Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. 229-237. p.

Tér és Társadalom                                   XIV. évf. 2000   s 2-3: 229-237


 A BUDAPESTI 14-19 ÉV KÖZÖTTI KOROSZTÁLY
     ÉLETKÖRÜLMÉNYEINEK VIZSGÁLATA
        ESETTANULMÁNYOK ALAPJÁN
  (Research on the Living Conditions of the 14-19 Age Group
                in Budapest with Case Studies)

                           UZZOLI ANNAMÁRIA

                                  Problémafelvetés
   A magyar egészségügy válságba került, a mortalitási és morbiditási statisztikák
évtizedek óta romlanak. A magyar népesség egészségi állapotának vizsgálata során
figyelembe kell venni azokat a bels ő és külső tényezőket, melyek együttesen gyako-
rolnak hatást az egészségi állapot alakulására.
   Maga az ember mint bels ő tényező felelős életkörülményeinek kialakításáért. Az
egészségügyi panaszok értelmezésében, a betegségek felismerésében, a megel őzés-
ben, a gyógyítás folyamataiban, a rehabilitációban, az orvos—beteg kapcsolatban
stb. döntő fontosságú az egyén ismerete, tapasztalata, szubjektív véleménye és
döntéshozatala. A küls ő tényező k az egyénen kívüli körülmények. Ezek a társadal-
mi hatások a társadalmi környezetben érvényesülnek. Az iskolai végzettség, a fog-
lalkozás, a jövedelemszint, a lakókörnyezet, a lakáskörülmények a szociális helyzet
és az életkörülmények alakulásában meghatározóak. Az egészségügyi ellátás is
külső tényező .
   Jelen tanulmány a fiatal, 14-19 év közötti korosztály lakáskörülményeit, élet-
módját és egészségi állapotát vizsgálja. Célja, hogy bemutassa azokat, amelyek a
 fiatalok életmin őségét jelentő sen befolyásolják, és amelyek a kés őbbiekben még
meghatározóak lehetnek. Ezek az egészségügyi kockázati tényez ők előzetes hipoté-
 ziseink alapján a következők:
   — A család szociális helyzete (a lakáskörülmények, a jövedelemszint) determi-
       nálja a fiatalok életkilátásait is.
   —   A fiatalok életmódja (a mozgáskultúra, az egészségkárosító magatartásformák)
       szoros összefüggésben van az egyén értékrendjével, mely a család értékköz-
       vetítésének eredménye.
   — A lelki problémák, neurotikus panaszok (pl. félelem, szorongás, depresszió,
       tartós hangulatváltozás, lehangoltság, fejfájás [Kopp—Ratkóczi 1989]) tömeges
       megjelenése a fiatal korosztálynál feln őttkorban legtöbbször súlyos betegsé-
       gek kialakulásához vezet.
   A 14-19 évesek életkörülményei (lakáskörülmények, életmód, egészségi állapot)
 vizsgálatának legfőbb oka az volt, hogy az el őbb felsorolt kockázati tényez ők már
 ebben a korosztályban is er ős differenciációt mutatnak. A kés őbbiekben a különb-
Uzzoli Annamária : A budapesti 14-19 év közötti korosztály életkörülményeinek vizsgálata esettanulmányok alapján.
                                Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. 229-237. p.

              230      Uzzoli Annamária                                            TÉT XIV. évf. 2000         s 2-3
              cégek a társadalmi rétegz ő dés alapját képezik. Ezek a fiatalok nem indulnak
              egyenlő eséllyel az életbe!
                 A vizsgálat' esettanulmányokra épül, az eredmények alkalmasak az összehason-
              lításra ill. a további kutatások folytatására.

                                                A vizsgálat módszertana

                A tanulmány a területi különbségek értelmezésére, az egyéni tapasztalatok és
              megfigyelések vizsgálatára, valamint az életkörülmények és az egészségi állapot
              közti összefüggések keresésére támaszkodik. A társadalmi környezet különbségei
              nagymértékben hatást gyakorolnak az ott él ő emberek körülményeire. Ez az ok-
              okozati összefüggés már gyerekkorban ill. a fiatalkorban tapasztalható. A fiatal,
              jórészt középiskolás korosztály fogékony az új információkra, nyitott az őket körül-
              vevő világ problémáinak és kérdéseinek megismerésére. Élményeiken alapuló vi-
              lágképük jellemző korosztályi sajátságokkal bír.
                Az empirikus vizsgálatok három budapesti iskolában, a Xántus János Idegenfor-
              galmi Középiskolában 2 , a Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakközépiskolában 3
                                                       4 történtek 2000. március—április hónapjai- ésazErdlyiutcÁánosIkba
              ban. A két középiskolában kérd ő íves felmérésre került sor: a kérd őív 38 kérdése
              vonatkozott az alapadatokra (lakcím, életkor, nem stb.), a lakáskörülményekre
              (komfortfokozat, családtagok száma stb.), a lakókörnyezetre (zöldterületek állapota,
              környezeti ártalmak), a közlekedési szokásokra, a jövedelemszintre, az egészségi
              állapotra (panaszok, panaszok kezelése) és a szabadid ős tevékenységekre. A tanu-
              lók a kérdő íveket a tanórán felügyelet mellett töltötték ki kb. 20-25 perc alatt. A kis
              létszámú mentálhigiénés középiskolában a kérd őív kitöltésének napján 50 tanuló
              tartózkodott, mindannyian részt vettek a felmérésben. Az idegenforgalmi középis-
              kolában véletlenszerű en kiválasztott két osztály teljes létszámával történt a felmé-
              rés, 50 db kérdő ív kitöltése. A VIII. kerületi, józsefvárosi általános iskolában a
              vizsgálat módszere interjúkészítés volt: a 14. életévüket már betöltött és véletlen-
              szerű en kiválasztott hét tanulóval folytatott beszélgetések témái kapcsolódtak a
              kérdő ív kérdéseihez. ,Az interjúk nagyobb betekintést nyújtottak e józsefvárosi
              fiataloknak az életébe.
                A mintavétel három csoportja elkülönül egymástól, els ősorban a fiatalok szociális
              helyzete és lakókörnyezete alapján. Az idegenforgalmi iskola tanulói jobb szociális
              körülmények között él ő fiatalok. A mentálhigiénés iskola tanulói pszichés problé-
              máikat tekintve alkotnak homogén csoportot, szociális helyzetüket tekintve na-
              gyobb a szórás köztük. A józsefvárosi iskola tanulói a józsefvárosi problémákat
              prezentálják mind etnikai hovatartozásuk, mind életkörülményeiket tekintve.
                A kérdő ívek és az interjúk eredményeinek feldolgozásában és összehasonlításá-
              ban a hipotézisekre épül ő szempontrendszer segített: Hogyan ítélik meg a fiatalok
              lakóhelyüket? Miként befolyásolja a család helyzete a fiatalok életmódját? Mi az
              összefüggés a lelki problémák és az életkörülmények között? A kiválasztott három
              mintavételi csoport sem létszámában, sem a mintavétel mélységében nem repre-
Uzzoli Annamária : A budapesti 14-19 év közötti korosztály életkörülményeinek vizsgálata esettanulmányok alapján.
                                Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. 229-237. p.

      TÉT XIV. évf. 2000      s 2-3            A budapesti 14-19 év közötti korosztály...     231

      zentatív. A csoportokkal készített vizsgálatok tájékoztató jelleg űek, segítségükkel
      megismerhetjük azokat a problémákat és aktuális kérdéseket, amelyek ennél a kor-
      osztálynál jelennek meg. Maga az egész felmérés próbafelmérésnek tekinthet ő .

                      A lakóhely megítélése a fiatalok szempontjából

         A lakáskörülmények, a lakókörnyezet min ősége, a lakóhely társadalmi összetétele
       nagymértékben hatást gyakorol az adott társadalmi környezetben él ő emberek élet-
       minőségére. A lakóhely tekintetében jelent ős különbségek vannak Budapest egyes
       területei között. A különbségek bemutatásának egyik módja, ha a lakosok lakóhe-
       lyükrő l alkotott véleményét és szubjektív megítélését vizsgáljuk. Különlegességet
       ad, ha a 14-19 év közötti korosztályt szólaltatjuk meg, hisz véleményalkotásuk
       kevésbé ismert.
         A VIII. kerületi iskolában készített interjúk a józsefvárosi problémákról tájékoz-
       tattak: a fiatalok lakáskörülményei egyben családjuk szociális helyzetér ől is jelzés-
       értékű ek. Ezek a fiatalok Józsefváros leginkább leértékel ődött kerületrészében élnek,
       ugyanis Középső -Józsefvárosban az Erdélyi u.—Mátyás tér—Koszorú u.—Baross u.—
       Fiumei út—Népszínház u. által határolt rész a legalacsonyabb státusú az épület- és la-
       kásállomány, valamint a cigány és a szegény népesség arányai szempontjából (La-
       dányi 1992). Az ebben a környezetben él ő családok kb. 8-10 éve költöztek fel a
       kerületbe valamilyen válság sújtotta területr ől (Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg
       megyébő l stb.). A felköltözés óta átlagosan kétszer—háromszor költöztek a kerüle-
       ten belül. Ezeknek a migrációknak a végs ő fázisa legtöbbször egy kisebb és
       rosszabb minőségű lakásba való beköltözést jelentett Középs ő-Józsefvárosban. Úgy
       tűnik, hogy a Józsefváros ezen részében él őkre általánosságban érvényes a társa-
        dalmi és szociális pozícióvesztés. Az e kerületrészben található lakások zöme 1-2
        szobás, konyhával együtt 30-40 m 2-nél nem nagyobbak. A legrosszabb részeken
        (Lujza u., Dankó u.) a lakások sem WC-vel, sem fürd őszobával nem rendelkeznek.
        Ezekben a lakásokban általános probléma, hogy nem elég világosak és a falak vize-
        sek, túlnyomó részük 1-2 emeletes bérházakban található. A lakásokban átlagosan
        4-5 ember lakik együtt, a gyerekeknek nincs külön szobájuk. A fiatalok elmondá-
        saiból kiderült, hogy leginkább lakásuk közvetlen környezetét használják a minden-
        napokban. Kevésbé ismerik Józsefváros többi részeit. Általános volt az egyetértés
        abban, hogy a kerület épületei és lakásai rossz állapotúak, elhanyagolt a köztiszta-
        ság. Mégis, nem tudtak arra válaszolni, hogy min és hogyan szeretnének változtatni,
        hogy kellemesebbé tegyék lakóhelyüket. Megszokták a kerület környezetét, nem
        szeretnének elköltözni onnan. Mintha valamilyen er ő fogva tartaná őket a kerület-
        ben: hasonló helyzetű és sorsú emberek élnek itt együtt, akik közel azonos érték-
        renddel, hagyományokkal és életmóddal rendelkeznek. Nehéz kitörni ebb ől a világ-
        ból. Az ismerősökkel és a rokonokkal tartott kapcsolatok miatt esetleg a VI., VII.,
        X. és XIII. kerületbe vándorolnának. Fel sem merült bennük, hogy Budára, a zöld-
        övezetbe költöznének.
Uzzoli Annamária : A budapesti 14-19 év közötti korosztály életkörülményeinek vizsgálata esettanulmányok alapján.
                                Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. 229-237. p.

             232     Uzzoli Annamária                                     TÉT XIV. évf. 2000     s 2-3

                A beszélgetések kapcsán megállapítható, hogy az itt él ő fiatalok ugyan tisztában
              vannak a józsefvárosi problémákkal, de felismerték a helyzet reménytelenségét.
              Beletörődtek a jelenlegi állapotokba, el is fogadták azokat. Nincsenek birtokában
              azoknak a készségeknek, melyekkel képesek lennének változtatni körülményeiken.
              Ezt a magatartást pedig otthon, a családtól tanulják.
                 A mintavétel másik két középiskolájában a fiatalok lakókörülményeir ől a kérdő-
              ívek zárt és nyitott kérdései tájékoztattak. Az idegenforgalmi iskola megkérdezett
              tanulóinak közel fele budai kerületben lakik, a pesti lakosúak többsége pedig XIII.,
              XIV. és XV. kerületi. A mentálhigiénés középiskolában a tanulók alig több mint
              10%-a budai, a pestiek közül többen vannak, akik a bels ő kerületekben (V., VI.,
              VII., VIII., IX., X.) laknak. Mindkét iskolában a többség lakótelepi panel épületben
              ill. családi vagy társasházban él. A megkérdezettek 100%-a összkomfortos lakásban
              lakik, ahol átlagosan 2-3 szoba található. A mentálhigiénés középiskola tanulói
              kisebb alapterületű és kevesebb lakószobájú lakásokban élnek. Az idegenforgalmi
              iskolában végzett felmérés alapján a családok kevésbé mobilak: az elmúlt 10-15
              évben átlagosan egy—két alkalommal költöztek új lakóhelyre, és több köztük az
              olyan, aki elégedett lakása és lakókörnyezete min őségével, és nem szeretne elköl-
              tözni jelenlegi lakhelyéről. Ezzel szemben a másik iskola tanulói már többször
              költöztek életük során, s még jelenleg sem elégedettek lakhelyükkel. Számottev ő
              különbségek mutatkoztak abban is, hogy milyen módon szeretnék a megkérdezettek
              megváltoztatni lakáshelyzetüket. Azok, akik elégedettek mostani lakókörülménye-
              ikkel, inkább csak felújítanák, átrendeznék, vagy még kényelmesebbé tennék (tet ő-
              tér beépítés, padlófútés) lakásukat. A líceum diákja azonban többször jelölték meg,
              hogy saját szobával b ővítenék, és világosabbra változtatnák lakásukat. Érdekes,
              hogy közülük sokan voltak, akik ugyan nem elégedettek családjuk lakáshelyzetével,
              és szeretnének változtatni rajta, mégsem fejezték ki szándékaikat, véleményüket. A
              lakókörnyezethez való viszonyulás tekintetében mindkét iskola diákjai a közterüle-
              tek tisztaságát tartják a legfontosabbnak, ezen javítanának. Véleményük szerint
              figyelmet kellene szentelni a lakóépületek min őségére, a légszennyezés és a zajszint
              csökkentésére, valamint a zöldterületek megóvására. A líceum tanulói fontosabbnak
              tartják a közbiztonság javítását.
                 Az elemzések nyomán körvonalazódott, hogy az idegenforgalmi középiskolában
               tanuló fiatalok jobb lakáskörülmények között élnek. Igen fejlett az a készségük,
               hogy saját véleményt tudnak alkotni az őket körülvevő környezetről; ez egyben
              jelzi azt is, hogy tájékozottak. A lakáskörülményekb ől eredő közvetlen problémák
               (pl. a lakás minőségével való elégedetlenség) és közvetett problémák (a család
               szociális helyzete) inkább a mentálhigiénés középiskola tanulóit érintik.
                 A fiatalok véleményalkotása nemcsak lakáskörülményeikr ől, lakókörnyezetükről
               szolgáltat információkat, hanem családjuk szociális helyzetér ől is. A leértékel ődött
               társadalmi környezetben rosszabb a családok szociális helyzete, alacsonyabb a
               család jövedelemszintje, magas a munkanélküliség. Ilyen környezetben az iskola
               ezeknek a társadalmi konfliktusoknak a gy űjtőterepe lesz.
Uzzoli Annamária : A budapesti 14-19 év közötti korosztály életkörülményeinek vizsgálata esettanulmányok alapján.
                                Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. 229-237. p.

      TÉT XIV. évf. 2000      s 2-3            A budapesti 14-19 év közötti korosztály...      233


                         Az életmód mint szocio-kulturális tényez ő

          Az életminő séget meghatározó szocio-kulturális tényez ők — az életmód, a társa-
       dalmi helyzet, a szociális helyzet — területi megjelenése eléggé differenciált, a tár-
       sadalmi környezet és a lakókörnyezet területi különbségeivel van összefüggésben.
       A család értékközvetítése hatást gyakorolhat a fiatalok kialakuló értékrendjére. Ez
       az értékrend a kés őbbiekben felelő s lehet a felnövekv ő fiatal képzettségi szintjéért,
       a társadalmi hierarchiában elfoglalt pozíciójáért.
          A józsefvárosi iskolában készített interjúk arról tájékoztattak, hogy az itt él ő fia-
       talok a legtöbbször rendezetlen családi viszonyok között élnek. Szinte mindenki
       esetében elmondható, hogy a fiatalokat nem az édesapjuk neveli, sok esetben nem is
       tartják a kapcsolatot a vér szerinti apával. A szül ők elváltak, és már a sokadik ne-
       velő apa neveli a gyerekeket. A család fogalma a fiatalok számára általában a testvé-
       rek, féltestvérek, rokonok és félig-meddig rokonságban álló személyek tág cso-
       portját jelenti. A családban nincs két meghatározó személy, az édesanya és az édes-
       apa, akik összetartanák a gyerekeket, a családtagokat. Sokszor panasz érte a nevel ő-
       apákat és az édesanyákat (pl. alkoholizmus, rossz bánásmód). A család szabadide-
       jében, hétvégenként nincsenek közös programok, a gyerekeket az „utca" neveli fel.
       Tapasztalható, hogy e korosztály (14-19 évesek) az id ősebb testvérben talál támo-
        gató személyre. Probléma, hogy az itt él ő fiatalok nem nagyon mozdulnak ki laká-
        suk közvetlen környezetéb ől. Legtöbbször a sz űken vett lakókörnyezetüket hasz-
        nálják: ott járnak iskolába, iskola után ott találkoznak a barátaikkal és ismer őseik-
        kel, hétvégenként a közeli tereken gy ű lnek össze. Nincsenek zöldterületek és sport-
        pályák, így a különböz ő sporttevékenységekkel kevésbé élnek. Szabadidejükben
        nincs olyan tevékenység, amely hobbiszer ű lenne, elfoglalná őket, rendszeres test-
        mozgásra ösztönözne. A tévénézés, a videózás, a barátokkal való együttlét válnak
        az életmód meghatározó tényez őivé a kerületben.
           Érezhető , hogy ebben a társadalmi környezetben a család elvesztette biztonság-
        nyújtó szerepét. A felnövekv ő fiatal generáció számára nincsenek perspektívák az
        életben, továbbtanulásukkal kapcsolatban is bizonytalanok. Pedig ebben az életsza-
        kaszban kapott élmények egy egész életre szóló „útravalónak" bizonyulnak.
           A két középiskolában másként alakul a fiatalok életmódja. „Mi tehetné jobbá köz-
        érzetedet?" kérdésünkre adott válaszokból kiderül, hogy az idegenforgalmi iskola
        diákjainak 60%-a szerint az életmód megváltoztatása javíthatná általános közérze-
        tüket. Véleményük szerint kevésbé lenne domináns az új környezetbe való elköltö-
        zés, ill. a lakókörnyezet megváltoztatása. Ez is a lakóhelyükkel való megelégedett-
         ségüket, a kedvez őbb társadalmi környezetet feltételezi. A jelenlegi lakás felújítása,
         a családi viszonyok megváltoztatása szintúgy ebb ől a szempontból nem hangsúlyo-
         sak. Ellenben a mentálhigiénés középiskolában a diákok kétharmada szerint a jobb
         anyagi körülmények a legfontosabbak, az életmód átformálására nem fektetnek
         hangsúlyt. Az egészségi állapotot befolyásoló tényez ők közül (környezetszennye-
         zés, egészségtelen életmód, lakáskörülmények, családi viszonyok, anyagi helyzet)
         ismét meghatározó erej ű az életmód, a lakáskörülmények és az anyagi helyzet. A
Uzzoli Annamária : A budapesti 14-19 év közötti korosztály életkörülményeinek vizsgálata esettanulmányok alapján.
                                Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. 229-237. p.

             234     Uzzoli Annamária                                     TÉT XIV. évf. 2000     s 2-3
             válaszok arányai hasonlóan alakultak az el őző kérdéshez: a jobb szociális körülmé-
             nyek már lehetőséget adnak az életmód fontosságának kiemeléséhez és aztán annak
             átalakításához.
               A szabadidős elfoglaltságra vonatkozó kérdésünkre adott válaszok körében egyet-
             értés van abban, hogy a mai fiatalok el őnyben részesítik a barátokkal való együtt-
             létet és a zenehallgatást. Az „ül ő" tevékenységek, a tévénézés és a videózás a líce-
             um diákjai számára fontosak. Érdekes, hogy náluk jóval magasabb azoknak az
             aránya, akik számítógépekkel szeretnek foglalkozni. A testmozgás, azaz a sport és a
             kirándulás jelent ősége jóval magasabb az idegenforgalmi iskola tanulóinál. A
             „klasszikus" szabadid ős tevékenységek, mint az olvasás, mozi és színházlátogatás
             meglepő módon a mentálhigiénés iskola tanulói számára nyújtanak kikapcsolódást.
             Egyébként megállapítható a kérd őívek eredményeib ől, hogy a mai fiatal korosztály
             kevesebb időt és energiát szentel a testmozgásnak. Kevesebb azoknak a száma, akik
             az iskolai testnevelés órán kívül heti legalább 2-3 alkalommal rendszeresen spor-
             tolnak. Rendkívül kevesen vannak azok, akik sportegyesületnél, kluboknál trénin-
             geznek, versenyszer űen űznek valamilyen sportágat. Az alkalomszer ű, hétvégekre
             koncentrálódott mozgásformák hódítanak teret a fiatalok között. Olyan új és divatos
             sportágakat gyakorolnak mint az aerobic, body building, kondicionáló torna, tánc.
             A séta, a túrázás egyre inkább háttérbe szorul. Az idegenforgalmi iskolában gyakori
             sporttevékenység a síelés, a tenisz, a lovaglás, az úszás és a futás.
               Az életmód mint szocio-kulturális tényez ő nemcsak arról ad információkat, hogy
             az egyén milyen körülmények között él és milyen a szociális helyzete, hanem bizo-
             nyos világnézetet is jelent. A jobb társadalmi és szociális környezet lehet ővé teszi
             ugyan az egészségesebb életmódot, de egyfajta értékvesztéssel is jár. Egymagában a
             kedvezőbb anyagi körülmény nem oldja meg a problémákat. A kulturális háttér, az
             iskolázottság és tanultság meghatározó érvény űek.

                                A lelki problémák mint kockázati tényez ők

                A lakókörnyezet, a lakóhely társadalmi környezete, a család társadalmi, kulturális
              és szociális helyzete, az egyéni értékeken alapuló életmód együttesen felel ősek az
              életkörülmények alakulásáért. Az életmin őség erősíti vagy gyengíti az egészségügyi
              kockázati tényez őket. A kockázati tényez ők közül a lelki problémák megjelenése a
              rossz szociális helyzettel függ össze.
                Mind a kérdőívek, mind pedig az interjúk egyik nagy kérdésköre a fiatalok egész-
              ségi állapotára terjedt ki. A józsefvárosi iskolában e kérdéskörben nem lehetett
              konkrét információkat gy űjteni. A fiatalok nem említettek sem testi, sem lelki
              problémákat, melyek a mindennapi életüket érintenék. Ezzel kapcsolatban kétféle
              következtetés vonható le. Egyrészt ténylegesen még nem jelennek meg egészségi
              problémák ebben a korosztályban; másrészt ezek a fiatalok talán fel sem ismerik
              saját panaszaikat. Nem tanítják meg őket a panaszok helyes értelmezésére és felis-
              merésére. Nem tudják, hogy problémáik esetén kihez fordulhatnak segítségért, nem
Uzzoli Annamária : A budapesti 14-19 év közötti korosztály életkörülményeinek vizsgálata esettanulmányok alapján.
                                Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. 229-237. p.

      TÉT XIV. évf. 2000      s 2-3            A budapesti 14-19 év közötti korosztály... 235

       ismerik azokat a megoldási lehet ő ségeket, melyeket alkalmazhatnának. A legna-
       gyobb probléma számukra, hogy hol élnek és hogyan élnek.
          A kérdő ívekre kapott válaszok alapján megállapítható, hogy a mai fiatalok els ő-
       sorban lelki problémákkal küszködnek. Korosztályuk esetében az egészségi állapot
       romlása nem tapasztalható, nincsenek súlyos és krónikus betegségeik. De az állandó
       stressz, a lelki megterhelés, a hangulatzavarok lassan kifejtik hatásukat. Az általá-
       nos egészségi panaszok közül leginkább a pszichés eredet űek dominálnak. A
       stressz, az idegeskedés, a fejfájás, a lehangoltság, a fáradékonyság, az alvászavarok,
        a félelem és szorongás érzése mindkét iskola esetében a tanulók több mint 20%-át
        érintették. Az idegenforgalmi iskolában a diákok több mint fele panaszkodott fej-
        fájásra, fáradékonyságra és stresszre. A mentálhigiénés iskola esetében ezek között
        a panaszok között nagyobb a szórás, bár a stressz mint panasz el őfordulása itt is
        igazán jelent ős. Megfigyelhető , hogy ugyan a diákok igen súlyos lelki problémák-
        kal élnek együtt, mégsem hajlandóak szakemberhez, szakorvoshoz fordulni. Pana-
        szaikat nem kezeltetik, melyet valószín ű leg a pszichológusokkal, pszichiáterekkel
        szemben tanúsított fenntartásaik, félelmeik okoznak. Ezekben a kérdésekben a
        családnak és az iskolának kell nekik segíteni. Erre példa a Zöld Kakas Líceum,
        amely kimondottan a mentálhigiénés problémákkal küszköd ő fiatalok megsegítésé-
        re jött létre. Nem véletlen, hogy ezen iskola tanulói között a félelem és szorongás
        érzése a legkevésbé fordul el ő panaszként. A kérd őív egészségi állapottal kapcso-
        latos kérdésköre szintén épített a fiatalok szemléletmódjára. A fiatalok saját kor-
        osztályuk egészségi állapotáról a valóságnak megfelel ően nyilatkoztak. Vélemé-
         nyük szerint a mai fiatalok egészségi állapota nem megfelel ő, ami adódik a moz-
         gásszegény életmódból és az egészségkárosító magatartásformákból (dohányzás,
         alkoholfogyasztás, drogfogyasztás).
           A súlyos lelki problémák nemcsak következményeik miatt kezelend ők, hanem
         kezelésükkel a társadalmi problémák is részben napvilágra kerülnek. A fiatalok
         pszichés állapota reprezentatív a feln ő tt lakosságra nézve. A lelki panaszok megje-
         lenése az egészségi állapotot meghatározó küls ő tényezőktő l függ. Azonban a pana-
         szok felismerése és megoldása a bels ő tényezőktől függ. A belső tényezők hangsú-
         lyosabbá tétele az iskolai végzettség növelésével érhet ő el.

                                               Konklúzió
          A tanulmány a budapesti fiatalok (14-19 év közöttiek) életkörülményeit els ődle-
        gesen a középiskolások társadalmi rétegz ő dése alapján vizsgálta. Társadalmilag
        determinált már maga az is, hogy milyen társadalmi rétegek gyermekei válnak kö-
        zépiskolássá (Gazsó—Pataki—Várhegyi 1971). Különbség van abban is, hogy ki,
        milyen középiskolába kerül. Az iskolázottság mértéke a szocio-kulturális tényez ők
        (p1. szociális helyzet) hátterében áll; a rossz szociális helyzet pedig az egyik leg-
        fontosabb egészségügyi kockázati tényez ős . Az ok-okozati összefüggés alapján
        megállapítható, hogy az iskolai végzettség er ősen befolyásolja az egészségi állapot
        alakulását.
Uzzoli Annamária : A budapesti 14-19 év közötti korosztály életkörülményeinek vizsgálata esettanulmányok alapján.
                                Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. 229-237. p.

             236      Uzzoli Annamária                                            TÉT XIV. évf. 2000         s 2-3

                Középs ő-Józsefvárosban van a legkisebb esély arra, hogy a fiatalok továbbtanul-
             janak, szakmát válasszanak. Sem általános iskolai tanulmányaik (p1. évismétlések),
             sem lakókörülményeik (pl. nyugodt tanulásra alkalmas lakások hiánya), sem családi
             hátterük (p1. szül ői késztetés) nem segít nekik ebben. A kedvez őtlenebb társadalmi
             környezet (pl. slumosodott belső pesti kerületek, rossz közbiztonság, lakókörnye-
             zettel való elégedetlenség) leginkább a fiatalok mentális és pszichés állapotára gya-
             korol hatást: ez akadályozza őket abban, hogy egy „normál" középiskolában tanul-
             janak. Szociális érzékenységük követeli meg speciális képzésüket. A megfelel ő
              lakáskörülmény és lakókörnyezet jótékonyan hat az iskolai tanulmányokra: lehet ő-
              ség nyílik magasabb követelményeket támasztó iskolában tanulni, annak anyagi
              költségeit fedezni.
                A vizsgálat alá vett egészségügyi kockázati tényez ők — a család szociális helyzete,
              a fiatalok életmódja, a pszichés és neurotikus panaszok — egyben olyan társadalmi
              feltételek is, amelyek az egyén szubjektív alkalmazkodását mutatják be az objektív
              körülményekhez. Azonban ez az alkalmazkodás legtöbbször a hibás magatartás-
              formák felvételét jelenti. Ezeknek a kockázati tényez őknek a hangsúlyos megjele-
              nése az ifjúság körében jelent őséggel bír a felnőtt lakosságra nézve is. Nemcsak a
              külső körülményeken kell változtatni (lakóhely, jövedelem, foglalkoztatás), hanem
              az életszemléleti harmóniára kell törekedni. Amennyiben ezt a családok nem tudják
              megvalósítani, úgy az iskoláknak szükséges a feladatot megoldani.
                Magyarországon súlyos probléma a depresszió megjelenése, amely a lakosság
              76%-át érintette 1988-ban. A depresszió legszorosabban a szív—érrendszeri beteg-
              ségekkel, a gyomor—bélbetegségekkel, a mozgásszerviekkel és a fert őző betegsé-
              gekkel áll kapcsolatban. A depresszió kialakulásában és annak megoldásában külö-
              nösen nagy jelent ősége van a tanultság hiányának (Galgóczy 1997). Mivel a fiatalok
              között egyre magasabb számban jelennek meg a pszichés és neurotikus panaszok,
              ezek kezelését már e korosztálynál el kell kezdeni. A finanszírozásra és az egész-
              ségügyi ellátásra irányuló egészségügyi reformok mellett az oktatásfejlesztésre még
              nagyobb figyelmet kell szentelni. A tanultság és a képzettség szociális biztonságot
              ad, segít megbirkózni a változó élethelyzetekkel, egészségesebb életmódra késztet.

                                                           Jegyzetek
                A vizsgálat ötlete, annak kivitelezése Földi Zsuzsával, az ELTE TTK Doktori Iskola másodéves hall-
                gatójával együtt történt.
              2
                Budapest V. kerület, Markó u.: a két tanítási nyelv ű iskolában a tanulók az öt év alatt technikusi kép-
                zést kapnak.
              3
                Budapest IX. kerület, Hurok u.: az alapítványi iskolába azok a tanulók kerülnek, akik már más közép-
                iskolákból kiestek, tanulmányaikat különböz ő okok miatt nem tudták folytatni.
              4
                Budapest VIII. kerület, Erdélyi u.: az iskolában a tanulók 90%-a cigány származású, 66%-a pedig
                túlkoros.
              5 Kopp Mária pszichiáter (SOTE Magatartástudományi Intézet) szóbeli közlése alapján, 1996.
Uzzoli Annamária : A budapesti 14-19 év közötti korosztály életkörülményeinek vizsgálata esettanulmányok alapján.
                                Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. 229-237. p.

       TÉT XIV. évf. 2000       s 2-3              A budapesti 14-19 év közötti korosztály...         237

                                                  Irodalom
       Galgóczy Zs. (szerk.) (1997) A tudományos kutatástól a politikai döntésig. Budapest, Konrad Adenauer
         Alapítvány.
       Gazsó F.—Pataki F.—Várhegyi Gy. (1971) Diákéletmód Budapesten. Budapest, Gondolat Kiadó.
       Kopp M.—Ratkóczi É. (1989) Budapest Józsefváros két orvosi körzetének összehasonlító pszichiátriai
         epidemiológiai vizsgálata. Budapest, SOTE Magatartástudományi Intézet.
       Ladányi J. (1992) Gondolatok Középs ő-Józsefváros rehabilitációjáról. — Tér és Társadalom. 3-4.


         RESEARCH ON THE LIVING CONDITIONS OF THE 14-19
            AGE GROUP IN BUDAPEST WITH CASE STUDIES

                                        ANNAMÁRIA UZZOLI
         This research is about young people, aged 14-19, in Budapest. This essay is based on case
       studies which were prepared in two secondary schools and in a primary school. My main job
       was to work out a questionnaire and interviews with teachers and students.
         I have studied what the influence is between the lifestyle and the state of health. The results
       are the following.
         The housing conditions are important parts of the state of health among young people.
       Living on low salaries means living in poor housing conditions (they have to live in very
       small flats which are not free from dampness).
         The social position of the families influences the prospects of children in their lifetime. We
       can say there is a big differentation of younger people.
         There are many neurotical illnesses — for example depression — in this age.
         In my opinion the lack of education is responsible for this situation.