Tér és Társadalom 1. évf. 1987/1
NYÍLT TÉR
BELUSZKY PÁL:
TELEPÜLÉSPOLITIKAI VITÁK UTAN - CSELEKVÉS KÖZBEN
- ÚJ VIZSGÁLÓDÁSOK EL Ő TT
1. Egy évtizede, hogy településpolitikai vitát településpolitikai vita követ; na-
pilapokban, szakfolyóiratokban, rádióban-tévében a településfejl ődésrő l, tanyáról-falu-
ról-városról mond véleményt, vitázik, kér számon és ajánl közíró és gyakorlati szakem-
ber, kutató és az eszmecsere tárgyát képez ő települések „egyszer ű " lakója (írhatnám, s
ez esetben nem lenne csupán sztereotipia; az „utca embere"). A településpolitikai vita-
áradathoz hasonlót talán csak a gazdasági reform kérdése váltott ki, s hellyel-közzel a
szociálpolitika. Természetesen nem véletlen, hogy a településr ő l támadt kedvünk vi-
tázni.
Erre ösztönöztek a településformáló folyamatokban bekövetkez ő változások.
A II. világháború után a településhálózat fejl ődését, az egyes települések formálódását
az ország átfogó társadalmi-gazdasági változásai s központi döntések, célok irányítot-
ták. A településállományt ért hatások példátlanul gyors, mélyreható, id őben egymásra
torlódó változásokat indítottak el. E változások egyaránt táplálkoztak (illetve kiterjed-
tek ► a társadalmi viszonyok, tulajdonviszonyok gyökeres átalakulásából, a termel ő -
erő k, -eszközök korszer űsödéséb ő l, a korszer űsítést korábban gátló intézményrendszer
felszámolásából, társadalom- és gazdaságpolitikai döntösekb ő l. Az ország agrártársadal-
ma ipari társadalommá (?) válásának bonyolult folyamata, mely Nyugat- vagy Észak-
Európában évszázadnyi id ő alatt zajlott le, nálunk másfél-két évtizedre s ű r űsödött.
A változások el ő idéző okai igen sokrét ű ek, „forradalmi jelleg ű ek" (a feudális jelleg ű
földbirtok-struktúra radikális felszámolása, az államosítások, a termel őeszközök társa-
dalmi tulajdonba vétele után a gazdaságirányítás mer őben új lehet ősége és eszközei
stb. ► , s nem ritkán ellentétes hatásúak voltak (pl. földosztás kontra kollektivizálás ► . Az
ország településállományának, településhálózatának, a helyi társadalmaknak átformá-
lódásában a radikális földreform s következményei (pl. az agrártérségek lakossága tár-
sadalmi rétegezettségének gyökeres átrendez ődése, a társadalmi mobilitás — politikai
színezet ű hatásokból is táplálkozó — korábban szinte elképzelhetetlen mérv ű növeke-
dése stb.) éppúgy szerepet játszottak, mint a kollektivizálás a maga ugyancsak bonyo-
lult, s id őben is változó kihatásaival (az agrártermelés technikájának, technológiájának
gyors modernizációja, amely felszínre dobta a mez őgazdaság milliós nagyságrend ű
munkaer őfeleslegét; ez — párosulva érzelmi indítékokkal — átmenetileg meneküléssze-
r űvé duzzasztotta a faluból való elvándorlást; az értékrend változása, a „paraszti mun-
ka" jellegének változása, a paraszti életforma forrásainak elapadása stb.) Vagy a gazda-
ságfejlesztési politika, az ország — er ő ltetett? — iparosítása (ami megteremti a mez ő -
Beluszky Pál: Településpolitikai viták után – cselekvés közben –
új vizsgálódások előtt. – Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 76–86. p. 77
gazdaságot elhagyók „fogadásának" feltételeit, feler ősíti tehát a vándormozgalmat,
rendkívül gyors foglalkozási átrétegz ődést vált ki — generáción belül —, létrehívja a tö-
meges ingázást, elindítja a „fekete vonatokat" — s mindazt, ami vele jár —, máról-hol-
napra felhúzza a „szocialista városokat"; az ötvenes években kikényszeríti a falvak, a
mezőgazdaság, az infrastruktúra „kiélését" — ez utóbbiét tulajdonképp mindmáig —, és
így tovább ► .
Fokozódik az ágazatok, területek, települések produktumainak újraelosztása;
a gazdaság és társadalom irányítása, szabályozása, a 60-as évek végén kialakuló terület-
és településfejlesztési politika egyaránt messzemen ően megszabja a települések fejl ő-
désének lehető ségeit, feltételeit. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a település-
formáló folyamatok viharos gyorsaságú lefolyása megváltoztatta e folyamatok kihatá-
sait, jellegét, esetenként kivonta azokat a társadalmi vagy egyéni, kisközösségi ellen ő r-
zés, befolyásolás alól. A vándormozgalom felgyorsulása, egyes falusi térségek lélekszá-
mának látványosan gyors csökkenése nemcsak azt eredményezte, hogy helyreállt a fal-
vak eltartóképessége és a lakosság száma közötti egyensúly, hanem eltorzította a hely-
ben maradó lakosság társadalmi, demográfiai szerkezetét is, bomlasztotta a helyi kö-
zösségeket, mikroközösségeket (család, szomszédság), er ősen csökkentve a beavatkozás
lehető ségét, hatékonyságát — mint pl. akciók a „népességmegtartó képesség" foko-
zására.
Mindezen folyamatok s következményeik alapvető jellemvonása tehát — ismé-
teljük — „felülről", „kívülről" való irányítottságuk, az a szándékolt vagy akaratlan tö-
rekvés, hogy az ország településhálózata homogenizálódjék (pl. a tanyák „falvasítása",
átfedésmentes vonzáskörzetek kialakításának igénye, az optimális településméret álma
stb. ► . A következmény a helyi tényez ő k, sajátosságok, tradíciók háttérbeszorítása, elfe-
dése, a településnek, a lakóhelynek, mint közösség-, életmód, életkörülmény alakító
tényezőnek másodlagossága, s mindezek logikus folyományaként az önkormányzati
jelleg mell őzése, a „direktutasításos" irányítási rendszer kiterjesztése a településfejlesz-
tés területére. (Nem változtatják meg az elmondottak igazát, csak árnyalják azok a ku-
tatási eredmények, amelyek kimutatták, hogy a statisztikailag hasonlónak t ű n ő folya-
matok mögött — mint pl. foglalkozási átrétegz ődés, vándormozgalom stb. — fellelhet ő -
ek voltak a helyi társadalomnak, ill. egyes csoportok, rétegek eltér ő céljai, straté-
giái is. 1
Elöljáróban arra is csak utalunk, hogy a településformáló folyamatok „makro-
tényez ő k" által való irányítottságát, „kívülr ő l" való szabályozását-irányítottságát, a lo-
kalitás háttérbe vonulását-szorítottságát „képezte le" a településhálózat tervezése, a te-
rület- és településfejlesztési politika, amely mintegy másfél évtizedes (1958-1971) tu-
dományos-elvi el ő készítés és számos gyakorlati el őzmény után 1971-ben vált egységes
rendszerré formált, jogszabályilag szentesített településhálózat-fejlesztési koncepcióvá.
Továbbmenve: a településfejl ődés és fejlesztés e sajátosságainak felelt meg a települé-
sekkel, a helyi társadalmakkal foglalkozó tudományágak témaválasztása, módszertani
apparátusa is az '50-es—'70-es években, amikor az empirikus, helyi vizsgálatokkal
szemben el ő nyben részesítette az ágazati megközelítés ű , országos lépték ű , deduktív jel-
leg ű vizsgálatokat.
A 70-es évek derekán azonban olyan helyzet állt el ő , amely ismét kedvez a
települések, helyi társadalmak, közösségek tradíciói, törekvései, individuális értékei,
Beluszky Pál: Településpolitikai viták után – cselekvés közben –
78 új vizsgálódások előtt. – Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 76–86. p.
belső erőforrásai érvényesülnek. Ez a változás abban summázható, hogy sz ű n ő ben van
a társadalom és gazdasága extenzív fejl ődése. 2 Ez — térbeliségét tekintve — abban nyil-
vánul meg, hogy kialakult és állandósult az ország térszerkezete, a termelés elhelyezke-
dése. Stabilizálódott a foglalkozási szerkezet, er ősen lanyhult a foglalkozási
szerkezetváltás, különösen a generáción belüli és a kényszer-jelleg ű foglalko-
zásváltás. Megszilárdult az egyének „társadalmi helyzete" is (ami olykor tár-
sadalmilag kedvezőtlen jelenségekhez, mint pl. a társadalmi el ő nyök és hátrá-
nyok rögzüléséhez is vezet ► , illetve a mobilitás lehet őségei jobbára a másodgazdaság te-
rületére tev ődtek át (vagyoni el őretörés a másodgazdaságra alapozva). Lanyhult a ván-
dormozgalom, ezáltal is mérsékl ődik a helyi társadalmak felbomlása a ki- ill. beköltö-
zés nyomán. Csökkent az egyes tevékenységi köröknek, népgazdasági ágaknak a tele-
püléseket is differenciáló szerepe (jövedelemkiegyenlít ődés, a munka jellegének — pl.
ipari és mez őgazdasági munka — közelítése stb.). Kialakultak, jól felismerhet ő kké, „bir-
tokbavehető kké" váltak bizonyos gazdaságpolitikai, társadalompolitikai célkit ű zések,
szándékok — tartós fennmaradásuk is várható —, mint pl. a háztáji termelés tartós
fennmaradása, kapcsolódása (kapcsolhatósága) a nagyüzemi termeléshez, a lakáshoz ju-
tás módozatai, a „helyek" presztízse (ami pl. motiválja a lakásépítés — elköltözés —
munkavállalás lokalizációját). Mindez hozzájárult ahhoz, hogy növekedett az egyének,
családok döntéseinek lehetősége, alternativitása, szerepe az egyes települések fejl ődésé-
ben, növekedett e döntések súlya, a rétegek, helyi közösségek hosszútávú stratégiái-
nak következményei (választás a helybenmaradás, a költözés vagy a felnövekv ő gene-
ráció városbaküldése között, az iskoláztatás, pályaválasztás alternatívái, a jövedelem-
felhasználás alternatívái — a „telken belüli urbanizáció" folytatása, beruházás a kister-
melésbe, a felnövekv ő generációba stb.).
Természetszerű, hogy ilyen körülmények között növekedett az érdekl ődés a
település és a településpolitika iránt, fokozódott a helyi érdekérvényesítés igénye; e he-
lyi erőforrások fokozott igénybevétele kikényszeríti a részvétel jogát is, többek között
a településpolitika alakításában.
A vázoltak másik vetülete, hogy — amint erre ENYEDI GYÖRGY is rámuta-
tottá — a társadalom számos „nagy kérdése", így vagy úgy megoldódott (kollektivizá-
lás, a mező gazdaság igen alacsony jövedelmező sége az 50-es, 60-as években, a n ő k mun-
kavállalásának szüksége és lehet ősége, munkaalkalmak vidéken stb.); így a település,
a lakóhely szerepe az élet alakításában viszonylag is felértékel ődött, de felértékel ődött
abszolút értelemben is. Ha túlzónak is t ű nik a megállapítás, miszerint „...a társadalmi
egyenl őtlenségek forrását nem a foglalkozás vagy az iskolázottság, hanem a lakóhely
jelenti"4 , kétségtelen, hogy az egyén életkörülményei, életútja, lehet őségei, társadalmi
helyzete nemcsak jövedelmét ő l, iskolázottságától, foglalkozásától, hanem lakóhelyét ő l
is függ. Egyre jobban, s a települések nyújtotta feltételek egyre inkább differenciálód-
tak az elmúlt évtizedekben. Erre a differenciálódó településállományra majd minden
társadalmi, gazdasági kérdésünk rávetül; a hátrányos helyzet ű rétegekkel analóg hátrá-
nyos helyzet ű települések is léteznek; a társadalmi egyenl őtlenségek települési egyen-
l őtlenségekként is jelentkeznek; a gazdasági hatékonyság a területi hatékonyság kérdé-
sét is felveti (pl. er őforrásainkat a „hatékony" területre koncentráljuk-é, amivel népgaz-
dasági szinten javulhatnak a hatékonysági mutatók, de fokozódnak a területek közötti
különbségek ► .
Beluszky Pál: Településpolitikai viták után – cselekvés közben –
új vizsgálódások előtt. – Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 76–86. p.
79
Feltehető en az is táplálta a jelzett vitákat, hogy az Országos Településháló-
za-fejlesztési Koncepció jóváhagyása (1971) óta kézzelfoghatóvá vált e vita tárgya,
másrészt a települések, a helyi társadalmak társadalmi életünk id őszer ű kérdéseinek
megoldására tett kísérletek terepéül is szolgálhatnak (demokratizálódás, a hierarchikus
irányítás oldása, „önigazgatás" stb.).
2. A vitaáradat tehát érthet ő volt. Kérdés, szükség van-é további eszmecserére
e tárgykörben? Szükség van-é, amikor — megkockáztatható a feltevés — minden lénye-
ges kérdés felmerült, gyakran ismétl ődött is a vitában. Újat mondani nehéz e kérdések-
rő l, egyébként is az OTK — híveit ő l és ellenségeit ő l meglehet ősen elhagyatva, megta-
gadva — kiszenvedett 5 , a viták tehát — mondhatjuk — elérték céljukat. Magam is haj-
lok arra a véleményre, hogy abban a formában, ahogy a hetvenes évek végén, a nyolc-
vanas évek kezdetén zajlottak a településpolitikai viták, valóban nincs vagy alig van rá-
juk szükség a jöv őben. A településpolitika, a településhálózat-fejlesztés, az OTK körül
kialakult diszkusszió társadalmi életünk egyre jelent ősebbé váló kérdéskörét, annak
gondjait tette széles körben ismertté, s elindította a településfejlesztés — számos kedve-
z ő elemet is tartalmazó — reformját. Ha a vitával kapcsolatos megfogalmazásaimból
mégis azt érzékeli az olvasó, hogy jelen sorok írójának fenntartásai voltak ezen eszme-
cserékkel kapcsolatban, olvasata helyes.
E fenntartások sokféle forrásból táplálkoztak. Talán szakmai ártalom — hiva-
talból feladatom lévén az ország településhálózatának vizsgálata —, hogy els ő ként az
eszmecsere érzelmi, indulati alapokra, vélekedésekre, sejtésekre, olykor lomtárból el ő -
bányászott elméletek, eszmetöredékek („b ű nös város", „hegyvidéken szaporodik a ma-
gyar", „az életer ő forrása a falu", „faluhalál—nemzethalál" és így tovább) újbóli áruba-
bocsátására alapozódását említem. Számos vélet, kevés tényismeret. Félreértés ne es-
sék: az érzelem, a jóra tör ő indulat csak javára válhat egy vitának, mint ahogy az is,
hogy ha nemcsak szakemberek, kutatók magánügye a településpolitika; beható szak-
ismeretek nélkül is hasznosan vehet bárki részt az eszmecserében. Ám a vitában felve-
tőd ő kérdéseket a „tudomány" is ritkán kontrollálta; már több éve forgott közkézen
az „önfinanszírozás", a „helyi források helyben való felhasználása" jószándékú javas-
lata, míg akadtak néhányan, akik adatszer ű en kimutatták: egy tiszta önfinanszírozó
rendszerben a hátrányos helyzet ű települések még hátrányosabb helyzetbe, a kedvez ő
helyzet ű ek még el ő nyösebb pozícióba kerülnének, a már kialakult társadalmi-gazdasá-
gi fejlettség (fejletlenség) következtében.
Még az olyan, többé-kevésbé egységesen megítélt folyamatot, mint a megye-
székhelyek „túlfejlesztése", érdemes lett volna érdemben, mélyrehatóan elemezni,
s nem közhelyszer űen megtenni a településhálózat-fejlesztés botránykövének. Nyil-
vánvaló, hogy itt nem vállalkozhatunk a kérdés vizsgálatára, csak állításom illusztrálá-
sa céljából említem a következ ő ket: kétségtelen, hogy az egyes megyék fejlesztési esz-
közeinek látványos hányada, olykor fele-kétharmada jutott a megyék egy részében a
székhelyekre; kétségtelen, hogy egyes megyeszékhelyek, felhasználván privilegizált
helyzetüket, jónéhány „mélyütést" helyeztek el régi vetélytársaikon, potenciális el-
lenlábasaikon (Zalaegerszeg—Nagykanizsa, Veszprém—Pápa, Tatabánya—Esztergom,
Békéscsaba—Gyula stb.). Ám egy valamennyire is rendszeres és tényszer ű vizsgálat is
kimutatja, hogy a túlfejlesztés egyértelm ű en legfeljebb 6-7 megyeszékhelyünk eseté-
ben mutatható ki, ugyanakkor némelyikük nem hogy aránytalan ütemben növekedett
Beluszky Pál: Településpolitikai viták után – cselekvés közben –
80 új vizsgálódások előtt. – Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 76–86. p.
volna, részesült volna fejlesztési javakban, hanem ezirányú mutatóik a városi átlagérté-
keket sem érik el, helyzetük nemcsak a megyeszékhelyek között, hanem az egész vá-
roshálózatunkon belül hátrányos (pl. Kaposvár, Kecskemét, de még Békéscsaba is ► .
Továbbmenve: a településtudományok egyetlen szakembere sem adott eddig
(tudomásom szerint) meggy ő ző , vizsgálatokon, összehasonlító elemzésen, gondolatkí-
sérleteken alapuló választ arra, hogy a településhálózat-fejlesztésnek melyek a kívána-
tos arányai. Arra például, hogy egy hátrányos helyzet ű , fejletlen településhálózattal
rendelkez ő térségnek, megyének (mint pl. Szabolcs-Szatmár, Tolna, Zala megyék) „mi-
re van nagyobb, illető leg mire van el ő bb szüksége": dinamikusan fejl őd ő , népességfel-
vev ő , önfejl ő désre képes megyei központra, jól kiépült közép- és kisvároshálózatra, ne-
tán fejlesztett — fejlesztgetett? — falvakra? Ha a fejlesztés eszközei korlátozottak —
márpedig azok voltak és maradtak —, mi a legcélszer ű bb súlyozás, a legcélravezet őbb
id ő beli ütemezés? Célravezet ő -e az „arányos" fejlesztés? A megyeszékhelyekre vissza-
térve: néhány megyeszékhely gyorsütem ű növekedése egyértelműen a kívánatos arányú
településfejlesztés rovására történt? E városok er ő ltetett fejlesztése a településhálózat-
ban történ ő „eredeti felhalmozásnak" is tekinthet ő . Törvényszer űség, hogy a társadal-
mi-gazdasági fejl ődés egyes új szakaszai kezdetén (jelen esetben az agrártársadalom fel-
váltása az ipari társadalommal, illetve az azzal adekvát településhálózattal) a fejl ődés
területileg koncentrált formában történik, egy fejl ő dési periódus kezdeti szakasza a
területi különbségek fokozódásával jár. Az elmondottakból az is következik, hogy a
társadalmi-gazdasági fejl ő désben viszonylag elmaradt területeken másként ítélhet ő meg
a városodás üteme, a megyeszékhelyek fejlesztése, mint másutt. 6
E példával csak jelezni kívántam a felmerült kérdések összetettségét, s e pél-
dák hosszasan sorolhatók. Ám ez az összetettség a legtöbb kérdés kapcsán nem merült
fel, csak sommás szentenciák, illetve a „ki a hibás" kérdése (az OTK, a végrehajtás gya-
korlata, a nem megfelel ő eszközrendszer, a közigazgatás?). Tulajdonképp az a kérdés is
feltehet ő lenne, hogy egy hosszútávú koncepció eredményessége, jósága megítélhet
ő -e
6-7 év gyakorlata alapján? Annál is inkább, mert a településhálózat nagy tehetetlensé-
gi erő kkel jellemezhet ő , viszonylag lassan változó rendszer, s egyes hatások „átvezeté-
se" évtizedekbe kerülhet (faluállományunk legf őbb alapjellemz ő i még az agrártársa-
dalom hatásait mutatják ma is). E kérdés legfeljebb azért maradna „költ ő i", mert az
OTK nem rendelkezett valós id őbeli ütemezéssel, a feladatok id ő beli sorolásával; a
stratégia nem bomlott taktikákra, így az sem állítható, hogy a koncentrált fejlesztés
csak a stratégia kezd ő lépése lett volna. Az is kétségtelen, hogy a településekkel foglal-
kozó tudományok nem voltak felkészülve a településpolitikai viták során felmerül ő
kérdések megválaszolására. Mint említettem, e tudományágak vizsgálatai — legfel-
jebb! — a településfejl ő dés korábbi, makrofolyamatok irányította szakaszára jellemz
ő
ismérveket tárták fel, többnyire azokat sem kell ő mélységben.
Azt viszont talán igazságtalanság volna a vitázók szemére vetni, hogy az esz-
mecserében a „meglev ő " rossz taglalása, mint a javaslattétel, s a javaslatokból nem-
igen volt összeállítható egy következetes településhálózat-fejlesztési elképzelés. Az új
koncepció kidolgozása nem volt a településpolitikai viták feladata.
Viszont — még mindig a településpolitikai vita kritikájánál maradva — egy oly
vélekedést kell opponálnom, amely vélekedést pedig a vita majd minden résztvev ője
és csoportja — lásd VÁGI GÁBOR csoportosítását a Kritikában! — vallott. Tudniillik,
Beluszky Pál: Településpolitikai viták után – cselekvés közben –
új vizsgálódások előtt. – Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 76–86. p. 81
hogy a településhálózat formálása, állapota az OTK, a településpolitika, a megyei tele-
pülésfejlesztési gyakorlat függvénye.
3. A településpolitikai vitában tehát mindkét tábor — leegyszer űsítve nevez-
hetjük OTK-elleneseknek és OTK-apologétáknak — a településfejlesztés elméletéb ő l
(koncepció) és gyakorlatából eredeztette a településhálózat formálódását. Ez — meg-
ítélésünk szerint — a településfejlesztés lehet őségeinek túlértékelése. A vitákban el-
hangzott példák látványosak voltak, de számunkra nem meggy őző ek. Az aprófalvak
sorvadása, elnéptelenedése, elszegényedése, Gy ű rűfű exodusza nem vezethet ő vissza ki-
zárólag vagy f ő ként az OTK kategóriarendszerére, a megyei településfejlesztési elképze-
lésekre, még a „körzetesítés" kihatáSaira, a pénzelosztásra, a tanácsok megszüntére
vagy általánosan elterjedt elnevezésükre, a „szerepkör nélküli településre" sem (amely
elnevezés eredetileg „központi szerepkör nélküli település" volt, s ez többnyire helyt-
álló is).
A településállomány, a településhálózat térbeli rendje, e rend átformálódása,
egyes településkategóriák eltér ő ütem ű fejl ődése, növekedése vagy sorvadása alapvető-
en a termelőerők, a termelési eszközök fejlődésének, a termelés térbeli rendjének a kö-
vetkezménye. Nehéz tagadni, hogy egy agrártermelést folytató kézm ű iparral rendelke-
z ő gazdaság településrendje alapvet ő en más kell hogy legyen, mint egy ipari gazdaságé.
A mez őgazdasági keres ő k arányának 50-52%-ról (1949!) 17-18%-ra való csökkenése
(napjaink) alapvet ő en más helyzetbe hozta a falusi térségeket, csak más, ugyancsak ob-
jektívnek tekinthet ő tényez ő k — pl. a közlekedési lehet ő ségek változása —hatására áll-
hatott el ő az a helyzet, hogy a gazdaság ezen átalakulását, a termelés koncentrálódá-
sát, a foglalkozási átrétegz ődést nem követte a falusi térségek még er őteljesebb megráz-
kódása, a még nagyobb arányú elvándorlás, a gazdaságilag fejlettebb országokra jellem-
z ő város-falu arány kialakulása. Az volna csoda, ha ez a változás nem tükröz ődne a
falusi településállományon. A mez őgazdálkodásnál maradva: a modern technológia-
technika hatása nemcsak abban nyilvánul meg, hogy csökkenti az él őmunkaigényt, ha-
nem alapvet ő en megváltoztatta a praszti munka jellegét, a képzettség iránti igényt,
megváltoztatta az üzem központok és a term őföld munkaer ő-igénye közötti arányt
(aminek közvetlen településformáló kihatása a több falura kiterjed ő nagyüzemek eseté-
ben kézzelfogható, mivel ez is hozzájárul a tsz-székhelyek kedvezményezett helyzeté-
hez ► .
Messzemen ő és sokrét ű hatást gyakorolt a településhálózat formálódására a
közlekedési lehet ő ségek megváltozása az utóbbi évszázadban. A modern (gépi) közle-
kedés teszi egyáltalán lehet ővé az agglomerálódást, a napi munkábajárást (s ezáltal nem
kényszerül feltétlen elköltözésre a mez ő gazdaságból kiszorulók tömege, ez teszi lehet ő -
vé, hogy 17-18%-nyi agrárkeres ő-arány mellett a lakosság kétötöde falvakban éljen,
ezért lehet a falusi családok tetemes része kétlaki ...), ez tette lehet ővé a „körzetesí-
tést" is, tehát végs ő soron a falusi településállomány hierarchizálódását, az ellátási kü-
lönbségek fennmaradását és így tovább. Ezek az objektívnek tekinthet ő tényez ő k for-
málják els ő renden a településhálózatot, engednek meg bizonyos megoldásokat (pl.
intézménykoncentráció-körzetesítés), illetve kemény korlátait képezhetik a település-
fejlesztési elképzeléseknek. Ezen „objektív" folyamatokat gyorsíthatja vagy fékezheti
a településpolitika, kiküszöbölheti a nemkívánatos mellékhatások egy részét, megóv-
hat felesleges kitér ő ktő l, de a folyamatok ellenére legfeljebb durva adminisztratív ha-
Beluszky Pál: Településpolitikai viták után – cselekvés közben –
82 új vizsgálódások előtt. – Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 76–86. p.
talmi eszközökkel lehet „településfejlesztést" folytatni — ideig-óráig. Csak ilyen eszkö-
zökkel sikerülhetett a vörös khmernek „reurbanizációs ciklust" elindítani Kambodzsá-
ban, az áttelepedés hatósági engedélyhez kötése fékezi a városbaáramlást Kínában stb.
(A viharos gyorssággal népszer űvé vált jelszó, a falvak népességmegtartó képességének
fokozása is ilyen korlátokba ütközvén szelidült meg, s változott a „kistérségek" népes-
ségmegtartó képessége fokozásának igényévé, hallgatólagosan elfogadván az aprófal-
vakból történ ő további elvándorlást.)
A településformáló tényez ő k másik csoportja nem nevezhet ő „objektívnek",
nem fakad közvetlenül a termel ő er ő k fejl ődéséb ő l, ill. területi elterjedéséb ő l, ám a te-
lepüléspolitika, a településfejlesztés szempontjából külső adottság, feltétel. Az 50-es
évek er ő ltetett iparosítása, az ipari érdek feltétlen els őbbsége kikényszerítette a falu
„kiélését"; a mez őgazdasági árviszonyok folyamatosan kedvez őtlen helyzetbe kény-
szerítették a közepesnél rosszabb természeti feltételek között gazdálkodó mez ő gazda-
sági nagyüzemeket, s ennek.hatása ezen nagyüzemek települési hátterére egyértelm ű .
A háztáji termeléssel kapcsolatos — korábban többször változó — politika közvetlenül
kihatott a falvak stabilizálódására, „urbanizálódására" (legalább is a „telken belüli" ur-
banizációra) és így tovább. De a közlekedési tarifák megváltoztatása, a szociálpolitika
módosulása, az ágazatok közti jövedelemarányok alakulása, a gazdaság egyes ágazatai-
nak felfuttatása vagy háttérbeszorulása — mint pl. a szénbányászat változó szerepe —
mind-mind közvetlenül is hatnak a települések, a településhálózat helyzetére, formá-
lódására, noha nyilvánvalóan nem a településpolitika eszközei, változásaikat nem a te-
lepüléspolitikai érdekei szabják meg, s őt többnyire az ilyen s hasonló, a településekre
is kiható intézkedések térbeli, települési hatását fel sem mérik, nem mérlegelik. (Példa-
ként említik e vonatkozásban egyes vasútvonalak felszámolását, ami az ágazat — a
vasút — szempontjából indokolt lehetett, a „vasút" egészének gazdaságosságát növelte,
ám az érintett területre, településekre igen kedvez ő tlenül hatott, s elképzelhet ő , hogy a
gyakran emlegetett népgazdasági szinten ráfizetéses intézkedés volt. ►
Csak a három tényez ő csoport — „objektív" folyamatok, a településfejlesztés
hatáskörén kívül es ő szférák intézkedései, döntései, szabályozása és a tulajdonképpeni
településpolitika — településfejlesztés — hatásainak mérlegelése, kölcsönkapcsolataik
feltárása után, arányainak ismeretében lehet a településpolitikát értékelni, hatékonysá-
gát, káros vagy hasznos kihatásait felmérni, reális fejlesztési célkit űzéseket kidolgozni.
Csak az el ő bbiek ismeretében ítélhetjük meg helyesen a helyi önállóság, az önkormány-
zat lehet őségeit, válaszolhatunk a kérdésre: milyen mértékben „rendelkezik" egy helyi
közösség lakóhelyével? Tehát a történtekért kizárólag a településfejlesztésben, a tele-
püléspolitikában keresni a felel ő st — helytelen következtetésekre vezet, nehezíti a reá-
lis célkit űzések megfogalmazását.
(Csak a teljesség kedvéért: a sikerek sem kizárólag — els ő sorban! — a terület-
fejlesztés sikerei. A vidék iparosítását sikeres akcióként könyvelhetné el a területfej-
lesztés; csakhogy ebben az id őszakban a vállalati érdek is ezeket a lépéseket diktálta a
gazdaságnak. Az extenzív növekedés érdeke volt a vállalatoknak, s miután a hagyomá-
nyos ipari központokban a növekedés feltételei már korlátozottak voltak — munkaer ő ,
infrastruktúra —, a vállalatok megindultak a munkaer ő , az olcsó infrastruktúra után —
vidékre. E vállalati érdek híján aligha következik be a látványos siker; gondoljunk a f ő -
városból kitelepítésre ítélt ipartelepek körüli évtizedes hercehurcára.)
Beluszky Pál: Településpolitikai viták után – cselekvés közben –
új vizsgálódások előtt. – Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 76–86. p.
83
4. Kétségtelen, hogy a települések, a településhálózat modernizációja értékek
pusztulásával is járt (a tájba, a településbe, a m űvi környezetbe fektetett munka épp
úgy pusztulhatott — elhagyott házak, tanyák, pusztuló kertek —, mint a falusi munka-
kultúra egyes elemei, a közösségi élet megnyilvánulásai, spirituális értékek, a népi épí-
tészet, a tárgyi kultúra alkotásai és így tovább ► . Az is kétségtelen, hogy a modernizá-
ció, az „új rend" oltárán válogatás nélkül, kímélet nélkül áldoztuk fel a régit, nem-
egyszer a készen kapott, de „régi" értékeket is. Ennek a régi értékek megbecsülését
nem ismerő , gyanakvó, olykor dühödt, olykor naiv pusztításnak a következményei
alig(ha) orvosolhatók. (Más kérdés, hogy a készen kapott értékek legtöbbje ugyancsak
rövid id ő n belül megkopott. Más kérdés? Egy szervesebb fejl ődés talán az „új értékek"
meger ő södését is segítette volna?) S az is kétségtelen, hogy a régi közösségek felbomlá-
sa, az újak kialakulatlansága, a felülr ő l osztogatott közösség-minták hatástalansága
százezreket (milliókat?) fosztott meg a „szocializáció" lehet őségétő l, a követhető élet-
mintáktól, erkölcsi támaszuktól. A következmények vitathatatlanok (marginalizálódás,
individualizmus, deviancia, pszichés ártalmak stb. ► . Ám ezen tényeket — vitathatatlan
tényeket! — érzékelve a megoldást a korábbi állapotok visszaállításától remélni, a „kon-
zerválástól" s szinte csak attól remélni: a folyamatok félreértése, elhibázott törekvés,
olykor naivitás. Az el ő relépés során keletkez ő gondokra adandó tipikus gondolkodási
válasz: a régi még mindig jobb volt, tehát: vissza a régihez. Ez a reakció a településpol i-
tikai viták során is bekövetkezett, benne jelent ős teret nyertek a retrográd elemek.
Megszületett a jelszó: „vissza a régi közösségekhez!"; „vissza a faluba!". A helyes jelszó
— vélhető leg — pedig az lenne: „el ő re az új közösségekhez!". Mely új közösségek ma-
gukba zárhatják a régiek értékes elemeit is, természetesen. (A „pávakörös" mozgalom,
a kabolás kemencék begyújtása a Hegyközben, a téltemetés lehet idegenforgalmi látvá-
nyosság, játék, muzeális értékek ő rző je, egyének önmegvalósítása, de a falu életét oly
közösségek formálhatják, amelyek pl. az agrárkistermelés közösen végezhet ő elemeinek
szervezésére a laku Ina k.)
A „vissza" vallói olykor szándékoltan vagy akaratlan a zavaró tényeket is fi-
gyelmen kívül hagyták, idealizált képet festve a régi faluról, a melenget ő közösségek-
rő l, a természetközeli, egészséges életmódról, a romlatlan erkölcsökr ő l, az óvó-segít ő
családról és így tovább. Mintha meg sem íródtak volna a falukutató mozgalom köny-
vei! Az örömtelenül gyarapodó, egykéz ő Kemsér ő l. A puszták népér ő l, a tardi summá-
sokról, a cifra nyomorúságról, a Viharsarokról. A boldog emberr ő l, a néma forradalom-
ról. Nem valószín ű , hogy a vitázók ebbe a világba szeretnék visszavezetni a falut, a ta-
nyát (meg a várost is persze). E/őre kell kitörni a jelen gondok közül.
Frissebb s konkrétabb, településpolitikai jelleg ű példát említve: a körzetesítés
— a községi tanácsok, az iskola, a tsz megszüntetése egyes községekben, s több község-
re kiterjed ő hatáskör ű intézmények szervezése — az aprófalvas régiókban számos ne-
hézséget okozott, hozzájárult a településkategória sorvadásához. Anélkül, hogy az alap-
ellátás bonyolult, vitatott kérdéskörébe itt elmélyülnénk — alább még visszatérünk e
kérdésre —, summázva leírjuk: e körzetesítések egy része indokolt volt, más megoldás
híján. (Két-három-tíz iskoláskorú gyermekkel rendelkez ő falvak!) A panaszok orvoslá-
sának is csak esetenként lehet megoldása a „visszakörzetesítés". Legtöbbször a körzete-
sített intézmények zavartalan m ű ködésének feltételeit kell megteremteni, amir ő l gyak-
Beluszky Pál: Településpolitikai viták után – cselekvés közben –
84 új vizsgálódások előtt. – Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 76–86. p.
ran megfeledkeztek a körzetesítés során (rugalmas tömegközlekedés, távközlés, mozgó
szolgáltatások stb.).
A példák hosszan folytathatók, a summázat rövid: a településhálózat ért ő
— megért ő ! —, „szelid technikákat" is alkalmazó modernizációja is jár(hat) feszültsé-
gekkel, az egyéni sorsok nehezülésével, egyensúlyzavarokkal (hát még az értetlen mo-
dernizáció!), ám ezek elől előre kell menekülni. (Remélem feleslegesen, de megismét-
lem, mindez nem a múlttal való szakítás igénye!)
5. Az Ötödik megjegyzés az el őző pontban mondottakra rímel, s csak ennyi:
a településhálózat változó rendszer. A változás, az átformálódás szükségszer űen elha-
lást is jelent; az új tagadja a régit. Pusztulhatnak, elhalhatnak, teljesen átalakulhatnak a
formák (falukép, alaprajz), szervezetek (közösségek, önkormányzat, intézmények),
rendszerek (a teljesen elnéptelenedett, majd üdül őtelepüléssé váló falu fennmaradt
ugyan, de teljesen más rendszert képez ► , elhalhatnak a települések is (Gy ű r űf ű ). Az ál-
talunk ismert — siratott — „hamisítatlan", jellegzetes falukép legtöbb helyütt 6-7 évti-
zedes, a XVIII. század óta már a harmadik, esetenként negyedik(!), gyökeresen meg-
újult faluképet jelenti. Gy ű r űfű elnéptelenedése sokkoló hatású volt; kiváló történé-
szük, SZABÓ ISTVÁN viszont hozzávet ő leg 18 ezerre tette középkori falvaink számát.
A faluközösség jellege, szerepe, feladata is más volt a jobbágyfalvakban, a XIX. század
második fele paraszti falvaiban, s átalakult a polgárosodó falvakban is.
A maradandóságot, a változatlanságot is számonkérni önmagában is öncélúan
a „jó" településfejl ődéstő l, területfejl ődéstő l — legalábbis vitatható szempont. Nem le-
het mindig és öncélúan feladat egy-egy terület népességszámának fenntartása; az elván-
dorlás nem mindig istencsapása. (Csak játék: az Alföld II. világháború utáni népesség-
veszteségét felemlegetve gondoljunk arra: mi lett volna, ha annak idején — a XVIII.
században, egy másik felszabadulás után — a Felvidéken, Svábföldön, Bajorországban
eredményes népességmegtartó politikát folytatnak?) A „csak az a jó, ami nagy" b űvö-
letéb ő l mintha már kezdenének megszabadulni; meg kellene a „csak az a jó, ami nö-
vekszik" gondolatától is.
6. Két rövid, de sokfelé szerteágazó megjegyzés. Az els ő kapcsolódik a 2.
pontban felvetett kérdéshez is: kell-e több településpolitikai vita? Az OTK él ő halott:
megszüntek a tilalmi táblák, a várossá nyilvánítás merev követelmény-rendszere, az
OTK kategóriái, oldódott a túlközpontosított irányítás, változott a pénzelosztási rend-
szer.
Igaz. De korántsem rendelkezünk tartalmas elképzeléssel településeink, tele-
püléshálózatunk fejl ődésérő l. Nincs stratégiai célunk, nincs elképzelés a szocialista tár-
sadalomnak megfelel ő településr ő l, településhálózatról (kellene hogy legyen?, van egyál-
talán?). Nincs „szocialista urbanisztika" sem, csak technológiai, közgazdasági, esetleg
népjóléti célok.
Nincs valamennyire is elfogadott „közmegegyezés" a részterületeken sem. Mi
legyen a településfejl ődés alapvető szempontja: a hatékonyság vagy a társadalmi (szo-
cialista? ► igazságosság? Az OTK mintha az el őbbi felé hajlott volna, a bírálatok nyo-
mán átformálódó településpolitika az utóbbi felé. Mennyire engedjünk teret a „szelíd
technikának" a településfejlesztésben? Az elmélet hajlana a társadalmi igazságosság el ő -
térbe állítására, ennek az érvényesítése azonban roppant drága. (A gyakorlat a gazdasá-
gi kényszer hatására csak végs ő esetben s a legszükségesebb mértékben hajlik a társadaL-
Beluszky Pál: Településpolitikai viták után – cselekvés közben –
új vizsgálódások előtt. – Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 76–86. p.
85
mi igazságosság szempontjának érvényesítésére; lásd nyugdíjasok helyzete, szociálpoli-
tika, hátrányos helyzet ű területek stb.) A második gazdaság állandó térnyerése együtt-
járhat-e a társadalom és gazdaság intenzív fejl ődésével?
Alapkérdések várnak tisztázásra. Ezért kellhetnek a további viták ..., s f ő leg
vizsgálódások.
7. A településpolitika alapkérdéseinek tisztázatlanságáért természetesen nem
tehető (kizárólag) felel őssé a településtervezés és fejlesztés elmélete és gyakorlata, a te-
lepüléstudományok. Átfogó társadalmi célkitüzéseinkben is elbizonytalanodtunk. A
korábban lelkesítő , mozgósító erej ű célok („a szocialista társadalom felépítése") mára
túl általános, túl távoli, a részletekben pedig tisztázatlan feladatokká váltak (Id. a „szo-
cialista életmód" vitákat).
Részletek ... A differenciálódás (jövedelmi, társadalmi, települési) hajtóer ő ,
cél vagy elt űrt rossz? A vagyoni differenciálódást elfogadtuk (?); igaz, a szociális (szo-
cialista?) szempontok elsikkadtak; a differenciálódás dícsérgetése közben elfeledkez-
tünk a létminimum alatt-határán él ő kr ő l. A társadalmi egyenl őtlenségeket hivatalos
ideológiánk s a társadalom nem fogadta el, de a korábbi egyenl őtlenségek újratermel ő-
désérő l, a csoporthoz, réteghez való tartozás er ősöd ő kihatásairól egyre több híradás
szól. Az esélyegyenl őség gyakran emlegetett elvének megvalósítására lagymatag s er ő -
sen korlátozott kísérletek történnek különösebb eredmény nélkül (Id. pl. a fels őfokú
tanintézetekben való továbbtanulás esélyeit társadalmi csoportonként). S ez az elfoga-
dott-elt űrt differenciálódás hogyan épül — immár „ciklikusnak" felfogott — társadalm i-
gazdasági fejl ődésünk egyes szakaszaiba? Elképzelhető-e fokozódó jövedelmi, társadal-
mi egyenlőtlenségek mellett kiegyenlítődés a települések között?!
„Ideológiai" megfontolás vagy pénzhiány miatt vonul ki az állam egykor
magára vállalt kötelezettségeib ő l, a lakásépítésb ő l, s szeretne kivonulni az infrastruktú-
ra-fejlesztésb ő l? Kedvez ő -e a társadalom „kikristályosodása"? Lesz-é számottev ő ered-
ménye a véget nem érő reform-vitáknak? A kérdéseket hosszan folytathatnám; bárki
folytathatná. Nem könny ű tehát a településtervez ő kenyere manapság. Társadalom-el-
méletünk s gyakorlatunk jelen állapotában aligha ad útmutatást munkájához. (Boldog
idő, amikor a településhálózat-tervezéshez alaptérkép, körz ő s néhány fajlagos mutató
kellett!)
JEGYZETEK
Ld. pl. ANDRÁSFALVY BERTALAN tanulmányát: Falusi m ű veltségi csoportok Baranyában,
1975. (Az agglomerációs és urbanizációs folyamatok mikéntje a mai falu társadalmi ré-
tegei és m ű veltségi csoportjai szerint). — In: Vonzáskörzetek - agglomerációk I. MTA
DTI. Értekezések, 1978. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982. A szerz ő meggy ő zően bizo-
nyítja, hogy a társadalomtörténeti, településtörténeti múlt, a meghatározott társadalmi
állásban kialakított reakciók, viselkedési formák, életvitel, közösségi normák milyen szí-
vósan élnek, átalakulva is hatnak, s hatásuk milyen er ősen befolyásolta az alapfolyamato-
kat (az ún. ötvenes években is!). Hasonló következtetések adódtak Varsány vizsgálata-
kor is (BODROGI TIBOR /szerkJ Varsány. Tanulmányok egy északmagyarországi falu
társadalomrajzához. — Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.),
Beluszky Pál: Településpolitikai viták után – cselekvés közben –
86 új vizsgálódások előtt. – Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 76–86. p.
2. Noha a második gazdaság rohamos terjedése s mindaz ami vele jár (a munkában töltött id ő hosz-
szabbodása, alacsony munkaintenzitás az els ő gazdaságban, olykor primitív technikák a
másodgazdaságban stb.) némiképp óvatosságra int, amikor gazdasági fejl ődésünkre foly-
tonosan, s eufórikusan az intenzív jelz őt használjuk.
3. ENYED I GYÖRGY: Gazdaságpolitika és területi fejl ődés. Valóság, 1978. 3. sz.
4. Uo.
5. Noha az Országgy ű lés 12/1980-195. számú határozata nem említi az OTK hatályon kívül helye-
zését, megjelenése a gyakorlatban mégis az OTK teljes mell őzését jelenti.
6. Ld. még: BE LUSZKY PÁL: Margó. — Földrajzi Értesít ő , XXX. 1981. pp. 319-336.