Tér és Társadalom 13. évf. 1999/3. 101-120. p.
Tér és Társadalom XIII. évf. 1999 s 3: 101-120
GYORS TÉNYKÉP
AZ ÁLLAMI VAGYON MAGÁNOSÍTÁSÁNAK
TERÜLETI DIMENZIÓI
RECHNITZER JÁNOS
Az állami vagyon privatizációja lényegében lezárult, annak sokirányú elemzése
megkezdődött. Nem nélkülözhet ő a regionális összefüggések feltárása, illetve azok
sajátosságainak összegy űjtése, rendszerezése.
Az ország térszerkezetének átrendez ődését számos tényező befolyásolta. Ezek kö-
zött meghatározó szereppel rendelkezik a gazdaság szerkezeti és szervezeti rendsze-
re. A regionális gazdaságtan — mint a regionális tudomány egyik alkotó diszciplínája
— azt vizsgálja, hogy különféle társadalmi—intézményi, településhálózati, infra-
strukturális és környezeti tényez ők miként hatnak a gazdaság térbeli elrendezettsé-
gére, azok működését éppen a területi szerkezetb ől következő sajátosságok miként
befolyásolják. A regionális gazdaságtan nemzetközi és magyar irodalma kevésbé
foglalkozott a privatizáció területi hatásaival. Ennek oka lehet a tömeges
magánosítás hiánya vagy éppen az információk (adatok) kedvez őtlen elérhetősége.
Holott az állami tulajdon leépítése, s ezáltal a területi gazdaságok tulajdonosi, szer-
vezeti és működési rendszerének átalakulása alapvet ően módosítja a korábbi regio-
nális szerkezeteket, kapcsolatokat, termelési, tevékenységi feltételeket.
Az állami vagyon privatizációja kapcsán az egyik oldalról azt kell elemeznünk,
hogy e vagyonnak a magánosítása, mint egy modernizációs akciósorozat mennyiben
segítette a magyar területi szerkezet átalakulását, miként hatott a lokális—regionális
gazdaságokra, azok m űködését, megújítását mennyiben formálta át. A másik oldal-
ról pedig azt, hogy magának a vagyonnak a térbeli elhelyezkedése, megosztottsága,
az eltérő területi—ágazati jellege befolyásolta-e az értékesítést. S végül azt is megkí-
séreltük elemezni, hogy megjelentek-e területi szempontok az állami tulajdon privati-
zációjában, annak elveiben és gyakorlati végrehajtásában, vagy csupán a gazdasági—
piaci érdekek érvényesültek. Kérdésünk tehát az volt, hogy a privatizációs politika és a
területi politika között létrejött-e kapcsolat, s ha igen, milyen sajátosságokat mutatott.
Területi sajátosságok
Az ÁPV Rt. portfóliójába tartozó társaságok alapadatai egyszer űen visszatükrözik
az ország területi szerkezetének sajátosságait, de egyben azokat a kialakult ágazati
meghatározottságokat is, amelyek a magyar modernizációt jellemzik, vagy ponto-
sabban arra tartósan hatnak.
A főváros és vidék éles gazdasági elkülönülését illusztrálja az adatsor (1. táblá-
zat). A társaságok száma és a jelenlegi (1998. év végi) létszáma esetében beszélhe-
tünk csak a vidék el őnyéről.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
102 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
1. TÁBLÁZAT
Az ÁPV Rt. portfóliójának néhány jellemz ő megyei bontásban, 1998
je
(Portfolios of the Hungarian Privatisation and State Holding Company
by Counties)
Társaságok Alapításkori Jelenlegi Jegyzett Saját Egy lakosra
Megye száma létszám létszám tőke vagyon juto saját
(db) (fő) (fő) (M Ft) (M Ft) vagyon
(ezer Ft)
Győr-Moson-Sopron 80 43 823 33 842 96 954 124 765 293
Vas 40 14 405 11 718 12 593 19 655 73
Zala 45 19 004 15 953 17 202 24 370 81
Nyugat-Dunántúl 165 77 232 61 513 126 749 168 790 170
Fejér 45 27 469 15 054 37 023 58 564 137
Komárom-Eszt. 44 27 406 31 017 44 722 49 205 158
Veszprém 51 21 594 20 744 34 926 42 286 112
Közép-Dunántúl 140 76 469 66 815 116 671 150 055 135
Baranya 63 28 796 26 456 68 117 70 199 172
Somogy 45 15 079 11 996 17 119 25 061 75
Tolna 33 16 042 13 141 134 925 140 813 568
Dél-Dunántúl 141 60 774 52 450 220 161 236 074 238
Bács-Kiskun 65 17 551 15 026 17 579 21 206 39
Békés 47 14 712 13 899 15 092 19 302 48
Csongrád 54 24 413 20 692 31 544 48 448 114
Dél-Alföld 166 56 676 49 617 64 215 88 956 65
Hajdú-Bihar 65 36 455 29 275 86 060 96 307 176
Jász-N.-Szolnok 53 26 311 16 867 22 538 29 434 70
Szabolcs-Sz.-Bereg 45 15 139 16 634 18 310 21 558 38
Észak-Ai2ild 163 77 905 62 776 126 908 147 299 96
Borsod-A.-Zemplén 92 41 772 36 188 141 608 176 234 237
Heves 48 16 764 17 156 59 128 66 919 204
Nógrád 26 8 062 8 018 7 033 9 735 44
Észak-Magyarország 166 66 598 61 362 207 769 252 888 196
Pest 53 25 160 19 880 64 660 73 611 74
Budapest 585 358 702 312 469 1 065 682 1 466 815 778
Budapest és Pest 638 383 005
megye 331 492 1 130 342 1 540 426 535
Vidék összesen 994 439 957 373 556 927 133 1 117 672 135
Ország összesen 1 579 798 659 686 025 I 992 815 2 584 487 254
Forrás: ÁPV Rt.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s3 Gyors ténykép 103
A gazdasági potenciált mutató jegyzett t őke és annak valós aktivitását kifejez ő
saját vagyon vonatkozásában már a fővárosi többlet az uralkodó, azaz a privatizá-
cióba bevont állami vagyon nagysága lényegében azonos nagyságrend ű Budapest és
az ország többi területe esetében.
Regionális szinten a társaságok számában jelent ős eltérések nem mutathatók ki.
Közel azonos számú gazdasági szervezet került minden régióban a portfólióba, ami
a korábbí gazdasági bázis egyenletes telítettségét mutatja, illetve számos gazdasági
szerepkörnek (pl. kereskedelem, közlekedés, szolgáltatások, közszolgáltató vállala-
tok, építőipar stb.) a területi (dönt ően megyei) elv szerinti szervezését. Mindegyik
régióban viszont kiugranak a gazdasági szempontból meghatározó megyék, amelyek
vezetik a regionális listákat, egyben a befektetések célpontjait jelentik.
A privatizációba bevont társaságok alapításkori és jelenlegi létszámának változá-
sából kiderül, hogy döntő en nem a magánosításból, hanem a gazdasági szerkezet
átrendeződésébő l következett a munkanélküliség. Az adatsorok nem bizonyítják,
hogy a területi egységek között kialakult nagy foglalkoztatási feszültségek egyér-
telmű és függvényszerű kapcsolatban állnának a privatizációval.
A területi egységek gazdasági potenciálját illusztrálja a jegyzett t őke és a saját va-
gyon nagysága. Ez utóbbi néhány jellemz őjét tüntettük fel az 1. ábrán. Az egy la-
kosra jutó értékek alapján a megyék között a különbségek számottev őek, hiszen a
tradicionális északkelet—délnyugat ipari tengely mentén a magasabb vagyont mutató
megyék sorakoznak fel, míg az alföldi térségben az állami tulajdonú t őkekínálat
mérsékeltebb volt.
Az állami tulajdon aránya 1998-ra már jelent ősen csökkent, hiszen 10,8%-ot tett
ki a 100%-ban állami tulajdonú vállalatok aránya, a többségi állami részesedés
(50% felett) a társaságokon belül 6,5%, a kisebbségi (50% alatt) ennek közel két-
szerese 11,0% volt.
A 2. táblázatból látható, hogy az id őszak végére (1998) a meghatározó, állami tu-
lajdonban lévő társaságok azokban a térségekben találhatók, ahol az alapanyag ter-
melő és feldolgozóipar szerepe volt a meghatározó (Veszprém, Borsod-Abaúj-
Zemplén, Nógrád, Heves), illetve a mezőgazdasági termelés és élelmiszeripar domi-
nanciája érvényesült (Békés, Bács-Kiskun). Az állami részvétel a társaságok m űkö-
désében a többségi rész (50% felett) alapján nem mutat területi sajátosságot, hiszen
például Komárom-Esztergom, Somogy vagy Bács-Kiskun megyében van még 10%
felett a többségi állami tulajdont felmutató társaságok aránya, ami magyarázható
például a vállalatok kedvezőtlen értékesítési lehet őségeivel, vagy ágazati szempontok-
kal (mező gazdaság), de a privatizációs törvényben meghatározott feltételek érvé-
nyesülését is visszajelzi.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
104 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s3 Gyors ténykép 105
2. TÁBLÁZAT
A társaságok megoszlása az állami tulajdon részaránya szerint, területenként, 1998
(Division of Companies by the Share of State, by Counties )
100 I 50-99,9 I 0,1-49,9 I 0
Társasá-
gok százalékban állami tulajdonú tarsaságok száma és megoszlása
Megye
száma % db % db %
(db) db % db
Győr-M.-Sopron 80 8 10,0 2 2,5 9 11,3 61 76,3
Vas 40 5 12,5 2 5,0 0 0,0 33 82,5
Zala 45 4 8,9 3 6,7 3 6,7 35 77,8
Nyugat-Dunántúl 165 17 10,3 7 4,2 12 7,3 129 78,2
Fejér 45 7 15,6 3 6,7 3 6,7 32 71,1
Komárom- 44 2 4,5 5 11,4 2 4,5 35 79,5
Esztergom
Veszprém 51 9 17,6 3 5,9 3 5,9 36 70,6
Közép-Dunántúl 140 18 12,9 11 7,9 8 5,7 103 73,6
Baranya 63 4 6,3 5 7,9 8 12,7 46 73,0
Somogy 45 4 8,9 5 11,1 5 11,1 31 68,9
Tolna 33 4 12,1 1 3,0 3 9,1 25 75,8
Dél-Dunántúl 141 12 8,5 11 7,8 16 11,3 102 72,3
Bács-Kiskun 65 9 13,8 7 10,8 7 10,8 42 64,6
Békés 47 7 14,9 3 6,4 2 4,3 35 74,5
Csongrád 54 5 9,3 3 5,6 9 16,7 37 68,5
Dél-Alföld 166 21 12,7 13 7,8 18 10,8 114 68,7
Hajdú-Bihar 65 4 6,2 4 6,2 12 18,5 45 69,2
Jász-N.-Szolnok 53 6 11,3 4 7,5 5 9,4 38 71,7
Szabolcs-Sz.- 45 6 13,3 3 6,7 2 4,4 34 75,6
Bereg
Észak-Alföld 163 16 9,8 11 6,7 19 11,7 117 71,8
Borsod-Abaúj- 92 12 13,0 2 2,2 13 14,1 65 70,7
Zemplén
Heves 48 9 18,8 3 6,3 5 10,4 31 64,6
Nógrád 26 5 19,2 1 3,8 1 3,8 19 73,1
Észak-Magyar- 166 26 15,7 6 3,6 19 11,4 115 69,3
ország
Pest 53 9 17,0 4 7,5 5 9,4 35 66,0
Budapest 585 51 8,7 40 6,8 77 13,2 417 71,3
Budapest és Pest 638 60 9,4 44 6,9 82 12,9 452 70,8
megye
Vidék összesen 994 119 12,0 63 6,3 97 9,8 715 71,9
Ország összesen 1579 170 10,8 103 6,5 174 11,0 /132 71,7
Forrás: ÁPV Rt.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
106 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
A 100%-ban eladott társaságok területi szerkezete mélyebb regionális különbsé-
geket úgyszintén nem tartalmaz, hiszen az országos 70,1%-os arány a társaságokon
belül vidéki viszonylatban 70,9%-ot jelent. Az mindenesetre megállapítható, hogy a
nyugat-magyarországi (osztrák—magyar határ menti megyék) régióban a legmaga-
sabb az eladások aránya, míg a legalacsonyabb Budapesten (64,2%), illetve a me-
gyék közül Bács-Kiskun megyében (63,1%). Mindezt meger ősíti, hogy a kisebbségi
állami tulajdon gyenge vagy kimondottan mérsékelt a nyugati határ menti megyék-
ben. Viszont a kedvez őtlen adottságú régiókban (Dél-Dunántúl, Észak-Alföld,
Észak-Magyarország), azok több megyéjében jóval a vidéki átlag felett található
meg az állami jelenlétnek valamilyen formája a gazdasági társaságokban, ami arra
utal, hogy e térségek egyes tradicionális ágazataiban, illetve azok további értékesíté-
sénél vélhető en újabb szerkezetjavító intézkedésekre lesz szükség.
Üzenet érték ű lehet ez a megállapítás a területi politika számára, hiszen az is te-
rületfejlesztési tevékenységnek tekinthető, ha az állam a hátrányos helyzetű térségek
— korábbi — domináns gazdasági egységeib ől nem vonul ki teljesen, hanem azokban
valamilyen formában részt vesz, illetve azok gazdasági meger ősítését éppen a je-
lenlétével támogatja. Az állami részvétel e térségekben egyfajta stabilizáló erőt je-
lenthet, amelynek számos közvetlen és közvetett hatása lehet a foglalkoztatottságtól
kezdve a helyi piacok alakításán át egészen a vállalkozói környezet létrehozásáig. A
magyar területi politikában a borsodi térség lehet az egyik példa arra, hogy egy bi-
zonytalan és nem átgondolt állami részvétel miként halmozhatja a problémákat.
Természetesen azt látni kell, hogy a privatizációs intézkedések önmagukban nem old-
ják meg a térségi problémákat, azok egy-egy pontját er ősíthetik, vagy gyengíthetik.
A kivásárlások időbeli és területi alakulását mutató 3. táblázatból arra lehet kö-
vetkeztetni, hogy 1994-ig az állami tulajdon teljes magánosítása (100%-os eladá-
sok) az összes társaság vonatkozásában 41,8%-ot ért el. Ebben az els ő időszakban
leginkább élen jártak a dunántúli megyékben működő társaságok, hiszen e régiók-
ban valamivel nagyobb arányban találtunk 100%-ban eladott gazdasági 'szervezete-
ket, mint más térségekben.
Az 1995-1997 közötti idő szakban az eladások növekedése viszont eltérő volt a me-
gyék szintjén. Ekkorra egyes megyék már „telít ődtek", így például Fejér, Veszprém,
Hajdú-Bihar, azaz kismértékű eladást tudtak csak produkálni.
A privatizációt ezekben a megyékben lényegében már 1995-ben vagy 1996-ban
alapvetően befejezettnek lehetett tekinteni. Más megyéket — és ezek teszik ki a több-
séget — éppen az 1996-1997-es évek fordulóján egy újabb privatizációs hullám érte
el. Egyik évről a másikra 10%-nál nagyobb növekedés volt jellemző a következő
megyékben: Győ r-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun, Békés,
Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Budapest.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s3 Gyors ténykép 107
3. TÁBLÁZAT
A 100%-ban eladott társaságok aránya megyénként az értékesítés éve szerint (%)
(Share of the Companies Sold Out Completely by Counties, by the Year of Sale)
Megye 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 Össze-
sen
Győr-Moson- 2,5 6,3 21,3 13,8 7,5 10,0 15,0 0,0 76,3
Sopron
Vas 2,5 10,0 27,5 10,0 7,5 10,0 7,5 2,5 77,5
Zala 2,2 4,4 31,1 11,1 4,4 11,1 13,3 0,0 77,8
Nyugat-Dunántúl 2,4 6,7 25,5 12,1 6,7 10,3 12,7 0,6 77,0
Fejér 0,0 8,9 24,4 17,8 13,3 2,2 0,0 2,2 68,9
Komárom- 0,0 2,3 29,5 11,4 13,6 15,9 6,8 0,0 79,5
Esztergom
Veszprém 0,0 5,9 23,5 11,8 11,8 15,7 2,0 0,0 70,6
Közép-Dunántúl 0,0 5,7 25,7 l3,6 12,9 11,4 2,9 0,7 72,9
Baranya 3,2 4,8 19,0 15,9 7,9 14,3 6,3 0,0 71,4
Somogy 2,3 4,5 11,4 15,9 6,8 18,2 6,8 0,0 65,9
Tolna 0,0 3,0 36,4 15,2 0,0 9,1 12,1 0,0 75,8
Dél-Dunántúl 2,1 4,3 20,7 15,7 5,7 14,3 7,9 0,0 70,7
Bács-Kiskun 3,1 3,1 18,5 20,0 3,1 4,6 10,8 0,0 63,1
Békés 0,0 4,3 27,7 8,5 12,8 10,6 10,6 0,0 74,5
Csongrád 1,9 7,4 18,5 14,8 14,8 1,9 9,3 0,0 68,5
Dél-Alföld 1,8 4,8 21,1 15,1 9,6 5,4 10,2 0,0 68,1
Hajdú-Bihar 0,0 9,2 24,6 10,8 9,2 10,8 4,6 0,0 69,2
Jász-Nagykun- 1,9 0,0 20,8 11,3 15,1 5,7 13,2 0,0 67,9
Szolnok
Szabolcs- 0,0 8,9 24,4 13,3 8,9 8,9 8,9 0,0 73,3
Szatmár-Bereg
Észak-Alföld 0,6 6,1 23,3 11,7 11,0 8,6 8,6 0,0 69,9
Borsod-Abaúj- 1,1 4,3 19,6 14,1 6,5 7,6 17,4 0,0 70,7
Zemplén
Heves 2,1 8,3 14,6 16,7 4,2 8,3 10,4 0,0 64,6
Nógrád 0,0 0,0 26,9 26,9 7,7 3,8 7,7 0,0 73,1
Észak-Magyar- 1,2 4,8 19,3 16,9 6,0 7,2 13,9 0,0 69,3
ország
Pest 1,9 5,7 20,8 17,0 1,9 7,5 9,4 0,0 64,2
Budapest 2,6 8,4 15,7 12,1 7,3 9,7 12,8 0,2 68,8
Budapest és Pest 2,5 8,1 16,1 12,5 6,9 9,5 12,5 0,2 68,4
megye
Vidék összesen 1,4 5,4 22,5 14,3 8,3 9,3 9,6 0,2 70,9
Ország összesen 1,8 6,5 19,9 13,5 7,9 9,4 10,8 0,2 70,1
Forrás: ÁPV Rt.
Megjegyzés: A 2. és 3. táblázat adatainál a 0%-os állami részesedés ű, illetve a 100%-ban eladott társa-
ságok részaránya közötti 1,6%-os különbséget az okozza, hogy az ÁPV Rt. által rendelkezésre bocsátott
két eltérő adatbázis (tulajdonosi struktúra és társasági adatok) alapján készültek.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
108 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
Megállapítható tehát, hogy a 100%-ban eladott társaságok területi terjedésében
egyenletes növekedés volt jellemz ő. Az 1993-ban jelentkez ő első privatizációs
„boom" után a második 1995-1997 között zajlott, amelynek mértéke és intenzitása
elérte az elsőt, sőt több megyében azt meg is haladta. A társaságok száma alapján
voltak privatizációs tartalékok a megyékben, ezt az egyszer űsített eladási technikák
a felszínre tudták hozni, hiszen a kis és középvállalkozások kerültek értékesítésre
-
ebben a körben. Területi különbségekre összességében nem volt érzékeny a privati-
záció, annak terjedése térben egyenletesnek tekinthet ő.
Térjünk vissza a I. ábrához, amelyen feltüntettük a saját vagyon tulajdonosi szer-
kezetét, s ezzel is közelebb akartunk kerülni annak megfejtéséhez, hogy a privatizá-
cióban miként érvényesültek a területi hatások. Kezdjük az elemzést a tulajdoni
szerkezet alapján. Az állami tulajdon esetében több csoport különíthet ő el.
Az első, ahol magas az állami rész aránya, s azon belül is számottev ő (több mint
50% os) a tartós állami tulajdon mértéke. Ezek a többségében mez őgazdasági erdő-
- —
gazdálkodási társaságokat és más, stratégiai ágazatokat tömörítő megyékben talál-
hatók (Bács-Kiskun, Békés, Somogy, Zala, Vas, Szabolcs-Szatmár-Bereg). Itt a
privatizációs tartalékok mérsékeltek, egy stabilizálódott szerkezet alakult ki. A má-
sik csoportban magas az állami tulajdon aránya, de a tartós állami kezelésben lévő
társasági tulajdon hányad mérsékelt (Veszprém, Baranya, Fejér, Jász-Nagykun-
Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves, Budapest, Pest). Ezekben a me-
gyékben ugyan vannak még privatizációs tartalékok, azonban ezek olyan ágazatok-
ban és gazdasági egységekben találhatók, amelyeknek a piaci megítélése kedvez őt-
len. S végül az utolsó csoportot alkotják a mérsékelt állami tulajdont mutató, és
azon belül is kimondottan alacsony tartós kezelés ű gazdasági társaságokat képvisel ő
megyék, ahol a gazdaságban lényegében már elenyész ő az állami jelenlét (Győr-
Moson-Sopron, Tolna, Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén).
A tulajdonosok között országos (31,7%) és vidéki (31,9%) összevetésben is a ma-
gyar gazdasági szereplők a meghatározóak. Ha ehhez hozzátesszük a dolgozói tu-
lajdont is, akkor az arányok még átlagosan 5-6%-kal n őnek, azaz a privatizáció
során — minden híresztelés ellenére — a magyar tulajdonosok dominálnak. Sorrend-
ben Tolna (95,1%), Somogy (59,6%), Heves (44,8%), Veszprém (43,9%) és Komá-
rom-Esztergom (41,1%) megyékben a legmagasabb a magyar tulajdonosok aránya.
A legkisebb viszont a fő városban (22,4%), Pest megyében (24,8%) és Vas megyé-
ben (24,8%) ennek a tulajdonosi rétegnek a képviselete. A dolgozói tulajdont is itt
kell megemlíteni, ebben Bács-Kiskun vezet (16,0%) Zalát (15,4%) és Nógrádot
(11,0%) megelő zve, érdekes, hogy Bács-Kiskun megye esetében a MRP kivásárlás
volt számottevő .
A lista végén Pest megye (4,3%), Heves (3,9%) és Komárom-Esztergom (2,8%)
található. Ezekben a térségekben a dolgozók részvétele jelentéktelen, de az MRP
szervezetek sem aktivizálták magukat, azaz a társaságok dolgozói és a menedzs-
ment nem sok fantáziát látott saját m űködésükben, vagy nem voltak kell ően felké-
szültek e privatizációs lehető ség fogadásában.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s3 Gyors ténykép 109
A külföldi tulajdonosok a privatizációból 25-26%-ban részesültek. A területi kü-
lönbségek persze jelent ősek, de sehol sem éri el a külföldi részvétel az 50%-ot, eh-
hez a legközelebb Vas (45,3%), Hajdú-Bihar (43,1%) megye és Budapest (42,0%)
került. Egyes megyékben egy vagy néhány jelent ősebb nagyvállalat privatizációja
jelenti csupán a külföldi részvételt. Ezek a kivásárlások meghatározták a megye
gazdasági helyzetét, de hatottak a további külföldi befektetésekre is. Persze vannak
ellenpéldák, hiszen a legkevesebb külföldi befektetés a privatizáció során a Közép-
Dunántúl térségébe áramlott (Fejér 7,4%, Komárom-Esztergom 5,0%, Veszprém
5,5%). Viszont Fejér megye, s azon belül a jelent ős gazdasági koncentrációt mutató
Székesfehérvár a zöldmez ős külföldi befektetések egyik privilegizált színhelye. Ele-
nyésző a külföldi aktivitás a kedvez őtlen és egyoldalú gazdasági szerkezettel ren-
delkező Tolna (0,8%) és Nógrád megyében (5,7%).
A privatizációs bevételek alakulása is jelzi egy-egy területi egység gazdaságának
aktivitását, egyben piacképességét. Miközben természetesen ezek a számok érzé-
keltetik azt is, hogy a vizsgált területi egység, illetve annak központja egyúttal a
székhelye valamilyen regionális funkciót ellátó—szolgáltató szervezetnek. (Ezen
gazdasági egységeket2 is megjelenítettük adatsorainkban avégett, hogy a területi
szerkezetről teljes képet kapjunk.)
Országos viszonylatban közel 100 ezer Ft-ot tett ki a privatizációs bevétel egy f ő-
re vetítve 1994-1998 között, míg a vidéki átlag ennek csak a 42,4%-a, azaz 42,4
ezer Ft. Budapest hozta a legnagyobb bevételt 65,3%-ban, azaz több mint 674,3
Mrd Ft értékben, az egy lakosra jutó érték 234,1 ezer Ft volt.
A 2. ábrán az egy lakosra jutó bevételeket és a megyék teljes privatizációs bevé-
telét éves bontásban adjuk meg. Két megyében, Borsod-Abaúj-Zemplénben és
Győr-Moson-Sopronban eladott állami vagyon összege jelenti a vidéki bevételek
42,1%-át3 (148,4 Mrd Ft), ha nem vesszük figyelembe az itteni két közszolgáltató
vállalatot, akkor a két megye részesedése 48,6%-ra emelkedik (81 Mrd Ft). Ehhez
még hozzávesszük Hajdú-Bihar4 , Csongrád és Baranya megyét, akkor ezen öt me-
gyében koncentrálódott a vidéki privatizációs bevétel 80,2%-a (282,1 Mrd Ft), il-
letve a két közszolgáltató nélkül 63,7%-a (106,7 Mrd Ft).
A területi gazdaság közül csak a néhány jelentősebb gazdasági egységet koncent-
ráló térségjárult hozzá számottev ően a privatizációs bevételek alakulásához, azaz a
kivásárlásokban egyértelm űen az ágazati és a tevékenységi szempontok domináltak,
a területi ismérvek nem. A kedvez őbb helyzetben lévő, felszerelt, nagyobb regioná-
lis piacot ellenőrző és befolyásoló gazdasági egységeket koncentráló központok
jobb helyzetbe kerültek a privatizáció során, az ottani gazdasági egységek iránt a
kereslet nagyobb volt, így hozzájárultak a költségvetési bevételek alakulásához.
Ugyanakkor a helyi, területi gazdaságok megújítása éppen a privatizáció következ-
tében lett gyorSabb, ami a felzárkózásukat segítette, vagy esetenként nem fékezte
tovább. A hatások alapvetően pontszerűek voltak, azok kevésbé érvényesültek egy-
egy térségben, megyében, dönt ően egy várost, egy települést érintettek. Természete-
sen a nagyobb foglalkoztatási egységeknek kistérségi hatása is kimutatható volt a
munkahelyek, illetve a centrumok fogyasztási potenciáljának meg őrzésében.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
110 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s3 Gyors ténykép 111
Megállapítható, hogy azokban a térségekben, amelyekben egyrészt alacsony volt
az állami vagyon, másrészt annak gazdasági hatása inkább a lokális, regionális piac-
hoz köt ődött, többségben voltak az E-hitellel és/vagy kárpótlási jeggyel történő fi-
zetések (kiemelve az öt legnagyobb értéket: Fejér, Nógrád, Veszprém, Somogy,
Bács-Kiskun megyék). Míg azokban a megyékben, ahol a gazdasági társaságok
iránt számottev ő külföldi kereslet jelentkezett, ott a készpénzes — gyorsabb — fizetési
módok kerültek többségbe.
A könnyített fizetési módok vélhetően segítették területi szinten az állami vagyon
értékesítését, hogy ez mennyire volt tudatos, és mennyiben volt a piaci hatások kö-
vetkezménye, azt ma már eldönteni nem lehet. A célkit űzések között nem találtunk
arra utalást, hogy a különféle fizetési módok és a terület gazdasági fejlettsége között
kapcsolat alakítható ki, ezeket alapvet ően a piaci viszonyok, vagy magának a privati-
zációs politikának az általános, és egyben aktuális célkit űzései határozták meg.
Az önkormányzatok és a privatizáció
Minden nehézség, az átmenet szokásos problémái és tisztázatlansága ellenére
megtörtént az önkormányzatok állami vagyonból való részesedésének biztosítása.
Ezek a források nem voltak jelentéktelenek az önkormányzati szektorban, ugyan
évekre oszlottak el, különféle formában érkeztek, de a m űködést, az üzemeltetést,
illetve számos esetben a fejlesztést tudták segíteni. A nehézségek és az időbeli elto-
lódások kellemetlenségei ellenére ki kell emelni azt, hogy egy, már átlátható m űkö-
dési és szervezeti, valamint fejlesztési célokkal rendelkez ő önkormányzatokhoz
jutottak el ezek az anyagi források és tulajdonok, így azok hasznosítása, a helyi kö-
zösségek érdekében történ ő aktivizálásuk célirányosabb volt, jobban szolgálta a
helyi, térségi folyamatokat.
Az önkormányzatoknak visszajuttatott források területi szerkezete visszatükrözte a
korábbi gazdasági szerkezetet, hiszen részben annak elhelyezkedése alapján történt,
részben pedig a korábban nagyobb fejlesztési aktivitást mutató települések (közm ű-
vagyon) magasabb arányban részesültek a lehetséges forrásokból. Az állami vagyon
privatizációjából származó önkormányzati vagyon főleg a nagycentrumokban és az
egy-egy korszer ű gazdasági egységnek székhelyet adó településeken koncentráló-
dott. Az önkormányzatokat a gazdasági szerepl őkhöz közelítette, ami részben moz-
gástereik, részben pedig a helyi fejlesztések lehet őségeinek szélesítését eredményezte.
A vonatkozó törvények szerint a vagyonkezel őnek a helyi és a megyei önkor-
mányzatok felé a belterületi földek, az alapítói jogú járandóságok és a közm űva-
gyon után járó részesedés alapján különböző mértékű és típusú vagyoni juttatás
kötelezettségei voltak. Az ÁPV Rt. jogel őd szervezetei csak részben elégítették ki
az önkormányzatok jogos igényeit, illetve olyan gyakorlatot alakítottak ki, amely a
nem egyértelmű jogszabályi rendelkezések esetében inkább csak a vagyonkezel ő
számára volt el őnyös. A jogelődök többéves késedelme miatt az ÁPV Rt. a járulékok
csökkentése, eliminálása érdekében „alku" folyamatot kezdeményezett az önkor-
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
112 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
mányzatokkal, amelyek azután a sikerdíj ért alkalmazott küls ő szakértő munkáját —
annak elsősorban a tartalmát — tekintve botrányba torkolltak.
A kifizetések évenkénti ütemezésér ől nem kaptunk információt az ÁPV Rt.-t ől,
így elemzésünkben a kifizetések típusa (készpénz, részvény, kárpótlási jegy, va-
gyontárgy, részletfizetés) szerinti megyei és település-kategória alapján történ ő (az
1998. februári állapotot tükröz ő) összesítést végeztük el. Ennek eredményeképpen
kijelenthetjük, hogy általában a gazdagabb, a szerkezeti válságtól, a magas munka-
nélküliségtől kevésbe sújtott települések önkormányzatai kapták a legmagasabb egy
főre jutó kifizetéseket, s ezáltal mintegy „újratermelik" jólétüket. Jól kirajzolódott
az is, hogy a kistelepülések, az aprófalvak jellemezte régiók szinte nagyságrenddel
kisebb privatizációból származó forrásokkal gazdálkodhattak, szemben a nagyobb
városok bőségesebb juttatásaival.
A privatizációból származó bevételek összesített értékének a települési önkor-
mányzatok éves bevételeivel való összevetése során pedig megállapíthattuk, hogy
azok jelentős nagyságot képviseltek az önkormányzatok esetében, még akkor is, ha
a nevezett privatizációs juttatásokat nem egy évben, és nem is mindig készpénzben
kapták meg.
A területi hatások
Az elmúlt évek privatizációs stratégiái — a privatizációs törvény és annak alapján
az előző kormány éves célkitűzései — közvetlenül, egyértelm ű utalást nem tartal-
maztak arra vonatkozóan, hogy az állami vagyon, értékesítésénél és kezelésénél a
területi szempontokat érvényesíteni szükségesek.
A célkitűzések egyik részében viszont felismerhet ők, hogy azoknak igenis vannak
területi hatásai, ezek a következők:
— magyar vállalkozók, beszállítók, alapanyag-termel ők támogatása, különös te-
kintettel a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra,
— munkahely-meg őrzés, munkahelyteremtés, munkavállalói szociális szempontok
érvényesítése,
— a privatizációs bevételek felhasználása a reorganizáció, a környezeti károk és
terhek enyhítésére.
A célkitűzések másik csoportja — és értelemszer űen ezek voltak többségben, egy-
ben meghatározónak is tekinthet ők — magának a piacnak a bővítését, a befektetések
ösztönzését és a gazdálkodás megújítását segítették, azaz a gazdasági feltételek ja-
vítását határozták meg.
A területi politika lényegében 1996-ig válságkezeléssel foglalkozott, részben az
ágazati válságtérségekben, másrészt az elmaradott, hátrányos helyzet ű régiókban
próbált meg lépéseket tenni a leszakadás csökkentése érdekében, alapvet ően a háló-
zati infrastrukturális rendszerek (telefon, gáz, víz, csatorna) kiépítésének támogatá-
sával, és csak mérsékelten a munkahelyteremtéssel.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s3 Gyors ténykép 113
Az 1996-ban elfogadott XXI. tv. „A területfejlesztésr ől és rendezésről" foglalja el-
sőként egységes rendszerbe a magyar területi politikát, meghatározza annak céljait,
fejlesztési irányait, kijelöli az intézményrendszereit, és utalást tesz az eszközrend-
szerre. Az Országgyű lés csak 1998 elején fogadott el irányelveket a területfejlesz-
tésről. A területfejlesztés tehát „lekéste" az állami vagyon privatizációját, hiszen
bármilyen igényt is jelenít meg azzal kapcsolatban, az érvényesítés lehet ősége mi-
nimális, a magánosítás lényegében befejez ődött5.
Míg a privatizációs és a területi politika szintjén a kinyilvánított koordináció nem
regisztrálható, addig az állami vagyon magánosítása, illetve az azzal való gazdálko-
dás igenis befolyásolta az ország területi szerkezetét, mégpedig a következ ő össze-
függésekben:
1) az állami tulajdon értékesítése révén, amikor a magánosítás közvetlenül hat
az adott települési—területi gazdaság szerkezetére, azt vagy módosítja (leépíti),
vagy megtartva stabilizálja, egyben új gazdasági szerepl őket (szervezeteket) és
együttműködéseket eredményez, illetve területi konfliktusokat indukál,
2) a privatizációs bevételek visszajuttatása az önkormányzatoknak, ezzel a tele-
pülési—területi intézményrendszer m űködtetésének és részben fejlesztésének
segítése történik meg, ami szintén a lokális—regionális gazdaság m űködési te-
reit bővíti,
3) a kormányzat által meghatározott, a területfejlesztéssel is összefüggésbe hoz-
ható vagyon, illetve forrás átadásával, a különféle állami alapokra történ ő át-
utalás, vagy fejlesztést segít ő intézmények létrehozása, azok támogatása ré-
vén (pl. regionális fejlesztési társaságok), illetve az állami vagyon kezelésé-
vel, első sorban a reorganizáció által érintett társaságok és azok települései,
térségei, egyben az ágazati—területi válságkezelésben való aktív részvétel a
gazdasági szerepl ők oldaláról.
Az állami vagyon privatizációjának eredményessége egy-egy település, térség
gazdasági bázisát döntően meghatározta. Minél gyorsabban és sikeresebben történt
meg az állami vagyon magánosítása, annál látványosabb lett az adott település, tér-
ség gazdaságának stabilitása, vagy a gazdaságszerkezet, a tevékenységi módok át-
rendeződése.
A piaci értékítélet alapján alakult az, hogy az ország fejlettebb, nagyobb vállalko-
zói aktivitást felmutató térségeiben az állami vagyon privatizációja gyorsabban,
eredményesebben zajlott, mint a keleti, kedvez őtlenebb adottságokkal rendelkez ő
térségekben. Ugyanakkor ezekben a térségekben pontszer űen, egy-egy gazdasági
központban szintén sikeresen és gyorsan zajlott a privatizáció, így az adott ágazatok
töretlenül fejl ődtek.
Az ország korábbi térbeli, gazdasági szerkezetét a privatizáció egyértelm űen
visszatükrözte, ső t azt lényegében megtartotta, er ősítette. A fő város, mint a gazdasági
tevékenységek centruma, egyben a jöv ő számára meghatározó gazdasági ágazatok
irányító központja, nagy arányt képviselt az állami vagyon magánosításának különféle
mutatóiból. Így lényegében képes volt a fővárosi gazdaság önmagát megújítani, rész-
ben a tőkeállományát, részben pedig a szervezeti rendszerét, piaci kapcsolatait.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
114 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
A vidéki terek közül a privatizáció nyertesei a korszerűbb technológiával, frissebb
eszközállománnyal, jobb piaci kapcsolatokkal rendelkező térségek, illetve azok,
amelyekben egy vagy néhány, a privatizáció szempontjából kiemelked ő kereslettel
rendelkező ágazat egységei voltak megtalálhatók (élelmiszeripar, gépipar, energia-
ipar, vegyipar, szolgáltatások, kereskedelem). A vesztesek között azokat a térségeket
és településeket kell említeni, amelyek a korábbi nehézipar, így a bányászat, kohá-
szat egységeit tömörítették.
A településhálózat centrumait a privatizáció szintén kedvez ően érintette, hiszen
többségében a nagyközpontokban találhatók az értékesítésre került társaságok köz-
pontjai, így helyzetüket gyorsabban tudták stabilizálni, mint a kisebb, felleg a telep-
helyeket biztosító települések. A kisebb települések közül, ahol az egyoldalú gazda-
sági szerkezet piacképes volt, ott el őremutató fejlődés indult meg, míg ahol a piac
nem értékelte a gazdasági bázist, ott a megújítás nem következett be.
Az állami vagyon privatizációja során a település-kategóriák és a privatizációban
részt vett társaságok között nagymérték ű területi egyenlőtlenség mutatható ki, s en-
nek okai a következők:
— Budapest részesedése mind a saját vagyonból, mind a jegyzett t őkét tekintve a
legmagasabb a településkategóriák között, a saját vagyon 56%-a koncentráló-
dik a fővárosra.
— Az állami vagyon privatizációs folyamatában gyakorlatilag a húszezernél na-
gyobb városok vettek részt.
— A húszezernél kisebb lélekszámú településkategóriákban egyre kevesebb a pri-
vatizációs folyamatban részt vev ő települések száma. Összességében 2 907
település nem vett részt a folyamatban, azaz a települések 93%-a nem érintett
az állami vagyon magánosításában.
— A sajátvagyon esetében a „top 25" települése a százezres megyeszékhelyeket
leszámítva az ipari tengely mentén helyezkednek el, ez az évtizedek alatt ki-
alakult térszerkezetet igazolja vissza. A „top 25" és a nagyvárosok privatizáci-
ós szintje közötti különbség a nagyvárosok javára kedvező, s jelzi a diverzifi-
kált gazdaságszerkezeten alapuló fejl ődés lehetőségét, s egyben az állami va-
gyon privatizációjának sikerességét.
Az értékesítésekben az új magyar tulajdonosok alkották a többséget főleg a vidék
vonatkozásában. Az ágazati skála széles. Területi specifikumok abban határozhatók
meg, hogy egyrészt a helyi—regionális piacra termel ő egységek kerültek a magyar
tulajdonosok birtokába, másrészt f őleg a kis és közepes nagyságú településeken a
helyi—területi illet őségű (lakos) tulajdonosok vélhet ően nagyobb számban találha-
tók (döntően a mez őgazdaságban).
A privatizációban megjelen ő külföldi t őke befektetési szempontjait alapvetően a
megjelenő privatizációs kínálat mozgatta. Kevés ország esetében figyelhet ő meg
tudatos térségi építkezés, s itt is kiugró Budapest, mint főváros — Kelet-Közép-
Európa egyik meghatározó gazdasági, szolgáltatási centruma — vonzó hatása, akár
ágazatoktól is függetlenül.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s3 Gyors ténykép 115
Úgy tűnik a település-hierarchia, mint rendező elem a területiség alakulásában
nem játszott dönt ő szerepet. A régiók és a megyék között els ősorban a Nyugat-
Dunántúl kitüntetett helye érzékelhet ő, ám meglep ő, hogy ez nem párosul a Közép-
Dunántúl megyéinek hasonlóan kedvező megítélésével. Éppen ellenkez őleg, e me-
gyékben mutatkozik a legkisebb aktivitás, amit csak részben tekinthetünk a kínálat
hibájának.
Az utóbbi négy év magánosításából, illetve a részlegesen állami kézben lév ő társa-
ságok eladásából levonható tapasztalatok azt mutatják, hogy növekszik Észak-
Magyarország és Észak-Alföld vonzereje, sőt, kismértékben még a dél-alföldi régió
iránt is növekedett az érdekl ődés. Kifejezetten elgondolkodtató viszont, hogy to-
vábbra sem látszik jelent ős aktivitás a Dél-Dunántúl nagyobb részén, s őt, ha sarko-
san akarunk fogalmazni, akkor Pécsen kívül nincs jelent ős mozgás.
A befektetői stratégiák közül kiemelhet ő a francia és az olasz modell, amely a pri-
vatizációban elsősorban a fő várost kikerülve szerez pozíciókat (pl. a legnagyobb
szolgáltató vállalatok megvásárlásán keresztül), kifejezetten tudatosan építkezve
(lásd a franciák gy őri és szegedi vásárlásait).
Más országok inkább egyes ágazatokat, ágazatcsoportokat preferálnak, s függet-
lenül a telephelyi környezett ő l, igyekeznek teret nyerni. Erre a legjobb példákat a
papíripar, a gyógyszeripar, az élelmiszeripari alágazatok magánosításánál lehet találni.
A cél ma már elsősorban az, hogy a szerz ődésekbe beépített garanciák megköve-
telésével, a magánkézbe adott társaságok tulajdonosai hozzanak létre egy valóban
hatékonyan m űködő, nyugat-európai mércével is versenyképesnek tekinthet ő nem-
zetgazdaságot, legyenek akár külföldiek, akár magyar befektet ők az új tulajdonosok.
Az ország térszerkezetében vannak tehát régiók (Nyugat-Magyarország és Fejér
megye), amelyek tartósan elkülönülnek a többitől, s azt els ődlegesen a gazdasági
adottságaiknak köszönhetik, amiket a privatizáció is — szükségszer űen — újratermelt.
Az alacsony privatizációs szint az egyes, elkülönült megyék (Komárom-Esztergom,
Tolna) esetében egy-egy, esetleg néhány, dönt ően alapanyag termelést képviselő
ágazattal párosult, így a megyék megtartották tradicionális gazdasági szerkezetüket
és jellemző iket, ezeket lényegében változások nélkül viszik tovább, melynek követ-
keztében modernizációjuk lassúbb, mérsékeltebb. Az átmeneti, vegyes gazdaságok
megyéi tömbösödnek és az ország egyre látványosabb „déli-banánját"alkotják, ahol
a gazdaság aktivitása éppúgy gyenge-közepes, mint maga a privatizáció. Ez a cso-
port nem stabil, alapvető en bizonytalan, bármikor felbomolhat, s újrarendezheti az
ország középs ő és déli térségeit, e folyamatos változás még hosszabb távon jelle-
mezni fogja. S végül a kedvez őtlen adottságú csoport, Észak- és Kelet-Magyarország,
ahol ugyan érzékelhet ő volt a privatizáció, amely alapvet ően egy-egy, a térség és a
nemzetgazdaság szempontjából fontos társaságot érintett csupán, de a gazdaság telje-
sítménye alacsony, így tartós elmozdulásra nem vagy kevésbé számíthatnak. A kedve-
zőtlen helyzetű térségek sem egységesek, mert azokon belül is kialakulhatnak tömbök,
azonban tartós felzárkózásra hosszú távon nem, vagy kevésbé lesz lehet őségük.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
116 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
Az állami vagyon privatizációjának tehát nincs egy egységesen értelmezhet ő, ki-
jelölhető területi összefüggésrendszere. A gazdasági, piaci célok szinte teljes domi-
nanciája érvényesült, a térségek felzárkózását, azok gazdasági — de mondhatjuk azt
is, hogy társadalmi — megújítását viszont a sikeres privatizációk nagyban segítették.
A területi politika és a privatizáció
Korábban kormányzati döntések, majd 1995-t ől a privatizációs törvény határozza
meg, hogy az állami vagyon értékesítésének bevételeit mire lehet fordítani. A
4. táblázatban megpróbáltuk összegyűjteni azokat az alapokat, illetve támogatási
célokat, amelyek 1994-1997 között valamilyen formában kapcsolatba hozhatók a
területfejlesztéssel. Ezek közül a Területfejlesztési Alapnak történő átadás lényegé-
ben demonstrálja, hogy a privatizációs bevételek közvetlen módon is szolgálják a
területi folyamatok alakítását, s őt annak meghatározó forrását jelentik. Az önkor-
mányzati kifizetésekkel foglalkoztunk, az agrár reorganizációhoz nem rendelkeztünk
adatokkal. Az 1994-ben alakított regionális fejlesztési társaságok lényegében a
Magyar Fejlesztési Bank területi egységeiként is m űködnek. A bank az elmúlt évek-
ben többször kapott támogatást, ám azok az állami fejlesztések pénzügyi lebonyolí-
tását célozták meg.
4. TÁBLÁZAT
A területi folyamatokat is befolyásoló fontosabb privatizációs kiadások
(1994-1997, millió Ft-ban)
(The Most Important Privatisation Expenses Have an Impact on Regional Process
in Million HUF)
Megnevezés 1994 1995 1996 1997
Területfejlesztési Alap 50 - 5 000 7 000
Önkormányzati kifizetések 3 000 5 676 21 635 26 378
Világkiállítási Alap 500 - - -
Regionális fejlesztési társaságok 854,1 - - -
Reorganizációs kiadások 5 550 9 792 15 670 12 142
Agrár reorganizáció - - - 4 365
Összesen 9 954,1 15 468 42 305 49 885
Arány a kiadásokból (%) 10,1 6,4 12,4 15,1
Forrás: Privatizációs Monitor 1994, 1995, 1996, 1997. ÁPV Rt
Ma már látható, hogy célszerű lett volna összekapcsolni a privatizációt és a terület-
fejlesztést. Jelentősebb kedvezményeket kellett volna adni az elmaradott térségekben
vagy a gazdasági szempontból kevésbé aktív régiókban az állami tulajdon
magánosításához, hogy e régiók vonzását növeljük, egyben gazdasági bázisuk élén-
kítését ilyen összefüggésben is el ősegítsük.
Bizonyos térségekben megtörténtek a beavatkozások, éppen reorganizációs akció-
kon keresztül. A privatizációs politika részét képezte, hogy az állami tulajdonban
lévő társaságokat részben a m űködésük biztonságossá tétele, részben pedig az érté-
kesítésre történ ő előkészítésük érdekében megfelel ő gazdasági színvonalra hozzák a
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s3 Gyors ténykép 115
Úgy tűnik a település-hierarchia, mint rendező elem a területiség alakulásában
nem játszott dönt ő szerepet. A régiók és a megyék között els ősorban a Nyugat-
Dunántúl kitüntetett helye érzékelhet ő, ám meglep ő, hogy ez nem párosul a Közép-
Dunántúl megyéinek hasonlóan kedvező megítélésével. Éppen ellenkez őleg, e me-
gyékben mutatkozik a legkisebb aktivitás, amit csak részben tekinthetünk a kínálat
hibájának.
Az utóbbi négy év magánosításából, illetve a részlegesen állami kézben lév ő társa-
ságok eladásából levonható tapasztalatok azt mutatják, hogy növekszik Észak-
Magyarország és Észak-Alföld vonzereje, sőt, kismértékben még a dél-alföldi régió
iránt is növekedett az érdekl ődés. Kifejezetten elgondolkodtató viszont, hogy to-
vábbra sem látszik jelent ős aktivitás a Dél-Dunántúl nagyobb részén, s őt, ha sarko-
san akarunk fogalmazni, akkor Pécsen kívül nincs jelent ős mozgás.
A befektetői stratégiák közül kiemelhet ő a francia és az olasz modell, amely a pri-
vatizációban elsősorban a fővárost kikerülve szerez pozíciókat (pl. a legnagyobb
szolgáltató vállalatok megvásárlásán keresztül), kifejezetten tudatosan építkezve
(lásd a franciák gy őri és szegedi vásárlásait).
Más országok inkább egyes ágazatokat, ágazatcsoportokat preferálnak, s függet-
lenül a telephelyi környezett ő l, igyekeznek teret nyerni. Erre a legjobb példákat a
papíripar, a gyógyszeripar, az élelmiszeripari alágazatok magánosításánál lehet találni.
A cél ma már elsősorban az, hogy a szerz ődésekbe beépített garanciák megköve-
telésével, a magánkézbe adott társaságok tulajdonosai hozzanak létre egy valóban
hatékonyan m űködő; nyugat-európai mércével is versenyképesnek tekinthet ő nem-
zetgazdaságot, legyenek akár külföldiek, akár magyar befektet ők az új tulajdonosok.
Az ország térszerkezetében vannak tehát régiók (Nyugat-Magyarország és Fejér
megye), amelyek tartósan elkülönülnek a többitől, s azt elsődlegesen a gazdasági
adottságaiknak köszönhetik, amiket a privatizáció is — szükségszer űen — újratermelt.
Az alacsony privatizációs szint az egyes, elkülönült megyék (Komárom-Esztergom,
Tolna) esetében egy-egy, esetleg néhány, dönt ően alapanyag termelést képviselő
ágazattal párosult, így a megyék megtartották tradicionális gazdasági szerkezetüket
és jellemző iket, ezeket lényegében változások nélkül viszik tovább, melynek követ-
keztében modernizációjuk lassúbb, mérsékeltebb. Az átmeneti, vegyes gazdaságok
megyéi tömbösödnek és az ország egyre látványosabb „déli-banánját" alkotják, ahol
a gazdaság aktivitása éppúgy gyenge-közepes, mint maga a privatizáció. Ez a cso-
port nem stabil, alapvető en bizonytalan, bármikor felbomolhat, s újrarendezheti az
ország középs ő és déli térségeit, e folyamatos változás még hosszabb távon jelle-
mezni fogja. S végül a kedvez őtlen adottságú csoport, Észak- és Kelet-Magyarország,
ahol ugyan érzékelhető volt a privatizáció, amely alapvet ően egy-egy, a térség és a
nemzetgazdaság szempontjából fontos társaságot érintett csupán, de a gazdaság telje-
sítménye alacsony, így tartós elmozdulásra nem vagy kevésbé számíthatnak. A kedve-
zőtlen helyzetű térségek sem egységesek, mert azokon belül is kialakulhatnak tömbök,
azonban tartós felzárkózásra hosszú távon nem, vagy kevésbé lesz lehet őségük.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
116 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
Az állami vagyon privatizációjának tehát nincs egy egységesen értelmezhet ő, ki-
jelölhető területi összefüggésrendszere. A gazdasági, piaci célok szinte teljes domi-
nanciája érvényesült, a térségek felzárkózását, azok gazdasági — de mondhatjuk azt
is, hogy társadalmi — megújítását viszont a sikeres privatizációk nagyban segítették.
A területi politika és a privatizáció
Korábban kormányzati döntések, majd 1995-t ől a privatizációs törvény határozza
meg, hogy az állami vagyon értékesítésének bevételeit mire lehet fordítani. A
4. táblázatban megpróbáltuk összegyűjteni azokat az alapokat, illetve támogatási
célokat, amelyek 1994-1997 között valamilyen formában kapcsolatba hozhatók a
területfejlesztéssel. Ezek közül a Területfejlesztési Alapnak történő átadás lényegé-
ben demonstrálja, hogy a privatizációs bevételek közvetlen módon is szolgálják a
területi folyamatok alakítását, s őt annak meghatározó forrását jelentik. Az önkor-
mányzati kifizetésekkel foglalkoztunk, az agrár reorganizációhoz nem rendelkeztünk
adatokkal. Az 1994-ben alakított regionális fejlesztési társaságok lényegében a
Magyar Fejlesztési Bank területi egységeiként is m űködnek. A bank az elmúlt évek-
ben többször kapott támogatást, ám azok az állami fejlesztések pénzügyi lebonyolí-
tását célozták meg.
4. TÁBLÁZAT
A területi folyamatokat is befolyásoló fontosabb privatizációs kiadások
(1994-1997, millió Ft-ban)
(The Most Important Privatisation Expenses Have an Impact on Regional Process
in Million HUF)
Megnevezés 1994 1995 1996 1997
Területfejlesztési Alap 50 - 5 000 7 000
Önkormányzati kifizetések 3 000 5 676 21 635 26 378
Világkiállítási Alap 500 - - -
Regionális fejlesztési társaságok 854,1 - - -
Reorganizációs kiadások 5 550 9 792 15 670 12 142
Agrár reorganizáció - - - 4 365
Összesen 9 954,1 15 468 42 305 49 885
Arány a kiadásokból (%) 10,1 6,4 12,4 15,1
Forrás: Privatizációs Monitor 1994, 1995, 1996, 1997. ÁPV Rt.
Ma már látható, hogy célszerű lett volna összekapcsolni a privatizációt és a terület-
fejlesztést. Jelentősebb kedvezményeket kellett volna adni az elmaradott térségekben
vagy a gazdasági szempontból kevésbé aktív régiókban az állami tulajdon
magánosításához, hogy e régiók vonzását növeljük, egyben gazdasági bázisuk élén-
kítését ilyen összefüggésben is el ősegítsük.
Bizonyos térségekben megtörténtek a beavatkozások, éppen reorganizációs akció-
kon keresztül. A privatizációs politika részét képezte, hogy az állami tulajdonban
lévő társaságokat részben a m űködésük biztonságossá tétele, részben pedig az érté-
kesítésre történ ő el őkészítésük érdekében megfelel ő gazdasági színvonalra hozzák a
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s3 Gyors ténykép 117
jelenlegi és jövőbeli tulajdonosok. Így az ÁPV Rt., a további tulajdonosok és a be-
fektetők külön-külön vagy együtt t őkeemelést hajtottak végre bizonyos társaságok-
ban. A reorganizációt is szolgáló t őkeemelések alakulását mutatja évenként és fon-
tosabb tulajdonos csoportonként az 5. táblázat, illetve mindezek területi megoszlá-
sát a 6. táblázat.
5. TÁBLÁZAT
A reorganizációs tőkeemelések nagysága (1994-1997)
(The Extent of Reorganisation Capital Increasing)
Évek ÁPV Rt. tőkeemelése Nyilvános tőke- Külső befektetők tőkeemelése
(M Ft) emelés (M Ft) (M Ft)
1994 13 739,9 387,0 19 174,0
1995 6 042,5 51,7 13 405,8
1996 21 149,6 0 16 679,2
1997 9 445,0 0 12 181,3
Összesen 50 377,0 438,7 61 440,0
Forrás: ÁPV Rt. adatbázis 1998.
Az országos összesen adatokat a rendelkezésre bocsátott adatbázisok alapján, te-
rületi szinten bontottuk meg, arra keresve a választ, hogy
— a helyi gazdasági bázis alakításához milyen nagyságú támogatást kaptak az
egyes megyékben, azok fontosabb ágazataiban, részben az állami tulajdonos-
tól, részben pedig a küls ő befektet őktől vásárlás révén,
— a privatizációs bevételek és az állami tulajdonos által nyújtott támogatások
egy-egy megye vonatkozásában összehasonlíthatók-e, ezek elosztásában érvé-
nyesülnek-e valamilyen területi szempontok vagy egyszer űen csak az ágazati
preferenciák,
— s végül a küls ő befektet ők éppen a tőkeemeléseken keresztül mely térségeket,
azok mely ágazatait részesítették el őnyben.
Az első kérdésre azt válaszolhatjuk, hogy a vidék és a főváros vonatkozásában kö-
zel azonos arányban részesedtek a társaságok az állami tulajdonos t őkeemeléséb ől.
Területi aránytalanságok viszont szembeötl ők, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplén me-
gye kapta az állami tulajdonos vidéki hozzájárulásának 65,6%-át, s ennek is többsé-
gét a diósgy őri és az ózdi acélkohászati vertikum reorganizációs programja emész-
tette fel. A válságtérségek közül Nógrádban hajtottak végre jelent ős tőkeemelést
(6,4%), amely a salgótarjáni ipari bázis feljavítását szolgálta (üveggyártás, acélipar,
elektronikai ipar). Számottev ő még Veszprém megyében a vegyiparnak nyújtott
támogatás (8,5%), és Komárom-Esztergom megyében, az agrár szektorban és a
vegyiparban végrehajtott t ő keinjekciók (5,4%), hasonlóan az agrárágazat támogatá-
sához a békési térségben (4,4%).
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
118 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
6. TÁBLÁZAT
A tőkeemelés az ÁPV Rt. és a küls ő befektet ők részéről területi bontásban
(1994-1997)
(Capital Increasing of the Hungarian Privatisation and State Holding Company
and Other Investors by Counties)
Privatizációs ÁPV Rt. Aránya a Külső befek- Megoszlása
bevétel tőkeemelése privatizációs tetők tőke- (%)
Megye
(M Ft) (M Ft) bevételből (%) emelése (M Ft)
Győr-Moson- 70 682,6 118,1 0,17 3 706,4 6,03
Sopron
Vas 4 519,1 0,0 0,00 725,7 1,18
Zala 12 160,2 30,0 0,25 863,6 1,41
Nyugat-Dunántúl 87 361,9 148,1 0,17 5 295,7 8,62
Fejér 4 518,2 623,0 13,79 0,0 0,00
Komárom- 3 574,3 1 252,6 35,04 3 284,7 5,35
Esztergom
Veszprém 4 204,2 2 000,1 47,57 246,8 0,40
Közép-Dunántúl 12 296,7 3 875,7 31,52 3 531,5 5,75
Baranya 29 007,6 0,0 0,00 153,5 0,25
Somogy 6 106,6 81,0 1,33 2 152,9 3,50
Tolna 4 138,0 50,1 1,21 105,0 0,17
Dél-Dunántúl 39 252,2 131,1 0,33 2 411,4 3,92
Bács-Kiskun 2 550,4 270,0 10,59 232,7 0,38
Békés 3 794,9 1 035,6 27,29 365,6 0,60
Csongrád 43 083,8 0,0 0,00 418,0 0,68
Dél-Alföld 49 429,1 I 305,6 2,64 1 016,3 1,65
Hajdú-Bihar 60 908,1 957,1 1,57 159,9 0,26
Jász-Nagykun- 5 250,0 87,6 1,67 3 435,5 5,59
Szolnok
Szabolcs-Szatmár- 4 449,2 0,0 0,00 2 577,3 4,19
Bereg
Észak-Alföld 70 607,3 1 044,7 1,48 6 172,7 10,05
Borsod-Abaúj- 77 850,1 15 290,1 19,64 2 479,2 4,04
Zemplén
Heves 13 301,5 0,0 0,00 532,0 0,87
Nógrád 1122,1 1500,2 133,70 100,5 0,16
Észak- 92 273,7 16 790,3 18,20 3 111,7
Magyarország 5,06
Pest 23 361,2 0,0 0,00 670,0 1,09
Budapest 675 961,8 27 081,5 4,01 39 230,7 63,85
Budapest és Pest 699 323,0 27 081,5 3,87 39 900,7
megye 64,94
Megyék összesen 374 581,9 23 295,5 6,22 22 209,3 36,15
Összesen 1 050 543,8 50 377,0 4,80 61 440,0 100,00
Forrás: ÁPV Rt. adatbázis 1998.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
TÉT XIII. évf. 1999 s3 Gyors ténykép 119
Ha összevetjük a privatizációs bevételt és az állami tulajdonos t őke emelésének
arányát egy-egy megyében, akkor jól látszik, hogy azokban a térségekben történt
meg a helyi gazdaság megerősítése, ahol a bevételek alacsonyak voltak, azaz a tar-
tós veszteségek érdekében területi szinten egy-egy meghatározó társaság, lényegé-
ben ágazat kapott támogatást. Vélhet ően több megyében éppen ezeket a kulcsfon-
tosságú gazdasági egységeket nem lehetett volna privatizálni, ha azokat számottev ő
állami tulajdonosi t őkeinjekcióval nem tették volna rendbe.
Tudnunk kell azt a magyar gazdaság területi szerkezetér ől, hogy számos település
és térség egy, vagy jobb esetben néhány nagy iparvállalatra vagy mez őgazdasági
üzemre épült, ami nemcsak a munkahelyeket jelentette, hanem az „egy település—
egy társaság" rendszerben a települések m űködését, üzemeltetését is. A helyi gazda-
sági bázis megingása a települések egész rendszerét éríntette, így az állami tulajdo-
nos reorganizációs támogatása már a munkahelyek egy részének megmaradását
eredményezte a telephely-centrum településben, annak destabilitását tovább nem
fokozta. Ez a közvetett területfejlesztési hatás megítélésünk szerint számottev ő volt,
hiszen Veszprém, Komárom-Esztergom és Békés megyében a reorganizációs akciók
nem növelték jelentősen a foglalkoztatási feszültségeket, s őt a gazdasági egységek
kilábalásával a helyi bevételek (ipar űzési adó) lassú áramlását is megindították.
Azt persze le kell szögezni, hogy itt a döntések nem terület-politikai elvek alapján
születtek, azokat nemzetgazdasági és ágazati érdekek motiválták, területi szempon-
tok igencsak közvetetten jelentkeztek. A második kérdésünkre tehát a válasz egyér-
telműen az, hogy az ágazati prioritások szükségszer űen megjelenítettek területi ha-
tásokat is, azonban területfejlesztési célok sem ebben, sem más privatizációs akciók-
ban egyértelm űen nem ismerhet ők fel.
Ha az állami tulajdonost csak nagyon áttételesen mozgatták területi összefüggések,
akkor a külső befektetőket ez a cél egyáltalán nem érdekelte. A harmadik kérdé-
sünkre a választ megadja a táblázatunk utolsó oszlopa. Hiszen azokban a megyék-
ben koncentrálódtak a küls ő, a reorganizációt is segít ő befektetések, amelyekben — a
nemzetgazdasági szempontból — domináns ágazatokat ki lehetett vásárolni, így
Győr-Moson-Sopron (gépipar), Somogy (boripar, élelmiszeripar), Komárom-
Esztergom (energiaipar, vegyipar), Jász-Nagykun-Szolnok (élelmiszeripar, gép- és
cipő ipar), Szabolcs-Szatmár-Bereg (vegyipar, élelmiszeripar), Borsod-Abaúj-
Zemplén (vegyipar) megyékben. A megállapítást Budapest csak megerősíti, hiszen
itt adatbázisunk szerint 33 esetben történt küls ő tőkeemeléssel egybekötött kivásár-
lás, s ezek a társaságok egy-egy magyar ágazat meghatározó gazdasági szerepl őjé-
nek tekinthetők, döntő piaci részesedéssel.
A külső befektetések a tőkeemelésekkel tehát a nemzetgazdasági szempontból
meghatározó ágazatokat részesítették előnyben, ami lényegében a gazdasági pozí-
ciók megszerzését, vagy azok megerősítését jelentette. Területi hatások ebben az
esetben sem érvényesültek, azok csak közvetetten, a társaságok m űködésének foly-
tonossága vonatkozásában jelenhettek meg, de a területiség, mint befektetést befo-
lyásoló tényező, nem jött számításba.
Rechnitzer János:
Az állami vagyon magánosításának területi dimenziói.
Tér és Társadalom, 13. 1999. 3. 101–120. p.
120 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 s3
Jegyzetek
Mély elemzés elvégzésére nem volt módunk, hiszen az egyes társaságok más-más id őpontban kerültek
az ÁPV Rt.-hez, így nem lehetett kimutatni egy-egy megyében, hogy a regisztrált létszámok és az ala-
pításkori létszámok miként változtak, azok mekkora hányadát képezték a tartós, vagy id őszaki
munkanélkülieknek.
2
A gázszolgáltató (Gy őr-Moson-Sopron: Győr, Hajdú-Bihar: Hajdúszoboszló, Zala: Nagykanizsa, Ba-
ranya: Pécs, Budapest, Csongrád: Szeged) és az áramszolgáltató vállalatok (Budapest, Baranya: Pécs,
Győr-Moson-Sopron: Gy őr, Csongrád: Szeged, Borsod-Abaúj-Zemplén: Miskolc, Hajdú-Bihar: Deb-
recen) eladása az összes privatizációs bevételek 18%-át teszik ki 1994-1998 között, ezeket a székhely
megyéknél vettük számításba, hiszen az ottani gazdasági lehet őségeket b ővítik a kivásárlások.
3
1996-ban az eladási csúcsot Borsod-Abaúj-Zemplén megye jelentette 63,1%-kal, míg 1997-ben Gy őr-
Moson-Sopron megye 57,9%-kal.
4
Hajdú-Bihar megye 1%-ot képviselt a vidéki bevételekb ől, a csúcsot 1995-ben hozta 23,2%-kal, de
1997-ben is vidéki második helyet ért el 13,2%-kal.
s
Az Országos Területfejlesztési Koncepció (KTM, 1997) a területfejlesztés eszközrendszere között nem
is tesz említést az állami vagyon privatizációjáról, abban a területi szempontok esetleges érvényesíté-
séről. Egyedül a korábban alapítással is támogatott, majd a Magyar Fejlesztési Bank regionális háló-
zatát képző regionális fejlesztési társaságok szerepének növelését szorgalmazza.
Irodalom
Rechnitzer J. (1998)A privatizáció területi összefüggései. Számadás a Talentumról. Budapest, ÁPV Rt.
Rechnitzer J. (szerk.) (1994) A külföldi t őke Magyarországon. — MTA RKK ÉDO Közleményei. 35.
Győr, Kézirat.