Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.


                                                                                  KITEKINTÉS




       A Tér és Társadalom sorozatot indít a földrajz Magyarországon ezidáig kevéssé m űvelt
      ágáról — a szociálgeográfiáról.
       Ebben a számunkban a német, majd a kés ő bbiekben az angol és francia irányzatok
      bemutatására vállalkozunk.




                BERÉNYI ISTVÁN



      GONDOLATOK A NÉMET SZOCIALGEOGRAFIAR Ő L



                A német szociálgeográfiával való mintegy tizenöt évi ismerettségem alapján
      sem érzem feljogosítva magam, hogy az irányzatról átfogó összefoglalást, mégkevésbé
      értékelést adjak. Pedig illenék, de szellemi gyökereit kutatva és mai irányzatait ta-
      nulmányozva mindinkább elfog a bizonytalanság ha olyan alapvet ő kérdések meg-
      válaszolására kényszerülök, hogy mi is a német szociálgeográfia el ő zménye és elvá-
      lasztható-e ez egyáltalán a geográfia általános gondolati fejl ődését ő l, s valójában mi a
      „német" abban, amit ma német szociálgeográfiának szokás nevezni?
                Az alábbiakban a gondolati bizonytalankodásaimat szeretném az olvasóval
      megosztani már csak azért is, mert e témában jelentek meg ismertetések (LETTRICH
      E. 1972, BERÉNYI I. 1985., CSÉFALVAY Z. 1986), amelyek a német, de inkább
      csak az ún. „müncheni iskola" irányzatáról adtak áttekintést.


      A német szociálgeográfia gyökerei

      A XIX. század közepén, amikor a felgyorsuló kapitalizálódás már kontinentális lép-
      tékben változtatta meg az ember és a környezet, az ember és a társadalom kapcsolatot
      Európában, kialakult az emberföldrajz.
             Az emberföldrajz (LE PLAY, 1855; RATZEL, 1882/1891; Vidal de la BLA-
      CHE 1922) e klasszikus szakaszában az ember és természeti ill. társadalmi környezete
      közötti összefüggésekkel, kölcsönhatások elemzésével foglalkozott. Kiinduló pontja
      az ember, mint individuum kölcsönkapcsolatainak feltárása és ez alapján életforma-
      csoportok leírása, táji megjelenésük sajátosságainak megragadása volt. Emellett az
      olyan alapkategóriák, mint a kultúrtáj, társadalmi magatartás vagy funkcionális tér-
      szervez ő dés a mai társadalomkutatásban is jelen vannak. A fenti problémakörök a mai
      német szociálgeográfiának is fontos kérdései, de azokban nem individuum, hanem a
      társadalom meghatározott csoportjainak szerepét, jelent őségét, aktivitását keresi.
                                          BERÉNYI ISTVÁN
                           GONDOLATOK A NÉMET SZOCIÁLGEOGRÁFIÁRÓL
                              Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.
                                                                                         95

          Az ember és környezete kapcsolatának más-más aspektusa került el őtérbe a
társadalmi fejl ődéssel:
Az emberföldrajz determinista fázisa nyilván távol áll a mai német szociálgeográfiai
megközelítést ő l, de hatása mégis jelen van, mert a társadalmi csoportok térbeli akti-
vitását, a funkcionális térszerkezet kialakulását a természeti környezettel összefüg-
gésben elemzi (RUPPERT, 1968).
 Ez a kölcsönösség LE PLAY (1855) munkájában még különösen szorosan van jelen,
 noha őt tekinti a szakirodalom a földrajzi determinizmus el őfutárának, akinek gon-
dolata végül is Ratzel-el teljesedik ki. Le Play különböz ő európai országokban vizs-
gálta a családok életkörülményeit, s azt a családok költségvetése alapján jellemezte.
Megállapította, hogy a családok munkájuk révén közvetlen vagy közvetett kapcsolat-
ban állnak a földrajzi környezettel, amely egzisztenciájukat er ősen befolyásolja.
Le Play a területi gazdaságszerkezettel, népesség eloszlással és jövedelemeloszlással
szemben a fizikai környezet részletes elemzéséb ő l indult ki és azt egészítette ki a né-
pesség foglalkozási szerkezetével, fogyasztási szokásaival, anyagi kultúrájának vizs-
gálatával, s az említett családi költségvetés adataival. Végül is társadalmi-gazdasági
területegységeit („modes du travail") a tér-gazdaság-társadalom hármas egysége, sajá-
tos térszervez ődése alapján vezette le. E koncepciója kés ő bb els ősorban Vidal de la
BLACHE (1902) tevékenységére volt hatással, de impulzust adott a földrajzi gon-
dolkodás egészének fejl ődésére is.
          A tér-gazdaság-társadalom kapcsolatát a XIX. század második felében mind-
inkább egységes rendszernek tekintették, amelynek elemei között szoros oksági kap-
csolat van. E kapcsolatrendszer együttes m ű ködésének, fejl ődésének magyarázatában
mind nagyobb szerepet kapott DARWIN fejl ődéselmélete, azaz a biológiai, ill. a ko-
rabeli természettudományok gyors fejl ődése. Darwin természetes szelekciós elméletét
kivetítették az emberi társadalom fejl ő désére, s így magyarázták az emberi kultúra te-
rületi különbségeit. Mindezt alátámasztották az újkori földrajzi felfedezések, a gyar-
matosítás, amely olyan természeti népeket tett ismertté, amelyek közelebb álltak a
biológiai „rendszerhez", mint az európai értelemben elismert emberi társadalomhoz.
         Tehát amikor RATZEL (1881) eltúlozza a természeti környezetnek az em-
beri társadalomra gyakorolt hatását, akkor a korszak legújabb eredményeib ő l (Darwin)
és tárgyi ismereteib ő l (felfedezések) indult ki. Ratzel els ősorban természettudós, hi-
szen 14 évig gyógyszerész, majd zoológiát tanult, s így került Darwin szellemi hatása
alá, tehát a kor tipikus szellemi képvisel ője.
Mindez persze nem változtat azon a tényen, hogy a területi fejl ődés „motorjának" a
természeti környezetet tartotta, amely meghatározza az ember tevékenységi lehet ő-
ségét, térbeli mozgását, területi eloszlását a földön. A terület, s az ország civilizációja
a természeti adottságok függvénye. Ratzel tehát a Le Play által leírt tér-gazdaság-tár-
sadalom hatásmechanizmust egyoldalúan, a természeti feltételekb ő l kiindulva értel-
mezte.
         Azt azonban ma sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a tér-gazdaság-társa-
dalom olyan kölcsönkapcsolat-rendszert alkot, ami a modern társadalmakban is ki-
fejezésre jut Ezért e rendszer m űködésének, táji megvalósulásának lehetnek és vannak
is olyan sajátosságai, amelyek részben a természeti környezetre vezethet ők vissza.
Az emberföldrajz posszibdista fázisa, amely az ember környezetformáló, átalakító
                             BERÉNYI ISTVÁN
              GONDOLATOK A NÉMET SZOCIÁLGEOGRÁFIÁRÓL
                 Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.
96

szerepét hangsúlyozza, a századfordulóra esik, arra az id őszakra, amikor az európai
társadalmak gazdasági-technikai fejlettsége olyan színvonalat ért el, hogy nyilvánva-
lóvá vált az ember alapvet ő en képes környezetét átalakítani. Az is szembet ű nővé,
a statisztikákban „mérhet ővé", a szociológia számára igazolhatóvá vált, hogy az em-
ber térbeli aktivitása, magatartása sokkal inkább társadalmi, mint természeti okokra,
törvényszer űségekre vezethet ő vissza.
A népesség foglalkozási átrétegz ődésével, területi koncentrációjával, a városnövekedés-
sel olyan regionális konfliktusok alakultak ki, amelyek oka már nem volt magyaráz-
ható a ratzeli koncepcióval.
         Ezért törvényszer ű volt, hogy Le Play tér-gazdaság-társadalom gondolati (s
részben ok-okozati) sémáját Vidal de la BLACHE „megfordítja" (1922), s a környe-
zet átalakulását az ember szabad akarata megnyilvánulásának tekinti. Számára az át-
alakított környezet az ember egzisztencia harcának, kezdeményezésének eredmé-
nye, amelynek során az ember a természeti adottságokat nagyon különböz ő módon
értékeli és hasznosítja. Tehát az ember relatív autonómiáját hangsúlyozza a termé-
szettel szemben.
Noha Vidal de la Blache „egzisztencia harcában" is felismerhet ő a darwini természet-
fejl ő dés elmélete, mégis Ratzellel szemben az ember, a társadalom fel ő l közelít. Mind-
ez nemcsak abból következik, hogy Vidal de la Blache a történelemt ő l „állt át", s
ezért a környezeti valóságot, annak átalakulását a társadalom fejl ődésére vezette visz-
sza, hanem abból, hogy nagyszámú empirikus vizsgálatot végzett. Munkamódszere
nem a „megfigyelés", a tapasztalatok rendszerezése és összegezése, hanem a jelensé-
gek mennyiségi és min őségi leírása, kialakulásának tisztázása, az okok feltárása. Mivel
lokális vizsgálataiban minden esetben az ott él ő ember társadalmi sajátosságait (faji,
vallási, foglalkozási stb.) tudta kimutatni, joggal állapította meg, hogy az ember leg-
fontosabb térszervez ő er ő it nem lehet a környezeti tanokkal (environmentalizmussal)
megmagyarázni.
A népesség egész térbeli megnyilvánulását magából az életformából „genres de vie"
vezette le. Az egyes életforma csoportok — szerinte — a maguk szándéka szerint ala-
kítják át a környezetet és az adottságokat nagyon különböz ő módon hasznosítják.
A tevékenység módját peig els ősorban a történelmi, vallási, kulturális és pszicholó-
giai tradíciók határozzák meg. Vidal de la Blache már egyértelm űen elismerte a tár-
sadalmi viszonyok térszerkezetre gyakorolt hatását, s szerinte az ember társadalmi
és gazdasági aktivitása, f ő ként munkája révén alakítja át környezetét, ami a minden-
kori civilizációs szint függvénye. Mindebben er őszakolás nélkül felismerhet őek a
marxi társadalomfejl ő dési elvek, amelyek — sokak szerint — a szerz ő történeti gon-
dolkodásában jelen voltak.
Vidal de la Blache koncepciója — mint említettem — a Le Play-i hármas struktúra
„megfordítása", azaz a társadalom-gazdaság-tér ok-okozati kutatásának központ-
ba állítása az egyik legfontosasbb adalék a mai szociálgeográfia gondolkodás kialaku-
lásához. Mindez már regionális társadalom-kutatási diszciplinákba is beépült, gondol-
junk a szociológus KÖNIGre (1960), aki az emberi csoportok környezethez való al-
kotó alkalmazkodásáról („creative adjustment") beszél. HOMANS (1960) szerint az
emberi csoport (tehát csoport, s nem individuum, mint ez még Vidal de la Blache-nál
megnyilvánul) a rajta kívülálló környezetet munkája révén állítja szolgálatába úgy,
                                         BERÉNYI ISTVÁN
                          GONDOLATOK A NÉMET SZOCIÁLGEOGRÁFIÁRÓL
                             Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.
                                                                                       97

hogy közben átalakítja. Itt jegyzem meg, hogy Homans viszont az ember-természeti-
környezet rendszert olyan merev ok-okozati rendszernek fogja fel, hogy abban már a
társadalmi determinizmus jegyei ismerhet őek fel, amely Vidal de la Blache-ra még
nem volt jellemz ő .
Az ember tehát maga is földrajzi tényez ő , s úgy változik a történeti fejl ő dés során,
hogy közben átalakítja környezetét.
A német szociálgeográfiai gondolkodás els ősorban abban tér el a francia geográfusé-
tól, hogy ma a hangsúlyt az emberi csoportok tevékenységére helyezik és a szubjek-
tum, mint a csoport tagja jelenik meg. Jelen van ugyan az ember szabad akarata, az
egyéni döntés lehet ősége, de abban ma a „csoportelvárások" szerepét meghatározónak
tekintik.
            Az igazsághoz tartozik, hogy Vidal de la Blache koncepciója, nem volt el ő z-
mény nélküli, mert már DURKHEIM is az ember tájban létrehozott anyagi kultúrá-
ját egységes egésznek tekintette, ami nem más, mint az illet ő társadalom „Substrats"-
ja. A cél szerinte e szubsztrátum megismerése, mert ez alapján következtetni lehet az
ott él ő társadalomra.
Durkheim munkásságának „társadalmi morfológiai" vonala hatásosan jutott érvényre
az emberföldrajz morfológiai irányzatában.
Az irányzat kétségkívül legelismertebb képvisel ője SCHLÜTER (1906), akinek célja
az emberformálta kultúrtáj bemutatása volt (Morphologie der Kulturlandschaft). Kü-
lönös súlyt helyezett a kultúrtáj genezisére, de azt els ősorban a formális struktúra vál-
tozása alapján írta el.
            Sokan úgy ítélik, hogy az emberföldrajz morfológizáló szakasza kevés szem-
ponttal gazdagította a mai szociálgeográfiai gondolkodást. A látható táji szerkezet
ugyanis még nem magyarázat az ott él ő társadalom életére. A formák és azok válto-
zása mögött azokat az er ő ket és folyamatokat kell megtalálni, amelyek a változást
el ő idézték. A forma és „tartalom" (funkció) között nincs szükségszer ű összhang,
gyakori, hogy a térképez ő folyamatok el ő rehaladottak, miközben a forma változatlan.
Megítélésem szerint Durkheim és Schlüter érdeme abban van,• hogy felhívták a figyel-
met arra, hogy a társadalom vagy az emberek bizonyos csoportja tevékenysége során
rá jellemz ő formákat képes létrehozni. A táj tehát bizonyos mértékben visszatükröz-
heti az ott él ő k tevékenységét, a társadalom ott jelenlév ő funkcióját.
            A földrajzi munkamegosztás er ősödése, az eltér ő funkciójú területek és te-
lepülésrészek kialakulása hozta magával a        funkcionális emberföldrajz kialakulását.
A funkcionális térszerkezetben való gondolkodás az USA-ban er ősödött meg, mert itt
alakultak ki legkorábban a bonyolult funkcionális városszerkezetek, olyanok, amelyek
eléggé egyértelm ű en leírhatók voltak néhány jellemz ő alapján.
E földrajzi valóságból kigyökerezett amerikai „Human Ecology" (BARROWS, 1923)
jelent ős hatással volt azután az európai gondolkodásra is. A városszerkezeti problé-
mák tanulmányozásában különösen a szociológia és földrajz talált egymásra (PARK,
BURGESS, McKENZIE, 1955), ami ugyanúgy nem volt mentes a természettudomá-
nyos gondolkodástól, mint Ratzel koncepciója.
Különösen az amerikai szociológia tanúsított nagy érdekl ődést a 20-as években a bio-
lógiai terminológia iránt. E fogalmak közül kétségkívül az ökológia futotta be a leg-
nagyobb „karriert", miután az ember és környezete kapcsolatának kifejezésére alkal-
                               BERÉNYI ISTVÁN
                GONDOLATOK A NÉMET SZOCIÁLGEOGRÁFIÁRÓL
                   Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.
98

mazták. Sőt a darwini létért való harc elvét is alkalmazták, ill. kivetítették az emberi
társadalomra.
         Végül is az európai szociológiába és városföldrajzba a szociálökológiai felfo-
gás nyert polgárjogot. Különösen BURGESS városmodellje provokált vitát, mert funk-
cionális városövezetéhez olyan társadalmi kísér ő jelenségeket is hozzákapcsolt, amelyek
az európai nagyvárosokban valójában ismeretelenek voltak (pl. etnikai vagy vallási
szegregálódás). A városökológiai munkák jelent ős része a települést, mint társadalmi
térszervezetet gyakran a biológiai szervezet m ű ködésének sémájára írta le. E szerve-
zetet a benne kiépült lakás, munkahely, iskola, üzletek, szolgáltatást és pihenést szol-
gáltató intézmények közötti kommunikáció és információ határozza meg. Mindez
funkcionális rendszert képez, s ez nem más, mint társadalomökológiai rendszer.
Ha BOBEK városfogalmára (1927) vagy kés őbb szociálgeográfiai alapfunkcióira gon-
dolunk, akkor nyilvánvaló a koncepcionális rokonság. Sőt CHRISTALLERt (1933)
is ez a funkcionális modellszemlélet vezette a központi helyek elméletének megal-
kotásához.
         Talán számoljuk innen a „német" irányzat kialakulását?
A mai szociálgeográfiában ugyanis a funkció fogalma kett ős jelentés ű ; függ őségi vi-
szonyt és létmegnyilvánulást egyaránt kifejez. Az el ő bbi esetben a földrajz kvantitatív
irányzata használja a mérhet ő nagyságok közötti kapcsolat kifejezésére, míg a társa-
dalomökológiához közelálló irányzat a funkciót a szükséglet-feladat-tevékenységként,
azaz létmegnyilvánulásként értelmezi.
A társadalomökológiai vizsgálatok azonban kezdett ő l fogva els ő sorban a városi tár-
sadalom életjelenségeinek komplex értelmezésére, modellezésére szorítkoztak, s nem
lépett fel azzal az igénnyel, hogy a felfogást a regionális vizsgálatokban is alkalmazza.
Európában is els ősorban a városszociológiai és városföldrajzi vizsgálatokat gazdagítot-
ta és csak lassan kapott helyt a regionális gondolkodásban.
BOBEK (1948) tett kísérletet arra, hogy a társadalmi teret komplex funkcionális szer-
kezetként értelmezze, de valójában kevés sikerrel, mert javasolt funkcionális felosztása
és terminológiája nem épült be a szakirodalomba (1. bioszociális; 2. gazdasági; 3. poli-
tikai; 4. topológiai; 5. migrációs; 6. kulturális funkciók). Ennek ellenére Bobek alap-
gondolata tovább élt, s a gyakorlatban, a településrendezés „funkciókatalógusában"
ismerhet ő fel, amelyet azután PARTZSCH (1964) a német szociálgeográfia alapkate-
góriáinak nevezett, ezek az ún. társadalmi alapfunkciók: lakás, munka, ellátás, képzés,
üdülés, közlekedés és közösségi élet.
Ezt a „funkció-katalógus"-t RUPPERT és SCHAFFER szociálgeográfiai koncepció-
jában úgy fogta fel, mint az emberi létmegnyilvánulás alapfunkcióit, amelyek egymás-
sal sokoldalú függ ő viszonyban állnak, az antropogén er ő k komplex hatásegyüttese,
amelyek a természeti környezettel is szoros összefüggésben vannak. Valamennyi alap-
funkciónak speciális terület, ill. térigénye van, tárgyiasult intézményrendszere, amely-
nek terüáetileg differenciált szerkezetét a földrajz elemzi. A kultúrtáj nem más, mint a
társadalmi alapfunkciók területi szerkezete.
A funkcionális emberföldrajz azonban Európában új értelmezést kapott. DEMAN-
GEON (1942) emberföldrajza az emberi csoportok és a földrajzi környezet össze-
függésére helyezte a hangsúlyt. BOBEK és HARTKE, valamint RUPPERT ezt a cso-
port-specifikus szemléletet kapcsolja össze az ún. társadalmi alapfunkciókkal s kihang-
                                      BERÉNYI ISTVÁN
                       GONDOLATOK A NÉMET SZOCIÁLGEOGRÁFIÁRÓL
                          Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.
                                                                                        99

súlyozzák mindezen funkciókban jelentkez ő társadalmi „hordozókat". Ezzel lépünk
át a funkcionális földrajz mai értelmezésébe, amellyel kapcsolatban többféle irányzat
alakult ki Európában. Ezek közül kétségtelenül az ún. müncheni iskola mutatkozott a
legdinamikusabbnak, mely szerint a szociálgeográfia a társadalomtudományi szemlé-
letű funkcionális emberföldrajzból alakult ki, mint a társadalom és a társadalmi cso-
portok létfunkcióival összefüggő térképező folyamatok és területi szervezeti formák
tudománya (SCHAFFER, 1968).
A szociálgeográfiai kutatás tehát nem a táj abiotikus, biotikus és társadalmi rendsze-
reinek feltárására, hanem a társadalom (a társadalmi csoportok) térformáló szerepére
koncentrál. Azokra a térképez ő folyamatokra, amelyekben kifejezésre jut a társada-
lom sajátos magatartása, aktivitása.
Ahhoz, hogy ezt elérjük BOBEK (1963) szerint legalább három kérdéskört kell tisz-
tázni a különböz ő területi szinteken, a települések, régiók és országok szerint:
   — A társadalomszerkezet területi sajátosságainak feltárása, azzal a céllal, hogy a
     területi fejl ő dés szempontjából aktív csoportokat meghatározzuk;
   — második feladat a terület funkcionális szerkezetének megismerése, az átalakulás
      fő tendenciáinak rögzítése;
   — végül a két információ alapján a térszerkezeti típusok lehatárolása.
A fenti definícióból és Bobek célkit ű zéséb ő l is kitetszik, hogy a szociálgeográfiai ku-
tatásnak két f ő komponense van; a struktúra és a folyamatelemzés. Az el ő bbit fő -
ként Bobek, az utóbbit Ruppert hangsúlyozta, kiemelve ezzel a földrajzi környezet
„átmeneti" jellegét. Valamennyi szerz ő hangsúlyozza, hogy a térszerkezet sajátossá-
gát és átalakulását az ott él ő társadalom ill. társadalmi csoportok aktivitásával ma-
gyarázzák, s ezzel közel állnak Vidal de la Blache-hoz, de eltérnek abban, hogy a tér-
szerkezet valamennyi elem (természeti, gazdasági, társadalmi) összhatásaként értel-
mezik. Rendszerük nyílt, ezért abban a szomszédos régiók és általánosabb nagytér-
ségi fejl ő dési folyamatok hatásai is beépíthet őek (BRUNET, 1968 ► .
A szerző k egy része pl. UHLIG (1970) vagy BOBEK (1972) gyakran utal a szociál-
geográfia integráló jellegére, ami abban van, hogy a társadalmi „hatóer ő k" tudomá-
nya, mely er ő k az emberföldrajz valamennyi ágazatában jelen vannak. Ez nem je-
lenti azt, hogy a szociálgeográfia az emberföldrajz diszciplináit — népesség, gazda-
ság, település, közlekedésföldrajz stb. — asszimilálni vagy ismereteit szintetizálni
tudná, csak azt, hogy a térszerkezeti sajátosságokat és folyamatokat a társadalmi
aktivitásra vezetheti vissza.
         A szociálgeográfiai térszerkezet fogalmának bevezetése új felfogását jelentet-
te a társadalmi térszervez ődésnek, s ez a szociálgeográfiai csoport(ok) és az alapfunk-
ció(k) kapcsolatának tér-id ő viszonylatban való értékelése. Olyan séma, amelyben az
anyagi és nem anyagi valóságról kapott információk az eddigieknél célravezet ő bben
összegezhet ő k.
A „müncheni iskola" a tájban létez ő struktúrák elemzésére összpontosít (RUPPERT,
1977), mert a földrajz f ő feladatának e struktúrák kialakulásának, fejl ődésének, át-
alakulásának kutatását tartja, s a szociálgeográfia mindezt csoportspecifikus szem-
pontból végzi (BOBEK, 1948, 1962; HARTKE, 1953, 1959). Az új irányzatok e fel-
fogást túl tradicionálisnak ítélik, s úgy vélik a szociálgeográfia azzal, hogy mereven
ragaszkodik a létez ő térstruktúrák, a „tárgyiasult" társadalmi valóság tanulmányo-
                              BERÉNYI ISTVÁN
               GONDOLATOK A NÉMET SZOCIÁLGEOGRÁFIÁRÓL
                  Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.
100

zására, arról mond le, amire valójában vállalkozott (WIRTH, 1978 ► , s ez a térbeli je-
lenségek társadalmi szempontú magyarázata lenne.
         A szociálgeográfia tartalma — a müncheniek szerint — az alapfunkciók tér-
szerkezete átalakulásának csoportspecifikus értékelése. A funkcionális térszerkezet
sajátos rendjét, méretét és min őségét a társadalmi elvárásokkal és aktivitással hozza
összefüggésbe. A gazdaságföldrajzi ágazatok problémakörét, a társadalmi létezés
funkcióiként fogja fel, ezért a társadalmi, az emberi elvárás szempontjai alapján ér-
tékeli. A funkciókkal összefüggésben az emberi aktivitás (mindenekel őtt térbeli)
áll a szemlélet középpontjában.
A szociálgeográfiai gondolkodás alapkategóriái az ún. alapfunkciók (I. PARTZSCH,
1964) azonosak a területrendezési gyakorlatban alkalmazott „funkciókatalógus"
elemeivel. A társadalomirányítás, tervezés és területrendezés ezekben az alapkate-
góriákban gondolkodik, tehát a német szociálgeográfiai gondolkodás — különösen a
müncheni — a társadalmi térszerkezet objektív elemeire — funkcióira — irányul, a va-
lós szerkezetet kutatja, s nem feltételezett vagy valós „problémák" jelentik a kiindu-
lást. Kétségtelen, hogy az utóbbi id ő ben kialakulóban van az ún. alkalmazott szociál-
geográfiai irányzat is, amely els ődlegesen a konfliktusok társadalmi hátterének feltá-
rása koncentrál.
E helyt nincs mód az egyes alapfunkciók tartalmának részletes ismertetésére, arra
sem, hogy az ezzel kapcsolatos elméleti és módszertani problémákra utaljunk. Eddigi
tapasztalataim alapján talán annyi megjegyzés megkockáztatható, hogy lehet vitázni
az alapfunkcióknak az egyes struktúrákban elfoglalt számáról és súlyáról, jelent ősé-
gérő l és különösen arról, hogy az ún. indikátorokkal ténylegesen megfoghatóak-e az
egyes funkciók bonyolult társadalmi vonatkozásai? Ezt én is kétlem, de azt nem,
hogy az alapfunkciók a társadalmi létezés szükségszer ű és objektív szervez ő dési for-
mái, amelyek térben és id ő ben „m ű ködnek", aminek csoportspecifikus vonásai is
vannak. Tehát az alapfunkciók nem fiktív fogalmak, hiszen az ember „közösségben
él", „lakik", „dolgozik" stb., aminek szükségképpen vannak földrajzi problémái,
mert e funkciók térben és id ő ben bonyolult kapcsolatrendszert alkotnak. E funk-
cionális rendszer valamely elemének megváltozása vagy változtatása módosítja a
többi funkció m ű ködését is (RUPPERT, 1986). A szociálgeográfia úgy vélem a min-
denkori funkciócsoport m ű ködésének társadalmi feltételeire és konzekvenciáira is
irányítja a figyelmet, melyek egyazon funkció esetében lokalitásonként nagyon kü-
lönböző ek lehetnek.
        A mai egyoldalú ágazati szemlélet ű irányításunk (legyen az ipar vagy me-
zőgazdaság, közlekedés vagy településpolitika) és ezzel összefügg ő területfejlesztési
politikánk hibája az, hogy önmagában valamennyi lehet racionálisan felépített, de
nincs garancia arra, hogy úgy is valósul meg, mert nincs jól m ű köd ő lokális integráló
feltételrendszer.
           A továbbiakban talán célszer ű eltekinteni a német szociálgeográfia tér és
id ő , valamint más kategóriáinak elemzését ő l, err ő l jelent meg, igaz formailag az ügy-
höz kissé szerény kiadvány (BERÉNYI, 1985).
Inkább az ún. müncheni iskolával kapcsolatos néhány kritikára hívnám fel a figyel-
met, amellyel némileg körvonalazható a német szociálgeográfia néhány főbb irányzata.
         A vitában résztvev ő k egyik csoportja szerint a szociálgeográfia túl „messzire
                                      BERÉNYI ISTVÁN
                       GONDOLATOK A NÉMET SZOCIÁLGEOGRÁFIÁRÓL
                          Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.
                                                                                          101

megy" a problémák hagyományos földrajzi megközelítését ő l, míg mások szerint ép-
penhogy nem távolodik el eléggé és sokszor megmarad a tradicionális térstruktúrák
elemzésénél, s így esetenként nem több, mint a gazdaságföldrajz.
Winkler (1956) a szociálgeográfia kezdeti fázisában azt írta, hogy lényegében megfelel
az emberföldrajznak, hiszen az ember és környezete kapcsolatát elemzi, ami végül is
elképzelhetetlen a társadalmi ismeretek nélkül.
A gazdaságföldrajzi 'szemlélet ű kölni iskola képvisel ő i Kraus és Otremba (1962) hosz-
szú ideig veszélyesnek tartották a szociálgeográfia elkülönülését a gazdaságföldrajz-
tól, s azt az utóbbi egyik részterületének tartották. Otremba szerint a gazdaságföld-
rajz korábban a termel ő tevékenység területi elterjedését és okainak feltárását vizsgálta,
de ma már elsősorban a gazdaság-ember kapcsolatrendszer megismerésére koncentrál.
Ezen belül a társadalmi tevékenységek csoportspecifikus jellege csak részkérdés, ame-
lyet nem lehet kiszakítani a társadalmi tevékenységgel foglalkozó kérdéskör egészéb ő l.
Ugyanakkor a társadalomnak, mint egésznek, s benne az individuumnak ill. csoportok-
nak megvan a maga sajátos térformáló jellege. A szociálgeográfia tehát kétségkívül
valós társadalmi szituációt vizsgál, de végül is részaspektusa a földrajznak.
Weigt (1972) szerint a szociálgeográfiának a kultúrtáj kialakulását kell megragadnia a
társadalmi viszonyok térformáló hatásai alapján. Ezzel a földrajz új ismeretekkel gazda-
godhat, de el őfordulhat, hogy a szociálgeográfiából végül is szociológia lesz.
Hottes (1970) a szociálgeográfiát az emberföldrajz részdiszciplinájának tekinti és cél-
jának a társadalmi tér, tértípusok lehatárolását és leírását tekinti. Lehet egyféle szinte-
tizáló szerepe azzal, hogy az ún. antropogén faktorok — gazdaság, közlekedés, telepü-
lés stb. — változását, átalakulását egységes társadalmi fejl ő dési folyamatba állítja.
Schöller (1968) körül kialakult csoport „szigorúbban" ragaszkodik a bobeki koncep-
cióhoz, s a szociálgeográfiát olyan társadalmi ismeretanyagnak tekinti, amely keretet
ad a gazdaság, közlekedés, település stb. helyzetének pontosabb megítéléséhez. Való-
jában a kultúrföldrajz részterületének tekinti és alapkutatási jellegét hangsúlyozza.
A „szociálgeográfiát a közösségek, társadalmak, csoportok és osztályok földrajzaként"
fogja fel, amelynek részdiszciplinái a politikai földrajz kultúrtáj kutatása.
Ez a „bochumi iskola" els ősorban a földrajzi kultúrtáj kialakulásának kutatásában ho-
zott újat, mint ahogy ezt a Ruhr-vidékr ő l készült atlasz és magyarázó is igazolja.
Ennek problémáját abban látom, hogy bizonyos tényez ő k területi egybeesése alapján
tételezi fel a társadalmi kapcsolatok ok-okozati összefüggését. Ami ugyan nem kizárt,
de a területi egybeesés még nem igazolja a jelenségek kapcsolatát.
Uh/ig (1970) a szociálgeográfiát azon társadalmi er ő k tudományának tekinti, amelyek
az emberföldrajz részterületein — népesség, gazdaság- és településföldrajz — hatnak.
Amíg ezek az ún. geofaktor-tudományok az egyes tényez ő k komplex megragadására
törekednek, addig a szociálgeográfia e tényez ő kben ható társadalmi folyamatok ku-
tatására helyezi a hangsúlyt, tehát ebb ő l a szempontból valóban hordoz magában
szintetizálási lehet őséget.
Barte/s (1970) a szociálgeográfia és a gazdaság- és társadalomföldrajz között nem tesz
különbséget, mindkett ő a tér-id ő tudományos módszer alkalmazását jelenti a gazda-
ság- és társadalomtudományi összefüggések feltárásában.
Wagner (1977) szerint a történeti földrajzzal való összekapcsolás lenne hasznos, mert
ezzel a csoportspecifikus tájátalakulás lenne megfogható.
                                  BERÉNYI ISTVÁN
                   GONDOLATOK A NÉMET SZOCIÁLGEOGRÁFIÁRÓL
                      Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.
102

A „müncheni iskola" körüli kezdeti viták a 70-es évek elejére ellanyhultak és közel
tíz éves „szélcsend" után a nyolcvanas évek elején váltak újra szenvedélyessé.
Mindez megítélésem szerint két alapvet ő okra vezethet ő vissza; egyrészt új és mind
bonyolultabb társadalmi folyamatok, jelenségek váltak ismertté, amelyeket a hagyo-
mányos „funkcionális gondolati sémába" nem lehetett beilleszteni vagy legalábbis er ő -
szakoltnak látszott. Másrészt az „új nemzedék" mind er ősebb társadalomtudományi
szemlélettel és metodikával jelentkezett, amivel bizonyos társadalmi jelenségek szük-
ségképpen más megvilágításba kerültek.
A „müncheni iskola" a német nyelvterület szociálgeográfiai kutatásában kétségkívül
az egyik leghatásosabb irányzat a második világháború után. Ugyanakkor tévedés vol-
na a közép-európai szociálgeográfiát ezzel az irányzattal azonosítani. Csupán az el-
múlt negyedszázad kutatásai alapján az alábbi f őbb irányzatok körvonalazhatóak:
  — a gazdaság-ember kapcsolatának vizsgálatára koncentráló gazdaságföldrajz
       (Köln ► ;
   — a gazdasági-társadalmi folyamatok szerepének értékelése a kultúrtáj szerkezeté-
     nek átalakulásában (Bochum ► ;
   — a gazdasági tevékenység szerepének hangsúlyozása a térszerkezet kialakulásában
     (Hamburg);
   — a gazdaság- és társadalomföldrajz, mint a társadalmi folyamatok elemzésének
     tudománya, amely azonos a szociálgeográfiával (Frankfurt ► ;
   — a szociálgeográfia és a szociálökológia összekapcsolása a városszerkezet-kutatás-
     ban (Augsburg és Bécs);
   — a szociálgeográfia és a területfejlesztési politika kapcsolatára épített kutatás
     (Bayreuth, Innsbruck és Zürich);
   — a szociálgeográfia és az alkalmazott földrajz szintézisére épül ő kutatás (Berlin,
     Hannover, Bonn, Münster és Salzburg Graz).—


Egészében véve inkább „közép-európai irányzatnak" merném nevezni, s nem német-
nek, mert közös vonásuk; a társadalmi problémaérzékenység, a jelenségek tér-id ő
dimenziójának hangsúlyozása, a tervezés szempontjainak érvényesülése, empirikus
módszerek. Ha ezeket a kritériumokat erre az irányzatra jellemz ő nek találjuk, akkor
Uttrecht, Leuven, Strassbourg, Grenobl, Udine, Triest, Ljubljana—Zagrab, Budapest
és Pozsony is azok közé tartozik, ahol ennek az irányzatnak hatása érvényesül, még
akkor is, ha ezt sokan tagadják. Mindez nem az irányzat „attraktivitásából", hanem a
gazdasági-társadalmi fejl ő dés felvetette emberi problémák bizonyos hasonlóságából
következik, hiszen a valóság formálja a gondolatot is.



IRODALOM


BARROWS, H.H. 1923. Geography as Human Ecology; in Annals of the Ass. of Americ. Geogra-
    phers
BARTELS, D. 1968. Zur wissenschaftstheoretischen Grundlegung einer Geographie des Men-
    schen; Beiheft z. Geogr. Zschr. 19.
BERÉNYI I. 1983. A településkörnyezet társadalomföldrajzi vizsgálata.= Földrajzi Értesít ő 32.
    37-47.
                                         BERÉNYI ISTVÁN
                          GONDOLATOK A NÉMET SZOCIÁLGEOGRÁFIÁRÓL
                             Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.
                                                                                            103

BERÉNYI I. 1985. Bibliográfia és útmutató a német szociálgeográfia elméleti és módszertani
    kérdései hez 1960-1984. MTA FKI, Budapest-München, (házi sokszorosítás).
BOBEK, H. 1927. Grundfragen der Stadtgeographie; in: Geogr. Anz.
BOBEK, H. 1948. Stel lung und Bedeutung der Sozialgeographie; in: Erdkunde,
BOBEK, H. 1962. Kann die Sozialgeographie in der Wirtschaftsgeographie aufgeben? in: Erdkunde,
    16.
BOBEK, H. 1968. Die Entwicklung der Geographie - Kontinuitk oder Umbruch?; in: Mitt. Österr.
      Geogr. Ges. Wien
BRUNET, R. 1968. Die Bedeutung der Sozialstruktur und der Region für die Agrargeographie; in:
      Zum Standort der Sozialgeographie, Münchner Stud.z.Soz.-u Wirtschaftsgeogr., 4.
CHRISTALLER, W. 1933. Die zentralen Orten in Süddeutschland Eine ökonomische-geographi-
      sche Untersuchung über die GesetzmUsigkeit der Verberitung und Entwicklung der Sid-
      lungen mit stkitischen Funktionen; Jena.
CSÉFALVAY Z. 1986. Szociológia + geográfia = szociálgeográfia? Avagy egy új határtudomány
      múltja és jelene = Társadalomkutatás 3-4. 145-154.
DEMANGEON, A. 1947. Problémes de Géographie humaine. Paris.
HARTKE, W. 1959. Gedanken über die Bestimmung von Rkimen gleichen sozialgeographischen
      Verhaltens; in: Erdkunde,
HARTKE, W. 1963. Der Wef zur Sozialgeographie. Der Wissenschaftliche Lebensweg von Prof.
      Dr. Hans Bobek. in Mitt.Geogr.Ges. Wien, 105.
HARTKE, W. 1970. Die Grundprinzipen der sozialgeographischen Forschung; in: Geographical
      Papers; Zagreb.
HOMANS, G. 1960. Theorie der sozialen Gruppen: Köln.
HOTTES, K.H. 1970. Sozialgeographie; in: WLG.Bd.4.
KÖNIG, R. 1969. Soziale Gruppen; in: Geogr. Rdsch.
KRAUS, Th. 1957. Geographie unter besonderer Berücksichtigung der Wirtschafts- und Sozial-
      geographie; in: Aufgaben Deutscher Forschung, hersg.v.Leo Brandt, Bd.2.
LE PLAY, F. 1855. Les ouvriers européens. Etude sur la vie économique et la condition morale
      des populations ouvriéres de I'Europe, précedée d'une exposé de la méthode d'observation;
    Paris
LETTR ICH, E. 1975. Sozialgeographische Wandel in der Gemeinde Tihany/Balaton; in: Münchner
      Stud.z.Soz.-u. Wirtschaftsgeogr., 13.
MAIER, J.-PAESLER, R.- RUPPERT, K.-SCHAFFER, F. 1977. Sozialgeographie. Das geogr.
    Seminar, G.W.V Ig. Braunschweig, p. 187.
PARK, R.E.-BURGESS, E.W.-McKENZIE, R.D. 1925. The City; Chichago.
PARTZSCH, D. 1964. Zum Begriff der Funktionsgesellschaft; in: Mitt.d.Dt, Verband f. Wohnungs-
    wesen, Stkltebau u. Raumplanung.
RATZEL, F. 1882/1891 (els ő kiadás) Anthropogeographie. Stuttgart, 2.Bde.; 1909.
RUPPERT, K. 1968. Zum Standort der Sozialgeographie. Wolfgang Hartke zum 60. Geburtstag; in:
    Münchner Stud.z.Soz.-u. Wirtschaftsgeogr., 4.
RUPPERT, K. 1970. Die Bev4hren des sozialgeographischen Konzeptes; in: Geogr.Papers; Zagreb.
RUPPERT, K. 1985. Szociálgeográfiai térrendszer - koncepció és alkalmazása; in: Bibliográfia és
      úlirnutató a német szociálgeográfia elméleti és módszertani kérdéseihez 1960-1984. MTA
      FKI, Budapest-München, 3-17. (Szerk. Berényi I.).
SCHAFFER, F. 1968. Untersuchungen zur sozialgeographischer Stadtforschung, erMutert am
      Beispiel von Mobilitkserscheinungen; in: Zum Standort d. Sozialgeogr., hrsg.v. K. Ruppert,
      Münchner Stud.z.Soz.-u. Wirtschaftsgeogr., 4.
SCHLÜTER, O. 1906. Die Ziele der Geographie des Menschen; München.
SCHÖLLER, P. 1968. Leitbegriffe zur Charakterisierung von Sozialrkimen; in: Zum Standort d.
      Sozialgeogr., hrsg.v. K. Ruppert, Münchner Stud.z.Soz.-u. Wirtschaftsgeogr., 4.
UH LIG, H. 1970. Organisationsplan und System der Geographie; in: Geoforum.
Vidal de la BLACHE, P. 1902. Les conditions géographiques des faits sociaux; in: Ann. de Géog-
       raphie,
                              BERÉNYI ISTVÁN
               GONDOLATOK A NÉMET SZOCIÁLGEOGRÁFIÁRÓL
                  Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 94-104. p.
104

WAGNER, H.-G. 1972. Der Kontaktbereich Sozialgeographie-Historische Geographie als Erkennt-
      nisfeld für eine theoretische Kulturgeographie; in: Würzb. Geogr.Arb., 37.
WEIGT, E. 1957. Wirtschafts- und Sozialgeographie; in: Zschr.f. Wirtschaftsgeogr.
WINKLER, E. 1956. Sozialgeographie; in: Hdwb.d.Sozialwiss.; Bd. 9.
WIRTH, E. 1969. Zum Proplem einer allgemeinen Kulturgeographie. Raummodelle, kulturgeogra-
       phische KrMteleh re, raumrelevante Processe, Kategorien; in: Die Erde.