Tér és Társadalom 13. évf. 1999/4. 77-106. p.
Tér és Társadalom XIII. évf. 1999 s 4: 77-106
TÉRSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK
A POLGÁROSODÓ KISALFÖLDÖN
(Changes in the Spatial Structures in the Kisalföld during the
Process of Middle-Classing)
GYŐRI RÓBERT
Bevezetés
Tanulmányunkban egy feltételezett történeti régió rekonstruálására és térszerke-
zeti változásainak felderítésére vállalkozunk. A magyar szakirodalomban, mind a
geográfiában, mind a történettudományban ritka a történeti tájegységek, régiók
monografikus jelleg ű feldolgozása, és ez t őlünk nyugatabbra sem közkedvelt vizs-
gálódási terep (Tímár 1991). Nem véletlen ennek a vizsgálati területnek az elhanya-
golása. A magyar történettudomány nem rendelkezik a térre vonatkozó szilárd fo-
galomrendszerrel, a regionális kutatások alapjául szolgáló térszemlélet pedig nem
alakult ki (Faragó 1984). Történészeink érdekl ődése eddig kevésbé fordult a múlt
térbelisége felé. Geográfiánk viszont az utóbbi id őben egyre nagyobb élénkséggel
vizsgál történeti jelenségeket, igaz, egyel őre régiórekonstrukciókkal még adós ma-
radt. E tanulmány is ebbe az élénkül ő munkába szeretne bekapcsolódni. A tanul-
mány elkészítésének gondolatát az az elképzelés motiválta, hogy a jelenre végre-
hajtott regionális kutatások megfelel ő statisztikai és egyéb források megléte esetén
végrehajthatók a múlt tereire is.
A tanulmány els ő részében a címben szerepl ő fogalmakra térünk ki, részletesen
kifejtve, mit értünk polgárosodás, térszerkezet alatt, mit jelent, és hogyan értelmez-
hető a Kisalföld, mint történeti térelem. A második részben arra keressük a választ,
hogy a Kisalföld, mint egységes régió mikor jött létre, és jogos-e a régió fogalom
használata. A harmadik rész a polgárosodás el őtti térszerkezetet próbálja vázolni,
különös figyelemmel kísérve a térszerkezetet alakító jelenségeket. A negyedik rész
pedig a polgári korszak Kisalföldjér ől szól, az új térformáló er őket veszi számba, és
próbálja összefoglalni hatásukat.'
Alapfogalmak
A polgárosodás
Tanulmányunk szűkebb időkeretéül a reformkortól az els ő világháború kitöréséig
terjedő időszakot választottuk. Ezen id őszakot tekintik Magyarországon a polgáro-
sulás, a modernizáció id őszakának. A polgárosulás fogalma alatt több jelenséget
érthetünk. Az 1848-as áprilisi törvények megteremtették a polgári állam kereteit,
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
78 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
létrehozták az egységes polgári társadalom kialakulásához szükséges jogi feltétele-
ket, szabad utat nyitottak a vállalkozások és pénzmozgások el őtt. Ennek a folya-
matnak része volt a polgári államigazgatás kialakítása. Ez Magyarországon a ki-
egyezés után, kitüntetetten az 1860-as évek második felében és az 1870-es évtized-
ben játszódott le. Új intézmények alakultak, kiépült a polgári közigazgatás, ez a
falu—város kapcsolatok megváltozásához és a városok szerepének átalakulásához
vezetett. Beluszky Pál statisztikai vizsgálatok segítségével kimutatta, hogy a városi
szerepkörök közül (els ő sorban a hierarchia alacsonyabb szintjein) ezen új polgári
elemek meghatározóak lehettek, ez a változás volt a településhálózat átrendez ődé-
sének az egyik meghatározó eleme. A városhierarchia élén kevés olyan várost talá-
lunk, amely magas szintű közigazgatási szerepet ne töltött volna be; ez a központi
szerepkör az esetek többségében a vezet ő városi funkció. A polgári igazgatás cent-
rumokat igényel, azonban ennek fejleszt ő ereje nem szerves, hanem fels ő szintű
döntések erejével preferál településeket (Beluszky 1990, 15; 21). A polgári igazga-
tás intézményeinek jelenléte sok egyéb olyan intézmény megtelepedését teszi szük-
ségessé és lehet ő vé (pl. járásbíróságok melletti ügyvédek, közjegyz ők jelenléte),
amelyek ezt a folyamatot még hangsúlyosabbá teszik (Beluszky 1995, 449).
A polgárosulás fogalma társadalmi átalakulást takar. Erdei Ferenc a magyar pa-
rasztság polgárosulásáról írva a polgárosulás lényegének azt tartja, hogy a rendi
társadalom keretei közül kikerül ő parasztság része lesz az egységes polgári társa-
dalomnak, a rendi tagolódást a polgári társadalomra jellemz ő vagyoni rétegz ődés
(osztálytársadalom) váltja fel. Ez a változás természetesen a mentalitás és az élet-
mód átalakulásával is társul. A folyamat már a polgári forradalom után elkezd ődött,
azonban meglehető sen lassú, ugyanis a magyar társadalom nem tökéletes polgári
társadalom, csak „nagyjában" az, rendies elemek jellemzik, a parasztság pedig ebbe
a rendies (polgári) társadalomba asszimilálódik (Erdei 1941, 81-83). A változás
nemcsak időben és társadalmi rétegenként eltér ő módon húzódik el, hanem
térbelileg is szétterül. Ezt a térbeli változást jól mérhetjük a népi kultúra állapotán,
egyes (modern) jelenségek diffúziójának, archaikus jelenségek megmaradásának
területi vizsgálatával (Kósa 1998, 43; 60-62). A polgárosulás egyik legfontosabb
mozzanatának mi is ezt a változást tekintjük, kib ővítve azzal, hogy nemcsak a pa-
rasztság, hanem az egész magyar társadalom átalakulását értjük alatta. A társadalmi
átalakulás folyamatossága és megszakítatlansága egészen az els ő világháborúig
tartott. A társadalmi változást olyan jogszabályok készítették el ő, amelyek pl. lehe-
tő vé tették a népesség nagyobb arányú társadalmi és térbeli mobilizációját, el őfel-
tételezték a dualizmuskori gazdasági élénkülést és ezekkel párhuzamosan a területi
átrendeződést (Mendöl 1943, 122).
A változás harmadik fontos elemének pedig a gazdaság átalakulását, modernizá-
lódását (kapitalizálódását) tekintjük. Ez hosszabb id őtávú folyamat, a dualizmuskori
fellendülést előkészítik a XVIII. sz . és a reformkor gazdasági folyamatai és tör-
vényhozása. Ebben az id őszakban teremtő dik meg a modern gazdaság, a termelés
minden ágában kommercializálódik, piacra termel, forradalmi változások zajlanak a
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 79
közlekedésben (vasutak megjelenése), intenzifikálódik a mez őgazdaság, a gyáripar
egyre nagyobb teret nyer a kézm űipar rovására (Kövér 1991, 35-37).
A korszak kezdőpontjául természetes módon adódna egyrészt a polgári forrada-
lom időpontja, másrészt a kiegyezés dátuma. Nem hinnénk, hogy mereven év-
számhoz kellene kötődnünk, a vizsgált jelenségekben nem jelentenek ezek a dátu-
mok olyan éles cezúrát. Például a gazdaság szempontjából fontos polgári intézmé-
nyek törvényes keretét a neoabszolutista kormányzat teremti meg az 1850-es évek-
ben, a polgári közigazgatás kiépülése pedig az 1870-es években zajlik le (Gyáni-
Kövér 1998, 30; 52-53). Rendszeres statisztikai adatok a kiegyezést ől kezdve áll-
nak rendelkezésünkre, egyes jelenségek vizsgálatát csak ett ől az időszaktól végez-
hetjük el, így tanulmányunk nagy része is a kiegyezés utáni id őszakkal foglakozik.
Azonban a polgári korszakot megel őző időszakra is vissza kell nyúlnunk, hogy
azokat a hosszú távú folyamatokat átfogjuk, amelyek évszázadokra irányadóak
voltak a térszerkezet alakulásában.
Térszerkezet a múltban
Mi a térszerkezet? Minden emberi tevékenység használja a teret. Az emberek a
munkavégzés, kereskedés, kulturális tevékenység, szórakozás, üdülés stb. során a
tér egyik pontjáról a másikra utaznak. A gyakran ismétl ődő ugyanolyan irányú
mozgások jellegzetes térkapcsolatokat alakítanak ki, ugyanilyen térkapcsolatokat
hoz létre nemcsak a személyhez köt ődő térhasználat, hanem az áruk, szolgáltatások
forgalma és a kommunikáció is (Nemes Nagy 1998, 207-208; 222-225). A térkap-
csolatok összessége rajzolja fel a térszerkezet vázát, amely kapcsolatok egyes pon-
tokban sűrűsödnek, máshol ritkulnak vagy hiányoznak, hálózatot hoznak létre; ez a
térszerkezeti egységek elkülönítésének alapja. Térszerkezeti egységnek tekintet-
hetjük a (társadalom)földrajzilag homogén területeket is, az ezeken belül szervez ő-
dő jellegzetes kapcsolatok miatt. Pl. egy etnikailag vagy vallásilag homogén terület
gyakran meghatározza az emberek mozgását is, p1. házasodási körzetet is kirajzol.
A különböző térszerkezeti egységek hierarchikus rendet alkotnak. A legalacso-
nyabb fokú egység a központi település körül szervez ődő vonzáskörzet. Ritkábban
igénybe vett szolgáltatások, funkciók már csak kevesebb településen fordulnak el ő.
Egy nagyobb város ilyen szolgáltatását több kisebb város vonzáskörzetének lakos-
sága is igénybe veszi, ez is egyfajta térszerkezeti egység. A térszerkezeti egységek
hierarchiájának kialakulása történeti folyamat, els ősorban a munkamegosztás széle-
sedésével, a lakosság igényeinek növekedésével következik be (Mendöl 1963, 428).
Léteztek-e a múltban a maival összevethet ő térkapcsolatok, beszélhetünk-e törté-
neti terek kapcsán térszerkezetr ől? Mendöl Tibor érdekes különbségtételt tesz, ami-
kor a településállomány és a településhálózat különbségér ől ír. Településállomány
vizsgálatán a települések térbeli elrendez ődését, és ennek más jelenségek térbelisé-
géhez való viszonyítását érti, míg a településhálózat vizsgálata a települések egysé-
gének, rendszerének, kapcsolathálózatának, hierarchikus rendjének vizsgálatát
jelenti. Mendöl arra a megállapításra jut, hogy a múltban nem beszélhetünk telepü-
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
80 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
léshálózatról, csak -állományról (Mendöl 1963, 490-492). Mindez azt sugallja,
hogy a térszervező folyamatok csak a modern gazdaság létrejöttével teremt ődnek
meg, a városhálózat kialakulása is ehhez köthet ő.
Azonban a múltban is léteztek térkapcsolatok, a jellegzetes térhasználat kialakított
hálózatokat, még ha más jelenségekhez köt ődött is ez a térhasználat, mint ma. Pél-
dául a falu—város kapcsolat jellegzetes formája a piacok látogatása volt, a falusiak
mező gazdasági termékeiket értékesítették a városi piacon, s a városban elégítették
ki iparcikk-szükségleteiket. A város közigazgatási, igazságszolgáltatási központ
szerepe szinte teljesen hiányzott, ezt sok helyen a földesúri birtokközpontok, az
uradalmak töltötték be. A kereskedelmi kapcsolatok irányát megkötötte a közleke-
dési eszköz használati lehet ő sége (hajózható folyó, járható út stb.). Ez markáns
térpályákat jelölt ki. Tehát a múltban is létezett térszerkezet (mert léteztek térkap-
csolatok), egyes jelenségeknek megvolt az önálló térszerkezetük. A múltban az
egyes térszervez ő erők szorosabban összekapcsolódtak, egységesen m űködtek (pl. a
nagybirtokszervezet igazgatási, bíráskodási, munkaszervezési, terménykereskedel-
mi szerepe), nehezebben szétválaszthatóak, ami a térszerkezeti egységek koherenciá-
ját még szorosabbá tette (Faragó 1984, 13).
A vizsgálat tere: a történeti régió
Elő ször arra a kérdésre kerestük a választ, mit jelent a régió a geográfiában és a
történettudományban. A modern regionális földrajz megteremtése a századforduló
francia geográfusának, Vidal de la Blache-nak köszönhet ő. Kutatásai a tájak sajá-
tosságaira irányultak, m ű vei a táj individualitását emelték ki (Probáld 1995, 36). A
géographie humaine regionális módszere egyáltalán nem hasonlított a korábbi,
mindent számba vevő katalógusszerű állam- és tájismékhez. Vidal de la Blache
elsősorban `personnalité'-ként vagy individualité'-ként értékelte a földrajzi teret.
A földrajzi tér individualitása Vidal de la Blache szerint nemcsak a természetföld-
rajzi ismertet őjegyeinek egyveretű ségében mutatkozik meg, hanem történeti — azaz
gazdasági és társadalmi — jelenségekben is, amelyek az emberek térkapcsolataira
vezethető k vissza, és amelyek együttes hatása rajzolja meg a régiót, ezek adják meg
a tér individualitását. A régiót Vidal de la Blache a tér és az ember interakciójának
eredményéként létrejött egységnek tekintette. Ez a regionális szemlélet rendkívül
termékenynek bizonyult: a francia történettudomány megújulásában betöltött szere-
pe megkérdőjelezhetetlen, az Annales iskola képvisel ő i az emberföldrajz hatására
vágtak bele modern regionális történeti monográfiáik megírásába (pl. Marc Bloch:
Ile de France) (Kronsteiner 1989, 62-66). A regionális feldolgozási módszer azon-
ban nem lett általános sem a külföldi, sem a magyar történeti irodalomban. Nem
utolsó sorban azért, mert a regionális földrajz szerepe a geográfián belül is megkér-
dőjeleződött (Probáld 1995, 43-48; Tímár 1991, 13). Az elmúlt évtizedekben
azonban újraértékel ő dött a regionális földrajz jelent ő sége megújult értelmezési
keretekkel, modern feldolgozási eszközökkel. A modern regionális földrajz a régió
fogalmán az alábbiakat érti: a földrajzi jelenségek vizsgálatánál kirajzolódnak a
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 81
jelenségek valóságos szervez ődését tükröz ő, összefüggő térbeli egységek. A formá-
lis körzetek alapját egy vagy több jelenségük homogenitása, és környezetükt ől való
elkülönülése adja; a funkcionális körzeteket a bennük zajló folyamatok, mozgások,
kölcsönhatások összetartó ereje építi fel. Ténylegesen létez ő egységekről van tehát
szó, nem pedig a kutatók által teremtett konstrukcióról. A komplex földrajzi régió-
kat a környezetükt ől elkülönítő homogenitás és sokrét ű, belső összetartó kölcsön-
hatások együttesen jellemzik. A régiók általában az emberek tudatában is testet
öltenek, illetve létrejöttükben—fejl ődésükben szerepet kaphatnak hatalmi—politikai
tényezők is. A táj fogalma is pontosodott, használati köre lesz űkült. Ma a táj termé-
szetföldrajzi kategória, léte a természeti tényez ők homogenitásán és kölcsönhatásán
nyugszik, alapja lehet a társadalomföldrajzi régiónak, de az azonosság nem szük-
ségszerű, a jelenhez közeledve gyengül a társadalomföldrajzi régiók természetföld-
rajzi alapú meghatározottsága (Probáld 1995, 41).
Láthatjuk tehát, hogy a mai térhasználat kialakít elkülöníthet ő téregységeket, s azt
is, milyen közelítésmódokkal lehet ezeket vizsgálni. A történeti régiók vizsgálatánál
szembe kell néznünk egy fontos kérdéssel: a múlt valóságában léteztek-e ilyen
típusú homogén, illetve funkcionális terek, vagy ezeket a kutatás hozza-e létre,
hogy vizsgálódását megkönnyítse? Robert Butlin amellett foglal állást, hogy a
múltban nincsen a régióknak (körzeteknek) egy abszolút változatlan rendszere, a
régiókat mi teremtjük, ahogy a múltban él ők is teremtették ezeket, amikor benne
élőknek tudták magukat (Butlin 1990, 1). Az „új történeti földrajz" irányzatának
egyik fontos tétele, hogy a történelem országhatárokhoz, régióhatárokhoz igazodó
vizsgálata mesterséges, ezek csupán operacionális fogalmak, a kutatásnak hangsú-
lyozottan a településhierarchia, a struktúra felé kell fordulnia, a társadalmi jelensé-
geket például a településhierarchia mentén kell vizsgálnia (Tímár 1991, 17-21;
Gyáni Kövér 1998, 50).
—
Számtalan történeti vizsgálat van azonban, amely létez ő területi egységeket külö-
nített el. A néprajztudományban hosszú múltra tekintenek vissza azok a kísérletek,
amelyek Magyarország területét néprajzi szempontok alapján tájakra tagolják. A
terminológia nem egységes, a néprajzi csoport, táji csoport, etnikai csoport fogal-
mak értelmezésér ől Kósa László munkája tájékoztat. Meg kell említenünk, hogy a
néprajz az, amely térfelosztásánál a leger ősebben figyelembe veszi az embercso-
portok tájakhoz, táji csoportokhoz való mentális köt ődését („mi-tudat") (Kósa 1998,
16-24). A néprajzosok táj, illetve tájhoz köt ődő csoport lehatárolásai els ősorban a
formális régiólehatárolások eszközeivel élnek, az ezeket egymástól élesen elkülö-
nítő jelenségek vizsgálata révén. Az etnográfusok definíciói közül a funkcionális
régiószemlélethez legközelebb az Andrásfalvy Bertalan által használt terminusok
állnak. A kistáj szakosodott falvak csoportja, amelyek a területi munkamegosztást
felépítik. Ez a kistáj nem homogén: természeti és ezzel összefügg ő (mező)gazda-
sági különbözőségei kiegészítik egymást. A kistáji munkamegosztás akkor lazul fel,
amikor kialakul az árutermelés és a pénzhasználat, az egymást kiegészít ő termékek-
re már nem lesz kölcsönösen szükségük. A régió a kistáji tagolódást id őben felváltó
folyamat során jön létre, amikor a falu—város kapcsolatrendszer alakítja a területi
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
82 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
munkamegosztást, városi központ és (kulturális) körzete alkotnak egy régiót. A
széteső táji munkamegosztás helyett a város szervezi a teret (munkába járás, kultu-
rális kapcsolatok stb.). A táji szakosodás helyébe a várost mez őgazdasági termé-
kekkel ellátó falvak körzete és a körzetet iparcikkekkel, szolgáltatásokkal terít ő
város kettőse lép. A falvak, kistájak közigazgatását a korábbi vásáros helyek, me-
zővárosok átruházzák a régió központját jelent ő városra. A régió elhomályosítja az
egykori kistájak keretét, a központtól mért távolság alapján elkülönül ő zónák, öve-
zetek rendje építi fel (Andrásfalvy 1980, 51-55). Andrásfalvy a történeti térszerke-
zeti változások egyik legkarakterisztikusabb mozzanatát írja le. A térrel foglalkozó
kutatások egyik legfontosabb feladata lenne ennek a váltásnak a területenként eltér ő
időpontját meghatározni.
A történészek érdekl ődése — elsősorban a geográfia eredményeit ől ösztönözve — a
hetvenes évektő l már a funkcionális körzetlehatárolás felé fordult. Ezek között az
egyik legalaposabb — módszereiben Magyarországon úttör ő (faktoranalízis stb.) —
Bácskai Vera és Nagy Lajos XIX. sz .-i városhierarchia elemzése. A szerz őpáros az
1828-as összeírás segítségével feltérképezte a korszak falvainak piacközpontjait,
ennek segítségével különböz ő intenzitású vonzáskörzeteket határolt le, megállapí-
totta a funkcionális értelemben városi települések számát, és hierarchiájuk felderíté-
sére is kísérletet tett (Bácskai—Nagy 1984). Funkcionális körzetet nemcsak város
szervezhet maga köré. Andrásfalvy kistáj-definíciója azt is bemutatja, hogy
társadalomföldrajzi értelemben vett régiót nemcsak városi funkciójú központ léte-
síthet maga körül. A feudális nagybirtokok nemcsak gazdaságszervezési, hanem
igazgatási, bíráskodási, társadalomszervezési funkciót is betöltöttek, területük így
komplex egységet alkotott. A falu—város területi munkamegosztás kialakulása el őtti
idő szakban a térszervezés funkcióját az uradalom is elláthatta, ellátta (Faragó 1984;
Gyáni—Kövér 1998).
Tóth Tibor is határozottan cáfolja, hogy csupán a (történeti) kutatás különítene el
egymástól tájakat. A táji tagolódás létrejöttében a területi munkamegosztás fontos-
ságára helyezi a hangsúlyt. Ennek kétféle típusát különíti el: egyes — eltér ő termé-
szeti adottságokkal rendelkez ő, és ezzel összefügg ően eltérő termelésű — területek
közötti cserekapcsolatokat, illetve város és vonzáskörzete kapcsolatát. A két típus
különbsége nemcsak idő rendi eltérést takar: az els őben az eltérő adottságú, de ha-
sonló társadalmi struktúrájú tájak kerülnek egymással érintkezésbe, a másodikban a
város és vidéke eltér ő társadalmi szerkezete is indukálja a munkamegosztás kiala-
kulását és a kapcsolatokat (Tóth 1980). Miután a formális régiólehatárolások ered-
ményeit kevésnek találja, a funkcionális lehatárolás mellett tör lándzsát. Azt vallja,
hogy a formális régiólehatárolás gyakran prekoncepcióval dolgozik, a kutatók egy
vagy néhány tényez őt vizsgálva homogénnek tüntetnek fel egy régiót, amikor az
funkcionálisan több körzetre eshet szét. Hangsúlyozza azt is, hogy az összes ténye-
ző kölcsönhatásrendszere csak a modern kor statisztikai viszonyai között vizsgál-
ható. Definíciót is ad az ezen elvek figyelembevételével feltérképezend ő történeti
tájra: hosszú távon változatlan területi—ökonómiai—szociális egység, melyet a gaz-
daság más egységektől elkülönülő funkcionális rendszere jellemez, s ehhez a társa-
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 83
dalmi fogyasztás speciális rendszere is kapcsolódik (Tóth 1980, 240-241). Tóth
Tibor defmíciója a funkcionális régiók földrajzi meghatározására emlékeztet, azon-
ban nem ad arra választ, konkrétan hogyan is, milyen módszerekkel lehetne lehatá-
rolni ezeket a tájakat.
Faragó Tamás összegy űjtötte a történelem és a rokontudományok régió-
lehatárolási eszköztárát. Miután hangsúlyozza a regionális történeti kutatások szük-
ségességét, maga is kísérletet tesz arra, hogy a történeti táj fogalmát értelmezze. A
történeti táj a legkisebb rendszerként vizsgálható egység, amelyet öt alrendszer
összjátéka rajzol ki (gazdasági, társadalmi, kulturális, infrastrukturális, természeti),
rugalmas, önszabályozó rendszer; rövid távon az állandóság, hosszabb távon a vál-
tozás jellemzi. A történeti tájak lehetséges vizsgálati módszerei közül legjobban
használhatónak azt tartja, ha a különböz ő alrendszereket leírjuk, és ebb ől állítjuk
össze a rendszerként értelmezett tájat, azaz, ha a különböz ő téregységek határai
egybeesnek, történeti tájat rajzolnak ki (Faragó 1984, 15-16). Az ő módszere meg-
próbálja ötvözni a formális és a funkcionális régió-lehatárolás el őnyeit.
Megállapíthatjuk azt, hogy a történészek, etnográfusok fogalmai nem azonosak a
geográfusok terminusaival, bár gyakran ugyanazokat a jelenségeket írják le. Pl. a táj
fogalmát társadalomföldrajzi egységekre is használják, holott a földrajz ezt a tenné-
szetftildrajzi egységek számára tartja fenn.
Feltételezhetjük azt is, hogy a nemzetgazdaság egységesülésével, az államigaz-
gatás kiépülésével, a tömegkultúra elterjedésével a régiók, körzetek közötti különb-
ségek folyamatosan halványodnak, az önálló arculatú és struktúrájú régiók felol-
dódnak az országokban. (Tehát éppen korszakunkban történne ez a folyamat.) Ang-
liai kutatások viszont éppen a régiók er ősödő elkülönülését igazolják a XIX. sz .
második felében. Úgy tűnt, hogy a vasutak kiépülésével felszámolódik a regionális
piac, a közlekedési feltártság növekedésével csökkennek a területi különbségek;
azonban a meginduló iparosodás éppen nem csökkentette, hanem növelte a regio-
nális eltéréseket (természetesen egy régión belül a falu—város különbségeket is).
Megerősödött a regionális identitás (ennek szembet űnő megnyilvánulási formája a
regionális regények elszaporodása), meger ősödtek a helyi döntéshozás, hatalom
igényei is. Mindez a regionalizáció megjelenéséhez vezetett, a helyi hatalom tuda-
tosan törekedett a döntések decentralizálására, a régió sok tekintetben informális
rendszerének formalizálására (Butlin 1990, 5-10). A gazdaság területi különbségei-
nek teljes felszámolódásával nem számolhatunk. Nemes Nagy József hosszú id őso-
rokra végzett számításai azt igazolták, hogy egy új gazdasági struktúra (vagy inno-
váció) megjelenésekor a tér kitüntetett pontjain indul meg a növekedés, ami gyors
polarizálódáshoz vezet, ezt követi egy lassú kiegyenlít ődési periódus; a folyamat itt
nem áll meg, egy új jelenség felbukkanása ismét polarizálódást indít el (Nemes
Nagy 1990, 133-136). Ez a vizsgálat is igazolja, hogy a területi különbségek hosszú
távon fennmaradnak, id őről-időre átalakulnak, de jelenlétükkel a történelem során
mindig számolhatunk.
Egy bizonyos: adott gazdasági, társadalmi térszerkezet fennállása nem örök, állan-
dó, és általában lassú a változás. Adott régió léte is csak meghatározott id őtartamra
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
84 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
igazolható. A régiók életkora az őket létrehozó (tér)folyamatok tartósságától függ.
Amíg ezek a teret generáló folyamatok kis változásokkal tovább élnek, addig áll
fenn egyensúly, addig marad fenn a kialakult régió (Kósa 1998, 31). Kósa László
etnográfus megállapítása nemcsak a történeti—néprajzi egységekre igaz. Térfolya-
matok döntő megváltozása területi újjárendez ődést eredményez, régiók határának
megváltozásához, esetleg teljesen új régiók kialakulásához vezet. A megváltozott
térszervező erők legtöbbször új helyeket tüntetnek ki, változnak az átrendez ődő,
keletkező régiók centrumai is. Találunk azonban példát arra is, hogy egy település
(a már megszilárdult településhálózat tehetetlensége folytán) befolyásolja az új
térszervező folyamatok irányát, vagy ezek a folyamatok ismét ezt a pontot találják a
legkedvezőbbnek (Kerekes 1923, 1). Jelen vizsgálatunk is azt célozza, hogy milyen
és mekkora volt az új folyamatok ereje a Kisalföldön, mennyire rendezték át a ko-
rábbi kapcsolatokat, mennyire változtatták meg magát a régiót.
A Kisalföld mint régió
Azt a kérdést kell els ő ként megválaszolnunk, hogy a mi vizsgálatunk mit tekint
Kisalföldnek, és az mennyiben tekinthet ő önálló régiónak. Első megközelítésben a
Kisalföldön természetföldrajzi egységet érthetünk, amely a Duna jobb és bal partján
helyezkedik el, területén ma Magyarország, Szlovákia és Ausztria osztozik. Meden-
ceterület, felszínét els ő sorban a Duna és nagyobb mellékfolyói, a Vág, a Rába és a
Marcal formálták, mai domborzata a pleiszthocénban és holocénban alakult ki.
Jelentő s antropogén beavatkozás a táj életébe a koraújkorban, újkorban következett
be a vízrendezések hatására, a korábbi árterek nagy részét ánnentesítették, jelent ős
mocsárterületet csapoltak le. A fattyúágakkal s űrűn átszőtt, mocsaras rétekkel, li-
geterdő kkel változatos táj egyveret ű bb lett, területének nagy része szántóföldi m ű-
velés alá került. A szántóföldi m űvelést a kedvező (sok tekintetben az Alföldnél
jóval kedvező bb) éghajlati- és talajadottságok segítették el ő. Gyakorlatilag a gabo-
nafélék, a kapásnövények, a takarmánynövények minden fajtája jó körülmények
között termeszthet ő . A Kisalföld természetföldrajzi egysége kistáji tagoltsága elle-
nére nyilvánvaló (Góczán 1998, 302-305), a Kisalföld (természetföldrajzi) táj-
vizsgálatának ez a megfelel ő kerete. A természetföldrajzi Kisalföld azonban (már)
nem tökéletes alapja egy társadalomföldrajzi egységnek. Az Árpád-kori Magyar-
ország régiókra való tagolását Frisnyák Sándor kísérelte meg. Véleménye szerint a
táji specializáció megindulása a XIII. sz .-ra tehető. Az ő vizsgálatában a Kisalföld
egész területe alkot egy régiót, a hozzá tartozó vásárvárosokkal együtt. Ez is bizo-
nyítja, hogy ebben az id ő szakban a természetföldrajzi viszonyok messzemen ően
meghatározták a társadalmi tér alakulását is (Frisnyák 1996, 122-123). Azonban
annak, hogy a Kisalföld táj tényleges funkcionális régióvá alakuljon, volt egy ko-
moly akadálya. A Duna vonala megnehezítette az átkel őforgalmat, nemcsak maga a
folyó, hanem a mellette szélesen elterül ő árterei is. Ez a markáns vonal két egységre
osztja, osztotta a tájat a múltban is, s nem csak a jelen országhatár idején. Az északi
fele Pozsony piackörzetéhez, közigazgatási vonzáskörzetéhez tartozott, a nem
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 85
természetföldrajzi értelemben vett Felvidék része („Duna bal part"). A kereskedel-
mi forgalom iránya kelet—nyugati volt, mindkét térség Bécs és Alsó-Ausztria felé
vonzódott, egymással gyengébbek voltak a kapcsolatok (sokáig hiányoztak az
összekötő vasúti és közúti hidak is). A vasúthálózatuk is önállóra formálódott ki,
nagyon sokáig semmiféle vasúti összeköttetés vagy állandó híd nem volt a két tér-
ség között (Erdősi 1996, 227; 230; 232). A Kisalföld területének kettéosztottságát a
közigazgatási beosztás és a statisztika is követte, a XVIII—XIX. sz . közigazgatási
átalakítás-kísérletei mindig erre a két részre bontották a területet. II. József tízkerü-
letes felosztása és a Bach-korszak ötkerületes beosztása is figyelembe veszi ezt a
határvonalat. A Bach-korszak kerületi székhelyei, Pozsony és Sopron is tükrözik,
hogy eltérő vonzódású területekr ől van szó (Hajdú 1996, 215; 218). A II. József
korabeli és a Bach korszak (területileg eltér ő, s egyik esetben sem csak kisalföldi
területeket magában foglaló) kerületeinek eltér őek voltak a központjai is. Az el őb-
bié Győr, az utóbbié Sopron (Szörényiné Kukorelli 1998, 55). A két hasonló régió
elkülönülésér ől a modernkori statisztika is tudomást vesz: Dunántúl és Duna bal
part megkülönböztetéssel választotta szét a (már) csak természetföldrajzilag egysé-
ges területet. Formálisan a két régió társadalomföldrajzi képe is hasonló, azonban
funkcionálisan nem képeztek egységet.
Jelen tanulmány vizsgálódási területe a Kisalföldnek csak a Duna jobb parti egy-
ségére terjed ki, a továbbiakban — az egyszer űség kedvéért — ezt nevezzük (mint a
magyar geográfia általában) Kisalföldnek. Társadalomfóldrajzi régió képz ődése
történeti folyamat, általában jellegzetes id őponthoz, időszakhoz köthetjük ennek
megindulását. Esetünkben a dönt ő mozzanatnak a török hódoltság korát tekinthet-
jük. A három részre szakadt Magyarország területei más országokhoz kerültek, az
elkülönült országrészek arculata más irányba fejl ődött, megváltoztak kapcsolatrend-
szereik is, a bontakozó bels ő munkamegosztás szálait szétzilálta a hódítás (Gyimesi
1975, 139). A török hódoltság határa elvágta a területet az ország középs ő részétől,
kapcsolatai a birodalom központjával, Béccsel er ősödtek meg. Helyzete a biroda-
lom szempontjából felértékelődött: stratégiai vonal húzódott a peremén, Bécs és
Alsó-Ausztria élelmiszerellátásában fokozódott a szerepe (Beluszky 1995, 26-27).
A török jelenlét nemcsak a gazdasági kapcsolatokat változtatta meg, hanem átala-
kította pl. az agrártermelés módját és a településviszonyokat is. A Dunántúl déli
részén vagy pl. Fejér és Komárom megyében jelent ős számban pusztultak a falvak
(erre területünkön kevés példát találunk), a városok fejl ődése egészen más pályára
lépett, mint régiónkban. Itt ún. praesidionalis mez ővárosok (pl. Devecser, Körmend,
Sárvár, Kapuvár) alakultak ki, olyan települések, ahol a vár mellett jelent ős katona-
réteg élt (gyakran családostul). Ez a hajdúszabadsággal felruházott lakosság a korai,
feudális keretek közötti polgárosulás egyik jellegzetes képvisel ője volt. Ilyen típusú
településeket nem találunk a Dunától északra, ezek els ősorban a Dunántúl végvidé-
keire jellemzőek (Rúzsás 1968, 23-25). A térség kaputáj-jelleg ű terület volt már a
középkor elejét ől fogva, s ez a jellege tovább er ősödött a XVIII. sz.-ban. A legfon-
tosabb kereskedelmi utak, els ősorban a Duna vízi útja itt vezettek nyugat felé a
Duna-parti városok fejl ődését elősegítve. Egy fontos szárazföldi út a Fert ő tavat és
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
86 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
mocsarait délről, a Soproni-hegységet északról kerülve Sopron érintésével jutott
Ausztriába. Itt halad el az Alpok el őterében évszázadok óta használt fontos É—D-i
útvonal, a Borostyánk ő-út utódja is (Beluszky 1995, 23-24). Vas megye területér ől
is kisebb-nagyobb jelentőségű utak vezettek Ausztriába, pl. Grazba. Ezen utak
fontossága a középkor vége óta folyamatosan növekedett. Magyarország mez őgaz-
dasági exportjának dönt ő része (els ősorban marha és bor) és a növekv ő iparcikk-
behozatal is ezeken az utakon bonyolódott. Ez természetesen a városok, mez ővá-
rosok kereskedelmének élénkülésével is járt. A régió a XVIII. sz .-tól Bécs ellátó
körzete volt, amely az ország legdinamikusabban fejl ődő területévé vált (els ősorban
gabona- és gyapjúexportja révén), olyan területté, amelyet el őször értek el az újítá-
sok, az ország „legmodernebb" térsége lett (Frisnyák 1992, 67). Ez volt az a terület
a Dunántúlon, amely először kapcsolódott be az európai gazdasági rendszerbe az
árutermelése révén (Benda 1995, 55). Fejlettségét, modernségét sokféle tényez ővel
mérhetjük. Az ország mez ővárosokkal legsűrűbben tűzdelt területe már a XVIII. sz .
elejétől a Zala megyétől Trencsén megyéig húzódó sáv volt, a XIX. sz . elejére ezen
belül Vas és Sopron megyék még er ősödtek is. A városhálózat nemcsak a legs űrűbb
volt, hanem a város jogi és funkcionális típusait tekintve a leggazdagabb is. Ebben a
térségben vált el őször általánossá a háromnyomásos gazdálkodás már a XVIII—
XIX. sz. fordulóján (Timah5, 1988, 28), ill. a vetésforgó alkalmazása is a XIX. sz .
második harmadára (Kósa 1998, 192). A népi kultúra átalakulása, polgárosulása is a
modernség egyik fokmérője lehet. A térségben a viselet, a tánc- és népdalkultúra, az
étkezési szokások változásai is mind ezt jelzik. Az országtól, a Dunántúl többi ré-
szétől való elkülönülést más jelenségek is jelzik. A terület az ország egyik legs ű-
rűbben lakott része volt a XVIII. sz . végén (Rétvári 1977, 48.), s ez a helyzet csak
az Alföld dinamikus népességnövekedése miatt változott meg a XIX. sz . során.
Birtokszerkezetét tekintve is külön egységnek tekinthet ő a térség. Rúzsás Lajos a
nagybirtok súlya alapján 3 zónára osztja a Dunántúlt, melyben Vas, Moson, Sopron,
Győr vármegyék területe alkot önálló egységet. Ez az a zóna, ahol a nagybirtok és a
kisbirtok aránya kiegyenlített (Kósa 1998, 188).
Társadalomföldrajzi régiónk határai más szempontból sem egyeznek a természet-
földrajzi Kisalföld határaival. Vizsgálatunkban nem választhatjuk le a vele szom-
szédos, egységet alkotó hegy- és dombvidéki területet, akkor sem, ha nem tartoznak
a Kisalföld tájhoz. Az általunk vizsgált régióhoz hozzátartoznak ezek a területek,
városok; térkapcsolatok kötötték Össze őket, a városok funkcionális vonzáskörzete
ezekre a területekre mindkét irányban kölcsönösen kiterjedt. Célszer ű a vizsgálati
terület határát a közigazgatási egységekhez igazítanunk, mert ilyen egységekben áll
rendelkezésünkre a statisztikai anyag jó része, ugyanakkor jogos is, mert éppen ez
az a korszak, amikor a közigazgatási funkciók, hatáskörök nagyban befolyásolják a
térszerkezet alakulását. Vizsgálatunk így a következ ő területekre terjed ki: Gy őr,
Moson, Sopron, Vas vármegyék és Veszprém vármegye devecseri és pápai járása.
Komárom vármegye területe kimarad ebb ől a területből, Komárom városa már a
Csallóközben fekszik, a komáromi járás is jórészt itt terül el. Komárom vármegye
gesztesi járása ugyan magában foglal kisalföldi településeket is, de ezek a települé-
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 87
sek eltérnek régiónk településeit ől: a hódoltság idejében elpusztásodott területen
nagyhatárú falvak fekszenek, amelyek birtokszerkezetére a nagybirtok jelenléte
jellemző , és más a települések térkapcsolatainak iránya is.
A Kisalföld a XIX sz. els ő felében
Vizsgált területünk tehát a formális régiólehatárolás alapján mindenképpen tér-
szerkezeti egységként érte el a modern kor küszöbét. Els ő kérdésünk: hogyan ala-
kultak a térkapcsolatok ebben az id őszakban. Létezik egy régi kelet ű, Thünenre
visszanyúló elképzelés a területi kapcsolatok kialakulására. A történeti fejl ődésnek
a városok kialakulása el őtti korszakában (közelebbr ől meg nem határozott, tájan-
ként eltérőnek feltételezett id ő szak) a falvak (gazdasági) életét a nagyfokú autarkia
jellemezte. Azonban a kibontakozó területi munkamegosztás széttöri az autarkiát,
egyrészt a falvak közötti táji specializáció révén, másrészt a városokba koncentrá-
lódó, körzetének igényeit kielégít ő (kézmű)ipar és kereskedelem révén (Mendöl
1963, 375). Megjegyzendő , hogy a táji specializációt mindenképpen szükségessé
tette a természeti er ő forrásokkal való specifikus ellátottság. Akkor is, ha a tájak
közötti termékcsere kis mérték ű volt, mindig létezett, mivel egyes kedvez ő körül-
mények között el őállított termékb ől felesleggel rendelkeztek. Ezek a termékek
azonban nemcsak a szomszédos tájak között cserélhettek gazdát, hanem távol fek-
vők között is, a piacos helyek pedig gyakran csak szervez ői voltak a cserének, nem
pedig felvevői (Tóth 1980, 232). Teljes körű falusi autarkiával nem nagyon számol-
hatunk tehát. Régiónkban azonban részlegessel sem, bizonyítottan már a középkor
óta. Láttuk, hogy a régió létrejöttében (elkülönülésében) mekkora szerepe volt a
modernizálódásnak, az európai piacba való bekapcsolódásnak. Ha pontos felméré-
sek állnának rendelkezésünkre, valószín űleg már a XVIII. sz .-ban sem találnánk
olyan zárt gazdaságú falvakat, amelyek az ország egyes hegyvidéki területein még a
XIX. sz .-ban is léteztek. Olyan táji specializációt, amelyet Andrásfalvy leír, minden
bizonnyal szintén csak nyomokban találnánk a XVIII. sz.-ban. Ebben a térségben a
központok szerepe már meghatározó, nincsenek a városoktól érintetlen tájak, fal-
vak; az árutermelés és a pénzhasználat már széles kör ű. Itt a térszerkezeti változá-
sok már a központok helyének megváltozását jelentik, a központok és körzetük
közötti kapcsolatok átalakulását.
A térség gazdasági kapcsolataiban legfontosabbnak a mez őgazdasági termékek
forgalmát tekintjük. Magyarország a XX. sz . elejéig, derekáig agrárország volt, a
nemzeti jövedelem nagy részét ez a szektor állította el ő, a népesség nagy része is itt
dolgozott. A magyar gazdaság dinamikája is ehhez az ágazathoz köt ődik, a mező-
gazdasági konjunktúrák tették lehet ővé a lakosság vagyonosodását, többféle érte-
lemben is. Nemcsak az agrárnépességét, hanem az agrárnépesség vásárlóerejét ől
függő (kézmű)iparosokét, az agrártermékek forgalmazásából (vagy a külföldi ipar-
cikkek eladásából (természetesen els ősorban az agráriumból él ő fogyasztónak to-
vábbadó) élő kereskedőkét is. Nem véletlen az, amit Gyimesi Sándor megállapít: a
XVIII. sz. végétől az agrárvárosok mutatnak fel dinamikát, egy általa több id őpontra
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
88 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
azonos módszerek alapján összeállított rangsorban a szabad királyi városok jelent ő-
ségvesztésével szemben a mez ővárosok nyernek teret (Gyimesi 1975, 163-166).
Megállapítását kiegészítenénk azzal, hogy nem a városok jogi különböz ősége a
lényeges, hanem az, hogyan tudnak bekapcsolódni az agrárgazdaságba, akár mint
termelők, akár mint a termékek közvetítői. Az agrárszektor dinamikáját igazolja az
is, hogy a korszakban folyamatos a szabad királyi városi kézm űipar hanyatlása,
miközben az iparosok aránya különösen az 1830-as, 1840-es években gyorsan nö-
vekszik. A jelenség magyarázata a falusi, mez ővárosi kézműipar fejlődésében rej-
lik, melynek fejlődése pedig a falusi árutermelés fellendülésével, a vásárlóer ő nö-
vekedésével hozható összefüggésbe. Mindez a városi ipar szerepének jelent ős meg-
gyengüléséhez vezet. Gyimesi Sándor eljut ahhoz a megállapításhoz is, hogy a XIX.
sz. első felében a kézműipar már nem városképz ő erő (Gyimesi 1975, 175). A váro-
sok fejlődésének sokkal fontosabb tényez ője volt az agrárkonjunktúrába való be-
kapcsolódás. Így vizsgálatunkban is kitüntetett szerepet kell kapnia az agrártermé-
kek forgalmának, a kézműipar térszervez ő szerepét pedig csekélyebbnek kell te-
kintenünk.
A térszervezés formái és központjai
A falusi termékek külkereskedelmét a Kisalföldön két eltér ő szervezet végezte: a
városok, mezővárosok keresked ői, illetve az uradalmak (uradalmi központok: sok-
szor maguk is mezővárosokhoz kapcsolódnak). El őször az uradalmakról essék szó.
A XVI—XVII. sz.-ban erősödik meg az uradalmak helyzete, szerepe, ők azok, akik
árutermelésükkel el őször kapcsolódnak be a nyugati piacok forgalmába. Kezdetben
csak a saját termékeikkel kereskednek, kés őbb az uradalmakhoz tartozó falvak
jobbágygazdaságaiban el őállított terményeket is felvásárolták, els ősorban az ura-
dalom alkalmazásában álló zsidó terménykeresked ők révén. A jellegzetes árucikk
ebben az időszakban az él őállat (els ősorban marha), s kés őbb a gyapjú volt. Míg a
jobbágygazdaságok bekapcsolódhattak a belkereskedelembe els ősorban a városi
piacok ellátása révén, a külkereskedelmet ekkor szinte kizárólag az uradalmak szer-
vezték. A XVIII. sz. els ő feléig az áruk exportjának haszna a nagybirtokosoknál
csapódik le. Ez természetesen gátolta a városok árutermelését, kereskedelmét
(Rúzsás—Sz űcs 1966, 38). Arról már megemlékeztünk, hogy az uradalom gazdasági,
gazdaságszervezési funkciója mellett bíráskodási, igazgatási szerepet is ellátott. Az
uradalom olyan térszervez ő erő lett, amely meghatározta az emberek és áruk moz-
gását az uradalom területén. Ilyen uradalmi központ volt a Kisalföldön p1. Pápa,
Rohonc, Németújvár, Szalónak, Pinkafő, Sárvár, Kapuvár, Körmend, Kismarton,
Magyaróvár, Jánosháza. Ezen települések fejl ődését, központi funkcióinak kiépülé-
sét uradalmi központ voltuk nagyban befolyásolta, néhányan közülük kés őbb, ami-
kor uradalmi központ szerepük megsz űnt, vagy ennek jelentősége elhalványodott,
az új funkciók közül is számosat magukhoz tudtak ragadni. A településhálózat las-
san változó rendszer, sajátságos tehetetlensége van, amikor a dinamikahordozó
elem már jelentőségét veszti, hatása még sokáig jelentkezik. Egyes funkciók meg-
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s 4 Térszerkezeti változások a ... 89
léte más funkciókat is odavonz, ezek térszervez ő ereje új táplálója a fejl ődésnek
(Mendöl 1963, 377). A térszervez ődésnek — mint láttuk — eltér ő hierarchiaszintjei
vannak, léteznek olyan kapcsolatok, amelyek a szükebb körzetre terjednek ki, van-
nak, amelyeknek hatása regionális léptékben érvényesül, és vannak régión túlnyúló,
országos lépték ű jelenségek. Az uradalmak térszervez ő ereje az els ő kategóriába
tartozik, hatóköre az uradalom falvain nem terjedt túl, ha az uradalmi központ ennél
jelentősebb szerepre tett szert (pl. Pápa), akkor ez nem uradalmi központ jellegéb ől
következett, hanem más jelenségek hozták létre.
Az uradalmak fontossága a térszervezés legalsó szintjén a XVIII. sz . második fe-
lében kezdett gyengülni. Az 1754-es vámrendelet kedvez őtlenül érintette a határ-
széli uradalmak külkereskedelmét, ugyanakkor az igazgatási központ jellegük már
nem volt olyan erős, hogy központi funkciójuk megmaradjon. Ebben az id őben
állandósult a megyegy űlések székhelye, egyre fontosabbá vált az állami, egyházi
(pl. püspökség) igazgatási szervezet, er ősödött a városok kulturális funkciója is
(iskolák stb.). Mindez a városok szerepének b ővüléséhez vezetett (Bácskai 1995,
60-62). Látjuk majd, hogy az uradalmi központok szerepét folyamatosan átveszik a
kisvárosok azon fejl ődés során, ahogy a polgári igazgatás intézményei felváltják a
feudális intézményeket, ahogy a feudális gazdaságszervezés helyét átveszi a szabad
verseny.
Másodikként a városok szerepkörér ől emlékezünk meg. A jogi felosztás kétféle
várostípust ismert: a szabad királyi városok (civitas) és a mez ővárosok (oppidum)
csoportját. Hangsúlyozzuk, hogy ez jogi különbségtétel, az elhatárolás pusztán a
városok kiváltságait tükrözi, nem pedig gazdasági szerkezetüket. Mez ővárosi jog-
állás sokféle lehetett, közös jellemz őjük, hogy földesúri fennhatóság alatt állottak,
és néhány kiváltsággal rendelkeztek (vásártartási jog, valamilyen önkormányzati,
bíráskodási autonómia). Az uradalmi központok többsége is élvezte a mez ővárosi
kiváltság előnyeit, de mint láttuk, térszervez ő szerepük jó része nem ebb ől fakadt,
mezővárosi privilégiumaik inkább csak hangsúlyosabbá tették ezt a szerepet. A
szabad királyi városok közvetlenül a királyi fórumok alá tartoztak (tehát a megye-
szervezet hatálya sem terjedt ki rájuk), és országgy űlési képviselettel bírtak. A
mezőváros nem egyenlő az agrárvárossal, egy részüknél a kereskedelmi, ipari tevé-
kenység meghatározó volt, a szabad királyi városok jó része pedig speciális mez ő-
gazdaságából (bortermelés) élt. A két városcsoport egyike sem fedi azt a definíciót,
amit a településföldrajz a városokra alkotott: a területi munkamegosztás azon ele-
me, amely központi funkciókat lát el, kevésbé mindennapi szükségleteket kielégít ő
szolgáltatásokat tömörít (Mendöl 1963, 26). A városok vizsgálatát tehát nem sz ű-
kíthetjük egyik csoportra sem, hanem a funkcionális városfogalom megvilágításá-
ban nekünk kell ezen csoportokból a valódi városokat elkülönítenünk.
Térségünkben öt szabad királyi város volt ebben a korszakban, Gy őr, Sopron,
Kismarton, Ruszt és K őszeg. Az utóbbi négy város gazdaságában a legnagyobb
szerepet a bortermelés és a kereskedelem játszotta. Kismarton és Ruszt külföldön
értékesítette borát, els ősorban Ausztriában (Rúzsás 1963, 20-21). Térszervez ő
funkciója egyiküknek sem jelent ős, nem vettek részt sem az egyéb agrártermékek
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
90 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
forgalmazásában, sem a külföldi cikkek elosztásában. Vidékük terményeinek, ala-
csony lakosságszámuk következtében nem lettek jelent ős fogyasztói, kézm űipari
tevékenységük jelentéktelen. Borkereskedelmüket az 1754-es vámrendelet kedve-
zőtlenül érintette, ezután már nem tudtak új funkciókat magukhoz kapcsolni
(Beluszky 1999, 78). Ezen két város közül Kismarton az, amely csekély térszervez ő
szereppel bírt. K őszeg és Sopron gazdasági életében is jelent ős szerepe volt a bor-
termelésnek és kereskedelemnek (Rúzsás 1963, 15; 18), azonban ezek a városok
más funkciókat is betöltöttek, mindkét település az Alpokat a Kisalföldt ől elvá-
lasztó vásárvonalon fekszik (Frisnyák 1992, 51). Mindkét városban éltek olyan
kereskedő k, akik a külföldi iparcikkek behozatalával és forgalmazásával foglal-
koztak, ezenkívül Sopron bekapcsolódott az agrártermékek forgalmába is, kivált-
képp Alsó-Ausztria és Bécs piacainak ellátásába. A soproni keresked ők elsősorban
a régióban előállított mező gazdasági termékek forgalmát szervezték. Sopron közle-
kedési helyzete jó, a Fert ő tó és mocsarai ill. a Soproni-hegység jelölték ki a Ny—K
irányú út irányát, amely itt keresztez ődött a már régi időktől használt É—D irányú
úttal (Borostyánk ő -út). Sopron megyeszékhely szerepe és kulturális központ jellege
is erősítette térszervez ő funkcióit (Matejka 1959, 454). Sopron (kisebb mértékben
Kőszeg) szerepe kett ő s volt. Egyrészt a város piackörzetéhez tartozó települések
termékeinek forgalmát bonyolította, másrészt egy nagyobb lépték ű (más hierarchia-
szintű ) kereskedelembe is bekapcsolódott, ami túlmutatott sz űk (város)körzetének
keretén: más területek forgalmát is szervezte, hatóköre az egész Kisalföldre, eseten-
ként a Dunántúlra, és más országrészekre is kiterjedt. Kulturális központ szerepe is
túlmutat a régión: evangélikus líceuma, teológiai f ő iskolája, jogakadémiája, bencés
gimnáziuma a régión kívülre is éreztették hatásukat.
Győr a Rába és a Marcal torkolatában kit űnő közlekedésföldrajzi helyzetét ka-
matoztatta. A szárazföldi utak számára jó és elkerülhetetlen átkel őhely: a Rába és a
Marcal mocsarai itt összeszűkülnek, lehető vé téve a K—Ny irányú forgalmat. A
Fehérvár fel ől érkező utat a Sokoró akadálya tereli északi irányba, amely szintén itt
éri el a Rábát. A város leginkább a Mosoni-Duna vízi útjának el őnyeit élvezte, ezzel
a lehető séggel a nagyobb kisalföldi városok közül egyedül rendelkezett (Kalmár
1923, 61-63). Ez a vízi út adja Gy őr specialitását: ez a város nemcsak sz űkebb
városi vonzáskörzetének központja (és els ő sorban nem az), szerepe teljesen más.
Győr a XIX. sz . elejéig kisalföldi gabonát gy űjt, és azt közvetíti Bécs és Alsó-
Ausztria felé (Rúzsás 1964). Már ez is regionális lépték ű szerepére, kapcsolataira,
térszervez ő erejére utal. A XVIII. sz .-ban kibontakozó agrár-árutermelés lassan
túlnyúlt — az ebbe elő ször bekapcsolódó — Kisalföld határain, a közlekedésileg fel-
tárt területeken terjeszkedett tovább az Alföldön. A terjeszkedésnek különösen
gyors idő szaka volt a napóleoni háborúk gabona-konjunktúrája (Beluszky 1999). Ez
a közlekedés a vízi forgalmat jelenti, els ő sorban ilyen módon lehetett nagyobb
mennyiségű , szállításra érzékeny árut forgalmazni. Amíg a marha volt a legfonto-
sabb kiviteli cikk, ennek szállítása a szárazföldi utakat követte, ezen utak menti
városok profitáltak ebb ől a kereskedelemb ő l. Ilyen fontos útvonal volt pl. az ún.
„Mészárosok útja", amely Budáról Székesfehérváron át vezetett Gy őr irányába,
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 91
onnan tovább Ausztriába. Ebbe a forgalomba olyan városok is hatékonyan be tudtak
kapcsolódni, amelyek nélkülözték a vízi út el őnyeit (mint pl. Sopron). A XIX. sz .
elejére gyökeresen megváltoztak a feltételek. Az új árucikk és annak szállítási
módja, közlekedési feltételhez való kötöttsége átrajzolták a távolsági (országos
léptékű ) kereskedelem térszerkezetét, új településeket tüntettek ki a megváltozott
gazdasági feltételek. A Kisalföldön a gabonakereskedelem haszonélvez ője először
Pápa, Moson és Magyaróvár, majd a g őzhajózás megindulásával az 1830-as évekt ől
egyértelműen Győr lett. A három ágra szakadó Duna ágai közül a Mosoni-Duna
volt a hajózás számára a legkedvez őbb, de ez is csak kisebb hajókkal volt járható a
szabályozást, kotrást megel őzően. A Bécs felé tartó szállítmányokat Göny űnél,
Győrnél át kellett rakni kisebb hajókra, majd Magyaróváron szekérre (Kövér 1982).
Az Öreg-Duna kotrása után el őször Moson és Magyaróvár szorulnak ki ebb ől a
kereskedelemb ől, Győr gabonakereskedelme azonban más szerencsés tényez ők
következtében megmarad (Rúzsás 1964). E három (igazából kettő) város, ha rövid
időre és eltér ő mértékben is, de országos térszervez ő szerepet, jelent őséget töltött
be, kereskedőik bácskai, bánáti gabona forgalmazásával foglalkoztak. Gy őr szerepe
hangsúlyosabb, keresked ői tényleges szervező szerepet töltenek be, Moson és Ma-
gyaróvár sokkal alárendeltebb, a városok fontosságát igazából az átrakás szükséges-
sége biztosítja. A Moson és Magyaróvár városkett ősből az utóbbi rendelkezik ad-
minisztratív és oktatási szerepkörökkel. Magyaróvár uradalmi központ, Moson
vármegye székhelye, a XVIII. sz . végétől pedig gazdasági akadémiának is helyet
ad. Győr kulturális központi szerepe is túlmutat a városi piac szervezte vonzáskör-
zetén (ami viszont majdnem egybeesik adminisztratív körzetével, Gy őr vármegyé-
vel): katolikus püspöki székhely, a bencés gimnázium, a jogakadémia, a teológiai
főiskola — regionális, esetenként régión túlnyúló szerepkört betölt ő intézmények.
Pápa esetében is felrajzolhatjuk ezen kett ős, hármas hierarchiaszint ű térszerkeze-
tet. Pápa uradalmi központ jellege mellett fontos mez őváros; sok iparos él a Bakony
és a Kisalföld vásárvonalán fekv ő városban, az uradalom árnyékában és védelme
alatt nagyszámú zsidó keresked ő telepedik meg, akik bekapcsolódnak a terményke-
reskedelembe (1848-ig a legtöbb szabad királyi város kitiltja falai közül a polgárok
komoly konkurenciájaként jelentkező zsidókat, megtelepedésük els ősorban az ura-
dalmak központjaiban és más mezővárosokban lehetséges [a Kisalföldön így pl.
Rohoncon vagy Pápán].) Ez a sajátosság is magyarázza, hogy ebben a korszakban a
mezővárosok fejlődése, vagyonosodása sok esetben gyorsabb, mint a szabad királyi
városoké. Pápa kiveszi a részét a marhakereskedelemb ől, majd a kisalföldi gabona-
kereskedelemb ől, melynek hatásköre messze a régión túlra is kiterjed (igaz, a Ba-
kony falvai felé érvényesül ő hatása a kisebb mérték ű árutermelés miatt a forgalom
volumenében nem olyan jelent ős) (Matejka 1959; Rúzsás 1964). Pápa református
központként tölt be régión túlnyúló funkciókat. Itt van pl. a Dunántúli Egyházkerü-
let kollégiuma (ami nemcsak középiskola, hanem teológiai fóiskola is).
Korszakunkban kezd ődik Szombathely fejl ődésének az a felível ő szakasza, amely
zenitjét a polgári korszakban éri el. A város fontos és forgalmas közlekedési útvo-
nalakon fekszik, amelyek már a római id őszakban jelentős települést fejlesztettek.
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
92 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
Az Alpok előterében levő É—D irányú útvonal, a Borostyánk ő-út itt találkozik azzal
a K—Ny irányú úttal, amely Graz fel ől a Rába-völgyben éri el Magyarországot, és
amelyet a Rába mocsarai kényszerítenek É-i kitér őre. Erről a pontról Ausztria felé
még több kisebb jelentőségű út vezet. Ezenkívül Szombathely megyéjének centru-
mában is fekszik, bár a megye központjának szerepét a középkorban Vasvár töltötte
be (Kerekes 1923). Szombathely mint mezőváros a XVIII. sz.-ig csupán városkör-
nyékének piacközpontja volt, ennél nagyobb térszervez ő hatást nem tudott kialakí-
tani (Rútsás 1964). Egészen a koraújkorig a városok egyik meghatározó funkciója
volt a védelmi szerepkör betöltése. Ezt a védelmi szerepkört kihasználva iparosok,
kereskedők telepedtek meg a vár oltalma alatt, vagy ritkábban az ő jelenlétük tette
szükségessé er ődítmény emelését (Mendöl 1963). Ez régiónkban a török hódoltság
szomszédságában különösen fontos volt. Ennek a funkciónak a kisalföldi városok is
eleget tettek, minden városnak vagy országos (esetenként birodalmi) jelent őségű
végvára volt (pl. Győr), vagy kisebb erőssége, mint a praesidionalis mez ővárosok
erődítményei. Szombathely nem fekszik jól védhet ő helyen, számottevő erősség
nem volt a városban. A városhoz vezet ő utak mentén viszont számos mez őváros és
vár található (Sárvár, Vasvár, Körmend, K őszeg, Rohonc, Szalónak, Németújvár,
Léka). Gyakorlatilag ezeken a településeken szétszórva érvényesültek Szombathely
fekvésének el őnyei, az utak csomópontjától kicsit távolabb. Ezen települések ré-
szint mint uradalmi központok, részint mint kisvárosok töltöttek be térszervez ő
szerepet. Közülük, mint láttuk, els ősorban Kőszegnek volt a régióra is kiterjed ő
hatóköre. Amint a védelmi funkció jelent őségét veszti (a kuruc harcok múltával),
úgy tudja fokozatosan érvényesíteni Szombathely a fekvéséb ől származó el őnyöket;
úgy alakul át a térszerkezet, idomulva a közlekedési adottságokhoz. Szombathely
előnyeinek érvényesülését kezdetben még gátolja K őszeg versenye, azonban K ő-
szegnél hiányoznak azok az adminisztratív funkciók, amelyek Szombathely fejl ődé-
sében éppen a XVIII. sz .-tól egyre jelentősebbek lesznek. Vas vármegye székhelye,
Mária Terézia uralkodása óta katolikus püspökség központja, ez azonban ebben az
időszakban még kevés a dinamikához, az igazi (gyorsaságában a Kisalföldön egye-
dülálló) fejlődés a polgári korszakban veszi kezdetét (Kerekes 1923).
Városhierarchia-kísérletek a feudális korszakra
Történtek kísérletek a magyarországi városok koraújkori, újkori hierarchiájának
megállapítására. Gyimesi Sándor vizsgálatának eredménye igazából nem hierarchia,
hanem csupán városrangsor, pontmódszer segítségével rangsorolta a feudalizmus-
kori városállományt, és kísérletet tett arra is, hogy a városiasság alsó értékét ezen
pontmódszer segítségével meghatározza. Négy tényez őt vett figyelembe: a települé-
sek népességét, iparosaik számát, igazgatási funkcióikat és kulturális szerepkörüket
(Gyimesi 1975). Vizsgálatát ugyanolyan szempontok és ugyanolyan típusú adatok
alapján 1715-re és 1828-ra is elvégezte (1. táblázat).
Bár pl. az 1715-ös lakosságszám-becslésének pontossága megkérd őjelezhető, és
pontmódszerével kapcsolatban más problémák is felmerülnek (egyes intézmények
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 93
súlyozása, a kereskedelmi tevékenység nagyságának gyenge reprezentációja stb.
(Bácskai—Nagy 1984), mégis, mivel jól jelzi a változást, érdemesnek tartjuk bemu-
tatni a kisalföldi, (e módszerrel) városnak tekintett települések rangsorát.
1. TÁBLÁZAT
A kisalföldi városok helyzete Gyimesi Sándor 1715-re és 1828-ra vonatkozó város-
rangsorában
(Position of Cities of Kisalföld in the City Hierarchy in 1715 and 1828 Made by
Gyimesi)
Település 1715 Rang- Pont- Település 1828 Rang- Pont-
szám szám- szám szám-
érték érték
1. Győr 3. 13,3 Győr 4. 10,4
2. Pápa 13. 6,2 Sopron 13. 7,9
3. Sopron 17. 5,5 Szombathely 18. 7,0
4. Kőszeg 29. 3,2 Pápa 20. 6,5
5. Nezsider 36. 2,1 Kőszeg 37. 2,7
6. Szombathely 36. 2,1 Magyaróvár 48. 1,5
7. Magyaróvár 42. 1,4
8. Rohonc 46. 1,0
Forras: Gyimesi 1975.
Vizsgálata Magyarország területén 1715-ben 74, 1828-ban pedig kereken 100 te-
lepülést talált városiasnak, oly módon, hogy ugyanazt a rangszámot egyez ő pont-
szám esetén több település is megkaphatta. 1715-ös vizsgálatának utolsó rangszáma
a 46, az 1828-as vizsgálatának pedig az 52 (Gyimesi 1975, 262-266). Szembet űnő a
két időpont között Szombathely és K őszeg helycseréje. Bár ebbe belejátszik az is,
hogy Gyimesi módszerében túlreprezentáltnak t űnik az igazgatási szerepkör súlya,
az elmozdulás valós folyamatokat tükröz. Szombathelyen már a polgári id őszakot
megelőzően sokkal nagyobb volt a „modern" ágazatok súlya, mint K őszegen
(Beluszky 1999). Pápa is pozíciót veszít Sopronnal szemben: Pápán is hiányoznak
azok az adminisztratív funkciók, amelyek jelent ősége a korszakban fokozatosan
növekszik, és amelyek Sopron súlyát emelik.
Bácskai Vera és Nagy Lajos is kísérletet tettek az 1828-as id őpontban a városhierar-
chia vizsgálatára. Az 1828. évi országos összeírás külön pontban kérdezett rá a
falvak eladó- és vev őhelyéül szolgáló piacokra. Ez alapján, ha nem is tökéletesen,
le lehet határolni egyes piacközpontok kereskedelmi vonzáskörzeteit. A forrást
nemcsak térkép felrajzolására lehet használni, az összeírás még számtalan adatot
tartalmaz a piacközpontokra és a falvakra is. Az adatokat három faktorba csoporto-
sították, a faktoranalízisek eredményéb ől pedig egy mutatót hoztak létre; a változók
között legnagyobb súllyal a népességszámra vonatkozó adatok szerepelnek, váro .s-
rangsoruk pedig els ősorban a kereskedelmi vonzáskörzet népességét reprezentálja
(Bácskai—Nagy 1984, 100-102). Megjegyezzük, hogy vitatható a faktoranalízisek
eredményeinek egy mutatóvá való alakítása, az egyes faktorokban elért rangszámok
súlyozatlan összesítése, mindezen fenntartások után közöljük ezt a rangsort is,
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
94 Gy őri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
hangsúlyozva, hogy els ősorban a kereskedelmi funkciókat, azon belül is a város és
piackörzete egységét tükrözi. Vizsgálatuk Magyarország területén 138 piacfunkciót
betöltő települést talált (Bácskai—Nagy 1984, 122-124). A településeket piacköz-
ponti funkcióik erő ssége alapján öt kategóriába sorolták. A központi funkciók érvé-
nyesülése alapján Sopron és Gy őr az igen erős (I.), Pápa, Szombathely, Körmend és
Kőszeg az er ős (II.), Moson-Magyaróvár (vizsgálatukban a két mez őváros össze-
vontan szerepel), Kismarton, Nezsider a közepes (III.), Kiscell pedig a gyenge (IV.)
kategóriába került (2. táblázat). Ez a vizsgálat és értékelése arra koncentrál, hogy a
városok fejlő désében—fejlettségében nem a távolsági vagy külkereskedelmi szerep-
kör a lényeges (mint korábban), hanem a vonzáskörzet ellátásában, szervezésében
megnyilvánuló központi szerepkör (Benda 1995). Azonban vizsgálatuk és interpre-
tációjuk szempontjai nem azonosak az általunk használt szempontokkal, így ezeket
a besorolásokat nem tudtuk beilleszteni munkánkba.
2. TÁBLÁZAT
A kisalföldi városok helyzete a
Bácskai Vera — Nagy Lajos által készített városrangsorban, 1828
(Position of Cities of Kisalföld in the City Hierarchy in 1828 Made by Bácskai Vera
and Nagy Lajos)
Település 1828 Rangszám Pontszámérték
1. Sopron 3. 46,5
2. Győr 8. 64,0
3. Pápa 21. 109,5
4. Szombathely 29. 123,0
5. Körmend 40. 156,5
6. Kőszeg 41. 158,0
7. Moson-M.óvár 51. 181,5
8. Kismarton 74. 224,5
9. Nezsider 76. 228,5
10. Kiscell 122. 303,0
Forrás: Bácskai Nagy 1984, 122 124.
— -
Jelen vizsgálatunk alapján a Kisalföld városait a központok térszervez ő szerepé-
nek fényében három csoportba sorolhatjuk be. Akár hierarchia-tagolásnak is fölfog-
hatjuk ezt a három szintet. Az els ő csoportba Gy őr kerülne els ő helyen, és más-más
szempontok alapján Sopron és Moson-Magyaróvár. Ezek a települések olyan hely-
zetben vannak, hogy térszervez ő tevékenységük, kapcsolataik túlnyúlnak a régió
határain, más országrészeken is érvényesítik hatásukat. A második kategória tele-
pülései: Pápa, Szombathely, K ő szeg, olyan városok, amelyeknek kapcsolatai els ő-
sorban a régió területén érvényesülnek. A harmadik kategória a kisvárosok és ura-
dalmi központok világa. Ez a településcsoport a legheterogénebb, mintegy három-
tucatnyi település, amelyek a térszervezés legalsó szintjét képviselik: kizárólag saját
környékük számára gyakorolnak központi funkciókat. Egyesek hatásterülete nagy,
mint például Körmendé, a Batthyány-uradalom központjáé; a kisebb uradalmak
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 95
központjai (pl. Szany mint mez őváros, a győri püspökség néhány faluból álló
keszői uradalmának központja) csekély körzetre gyakorolnak hatást, azonban a
vonzáskörzet eltér ő nagysága nem jelent eltér ő hierarchiaszintet.
A térszerkezet változásai a polgári időszakban
Tanulmányunk bevezetésében röviden összefoglaltuk, milyen új hatások érik ré-
giónk térszerkezetét a vizsgált id őszakban. Most ezen hatások elemzésére térünk ki.
Menclöl Tibor a városi vonzáskörzetek kialakulásának (átalakulásának) folyamatát
történeti léptékben is megpróbálta összefoglalni. A közlekedés lassúsága volt az a
korlátozó tényez ő, amely határt szabott a városi vonzáskörzetek növekedésének.
Ezen időszakban a kicsi városok és kicsi vonzáskörzetek jellemezték a teret. A
vonzáskörzetek nem minden esetben értek össze, várostalan területek ékel ődtek
közéjük, ahol nagyfokú autarkia jellemezte a falvak életét. Ezek a foltok a közleke-
dés fejlődésével felszámolódtak, a városi vonzáskörök már nemcsak érintkeztek,
hanem egymás rovására is terjeszkedtek. A városállomány (hálózat?) megrostáló-
dott, a városok egy része feleslegessé vált, a szükséges funkciókat jobb adottságú
települések nagyobb hatékonysággal elégítették ki. Teljesen nem sz űnt meg a ki-
sebb városok létjogosultsága sem, bizonyos funkciókat megtartottak, másokat a
nagyobb települések átvettek t őlük. Kialakult a vonzáskörzetek és funkciók hierar-
chikus rendje (Mendöl 1963). Mi úgy találtuk, hogy a Kisalföldön ez a hierarchikus
rend már a XVIII. sz.-ban kialakult, valószín űleg már azóta létezik, amióta a régió
bekapcsolódott az árutermelésbe és a távolsági forgalmazásba. Most azonban gyö-
keresen megváltoznak a térszervez ődés feltételei, s nemcsak a közlekedés átalaku-
lása miatt.
A polgári igazgatás hatásai
A polgári korszakban az uradalmak igazgatási, igazság-szolgáltatási szerepe vég-
leg megszűnt. Az alsó fokú bíráskodás és közigazgatás színhelyei a járási (szolgabí-
rósági) székhelyek lettek. A járási székhely szerepkör betöltése éles határt húzott a
legalacsonyabb fokú központok között. Például Sopron megyében 40, Vas megyé-
ben 39 mezővárost találhatott a XIX. sz . közepének utazója (Kósa 1998, 185). Ter-
mészetesen ezek egy része semmilyen központi szerepet nem töltött be, városias
arculatról vagy városi társadalomról sem beszélhetünk többségüknél, de nagy há-
nyaduk bírt valamilyen térszervez ő szereppel (esetek többségében mint uradalmi
központ). A járási székhelyek ezeket a szórt szerepköröket egyesítették, így azok a
tényezők, amelyek e településeket táplálták, most a járási székhelyen egyesülhettek.
Az uradalmakhoz hasonló gazdaságszervez ő szerepet természetesen a járások nem
folytattak, így ennek térszervez ő ereje nem ruházódott át. Ugyanakkor megváltozott
a kapcsolattartás intenzitása, egyre több szolgáltatást kellett igénybe venniük a
falusiaknak a bürokrácia és a szakszer űség szélesedésével, és egyre több szolgálta-
tást használhattak az igények növekedésével. A falu—város kapcsolatok s űrűsödését
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
96 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
elősegítette és gyorsította a közlekedési lehet őségek javulása. Az eleve városhiá-
nyos térségekben bizonyult különösen gyorsnak az igazgatási központok fejl ődése
(Beluszky 1999). Térségünkben a következ ő települések voltak járási székhelyek:
Moson vármegyében: Magyaróvár, Nezsider és Rajka; Gy őr vármegyében: Győr,
Győrszentmárton (ma Pannonhalma) és Tét; Sopron vármegyében: Csepreg, Csor-
na, Közép- majd Fels őpulya, Kapuvár, Kismarton, Nagymarton és Sopron, Vas
vármegyében: Fels őőr, Kiscell, Körmend, K őszeg, Muraszombat, Németújvár,
Sárvár, Szentgotthárd, Szombathely és Vasvár; Veszprém vármegye érintett terüle-
tein pedig Devecser és Pápa. Természetesen voltak olyan járási székhelyek, amelyek
az adminisztratív funkciókon kívül semmilyen más kapcsolatot nem tudtak környé-
kükkel kiépíteni, ez esetben városi szerepkörr ől bajosan beszélhetünk (Beluszky
1999). Térségünkben. ilyen járási székhelynek tekinthetjük Rajkát, Fels őpulyát,
Csepreget, Győrszentmártont és Németújvárt.
A megyegyűlések székhelyeinek, mint láttuk, már a XVIII. sz . dereka óta növek-
szik adminisztratív funkciója. Ez a polgári igazgatás korában már a járási intézmé-
nyek fölötti igazgatási, bíráskodási szintet is jelent. A megyeszékhelyeken már
számottevő tisztviselőréteg telepedik meg, s az állami hivatalok holdudvarában
felduzzad a középrétegek létszáma. Térségünkben egyetlen olyan települést talá-
lunk, amely csak intézményeiben tölti be a megyeszékhely funkciót, polgárság vagy
városi élet nem n őtt fel ehhez a szerephez: ez Magyaróvár (Beluszky 1999).
Rövid életű intermezzónak bizonyult a megyerendszer fölszámolásának kísérlete
a Bach-korszakban. Sopron adminisztratív térszervez ő szerepe messzi a régión túlra
kiterjedt: Veszprém, Zala, Somogy, Tolna és Baranya vármegyék is a soproni köz-
pont igazgatása alá kerültek (Szörényiné Kukorelli 1998). Mindez az összes megye-
székhely adminisztratív térszervez ő erejének koncentrációját jelentette volna. Gya-
korlatilag tartományi jelleg ű területegységeket szerveztek az országból, így a köz-
pontok igazgatási, bíráskodási szerepe hihetetlenül felduzzadt, nagyszámú katona-
ságot vezényeltek a városba, számos új intézmény telepedett meg ekkor. (Például az
ebben az időben megszervezett állami postaszervezet központjai is a kerületi szék-
helyekhez kötő dtek, s ma is Sopronban találjuk a Postaigazgatóságot.) Ez tartós
változást nem hozhatott, az új közigazgatási felosztás sz űk tíz esztendőt élt meg, és
amikor megszűnt, Sopront százával hagyták el az alig pár éve letelepedett morva,
cseh és osztrák tisztvisel ők (Rétvári 1967).
Ide kívánkozna a kulturális intézmények hatásának értékelése. Ez is része a falu-
város kapcsolatok megváltozásának. A városok egyre több kulturális szolgáltatást
nyújtanak, amelyeket a falusiak mind gyakrabban vesznek igénybe. Ezen szolgál-
tatások között a legfontosabb az oktatás, a középiskolák jelenléte. Léteznek kultu-
rális vonzáskörzetek is, ezek feltérképezése külön kutatást igényel.
A polgári viszonyok áttekinthet ő (és centralizált) közigazgatást kívántak, ezért
megszűntették a heterogén mezővárosi jogállást és egységesítették a városok körét.
A törvényhatósági jogú városok a volt szabad királyi városok közül kerültek ki;
ezek számát el őször bővítették, majd 1876-ban er őteljesen megrostálták, és azok,
amelyek nem érték el a 12 000 fő s lélekszámot, automatikusan kiestek. Ezen tele-
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 97
pülések a megyei igazgatással kerültek egy szintre, míg a városok másik csoportja,
a rendezett tanácsú városok köre a járási igazgatás alól került ki, de a megye jogkö-
re kiterjedt rá. Ez a csoport sem volt túl tág: els ősorban a törvényhatósági jogból
kiszorult volt szabad királyi városok, a püspöki városok, a polgárvárosok, tehát a
mező városok elitje került bele. A városok rendi megkötöttségének feloldásával vált
lehető vé a városok közötti szabad verseny, ami nagyon sok település fejl ődésének
új irányt szabott. A két városkategóriában 1910-ben összesen 138 várost találunk
(Hajdú 1996, 218-219; Gyáni—Kövér 1998, 52-53).
A Kisalföldön törvényhatósági jogú város Gy őr és Sopron lett, míg Szombathely,
Pápa, Kő szeg, Kismarton és Ruszt tartoztak a rendezett tanácsú városok közé. Mint
látjuk, e városfelosztás elvei sem tettek eleget a funkcionális városszemlélet követel-
ményeinek, hiszen pl. térségünkben olyan különböz ő települések, mint Ruszt és
Szombathely egyaránt városi címet viseltek; Moson vármegye viszont egyike lett az
ország azon kevés vármegyéjének, ahol az I. világháborúig nem volt város. Ezen váro-
sokban a járási illetve megyei intézményekkel azonos funkciójú és súlyú hivatalok
működtek, amelyek térszervez ő hatása azonban (érthet ő okokból) nem jelentkezik.
A gazdasági változások hatásai
A dualizmus kori gazdaság legszembet űnőbb átalakulása a gyorsuló iparosodás.
De tudnunk kell azt is, hogy Magyarország továbbra is agrárország maradt, a nem-
zeti jövedelem növekedésének legfontosabb forrása a mez őgazdaság korszer űsödé-
se, illetve növekvő piacra termelése, kivitele (Beluszky 1999, 132-133). A mező-
gazdasági termékek feldolgozása az iparosodás egyik meghatározó mozgatója volt,
kisebb jelentőséggel, de elősegítette ezt a mez őgazdaság gépigénye is. A mez őgaz-
daság piacra termelését a kiviteli lehet őségek szűkülésével a bels ő fogyasztás növe-
kedése ösztönözhette is, azaz a szekunder és tercier foglalkozású lakosság arányá-
nak megugrása, tehát az iparosodás fölgyorsulása (Kövér 1982). A vasúthálózat
kiépülésének irányait, gyorsaságát is els ősorban a mezőgazdasági termékek, kitün-
tetetten a gabona szállításának igényei szabták meg (Frisnyák 1992, 102). Régiónk-
ban ezen időszakban lett a területi fejl ődés egyik meghatározó tényez ője az iparo-
sodás. A század végére a Kisalföld területe az ország egyik legiparosodottabb térsé-
gévé vált, iparszerkezetében a könny ű- és az élelmiszeripar dominált, de a nehéz-
ipar is képviseltette magát (Beluszky 1999, 138). A századfordulón megjelenik egy
egészen új térformáló folyamat, a városi ipari üzemekbe történ ő ingázás.
A Kisalföld és a vasutak
A vasútvonalak hatása a területi pályák, kapcsolatok átrendez ődésére, a települé-
sek fejl ődésére némiképpen túlértékeltnek vagy félreismertnek t űnik. A vasutak
hatását legtöbbször úgy értékelik, hogy egyes települések (a csomópontok) virágzá-
sát elindították és táplálták, azokon a településeken pedig, amelyeket a vasút elke-
rült, néhány évtizedre megállt az élet. Ez a kép leegyszer űsít egy sokkal összetet-
tebb folyamatot. Ugyanis nemcsak a közlekedési pályák áthelyez ődéséről és új
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
98 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
térhálózat kialakulásáról van szó, és els ősorban nem erről. A vasút dinamizálja az
egész gazdasági életet, nem egyes pontokat alakít át, hanem az egész teret átfor-
málja. Nem csupán azért fejl ődnek a vasúti csomópontok dinamikusan, mert egy új
hálózatnak lettek a kitüntetett pontjai, hanem azért mert azok a területek, ahonnan
vasútvonalaik befutnak, bekapcsolódnak a modern, árutermel ő gazdaságba. Nem
összemérhető a jelenség azzal a korábbi átrendez ődéssel, amit leírtunk: amikor a
marha- ill. borkereskedelem központjai elvesztik térszervezésük erejét az új kiviteli
termék, a gabona térhódításával. A gabonakereskedelem központjai csak részben
estek egybe a korábbi külkereskedelmet szervez ő városokkal; ekkor az új termelési
struktúra új térszerkezet kialakulását vonta maga után, ez magyarázta Gy őr gyors
előretörését a XIX. sz . elején, és Sopron viszonylagos stagnálását. A vasút megjele-
nésével a közlekedés felgyorsul, a városi vonzásterület új területeket tud elérni, a
vasút térfeltáró szerepe azonban nem merül ki ennyiben. A vasút új lehet őségeket
nyit, megélénkíti a vidékek gazdaságát, a csomópontok dinamikája nem a térpályák
áthelyeződésébő l fakad, hanem abból, hogy dinamizálódó területek központjai
lesznek, nem a korábbi fejleszt ő erők csoportosulnak csupán át, hanem új er ők
kapcsolódhatnak be a térfejl ődésbe (Mendöl 1963).
A vasút országos piacot teremt, a korábbi archaikus táji munkamegosztás nyomait
is felszámolja. A vasutak településfejleszt ő hatása kétségtelen, de a vasutak vonal-
vezetését a meglév ő gazdasági térszerkezet és térpályák is befolyásolták. A vasút is
épít várost, de a város is épít vasutat; a megyeszékhelyek, amelyek ambicionálták a
vasútfejlesztést, a megyei piacot saját magukhoz tudták szervezni. Ilyen megye-
székhely volt pl. Szombathely. De nem igaz az, hogy Szombathely csupán a vasút-
jai miatt került fölénybe K őszeggel szemben. Szombathely a XIX. sz . elején a tö-
megáruk kereskedelmével, gabona-, állat-, épületfa-, épít őanyag és mindenféle ter-
mény kereskedelmével foglalkozott, míg Kő szeget a bortermelés és -kereskedelem,
céhes kézmű ipar és az importáruk szétosztása jellemezték, azaz nem a XIX. sz . húzó-
ágazatai (Beluszky 1999). Szombathelyen láthatjuk azt legjobban, hogy a vasutak
nyomvonalai a régi szárazföldi utakat követik, szó sincsen a térpályák áthelyez ődé-
sérő l, hanem a dinamizálódásról. Szombathely már akkor Vas megye középpontjá-
ban volt, amikor vasutaknak még se híre, se hamva nem volt, a fejl ődés során hely-
zetét jobban ki tudta használni, ill. mivel Vas megye gazdasága is élénkült, a köz-
ponti jelleg is több gyümölcsöt hozott (Kerekes 1923).
Külön kell bontanunk a fő vonal-hálózat és mellékvonal-hálózat kiépülésének id ő-
pontját és hatását is (el őször a térszerkezet legfels ő hierarchiaszintje alakult át,
kisebb hatással az alacsonyabb szintekre). A f ővonal-hálózat kiépülése a távolsági
kereskedelmet dinamizálta, alakította át, míg a helyi gazdasági élénkülés a mellék-
vonalak kiépülése után következik be (Erdősi 1991). Mindezek figyelembevételével
vesszük számba a vasútvonalak kiépülése nyomán bekövetkez ő változásokat.
A vasutak kiépülése néhány évtized alatt történt meg, eltér ő időpontban ért el te-
lepüléseket, ezért a térszerkezet is gyorsan változhatott ebben az id őszakban. A
legnagyobb változást a korábban főként a folyóvízhez kötött gabonaszállítás szen-
vedte el. Moson és Magyaróvár, mint láttuk már az 1830-as években elvesztette
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 99
korábbi szerepét a gabonakereskedelemben. 1855-ben nyílott meg a (Bécs—)Bruck-
Győr—Újszőny vasútvonal. A Győrig vízi úton szállított gabonát most már nem
kisebb hajókra rakják át, hanem vasútra, s úgy szállítják tovább Bécs felé (Rúzsás
1964, 8-9). Győr egyel őre az átalakuló szállítási pályákon is kitüntetett pont ma-
radt. Az 1850-es évek a város kereskedelmének fénykorát jelentik, új kiköt ő épül,
mintegy másfél száz raktárépület, 1845-ben megépül a Dunántúl legnagyobb mal-
ma, új bankok, pénzintézetek nyílnak, és kiépülnek a külvárosok (Matejka 1959,
454). Győ r országos szerepköre azonban leáldozóban van. A pesti gabonakereske-
dők az alföldi gabona vízi és vasúti szállításában egyaránt átveszik a szervez ő sze-
repet. A pesti malmok által meg őrölt gabona ill. az őröletlen termény vasúton, vagy
az öreg Duna teljes kotrása után, vízi úton, Gy őr kikapcsolásával közvetlenül kerül
a piacra (Kövér 1982). Győr virágzása nem a legalsó, vagy második térszervez ő
hierarchiaszint kihasználásából fakadt, hanem a legfels őéből, az országosból. A
regionális, vonzáskörzete piacának megszervezésének feladatát elhanyagolta, s ez a
város dinamikájának megtörésében bosszulja meg magát az 1870-es évek elejére.
(Egybeesik ez a gabona-értékesítés egyik mélypontjával, a gazdasági válság id ősza-
kával is.) Az 1884-ben Újsz őny és Budapest között megvalósult közvetlen vasúti
összeköttetés már csak lezárja ezt a folyamatot; Gy őr elveszíti régión túlnyúló sze-
repének jelent ős részét (Rúzsás 1964). Ebben az id őszakban kárpótolja magát Gy őr
a regionális kereskedelem megszervezésével. 1872-ben megépül a Gy őr—Pápa-
Kiscell—Szombathely(—Graz) vasútvonal, majd 1876-ban a Gy őr—Sopron közötti
összeköttetés is. Ekkor ragadja el Gy őr Pápától a regionális gabonakereskedelem
központi szerepét (gyakorlatilag a közép-dunántúli gabona el őtt nyit piaci
lehetőséget ez a vasút), s az új vasútvonalak Bécs kikerülésével új piaci irányokat is
jelentenek (reményt a tengeri szállításra is). Azonban Gy őr már nem lesz
nemzetközi gabonakereskedelmi központ, hiába tudja eljuttatni gabonáját Triesztbe,
majd Fiumébe. A magasabb hierarchiaszint helyett kénytelen beérni a jóval
alacsonyabbal. Az európai piacokon megjelen ő olcsó orosz és amerikai gabona
versenye lehetetlenné teszi a magyar agrártermékeknek a Monarchia határain túli
értékesítését, a gabonaexportban Budapest versenye amúgy is elnyom minden
konkurenciát. Az 1896-ban Veszprém felé megépül ő vicinális már a város
közvetlen vonzáskörzetének piacszervezési igényét jelenti. A századforduló után a
városi piackörzetet, méretéb ől is adódóan nagyon hatékonyan tudja szervezni Gy őr.
1910-ben az egész Kisalföldön Gy őr megyében a legalacsonyabb a hetivásárokat
tartó települések száma és a vásárok gyakorisága, míg az országhatár fele haladva,
rohamosan növekszik a vásárok száma (Princz 1934).
Az átalakulás érzékenyen érinti Pápát is. Pápa regionális gabonakereskedelme és
térszervezése súlyosan károsodik az 1872-es vasútépítéssel. Gyakorlatilag szervez ő
szerepét Győr veszi át a térségben, Pápa népességnövekedése megáll, a város dina-
mikája megszűnik. A Dunántúl egykor második legnépesebb városa a hanyatlás
jeleit mutatja (Matejka 1959). Hanyatlásában szerepet játszik az is, hogy Pápán
(némi gyáripara ellenére) igen er ős a kézműipar szerepe, ez az ágazat pedig a múlt
század utolsó évtizedeiben egyre mélyebb válságba süllyed. 1896-ban mellékvonal
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
100 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
épül Csorna, 1902-ben pedig Bánhida felé, ett ől kezdve a település els ősorban váro-
si vonzáskörzetének kereskedelmét fogja szervezni, jelent ősége ennél távolabbra is
kisugárzik, de az egykori regionális térszervez ő szerep már a múlté (Majdán 1995;
Rúzsás 1964).
Az a város, amelynek közvetít ő kereskedelme a vasútépítések hatására nemhogy
gyengül, hanem erősödik, az Szombathely. Szombathely kitűnő földrajzi helyzeté-
ben már rég predesztinált a regionális térszervez ő szerepre, ez a szárazföldi utak
világában kevésbé tudott megvalósulni, most a vasutak lehet ővé teszik ezen szerep
betöltését. Korszakunk elején rövid id őre csökken térszervez ő hatékonysága: a
Bruck—Győr vasútvonal megnyitása elragadja regionális vonzáskörzetének északi
részét Győr javára (Rúzsás 1964, 16). 1865-ben megépül a Sopron—Szombathely-
Nagykanizsa vasúti fővonal, amely a Bécs felé irányuló kereskedelmet dinamizálja,
majd a tenger felé is kapcsolatot nyit. A regionális szerepkör további er ősödésével
jár az 1872-es Graz—Szombathely—Gy őr vasútvonal megnyitása is. A szerepkör
növekedése itt is együtt jár a város lakosságának felduzzadásával, a külvárosok
kiépülésével (Kerekes 1923, 19). A mellékvonalak a város közvetlen vonzáskörze-
tének kiterjesztését illetve növelését szolgálják a környékbeli kisvárosi központok
rovására. A város megyeszékhely, ennek a hatalomnak az el őnyeit élvezi akkor is,
amikor a kiépülő megyei vicinális-hálózatot Szombathely központúra formálja
(Beluszky 1999). A megyei közgy űlés határozata szerint a megyei költségvetésb ől
és helyi alapokból támogatják a székvárosba befutó vonalak építését (Majdán
1995). 1883-ban megépül a Szombathely—K őszeg (ezt a vonalat kés őbb Sopronig
meghosszabbítják), 1891-ben a Szombathely—Porpác—Hegyeshalom—Pozsony, 1894-
ben a Szombathely—Rum, 1898-ban a Szombathely—Pinkaf ő mellékvonal (Rúzsás
1964, 16). Gyakorlatilag Vas megye egyik részéb ől a másikba csak Szombathelyen
keresztül lehetett utazni. Szombathely megszilárdította regionális szervez ő szerepét,
s messze kiterjesztette városi vonzáskörzetét.
Sopron a dunántúli városok közül els ő ként kapott vasútvonalat, Bécsújhely—Bécs
irányába, még 1847-ben, s ezt a vonalat b ővítették 1865-ben Szombathely—Nagy-
kanizsa felé. 1871-ben épült meg a gy őri vonal, ami Ebenfurthnál csatlakozott az
ausztriai vonalhálózathoz. Ezzel vált teljessé a f ővonalak megépítése: Sopron regio-
nális szervező szerepe nem növekedett ugyan, de nem is csökkent, országos tér-
szervező szerepről pedig már a XIX. sz . derekától nem beszélhetünk. Mellékvonal
itt is a városkörnyéki vonzáskörzet kielégítésére épült K őszeg felé. A megye vasút-
hálózata korántsem olyan monocentrikus, mint Vasban, vagy Gy őrben: Fertő-
szentmiklós, Wulkapordány, Csorna önálló vasúti csomópontok.
A korábbi regionális térszervez ő központ, K őszeg jókora szerepvesztést szenve-
dett el a polgári korszakban, csupán városkörnyéke szervez ő szerepét tudta betölte-
ni. A vasúti fő vonalak is elkerülik az országos és regionális szempontból elhanya-
golható települést, csupán 1883-ban jut Szombathely irányából vicinálishoz. K ő-
szeg városi vonzáskörzetét szervez ő településsé degradálódik (Rúzsás 1963).
Azon települések, amelyek járási székhellyel bírtak, és ehhez vasútállomás, vagy
csomópont is társult, kiterjesztették vonzáskörzetüket a környék kisebb központjai
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s 4 Térszerkezeti változások a ... 101
rovására. Pl. Csorna, amely piacközponti funkciót betölt ő mezőváros volt, állomá-
sára öt irányból érkeztek vonatok, a vicinálisok megjelenésekor kimutathatóan
megugrott a lakosságszám, a település vonzáskörzete is szélesedni tudott. Persze a
vasúti csomópont nem mindig hozta magával a fejl ődést, sokszor a társadalom
befogadó készsége, nyitottsága az újításokra, sokkal jelent ősebb tényez ő volt ennél.
Körmend a XIX. sz . elején Szombathelyhez hasonló népesség ű mezőváros volt, a
távoli környékét is átfogó vonzáskörzettel bírt, jelent ős uradalmi központ volt. Már
1872-ben volt vasútállomása is, a századvégen pedig csomóponttá vált. A település
vezető társadalmi csoportját a széls őségesen konzervatív világlátású kézm űvesek
adták. Nem fogadták el az állami gimnázium odatelepítését, mondván, hogy nincs
erre igény, és elzárkóztak minden újítás el ől. A város korábbi vonzáskörzetébe
élesen belemetszett északról a gyorsan növekv ő Szombathely; nyugatról pedig az a
Szentgotthárd, amelynek lakosságszáma alig volt harmada Körmendének, viszont a
település vezetésében invenciózus értelmiségiek, tisztvisel ők ültek: ők támogatták
az állami gimnázium letelepedését, az állami dohánygyár ellen sem emeltek kifo-
gást, számos modern ipari üzem telepedett meg a városban (kaszagyár, óragyár,
selyemgyár). Az apró központba egyetlen vasútvonalán is számtalan ingázó érke-
zett, a település lakossága messze nem tudta kielégíteni az üzemek munkaer ő-
szükségletét, vagy az iskola diáklétszámát. Szentgotthárd innovatív társadalma
olyan el őnyt jelentett, amelyet Körmend múltja, tekintélye és (ami fontosabb) vas-
útjai ellenére sem tudott pótolni.
Van olyan település, amely meghatározó mértékben a vasútnak köszönheti gyors
gyarapodását: Kiscell, illetve 1903-tól Celldömölk. A korábbi búcsújáróhelyen a
vasúti csomópont-jelleg és a járási székhely az alapja a gyarapodásnak, a kisvárosi
társadalom meghatározó rétegét is a vasutasok és tisztvisel ők alkotják (Majdán
1995; Beluszky 1999). A kedvező vasúti helyzet el ősegíti a központi települések
gyors iparosodását, a központi szerep markánssá válását is. Olyan település, mint
Sárvár vasútja(i) segítségével tesz szert ipari üzemekre (köztük a legjelent ősebb a
cukorgyár), s válik élénk életű és funkciójú kisvárossá. Répcelakon viszont, amely
vicinálisok metszéspontjában fekszik még kimutatható népességgyarapodást sem
okozott a csomópont-jelleg (Majdán 1995, 194).
Összefoglalva a vasutak hatásáról mondottakat: láthattuk azt, hogy az összes
olyan település, amely országos térszervez ő erővel rendelkezett a vasutak megjele-
nése előtt, elveszti ezt a szerepkörét. A hanyatlás általános: Gy őr regionális szerve-
ző erej űvé csúszik vissza, K őszeg regionális hatóköre már korábban meggyengült,
Pápáé pedig az 1870-es években válik er őtlenné. Moson és Magyaróvár térszervez ő
ereje még megyéjük keretét sem tölti ki, csupán városi körzetükre koncentrálódik.
Sopron megtartja regionális szerepkörét, miközben Szombathely folyamatosan
erősödve épít ki ilyen regionális hatókört. A század elején négy város gyakorolt
ilyen térszervez ő szerepet, Gy őr, Sopron, Pápa és kisebb mértékben K őszeg. Most
három település, három megyeszékhely: Győr, Sopron és Szombathely tölt be ha-
sonló szerepkört. Más szempontú vizsgálat is már csak e három városnak tulajdonít
regionális szerepkört (Beluszky 1999). A térszervezés legalsó szintjén a vasutak
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
102 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
hatása szintúgy differenciáló. Az az egykor bármilyen központi funkciót betölt ő
település, amelyik sem vasúti csomópont jelleggel, sem járási székhely funkcióval
nem rendelkezik elveszíti térszervez ő szerepének maradékát is. Ez a törvényszer ű-
ség persze nem minden esetben igaz, és f őként visszafelé nem igaz. Porpác, Hegy-
falu, Bük vagy Répcelak hiába fekszenek vasutak metszéspontjánál, ett ől még nem
töltenek be térszervez ő szerepet.
A régió a koraújkortól kezdve az ország centrumának szomszédságában, annak
közvetlen közelében helyezkedett el, a modernizációban el ől járt. 1867-tel áthelye-
ző dik a hatalmi centrum, és lassan a gazdasági súlypont is elmozdul az új f őváros és
annak ipari, szolgáltató potenciálja felé. A régió nem lesz periférikus helyzet ű, de
látványos fejlő dése már nem folytatódik; városai kiszorulnak a korábbi országos
térszervező szerepb ől. A dualizmuskori fejl ődés elsősorban a fővárosra és az Al-
földre koncentrálódott, a Kisalföld változásai nem annyira szembet űnőek (Benda
1995, 55). Átalakult és modernizálódott a mez őgazdaság, a régió nagyobb települé-
sei gyorsan iparosodtak; a terménykereskedelemben összegy űlt tőke átáramlott a
gyáriparba (Rúzsás 1964). A városok népességnövekedése azonban vontatott volt
(kivéve Szombathely), a jelent ő sebb városok zöme lassan növekedett, vagy inkább
stagnált (Kőszeg, Pápa, Sopron).
Budapest gyors növekedése térszervez ő erejének szélesedéséhez is vezetett. A t ő-
kefelhalmozásban, pénzintézetek számában, ipari potenciálban, hatalmi döntések-
ben olyan elképesztő Rilényre tett szert, amellyel a térség városai a távolság ellené-
re sem tudtak versenyezni. Nem véletlen, hogy a gabonakereskedelem szervezése,
amelyben a kisalföldi városok élen jártak, teljesen Budapest kezébe kerül. Budapest
országos térszervez ő szerepe a Dunántúlon nem enged élni vetélytársakat, gyakor-
latilag az ország más részein sem (Rúzsás 1964), csak regionális centrumok n őhet-
tek fel mögé. Egyértelm űen kijelölhető regionális centrum nem alakult ki a Kisal-
földön. Ezt a szerepet a három város egymás között felosztva látja el (Beluszky
1999). A különböző regionális léptékben el ő forduló intézmények e három város
valamelyikében találhatók (pl. a postaigazgatóságot Sopronban, a MÁV igazgató-
sságot Szombathelyen; az Osztrák—Magyar Bank fiókját Gy őrben találjuk).
Szót kell ejtenünk még az iparosodás okozta térszerkezeti átalakulásokról, hiszen
a gyáripar kibontakozása alapvet ő en új térformáló jelenségekhez vezetett. A gyár-
ipar megjelenésének hatását két aspektusra bonthatjuk: az egyik a városi vonzás-
körzetek átalakulásában játszott szerep. A kapcsolatoknak új típusát alakította ki: a
mindennapi ingázás, munkába járás. Bár ilyenre az iparosodás el őtt is találunk pél-
dát, a falvak lakói napszámosként, sz őlő kapásként korábban is felkerestek lakó-
helyüktől elkülönülő településeket, de ez a jelenség ekkor válik tömegessé. Nem
csak a nagyvárosokat érintette. Olyan kisebb, de iparral rendelkez ő települések,
mint Sárvár vagy Szentgotthárd már kialakítottak ilyen kapcsolatokat. Gyakran a
közigazgatás is követte a változásokat, az agglomerálódó falvakat vagy a csak jo-
gilag önálló településeket a városhoz csatolták (ez történik pl. Sárváron [Majdan
1995]).
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 III 4 Térszerkezeti változások a ... 103
Városhierarchia a polgári korszakban
Láthattuk, hogy az 1870-es évek közigazgatási rendezésével megalkotott városi
kritériumok sem tesznek eleget a funkcionális városszemléletnek. Ezért ismét a mai
kutatók feldolgozásaihoz kell fordulnunk. T. Mérey Klára érdekes vizsgálatot vég-
zett egy olyan kutatás keretében, amely a mai városhálózat történeti alakulását vizs-
gálta. Azok a városok, amelyek 1986-ban városi címet viseltek, de lakosságuk nem
érte el a 30 000 főt, képezték a dualizmuskori kisváros-vizsgálat alapját (T. Mérey
1995, 49). Ez a „fejtet ő re-állított" vizsgálat bizonyos szempontokból nagyon ter-
mékeny lehet, de a mi kiindulási alapunk a korszak létez ő funkcionális városháló-
zata. Beluszky Pál 1900-ra készített el egy hierarchikus rangsort. Véleménye szerint
a városok hierarchikus rangját a központi funkciót betölt ő intézmények mennyisége
és sokfélesége határozza meg. Vizsgálatában 75 intézmény el őfordulását veszi
figyelembe, súlyozatlanul, az intézmények kiválogatásánál els ődleges szempont
volt, hogy nagyjából azonos számban kerüljenek be a különböz ő hierarchia-
szintekhez kötődő intézmények. Természetesen nem ez a 75 intézmény generálja a
teret, nem csak ezek alakítanak ki kapcsolatokat, hoznak létre eltér ő szintű vonzás-
körzeteket, de jól reprezentálják a térkapcsolatok összességét. Beluszky 245 tele-
pülést talált, amelyek a századfordulón valamilyen térszervez ő szerepet töltöttek be.
Ezek közül a kisalföldieket mutatja be a 3. táblázat (Beluszky 1990).
3. TÁBLÁZAT
A kisalföldi városok helyzete a Beluszky Pál által az 1900-as évre készített város-
hierarchiában
(The Position ofCities of Kisalföld in the City Hierarchy in 1900 Made by Beluszky Pál)
Település Rangszám
Sopron 15.
Győr 16.
Szombathely 18.
Pápa 85.
Magyaróvár 113.
Szentgotthárd 117.
Kőszeg 137.
Csorna 182.
Kapuvár 188.
Körmend 192.
Sárvár 205.
Devecser 222.
Nagymarton 226.
Kiscell 235.
Muraszombat 238.
Kismarton 239.
Forrás: Beluszky 1990, 32-36.
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
104 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
Táblázatunkban aláhúzással jelöltük a városi jogállással rendelkez ő településeket.
Jól látható, hogy a jogállás nem tükrözi vissza a funkciót, Kismarton a táblázat alján
foglal helyet, Ruszt pedig nem is szerepel. Sopron, Gy ő r és Szombathely a teljes
értékű megyeszékhelyek csoportjában gyakorlatilag egymás mellett foglalnak he-
lyet, a regionális funkciókat a három város megosztva gyakorolja. A régió többi
városa nem került be a regionális központok közé. Láthatjuk azt is, hogy mekkora
űr követi ezeket a városokat, Pápa messze leszakadva t őlük a teljes értékű középvá-
rosok kategóriájába került, és ennek a kategóriának az alján foglal helyet Magyaró-
vár és Szentgotthárd is. E városokat az általunk készített besorolás csak a közvetlen
vonzáskörzetét szervez ő települések körébe sorolja, ezek közül a települések közül
ez a három tökéletesen elláthatja ezt a funkciót, és bizonyos aspektusban ennél
nagyobb szerepet is betölt. K ő szeg, az egykori regionális szerepet ellátó központ,
már csak részleges középváros, Szombathely mellett csak a helyi vonzáskörzete
szervezésére képes. A többi város kisváros, amely rangra pl. Csorna, Kapuvár és
Devecser joggal lehet büszke, de egy volt szabad királyi város, mint Kismarton már
nem dicsekedhet vele. Érdekes Körmend és Szentgotthárd helyzete, melynek kü-
lönlegeségérő l már megemlékeztünk. 1900-ban Körmend lakossága 6300 fölött
van, míg Szentgotthárdé alig haladja meg a 2000-et. A népességnagyság és a tér-
szervező funkciók tehát ebben az esetben nincsenek arányban, a kett ő között nin-
csen olyan szoros kapcsolat.
Befejezés
Tanulmányunk elején kitértünk arra, hogyan értelmezhet ő a „Kisalföld történeti
régió", és megpróbáltuk e fogalmakat kell ő képpen megvilágítani. Tanulmányunk fő
irányát az a törekvés jellemezte, hogy bemutassuk a különböz ő (elsősorban gazda-
sági) hatások nyomán id őben hogyan változott meg a régió térszerkezete. A telepü-
lések és vonzáskörzetek hierarchikus rendjét hármas tagolásban ábrázoltuk: a városi
vonzáskörzet, a regionális és az országos szint szempontjából. Részletesebb vizs-
gálat természetesen finomabb beosztást hozhat, de úgy érzzük e három szint meg-
felel a térszerkezet legfontosabb tagolásának.
Jegyzet
Ez úton szeretnék köszönetet mondani Beluszky Pálnak, illetve Nemes Nagy Józsefnek és Benda
Gyulának, akik a tanulmány elkészítése során nagy segítségemre voltak.
Irodalom
Andrásfalvy B. (1980) Néprajzi csoport, kistáj és régió. — Népi kultúra — népi társadalom. XI—XII. 39-58. o.
Bácskai V.—Nagy L. (1984) Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Buda-
pest, Akadémiai Kiadó.
Bácskai V. (1995) Dunántúl városhálózata a XVIII. században. A Dunántúl szolgálatában. Előadások
Rúzsás Lajos emlékének. — Horváth Gy. (szerk.), Pécs, MTA RKK.
Beluszky P. (1990) A polgárosodás törékeny váza — Városhálózatunk a századfordulón (Városhierarchia
— vázlat, tényképekkel). — Tér és Társadalom. 3-4.13-56. o.
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s4 Térszerkezeti változások a ... 105
Beluszky P. (1995) A régió elhatárolása, történelmi kialakulása.: A Bécs Pozsony Győr régió együttm ű-— —
ködési lehet őségei. (Kutatási jelentés, kézirat.) — Enyedi Gy. (szerk.), Budapest, MTA RKK.
Beluszky P. (1998) A Felvidék városhálózata a 20. század elején. A Felvidék történeti földrajza.
—FrisnyákS.(szerk),Nyíregháza.
Beluszky P. (1999) Magyarország településföldrajza (Általános rész.). Budapest Pécs, Dialóg Campus -
Kiadó.
Benda Gy. (1995) A dunántúli városfejl ő dés Rúzsás Lajos írásaiban (Rekonstrukció és értékelés). A Dunán-
túl szolgálatában. Előadások Rúzsás Lajos emlékének Horváth Gy. (szerk.), Pécs, MTA RKK.
—
Butlin, R. (1990) Történeti fbldrajz, regionális identitás. — Tér és Társadalom. 3-4.1-11. o.
Erdei F. (1941) A magyar paraszttársadalom. Budapest, Athenaeum.
Erdősi F. (1991) Kommunikáció és térszerkezet. (Területi és települési kutatások 7.) Budapest, Akadémiai
Kiadó.
Erdő si F. (1996) A Kárpát-medence közlekedési hálózatának alakulási és nemzetközi kapcsolódásai. A
Kárpát medence történeti földrajza. Frisnyák S. (szerk.), Nyíregyháza.
- —
Faragó T. (1984) Településtörténet, történeti táj, történeti térbeliség. — Történeti Statisztikai Tanulmányok. 5.
5-38. o.
Frisnyák S. (1992) Magyarország történeti földrajza. Budapest, Tankönyvkiadó.
Frisnyák S. (1996) Az Árpád-kori Magyarország gazdaságföldrajza — Földrajzi Közlemények 2-3.119—
136. o.
Góczán L. (1998) A Kisalföld. Magyarország földje (Pannon Enciklopédia). Karátson D. (főszerk.), —
Budapest, Kertek 2000 Kiadó.
Gyáni G. Kövér Gy. (1998) Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháború-
-
ig. Budapest, Osiris Kiadó.
Gyimesi S. (1975) Városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet id őszakában. Budapest,
Akadémiai Kiadó.
Hajdú Z. (1996) A magyar közigazgatás történeti földrajza. A Kárpát medence történeti földrajza. -
—FrisnyákS.(szerk),Nyíregháza.
Kalmár G. (1923) A földrajzi energiák szerepe Gy őr településföldrajzában. — Földrajzi Közlemények. 1.
57-74. o.
Kerekes Z. (1923) Szombathely települése. — Földrajzi Közlemények 1.1-22. o.
Kronsteiner, B. (1989) Zeit, Raum, Struktur. Fernand Braudel und die Geschichtsschreibung in
Frankreich. Wien Salzburg, Geyer Edition.
- -
Kósa L. (1998) Paraszti polgárosodás és a népi kultúra tájitörténeti megoszlása Magyarországon
-
(1880 1920). Budapest, Planétás Kiadó.
-
Kövér Gy. (1982) Iparosodás agrárországban (Magyarország gazdaságtörténete 1848 1914). Budapest, -
Gondolat Kiadó.
Kövér Gy.(1991) Piacgazdaság — polgárosodás — demokrácia. — Magyar Tudomány 1.30-46. o.
Majdán J. (1995) Vasúti csomópontok településfejleszt ő hatása a Dunántúlon. Mez őváros kisváros. —
—MikóZs.(zer),DbcenCsokaiKdó.
Matejka M. (1959) A Kisalffild főbb városainak helyzete és funkciói különböz ő történelmi szakaszokban.
ő. 451 469. o. - -FöldrajziÉrtesí
Mendöl T. (1943) Die Stadt im Karpatenbecken. Különlenyomat a Földrajzi közlemények nemzetközi
-
kiadásából. 1 143. o.
-
Mendöl T. (1963) Általános településföldrajz. Budapest, Akadémiai Kiadó.
T. Mérey K. (1995) Dunántúli kisvárosok típusai a dualizmus idején. Mez őváros kisváros. Mikó Zs. — —
(szerk.), Debrecen, Csokonai Kiadó.
Nemes Nagy J. (1990) Területi kiegyenlít ődés és differenciálódás Magyarországon. — Földrajzi Értesítő.
1-4.133-149. o.
Nemes Nagy J. (1998) A tér a társadalomkutatásban. (Bevezetés a regionális tudományba) Budapest,
Hilscher Rezs ő Szociálpolitikai Egyesület.
Princz Gy. (1934) A magyar vásárhelyek. — Földrajzi Közlemények. 1.51-63. o.
Probáld F. (1995) A regionális fbldrajz helye a geográfiában (Háttérvázlat). Földrajz, regionális tudo-
mány (Tudományelméleti tanulmányok) Regionális tudományi tanulmányok 2. — Nemes Nagy (szerk.),
Budapest, ELTE Regionális Földrajzi Tanszék.
Rétvári L. (1967) Adatok Gy őr-Sopron megye népességföldrajzához — Földrajzi Értesítő. 69-89. o.
Rétvári L. (1977) Győr-Sopron megye népesedése. — Földrajzi tanulmányok 15. Budapest, Akadémiai
Kiadó.
Rúzsás L. (1963) Városi fejl ődés a Dunántúlon a XVIII—XIX. században I. — Különlenyomat a MTA DTI
Értekezések 1961-1962. kötetéb ől. Pécs, MTA DTI.
Győri Róbert:
Térszerkezeti változások a polgárosodó Kisalföldön.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 4. 77–106. p.
106 Győri Róbert TÉT XIII. évf. 1999 s4
Rúzsás L. (1964) Városi fejl ődés a Dunántúlon a XVIII—XIX. században II. Különlenyomat a MTA DTI
Értekezések 1963 kötetéb ől. Pécs, MTA DTI.
Rúzsás L. (1968) A dunántúli védelmi vonal és a paraszt-polgári fejl ődés a XVI—XVII. száladban.
Különlenyomat az MTA DTI Értekezések 1967-1968 kötetéb ől. Pécs, MTA DTI.
Rúzsás L.—Szűcs J. (1966) A várostörténeti kutatás helyzete és feladatai. — Az MTA Társadalmi — Törté-
neti Tudományok Osztályának Közleményei. XV. 1-2.1-67. o.
Szörényiné Kukorelli I. (1998) Nyugat-Dunántúli Régió — régió? — Tér és Társadalom. 3. 51-75. o.
Timaffy L. (1988) A Rábaköz gazdaságtörténete. A Rábaköz térszerkezete. Rechnitzer J. (szerk.), Csorna—
Kapuvár.
Timár L. (1991) Regionális gazdaság- és társadalomtörténet vagy történeti földrajz? Iparosodás és
modernizáció (Tanulmányok Ránki György emlékének). — Mazsu J. (szerk.), Debrecen, KLTE.
Tóth T. (1980) A történeti tájak kérdéséhez. Tanulmányok a területi kutatások módszertanából. MTA
DTI Közlemények 27. — Tóth T. (szerk.), Pécs, MTA DTI.
CHANGES IN THE SPATIAL STRUCTURES IN THE
KISALFÖLD DURING THE PROCESS OF MIDDLE-
CLASSING
RÓBERT GYŐRI
The author tries to discover the changes in the spatial structures in the Kisalföld in
the 18-19 centuries. He considers the historical Kisalföld as a spatial structural unit,
which is not only an operational instrument for the research but is a functional unit
established by real processes formed spatial structure. So this region is not the same
with the Kisalföld geographical area, their borders are coincided just partly.
Before the era of the middle-class functional cities and manorial centres that man-
aged the relations overreaching the region border also, were the main centres of the
spatial structure. At this time Kisalföld was one of the most modern region of the
country connecting to the close Wien in many ways and joining in the European
economic system. In this era the importance of administrative centres increased and
transportation node function (especially railway) created advantageous situation in
the city competition. The whole region has developed and strengthened because of
railways meanwhile nodes became the centres of this dynamic system. Neverthe-
less, the weight of Budapest in Hungary gathered at the same time and its relations
extended to this region also, hindering the main cities to obtain national importance.
All this has been reflected in the change of city hierarchy. In the beginning of the
18 century Győr, Pápa, Sopron, Kőszeg were in the head of the hierarchy (centre
for trade of wine, cattle and other crops). However for 1990 Sopron, Gy őr and
Szombathely became the most important cities of the region (all of them were ad-
ministrative centres, meeting points of railways and centres of economic and cul-
ture). The region hasn't got a clearly definable centre because the three cities divide
their functions and manage them together.