Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
TÉT XII. évf. 1998 s4 Kitekint ő 105
NYUGATI ELMÉLETEK A KÍNAI VALÓSÁG
TÜKRÉBEN
A kínai regionális politika fejl ődése 1980-1996 között
(Western Approaches in the Light of Chinese Reality
Tendencies in Chinese Regional Policy Between 1980-1996)
NEMESKÉRI ZSOLT
A kínai regionális politika a maoi redisztributív politikától a ma is érvényben lév ő
kilencedik ötéves tervig jelent ős változtatásokon ment keresztül. E cikkben els ősor-
ban a Teng Hsziao-ping nevéhez f űződő, 1980-1996 közötti időszak regionális
fejlesztési politikájának hatását, az azt megalapozó elméleteket, illetve ezek kriti-
káját, és a további fejl ődés lehetőségeit vizsgálom.
A nyolcvanas éveket megel őzően a Kínai Népköztársaság megalakulása (1949)
utáni els ő három évtizedben a befektetések a fejlettebb parti övezetekb ől a szegé-
nyebb belső területek felé irányultak. Ez az orientáció, amely a köztudatban Mao
Ce-tung nevéhez fűző dik, egyrészt korrigálni próbálta a szelektív regionális fejlett-
ségi szinteket, másrészt hozzájárult az ország belsejében található nyersanyagkész-
letek és er ő források kiaknázásához, végül nemzetvédelmi szempontokat jelenített
meg. A poszt-maoi értékelés els ősorban a gazdasági hatékonyság figyelmen kívül
hagyását és a jelent ősebb gazdasági fejlő dés hiányát rótta fel e politikának. Teng
Hsziao-ping hatalomra kerülésével a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején
élesen megváltoztak a regionális politika prioritásai. Ennek keretében a keleti
partmenti terület fejlesztése került el őtérbe, ami végeredményben gyors gazdasági
növekedést, az ország bels ő és parti területei közötti fejlettségi különbségek elmé-
lyülését és egyben er ős gazdasági fejl ődést eredményezett.
A maoi kiegyenlít ő regionális fejlesztési politika
kritikája és alternatívája
A maoi redisztributív politikától a szelektív regionális fejlesztésig az átmenetet
alapvetően három tényez őre vezethetjük vissza. Els őként, a hetvenes évek vége óta
világossá vált, hogy a maoi redisztributív politika nem foglalkozott a termelés alap-
vető feltételeivel, például a hatékonyság kérdésével, s őt ezen túlmenően a gazdasági
fejlődést is lassította. Mao téves ítél őképességét legjobban a „harmadik front" prog-
ram fejezte ki, amely hatalmas beruházásai ellenére is csak csekély eredménnyel
járt. A program ellenz ői szerint a kiegyenlített fejlesztési politika nem alkalmazható
olyan országban, ahol alacsony a jövedelmi színvonal, mivel a sz űkös erőforrások
egyenl ő arányban történő elosztása a programok hatékonyságát jelent ősen csökken-
ti.
Nemeskéri Zsolt : Nyugati elméletek a kínai valóság tükrében
A kínai regionális politika fejlődése 1980-1996 között
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
106 Kitekint ő TÉT XII. évf. 1998 s4
Másodszor, ebben az időszakban Kína egyre nyitottabbá vált, a nyugati regionális
fejlesztési elméletek is eljuthattak az országba és jelent ős hatást gyakoroltak a kínai
elméletre. A neoklasszikus regionális fejl ődési elméletek a szelektív regionális fej-
lesztési politikát a fejlődés kikerülhetetlen állomásának tartják. Az elmélet szerint
mielőtt a fejlődés területi diffúziója megvalósulna, a növekedés a magasabb haté-
konyságú területekre koncentrálódik. Ekkor került a szakmai köztudatba a növeke-
dési pólus fogalma, valamint lett különösen népszer ű a fordított U—modell (Fan
1997). Ez utóbbi teória támasztja alá leginkább a szelektív regionális fejlesztési
modell alkalmazását. A fordított U—modell szerint regionális különbségek a fejl ődés
kezdeti fázisaiban keletkeznek, majd magasabb fejlettségi szinten a gazdasági növe-
kedés térbeli terjedésével párhuzamosan azok fokozatosan csökkennek. A modell
onnan kapta a nevét, hogy a regionális egyenl őtlenséget valamilyen mennyiségi
mutatószámmal mérve (pl. a régiók GDP-je közti rés stb.), a mutató id őbeni válto-
zását ábrázoló görbe fordított U bet űre emlékeztet. Az elmélet meger ősítette azt a
felfogást, hogy Kína a fejl ődés korai szakaszában jár, és ennek megfelel ően a ki-
egyenlítő fejlesztés módszere nem alkalmazható.
Harmadszor, a fejlett országok (USA, Japán) tapasztalatai is azt támasztották alá,
hogy a szelektív regionális fejlesztési politika a fejl ődés természetes velejárója.
Érdekességképpen hozzátehetjük, hogy a fenti elméleti fejtegetések ideológiai
szempontból is jelentős szerepet kaptak. A Kínai Kommunista Párt formálisan csak
1987-ben ismerte el, hogy az országban sajátságos módon kell a kommunizmust
építeni, a fejlettségi szintb ől adódóan a marxi és lenini nézetek még nem alkalmaz-
hatóak. Ezt követ ően hamarosan elterjedt a kínai sajátosságoknak megfelel ő szocia-
lizmus építésének jelszava, amely egyben azt is jelentette, hogy a sz űkös erőforrá-
sokat megfelel ően kiválasztott területekre kell koncentrálni, szem el őtt tartva a haté-
konyságot és a növekedést. Kínában az óriási méretek miatt hatalmas különbségek
vannak a régiók között, a keleti területeken magasabb a termelékenység, jelent ősebb
a pénzügyi és humán tőke, míg a nyugati vidékeken a természetes er őforrások, a
nyersanyagok és az energiahordozók dominálnak. Ennek felismerése vezetett el a
lépcsőzetes fejl ődés elméletéig, amely alapja a posztinaoi regionális fejlesztési poli-
tikának.
A Mao-t követ ő időszaknak a fentiek mellett megkülönböztet ő jegye még a kifeje-
zetten pragmatikus gondolkodásmód. Bár a megel őző időszak gyakorlati célokat is
kitűzött a regionális politika elé (katonai célok, ipari fejlesztés), az egyenl őség esz-
ménye nagyban meghatározta a beruházások bels ő területek felé történ ő irányítását.
A poscunaoi korszak kizárólag közgazdasági szempontokat vizsgál, a fejl ődés köve-
telményeit tartja szem el őtt. Funkcionális gazdasági elemzések váltják fel a marxista
ideológiát, ezzel együtt bekerül a köztudatba a szociális piacgazdaság fogalma. Ez —
hasonlóan, mint hazánkban — azt jelentette, hogy a piac nem kizárólagosan a kapita-
lizmus terméke és szükségszerű velejárója, hanem hasznos eszköze lehet a szocia-
lizmusnak is a gazdaság irányításában. A pragmatizmust egy Teng-nek tulajdonított
mondás fejezi ki a legjobban: „Ha a macska megfogja az egeret, nem mindegy, hogy
fekete vagy fehér?".
Nemeskéri Zsolt : Nyugati elméletek a kínai valóság tükrében
A kínai regionális politika fejlődése 1980-1996 között
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
TÉT XII. évf. 1998 s4 Kitekint ő 107
Teng közvetlen hatása a regionális politika alakítására legjobban a prioritások
megváltozásában és a hatékonyság hangsúlyozásában látható. Nemcsak kritizálta a
maoi redisztributív politikát, hanem egyenesen azt állította, hogy el őször egyes
területeknek és egyéneknek kell meggazdagodniuk ahhoz, hogy a többi terület és
egyén számára követend ő példát mutassanak. A „demonstrációs hatás" a fejl ődés
területi terjedésének szükségszer űségét fejezi ki. Teng híres dél-kínai útja során,
1992-ben hangsúlyozta a déli területek jogát ahhoz, hogy helyzetüknek megfelel ően
az országban először gazdagodjanak meg, ami kés őbb egész Kína jólétéhez vezet.
Ezzel egyidej űleg rámutatott arra is, hogy a jöv őben állami beavatkozásra lesz szük-
ség a regionális különbségek mérséklése érdekében, ám a korai beavatkozás a fejl ő-
dést hátráltathatja. Véleménye szerint az intervencióra még a huszadik század végén
kell, hogy sor kerüljön, akkor, amikor Kína már viszonylagos jólétet ért el.
A pragmatizmus és a hatékonyság hangsúlyozásának eredményeként a kínai regio-
nális politika meghatározói egyre inkább a komparatív előnyök tanát tekintették fő
vezérelvüknek (Fan 1997). A hatodik ötéves terv (1981-1985) már el őrevetítette az
ország keleti és nyugati régiókra való felosztásának szükségszer űségét, majd a hete-
dik ötéves tervben (1986-90) ténylegesen megjelent a három gazdasági övezet
(keleti partmenti, központi és nyugati régiók). Az egyes régiók — sajátosságainak
megfelelően — speciális feladatokat kaptak:
— keleti partmenti régió: export-orientált iparosítás, nemzetközi kereskedelem,
— központi régió: agrárgazdaság és energiaipar fejlesztése,
— nyugati régió: állattenyésztés és ásványi kincsek kitermelése.
A komparatív előnyök tanának előtérbe kerülését Kína hetvenes évek végén kez-
dődött világgazdasági nyitása is alátámasztotta. A nemzetközi cikluselmélet szerint a
fejlett országok egyre inkább eltávolodnak a hagyományos munkaintenzív ipar-
ágaktól és a magasabb hozzáadott érték ű szektorok felé fordulnak. Kína számára
komparatív előnyt jelent hatalmas emberi er őforrás bázisa, ami lehet ővé teszi a
munkaintenzív, exportorientált iparágak fejlesztését. Ezen iparágak termékeit a
világpiacon értékesítve jelent ős tő kéhez juthat, ami az infrastruktúra és a technoló-
gia folyamatos fejlesztésére fordítható. E politika gyakorlati alkalmazásának sikeres
példáját mutatták az újonnan iparosodott országok.
A keleti területek exportvezérelt fejl ődése nagyban hozzájárult a nyitott zónák ki-
alakításához. A nyitás során gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásával (állami
infrastruktúra-fejlesztés, pénzügyi és jogi szabályozás) kedvez ő gazdasági környe-
zetet hoztak létre a nemzetközi kereskedelem számára. A nyitott zónák egyes típusai
kialakulásuk időrendi sorrendjében a következ ők:
— különleges gazdasági övezetek (1979-ben Shenzhen, Zhuhai, Shantou,
Xiamen és 1988-ban Hainan tartományok),
— nyitott parti városok (1984-ben 14 város),
— szabadkereskedelmi zónák a nyitott városokban (1993),
— nyitott gazdasági övezetek (pl. Jangce-delta).
A fenti nyitott övezeteket összefoglaló néven a keleti régió „arany partvonal"-ának
nevezik. A különleges területek elhelyezkedését az 1. ábra mutatja be.
Nemeskéri Zsolt : Nyugati elméletek a kínai valóság tükrében
A kínai regionális politika fejlődése 1980-1996 között
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
108 Kitekint ő TÉT XII. évf. 1998 s4
1. ÁBRA
A nyitott gazdasági zónák, a különleges gazdasági területek és a nyitott parti városok
elhelyezkedése Kínában
(The location of open economic zones, special economic zones and open coastal cities in China)
C) Nyitott gazdasági zóna
• Különleges gazdasági terület
Nyitott parti város HeilongJiang
MONGÓLIA
Belsó-Mongólia
Liaoning
•
( Xinjiang
OINHUANGDAO
••.
,..Beijing::, _=.'" ,,_.7 '
iir DALIAN
'.?"
.
.:" '• TIANJIN
: Nobel , YANTAI
;, Stiaito Shandong •j:
•I
' :
OINGDA0
„•'• •._ . ''' '' • ..
LIANYUNGANG
Gansu 'tkangsu NANTONG
Shaan, Henan
......
Anhul
SHANGHAI
Hubai NINGBO
'Zhejian
..."••et
Jiangx,
WENZHOU
Hunan ( Fuj s an
FUZHOU
7-s
XIAMEN
Gu„,g,,,, : G Lingdo.-ir •
INDIA Yunnan : (
SHANTOU
• ., GUANGZH
SHENZHEN
BURMA .
ZHUHAI
—
hidihan
o km 500
Forrás: Hayter, R. - Han, S. S. (1998) 8. o.
Nemeskéri Zsolt : Nyugati elméletek a kínai valóság tükrében
A kínai regionális politika fejlődése 1980-1996 között
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
TÉT XII. évf. 1998 s4 Kitekint ő 109
A keleti régió — ahogyan már említettem — nemcsak különleges státusza miatt fi-
gyelemreméltó, hanem azért is, mert itt indulhat meg gyors gazdasági fejl ődés. Ez a
gyakorlatban azt jelenti, hogy a korábban említett fordított U—modell kínai változa-
ta, a népszerű lépcsőzetes fejlődés elmélete szerint a keleti régió fejlesztésére kell
összpontosítani. Mivel e politika a keleti területek fejlesztését tartja els ődlegesnek, a
szakirodalomban, mint a „ keleti küldetés" iskolája is ismert (Fan 1997). Az elmélet
támogatói szerint a fejlesztés így konzisztens a munkaer ő földrajzi megoszlásával és
lehető vé teszi a gazdasági tevékenységek optimális telepítését. A beruházások de-
centralizációja ezzel szemben lelassítaná a fejl ődést.
A lépcsőzetes fejl ő dés elméletének térbeli aspektusai általában sokkal jobban ki-
dolgozottak, mint a növekedés regionális terjedésének folyamata. Sokszor nyugati
példákkal, nyugati elméletek alapján próbálják igazolni, hogy a térbeli terjedésnek
meg kell történnie valamikor a jöv ő ben. A terjedést közismert hatások, pl. a spread
vagy terjedési hatás (Rechnitzer 1994) biztosítják a központi és perifériális területek
között. Bár a nyugati példák hatékonysága igencsak változatos képet mutat, az inno-
vációk terjedésének vizsgálata, illetve a nyugati példák és a kínai valóság összeha-
sonlíthatósága nem jelenik meg a kínai szakirodalomban. Hogy pontosan milyen
mechanizmusokon keresztül valósul meg a fejl ődés térbeli terjedése — azt Teng-re
utalva — általában a jöv ő problémájaként fogalmazzák meg.
A keleti partvonal el őtérbe kerülése legjobban a kedvezményes politikák területén
figyelhető meg. Ezek a keleti partmenti régió fejlesztését részesítik el őnyben a bels ő
területekkel szemben, a következ ő eszközök alkalmazásával:
1) A partmenti terület nagyobb állami beruházásokban részesül (kölcsönök,
szubvenciók formájában és közös központi-helyi projekteken keresztül).
2) A nyitott partmenti területek magasabb deviza visszatartási arányokat él-
veznek az általuk kitermelt külföldi fizet őeszközök tekintetében.
3) Néhány partmenti tartomány el őre meghatározott mérték ű átalányösszeget fi-
zet be a központi költségvetésbe, ami a bevételek növekedésével nagyobb
fiskális autonómiához vezet (pl. Guangdong).
4) A partmenti területeken magasabbak a munkabérek.
5) Az első dleges (primer)- és agrártermékek árai jóval alacsonyabbak, mint az
ipari termékeké és a késztermékeké. Ez az árolló kedvez a partmenti terüle-
teknek, ám fokozottan sújtja a bels ő régiók fejlődését, hiszen a keleti régiók-
ban elő állított magas árú termékek megvásárlásához alacsony árú és
feldolgozottságú termékeket kell értékesíteniük.
6) A partmenti területek, különösen a nyitott zónák magasabb szabadságot él-
veznek a pénzügyi források visszaforgatásában (hitelpiacok, kötvénypiacok,
magán pénzintézetek m űködése).
A regionális egyenl ő tlenségek mérésével kapcsolatban elmondható, hogy a fejl ő-
dés növekvő különbségei nemcsak a három gazdasági övezet között figyelhet ők
meg, hanem azokon belül is. Ennek oka egyrészt, hogy a nyersanyagtermel ő terüle-
tek lemaradnak a fejlettebb iparral rendelkez ő területek mögött (gondoljunk csak az
árolló hatására). Mindez jól alátámasztható a kibocsátást és a jövedelmet mér ő ab-
szolút és relatív mutatók vizsgálatával.
Nemeskéri Zsolt : Nyugati elméletek a kínai valóság tükrében
A kínai regionális politika fejlődése 1980-1996 között
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
110 Kitekint ő TÉT XII. évf. 1998 s4
1. TÁBLÁZAT
A bruttó ipari termelés változása Kína egyes régióiban 1979-1995 között (%)
(The Changes in Overall Industrial Output in Certain Regions of China)
Régió 1979 19846 1991 1995
Észak-kelet 1 16,5 15,6 12,2 9,4
Bohai-tengeröböl 2 19,3 18,2 19,7 17,9
Shanghai régiói 36,3 37,7 35,9 39,3
Dél-kelet4 6,1 6,8 11,5 13,6
Keleti partmenti régió összesen 78,2 78,3 79,3 80,2
Központi és nyugati régió együtt 5 21,8 21,7 20,7 19,8
Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0
1: Liaoning, Jilin és Heilongjiang tartományok
2: Peking (Beijing) és Tianjin városok, Hebei és Shangdong tartomány
3: Shanghai városa, Jiangsu, Zheijang, Anhui, Hubei, Hunan és Jiangxi tartományok
4: Guangdong, Fujian és Hainan tartományok
5: A két régió vonatkozásában csak összesített adatok állnak rendelkezésre
6: A kínai statisztikai hivatal a falusi iparvállalatok termelését 1984-t ől a mezőgazdaság helyett az ipari
kibocsátásban veszi figyelembe
Forrás: Linge (1997) alapján a szerz ő kiemelése.
A mérőszámok azonban egy fentivel ellentétes tendenciát is jeleznek (1. táblázat).
A nyolcvanas években a keleti régión belüli különbségek általában csökkentek, amit
annak tulajdoníthatunk, hogy Shanghai-ból kiindulva a fejl ődés továbbterjedt a
többi keleti tartományra. Más, hasonló magyarázat szerint az északkeleti ipari köz-
pontok növekedése lelassult, míg a korábban a magterületen kívüli tartományok
(Shangdong, Jiangsu, Zheijang, Fujian, Guangdong) növekedése gyorsult.
A tengi szelektív regionális fejlesztési politika kritikája és alternatívái
A nagyrégiók közti különbségek növekedése a nyolcvanas évek végére a szelektív
regionális fejlesztés er ősödő kritikájához vezetett. Különösen a három gazdasági
övezet modelljét bírálták, amely túlzottan leegyszer űsítő és figyelmen kívül hagyja a
központi és nyugati területek fejlesztését (ezek között pl. a „harmadik front" prog-
ramban már létrehozott ipari bázisok kezelését).
Szintén sok kritikát váltott ki a lépcs őzetes fejl ődés elméletének azon jóslata, hogy
Kínában — más nagy nemzetekhez hasonlóan — id ővel végbemegy a fejlődés területi
diffúziója. Kína és az USA összevetése különösen problematikus, mivel a múlt
század végén az Egyesült Államok nyugati területén az aranyláz hozzásegített a
magterületekről a perifériákra történ ő tömeges vándorláshoz. Kína nyugati területe
jelenleg nem képes vonzani és nem is képes befogadni egy esetleges bevándorló
populációt. Kézenfekv ő, hogy a történelmi kontextus figyelembe vétele nélkül más
országok példáján lehetetlen megjósolni Kína regionális fejl ődését.
Éles bírálat alá került az exportvezérelt fejlesztési politika is. Ellenz ői szerint egy
Kína méretű országnak saját bels ő piaca és saját erőforrásai felé kell fordulnia.
Amennyiben ezt elhanyagolja, úgy a keleti partvonal fejlesztésével a bels ő területek
Nemeskéri Zsolt : Nyugati elméletek a kínai valóság tükrében
A kínai regionális politika fejlődése 1980-1996 között
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
TÉT XII. évf. 1998 s4 Kitekint ő 111
nem tudnak lépést tartani, ami kés őbbiekben energia és nyersanyaghiányhoz vezet-
het, hátráltatva a nemzetgazdaság egészének fejl ődését.
A legerősebb kritika azonban a már ismertetett preferenciális árpolitikát érte.
Eszerint a torz árstruktúra a szélesed ő területi különbségek fő oka. Az árolló indo-
kolatlan előnyhöz juttatja az amúgy is er ős ipari háttérrel rendelkez ő keleti régiót,
ezzel párhuzamosan csökken ő érdekeltséghez vezet az élelmiszer és az els ődleges
nyersanyagok termelésében. Mivel az árak meghatározzák a kibocsátás és a haté-
konyság mérésére alkalmazott mutatók értékeit, így megkérd őjeleződik a partmenti
területek magasabb hatékonysága is.
Az árstruktúra kritikái visszavezettek az egyenlőség koncepciójához. Az egyenl ő-
ség ebben a kontextusban azonban már esélyegyenl őséget jelent (a régiók közötti
versenyben), nem pedig valamiféle egyenl ősítő , egalitáriánus eszmerendszert. Mivel
a szelektív fejlesztési modell az árollón keresztül nem adott egyenl ő esélyeket a
partmenti és a bels ő területek számára, valójában jórészt maga a politika volt az,
ami a keleti régió magasabb jövedelmez őségi szintjét biztosította.
Többször is említettük, hogy a szelektív fejlesztés modelljének hívei a növekedés
területi terjedésére számítottak, azonban a tapasztalatok szerint az ilyen típusú
transzferek ritkán valósultak meg. S őt, éppen ellenkező leg, a kutatók arra találtak
bizonyítékot, hogy az els ődleges nyersanyagok, technológia, t őke és emberi erőfor-
rások a belső területekről keletre vándoroltak. Az árolló a kelet számára el őnyös
jövedelemtranszferhez vezetett, a kilencvenes népszámlálás szerint pedig öt év alatt
3,5 millióan vándoroltak nyugatról keletre (különösen Guandong tartományba). A
fenti megfigyelés különösen érvényes a magasabb végzettség ű rétegekre, ami to-
vább növeli a humán er őforrások szerkezetében megfigyelhet ő különbségeket (Bár-
di—Krisztián 1998).
Összességében empirikusan is bizonyítottnak tekinthetjük, hogy a szelektív fej-
lesztési politika els ő sorban a keleti régiót preferálta, míg a központi és nyugati régió
csak áttételesen, a fejl ő dés területi diffúzióján keresztül részesült az el őnyökből. A
szakirodalomban ezt a Bibliából elterjedt hasonlattal Máté-effektusnak nevezik:
„Mindannak ugyanis, akinek van, még adnak, hogy b ővelkedjék; akinek pedig nin-
csen, attól még azt is elveszik, amije van." (Máté Evangéliuma 25, 29)
A kritika további, különösen érdekes negatív vonásokat is kimutatott. Mivel a
központi kormányzat a tartományok teljesítményének értékelésekor a kibocsátás
nominális szintjét vizsgálta, ezért a központi és nyugati régiók több tartományában
könnyűipari beruházásokba kezdtek (magas árszínvonalú termékek!), gyakran a
megfelelő ipari bázis, szakértelem és technológia hiányában. Ennek eredményekép-
pen alacsony hatásfokú, elszórtan települt és viszonylag kis méretekben termel ő
ipartelepek jöttek létre. Néhány bels ő tartomány (pl. Szecsuan) nyitott zónákat is
létesített, nehogy lemaradjon a nemzetközi kereskedelemben elérhet ő nyereségről.
Mivel a tartományok egymással versenyezve a magas árszínvonalú termékek el őál-
lításában voltak érdekeltek, a gazdasági struktúrák konvergálni kezdtek. Ez a belső
verseny alapvető en megváltoztatta a területek komparatív el őnyeit és a munkaerő
Nemeskéri Zsolt : Nyugati elméletek a kínai valóság tükrében
A kínai regionális politika fejlődése 1980-1996 között
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
112 Kitekint ő TÉT XII. évf. 1998 s4
földrajzi elhelyezkedését, amelyek adott struktúrája alapvet ő feltétele volt a három
gazdasági övezet és a lépcs őzetes fejl ődés modelljének.
Szintén a szelektív fejlesztés negatív hatása a központi és helyi kormányzatok, il-
letve az egyes régiók közötti konfliktusok megjelenése. Néhány belső tartomány
erőteljesen lobbizott azért, hogy a központi kormányzat terjessze ki a kedvezményes
politikák hatáskörét, ezáltal nyitott zónák alakulhassanak, és az árolló mérsékl őd-
hessen. E tartományok az önerős fejlesztés koncepcióját részesítették el őnyben,
nyersanyagaikat igyekeztek helyben feldolgozni, illetve felhasználni, ezért admi-
nisztratív korlátozásokat vezettek be az ipari alapanyagok áramlásának megakadá-
lyozása érdekében. Ennek következtében bels ő konfliktusok alakultak ki a keresett
nyersanyagok miatt (pl. gyapjú, selyem, fa), az árak megemelkedtek, a regionális
kapcsolatok visszaszorultak. Összességében a kínai piac területileg töredezett ma-
radt, a régiók egyre inkább befelé fordultak, párhuzamos kapacitásokat építettek ki,
protekcionizmus alakult ki, szemben az eredeti elképzelésekkel.
A nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére a szelektív fejlesztéssel
kapcsolatos kritikák új megoldási modellek kidolgozásához vezettek (Fan 1997).
Előtérbe került a gazdasági övezetek közötti kapcsolatok er ősítése. Eszerint a nyu-
gati és központi területekr ől származó alapanyagokat keleten kell feldolgozni és a
késztermékeket a tengerentúli piacokon célszer ű értékesíteni. Az így szerzett devizát
és új technológiát a keleti és nyugati tartományok fejlesztésére egyaránt fel lehet
használni. Emellett a kedvezményes politikák kiterjesztése megoldás lehet a fejl ődés
területi diffúziójának el ősegítésére (állami beruházások, nyitott területek és különle-
ges gazdasági övezetek létesítése a bels ő területeken, adókedvezmények, kedvez-
ményes hitelek, szegénységet felszámoló programok).
A kutatók új, alternatív nézetek és modellek kidolgozásához fogtak a lépcs őzetes
fejlődés elmélete helyett. A kínai neoklasszikus elméletek szerint — az állam szerepét
elismerve — az eddiginél sokkal nagyobb szabadságot kell adni a termelés szerepl ői-
nek. Ez segítheti a nemzeti piac integrációját, a regionális protekcionizmus felszá-
molását, a komparatív el őnyök maximális kihasználását.
Más elméletek speciális regionális fejlesztési területekre összpontosítanak. Az ug-
rásszerű fejlődés modellje szerint a nyugat-kínai kihasználatlan er őforrások fejlesz-
tésére kell összpontosítani, így a terület elérheti, s őt meg is haladhatja a keleti part
gazdasági növekedési színvonalát. Ez nemcsak a lépcs őzetes fejl ődés tökéletes
ellentéte, hanem a „keleti küldetés" iskolájának is antitézise. Az ugrásszer ű fejlődés
ellenfelei rámutatnak arra, hogy Kína nem rendelkezik a szükséges t őkével ahhoz,
hogy a fejletlen nyugati területeken nagymérték ű beruházásokba kezdjen.
A szintézist a „részleges" ugrásszerű fejlődési elmélet jelenti, ami elismeri a ke-
leti régió fejlesztésének prioritását, de ezzel együtt szükségesnek tartja a nyugati
területek fejlesztését is. Ezt az elméletet nevezik másfél fókusz elméletnek is, mivel
egy elsődleges fókuszt irányoz el ő keleten és egy kisebb mértékűt nyugaton. A teó-
ria támogatói szerint a harmadik front ipartelepítéseinek eredményeit kell felhasz-
nálni a nyugat fejlesztéséhez. Mindez fontos az er ős agrár- és energiabázis fenntar-
tásához, illetve a nemzetiségi problémák kezeléséhez.
Nemeskéri Zsolt : Nyugati elméletek a kínai valóság tükrében
A kínai regionális politika fejlődése 1980-1996 között
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
TÉT XII. évf. 1998 s 4 Kitekint ő 113
Más kutatók a növekedési központok vagy növekedési pólusok szerepét hangsú-
lyozzák. Munkájuk tükrözi egyrészt a nyugati elméletek hatását, másrészt pedig azt
a törekvést, hogy a szélesed ő regionális különbségek megállíthatók legyenek. A
gazdasági fejlettség terjedésének illusztrálására gyakran használják a nyugati szak-
irodalomból ismert „kisugárzás", illetve a „tintafolt hatás" kifejezéseket. Bár a nö-
vekedési pólusokra összpontosító fejlesztési politika több országban is sikertelen
volt, a modell támogatói szerint Kínában a szirt,orú kormányzati tervezés biztosít-
hatja a sikert. A nyolcvanas évek közepét ől a növekedési pólus elmélet megjelent a
városi fejlesztési politikákban, a várost a gazdasági fejl ődés motorjaként meghatá-
rozva. Ehhez kapcsolódóan megjelenik a növekedési pólusok Kína területén történ ő
szétterítésének igénye is.
A fentihez hasonlóan a centrumok és tengelyek megnyitásának elve a főbb vasút-
vonalak és folyók mentén található növekedési pólusok fejlesztésére összpontosít. A
szakirodalomban a közlekedési útvonalak a gazdasági fejl ődés terjedésének általá-
nosan elfogadott eszközei. Egyes vélemények szerint e téren Kína négy f ő folyójá-
nak kell kiemelt figyelmet szentelni. A közlekedési útvonalakra alapozva a fejlesz-
tési modelleknek egész családja jött létre, ezek fő képpen a régiók közötti koordiná-
ciót hangsúlyozzák. Közülük legnépszer űbb a T—modell, melyben a fels ő horizontá-
lis vonal az észak—dél irányultságú partvonalat, míg a függ őleges vonal a kelet—
nyugati folyású Jangce folyót szimbolizálja. E felfogás szerint a Jangce-völgy
fejlesztését a partmenti területekkel párhuzamosan kell megvalósítani. Így a Jangce-
völgy szerepe az, hogy a gazdasági növekedést a bels ő és nyugati területekre
továbbítsa. Ez a nézet ténylegesen hatott a politika készít őire. A kilencvenes
években hivatalos tere született a Jangce-völgy „szárnyaló sárkánnyá" fejlesz-
tésére. Shanghai (különösen Pudong fejlesztési övezet) és más keleti városok
biztosítják a technológiát és a nemzetközi kereskedelmi forgalmat, a Jangce középs ő
területei az els ődleges energiaforrást, míg a fels ő szakasz a szükséges ásvány-
kincseket.
Már a nyolcvanas évek közepét ől a sokat kritizált „három gazdasági övezet" el-
határolása helyett a regionális felosztás új formáinak kialakítása került napirendre.
Kidolgozásra került egy hatrégiós felosztási javaslat (északkeleti, északi, középs ő ,
délkeleti, délnyugati és északnyugati régió, mind saját központtal és fejl ődési pályá-
val); ám az Állami Tanács 1992-ben hétrégiós felosztást javasolt (Jangce-torkolat,
Gyöngy-folyó torkolata, Bohai-tengeröböl, délnyugati, középs ő, északnyugati és
északkeleti régió). E terv főként az egyes régiókon belüli kooperáció fejlesztését
irányozza elő az adminisztratív akadályok lebontásával, a közös fejlesztések bátorí-
tásával és a regionális piacok integrálásával. A kezdeményezést f őként azért kriti-
zálták, mert nem fedte le az ország egész területét. Jelent ősége, hogy további kutatá-
sokat inspirált a nagyrégiókkal kapcsolatban.
A kilencvenes évek elejére világossá vált, hogy a három gazdasági övezet para-
digmája kezd halványulni, és a helyét fokozatosan olyan megközelítéseknek adja át,
amelyek a nyugati és középs ő országrészek fejlesztésére hívják fel a figyelmet.
Ennek a regionális politikának az alapjai a kilencedik ötéves tervben találhatók meg.
Nemeskéri Zsolt : Nyugati elméletek a kínai valóság tükrében
A kínai regionális politika fejlődése 1980-1996 között
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
114 Kitekint ő TÉT XII. évf 1998 s4
A jelen és a jöv ő: a kilencedik ötéves terv (1996-2000)
A Kínai Kommunista Párt 1995 szeptemberében formálisan is elfogadta a kilence-
dik ötéves terv javaslatát. A terv már nem t űzi ki célul a gazdaság újjászervezését,
hanem folytatva a megkezdett irányvonalat továbbra is a kínai utas szocializmus
építését irányozza el ő.
A kilencedik ötéves tervben megfogalmazásra kerül ő regionális politika ezzel
szemben világos fordulatot jelent a nyolcvanas évekhez képest, a kiegyensúlyozat-
lan regionális fejlődés hibáinak kiküszöbölésére törekszik. A regionális különbsé-
gek csökkentése és a regionális gazdasági koordináció megerősítése az egyik a
kilenc legfontosabb cél közül. Az állam a központi és a nyugati régiókba irányuló
beruházások növelését ígéri, és sürgeti a feldolgozó és a munkaintenzív termelés
területi transzferjét. A terv nem említi a három gazdasági övezet elhatárolását, ehe-
lyett nagy gazdasági régiókban gondolkodik, amelyek főbb szervez ő erői a központi
városok (mint növekedési pólusok) és a jelent ősebb közlekedési útvonalak. Problé-
maként jelennek meg a régiók konvergáló szektoriális struktúrái, ezzel kapcsolatban
a terv kifejezi a központi vezetés elkötelezettségét a komparatív el őnyök jobb ki-
használását megalapozó regionális koordináció felé.
A teljesség kedvéért meg kell említenem, hogy a regionális politika változását
csak részben indokolta az elmélet e cikkben vázolt fejl ődése. Meghatározó eleme
volt a kilencvenes évek közepének politikai környezete is. A korábbi regionális
politikával az ország bels ő területeinek vezet ői egyre elégedetlenebbek voltak, a
folyamatos kritika mellett a fellángoló nemzetiségi, etnikai konfliktusok (főként a
nyugati, határmenti területeken) feler ősítették a regionalizmussal kapcsolatos félel-
meket (Jordán 1998). Egyes szerzők egyenesen a felbomlás el őtti Jugoszlávia hely-
zetével hasonlították össze a kínai dezintegrációs hatások er őterét. Így függetlenül
attól, hogy a terv el őkészítői hittek-e vagy sem a kiegyenlített fejlesztés elméleté-
ben, a politikai nyomás és a regionalizmus veszélye pragmatikus válaszra
kényszerítette őket. A kilencvenes évek közepe más szempontból is kritikus korsza-
ka volt a kínai belpolitikai életnek, Teng utódlásának korszaka. Teng jóslatához
képest öt évvel korábban, alig négy évvel az 1992-es dél-kínai utat követ ően a kínai
regionális politikában új éra kezd ődött, amelynek során az ország vezet ői meg-
kezdték a tengi fejl ődés vélt, vagy valós hibáinak korrigálását. Ezen új korszak
eredményeinek, lehetséges fejl ődési pályáinak elemzése további tanulmányok tárgya
lehet.
Nemeskéri Zsolt : Nyugati elméletek a kínai valóság tükrében
A kínai regionális politika fejlődése 1980-1996 között
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 105-115. p.
TÉT XII. évf. 1998 s4 Kitekint ő 115
Irodalom
Bárdi L—Krisztián B. (1998) Kína a Föld legnagyobb emberi er őforrása - új kihívás a következ ő évez-
redre. — Szakképzés. 2.41-54. o.
Fan, C. C. (1997) Uneven Development and Beyond: Regional Development Theory in Post-Mao
China. Joint Editors and Blackwell Publishers Ltd.
Faragó L. (1995) Kína a növekedési pólus elmélet gyakorlati megvalósítója. — Tér és Társadalom. 3-4.
179-189. o.
Hayter, R.—Han, S. S. (1998) Reflections on China's Open Policy Towards Foreign Direct Investment.
Vol. 23. I. 1-16. o. —RegionalStudies.
Jordán Gy. (1998) Peking és a tartományok. — Társadalmi Szemle. 4.77-87. o.
Csaba, L. (1995) The Political Economy of the Reform Strategy: China and Eastem Europe Compared.
— Kopint-Datorg Discussion Papers. 34. november. Budapest.
Linge, G. (1997) Towards 2020: Crossing the River by Feeling the Stones. China's new Spatial
Economy. Linge, G. (ed.). Hong Kong, Oxford University Press (China).
Polonyi P. (1994) Kína története. Budapest, Maecenas.
Rechnitzer J. (szerk) (1994) Fejezetek a regionális gazdaságtan tanulmányozásához. Győr—Pécs, MTA
Regionális Kutatások Központja.
Tálas B. (1994) Strenghtening Tendencies of Economic Regionalism in Contemporary China. — Buda-
pest Bank Working Papers. 11. Budapest.
Tálas B. (1995) Kína alkalmazkodása a világgazdaság változásaihoz. — Budapest Bank tanulmányok.
21. Budapest.