Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.


                                                              1988. 2. évf. 1. sz. pp. 19-42.




         BECSEI JÓZSEF:



AZ ALFÖLDI KÜLTERÜLETI TÁRSADALOM TAGOZÓDÁSA ÉS
TÉRBELI RENDJE 1980-BAN



I. Bevezetés


         Az elmúlt években mintha lecsendesült volna a külterületi településekkel és
azok népességével való szenvedélyes foglalkozás. Olyannyira, hogy az 1980-as nép-
számlálás eredményeinek értékelésére alig-alig került sor, pedig több ok miatt is ér-
demes a külterületekre odafigyelnünk.
         Az első ok, hogy 1980-ban az Alföld (a hat alföldi megye és Pest megye al-
földi része) 3 666 478 f ő s népességének még mindig 8,8 %-a (323 642 f ő ) élt kül-
területen. Az igaz, hogy ez az 1930-as külterületi népességnek csupán 33,1 %-a, de
ez a mennyiség még mindig nem elhanyagolható, különösen azokon a területeken,
ahol az arányuk lényegesen magasabb, mint az alföldi átlag. A figyelemre kell ösztö-
kéljen bennünket az is, hogy az Alföld aktív keres őinek 8,9 %-a, az inaktív keres ő k-
nek pedig 18,9 %-a él a külterületen. Ez utóbbi adat önmagában is azt jelzi, hogy itt
olyan társadalmi csoport él és olyan számban, amely — elhanyagolása esetén — kü-
lönböző feszültségek forrásává válhat.
          A másik ok, amely arra sarkall, hogy az 1980-as adatokat értékeljük az, hogy
a magyar statisztika történetében el ő ször került sor olyan felvételre, amely a kül-
területi népességr ő l külön is részletes feldolgozást adott, így lehet ővé teszi ezen te-
lepüléscsoport népességének osztály- és rétegtagozódás szerinti elemzését, pontos
térbeli rendjének megállapítását. Ez annál is inkább érdekl ődésre tarthat számot, mert
a magyar társadalom társadalmi csoportok szerinti térbeli rendjével sem a társadalom-
tudományok, sem a tértudományok nem, vagy csak igen keveset foglalkoztak ezideig.
Ahogy mondani szokás, szinte egyik kezünkön megszámolhatjuk azokat (BECSEI J.
1979, 1983, KOVÁCS CS. — FRANCIA L. 1979, BELUSZKY P. 1979, KLINGER
A. 1982, SIMÓ T. 1986, SZIRMAI V. 1985, B Ő HM A. 1985), akik e kérdéskör elem-
zésével megpróbálkoztak. A külterületi népességre vonatkozólag ilyen feldolgozás
eddig egyáltalán nem látott napvilágot.
           Elmondható, hogy a társadalom strukturálódásáról, annak változásairól,
fő bb jellemz ő irő l viszonylag b őséges ismeretekkel rendelkezünk, de az egyes terü-
letek, régiók helyzete csaknem teljesen feltáratlan. A településtípusok közötti kü-
lönbségekr ő l is vajmi kevés ismeret áll rendelkezésünkre. Pedig napjainkban, amikor
a terület- és településfejlesztés egyre több döntési lehet őséget, jogot, sőt kötelezett-
                                   BECSEI JÓZSEF:
      Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                     Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
20

séget ró a helyi vezetésre, amikor a helyi jogkörök és a megvalósítás anyagi, tárgyi és
személyi feltételei nagymértékben felértékel ődnek, szükségesnek ítélhet ő , hogy a
társadalom térbeli differenciáiról, azonosságairól, egyáltalán legalább mennyiségi ál-
lapotáról valamilyen ismeretanyaggal rendelkezzünk.
         Továbbá és másrészt: a társadalom nemcsak bels ő strukturálódásában, mond-
hatni társadalmi térben létezik, hanem földrajzi térben, földrajzi kiterjedésben is, s
így települések között oszlik meg. Ezen települések lehetnek kisebbek, nagyobbak:
de kevés olyan speciális eset állt el ő , mint a magyar Alföldön, hogy egy sajátos tele-
püléshez, a tanyához olyan nagy tömeg kapcsolódjon, mint itt. E településtípus nem-
csak mint település jelentett és jelent manapság is különlegességet, hanem abban a
vonatkozásban is, hogy itt egy speciális társadalmi strukturálódás valósult meg.
        Ezért is osztjuk SZIRMAI VIKTÓRIA nézetét, amely szerint „... a térbeli
társadalmi konfliktusok hatékony kezelése, az érdekek érvényesíthet ősége miatt...
szükség lenne a társadalmi rétegek térbeli és strukturális viszonyaira kidolgozott fej-
lesztési-tervezési koncepcióra.. Ez a koncepció a térben elhelyezked ő népesség konkrét
élethelyzeteinek feltérképezését, mindenekel őtt a különböz ő társadalmi csoportok
mindennapi életkereteinek, a lakóhelynek, a munkahelynek, a legkülönböz ő bb élet-
tevékenységeket magukba foglaló terveknek a megragadását, valamint az élethelyze-
tek térbeli strukturális meghatározottságának a tisztázását jelenti" (SZIRMAI V.
1985).
         Harmadrészt az is megállapítható, hogy miközben a magyar társadalom az
elmúlt évtizedekben a gazdasági átalakulás következtében megmozdult, ez a mozgás
kettős irányú volt. Mindenekel őtt változott az egyének társadalmi hovatartozása
azzal, hogy a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyzetük változott. De nem-
csak az ágazati struktúrában kerültek más helyre, hanem a tulajdonforma tekinteté-
ben is új viszony jött létre, s így az egyének más társadalmi osztályba vagy rétegbe
csoportosultak át. Ez a társadalmi mozgás az els ő évtizedekben térbeli mozgással
párosult, míg az utóbbi egy-másfél évtizedben a f ő tendencia a helyben maradás
melletti társadalmi változás volt.
          Számunkra most az a kérdés, hogy ezek a folyamatok miként érintették az
Alföld külterületi népességét. E tanulmány éppen ezért azt a célt szolgálja, hogy az
1980-as népszámlálás adatai által nyújtott lehet őségeken belül megkísérelje felvázol-
ni az Alföld külterületi népességének társadalmi struktúra szerinti térbeli rendjét.
Mivel az el ő ző népszámlálások — a részleteket illet ően — nem nyújtanak összeha-
sonlító adatokat, egy statikus képet tudunk csak felrajzolni; viszont talán kárpótol
bennünket a térbeli változatosság.


II. A külterületi népesség változása 1949 és 1980 között


           Az Alföld külterületi népessége 1930-tól 1949-ig 130 414 f ővel (13,3 %)
n őtt, s így 1949-ben az Alföldön él ő k 33,0 %-a lakott külterületen. A két évtized
alatti népességnövekedésnek 38,5 %-a jutott a külterületre. Ez azt jelenti, hogy a kül-
területi népesség gyorsabban növekedett, mint a belterületi, tehát egy viszonylagos
dekoncentrálódási folyamat zajlott ezekben az években az Alföldön.
                                               BECSEI JÓZSEF:
                  Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                                 Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
                                                                                                   21

          Ez azért is figyelmet érdeml ő folyamat, mert a városi jogállású települések
számában 1930 és 1949 között változás alig volt. Az Alföld városi népességének a
száma 22 708 f ővel nőtt, de a városok külterületi népessége 136 948-cal növeke-
dett. Ez a gyarapodás nagyobb, mint az egész Alföld népességnövekedése. Ez a vál-
tozás úgy is érintette az Alföld városait, hogy 1930 és 1949 között e települések bel-
területi népessége tetemes mértékben (114 240 f ő ) csökkent. Ugyanezen id ő alatt a
falvak belterületi népessége 90 298 f ővel növekedett, külterületi lakosaik száma
pedig csökkent (1. táblázat ► . Így tehát a falvakban koncentrálódott a népesség, a
városokban pedig nagy arányú külterületre áramlás figyelhet ő meg. Ez valamennyi
nagyobb tanyás városunkat érintette, az egyetlen Debrecen kivételével, ahol a külte-
rületi népesség ez id ő alatt 50 441 f ő rő l 24 446-ra csökkent.


                                                                                         1. táblázat
Az Alföld népességének változása 1930 és 1949 között


                            Összes népesség                 Tényleges szaporodás vagy fogyás

       Név
                                                        1930-1949            1949-1960
                     1930        1949           1960
                                                          száma                száma

 Városok          1 009 809 1 032 517 1 007 038           22 708      2,2    —25 479        —2,5
 Községek         2 245 601 2 329 365 2 525 890           83 764      3,7    196 525         8,4

 Alföld:
 Összesen         3 255 410 3 361 882 3 532 928          106 472      2,2     171 046        5,1




                         Belterületi népesség               Tényleges szaporodás vagy fogyás

       Név
                                                        1930-1949            1949-1960
                     1930        1949         1960
                                                          száma                száma

 Városok             666 700   552 460      827 112 —114 240        —17,1    274 652        49,7
 községek          1 611 326 1 701 624    1 932 395   90 298          5,6    230 771        13,6

 Alföld
 összesen:        2 278 026 2 254 084 2 759 507         —23 992      —1,1    505 723        22,4




                        A külterületi népesség             Tényleges szaporodás vagy fogyás
      Név
                                                        1930-1949           1949-1960
                     1930        1949         1960
                                                          száma               száma

 Városok            343 109     480 057       179 926    136 948     39,9   —300 131      —62,5
 Községek           634 275     627 741       593 495     —6 534     —1,0   —34 246        —5,5

 Alföld
 összesen:          977 384 1 107 798         773 421    130 414     13,3   —334 377      —30,2
                                  BECSEI JÓZSEF:
     Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                    Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
22




                                             1. ábra
                             BECSEI JÓZSEF:
Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
               Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
                                                                                                      23




                                                                               0§§§1,
                                                                                4 4 § #




                 p,..--St,"&" ,,qiildliWi
                           ,,/,                                                ...7-7-"_
                                                                                =.'.
             .111i,ffir's--,          7. 11:
                                      -- -      2=7,s 471 , ,

                !Ik --;-, '111N- \ •:w---7--
                         ,\--i.-
                              _..-.4.      -
                          ,\ii---              -
                                              ,,
                                             —I,
                                                                       0,1111,I,
                                 - 11                                     1, 1,, i •
                           :.   \ Il l i i1 111 '1'111,11       '1 1 ' fi
                                                                       ii s
                                                                                       . I
                                                                                ---
                    .L--
                      -
                                          11110   d lis
                                                     \                  11 '           '
    e•-•”         gini
                                                          111
                111‘s'                                    1W,4                               Ok Al.

                   4                                                                            pac




                                2 ábra
                                      BECSEI JÓZSEF:
         Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                        Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
24

          Az 1949-ben külterületen élt lakosságot a fentieken túl a felt ű nően fiatalos
korösszetétel jellemezte, ami egyrészt a 15 éven aluliak magas (27,1 %), másrészt a
60 éven felüliek alacsony hányadában jutott kifejezésre. Igaz viszont, hogy a mun-
kaképes korú népesség 61,4 %-os részesedése alacsonyabb az országos (63,5 %) átlag-
nál. Szabolcs-Szatmár, Szolnok és Bács-Kiskun megyék különösen alacsony értékek-
kel t ű nnek ki.
          Az a hatalmas változás, amely az egész magyar tanyarendszerben 1949-t ő l
napjainkig lezajlott, az 1950-es években indult el. Ezen id ő alatt az Alföld külterü-
leti népessége 30,2 %-kal csökkent. Ez a csökkenés nemcsak területileg volt diffe-
renciált, hanem az egyes településtípusok esetében is. A csökkenés kevésbé volt viha-
ros a falvakban (5,5 %), mint a városokban. A városokra esett az összes fogyás 89,8 %-a
(300 131 f ő ). A városok népesedésére ezen túl az volt a jellemz ő , hogy az összes vá-
rosi lélekszám 2,5 %-kal (274 652 f ő ) n őtt. (A várossá nyilvánított települések sora
csak Törökszentmiklóssal növekedett!) Egyfel ő l tehát megfigyelhetjük a népesség
koncentrálódását a városok belterületére, ami a tényleges szaporodásból, illetve a kül-
területr ő l a belterületre való beáramlásból táplálkozott. (Az 1960. évi népszámlálás
adatai alapján az Alföld valamennyi városában pozitív volt a tényleges szaporodás,
a mi adataink szerint pedig a városi népesség csökkent. Ez azért állt el ő , mert mi az
1949-es népszámlálási kötet adatait vetettük össze az 1960-as adatokkal, s a két cen-
zus között a városok területe 330 943 hektárral csökkent. Az 1960-as népszámlálás-
nál a tényleges szaporodási adatok 1949-es értékeit erre a csökkent területre számí-
tották át.) Ez alatt az id ő alatt — els ő sorban a városok határából — számos tanya-
területet önálló községgé nyilvánítottak, így a községi népesség száma növekedett.
Ezen településtípusnál is — bár a folyamat lassúbb ütem ű — tanúi lehetünk a népes-
ség belterületen való koncentrálódásának.
          A külterületi népesség fogyása els ősorban a munkaképes korú népességet
érintette, hiszen az 1949-es 61,4 %-os arányuk 1960-ra lecsökkent 59,1 %-ra. A 0-14
évesek hányada 30,2 %-ra növekedett, és csökkent a 60 — X évesek aránya 10,7 %-ra.
Az egész népességnek 50,2 %-a a mez ő gazdaságban, 7,3 %-a az ipar és épít ő iparban és
8,2 %-a az egyéb ágazatban dolgozott.
              helyen nem tartom feladatomnak a külterületi népesség számában végbe-
ment további változást (csökkenést) elemezni            (1-2. ábra), néhány fontosabb észre-
vételt mégis szükséges tenni. 1960-ban az Alföld településeinek többségében a kül-
területi népesség abszolút száma meghaladta az 1000 f őt, Debrecenben, Hódmez ő -
vásárhelyen, Kiskunfélegyházán és Nyíregyházán 10 000 fölött volt a számuk, s ő t
Kecskeméten több mint 20 000 f ő élt külterületen. A két évtized (1960-1980) vál-
tozásának f ő következményei:
1/ Egész térségek váltak külterületi népesség nélkülivé, vagy olyan területekké, ahol
e településekben él ő k száma oly kevés, hogy elemzése elhanyagolható. Ilyen terü-
letek: Szabolcs-Szatmár megye túlnyomó többsége, Hajdú-Bihar és Békés megyének
els ősorban a volt bihari részei, Békés megye volt arad-csanádi részei, Szolnok jászsági
részei, a Tisza mente, Pest megyének a f ővárosi agglomerációt alkotó jelent ős terü-
letei, a Bácska jelent ős része, továbbá a Duna mente.
21   A nagyobb külterületi népességgel rendelkez ő települések sávokban, illetve gó-
cokban helyezkednek el. Így a Hajdú és Szabolcs megyei övezet, a közép-békési öve-
                                                 BECSEI JÓZSEF:
                    Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                                   Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
                                                                                              25

zet, a nagykun városok, a Duna-Tisza közi Homokhátság egésze, a csongrádi váro-
sok és végül Jászberény és közvetlen környéke alkot egy-egy nagyobb egységet.
3/ A külterületi népességgel rendelkez ő települések többségében a külterületi népes-
ség száma 100 és 1000 között mozog, az 1000 f őt 32-ben haladja meg és egy kisebb
csoportban 50 és 100 f ő között van a számuk.
         A külterületi népességnek e nagysága és térbeli megoszlása azt mutatja, hogy
az Alföld egészén végbement mennyiségi változás olyan mérték ű volt, hogy az már
min őségi ugrást jelent. Ennek egyik pólusát egy relatVoncentrálódás jelenti, míg
a másikat a külterületi települések teljes megsz ű nése.
         Amikor ma e népesség min őségi jellemz ő it keressük, mindenkor figyelem-
mel kell lennünk arra, hogy azok mögött jóval kisebb abszolut értékek szerepelnek,
mint amikor az Alföld valóban tanyás terület volt. A külterület jellegzetességei ke-
vésbé nyomják rá bélyegüket az egész település életére, mint a korábbi évtizedekben
(2. táblázat).
            Számunkra a mennyiségi csökkenés ellenére is fontos kérdés marad azonban
az, hogy a társadalmi-gazdasági változások milyen mértékben alakították át azokat a
külterületen él ő ket, akik mind a mai napig nem mozdultak onnan, s őt egyes terüle-
teken elköltözésükkel a jöv ő ben sem számolhatunk.



III. Osztály és rétegtagozódás
              -




            1980-ban az Alföldön a külterületen él ő k száma 325 208 f ő volt, az összes
lakos 8,6 %-a. A keres ő k 211 208 f ős (64,9 %-a) táborából az aktív keres ő k 150 070
főt (46,1 %) foglaltak magukba, ami pontosan megegyezett az alföldi összes aktív
keres ő k arányával.
        A következ ő kben a társadalom struktúrájának 1980-as állapotát mutatjuk
be, mégpedig a tulajdonviszonyok alapján kialakítható réteg- és osztályszerkezet f ő bb
jellemző it. Általánosan ismert az a vita, amely a társadalom strukturálódásával kap-
csolatosan napjainkban is folyik, s amelynek alapján lényegében három markánsan
megjelen ő nézet különíthet ő el (HALAY T. 1982, BARANYI B. 1985). Mi úgy gon-
doljuk, hogy a társadalom valamely népességcsoportjáról annál adekvátabb képet
kapunk, minél több oldalról igyekszünk annak bels ő jellemz ő it megkeresni. Célunk
nem is az, hogy a társadalom strukturálódásáról folyó vitához hozzászóljunk, hanem
— elfogadva a statisztika nyújtotta kategóriákat — e struktúra térbeli megjelenését
írjuk le.
            Ahhoz, hogy egy nagyobb területr ő l a címben jelzett elemzés készülhessen,
jelenleg — más forrás nem állván rendelkezésünkre — kénytelenek vagyunk elfogadni
  népszámlálási kötetek statisztikai adatait, s az azok mögött meghúzódó osztály- és
rétegtartalmakat, amelyeket ma már sokan vitatnak. Valóban joggal felvethet ő az a
kérdés, éppen a külterületen él ő mez ő- és erd őgazdálkodási aktív keres ő k kapcsán,
hogy mennyiben jogosult pl. az állami gazdasági és termel őszövetkezeti dolgozót kü-
lönböz ő osztályba sorolni, hogy a tulajdonformán túl mennyiben különbözik egymás-
tól e két csoport, illetve összes többi életmegnyilvánulásában melyikhez áll közelebb
az állami gazdasági dolgozó: a gyári munkáshoz-e vagy a termel őszövetkezeti paraszt-
                                  BECSEI JÓZSEF:
                                  •
     Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                    Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
26




          2. táb láza t
                                                                               co- 0)          LO       CO     co              0)     co cr N M
                                                                                    N                          r:        ó co         0. r M .4-*"
                                                           0
                                                           CO
                                                           C7)
                                                                     m         4
                                                                               rL) (75
                                                                               ,
                                                                                               r*.     a-     Cl u) CD                co 03 C) OO
                                                                                               M       r--    0) N *-                 CD 0- Cr CO
                                                                     E         o O             o-)     co     Cl— CD                  N ,- cy .zr
                                                                     44        .- a            CD      CD     CO         0 0)         LO UD CD CO
                                                                     ,r',4
                                                                         ,     0 CO
                                                                               ..-
                                                                                               LO      N      a          c.) N        04 Cl ,- 1.0


                                                   ,F                          r..... N        cr..    U)     C--        —Cl          r). 
                                                    0              ó°Ó                        N        a     0)         C() 0        N
                                                          CO                         I
                                                    0)    Ó
                                                  •O        I       CO
                                                                              a- a
                                                                              N 0)
                                                                                              cy
                                                                                              a-
                                                                                                       o)    a
                                                                                                             r-
                                                                                                                        r) cy
                                                                                                                        O0           0 
                                                                                                                                                    5s     0 P
                                                                                                                                                           c7)
                                                                                                                                                           ,_ ' -
                                                                              O           o                         ,-.
                                                                                                                     E
                                                                                              N .,,, CO
                                                                                              ¥ " 2 CO O3 O
                                                                                                  ^                                  '- . r , 7
                                                                                                                                      .2 :1          CO     .'
                                                                                                                                                           .,        0)
                                                                              CO `     IIIIIIII IIF=.r ,. , ' /1 1011
                                                                     TL I   .
           3

                                                                        ----
                                                                    111---
                                              ‘‚ °



                                                                  4. ábra
1: 50,0 % feletti külterületi aktív keres ő és 500-nál több külterületi lakos, 2: 35,1 — 50,0 % kül-
t erületi aktív keres ő és 301 — 500 külterületi lakos, 3: 20,1 — 35,0 % külterületi aktív keres ő és
1 01 — 300 külterületi lakos; a: uralkodóan parasztság, b: dominánsan parasztság, c: uralkodóan
munkásság, d: dominánsan munkásság.
                                    BECSEI JÓZSEF:
       Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                      Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
30

1. A munkásosztály


         A munkásosztály létszáma az Alföldön 1970-ben 818 697 f ő volt, ami 1980-
ra 911 101 fő re n ő tt. (Most és a továbbiakban is csak az aktív keres ő ket véve figyelem-
be.) Ez az összes keres ő 53,9 %-át jelentette. Növekedési dinamizmusuk (11,3 %)
gyorsabb volt, mint az országos (5,9 %) átlag. Az Alföld külterületén élt 1980-ban
a munkásságból 73 940 f ő , az összesnek 8,1 %-a, ami kisebb részesedést jelent, mint
az összes aktív keres ő nek (8,9 %) a külterületen lév ő hányada. Az összes külterületi
keres ő nek 49,3 %-a tartozott ekkor a munkásosztályhoz, s ez a magas arány azt je-
lenti, hogy megel ő zte a termel ő szövetkezeti parasztság és a többi csoport részesedé-
sét is. Vagyis, ha nem is olyan dominánsan, mint az Alföld átlagában, de a munkás-
osztály mégis a legnagyobb létszámú osztállyá fejl ődött a külterületen is.
         Jelentős eltérés figyelhet ő meg a városok és falvak értékei között. Az Al-
föld városainak külterületén élt keres ő k 60,0 %-a tartozott a munkások táborához,
ami a külterületi munkások 37,7 %-át jelentette. Ugyanakkor a másik oldalon a fa-
lusi települések külterületén a munkásság az aktív keres ő k 44,5 %-át adta, az összes
külterületi munkás 62,3 %-át. Tehát akiket a statisztika a munkásosztályhoz tarto-
zónak tekintett, azok a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyük alapján is
nagyobb hányadban éltek a városok külterületén. Más szóval: a külterületi munkás-
ság nagyobb arányban köt ő dik települési helyével a fejlettebb településtípushoz, a
városhoz, mint a falvakhoz (3. táblázat ► .
         A városok nemcsak abban az értelemben tekinthet ő k fejlettebbeknek, hogy
a belterületek népességösszetétele kedvez ő bb, mint a falvaké, továbbá, hogy a vá-
rosok több és nem az agrártermeléshez kötött munkahelyet biztosítanak, hanem ab-
ban is, hogy a városok külterületi népességének összetétele is kedvez ő bb struktú-
rájú, mint a falvaké. Így a városok külterületén a 0-14 évesek aránya (21,3 %) ma-
gasabb, mint a falvakban (19,9 %), ugyanakkor a 60-X évesek hányada (17,6 %) ala-
csonyabb, mint a falvakban (20,5 %). Hasonló különbségeket találunk akkor is, ha az
iskolai végzettséget vetjük össze. Ami tehát azt is jelenti, hogy a városok külterületi
munkásságának bels ő strukturálódása is kedvez ő bb, mint a községeké (4. táblázat).
        Az egyes megyéket a munkásság külterületi aránya alapján különböz ő tí-
pusokba lehet sorolni (5. ábra). Az egyik csoportba Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-
Szatmár megye tartozik, ahol megyei átlagban az arányuk megközelíti a 60 %-ot.
Azonban az egyes megyék között itt is fontos eltérések jelentkeznek. Pest megye az
Alföld egyetlen megyéje, ahol a községek külterületén magasabb a munkások ará-
nya, mint a városokén. A Pest megyei községi átlagtól (58,6 %) alig marad el Hajdú-
Bihar megye községi átlaga (57,6 %), de ebben a megyében a városi átlag 60 % fölé
emelkedik. Szabolcs-Szatmár megye pedig azért foglal el különleges helyet, mert
itt a városi átlag (68,4 %) olyan magas, hogy ezzel az Alföldön a legmagasabb ér-
téket mondhatja magáénak. Igaz viszont, hogy falusi értéke az alacsonyabbak közé
tartozik.
         A másik csoportot Bács-Kiskun, Békés és Szolnok megyék alkotják, ahol a
megyei átlagérték 50 % alatt, de 40 % felett helyezkedik el. Közülük Bács-Kiskun
azzal különül el, hogy a városi és falusi értékek között igen nagy az eltérés (17,2 %).
míg Szolnok megyében a viszonylag alacsony átlagértékek az említésre méltóak.
                                                                                                              •                                 BECSEI JÓZSEF:                                                                                         •
                                                                                                                   Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                                                                                                                                  Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
                                                                                                                                                                                                                                                                           31




                                                                                kisár u ter. és k is ker.
                                                                                                             c>.        CC). CsJ.            "(         )
                                                                                                                                                        .                                CC -                        ak CO.                            c`i.          cotr)
                                                                                                                                                                                                                                                                      ..
                                                                                                                        un co co             oci cr) co                   N có                       cd              a- a-         co 0) 00            cn csi



                                                                                                             m          cy un r,             N N       Yr           s-- r- co            C) CD M               M Ch CV             et CO CN            cn co r-      a- cn en
                                                                                                                        UD cn a              co cn cy               un co co             cy en u)              1..... r- un        co cn c)            UD CD U)      c'
                                                                                                             E          r- CD CO             UD CO er               e, LO ev             cr CO C,              .- r- CD            ct cO e‚            ct e. cv      II) CO T-
                                                                                                             <0                                                                                                                            T-
                                                                                                             N                NI CN                T-                     1-- N                                                                                 ,-   M N T-
                                                                                                             tro                                                                                                                                                            T-



                                                                                                             M
                                                                                    ért. és eg y éb sze li




                                                                                                             D.         N CN 0)              0) N Cr)               T- 0.4. M'           ,- 0 (.0 .            T- 00 0,            CO 1... N           NI 0 tO..
                                                                                                                                                                                                                                                           ...       0 .- N
                                                                                                             C          r-: cri LO           r- cc; co              un. co Len'          r:ozi r-              on. r-: r:          .- un' có           r-: un co     cciceicci
                                                                                                             m


                                                                                                             M          CO 0 er              C) CN UD               T- UD 0              CD 0) 0 )
                                                                                                                                                                                               _               co a- r-..          kt et CO            cn a en       co a Ni
                                                                                                                        cin a a              ,-- cn o                                          T-              CD M C)             CD N ry             un               CO CD
                                                                                                             E          cn r- r....          UD UD T-               et T- UD             C) UD C»              C) CN U)            CO QD et            M 0) r.-      r, CN 0
                                                                                                             'M                                        .-                      .-                                    r«. .-
                                                                                                             N                ,-N                                         .-                                                                                         C') CO 0
                                                                                                             .                                                                                                                                                             1-



                                                                                                              Co
                                                                                                              >.        0 r---c.",
                                                                                                                         ..                  0. 1.0..(0             01 r`...N..          cl co. 0.             0.. 0..c?..         co.. co. cn,        0..cr)..N..   •- s- ''''..
                                                                                      s zöv.- i pa ra szt




                                                                                                              C         CO 0.- N             — co a
                                                                                                             12
                                                                                                              an
                                                                                                                        Cl et et             M 0) en                •e. to un
                                                                                                                                                                    ."1. "-              g; A
                                                                                                                                                                                            L        "A        9g A
                                                                                                                                                                                                               cn ci c             r) g 'A             é9?pN
                                                                                                                                                                                                                                                       (,            gic‘si

                                                                                                              co        ..-                                                    NI        0 CD UD               r... Ch                                 Cn cy    .-   .- .- --
                                                                                                              E
                                                                                                                        .- (f) r....         a 0)M                  (no°                 [no.-                 .-. co un           un o CO             g)1
                                                                                                                                                                                                                                                        ...          ,- CN C)
                                                                                                             vo
                                                                                                                        r.- co UD            0 et un                r- cn r....          ,-- co CD             .- tO QD            Ch C') N                          in CO .-
                                                                                                              N         0511)C»              NOLO                   CN ,-et              T- .- 0)              T- et tf>              C) et            T- Ni et      co co r-
                                                                                                              .             ..-- ..-                                    .- .,-.                                                                                      ,-. a co
Az Alföldkülterületi aktív keresőinek osztály - és réteg tagozódása 1 980-ban




                                                                                                                                                                                                               •-•                                                        LnM
                                                                                                              ›*        QCC (°               (N. Q N                Ill .- C°            "-. (D. (C)
                                                                                                                                              w a; o a-                                  Q
                                                                                                             1°.
                                                                                                              c.
                                                                                                                        CO g•
                                                                                                                        Le) a a.             un a  a en                                  r.D11   L
                                                                                                                                                                                                 LOU)                ffl           $41?)               r.?           84Z?

                                                                                          E o                           co r- co             CO co on               o cn on              r-- o r-              co co un            0) CO CO            0) Cn CO      N C) o
                                                                                                                        co un 0)             CO Cn U5               ct ct CO             CO r... un            cy CD                                     un m        cr 0
                                                                                                             •          u")   UD CD          C) un cn               un cy co             co T- CD              T- cc cr            r, CO 0             M U5 CD       CO 0 CN
                                                                                                              N         1.--1- c•4
                                                                                                                             co --           co a- r-               NI 1-- cn            NI a r-               cy m .-             a a- O)             cY cy a-      r-.. un en
                                                                                                              .                                                                                                                                                      CN el N



                                                                                                              m
                                                                                                                                             Otr-                                                                                      CO.U").
                                                                                                                                             WWW- ::s12Q W4W `44`,7 W44' vád
                                                                                                                              C° C°                                 ". CO. Ck
                                                                                                                        vvá                                                                                                                                          4`4W
                                                                                                                                                                                                                                                                     (.
                                                                                           m
                                                                                           N

                                                                                 :C)                          «,        C» C» CO             M'M'                   UD CD UD             o un LO               .- Ul CO            UD UD 0             cb eD co
                                                                                                                        cn un un             a                      N eb CN              CD et el»             ry et CD            et CD U)                   0      C) N
                                                                                                              E         C» N CN              CO LO O                U)00 a               CO cy o               r- co un            cn un ‘r            0) M M        et CO 0
                                                                                                                                CO           CO C» UD               CO T- CO             a r- cy               co un Ch               cn un            et CO         CO CM 0
                                                                                                              •         T.. e') S*                                     CW CN                    T-                                         T-                        cr 0 kr)




                                                                                                                                                                                                                              4B
                                                                                          "G3-                                                                                                                                 E
                                                                                        > T
                                                                                       yu                                   .2 ,                  -Y                      -Y                         ,                                                     -Y
                                                                                                                     z .2 e» .               _Ne a.> c              _Ne    CD C 03 Y CU
                                                                                                                                                                              '1)                                       C
                                                                                                                                                                                                                      CD,     . _,ZC
                                                                                                                                                                                                                              4                                      _Ne an „-
                                                                                       2   É
                                                                                           E                       . N, 2 ,,$) w
                                                                                                                     ,                        o ,g, 3.>              0
                                                                                                                                           Rx; -c 2V2 _v Cn .  0 . „,
                                                                                                                                                               „,                                                                 O
                                                                                                                                                                                                                              (1) 2 1 5.
                                                                                                                                                                                                                                       '
                                                                                                                     0N 4               `c5 'A tzi 1)5 2 n zi'
                                                                                                                                              ' .. KI 1,,i'
                                                                                                                                              é                2 .11 ,,;,,                                                    >4 "2 :69 :{: 4:. • o 4.o :KI 4':')
                                                                                                                                                                                                                                      : 1: ."
                                                                                                                                                                                                                                  0 s.- 7 ..,
                                                                                                                                                                                                                                                     c)     N
                                                                                                                   Y .- .0 . %.030: Ch, -1C :0 C > ..Y ,0
                                                                                                                    >
                                                                                                                                       .ne                                          -0 >             6 „ 2 :3 .., > _Ne .0 - > _ne : < > _ne :c,
                                                                                                                                                                                                                                  8               :0
                                                                                                                                       •G)                    2                     .6
                                                                                                                                                                                     -                                        N                   N
                                                                                                                   CO                  CO                     C-)                   I                     a.                  co                  co
                                  BECSEI JÓZSEF:
     Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                    Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
32



                                                            X                 0) Sr. 0 N 00 M. Cl                                       N n N Cr 0                                      to
                                                                 I           có co ó ó Lo Lo ó                                          ci cS ó ó uS c'S O
                                                           CO                                                             NN N s- s- N N



                                                           a)
                                                           kr)               ó gr N, 0 0).. gr r--                        L-) co gr co                  N N, 0                         CO
                                                                             uS co co ó gr e--) ó                         0) 1.: cr) ó LIS co co                                       r-:
                                            Q              o                 N 04 01 04 04  cl N                          N N 04 N 04 N N N
                                                           •er

                                           J
                                                           CO
                                           <               co                0 CO N N. co accO
                                                                                 .
                                                                                                                          "
                                                                                                                                        m .- m          rst "- q q
                                           W                     I           C'Í .•            07 00.                                         CS sr     gr                             N
                                                           133               Cl            Cl Cl M Cl MM                 cocnCOMCOCOM                                                  Cl


                                                           ,:r              CO q c0 c0 co ct •;1"                         N, 0 co u.) •cl» cl. 0                                      0)..
                                                                 I          .- ,- Ó cl N       cNi                       03 ó co gi rN gr Ó                                           a)
                                                           0                 N N N N N N C's!                            s- s- s- N 04 N s-



                                                           X                N N O CO CO 03. 1.13                         N.             o. L() m •"'
                                                                            ld 06' CO Sr «D  10'                         ló                c6 gr is Lri gr
                                                           co                                                            N N

                                                                                                                 I-
                                                           C7)                                                   W
                                           VÁR OSO K




                                                           1.C)              N ° M C'). CsI m .4...                      N '- ‘-- 0 CO 0 0
                                                                                                                 J                      .                                           O
                                                            1               oi gr c-S N c•-) o gr                        N N N in Ln ló gr                                          
                                                           M         .0      l'.. 7 c0 cc) Lel oo gr             r-     c-NI ó c) ..r Co 0.. ,--..                                  .-
                                                            1               c0 w r: o0 N 0 c0                    --1    NI N cr N (V (.0 N                                          in
                                                           co               cO Cl CO co ClM •ct M                       cocnencocncOm                                               Cl
                                                           ,-..                                                  :D


                                                           sr               n                     co •et d f".          al m. a c.), a co
                                                                                                                        a co 0 N N C3
                                                           O                NNNNNNN                                                           NNNNN CNI



                                                           X               •er M tn co rn cst co                        CD ck            -                                         ‘1...
                                                                            N ó co ó Lr) gr                             0 0 cNi. Lr) a) cr> cri
                                                           8                                                                            CNI             s- s--



                                                           a>
                                           ÖSSZ ESEN




                                                           Lri)            M a 0. (D. N. (C).                                           (1). (7). 11)
                                                                           (s) Lr)gr  gr c.) (n                          N co 1.0. di (D N
                                                                           NNNNNNN                                     N N N N N N N N



                                                                                                                       (.1„                   0,        ok itt
                                                             I                             c,.) co co co ir)                            N          tnNdM                          04
                                                           lD              Cl CO M Cl CO CO M                          COMMCOMMO)
       Anépesség korösszetétele 1980-ban




                                                                              co °.                                    •cr.. N   N
                                                                           N s- s- Sr N CO Cl                          0) cCi r- M- N Ms-                                         ó
                                                           O               CV N CNI N N N N                                                        N 04 N N CNI
                                                                                                                                                             Szabo lcs-Szatm ár



                                                                                                                                                                                  A l fö ld (Kü lte r. )
                                                                           Bács- Kis kun




                                                                                                                       Bács- Kis ku n




                                                       E
                                              BECSEI JÓZSEF:
                 Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                                Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
                                                                                           33
Viszonylag kiegyensúlyozott helyzetet tükröznek Békés megye értékei, ahol a megyei
átlag csaknem egybeesik az alföldi átlaggal. Ezekben a megyékben a munkásosztály-
hoz tartozók arányuk alapján még a legnagyobb társadalmi csoportot alkotják, de
nem olyan domináns értékkel, mint az el ő bbi három megyében. Velük még leginkább
Békés megye lenne egy sorba hozható.
          Egészen különleges helyzetet mutat Csongrád megye. Itt a megyei átlag csu-
pán 34,8 %, tehát az egésznek az egyharmadát alig haladja meg. A falusi átlag csupán
33,1 %, de a városi is csak 40,5 %. Ebben a megyében a „foglalkozási urbanizáció" a
külterületet a legkevésbé alakította át. A városok külterületén is alacsonyabb a munká-
sok aránya, mint öt alföldi megyénk (Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar, Pest, Sza-
bolcs-Szatmár) községeinek külterületén. Egyetlen olyan megyéje az Alföldnek, ahol
a termel ő szövetkezeti parasztság aránya magasabb, mint a munkásoké, s őt arányuk
egyedül itt mutat domináns értéket. Ezt a helyzetet részben a Csongrád megyei te-
lepülési renddel, részben az ott folyó gazdálkodással, továbbá a történelmi hagyo-
mányokkal magyarázhatjuk, de szerepet játszik benne a Csongrád megyei városok
— Szeged kivételével — viszonylag alacsony iparosodottsági szintje is.
         A külterületi munkásság településenkénti arányát a 3. ábra mutatja be. Az áb-
rán négy csoportba, összesen nyolc kategóriába soroltam be a településeket. A négy
csoportot a társadalmi osztályok és rétegek adják, míg ezeken belül megkülönböz-
tettem uralkodó (50,1 % feletti) és domináns (33,4 — 50,0 %) arányt. Vannak tehát
olyan települések, ahol a termel ő szövetkezeti parasztság van dominánsan jelen, s
ahol a munkások arányát az ábra nem mutatja. (Csupán azon településekben, ahol
arányuk meghaladja a 33,3 %-ot, s ezzel egyben a legnagyobb társadalmi csoportot
képviselik.)
         Azok a települések, ahol a vezet ő társadalmi csoport a munkásság, az Al-
föld nagyobbik hányadát foglalják el: Pest, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár
megyék csaknem egész területét uralják és jelent ős területekre terjednek ki Szolnok
megyében is. Csongrád megyében csupán Szeged és Hódmez ő vásárhely és közvetlen
környékük tartozik ide, míg Bács-Kiskun megyéb ő l Kecskemét és környéke, vala-
mint a délnyugati részen egy nagyobb, de nem összefügg ő övezet tartozik ide. Az egyes
területek között azonban fontos különbségek is vannak. Amíg ugyanis a Pest-Bács-
Kiskun-Szolnok megyei csaknem összefügg ő övezeten belül a munkások 50 % feletti
arányban vannak jelen, addig Békés megye területének nagyobbik részén csak domi-
nánsan. Továbbá: Hajdú-Bihar megye nyugati-délnyugati sávjában a többség csak azért
alakulhatott ki, mert itt magas az állami gazdaságokban dolgozók aránya.
        Ma már az Alföld külterületi településein az aktív keres ő k a legnagyobb szám-
ban a munkásosztályhoz tartoznak. Meghatározó jelent őséggel vannak jelen nemcsak
az iparosodottabb városok, hanem a falvak határában is. Területi elterjedtségükben
lényeges különbségek mutatkoznak, amelyek kialakulásában a történelmi múltat, a
jelenlegi gazdasági formát, a települési rendet és a belterületen lév ő gazdasági bázist,
valamint a kül- és belterület között kiépített közlekedési kapcsolatokat egyaránt szá-
mításba kell vennünk.
                                   BECSEI JÓZSEF:
      Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                     Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
34

2. A szövetkezeti parasztság


         A társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely, valamint az osztályok sze-
rinti besorolás közötti jelent ős különbség elsősorban a mez őgazdaságban dolgozók
és a szövetkezeti parasztság kategóriái között a legszembet ű nőbb. A külterületen
él ő aktív keres ő k esetében különösen nagy az eltérés (5. ábra), hiszen az Alföldön
a mez ő- és erd őgazdaságban dolgozók száma 86 748 f ő, s közülük csak 57 131 f ő tar-
tozik a szövetkezeti parasztság soraiba. Többek között ezért is jelenti ez a probléma
az egyik legfontosabb vitakérdést a társadalom strukturálódásáról, illetve osztálytago-
zódásáról folytatott polémiában. Az állami gazdaságok és termel őszövetkezetek fi-
zikai dolgozói között általában nem a tulajdon a leginkább differenciáló tényez ő, ha-
nem egyéb adottságok és helyzetek váltak meghatározó jelent őség űvé. A tapasztalati
tények alapján méginkább érvényesnek tekinthet ő ez a külterületen él ő mez őgazda-
sági foglalkoztatottakra, illetve a hozzájuk kapcsolódó családokra. A foglalkozási
szerkezet így sokkal inkább paraszti társadalomnak mutatja a külterületi népességet,
mint az osztályszerkezet szerinti besorolás. Az elmúlt két és fél évtizedben a szövet-
kezeti parasztság — és közöttük a külterületen él ő k — munkafeltételei, életkörül-
ményei, jövedelmi viszonyai stb. gyorsabban változtak, így a két szektor közötti kü-
lönbségek csökkentek, vagyis nem további differenciálódás, hanem közeledés követ-
kezett be.
         Mindezek ellenére a szövetkezeti parasztságot a maga specifikus jegyei alap-
ján a társadalom olyan nagy csoportjának tekinthetjük, amelyen belül — a társadalmi-
gazdasági-kulturális folyamatok által meghatározottan — olyan sajátos fejl ődési fo-
lyamatok zajlottak, s történnek napjainkban is, amelyek nem elhanyagolható speci-
fikumokat teremtettek, s amelyek ismerete nélkül, vagy azok figyelmen kívül hagyása
esetén éppen a társadalomról alkotott teljesebb ismeretünkr ő l mondanánk le.
         1980-ban az Alföld külterületén a szövetkezeti parasztság a keres ő k 38,1 %-át
adta, míg a belterületen csupán 17,0 %-ot tett ki. Az összes szövetkezeti parasztnak
17,9 %-a élt külterületen      (3. táblázat). A külterületi keres ő kbő l való részesedésük
tehát lényegesen meghaladja a belterületi arányukat, illetve a külterületi népesség
részesedési arányát az összes népességb ő l. így a szövetkezeti parasztság a kedvez őt-
lenebb helyzet ű külterületi településekben koncentrálódik, ezen belül is els ősorban
a községek határában él, hiszen az összes külterületi szövetkezeti paraszt 75,4 %-a
itt található. A belterület oldaláról szemlélve pedig azt mondhatjuk, hogy a városi
szövetkezeti parasztság inkább a külterületen él (25,6 %), mint a falusi, hiszen az
egész falusi szövetkezeti parasztságnak csupán 16,4 %-a él külterületen.
         A megyék külterületét vizsgálva megállapítható, hogy egyedül Csongrád
megye az, ahol a szövetkezeti parasztság aránya meghaladja az 50 %-ot, mégpedig
úgy, hogy arányuk mindkét településtípus külterületén magasabb, mint a munkás-
ság aránya. A városi és a falusi külterületi arányok (41,9 %, 54,7 %) is magasabbak,
mint a többi megye hasonló értékei. Csongrád megyét tehát nemcsak a mez őgazda-
ságban dolgozók aránya alapján, hanem pusztán a szövetkezetiek alapján is a leginkább
agrár külterületi megyének tekinthetjük.
         A többi megyét (éppen úgy, mint a munkásság arányai alapján) két nagyobb
csoportba sorolhatjuk. Az egyikbe Bács-Kiskun, Békés és Szolnok megyék tartoznak,
                                                   BECSEI JÓZSEF:
                      Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                                     Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.

                                                                                                           35




                                                5. ábra
1 10 fő alatt, 2: az országos átlag alatt (0,1 — 4,4 %I, 3: az alföldi városi átlag alatt (4;5 — 6,7 %),
4 az alföldi községi átlag alatt (6,8 — 10,4 %), 5: 10.5 — 20,0 %, 6: 20,1 — 35,0 %, 7: 35,1 —
  ,0 96,8: 50,0 % felett.
                                  BECSEI JÓZSEF:
     Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                    Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
36

ahol a munkásság aránya ugyan magasabb, mint a szövetkezeti parasztságé, de a
kett ő közötti különbség nem jelent ős. Bács-Kiskun megyében a falusi és városi érté-
kek között ugyanúgy nagy különbség (19,2 %) mutatkozik, mint a munkások eseté-
ben, csak most a falusi települések javára. így Bács-Kiskun megye városi külterülete
kevésbé agrárjelleg ű , mint az ezen csoportba tartozó másik két megyéé, ellenben köz-
ségei külterülete sokkal inkább a szövetkezeti parasztság lakóhelye, mint a többi
megyéé, s ebben a tekintetben Csongrád megyéhez áll közelebb.
         A másik csoportba Hajdú-Bihar, °est és Szabolcs-Szatmár megyék tartoz-
nak, ahol a szövetkezeti parasztság jelenlétét alacsony értékek (30 % alatt) jellemzik.
Ezek sorában a legkiugróbb Szabolcs-Szatmár megye 13,8 %-os városi értéke, s ezzel
az Alföldön a legalacsonyabb csoportértéket produkálja. Ugyanitt a községek értéke
34,8 %, tehát jelent ős különbség (21,0 %) van a községi és városi értékek között.
Az általános alföldi képt ő l abban is különbözik ez a megye, hogy a községekben a
szövetkezeti parasztságnak csupán 7,2 %-a él külterületen (az átlag 16,4 %), míg a
városok esetében az átlagnál (25,6 %) magasabb (38,8 %) arányt tapasztalunk. Pest
és Hajdú-Bihar megyében viszonylag egyenletesnek tekinthet őek a városok és a köz-
ségek átlagos értékei, de amíg Hajdú-Biharban a városi szövetkezeti parasztságnak
csupán 12,3 %-a, addig Pest megyében 32,6 %-a él külterületen. (A községek értékei
Hajdú-Biharban 5,0 %, Pest megyében pedig 11,0 %.)
         A megyei általános helyzetet jól visszatükrözi a településenkénti megoszlás
(5. ábra) képe is. A szövetkezeti parasztság jelent ős területeket foglal el egész Csong-
rád megyében, továbbá Bács-Kiskun megye középs ő , nyugati és északnyugati részein.
Szolnok megyében három nagyobb körzet jelölhet ő ki, míg Hajdú-Biharban, Szabolcs-
Szatmárban és Békésben inkább csak foltokban jelenik meg.
         A gazdasági és társadalmi átalakulás mélyen érintette az egész parasztságot:
maga is átalakult és soraiból számosan kerültek át a munkásosztályba, sokan értelmi-
ségi pályára is. Bels ő rétegz ő dése is lényegesen módosult, ma részben a munkameg-
osztás új struktúráját, részben a hagyományokat tükrözi. Tagjai természetesen a ré-
ginek számos magatartásbeli és tudati vonását még ma is magukban hordozzák, de
az id ősebb generáció mellett feln őtt egy fiatal korosztály, akiknek az életmódjában
napjaink hatásai a meghatározóak, így a magasabb mez őgazdasági technika, valamint
a magasabb iskolázottság. Átalakult eközben a térbeli eloszlási rendjük is. Számos
településben a korábbi meghatározó jelent őségük megcsappant, vagy megsz ű nt. A te-
lepülések bels ő struktúrájáról tudjuk, hogy lakóhelyük egyre inkább a zárt telepü-
lések peremterületére, vagy onnan még távolabbra, a határba szorul ki (BECSEI J.
1983). S őt: az Alföldön korábban valójában a mez őgazdák által lakott külterületek
adták a jellemz ő sajátosságot, de ezek mára lényegében megsz ű ntek az agrárnépes-
ség otthonai lenni.



3. Értelmiségiek és az egyéb szellemi keres ők


         A külterületen él ő szellemi aktív keres ő k létszámukban és arányukban is a
legkisebb társadalmi réteget alkotják. 1980-ban az Alföld külterületén 10 002 szel-
lemi foglalkozású élt. Az aktív keres ő knek ez 6,7 %-át jelentette. Jelent őségük azon-
                                                   BECSEI JÓZSEF:
                      Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                                     Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
                                                                                                37

 an napjainkban létszámuknál lényegesen nagyobb, ami következik a mai kor gazda-
sági követelményeib ő l. Az emberi tényez ő szerepe egyre inkább felértékel ődik, egy-
ré             szerepet fog játszani a magasabb szakmai képzettség az élet minden te-
rületén, még akkor is, ha a gazdaság ezt még egyértelm űen nem értékeli magasra, il-
letve nem kényszeríti ki a minél magasabb általános és szakmai m űveltséget. Ma a
magasabb iskolai végzettség megszerzésére való törekvés sokszor els ősorban presztízs
és csak másodsorban gazdasági kényszer kérdése. A kett ő egymástól természetesen
nem választható el, de azt tapasztalati tényként is elfogadhatjuk, hogy a gazdasági
kényszer csak a szakmai képzettség bizonyos, legfeljebb középszint ű elérésére ösz-
tönöz. Ezen belül is egy lefelé nivellálódás érvényesül, különösen olyan, a gazdasági
fejlettségben bizonyos mértékig elmaradott területeken, amilyen éppen az Alföld is,
különösen annak külterületi település ű területei.
          Az Alföld összes szellemi keres őinek (380 488) 1980-ban csak 2,7 %-a élt
külterületen, ami természetesen következik abból, hogy a szellemi foglalkozásúak
munkahelyei els ősorban a belterületre települnek. Az egyes településeket külön is
vizsgálva azonban számos olyan határrészt találunk, ahol a szellemi aktív keres ő k
aránya magas értékeket mutat. Így pl. Kecskemét határában az aktív keres ő k közül
a szellemiek aránya átlagosan 11,1 %, de Városföldön eléri a 24,2 %-ot, Körösihegyen
a 16,4 %-ot. Bár általában e társadalmi csoport esetében is különbséget találunk a
városi és községi külterületek értékei között, de ez a különbség (1,9 %) nem olyan
tetemes, mint a munkásság vagy a szövetkezeti parasztság esetében volt. (Annál na-
gyobb különbség tapasztalható a városi és községi belterületi értékek között, ami
mutatja a városok ilyen irányú központosító hatását, s a falvakkal szembeni maga-
sabb fejlettségét.)
          A szellemi keres ő k külterületi alacsony részesedési arányát figyelembe véve
jelentős eltérésnek számít az, hogy Szabolcs-Szatmár megyében az arányuk 8,7 %,
míg Csongrádban csupán 5,4 %. Ugyancsak Szabolcs-Szatmárban találjuk a legma-
gasabb (11,6 %) városi értéket és Csongrádban a legalacsonyabbat (6,1 %). Csong-
rádban van a legalacsonyabb (5,2 %) községi érték is, míg a legmagasabbat (8,0 %)
Hajdú-Biharban figyelhetjük meg. A csongrádi alacsony községi értékhez hasonlót
találunk Bács-Kiskun megyében is. A legalacsonyabb szellemi keres ő i arányokat tehát
azon településekben találjuk, ahol a szövetkezeti parasztság a legnagyobb arányban
fordul el ő , ahol a kertgazdálkodás, a zöldség- és gyümölcstermelés a legintenzívebb.
         A szellemi keres ő k külterületi aránya és a külterületi népesség iskolázottsági
szintje között ugyan nem, vagy csak nehezen lehet összefüggést találni, de az tény,
hogy a külterületi népesség általános iskolázottsági szintje (46,6 %) lényegesen ala-
 i
cSonyabb, mint a belterületi népességé (59,8 %).
         A 15 évesnél id ő sebb népesség iskolai végzettsége az Alföld egészén is rosz-
sZabb, mint az országos átlag, de ezen belül is tekintélyes szóródás jelentkezik. A két
sZélső értéket Szolnok megye községi külterületi népességének minimuma (40,3 %)
éS Szabolcs-Szatmár megye városi belterületi népességének maximuma (75,6 %)
kápviseli. Az átlagos alföldi iskolázottságot tekintve is igen jelent ős a községi külte-
rÚleti (44,4 %) és a városi belterületi (72,5 %) népesség között a különbség. Mind-
ezt az eltér ő korstruktúra nem magyarázza meg (5. táblázat ► . Az okokat több ténye-
z ő ben kell keresnünk, amelyek közül a falvak külterületi népességének korösszeté-
                                                        •          •             BECSEI JÓZSEF:
                                                    Az alföldi külterületi társadalom tagozódása és térbeli rendje 1980-ban
                                                                                                                                            •
                                                                   Tér és Társadalom 2. évf. 1988/1. 19-42. p.
38
                                                                                                                           co
cm                                                                                                                         c                <0..'t.. 't.              10 c».. 0.             0).. c0.. ".        e") 1".. ci:?          03..'4'.'1'.         0.'41';               '11. 0 ",           't 0. 0.
ez                                                                                                                      -C                   -c.co re                 trif-- ,-              un c er
                                                                                                                                                                                                  o              CSCCS' e-              QD Cn 0              CO® mun 1.-:. .-
                                                                                                                           o12                                                                                                                                                                         tri'm CD
2                                                   c    .
                                                                                                                         m
                                                             a'
tri                                                 co zi                                                                                                             CD 0) 10               t- LO
                                                                                                                                                                                                 0               tf) tr) o              co m) a.             o0 0                  0 t, C')            CD „ t.')
                                                    N                                                                       M               CO W C
                                                                                                                                                 CS                   OD ..tr M              R QD CD             LO 10 ..-              10 r- CNS            et r- -               er 07 00            et 9' QD
                                                             N                                                                              un re co                  1-- m co               car co co           .- m c.-
                                                    4                                                                    E                                                                                                              re cn CN1            N .tr N               t- M «S             r.„ 0 .-
                                                                                                                                                                                                                                                                                                            er
                                                    C> .0                                                               •13                 in cm r-                  un co er               r- CO CO            et QD e-               M mm                 CO LO et              C> r. r,            re  „ CO
                                                         •t1)                                                              N                MN U)                     c.4 .- er              .0'     U3          tt e- CO               e- et UD             re   re U7            0 e- et             03 w, CO
                                                             >•
                                                             ,,,„                                                          .                                                                                                                                                                           ..-.,.. c,.,
                                                                                                                                                                                                                                                                                                            -,
                                                             C
                                                         m%
                                                                                                                           Co
                                                         .›                                                                p"               N N 01
                                                                                                                                                 .                    0)N C)                 .- N !I'            .- 0 CD                ,-- OD C7)           VD. r....N            N 01) CO            0 •-•• N
                                                               C                                                                            N. tO Lo
                                                    4., ." ?t .0                                                                                                      r:ccieS.               co? tri 1.-;        rc:cd r-:              min                  ,c- co M'             r-: ui cci          ccitc+cci.
                                                     a,                                                                    f_
                                                        E '`,',1                                                           co
                                                    '2 T) 0
                                                    0 t -Y
                                                       •00 M
                                                         -                                                                                  00 CD MI'        ( M C V                                                          ›..               0 <0 Cq.                  x01,0                  ^ .- '''            .-' LQ.'4'             c0 "') (N            '1'.. a>. '"
                                                                                                                          c                                                                                                                                                        ‹.R l',. 0.         i'' rs V),
                                                    c- ..                                                               lo                  kr; cd er                 (Ni co co              c.i «Seri               .*                    a; .--            co et csi             cm to er            rc:ccie-
                                                    co                                                                                      co ..- NI                 M t- NI                M .- N              M .- NI                M .- N               M NI                  M .- N              CN .- NI
                                                    :7 >                                                                  co
                                                     1, .4:
                                                     :' Co
                                                      ,                                                                                     M (N tt3                  N) r-. o               M' 0 0
                                                                                                                                                                      t-- un ro
                                                                                                                                                                                                                 tr) CO .-              0 N NI               co c:‘, co            r- r) 0             co ce o
                                                    715 N                                                                                   tO 0 CD                                          o ro 1.--           .- r, Ch               UD er Q              07 U703               CO CO 1.13          N N un
                                                    CO <                                                                                    10 U7 0                   Ni cn tN               r... r- r-          OD C7 e-               CO r- m              cn CO I,              N a) r-             o ..- ,--
                                                                                                                                            R0 U7                     m r- co                er r-er             rotO C>                C.4   er r-          r, erre               O) t0 t0            CNC» 03
                                                                                                                                            C7 CV c0                  CV e- er                       m           er .- CO               .-er tr)             NIN II)               NI .- ,:r           r- e* re
                                                                                                                                                                                                                                                                                                       ... . - M
                                                                                                                        a ránya




                                                                                                                                            0?. cst 0).               '4'. (.0 c''')         '' 0).. 0.          <0. >           reZ, -
                                                                                                                                                                                                                                                                --
                                                                                                                                                                                                                                                             N.-N                  ,Z. Gr4             ',7) 2 cb
                                                                                                                                                                                                                                                                                                              -
                                                                                                                                            10 N N      ct 10 Q
                                                                                                                                            NI M CO C) 0 0
                                                                                                                                                                                             r       s,
                                                                                                                                                                                             e::1 rs ?           gr .4. OQ              ,:f 0) ‘I.           el' 0 •tr             II) N C`3           .- co IN
                                                                                                                        ?:                  e- .... (Ni    .- (N                             ....    (N
                                                                                                                                                                                                                 U) 0 1.0               r-R r,;.i.           cn 0      Un          CDcnCD              ce   0 CO
                                                                                                                                                                                                                                                                  .- N             ...• NI             CO 0 CO



                                                                                                                         >.                                                                     g'?              0. 0?.e0.              ("•+. 0.c")          0. 1:q..(' ). 0
                                                                                                                                                                                                                                                                   01 c0                               0.‘1".
                                                                                                                        eo                  o v oi rc:                                          CO N                  113
                                                                                                                         Co
                                                                                                                                            tt) •cf                       'Cr er             un ,4r              (n         .<1'        W4L4 9}`,95?,                              .5?`4' ,7)45,9
                                                                                                                                            C) OD CO                  CO CV CO               CD 07 CO            e- e- re               Ch e- CD             cn ro re              er e- co            erc 0 cr
                                                                                                                        aránya száma




                                                    :7
                                                    2‘                                                                                      'A 2 Ei,            2 Sso' `4'                         -- '
                                                                                                                                                                                                   0             0'         '
                                                                                                                                                                                                                            f...   " .-. a)
                                                                                                                                                                                                                                    00 '
                                                                                                                                                                                                                                                             m to N
                                                                                                                                                                                                                                                             r-c. c.) ...-         8 ‹cf) (9)          Cn 03 C,
                                                                                                                                                                                                                                                                                                       r- re C>
                                                                                                                                            e- et U7                  U7 r- rn               un 0 re             er   Q) Ch             CO 07 U7             co r. er              er er   CO          CD Ch C7
                                                                                                                                            e- CNI C7                                                                                      ry C7                                                       M' r.,     re

                                                                                                                                            Ne) "                     C:q r- "               9) q (N             C") ‘t                 "(')U)               (D' (0.               Lq Csi. CO          un00k
                                                                                                                                            Ni er r;                  rc- cco' M'                                                       $ ,..c-)             un'ei co              ca ce a)            Nies, m
                                                                                                                                            r- mt0                    CO U7 LO               r. U7 CO            1-- m CO                          CO        t, U7 L
                                                                                                                                                                                                                                                                   C)              Q> LO U7            r- m m
      A nép esség is ko lai végze ttsége 1980-ban




                                                                                                                                            $$                        - .- re er re QD                           0 CO                              e-        r. CM Ch              ge co co o 0 o
                                                                                                                        co                                            r, er .-  C) r- r-                         o co Q> NON O)
                                                                                                                                                                                                                       CO                                    e- UD CO              9T e- t0 07 e- et
                                                                                                                                            Q> 0 rc.                  r. .- cn  07 CO cn                         re co U3 CT) U) tO                          Ml, N                 N. Cn 0  re cn ,--
                                                                                                                        E
                                                                                                                         N
                                                                                                                         tn
                                                                                                                                            .2 c (g,
                                                                                                                                            (  .:2
                                                                                                                                            .- .... (-Li
                                                                                                                                                                      28 Rg8                 [',,, 4 ::          .2 cá9 W               69
                                                                                                                                                                                                                                         1N                  r- " c'
                                                                                                                                                                                                                                                             CO 11) ,:t            "-cl C)
                                                                                                                                                                                                                                                                                   0 03 u:'            CO "
                                                                                                                                                                                                                                                                                                       r' N
                                                                                                                                                                               t-            t-      N           .-         N            M                          cti                                IN 01) r-




                                                                                                                                                                                                                                                        Co
                                                                                                                                                                                                                                                        E
                                                          >
                                                                                                                                       7-Y                            _V 0 ,9„    a), a>                                                _Ne a.          N             C                                     0:
                                                                                                                                                                                                                                            cn                                      co
                                                                                                                                                                                 ca, g 2 - I> 2;
                                                         Z E                                                                           Y                              0           0
                                                                                                                                                                                           ó                                                                      cr, a.      -X
                                                                                                                                                    .a)               .‚ 'Co
                                                                                                                                                                       ca,   -
                                                                                                                                                                                                                                           .4,     g    J,        •
                                                                                                                                                                                                                                                                  `N           a ea                         .g)
                                                                                                                                                                      2 2 :4 _ 0 2 N c0 ő.
                                                                                                                                                                                                                                         P                   2                                         o          N
                                                                                                                                                                                tn 0).0 :0 N .7                       :0                      :0 co,                         Y2 M
                                                                                                                                                                                                                                                        O .(0 :0 I" e .0) :0 e* 32 48 :0 r,
                                                                                                                                       •        >                     > :0                   > _Ne :0            >                      >                  > :0
                                                                                                                                                                _Ne                                                                                                     > _Ne :0 :0 > ie
                                                                                                                                                                'N                                          co
                                                                                                                                       00                       02                     C-)                  S                      Ci                   y                                         KECD


PACYAEHEHHOCTb N APOCTPAHCTBEHHOE PA3MEIBEHHE OBWECTBA Ailla