Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 73-77. p.
73
lépni érdekhordozó intézményekkel, „hatóságokkal" szemben, aminek következtében
egyaránt csorbul a „helység", vagyis a „lokális közösség", és a családok autonómiája.
Az önkormányzat esélyeir ő l gondolkodván azt tartottam érdemesnek ki-
emelni, hogy lehet ő leg annak centrális kérdése legyen a családi reprodukció autonó-
miája, az ennek kapcsán életre hívható szervez ő dési folyamatok szabad kibontakozá-
sának el ősegítése stb. Ez nem jelenti azt, hogy magát az önkormányzati intézmény-
rendszert, ill. annak kiépítését feleslegesnek tartanám. Csupán úgy gondolom, hogy
ez a politikai és gazdasági intézményrendszer egészét érint ő „fellazulási folyamat"
részeként volna igazán hatékony, mert azok a korlátok, amelyekbe az autonómiát
próbáló csoportok ütköznek, többnyire strukturális eredet űek.
CSEFKÓ FERENC:
AZ ELŐ LJÁRÓSÁGOK TÁRSADALMI PRESZTÍZSÉROL
Két esztendeje annak, hogy létrejöttek azok a népképviseleti, önkormányzati
szervek, amelyeknek els ő dleges politikai célja, egyben jogszabályi el ő írása is, hogy a
nem kevés számú magyarországi társközségek érdekképviseleti funkcióit ellássák.
Ahhoz, hogy eme rövid id ő nek a mérlegét meg tudjuk vonni, nyilvánvalóan komplex
megközelítés szükségeltetik, amely egy ilyen korreferátum keretei között nem kép-
zelhet ő el. Ezért a továbbiakban csupán azokat a fontosabb tényez ő ket kívánom ki-
emelni, amelyek az elöljáróságok társadalmi elfogadottságának helyzetével kapcsola-
tosak. Mondandómat az ország két egymástól lényegesen eltér ő térségében folytatott
vizsgálatokra alapozom, úgy mint a Szolnok megyei nagyközségek, illetve a Baranya
megyei aprófalvak, ezenbelül is az Ormánság térségében folytatott kutatásokra. Mi-
elő tt a témakörre vonatkozó téziseim megfogalmazásra kerülnének, nohány e terü-
lettel is összefügg ő problémára hívom föl a figyelmet.
Általános érvénnyel szükséges azt megállapítani, hogy biztosítani kell vala-
mennyi állami (itt tanácsi) szerv esetében a népképviseleti testületi vonal primátusát
a végrehajtó hatalommal szemben, mely éppúgy vonatkozik az országgy ű lés és a kor-
mány viszonyára, mint ahogy mondjuk a tanácstestület (vagy elöljáróság ill. a szakigaz-
gatási szerv ill. kirendeltség) kapcsolatára. És ennek a viszonynak nem mellérendelt-
ségen, hanem a testületeknek való alárendeltségen kell alapulnia.
Az el őz ő bekezdésben foglaltak megvalósulása (megvalósítása) azonban meg-
követeli a jelenlegi el ő készítési, tárgyalási, szavazási s általában is az eljárási metodi-
kák fölülvizsgálatát, annak a célnak az érdekében, hogy a testületek átal kifejezett,
ill. azokban megfogalmazott érdekek megjelenjenek a végrehajtó hatalom által ki-
munkált rendelkezésekben is.
Az elöljáróság társadalmi presztízsének alakulása szempontjából perdönt ő-
nek min ősítem azt a társadalmi — történelmi szituációt, amelyben e szervek létrejöt-
Csefkó Ferenc:
Az elöljáróságok társadalmi presztizséről.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 73–77. p.
74
tek. Nyilvánvaló nem véletlen a helyi hatalomhoz való fordulása a központi hatalom-
nak, más vonatkozásban pedig, annak a kényszerhelyzetnek a fölismerése, hogy a
helyi er ő k, a helyi közösségek mozgósítása nélkül az állam nem képes feladatainak
eleget tenni. Ennek gyakorlattá válásához azonban szükséges a lakossági részvétel
biztosítása, a lakossági érdekek képviseleti csatornáinak kimunkálása, végülis a lakos-
ság bizalmának visszaszerzése a köz ügyei, a közösségük érdekei kért való cselekvések
tekintetében.
Megállapítható (rátérve konkrét témámra ► , hogy az elöljáróságok megalakí-
tásának id őszakában a lakosság részér ő l túlzott elvárások fogalmazódtak meg. Tény
az is, hogy az eltelt két esztend őt mind a szakirodalom, mind pedig „a hivatalos do-
kumentumok" a valóságosnál jóval „rózsaszínűbbre" festették. Nyilvánvaló ez is
közrejátszott abban, hogy maguk az elöljárók is saját szerepüket illet ő en a kelleténél
talán pozitívabb képet festenek, azzal elégedettek. Más kérdés persze az, hogy az ál-
talunk kiadott kérd ő lapokra adott válaszaik zöme politikai közhelyeket ismétel.
A két térségben folytatott vizsgálatok során több lényeges ponton egymástól
eltér ő eredményekre jutottunk. A Szolnok megyei társközségek elöljáróságai szinte
kvázi tanácsként m ű ködnek, míg a többszörösen hátrányos helyzetben lév ő, sokszo-
rosan hátrányos helyzet ű állampolgárokat képvisel ő halmozottan hátrányos helyzet ű
elöljáróságok sok esetben csak vegetálnak, helyüket nem találják; a számukra bizto-
sított hatáskörökkel gyakorlatilag alig tudnak élni, s mindezekb ő l fakadóan az elöljá-
róság alig vannak jelen a települések életében.
Az elöljáróságok általános véleménye az, hogy a jelenlegi jogszabályi kere-
tek alapjaiban megfelelnek tevékenységük ellátásában. Különösen áll ez az Ormánság
esetében, ahol tevékenységük oroszlánrésze a szociális segélyek odaítélésében teste-
sítődik meg. Ugyanakkor Szolnok megyében szinte „szétfeszítik" sok esetben a jog-
szabályi kereteket akkor, amikor egyrészt a társközségi önállóság zászlóviv ő iként
jelennek meg, másrészt pedig „nem tisztelik" a jogszabályok el ő írta kötöttségeket
sem, mivel „az elöljáróság jogalap nélkül is felelős a faluért, mert csak így lehet őszin-
te kapcsolata a lakossággal" (az idézet az egyik intézmény vezet ő jének kinevezési
ügyében hozott vita elöljárósági állásfoglalásából való, mely esetben a fels ő bb szer-
vek, tehát a tényleges hatáskörrel bírók másként döntöttek, mint ahogy az ügyben
az elöljáróság állástfoglalt).
Az elöljáróságok megalakulása is közrejátszott talán abban, hogy országos
méretekben is föllendült a társközségi önállóság ügye. Mint ahogy fentebb jeleztük
e tekintetben meghatározó szerepet játszanak vizsgálataink szerint e szervek. Az már
más kérdés, hogy a társközségi önállóság érdekében végs ő döntést kimondani hivatott
szervek milyen magatartást tanúsítanak akár a falugy ű lés, akár az elöljáróság állás-
foglalásával szemben. (Vajon mi késztethette az egyik, több mint 2000 lakosú falu
elöljáróságát arra, hogy 1986. novemberében határozatot hozzon a közös tanácsból
való kiválás mellett, majd egy hónap múlva ugyanezt a határozatát visszavonta; avagy
miként min ősíthet ő ama tanácsi tisztségvisel ő magatartása, aki az egyik község falu-
gy ű lésének állásfoglalására csak egy esztend ő múlva válaszol, meglehet ősen kurtán
elintézve az ügyet: „ebben a kérdésben a falugy ű lésnek nincs joga dönteni". S a nép-
nek — gondolok itt az adott település társadalmára, van-e joga dönteni arról, hogy
önálló községként — közösségként — élje életét?)
Csefkó Ferenc:
Az elöljáróságok társadalmi presztizséről.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 73–77. p.
75
A társadalmi presztízs különböz ő megítélésében nyilvánvalóan közrejátsza-
nak azon kérdések, hogy az elöljáróság ténylegesen mit tud tenni a falu érdekében.
Tehát rendelkezik-e olyan anyagi kondíciókkal, amelynek látható jelei vannak. Te-
kintettel arra, hogy a tanácsi tervek (és ily módon a tisztségvisel ő i beszámoló is) társ-
községi bontású részleteket nem tartalmaznak, ezért aztán az a kérdés, hogy mi ju-
tott, avagy mi jut a falura az adott esztend ő ben, szemérmesen elkerül ődik, dehát mit
is tudnának mondani a pénzügyi helyzetr ő l, amikor, ismét az egyik tanácsi tisztség-
visel őt idézem „err ő l fölösleges beszélni, mert mindösszesen 42.— Ft van a számlán
és ebbő l nem tudjuk megcsináltatni a romos kultúrház kopott ajtajának eltört kilin-
csét" (természetesen ez a helyzet els ősorban az ormánsági térségre érvényes).
Tapasztalataink a különböz ő nem tanácsi szervekkel való kapcsolatok tekin-
tetében is egymással ellentétes képet mutatnak. A Szolnok megyei elöljáróság ko-
moly fejlesztésekr ő l, beruházásokról, útépítésr ő l, m űvel ődési otthon építésr ő l stb.
tárgyal, még pedig sok esetben az elöljáróság irodájában, míg a szegény ormánsági
falu elöljárójának levelére/vagy leveleire sem válaszolnak a Volán, a Posta, a Dédász,
a gázm űvek illetékes vezet ő i, nemhogy bármit is (pl. azt, hogy Karácsony körül is
legyen elegend ő számú gázpalack, vagy hogy a postás vigye ki a leveleket a 70-ik élet-
évüket taposó öregekhez, avagy, hogy a kiégett villanykörtét ne csak évente egy-két
alkalommal cseréljék ki stb. ügyekben) tenni tudnának. Ahogy egyikük fogalmaz „a
nem tanácsi szervek valószín ű megalázónak tartják e kapcsolatokat".
A tanáccsal való kapcsolat (beleértve itt a tisztségvisel ő ket is) mind két tér-
ségben megfelel ő nek min ősíthet ő. Vonatkozik ez a felső bb tanácsi szervekre is. Akik
igen nagy körültekintéssel, gondoskodással fordultak „gyermekéveit taposó" intéz-
mény felé, az más kérdés, hogy talán túlzottan is atyai gondoskodás volt tapasztalha-
tó és a sok-sok fölmérésnek, elemzésnek, vizsgálatnak a következménye is lehet az,
hogy a megkérdezettek több mint fele fogalmazott úgy, miszerint „egy kicsit most
hagyják ő ket dolgozni, ne foglalkozzanak velünk annyit".
Az elöljáróságok társadalmi megmérettetésének egyik fontos fórumaként
jelentkezik a falugyűlés. A korábbi években végzett vizsgálataink meglehet ősen el-
lentmondásos képet rajzoltak ki ezen (egyesek szerint az 1971. évi tanácstörvény
legsikerültebb jogintézményének m ű ködésére vonatkozóan). B ővebben nem kívánom
e kérdést itt elemezni. Tény az, hogy az 1986 végén, 1987 elején megtartott falu-
gy ű lések már nemcsak „siratófal fórumok" voltak, hanem ezek hangulatára még a
bizakodás volt a jellemz ő , bár az állampolgárok megjelenési aránya a korábbiakhoz
képest semmit nem változott. Ahhoz, hogy ez a fórum ne csak a pusztába kiáltott
szavaké legyen, át kell tekinteni az e jogintézmény számára biztosított jogszabályi
elő írásokat is, különös tekintettel a falugy ű lési állásfoglalások kötelez ő erejére, ter-
mészetszer ű en most már összefüggésben a helyi népszavazás jogintézményével is.
Az Ormánságban végzett falukutatásainkból az az általános kép alakult
ki, hogy az állampolgárok nem érzik azt, hogy változás állott volna be a falujuk életé-
ben, igen sokan nincsenek tisztában az elöljáróságok szerepével, úgy vélik, hogy szá-
mukra nincsenek meg az elegend ő lehetőségek, eszközök, hogy továbbra is minden
a központban d ő l el, hogy ugyan az elöljáró „rendes ember", de nem tud tenni sem-
mit. Ami tanulságos, az a Szolnok megyében folytatott lakossági közvélemény-ku-
tatás eredménye. Ugyanis annak ellenére, amiket az el ő zőekben elmondottunk, az
Csefkó Ferenc:
Az elöljáróságok társadalmi presztizséről.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 73–77. p.
76
elöljáróság tényleges m ű ködésérő l, a lakossági kép, ill. megítélés ezzel ellentétes.
Mindezekre hadd hozzak néhány példát.
Arra a kérdésre, hogy változott-e falujuk helyzete az elöljáróságok megala-
kulása óta, a társközségekb ő l a következő arányszámokat kaptuk.
Nem változott semmit Igen, rosszabb lett Igen, jobb lett
Tiszasüly 20,7 % 12,0 % 4,6 %
Nagykörü 50,0 % 31,0 % 5,0 %
Jászfelső szentgyörgy 45,5 % 31,6 % 9,6 %
Pusztamonostor 22,2 % 8,3 % 62,5 %
Jászágó 39,2 % 31,4 % 23,5 %
Arra a kérdésre pedig, hogy az elöljárók megfelel ő en képviselik-e a falu érdekeit, a
következő válaszokat kaptuk.
Igen, meg vagyunk elégedve Részben igen, részben nem
Tiszasüly 52,0 % 24,7 %
Nagykörü 5,0 % 34,0 %
Jászfelső szentgöyrgy 14,0 % 28,2 %
Pusztamonostor 66,7 % 16,7 %
Jászágó 29,4 % 29,4 %
Nem, nem eléggé Jobban is képviselhetnék
5,3 % 8,0 %
37,0 % 16,0 %
37,2 % 15,3 %
9,7 % 4,2 %
25,5 % 9,8 %
Hogy az elöljáróságok (s ezen belül is kiemelten: az elöljárók) hogyan tudnak
megfelelni a velük szemben támasztott állami, politikai, lakossági elvárásoknak, nyil-
vánvalóan az itt ismertetettek mellett is még számos objektív és részben szubjektív
körülménytő l függ. Ami bizonyos: alapos átgondolásra szorul egy-két esztend őn belül
e jogintézmény további sorsának alakulása, alakítása, f ő ként, ami a számukra bizto-
sított jog és feladatkört jelenti. Ezek közül magam a legfontosabbnak azt tartom: dön-
tési helyzetbe lehessenek e szervek, hogy legyen beleszólásuk a gazdasági ügyek in-
tézésébe, hogy a tanácsi gazdálkodás átalakítása kapcsán gondoljunk rájuk is, hogy
vizsgáljuk meg miként alakul majd sorsuk e tekintetben a két szintű igazgatásra való
teljes áttérés kapcsán, avagy a jövedelemadó meghatározott részének helyben mara-
dása után, s egyáltalán is úgy érzem, lassan túl kell menni a normák, a jog világán,
és oly területekre kell evezni, amely már nehezen mérhet ő a paragrafusok nyelvén,
azaz olyan, a társadalmi elfogadottságot er ősítő eszközök, lehet őségek biztosítása
látszik szükségesnek, melyek által az elöljáróságok nemcsak szervesen épülnek be a
magyar állami, politikai mechanizmus szervezeteinek körébe, de, és ezt tartom a
fontosabbnak, a helyi társadalmak, a helyi közösségek tényleges és a lakosság által
elismert vezet őivé válnak.
Az e téren való el ő relépés sokáig nem várathat magára, hiszen alig több mint
két esztend ő választ el bennünket az új választások el ő készületeinek megkezdéséig,
Csefkó Ferenc:
Az elöljáróságok társadalmi presztizséről.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 73–77. p.
77
amikor is 1990-ben a polgárok nemcsak szavazatukat adják képvisel őikre, de megis
kérdezik, hogy az eltelt öt esztend ő alatt hogyan teljesítették közérdek ű megbízatá-
sainkat. S erre a választ, mi nem, csak az elöljárók tudják megadni. Ha meg tudják
adni.
ANDRÁSFALVY BERTALAN:
NÉPHAGYOMÁNY ÉS ÖNKORMÁNYZAT*
Az önkormányzatnak, a helyi érdek-képviseletnek, a közéletnek legfontosabb
és nélkülözhetetlen feltétele a kényelmetlen, fáradságos és nem is veszélytelen szere-
pet, munkát vállaló ember. Ez az önkormányzatnak, a közéletnek a „sine qua non"-ja.
A néphagyományt én sokévszázados tapasztalat-tárnak tekintem, melynek
sok mondanivalója, tanácsa lehet mai és jöv ő életünk berendezéséhez és így igen sok
tekintetben tanulhatunk t ő le az önkormányzat megvalósítását, annak mikéntjét il-
letően is, de most csak azt ragadom ki bel ő le, ami arra vonatkozik, hogy hogyan tud-
ta egy egy közösség biztosítani tagjainak ragaszkodását, köt ődését sz ű kebb hazájá-
hoz, szülő földjéhez, ezen keresztül sz ű kebb közösségéhez. A hagyományos m űvelt-
ségnek milyen módszerei, intézményei voltak, amelyek megteremtették, közvetítet-
ték a köt ődés létrejöttéhez szükséges ismereteket, az együttes élmények alapján lét-
rejött érzelmeket és mindezekb ő l él ő akarati köt ődést, vállalási készséget, közéleti-
séget. Kétségtelen ugyanis, hogy az érzelmi köt ődések és élmények kialakításához
először ismeretekre van szükség. Az ismeret-szerzés módja maga is már több, mint
ismeretek elsajátítása; van racionális ismereteken túlmen ő érzelmi megismerés is, de
ez is tényleges ismereteken alapszik. Az ismeret tesz képessé arra, hogy egyáltalán
érzelmi köt ődés, szeretet támadjon fel az egyénben. Az ismeretek mennyisége és
min ősége egyszer ű en megteremti a megismert szeretetét. Végs ő soron nem azért
szereti valaki szül őföldjét vagy szüleit, mert tárgyilagosan lemérte min őségüket,
erényeiket és szépségüket és ezután döntött, hanem azért, mert ismeri, nagyon ismeri
azt és ő ket.
A közösségi akarat, az önkormányzat, az érdekvédelem nem úgy jön létre,
hogy egy faluban él ő 200-300 ember összefog és egy akarattal és szájjal kijelenti
szándékát, kívánságait vagy sérelmeit, hanem úgy, hogy van egy elkötelezett ember
közöttük, aki megfogalmazza a többi érdekét és véleményét, kimondja akaratukat és
harcol érte. A nem választott, hanem kijelölt, a delegált hatalom, a „nagy hatalom"
*A szerkesztő ség azzal a megjegyzéssel teszi közzé Andrásfalvy Bertalan felszólalását, hogy vélemé-
nye több pontban eltér a szerz őétő l. Szívesen adunk helyet a témában más nézeteknek is.