-
nök), de az esetek többségében el őre viszonyítási alapokat kell választanunk és
biztosat csak e viszonyrendszeren belül állíthatunk. Ugyancsak megoldhatatlan
nehézségnek tűnik a különböző el őjelű következmények összevetése, illetve az
időbeni eltérésből adódó összemérés. Az ilyen eseteket el kell kerülni a tervezés
során az egyértelm ű megítélés érdekében.
A fenti dilemmák elkerülésére a gyakorlatorientált megközelítések általában azt
ajánlják a tervezők számára, hogy olyan elemi részekre kell szétbontani a komplex
kérdéseket, amelyek stabilan azonos — vagy csak negatív, vagy csak pozitív — el ője-
lűek és egzakt módon mérhet őek.
Habermas (2001) szerint a piac és a hatalompolitika hangolja össze a cselekvése-
ket, és ezek szabályozzák a személyközi (társadalmi) viszonyokat. Ilyenkor az
egyes szerepl ők egymást instrumentalizálják, eszközként használják föl saját sike-
rük reményében. Habermas stratégiai cselekvésmodelljét is gyakran utilitarista mó-
don értelmezik és az eredményt a célok elérésében mérik.
Kommunikatív etika és cselekvés kérdésköre
a tervezéselmélet megalapozásában
A tervezés legkritikusabb eleme az ott és akkor „érvényes" normák, célok és prio-
ritások meghatározása, ezek egyeztetése, összehangolása mások céljaival és az
ezekkel kapcsolatos döntéshozatal. A hagyományos tervezési eljárásban a célok és
a prioritások meghatározásának egyik inputját a megismert (!) tényekb ől („cselek-
véshelyzetb ől") a hagyományosan elfogadott racionalitás alapján vezethetjük le, de
legalább ilyen hatással lehet a stratégiaalkotásra a döntéshozó intenciója, szubjektív
(politikai) akarata.
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Szeletek a tervezés ... 17
A korszerű és demokratikus tervezési eljárásnak, mint interakciós eszköznek a
feladata nem az, hogy a felkínált lehet őségek objektivitását kutassa és a döntéshoza-
talt ebbe az irányba terelje, hanem sokkal inkább az, hogy az elfogadásra ajánlott
normák érvényességének megfelel ően irányított kommunikáció útján egyességet
alakítson ki, vagy elvesse azokat.
Egyre több társadalomelméleti kutatás 9 irányul arra, hogy az egyes cselekvési al-
ternatívák érvényességét miként lehet megállapítani, illetve a nem-konszenzusképes
normákat el tudjuk-e különíteni az elfogadásra alkalmasaktól. E kutatások arra az
eredményre jutottak, hogy ha az egyes cselekvéstervek az adott életvilágban ) meg-
felel ően levezetett kommunikáció eredményeként konszenzussal születnek, akkor
azok érvényessége megfelel az ott kialakult és elfogadott normáknak. Ezen túl
Habermas hozzájárulása a tervezéselmélet megalapozásához azért is fontos, mert
foglalkozott a célt követ ő tevékenység struktúrájának és a racionális választás tisz-
tázásával, a kommunikatív cselekvés magyarázatával.
Felkai G. (Habermas 2001, 11) Apelre hivatkozva írja, hogy „A megismer ő-
cselekvő ember számára szükségszer ű előfeltevésnek, mintegy a priorinak mutatko-
zik az a reális kommunikációs közösség, amelyb ől értelmezési teljesítményéhez
történetileg áthagyományozott mintákat meríthet, s ahol saját fogalmait, kijelentése-
it — önmaga megértésének aktusában — szembesíti embertársai elképzeléseivel." A
kölcsönös megértésre irányuló cselekvés az érvelés, a partnerek közötti diskurzus
lehet, amely témánk szempontjából a tervegyeztetéseken zajlik. Ez csak akkor ve-
zethet eredményre, ha az egész kommunikációs közösség hasonló alapnormákat
vall, és azokat mindenki be is tartja".
Habermas (1986) szerint az alapjaiban teleológiai szerkezet ű társadalmi cselek-
vés 12 lényegi eleme a cselekvések összehangolásának mechanizmusa, mely lehetővé
teszi az interakciók szabályszer ű és állandó hálóinak a kialakulását. Megkülönböz-
teti a kooperatív és a stratégiai cselekvést és kommunikációt, amelyek a cselekv ő
szempontjából alternatívát jelentenek. Az el őbbi kölcsönös megértésre irányuló
beállítódás alapján „egyetértéssel", az utóbbi alapvetően „befolyással" igyekszik
létrehozni az összehangolt cselekvések alapját. E mechanizmusok egymást kizárják.
Az interszubjektíven osztott meggy őződésből közös tudás, egyetértés és kölcsönös
kötelezettségvállalás ered, míg a küls ődleges hatásgyakorlás meg őrzi egyoldalúsá-
gát, és az egyetértés azonnal megsz űnhet, amikor az érintettek felismerik, hogy az a
másik fél reá gyakorolt küls ő befolyásából ered.
Tehát Habermas a kölcsönös megértésen alapuló kommunikatív cselekvéssel éle-
sen szembe állítja a hatalmi igényekb ől fakadó imperatív, sikerorientált — általa
stratégiainak nevezett — cselekvést, amikor az egyik fél nem a másik érvekkel való
meggyőzésére, hanem befolyásolására törekszik. Ezt akkor is törékeny konszenzus-
nak véli, amikor nem nyomásgyakorlás, hanem akár a másik fél által is elfogadott
juttatások útján éri el a stratégia.
„Habermas szerint az ésszer ű közmegegyezést úgy lehet elhatárolni egy uralkodó
csoport vagy érdekszervezet — saját érdekei által vezérelt — eljárásaiban és döntései-
ben megmutatkozó látszatmegegyezést ől, hogy megvizsgáljuk: vajon az érintettek
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
18 Faragó László TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
mindegyike egyetértett-e volna a meghozott döntéssel, amennyiben azt ideális felté-
telek mellett lefolytatott vita el őzte volna meg." (Habermas 2001, 28) Véleménye
szerint ezt társadalomkritikai elméleti vizsgálatokkal el lehet dönteni.
Ez alapján végiggondolva a területfejlesztési támogatási rendszereket, amikor a
területi, helyi közösségek pályázatokban, tervdokumentumokban megjelen ő céljai,
preferenciái a pályázati feltételeknek megfelel ő en kerülnek megfogalmazásra, nega-
tívan értékelhet ő . Igaza van Habermasnak, hogy ilyenkor nem a valós preferenciá-
kat követi a forráselosztás és cselekvés, de ugyancsak Habermasra hivatkozhatunk,
amikor azt állítjuk, hogy az anyagi haszonnal való kecsegtetés is az „életvilág", a
„cselekvéshelyzet" részének tekinthet ő . Sajnos a gyakorlatban nem „lefolytatható"
és nem igazolható a feltételezett társadalomelméleti kritika sem annak igazolására,
hogy csak „részleges kompromisszumképes érdekeknek" megfelelően jött létre a
konszenzus vagy „általánosítható érdekek" alapján. Egyszerű verifikáció lehetne
az, ha pályázat nélkül adnánk a pénzt a helyi közösségeknek és megnéznénk, hogy
ugyanarra fordítják-e er ő forrásaikat, mint a pályázati feltételek között. Vélhet ően
nem, ami az er ő források és a döntési kompetenciák decentralizációja mellett szól.
Habermas kommunikatív etikáját a gyakorlatban csak tér és idő korlátok között
fogadhatjuk el. Az adott helyen és id ő ben folytatott diskurzus során nem ismerhet ő
meg és nem igazolható az „általános érdek vagy normatíva". Habermas kitétele is
az, hogy „minden potenciális érintett egyetértésre jusson", de csak az ott és akkor
érvényes ismeretek és tudás alapján tudjuk meghatározni az érintetteket, illetve a
potenciális érintettek sem biztos, hogy tudatában vannak az érintettségüknek. To-
vábbá, ha még minden érintett részt is venne a diskurzusban, akkor sem biztos,
hogy mindenki szavakban ki tudja fejteni véleményét, meg tudja fogalmazni érde-
keit, illetve képes megérteni és befogadni mások érveit. A transzkulturális kommu-
nikáció eredményességét feltétlen kétségesnek érezzük. A megfelel ően lefolytatott
tervezési eljárás sokat segíthet a kommunikáció alakításában.
Ha saját életviláguk hagyományai alapján, etikai-politikai viták során egy közös-
ség minden tagja tudatosította „hogy mi a jó nekik", akkor is még az így kialakított
norma ütközhet más közösségek ugyanilyen eljárás során kialakított normáival. Ha
újra kezdik a diskurzust egy szélesebb körben, és mindenki kölcsönösen belátja mi
áll érdekében, a kialakult új normák ismét ütközhetnek másokéval, és nem is szá-
moltunk a jöv ő generációival, mint potenciális érintettekkel, akik részt sem tudnak
venni a vitában.
A tervezés során természetesen törekedni kell a közös tudáson alapuló értékkon-
szenzus kialakítására, de attól tartunk, a gyakorlatban mégis meg kell elégedni a
„stratégiai cselekvésmodell" megvalósításával. A sikerorientált cselekv ő jó esetben
„belső " (egy közösségen belüli) döntését konszenzussal hozza meg, de a megvalósí-
tás során felmerülhetnek olyan helyzetek, amikor szembe kell helyezkednie azokkal
a cselekvésekkel, amelyek veszélyeztetik „cselekvés-tervének" megvalósítását.
Tipikusan ilyen helyzet a sz űkösen rendelkezésre álló fejlesztési forrásokért folyó
harc. Területileg interpretálva e gondolatokat, az adott területi egységen belül a
közös tudáson alapuló egyetértésre építhet ő a terv, de kifelé már habermasi érte-
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Szeletek a tervezés ... 19
lemben stratégiai cselekvésmodellé alakul a teleológiai cselekvés. Ennek hiányában
egy véget nem ér ő egyeztetési folyamat lenne bármilyen szándék megvalósítása
nélkül. Például nem lehetséges egy méretgazdaságosságon alapuló termel ő kapaci-
tást szétaprózni, és mindenhová telepíteni, ahol munkanélküliség van, vagy a kelet-
kező hulladékot akkor is kell valahol deponálni (vagy megsemmisíteni), ha „a sze-
repet önként értelmezve" egyik közösség sem vállalja magára, csak ha megteremtik
érdekhelyzetét, és ha kell, azt hatalmi eszközökkel is „fenntartják".
További kritikus elem, hogy kiket tekintsünk kommunikációs partnereknek. Filo-
zófiai síkon a „paraméterek" könnyen megadhatók, de a politikai életben soha nem
lehet kialakítani az ideális kommunikációs közösséget, csak a konkrét történelmi
helyzetnek megfelel ő reálisat. Másrészt, akinek kezdeményezési, tervezési jogosult-
sága van, annak manipulációs lehető sége is van, hacsak nem sikerül az ideális álla-
potnak megfelel ően bürokratikusan szabályozni a folyamatot.
A tervezés fogalma (helyett lényegének körülírása) és maximái 13
A tervezésnek nem lehet olyan definícióját megfogalmazni, amely valamennyi
történeti korszakára és iskoláira érvényes lenne, mert nem állandó sem tárgya, sem
módszere, sem formája, és a különböz ő (politikai) kultúráknak is más fogalmuk van
a tervezésrő l. Bonyolítja a helyzetet, hogy a tervezést, mint eszközt a gazdaság és a
társadalom alapegységei éppen úgy használják, mint például a kormányok és kü-
lönböző szupranacionális közösségeik. Az pedig különös pikantériát ad a dolognak,
hogy a fasizmus és a proletárdiktatúra éppen úgy alkalmazta, saját („közpolitikai")
céljai elérése érdekében, mint ahogyan a polgári demokráciákban a közös cselekvé-
sek meghatározásához próbáljuk használni. Tehát nagyon nehéz általánosságban
tárgyalni, konkrét tért ől és időtől, történelmi-politikai kontextustól függetlenül.
Ennek ellenére megkíséreljük az esetek többségében létez ő lényeg meghatározását,
és az általunk érvényesnek vélt jelenlegi maximák megfogalmazását, mert valahol
ez jelöli ki a tervezéselmélet tárgykörét, tétel- és fogalomkészleteinek határait.
A tervezés lényegi elemeinek keresésekor két korlátozó megszorítást teszünk,
amelyeket a kés őbbiekben paradigmatikusan kezelünk:
— a tervezés közösségi tevékenység,
— a mai értelemben vett tervezést a modern kortól datáljuk és ez vizsgálatunk
tárgya.
A modern tervezést történeti tanulási folyamat eredményeként kialakult társadal-
mi kényszernek tekintjük, amely a felvilágosodás tradícióiban gyökerezik, és szoros
kapcsolatban van a modernizmussal. A szabad individuumoknak és gazdasági tevé-
kenységeiknek kezelni, koordinálni kellett közös ügyeiket. Hittek abban, hogy ha a
közös cselekedetek során a meglév ő tudást racionálisan alkalmazzák, akkor ‚jobb
világot" lehet építeni és a jólét ilyen módon mindenki számára növelhet ő. Egyre
inkább nyilvánvalóvá vált az is, hogy a jelen cselekedeteket a jöv ő figyelembevéte-
lével kell alakítani, el őre kontrollálni kell a folyamatokat.
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
20 Faragó László TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
Mára viszont az is világossá vált, hogy az intellektuális és politikai felvilágoso-
dásban gyökerez ő modern tervezés, amely összeforrt a demokrácia és a haladás
mítoszával, gyakran nem érte el célját. Nem a kit űzött célokban, a felvilágosodás
eszméivel volt, van a baj, hanem azzal, ahogy az állampolgárok és csoportjaik nem
tudják kezelni közös cselekedeteiket térben és id őben, a természeti- és közjavak
egymás közötti elosztásában.
A megoldást a marxizmus klasszikusai a központi tervgazdálkodás bevezetésében
látták, de Mises és Hayek már a húszas, harmincas években felhívták ennek ellent-
mondásaira a figyelmet, és a próbafuttatás a „létez ő szocializmussal" együtt meg-
bukott. A fejlett piacgazdaságok polgári teoretikusai is az állam szervez ő, irányító
funkcióinak a kiterjesztésében látták a megoldást, amely átfogó, többszint ű és több-
szerepl ős tervezési rendszer működtetését jelentette. Az elmúlt évtizedekben egyre
gyakrabban és egyre többen bírálták a szakracionálisnak feltüntetett döntéshozata-
lon nyugvó modern tervezést (pl. Friedmann 1973; 1987; Faludi 1986). Többek
között Castells (1977) marxista gondolatmenetben igazolta, hogy a kapitalizmusban
az állampolgárok céljai helyett a t őke céljai érvényesülnek, és a környezetvéde-
lemmel foglalkozó tervez ő k is azt tapasztalták, hogy nem lehet a környezeti szem-
pontokat megfelel ően érvényesíteni a t őke igényeivel szemben. A kritikák sorát
olvasva a modern tervezés hallatán egyre inkább az uralkodó hatalom akaratának
megfelel ő „rendszerezett értelem" állami bürokráciával történő megvalósítására
asszociálhatunk.
Az uralkodó felfogás megkérd őjelezése még nem jelenti a tervezés alapjainak tel-
jes kiüresedését. Az érdektelenség, a tervezés elvetése helyett sokan a társadalmi
konszenzus keresésének új módjait kutatják. A tervezéselmélet kutatói az elmúlt két
évtizedben alapvető en két gondolkodó, Michel Foucault és Jürgen Habermas mun-
kásságára koncentrálnak. Mindkét filozófus ráirányította a figyelmet a kommuniká-
ció és a nyelv jelentőségére. A posztmodern Foucault az utóbbi évtizedben került a
tervezéselmélet látókörébe, azzal, hogy a korábbiakhoz képest másként határozta
meg a hatalom működését, új megvilágításba helyezte a tervezést, mint a hatalom
gyakorlásának eszközét/intézményét. Különösen azok a gondolatmenetei fontosak,
amelyek arra irányultak, hogy különböz ő történelmi helyzetekben a hatalom miként
viszonyult az elfogadott tudáshoz, milyen „igazságot" jelenített meg „közérdek-
ként". Habermas azt vizsgálja, hogy a modern társadalom hogyan m űködhet de-
mokratikusan, a kommunikáció hogyan javíthatja ennek esélyeit. Kifejti, hogy az
autonóm individuumok öntudatára épít ő logika és tudomány helyett be kell vezetni
az értelem, a gondolkodás új fogalmát. Ez az egymás kölcsönös megértésén, helyi-
leg és történetileg meghatározott kommunikáción alapul. Kellő támpontot nyújthat
a közös cselekvések megalapozásához — a tervezéshez — „az életvilág ... a kulturális
hagyományok folytatása, a csoportok integrációja normák és értékek segítségével,
és a felnövekv ő generációk szocializácója" (Habermas 1998, 244). Elmélete alap-
ján a tervezés megújulása is épülhet a „kölcsönös megértésre orientált cselekvés
modelljére". Az emberek az interperszonális kapcsolatok révén kölcsönösen korlá-
tozott perspektívákat jelölhetnek ki, az egyes értékek mentén csoportok szervez őd-
hetnek és a szolidaritásukra alapozott perspektívának megfelel ően koordinálhatják
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Szeletek a tervezés ... 21
cselekvési terveiket. A tervezéselméletben többen igyekeznek összekötni a
foucaulti hatalomelméletet a habermasi kommunikatív racionalitás elméletével és
olyan tervezési játékteret létrehozni, ahol a hatalom pozitív (?) módon érvényesül.
Sajnos ez ma még csak vonzó idea, a tervezéselinélet foglalkozik ezekkel a kérdé-
sekkel, de a gyakorlati tervez ő munkában alig történtek erre bizonyíthatóan sikeres
kísérletek 14 . E poszt- vagy promodern romantikának még alig van kézzelfogható
eredménye, de kétségtelen, hogy a tervezés paradigmáinak változása megkezd ődött.
E változásokról a különböz ő iskolák másként vallanak, de mégis megfogalmazha-
tók az alapvető különbségek a korábbi modernista tervezési hagyományok és az
újabb törekvések között. Az 1. táblázat felsorolásában nem törekedtünk a teljesség-
re, hanem els ő sorban a változások, elmozdulások irányait szeretnénk ezzel jelölni.
1. TÁBLÁZAT
A tervezésre ható paradigmák változásának irányai
(Direction of Paradigm' s Changes Effecting Planning)
MODERN „POSZTMODERN"*
Ideológia
totalizáló elméletek egymásmellettisége
A tervezés alapja
a valóság megismerése, az ob- szubjektumok megértése, törté-
jektív tudás és a racionalitás nelmileg és helyileg meghatáro-
zott „kommunikatív ész"
A tervezés eszköze, módsz erei
tudományos racionalizmus, konszenzus-keresés, adott kon-
tudományosan igazolt modellek, textusban érvényes eljárások,
sablonok, mércék értelmezés-minták, kulturálisan
begyakorlott feltevések
A terv feladata
allokálás, megszab, korlátoz lehetőséget teremt, kereteket ad
Állampolgár
a tervezés tárgya és végrehajtó aktív szerepl ő
Tervez ő
racionális szakember moderátor, katalizátor, szubjek-
tív szakember
Támogatja
a legfejlettebb technológiát a megfelel ő technológiát
Tervezés
dokumentum készítése interaktív és interpretatív folya-
mat, társadalmi cselekvés,
argumentatív eljárás
Döntéshozatal
centralizált hatalmi struktúrában társadalmiasult individuumok
a politikusok decentralizált csoportjai
A terv preferálja
standardizálást, uniformalizálást egyediséget, flexibilitást
Célszervezet
nagy (gazdasági) szervezetek kis szervezetek, civil társadalom
* A posztmodern jelz őt jobb kifejezés híján az újabb trendek Összefoglaló neveként használjuk.
— —
Forrás: Saját szerkesztés.
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
22 Faragó László TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
A trendek kitapintása után feltehetjük a kérdést, mit érthetünk ma tervezésen, mit
tekinthetünk meghatározó elemeinek? Tág értelemben egységesen tervezésnek ne-
vezhetjük a céltudatos el őrelátás és az annak alapján való cselekvés véges számú
variációját, mert a heterogén részeit hasonló szándékok és hagyományok fogják
össze. Minden tervezési tevékenység a jöv őben bekövetkező problémák elkerülése
vagy jobb eredmény elérése érdekében teend őket, cselekvés sorozatokat határoz
meg, vagy ez által kíván úrrá lenni bizonyos helyzeteken. A lényeg az, hogy a vé-
letlennel, az esetlegessel állítjuk szembe a tervszer űen rendszerezett lépéseket.
A közösségi szférában folyó tervezés általunk ma érvényesnek vélt maximái:
— teleológiai társadalmi tevékenység,
— valamely rendszer jöv őbeni irányítását szolgálja (a ma tudásszintjén jöv ő-
orientált),
— racionális (tudományos) és normatív (politikailag meghatározott),
— az aktuális tudást célirányosan cselekvésekké alakítja,
— többszintű és sokszerepl ős,
— elfogadja a közszféra — szükség esetén történ ő — beavatkozását a magánszférába,
— explicit és jól artikulált,
— jól strukturált, formalizált eljárásrendet követ,
— a kommunikáció egy sajátos megjelenési formája, a folyamat dokumentumai,
a tervek a nyelvi kommunikáció objektivációi.
A ,jó" működés (a maximák érvényesülésének) peremfeltételei:
— átláthatóság,
— információkhoz való hozzáférés,
— szakszerűség (elvárható tudás és a szükséges eszközök biztosítása),
— kontrolláltság,
— garantálni kell (jogszabályokban) minden potenciális érintett számára, hogy
megadott helyzetekben részt vehessen a tervezés folyamatában, véleményét
kifejthesse, és a tervez őknek és a döntéshozóknak (id ő- és költségkorlátok kö-
zött) törekedniük kell az összes potenciális érintettel történ ő egyeztetésre, a
kölcsönös megértésre.
Tehát a lényeget röviden összefoglalva: a tervezés a sikerorientált intencionális
(teleológiai) társadalmi cselekvés egyik jól strukturált instrumentális módja, az (ex
ante) irányítás explicit eszköze. A terv pedig a szándékolt cselekvések egy adott
pillanatban rögzített (el őrevetített) képe, a normákkal átsz őtt társadalmi cselekvés
objektivációja. Használatát a társadalmi normák, vagy esetenként azokat szakaszo-
san követő jogszabályok szabályozzák. A tárgyiasulás nem els ősorban a megvalósí-
tás érdekében szükséges, hanem az átláthatóságot, a véleményezhet őséget, a part-
nerség elvének teljesíthetőségét és a számon kérhet őséget szolgálja, mértéket ad.
Végezetül újra azt hangsúlyozzuk, hogy a tervezés fegyelmezett, racionális eljá-
rásmód, ahol a racionális jelz ő mindenekel őtt formai értelemben használatos, az
eljárás logikai rendszerére és nem az integrált döntésekre vonatkozik. Felbontani,
elemezni, módszereket kiválasztani és alkalmazni lehet racionálisan, de ugyanez
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
TÉT XV. évf. 2001 s 3-4 Szeletek a tervezés ... 23
nem mindig vonatkozik a szintetizálásra és a döntéshozatalra, amely inkább norma-
tív. Ugyanakkor a tervezési eljárás betartása és lefolytatása segíti, hogy a szinteti-
zálás minél inkább megfeleljen a megszerezhet ő tudásnak és az adott kontextusban
érvényes társadalmi normáknak!
Jegyzetek
Jelen esetben a vulgarizálás nemcsak célszer ű, hanem szükségszer ű is, mert néhány filozófiai tétel
kiemelésével és jelen összefüggésben való felmutatásával nincs lehet őség arra, hogy például az eredeti
terminológiákat használjuk, annak értelmezése nélkül, vagy b ővebben kifejtsük egy-egy filozófus ta-
nait, esetleg ütköztessük azokat más nézetekkel.
2
„A munkás nemcsak létrehozza a természeti dolog formaváltoztatását, hanem egyúttal a természeti
dologban megvalósítja saját célját, amelynek tudatában van, amely törvényként meghatározza cselek-
vésének útját-módját, s amelynek alá kell rendelnie akaratát." (Marx 1967, 169)
3
Hacsak nem a hazug vagy „korlátozott" kommunikációt tartjuk normakonformnak.
4
Az utilitarizmus etikai irányzat, melynek megalapozója a brit Jeremy Betham (1738-1832). Utilis
latinul hasznosat jelent.
5
J. Betham Bevezetés az erkölcs és a törvényhozás c. m űvének IV. fejezetét Bence Gy. fordításában
idézi Steiger K. (1997).
6
„A hasznosság elvén azon princípium értend ő, mely bármiféle cselekedetet ama tendenciájának megfe-
lelően helyesel vagy helytelenít, amellyel az ama fél boldogságát növeli vagy csökkenteni látszik, ki-
nek érdeke szóban forog: (...) ha ez a fél a közösség lenne általában, úgy a közösség boldogságát
(...)." (An Introduction to the Principles of Morals and Legislation, 1789. Idézi: Bánki 1993, 343)
7
Témánk szempontjából fontosabbak: J. S. Mill, G. E. Moor filozófusok munkái.
s A cselekedetek helyességét nem tudjuk lemérni az emberi boldogság növelésén vagy a nyomorúság
csökkentésén, mert ezek nehezen mérhet ő szubjektív és relatív kategóriák, a kett ő össze sem vethet ő.
9
Különösen fontos Jürgen Habermas és Karl-Otto Apel munkássága, de meg kell említeni Ludwig Josef
Johann Wittgenstein hozzájárulását is.
to
„Az életvilágot, amennyiben értelmezési er őforrásként vesszük figyelembe, háttérföltevések olyan,
nyelvileg szervezett készleteként képzelhetjük el, amely a kulturális áthagyományozódás formájában
reprodukálódik." (Habermas 1986, 189)
E tétel alapján nem jöhet létre valós konszenzus egy terrorista széls őséges iszlám csoport és a nyugati
civilizáció életvilágában feln őtt emberek között, még akkor sem, ha egyenrangú félként vesznek részt
a tárgyalásokon.
12
„A társadalmi cselekvés példaszer ű esetetét bizonyosan aktorok (legalább két aktor) együttm űködése
képezi, akik instrumentális cselekvéseiket egy közös cselekvésterv véghezvitele érdekében hangolják
össze." (Habermas 1986, 175-176)
13
Kant nyomán azokat a tervezési szabályokat és elveket nevezhetjük a tervezés maximáinak, amelyek-
hez a gyakorlatban — megfelel ő ismeretek birtokában — igazodni kellene. Ezek konzisztens betartása a
ma elfogadott tudásszintnek és normáknak megfelel ő tervezői gyakorlat kialakításához vezetne. A pro-
fán szóhasználatban és a tervezési gyakorlatban egyaránt az adott kontextusban érvényes preferenciá-
kat jelentik.
14
A kilencvenes években, elsősorban Angliában már találkozhattunk ilyen kísérletekkel.
Irodalom
Bánki D. (szerk.) (1993) Filozófiai kisenciklopédia, a nyugat filozófiája és filozófusai. Kossuth Könyvki-
adó, Budapest.
Barakonyi K—P. Lorange (1991) Stratégiai management. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
Castells, M. (1977) The Urban Question. Edward Arnold, London.
Dror, Y. (1971) Ventures in Policy Sciences. Concepts and Applications. American Elseiver P.C., New
York.
Faragó László: Szeletek a tervezés mélyrétegeiből.
Tér és Társadalom, 15. 2001. 3–4. 11–24. p.
24 Faragó László TÉT XV. évf. 2001 s 3-4
Faludi, A. (1973) Planning Theory. Pergamon Press, Oxford.
Faludi, A. (1986) Critical Rationalizm and Planning Methodology. Pion, London.
Friedmann, J. (1973) Retracking America. Anchor, New York.
Friedmann, J. (1987) Planning in the Public Domain. Princeton University Press, New Jersey.
Habermas, J. (1986) Magyarázatok a kommunikatív cselekvés fogalmához. — Magyar Filozófiai Szemle.
1-2.175-200. o.
Habermas, .1.(1998) Filozófiai diskurzus a modernségről. Helikon Kiadó, Budapest.
Habermas, J. (2001) A kommunikatív etika. Új mandátum Kiadó, Budapest.
Kant, I. (1966) Az ítéleterő kritikája. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Kant, I. (1991) A gyakorlati ész kritikája. Gondolat Kiadó, Budapest.
Lefebvre, H. (1949) Formális logika, dialektikus logika. Hungaria Könyvkiadó, Budapest.
Márkus Gy. (1971) Marxizmus és „antropológia." Akadémiai Kiadó, Budapest.
Marx, K. (1967) A tőke. Marx—Engels M űvei. 23. kötet. Kossuth Kiadó, Budapest.
Steiger K. (1997) Filozófia. Holnap Kiadó, Budapest.
SLICES FROM THE DEPTH OF PLANNING
LÁSZLÓ FARAGÓ
The first chapters of the study discuss some epistemological, ethical and utilitarian di-
lemma of planing theory. After the review of the changing orientation of paradigms effecting
planning, the author tries to define the concept, main rules and principals of public planning.
In his opinion planning is the well-structured method of success oriented teleological activity
and the tool of ex-ante direction. While planning document is one of the objectivated forms
of social activity covered with the above mentioned norms.