Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.

     Tér és Társadalom                                           1997   s 4: 85-104


                                   KITEKINT Ő

         RÉGIÓK, REGIONÁLIS FOLYAMATOK A
                VILÁGGAZDASÁGBAN
               Régiók a földrajzi térben
 (Regions and Regional Development in the World Economy)
              BERNEK ÁGNES - SÜLI-ZAKAR ISTVÁN

          Globális és regionális folyamatok a világgazdaságban

   Tanulmányunk e részében arra keresünk választ, hogy a világgazdasági
 kutatásokban rendszeresen használt régió fogalom földrajzi értelemben
 elfogadható-e egyáltalán? Másképp megfogalmazva, több ország együttese
 régiónak nevezhet ő-e vagy sem? Ezen előzetes kérdésfeltevések alapját jelenti az a
 tény, hogy a földrajzban és a regionális tudományban a regionális térségi szintet az
 országhatáron belüli területekre (p1. országrészekre, gazdasági körzetekre, vagy
 kistérségekre) vonatkoztatják. Amennyiben az országhatárokat tekintjük a
 világgazdasági regionális folyamatok kiindulási alapjának, rendszerint ún.
 nagytérségi régiókról szoktunk beszélni (mint pl. kelet-közép-európai régió, a
 délkelet-ázsiai régió, vagy a nyugat-afrikai régió). A világgazdaságban e nagytérségi
 régiók igen fontos területi egységet képviselnek, hiszen a gazdasági integrációs
folyamatok századunk végére feler ősödtek. Az Európai Unió, az Észak-amerikai
 Szabadkereskedelmi Társulás (NAFTA) vagy akár a Délkelet-ázsiai Államok
 Szövetsége (ASEAN) is lényegében több, földrajzilag szomszédos állam területi
 integrációját eredményezi.
   Századunk végére nyilvánvaló, hogy a regionális integrációs folyamatok
 elválaszthatatlanok a világgazdaság egészének fejl ődésétől. Az 1960-as és az 1970-
 es évtizedekben a világgazdaságot még rendszerint úgy értelmezték, mint az egyes
 államok külső, vagy más szóval nemzetközi kapcsolatainak összességét. A
 világgazdaság e megközelítése helyén való abból a szempontból, hogy a
 világgazdaság létrejöttének egyik alapfeltétele volt az egyes nemzetgazdaságok
 kialakulása. Az is egyértelmű, hogy az államok hatékonyabb gazdasági m űködésük
 érdekében kapcsolatba léptek egymással. Azonban az 1990-es évtizedre már a
 világgazdaság legfontosabb folyamatai nem az egyes nemzetállamok szintjén
 valósulnak meg, az egyes államok közötti gazdasági tranzakciók egyre inkább
 háttérbe szorulnak a globális szint ű gazdasági folyamatokhoz képest.
   E globális gazdasági folyamatok közül az egyik legfontosabb a multinacionális
  vállalatok egyre növekv ő világgazdasági szerepe. A multinacionális vállalatok a
 teljes termelési folyamatot világméretekben valósítják meg és így nem az egyes
                       Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                 Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
86     Kitekint ő                                                    TÉT 1997 s 4

nemzetállamok, hanem a világpiac a termelés meghatározó tényez ője. A
világméretekben megvalósuló termelés a fogyasztási szokások világméret ű
hasonulásával jár együtt. A globális gazdasági rendszer irányába hat a pénz
szerepének és fontosságának korábban sohasem tapasztalt növekedése. A
pénzforgalommal foglalkozó intézmények (bankok és t őzsdék) egész világra
kiterjedő hatása napjainkra rendkívüli mértékben feler ősödött. Sőt, jelenleg már a
világ egészét átfogó pénzforgalomról beszélhetünk. A fokozódó globalitás harmadik
fontos eleme - amely egyben az előző két globális tendencia alapját is képezi - a
technológia és ezen belül is kiemelten az információs technológia napjainkban
tapasztalható viharos gyorsaságú fejlődése.
  A XXI. század küszöbén a világgazdaság fogalmának jelent ős átértékelésére van
szükség. A jelenlegi világgazdaság egy világméretű piacgazdaság kialakulása felé
halad, amelyben a termelési folyamatok és az ezzel összefügg ő forgalmazási
tevékenységek világszinten szervez ődnek. Az áruk, a szolgáltatások, a termelési
tényező k országhatároktól függetlenül áramlanak, a világméret ű piacgazdaság
legfontosabb tényez ője a világpiac.
  Napjainkban a világgazdaság meghatározó globalizációs folyamatai mellett a
regionális tendenciák is megerősödnek. Az 1990-es évtized regionalizmusa azonban
alapvető en különbözik az 1950-60-as évtizedek regionális folyamataitól. A
legfontosabb különbségek a következők (Inotai 1994):
  • Jelenleg a nemzetközi kereskedelem sokkal liberálisabb, mint az 1950-es
      évtizedben. Az integrációs megállapodások célja már nem kizárólag az egymás
      közötti kereskedelem bő vítése a vámok csökkentése révén. A kereskedelmi
      szférán túl az integrációs egyezmények a technológiák, a szolgáltatási
      tevékenységek szabad áramlására, a közös beruházások ösztönzésére is
      kiterjed.
  • A regionális integráció klasszikus elméletei szerint az integrációs folyamatok a
      közel hasonló fejlettségű államok között a leghatékonyabbak. Ezzel szemben
      napjainkban a közepes fejlettségű, kis területű országok gazdasági fejl ődésük
      zálogát valamely világgazdasági centrum-térséghez f űződő, fokozódó
      integrációs kapcsolatokban látják.
  • Az 1980-as évtizedig az Amerikai Egyesült Államok kereskedelmi politikáját a
      multilateralizmusra való törekvés jellemezte. Az 1990-es évekt ől az Európai
      Unió és a csendes-óceáni erőtér integrációs törekvéseinek meger ősödésével
      felértékelő dött az USA gazdaságpolitikájában az amerikai kontinens szerepe.
      Erre utal az is, hogy a földrész 34 országának részvételével 2005-ig - a tervek
      szerint - létre kívánják hozni az Amerikai Szabadkereskedelmi Övezetet (Free
      Trade Area of the Americas).
  Jelenleg már több mint 100 regionális integrációs megállapodást tartanak
nyilván. Az erősödő regionális tendenciáknak látszólag ellentmond, hogy e
szerző dések - egyetlen egy kivétellel - csak szabadkereskedelmi megállapodásnak
vagy preferenciális vámövezetnek tekinthetők. Vagyis az országok regionális
együttműködési törekvéseinek többsége az egymás közötti kereskedelem b ővítésén
alapul. A jövőre nézve, a szervez ődések egy része kitűzi; közös piac és gazdasági
unió létrehozását. A regionális integrációs megállapodások legnagyobb részében
azonban a tényleges gazdasági együttm űködés megteremtése még a távlati célok
                              Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                       Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                        Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
TÉT 1997   s4                                                    Kitekint ő      87

között sem szerepel. S őt, ezeknek a regionális integrációs megállapodásoknak is
kevesebb, mint harmada működik valójában. Az egyetlen egy kivétel a fejlett
európai országok tényleges integrációs tömörülése, az Európai Unió.
  Lorenz D. (1989, 1991, 1992) tanulmányaiban különbséget tesz a regionalizáció
(regionalisation) és a regionalizmus (regionalism) folyamata között. A
regionalizmus folyamatának hátterében viszonylag tartósan érvényesül ő földrajzi,
kulturális és gazdasági tényez ők összefüggő rendszere áll. Eredményeként egyes
államok közötti gazdasági és társadalmi kapcsolatok olyan mértékben er ősödhetnek
fel, hogy ezen államok összessége világgazdasági szempontból közel egységes
gazdasági területnek tekinthet ő. Véleményünk szerint a hangsúly a világgazdasági
szempontból értelmezett egység alatt van; vagyis ez nem azt jelenti, hogy az egyes
államok ténylegesen hasonlóak egymáshoz.
  Az előbbivel szemben a regionalizáció intézményi szinten irányított és
szabályozott politikai folyamat. A földrajzilag egymáshoz többnyire közel lév ő
államok kormányai olyan gazdaságpolitikát dolgoznak ki és támogatnak, amelyek
révén elérhető, hogy ezen országok összessége kedvez őbb világpiaci pozíciót érjen
el.
  Jelenleg a magyar szóhasználat nem tesz különbséget e két folyamat között, s őt a
külföldi szakirodalom (Bhagwati 1990) többnyire a regionalizmus fogalmát
használja, és mint a globális világgazdasági folyamatok - globalizmus - ellenpárját
tünteti fel. Ugyanakkor egyértelmű, hogy e két folyamat kapcsolatban áll egymással;
egyfelől a regionalizmus "természetes" folyamatát a regionalizáció "intézményi"
szintű szabályozása el ősegítheti; másfel ől a politikai szabályozás szükségessége
csak akkor lép fel, ha a regionális folyamatok bizonyos szintet elértek és egyes
területeken az országok egymás közötti kapcsolatai már korábban is er ősek voltak.
  Itt kívánunk utalni rá, hogy Lorenz megfogalmazása a regionalizáció és a
regionalizmus folyamatait illet ően még erősen vitatott. Néhol csak a regionalizmust
tekintik tényleges regionális folyamatnak, s regionalizáció alatt a tér felosztását
értik, pl. az egyes államok kereskedelmi blokkokba történ ő besorolását. (Johnston
RJ. 1994) Nemes Nagy J. (1997) a regionalizálódást folyamatnak, a regionalizmust
eszmerendszernek tekinti, hasonlóan a globalizáció, globalizmus meghatározásához.
  A földrajztudomány szempontjából a lényegi problémát a regionális
folyamatoknak kizárólag a regionális gazdasági szervezetek alapján történ ő
értelmezésében látjuk. Ahogy Lorenz (1991) is utal rá, az ilyen jellegű megközelítés
során a tér szerepének, szervez ődésének problematikája teljesen háttérbe szorul.
Azonban el kell ismernünk, hogy a regionalizáció, regionalizmus földrajzi
kutatásának - kiemelten empirikus jelleg ű kutatásának - terén nem lehetséges az
elvonatkoztatás a regionális intézményi szervezetekt ől. Ugyanis a nemzetközi
szervezetek által kiadott statisztikai források a régiót alkotó államok egymás közötti
kereskedelmének kutatását teszik lehet ővé. A regionális kereskedelem alakulásában
nyilvánvalóan visszatükröződnek a regionális szint ű kereskedelem szabályozások
eredményei.
  Bár a regionális integrációk kutatása fel ől az egyik lényegi módszertani kérdés
éppen az, hogy az egyes integrációk sikeressége mennyire mérhet ő kizárólag oly
módon, hogy a tagországok összes kivitelén és behozatalán belül az intra- és az
extraregionális kereskedelem mekkora relatív jelent őséggel bír. (Inotai 1980, 1981)
                        Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                 Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                  Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
88     Kitekint ő                                                       TÉT 1997   s4
 Amelung (1990) a csendes-óceáni térséget alkotó államok egymás közötti, bilaterális
 kereskedelmi kapcsolataira vonatkozóan hierarchikus cluster-analízist végzett,
 megkísérelve a régió lehatárolását. Értelmezése szerint a régió fogalma: adott
földrajzi területen lév ő, egymással szoros gazdasági együttm űködésben álló
 országok összessége, intézményesített integrációs szervez ődések nélkül. Két fő
 régió-típust különít el: a formális és a funkcionális régiót. A formális régió esetében
 az államok gazdasági együttm űködése alacsony szinten áll, vagyis az interregionális
 kapcsolatok nagysága jelent ő sen meghaladja az intraregionálisét. Míg
 funkcionálisnak tekinthet ő egy régió akkor, ha az országok külkereskedelmén belül
 a régión belüli kapcsolatok a meghatározó jelent őségűek. Földrajzi szempontból
külön figyelmet érdemel, hogy az ázsiai-pacifikus régió térbeli fejl ődését Christaller
 és Lösch által kidolgozott elméleti jelleg ű térszervező déssel hozza összefüggésbe:
nevezetesen a központi hely (vagyis a centrum) és a vonzáskörzet (vagyis a
periféria) kapcsolatrendszerének fejl ődésével.
   A világgazdasági értelemben vett, ún. nagytérségi régiók fejl ődését, vagyis a
regionalizmus folyamatát az alábbi tényez ők segítik elő:
   • Földrajzi közelség, földrajzi kontinuitás. A földrajzi közelség a szállítási
       költségeket csökkenti és elméletileg el ősegíti a kereskedelmi forgalom
       növekedését. (Linnemann 1966)
   • Gazdasági fejlettség magasabb és közel hasonló szintje. De viszonylag eltérő
       gazdasági fejlettség esetén, a regionális indukció (Inotai 1981, a regionális
       indukció létének empirikus igazolása: McCarthy F.D., Taylor L., Talati C.
       1987) - vagyis egy elmaradott gazdasági struktúra számára a környez ő
       fejlettebb országok gazdasági húzóhatása - csökkentheti a régió gazdasági
       differenciáltságát. Az el őbbiek alapján a kedvező földrajzi helyzet fogalma egy
       magasabb fejlettség ű, dinamikusan növekvő régióban való elhelyezkedéssel is
       azonosítható.
   • Történelmi kapcsolatok és hasonló társadalmi, kulturális háttér.
   • Intézményi szabályozás megteremtésének lehet ősége és a kés őbbiekben
       mű ködésének hatékonysága.
   Mindez összefüggésben áll Lösch (1938) és Isard (1960) azon elméleteivel,
amelyek a régió fejlődési fokozataival foglalkoznak:
   • A gazdasági fejlettség alacsony fokán Lösch megfogalmazásában az adott
      régiók nem is tekinthető k még valóságos gazdasági értelemben vett
      régióknak, csak piaci területeknek ("simple market areas"). Isard az izolált
      régió ("isolated region") fogalmában viszont arra utal, hogy a régió a világ
      többi részével nem folytat kereskedelmet.
  • A gazdasági fejlődés el őrehaladásával Lösch szerint a régió átmeneti
      állapotban van, piaci területek hálózataként ("nets of simple market areas")
      értelmezhet ő. Isard kutatásaiban a régiót ezen fejl ődési állapotában a
      növekvő régió ("growing region") fogalmával illeti.
  • A gazdasági fejl ődés magasabb szintjén a hálózat fogalma kerül el őtérbe a
      régió legmagasabb fejl ő dési fokozatának meghatározásakor. Lösch
      értelmezésében ez megfelel a piaci területek hálózataiból képz ődő
      rendszernek ("systems of nets"), a tulajdonképpeni régiónak. Isard a régiók
      közötti hálózat kifejezését használja "interregional network".
                             Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                      Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                       Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
TÉT 1997   s4                                                   Kitekint ő      89

           Nemzetközi kereskedelem - regionális kereskedelem
  A nemzetközi kereskedelem alakulása els ő dlegesen azzal áll összefüggésben,
hogy a nemzetközi kereskedelem mennyiben tekinthet ő az szabad kereskedelemnek
és/vagy mennyiben érvényesülnek a külkereskedelmi protekcionizmus különböző
formái. Szabad-kereskedelemr ő l akkor beszélünk, ha a nemzetek közötti
kereskedelem a természeti és társadalmi er őforrások különböző ségén alapuló
nemzetközi munkamegosztás és az ezzel szoros összefüggésben álló komparatív
előnyök elve szerint bonyolódik le. A világgazdaságban a szabadkereskedelem
tiszta elméleti formájában sohasem valósult, illetve valósul meg. A
szabadkereskedelem és a protekcionizmus mindig is egymás mellett létezett, illetve
létezik. A protekcionista gazdaságpolitika a hazai termel őket védi a külföldről
származó import árucikkek versenyét ő l. Minél több ország alkalmazza a
protekcionista gazdaság-politikát, annál inkább elt űnik a nemzetközi kereskedelem
gazdasági hatékonyságot növel ő szerepe. A nemzetközi szakért ők többségének
véleménye szerint a nemzetközi kereskedelem sokkal nagyobb mértékben
növekedhetne, ha az államok felhagynának a protekcionista gazdaságpolitikával.
   A nemzetközi szinten zajló integrálódási folyamatok első fokozatai lényegében
mind a protekcionista kereskedelempolitikához kapcsolódnak. Ez teljesen érthet ő,
ha arra gondolunk, hogy egy tényleges gazdasági-politikai integráció létrejötte csak
hosszú évek, évtizedek alatt lehetséges. Az el őzetes kapcsolatfelvételnek nyilván
 legegyszerűbb és gazdaságilag is legindokoltabb formája az illet ő országok egymás
közötti kereskedelmének bővítése. Így a regionális kereskedelemnek, vagyis az
 integráción belüli kereskedelemnek igen nagy jelent ősége van. Rendszerint egy
 gazdasági integráció sikerességét azon mutató alapján ítélik meg, hogy a
 tagországok kereskedelmi kapcsolataik mekkora részét bonyolítják le az integráción
 belül. Az integráción belüli kereskedelmet intraregionális kereskedelemnek is
 nevezik.
   Az 1. táblázat a világ nagytérségeinek kereskedelmi áramlását szemlélteti. A
 Világkereskedelmi Szervezet (WTO) által kiadott statisztikai forrásokban
 intraregionális kereskedelemnek az egyes nagytérségeken belüli, míg interregionális
 kereskedelemnek az ezeken kívüli kereskedelmi folyamatokat tekintik.
  • A fejlett centrum-térséget magában foglaló nagytérségi régiók esetében -
    Észak-Amerika, Nyugat-Európa és Ázsia - az intraregionális kereskedelem a
    legfontosabb külgazdasági irány. Ugyanis a régión belüli kapcsolatok a
    világgazdaság fejlettségi színvonalának felelnek meg, s egyben biztosítják a
    világpiachoz való felzárkózást is.
  • A kolonialista, illetve a történelmi hagyományokra épül ő kereskedelmi blokkok
    léte igazolható. Latin-Amerika legfontosabb exportpiacai az észak-amerikai
    országok. A közép- és a kelet-európai országok és a FÁK tagállamai összes
    exportjuknak közel 60%-át Nyugat-Európába szállítják. Ugyanez a mutató
    Afrika esetében több mint 50%. Az utóbbi években Japán és az újonnan
    iparosodó, fejlődő országok kereskedelmi területüket jelent ősen bővítették,
    erre utal az is, hogy a közel-keleti régió k őolajának legfontosabb felvev ő piaca
    már az ázsiai térség.
                           Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                    Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                     Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
90     Kitekint ő                                                        TÉT 1997 1 4

                                   1. TÁBLÁZAT
Az intra- és interregionális kereskedelem százalékos aránya az egyes régiók Összes
                                 exportjából (1996)
   (Proportion of Intra- and Interregional Trade in the Total Export of Macro-
                                  regions, 1996, %)
           Észak-  Latin- Nyugat- K-Európa+ Afrika Közel-               Ázsia   Világ
          Amerika Amerika Európa    FÁK            Kelet
Észak-      36,0    13,7   18,6       1,0      1,4  2,6                  26,7   100,0
Amerika
Latin-    50,2       21,2     15,5             0,9       1,3      1,2    9,7    100,0
Amerika
Nyugat-    7,6       2,4      68,3             4,9       2,7      2,6    11,5   100,0
Európa
Kelet-     4,9       2,5      56,9             18,7       1,5     2,7    12,8   100,0
Európa+
FÁK
Afrika     15,4      2,8      52,1             1,1       9,2      1,6    17,8    100,0
Közel-     11,1      2,1      21,3             0,8       3,5      7,4    53,8   100,0
Kelet
Ázsia     23,1       2,3       16,2            1,1       1,5      2,6    53,2   100,0
Világ      18,4      5,1      42,1             3,3       2,2      2,7    26,2   100,0
Forrás: WTO - World Trade 1997. Vol. II.
  A továbbiakban a regionális kereskedelem elméleti kérdéseivel foglalkozunk és
ezt az egyes államok külkereskedelmének relációs szerkezete fel ől közelítjük meg.
Kiemelten két szempontot vizsgálunk: egyrészt a gazdasági fejlettség különböz ő
szintjein hogyan változik meg a külkereskedelem relációs szerkezete és ezen belül is
a regionális kereskedelem jelent ősége, másrészt a külkereskedelem
térszervez ődésére milyen hatással van a földrajzi helyzet befolyásoló szerepe.
  Századunk végén az országok fejl ődésének kulcskérdésévé vált a világgazdasági
viszonyokhoz való alkalmazkodás. Az eddigi világgazdasági kutatások teljes
egészében alátámasztották, hogy tényleges gazdasági fejl ődés csak a
világgazdaságba, s így a világkereskedelembe való fokozódó integrációval
valósítható meg. Így valamely ország számára az a külkereskedelmi irány a
leghatékonyabb, amely egyben a világgazdasághoz való felzárkózásra is lehet őséget
kínál. Vagyis a külgazdasági kapcsolatokban azok az országok kerülnek el őtérbe,
amelyek általános gazdasági fejlettségi szintje megfelel a világgazdaság fejlettségi
színvonalának, vagy azt meghaladja.
  A nemzetközi kereskedelem relációs szerkezetére vonatkozó empirikus
vizsgálatunk alapján a következ ő három szakaszból álló, nem-lineáris modellel
vázolható fel a gazdasági fejl ődés és a külkereskedelem térszervez ődésének
alakulása (Bernek 1992, 1994).
  • A gazdasági fejlettség alacsonyabb fokán főként önellátó gazdasági formák
       léteznek, a külkereskedelem volumene és nemzetgazdasági szerepe rendkívül
       csekély. A gazdasági szerkezet lényegi vonásaiból (f őként élelmiszertermelő
       mezőgazdaság és kézműipar), valamint a technikai feltételekb ől következően a
       külkereskedelem nagyrészt a szomszédos országokkal bonyolódik le. Ez a
                              Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                       Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                        Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
TÉT 1997   s4                                                    Kitekint ő      91

     jelenlegi      világgazdaság       fogalomrendszerében       ugyan      regionális
     kereskedelemnek min ő sülne, de valójában nem más, mint bilaterális
      kereskedelmi kapcsolat.
  • A gazdasági fejlettség közepes szintjén a külkereskedelem abszolút és relatív
      értelemben vett nagysága jelent ősen fokozódik. A nemzetközi kereskedelem
      Heckscher-Ohlin féle megközelítéséb ől kiindulva (Ohlin 1981): a nemzetközi
      kereskedelem els ősorban a tényezőellátottság, illetve az er őforrásokkal való
      ellátottság különbségei alapján szervez ődik. Az erőforrások körébe egyaránt
      sorolhatók, természeti és humán tényez ők is. Az egyes országok
      külkereskedelme szempontjából mindez azt jelenti, hogy kereskedelmi
      kapcsolataik els ősorban globális és nem regionális szinten szervez ődnek.
  • A gazdasági fejl ődés magasabb fokán a nemzetközi kereskedelem
      szervező désének alapja a gyáriparon és a szolgáltatási szférán belüli méretek
      és termelési különbségek. A külkereskedelmi irány megválasztásában a
      gazdasági fejlettség hasonló szintje kerül el őtérbe (Linder 1961). Az iparágon
      belüli kereskedelem fontossága növekszik. A régión belüli kapcsolatok
      volumene és relatív jelent ő sége fokozódik. De az ekkor kialakuló regionális
      kereskedelmi kapcsolatok a globális világgazdasági szerepkör regionális
      leképeződésének felelnek meg.
  E modellhez kapcsolódóan, a fejlődő országokra vonatkozó kutatási
eredményeink elméleti konzekvenciái a következ ők:
  • A gyarmatosítási folyamat eredményeként a fejl ődő országok gazdasági
      struktúrája duális jellegűvé válik, s ezen a t őkés, "modern", a közvetlenül
      világpiacra termel ő szektor és a prekapitalista, "tradicionális", önfenntartásra
      termelő szektor egymásmellettiségét értjük. E dualista gazdasági szerkezet a
      külkereskedelem irányultságának alakulásában is megnyilvánul. A világpiaccal
      való kapcsolatot majdnem kizárólag a gyarmattartó országgal folytatott
      kereskedelem jelentette; míg szinte változatlan formában maradt fenn a
      tradicionális szektorhoz kapcsolódó, els ősorban a környez ő országok felé
      irányuló hagyományos kereskedelem. Ebb ől következően a periférián belüli
      kapcsolatok kizárólag a régión belül bonyolódtak le. Nyilván a gyarmatosító
       országok által képviselt világpiac és az adott periférián belüli hosszú
      történelmi múltra visszatekint ő regionális piacok térben nem kapcsolódtak
       egymáshoz, s feltehet ően egymástól teljesen függetlenül léteztek.
   • A XX. sz. közepétől formálódó egységes világgazdaság feltételrendszerei
       között, a politikailag függetlenné vált fejl ődi országok számára kizárólag a
       világgazdasági folyamatokhoz való felzárkózás biztosíthatja a tényleges
       gazdasági fejlő dést. A fejlett ipari országok - különösen a volt gyarmattartó
       országok - külkereskedelmen belüli dominanciájának fennmaradása ezzel
       magyarázható.
   • Korunk világgazdaságának globális folyamatai arra utalnak, hogy a gazdasági
       fejlődés előrehaladásával - feltehet ően egy adott gazdasági szinthez és
       gazdasági szerkezethez kapcsolhatóan - fokozódik a periférián belüli,
       elsődlegesen az intraregionális jellegű kereskedelem.
                           Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                    Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                     Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
92     Kitekint ő                                                       TÉT 1997    s4

  •   A magasabb gazdasági fejlettség ű régióban való elhelyezkedés lehet őséget
      kínál az elmaradottabb, a világgazdasághoz még csak kevésbé kapcsolódó
      országok számára is a gyorsabb ütem ű növekedésre és gazdasági fejl ődésre.
   • A globális világgazdasági hatás régión belüli kapcsolatok feletti dominanciáját
      véleményünk szerint alátámaszthatja az is, hogy a regionalitás szerepe
      feltételezhetően az importban nagyobb, mint az exportban. Egy adott ország
      világkereskedelmi szerepét az export szabja meg. Ezzel szemben a gazdasági
      fejlődés fenntartásához (s ezen belül is az exportra termel ő ágazatok termelési
      feltételeinek megteremtéséhez) elengedhetetlen árucikkek - nevezetesen az
      élelmiszerek és a ültőanyagok - beszerzése regionális szintre helyez ődhet át.
      Ezt indokolhatja a világpiaci árak gyakori változása, vagy a világgazdasági-
      világpolitikai folyamatok által bekövetkezhet ő vásárlási problémák; általában
       véve függetlenedési tendencia a világpiactól az alap-árucikkek
       vonatkozásában.
   • A gazdasági fejlettség magasabb szintjén, a hagyományos regionális
       kapcsolatoktól eltérően, az adott ország nem els ősorban a vele szomszédos
       országokkal kereskedik, s az intraregionális kereskedelem térben sokkal
       diverzifikáltabbá válik. A korábbi gazdasági fejlettségi szakasz er őforrások
       különbözőségére alapozódó régión belüli kereskedelmét felváltja az "intra-
       industry" vagyis az "iparágon-belüli" - közel az egész régiót átfogó -
       kapcsolatrendszer.
   A földrajzi helyzet és a külkereskedelem térszervez ődése közötti kapcsolat a
gazdasági fejlettség különböz ő szintjein átértékel ődik. A gazdasági fejl ődés
 alacsonyabb fokán a földrajzi helyzet abszolút értelemben vett megközelítése az
 elsődleges. A nem kielégít ő infrastrukturális feltételek mellett, a földrajzi közelség,
 a közös határ, a kereskedelmet el ősegítő kedvező természetes útvonalak a
 külkereskedelem irányának megválasztásában dönt őek lehetnek. S talán még
 fokozottabb mértékben igaz ez a zárt ("land-locked") helyzet ű országokra
 vonatkoztatva. Az ilyen helyzet ű fejlődő államok külkereskedelmének térbeli
 koncentrációs foka magasabb, mint a közel hasonló gazdasági fejlettség ű
 tengerparttal rendelkez ő fejlődő országoké.
   A gazdasági fejlődés előrehaladásával a földrajzi tényez ők jelentősége csökken, s
 így a korábban er ősen koncentrált kereskedelem a világgazdaság mind nagyobb
 részére kiterjed. Véleményünk szerint magasabb gazdasági fejlettségi szinten a
földrajzi helyzet relatív értelmezése lép el őtérbe, ennek két tényez őjét vizsgáltuk:
 valamely világgazdasági erőtérhez való tartozást - vagyis fejlett ipari centrumhoz
 vagy centrumokhoz való közelséget - és egy adott régióban való elhelyezkedést.
   A valamely világgazdasági erőtérhez való tartozás tényét és ennek hatását a
 három kiemelt centrum-térséget - az Egyesült Államok, az EU és Japán - illet ően
 elemeztük. Az USA szerepe els ősorban a latin-amerikai régió azon országaiban
 fokozódott, amelyek földrajzilag is közel helyezkednek el. Általános érvény ű
 tendencia, hogy az EU jelentősége visszaesett a fejl ődő országok
 külkereskedelmében, így az afrikai és a közel-keleti országok esetében is. Japán
 gazdasági er őterének sajátosságára utal, hogy az ázsiai országok Japántól való
 függése nem értelmezhető csupán a külkereskedelmi kapcsolatok alapján.
                             Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                      Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                       Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.

TÉT 1997   s4                                                   Kitekint ő      93

  Az adott régióban való elhelyezkedés kapcsolatban áll az el őbbi tényezővel. A
regionális indukció tényére utal, hogy a világgazdaság legdinamikusabban fejl ődő
térsége, az ázsiai régió esetében, mind az export, mind az import legfontosabb
irányává az intraregionális kapcsolatok váltak. A regionális kereskedelem
vonatkozásában ugyan lényegi tendenciák megállapíthatóak, de világgazdasági
értelemben a regionális folyamatok és az ún. nagytérségi régiók csak relatív
vonatkozásban határozhatóak meg.

      A regionális folyamatok átértékel ődő szerepe a jövő század
                          világgazdaságában

  Napjaink világgazdaságában a globalitás szerepe egyre meghatározóbb. A
közgazdaságtudomány általános felfogása szerint e globalizálódó világban a
földrajzi helyzetnek immár lényeges szerepe nincs, s őt egyesek már a
"R51drajztudomány végét" jósolják. A világgazdasági folyamatok elméleti és
empirikus vizsgálata alapján azonban igazolható, hogy a földrajzi helyzet
befolyásoló szerepe a globális világpiac id ő szakában is érvényesül, de jelent ősen
átértékelődik. Kutatásaink alapján az "új földrajztudomány" legfontosabb elemei a
világgazdaság térbeli szerveződésének kutatását illetően a következők:
  • A földrajzi helyzet relatív értelmezése az els ődleges. De e relativitás már nem
      az egyes centrumokhoz való közelséget, hanem az adott földrajzi helyek
      elérhetőségét jelenti. Mivel a tényleges tér egyre inkább "virtuális" térré
      alakul, így az elérhető ség e "virtuális" térben való kapcsolatteremt ő
      lehetőségeket jelenti.
  • A globális világpiac id ő szakában a "földrajzi helyek hálózata" mellett a
       "térbeli áramlások hálózata" is létezik, sőt egyre fontosabb szerephez jut.
  • A jelenlegi világgazdaság els ő dleges elemzési egységei már nem kizárólag az
      országok, hanem a világvárosok és a nagyvárosok rendszere. A nemzetek
      feletti gazdasági integrációs folyamatok mellett egyre fontosabb szerephez
      jutnak a szubnacionális szinten szervez ődő tényleges regionális folyamatok.
      Feltételezhető, hogy a jöv ő század világgazdasága egyrészt a globális
      szerepkört betölt ő világvárosok, másrészt a tényleges területi egységek, vagyis
       a régiók szintjén fog térben szervez ődni.

                Régiók, regionális folyamatok Magyarországon

A régió: magasan szervezett térstruktúra
   Magyarország regionális vizsgálata során 7 térszerkezeti szint elkülönítésére
 látnak lehetőséget. Ezek a következ ők;
   1. országos
   2. regionális (teljes értékű regionális szint)
   3. nagytérségi (részleges regionális szint)
   4. kistérségi (városkörnyéki szint)
   5. települési
   6. lakókörzeti
   7. háztartási
                            Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                     Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                      Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
94      Kitekint ő                                                                TÉT 1997     s4

  A továbbiakban a kettes, a hármas és a négyes térszerkezeti szintek regionális
kérdéseire térünk ki, hiszen ezek segítségével értelmezhet ő mindenekelőtt a régió.
  A regionális térstruktúra alapja a településhálózat, mely sajátos földrajzi
rendszerként m űködik. A hálózat csomópontjaiban alakulnak ki a városok, a
földrajzi erőtér különböző hierarchia szinten álló központjai. A városok
"rangfokozatát" a környékükkel kialakított kapcsolataik min ősége, nagysága és
intenzitása határozza meg. A településhálózat, mint sajátos térstruktúra, egy
működő rendszer, melynek központjai időről-időre átértékelődnek. Megváltozhat a
városok funkciója és jelentőségük is, s a fejl ődéssel-visszaeséssel párhuzamosan
átalakul az adott térség vonzáskörzet-rendszere is. A változásokat sokféle tényez ő
válthatja ki, például hosszantartó természeti-társadalmi-gazdasági folyamatok, vagy
rövid lefolyású események, de el őidézhetik a változásokat külső és kényszerű
beavatkozások is.
  A regionális szerveződés meghatározó elemei a központ (centrum) és a vele
szimbiózisban élő, de tőle függő helyzetben lévő környezete (periféria). A centrum-
periféria fogalompárnak egyébként legalább három, egymással összekapcsolódó, de
egymástól el is különülő jelentéstartalmat (helyzeti, gazdasági és hatalmi-politikai
viszony) különböztethetünk meg (Nemes Nagy 1996).
   Magyarország sajátosan olyan térség, amely - különösen külföldr ől nézve
                                 értelmezhető. Ez a helyzet Budapest kiemelked őv-egytlnozásköreténis
térszerkezeti szerepével, másrészt - s hozzá viszonyítva - a regionális központok
fejletlenségével magyarázható. A múlt század végén is léteztek - s nem csak az
elcsatolt országrészeken - régióközpontok. Ezek a városok - Szeged, Debrecen és
Pécs - az elmúlt. 70 évben is megőrizték térszerkezeti szerepüket (Debrecen
esetében némileg csökkent a vonzáskörzet). Az ideológiai szempontok miatt is
erősített Győr és Miskolc a mai napig sem képesek regionális szerepköröket illetően
Pozsony, illetve Kassa hiányát pótolni (1. ábra).
   A regionális központok székhelyei a klasszikusan regionális irányítási
szisztémával működő MÁV-nak, postának, vízügynek, a természetvédelemnek, a
vidéki egészségügyi ellátásnak, a tudományos kutatásnak és fels őoktatásnak.
   Az elmúlt négy évtized kedvezett a régióközponti szerepkörre aspiráló
megyeszékhelyek térszerkezeti meger ősödésének. Politikai-, gazdasági- és elosztási
 szerepüknél fogva a megyeszékhelyek - alapvet ően környezetük (megyéjük) kárára -
 "gyarapodhattak" (2. táblázat). Azonban még a legeredményesebbek - Nyíregyháza,
 Kecskemét, Székesfehérvár - sem lettek valójában regionális centrumok.
Véleményem szerint nagytérségi központoknak lehet csak őket tekinteni, ennek
 ellenére több - esetleg saját megyéjükön is kívül fekv ő - kistérséget
 (városkörnyéket) integrálhatnak (2. ábra).
   A felsőfokú központok elvi vonzáskörzetei az elmúlt évtizedekben jelent ős
 mértékben "idomultak" a megyehatárokhoz (2. ábra). Nyíregyháza elvi er őtere
például ma már jelentős mértékben kitölti Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, a DK-i
térségekben gyorsan "szorítja vissza" Debrecent. A Tiszántúl déli részén
 Békéscsaba er őtere "nyomul előre", elsősorban Szeged rovására. Szekszárd és
 Tatabánya - s némileg még Eger - az elmúlt évtizedekben sem voltak képesek
jelentősen növelni vonzáskörzeteiket. Budapest körzetében - a f őváros "zavaró"
 hatása miatt - a fels őfokú központok erőterei jelentősen deformálódtak (Salgótarján,
 Székesfehérvár, stb.,).
                                       Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                                Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                                 Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.

    TÉT 1997     s4                                                              Kitekint ő            95


                            1. ÁBRA
           A regionális központok elvi vonzáskörzetei
     Theoretical boundaries of macro-regions in Hungary




             's)         GYŐR                   rr       ti(                            1.7..)51
                   r„
                                                t, BUDAPEST                      DEBRECEN
                                           .o




                                    sit                        JSZEGED
                        ti
                     i PÉCS
                         ~




Forrás:Pálné K. 1. 1994.
                                                       2. ÁBRA
                            A fels őfokú k őzpontok elvi vonzáskörzetei (1995)
                   Boundaries of attraction zones of cities os regional importance (1995)




        Jelmagyarázat:   1=A felsőfokú központok erőtereinek határa; 2=A „küls ő" (nagyvárosi településgy űn5
        erőterének határa Budapest irányában; 3=A „küls ő" (felsőfokú központokból felépül ő) településgyűrű ;
        4--A „belső" (kisvárosi) településgyünk 5—Fels őfokú központok; 6=A „külső" településgyiinl városai;
        7.A „belső" településgyőrü városai.

Forrás:Nagy E. — Nagy G. 1995; Süli-takar I. 1995.
                           Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                    Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                     Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
96     Kitekint ő                                                            TÉT 1997   s4

                                   2. TÁBLÁZAT
            A pozitív faktorértékű központok sorrendje Magyarországon
                 (Rank of Urban Centres of Regional Importance)
                         (Results of Factorial Analysis 0)
                                     Összeg       Viszonyítás     Megye-          Megyei
                                                                  székhely      jogú város
 1.     Budapest                     39,01           72,24           +               +
 2.     Miskolc                       5,11            9,46           +               +
 3.     Debrecen                      5,02            9,30           +               +
 4.     Szeged                        4,50            8,34           +               +
 5.     Pécs                          4,14            7,67           +
 6.     Győr                          3,47            6,43           +              +
 7.     Székesfehérvár                 2,85           5,28           +              +
 8.     Nyíregyháza                   2,48            4,59           +              +
 9.     Szombathely                   2,29            4,24           +              +
 10.    Szolnok                       2,25             4,17                         +
 11.    Kecskemét                     2,06            3,81             +            +
 12.    Eger                          1,77            3,28             +            +
 13.    Zalaegerszeg                  1,71            3,17             +
 14.    Tatabánya                     1,61            2,98             +            +
 15.    Kaposvár                      1,60            2,96             +            +
 16.    Békéscsaba                    1,56            2,89             +            +
 17.    Veszprém                      1,44            2,67             +            +
 18.    Sopron                        1,41            2,61                          +
 19.    Szekszárd                     1,30            2,41             +
 20.    Salgótarján                   1,24            2,30             +
 21.    Dunaújváros                   1,11            2,06                          +
 22.    Baja                          1,07            1,98
 23.    Gyöngyös                      0,93             1,72
 24.    Hódmezővásárhely              0,86            1,59                          +
 25.    Ozd                           0,81             1,50
 26.    Orosháza                      0,76             1,41
 27.    Mosonmagyaróvár               0,74             1,37
 28.    Siófok                        0,65             1,20
 29.    Szentes                       0,63             1,17            •
 30.    Kiskunhalas                   0,54             1,00

   Az országban 220-250 kistérség alakult ki, s központjuk jelent ős részben nem is
 városi jogállású település, hanem gyakran község, úgynevezett hiánycentrum, vagy
falusi kulcstelepülés (p1. Tiszacsege, Komádi). Mindenesetre a kis- és
 középvárosok, valamint a hozzájuk szervez ődő kistérségek jelentik a
 régióközpontok perifériáit. A kitörési lehet őségeket keresve éppen ezért a
 közeljövőben fontos feladat lesz a kistérségi integrációs törekvések támogatása is
 (G. Fekete É. 1993). Ma még a települések dönt ően a saját érdekeik
 megfogalms7ásáig jutottak el, ám a jövőben az együvé tartozó
 településcsoportoknak, megyéknek és régióknak a közös érdekek és célok
                             Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                      Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                       Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.

TÉT 1997   s4                                                   Kitekint ő      97

felismeréséig is el kell jutni, s ezek megvalósítását is fontos területfejlesztési
feladatként kell elismerniük (Süli-Zakar-Pfeil 1993).
  1949-50 után a hazai terület- és településfejlesztési gyakorlatban olyan változások
következtek be, melyek a megyék, s ezen keresztül a megyeszékhelyek szerepét és
súlyát erősítették a regionális központokkal szemben (Vági 1982, Tóth 1988). A
valósan ható (politikai) mechanizmusok hatásosan védték ki az ismételten
hangoztatott, de a gyakorlatban igen kevés szerepet játszó "ellenpólus"-
elképzeléseket (Enyedi 1984, 1994).
  A tervutasításos gazdaság megsz űnésével, s a piacgazdaság kiépülésével a
politikai "sallangoktól" meg fog szabadulni az ország társadalmi-gazdasági-
térszerkezeti felépítése. Ez több helyen —mint sokfelé a polgári világban - a
közigazgatás és a társadalmi-gazdasági régiószerveződés (regionalizmus)
határozott elkülönülését vonja maga után. Elképzelhető, hogy Tatabánya és
Salgótarján például nagytérségi központok maradnak, de a megyei székhelyek
esetleg újra Esztergom, illetve Balassagyarmat lesz. Tehát a gazdasági hatalomtól
"megtisztított" megyei közigazgatás a forgalmas, zajos regionális központokból a
csendes, virágos kertvárosias kis- és középvárosokba költözik majd át. Kelet-
Magyarországon ez legszemléletesebben Gyula és Békéscsaba közös érdeken
alapuló funkciómegosztásában megnyilvánulhatna meg: Gyula lehetne újra Békés
megye székhelye, Békéscsaba pedig a vidék nagytérségi gazdasági-társadalmi
központja. A két város közigazgatási, illetve regionális térszerkezeti szerepe
természetszerűleg nem jelent majd teljes területi egybeesést. Szükség lenne tehát a
közigazgatás és az egyéb térfunkciók szétválasztására. Ezt a szétválasztást
természetesen csak fokozatosan, s viszonylag hosszú id ő alatt lehet elérni. Ma még
például a területfejlesztés elsődlegesen, s mindenekel őtt politikai kérdés. A
területfejlesztés forrása hosszú évekig még az állami "támogatás" lesz, tehát
Magyarországon meglehet ősen sokáig érvényesülhet még a redisztributív elem
(Pálné Kovács I. 1994).
  A közigazgatási egységek határaikkal az állandóságot jelentik majd a regionális
és nagytérségi központok pillanatnyi er őteréhez képest, melyek természetszer űleg
állandóan a kiterjedés-visszahúzódás stádiumában léteznek csak. Egy kistérségre
általában nem csak egy regionális (vagy nagytérségi) centrum hat. A kistérség
hovatartozását az őt ért hatások er ősségi sorrendje dönti el, ami ismét csak
állandóan változhat.
  A polgári átalakulás a térstruktúrák viszonyában - mint sokfelé a polgári világban
- a közigazgatás és a régiószervez ődés (regionalizmus) határozott elkülönülését
vonja maga után. Eléggé közismert példákra hivatkozhatunk: az USA Illionis
államának fővárosa pl. a csendes Springfield, ugyanakkor egész Illionisra, s őt
Észak-Indianára, Dél-Wisconsinra, s a más államokra is kiterjed ő nagyrégió "szíve"
Chicago. A közigazgatás (a kormányzás) a zajos, zsúfolt nagyvárosokból gyakran
"menekül el" (Brasilia, Ottawa). A vesztes Németországban viszonylag hamar
kiépült Bonn fővárossá, de egy új Hamburg, Köln, Frankfurt, stb., régióközponttá
fejlesztése "nehezebben ment volna".
                       Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                 Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
98     Kitekint ő                                                     TÉT 1997   s4

                         A régió: földrajzi integráció
  Magyarország régiói és nagytérségei ma még igen kialakulatlanok.
Karakterisztikus jelenlétüket - ahogyan a múlt század utolsó harmadában a
történelmi Magyarországon a polgári gazdaság, s a kiépül ő infrastruktúra ezt
megteremtette - úgy a magántulajdonon alapuló nemzetgazdaság, a kiépülő
piacgazdaság a közeljövő Magyarországán is meg fogja teremteni. (Ugyanakkor
történelmi léptékben állandó változásban fogja majd tartani!) Az elmúlt évtizedek
hazai térszerkezeti kutatásainak felemás sikerességét - véleményem szerint - éppen
az magyarázza, hogy a megel őző évtizedekben a földrajzkutatók polgári jelenséget
szándékoztak vizsgálni a "létez ő szocializmus" viszonyai között (Berényi 1992). A
közigazgatás és az egyéb regionális funkciók er őszakos területi egységbe való
irányításának a szándéka akadályozta a "mobil" térfunkciók (egészségügy,
felsőoktatás, gazdasági együttm űködések, stb.) fejl ődését, hatékony működését,
eredményességét (Berényi 1983).
  Magyarország régiók szerinti felosztása, illetve elhatárolása - a ma még jórészt
meglévő elfedettség, a piacgazdaság kialakulatlansága miatt - problematikus. A
meglévő nehézségek ellenére a hazai földrajzi szakirodalomban az elmúlt
évtizedekben is sikerült figyelemreméltó tudományos eredményeket elérni.
Első sorban vonzási (egymásrahatási) modellek segítségével határozták meg a
kutatók a városok, a regionális és a fels ő fokú központok elvi vonzáskörzeteit
(Lackó 1978, Papp 1981).
  Az 1991-ben Szegeden rendezett                 "Regionalitás" című konferencián
megfogalmazódott, hogy a jellegzetes természe«öldrajzi adottságok bázisán, a
közös történelmi múlt, a gazdálkodási mód és szerkezet, az ezekre épül ő erős
összetartozás, az infrastruktúra többé-kevésbé egységes rendszere, a népesség
tudatában is meglévő régió-tudat hoznak létre regionális egységet (Tóth 1991).
  A régió meghatározásakor mindenekel őtt és nagyon határozottan ki kell emelni
azt, hogy elsődlegesen nem közigazgatási kérdésről van szó, bár a szomszédsági
kapcsolatoknak, a földrajzi kontinuitásnak a régióképz ődésben lényeges a szerepe.
A régió - véleményem szerint - olyan társadalmi-gazdasági területegységet jelent,
amely az őt alkotó "részek" szoros együttm űködésére és érdekazonosságára épül,
de határozott földrajzi határokkal nem minden esetben definiálható. Jellegükből
adódóan a földrajzi térben a közigazgatási egységek - megyék, tartományok,
országok - az "állandóságot", a regionalizmus folyamatának eredményei, a
makroregionális térstruktúrák a változékonyságot képviselik.
  A régió - véleményem szerint - földrajzilag közel fekv ő nagy- és kisvárosi vonzás-
körzetek, településegyüttesek, infrastrukturális hálózatok összekapcsolódása,
integrálódása. A régió létrejöttének bázisa a (fejlett) gazdaság területi
összefonódása, valamint a helyi társadalmak történelmi el őzményekre épül ő szoros
egymásrautaltsága. A közigazgatási kapcsolatok és a területi beosztás a társadalmi-
gazdasági jelleg ű régiók létrejöttében, - tehát a regionalizmus folyamatában, polgári
körülmények között - csaknem érdektelenek. A régió tehát mindenekel őtt
(társadalom-) földrajzi integráció.
                              Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                       Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                        Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.

TÉT 1997   s4                                                   Kitekint ő      99

  A földrajzi integráció folyamatában kialakuló régió mindig olyan er őtér, amelyben
a centrifugális erők hatása erőteljesebb, mint a centripetálisoké (Tóth 1995). A
régióképződés természetéb ől következően a regionalizmus esetében a régiók
határai elasztikusak. Egyrészt abban az értelemben, hogy egy-egy földrajzilag
meghatározott területen, a földrajzi tér valamely entitásként meghatározható
szegmensében egyszerre több régióképz ő tényező hatása is jelen lehet, ezek
"erőterei" nem pontosan fedik le egymást (Tóth 1994). Ez különösen azóta van így,
mióta a művi és a társadalmi környezet szerepe a régióképzésben er őteljessé vált.
Másrészt a régióhatárok rugalmassága abban a tekintetben is érvényes, hogy a régiót
alakító tényezők, illetve azok szerepe id őről-időre változik, egyesek jelent ősége
mérséklődik, másoké felerősödik. Magyarországon a közeljöv őben a
tercierizálódásnak, az országos infrastruktúra-fejlesztéseknek, s mindenekel őtt a
kiépülő autópálya-hálózatnak lesz meghatározó szerepe a régióképz ődésben.
  A térstruktúrák elemzésénél a természetföldrajzi adottságok súlyozott
figyelembevételét nem tartom szerencsésnek, bár a kistájaknak a lokálpatriotizmus
kialakulásában meghatározó szerepe lehet. A természetföldrajzi tájakkal szemben a
régióképzésben alapvető szerepet játszik a gazdasági tér, a gazdasági élet szerepl ői
(egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, költségvetési és nonprofit intézmények)
a legaktívabb régióformálók (Nemes Nagy J. 1996). Nyugati példák alapján biztosra
vehetjük, hogy a területfejlesztési tevékenység alapját a régió (vagy bizonyos cél
elérésére összefogott régiók) jelentik majd hazánkban is.
  Évekkel ezel őtt a békéscsabai székhely ű Nagyalföld Alapítványt eredetileg a
"tisztán" alföldi megyék önkormányzatai hozták létre, s a kezdeti sikerek a - már
csak részben alföldi - Heves megye csatlakozási szándékát váltották ki. Nem volt
nehéz megjósolni, hogy az eredményes tevékenység az elszigetelt Borsod-Abaúj-
Zemplén megye valamilyen szintű csatlakozását vonja maga után, hiszen ebben a
megyében is vannak alföldi térségek (Bodrogköz, Taktaköz, Borsodi-Ártér,
Borsodi-Mezőség) másrészt az "Északi Iparvidék" gazdasági gondjait
eredményesebben lehet képviselni egy nagy regionális szervez ődésen keresztül,
mint elszigetelten. Ez beigazolódott, hiszen a területfejlesztési törvény elfogadását
követő "régió-alakítás" során az öt északkelet-magyarországi megye egy közös
"régiót" hozott létre. Több szakember megjegyezte a közelmúltban, hogy ez olyan,
mint egy rossz házasság: két szegény fél (Észak-Alföld, Észak-Magyarország)
összefogásából csak még nagyobb szegénység származhat. Az északkelet-
magyarországi régió - megfelel ő koordinációval - nagyon eredményes érdekegyesít ő
és érdekérvényesít ő szervezetté válhat.
   A nyugati, és egyre gyakrabban a hazai szakirodalomból is el őtűnik az a
felismerés, hogy a régiók és a nagyvárosi centrumok léte szorosan egymáshoz
kötődik. Ahogyan Lyon alpolgármestere megfogalmazta: "Nem létezik er ős régió,
ha nincs a centrumában egy életerős, nagyteljesítmény ű város" (Pálné Kovács I.
 1992). A makroregionális földrajzi struktúrák, a régiók kialakulása és m űködése
 szempontjából tehát alapvet ő a nagyváros vonzó hatása, ereje, fejlettsége, a
vetélytársaival szemben képviselt "térszerkezeti súlya". Ugyanakkor a városok
között kiélezett verseny alakul ki az innovációkért, a jól fizet ő munkahelyekért, a
befektetések megszerzéséért. Ehhez a versenyképes városnak sajátos karakterrel, a
tőkepiacon is értékelhet ő előnyökkel, jól szervezett térségi- és város-marketinggel
kell rendelkeznie (Borvendég 1994).
                       Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                 Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
100 Kitekint ő                                                         TÉT 1997   s4
  A régió a globális és a lokális között elhelyezkedő mezoszint jelensége, az a
transzmissziós terep, amelyen - mint sajátos sz űrőn - keresztül szüremlenek be,
egyfelől a helyi adottságokba, viszonyokba a globális folyamatok hatásai, másfel ől
viszont a lokális folyamatok jelent ős részben regionális szinten kumulálódnak, így
épülve be a globális rendszerekbe (Tóth 1995). A régió dialektikus
megközelítéséből az is következik, hogy a régióknak létezik egy szintekb ől felépülő
rendszere. Egy-egy régió maga is több alrégióból állhat - ahol a (szubrégiók)
részben átfedik egymást - ugyanakkor adott szempont(ok)ból régiónak tekintett
térség más nézőpontból maga is egy nagyobb régió alrégiója lehet.

                       Regionalizmus és regionalizáció
   Ahogy tanulmányunk els ő, világgazdasági fejezetében már utaltunk rá, Lorenz
(1989, 1991, 1992) tanulmányaiban különbséget is tesz a regionalizáció
(regionalisation) és a regionalizmus (regionalism) jelensége között.
   Magyarország esetében a regionalizmus földrajzi kutatásának terén nem
 lehetséges a teljeskörű elvonatkoztatás a regionalizációtól, azaz a közigazgatási-
politikai-területi szervez ődésektől. Az Európai Unió által kialakított "háromszint ű"
 statisztikai rendszer (pl. NUTS a közigazgatási egységekre épít, s a hazai
igények is ezek kutatását kívánják meg t őlük. Másrészt a megalapozott politikai
döntések egységes és egyértelm ű számítási és nyilvántartási rendszert igényelnek. A
regionalizáció előrehaladásához tehát Magyarországon is szükséges a makro-, a
mezo- és a mikrorégiók kritériumának világos meghatározása.
   A lényegi kapcsolódások alapján a regionalizmus elsődlegesen horizontális
 integrációt, a regionalizáció döntő mértékben vertikális integrációt jelent. Ez a
meghatározás azt emeli ki, hogy mindkét jelenség a földrajzi térben lejátszódó
területi integráció, de bennük az alkotórészek összeszervez ődése alapvetően
különbözik. A regionalizáció nem egyenlő felek alkujaként jön létre, s a (regionális)
politikai hatalomból való eltérő részesedést - s még demokratikus berendezkedések
esetén is -, bizonyos alávetettséget tételez fel. (Ez Magyarországon is például a helyi
és a megyei önkormányzatok "szintbeli" megkülönböztetését követeli meg.)
   A regionalizmus a meglévő centrum-periféra kapcsolat ellenére (alapvet ő
meghatározottságát illet ő en) horizontális integrációt jelent, tehát egyenjogúságot. A
közös érdekek talaján lehet ő ség nyílik, hogy a települések, közösségek, gazdasági
szervezetek, stb., stratégiai módon tervezzenek, éljenek együtt.
   A regionalizmus eredményeként olyan makroregionális földrajzi struktúra jön
létre, mely a humán, az ökológiai, s az ökonómiai er őforrások optimális
hasznosítását teszi lehető vé. A szociális piacgazdaság kiépítésének a kezdetén
járunk, s ma még úgy tűnik, Magyarországon kevés tényez ő ösztönöz a térbeli
(horizontális) integrációra, a regionális funkciók vállalására. A régióközpontoknak
hazánkban közjogi privilégiumaik nincsenek, legfeljebb többletfeladataik
(Enyedi 1993). Ezeket a jöv ő érdekében - akár anyagi áldozatok árán is - a
régióközpontoknak mégis vállalni kell.
   Tapasztalataink szerint az önkormányzatok a horizontális, közös érdekeken
nyugvó kapcsolattól, az együttm űködéstől, az integrációtól ma még idegenkednek.
Márpedig az együttműködésre való készség és képesség a valódi önkormányzatiság
                              Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                       Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                        Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
TÉT 1997   s4                                                    Kitekint ő       101

ismérve (Tóth 1994, Süli-Zakar 1994). Éppen ezért a jövőben feltétlenül növelni
kell a régión belüli együttm űködések jelentőségét, melyekben stratégiai szerephez
jutnak majd a horizontális önkormányzati, a makroregionális és a nemzetközi
kapcsolatok.
  Hazánk kis területéb ől, népességéből, s fejletlen gazdaságából adódóan nem
látunk lehetőséget 19 régió kialakulására, így nincs szükség 19 (teljeskör ű)
regionális centrumra sem. Az önkormányzati törvény alapján a települések
mozgástere jelent ősen növekedett, a törvény hiányosságai mégis sok esetben
(regionális) dezintegrációra ösztönöztek, s az északkelet-magyarországi kutatások
alapján reális a veszélye a mikronacionalizmusok (makroregionális egoizmusok)
megerősödésének, mint azt a „debreceniség", „szabolcsiság" példája igazolja
(Süli-Zakar - Béres 1993).
   Tehát mind a regionalizmusra, mind a regionali7k.,ióra a folyamatosság jellemz ő,
azonban erre az utóbbi esetében, történelmi távlatban a folyamat megszakítottsága a
jellemző. (Az ország-, tartomány-, vagy megyehatárok esetenként igen tartósnak
bizonyulnak.) A regionalizmusra a folyamatos változás, fejl ődés-visszaesés a
jellemző, de a regionalizmus folyamatosságában is bekövetkezhetnek gyors
változások, ugrások. Ezeket kiválthatják új természeti-társadalmi-gazdasági
folyamatok, rövid vagy hosszabb lefolyású események, de el őidézhetik a
változásokat külső és kényszerű beavatkozások is (pl. pusztító árvíz,
autópályaépítés, egyetemalapítás, új határmegvonás, stb.).
  Ezt a folyamatos változást jól szemléltetik a kelet-magyarországi fels őfokú
központokra négy időkeresztmetszetben kiszámított vonzási erőtér-változási
vizsgálatok (3. ábra). A földrajzi térben az erőterek - a fels őfokú központok
 "vonzásának" megfelel ően - állandóan a kiterjedés-összehúzódás, tehát a területi
változás állapota jellemz ő (Papp 1981, Süli-Zakar 1994).
  Magyarországon a jöv őben feltétlenül növekedni fog az önkormányzatok földrajzi
együttműködésének, integrálódásának jelent ősége, stratégiai szerephez jutnak a
horizontális önkormányzati együttm űködések (kistérségek és településegyüttesek),
illetve a makroregionális és a nemzetközi kapcsolatok (G. Fekete É. 1993,
Süli-Zakar - Pfeil 1993).
  Eredményes regionális politikát a regionalizmus és a regionalizáció kiépítését ől, a
terület- és településfejlesztés összecsiszolódó-kiformálódó mechanizmusától, s az
erősödő magángazdaságok katalizátor-szerepét ől várhatunk (Enyedi 1993). Egyre
többen látják úgy, hogy a közigazgatás korszer űsödését feltételező államigazgatási-
intézményi racionalizálási kísérletekt ől nem várhatjuk a magyar regionális politika
megjavulását (Nikodémus-Ruttkay 1993). A hatékony regionális politikához
elsősorban regionális hatókörű (elsősorban K+F) intézmények, területi kamarák,
fejlesztési társaságok, térségi érdekeltség ű bankok, civil szervezetek "idecsábítása",
letelepítése szükséges.
                     Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
              Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
               Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
102   Kitekint ő                                                       TÉT 1997    s4

                                       3. ÁBRA
Kelet-magyarországi fels őfokú központok vonzási er őtereinek változása 1930-1995 között
              Changes in the boundaries of city-regions in east-Hungary




                     Jelmagyarázat: 1=1930; 2=1960; 3=1977; 4=1995.




         Forrás: Papp A. 1981.
                                     Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                              Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                               Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
TÉT 1997       s4                                                                     Kitekint ő               103

  Ugyanakkor a régiók és központjaik között kiélezett verseny alakul ki az
innovációért, a jól fizet ő munkahelyekért, tehát a t őke megszerzéséért. Ehhez a
versenyképes városnak (különösen a régió-központoknak) sajátos karakterrel, a
tőkepiacon is értékelhet ő előnyökkel, jól szervezett térségi- és város-marketinggel
kell rendelkeznie (Borvendég 1994).
  Nyugat-Európában a közösségek, a települések és a gazdaság m űködésének-
versenyének "színtere" — ezt bizonyítja egyre több kutatási eredmény - ma már
kevésbé a nemzeti határokkal körülzárt országterület, sokkal inkább az
együttműködés bázisán létrejövő-formálódó (esetleg több országhoz tartozó) régió.
A jövőben bizonyosan így lesz ez Kelet-Közép-Európában is.

                                                   Irodalom
Amelung T. (1990) Economic Regions in Asia Pacific: An Exercise in Regional Delimitation. Kiel
  Institute of World Economics, Kiel Working Papers, 409, Kiel.
Amelung T. (1990) Explaining Regionalization of Trade in Asia Pacific: A Transaction Cost Approach.
  Kiel Institute of World Economics, Kiel Working Papers, 423, Kiel.
Barta Gy. (1991) Az ipari térstruktúra. Magyar Tudomány 4. sz. 420-423. o.
Berényi I (1992) Az alkalmazott szociálgeográfia elméleti és módszertani kérdései. Földrajzi
  Tanulmányok 22. Akadémiai Kiadó, Budapest 164 o.
Berényi I. (1983) A településkörnyezet társadalomfbldrajzi vizsgálata. Földrajzi Értesítő XXXII. 1.
  37-48. o.
Bernek Á. (1992) Pattems of Trade-Direction Relating to Developing Countries. Manuscript, Brighton.
Bernek Á. (1994) A nemzetközi kereskedelem térszervez ődésének elméleti kérdései a fejl ődő országok
  külkereskedelmének empirikus vizsgálata alapján, Kézirat, Budapest 166.o.
Bhagwati, J. (1990) The International Trading System. IDS Bulletin, Vol. 21. No. 1 .
Blahó A. - Palánkai T. - Rostoványi Zs. (1989) Integrációs rendszerek a világgazdaságban.
  Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
Borvendég B. (1994) Cuius Regio. Valóság XXXVII. évf. 1. sz. 46-53. o.
Brand D. (1992): Regional Bloc Formation and World Trade. Intereconomics, Vol.27. No.6.
Enyedi Gy. (szerk.) (1993) Társadalmi-területi egyenlőtlenségek Magyarországon. Közgazdasági és
  Jogi Könyvkiadó, Budapest 383 o.
Enyedi Gy. (1984) Az urbanizációs ciklus és a magyar településhálózat átalakulása. Értekezések,
  emlékezések. Akadémiai Kiadó, Budapest, 37. o.
Enyedi Gy. (1994) Területfejlesztés, regionális átalakulás a posztszocialista Magyarországon.
                        IL. évf. 8-9 sz. 133-139. o.                                                    -TársadlmiSzel
G. Fekete É. (1993) A kistérségi szövetségek szerepe a területfejlesztésben. - In: Kiút a válságból . II.
  Falukonferencia, MTA RKK Pécs, 225-230. o.
Hanink D.M. (1989) An Extended Linder Model of International Trade. Economic Geography, Vol. 65.
  No.4.
Hanink D.M. (1989) Introduction: Trade Theories, Scale and Structure. E.enornic Geography, Vol. 65.
  No.4.
Inotai A. (1980) A regionális integrációk az új világgazdasági helyzetben. Közgazdasági és Jogi
   Könyvkiadó, Budapest
Inotai A. (1981) A fejl ődő országok közötti gazdasági kapcsolatok és az új világgazdasági helyzet.
   In: Bognár J. (szerk.) Tanulmányok az új világgazdasági rendről. Akadémiai Kiadó, Budapest
Inotai A. (1994) Az új regionalizmus a világgazdaságban. Külgazdaság, XXXVIII. évfolyam 1.sz.
Isard W. (1960) Methods of Regional Analysis: an Introduction to Regional Sciences. The MI.T.Press,
   Cambridge, Mass.
Johnston R.J. (ed.) (1994) The Dictionary of Human Geography
Kovács Z.Á. (1996) Világgazdasági globalizáció és a nemzetközi kereskedelem átalakulása.
   Külgazdaság, XL. évfolyam 10. sz.
Krugman P. (1990) Rethinking International Trade. The MIT. Press, Cambridge, Mass.
Krugman P. (1991) Geography and Trade. Leuven University Press and MIT Press, Leuven, London
                            Bernek Ágnes - Süli-Zakar István :
                     Régiók, regionális folyamatok a világgazdaságban
                      Tér és Társadalom 11. évf. 1997/4. 85-104. p.
104     Kitekint ő                                                                  TÉT 1997      s4
Lackó L. (1978) Települések vonzásterületének meghatározása egymásrahatási modell segítségével.
  Földrajzi Értesítő XXVII. évf. 1. füzet 31-43. o.
Linder S.B. (1961) An Essay on Trade and Transformation. John Wiley & Sons, New York.
Linnemann H. (1966) An Econometric Study of Intemational Trade Flows. North-Holland Publishing
  Company, Amsterdam.
Lorenz D. (1989) Trade in Manufactures, Newly Industrializing Economies and Regional Development
  in the World Economy. A European View. The Developing Economies, No.3.
Lorenz D. (1989) Trends towards Regionalism in the World Economy. Intereconomics, Vol.24. No.2.
Lorenz D. (1991) Regionalisation versus Regionalism - Problems of Change in the World Economy.
  Intereconomics, Vol.26. No. 1.
Lorenz D. (1992) Economic Geography and the Political Economy of Regionalization: The Example of
  Western Europe. The American Economic Review, May.
Lösch A. (1938) The Nature of Economic Regions. Southern Economic Journal, Vol.5. No. 1.
McCarthy F.D. - 'faylor L. - Talati, C. (1987) Trade Pattems in Developing Countries. Journal of
  Development Economics, Vol. 27. No. 8.
Nemes Nagy J. (1996) Centrumok és perifériák a piacgazdasági átmenetben. Földrajzi Közlemények
  CXX (XLIV). kötet, 1. sz. 31-48. o.
Nemes Nagy J. (1997) Régiók, regionalizmus. EDUCATIO VI. évf. -ász.
Nikodémus A. - Ruttkay É. (1993) A területi politika rövid távú mozgástere a piacgazdaságra való
  áttérés id őszakában. - Comitatus, 9. sz. 3-10. o.
Ohlin B. (1981) Interregionális és nemzetközi kereskedelem. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,
  Budapest.
Pálné Kovács I. (1992):Gondolatok egy lehetséges folyamatról egy periféria f őváros születése: Lyon?
  Tér és Társadalom VI. évf. 3-4.sz. 291-293. o.
Pálné Kovács I. (1994) A területfejlesztés kihívásai el őtt az önkormányzati rendszer. In: Tér és
  közigazgatás (szerk: Csefkó F.). MTA RKK - Magyar Közigazgatási Intézet. Pécs, 30-44. o.
Papp A. (1981) Debrecen vonzáskörzete. Alföldi Tanulmányok V. Békéscsaba, 177-203. o.
Rechnitzer J. (1993) Szétszakadás vagy felzárkózás (A térszerkezetet alakító innovációk). MTA RKK,
  Győr, 208 o.
Sárfalvi B. (1991) A világgazdaság növekedési pólusai. Földrajzi Közlemények, 3-4 sz.
Süli-Zakar I. (1994) Regionalizmus és régió. In: Mátrai M. - Tóth J (szerk.) A középszint ű közigazgatás
  reformja Magyarországon 2. kötet - Térszerkezet-régió-vonzáskörzetek-kistérség, Székesfehérvár-
  Pécs, 1994. 14-24. o.
Süli-Zakar I.-Béres Cs. (1993) Hajdú-Bihar megye (A térbeli társadalmi-gazdasági fejl ődés lehetőségei
  és problémái). Területfejlesztés 2. Debrecen, 282 o.
Süli-Zakar I.-Pfeil E. (1993) Hajdú-Bihar megyei tapasztalatok a kistérségi szövetségek és társulások
  létrejöttéről. Comitatus III. évf. 10 szám. 39-17. o.
Szentes T. (1981) Az elmaradottság főbb elméleti kérdései. In: Nyilas J. (szerk.) (1981)
Korunk világgazdasága III. A fejlődő országok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
Todaro M.P. (1991) Economic Development in the Third World. Longman, London
Tóth J. (szerk.) (1994) A Szolnoki Agglomeráció. MTA RKK, Pécs 289 0.
Tóth J. (1988) Urbanizáció az Alföldön. Területi és Települési Kutatások 3. Akadémiai Kiadó,
  Budapest, 1988, 200. o.
Tóth J. (1991) A demográfiai és migrációs viszonyok szignifikánsak. JUSS. IV. évf. 2. szám. Szeged,
  25-3 I . o.
Tóth L. (1994) Szubregionális európai agrár munkamegosztás és a magyar mez őgazdaság jöv ője.
  In.: Magyarország a XXI. szálad küszöbén. MTA Jöv őkutatási Bizottsága, Budapest, 578-592. o.
Tóth L. (1995) Globalizáció és regionalizáció. Szeged, 189 o.
Vági G. (1982) Versengés a fejlesztési forrásokért. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 225 o.
Winters L.A. (1991) International Economics. HarperCollinsAcademic, London