Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 86-93. p.


                                                                                   MÚLTUNK




               TIMÁR LAJOS:



     A SZOCIOLÓGIA ÉS GEOGRÁFIA PÖRLEKEDÉSÉNEK EGY
     LEZÁRATLAN FEJEZETE

     Erdei Ferenc és Mendöl Tibor vitája az alföldi tanyás településekr ő l




               „A földrajzi szemléletnek és más tudományok ugyanazon tárgyra irányuló
     szempontjainak az összeegyeztetése általánosságban tökéletesen keresztülvihet ő " —
     írta Erdei Ferenc 1941-ben a Földrajzi Közleményekben. „Nem kivétel ez alól a szo-
     ciológia sem, még abban az esetben sem, amikor a város és falu különlegesen föld-
     rajzi vizsgálódás körébe es ő jelenségeivel foglalkozik.... Bármennyire is igaz legyen ez
     a tétel, ez még nem zárja ki azt, hogy konkrét kérdésekben ne lehessen vita a geográ-
     fus és a szociológus közöttt...., azért, mert a tárgyi beállítás összeférhetetlen: szocio-
     lógus és geográfus állanak szemben egymással." (ERDEI 1941. ►
               Az elmúlt évtizedben a humán geográfia és szociológia között olyan mér-
     ték ű szemléleti közeledés indult meg, amely perspektivikusan kizárja a két tudo-
     mányágnak olyan tárgyi szembeállítását, amely az Erdei—Mendöt vitát jellemezte.
     Ezt az új szemléletet legvilágosabban MASSEY, Doreen fogalmazta meg: „Ha a tár-
     sadalom elkerülhetetlenül térbeli és a térbeliséget lehetetlen elválasztani társadalmi
     tartalmától, ebb ő l nemcsak az következik, hogy a társadalmi folyamatokat úgy kell
     elemezni, ahogy azok térbelileg lezajlanak, hanem az is, hogy amit térbeli jellegzetes-
     ségnek tekintünk, elméletileg és társadalmi folyamatok fogalmaiban elemeznünk."
     (MASSEY 1984.)
               A szemlélet jegyében elemezve az        ERDEI—MENDÖL vitát — mint látni
     fogjuk — a szociológia és geográfia közötti szemléleti közelítés szándéka, ha rejtet-
     ten is, de mindkett ő jük koncepciójában felfedezhet ő .
               ERDEI Ferenc — a két világháború közötti korszak legjelent ősebb szocioló-
     gusa — az alföldi mez ő városokat tekintette „a magyar városfajtának", éppen a tanya-
     világukkal kialakult — általa idealizált — kapcsolatuk, egybeszervez ő désük révén.
     Ehhez az álláspontjához még az 1941-ben írt: „A magyar város" cím ű kéziratában is
     ragaszkodik. „Ha tehát magyar városokról beszélünk — írja Erdei —, két lényegesen,
     szinte tökéletesen eltérő várostípusra kell gondolnunk: a nyugati szabású, dunántúli,
     peremvidéki, felvidéki és erdélyi városokra és az Alföldnek egészen sajátságos váro-
     saira." (Erdei, 1977.) Felvet ődik azonban az a kérdés, hogy a korábbi történeti fej-
     lő désmenet eltérése ellenére a két világháború között az Alföld városai valóban any-
     nyira „lényegbevágóan eltér ő " várostípust képviseltek-e, miként azt Erdei állítja.
            Timár Lajos: A szociológia és geográfia pörlekedésének egy lezáratlan fejezete.
                               Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 86–93. p.
                                                                                              87

A kérdésre válaszolva elkerülhetetlen, hogy ne érintsük Erdeinek — a magyar tele-
pülésföldrajz legkiemelked ő bb m űvel őjével — Mendöl Tiborral folytatott több évti-
zedes vitáját. A vita geográfus és szociológus között folyt, de mégsem mondhatjuk,
hogy a szociológia és geográfia szembenállásának olyan emlékeit idéznénk fel, ame-
lyeknek napjainkban már nincs semmi aktualitása. S ő t azt sem mondhatjuk, hogy a
vita témájára — az alföldi városok sajátos helye a múltban és a jelenben a magyar
településrendszeren belül — megfelel ő választ adott volna a humán geográfia vagy
akár a szociológia. A vita felidézése azért is tanulságos, mert két, ma is élesen szem-
benálló kutatói habitust idéz fel. ERDEI az a tudóstípus volt, akinél az elméletterem-
t ő eruditió, még akkor is, amikor anyaggy űjtéshez folyamodott — éppen a politi-
kusi alkatból adódóan —, állandóan túllépett az empíria nyújtotta evidenciákon.
„A tanyának a várossal való forgalma sokkal er ő teljesebb — írja Erdei —, mint a váro-
sé, a külön köröket jelent ő falvakkal. Sokkal kedvez ő bb maga az úthálózat, de ami
még fontosabb, ezen útrendszeren sokkal s ű r ű bb a közlekedés..." (Erdei, 1941.)
           A tanya-város kapcsolatra vonatkozó megállapításait érdemes empirikusan
ellen ő rizni. A nagyhatárú alföldi városok, pl. Szeged, Kecskemét, Debrecen eseté-
ben azok a „belsőségtő l" esetenként 60 km-nyi távolságra él ő tanyai cselédek, sze-
gényparasztok — mint ezt több tanulmány igazolta — egyáltalán nem érezték ma-
gukat „városinak", évente egyszer-kétszer ha megfordultak a városban. Az Alföld
több városa esetében tényleges város — vidék kapcsolat nem alakulhatott ki. Jóné-
hány Balaton menti „üdül ő falu" sok esetben magasabb szint ű vonzási kapcsolatot
teremtett környezetével, mint jónéhány alföldi „város". Átfogóbban fogalmazva,
szükség van annak empirikus vizsgálatára és feltérképezésére, hogy az egyes tájak
városai milyen hierarchikus szervez ő dést képeztek, riiilyen szint ű szolgáltatásokkal
látják el lakosságukat és vonzáskörzetüket. A központi, vagy másnéven városi alap-
funkciókhoz a szolgáltató funkciók hierarchiájának fels ő bb fokán álló intézménye-
ket soroljuk. A városok hierarchikus fokozatát a városi alapfunkciók mennyisége és
min őségi kombinációja határozza meg.
          BELUSZKY Pál — a településföldrajz neves m űvel ője — már másfél évtized-
del ezel ő tt kidolgozott egy leltározó módszert a városhierarchia feltárására. Vizsgá-
latát 1900, 1930, 1960 és 1970-re végezte el. (Beluszky, 1973.) A figyelembe vett
városi intézményeket (számuk meghaladta a hatvanat) hierarchikus szintjük alapján
rangsorolta. A rangsorolás alapját az egyes központi szerepkör ű intézményekkel el-
látott települések és az ország összes településeinek hányadosa, a „diszperziós érték"
               ti
képezte (d =       ti a szóban forgó intézménnyel rendelkez ő települések száma, T a
               T ;
vizsgált terület összes településének a száma ► . A városhálózatot 5 hierarchikus szint-
be sorolta a központi funkciókkal való ellátottság alapján, s ezen belül további altí-
pusokat különböztetett meg. Az els ő „szint" Budapest, a második a regionális cent-
rumok, a harmadik a megyeszékhely-jelleg ű városok, a negyedik a középvárosok, s
végül az ötödik hierarchikus szint a kisvárosok csoportja. A városok részesedése a
szolgáltatási funkciók ellátásában (pontosabban részesedésük az ország kereskedel-
mi foglalkozású keres ő ibő l) jelent ő sen bő vült. 1900-ban a kereskedelemb ő l él ő ke-
res ő k 62 %-a, 1930-ban pedig mintegy 80 %-a élt a városokban. Jellemz ő , hogy 1930-
ban a kereskedelemben dolgozók majdnem fele Budapesten tevékenykedett. A ma-
  Timár Lajos: A szociológia és geográfia pörlekedésének egy lezáratlan fejezete.
                     Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 86–93. p.
88

gyar városok hierarchiáját elemezve 1900-ban és 1930-ban teljesen megalapozatlan-
nak t ű nik Erdei megállapítása, miszerint: „Ritkábban vannak városi központok ezeken
a vidékeken (mármint a Dunántúlon és Északon — T.L.), mint az Alföldön", (Erdei,
é.n.) A regionális centrumok között 1930-ban csak két alföldi várost találunk, Szegedet
és Debrecent, ezzel szemben öt dunántúli várost (Pécs, Gy ő r, Szombathely, Székes-
fehérvár és Sopron ► . A megyeszékhely szint ű települések között ugyan 8 alföldi és
5 dunántúli város szerepel. A középvárosok között 14 dunántúlit és 11 alföldit talá-
lunk. A Dunántúlon összességében a városhálózat egyenletesebb eloszlását figyelhet-
jük meg, ezzel szemben az Alföldön szembet ű nő pl. a Közép-Tisza vidéke és a Berety-
tyó-K ő rös vidék szegényesebb városhálózata.
          A településhálózat tagjai között a városi alapfunkciók teremtenek szükség-
szer ű kapcsolatot; a városi alapfunkciók megléte és hierarchikus szintjük vagy hiá-
nyuk a településhálózat tagjai közötti munkamegosztást tükrözi. Ezzel természete-
sen egyetértünk; azonban nem tekinthetünk el attól sem, hogy az egyes település-
földrajzi funkcióknak mindig megvan a maguk társadalmi dimenziója. Éppen ezért
a lokális és speciális funkciók településenkénti eltér ő volumene és összetétele diffe-
renciáltabb foglalkozási-társadalmi rétegz ő dést jelenthet, s így különböz ő keresletet
a magasabb szint ű szolgáltatások iránt. Vagyis az alapfunkciók alapján kialakított
városhierarchia elemzése után a várnsok funkcionális típusainak megállapítása kö-
vetkezne. (Tehát a lokális, a városi alap- és speciális funkcióknak a településen belüli
arányát kellene figyelembe venni.) Ezt a különböz ő funkciók által foglalkoztatottak
belső aránya alapján lehet elvileg mérni. A BELUSZKY Pál által kialakított városhie-
rarchiát a foglalkozási f ő csoportokkal összevetve, az egyes településeknél a tercier
szektor aránya és a városhierarchiában elfoglalt hely között nem találunk szorosabb
összefüggést. Az pedig kétségtelen, hogy alapvet ő en a tercier szektor a városi alap-
funkciók hordozója. A második 39 település esetében azonban egészen sajátos tenden-
ciát tükröznek az adatok. A 60-75 %-os mez ő gazdasági népességi arányú települések
jól elkülönülő csoportja rajzolódik ki. Ezek a települések szinte kivétel nélkül azok az
alföldi városok, melyeket ERDEI szabályos mez ővárosokként kategorizált. Ugyan-
akkor a másik, kissé szórtabb csoportot a dunántúli és északi funkcióhiányos közép-
városok alkotják.
          Az alföldi tanyás városokról közismert, hogy a „belterület" és a „külterü-
let" népességének foglalkozási összetétele gyökeresen eltért egymástól. Pl. Békéscsa-
bán a városközpontban a mez őgazdasági kereső k aránya csak 10 % körül volt 1930-
                                                                           Éppen
ban, ezzel szemben a tanyavilágban 90 %-ot is eléri az agrárnépesség aránya.
ezért alapvető kérdés, hogy hol húzható meg az alföldi városok határa? Erre a kér-
désre a „Magyar város" cím ű könyvében Erdei elméletileg helyes választ ad: „Egye-
dül a város társadalmi szerkezetének a viszonyai mondhatják meg helytállóan, hogy
hol van egy város határa." (Erdei, é.n.) Mivel azonban Erdei-nél — bármennyire is
paradoxonnak t ű nik — a tanyás települések földrajzi szemlélete a meghatározó (a
város és tanyai vonzáskörzete közötti kapcsolatoknak a túlhangsúlyozása), s így a
szándéka, „a földrajzi és társadalmi szemlélet összeillesztése", nem sikerülhet. A fen-
tebb idézett mondata után fél oldallal lejjebb már ezt olvashatjuk:,,... a városok határát
legjobban megközelítik a történelmi fejl ődés során kialakult közigazgatási határok, ...
(Erdei, é.n.)
          Timár Lajos: A szociológia és geográfia pörlekedésének egy lezáratlan fejezete.
                             Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 86–93. p.
                                                                                            89

         Erdei Ferenc geográfus vitapartnere, Mendöl Tibor, sajátos módon éppen
az Erdei által alapvet ő nek tartott térbeli kapcsolatok helyett a foglalkozási — társa-
dalmi szerkezet különbségeit tartotta meghatározónak. Erdei-hez írt levelében ezt
írta: „Azokat a sajátos kapcsolatokat, amelyek a mi tanyáink és a bels őség között
fennállanak, földrajzi szempontból is érdekeseknek, de csupán másodrangúaknak
tartjuk." (Idézi Erdei, 1941.)
           MENDÖL a tanyás településeket Erdei-t ő l gyökeresen eltérő en úgy értékel-
te: „Magyarországon és különösen az Alföldön ... a közigazgatási egységek csak rit-
kán jelentenek földrajzi település egységet is." (Mendöl, 1937.) Ehhez hozzátehet-
nénk, hogy a társadalomföldrajz szemszögéb ő l sem tekinthet ő egy egységnek egy
olyan nagy határú város, ahol a városban teljesen más társadalmi rétegz ő dés és mobi-
litási tendenciák figyelhet ő k meg, mint a távol fekv ő tanyavilágban. Vagyis megál-
lapítása: „A tanyavilágnak a zárt helységt ő l való szétválasztása tehát semmiképpen
sem jelenti egy szerves egésznek a szétdarabolását," (Mendöl, 1937.) — a sz ű kebb
vonzáskörzet szintjén a településföldrajz szemszögéb ő l talán vitatható, azonban a
társadalomföldrajzi vizsgálódások szempontjából helyesnek tekinthet ő. Igy az általa
felvetett szempont: a foglalkozási összetétel és a települések zárt beépítési jellege
határozza meg a városok határait — számunkra érdekes kiindulópontot jelentenek.
Mendöl az 1937-ben német nyelven írt tanulmányában az alföldi városok esetében a
népességszámból leszámítja a tanyavilág népességét, ugyanakkor figyelembe veszi
azt is, hogy egyes esetekben (pl. Budapest, Miskolc esetében) a város földrajzi érte-
lemben nagyobb, mint közigazgatási határai szerint. (Mendöl, 1937.) Ezeket a szá-
mításokat 30 nagyobb városra végezte el. Mivel így a kisebb dunántúli és északi váro-
sok egy része kimaradna az elemzésb ő l, ezért mi 39 településre végeztünk számításo-
kat, a földrajzi városterület népességének meghatározására és foglalkozási f őcsopor-
tok szerinti megoszlására vonatkozóan. Néhány dunántúli város esetében, pl. Mohács
külterülete az alföldi városokéhoz hasonló, viszont máshol, Komárom, Sopron és
Baranya megyék egyes településeinél a „külterület" a várossal szorosan összekapcso-
lódott nem agrárjelleg ű népességet jelent, amely a földrajzi városterülethez sorol-
ható. Az így nyert „új" foglalkozási f ő csoport adatait a városoknál összehasonlítot-
tuk a városhierarchia szintjeinek BELUSZKY Pál által kialakított típusaival. A vá-
roshierarchia fels ő bb szintjén, azaz a regionális centrumok három alcsoportja, s ő t a
megyeszékhely szint ű teljes érték ű centrumok esetében, a „tercier szektorhoz" kap-
csolódó népesség aránya sz ű k sávban, 30-40 % között húzódik. Ugyanakkor a me-
ző gazdasági népesség, illetve az ipar-forgalmi népesség arányában is sokkal kisebb az
eltérés az egyes települések között. Csak a magasabb szint ű szolgáltató funkciókkal
való ellátottság alapján megyeszékhely szint ű , teljes érték ű centrumnak tekintett
Kecskemét és Eger t ű nik ki e kategórián belül a magasabb mez őgazdasági népesség
arányával. Természetesen az Alföldnek a településhierarchia alsóbb szintjén elhelyez-
ked ő városai is kit ű nnek a magasabb mez őgazdasági népesség arányukkal, a „nyugati
típusú" városok pedig a magasabb iparforgalmi és tercier szektor arányával. Az el ő b-
 biekre Hajdúszoboszlót, Hajdúböszörményt, Törökszentmiklóst, Kisújszállást és
 Békést említhetnénk (külterület nélkül is), 50 % fölötti mez ő gazdasági népesség
aránnyal. Az utóbbiakra pedig a kisvárosok közül K őszeg, Keszthely, Vác, illetve a
megyeszékhely szint ű centrumok közül Zalaegerszeg és Veszprém. Ugyanakkor a
     Timár Lajos: A szociológia és geográfia pörlekedésének egy lezáratlan fejezete.
                        Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 86–93. p.
90

településhierarchia alsóbb szintjein az alföldi települések szemmel láthatóan nem
képeznek olyan elkülönült csoportot, mint a külterületet is figyelembe vev ő adatok
alapján. A hiányos központként funkcionáló középvárosok esetében érdekes foglal-
kozásszerkezeti egybeesés figyelhet ő meg Mohács és Kiskunfélegyháza között. (A két
város társadalmának összehasonlító történeti-földrajzi elemzése további adalékokat
nyújthatna arra, hogy a Beluszky Pál és Mendöl Tibor különböz ő földrajzi szem-
pontú tipizálásának egybekapcsolása a társadalomföldrajz szempontjából mennyiben
releváns.) A foglalkozásszerkezeti szempontból lehatárolt városterületen belül további
korrekciós számításokat érdemes végeznünk. Els ő lépésben a mez ő gazdasági népes-
séget levonjuk a "már korábban területileg sz ű kített városi népességb ő l. Igy a nem
őstermel ő k %-os aránya alapján állítjuk fel a városiasság fokozatait. Mindez azt je-
lenti, hogy sok alföldi városnál a közigazgatási terület 25-30 ezer lakosából már az
első területi korrekció során csak 15 000 marad, a mez őgazdasági népesség levonása
után pedig csak 6-8000. Ezek után még egy újabb korrekciós számítást végzünk.
Ugyanis, ha a bányászatot is valódi „városi" foglalkozási ágnak tekintjük, akkor a
bányásztelepülések (Salgótarján, Fels őgalla, Ózd, Pilisvörösvár) felt ű n ően el ő kel ő
helyen állnak a városiasság rangsorában, jóllehet a többi kétségkívül városi foglalko-
zási ág ezen városok népességstruktúrájában csak kicsi vagy egészen alárendelt szere-
pet játszott. Jellemz ő , hogy Salgótarjánban 1930-ban kereskedelem, illetve a köz-
szolgálat és szabadfoglalkozásúak csoportjába besoroltak aránya együttesen csak 11 %
volt. Ugyanez az arány Fels őgallánál csak 4,4 %, Ózd esetében pedig 6,2 %. Jellemz ő ,
hogy ezen két foglalkozási csoport aránya még olyan települések esetében is jóval
magasabb volt, amelyek még a sz ű kebb „földrajzi" városterületet figyelembe véve is
teljesen agrárjelleg ű ek voltak. Így pl. Mez ő kövesd 71,6, Hajdúböszörmény 66,0 és
Törökszentmiklós 51,6 %-os mez őgazdasági népesség aránya ellenére a fentebb emlí-
tett két foglalkozási ág együttes aránya 8,8 %, 8,9 %, illetve 9,9 % volt.
         A városi központi funkciók szintje alapján képzett városhierarchia és a fen-
tebb említett kett ős korrekció között, bármennyire is eltér ő az eredeti kiindulópont,
bels ő logikai kapcsolat van. Hiszen két olyan foglalkozási csoportot iktatunk ki a vá-
rosi népességb ő l, amelyek magasabb szint ű szolgáltató funkciókat nem nyújtanak.
A „sz ű kített" városterületen belül igen sajátos képet mutat azon két foglalkozási
csoport együttes aránya, melyek jellegükb ő l adódóan alapvet ően a magasabb szint ű
szolgáltatásokat létrehozzák. Ez a két „statisztikai" csoport a kereskedelemben és
hitelszférában dolgozók, illetve a közszolgálat és szabadfoglalkozásúak csoportja.
A városi alapfunkciók szempontjából regionális centrumokként besorolt települések
esetében a fentebb említett két foglalkozási csoport együttes részesedése az össz-
népességen belül megközelítette vagy meghaladta a 20 %-ot.
         A városhierarchia fels ő bb szintjein elhelyezked ő települések esetében nincs
túl szoros összefüggés a városi alapfunkciók szintje és azon két foglalkozási ág között,
amelyek ezen funkciókhoz kapcsolódnak. Ez azonban természetesnek tekinthet ő ,
hiszen a két foglalkozási csoport lokális funkciókhoz is kapcsolódik (pl. a kereske-
delemnek a lakosság mindennapi szükségleteit ellátó része, vagy az alapfokú oktatás).
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a két foglalkozási csoportban dolgo-
zók arányát az adott település kereskedelmi, közigazgatási és oktatási vonzáskörzeté-
nek nagysága is befolyásolta. Ezt figyelembe véve nem meglep ő Nyíregyháza esetében
            Timár Lajos: A szociológia és geográfia pörlekedésének egy lezáratlan fejezete.
                               Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 86–93. p.
                                                                                                          91

   A kereskedelem-hitel, valamint a közszolgálat és a szabadfoglalkozásúak részesedése az összes
         népességen be/ül (a „földrajzi" városterületen, a regionális és a megyeszékhely szint ű
                            regionális centrumokon belül) (Timár, 1986.)


Teljes                    Nem teljes                Részleges              Megyeszékhely (teljes
érték ű regionális       érték ű regionális        regionális              érték ű ) szint ű regionális
centrumok                centrumok                 centrumok               centrumok


Szeged 19,5 %             Pécs 20,0 %              Szombathely 21,7 %      Kaposvár 21,3 %
Debrecen 21,8 %           Győ r 22,1 %             Székesfehérvár 17,9 %   Kecskemét 23,2 %
                          Miskolc 17,4 %           Sopron 22,2 %           Szolnok 18,7 %
                                                                           Nyíregyháza 26,5 %
                                                                           Eger 17,2 %




(fő képp kiterjedt kereskedelmi vonzáskörzete miatt, 13,0 % volt a kereskedelemben
dolgozók aránya) a fentebb említett két szféra jelent ős aránya.
          A településhierarchia alsóbb szintjein elhelyezked ő településeket összeha-
sonlítva a városhierarchia fels ő bb szintjén elhelyezked ő kkel, az alapfunkciókhoz kap-
csolódó két foglalkozási csoport aránya alapján már szembet űnő különbségeket ta-
pasztalunk.



   A kereskedelem-hitel, valamint a közszolgálat és a szabadfoglalkozásúak részesedése az összes
    népességen be/ül a hiányos vagy részleges központként funkcionáló középvárosok, valamint
                kisvárosok esetében (a „földrajzi" városterületen belül) (Timár, 1986.1:


Hiányos központként                    Részleges központként            Kisvárosi szinten
funkcionáló középváros                 funkcionáló középváros           teljesérték ű központ


Salgótarján 11,0                       Mező kövesd 8,8                  Békés 8,8
Gyöngyös 16,8                          Hajdúböszörmény 8,9              Törökszentmiklós 9,4
Kiskunfélegyháza 16,7
Mező túr 13,3
Jászberény 13,3




A két táblázat összehasonlítása alapján — tendencia jelleggel — feltétlenül érvényes
összefüggés az, hogy a városhierarchia szintjén lefelé haladva a kereskedelem és a köz-
szolgálat — szabadfoglalkozásúak aránya fokozatosan csökken. S őt a városhierarchia
felső bb szintjén arányuk önmagában magasabb volt (többnyire 10 % fölötti ► , mint
az alsóbb szinten a két foglalkozási csoport együttes aránya (Szeged 10,16, Debrecen
10,8, Pécs 10,8, Gy ő r 10,9, Szombathely 10,5, Székesfehérvár 9,8, Sopron 13,8, Ka-
posvár 10,7, Kecskemét 10,4, Nyíregyháza 13,4 és Eger 10,3 %) — a „földrajzi" vá-
rosterületet figyelembe véve.
            A hiányos központként funkcionáló középvárosok között olyan települése-
ket is találunk, melyek a foglalkozási f őcsoportok szerinti ábrázolásban — mint ko-
rábban láthattuk — az azonos hierarchikus szint ellenére is távol estek egymástól.
Igy pl. említhetnénk két széls őséges példaként Salgótarjánt és Jászberényt. Salgó-
     Timár Lajos: A szociológia és geográfia pörlekedésének egy lezáratlan fejezete.
                        Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 86–93. p.
92

tarján esetében a mez őgazdasági népesség aránya csak 3,7 % volt, míg Jászberény
esetében 44,9 %. Ugyanakkor, s ez persze nem meglep ő, a városi alapfunkciókhoz
kapcsolódó két szféra arányában csupán minimális különbség figyelhet ő meg.
         A városhálózat területi különbségei között a legszembet űnőbb a sokoldalú
ipari — szolgáltató funkcióval rendelkező kisvárosok teljes hiánya az Alföldön. Ugyan-
akkor, a foglalkozási szerkezetet és a városhierarchiában elfoglalt helyet, illetve a né-
pességszámot összevetve, a Dunántúl és az Alföld és észak városai között „átmeneti",
egymáshoz hasonlító városok egész sora létezik. Nemcsak a sz ű kebb városterület fog-
lalkozási szerkezete, hanem a városi alapfunkciók szintje alapján is. A Duna vonala
nem jelent éles határt a magyar településhálózatban, hiszen pl. a Mez ő földön vagy
Dél-Dunántúl egyes részein is léteztek a „tanyás mez ő városok".
          Mégis hipotetikusan megfogalmazható a „nyugati várostípus" (ez azonban
csak néhány várost jelent!), melynek jellemz ője a mezőgazdasági népesség csekély
aránya, a városi jelleg ű foglalkozási ágak kiegyensúlyozott szerkezete, differenciál-
tabb értelmiségi funkciók a város életében, és a népességszámhoz viszonyítva viszony-
lag magasabb szintű városi alapfunkciók jelenléte. (Sopron, K őszeg)
        Megfogalmazhatjuk az „alföldi város" ideáltípusát is, mely még a földrajzi
városterületen belül is er ősen agrárjellegű, a népességszámhoz viszonyítva alacso-
nyabb szintű városi alapfunkciók vannak csak jelen. Jellemz ő ezekre a differenciálat-
lan értelmiségi szerkezet — jórészt csak a közigazgatáshoz és az oktatáshoz kapcsoló-
dó értelmiségi rétegek jelenléte. Ezen típuson belül a széls ő pólust az óriás-falusiasan
felhígult, csupán kisvárosi funkciókat ellátó sajátos települések jelentik. Ezeknek a
foglalkozási szerkezete még a sz ű kebb földrajzi városterületen belül is abszolút agrár-
jelleg ű (Karcag, Hajdúböszörmény, Berettyóújfalu, Mez ő kövesd).
          Kissé leegyszer ű sítve a Dunántúlon vannak (népességszámuk alapján) egé-
szen kicsi, de mégis városi települések, pl. K őszeg, míg az Alföldön már a közép-nagy-
városok is egészüket tekintve er ősen falusias jelleg űek. A Dunántúlon a kisebb népes-
ségszámú települések felé haladva általában nem csökken olyan mértékben a városi
alapfunkciók szintje, mint az Alföldön.
Joggal hangsúlyozhatjuk a Dunántúlon a városi méret, az Alföldön pedig a városi
jelleg fokozatait.



IRODALOM


BELUSZKY P. 1973: Adalékok a magyar településhierarchia változásához. = Földrajzi Értesít ő , 4.
ERDEI F. é.n.: Magyar város. Atheneum, Bp.
ERDEI F. 1941: A tanyás települések földrajzi szemlélete. = Földrajzi K ő zlemények, 2.
ERDEI F. 1977: Településpolitika, közigazgatás, urbanizáció. (Szerk. Halász József és Kovács
     István) Akadémiai Kiadó, Bp. 1977.
MASSEY, Doreen 1984: Spatial Division of Labour. Macmillan, London.
MENDÖ L T. 1937: Berufliche Struktur und Stadtbild als Merkmale des stadtischen Charakters in
    Ungarn. Ungarische Jahrbuch.
MENDÓ L T. 1942: A városföld rajz népességtudományi vonatkozásai. = Magyar Statisztikai Szemle
    5-6.
TIMÁR L. 1986: A gazdaság térszerkezete és a városhálózat néhány sajátossága a két világháború
            Timár Lajos: A szociológia és geográfia pörlekedésének egy lezáratlan fejezete.
                               Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 86–93. p.
                                                                                              93
      közötti Magyarországon. MTA Regionális Kutatások Központjának Kutatási Eredményei.
    Pécs.
TIMÁR L. 1987: A városhálózat és a társadalom néhány sajátossága a két világháború közötti Ma-
      gyarországon. (Kézirat.)




   ÚJ KIADVÁNYAINK! ÚJ KIADVÁNYAINK!

Kedves Olvasónk! Ezúton tájékoztatjuk, hogy az MTA Regionális Kutatások Közpntja
„Területi és települési kutatások" címmel új sorozatot indított, melynek els ő kötete
most jelent meg:

       HAJDÚ ZOLTÁN: Településhálózat és közigazgatási területszervezés a Dél-
                      Dunántúlon

 Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a sorozat ez évben várható újabb kötetei:

       LACKÓ LÁSZLÓ: Területi fejl ődés, tervezés
       TÓTH JÓZSEF: Urbanizáció az Alföldön
       HORVÁTH GYULA: Regionális gazdaságszervezés

 E könyvek 80,— Ft-os árakon megrendelhet ők az MTA Regionális Kutatások Köz-
 pontja Könyvtárától (7601 Pécs, Pf.: 199).
 Számlaszámunk: MNB 249-90173-8469.