Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 67-73. p.
FÓRUM
Településfejlesztés — helyi társadalom — önkormányzat címmel rendezett tanácsko-
zást 1987. szeptemberében az MTA Regionális Kutatások Központja, az MSZMP
KB Társadalomtudományi Intézete, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának Ok-
tatási Igazgatósága és a Ts2 Programtanács.
A rendező k szándéka szerint a több tudományágat képvisel ő elméleti szak-
emberek és a gyakorlatban dolgozók részvételével lezajlott kétnapos konferencia egy-
részt a három egymással szoros összefüggésben lév ő problémakörben folytatott ku-
tatásokról szóló viták fórumaként, másrészt olyan munkaülésként szolgált, melyen
nemcsak a közelebbi — távolabbi múltat analizálták, hanem a jöv őt illető kutatási
irányok, programok, javaslatok is napirendre kerültek.
A tanácskozás során négy bevezető referátum hangzott el. Az első : Kísérle-
tek a lakossági részvétel biztosítására a településfejlesztésben (KÁLNOKY KISS
Sándor), a második: Reform és településpolitika (BELUSZKY Pál), a harmadik:
A helyi közösségek szervez ődési esélyei (BŐ HM Antal), a negyedik: A tanácsi önkor-
mányzat néhány kérdése (VEREBÉLYI Imre). Mindezekhez kapcsolódóan 30 hozzá-
szólás, illetve korreferátumot tartottak, kiegészítve, színezve, illetve konkrétizálva a
bevezető referátumokban mondottakat, sok esetben vitázva azokkal; s a hozzászó-
lások nagy részében mondanivalójukat empirikus kutatásokra alapozva fejtették ki a
kutatók és gyakorlati szakemberek egyaránt.
A tanácskozás teljes anyaga a közeljövőben megjelenik. Ezért a szerkeszt ő -
ség úgy döntött, hogy részletes beszámoló helyett három hozzászólást tesz itt közzé,
illetve egy olyan reflexiónak is helyt ad, amelyik az egyik — egyébként igen nagy
sikert kiváltott — korreferátumhoz kapcsolódik. Szándékunk mindezzel az is, hogy a
továbbiakban is helyt adjunk akár a jelzett kötetben megjelen ő munkákhoz, akár az
itt közöltekhez való hozzászólásoknak, nagyobb terjedelm ű publikációknak.
KOVÁCS KATALIN
A LOKÁLIS AUTONÓMIA ÖSSZETEV Ő IR Ő L BARANYA MEGYEI
PÉLDÁK ALAPJÁN
Ha a helyi önkormányzatról nem valami „kívülr ő l-felülrő l" berendezend ő ,
többé-kevésbé formális intézményrendszerként gondolkodunk, azt kell feltételez-
nünk, hogy mégiscsak létezik „helyi hatalom". A „helyi hatalomnak" pedig leglénye-
gesebb, tartalmi mozzanata a „helyi autonómia", amely tulajdonképpen nem más,
Kovács Katalin:
A lokális autonómia összetevőiről Baranya megyei példák alapján.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 67–73. p.
68
mint a lokális közösségek alá tartozó családok (családcsoportok) egyesülő autonó-
miája.
A családok egy kontinuumon helyezhet ő k el az általuk elért autonómia
mértéke tekintetében. Az egyik végponton azok a családok vannak, akiket az auto-
nómia „hiányával" jellemezhetünk, mert nem képesek többre, mint létfeltételeik
egyszerű újratermelésére, mindenekel őtt azért, mert azokat (létfeltételeiket) mások
birtokolják. Mondhatnánk, hogy e családok proletarizált újratermelődése történik,
szemben a másik pólussal, amelyet „polgárrá emelő" újratermelődésnek nevezhet-
nénk, mert a családok létezési módja a létfeltételek birtoklási fokának „b ő vített új-
ratermelése", vagyis egyre nagyobb autonómiával élnek.
Annál inkább nevezhető autonómnak egy lokális közösség, minél több auto-
nóm család él keretei között.
Ha a létfeltételek „saját kezelésének", (birtoklásának) b ő vített újratermelé-
sérő l beszéltünk, „t ő kebefektetést" kell feltételeznünk. (Bourdieu) A befektetett
tő kefajtákat illet ő en kulcshelyen van a „kulturális t ő ke", ami nem más, mint a „szö-
vetek" ismerete, vagyis a gazdaság és politika intézményrendszerének, a „kett ős
struktúrának" (els ő és második gazdaság) kiismerése, amely éppen a „kezelés" képes-
ségét jelenti a családok számára. Az ilyen értelemben t ő ketulajdonos családok a
családtagok „munkaerejét", „szaktudását" és „személyiségét", mint egyesített (kom-
binált) t ő két fektetik be — a szövetek ismerete nyomán — a legtöbb profitot ered-
ményez ő piacon.
A kérdés az, hogy vannak-e olyan lokális közösségek, amelyek keretei kö-
zött autonóm családok jellegzetes csoportjai (interaktív közösségei) élnek. Az alábbi
példák azt illusztrálják, hogy vannak ilyenek, és hogy egyrészt nem oszlanak meg
egyenletesen a térben, másrészt autonómiájuk nem csap át intézményes hatalomgya-
korlásba, vagyis önkormányzati tevékenységbe. Ami történik, az a „delegált helyi
hatalom" befolyásolása (lobbizás), ez azonban az autonóm reprodukciós folyamat
fenti értelmezését tekintve annak alárendelhet ő , mert a „szövetek" ismeretének
legpregnánsabb kiaknázását jelenti.
Az nem vitatható, hogy a (delegált) intézményes helyi hatalmat törvényes-
nek (legitimnek) ismerik el a lokális közösségek. Abban azonban, hogy mennyire
tudják „számukra valóvá" tenni a delegált hatalmat, er ősen megoszlanak a családok,
ill. az általuk alkotott (interaktív) közösségek, amelyek egybeeshetnek a lokális kö-
zösségekkel, de túl is nyúlhatnak rajtuk és részüket is képezhetik.
A helyi igazgatást befolyásoló „lobbik" tudják leginkább számukra valóvá
tenni a delegált hatalmat ( ő k az ezzel „élni tudók"), más vágányokon haladnak azok,
akik az első gazdaság és a „hivatalos" struktúra által szabadon hagyott „hézagokban"
vállalkoznak, és bizonyos értelemben elutasítják a delegált hatalmat azok, akik „ki-
menekülnek alóla", és más településkategóriákba költöznek.
Az egyik Baranya megyei példa az „élni tudókra" egy lokális közösségen
belüli, közép- és fels ő vezet ő kbő l álló (vagy hozzájuk szorosan kapcsolódó) elit cso-
port, amelynek tagjai a megye talán legvirágzóbb alsófokú központjában, Bólyban
élve, nagyrészt helyben jutnak megfelel ően jövedelmez ő munkakörökhöz, és úgy
fektetik be szaktudásukból, gazdag kapcsolatrendszerük által táplált jó/informáltsá-
gukból, és előnyös anyagi kondíciójukból ötvözött tőkéjüket, hogy az a lehet ő leg-
Kovács Katalin:
A lokális autonómia összetevőiről Baranya megyei példák alapján.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 67–73. p.
69
gyorsabb és leghatékonyabb megtérülést hozza: csirkefarmot rendeznek be, esetleg
fürjeket tartanak vagy rókákat tenyésztenek, virágmagot termesztenek.
A másik vállalkozói csoport mert piacai függetlenek a környez ő gazdál-
—
kodó szervezetekt ő l, még messzebbre jutott a gazdálkodói tevékenység autonómiája
tekintetében. Vajszíó, ahonnan a „dinnyekertészetben utazás" elindult, éppen nem a
kedvező gazdaságföldrajzi adottságai révén lett ennek — a Baranya megyében ritka —
vállalkozás-típusnak a „székhelyközsége". Az alacsony aranykorona érték ű, laza kö-
tés ű talaj, a sokhelyütt magas talajvízszint a szántóföldi gabonatermesztésnek nem
kedvezvén, viszonylag sok volt a maradványföld, és a tsz-ekt ő l bérelhető földterület
is. A korai tavasz és a napsütéses órák magas száma a már említett talajadottságokkal
viszont nagyon is jól kamatoztathatók voltak a dinnyetermesztésben, amit el őször
a tsz-ektő l földet bérl ő hevesi dinnyések aknáztak ki a hetvenes évek közepén. A
vajszlói tsz agrárértelmisége az elnököt beleértve, és az a 2-3 paraszt vállalkozó, aki
fóliás zöldségkertészettel foglalkozott vette át, és fejlesztette a hevesi szabadföldi
dinnyekertészetet fólia alatti termesztéssé, a hetvenes évek végén.
Az első látványos sikereik nyomán terjedt el el őször a községben, majd
jócskák a határain túl — mindenekel ő tt Sellyén — ez a vállalkozási forma.
A dinnyekertészet befektetésigényes, kockázatvállálási hajlandóságot, nagy-
mérték ű családi összefogást és mozgékonyságot igényl ő tevékenység, ami magyaráz-
za, hogy bár lényegesen elterjedtebb, mint a bólyi „elit gazdaságok", minden más
típusú mező gazdálkodói tevékenységnél jobban vonzza az ormánsági központok
vezetői, tisztviselő i rétegeit. A nyári egyetem * egy hete nem volt arra elegend ő , hogy
pontosan megállapítsuk az arányokat, de benyomásaink szerint legalábbis Vajszlón,
ez a réteg alkotta a dinnyések csoportjának nagyobb részét. Az mindenesetre tény,
hogy a tanácselnök és a VB-titkár kivételével (el őbbi bogádmindszenti lévén már egy
másik „vállalkozói kör"-höz tartozván, nyulakkal foglalkozott otthon, utóbbi vá-
roslakó, pécsi ember) a vajszlói tanács el ő adói garnitúrájának éppúgy volt 1987 nya-
rán dinnyeföldje, mint a pedagógusoknak, s őt! az orvosoknak is.
Iparhoz ért ő , ügyeskez ű emberek kialakították a dinnyekertészet sajátos,
helyi eszközkészletét (sorhúzó, fóliafektet ő - és nyitó, tüzel ő berendezések), és a lánc-
keresked ő cigányok állami közrem ű ködéssel történt „lekapcsolása" után, tehergép-
kocsik saját vagy társulásos tulajdona alapján, a szállítást is mind többen végzik ma-
guk. 1987-ben Vajszlón 39 teherautó és 98 utánfutóval rendelkez ő gépkocsi után
adóztak, ami azt jelenti, hogy az összes kisgazdaságnak (nemcsak a dinnyetermel ő k-
nek!) kb. egyharmad része van felszerelve szállító járm űvei.
A szélesebb kör ű elterjedés el őtt elsősorban az nyitott utat, hogy a dinnye
piaca nem kötődik gazdálkodó szervezetekhez, s a termel ő k jelen lehetnek a regio-
nális piacközpontokon kívül (Harkány, Pécs) a Balaton-parton éppen úgy, mint a
Bosnyák téren.
Nem szükséges magyarázni, hogy az országos piachoz való közvetlen csatla-
kozás milyen nagymértékben növeli a „dinnyében utazók" autonómiáját, s általában
vett nyitottságát nemcsak azért, mert az igazi megszállott termel ő k igyekeznek min-
*Az ELTE Közm ű velő dési Titkársága által szervezett Sellye, Vajszíó, Kákics, Sósvertike, Kemse,
Zaláta, Besence megismerését célzó, 1987. évi nyári egyetem
Kovács Katalin:
A lokális autonómia összetevőiről Baranya megyei példák alapján.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 67–73. p.
70
denüvé eljutni, ahol ellesni remélnek valami, a kertészetükben hasznosítható fortélyt,
de képletesen szólva: „a „dinnyében utazás" annyi családot juttatott Párizsig, amennyi
egy autóbuszba belefért", mert a helyi Takarékszövetkezet szervezésében az utóbbi
években a vajszlói vállalkozók egy csoportja ide is eljutott. (Természetesen miután
túl voltak a szükséges családi beruházásokon.)
Amire egy hét alatt figyelmünk kiterjedhetett, az tehát ennek a vállalkozási
típusnak a további szövetségeket életre hívó jellege és az, hogy létrehozta a maga
ipari és karbantartó hálózatát. Amire nem volt módunk id ő híján, az annak a feltá-
rása, hogy mennyire exkluzív a dinnyések közössége, mennyire monopolizálják és
mely társadalmi rétegekhez tartozók a megszerzett pozícióikat, mind a föld biztosí-
tása kapcsán, mind a piacokat illet ő en.
Nem tartható véletlennek, hogy a vállalkozások magasfokú autonómiával
jellemzett típusai olyan lokális közösségekben alakultak ki, amelyek meg tudták
őrizni rétegzett társadalmukat (egymással is kommunikáló interaktív közösségeiket),
nem így az aprófalvak, amelyekre nézve nemcsak az értelmiség kivonultatása volt
katasztrofális hatással, hanem a birtokos múlttal rendelkez ő , legalábbis másfél szá-
zada helyi folytonosságú paraszttársadalmuk elvesztése is. Az aprófalvak súlyos szét-
esési jegyeket mutató társadalmaiban csak egy-egy család vállalkozik többre, másra,
mint amit a hagyományos mez ő gazdálkodói második gazdálkodás kínál, el őfordul,
hogy ő k is csak „küls ős" tagjai a lokális közösségnek, akik „tartozéktelepülésként",
mint afféle tanyasi házat használják az olcsón vett portát, istállót, földet, miközben
állandó lakóhelyük pl. Sellyén vagy Pécsett van. (Az el ő bbire Sósvertikén, az utób-
bira Zalátán láttunk példát, de a megye másik csücskében, Kisbudméron is találkoz-
tunk már borjádiak csirkefarmjaival elhagyott házakban.)
A mezőgazdasági második gazdálkodás hagyományos, f ő ként jószágtartásra
berendezkedett ágazataiban is találunk nagyban vállalkozókat. Annak ellenére azon-
ban, hogy mind az építményi feltételek, mind a tenyésztéshez szükséges szaktudás
„egyenletesebben oszlik meg" a kistermel ő k között, mint a modern vállalkozási
típusok feltételrendszere, mégsem gyakori a hagyományos ágazatokban a nagybani
vállalkozás. Ennek okai els ősorban azokban a takarmánybiztosítási és piaci kor/átok-
ban rejlenek, amelyeket nem könny ű elkülönült vállalkozóként kikerülni. Mert az a
dinnyekertész, aki földet akar bérelni, mint magánszemély bocsátkozik üzleti kap-
csolatba a földtulajdonossal még ha ez maga a tsz is —, és ha meg tudnak egyezni,
—
a bér fejében függetlenül rendelkezik a földterülettel, a szerz ődésben meghatározott
id ő pontig.
Bonyolultabb a helyzet akkor, ha pl. egy tsz tulajdonban lév ő falusi legel ő
használatáról van szó. Ebben az esetben, ha a jószágot alacsony legel ő használati dí-
jért legeltet ő gazdák nincsenek megelégedve a legel ő gondozottsági fokával, szövet-
ségben, együttesen kellene, hogy a tsz-re nyomást gyakorolva elérjék, hogy az le-
gelőgazdálkodást folytasson. * A tsz-nek azonban legtöbbször igen kevés közvetlen
*Különösen fájó ez abban a térségben (Ormánság, Zselic), ahol 1950-ig (s őt pl. Magyarlukafán
1956-1959 között újra) az erd ő - és legel ő közbirtokosság intézménye lehet ő séget teremtett az
önkormányzó gazdálkodásra. A községi földek, legel ő k, erd ő k m ű velését és használatát választott
vezető k irányították, akik az aktuális éves szükségletekhez mérten határozták meg, hogy kire
Kovács Katalin:
A lokális autonómia összetevőiről Baranya megyei példák alapján.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 67–73. p.
71
érdeke fűződik mindehhez, egyrészt mert az aprófalvas régióban már régen nem fal-
vanként szerveződik, (hanem esetenként 8-12 falvanként ► , másrészt lényegesen
csökkent a tsz-ekben foglalkoztatott falusi aktív keres ők aránya, tehát á „falu csor-
dája" egyre kevésbé jelenti saját aktív tagsága csordáját. Ezáltal maguk az érdekeltek
is megoszlanak azok között a fórumok között, amelyeken problémájukat fölvethetik
(közgyűlés, falugyűlés), és így nem képezhetnek elég hatékony ellensúlyt az anyagi-
lag közömbös tsz vezetés ellenében.
Efféle történt Kákicson is pl., ahol a gazdáknak már csak az egyik legel ő vel
van gondoztatási bajuk, mert a másikat — természetesen a jobb min őség űt — a tsz
felszántotta. A sellyei tanács mez ő gazdasági el őadója szerint a sz ű k, ápolatlan lege-
lő n szoronkodó szarvasjószágok jószerivel éheznek, amit els ősorban a gazdák zsebe bán.
Nyilvánvaló, hogy a megfelel ő paragrafusok ismeretével, és kell ő alkukész-
séggel felvértezett, társult bérlői szándék eredményesebben léphetne fel az ilyen tí-
pusú korlátok ellen is, de éppen erre váltak már alkalmatlanná az aprófalvak (lokális)
közösségei, miután a hatvanas évek közepéig bezárólag elvesztették birtokos múltú
rétegeik nagyobb részét. Az elvándorlásnak ebben a hullámában még els ősorban az
ötvenes évek elejének ismert er őszakoskodásai és a tsz-szervezések játszották a dönt ő
szerepet, a hatvanas évek közepét ő l pedig átvette a „prímet" a centralizációs politika
és tevékenykedett a maga logikája szerint hatékonyan, a 80-as évek elejéig.
A Baranya megyei aprófalvakban a helyi birtokos múltú családok aránya
nem haladja meg a 20-25 %-ot, és ezeknek a családoknak a 4/5 része is már nyugdí-
jas tagokból áll. Azok a szegény eredetű csoportok pedig, akik az olcsó portákhoz
való hozzájutás tömeges lehetősége kapcsán alkotják ma már a túlsúlyt ezekben a
lokális közösségekben, maguk is megosztottak, származásukat és az ezzel összefügg ő
mentalitásukat tekintve egyaránt. A családok nagy részénél a falvakba költözés pilla-
natában él a hosszútávú letelepedés szándéka, többségük azonban nem tud megkapasz-
kodni, és volt uradalmi puszták hajdani cselédlakásai, valamint az aprófalvak meg-
üresedő olcsó portái között vándorolván, jelent ősen fokozzák a községek társadalmá-
nak ingatagságát.
Az emancipációra a legkisebb esélye azoknak az „első generációs" cigány
családoknak van, akik a hetvenes évek elején feloszlatott cigánytelepekr ő l (Gilvánfa,
Sári-puszta) kerültek az ekkor már felszabaduló helyeknek b ő vében álló települések-
re, az apró, ill. törpefalvakon kívül ide értve a volt uradalmi pusztákat is. A korszak
által meghagyott korlátozott értelemben paraszttá válni, a volt cseléd múltú csalá-
doknak volt a legnagyobb esélye, akik számára a paraszttársadalom ha exkluzív volt
is nem kis mértékben, mégis a széleken az érintkezés lehet őségét nyújtotta a szegé-
nyebb sorsúakkal való házasodás, vagy a gazdáknál vállalt szolgálat útján. Ez pedig a'
késő bbiekben — a paraszti életrend megismerése révén — „t ő késült" a családok egy
részének esetében.
Napjaink aprófalvaiban a kölcsönös rászorultságból adódóan, amely a volt
gazdák részér ő l a munkaer ő hiányból fakad elsősorban, még a töredékké lett paraszt-
(lábjegyzet folytatás az el ő ző oldalról)
mennyi „teher" hárul és persze ahhoz mérten, hogy ki mekkora résszel bírt és mennyit használt a
közösbő l.
Kovács Katalin:
A lokális autonómia összetevőiről Baranya megyei példák alapján.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 67–73. p.
72
múltú csoport is nagy szerepet játszik a bevándorolt, saját gazdálkodói tapasztalattal
nem, vagy csak kismértékben rendelkez ő beköltöző k megkapaszkodásának sikerében.
Mindezzel együtt is csak szimbolikus jelent ő sége van sok esetben az „új gazdák" kis-
termel ő i tevékenységének, mert hozadéka nem annyira a nyereség, mint inkább a
lokális közösségben szerzett „polgárjog" (szimbolikus t ő ke). Messze nem képesek
ezekben a háztartásokban olyan mérték ű jövedelemtermelésre, mint amilyenekre a
birtokos múltúak és az integrálódott cseléd származásúak családi gazdaságaiban. Ez
nemcsak a gazdálkodói ismeretek hiányából következik, hanem abból is, hogy a me-
z ő gazdasági második gazdálkodás hagyományos ágazatainak aránylag szerény jöve-
delmez ősége, csak a háztartások nagymérték ű megtakarítási képességével fokozható.
Ennek egyik forrása az önellátásra irányuló növénytermesztés, a másik a fukarsággal
határ ős, leszorított igényekkel él ő fogyasztói mentalitás, ami éppúgy része a paraszti
életrendnek, mint a megfeszített munka, vagy a „falu szájára", a „köz" véleményére
való odafigyelés. Ez a megtakarítóképesség az, ami nemcsak hogy hiányzik a beván-
dorolt, szegény múltú családok többségénél, de éppen mert meglehet ősen rejtett,
belső technikája ez a paraszti háztartás-szervezésnek, nemigen van lehet őség az elta-
nu lására.
A beilleszkedési szándék egy furcsán, de nagyon szemléletesen megnyilvánu-
ló példájával találkoztam Nagynyárádon, ami — mert ez a falu ilyen — a kohézív (in-
teraktív) közösségek „húzóerejét" is tanúsítja egyben. Az történt, hogy két cigány
család — az egyik hat, a másik tíz éve költözött a faluba — gyermekeik házasságkötése
alkalmából helyi koreográfiájú, „sváb lakodalmat" rendeztetett az ifjú párnak. Ci-
gányzenekar helyett sváb fúvósok zenéltek, és a cigányasszonyok a f őz ő helyen is jó-
ideig csak tébláboltak, nehogy az „urak" (értsd: a törzsökös helybéliek) ne egyenek
a lakodalmi menüb ő l, ha a sváb fő zőasszonyok mellett ő k is az ételhez nyúlnának.
A kiinduló problémához visszatérve: úgy látszik, hogy még az ilyen szem-
pontból kedvez őtlen adottságú Baranya megyében is kialakultak — különös tényezők
kedvező kombinációi következtében — olyan autonóm csoportok, amelyek gazdál-
kodói tevékenységük legfontosabb feltételeinek „birtokában" vannak. A különös té-
nyező k egyik eleme azonban úgy t ű nik, hogy nem más, mint a lokális közösség réteg-
zettsége, egymással is kommunikáló, „interaktív közösségekben" való gazdagsága,
ami nemigen jellemző a megyében, legfeljebb a tanácsi székhelyközségek egy részére.
Az ilyen differenciált, „edzett lobbikban gazdag" településeken bújhat ki az önér-
dekek mentén való politizálás a „befolyásoló informalitás" világából, és formálhat
alternatív politizáló csoportot pl. a „községvéd ő egyesület"-be tömörülve. Nem
véletlen, hogy abban a bólyi lokális közösségben alakult 1986-ban Baranya megyé-
ben az els ő községvéd ő egyesület, amely a delegált hatalommal „élni tudók"-at il-
lusztráló „elit" második gazdálkodók lakóhelye is, és hogy „Bólyi füzetek" címmel
helyi kiadvány is született ugyanakkor, amelynek els ő számában éppen a községvé-
dő k hirdethették meg egy újtípusú nyilvánosság iránti igényeiket.
A másik oldalon, az aprófalvakban pedig igen kicsi annak a valószín űsége,
hogy ne a társadalmak további szétesésének felgyorsulása következzék be a beván-
dorolt szegény múltú, sok esetben deviáns családok túlsúlyba kerülése miatt. Ez pe-
dig azt is valószín ű tlenné teszi, hogy képesek legyenek az ott lakók együttesen fel-
Kovács Katalin:
A lokális autonómia összetevőiről Baranya megyei példák alapján.
Tér és Társadalom, 2. 1988. 2. 67–73. p.
73
lépni érdekhordozó intézményekkel, „hatóságokkal" szemben, aminek következtében
egyaránt csorbul a „helység", vagyis a „lokális közösség", és a családok autonómiája.
Az önkormányzat esélyeir ő l gondolkodván azt tartottam érdemesnek ki-
emelni, hogy lehet ő leg annak centrális kérdése legyen a családi reprodukció autonó-
miája, az ennek kapcsán életre hívható szervez ő dési folyamatok szabad kibontakozá-
sának el ősegítése stb. Ez nem jelenti azt, hogy magát az önkormányzati intézmény-
rendszert, ill. annak kiépítését feleslegesnek tartanám. Csupán úgy gondolom, hogy
ez a politikai és gazdasági intézményrendszer egészét érint ő „fellazulási folyamat"
részeként volna igazán hatékony, mert azok a korlátok, amelyekbe az autonómiát
próbáló csoportok ütköznek, többnyire strukturális eredet űek.
CSEFKÓ FERENC:
AZ ELŐ LJÁRÓSÁGOK TÁRSADALMI PRESZTÍZSÉROL
Két esztendeje annak, hogy létrejöttek azok a népképviseleti, önkormányzati
szervek, amelyeknek els ő dleges politikai célja, egyben jogszabályi el ő írása is, hogy a
nem kevés számú magyarországi társközségek érdekképviseleti funkcióit ellássák.
Ahhoz, hogy eme rövid id ő nek a mérlegét meg tudjuk vonni, nyilvánvalóan komplex
megközelítés szükségeltetik, amely egy ilyen korreferátum keretei között nem kép-
zelhet ő el. Ezért a továbbiakban csupán azokat a fontosabb tényez ő ket kívánom ki-
emelni, amelyek az elöljáróságok társadalmi elfogadottságának helyzetével kapcsola-
tosak. Mondandómat az ország két egymástól lényegesen eltér ő térségében folytatott
vizsgálatokra alapozom, úgy mint a Szolnok megyei nagyközségek, illetve a Baranya
megyei aprófalvak, ezenbelül is az Ormánság térségében folytatott kutatásokra. Mi-
elő tt a témakörre vonatkozó téziseim megfogalmazásra kerülnének, nohány e terü-
lettel is összefügg ő problémára hívom föl a figyelmet.
Általános érvénnyel szükséges azt megállapítani, hogy biztosítani kell vala-
mennyi állami (itt tanácsi) szerv esetében a népképviseleti testületi vonal primátusát
a végrehajtó hatalommal szemben, mely éppúgy vonatkozik az országgy ű lés és a kor-
mány viszonyára, mint ahogy mondjuk a tanácstestület (vagy elöljáróság ill. a szakigaz-
gatási szerv ill. kirendeltség) kapcsolatára. És ennek a viszonynak nem mellérendelt-
ségen, hanem a testületeknek való alárendeltségen kell alapulnia.
Az el őz ő bekezdésben foglaltak megvalósulása (megvalósítása) azonban meg-
követeli a jelenlegi el ő készítési, tárgyalási, szavazási s általában is az eljárási metodi-
kák fölülvizsgálatát, annak a célnak az érdekében, hogy a testületek átal kifejezett,
ill. azokban megfogalmazott érdekek megjelenjenek a végrehajtó hatalom által ki-
munkált rendelkezésekben is.
Az elöljáróság társadalmi presztízsének alakulása szempontjából perdönt ő-
nek min ősítem azt a társadalmi — történelmi szituációt, amelyben e szervek létrejöt-