Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

    Tér és Társadalom                                    XII. évf. 1998   s 4: 91-115


                                   KITEKINT Ő

      SAMUEL P. HUNTINGTON 1 ELMÉLETE ÉS A
                KULTÚRF ÖLDRAJZ2
     (Samuel P. Huntington's Theory and Cultural Geography)

                                 MEZŐ FERENC
   A hidegháború befejez ődése számos kulcskérdést vet fel. Milyen a hidegháború
 utáni világ természete? Mi fűzi össze az egyes országokat ebben a világban? Mi az,
 ami a kommunizmus és a liberális demokrácia közötti különbséget végleges válasz-
 tóvonallá teszi? A hidegháború utáni világban a nemzetek közötti leglényegesebb
 különbségek nem ideológiai, politikai vagy gazdasági jelleg űek, hanem kulturálisak.
 A világ jelenleg globális önazonossági válságot él át, az ember végs ő kérdésekkel
 szembesül: kik is vagyunk voltaképpen? E kérdésekre most is csak tradicionális
 válaszok születnek. Az önmeghatározás során nem az olyan, legtöbbet jelent ő érté-
 kekre hivatkoznak, mint a származás, vallás, nyelv, történelem, szokások és intéz-
 mények, hanem kulturális közösségekkel azonosulnak: fajokkal, etnikai csoportok-
 kal, vallásos közösségekkel, nemzetekkel és a legáltalánosabb szinten: civilizációk-
kal. Továbbra is a nemzetállamok a világ f őszerepl ői. Csakhogy ezek immár nem
 hidegháborús blokkok, hanem civilizációs típusok szerint különülnek el: „A XXI.
 századi nemzetközi rendszer legalább hat vezet ő hatalomból áll majd: az Egyesült
Államok, Európa, Kína, Japán, Oroszország és India, rajtuk kívül középméret ű és
kisebb országok tömege lesz" — írja legújabb könyvében Henry Kissinger (Kissinger
 1996). A világpolitika kulturális és civilizatórikus vonalak mentén formálódik újjá.
Ebben a világban a legmélyebb, leglényegibb és legveszélyesebb konfliktusok nem
a társadalmi osztályok, a gazdagok és szegények vagy más, gazdaságilag leírható
csoportok között keletkeznek, hanem a különböz ő kulturális entitásokhoz tartozó
népek között. Etnikai konfliktusok az egyes civilizációkon belül is lesznek. A kü-
lönböző kultúrához tartozó államok közötti er őszak azonban minden további nélkül
szétterjedhet, mivel az adott civilizációhoz tartozó államok akadálytalanul össze-
foghatnak, hogy támogassák a „velük rokon országokat". A véres törzsi összecsapá-
sok Ruandában érintették ugyan Ugandát, Zairét és Burundit, de távolabbi országo-
kat nem.
   A Boszniában, a Kaukázusban 3 , Közép-Ázsiában és Kasmírban kirobbanó, civili-
zációk közötti véres összecsapásokból azonban nagyobb, más országokat is maguk-
kal sodró háborúk is kirobbanhatnak. A jugoszláv konfliktusban Oroszország támo-
gatta (támogatja) a szerbeket, ahogy Szaúd-Arábia, Irán és Líbia is segítséget nyúj-
tott a bosnyákoknak, s korántsem ideológiai vagy hatalmi politikai célzattal, hanem
                                     Mező Ferenc :
                     Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                      Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

92      Kitekint ő                                                   TÉT XII. évf. 1998   s4

a kulturális rokonság révén. A legveszélyesebbek éppen a civilizációk közötti törés-
vonalakat követ ő frontvonalak (1. ábra). Kissinger szerint a XXI. század konfrontá-
ciói nem a liberális ideológiában nemzetállamoknak titulált képz ődmények között
várhatók ( ő határozottabban fejezi ki magát: lesz), hanem a civilizációs törésvonalak
mentén, melyekb ől kilencet különböztet meg. Európa többek között azért is van
egyre nehezebb helyzetben, mert fejl ődési energiáit leszívhatják a civilizációs sza-
kadékok, hiszen e kontinensen belül találhatóak a leghosszabb elválasztó vonalak és
Huntington ezeket ítéli a legveszélyesebbeknek.
                                       1. ÁBRA
                    Huntington civilizációi sajátos ábrázolásban
            (Hungtinton's civilisational regions in a special interpretation)




     Jelmagyarázat: 1=Nyugati kultúrkör, 2=Ortodox kultúrkör, 3=Konfucianizmus, 4=Iszlám
     kultúrkör, 5=Buddhizmus, 6=Latin-Amerika, 7=Fekete-Afrika, 8=Hinduizmus, 9=Shin-
     toizmus
     Forrás: Huntington, S. P. 1993.

  A hidegháború utáni világban a kultúra egyszerre megosztó és egyesít ő erő . Negy-
venöt évig a vasfüggöny volt Európa fő választóvonala. Ez a vonal több száz mér-
földdel keletebbre tolódott, s most ez választja el egymástól egyfel ől a nyugati ke-
reszténység nemzeteit, másfel ől a muzulmán és ortodox népeket. Kulturális érte-
lemben a Nyugathoz tartozó országok egy része (Ausztria, Svédország és Finnor-
szág) a hidegháború id őszakában semleges maradt és elkülönült a Nyugattól, de az
új rendszerben ők is csatlakoznak európai unióbeli kulturális rokonaikhoz. Nyo-
                                       Mező Ferenc :
                       Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                        Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

TÉT XII. évf. 1998   s4                                            Kitekint ő       93

 mukban Lengyelország, Magyarország és a Cseh Köztársaság törekszik az Unió- és
 NATO-tagságra.
   Az elmúlt években kevés olyan téma keltett a nemzetközi közvéleményben
 hosszantartó és heves vitát, mint a XXI. századi globális világrend jöv őjének kérdé-
 se. A „keleti blokk" felbomlott, az egykori Szovjetunió és a varsói szerz ődés politi-
 kai képződményének eltűnésével a régi világkép többé már nem létezik. A régi
 megszokott keleti blokk, nyugati világ, harmadik világ, mint egységes, egyöntet ű
 fogalmak nem érvényesek többé. A meghatározott határokkal rendelkez ő, kalkulál-
 ható világkép helyére egy olyan világközösség lépett, melynek ez idáig politikai
 hozzárendeltsége és értékrendje nem t űnt definiálhatónak. Számos helyi és regioná-
 lis konfliktus hátterében a politikai földrajzi újjárendez ődés áll. A gazdasági és
 kulturális globalizálódással els ő szemrevételezés után szembeállnak a napjainkban
 divatos és felkapott fogalmak, mint regionalizmus, fragmentáció, de talán jobb, ha
 „új átláthatatlanságról" beszélünk.
   Első ízben és egyre fokozódó mértékben megkérd őjeleződnek az európai—nyugati
 értékrend tartalmi elemei. Az iszlám észlelhet ő erősödése, a kelet-ázsiai államok
 gazdasági eredményei, a különböz ő politikai nyomások, a nyugati ökonomiák lassú
 növekedése, valamint a gazdasági rendszerükben mutatkozó fokozódó zavarok mind
 bizonytalanságot keltenek a nyugati világ önértelmezésében. W. Lepeniesa „A
 nagyképűség vége" cím ű írásában ezt így fogalmazza meg: „Idegen társadalmak
 felvilágosítása helyett máris azon kell lennünk, hogy tanuljunk t őlük." (Lepeniesa
 1995).
   Az eddig magabiztos Nyugat elbizonytalanodásának talán a legjobb kifejez ője a
már említett S. P. Huntington „Clash of Civilization" elmélete (Huntington 1993),
mely tulajdonképpen nem más, mint kulturális, vallási, történelmi ellentmondásokon
alapuló, új globális trendként értelmezhet ő konfliktusok sora. Érdekessége abban
áll, hogy ezek a tézisek nem mások, mint egy régi Nyugat által meghatározott világ-
kép felelevenítése. Ehlers hasonlatával élve „régi bor új hordóban" (Ehlers 1996). A
kérdés: miként használhatja fel ezt a földrajztudomány? Már az els ő értelmezésnél
szembetűnő az átfedés a politikai földrajz szempontjából, különösen a
kultúrföldrészek felvetéssel, mely sok vihart kavart.
   A huntington-i tézis kiindulópontja — az az alábbi megállapítás —, hogy a hideghá-
ború vége nem jelenti a liberalizmus mindent elsöpr ő győzelmét (Fukuyama 1994).
Huntington olvasatában az a lényeges, hogy a nyugati civilizáció elvesztette a nem-
zetközi politika felett élvezett hegemóniáját. Ennek következtében a jöv őben a civi-
lizációk közötti feszültségek lesznek a legmeghatározóbb tényez ők a nemzetközi
politikában. Természetesen ennek értelmezéséhez meg kell néznünk, mit ért a szer-
ző a civilizáció fogalma alatt. „A civilizáció kulturális egység, a legmagasabb cso-
portosulási formája az emberi nemnek; ennek a csoportosulási formának a kultúra és
a kulturális identitás áll a középpontjában. Egy civilizációt olyan közös alkotó ele-
mek határoznak meg, mint amilyen a nyelv, a történelem, a vallás, a szokások, in-
tézmények, illetve az, hogy a benne él ők mindig azonosítják magukat vele."
                                    Mező Ferenc :
                    Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                     Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

94     Kitekint ő                                                   TÉT XII. évf. 1998   s4

(Huntington 1993). Az emberek több szinten is tudatosítják identitásukat. Ha valaki
Debrecenben él, meghatározhatja magát debreceniként, magyarként, református-
ként, keresztényként, közép-európaiként vagy európaiként. A civilizáció, amelyhez
tartozik, alkotja azt a legáltalánosabb identifikációs szintet, amelyben felismerheti
magát. A kulturális identitás nem egyszer s mindenkorra adott, lehet módosítani,
meg lehet változtatni, ez pedig változásokat idéz el ő a civilizációk rendszerében és
határvonalaiban.
   A civilizációs-kulturális különbségek mélyebben rejt őznek a politikai ideológiák-
nál. Gondoljunk Harvey találó „tér és id ő zsugorodására" (Harvey 1989), ami gon-
dolatmenetünkben logikusan jelentheti azt, hogy a civilizációk hevesebben fognak
összeütközni, mint a múltban. Alátámasztja ezt az egyre növekv ő regionalizmus4, a
zsugorodó piacok, az exportálni kívánók növekv ő száma és az ezzel szoros korrelá-
cióban lévő gazdasági verseny éleződése.
   Elmélete nagy vitát kavart a témával foglalkozó szakemberek között és az erre ér-
zékeny olvasó közvéleményben. Példának a két legismertebb vitapartner és tanul-
mányaik — Foud Ajami: The Summoning (Ajami 1993) és Fukuyama: Konfuzius
und Marktwirtschaft. Der Konflikt der Kulturen (Fukuyama 1995) — emelhetők ki
meghatározó kritizáló félként. A vita érdekességét adja, hogy a szakmai közvéle-
mény a tanulmányhoz viszonyulva polarizálódik, azaz két egymástól jól elhatároló-
dó táborra szakad. Ezt nem tartom kedvez ő folyamatnak, mert így fél ő, hogy az
indulatok és a beidegz ődött tudományos reflexek határozhatják meg a vita kimene-
telét (ami semmi esetre sem kívánatos folyamat). Kétlem az „eleve rossz", vagy az
„eleve jó" tudományérték ű definícióját. Az értékpluralizmus a legnagyobb tudomá-
nyos érték. A legfontosabbnak tartom a vitát, de az olyan vitát, ami folytonosan
beemelések és átalakítások révén közelebb hozhatja a körülöttünk lév ő „titokzatos
világot" és a „rejtélyekkel" teli emberiség helyét, szerepét a Földön.
   Ezért számunkra különösen fontos N. Paech, aki hangsúlyozza a huntington-i el-
mélet geopolitikai alkalmazhatóságának aspektusát, melyet — nem teljesen alaptala-
nul — egy egyedüli USA vezetés alatt lév ő új világrend tudományos alátámasztásá-
nak tekint (Paech 1994). Figyelmeztet bennünket a világ egyszer ű „leosztásának"
 veszélyeire. Bár kritikusai Huntington szemére vetik: inkább részese, mint kiveze-
tője a politikai krízisszituációnak, ami körülöttünk van és fenyegeti „üvegbúra"
 (Sylvia Plaeth írón ő hasonlatát idézve) létünket. Jogos utalásokat találunk arra, hogy
nem kizárólag a nyugati kultúra monolitikus, tehát ebben semmi esetre sem unikális.
   A huntington-i geopolitikai nézet sajátossága szerint a legnagyobb konfliktuspo-
 tenciálja az iszlámnak és a konfucionizmusnak van. Ehlers mutat rá, hogy ez majd-
 nem teljesen fedésben van a Kolb által már 1962-ben „kultúrföldrészek földrajza"-
 ként megfogalmazott elmélettel (Ehlers 1996). Ebben Kolb a kultúrföldrész fogalma
 alatt egy szubkontinentális méret ű teret ért, mely egységének alapja a kultúra indivi-
 duális eredetén, a tájak által kialakított természeti földrészek különleges egyszeri
 kapcsolatán, önálló, szellemi és társadalmi renden és a történelmi történések össz-
 hangján nyugszik. Kolb hangsúlyozza, hogy az általa identifikált egységek dinami-
                                               Mező Ferenc :
                               Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                                Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

 TÉT XII. évf. 1998          s4                                            Kitekint ő            95

 kusak, azaz nem állandóak, hanem folytonos változással rendelkeznek, mint az
 egyik legfontosabb axióma (ez valószín ű leg Toynbee hatásának tudható be). Ez a
 tér szempontjából éppen olyan kevéssé konstans, mint az őt alakító kultúrák (Kolb
 1962). Kétségtelen, hogy Kolb értelmezéséb ől hiányzik a geopolitikai felhasználás,
 mely Huntingtont pontosan determinálta a civilizációk ütközésének irányába.
                                             1. TÁBLÁZAT
              Ideatörténeti eredetek és a kultúrtér által specifikált világkép modelljei
            (Different Civilisational Models Influenced by History of Ideas and Cultural
                                             Geography)
                        Kultúrföldrészek Kolb szerint          Civilizációk Huntington szerint
                 sintoista / kelet-ázsiai                  konfuciánus
  c‘i M




                 indopacifikus / délkelet-ázsiai           japán
                 indiai                                    hindu
                 orientalis                                 iszlám
  kr; sz;




                 negrid                                    fekete-afrikai
                 nyugati (Európára vonatkoztatva)          nyugati
                 orosz                                     szláv—ortodox
                 germán—amerikai                           nyugati
                 ibero—amerikai                            latin-amerikai
                 ausztrál—pacifikus
Forrás: Ehlers, E. 1996.
   Vannak centrálisan, vagyis központi helyzetben lév ő, erős gazdasággal rendelkez ő
 kultúrák és gyenge teljesítmény űek, melyek széles gyűrű ben a periférián helyezked-
 nek el. Az erő sebb kultúra behatol a gyengébb terébe, ez alapozta meg a kolonizáci-
 ót (kolonizációs geopolitika). Ez egy tradicionális világképnek felel meg, mely —
 nem is kell külön bizonyítani — Nyugat centrikus. A Nyugatból kiinduló változások
 kisugároztak a kultúrákba és azok közül egyes kultúrkörök gazdasági fejl ődésnek
 indultak. A vita igazán abból adódik, hogy míg egyes tudósok véleményében a nyu-
 gati értékrendet is átveszik ezek a kultúrák és ezzel nyugatizálódnak is, addig má-
 soknál — például Huntington véleményében — a kulturális jegyek tartalma nem vál-
 tozik, az átvétel hozzáidomulást jelent, a megemésztés saját bels ő kultúráján belül
történik, a szembenállás ett ől nem szűnik meg, ső t még növekszik is, hiszen a kultú-
ra ereje, önbizalma ett ől megerő södik. Schmitthennernél aktív és passzív életterek
takarják ezt a fogalmat (2. táblázat).
   A fejlemény hátterét leghitelesebben talán Erik Erikson magyarázta, aki úgy véle-
kedett, hogy az identitás kérdése a századvégre éppolyan stratégiai jelent őségű
dologgá válik, mint amilyen Freud idején a szexualitás volt (Erikson 1975). A nagy
gond abból származik, hogy a mai államok lehatárolódása más törvényeknek enge-
delmeskedik, mint a népek korábbi id őkből eredő elterjedése és elhatárolódása.
Ilyen szempontból Ehlers szerint nem felel meg a modern kultúrföldrajzi követel-
ményeknek sem Kolb, sem Huntington, másfajta kultúrabeli gondolkodás kell
(Ehlers 1996).
                                    Mező Ferenc :
                    Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                     Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

96     Kitekint ő                                                       TÉT XII. évf. 1998   s4

                                       2. TÁBLÁZAT
                                  Aktív és passzív életterek
                          (Active and passive civilisational spaces)
                 A régi világ                                     Az új világ
1. Nyugati országok                               1. Germán-Amerika
2. Kelet-európai kultúrvilág                      2. Latin-Amerika (Mexikó, Közép-Amerika,
                                                     Nyugat-Indiai szigetvilág)
3. Keleti kultúrvilág (orientalis)                3. Latin-Amerika (Dél-Amerika)
4. Indiai kultúrvilág
5. Kelet-ázsiai kultúrvilág
6. Fekete-Afrika, mint a nyugat elnyomott
   területei
7. Ausztrália, mint a Nyugat kiszélesít ője
Forrás: Schmitthenner, H. 1951.
  Ilyen lehet egyrészt a globalizálódás, másrészt a fragmentáció. Mindenek el őtt az
új kommunikációs és híradástechnikai technológiák következtében zsugorodó tér és
idő régóta egy új világkép kialakulását indukálja. Még 30 vagy 50 évvel ezel őtt
lehetséges volt a kontinensek, távoli földrészek, vagy a kultúra-civilizáció definiálta
nagy egységekben való gondolkodás, hiszen a napi sajtó és a tévéképek a szükséges
gondolkodásmódot nem köztes módon, hanem a kultúrán belül tanították meg ne-
künk. Körülbelül az 1990 óta kirajzolódó új világrend megmutatja, hogy a jelent
nem a „clash of civilization" elmélet, hanem a kultúrföldrészeken belüli forrásokért,
territóriumokért, határokért vagy a civilizációs jelen és jöv ő meghatározásáért folyó
civakodások határozzák meg. „A kulturális nagytereken belül a rivalizálás, politikai
kiválási törekvésekb ől és hegemón törekvésekért folyó küzdelmek meghatározób-
bak, mint a fiktív nagykollektívák felé irányuló vélt közös érdekek." (Senghaas
 1995, Ehlers 1996)
  A továbbiakban tisztáznunk kell a geopolitika és a posztmodern kapcsolatát, hi-
szen a probléma továbbgondolása feltételezi a módszerek alkalmazkodását az új
tudományos látásmódhoz, ez a megfeleltetés a posztmodern — vagy málnéven kriti-
kai — geopolitikában teljesedik ki.
  A „posztmodern feltételek"-ben Lyotard a posztmodernitást úgy kezeli, mint a tu-
domány feltételét, körülményét, mint egy történelmi periódust. A tudomány feltétele
„a posztmodern" kétkedést reprezentálja az egyértelm űségekkel szemben. Ez kriti-
kaként fogható fel az univerzálissal és az abszolúttal szemben. A posztmodern mód-
szer legfontosabb eredménye az abszolút elvetése az igazság és a fejl ődés kutatásá-
ban. Rámutat, hogy a posztmodern elméletileg az lenne, ami a modernben el őter-
jeszti a létez őben a nemlétez őt; az lenne, ami önmagát tagadja. A jó formák meg-
mutatását, az ízlésr ől alkotott közvéleményt, amely lehet ővé teszi, hogy kollektívan
megosszuk az elérhetetlen utáni nosztalgiát, továbbá azt, ami új megjelenés után
kutat, nem azért, hogy élvezze azokat, hanem hogy er őteljesebben részt vegyen a
nem jelenlévőben. 5 Lyotard összekapcsolta a posztmodern feltételeket az ötvenes
 évek komputerizált társadalmának, tudományának rekonstrukciójával, a kapitaliz-
                                       Mező Ferenc :
                       Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                        Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

TÉT XII. évf. 1998   s4                                            Kitekint ő      97

 musba való átmenetet és a multinacionális vállalatok növekv ő hatalmát. A technoló-
 giai változások, a globalizáció eredményeként a tudományos ismeretek elveszítették
 tradicionális hitelüket, mert nem igazolások útján törvényesülnek. Az ismerettudo-
 mány nem önmagáért van, hanem a legjobb ki- és bemenet egyenlegét hivatott létre-
 hozni (Lyotard 1984, Bujalos 1991).
   Mindkét értelmezés hasznos a posztmodern geopolitika meghatározásában. Nem
 szabad elfelejteni, hogy növekv ő kétkedéssel fogadták a hagyományos brit imperia-
 lista gondolkodást, amely Mackinder geopolitikáját motiválta a XX. század elején.
 Leértékelte a szétesést és hanyatlást, amelyek a nemzetközi kapitalizmussal és a
 modern urbanizációval függnek össze. Globális geopolitikai nézetét a korai XX.
 század felfordulása és z űrzavara közepette állította, az angol—búr háborúban felfe-
 dett gyengeségekre válaszolva (Mackinder 1943).
   A földrajzi értelemben vett „hadvezérek" — mint Mackinder, Haushofer és a hábo-
 rú utáni periódusban tevékenyked ő Kissinger, Brzezinski és mások — számára a
 geopolitika egy megszilárduló rend és védelmez ő látásmód volt a mindig fenyeget ő
 káosz és hanyatlás között. Míg a posztmodern — mint az örvényl ő aggály szelleme —
 mindig geopolitikai nézeteket hirdetett, ezek az aggályok jelent ősen megnövekedtek
 az elmúlt három évtized során. Az USA vietnami vereségével kezd ődően és a
 Bretton Woods-féle rendszer hanyatlásával (a korai hetvenes években) az amerikai
 hegemónia által épített világrend felbomlása feler ősödött, a nyolcvanas évek pénz-
 ügyi helyzetének, termelésének, közlekedésének és híradásának átalakulásával. Ezt
 erősítő folyamatok a napjainkban megfigyelhet ő, érezhető tőzsdei- és pénzügyi
 válságok (a legfontosabb stációk: Kelet-Ázsia, Oroszország, Latin-Amerika).
   Ellentétben a globalizációval és a terület megsz űnésével, a globális tér kevésbé
egységesül ő ként, sokkal inkább osztódóként jelenik meg. Ó Tuathail véleményében:
az elektronikus hírközlés és a közlekedés felgyorsulása jelent ős idő-tér sűrítést von
maga után, drámai módon összezsugorodott a földrajzi tér és a kiterjedés. A globális
tér behálózását célzó technológiák nagymértékben elszaporodtak az utóbbi id őben,
megváltoztatva ezzel a globális tér viszonyainak lehet őségét (Ó Tuathail 1996a,b).
   Egy államon belül a globális telekommunikáció és a tömegkommunikációs hálózat
rendszeres tájékoztatást nyújt a nap 24 órájában, lefedve a globális teret. Ez a forgó
gömb a CNN logója — „létrehozott egy földgömböt, amely örökké alárendelt a CNN
pörgésének" (Ó Tuathail 1996b, 245). A földrajz mindennapi ismeretélménye, a
globális média-események keverednek a földrajzi vektorok élményével. A nemzet-
közi politika egyre inkább egy poszt-perspektivista térré válik. Brzezinski egyik
művében a geopolitikai 'szédülés' általános érzését taglalja azáltal, hogy a történe-
lem sebességének gyorsulásáról és röppályájának bizonytalanságáról beszél. A
történelem nem fejező dött még be — mondja Brzezinski — viszont összeprésel ődött
(Brzezinski 1997b).
  Egykor a történelmi korok relatívan kiemelkedve jelentek meg, és az embernek
meghatározott képe volt a történelmi fejl ődésrő l, ezzel szemben a történelem ma
                                Mező Ferenc :
                Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                 Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

98     Kitekint ő                                                   TÉT XII. évf. 1998   s4

éles szakadásokat mutat, amelyek egymással összeütköznek, s űrítik a perspektivikus
érzékeinket és összezavarják a történelmi észlelésünket és erre való reflektálásunkat.
   Másodsorban a hidegháború vége és az „eltorzult" globalizáció egy általános krí-
zist eredményezett a Nyugat stratégiai diskurzusaiban, a megszokott politikai nyel-
vezetekben az eddig megszokott, statikusnak mondható elemek érvényüket vesztet-
ték. A szükséges földrajzi lényegek geopolitikai diskurzusában, az örökös konfliktu-
sokban nehéz megfeleltetni egy olyan világot, ahol a földrajzi valóságok kevésbé
szilárdan, fixen jelennek meg, mint valaha.
   Az amerikai gondolkodásban, mint egy monolit vörös tér, az alapító Szovjetunió,
mint vad kelet jelenik meg, egy háborús etnikai csoport, egy újgazdag vállalkozó
réteg, parazita bűnöző szindikátus és egy széthulló katonai infrastruktúra anarchikus
zónájaként („politikai fekete lyuk"). A nemzetközi politika felszínének újratérképe-
zésére irányuló kísérletek az egyik legfontosabb feladatai a kritikai geopolitikának.
   Huntington tézise a civilizáció felosztásáról egy Mackinder-féle kísérlet volt,
melyben azt állítja, hogy a fundamentális civilizációs csoportok létezése alatt a jelen
zsongó konfúziója van. A globális tér más ambiciózus újrafogalmazási kísérletei
szerint néhány mélyebben rejl ő, még nem ismeretes lényeg kétségkívül megfogható.
Campbell ezt az eshet őség globalizációjának és a politikai diskurzus ritkításának
nevezi (Campbell 1992).
   Végül a posztmodern feltételek érvényesülése az utóbbi három évtizedben egybe-
esett e világrend drasztikus materialista és ideológiai felborulásával. Ez az új felfo-
gás egy államok nélküli területi hálózatot vont maga után, amelyek irányítják a
törvénykezési hatalmat és a szuverén államok területi hegemóniájának felülvizsgá-
 latát.
   A Bretton Woods kor utat nyitott egy határok nélküli globális kapitalista piacnak,
 amely — Mchinsey és társai szerint — még csak most kezdi felfogni erejét és jelent ő-
 ségét. Az individuális pénzügyi piacok folyamatosan elveszítik különálló identitásu-
 kat. Ebből következően az államok tovább már nem tudják kontrollálni saját gazda-
 ságukat, mivel a pénzügyi hatalom a globális kapitalista piacok felé tendál. Bryan és
Farrel szerint „...mivel a piac megváltozik, megteremti a lehet őségét a globális
kapcsolatok növekedésének, a nemzeti kormányok kénytelenek gyors, növekedésre
képes és magasan jövedelmez ő integrációk létrehozására. A jöv ő században ezek
 fogják alkotni a világ tényleges gazdaságát..." (Ó Tuathail 1996a).
   A posztmodernitás Z. Bauman szerint egyenl ő a totalitás hiányának megjelenésé-
 vel, a tradíciók eltörlésével, a foglalkozások, a területek eltörlésével. A
posztmodernitás a véletlenszer űség kora, amely a hiányzó totalitás felé inspirál:
„Totalitás térben: egy keretbe foglalt kompozíció, amely megengedné minden ecset-
vonásnak, hogy értelmes szándék fényében sütkérezzen. Idóbeli totalitás: az id ő
töretlen háló, amely minden szemet a helyén tart, mégpedig a megfelel ő helyen,
ahogyan az, az id ő fonalán ki van feszítve." (Bauman 1993) A posztmodern a
perspektivista nézetek id őbeli és térbeli hiányát nyújtja.
                                       Mező Ferenc :
                       Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                        Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

TÉT XII. évf. 1998   s4                                           Kitekint ő       99

  Összegezve: a modern geopolitika bizonyos és fixnek hitt részei folyamatosan
szertefoszlanak, több és komplexebb módon, mint ahogy a globális tér függni kezd a
telekommunikációs eszközökt ől, a stratégiai elképzelések azért harcolnak, hogy
lépést tartsanak a sebességgel.

                     A posztmodern geopolitikai kutatás
    A hidegháború végén a kritikai geopolitikának egy olyan ismeretelméletre volt
  szüksége, amely nemcsak a modern geopolitika pusztulásával és szétszóródásával
 foglalkozik, hanem a posztmodern geopolitika er ősen gépesített folyamatainak
  heterogenizálásával is. A már említett ismérvek röppályáját követve a posztmodern
 geopolitika három lehetséges csoportját ajánlja Ó Tuathail a jöv ő kutatásának alap-
 jaként (Ó Tuathail 1996b).
    Az első a „globális nézetek" posztmodern terméke, nevezetesen a globális tér be-
 fogása, bizonyos technológiai és informatikai rendszerek segítségével vagy kénysze-
 rével. Globális médiák jöttek létre és olyan stratégiai szövetségek, mint a Warner-
 Turner, CNBC—Microsoft, AT&T—Direct TV stb., amelyek azt ígérték, hogy
 befogják a Földet, úgy közvetítve a világ eseményeit, mint egy él ő cselekményt, de
 ezáltal szelektál is, hiszen minden nem juthat el hozzánk az információ tömege
 miatt, ennek megfelel ő en a valóság eltorzul bennünk, a világ azonos lesz egy
 absztrakcióval. A globális médiagépezetnek félelmetes hatalma van afelett, hogy
 hogyan látjuk és értjük meg a tényeket, a valóságos geográfiát a nemzetközi
 politikában. Együtt más túlgépesített rendszerekkel különböz ő zónákra osztják a
 hidegháború utáni globális területet, mint pl. „semmirekell ő államok", „bukott
 államok", „kialakuló piacterületek", barátok, ellenségek, jók, rosszak (ítéletet mond
 felettünk).
   A média „neme" úgy funkcionál, mint a hatalom videokamerás része. „Kamerában
 lenni" azt jelenti, hogy az el őkelő ségek, bíróságok kamerájában lenni, vagy mint a
nyilvános hatalom el ő tt lenni, amelynek hatalma van vádat emelni, ha nincs össz-
hang az ábrázolt világ és az elképzelt morális világ között.
   Ezen kívül kereskedelmi vállalkozások is vannak, mint pl. a „Prímoda" Oroszor-
szágból, vagy az izraeli légitársaság vállalkozása, a magán „California Core Softwa-
re Technologie" stb. Ezeknek a „satellite" társaságoknak a posztmodern geopoliti-
kája különösen érdekes. Az Orbital View m űholdak menetrendszerűen az 1997-es
év közepén kerültek pályára, és exkluzív területi megjegyzéseket jelentenek a klien-
sek számára. De ő k egy bizonyos területet, régiót képzelnek el, és ehhez senki más
nem férhet hozzá. A jöv őben az államokat arra ösztönzik majd, vásárolják fel saját
területük „elképzeléseit", hogy megel őzhessék a kémkedést.
   Az izraeli kormány már ellenezte a Szaúd-Arábiai beruházásokat (az Orbital
Science-be), ami egy megegyezést eredményezett a satellite program megvalósításá-
ról úgy, hogy az meggátolja Izrael állam negatív szemszögb ől történő ábrázolását
(ez megvalósulás alatt van).
                                    Mező Ferenc :
                    Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                     Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.


100    Kitekint ő                                                       TÉT XII. évf. 1998   s4

   A francia állam — amelynek Helios 1 szatellitje az oroszhoz és az amerikaihoz
csatlakozott 1996 elején — tisztában van azzal, hogy ilyen globális felvételnek mód-
jában áll jellemezni a nemzetet. Mindez újra meger ősíti Franciaország mitikus
nagyhatalmi identitását (régi geopolitikai álmok információkba öltöztetve). A hori-
zonton túli információk a geopolitikai hatalom új forrásaként identifikálódnak.
   Egy komplex posztmodern geopolitika egymásba fonódó terület, a média és a gé-
pesítettség megnyilvánult az USA 1996-os Irak elleni tengeri rakétatámadásában.
Nemcsak pusztán komputert használtak, hanem még egy kiegészít ő vezérlőrendszert
 is, amely a terület és a célpont folyamatos meghatározását szolgálta.
   A Clinton-kabinet attól tartott, hogy az amerikai hadsereg sérüléseinek látványa
 kedvezőtlenül fogja befolyásolni a választást. A „látvány" geopolitikáját ily módon
 a technológia, a terület és a televízió befolyásolta.
   A posztmodern geopolitika második csoportja az, amely az államvezetés intézmé-
 nyeinek és szellemi irányítóinak a hidegháború utáni globális stratégiai terület újra-
 feltérképezéséb ől adódik. A nemzeti védelem megteremtésére irányuló törekvés a
 nemzetközi tanulmányokban a veszély területi megfogalmazására irányul. Ezt a
 veszélyt a totalitárius államok, az iszlám fundamentalisták, a terroristák, a b űnözők
jelentik. A NATO arra irányuló er őfeszítése, hogy kiterjessze ezt a stratégiai és
 védelmi zónát Közép-Európára, nyilvánvalóan beilleszthet ő egy államcentrikus
 területi geopolitikai szemléletbe. A posztmodernitás jelentkezik abban is, hogy
 természetszer űleg beilleszthető számos — nem számtalan — más képbe vagy konstel-
 lációba is, külön-külön más verbális támaszték rendszerrel.
   A csempészet fenyegetései — a nukleáris fegyverek, plutónium, terroristák, drogok,
 ragályos betegségek, pénzmosások „el őnye", biológiai és kémiai társaságok stb. és a
 politikailag veszélyes olajvezetékek, alagutak — a világkereskedelmi centrumok,
 repülőterek, a nemzetközi üzleti hálózat ellen, ezek mind egy posztmodern geopoli-
 tikai védelmet jelentenek, ahol a földrajzi tényez ők képlékenyek, nem pedig szilár-
 dak.
   Jelenleg a nemzeti szuverenitás területnélkülisége, a területi integritás, a gazdaság
 transznacionalista folyamata, az ebb ől származó identitás egy fokozatosan „gyorsu-
 ló" posztmodern geopolitikai retorikát okoz. 6
    Tömören: Halford Mackinder és a hidegháború geopolitikusainak imperialista lá-
 tásmódja elavult, a „tér" új technotudományos elméletei veszik át a helyüket, és
 törekszenek tovább tágítani a világot. Ha a világ ilyen szemléletét elfogadjuk, akkor
 magától fellép egy új kultúrán belüli, és annak sokoldalú/sokréteg ű belső differen-
 ciálódásából adódó elmélet szükségszer űsége. El kell utasítani és újra kell gondolni
 a leegyszerűsítő koncepciókat (legyenek azok akár a kultúrfbldrészek, akár a civili-
 zációk). Helyettük az egyes képz ődményeken belüli érdekütközések ellentmondá-
 sosságát kell vizsgálni. Például egy átfogó iszlám kultúrtér analízisén keresztül a
 Marokkó és Afganisztán között elterül ő tér sokrétegű differenciáltsága mutatható be
 (Planhol 1993).
                                        Mező Ferenc :
                        Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                         Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

TÉT XII. évf. 1998   s4                                            Kitekint ő       101

  A felosztáshoz az alábbiak lehetnek a lényeges tételek:
  — Kultúrtér-specifikus términtákban, nyelvi kategóriákban való gondolkodás
     (p1. a Maghreb térség).
  — Egy nagytér természeti sokrét űségének és annak meghatározó befolyásának
     figyelembevétele (sivatagok, hegységek, vízzel való ellátottság).
  — Történelmi, nyelvi, etnikai differenciálódás úgy, mint vallásilag különböz ő
     részterek, a plakatív módon megrövidült nagykollektívákon belül (arab, török,
     iráni).
  — Endogén növekedés és exogén elnyomás el őtérbe emelkedése.
  — A történelmi dimenziók, a tér- és id őbeli külsődleges behatásoknak, befolyá-
     soknak a hangsúlyozása.
  — Politikai struktúrák önértelmez ő analízise (hatalom, nemzet, nemzetiségek,
     gyökerek, eredet).
  — Ökonomikus, ökologikus források szerepe a nagyterek differenciálódási is-
     mertetőjegyeként.

     A földrajz és a geopolitika között elhelyezked ő civilizációk és
                             kultúrföldrészek

  Természetesen nem véletlen, hogy Huntington elmélete, annak vitatott értelmezése
és a reflexiók a kérdésmódra, problémafelvetésre egybeesnek egy világszerte rene-
szánszát él ő geopolitikai tudomány térnyerésével. Anélkül, hogy belekezdenénk
ennek a terminusnak a problémavitájába és meghatározásába nyilvánvalóan a leg-
problematikusabb a múlt geopolitikai érvelési mintáinak és a „clash of civilizations"
összefüggéseinek az összevetése.
  A kultúrföldrész-fogalom potenciáljához tartozik, hogy tradicionálisan tagolt egy-
ségekből épülnek fel, és semmiféleképpen sem statikus-monolitikus blokkokban,
hanem sokrétű földrajzilag, történelmileg, kultúrálisan differenciált összetételként
lépnek fel. Ez éppúgy érvényes az iszlámra, vagy a nyugati világra, mint az összes
többire. Éppen mi, európaiak tudhatnánk, tudjuk kontinensünk regionális, történel-
mi, kulturális, vallási irányultságát, jellegét és erre büszkék vagyunk, s őt ezen sok-
rétűséget potenciálként értelmezzük, ez a mozaikszer űsége volt a birodalmiság
legnagyobb ellenereje. Ha valaki birodalmat akart építeni, más kontinensekre kellett
diszlokáltatni hatalmi gépezetét. Idáig elmaradt a regionális konfliktusok magyará-
zatánál a kultúrföldrészek földrajzi, történelmi, vallási, kulturális sokrét űsége (gon-
doljunk például Afganisztánra, illetve északi—déli megosztottságának a fontosságá-
ra, kulturális különbségeire, a pastu—tadzsik ellentétre). Az általánosítások alatt
mindig nehezen értelmezhet ő többszálúság búvik meg, melyek megértése nélkül az
értelmezés sánta és kifordított; de így egyszer űen felfoghatóvá válik, s ez egyben
felfogható a gondolkodás csapdáj ának is (poszt-modernitás velejárója a
paradoxonitás).7
                                     Mező Ferenc :
                     Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                      Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

102    Kitekint ő                                                        TÉT XII. évf. 1998 s 4

                                    2. ÁBRA
A kultúrkörök elhelyezkedése a Földön Ehlers (1996) szerint (módosította Mez ő F.)
               (The Geographical Location of Civilisational Spaces)




            Nyugati

            Latin-                           Sintoizmus
            Amerikai
                                             Hinduizmus
            Ortodox                                                         Kultúrkört
            Iszlám                           Buddhizmus                     szétválasztó
            Fekete                                                         Észak—Délt
                                             Konficianizmus
            Afrika                                                         elválasztó sáv

Forrás: Ehlers, E. 1996. alapján saját szerkesztés.
  Végső konklúzióként azt mondhatjuk, hogy a globalizáció, a geopolitika, a civili-
zációk és a kultúrföldrajzi összetev ők a nemzettudat, az identitás összefüggéseinek
metodikai értelmezése a másik félnek (multifélnek), a párbeszédek sokfélesége
szükséges a megértéséhez, a lehet ő legkülönfélébb szinten, legyen az vertikális vagy
horizontális megkülönböztetés. Hiszek a gondolkodás montázs jellegében, az össz-
kép megváltozásához sokszor elég egy apró elem kicserélése — ez akaratlanul bekö-
vetkezhet egy párbeszéd „folyam" esetén — ahhoz, hogy az összkép prizmája már
másképp bontsa meg világunk fényét. Talán ezért érdemes újra el ővenni már „lerá-
gott csontnak" vélt elméleteket is, mert maga a diskurzus az adott dologról fonto-
sabb lehet, mint a megalkotott vélemények tömkelege.
  A megoldást inkább a kultúrák közötti, egyetemes értékeken alapuló kommuniká-
ció gyakorlati megvalósításában kell keresnünk, elismerve és tiszteletben tartva a
kulturális különbségeket. Ha ez valóra válik, azzal a globalizáció folyamatából
eltűnik a nyugati polgári társadalom kultúrimperalizmusának a többi kultúrát rémít ő
veszélye, és érvényesülhet a különbségek közös elismerésének egyetemes gondola-
ta.
                                            Mező Ferenc :
                            Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                             Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

TÉT XII. évf. 1998        s4                                                   Kitekint ő             103

                                              Jegyzetek

   Samuel P. Huntington professzor, a Harvard Egyetem keretében m űködő „John M. Olin Institute for
   Strategic Studies" igazgatója. A „The Third Wave. Democratization in the Late Twentieth Century"
   (A harmadik hullám. Demokratizálódás a XX. század végén) cím ű könyvében (1991) rögtön a kom-
   munizmus összeomlása után összegzi a poszttotalitárius rendszerek közötti, az eltér ő civilizációs és
   történelmi adottságokból fakadó lényegi különbségeket. A Foreign Affairs 1993 nyári számában
   megjelent „The Clash of Civilisations?" cím ű tanulmánya minden bizonnyal a századvég egyik legna-
   gyobb vitáját kiváltó geopolitikai m űve. A Foreign Affairs 1996. november/decemberi számában le-
   közölt „The West Unique, not Universal" (A Nyugat nem egyetemleges) c. tanulmánya a problémafel-
   vezetés megerősítésének tekinthető.
2
   A tanulmány megírását a Pro Renovanda Cultura Hungaria Történelem-földrajz Szakalapítvány, a
   Kereskedelmi Bank Universitas Alapítvány és a Tempus Program tette lehet ővé.
3
    Ajami reflektálása Huntington kaukázusi példájára sok olyan elemet, meglátást tartalmaz, mely a
   további összefliggések feltáráshoz szükségesek. Az Azerbajdzsán és Örményország közötti háború
   szövetségi rendszere valóban nem tudható be civilizációk közötti konfliktusnak, hiszen az örmény
   keresztényeknek a legfontosabb szövetségese az ortodox oroszokon kívül a síita Irán, míg a szintén
   síita azeriek legfontosabb szövetségese a szunnita Törökország volt. Iránban a perzsa után azeriek
   élnek a legtöbben, jóval többen, mint az „anyaországban", ennek megfelel ően a teheráni kormánynak
   nem áll érdekében egy er ős ‚jóléti" Azerbajdzsán. A török—örmény ellentét alapjait történelmileg alig-
   ha kell alátámasztani. A másik oldalt pedig Irán nemzetiségi adatai reprezentálják: a lakosság 67 mil-
   lió (1996), ebből perzsa 51%, azeri 24%, a többi kurd, arab, lur, türkmén stb. Tehát a számarányokat
   szemügyre véve azt tapasztaljuk, hogy jóval több azeri él Iránban, mint a nevüket visel ő államban
   (1995-ös adatok alapján 7,5 millió, ebb ől 83% azerí), ezért szeparatizmusoktól tartanak Teheránban.
4
  A regionalizmus — mint elméleti kategória — nem más, mint egy embercsoportnak egy-egy tájegység-
   hez, mint földrajzi kerethez való köt ődése. Éger szerint Bourdieu arra a következtetésre jut, hogy sza-
   kítani kell az ökonomizmussal, mely a regionalizmusban és a nacionalizmusban csak szenvedélyt, s őt
   valami beteges dolgot lát, mert nem ismeri fel azt a kollektív hozzájárulást, ami a tágabb környezet és
   a történelmi múlt feldolgozásával a valóságot dolgozza át, így a cselekv ők hozzáadnak valamit magá-
   hoz a valóság fölépítéséhez (Éger 1997). A szimbolikus küzdelmeknek nagyon is valóságos megala-
   pozásuk és hatásuk van a (sz űkebb értelemben vett) gazdaságban. Eric Hobsbawn világít rá
   (Hobsbawn 1998), hogy a gazdaság világméret űvé válása, amitől a nacionalizmusok eltűnését vár-
   hattuk volna, szabad folyást adhatott a szimbolikus megkülönböztetés logikájának, létrehozva a —
   megengedő — feltételeit egy szinte gazdasági korlátok nélkül való szeparatizmusnak.
s
  Joyce például posztmodern Lyotardhoz, Nietzschéhez képest, mert ők a totális ellen viseltek hadat.
6
  Egyik oldalon — olyanok szerint, mint Jack Kemp és Newt Gingrich — az átmenet gyorsulása a második
  hullámú ipari kapitalizmusból a harmadik hullámú informatikai kapitalizmusba tulajdonképpen csap-
  daként fogható fel. Másik oldalon olyan állítólagos lázadók, fundamentalisták és kulturális harcosok
  vannak, mint Patrick Buchanan, Ross Perot és Pat Choate, akik harcoltak az Amerikát elárasztó ille-
  gális bevándorlás és multikulturalizmus ellen, az Amerika szuverenitását pusztító nemzetközi ügynök-
  ségek és korporációk, valamint az amerikai patriotizmus kicsapongása ellen, amelyet a radikális társa-
  dalmi kisebbség idézett el ő.
7
  Nem lehet véletlen, hogy bestseller lett a Kínával való közelg ő összecsapást leíró könyv: Richard
  Bemstein—Ross H. Munro: The Coming Conflict with China. Olvasata nyomán két konzekvenciát
  vonhatunk le: az egyik, hogy az Egyesült Államoknak mindig kell egy f ő ellenség (Líbia, Irak, Japán,
  Kína) a másik, hogy a globalizáció cseppet sem sima gazdasági folyamat, politikai következmények-
  kel kell számolnunk, hiszen a világ nagyobbik része nem fogja tétlenül nézni a Nagy Fehér Ember
  piaci uralmának a fenntartását (Almási 1997). A kulturális globalizációról most jelenleg nem akarok
  vitát nyitni, mert az igen messzire vinné e tanulmány terjedelmét.
                                     Mező Ferenc :
                     Samuel P. Huntington elmélete és a kultúrföldrajz
                      Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 91-104. p.

104     Kitekint ő                                                         TÉT XII. évf. 1998       s4

                                             Irodalom
Ajami, F. (1993) The Summoning. — Foreign Affairs. 4.2-9. o.
Almási M. (1997) Fekete lovak a világversenyben. — Népszabadság. május 3. (Hétvége melléklet) 21. o.
Bauman, Z. (1993) Modernity and Ambivalence. Cambridge.
Bernstein R.—Munro R. H. (1997) The Coming ConJlick with China. New York.
Brzezinski, Z. (1997a) A Geostrategy for Eurasia. — Foreign Affairs 5.50-65. o.
Brzezinski, Z. (1997b) The Grand Chessboard. Basic Books.
Bujalos 1. szerk. (1991) Posztmodern filozófiai írások. Debrecen, Kinizsi Nyomda.
Campbell, D. (1992) Writing Security: United States Foreign Policy an the Politics of Identity.
  Minneapolis, Uni. Press.
Ehlers, E. (1996) Kulturkreise - Kulturerdteile, Clash of civilizations. — Geographische Rundschau. 6.
  338-344. o.
Éger Gy. (1997) Regionalizmus, határok és kisebbségek Kelet-közép Európában. Nemzeti stratégia
  2020-ig. — Varga Cs.—Tibori T. (szerk.) Budapest, MTA Szociológiai Intézet. 223-242. o.
Erikson, E. H. (1975) Life History and the Historical Moment. Norton Publishers.
Harvey, D. (1989) The Condition of Postmodernity. Oxford, Blackwell.
Hobsbawn, E. (1998) A nacionalizmus kétszáz éve. Budapest, Maecenas.
Fukuyama, F. (1994) A történelem vége. Budapest, Európa Kiadó.
Fukuyama, F. (1995) Konfuzius und Marktwirtschaft. Der Konfiikt der Kultur. München.
Huntington, S. P. (1993) The Clash of Civilization. — Foreign Affairs. 3.22-49. o.
Huntington, S. P. (1998) A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest, Európa
  Kiadó.
Kissinger, H. (1996) Diplomácia. Budapest, Panem.
Kolb, A. (1962) Die Geographie und die Kulturerdteile. Hermann von Wissmann—Festschrift. Tübingen.
Krings, Th. (1992) Die Beteutung autochthonen Agrarwissens für die Ernahrungssicherung in den
  Landern Tropisch Afrikas. — Geographische Rundschau. 2.88-93. o.
Lyotard, J-F. (1984) The Postmodern Condition. Minneapolis, Uni. Press.
Mackinder, H. (1943) The round world and the winning of the peace. — Foreign Affairs. 21.595-605. o.
Molnár G. (1994) Érdekszférák zenéje. — Beszél ő. Szeptember 15.25-27. o.
Ó Tuathail, G. (1996a) The patterned mess of history and the writing of critical geopolitics. — Political
  Geography. 6-7.
Ó Tuathail, G. (1996b) Critical Geopoltics. London, Routledge.
Paech, N. (1994) Krieg! der Zivilisationen oder dritte Dekolonisation? — Blátter für deutsche und
  Internationale Politik: 3.310-321. o.
Planhol, X. de. (1993) Les Nations du Prophéte. Manuel géographique de politique musulmane. Paris.
Schlichte, K. (1994) Auf dem Weg zum chaotischen Kontinent? — Geographische Rundschau. 12.713—
  717. o.
Schmitthenner, H. (1951) Lebensráume im Kampf der Kulturen. Heidelberg.
Segesváry V. (1997) Globalizáció. — Valóság. 6.1-14. o.
Senghaas, D. (1995) Die Wirklichkeit der Kulturkümpfe. Der KonJlikt der Kulturen und der Friede in
  der Welt. J.Calliess (ed.). Rehburg. 33-35. o.
Spittler, G. (1994) Hungerkrisen im Sahel. Wie handeln die Betroffenen? — Geographische Rundschau.
  7-8.408-413. o.
Toynbee, A. J. (1971) Válogatott tanulmányok. Budapest, Gondolat.