Tér és Társadalom 11. évf. 1997/3. 132-142. p.
132 Kitekint ő TÉT 1997 r3
A VÁROSTERVEZÉS REGIONÁLIS KERETEINEK
KIALAKULÁSA ÉS FEJL ŐDÉSE
NAGY-BRITANNIÁBAN
(Evolvement and Developement of Regional Framework for Town
Planning in Britain)
NAGY ERIKA
A területi tervezéssel foglalkozó tanulmányokban, vitákban id őről időre felvetődik
a regionális szerepkörökkel rendelkez ő megyei városok és a megyék, illetve régiók
viszonya. A városhálózat ezen elemei a gazdasági fejl ődés, az intézmények és a
társadalmi szervezetek csomópontjai, ezért az utóbbi években készült
területfejlesztési stratégiák egyik alapkérdése lehet őségeik, potenciáljaik kutatása. A
konkrét fejlesztési lépések összehangolásához város és vidéke esetében azonban
hiányoznak az intézményes keretek. Vannak példák olyan stratégiai tervekre
(például Veszprém esetében) és általános rendezési tervekre (például Sopronban),
ahol a környező falvakkal közösen alakították ki elképzeléseiket a jöv őbeni fejlődés
fő irányairól. Gyakoriak azonban az olyan hírek, ahol egy-egy település úgy hozza
meg saját közigazgatási területét érint ő döntéseit, hogy az a szomszédok kárára
válik. Egy regionális jelentőségű bevásárlóközpont felépítésének hatágái és
jelentősége kétségtelenül túlnyúlik egyetlen város, vagy akár község határain. A
regionális és várostervezés kapcsolatrendszere tehát nyitott kérdés. Ezért nem
haszontalan olyan példák után kutatni, ahol már m űködő modellek léteznek,
amelyek hibái és előnyös vonásai tanulságokkal szolgálnak a hazai szakemberek
számára.
Az els ő kísérletek a városi környezet átalakítására
Nagy-Britannia lakossága tapasztalta meg legkorábban az európai országok közül
a városok növekedésének negatív következményeit: 1801-ben a szigetország
lakosságának kétharmada élt városokban, 1901-ben már négyötöde. A
századfordulón négymilliós metropolisz, London, Manchester, Birmingham és
Glasgow nőtte túl saját igazgatási határait, és hasonló folyamat zajlott Közép-
Angliában, a Fekete-vidék kisebb centrumaiban is. A gyors növekedés
következményeként már az ipari forradalom kezdetén jelentkezett a túlzsúfoltság, a
környezetszennyezés és a városi infrastruktúra kapacitásai is sz űknek bizonyultak. A
városi környezet és a közbiztonság romlása a múlt század közepén elindította az
arisztokrácia mellett a középosztálybeliek kiáramlását a város peremére. A London
szélén felépülő villák az ideális életforma megtestesít ői voltak a korabeli Angliában
nem csupán a tehetősek, hanem a társadalom egésze számára. A társadalmi
reformerek és az építészek, akiket a várostervez ők előfutáraiként tartanak számon, a
kertes családi ház és a vidéki(es) környezet megteremtésében látták a harmonikus
Nagy Erika:
A várostervezés regionális kereteinek kialakulása és fejlődése Nagy-Britanniában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 3. 132–142. p.
TÉT 1997 s3 Kitekint ő 133
társadalom megteremtésének alapfeltételét, s ez a brit tervezés sajátos alapelveként
vált ismertté a kontinensen és azon túl.
Miközben a 19. századi brit városok népessége tovább duzzadt, a liberalizmus
szellemében kormányzó brit politikusok óvakodtak minden olyan lépést ől, amely a
magántulajdont megsérthette. A slumok valóságát a vidéki idillhez legfeljebb
távolról közelíthették a közegészségügyi és az ezzel szorosan összefügg ő lakóház-
építési szabályozásokkal. Mivel a helyi kormányzat hatáskörébe csupán az utak
fenntartása, a csatornázás, a légszennyezés ellen őrzése, továbbá a tűzvédelmi építési
szabályok betartatása tartoztak korábban, a városi életkörülmények javítása a helyi
hatóságok (jogi) mozgásterének folyamatos növelését feltételezte. A lakosság romló
egészségi állapotát és erkölcseit szoros összefüggésbe hozták a lakás-
körülményekkel, ezért olyan beavatkozások sorozata indult el, amelyek célja a
spekulatív magánberuházások korlátozása volt. Ennek egyik csúcspontja az 1890 es -
lakástörvény, amely lehetővé tette a helyi kormányzat számára a nyomornegyedek
lerombolását és bérházak építését a munkások számára. (Sutclige 1981)
Az urbanizáció problémakörének lesz űkítése a lakáskérdésre több okkal
magyarázható. Ekkor még nem léteztek olyan iskolák, amelyek a városi környezet
egészével foglalkoztak: az építészek mell őzték a közlekedési hálózat fejlesztésének
kérdését, a szociológia tudományának el őfutárai pedig ideológiai vitákba merültek.
A helyi kormányzatok döntéshozói olyan tisztes, középosztálybeli polgárok közül
kerültek ki, akik nem léphettek túl (tudás és információ híján, továbbá
neveltetetésüknél fogva) a részmegoldásokon, nem vállalkozhattak átfogó
reformokra. (Knox 1987) Ezek megindítását lassította az is, hogy a néps űrűség
alacsonyabb volt a brit városokban, mint a kontinens többi országában, ami
alapvetően elfogadhatóvá tette a létez ő városszerkezetet az 1890-es évek végéig,
megváltoztatása legfeljebb a slumok átalakításával viszonylag kis területen volt
elképzelhető.
Az 1890-es évek több szempontból is alapvet ő változást hoztak a várostervezés
fejlődésében. A helyi hatóságok hivatalaiban többségbe kerültek a képzett
szakemberek, a helyi döntéshozatalba pedig bejutottak az els ő munkások a
választójog kiterjesztésének köszönhet ően. A helyi kormányzat szintjén tehát
kialakultak az átfogó reformok feltételei. Ennél is fontosabb azonban, hogy a
tömegközlekedés fejl ődésnek köszönhetően (a villamos vasút, majd metró
hálózatának folyamatos b ővítésével) elérhet ővé vált az áhított családi ház, vagy
legalább sorházbeli lakás a munkások növekv ő hányada számára. (Az utóbbihoz
jelentősen hozzájárult az évtized gazdasági fellendülése és a bérek növekedése.)
Megkezdődött tehát a tömeges szuburbanizáció korszaka Nagy-Britanniában, ami
megoldást kínált hosszú távon a városi környezet problémáira. A folyamat azonban
egy sor új gondot is jelentett. Ezek közé tartozott a növekv ő forgalom
szervezésének szükségessége, illetve az úthálózat kapacitásának növelése, továbbá a
város terjeszkedésének, az újonnan beépített területeknek a megtervezése. Az utóbbi
feltételeit az 1909 es várostervezési törvény volt hivatott megteremteni, amely a
-
helyi kormányzat számára biztosította a jogot az utcahálózat tervezésére, építési
szabályok bevezetésére a lakóterületeken és tartalékterületek fenntartására
középületek és -terek számára. A törvény sokak számára kiábrándulást jelentett,
mert az els őbbséget adott a magántulajdonnak, hiszen nem tette lehet ővé átfogó terv
Nagy Erika:
A várostervezés regionális kereteinek kialakulása és fejlődése Nagy-Britanniában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 3. 132–142. p.
134 Kitekint ő TÉT 1997 s3
megvalósítását a város egész perifériájára, és nem tisztázta az önkormányzatok
területvásárlási jogait sem. (Hall 1993; Cherry 1974)
A város terjeszkedése felvetette egy új szakma (az 1950-es évekt ől:
tudományterület) elméleti és oktatási háttere megteremtésének igényét is. Az els ő
várostervezési iskolákat Liverpoolban (1909) és Londonban (1914) hozták létre,
amelyek a brit várostervezés fejl ődésében napainkig meghatározó szerepet
játszanak. Az egyetemi szintű képzés egyrészt olyan a szakembereket bocsátott ki,
akik építészeti, mérnöki és geodéziai ismeretekkel is rendelkeztek. Másrészt
képviselték a brit tervezés paradigmáját, amely a 20. században, Európában és azon
túl is meghatározó szerepet játszott a tervezésben.
Az elmélet - vagy inkább - modell kidolgozója E. Howard, aki 1898-ban
összegezte Észak-Amerikában' és Európában szerzett gyakorlati tapasztalait, a
kortársak elképzeléseit a szükséges társadalmi reformról az anarchistáktól a
fábiánusokig, továbbá H. Spencer elképzelését a föld kisajátításáról és A. Marshall
javaslatait London lakosságának dekoncentrációjára vonatkozóan. Howard tervei
nem csupán a létez ő városi környezet javítására vonatkoztak, hanem egy teljes,
alternatív városrendszer megteremtésére. Ez kezdetben versenytársa volna a
meglevő centrumoknak, majd az utóbbiak lassú elsorvadásával, új, a város és vidék
harmóniáját megteremtő településszerkezet alakulna ki. A modell, bár a város
gondjaira keresett megoldást, a sorvadó, évszázadok óta népességet veszt ő falusi-
agrár térségeket sem hagyhatta figyelmen kívül. Sem ez utóbbiak helyzete, sem a
város belső nyomornegyedeinek körülményei nem javultak a városi népesség
dekoncentrációja ellenére, ezért folyamodott Howard egy új utópiához.
Az olcsó mező gazdasági területen felépített városrendszerek egyesítették
magukban város és vidéke kedvez ő vonásait. Az el őbbiek iparuk és szolgáltató
intézményeik révén jövedelmet és kulturált életkörülményeket biztosítottak
lakóiknak, lehetőséget a m űvelő désre, tanulásra, az egészség megóvására. A
környezet minő ségét e város határain belüli, kiterjedt zöld területek biztosították. A
várost körülvevő mezőgazdasági területek nem csupán az agrárnépesség
megélhetését biztosították, hanem küls ő zöldövezetet is a városlakók számára. A
városok mérete korlátozott, a modell szerint nem növekedhettek a környez ő vidék
rovására. A növekv ő igényeket újabb városok építésével elégítették volna ki.
Az új városok sejtekbe szervez ődő egységek Howard elméletében: a központi,
58 ezer lakost számláló város körül térben egyenletesen hat, egyenként 32 ezer f őt
tömörítő kisebb városi település helyezkedne el (együttesen: the Social City). Egyik
sem túl nagy ahhoz, hogy akadályozza helyi közösségek kialakulását, amelyek
képesek önmaguk (és környékük) kormányzására. Ezek a kedvez ő életfeltételeket
kínáló városok a zsúfolt, egészségtelen nagyvárosi környezetb ől toboroznák
népességüket, amely végül az utóbbi hanyatlásához, a spekuláción meggazdagodó
építési vállalkozók szerepének csökkenéséhez vezet. (Howard 1994) Az utóbbiak
helyét az új közösségek vennék át, melyek a város és környéke fejl ődésének minden
aspektusát felügyelnék. Ennek forrása a javak és jövedelmek újraelosztása a városi
földtulajdonosok rovására és az új lakóközösségek javára.
Howard tehát, bár a város jobbításának szándéka vezérelte, végs ő soron utópista
terület- és településfejlesztési modellt dolgozott ki. Ennek ellenére mégsem őt
tekintik a brit területi tervezés atyjának. Az elképzelés gyakorlati következményei
Nagy Erika:
A várostervezés regionális kereteinek kialakulása és fejlődése Nagy-Britanniában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 3. 132–142. p.
TÉT 1997 s3 Kitekint ő 135
ugyanis szórványosak voltak 1946-ig. Egyetlen igazi, howard i kertváros épült fel
-
(Letchworth Garden City, 34 mérföldre Londontól), és csupán néhány kertvárosi
jellegű szuburbán lakónegyed (Hampstead Garden Suburb, London), els ősorban
London környékén. A legnagyobb gondot a földterület megvásárlásához, illetve az
építkezések elindításához szükséges t őke előteremtése jelentette. A beépítés
minősége követte Howard elképzeléseit, de a tervek megmaradtak egy-egy város
keretein belül.
A regionális tervezés születése
Ahhoz, hogy a brit tervez ők a gyakorlatban is túllépjenek a városok közigazgatási
határain, a két világháború között a nagyvárosok peremén zajló építkezések adtak
lökést: a korszakban évente 375 ezer lakás épült. A helyi önkormányzatok, amelyek
növekvő számban foglalkozattak képzett várostervez őket, aktív résztvev ői voltak a
folyamatnak: több mint egymillió lakást építettek, túlnyomórészt a városi
perifériákon (London, Manchester, Liverpool, Glasgow). Ezek eredményei
szuburbán lakónegyedek és szatellitvárosok voltak, a kontinens nyugati és középs ő
részéhez hasonlóan. Egy részük - a kisebbség - gondosan tervezett,
tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkez ő és zöld területekkel t űzdelt terület.
Nagyobb részük azonban monoton, viszonylag s űrű beépítésű (sorházak,
zsebkendő nyi hátsó kerttel), szolgáltatásokkal gyengén ellátott lakónegyed.
Szükség volt tehát a város terjeszkedésének ellen őrzésére és tervezésére. Ez
azonban jogi-igazgatási gondokat vetett fel, hiszen egyrészt a városi
önkormányzatok tervezési jogköreinek b ő vítésére volt szükség (földvásárlás, átfogó
tervek készítése, a magántulajdonosok érdekeinek korlátozásával), másrészt a helyi
kormányzatokon túlnyúló tervek készítésér ő l, s a megvalósítást irányító, új
igazgatási szervezetek létrehozásáról. Nem véletlen tehát, hogy a városnövekedés
gondjait orvosolni hivatott regionális tervezés a két világháború között született meg
Nagy-Britanniában.
A regionális tervezés elméleti alapjait P. Geddes teremtette meg, aki merített a
francia emberföldrajzi iskola régió-értelmezéséb ől, módszereib ől (a természeti- és
kultúrtáj egysége, mint a régiófogalom alapja; a régió tanulmányozása,
feltérképezése a terv elkészítése el őtt) és az anarchista hagyományokból (városok,
régiók önálló és önként együttműköd ő közösségeire épül ő civilizáció). A szétterül ő
és összenövő városok - konurbációk - negatív vonásai és hatásai Geddes szerint
kiküszöbölhetők a város és régiója fejl ődésének együttes tervezésével. A folyamat
emberibbé teszi a városokat (howard i kertvárosok építésével) és megakadályozza a
-
vidék kizsákmányolását, illetve elnéptelenedését. (P. Geddes 1915)
Geddes elképzelései keretbe foglalták a várostervezési elképzeléseket,
irányzatokat. Hatása nem tágabb hazájában 2 , hanem az Egyesült Államokban
jelentkezett els ő ként. Ennek okai a magasabb jövedelmekben, a személyautók
gyorsabb elterjedésében és ennek következtében a dekoncentrációs folyamatok
nagyobb léptékében keresend ők. Az 1922-23-ban alapított Amerikai Regionális
Tervezési Társaság (Regional Planning Association of America, RPAA) kapcsolatai
szorosak voltak Geddes szel, és az els ők között készítettek terveket regionális
-
léptékben. Elképzeléseikben hangsúlyozták a természeti környezet megóvásának
Nagy Erika:
A várostervezés regionális kereteinek kialakulása és fejlődése Nagy-Britanniában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 3. 132–142. p.
136 Kitekint ő TÉT 1997 s3
szükségességét, és meghatározták a nagyváros és vidéke viszonyát. A szervezet
egyik alapítója, L. Mumford szerint a regionális tervezés feladata „nem egy-egy
metropolisz vonzásterületének vizsgálata, hanem a népesség és a városi
szolgáltatások optimális térbeli eloszlásának kutatása a természeti (éghajlati, talaj-
és növény) földrajzi, gazdasági és kulturális szempontból egységet alkotó régiókon
belül. Az eloszlás közelítése az optimálishoz a tervezés feladata, hogy el ősegítse és
ösztönözze az alkotó tevékenységet és a fejl ődést a térség egészében". 3 A regionális
tervezésnek kellett megteremtenie a kereteket az új, jobb társadalom számára az
RPAA elképzelései szerint, míg a howard-i kertváros a tartalmat, az elérend ő célt
jelentette: a midennapi élet kellemes, falusias környezetének és a városi
szolgáltatások kombinációját. (Hall 1993)
A szervezetben tömörülő mérnökök, építészek és társadalomtudósok er ősen
bírálták az els ő, New York-i régióra készült tervet (1928) annak mérsékelt
célkitűzései miatt, amelyek út- és parképítés, illetve az építési szabályozás
eszközeivel törekedtek egy hatékonyabb és kellemesebb városi környezet
megteremtésére. T Adams és munkatársai, a regionális terv készít ői az RPAA
idealistáival szemben úgy vélték, hogy a régió térszerkezete már kialakult, azt csak
szerény léptékű beavatkozásokkal csupán módosítani lehet. A hatékonyságot
csökkentő centralizáció alternatívája szerintük nem a teljes decentralizáció, amelyet
az RPAA támogatott, hanem a centralizációs folyamatok irányítása az új
alközpontok felé. Mivel a regionális szintű tervezési-igazgatási szervezet gondolatát
elutasították, a végrehajtás az egyes alrégiók tervezési tanácsai és
magánvállalkozások együttm űködésén alapult.
A regionális tervezés szerepér ől és gyakorlatáról folytatott elméleti jelleg ű vita
tükrözte Geddes gondolatainak ellentmondásosságát: mindkét oldal hivatkozott
1915-ben írott alapm űvére.4 Kétségtelenül ez volt azonban az els ő átfogó szakmai
vita a regionális tervezés szerepér ől és eszközeiről angolszász területen. A két oldal
- az RPAA és a New Yorki tervezőcsoport - kiindulópontja azonban megegyezett
abban, hogy a növekvő nagyvárosok gondjaira, terjeszkedésük ellen őrzésére,
irányítására kerestek megoldásokat, és a felhasznált eszközök, módszerek is a
várostervezés kelléktárából kerültek ki.
Az európai nagyvárosok közül elsőként London számára készült a várost és annak
tágabb környékét is magában foglaló terv. A minták és a képzett szakemberek R.
Unwin, L. P. Abercrombie személyében készen álltak. Az 1920-as, 30-as években
készültek tervek a város terjeszkedésének korlátozására a beépített területek
zöldövezettel történ ő lezárásával és szatellit-városok tervezésével. A törvények
azonban nem tették lehet ővé ezeknek a lépéseknek az összehangolását egyetlen
regionális terv keretei között. Az egyetlen kísérlet erre, a Nagy-London Regionális
Tervezési Tanács (1927-1933) 45 helyi kormányzat képvisel őit tömörítette a
főváros 40 kilométeres körzetén belül. Unwin elképzelései szerint a London
környéki beépítetlen területek tervezése és a terv végrehajtása egyetlen hatóság
kezébe került volna. A kísérlet megbukott törvényi (és politikai) támogatás híján,
amiben nem kis része volt a tervez ők (elsősorban R. Unwin) által javasolt, az építési
befektetők érdekeit sért ő beépítési korlátozásoknak. Geddes és az RPAA radikális
elképzeléseinek megvalósítása a városi és regionális fejl ődés tervezésére
vonatkozóan tehát nem valósulhatott meg. (Cherry 1974)
Nagy Erika:
A várostervezés regionális kereteinek kialakulása és fejlődése Nagy-Britanniában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 3. 132–142. p.
TÉT 1997 s3 Kitekint ő 137
Nagy-London regionális rendezési terve végül a városból kiindulva született meg.
A radikálisok idealizmusát félretéve, Abercrombie elkészítette London megye s
tervé,amlyNg-Londájóvakisebtrülfogmaánése
számolt a létező térbeli struktúrák drasztikus átalakításával. A terv tartalmazta a
pusztuló belső lakó- és ipari negyedek megújítását, a zöld területek b ővítését és az
úthálózat átalakítását. Az utóbbi lépések új térszerkezet kialakításának eszközei
voltak: az új, hierarchikus úthálózat 6 (körutak és sugárutak, illetve mellékutcák
rendszere), a parkok és zöld sávok segítségével sejtszer ű városszerkezetet tervezett,
amelyben a beépítés s űrűsége cellánként változó volt. A küls ő körgyűrűn, a beépített
terület határán túl szatellit-városok építését tervezték, amelyek a rurális térségben
szigetszerű urbanizációs szigetek voltak.
A tervezés tehát szükségszer űen túllépett London megye határain 1944-ben,
Abercrombie Nagy-London számára készült tervével. Az eredeti, kisebb terület
számára készült vázlat elég rugalmasnak bizonyult ahhoz, hogy az utak és zöld
területek gondos megtervezése révén a város terjeszkedése ne a környez ő zöld
területek pusztításával, hanem többé-kevésbé irányítottan és harmonikusan
történjen. A terv évtizedekre meghatározta a londoni régió térbeli fejl ődésének fő
irányait, mert figyelembe vette a természeti környezet megóvásának szükségességét,
lehetővé tette helyi közösségek kialakulását és számolt a politikai-gazdasági
körülményekkel a tervezési folyamatban. (Hall 1985, 1993; Foley 1963)
Növekedés és dekoncentráció: tervezés az ötvenes, hatvanas években
A második világháború után föler ősödő dekoncentrációs folyamatot a gazdaság és ,
a jövedelmek növekedése, illetve a személygépkocsi-állomány gyors b ővülése
ösztönözte. A város- és regionális tervezés célja az ötvenes, hatvanas években a
dekoncentrációs folyamat keretek között tartása, irányítása volt oly módon, hogy
megőrizzék az eredeti, koncetrált városi térszerkezetet. Ennek legfontosabb
eszközei a zöldövezet (green belt) tervezése a már megépült el ővárosok körül,
amelyre szigorú építési tilalmat rendeltek el; továbbá az 1947-es Város- és
Vidékfejlesztési Törvény által támogatott átépítési (slum clearance) programok,
amelyek célja a belső, slumosodó lakóterületek újjáépítése volt. Ezzel igyekeztek
megőrizni a városok társadalmi és gazdasági egyensúlyát, illetve a lehet ő
legkisebbre csökkenteni a városok által elfoglalt falusi területek nagyságát. Az
utóbbi célt sikerült elérni: az észak-amerikainál tömörebb városszerkezetet sikerült
megőrizni és a környezet min őségét megóvni az urbanizáció káros hatásaitól. Az
elővárosok növekedését azonban nem állíthatták meg. A folyamat megalkuvásra
kényszerítette a brit városlakókat: vagy vállalták a hosszú, napi ingázás terheit, és a
környező falvakban kerestek lakóhelyet, vagy megelégedtek a sz űkösebb, ám a
korlátozások miatt gyorsan dráguló városi ingatlanokkal. A tervez ők két alternatívát
kínáltak: a többnyire városperemeken épül ő, állami támogatást élvez ő
önkormányzati lakásokat (többnyire ötemeletes, vagy magasabb tömbházakban) és
az új városokat.
A legnagyobb nyomás a nagyvárosok ingatlanpiacaira nehezedett a második
világháború után. Ennek feloldására, az új városokról szóló törvény (New Towns
Act, 1946) elfogadása után megkezd ődött a szatellit-városok építése London, illetve
Nagy Erika:
A várostervezés regionális kereteinek kialakulása és fejlődése Nagy-Britanniában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 3. 132–142. p.
138 Kitekint ő TÉT 1997 s3
a nagy ipari centrumok (els ősorban Liverpool, Manchester és Glasgow) környékén.
A programok tehát a városi fejl ődés problémáit regionális szinten kezelték. Maga a
fejlesztés állami támogatással, bürokratikus fejlesztési szervezetek irányításával
történt, amelyek jól-rosszul együttm űködtek az „anyavárosokkal" az 1952 es -
Városfejlesztési Törvény értelmében. Ez utóbbi csak London esetében volt
harmonikusnak nevezhető, a vidéki nagyvárosok általában tartottak adóbázisuk
meggyengülésétől, és kifejezetten ellenségesen viselkedtek az új településekkel
szemben. (Carter 1984)
A fejlesztési szervezetek felállításával sikerült elkerülni a nehézségeket, amelyek a
helyi kormányzatok együttműködéséből (vagy annak hiányából) következhettek, és
az intézmények megfeleltek a munkáspárti kormány centralizáló-bürokratikus
irányítási stílusának is az 1940-es években. Az állami ellen őrzés kiterjesztése
érvényesült a városok gazdasági bázisának megóvása érdekében is. Az 1947 es -
Város és Vidékfejlesztési Törvény értelmében közvetlen kormányzati kontroll
-
érvényesült a jelentősebb ipari beruházások esetében, amely a nyolcvanas évek
elejéig, a város és regionális tervezési politikában bekövetkezett tory fordulatig
fennmaradt. (Horváth 1987) Bár az ötvenes éveket a brit szerz ők a város- és
regionális tervezés szempontjából is stagnáló szakasznak tekintik, az új városok
építése folytatódott és nagyszabású infrastruktúra (els ősorban autópálya-építési)
programok indultak az évtizedben. (Smigielski 1971; Hall 1993)
Az 1950-es, 1960-as években beértek az új szatellit városokba fektetett szellemi és
pénzügyi erőfeszítések. A településeken az eredeti, Howard-i; Geddes-i
elképzelések közül sikerült megvalósítani a városi és természeti környezet
harmóniáját a laza, kertvárosi jelleg ű beépítéssel; továbbá a kellemes és
konfliktusmentes lakókörnyezetet. E települések gazdasági bázisa viszonylag szilárd
volt az idetelepült szolgáltatásoknak és környezetbarát ipari tevékenységeknek
köszönhetően, amelyek többnyire a szomszédos nagyvárosból települtek „ki"
(különösen jellemz ő volt ez London és bolygóvárosai esetében). Nyilvánvalóvá vált
azonban, hogy a településhatáron túl nyúló tervek sem oldják meg a városi
társadalom és környezet gondjait, és a decentralizációs folyamat vesztesei a város
hagyományos, belső lakónegyedeiben és a gyengébb min őségű, önkormányzati
tulajdonú lakótömbökben él ők. Ők a városi környezeti problémák mellett a városi
(és regionális) gazdasági bázis gyengülését is különösen megszenvedték.
A hatvanas években az újra „felszálló ágba" kerül ő várostervezés a kis léptékű,
értékmegőrzésre és felújításra koncentráló városi programokkal reagált, amelyekben
gyakran alkalmazták specializált övezetek (precincts) kialakítását, kirekesztve az
autóforgalmat az adott területér ől. Ezeknek a rendezési terveknek a célja továbbra is
a város hagyományos struktúrájának meg őrzése, a szuburbanizáció térbeli
kereteinek korlátozása volt.
A városi gazdaság megújítása azonban nem volt többé elképzelhet ő helyi, illetve
városkörnyéki fejlesztési tervek keretei között. Az ipari és szolgáltató
tevékenységek dekoncentrációja, amely a hatvanas évek autópálya-építkezései
következtében felgyorsult, továbbá a hagyományos ipari struktúrával rendelkez ő
területek gondjai a munkáspárti politikusokat a regionális tervezés rendszerének
kiépítésére ösztönözték. A hatvanas évek közepén kialakított régiókból, a
megyékből és a településekb ől felépülő tervezési hierarchiát az ún. strukturális
Nagy Erika:
A várostervezés regionális kereteinek kialakulása és fejlődése Nagy-Britanniában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 3. 132–142. p.
TÉT 1997 s3 Kitekint ő 139
tervek (structure plans) foglalták keretbe, amelyek kidolgozásáról az 1968 as -
Város és Vidékfejlesztési Törvény rendelkezett. Minden tervezési hatáskörrel
-
felruházott (regionális, megyei és nagyvárosi) hatóság köteles volt ilyen hosszú távú
tervet készíteni, amely regionális szinten általános ajánlásokat és alapelveket
határozott meg a gazdaság és a közlekedési hálózat térbeli fejl ődésére vonatkozóan.
Ezek a tervek jelentették a kapcsolatot a nemzeti szint ű, a regionális és a helyi
tervezés között. Ezek voltak hivatottak kijelölni a kormányzati beavatkozás
területeit is a következ ő 10 éves idő szakra. A tervet a környezeti ügyekért felel ős
miniszter hagyta jóvá, aki egyben felel ős volt koordinációért is a stratégia
megvalósítása során.
A tervek tehát egy-egy térség egészét érint ő kérdések átfogó kezeléséhez
biztosította a kereteket. Így volt ez például a kereskedelmi hálózat fejlesztése
esetében. Ennek megtervezése egy, a helyi üzletekt ől a regionális vonzású bevásárló
központokig terjedő hierarchiát érintett. A városi népesség dekoncentrációja
következtében egyre gyarapodó, nagy alapterület ű, városszéli beruházások hatása
egy-egy régió kereskedelmi hálózatának egészére kiterjedt. A hierarchizált területi
és településtervezés lehet ővé tette az új elemek lehet ő legkevesebb feszültséggel
(üzletek bezárása a hagyományos kiskereskedelmi centrumokban és
alcentrumokban) történő megjelenését, beiktatását a rendszerbe. Mivel a városok
elérhetősége jelentő sen javult az évtizedben, egy-egy település kereskedelmi
ellátása regionális rendszer keretei között történt. Ezért az új beruházás helyének
kijelölésekor számba vették a potenciális vonzásterület népességének várható
keresletét, növekedését és a rendelkezésre álló kapacitásokat nem csupán a
közvetlenül érintett településeken, hanem a szomszédos városok kiskereskedelmi
tömörülési esetében is.
Az urbanizációs folyamat ugyan már évtizedekkel korában túllépett a városok
határain, de tervezésének, intézményes irányításának, befolyásolásának feltételei
csak a második világháború után alakultak ki. A folyamatot ösztönözte a népesség,
az ipar és a szolgáltató tevékenységek gyorsuló dekoncentrációja, a munkáspárti
politikusok neki-nekilendül ő törekvései a regionális egyenl őtlenségek csökkentésére
és az általános igény a várostervez ők és politikusok körében az urbanizációs trendek
bizonyos keretek között tartására. A város- és regionális tervezés hatvanas években
kialakított közös kereteit, amelyeket a növekv ő városi gazdaságra és népességre
szabtak, már a következ ő évtizedben támadások érték, amelyek bevezették a
tervezés történetének újabb, defenzív korszakát.
Visszavonulás
A hetvenes években alapvető en megváltoztak a tervezéssel kapcsolatos elvárások:
véget ért a gazdaság hosszú, növekedéssel jellemezhet ő korszaka, és felszínre
kerültek a brit gazdaság szerkezeti gyengeségei. (White 1988) A kormányzati
beavatkozás els ő dleges céljává a hanyatló területek megújítása, a gazdasági
növekedés serkentése vált. A hetvenes évtized a habozás, a bizonytalanság korszaka
volt a területi- és várostervezésben is. Felmérték a válság fizikai jeleit - elhagyott
ipari, kereskedelmi területek növekv ő mennyisége, hasznosítatlan városi telkek
megjelenése a gazdasági tevékenység hagyományos színhelyein - hátterében álló
Nagy Erika:
A várostervezés regionális kereteinek kialakulása és fejlődése Nagy-Britanniában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 3. 132–142. p.
140 Kitekint ő TÉT 1997 s3
tényezőket, amelyek a városi gazdaság meggyengülésére, s őt válságára utaltak. A
legfontosabb cél tehát a gazdasági bázis er ősítése volt, elsősorban ipartelepítés
révén.
A munkáspárti kormány által a hetvenes évek közepén támogatott programok
azonban nem vették figyelembe a gazdaságban ekkor már jól látható strukturális
átalakulás jeleit, els ősorban az ipar térvesztését a szolgáltató szektor javára, amely
pedig a város és regionális szintű területi különbségekre is magyarázattal szolgált.
Jó példa erre a munkáspárti Nagy-London Tanács által támogatott program a
londoni kikötő (the Docklands) megújítására. A területr ől az ipari és
nagykereskedelmi tevékenysége mellett az állami nagy szolgáltatók (British Rail,
British Gas) is kivonultak. Az ingatlanokat ipari, nagykereskedelmi, raktározási és
(olcsó) lakófunkció ellátására tervezték. A piaci igényeket figyelmen kívül hagyva,
csekély teret hagytak a szolgáltató tevékenységeknek, els ősorban az irodáknak. A
szűkülő fejlesztési források ennek a változatnak a végrehajtását meghiúsították.'
A munkáspárti politikusok tehát újraelosztó szerepet szántak a tervez őknek, akik
feltárták a szükséges beavatkozási területeket, és el is költötték az adófizet ők
pénzét. Ezzel a konzervatív politikusok és a lakosság többsége számára
támadhatóvá váltak, ami a nyolcvanas években a regionális és várostervezés
intézményeinek és hatáskörének megkurtításához, továbbá a tervez ő szakemberek
jelentős részének elbocsátásához vezetett. Mindezt a tervezés növekv ő
átpolitizálódása következményének tekinti a legtöbb brit szerz ő. (Harrison 1982;
Hall 1993)
Az 1979-ben kormányt alakító konzervatívok a tervezés szerepét az ingatlanok
lehető leghatékonyabb hasznosításában jelölték meg. Az 1983-as Fehér Könyv 8
elvtasrégizükeségt,arlhznoíásipbémket
kezelését jelölte meg a tervez ők feladatául. Ezzel párhuzamosan megkezd ődött a
tervezési a tervezési jogkörrel rendelkez ő hatóságok megszüntetése, illetve
hatáskörük korlátozása. Az 1980-as tervezési törvény a megyék ilyen jellegű
jogköreit nagyobbrészt alacsonyabb igazgatási szinthez, a kerületekhez (districts)
rendelte, majd 1986-ban a megyék teljesen elvesztették szerepüket a tervezésben.
Ezzel párhuzamosan megsz űnt a Nagy-London Tanács és nyolc másik, vidéki
városrégió igazgatási-tervezési hatósága is. 9
A tervezés eseti beavatkozásai a nyolcvanas években a bels ő lakóterületek és a
belvárosok folyamatosan zajló megújítási programjai mellett az ún. vállalkozói
zónák (Enterprise Zone) voltak. Utóbbiak megtestesítették a neoliberális
kormányzati politika alapelveit. Létrejöttük célja a városi gazdaság megújítása volt
kormányzati beavatkozással. A magánbefektet ők beruházásai a remények szerint a
befektetett közpénzeken többszörösét tették volna ki. Az utóbbiak számára a zónák
kedvező adózási feltételeket, lazább építési szabályokat és garantáltan gyors
ügyintézést kínáltak, és természetesen viszonylag olcsó városi ingatlanokat, hiszen
minden esetben elhagyott, üres telkekr ől volt szó. A londoni kikötő újrahasznosítása
a programok közül a legismertebb, amely a terület fizikai megújítása mellett az itt
koncentrálódó szerepkörök átalakítását eredményezte a kiterjedt irodaház- és (igen
drága) lakóház-építkezésekkel. A közel 300 millió fontnyi állami beruházást annál
hatszor nagyobb tömegű magánbefektetés követte.
Nagy Erika:
A várostervezés regionális kereteinek kialakulása és fejlődése Nagy-Britanniában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 3. 132–142. p.
TÉT 1997 s3 Kitekint ő 141
A zónák sikere, vagy sikertelensége a tory gazdaságpolitika eredményein túl a
kormányzat területi tervezéssel kapcsolatos magatartásának kritikája is. A
Docklands megújulása akár sikerként is elkönyvelhet ő, hiszen egy városrész
fejlődésnek indult és új munkahelyeket teremtettek. Az ehhez hasonló övezetek
létrehozását mégis bírálják, mert nem oldják meg azokat a társadalmi feszültségeket,
amelyek a régi (ipari, szállítási stb.) funkciók megsz űnésével keletkeztek. Az innen
elköltözők sem találnak lakást a megújult, ezért megdrágult területen. A fejlesztési
területek kijelölésének ugyanakkor nincsenek tervszer ű keretei, a városi gazdaság
válságának eseti kezelése pedig egyel őre nem hozott látványos javulást. (Hall 1985,
1993) Ráadásul az egyedi fejlesztési tervek elbírálása a bürokratikus minisztériumi
hivatalokban történik, ami egyrészt hosszadalmas folyamat, másrészt többnyire
távol van magától a beavatkozási területt ől.
A tervezés új, konzervatív definíciója önmagában tehát nem vezetett sem a
városok gazdasági bázisának számottev ő erősödéséhez, sem az azokkal összefügg ő
társadalmi feszültségek (szegénység, bevándorlók helyzete, pályakezd ő
munkanélküliség, illetve e jelenségek koncentrációja a pusztuló bels ő
lakóterületeken) enyhítéséhez. Ugyanakkor továbbra létezik az igény a (helyi és
központi) kormányzati beavatkozásra az említett konfliktusok kezelésére, illetve
távol tartására a társadalom nyugalmat és elkülönülést kedvel ő többsége, a
középosztály, továbbá maguknak a társadalmi ranglétrán lecsúszó csoportjai
részéről.
Jegyzetek
I Az amerikai tervezés, európaiakat megragadó vívmánya a természeti környezet védelme (nemzeti
parkok), illetve a városszépítés eredményei, amelyet nagy terület ű parkok kialakításával értek el (mint
például a F. Olmstead tervezte Central Park New Yorkban).
2 Geddes skót volt.
3 A szerző fordítása.
4 Geddes, P. 1915: Cities in Evolution. London: Williams and Norgate
3 A közigazgatási egység (London megye, London County) és az azt irányító, demokratikusan választott
testület (London County Council, LCC) 1888-tól létezett, és rendelkezett tervezési-rendezési
hatáskörrel.
6 A hálózat megtervezése Alker Tripp, a Scotland Yard közlekedési felügyel őjének nevéhez fűződik, aki
a modern, növekvő személygépkocsi forgalmat átereszteni képes, hierarchizált úthálózat koncepcióját
kidolgozta (1938).
7 A projekt a becslések szerint folyó áron 900 millió brit fontba került volna 1974-ben.
8 G.B. Department of the Environment, 1983
9 G.B. Department of the Environment, 1986.
Irodalom
Cherry G. E. (1974) The Evolution of British Town Planning. London: Leonard Hill
Geddes, P. (1915) Cities in Evolution. London. Williams and Norgate
Foley, D. L. (1963) Controlling London 's Growth: Planning the Great Wen, 1940-1960.
Berkeley:University of Califomia Press
Hall, P (1985) 77w People: Where will they go? Planner, 71.4.3-12.
Hall, P. (1993) Cities of Tomorrow. Longman, London
Hall, P.- Hass-Klau, M. (1983) Can rail save the city?
Nagy Erika:
A várostervezés regionális kereteinek kialakulása és fejlődése Nagy-Britanniában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 3. 132–142. p.
142 Kitekint ő TÉT 1997 s3
Harrison, B. (1982) The Politics and Economics of Urban Enterprise Zone. A Critique. International
Journal of urban and Regional Research, 6, 422-428
Hass-Klau, M. (1988) The pedestrian in the city in Britain and Germany. Oxford Press, London-Berlin,
pp. 122-251
Healy, P. (1991) Urban Regeneration and the Developemnt Industry. Ekistiks, 349, pp. 83-98.
Horváth Gy. (1997) Fejlettségi különbségek és fejlesztési politikák az Egyesült Királyságban és
Írországban. In: Régiók felemlkedése és hanyatlása. MTA RKK, Pécs, pp. 17-97.
Howard, E. 1898. To-morrow: a Peaceful Path to a Real Reform. London: Swan Sonnenschein
Improving inner city shopping centres. Public Sector Management Research centre, Aston University,
1989
Lawlets P. (1989) Britain 's Inner Cities Longman, London
Matthews H. (1995) British Inner Cities. Oxford University Press: Oxford
Parker, A. J. (1975) Hypermarkets: the Changing Pattern of Retailing. Geography, 60. pp. 120-134.
Mumford, L. (1938) The culture of Cities. Lonodn: Secker and Wartburg
Policy for the Inner City. Structure and Processes. Centre for Mass Communication, Univ. of Leicester,
1983
Potter, R. B. (1982) The Urban Retailing System: Location, Cognition and Behaviour. Aldershot,
Gower. Pp. 71-183.
Robertson K. (1994) Pedestrian Malls and Skywalks. Aldershot, Avebury Press
Street Program as a Community Economic Developemnt Tool. Urban Design and Preservation
Quarterly 15, pp. 51-55
Smigielski F. (1971) Draft for the 1971 Structure Plan for the City of Leicester. Leicester City Council
Sutcliffe A. (1981) Towards the Planned City. Blackwell, Oxford
White P. (1988) The West European City. A Social Geography. Longman: London and New York. pp.
134-151, 191-212
Források
Census of Population, 1961 General Register Office, 1962
Census of Population, 1981. General Register Office, 1984.
Postcode Census Monitor, Office of Population Census and Surveys, 1994
Improving inner city shopping centres. Inner City Research Program. Department of Environment,
1986
The Future of the High Street. Distributive Trades EDC, London, 1988
Assessing the Impact of Urban Policy. Department of the Environment Inner Cities Research
Programme. London, HMSO, 1994
The Leicester City Shopping Survey, 1995 Leicester City Council
Leicester City Development Plan. Written Analysis . Leicester, Town Hall, 1952
City of Leicester Local Planning Background papers. Leicester City council, November, 1992
City Centre Action Programme Review. Second Draft, June 1995. Leicester City Council