Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 83-85. p.



         ENYED1 GYÖRGY:



SZÉPÜLŐ MÚLT

Megjegyzések Andrásfalvy Bertalan: „Néphagyomány és önkormányzat" c. írásához.



         Egyetértek Andrásfalvy-val, hogy a néphagyomány tapasztalatait kívánatos
gyümölcsöztetni az újraéled ő helyi önkormányzatok er ősítésében. Az egy települé-
sen él ő k közös érdekének képviselete, és a településen belüli érdekkülönbségek egyez-
tetése nehéz mesterség, megtanulásához érdemes múltbéli vagy más országokbéli
példákhoz nyúlni.
         Úgy vélem azonban, hogy Andrásfalvy példája — a településben él ő knek a
határhoz, a megm ű velt földhöz köt ődése — kevéssé hasznosítható példa. Úgy vélem,
hogy a szerz ő idilli képet fest a paraszti múltról s elfogult haraggal szól a földhöz
való köt ő dés bomlásáról. Elsősorban a múltbafordulás gyorsan b ővül ő divatja miatt
érzem fontosnak ellenvéleményem megfogalmazását. Érthet ő a múlt divatja: a jelen
feszültségei, a jöv ő kép zavarossága ösztönöznek erre. Érthet ő , hogy a fiatalabb ge-
neráció meg akarja ismerni apáinak elhallgatott fiatalságát, nemzeti történelmének
— a közoktatásban, a tudományos szakirodalomban — fehéren maradt foltjait. Nem
tartom viszont szerencsésnek a múlt megszépítését, mert lefegyverz ő , mert cselekvés
helyett honfibút gerjeszt (amelynek er ősebbek a hagyományai, mint az önkormány-
zatnak ► , mert azt a hamis illúziót kelti, hogy a múlt választ ad a jöv ő kérdéseire.
Amellett minden megszépítés torzít, nem eléggé tényszer ű , nem vesz minden körül-
ményt figyelembe.
         A szerz ő , kiváló etnográfusunk, szépen írja le a falu lakóinak a falu határához
történ ő sokféle kötődését, amelynek alapvet ő motívuma a hagyományos paraszti
gazdálkodás volt. A hagyományos paraszti gazdálkodás felbomlása e köt ő déseket is
szükségszer űen megbontotta. Sajnálja e változásokat, s a modern gazdálkodást pa-
zarlónak, környezet-pusztítónak, a falvakat er őszakkal elnéptelenít ő nek tartja.
         Elő ször is, ne feledjük: a harmonikusnak leírt, hagyományos magyar falu
rettenetes nyomorúságban élt. Az általa megjelenített magyar faluból hiányoznak
a nagybirtokosok és a földnélküli nincstelenek. A valóságos magyar faluból azon-
ban nem hiányoztak. 1930-ban, a mez ő gazdasági foglalkozásúak 1/3-ának egyálta-
lán nem volt földje s évi néhány hónapos alkalmi munkából teng ődött. Fiatalabb
olvasóink reális képet kaphatnak az 50 év el ő tti magyar faluról a népi írók szociográ-
fiáiból: ILLYÉS Gyula „Puszták népé"-b ő l, FÉJA Géza „Viharsarok" c. könyvéb ő l
vagy SZABÓ Zoltánnak a közelmúltban újra kiadott két munkájából („A tardi hely-
zet", „Cifra nyomorúság"). Olvassák el a tardi iskolás gyermekek heti étrendjét, vagy
SÓS József: „Magyar néptáplálkozástan" (Pécs, 1942) c. m űvét: meglátják, hogy a
hagyományos magyar falu népe oly rosszul táplálkozott, mint napjainkban a túlné-
pesedett fejl őd ő országok lakói. A hagyományos paraszti gazdálkodás sem a földben,
sem a munkaer ő ben rejl ő lehetőségeket nem tudta kihasználni, a földet m ű vel ő k több-
sége sok munkája fejében éppen csak vegetált. A túlnépesedett mez őgazdaság olyan
                                ENYEDI GYÖRGY:
                                 SZÉPÜLŐ MÚLT
                     Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 83-85. p.
84

föld-darabokat is m űvelésbe kényszerített — sekély köves talajokon, meredek lejt ő-
kön — amelyeket nem lett volna szabad eke alá fogni, s amelyeken igen alacsony ter-
més-eredmények születtek. A felszántott lejt ő kön pedig el ő rehaladt a talajerózió.
         A szerz ő elismeri, hogy „bizonyos terményeket, a legkedvez ő bb fekvés ű
földeken a nagyüzem nagy eredményekkel tud termelni", ám ezenközben tönkreteszi
a környezetet, rövidtávú sikerek érdekében aláássa a jövend őt. Nos, a magyar mez ő-
gazdaság eredményei a nagyüzemi átszervezés óta valóban kiemelked ő ek, s koránt-
sem csak a legkedvez ő bb fekvés ű földeken (a nagyüzemek az országban megm űvelt
föld 3/4-én tevékenykednek). Az ország népessége megszabadult élelmezési gondjai-
tól (az 1 lakosra jutó húsfogyasztás az 1934/38 évi 33,2 kg-ról 1986-ra 90,3 kg-ra, a
tejfogyasztás 101,9 kg-ról 183,9 kg-ra, a cukorfogyasztás 10,5 kg-ról 35,4 kg-ra n őtt),
az alapvet ő termékek (búza, kukorica, hús) egy lakosra jutó termelésében hazánk a
világ vezet ő országai közé került. A mez őgazdasági termelés 1/3-át (értékben kife-
jezve ► exportáljuk. Ez az ugrásszer ű termelékenység-növekedés feleslegessé teszi a
gyenge term ő erej ű , marginális földek m ű velését. Az élelmiszer-termelés további nö-
velése nem látszik most indokoltnak (a küls ő piacok besz ű kültek, a hazai fogyasztás
sem bő vül), vissza lehetne vonulnunk a hegy-dombvidéki földek megm űvelését ő l,
azokat inkább gyepterülettel, erd ő kkel hasznosítva. Ez kétségkívül mérsékelné egyes
kistérségekben a mez őgazdaság — jelenleg sem nagy — munkaigényét.
         Andrásfalvy feltételezi, hogy a nagyüzemi gazdaság környezetromboló,
lám az USA-ban is évente több ezer hektár válik használhatatlanná. Dehogy válik
használhatatlanná:   feleslegessé válik, mivel a hatalmas termelékenység ű amerikai
mezőgazdaság állandó túltermelési problémával küszködik. Nem a nagyüzemi gaz-
dálkodás a környezetromboló: a gondatlan gazdálkodás az. Tény, hogy a földdel
való gazdálkodás ma hazánkban általában, számos ok miatt gondatlan (például a
föld tő ke-értékének hiánya s ennek következtében a hosszú távú vagyonérdekeltség
hiánya miatt) s ennek szenvedjük káros következményeit, de ez nem törvényszer ű
tartozéka a nagyüzemi gazdálkodásnak.
         A szerz ő könnyen használ olyan kifejezést, hogy „b ű nös". B ű nös, aki nem
tart m ű velésben minden darabka földet, b ű nös, aki t ű ri a kisfalvak népesség-csök-
kenését stb. Dehát mit tegyünk, ha vétkeinkt ő l meg szeretnénk szabadulni? Bizony,
jó lett volna, ha ehhez valami útmutatást kapunk. Ha a nagyüzemi gazdálkodás, az
50 q/hektár búzahozamával „b ű nös" módon rombolja a talajt — mit tegyünk? Tér-
jünk vissza a paraszti gazdálkodáshoz, amelyik 10-15 q/ha hozamra volt képes? De
akkor mibő l fogunk élni? Ki fog letelepedni a kis lélekszámú falvakba, hogy paraszti
gazdálkodást folytasson? Ki elégszik meg 1987-ben eleihez hasonlóan a puszta lét-
fenntartással, mint életcéllal?
          Magam is nem egyszer felemeltem a szavamat a kistelepülések intézményei-
nek er ő ltetett felszámolása, közlekedési helyzetünk romlása, a körzetesítések túl-
zásai ellen. De a ma válságos helyzetbe jutott aprófalvak (egyébként az összes apró-
falunak 10 %-a mutat kifejezett elnéptelenedési jegyeket) népességcsökkenési folya-
mata már hosszú ideje, az egész 20. században tart. Legtöbbje még a múlt század va-
lamelyik népszámlálása óta veszít népességéb ő l. E településcsoport még a felemás
magyar polgári fejl ődés gazdasági követelményeihez sem volt képes alkalmazkodni.
Így hát az 1970-es évek centralizációs törekvései és intézkedései szükségtelenül és
                                         ENYEDI GYÖRGY:
                                          SZÉPÜLŐ MÚLT
                              Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 83-85. p.
                                                                                        85

nem emberséges módon felgyorsítottak hanyatlási folyamatokat, de e folyamatokat
nem ezek indították útjára.
           A faluhoz, szülő földhöz való köt ődést a társadalmi és területi mobilitás er ő-
sen lazítja. A hagyományos köt ődés röghöz kötöttség volt, az apáról-fiúra szálló pa-
raszti foglalkozás tartotta fenn. A népesség magasabb iskolázottsága, sokféle szak-
képzettsége a megfelel ő foglalkoztatást nyújtó települést helyezi el ő térbe a szül ő -
faluval szemben. A területi mobilitás a fejlett országok nagy energiaforrása: az egyé-
nek (családok) azt a települést választhatják lakóhelyül, amely munka,- iskolázási,-
életmód igényüknek legjobban megfelel. Egy átlagos amerikai család ötévenként köl-
tözik; új lakóhelyén is — ha olyan alkatú — részt vesz a településközösség életében,
bár köt ődése inkább racionális, mint hagyományos értelemben érzelmi. Kár, hogy a
lakáshiány hazánkban korlátozza a területi mobilitást, és sok ember rossz közérzet-
tel marad kénytelenségb ő l lakóhelyén.
           A földhöz, határhoz való kapcsolódást lazítja az a tény is, hogy a falusi
keres ő knek csak bő negyede a mez őgazdasági foglalkozású. S bár a falusi családok
háromnegyedének van háztáji vagy kisegít ő gazdasága, ez csak kiegészít ő jövedelem-
forrás, s inkább kertészkedést, állattartást, mintsem földm űvelést kíván. A mai ma-
gyar falu legnépesebb foglalkozási-társadalmi csoportját az ipari munkások jelentik.
           Tisztelem Andrásfalvy szakmai elkötelezettségét; jó tanulni t ő le a hagyomá-
nyos paraszti élet rendjét, szokásainak érzelmi szépségét. A mai magyar települések
jövőjének formálásához azonban nem találunk mintát a múltban. Ahhoz el ő re kell
néznünk.