Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.

TANULMÁNYOK

1988. 2. évf. 2. sz. pp. 3-18

JUHÁSZ PÁL:

A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS A FALUOSZTALYOK
ELMÉLETE

Emberképünk tizenöt évvel ezel őtt

A hatvanas évek második felében, a gazdaságirányítási mechanizmus reform-
jával párhuzamosan, gazdaságpolitikánkban és a gazdasági döntésekkel foglalkozók
gondolkodásmódjában a gazdasági növekedés feltételeire és tartalmára vonatkozó új
képzetek kerültek el őtérbe. Azóta beszélünk az extenzív növekedés lehet őségeinek
besz ű k ű lésérő l és az intenzív növekedési pályára való áttérés szükségességér ő l (ami
JÁNOSSY FERENCet nevezetes 1969-es cikkének megírására késztette); akkor került
előtérbe a „human capital" fogalomkörének tanulmányozása (KOVÁCS JÁNOS, TI-
MÁR JÁNOS, BRÓDY ANDRÁS zárt input-output modellje, munkaer ő re és képzett-
ségi szerkezetre épített termelési függvény számítások stb.); akkor tört át a közgondol-
kodáson, hogy a gazdasági növekedésben a szolgáltatói szektornak kitüntetett szerepe
van (három-szektoros növekedési modellek, az „oktatás-gazdaságtan", „egészségügy-
gazdaságtan" stb. hivatalos tudományszakká válása); akkor fogadta el a termel ő i appa-
rátus, hogy a földrajz, a szociológia, a szociálpszichológia, néprajz stb. egyúttal a köz-
gazdaságtan segédtudományai is. Átalakult viszonyunk a múlthoz: a történelmi példák-
nak egyre kevésbé a mával való szembeállítás volt a célja, hanem, hogy megértsük a má-
hoz vezet ő folyamatokat és azokat a strukturális hagyományokat, amelyek mai lehet ő -
ségeinket is keretbe fogják. A múlt elemzése a hosszútávú tervezés alaptudományává
vált. (Így pl. a körjegyz őség intézménye a szakszer ű közigazgatásra törekvés korábbi
példájává.) Elmondható, hogy a tervez ő i, gazdasági döntéshozói voluntarizmust ekkor
szorítja ki a gyakran aggályos, értékeit, kapcsolódási pontjait, illetékességi területét és
eszközeit megfogalmazó „felvilágosult" intellektualizmus. Kialakul, illetve újjászüle-
tik a szakszer űség, a rendszerszemlélet, a normatívitás kultusza; a hatalmi alközpontok
szaporodásával és egyenjogúsodásával polgárjogot nyer, hogy különböz ő létsíkokat és
élettereket eltér ően kell számbavenni, szabályozni és igazgatni.
Annak a gondolkodásmódnak és döntési rendszernek kialakulásában, amely-
nek ideológiai leképez ő dése és kés ő bb hivatkozási alapja az országos településfejlesz-
tési koncepció volt, természetesen nem csupán az intellektualizálódás és a gazdasági-
társadalmi fejl ő dés területi vonatkozásai számbavételének felismert szükségessége
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.
4

játszott szerepet. Két pozitív hatásúnak tekinthet ő , sürgető bb ok is közrejátszott ab-
ban, hogy az igazgatási rendszer megújítsa normarendszerét: 1. a gazdaságpolitika
megváltozása miatt gyorsan n őttek az infrastruktúrára fordított összegek és ezek ará-
nya a nemzeti jövedelemben (egészen 1975-ig); 2. megn őtt a területi pártbizottságok
és a tanácsi szervek aktivitása. Részben éppen a nagyobb pénzügyi lehet őségek miatt,
részben a vidéki ipartelepítési kampány teremtette alkuhelyzetek szaporodása miatt,
legfő képp pedig azért, mert a mechanizmusreform után (átmenetileg) megn ő tt a ho-
rizontális koordináció és a kijárások („lobbyzás" ► szerepe.
A feladat tehát kett ős volt: most, hogy a településfejlesztésnek és a térszer-
kezet alakításának képz ő dtek az iparfejlesztés pillanatnyi feladataitól, alkalmi kam-
pányoktól és vészhelyzet szülte pániktól független, hosszú távra biztosítottnak lát-
szó forrásai, ki kellett alakítani a fogalmi kereteket (alapszint ű stb. ellátás, ellátási
körzet, ...) és a célrendszert (fölzárkóztatás, területi kiegyenlítés, kielégítend ő közös-
ségi szükségletek), amelyekre támaszkodva egy racionalitásra törekv ő redisztribuciós
rendszer döntési normákat tud alkotni, kalkulálni és tervezni tud; és emellett a társa-
dalmi érdek primátusán ő rköd ő központi igazgatásnak úrrá kellett lennie azon a (néha
nyilvánvalóan irracionális helyi fejlesztéseket szül ő ) anarchián, ami abból fakadt,
hogy egy-egy aktív tanács kapcsolatain, egy-egy tsz vagy vállalati vezetés szándékain
múlt az, hogy az infrastrukturális források b ő vülésének kezdeti szakaszában mihez
tudott egy-egy település pénzt szerezni. Rendet kellett teremteni, mégpedig oligarchi-
kus rend helyett bürokratikus rendet.

Hierarchia, komptencia, szakszer űség

Ennek a rendnek része volt a döntési rendszer decentralizálódásának tudomá-
sul vétele, ső t, bizonyos mértékig még er ősítette is a decentralizációt, legalizálta az
alkut és a horizontális koordinációt. De úgy tette ezt, hogy elosztotta az illetékességi
köröket: a hierarchia melyik szintje (s a szint melyik hivatala) milyen érdekek képvi-
seletére jogosult — és a többieket, legf ő képpen pedig a hierarchián kívül állókat arra
késztette, hogy a fölülről kompetensnek minősített csoportokra bízzák képviseletüket
és ügyeik intézését. S mivel az irányító, szabályozó és koordináló bürokrácia egésze
felvilágosult és népboldogító önbizalommal egyre több kérdésben önmagát találta a
közjó letéteményesének és ezért az anarchia elkerülése céljából olyan kérdések kezelé-
sére is közös játékszabályokat alkotott, amelyekkel eddig ilyen általánosan nem fog-
lalkozott (településrendezési tervek, telkesítési és építési szabályok újjáalkotása, tra-
dicionális intézmények kiszorítása a jogrendb ő l,...), a decentralizáció ellenére általá-
ban véve nem er ő södött, hanem gyengült a demokrácia.
Persze a demokrácia illúziójának elillanásában nem a közigazgatási hierarchia
újjárendezésének és meger ősítésének volt csak szerepe, hanem annak a döntési norma-
rendszernek és azoknak a cselekvési kereteknek is, amelyeket a településfejlesztési
koncepcióval párhuzamosan kidolgozott egyéb infrastruktúra-alakító programok
alakítottak ki. (Közigazgatás-korszer űsítési, közlekedésfejlesztési, oktatáskorszer ű sí-
tési, egészségügyfejlesztési, belkereskedelmi stb.) Mindezen koncepciók sajátja, hogy
a kérdéseket szakszer ű ségi és ágazati gazdaságtani kérdésként kezeli, feltételez az
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.
5

egyes embercsoportok feje fölött létez ő és mindenképpen preferálandó közjót és ezért
feladatát valamiféle meghatározott célfüggvénnyel rendelkez ő optimalizálási feladat-
nak képzeli el. Így a politikai kérdések a szakmai kérdések á/arcában jelennek meg.
(Ez a gondolkodásmód „meg ő rizve megszünteti" növekedéselméleti kiindulópontját.
Egy ökonomista világképben ugyanis az infrastrukturális ágazatok gazdaságtanának
s ezen belül a human capital tanulmányozásának önállósulását éppen az a növekedés-
elméleti felismerés indokolja, hogy az élet újratermelésének körülményei meghatároz-
zák a gazdasági növekedés esélyeit. Ha ezek után az ágazati, szakmai ideológiák a na-
technológiai és fázisgazda-
turálisan meghatározott feladatok végrehajtását kizárólag
ságossági meggondolásoknak rendelik alá, lehet, hogy nem csupán javítják, hanem
rontják is az élet újratermelésének körülményeit. Megszülethetnek például olyan ab-
szurd dogmák, hogy a szaktantermek fontosabbak annál, mint hogy a gyerekközös-
ségnek otthona legyen. Mindenképpen elsikkad meggondolásaikból a hétköznapi élet
rendje.)
A standardizált — normák képét ölt ő — technológiai és szervezeti ideálok
(milyen egy megfelel ő kórház, iskola vagy ABC áruház, milyen a rendje egy hivatal-
nak, egy vállalatnak, egészségügyi vagy kulturális intézménynek stb.), és a korszakot
jellemz ő primitív ökonomizmus, amelynek korlátoltsága az optimális üzemnagyság
óhajtott és állandóan megtalálni vélt kategóriájában s ű r űsödött össze, a rendelkezési
jogot magánál tartó bürokráciának oly sok megoldandó feladatot adott és olyan zárt
fogalmi rendszert kínált, hogy kívülr ő l jöv ő meggondolások (akár a kritikusoké, akár
az általuk kezelt intézmények használóié) e körbe néhány évig nem is tudtak behatol-
ni. Kezükben volt a panácea. A 70-es évek elejére összeállt a nagyív ű koncepció.
Van pénz, de ezt a pénzt optimálisan kell fölhasználrtí. El őször is nem sza-
bad elpazarolni olyan létesítményekre, amelyek nem lesznek kihasználva. Az ilyen
— lehetséges — létesítményeknek két csoportja van. Egyik csoportjuk azért fölösle-
ges, mert olyan falvakban vagy tanyás részen lenne, amelyek úgyis megsz ű nnek. Mert
Isten háta mögötti falun vagy tanyán élni rettenetes és ha az állampolgárokat meg-
kötnénk ott, éppen az emberi fölemelkedést ő l zárnánk el ő ket. Az emberek tudják
Is ezt s az elmúlt két évtized, különösen a 60-as évek nagyarányú elvándorlása ezek-
bő l a terekb ő l bizonyítja, hogy a városias élet iránti igények uralkodóvá váltak. (Egyes
VÁTI-ban készült aggálytalan extrapolációk többszáz falu teljes elnéptelenedésével
számoltak.) És szükség sincs ezekre a településekre, mert az iparosodó, nagyüzemi
(tömbös(tett növénytermeléssel és koncentrált állattenyészt ő telepekkel dolgozó)
mezőgazdaságnak nem lesz szüksége a röghözkötött munkaer ő re, az ipar pedig gyár-
ipar, amelyiknek el őnyös a népességkoncentráció. A paraszti kultúra hagyományai-
nak elvesztése persze nagy kár, de ezzel jár a fejl ődés és ez szolgálja az ország kultu-
rális integrálódását, az állampolgári egyenjogúságot. (Mindenki egyformán lehet hi-
vatalnok vagy proletár.)
A kihasználatlan létesítmények másik csoportja ott lenne, ahol a potenciá-
lis igénybevevő k nincsenek elég sokan. De ez a meggondolás már átvezet bennünket
a területi beruházási döntések egy másik kritériumához. Amennyiben intézmény-
létesítésr ő l van szó, a beruházás mérete nem természett ő l meghatározott (bolt, pos-
ta vagy iskola lehet egy lakóházhoz kapcsolt helyiség is és palota is). Az az állítás,
hogy egy áltatában vett intézménytípus ellátási körzete nem elég népes, magában
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.
6

hordja az optimális üzemnagyság kategóriájába foglalt igényrendszert. Illetve, mivel
a 70-es évek magyar ágazati irányító hivatalainak eszmerendszerében szinte axióma
volt, hogy minél nagyobb egy szervezet (vállalat, tsz, kórház, iskola ...), annál jobb
lehet, az eldöntend ő kérdés az volt, hogy mekkora az a minimális intézményméret,
amelyik még szakszer ű en és gazdaságosan üzemeltethet ő.
A célszer ű üzemméret problémájával kongruensen építhet ő föl az ellátási
körzet és az ellátási körzetek hierarchiájának fogalom rendje. S erre támaszkodva
az a hierarchikus térbeli rend, amelyben az országos településfejlesztési koncepció
megfogalmazta magát. S így el ő állt az a hivatkozási alap és értékrendszer, amire nem
csupán a beruházási döntéseknél lehetett támaszkodni, hanem tájékozódási mez ő ként
szolgált az igazgatási hierarchia átalakításánál, az oktatásügy, az ÁFÉSZ, a tsz és az
ipari szövetkezeti hálózat átalakításánál, a munkaer ő piac szabályozásánál, az út- és a
közlekedési hálózat fejlesztésénél, a lakásépítési hitelfeltételek meghatározásánál stb.
Természetesen nem a koncepció kialakítóinak törekvései voltak az összes centralizáló
és koncentráló folyamat mögött. Az ő „vétkük" csupán az, hogy túl meggy őz ő fogal-
mi rendet építettek föl s e mögé sok egyéb törekvés elbújhatott.
Pedig a logikai építményben van legalább két olyan önkényes lépés, amely-
nek önkényessége csak azért nem volt nyilvánvaló, mert ez az építmény itt és akkor
született meg. Egyik abból az érzékcsalódásból fakad, hogy egy-egy gazdasági vagy
közösségi ellátó szervezetnek van a kor által meghatározott technológiája és szerve-
zete. (De hát aki nem ismeri a telefont, mint munkaeszközt, az nem tudja, hogy még
a legszakosodottabb gyártást is lehet dekoncentrálni vagy azt, hogy az ügyintézés nem
kíván jelenlétet; aki csak szakosodott bürokrácia által ellen ő rizhető és irányítható köz-
szolgálatot ismer, az nem tudja, hogy irodaépület, s őt, kötött munkahely nélkül is sok
szolgáltatás ellátható stb.) Igy azokban az egyre inkább tayloriánus elvek szerint szer-
vező dő intézménytípusok modelljében (szakosodott részlegekb ő l álló s ezért nagy
kórház, hierarchiába szervezett szaktanárok testületéhez alakított iskola, szakosodott
vezetési szervezet felügyelete alá helyezett s mindig szem el őtt lévő tagolt munkaszer-
vezet stb.) gondolkoztak, mint egyedül lehetségesekben, s őt, mint az ideális jöv őt meg-
testesít ő kben, amelyet az egyes ágazatok, szakmák kormányzó értelmiségi csoportjai
kialakítottak.
Logikai építményük másik önkényes, de talán még inkább szükségszer ű lé-
pése az volt, hogy képzeteikben egy-egy szint ellátó intézményeinek körzeteit és egy-
egy területhez kötött szervezet határait — még az ökonómiai racionalitás csorbulása
árán is — lehet ő leg egybe akarták tolni és ugyanazon a településen igyekeztek kijelölni
a központját. Hisz az állampolgárnak az a jó, ha ugyanott találja meg az illetékes taná-
csi hivatalt, kórházat és bevásárlási lehet ő séget. Igy a szolgáltató vagy igazgatási kör-
zetek természetes vagy történeti hierarchiája egyetlen területi hierarchiába rendez ő -
dik. A települések rangja és így jogosultsága a redisztribuciós rendszerben egyértelm ű-
vé válik. (De hát éppen ez az egyértelm ű ség teszi jól kézbentarthatóvá az alkufolyama-
to kat.
(Hogy mennyire kultúra-függ ő az, hogy az els ő logikai ugrásból következik-e
a második, azt jól mutatja az USA példája: az igazgatási központ lehet ő leg nem ott
van, ahol a county vagy az állam üzleti központja; az iskolakörzet elválik az önkor-
mányzati körzetekt ő l; a járásbíróság, a középiskola és az igazgatási központ gyakran
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.
7

más településen van stb. Tudatos törekvések akadályozzák a települések egyenrangú-
ságának felbomlását.)
Miután a 60-as években a falvak és kisvárosok kizárása a nemzeti termék
felhalmozásra szánt részéb ő l megsz ű nt — azért is, mert enyhült az agrárolló; mert a
tsz-esítés után a mez őgazdaság új üzemrendszerét a központi beruházási források be-
vonása árán is stabilizálni kellett; mert a növekv ő lakossági fogyasztási alapokat egy-
re nagyobb mértékben felhalmozták az emberek s így feszültség alakult ki az újuló
lakásállomány, az ugrásszer űen emelked ő iskolázottsági szint és élénkül ő népesség-
cserél ődés miatt megn őtt igényesség és a települési környezet között — valóban ki
kellett alakítani megújításának koncepcióját. Ebben a takarékossági szempont, „a for-
rások ésszer ű fölhasználásának elve" nem csupán a sz ű kösség ténye és a racionalitás•
igénye miatt került bele, hanem olyan élmények hatására is, hogy világos elosztási
értékek híján a kijárás vagy egy-egy gazdálkodó szervezet reprezentáció-igénye miatt
anarchikus intézményfejlesztések is történtek. Legf ő bb gyengéje az akkori koncepció-
nak ugyanaz, mint a kialakításával párhuzamosan folyó ipartelepítési kampánynak: a
korábbi történelmi állapotban kialakult, adott szervezet ű intézményrendszer kereté-
ben, a szervezetek irányító elitjének — igaz, ekkorra már intellektualizált — értékrend-
szerének megfelelően szándékoztak szolgálni a nép javát (A tennivalók így inkább jó-
szolgálati feladatnak, mint a gazdasági és társadalmi életet megújító cselekvési program-
nak t ű ntek.)
Az ipartelepítés alárendel ődött a vállalati központok munkaer őszerzési, bér-
szabályozást ellensúlyozó, támogatási jogcímeket gy űjtő manipulációinak s nem szol-
gálta (sőt, gátolta) az egyes vidékek munkahelygazdagításában rejl ő legfontosabb gaz-
dasági lehet őség kihasználását: hogy így integrálttá válhat a nemzetgazdaság, több
alternatívában szervez ődhetnek a munkamegosztási kapcsolatok, gyorsulhat és rugal-
masabbá válhat az újratermelés folyamata. A közösségi intézmények és a térbeli infra-
struktúra fejlesztése pedig részben a vállalati igényekhez kapcsolódott, részben pedig
a különböző részrendszerek (egészségügyi ellátástól a kereskedelmi ágazatokon át a
közlekedésig) korábbi okok miatt kialakult centrális hálóit tolta egymásra, omnipo-
tens központokat teremtve. (S konzerválva a többi település közösségi szervezeteinek
impotenciáját.)
A településfejlesztés szentesített mechanizmusa így tovább er ősítette a ha-
gyományos megyei (és járási) partikularizmust. Mégpedig mindkét értelemben: a te-
rületi korlátoltságot és azt a döntési mechanizmust, amelyik a közügyeket a tisztvi-
selő elit belügyeként kezeli. A tárgyi és szociális infrastruktúra fejlesztése így (lehe-
tő leg olcsón) megoldandó „ellátási feladattá" válik s legfontosabb gazdasági funkciója
szorul háttérbe: az, hogy új gazdasági tevékenységek születését segíti, hagyományos
tevékenységek megújulását szolgálja azzal, hogy lehet ővé teszi másfajta bekapcsoló-
dásukat a nemzetgazdaságba: az újratermelési folyamatokat teszi gyorsabbá, felhasz-
nálóra figyel ő bbé, változékonyabbá. A fejl ődésnek ezt a hatását leginkább a máso-
dik gazdaság tudta kihasználni — annak ellenére, hogy az infrastruktúra szerkezete
születési módjából következ ően inadekvát vele.
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
8 Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.

Kortárs kritika

SZELÉNYI IVÁN 1973-ban ennek a fejlesztési politikának hatásait számba-
véve alakította ki a faluosztályok elméletét. Munkatársaival akkor készítette el ő a
100 falu vizsgálatot. A terepbejáráson szerzett tapasztalatok és a KONRÁD SZELÉ-—

NYI páros korábbi sikeres lakásosztály-elemzéseinek élménye késztették arra, hogy
kialakítsa ezt a hipotézisrendszert, amely jól illeszkedik a késleltetett városfejl ődés
elméleti koncepciójába is. Módszertani alapötlete, hogy ha — WEBER nyomán — a
különböző részpiacokon értelmezett státuscsoportok kategóriája sikeresen alkalmazha-
tó a polgári társadalom társadalmi tagolódásának elemzésére, a mi viszonyaink kö-
zött hasonló sikerre kell vezetnie az állami redisztribució részrendszereiben megha-
tározható státuscsoportok elemzésének is. A hipotézisrendszer magja, hogy a telepü-
lésfejlesztési, intézményfejlesztési és munkahelyteremtési célú redisztribució — együtt
a szigorú és hierarchikus körzetesítéssel — nem csupán a nemzeti jövedelemnek azt a
részét vonja el egyes településekt ő l, és adja oda másoknak, ami bekerül az állami költ-
ségvetésbe. Hatása, hogy igen gyorsan újraértékeli az állampolgárok kezében lév ő nem-
zeti vagyont is: a fejlesztend ő , még egyértelm űbben központtá váló településeken föl-
értékeli az ingatlanokat és az intézményeiket veszt ő kben pedig értéktelenné teszi azo-
kat. (Akinek jó helyen van, annak adatik, akinek rossz helyen, attól elvétetik. ► Ezen
túl látványosan átértékeli a munkaer ő piac színtereit is. A fejl ődő településeken hirte-
len n ő meg a (többnyire képzett) munkaer ő iránti kereslet, míg máshol a képzettek
iránt megsz ű nik, a többiek iránt pedig csökken a kereslet.
Az állampolgárok lehet ő ségeinek, vagyonának és keresetének egyirányú és
egyértelm ű változásai a migrációs folyamatoknak is olyan egyértelm ű karaktert ad-
nak, amilyenek azok a korai kapitalizmus korában voltak. Tehet ősek és szegények
elkülönülése jön létre, illetve er ő södik meg. Ezen belül a szegregációs folyamatok sa-
játossága, hogy a városi szlömök kialakulása, illetve a jómódú és szegény településré-
szek egymás mellett élése helyett az „útvégi" településeken alakulnak ki a szlömök,
a fejl őd ő k és a kirekesztettek térbeli távolsága n ő meg. Ehhez hozzátehetjük, hogy
így a nemzet kulturális kettéhasadtsága is rögzül. A települési hierarchia egyik végén
csökken a közösségeken belül kialakítható szerepek gazdagsága („sorvad a társada-
lom") másik végén pedig egyre újulnak és gazdagodnak a szereprendszerek („b ő vül a
társadalom").
Feltételezés szerint az a meggondolás, hogy valahol nem érdemes fejleszte-
ni, mert úgyis fogy a népesség, általában nem válik önmagát megvalósító jóslattá — vagy-
is, hogy mivel nem fejlesztenek, tényleg elmegy a lakosság —, hanem szegregációs fo-
lyamatok kiindulópontjává válik. Azokon a településeken, ahol legföljebb csak ala-
csony presztízs ű munkahelyek vannak, nincs elemi iskola (ilyen a települések egyhar-
mada), sem iskolabusz — hacsak nem nagyon jó a falu közlekedési helyzete — a te-
hető sebb és igényesebb családok nem maradnak meg. Mivel sokan szabadulnak a csa-
ládi háztól, házhelyt ő l, leesnek az ingatlanárak, így még annak sem érdemes építkez-
ni ott, aki valamilyen meggondolásból hajlamos lenne erre, mert befektetése elérték-
telenedik. Viszont kényszer ű , ső t, egyes esetekben ideális menedékhelye az ilyen te-
lepülés azoknak a kulturálisan hátrányos helyzet ű csoportoknak, akik nem tudnak a
munkamegosztási hierarchiában olyan pozíciót elérni, hogy a munkahely segítse la-
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.
9

káshoz-jutásukat, akiknek megfelel ő telek, hagyomány és kapcsolatok hiánya miatt
olyan családi gazdaság kialakítására sincs lehet ő ségük, amelynek bázisán eredeti la-
kóhelyükön lakást tudnak építeni. (Szegények falvai avagy csonka társadalmú falvak.)
SZELÉNYI szerint azokon a településeken is csonkává válik a társadalom,
ahol iskola ugyan van, de a helyi munkalehet őségeket csupán a tsz, állami gazdaság,
erd őgazdaság, esetleg háziipari szövetkezet vagy vállalat valamelyik részlege jelenti.
(S településeink 60 %-án sem tsz- vagy ÁFÉSZ-központ, sem ipari szövetkezet vagy
iparvállalati gyáregység nincs.) Els ő sorban azért, mert jelentéktelen az itt megmara-
dó vagy települ ő értelmiség száma. Másodsorban azért, mert a falusi középrétegek csa-
ládjai — akiknek fiataljai szerel ő , vagy éppen új mez őgazdasági, szolgáltató, el ő mun-
kási és adminisztrációs foglalkozások felé fordulnak — oda törekszenek, ahol a mun-
kaer ő piac tágasabb és a gyerekeket könnyebb továbbtaníttatni, vagy ahol a szövet-
kezeteik központjai, gépm ű helyei, szolgáltató részlegei vannak. (Sorvadó társadalmú
falvak. ►
Azokon a településeken, ahol a tsz vagy állami gazdasági központ s esetleg
még iparvállalati gyáregység, ipari szövetkezeti részleg is van, abban az értelemben
meg ő rző dik a társadalom teljessége, hogy minden történeti-munkamegosztási csoport
leszármazottai találnak maguknak szerepet. Annyiban még fejl ődik is, hogy nagyobb
létszámú értelmiség gyökeresedik meg ott, mint korábban s a szegénység létszáma pe-
dig csökken. Részben azért, mert a gazdasági expanzió helyben is több lehet őséget
biztosít nekik, másrészt azért, mert fiataljaik elmennek a városokba vagy a szegény-
településekre. Az általános társadalmi-gazdasági fejl ődés lendületébő l ezek a telepü-
lések mégis alig részesülnek: nem tud fejl ő dni a tercier szektor (annak zöme ugyanis
a központok szintje alatt a településfejlesztési koncepció szerint gazdaságtalan volna,
a vállalati, szövetkezeti centralizáció miatt meg hiányoznak azok az aktorok, akik
egy-egy részét mégiscsak kifejlesztenék), nincsenek — s őt, megsz ű nnek — a középfokú
iskolák, kórházak, kórházi részlegek. Így a középrétegek új szakmák, új munkamegosz-
tási területek iránt érdekl őd ő vagy egyszer ű en csak ambiciózusabb fiataljai ezekr ő l a
településekr ő l is kifelé igyekeznek, a család a maga kapcsolataival, felhalmozó képes-
ségével a máshol települést támogatja. A t ő ke tehát még ezekb ő l a falvakból is kifelé
megy. (Tradicionális társadalmú falvak.)
Iparosodóvá — abban az értelemben, hogy az ipari társadalomnak megfelel ő
munkamegosztási-társadalmi fejl ő dés megy végbe bennük — azok a falvak válnak,
amelyekben többféle vállalati vagy szövetkezeti központ vagy legalábbis autonóm
részleg van és ahol az újraelosztási rendszer is támogatja az intézmények fejlesztését.
Csak így feszül ki elég tágas társadalmi tér ahhoz, hogy a karrierlehet őségek és a
munkaer ő piac lehető ségeinek változatossága jóvoltából az ifjúság saját lakóhelyén
lássa a jöv őjét. (B ővül ő társadalmú falvak.)

Társadalmi reakciók

SZELÉNYI igen jól modellezte azokat a dilemmákat, amelyekkel a 60-as
70-es évtized fordulóján (miután az 50-es évek és a tsz-szervezés keltette általános
pánikhangulat miatti össze-vissza költözés hullámai elültek ► , a gyermekeik sorsával
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.
10

számoló falusi családok és a pályájuk elején álló fiatalok szembekerültek. (Különö-
sen 1972 és 1976 között tudatosodtak a problémák és lehet őségek a településosz-
tály-modell feltevéseinek megfelel ően: egyrészt az antiagrárius és f ő leg kistermelés
ellenes — a megújuló tsz-vezetések által is képviselt! — politikai kurzus el őtérbe ke-
rülése, másrészt a tömegtájékoztatás részben öntudatlan faluellenessége miatt.) Ál-
talános volt, hogy a tanácsi gazdálkodás és a családok felhalmozása is a fiatalok tele-
pülési hierarchia mentén való el ő rejutását segítse, s általános volt az is, hogy a pálya-
kezd ő k a misztifikált városi kultúra b űvkörében teljesen elfordultak a helyi lehet ősé-
gektő l, különösen a mezőgazdasági munkahelyekt ő l. (Ami azért paradox, mert akkor
már jónéhány éve az id ősebbek szemében a tsz-ek munkaer ő piaci súlya felértékel ő-
dött s a hagyományos ingázó rétegek városba költözési törekvései is enyhültek.) Az el-
zárt vidékeken gátlástalanabbul terjedt a miniszoknya és a'forrónadrág, mint a váro-
sokban.
Ugyanakkor új hulláma indult meg a mások által elhagyott, paraszti — tehát
a történeti agrárproletár és vándormunkás rétegek szemében magas presztízs ű — rek-
vizitumokkal fölszerelt porták birtokbavételének. Baranyában, Vasban, Zajában, Aba-
újban, Nógrádban, Szatmár megyében s egy-egy településen máshol is cigányok olyan
volt parasztfalvakba mentek, ahol korábban nem éltek, a volt cselédtelepek fiataljai
belterületi portákat vettek, az alföldi nagyfalvak faluszéli zselléreinek gyerekei újra
megjelentek Komárom, Veszprém, Baranya és részben Somogy és Fejér megye domb-
vidéki falvaiban. Ezt az új „parasztosodást" az úgynevezett kiaraszolás jelensége tette
lehető vé. A parasztpolgárság tekintélyesebb része a közintézmény-elvonásokkal, tsz-
vagy tanácsegyesítésekkel sújtott településeken nem csupán gyerekei máshová köl-
tözését finanszírozta, hanem — ha bírta a család er ővel, hogy a gyerek városias kör-
nyezetben is portához, családi házhoz jusson — maga is utána költözött. (Ennek a
jelenségkörnek egy széls őséges esete Gy űr űf ű , majd Korpád megszünése. A környez ő
falvakat azonban már nem fenyegette ez a veszély, mert nem volt ilyen egységesen
jómódú a lakosságuk. Az ottmaradt szegényebb emberek mellé a kiürült óriási por-
tákba messzir ő l jöttek fiatalok.)
1971 és 1980 között a 20 és 30 év közötti fiatalok állandó vagy ideiglenes
bejelent ő vel átlagosan 1,5-1,6-szor költöztek az országban egyik településr ő l a má-
sikra. (Tehát mintha mindenki elköltözött volna s a korcsoport több mint fele még
egyszer!) Állandó bejelentett lakását több mint 50 %-uk változtatta úgy meg, hogy
új településre ment. Az eredetileg falulakók több, mint háromnegyede hagyta el la-
kóhelyét. Becslésünk szerint e vándorlás harmada házasságkötés, harmada városba-
költözés és harmada a falvak közti helykeresés miatt volt. Mivel a falvakba a váro-
sokból is volt bevándorlás, a falusi fiatal népesség fogyása nem lett ilyen mérték ű.
(Ezek a becslések sajnos még nincsenek összevetve DARÓCZI ETA számításaival,
VAJDA ÁGNES és ZELEI ANNA vizsgálataival és az újabban készül ő ingázási grá-
fokkal.)
Mindezek ellenére a népesség-átrendez ő dés és a falvak társadalomszerkezeti
átalakulásának teljes képe nem igazolja sem SZELÉNYI IVÁN, sem a településfejlesz-
tési koncepció kialakítóinak — végig nem gondolt — prognózisait. Bár SZELÉNYI
annyival gazdagabban látta a települések közti mozgásokat s az azokatlendít ő réteg-
feszültségeket, hogy számolt a falvak közti mindenirányú áramlással is (amib ő l a kon-
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.
11

cepció készít ő i és a hosszú távú tervez ő k csak a települési hierarchia vonzásirányaiba
eső mozgásokat vették észre, annak ellenére, hogy a 60-as években többször nagyobb
volt a falvak közti vándorlás, mint a városba költözés ► , de ő sem számolt a hagyomá-
nyos ingázó csoportok magatartásának megváltozásával,s az ingázás új forrásainak ki-
alakulásával. (Ami mögött nem csupán a falusi lakótér és munkaer ő piac — a 60-as
évek közepét ő l növekvő — értéke van.)
Ennek eredményeképp annak ellenére kisebb volt a falusi népesség vándor-
lási vesztesége a 70-es években (ha eltekintünk a várossá-nyilvánításoktól), mint az
el ő z ő évtizedben, hogy egyértelm ű bb volt a mozgó népesség nagyobb részének köz-
pontok felé törekvése. A városba költözés inkább a fiatalokat jellemezte (ezért n őtt
meg a növekv ő városok, els ősorban a megyeszékhelyek gondja a gyermekes családok-
nak biztosítandó lakások és gyermekintézmények miatt), de az is ő ket, hogy termé-
szetes életformának fogadják el a napi ingázást. (Ami egyébként a tsz és állami gaz-
dasági összevonások miatt még a mez őgazdaságban foglalkoztatottak között is gya-
koribbá vált.) A távolsági ingázók közt viszont kicsi az arányuk. Az ingázók száma
1970-t ő l 1980-ig 977 000-r ő l 1 218 000-re, falvakban kb. 850 000-r ő l 1 040 000-re
nőtt (hogy aztán 1980-tól 1985-ig a megváltozott stratégiák miatt 100 000 f ő vel újra
csökkenjen ► , ám ezek közel háromnegyede 30 év fölötti. Az ingázó feln őtt férfiak zö-
me, akik nem a 60-as években rendezkedtek be ingázásra, általában más kultúrájú
csoportokból kerültek ki, másféle munkaszervezetekben dolgoztak, mint a fiatal fér-
fiak. Az el ő bbieket inkább képzetlenségük, az utóbbiakat képzettségük késztette in-
gázásra. Az ingázó n ő k között a korcsoportok eltérése nem jelent társadalmi cezurát.
Az ingázó fiatal n ő k közt azok is megtalálhatók, akiknek a helyi munkaer ő piac azért
nem tud munkát adni, mert képzetlenek, s azok is, akik képzettségüknek megfelel ő
munkát nem találnak. A képzett fiatal férfi ingázók nagyobb részt tudatosan rendez-
kedtek be kétlakiságra, a képzett n ő k többnyire kényszernek érzik.

Antropológiai képünk éretlensége

Sem a hosszú távú tervez ő k, sem SZELÉNYI nem számított olyan jelensé-
gekre, ami a településfejlesztési koncepció értelmezésének eltolódására vezetett a
70-es évek második felére. Így a falusi lakosság el ő re tervezettnél nagyobb mérték ű
beruházási hajlandóságára, aminek következtében a lakásviszonyok a falvakban gyor-
sabban javultak mint a városokban, több vízm ű épült, mint ahogy a hosszú távú terv
számolta, elterjedt az autó stb. Az úthálózat és a közlekedés fejlesztése is új irányt
vett: sor került a beköt ő utakra és a buszjáratok szaporítására még azokban a telepü-
lésekben is, amelyeknek korábban az elhalásával számoltak. (A vállalatok, amelyek
onnan utaztatják dolgozóikat, kikényszerítették ezt a megyei elosztó rendszert ő l.)
Így halványodott annak a jelent ősége, hogy valaki központnak kijelölt településen
lakik-e. (Van ahol csak az iskolabusz és a telefon hiányzik csupán ahhoz, hogy az
úgynevezett szerepkör nélküli település egyenrangú lakóhellyé váljon a központi te-
lepüléssel.) Mindezen e/őre nem látott — a településfejlesztési koncepciót és annak
kritikáját egyszerre bizonytalanná tev ő — fejlemények arra hívják fel a figyelmet,
hogy korábbi antropológiai és közgazdasági nézeteink egyoldalúak voltak.
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
12 Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.

Antropológiai képünk feltételezte, hogy az ember, mint termelő, az ún. szo-
cialista szektor nagy szervezetein belül, gyáripari irányítási rendszer ű munkahelyeken
tud és akar boldogulni, mint fogyasztó pedig egyénileg vagy az állami gondoskodás
csatornáin át fogyaszt. Azt hittük, hogy gazdasági rendszerünk dinamizmusát kizá-
rólag a szocialista szektor hagyományos vállalatrendszerének újulása biztosítja, a má-
sodik gazdaság csak jövedelemkiegészít ő esetlegesség.
A második gazdaság 70-es években kibontakozó megújulása és rendszerré
szervez ődése, ezen belül a falusi gazdaságban a kistermelés-központú, a házépítési és a
szolgáltatási részrendszerek társadalmi és fizikai technikájának átalakulása olyan lát-
ványos eredményeket hozott, ami bennünket antropológiai és közgazdasági nézeteink
átalakítására, a résztvev ő ket pedig életstratégiájuk, én-képük megváltoztatására kész-
tette. (Mert az én-kép és erkölcs a múlt és a jöv ő kép függvénye.)
A „visszatorlódás" els ő hulláma a 60-as évek második felét ő l — kapcsolódva
a mezőgazdaság változó foglalkozási szerkezete és a kiegészít ő tevékenységek miatti
cserél ő déshez, valamint a vidéki ipartelepítéshez — még nem járt az új életstratégiák
kikristályosodásával. Ezért nem tudatosíthatták ezeket az ideológiatermel ő k: sem a
fejlesztési koncepciók el őállítói, sem a koncepciók kritikusai. Még az új jelenségek
értelmezésében akkor legmesszebb eljutó MÁRKUS ISTVÁN is atavizmust látott az
„utóparasztság" kategóriájával jelzett jelenségkörben. (Akkori el őadásaimban, a gaz-
dasági kényszert hangsúlyoztam, ami a lakáshozjutás nehézségeib ő l, a kisgyerekesek
városba maradásának lehetetlenségéb ő l, másik oldalon a „világlátott" ember mez őgaz-
daságon belüli felértékel ődésébő l, a mező gazdasági kistermelés és a falusi szolgáltatá-
sok lakásépítési forrást biztosító szerepéb ő l fakad. A húzó és nyomó er ő k egysíkú
sémájában írtam le a világot. Nyilván, mert magam is hittem a karrierlehet őségek egy-
értelm ű hierarchiájában.)
Hiszen ez az urbánus és hierarchikus értékek teljes uralomhoz jutásának kora.
(A diplomáé, az urbánus magaskultúráé, a munkahelyr ő l kijövő kimosakodott, unifor-
mizált divaté, a foglalkozási hierarchiáé...) A kistermel ő k és a második gazdaság egyéb
szerepl ő i még — házastársuknak és gyermekeiknek is — azt mondják, hogy b ű n elmu-
lasztani a lehet őséget, amit adott helyzetük lehet ő vé tesz („munkaerkölcsnek álcá-
zott pénzfétis" — írtam akkoriban ► ; kialakul egy fordított szemérmesség: az autonó-
mia, az alkotás, a magam megmutatása értékek helyett a változtatók azt mondják,
hogy így többet lehet keresni, itt fel tudom építeni a lakásomat stb. Az egyre sikere-
sebbé váló mezőgazdasági árutermel ő k — döntő en az új vagy a régi parasztelit tagjai,
gyakran brigádvezet ő k, vezet őségi tagok, tanácstagok stb. — jöv őtlennek látják a saját
státuszukat. Sért ő dve az agronómus hatalomátvétel miatt vagy bölcselked ő intellek-
tualizmussal belátva, hogy egy új világ születik, gyermekeiket arra ösztönzik, hogy
messzire menjenek a mez ő gazdaságtól s ha lehet a falutól is. Alig van beruházás a kis-
termelésbe: nem berendezkedni akarnak, hanem t ő két teremteni egy másik életforma
számára. Ezért telepedhetnek le a központokban gyermekeik és ezért tudnak (rész-
ben) utánuk araszolni ő k is.
Az 1975/76-os válság — többek közt részleges élelmiszerhiány — után az élet-
stratégiák (a szerepl ő k múlt- és jöv ő képe) gyorsan változtak. Terjed ő modellé vált az
újító, kapcsolatrendszerét tudatosan épít ő (diadalmas és öntudatos) kistermel ő i vál-
lalkozás. A hivatalos gazdaságon kívül jött létre ennek ipari és szolgáltatórendszere
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p. 13

(100 000 motoros gép, szolgáltató vállalkozók, új szakosodás, patrónusok és klientu-
rájuk, keresked ő , hitelez ő és tapasztalatcsere-hálók,...). Új házformák terjedtek el,
megváltozott a házépítés technikája és kooperációs rendszere. A szakmai-kollegiális
társasági rendszerek helyett és mellett fölértékel ődtek a különböz ő szakmájúak, s őt,
a különböző hierarchikus kasztba („státuscsoportba") tartozók közti kapcsolatok.
(Értékrendszerek pluralizmusa, morális meghasonlás, kett ős lét kett ős tudat, sőt, a
„második társadalom" víziója.)
Annak a tudomásul vétele, hogy az embernek — ha boldogulni akar — két
gazdaságban kell megvetnie a lábát (és ez most már tartósan úgy marad), kett ős csa-
ládi stratégiák kialakulásához vezetett. Úgy kell szakmát, munkahelyet, lakóhelyet,
lakásformát (barátot, házastársat, szomszédot, szeret őt...) találnom, hogy ne szorít-
sam be magam (vagy gyermekem) a munkahely, a hivatalos karrierlehet őségek, a
hierarchia kínálta térbe. A gyermeket (f ő leg, ha fiú), a testvért, nem ahhoz segíteni,
hogy egy másik térben tudjon elindulni, hanem, hogy a család gazdasági hálóját er ő-
sítse. Berendezkedem és a hozzám tartozók berendezkedését segítem (a családi, rokon-
sági kapcsolatok ismételt föler ősödése). A gyermek — dacosan vagy küldve — már
nem egy másik kultúra képvisel ője, hanem az enyém folytatója.
A „visszatorlódás" 70-es évek vége óta kibontakozott második hulláma nem
elsősorban azért jelent ő s, mert nagy lenne azoknak a száma, akik a települési hierarchia
mentén lefelé költöztek (a cirkuláris mozgás valószín ű leg az el őző évtizedfordulón
nagyobb volt), hanem, mert más státusú és ambíciójú társadalmi csoportokat érint,
új életformaképzetek elterjedését segíti, és mert jelzi, hogy a kulturális vagy/és anya-
gi tő kével rendelkez ő k, a sorsukat számvetéssel tervez ő k képzetrendszere átalakult.
Kialakulnak középosztályi jelleg ű alvó-falvak, és isten háta mögötti településeken be-
rendezkedtek a hagyományos elit gyermekei vagy/és olyan self- made man volt szegé-
nyek, akiket nem a lehet ő ség hiánya tart ott, hanem, mert fölismerték, hogy a boldo-
gulni akaró kitaszítottak milyen piacot jelentenek az ő szolgáltatásaiknak vagy azt,
hogy milyen vállalkozási lehet őséget adnak a gazdátlan terek. Megn őtt az emigráns
diplomások száma. Akik öntudattal szálltak ki az els ő gazdaság hierarchiájában való
tülekedésbő l és magukat felmutató vállalkozókká váltak. Megjelentek már a tanyákon
és az útvégi falvakban is, ahol pedig t ő ke nélkül azok a vállalkozási formák, amelyek-
ben ő k gondolkoznak, általában nem valósíthatók meg.
De nem csupán a termel ő emberrő l alkotott képzeteinknek kellett megvál-
toznia. Az eltelt id ő azt is megmutatta, hogy a közösségi fogyasztásnak sem csak ál-
lamilag szervezett és biztosított formái vannak. Az infratruktúra-épít ő és -fejleszt ő
társulások, a községfejleszt ő , sőt, intézményteremt ő társadalmi munka, a legálisan
ritkán megjelen ő együttm ű ködések stb. a 70-es évek második fele óta szinte jelent ő-
sebb szerepet visznek a községfejlesztésben, mint az ötéves tervekben elhatározott
költségvetési akciók. Igaz, ez még így sem sok, mert jogrendünk akadályozza mind
a termelési, mind a fogyasztói célú közösségi fogyasztás kijelölt hivataloktól függet-
len szervez ődését.
Az első , második, sőt a harmadik gazdaság fogalmának beépítése politikai
gazdasági modellünkbe vagy ezek tükröz ődésének föltérképezése a kultúrában, és
mindezek beépítése emberképünkbe még nem jelenti azt, hogy a településszerkezetre
vonatkozóan ellentétesen fogalmazhatnánk meg a lehet őségek és a szükségletek térké-
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
14 Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.

pét, mint ahogy azt a településfejlesztési koncepció tette. Azt sem mondhatjuk, hogy
azért, mert fölfedeztük az emberek gazdasági magatartásának olyan mozgatóit is — s
így olyan migrációs törekvéseket —, amilyenekkel a hetvenes évek elején még nem szá-
moltunk. Nem lenne igaz a mozgásoknak mind az az extrapolációja, amelyeket a tele-
pülésosztály-elmélet tartalmaz. Igazat kell adnunk azon földrajzosok (ENYEDI, BE-
LUSZKY) iróniájának és bölcsességének, akik a termel őerő k fejl ődését és a nagy tör-
ténelmi trendeket emlegetik, amelyben csupán epizód egy konkrét redisztribuciós
szisztéma, egy fejlesztési koncepció. Hiszen a körzetesedési tendenciák — mellékha-
tásaikkal együtt — mélyebben beágyazottak, mint pillanatnyi társadalmi rendünk. Hi-
szen a piaci szabályozású második gazdaság is ott tud jobban virágozni, ahol fejlettebb
az infrastruktúra és gazdagabb a piac. Az el ő nyök és a hátrányok ott is halmozódnak.
Csak annyit állíthatunk, hogy a termel őerő kbő l fakadó meghatározottságok, és így a
központképz ődés egyértelm ű sége és hierarchizáltsága, a központon kívüliek létfelté-
teleinek meghatározottsága jóval kisebb, mint azt feltételeztük. Az embernek autonó-
miája és a településnek személyisége — nem pedig rendszerb ő l fakadó eleve elrendelt-
sége — van.

Appendix a mértékekrő l

A faluosztály elméletbe foglalt hipotetikus átalakulási folyamatok tesztelé-
sét egyel őre csak VALÉR ÉVA számítási anyagainak és az általa alkotott indexek fel-
használásával végeztük el. (Adatbázisát a VÁTI VÉCSEY PÁL által kialakított, els ő-
sorban az 1970-es és 1980-as népszámlálások anyagát felhasználó adatbankja jelentet-
te. VALÉR ÉVA indexei és számításai „Az urbanizálódási folyamat sajátosságai Ma-
gyarország nem városi településeiben" c. kandidátusi értekezésében találhatók meg.)
Ő a települések közti újraelosztási rendszer mindkét alrendszerét figyelembe
véve, kialakított indexei kombinálásával egy olyan települési csoportosítást, amelyben
kifejez ő dik a vállalati-szövetkezeti rendszer központjainak és egységeinek, a közösségi
ellátás intézményrendszerének elhelyezkedése is. Mivel SZELÉNYI hipotézisrendszere
szerint éppen ezekben a szervezetekben jelennek meg a népességcsoportok törekvéseit
és lehet ő ségeit meghatározó vonzó és taszító hatások, felfoghatjuk ezt a csoportosítást
a redisztribuciós rendszer által meghatározott településosztályokkal analóg felosztás-
nak. (Azért nem azonosak, mert SZELÉNYI 5 osztályra osztotta a teljes település-
rendszert, VALÉR ÉVA pedig négyre.)
1982/83-ban ÉGER GYÖRGYgyel az 1000 fő nyi népességszám alatti apró-
falvakban lezajlott társadalmi változásokat elemeztük. Ekkor — az igen er ős diffe-
renciálódás érzékeltetésére — kialakítottam egy, a falvak társadalmi életerejét kifejez-
ni hivatott csoportosítást. Ez a mutató 3 demográfiai és 3 munkamegosztási-gazdasági
jelző számot integrál. Ezek: a népesség természetes szaporodása 1970 és 1980 között;
a vándorlási egyenleg ugyanebben az évtizedben, a szül ő képes kor els ő felében lév ő k
aránya az aktívkorúakban, valamint a szellemi foglalkozásúak aránya (mert ez falusi
társadalmakban er ő sen korrelál az ún. jobb szakmunkások arányával is: ugyanazon
családok dönt ő en 40 év alatti férfiairól ill. n őirő l van szó); a 10 év alatt épített lakások
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.
15

aránya; az 1 szobás lakások aránya (e két mutató a helyi felhalmozási lehet őség és
hajlandóság mérésére hivatott).
Ezen mutatók szerint elemezve er ősen szóródtak a legtöbb más elemzésben
egységesebbnek mutatkozó kisfalvak. (Azt is sikerült valószín űsítenünk, hogy az
erősen fogyó falvak zömében a mozgás egy asszimptotához és nem a nullához tart.)
VALÉR ÉVA számítási anyagában csak egyszer űsítve, az ő korösszetétel, népesedési
és lakásépítési indexeihez kapésolva lehetett kialakítani társadalmi csoportosításun-
kat, de ez az egyszer űsítés nem gyengíti, hanem er ősíti a kereszttáblákból kiolvasható
tanulságot. (Hiszen pontosabb méréssel kevesebb település mutatkozna labilis társadal-
mú nak. )

A települések és a népesség megoszlása a társadalmi életer őt és a telepített gazdasági funkciókat
kifejező csoportosításban

1970-ben

városi funk-
funkció- funkció- funkció- össze-
ciójú
gazdag hiányos gyenge sen
település

B ővülő db 53 10 10 — 73
társadalmú ezer fő 2061 67 15 — 2 143
Stabil db 60 176 285 77 598
társadalmú ezer fő 2750 841 439 40 4 010
Labilis db 56 375 1360 518 2 309
társadalmú ezer fő 479 1519 1717 228 3 943
Hanyatló db — 5 50 86 141
társadalmú ezer fő — 12 44 26 82

Összesen db 169 566 1705 681 3 121
ezer fő 5290 2439 2215 294 10 238

1980-ban

B ővülő db 66 19 7 — 92
társadalmú ezer fő 2792 161 10 — 2 963
Stabil db 81 176 218 78 553
társadalmú ezer fő 3239 917 406 55 4 617
Labilis db 24 397 859 820 2 100
társadalmú ezer fő 179 1221 1146 419 2 965
Hanyatló db — 8 68 300 376
társadalmú ezer fő — 14 53 100 167

Összesen db 171 600 1152 1198 3 121
ezer fő 6210 2313 1615 574 10 712

E táblázatok els ősorban a SZELÉNYI megjósolta társadalmi folyamatok va-
lóságát bizonyítják. (Nem állnak ezek szemben a településfejlesztési koncepció hívei-
nek elképzeléseivel sem, de ő k nem vették figyelembe e folyamatok negatív következ-
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.
16

ményeit.) A két összevont változó (a feltételezett okot és feltételezett okozatot kife-
jező változók) eloszlása hasonló, az összefüggés közöttük majdnem egyértelm űen
átlós természet ű, a szélek üresek s a szélek környezetében lév ő cellákban is kicsi az
elemszám. (A lélekszámok szerinti eloszlás azért tér el olyan er ősen a települések
eloszlásától, mert a városok, els ősorban Budapest — amelyik itt elöregedése miatt
nincs a legfels ő kockában — aránytalanul nagy súlyt képviselnek.) De az összefüggés
szorossága tíz év alatt — a redisztribuciós rendszer m ű ködésének min őségileg maga-
sabb fokú összerendezettsége ellenére — alig n őtt.
Különösen világossá válik, hogy egyéb, s egyre er ősebbé váló, gazdasági és
népesedési folyamatok is hatnak, mint amiket SZELÉNYI számba vett (s amelyek
méginkább ellentmondanak hierarchikus társadalmi és települési képzeteinknek), ha
a települések táblázaton belüli helyzetváltozásait megfigyeljük. A falusi települések
zömét reprezentáló labilis társadalmú, funkcióhiányos faluból 1970-ben 1360 volt.
Ebbő l az 1360 faluból 1980-ban:
— szintén labilis társadalmú funkcióhiányos volt 640,
— bár maradt funkcióhiányos, stabil társadalmúvá vált 89,
— bár funkciógazdag lett, maradt labilis társadalmú 93,
— bár funkciószegény lett, stabil társadalmúvá vált 36,
— bár funkciószegény lett, maradt labilis társadalmú 353,
— funkciószegénnyé és hanyatló társadalmúvá vált 132.
Az adatok érzékletesen mutatják, hogy a redisztribuciós helyzet változása
milyen lazán függ össze a társadalmi-gazdasági potenciál változásával. A pozícióját
váltó 720 labilis társadalmú faluból, csupán 132-ben vont maga után a redisztribuciós
helyzet változása egyértelm ű en ugyanolyan irányú változást a társadalmi-gazdasági
potenciálban. (De ebben a 132-ben egyértelm űek a negatív következmények.) 89 eset-
ben kifejezetten ellenkez ő irányú elmozdulás történt és 93 falu esetében hiába er ő-
södött a település helyzete a redisztribuciós rendszerben, társadalmi-gazdasági poten-
ciálja nem n őtt érzékelhet ően.
A Vas és Nógrád megye apró- és törpefalvaira vonatkozó statisztikai adatok
és környezetrajzok elemzése azt mutatja, hogy a település gazdasági és demográfiai
potenciáljának változása közel olyan mértékben függ a falu gazdaságföldrajzi (els ősor-
ban közlekedési) helyzetét ő l és kulturális karakterétől, mint a tágan értelmezett re-
disztribuciós (nem csupán a költségvetés, hanem a vállalati-szövetkezeti központok
által is meghatározott) rendszeren belüli erejét ő l. (Hasonló, bár nehezebben értelmez-
hető eredményre jutott ÉGER GYÖRGY a KOLOSI TAMÁS és munkatársai által
kialakított státuscsoportok eloszlásának és a falvak demográfiai-gazdasági potenciál-
jának összevetését elemezve. VÁTI, 1984-85.)

IRODALOM

JÁNOSSY F. 1969: Gazdaságunk mai ellentmondásainak eredete és felszámolásuk útja. = Közgaz-
dasági Szemle 7-8. pp. 806-829.
JÁNOSSY F. 1975: A gazdasági fejl ődés trendvonaláról. Magvető , p. 388.
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p. 17

JUHÁSZ P. 1979: Adatok és hipotézisek a mez ő gazdasági szövetkezetek állandó dolgozóinak ré-
tegző désérő l. = Társadalomtudományi Közlemények 2. pp. 62-81.
JUHÁSZ P. 1982: Agrárpiac, kisüzem, nagyüzem. = Medvetánc, 1. pp. 117-140.
JUHÁSZ P. 1985: A visszatorlódásról. = Kritika 1.
KONRÁD GY. — SZELÉNYI I. 1968: Új lakótelepek szociológiai vizsgálata. = Valóság 11. pp.
61-79.
KONRÁD GY. — SZELÉNYI I. 1971: A késleltetett városfejl ő dés társadalmi konfliktusai. = Való-
ság 12. pp. 19-36.
MANCHIN R. — SZELÉNYI I. 1984: Regional inequalities in a socialist redistributive economy
during the transition from extensive to intensive industrialisation. (The case of rural Hun-
gary, 1960-1980.1 Madison.
SZELÉNYI I. 1976: eredeti dolgozata a faluosztályokról nem elérhet ő . E helyett: Gestion regio-
nale et classe sociale: le cas de l'Europe de l'Est. Revue Francaise de Sociologie Vol. XVII.
pp. 13-52.

JUHÁSZ, PÁL

THE SETTLEMENT DEVELOPMENT CONCEPT AND THE THEORY OF
SETTLEMENT CLASSES

Summary

In the second half of the 1960s the economic policy in Hungary was changed, parallel to the
reform of the system of economic management. The proportion of investments in infrastructure
was increasing, a program for the industrialization of the countryside was launched, the financial
system of local councils was modified, endeavours were made to counterbalance the inequalities
of spatial development etc. The National Settlement Development Concept divided the territory
of Hungary into various districts of provision. Three hierarchical levels were distinguished for the
basic-, the medium- and the high level institutions. Centres of these districts were indicated and
settlements were classified accordingly. This served as a rationale for the state policy of redistribu-
tion. During the 1970s, the capital funds for infrastructure development and state housing const-
ructions were allocated, the units of spatial administration, the school districts and health care
districts were designated in the spirit of the above hierarchy. This was parallelied by a centraliza-
tion wave: schools, co-operatíves and enterprises got amalgamated.
Iván SZELÉNYI's critique of this development policy was formulated in the theory of
settlement classes. It says that a consistently biased redistribution of centralized income leads to a
re-evaluation of the citizens' properties (the value of landed properties in leading hierarchical
centres increases while properties become devaluated in settlements which are not being developed)
and local inequalities in the labour market increase. Therefore the generated migration processes
speed up social segregation. Families with financial or cultural capital move to centres while the
poor have no choice but to stay in settlements which loose their institutions and intellectuals, or,
in lack of dwelling, they are constrained to move to such settlements.
Experience of the past 15 years has given justice to SZELÉNYI's hypotheses but has also
indicated migrations with different motives. Both SZELÉNYI and the Settlement Development
Concept expected people to strive after promotions within the state- and co-operative hierarchy
but following the mid1970s new family strategies have been developed with the second economy
becoming organized into a coherent system.

Translation by Eta Daróczy
JUHÁSZ PÁL:
A településfejlesztési koncepció és a faluosztályok elmélete
18
Tér és Társadalom 2. évf. 1988/2. 3-18. p.
LAy)oac, nAn:

KOHL(E11W1,1 PA3B1111111 CETIA HACEJlEHHbIX rlYHKTOB 11 TEOPLIFI AEPEBEHCKIIX
KJ1ACCOB

(Pewome)

Bo aropoi;i nonoamHe 1960-x roAoa, napannenbHo c pecipopmoi:i cHcrembi ynpaaneHils
x03Fii4CTBOM, H3meHinnacb 14 3KOHOMII4eCKBA nonIATNKa rocyAaperaa. 110BbICIITIBCb nponopums
HauwoHanbHoro Aoxopa, B110)KBHHBR B HHcOpacrpyKrypy, Hasanocb co3HarenbHoe nepemewe-
HHe HHAyerpkw npoaoHumo, msmeHiinacb cHcrema X0311 171CTBOB3H11 1,1 perHoHanbHbix W maci--
B
HbIX COBEITOB, nosammicb crpemneHms K HmaeruiposaHmo perHoHanbHbix paBHHu B ypor3He
pa3Bwrms 14 T. A. rocyAapereeHHas KOHueriL1,1411 paBevirkis ceTH HaCélIeHHbIX nyHKTOB pa3;:kenkma
crpaHy Ha paH'oHbi o6cny*(4BaHms HaLianbHoi:i, cpeAHe'H H Bbicwe'H creneHm, onpeAenkina
L1eHT13b1 3TIIX pai'loHoa W reppHropHH B.1114FIHHA WX, W Bmecre C 3THM 3a4mcruina noceneHms

mepapxmsecKme KaTeropHH. BbinW ycraHoaneHbi Akipercrmabi pauwoHanbHoro rocyAaperaeH-
Horo nepepacnpeAeneHms cpeAcTB. B 1970-x roAax 8 3TOM Ayxe 6binH pacnpegeneHbi IICTO4
H14K11 HH(f)pacrpy scrypHbix HHeecrHumi, 6b1no opraHI430BaHO xuinkuuHoe cTpOmrenbCTBO, 66111 11

aAmHHHcrparHsHble,LUKOTIbHbie, 3Apaaooxpa H wren bH bie pai;i0Hbl. K3TOMy n 6a- •
0 rIpeAerieri bl

aginacb W BonHa o6beAHHewkis wkon, Kooneparmaoe 14 npeAnpmsTKA.
B 1973-m roAy l'IWTBaH Cen eHbW Cfkopmynmpoaan KplITIAKy3T0isI nonHTLIKII paaakmis 8 cBoe171
TeopHH Knaccos noceneH(4. ne ero KoHuenuow nocneAoearenbHoe HenponopuwoHanbdoe
nepepacnpeAeneHvie ueHrpanwsoaaHublx Aoxopoe no noceneHmsm npHeoAHT K nepeoueRKe
6orarcrsa rpaske B TeopHH CeneHbH, a TaK)Ke 14 13 KoHuenumH pa3BHTHs cerm HaceneHHbox

nyHwroa, xors nioAH cTapaiorcs npeycneaarb 8 wepapxkom rocyAapereeHHoa7IHnii KooneparHa-
HOL) CIICTeMbl, C opraHH3auwe(71 CACTeMbi BTOpOr0 X03FICT133 Hasanki 4)opmkipoearbes
1/1 HOBble crparerkm 8 cemeli, Hog
1

Ilepeeen: nacno SepliaT