Tér és Társadalom 15. évf. 2001/2. 3-24. p.

Tér és Társadalom                                                        XV. évf. 2001      s 2: 3-24


        A HALOGATOTT REGIONALIZÁCIÓ
     MINT A TERÜLETI POLITIKA SAJÁTOSSÁGA
                AZ ÁTMENETBEN
    (Deferred Regionalisation as the Feature of Regional Policy
                    in the Transition Period)
                                 RECHNITZER JÁNOS
Kulcsszavak:
regionális politika regionalizáció EU csatlakozás területfejlesztés

A tanulmány célja bemutatni a magyar regionális politika fontosabb jellemz őit az átmenet időszakában,
összehasonlítani azt az Európai Unió regionális politikájának elvárásaival, s mindezek alapján megha-
tározni azokat a kihívásokat, amelyekkel szembe kell nézni a csatlakozás id őszakáig és talán még azután
is a hazai területi politikában. Az értékelésnél külön figyelmet szentel a dolgozat a regionalizációnak, a
régiók kialakulásának, az azokat segítő és akadályozó tényez őknek.

  Magyarországon a területi politika nem a rendszerváltozás terméke. A II. világhá-
ború után megindult a területi folyamatok állami alakítása, amely az adott kor poli-
tikai és gazdasági sajátosságait tükrözte. Az államszocializmus id őszakának els ő
összefogott területfejlesztési koncepciója 1971-ben jelent meg. Az Országos Tele-
püléshálózat-fejlesztési Koncepció (OTK) célja a területileg kiegyenlített fejl ődés
biztosítása volt. A koncepció egy merev településhálózat kialakítását szolgalmazta,
ahol az erős hierarchiához kapcsolódtak a települések funkciói, amit az állam kívánt
megteremteni. A hetvenes évek bels ő politikai küzdelmeiben a centralizáció gy őze-
delmeskedett, így a településhálózat alsóbb szintjének elemei fokozatosan elveszí-
tették funkciójukat, s egyben nem részesültek az állami támogatásból. A nyolcvanas
évekre a területi különbségek kiélez ődtek az országban, s a településállomány egyre
nagyobb hányada leépült, kedvez őtlen helyzetbe került. Az állami szint ű területi
politika csak tervezte az új beavatkozást, de a rendszerváltozás elsöpörte az ígére-
tesnek tűnő kezdeményezéseket.

                                    Az átmenet szakaszai
   A rendszerváltozás után a kilencvenes évek elején a területi különbségek látvá-
nyosan kiéleződtek Magyarországon. Közel másfélmillió munkahely sz űnt meg, a
korábbi ipari központokban a termelés visszaesett, megkezd ődött a gazdasági szer-
kezet átalakítása. Mindez sújtotta a munkaer őt kibocsátó térségeket is, így az ágaza-
ti válságok területi válSággá szélesedtek ki. A keleti piacok elvesztése a mez őgaz-
daságban szintén megingatta a korábbi szervezeti és termelési rendszert, melyet
csak mélyítettek a tulajdonviszonyok visszarendezésére vonatkozó politikai dönté-
sek. Az ország nyugati térségei gyorsabban tudtak alkalmazkodni a változásokhoz,
mivel ezekben a régiókban már a kilencvenes évek elején lezajlott a privatizáció, a
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

     4       Rechnitzer János                                             TÉT XV. évf. 2001         s2

     gazdasági kapcsolatok Nyugat-Európa felé irányultak, s a külföldi t őke kedvező
     telephelyi feltételeket talált (Enyedi 1996).

     A válságkezel ő indulás

       A területi politika els ő szakaszát 1996-ig a válságkezelés jellemezte. Az állami
     források aránya és reálértéke a magas infláció miatt nem volt számottev ő. Több
     kormányzati program került kidolgozásra és alkalmazásra az ország keleti (Sza-
     bolcs-Szatmár-Bereg megye 1991) és északkeleti (Borsod-Abaúj-Zemplén 1992,
     Nógrád 1992, Heves 1992) térségében a problémák kezelésére, illetve bizonyos
     alföldi megyék (Békés 1993, Hajdú-Bihar 1993, Jász-Nagykun-Szolnok 1994)
     infrastrukturális és szociális feszültségeinek enyhítésére. A kormányzati források
     döntően az infrastrukturális rendszerek kiépítését támogatták, így a gáz- és vízveze-
     ték hálózatot (vízmin őség védelme), illetve a közlekedési kapcsolatok javítását. A
     munkahelyek telepítése ezekben a régiókban nem járt sikerrel, mivel a megközelít-
     hetőségük gyenge volt, illetve a munkaer ő képezettsége alacsony szinten állt. Az
     ország többi részét nem fogta be ekkor a területi politika, pénzügyi er őforrásai mér-
     sékeltek voltak, s nem rendelkezett sem átfogó koncepcióval, sem egységes intéz-
     ményrendszerrel. Ugyanakkor az ország nyugati térségeiben és a gyorsabb szerke-
     zet-megújításra képes új vagy éppen régi gazdasági központokban a gazdaságpoliti-
     ka határozottan támogatta a szerkezet megújítását, különösen a külföldi t őke letele-
     pedését, annak telephelyi feltételeinek kialakítását.
       Az átmenet els ő időszakában több kezdeményezés történt egyrészt komplex fej-
     lesztési program kidolgozására (Alföld-program), a speciális helyzet ű kistérségek,
     azaz a korábbi nehézipari körzetek (Ózd, Pécs—Komló, Záhony mint közlekedési
     csomópont) szerkezet átalakításának támogatására, továbbá PHARE segéllyel az
     elmaradott térségekben (Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg)
     a programfinanszírozási rendszer, s ezzel egy új, kísérleti, komplex fejlesztési in-
     tézményi-finanszírozási modell bevezetésére.
       Nagy jelent őségűnek kell tekinteni az 1992-t ől megjelen ő, majd lényegében 1995-
     től évente változó ütemű, európai uniós forrást mobilizáló Területfejlesztés PHARE
     programokat (1. táblázat). Ezek a támogatások jelent ősen hozzájárultak a területfej-
     lesztés eszköz- és intézményrendszerének kialakításához, annak szakmai megalapo-
     zásához. Megkezd ődött a piacgazdaság regionális politikájának és m űködési mo-
     delljeinek tanulása, aminek eredményei megfigyelhet ők voltak a kistérségi együtt-
     mű ködések élénkülésében (1992-1994), a szerkezetátalakítást szolgáló integrált
     finanszírozási rendszer kidolgozásában (1995), a regionális szint ű tervezés és fej-
     lesztés kialakításában (1996), a régiók fej lettségbeli különbségeinek mérséklésében
     (1997), és a felkészülésben az el őcsatlakozási programok (ISPA, SAPARD) foga-
     dására (1998). Az országhatár menti együttm űködések új fejlesztési kereteit nyújtó
     programok (1995-1999) dönt ően az osztrák—magyar határszakaszra koncentráltak,
     de érintették a szlovén, a szlovák és számottev ő mértékben a román—magyar határ-
     régiókat is, a területfejlesztés eddig ismeretlen dimenzióit nyitották meg a térségek
     előtt.
  Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                            Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

TÉT XV. évf. 2001     s2                            A halogatott regionalizáció ...           5

                                   1. TÁBLÁZAT
     A területfejlesztési PHARE programok regionális szerkezete (millió ECU)
        (Regional Structure of Regional Development PHARE Programmes)
                                     Eszak-
                     Országos                        Dél —      Dél-     Nyugat-
      Évek                        Magyarország;                                  Összesen
                    programok                        Alföld    Dunántúl Dunántúl
                                  Észak-Alföld
       1992              5,5           4,5                                              10
       1995                                5                                             5
       1996                2                              4         4                   10
       1997                               22              4        8                    34
       1998                7                                                             7
1995-1999 CBC                                            14                   50        64

Összesen                 14,5            31,5           22        12          50       / 30

Megoszlás (%)            11,1            24,2          17,0      9,2        38,5     100,0

Forrás: Területfejlesztési Országgy űlési Beszámoló... 2000.
   Az átmenet regionális politikája els ő szakaszának eredményei azonnal nem
jelentkeztek. Nem sikerült gyorsan és látványosan megoldani a válságtérségekben
felhalmozott gazdasági és társadalmi feszültségeket, az infrastrukturális fejlesztések
(gáz, víz, telefonhálózat, közlekedési kapcsolatok javítása) ebben az id őszakban
még nem éreztették hatásukat, s őt egyenesen újabb terhet jelentettek az
önkormányzatoknak, a lakosságnak. A területfejlesztés szerepl őinek köre csak
lassan formálódott, azok között az együttm űködés nem jött létre, a fejlesztési
koncepcióknak és programoknak csak a kidolgozása történt meg, az
 intézményrendszer elemei megjelentek csupán, a területi menedzsment szakmai
tapasztalatokkal nem rendelkezett, a sokat hangoztatott programfinanszírozás csak
 az elvekben létezett. Mindezek ellenére a válságtérségekben megkezd ődött egy
 lassú elmozdulás a területi folyamatokban, mérsékl ődött a visszaesés, el őkészítésre
 került egy-egy nagyobb beruházás, a legfontosabb regionális különbségeket jelent ő
 tényezőkben (települési és termelési infrastruktúra) lév ő látványos eltérések
 korrigálása megindult.
   Az első időszakban tehát a modern piacgazdaságok hagyományos regionális
politikájának céljai és megoldási módjai domináltak, amiben döntőek a központi
 állami beavatkozások, a területi válságok alapvet ő okainak (foglalkoztatási
 feszültségek, az alapvet ő infrastruktúra hiánya, a térségek gyenge elérhet ősége)
 felszámolása, a helyi és regionális fejlesztési intézményrendszer (kistérségi, megyei
 szinten) létrehozása.
   A regionális politika ebben az id őszakban sem tudott integrálódni a gazdaságpoli-
 tikába, attól elvált, miközben maga a gazdaságpolitika a sikereit a válsággal nem
 küzdő, az átmenetet gyorsabban vagy sikeresebben feldolgozó térségekben kereste
 és találta meg. Az átmenet els ő szakaszában zajlottak a gazdasági szerkezetváltást
 alapvetően befolyásoló külföldi beruházások (Opel—Szentgotthárd, Suzuki-
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

     6       Rechnitzer János                                             TÉT XV. évf. 2001         s2
     Esztergom, Audi—Győ r, IBM—Székesfehérvár), folyt a privatizáció (2. táblázat).
     Különlegesség, hogy a privatizáció során csak egy-egy momentumban (reorganizá-
     ciós programok — Ózd, Salgótarján; Területfejlesztési Alapnak történ ő privatizációs
     bevétel átadás, foglalkoztatási megkötések) bukkannak fel területi szempontok, nem
     volt összehangolt az állami tulajdon magánosítása és a területfejlesztés (Rechnitzer
     1998a). A nyugati országrészbe települt külföldi befektet ők számottev ő közvetlen
     (gazdaságfejlesztést segít ő alapok, központi és helyi adókedvezmények) és közve-
     tett (kivásárlási feltételek) támogatásokat kaptak mind a kormányzattól, mind az
     önkormányzatoktól. A szükségszerű dualitás jellemzi tehát ezt az id őszakot. Az
     ország fejlettebb térségeiben a szerkezetváltást, s ezzel egy tartós növekedést lehe-
     tett el ő segíteni, aminek következtében a gazdasági potenciálban és teljesít őképes-
     ségben a meglév ő regionális különbségek stabilitása újratermel ődött. A válságtér-
     ségekben pedig a hagyományos regionális politika eszközeivel a felzárkózás feltét-
     eleinek a kiépítése indult meg, ezzel viszont megkezd ődött a települési és térségi
     infrastrukturális ellátásban lév ő területi különbségek mérséklésének el őkészítése.
                                         2. TÁBLÁZAT
                  A külföldi zöldmez ős ipari beruházások területi megoszlása
             (Regional Distribution of Foreign Green Field Industrial Investments)
                                      Az összes külföldi zöldmez ős ipari
                 Térség               beruházásból való részesedés (%) A projektek száma (db)
                                            1995              1996
      Eszak-Dunántúl                       65,5                70               103
      Budapest, Pest megye                20,5                 17                50
      Alföld                                  7                 7                25
      Északkelet-Magyarország                 4               3,5                20
      Dél-Dunántúl                            3               2,5                22
     Forrás: Árva — Diczházi 1998.

    Az elkezdett intézményesülés

      Az 1996. évi XXI. törvény teszi le az új magyar területi politika alapjait, s ezzel
    megkezdődik az átmenet második szakasza. A törvény meghatározza a
    területfejlesztés célját, miszerint az ország mindegyik térségének biztosítani kell a
    szociális piacgazdaság kiépítését, a fenntartható fejl ődés feltételeit, az innovációk
    térbeli terjedését, a fő város és vidék közötti különbségek mérséklését, a térszerkezet
    harmonikus fejl ő dését, s a térségi identitás megtartását és er ősítését. A törvény
    felállítja a területfejlesztés egységes intézményrendszerét. Országos, regionális,
    megyei és kistérségi szinten definiálja a feladatokat, kijelöli a területfejlesztés
    döntéshozó szerveit, s egyben megnevezi a döntésben részt vev ő szerepl őket
    (önkormányzatok, kistérségek, kormányzati képviselet, gazdasági szféra,
    munkavállalói képviselet). A törvény a területfejlesztés eszközeit (Területfejlesztési
    Alap, majd Célelő irányzat, jelenleg Vidékfejlesztési Célel őirányzat), s őt annak
    forrásait is meghatározza, kés ő bb külön jogszabályban intézkedik a területi
    egységek közötti elosztás elveir ől.
  Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                            Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

TÉT XV. évf. 2001    s2                             A halogatott regionalizáció ...        7

  A területfejlesztési törvény a megyei területfejlesztési tanácsok — amelyek a
partnerség elve alapján szervez ődtek — hatáskörébe utalja a decentralizált
forrásokat. A megyei területfejlesztési tanácsoknak fejlesztési stratégiát és arra
épülő programot kellett készíteniük, ami az alapját jelenti az állami források
felhasználásának. A regionális szint létrehozását a törvény ebben az els ő
változatában még a megyék szabad társulására bízta, s a régióknak csupán
tervezési-statisztikai szerepet szánt, feladatait nem pontosította.
  A törvény elfogadása után 1996-ban kezd ődött meg az Országos Területfejlesztési
Koncepció (OTK) kidolgozása, és azt az Országgy űlés 1998 márciusában fogadta el
(OGY. 35/1998. III. 20.). Az Országos Területfejlesztési Koncepció meghatározza a
térszerkezet jöv őbeli alakításának irányait, pontosítja a területi politika céljait és
irányelveit, kijelöli a fejlesztés prioritásait, egyben meghatározza a beavatkozási
térségeket, azok típusait, az eszköz- és intézményrendszer m űködésére vonatkozó
alapelveket definiálja. A koncepció az egyes ágazatok (környezetvédelem, humán
infrastruktúra, agrárszféra, ipar, idegenforgalom, m űszaki infrastruktúra)
vonatkozásában is fejlesztési irányokat jelöl meg. S végül az európai uniós
csatlakozás területi politikai intézkedéseit foglalja össze.
   A magyar területi politika a területfejlesztési törvénnyel, valamint az országos,
illetve a regionális és megyei szint ű területfejlesztési stratégiákkal egy egységes
 rendszer kiépítését kezdte meg, amely alapvetően épült az Európai Unió regionális
politikájának elveire, gyakorlatára és intézményrendszerére. A törvény hatását, s
 ennek megfelel ően a második szakaszt abban lehet értékelni, hogy
  — felálltak országos, megyei és többségében kistérségi szinten a területfejlesztés
    intézményrendszerei,
  — az intézményrendszer m űködésbe lépett; egyrészt azok kialakították szervezeti
    rendszerüket, munkamódszereiket, másrészt megkezd ődött megyei szinten a
    decentralizált források elosztása, a fejlesztési támogatási irányok és igények
    összevetése,
  — a területfejlesztés szerepl ői között megindult a kommunikáció,
  — elkezdő dött a megyei és kistérségi területfejlesztési koncepciók kidolgozása,
    ami meghatározta a térségek jöv őképét, a fejlesztés irányait, a szerepl őkkel
    szembeni lehetséges elvárásokat,
  — a területfejlesztéssel foglalkozó szakemberek és intézmények száma
    látványosan emelkedett, egyben megn őtt a társadalom érdekl ődése és igénye a
    területi folyamatok iránt.
  A második szakasz tehát a törvényi keretekbe foglalt területfejlesztési intézmény-
rendszert teremtette meg, de ezzel nem egy id őben, hanem kés őbb került elfogadás-
ra az Országos Területfejlesztési Koncepció, amibe csak áttételesen épültek be a
már elkészült megyei területfejlesztési koncepciók. A területfejlesztés szerepl őinek
együttműködésében zavarok mutatkoztak, mivel nem volt átgondolt a tényleges
döntéshozók körének kiválasztása (megyei jogú városok képviselete, kistérségek
magas aránya), a kezdeti m űködésben finanszírozási nehézségek feszültségeket
teremtettek, de szakemberhiány éppen úgy jelentkezett, mint a szervezeti keretek
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.
     8       Rechnitzer János                                             TÉT XV. évf. 2001         s2
    tisztázatlansága. A decentralizált területfejlesztési források mérsékelt volta miatt,
     valamint az el nem készült megyei területfejlesztési koncepciók hiánya következté-
    ben a fejlesztési támogatások elaprózódtak, azok érzékelhet ő fejlesztő hatást nem
     voltak képesek az els ő idő szakban kiváltani. A törvény a megyei területfejlesztési
    tanácsban a kistérségek részvételét a statisztikai körzetek számához (megyénként
    különböz ő , országosan 150 egység) kötötte, miközben ennél több kistérségi önkor-
    mányzati társulás (megyénként nagy szórást mutat, országosan 217 egység) jött
    létre, így a kimondottan alulról, település szintr ől építkező szervezetek vagy kényte-
    lenek voltak átalakulni, vagy a képviseletüket bels ő egyezségekkel megoldani. A
    regionális szintet a törvény els ő változata csak ajánlotta, s azt a megyék szabad
    társulására bízta. Ugyan az Országos Területfejlesztési Koncepcióban kívánatos
    tervezési-statisztikai régiók felvázolásra kerültek, alapegységnek a megyét és nem
    egy-egy nagycentrum lehetséges hatásterületét választva. A regionális intézmény-
    rendszer jóval lassabban és döcögve épült ki, a szerepl ők regionális identitása szinte
    nem is mérhető , nagytérségi együttm űködések, kapcsolatok nehezen szervezhet ők
    (Nárai 2000).
      Az átmenet második szakaszában tehát törvényi szabályozást nyert a regionális
    politika, meghatározásra került annak intézményrendszere. Ezeket a kereteket az
    Európai Unió regionális politikájának alapelvei és m űködési rendszere határozta
    meg. Ugyan még felülr ő l, az intézményi rendszer meghatározása útján, de már a
    fontosabb területfejlesztési szerepl ő k aktivizálásával elkezd ődött a területi
    egységek, így döntő en a megyék és a kistérségek fejlesztésorientált építkezése. A
    fejlesztési stratégiákban és a kés őbbi programban már több eleme megjelenik a
    posztmodern regionális politikáknak, így az endogén források feltárása és
    aktivizálása, a szerepl ő i körök kiszélesítése, azok együttm űködése, a helyi
    kezdeményezések felkarolása, az innovációs környezet alakítása, a területi
    egységek versenyképességének fokozása.
      Az intézményesüléssel változatlanul nem volt képes a területi politika az ágazati
    fejlesztések összehangolására, így a területfejlesztés alárendelt szerepe továbbra is
    megmaradt. A lopakodó decentralizáció jellemzi a második szakaszt, hiszen
    bizonyos elvek alapján leosztásra kerülnek területfejlesztési források a megyékhez,
    de más ágazati forrásokban csak áttételesen jelenik meg a területi szemlélet.
    Jellemző a decentralizációra, hogy a felhasználást rendeletben szabályozzák, így a
    megyék csak a kijelölt, országosan meghatározott célra fordíthatták a forrásaikat, az
    eltérésekhez, azaz a sajátos területi célok támogatásához miniszteri engedélyre volt
    szükség.

    Az akadozó felkészülés

      A területfejlesztési törvény megújítása 1999 októberében történt meg (1999. évi
    XCII. törvény), s ezzel a hazai regionális politikában az átmenet a harmadik szaka-
    szába lépett. A módosítás célja egyrészt a regionális szint erősítése (a korábbi regi-
    onális kezdeményezéseket a törvény meger ő sítette, így hét tervezési-statisztikai
    régiót határolt el), másrészt a törvényességi ellen őrzés érvényesítése, s végül a
  Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                            Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

TÉT XV. évf. 2001     s2                            A halogatott regionalizáció ...        9

megváltozott politikai értékrend alapján a területfejlesztés szerepl ői képviseletének
átalakítása az intézményrendszerben. Az el őremutató módosítás legtöbb vitát kivál-
tott pontjai éppen a partnerségr ől szóltak. A gazdasági kamarák, illetve a munkavál-
lalói érdekképviselet és a kistérségek megfelel ő (teljes jogú) képviseletet kaptak a
korábbi megyei és regionális területfejlesztési tanácsokban. Az elfogadott módosí-
tás a gazdasági kamarák és a munkavállalói érdekképvisel ői szervezetek szerepét
visszaszorítja, hiszen azok csak tanácskozási joggal rendelkezhetnek, illetve a kis-
térségi képvisel ők száma is csökkent, ami a területfejlesztés alsó, de legaktívabb
szintjének szerepét mérsékelte. Viszont n őtt a kormányzati képviselet a minisztéri-
umok, illetve egyes dekoncentrált szervek teljes jogú tagsága révén, de rendez ődött
a megyei jogú városok helyzete is.
  A területfejlesztési törvény módosítása 1999-ben a régiók alapvet ő helyzetében
változást hozott. Nem önkéntes, hanem kötelez ő tervezési-statisztikai régiók jöttek
létre, amelyeknek szervezete (intézménye) és mérsékelt er őforrása lett, s a megyei
szintű új politikai elit felismerte az ebben a rendszerben rejl ő lehetőségeket.
Megindult a verseny a régiók székhelyeiért, a regionális szervezetek vezetéséért. A
versenyben csendes határozottsággal részt vállaltak a hatalmon lév ő politikai
pártok, s őt újabb dekoncentrált szervezetek létrehozásával és azok regionális
hálózatának telepítésével igyekeztek megtörni a korábbi nagyvárosok, valós
régióközpontok kivívott pozícióit.
  Elkezdődött tehát a verseny a régiókért. Hiszen itt egy légüres tér volt, amibe be
lehetett hatolni, ahol újabb politikai t őkét lehetett kovácsolni, s mindeközben a
rendszer még nem lezárt, nem alakultak ki a régiók funkciói, nem ismertek a
mozgásterek, a lehet őségek. Az állami szint rászervez a régiókra, hiszen részben az
új dekoncentrált szervezeteket már ebben a területi dimenzióban állítja fel, illetve a
politikai pártfogoltjainak funkciót, képviseletet ad a regionális fejlesztési
tanácsokban, bár ezzel a kapcsolatot a központi intézményekkel er ősen lazítja.
  Megkezdődött a régiókban a tervezés, elkészülnek a koncepciók és folyamatba
került a programozás, s 2001-ben már regionális szinten fejlesztési források is
decentralizációra kerültek, ami aztán növelheti az érdekl ődést a regionális
szervezetek iránt, vagy azok fennmaradását szolgálhatja.
  Ugyan zavar keletkezett a központi kormányzat szintjén a regionális politika
irányításában. A területfejlesztésért felel ős FVM fokozatosan elveszti befolyását, új
centrumok alakulnak ki (MEH, GM, PHARE Minisztérium), amelyek nem
működnek együtt, párhuzamos szervezeti rendszereket hoznak 2 létre, amivel már
nem a régiót erősítik, hanem ismét az ágazati szemléletet sugallják, ezzel területi
szintre is lenyomják a permanens rivalizálódást, ami tovább csorbítja a partnerséget.
A területfejlesztés szerepl őinek ezek az intézkedések a régió leértékelését, vagy el
nem fogadását üzenik.
  Zavar a régiók szintjén is van b őven, aminek oka alapvet ően, hogy nem tisztázott
a szerepük. De nem egyértelm ű a gazda sem, azaz mihez és kihez tartoznak, mit és
kit szolgálnak. A regionális területfejlesztési tanács nem fogja át a régió területfej-
lesztési szerepl őit, azoknak csak a kormányzati tényez őit tömöríti, a nem kormány-
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

    10      Rechnitzer János                                            TÉT XV. évf. 2001       s2
    zati szektort elhanyagolja, azzal lényegében nem tör ődik. Nem kell ő tehát a képvi-
    selete a gazdaságnak, azt nem tudja megszólaltatni a régió sem programokkal, sem
    pedig forrásokkal.
      A kidolgozott fejlesztési programokban a gazdaság fejlesztésének általános keretei
    kerülnek meghatározásra, olyan piaci elemek, amire valós ráhatással nem tud lenni
    egyetlen régió, s annak testülete sem (A regionális fejlesztési koncepciók... 1999).
    A gazdasági infrastruktúra-fejlesztés az egyik általánosan támogatott cél, ami
    lényegében az önkormányzatoknál valósul meg. Itt szervezik az ipari parkokat, az
    inkubátor központokat, az innovációs centrumokat, ezeket a régió segítheti ugyan
    valamiféle anyagi hozzájárulással, de befolyásolni, hogy hol mennyi, milyen típusú
    szervezet jöjjön létre már nincs módja. Ennek az a következménye, hogy például
    szinte minden város ipari parkot kíván létesíteni, s erre irányuló lépéseit megteszi
    (szervezet, terület kijelölés, program, hírverés), holott regionális szinten kisebb
    számú, egymással megfelel ő kapcsolatban álló egységekre lenne szükség az ipar,
    szolgáltatás fogadására, fejlesztésére. Hasonlóan program-elemként jelenik meg a
    közkedvelt kis- és középvállalkozások m űködési feltételeinek javítása, ami nagyon
    általános, s csak kimondottan a helyi gazdaságfejlesztés viszonylatában
    értelmezhet ő. Vagy a turizmusfejlesztéshez, mint a regionális gazdaságok kitörési
    pontjához a regionális szervezetek nem rendelkeznek er őforrásokkal, így céljaik
    szépen hangzanak, de energiájuk egy-egy ismertet ő kiadvány megjelentetésére
    marad csupán.
      Számos más fejlesztési célt kezdeményeznek a regionális tanácsok, így a
    humánerőforrások, a környezetvédelem, a közlekedés, a vidékfejlesztés, vagy éppen
    az európai uniós felkészülés területén, de találunk példákat a szociális helyzet
    javítására, az energia gondok megoldására, a határ menti regionális
    együttműködések szélesítésére is. Emellett megfigyelhet ő , hogy a regionális
    tanácsok minden olyan feladatot fogadnak, amelyet az ágazatok számukra le
    kívánnak osztani, hiszen ebben az elfogadottságukat vélik felismerni. Ennek aztán a
    következménye, hogy regionális szinten lassan minden szervez ődik, nem lehet
    tisztán látni, egy szerepkeresés, funkciógy űjtés figyelhet ő meg, ami leköti az amúgy
    is kisszámú menedzsmentet, ahelyett, hogy a tényleges regionális ügyekkel
    foglalkoznának.
      Hasonló jellemz őket tudunk mondani a tervezésről (A területfejlesztési koncep-
    ciók és programok... 2000). Egy permanens tervezés és programalkotás jellemzi a
    régiókat, azaz állandóan a jöv őt készítik el ő , újabb és újabb programokat vagy azok
    egyes fejezeteit dolgozzák ki. Az akciók, azaz a programok megvalósítása még nem
    kezdődött el, hiszen ehhez még nem rendelkeznek er őforrásokkal, illetve a partne-
    reket nem voltak képesek aktivizálni. A végeláthatatlan tervezést csak fokozza,
    hogy részesei a nemzeti fejlesztési tervek kidolgozásának, abba bevonják a régió-
    kat, ám nem tudni, hogy éppen mit közvetítenek. A terveik és programjaik regioná-
    lis elfogadottsága alapvet ően kérdéses, hiszen nem egyértelm ű, hogy ezek a doku-
    mentumok kiket képviselnek, a területfejlesztés mely szerepl őinek érdekeit és jöv ő-
    beli cselekvési akaratait jelenítik meg. A tervez ők elképzelései, szándékai ezek a
  Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                            Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

TÉT XV. évf. 2001    s2                             A halogatott regionalizáció ...       11

koncepciók és programok, vagy a régió közszférájának (nagyobb önkormányzatok,
dekoncentrált szervezetek, er ősebb — rutinosabb — érdekérvényesít ő érdekképvisele-
tek) igényei, netalántán magának a területfejlesztés fontosabb szerepl őinek elvárá-
sai, nos ez nem egyértelmű, nem meghatározható.
   A különféle jövő elképzelések társadalmi ismertsége, befogadása szintén
kérdéses. A régiók nem, vagy nagyon ritkán jelennek meg a helyi és a területi
(megyei) médiákban, a lakosság nem érti, nem tudja, hogy mi a régió és kinek
szolgál, miként lehet azt elérni, miben nyújt mást, többet, esetleg újat, mint a helyi
önkormányzat vagy éppen a megye (ugyan ezen utóbbi ismertsége és
elfogadottsága is igencsak kérdéses). A régióknak, azok testületeinek
elfogadottsága a lakosság, illetve a jelent ősebb területfejlesztési szerepl ők között
gyenge, mondhatni nem kimutatható.
   Az átmenet regionális politikája harmadik szakaszában a súlypont a régiókra
helyez ődött. De a politikai elitnek nem volt egyértelm ű és határozott elképzelése
sem a régióról, sem annak valós funkcióiról. Érezték a hatalom szerepl ői, hogy
 szükség van erre az intézményre, ezt üzenték az áhított európai folyamatok, ezt
 sugallta az Európai Unió, s ezt közvetítette a halogatott közigazgatási reform.
   Ám nem tisztázódott még a rendszerváltozás után 12 évvel, hogy a magyar állam
fejlődése milyen új irányt vesz; azaz egy jóléti, gondoskodó állam, vagy az alulról
 építkező, szervez ő állam lehetséges útjai közül választ-e. Ez a választás nem egy
 politikai párt vagy pártok tömörülésének döntése csupán, hanem össztársadalmi
 kérdés, a nemzetstratégiának alapvet ő eleme, amihez közmegegyezésre van
 szükség. A kilencvenes évek nem err ől az egységről szóltak, hiszen a
 rendszerváltozás hatalmas terheit, mind a gazdaságban, mind a társadalomban, s
 mindezek alapján a regionális folyamatokban és szerkezetekben le kellett küzdeni.
 Ez a folyamat lassan a végéhez közeledik, hiszen a gazdaság fejl ődése megindult, a
 munkanélküliség ennek függvényében csökken, a költségvetési bevételek
 növekszenek, az ország nemzetközi pozíciói és megítélése kedvez ően alakult.
 Egyre több feltétel adott ahhoz, hogy megfogalmazódjék egy új modell, egy új
 szereposztás az államon belül. Ez a modell nem lehet más, mint a decentralizációra
 épülő regionalizáció.

  Hogyan tovább regionális politika? Az alapelvek és érvényesülésük
  Az Európai Unió regionális politikájának alapelvei nemcsak ismertek voltak a
hazai területi politika alakítói el őtt, hanem azok érvényesülése szintén dönt ő
szempont, iránytűként szerepelt. Tekintsük át ezeket az elveket, s rajtuk keresztül
tegyünk ajánlásokat a regionális politika megújítására, annak nélkülözhetetlen
fejlesztésére, vagy talán szerepének helyreállítására, visszarendezésére.
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

     12      Rechnitzer János                                             TÉT XV. évf. 2001         s2
     Szubszidiaritás

       A döntéseket és a végrehajtást arra a területi szintre kell helyezni, amely a
     legnagyobb átlátással és kompetenciával rendelkezik a feladat megvalósításához. A
     magasabb szintű szerv nem intézkedhet olyan esetben, amikor az adott célkit űzést
     eredménnyel az alacsonyabb szinten el lehet érni. A szubszidiaritás és
     decentralizáció az els ő dleges alapelve az Unió regionális politikájának, hiszen ezzel
     nemcsak azt érheti el, hogy a helyi szintek felel őssége növekedjék, hanem azt is,
     hogy minél több lokális akarat és elképzelés (igény), s egyben er őforrás jelenjen
     meg, kerüljön aktivizálásra. A helyi, térségi kompetencia er ősítése persze azért
     fontos, hogy a nemzeti szint vagy szintek szerepe mérsékl ődjön, lényegében azok
     átléphető k legyenek. A fejlesztési programokban a területfejlesztés tényleges
    egységei kerüljenek egymással közvetlen kapcsolatba. A nemzeti szint majd egy
     másik összefüggésben, a finanszírozásban jelenjen meg, és ott segítse a területi
    egységeket, azok céljainak megvalósítását.
       A szubszidiaritás hazai érvényesülésében az önkormányzati törvénynek nagy
    jelentő sége volt, hiszen a létre jött több mint 3100 önkormányzat egyben a
    területfejlesztés egyik szerepl ője. Az önkormányzatok feladatai fokozatosan
    bő vültek, miközben az azokhoz rendelt források aránya ezzel párhuzamosan nem
    nő tt. A helyi gazdaságfejlesztési programok elkezd ő dtek, ezek egyik forrása éppen
    a helyi adók, illetve az önkormányzati vagyon értékesítése. A helyi fejlesztési
    források nagy különbséget mutatnak, ám a szubszidiaritás jelent ős csorbítása lenne,
    ha ezeknek valamiféle központosítása megtörténne.
       Magyarország állami berendezkedését az elmúlt évszázadokban a centralizáció
    jellemezte, ennek a központosításnak a tartalékai napjainkra lassan kiürülnek. A
    tartalékok ugyan még több évig, netalántán egy évtizedig növekedési forrást
    nyújthatnak, de azok tartósan nem újíthatók meg, a jöv őhöz innen már nem lehet
    innovációs lendületet nyerni.
       Egyértelmű , hogy határozott — és a jelenleginél még határozottabb — központi
    beavatkozásra van szükség a közlekedési hálózat fejlesztésében, így az autópályák
    kiépítésében, a vasúti közlekedés megújításában. Hiszen itt az elmaradás egyre
    nagyobb, a térségek fejlesztésénél ma már ezeknek az infrastrukturális
    rendszereknek a hiánya, nem kell ő kapacitású kiépültsége okozza a legnagyobb
    korlátot. Hasonlóan a környezetvédelemhez, amihez szintén koncentrált állami
    beavatkozás szükséges, mivel csak jelent ő s beruházásokkal lehet a környezet
    állapotát javítani, annak min ő ségét jobbítani. Vagy a kutatás-fejlesztés és a
    felső oktatás intézményi kereteinek megújítása szintén állami forrást igényel, nem
    lehet e szektor fejlesztését a gazdasághoz kötni, vagy éppen a helyi, regionális
    szervezetekhez. Számos, a gazdasághoz és egyben a területi fejl ődéshez közvetlenül
    vagy közvetetten kapcsolódó tevékenység és intézmény megújításában a központi
    államnak számottev ő , mondhatni meghatározó szerepe lesz a jöv őben.
       Mindez azonban nem azt jelenti, hogy nincs értelme a decentralizációra épülő
    regionalizációnak3. Egyik oldalon, döntően a nagyrendszerek vonatkozásában a
  Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                            Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

TÉT XV. évf. 2001     s2                            A halogatott regionalizáció ...        13

koncentrált központi szint ű fejlesztések kívánatosak, a másik oldalon pedig a de-
centralizált, a területi adottságokat a legteljesebben érvényesít ő, s éppen a térségi
akaratokat megjelenít ő fejlesztéspolitika.
  A regionális szintre lehet telepíteni számos, éppen a térségi fejl ődésre hatást
gyakorló fejlesztések támogatását, illetve azok kereteinek összehangolását. Világos,
hogy a gazdaság folyamataiba nem lehet beavatkozni, nem is érdemes, de hasznos
és kívánatos orientálni a gazdasági szerepl őket. Ehhez a régió gazdasági és
társadalmi környezetét lehet és kell formálni, részben bizonyos intézményi keretek
kialakításának ösztönzésével, részben pedig a térségi adottságok, mondhatni
erőforrások kínálatának mennyiségi és min őségi fejlesztésével. Nincs még szakmai
megegyezés arról, hogy regionális szinten milyen fejlesztések kívánatosak. Az
biztos, hogy a régió szintjére alulról, azaz a települések szintjér ől és felülről, azaz
az állami szintrő l is egyre több feladatot lehet és kell telepíteni, persze megfelel ő
forrásokkal együtt.
  Felsorolásszerűen álljon itt az alábbiakban néhány területfejlesztési komponens,
amiben a regionális szint kompetenciája a jöv őben meghatározó lehet:
Gazdaságfejlesztés
 — Gazdasági infrastruktúra létesítményei: ipari-szolgáltató park, innovációs
    központ, technológiai transzfer központ, vállalkozási övezetek, rehabilitációt
    igénylő ipari területek, bevásárló és szórakoztató központok, logisztikai,
    kiállítási és vásárközpontok,
    térségi gazdaságfejlesztést szolgáló szervezetek, intézmények alapítása,
    alapításban való részvétel: vállalkozási központok (pl. az MVA megyei
    alapítványainak regionalizálása), kockázati t őke társaságok (pl. az MBF
    regionális szervezetei), gazdaságfejlesztési tanácsadás (befektetést, fejlesztést,
    együttműködést szervez ő intézmények), innovációs tanácsadás, gazdasági
    kiállítások és vásárok szervezése, telephely marketing, befektetési kataszter,
 — innovatív vállalkozások támogatása: kis- és középvállalkozások, amelyek új
    technológiai bevezetést (p1. a régióban eddig nem m űködő tevékenység), vagy
    a meglévő technológiák radikális megújítását (pl. a régióban m űködő, de nem
    sikeres vállalkozás vagy beszállítói rendszerek kiépítését) t űzik célul, a
    foglalkoztatottak száma 20 f őnél kevesebb,
 — vállalkozásalapítás, vagy a meglév ő, de egyben dinamikus vállalkozások
    fejlesztése (20 főnél nagyobb), lehetséges támogatási kritériumok: új
    telephelyek kialakítása a régióban; a régión belüli hálózat fejlesztés; ráf űződés
     a nagyvállalatokra, vidéki térségekben a termel ő, feldolgozó, szolgáltató
     tevékenység telepítése,
 — régió specifikus termékek el őállítása, azok el őállításának megújítása (p1.
     néhány terméket a régió saját terméknek tekint, ezek fejlesztését szolgáló
     beruházások, akciók a régió hatáskörében lehetnek),                              •
 — térségi turizmus fejlesztése: a nagyobb területi egységet érint ő, több attrakciós
     pontot magában foglaló, nem csupán lokális vagy kistérségi turisztikai és ide-
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

      14     Rechnitzer János                                             TÉT XV. évf. 2001         s2
           genforgalmi akciók (pl. kastély turizmus, kerékpáros turizmus, kombinált, egy-
           másra épül ő kínálatok: termálturizmus, kulturális turizmus, falusi turizmus).
     Humánerőforrások
      — Felső fokú oktatás és képzés, az intézmények fejlesztése, a regionális szint ű
         egyetemi és fő iskolai hálózat kiépítése és fejlesztése (pl. graduális,
        posztgraduális, posztszekunderi, doktori programok összehangolt indítása,
        együttes fejlesztése),
      — kutatás-fejlesztés intézményrendszereinek fejlesztése, a kutatás-fejlesztés
         szervezésének és támogatásának regionális intézmény- és eszközrendszere (pl.
        regionális innovációs stratégiák),
      — a feln őtt képzés regionális hálózatának m űködtetése,
      — az át- és továbbképzés hálózat folyamatos figyelemmel kísérése, hálózati
        jellegének erősítése,
      — a speciális — döntő en a régióra vonatkozó sajátos ismereteket nyújtó —
        középfokú intézmények működtetése és fejlesztése,
      — a speciális szociális gondoskodást nyújtó intézmények m űködtetése,
      — a magas szintű (klinikai) egészségügyi ellátást végz ő intézmények vagy
        hálózatok mű ködtetése és fejlesztése.
     Kultúra
      — A régióban található történelmi és m űemléki értékek védelme, gondozása,
      — a régió arculatát meghatározó kulturális akciók (pl. fesztiválok), programok,
          intézmények támogatása.
     Környezet
      — A környezet és természetvédelem,
      — felszín alatti és feletti vizek védelme,
      — tájrehabilitáció,
      — térségi hulladékkezelés és feldolgozás,
      — táji és természeti er ő források környezetbarát hasznosításának támogatása.
     Vonalas infrastruktúra
      — Az autópályák és autóutak vonalvezetésének véleményezése,
      — két számjegyű közutak vonalvezetésének meghatározása,
      — vasútvonal vezetésének és felújításának véleményezése,
      — regionális repül őtér telepítése,
      — folyami kikötők telepítése,
      — több funkciós közlekedési és szállítási csomópontok telepítésének
         véleményezése és támogatása, (RO-RO, RO-LA),
      - régióközi kapcsolatokat jelent ő közlekedési műtárgyak telepítésének
         véleményezése (hidak, kompok, elkerül ő szakaszok, hálózati összeköttetések stb.),
      — nemzetközi és országos energetikai rendszerek vonalvezetésének véleményezése,
      — nemzetközi és országos kommunikációs rendszerek vonalvezetésének és
         átadópontjai elhelyezésének véleményezése.
 Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                           Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

TÉT XV. évf. 2001     s2                            A halogatott regionalizáció ...       15

Létesítmény infrastruktúra
 — Adatfeldolgozás és kommunikációs központok telepítése,
 — elektronikus tömegtájékoztatási és kommunikációs eszközök (rádió, televízió)
     telepítése, azok lokális rendszerei összekapcsolásának támogatása,
 — nemzetközi és országos hatáskör ű intézmények telepítésének véleményezése,
 — regionális hatáskörű intézmények telepítése.
Térségszervezés
 — A vidékfejlesztési programok gondozása,
 — várossá válás és település önállósulás véleményezése,
 — regionális hatással is rendelkez ő városi funkciók bővítésének és telepítésének
     véleményezése,
 — interregionális (több régiót érint ő) együttműködések szervezése,
 — multiregionális (országhatáron átnyúló) térségi együttm űködések szervezése
     és működtetése,
 — regionális hatással is rendelkez ő országhatáron átnyúló település—település-
     kistérség együttműködések véleményezése,
 — térségarculat és ismertség alakítását szolgáló akciók és programok támogatása,
 — regionális információs, tájékoztatási és marketing rendszer m űködtetése,
 — a régió társadalmi-gazdasági-környezeti állapotát regisztráló (A régió
     helyzete) éves elemzések összeállítása.
  A politikai regionalizáció, azaz politikai kompetenciával (pl. választott képviselet,
döntési és közigazgatási hatáskörök) rendelkez ő régiók létrehozása a politikai elit
megegyezésétől függ. Ennek feltételeit ma nehéz megbecsülni, bár számos tényez ő
miatt, így az alkotmány módosítása, a választási rendszer átalakítása, az
önkormányzati törvény megújítása miatt kicsi a valószín űsége a politikai
kompetenciával rendelkez ő régiók gyors, belátható időn belüli felállításának. Az
európai uniós csatlakozás egyre közelebb kerül, vélhet ően ebben a tervid őszakban
(2000-2006) az új csatlakozó országok csak kiegészít ő támogatásokat kapnak, nem
történik meg a tagországok között a források újraosztása, azok módosítása. Az igazi
küzdelem 2006-tól, illetve annak el őkészítésétől, 2004-től indul. Célszerű lenne, ha
Magyarországon a 2006-tól kezd ődő európai uniós tervid őszakra már életképes
régiók működnének. Nincs sok halogatni való id ő hátra — lényegében egy új
kormányzati ciklus —, ebben kell elrendezni a régiók ügyét, s azokat a
területfejlesztés és ezzel a gazdaság és társadalomfejlesztés meghatározó
szerepl őjévé tenni. A politikai regionalizáció csak ez után történhet meg, vagy ha a
területfejlesztést bölcsen szervez ő régiók rendszere m űködik, talán nincs is rá
szükség. A magyar modernizáció egy újabb szakaszba érkezett, a kérdés tehát az,
hogy képesek vagyunk-e a decentralizáció révén elindítani a regionalizációt, vagy
minden marad a régiben. Ezt a következ ő, egyre jobban gyorsuló évek fogják
eldönteni.
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

     16      Rechnitzer János                                             TÉT XV. évf. 2001         s2
    Partnerség

       Együttműködés a célkitűzésektő l az intézkedések megvalósításáig, a különféle
     szintek (EU, ország, terület—régió, település) és szerepl ők (kormányzat,
     önkormányzatok, gazdasági szervezetek, munkavállalók, nonprofit szektor) között.
     A partnerség elve arra épül, hogy a területi egységek, azaz a régiók és a települések
    mű ködése, fejlesztése csak akkor valósulhat meg — s egyben akkor érvényesülhet a
     szubszidiaritás elve —, ha a szerepl ők folyamatosan és rendszeresen együtt-
    működnek, közöttük célorientált kapcsolatok alakulnak ki. Az együttm űködésnek
     vertikális metszete, hogy az Unió, a tagországok, azok régiói, annak egységei, a
    települések a célkit űzéseket és azokra épül ő terveiket az ottani szerepl ők
    (gazdasági, társadalmi) bevonásával közösen dolgozzák ki. Az alsó szint
    kezdeményez ő szerepe érvényesüljön, míg magasabb szinten már a regionális és a
    nemzeti funkciókból következ ő orientáció és koordináció jelenik meg. Fontos
    metszete a vertikális együttm űködésnek még a térségi kapcsolatok, azaz a régió és
    régió, valamint a település—település viszonylatok is (pl. transznacionális térségi
    együttműködések, határ menti térségek együttes fejlesztése, s ezekben a
    vonatkozásokban a települések vagy a kisebb térségek együttes fejlesztése, közös
    jövőbeli kapcsolatok kidolgozása).
      A horizontális együttm űködés azt jelenti, hogy a helyi, térségi szerepl ők együtt
    alakítsák ki jövőképüket, annak megvalósítási programjait és azok intézkedéseit,
    nem beszélve az ellen őrzésrő l, az eredmények regisztrálásáról. Az aktív vertikális
    és horizontális együttm ű ködés egyik fókuszpontja éppen a fejlesztést fogadó régió
    lehet. Hiszen közvetíthet a résztvev ő k között (elképzelések gondozása, azok
    kidolgozása, fejlesztési koncepció ápolása), verseny semleges lehet (nem gazdasági
    egység, illetve a település érdekeket semlegesítheti), ugyanakkor döntnökként is
    felléphet a megvalósítók között (regionális közbeszerzés, vagy a fejlesztések
    elosztása), éppen a közösségi érdekek (választott képviselet esetén beszámolási
    kötelezettséggel) határozott érvényesítésével.
      A magyar regionális politika kísérletet tesz a partner elvének alkalmazására. A
    horizontális együttm űködés jelei kimutathatók, hiszen a területfejlesztés
    szereplő inek egyre nagyobb köre vesz részt a fejlesztési koncepciók és programok
    kidolgozásában. A partnerség elve a kistérségi szinten jól kimutatható, majd egyre
    feljebb haladva a területi szinteken, már tényleges hatásának er őssége csökken.
    Megyei szinten a kommunikáció még határozott a szerepl ők között, de már
    regionális szinten ez gyenge, er őtlen. S végül országosan a fejlesztéseknél az
    ágazati dominancia érvényesül egyértelm ű en a területivel szemben, így például az
    Országos Területfejlesztés Tanács még tényleges funkcióját nem találta meg, illetve
    a nemzeti fejlesztési tervekben a regionális összefüggések háttérbe szorultak. A
    regionális politika nagyobb és határozottabb decentralizációt kíván, míg az ágazati
    szemlélet a centralizációt követeli meg. Tapasztalható a nyugat-európai
    országokban (Horváth 1998), hogy amint nő a regionális politika befolyása, úgy
    Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                              Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.


TÉT XV. évf. 2001      s2                            A halogatott regionalizáció ... 17

csökken a centralizáció mértéke, s ezzel együtt a területi szinten az együttm űködés,
a szerepl ők egymásra találása is jól kimutatható.
  Kormányzati szinten az elmúlt tíz esztend őben bizonytalan és egyben súlytalan
volt a területfejlesztés helye, de szerepe is. Hol egy gyenge (1990-1998 között a
környezetvédelemnek), hol kvázi er ő s, majd súlytalanná vált (1998-tól
földmű velésügy, vidékfejlesztés) tárcához volt rendelve a regionális politika
irányítása. Ugyanakkor a területi folyamatok alakításában, s ezzel együtt magára a
regionális politikára több tárca is együttesen, más és más összefüggésben, de hatott.
Így a belügy az önkormányzatokra; a közlekedés a hálózati infrastruktúrákra; az
ipari, majd a gazdasági minisztérium a termel ő infrastruktúrára, illetve az átfogó
gazdaságfejlesztésre; a munkaügy a szociális és foglalkoztatás politikára. A tárcák
működését a partnerség nem jellemezte, s megfigyelhet ő, hogy a politikai
hangsúlyok változásával a regionális politika súlypontjai is áthelyez ődnek, ami
megzavarta a központi kormányzattól még er ősen függő területi fejleszt ő
intézményrendszert, annak folyamatos m űködését.
  A partnerségnél kell megemlíteni a nyilvánosságot, illetve a lakosság területi
aktivitását, valamint az identitását (Szörényiné Kukorelli 1998). A regionális szint ű
identitás nem kimutatható, még megyei szinten sem regisztrálhatók jelent ős
kötődések, a lakosság er ő sen azonosul a településéhez. A kistérségi vonatkozásban
ismerhető még fel valamiféle kapcsolódás a fejlesztési célokhoz, azok
megvalósításához. A „csinált-régiók" ma még nem képviselik az azonosulás tereit,
így lényegében intézményi elemnek tekinthet ők, amelyek mind a földrajzi
lehatárolásban, mind az intézményrendszerben változhatnak.

Programozás

  A fejlesztési stratégiák partnerségen alapuló kidolgozása, ezek megvalósításának
egyértelmű célkitűzés rendszere, a fejlesztések egymásra épülése, id őbeli ütemezése
jelenti a programozást. A programozás elve az Unió regionális politikájában azt
szolgálja, hogy ne egy-egy projektet (azaz egy-egy létesítményt, egy-egy akciót)
támogassanak, hanem a területrendszer egészének, vagy annak meghatározott
alrendszere fejl ődését befolyásoló célkit ű zéseket, vagy azok sorozatát. A fejlesztési
stratégia tartalmazza a szerepl ők által kitűzött jövőbeli célok rendszerét, amiben
megjelennek a magasabb területi egységek elképzelései is, így a regionális és a
nemzeti szintek. A területfejlesztési stratégia számára olyan célrendszert kell
kidolgozni, amely „fent" a makrogazdaság prioritásaihoz kapcsolódik, míg „lent" a
területi egység, így a régió fejlesztési elképzeléseit jeleníti meg.
  A stratégia fejlesztési célkit űzésekbő l áll, amikhez programok rendelhet ők, mint a
megvalósítás konkrét elemei, objektumai. A programok aztán materializálhatók,
hiszen meghatározhatók például a létesítmények, az érintett szervezetek, mind-
ezekhez hozzárendelhet ők a megvalósítók (kivitelező k), a források (fmanszírozók),
s kimutatható, hogy milyen területi hatások, eredmények érhet ők el a
megvalósítással (monitoring). A programozás tehát egy célorientált folyamat,
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

       18     Rechnitzer János                                             TÉT XV. évf. 2001        s2
      amiben a lépések szigorú sorozata követi egymást a célkit űzéstől a megvalósításig.
      Ez a rendszerezés és rendszerezettség lehet őséget nyújt a források alapos
      áttekintésére, koordinálására, azok id őbeli ütemezésére, s a felhasználási
      szakaszhoz kapcsolódó ellen őrzésekre.
        A magyar regionális politikában jelent ős lépések történtek a programozás elvének
      megvalósítására. Talán ennek az alapelvnek az érvényesülésénél adhatunk számot a
      legtöbb és leglátványosabb eredményekr ől (Rechnitzer 1998b). A régiók többsége,
      a megyék mindegyike rendelkezik fejlesztési koncepcióval, megkezd ődött ezek
      alapján a programok kidolgozása, a kistérségek nagy része fejlesztési koncepciót
      állított össze, több vonatkozásban. Mindezek mellett megkezd ődött a Strukturális
      Alapok fogadásának el őkészítését szolgáló programozási rendszer kidolgozása
      regionális szinten, egyre több nemzetközi program szervez ődik. Mindemellett —
      talán lényegesebb, mint az el őzők — már látható az a fiatal és szakmailag
      megalapozott apparátus, amely regionális szinten képes, de egyben alkalmas is a
      programok vezénylésére.
        A gondok persze még jócskán sorolhatók. Nem egyértelm ű a területi szintek
      (ország, régió, megye, kistérség, település) egymásra épülése, a fejlesztési funkciók
      kapcsolata, megosztása, a tervezésben a szerepl ői körök aktivizálása gyenge,
      különösen a gazdasági szféra, az ágazati és regionális programok összehangolása
      bizonytalan, a rendezési és fejlesztési tervek összeillesztése csak most kezd ődik el,
      s mindezeknek a település szintű visszacsatolása nem következetes. Folyamatosan
      változnak a tervezési szempontok, a központi befolyás nem csökkent, hanem újabb
      és újabb formációkban jelenik meg. Inkább az ír, portugál modell jelei ismerhet ők
      fel, mint a francia tervezési iskola már er ősen regionalizálódó megújítási törekvései.
      A tervezés és programozás lendületes korszakát éli, két kérdésre kell minél el őbb
      választ adni. Az els ő, hogy milyen tényleges szerepe lesz a területi szintnek, s
      döntően a régiónak a következ ő időszakban a nemzeti stratégiák és azok
      programjainak kidolgozásában. S a második, ha lesz szerepe a régiónak, ehhez a
      források milyen garanciák mellett biztosítottak.

      Koncentráció és addicionálás

        Az Unió által nyújtott pénzügyi támogatást az adott országnak vagy területi
      egységnek, annak szerepl őinek ki kell egészíteni saját hozzájárulás biztosításával, s
      egyben a támogatásokat azon régiókban kell felhasználni, ahol a legnagyobb az el-
      maradottság. A támogatásokat be kell illeszteni az Uniónak a tervid őszakra megha-
      tározott támogatási rendszerébe, annak elveinek érvényesítésével (Horváth 2001).
        A fejlesztés pénzügyi er őforrásait az Unió teljes egészében nem biztosítja, ahhoz
      a területi szinteknek, vagy éppen a területfejlesztés szerepl őinek hozzá kell járulnia,
      azaz saját forrásokra is szükség van, a támogatások kiegészítésre szorulnak. A
      regionális politika támogatási rendszere nem azt jelenti, hogy az adott ország
      területfejlesztési támogatási rendszerét az Európai Unió forrásai helyettesítik,
      hanem éppen fordítva: csupán azokat kiegészítik. A tagországoknak a terület-
   Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                             Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.


TÉT XV. évf. 2001     s2                            A halogatott regionalizáció ...       19

fejlesztés támogatási rendszerét a korábbi szinten kell tartani, és általában elvárás,
hogy az adott program finanszírozásának legalább a felét a tagország vállalja. A
kevésbé fejlett országok esetében a hozzájárulás mértéke minimum 20%-ot tesz ki.
   A társfinanszírozás közvetlenül a tagországok költségvetését érinti, viszont a
közösségi támogatások bevételként a régiókban jelennek meg. A nemzeti
 költségvetést terhelik tehát a támogatásokkal együtt jelentkez ő hozzájárulások, míg
 a bevételi' oldalt csak közvetetten és lényegében hosszabb távon befolyásolják (a
 GDP növekedés hatására meginduló adóbevételek csak évek múlva
jelentkezhetnek). Mindez azt ösztönzi, hogy a helyi, térségi szerepl ők is
gondoskodjanak a saját forrásaik felhasználásáról, éppen azok koordinált
hasznosítása érdekében.
   A koncentráció és az addicionálás célja tehát kett ős: összefogni (koncentrálni) az
 adottságokat, ugyanakkor ezzel is hozzájárulni a fejlesztési célkit űzés
megvalósításához, mérsékelni egyúttal a párhuzamosságokat, csökkenteni a
pazarlást, az elaprózottságot. A másik követelmény, hogy szükséges kialakítani
olyan területi egységeket, amelyek azonos, vagy nagyon hasonló problémákkal
rendelkeznek (pl. alacsony jövedelmi szint, magas munkanélküliség stb.). Ezzel
elérhetők, hogy statisztikailag is meghatározhatók azok a területek, amelyek a
 legkedvezőtlenebb helyzetben vannak, ahová a forrásokat koncentrálni kell, egyben
aztán regisztrálhatók a beavatkozások következményei, eredményei.
   A hazai regionális politika talán egyik leggyengébb láncszeme az addicionalitás
elvének alkalmazása. A területfejlesztésre fordítható közvetlen források mértéke
jelentősen nem nő tt a GDP-hez mérten 1996-tól napjainkig, hiszen 1996-ban
0,174%, 1997-ben 0,193% és 1998-ban 0,216% volt. Az európai gyakorlatban
ennek többszörösét, átlagosan a GDP 1,5-2,0% közötti értékét fordítják az országok
közvetlenül területfejlesztésre (Horváth 1998). A források megyei szinten
jelentkeznek, az elosztás elveit a megyei koncepciók és programok jelentik, a
régiók egyelőre csak korlátozott és azonos összeg ű fejlesztési forrásokhoz jutnak 4.
A kistérségek a megyei területfejlesztési tanácshoz fordulhatnak támogatásért, vagy
más központi (ágazati) fejlesztési támogatásra, illetve egyes esetekben (PHARE
régiók, határ menti helyzet) nemzetközi forrásokra pályázhattak, azonban látványos
fejlesztéseket nem voltak képesek megvalósítani s ,
   A területfejlesztés szerepl őinek forrás hozzájárulása dönt ően csak a saját
fejlesztésekre vonatkozik, kimutatható viszont már egyes megyékben, hogy a
támogatásokkal azok többszörösét ér ő (3-5-ször nagyobb) fejlesztéseket lehet
indukálni, ami erő síti a decentralizált forráshasznosítás kedvez ő voltát (A regionális
szint ű... 1999).
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

      20           Rechnitzer János                                        TÉT XV. évf. 2001        s2
                                         3. TÁBLÁZAT
        A fejlesztés célú támogatások 6 területi megoszlása ( 1996-1998, 1998. évi áron)
                     (Regional Distribution of Regional Development Funds)

                                      Összes támogatás Aránya a GDP- Egy lakosra    A közvetlen
                                                          ben (1997,      jutó    területfejlesztési
                   Megye, régió
                                      Mrd Ft            országos átlag támogatás célú támogatás
                                                           = 100%)      (ezer Ft)    aránya (%)
      Budapest                        63,9      11,8           34        34,8               0
      Pest                            66,2      12,2         159            65              4,2
      Közép-Magyarország
                                      130,1    24,0           58          45,5              4,2
      összesen
      Fejér                           21,3       3,9          80          50,1              6,7
      Komárom-Esztergom                18,8      3,5         131          60,7              5,5
      Veszprém                        20,7       3,8         128          55,3              7,6
      Közép Dunántúl összesen
               -
                                      60,8      11,2         107          54,7              6,6
      Győr-Moson-Sopron                15,2      2,8          61          35,8              7,1
      Vas                              10,8      2,0          66          40,4              7,2
      Zala                             12,6      2,3            87        72,8             10,6
      Nyugat Dunántúl összesen
                   -
                                       38,6      7,1           70         38,6              8,3
      Baranya                          21,1      3,9         121          52,3               11
      Somogy                           18,8      3,5         150          56,6             10,7
      Tolna                            13,9      2,6         124          56,6              9,3
      Dél Dunántúl összesen
           -
                                       53,8      9,9         132          54,9             10,3
      Borsod-A.-Z.                     43,3      8,0         157            59             17,3
      Heves                            23,8      4,4          189         73,6              8,3
      Nógrád                           20,5      3,8         329          94,2             11,4
      Eszak-Magyarország
                                       87,6     16,1         190          68,6             12,5
      összesen
      Hajdú-Bihar                      24,9      4,6         111          45,8             14,5
      Jász-N.-Szolnok                  24,7      4,5          147         59,7             12,3
      Szabolcs-Szatmár-B.              50,3      9,3         285          88,1             13,4
      Észak Alföld összesen
               -
                                       99,9     18,4         177          65,4             13,4
      Bács-Kiskun                      27,9      5,1          132         52,2             13,4
      Békés                            23,5      4,3          153         59,4             12,5
      Csongrád                         20,9      3,8          103         49,9             12,2
      Dél-Alföld összesen              72,3     13,3         129          53,6             12,7
      Ország összesen                 543,1    100,0          100         53,8              9,2
      Forrás: Jelentés a területi folyamatok... 2001.
   Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                             Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

TÉT XV. évf. 2001    s2                             A halogatott regionalizáció ...      21

   A forráskoordináció az egyik neuralgikus pontja a regionális politikának. Az ága-
zati források területi szint ű összehangolása nem valósult meg 7, nincs egyértelm űen
meghatározva a különféle célel őirányzatoknál, alapoknál a területi elv, vagy területi
preferencia. Történtek kezdeményezések a lopakodó decentralizációra g, de mindig a
központi célokat érvényesítették a felhasználásnál, így dekoncentrált forrásként
jöhetnek számba. A központi források, s egyben a pályázatok között az összehango-
lás sem országosan, sem területi szinten nem történt meg.
   A regionális szint a területfejlesztési funkciókat csak átfogó finanszírozási decent-
 ralizációval oldhatja meg. Ennek modellje (Lados—Rechnitzer 2000) épülhet a köz-
ponti források nagyobb hányadának leosztására (aminek els ő lépése az ágazatokkal
 való megállapodáson alapuló forrás-felhasználás, majd ennek alapján a regionális
 szinten létesített integrált fejlesztési alap létrehozása). A másik megoldás a központi
 adók megosztása, illetve a helyi adók egy bizonyos hányadának regionalizálása,
 azaz régió szinten történ ő új központosítás. Ebben az utóbbi modellben nagy szere-
 pe van a minimális hozzájárulás elve m űködtetésének, amely lényegében kritikus
 programfinanszírozást tartalmaz. A területfejlesztés regionális szerepl ői kölcsönö-
 sen megegyeznek egy kritikus (nevezhetjük minimális) fejlesztési programban,
 amihez megnyerik a központi kormányzat támogatását, s mindezt egy tervszerz ő-
 désbe foglalják, minimálisan négy, maximálisan hat esztend ő időtartamig. Ennek
 következtében mind regionális, mind országos szinten garantáltak a térségi fejlesz-
 tések erőforrásai, s az elképzelések m űködésének terei (pl. intézményi bázisa, elle-
 nőrzési rendszere) biztosítottak lehetnek.

                                             ***

  A magyar regionális politika az európai uniós csatlakozásig számos új feladat
előtt áll. A politika tudományos megalapozottsága magas szint ű, abban tükröz ődnek
az európai területi folyamatok sajátosságai, a következ ő évtizedekben kijelölhet ők a
fejlő dési irányok, az alkalmazkodás lehetséges modelljei. A területi menedzsment
szakember-állománya egyre látványosabban szervez ődik, kistérségi, megyei és
regionális szinten egyre több és több felkészült, a területi folyamatok rendszerét
értő ügyintézővel találkozhatunk, akik képesek és alkalmasak az elképzelések
megvalósítására. A térségi szintek mindegyike rendelkezik fejlesztési koncepcióval,
most kerülnek kidolgozásra ezek alapján a programok, azaz egy éven belül már a
területi egységek ismerik a fejlesztés irányait, tisztában lesznek a megvalósítás f őbb
módjaival. A területfejlesztés szerepl ői kezdik felismerni, hogy lokális és regionális
dimenzióban is lehetőségek rejlenek fejlesztési céljaikhoz, így nagyobb
összefogásra és együttm űködésre számíthatunk a jöv őben.
  Lassan, vontatottan halad viszont a decentralizáció, nem kap kell ő támogatást az
intézményrendszer határozottabb kiépítése, s a források területi koordinációja aka-
dozik, ismét több központúvá vált a regionális politika irányítása, ami gyengíti az
egyre dinamikusabban formálódó intézményrendszert és menedzsmentet. A gazda-
ságpolitika átfogó fejlesztési elképzeléseiben a regionális dimenzió csak áttételesen
ismerhető fel. Az átmenet még nem fejez ődött tehát be a regionális politikában,
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

      22        Rechnitzer János                                                   TÉT XV. évf. 2001         s2
      hiszen még nem erő södtek meg az új intézményrendszer elemei, a területi fejleszté-
      sek igencsak kitettek a központi kormányzat szándékának és elképzeléseinek. Vi-
      szont a magyar területi szerkezet és intézményrendszer az elkövetkez ő időben ép-
      pen a nagyobb politikai figyelemmel alkalmassá válhat az európai uniós támogatá-
      sok hatékony fogadására, egyben dönt ő tényez ője lesz az ország versenyképességé-
      nek, s ezzel a gyorsított modernizációnak.

                                                    Jegyzetek
             .
          A kistérségekben számos területfejlesztéssel foglalkozó település szint ű együttműködés létezik, ezek
          száma folyamatosan változik, a jelzett érték az önkormányzati társulásokat mutatja (Jelentés... 2001)
      2
          Nem a régiókhoz telepítik a Regionális Idegenforgalmi Bizottságokat (GM), a régiók nem kapnak
          beleszólást a kistérségi megbízottak kiválasztásába, s azok nem kapcsolódnak a regionális
          szervezethez (MEH), a SAPARD-program regionális szervezete szintén nem kerül a régióhoz (FVM)
          (1998-2001).
      3
          A hazai regionális tudomány a régióra vonatkozóan már számos ismeretet feldolgozott. Ismerjük
          típusait és sajátosságait (Faragó 1994; Pálné Kovács 1999a), végigkövettük fejl ődését a regionális
          politika magyarországi történetén (Hajdú 2001), vizsgáltuk a lehatárolás különféle módjait
          (Bajmóczy—Kiss 1999; Szigeti 2001), elemzésre kerültek a regionalizációs törekvések és azok
          lehetséges hatásai (Kovács 1999, Szigeti 2000), bemutatásra kerültek a m űködési zavarok (Zongor
          1998; 1999), a lehetséges közigazgatási funkciók meghatározása is megtörtént (Pálné Kovács 1999b;
          Verebélyi 2000), sőt a mű ködés finanszírozási modellje is kidolgozásra került (Lados—Rechnitzer
          2000). Mindezeken túl még számos további alapos kutatás szükséges, például a fejlesztés modelljeire,
          a régió gazdasági növekedési hatásaira, a szervezeti rendszerre, a menedzsmentre, az együttm űködés
          módjaira, a fejlesztések számbavételére.
      4
        A regionális fejlesztési tanácsok kormányzati forrásokból (Vidékfejlesztési Célel őirányzat) 1998-ban
        60 millió, 1999-ben 130 millió, 2000-ben 100 millió Ft-tal rendelkeztek a fejlesztések támogatására,
        ami eleve a koncepciók és a programok támogatására szolgált. 2001-t ől már 1,0-1,8 milliárd Ft
        decentralizált forrást nyertek el a régiók, bár ezek felhasználásában, ütemezésében a centralizációs
        reflexek mű ködnek, de megkezdhették saját fejlesztési programjaik kidolgozását.
      s
        A tárcák közül kevesen ismerték fel a kistérségekben rejl ő fejlesztési lehet őségeket, így számukra csak
        eseti jelleggel áll rendelkezésre pályázati forrás.
      6
        Területi kiegyenlítést szolgáló támogatás, Címzett és Céltámogatás, Gazdaságfejlesztési Célel őirányzat
        Turisztikai Célelőirányzat, Munkaerő -piaci Alap, Agrártámogatások, Környezetvédelmi Alap
        Célfeladatai, Útfenntartási és Fejlesztési Célel őirányzat, Vízügyi Célel őirányzat.
      7
        A borsodi integrált program a forráskoordinációt célozta meg, ebben jelent ős sikerek mutathatók ki, de
        a modell országos kiterjesztése nem történt meg.
      8
        Területi kiegyenlítést szolgáló támogatás, Címzett és Céltámogatás, Gazdaságfejlesztési Célel őirányzat
        Turisztikai Célelőirányzat, Munkaer ő-piaci Alap.


                                                    Irodalom
     Árva L.—Diczházi B. (1998) Globalizáció és a külföldi tőkeberuházások Magyarországon. Budapest,
       Kairosz Kiadó—Növekedéskutató.
     Bajmóczy P.—Kiss J. (1999) Megyék, régiók és központjaik. — Tér és Társadalom. 1-2. 31-51. o.
     Enyedi Gy. (1996) Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet id őszakában. Budapest, Hilscher
       Rezső Szociálpolitikai Egyesület.
     Faragó L. (1994) Adalékok a területfejlesztéssel kapcsolatos fogalmak vitájához. — Tér és Társadalom.
       3-4. 23-39. o.
     Hajdú Z. (2001) Magyarország közigazgatás földrajza. Budapest—Pécs, Dialóg Campus Kiadó.
    Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                              Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.

TÉT XV. évf. 2001 s 2                                            A halogatott regionalizáció ...          23

Horváth Gy. (1998) Európai regionális politika. Budapest—Pécs, Dialóg Campus Kiadó.
Horváth Gy. (2001) Regionális támogatások az Európai Unióban. Budapest, Osiris.
Jelentés a területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesülésér ől és az Országos
  Területfejlesztési Koncepció végrehajtásáról. (2001) Budapest, Magyar Köztársaság Kormánya.
Kovács T. (1999) Polémia a magyarországi régiókról? — Területi Statisztika. 2. 107-116. o.
Lados M.—Rechnitzer J. (2000) A regionális szint ű területfejlesztés finanszírozási rendszerének
  megalapozása. — Horváth Gy.—Rechnitzer J. (szerk.) Magyarország területi szerkezete és folyamatai az
  ezredfordulón. Pécs, MTA RKK. 575-595. o.
Nárai M. (2000) Regionális identitás elemei a Nyugat Dunántúlon. Győr, MTA RKK NYUTI. Kézirat.
                                                         -


Pálné Kovács I. (1999a) Régiók Magyarországa? — Info Társadalomtudomány. 44. 31-41. o.
                                                             —


Pálné Kovács I. (1999b) Regionális politika és közigazgatás. Budapest—Pécs, Dialóg Campus Kiadó.
Rechnitzer J. (1998a) A privatizáció regionális összefüggései. Budapest, Kulturtrade Kiadó.
Rechnitzer J. (1998b) A területi stratégiák Budapest—Pécs, Dialóg Campus Kiadó.
A regionális fejlesztési koncepciók elemzése és értékelése a gazdaságfejlesztés szempontjából. (1999)
   MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Közleményei 98. sz. Gy őr, MTA RKK
   Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet. Témavezet ő: Rechnitzer J.
A regionális szintű területfejlesztés finanszírozási rendszerének megalapozása. (1999) MTA RKK
   Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Közleményei 101. sz. Gy őr, MTA RKK Nyugat-
   magyarországi Tudományos Intézet. Témavezet ő: Rechnitzer J.
A területfejlesztési koncepciók és programok összehasonlító értékelése. (2000) MTA RKK Nyugat-
   magyarországi Tudományos Intézet Közleményei 116. sz. Gy őr, MTA RKK Nyugat-magyarországi
   Tudományos Intézet. Témavezet ő : Rechnitzer J.
Területfejlesztési Országgy ű lési Beszámoló a területi folyamatok alakulásáról és a területfejlesztési
   politika érvényesülésér ől (2000) Budapest, FVM Területfejlesztési F őosztály.
 Szigeti E. (2000) A dekoncentrált államigazgatás térszerkezete. — Területi Statisztika. 5. 431-451. o.
 Szigeti E. (2001) A regionális közigazgatás térstruktúra feltételei és lehet őségei. — Területi Statisztika. 2.
   111-131. o.
 Szörényiné Kukorelli I. (1998) A Nyugat-Dunántúli Régió-régió? — Tér és Társadalom. 3. 51-75. o.
 Verebélyi I. (2000) önkormányzati rendszerváltás és modernizáció. — Magyar Közigazgatás. 9. 521-
   528. o. és ]0.577-587. o.
 Zongor G. (1998) Kis magyar regionalizáció, avagy miért nem m űködik az, aminek működni kellene?              —


   Comitatus. Július—augusztus. 53-63. o.
 Zongor G. (1999) Változatok a középszintre, avagy a magyar középszinttelenség. — Tér és Társadalom.
   3.45-57. o.


    DEFERRED REGIONALISATION AS THE FEATURE OF
     REGIONAL POLICY IN THE TRANSITION PERIOD

                                     JÁNOS RECHNITZER
  The study is aiming at presenting the most important characteristics of the Hungarian
regional policy during the transition period. It defines the challenges the Hungarian regional
development has to face before the accession, using the comparison of this political
subsystem with the expectations of European Union's regional policy as a basis. The study
pays attention to regionalisation, to the development of regions and to the factors assisting
and hindering this process.
  The study has three chapters. The first period, which finished in 1996, was the period of
regional crisis management. Spatial impacts of political and economical system
transformation were shocking. However foreign funds (Phare programme) played very
important role in the management of regional crises, several measures were carried out to
renew the economic structure especially to settle down foreign investments (western part of
the country) and to diminish disadvantageous infrastructure situation (eastern part of the
Rechnitzer János: A halogatott regionalizáció mint a területi politika sajátossága az átmenetben.
                          Tér és Társadalom, 15. 2001. 2. 3–24. p.
     24      Rechnitzer János                                             TÉT XV. évf. 2001         s2
     country). In the first period aims and methodologies of the traditional regional policy were
     dominant which were connected to modern market economy.
       The second period (1996-1999) was characterised by the development of the institutional
     system of regional policy. The act on regional development has been passed, which provided
     the required frame for regional policy, and Regional Development Conception of Hungary
     defined the principals and directions of policy. Regions appeared only as a frame of
     principle, the counties and small regions formed the basic level of regional development. In
     the period of development of the institution system regional development received new
     impulse. Although planning started and management organisations were established, there
     were no available resources for development.
       The third period started in 1999 with the modification of the act on regional development.
     This increased the role of regions. However in economic policy the focus moved to the
     central programme, the govemment representation in regional development was very week
     and feeble and the political elite did not committed itself to strong decentralisation so the
     conceptions of regionalisation were hindered. In this last period the elements of post-modem
     regional policy has already been appeared especially endogenous development initiatives,
     innovation systems building and local economy development.
        In the second chapter of the study we compare the characteristics of transition with the
     principles of the European Union's regional policy. Although the principle of subsidiary got
     its way in regional policy, the real, operable regional level was not developed so the
     enforcement of regional interests were divided. The principle of partnership was only partly
     realised because of the restrained co-operation of regional development actors, which were
     not bottom-up initiated, but were initiated by the just forming regions for their management.
     Management organisations of regional development have been established but their co-
     operation with the development actors is only forming gradually. The principles of
     programming were adapted into Hungarian regional policy successfully. Analysis and
     planning of regional processes have been started and development programmes for different
     regional levels were elaborated. Resources for these development programmes have not been
     available yet, so the principle of additionality was only partly realised. In the previous years
     central programmes received determinant priority and they were connected to regional
     development conceptions only in indirect ways though we could not doubt their necessarity.
        Transition has not finished in the Hungarian regional policy, which could be characterised
     by the dichotomy and continuos fight between centralisation and decentralisation.
      Development and preparation for European Union might and should have accelerated the
     regionalisation process with vast political support. The frames of this (institutional system,
     management, plans and programmes) have already been existed and are suitable for larger
      autonomy, which could open new areas of socio-economic development.