Tér és Társadalom 1. évf. 1987/4. 49-71. p.

                                                               1987. 1. évf. 4. sz. pp. 49-71.




         SI KOS T. TAMÁS:



A FALUSI TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGI INFRASTRUKTÚRÁJÁNAK
ELEMZÉSE BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN



         Magyarország szocialista épít ő munkájának elmúlt 40 éve alatt a népgazda-
ság jelent ős társadalmi-gazdasági átalakuláson ment át. A fejl ődés mostani szakaszá-
ban a társadalom és a szociálpolitika igen fontos feladata az egyes térségek fejl ődésé-
ben megmutatkozó és a városok, falvak lakosságának életszínvonala közötti arányta-
lanságok feltárása. A jelenlegi regionális politika különösen nagy figyelmet szentel
az infrastruktúra és a településhálózat fejlesztésének. A falusi települések lakossági
infrastruktúrájának és a kommunikációs kapcsolatok nem kielégít ő fejl ődése olyan
nemkívánatos jelenségek kifejl ődéséhez vezethet, mint pl. a lakosság elvándorlása, a
falusi települések demográfiai struktúrájának torzulása, a mez őgazdasági termelés
munkaerő forrásának hiánya és a depressziós térségek kialakulása. Ez ösztönözte a
tanulmány íróját a téma vizsgálatára.
        A kutatás alapvet ő célja a lakossági infrastruktúra területi színvonal-különb-
ségeinek vizsgálata Borsod-Abaúj-Zemplén megye falusi településeiben. Borsod-Abaúj-
Zemplén megyét, mint modell-területet, a következ ő okok miatt választottuk ki.
1979-1981 között BELUSZKY Pállal közösen kidolgoztuk Magyarország falusi te-
lepüléseinek tipológiáját. Ezen kutatások eredményei azt mutatják, hogy Borsod-
Abaúj-Zemplén megyében a falusi települések csaknem minden típusa megtalálható,
amely az ország területén el őfordul. Mivel a lakossági infrastruktúra a falusi telepü-
lések fejl ődésének egyik legfontosabb tényez ője, célszer ű nek tartottuk tehát ezt a
tipológiát éppen Borsod-Abaúj-Zemplén megyére elkészíteni. A kiválasztott téma ke-
retében felvet ődtek és megoldásra kerültek a következ ő feladatok:
         1. Kidolgozásra került a falusi települések lakossági infrastruktúrájának ti-
pológiája faktor- és clusteranalízis alkalmazásának segítségével.
       2. Összeállításra került egy olyan információ-bázis, amely Borsod-Abaúj-
Zemplén megye falusi településeinek lakossági infrastruktúráját jellemzi különböz ő
aspektusból.
         3. Feltártuk azokat a funkcionális összefüggéseket, amelyek a falusi telepü-
lések lakossága és azon mutatók nagysága között állnak fenn, amelyek a lakossági
infrastruktúra egyes elemeinek fejl ődését jellemzik.
        4. A faktor-analízis alapján meghatározásra került, hogy milyen tényez ő k és
milyen mértékben vesznek részt a lakossági infrastruktúra fejl ődésében és formálásá-
ban Borsod-Abaúj-Zemplén megye falusi településeiben.
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
       50                  Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.

                 5. Cluster-analízis segítségével meghatározásra került Borsod-Abaúj-Zemplén
      megye falusi településeinek lakossági infrastruktúra-tipológiája.
                 Napjainkban számos munka ismeretes, amely a falusi települések közigaz-
      gatási-gazdasági kérdéseit vizsgálja, továbbá ezen települések népességének rétegz ő -
     dését, az elvándorlás nagyságát stb. Ezek a tanulmányok foglalkoztak a fejl ő dés szín-
      vonalbeli különbségeivel, Magyarország falusi településeinek tipológiájával. Jelen vizs-
      gálat komplex közgazdasági és gazdaságföldrajzi kutatást végzett a falusi települések
      lakossági infrastruktúra tipológiájában. A vizsgálat az 1980. évi statisztikai adatbázis,
      valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács segítségével gy űjtött adatok fel-
      használásával készült.



      I. A kutatási feladatok és az adatbank összeállítása


                 A kutatási feladatok az alábbiak: 1. Meghatározandó, hogy a falusi települé-
      sek lakossági infrastruktúrájának fejl ődésében és formálásában milyen elemek és mi-
      lyen mértékben vesznek részt. 2. Elkészítend ő a falusi települések lakossági infra-
      struktúra tipológiája.
                  A munka jellegét és a különböz ő munkaszakaszokat az 1. ábrán követhetjük
      nyomon.
                  Az elemzéshez Borsod-Abaúj-Zemplén megye 352 falusi településére 26
      mutatót használtunk fel. Tehát az induló adat-mátrixunk 26 x 352 méret ű 9152 adat-
      tal. A vizsgálathoz felhasznált 26 mutatót bizonyos mértékben feltételesen 5 csoport-
      ra osztottuk fel (A-tól E-ig); mindegyik mutatócsoport a lakossági infrastruktúra-
      vizsgálat egy meghatározott szempontját mutatja be. Az alábbiakban megadjuk a mu-
      tatók körét és felsorolását (zárójelben feltüntetve a megyei átlagokat és a mutatók
      szórását).



                 A/A falvak alapellátásának elemei
                   1. A kiskereskedelmi boltok alapterülete m 2 -ben, 1979-ben (364 m 2 ; 631
        2
      rn ) ;
                  2. Az 1 fő re jutó iparcikk-kiskereskedelmi forgalom értéke 1979-ben (3001,—
      Ft; 4584,— Ft);
                  3. Az alapfokú ellátó-szolgáltató intézmények kiépítettsége, 1980-ban (12,1
      pont; 8,0 pont);
                  4. A magánkisiparosok száma, 1979-ben (11,3 f ő ; 15,9 fő );
                  5. 100 bölcsődéskorúra jutó bölcs ő dei férő hely, 1980-ban (1,3 fér ő hely; 5,9
      férő hely ► ;
                  6.   100 óvodáskorúra jutó óvodai fér ő hely, 1980-ban (33,5 fér ő hely; 44,0
      férő hely);
                  7. Rendel ő intézeti óraszám, 1979-ben (0,9 óra; 3,9 óra);
                                              Sikos T. Tamás:
     A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.                 51


                               A kutatási feladatok összeállitáira



                                    Az adatbank összeAllitása
                            1. Megfigyelési egységek kiválasztása
                            2. A mutatók körének megválasztása




 A lakossági infrastruktúra                  Faktoranalizis           Clusteranalizis
 területi különbségeiben                     1. Faktorok bemu-        I. Clusterek bemu-
 rejlő különbségek feltárása:                   tatása                   tatása
                                             2. Faktorok jel-         2. Clusterek kar-
 1. A mutatók kartografá-                       lemzése                  tografálása
    lása
                                             3. Faktorok kar-         3. A lakosság infra-
 2. A térképek elemzése
                                                tografálása              struktúra tipusa-
                                                                         inak meghatározá-
                                                                          OA




                 Eredmény                              Eredmény
     A lakossági infrastruktúra                 A lakossági infrastruk-
     fejl ődésére és formálására                túra tipusok
     ható tényezők




                                            1. ábra


           B/ A falvak lakásépítése és felszereltsége
           8. Az 1945 után épült lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban (52,5%;
15,9%);
         9. Az 1970-1979 között épült lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban
(13,9%, 8,5%);
        10. Az 1 szobás lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban (26,5%; 10,2%);
        11. Az emeletes lakóépületek aránya az összes lakásból, 1980-ban (0,3%;
1,7%);
          12.   100 lakott lakás közül a fürd ő-, mosdóhelyiséges, 1980-ban (26,4%;
15,3%);

         C/ A falvak kommunális ellátottsága
        13. Villanyvezetékkel ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban
(96,6%; 2,9%);
        14. Vezetékes vízzel ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban
(21,7%; 14,9%);
       15. Gázzal ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban (53,3%;
(14,8%);
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
      52                   Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.

             16. Szennyvízelvezet ő csatornával ellátott lakások aránya az összes lakásból,
     1980-ban (23,9%; 15,4%);
             17. 1 fogyasztóra jutó villamosenergia-fogyasztás kW/ó-ban, 1980-ban (805,8
     kW/ó; 281,2 kW/ó ► ;

             D/A falvak közlekedési helyzete
             18. A közlekedési hálózatok kiépítettsége, 1980-ban (4,5 pont; 2,6 pont ► ;
             19. A legközelebbi város I+ községi jogállású járási székhely) id őtávolsága a
     leggyorsabban igénybe vehet ő közlekedési eszközön számítva, 1980-ban (40,3 perc;
     27,4 perc);
              20. A városok felé induló tömegközlekedési eszközök járats űr űsége, 1980- ban
     (81,2 járat/hét; 89,2 járat/hét ► ;

              E/A falvak oktatási és m űvelődési helyzete
              21. Az általános iskolai osztálytermek száma, 1979-ben (4,8 db; 6,1 db);
              22. Az általános iskolai tanulók száma, 1979-ben (153 f ő ; 228 fő ► ;
              23. Középiskolai tanulók száma, 1979-ben (13 f ő ; 147 fő ► ;
              24. A 15—x évesb ő l az általános iskola 8 osztályát elvégzettek aránya, 1980-
     ban (52,0%; 8,9%);
              25. A 18—x évesb ő l befejezett középiskolával rendelkez ő k aránya, 1980-ban
     (9,6%; 4,3%);
              26. A könyvtári egységek száma, 1979-ben (3968,4 db; 6784,2 db ► .

              A változók összeállítása során a legnagyobb nehézséget a szintetikus muta-
     tók értéknagyságának meghatározása jelentette. Ilyen nehézségek merültek fel a 3-as
     mutató nagyságának meghatározásánál (a 3-as mutató a lakossági infrastruktúra fej-
     lettségi színvonalának komplex értékelését adja a falusi településekben). Mint ismere-
     tes, hasonló esetekben gyakran a pontozásos módszerekhez folyamodunk. Ennek al-
     kalmazása két kérdés eldöntését követeli meg:
            1. a pontozandó elemeink körének pontos lehatárolását;
            2. a pontértékek nagyságának meghatározását.
               A következ ő kben megadjuk a lakossági infrastruktúra fejl ődési színvonalának
     komplex értékelését adó pontértékek nagyságát és a szolgáltató szféra alapelemeit.
               Az alapelemek száma: 21. Ezek a következ ő értékeket kapták: iparcikk-bolt —
     2 pont; épít ő - és tüzel őanyag eladási pont (TÜZ ÉP) — 1; piac — 1; étterem — 1; pos-
     ta — 1; bankfiók — 1; ment ő — 2; orvosi rendel ő — 1; fogorvosi rendel ő — 1; óvoda —
     1; bölcs őde — 1; kultúrház, klub — 1; öregek otthona — 1; szociális gondozó n ővér —
     1; gyógyszertár — 1; mozi — 1; községi könyvtár — 1; általános iskola (alsó tagozat
     1-4. osztály) — 1; általános iskola (fels ő tagozat 5-8. osztály) — 2; magánkisiparo-
     sok száma: 4-10 f ő — 1, 11-20 fő — 2, 21 felett — 3 pont.
               Mint látható, a szolgáltatási szféra alapelemeinek többsége 1 pontértéket
     kapott. Ez azzal a körülménnyel magyarázható, hogy nem lehet összehasonlítani
     ilyen elemek, mint a posta, a Sióg y szertár, a könyvtár, a piac stb. jelent őségét, és eze-
     ket közös nevez ő re hozni. Elvileg mindegyik megléte a falusi települések elengedhet-
     len feltétele lenne. A pontozás kialakításakor egy kett ő zött rendszerb ől indulunk ki:
                                                Sikos T. Tamás:
       A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                  Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.
                                                                                          53

 1— az alapellátás adott elemének meglétét, 0— a hiányát jelzi. Minél magasabb egy
falusi településben a szolgáltatás színvonala, annál magasabb a lakossági infrastruktúra
komplex mutatójának pontszámértéke. Meg kell jegyezni, hogy a különböz ő falusi
települések lakossági infrastruktúrájának fejlettsége pontértékben kifejez ődhet egy és
ugyanazon pontszámban annak ellenére, hogy mögötte más alapelemekb ől álló struk-
túra húzódik meg. (A 3. mutatóhoz szorosan kapcsolódik a kutatás adatbázisának 1-
2. és 5-7. mutatója.)
         Természetesen léteznek a lakossági infrastruktúrának olyan alapelemei, ame-
lyeket nem lehet hatékonyan m ű ködtetni minden egyes falusi településben, mint pl.
középiskolák és gimnáziumok, iparcikk-boltok, ment őállomás. Az alapelemek ezen
csoportja 2 pontot kapott.
          A falusi települések lakossági infrastruktúrája fejl ődési szintjének komplex
értékelésekor — mint ahogy azt bemutattuk — magát a település egységét értékel ő
kiegészítő pontértékek jöttek számításba: a járásközpont 5 pont; — tanáccsal rendel-
kező nagyközség 3 pont; — tanáccsal rendelkez ő község 2 pont; — tanáccsal nem ren-
delkező község 0 pont; — állami gazdaság központja 3 pont; — ÁFÉSZ-központ 2
pont.
          Véleményem szerint szükséges, hogy azok a települések, amelyek adminiszt-
ratív — irányító és termel ő , keresked ő-elosztó funkcióval bírnak, rendelkezzenek autó-
javító m ű hellyel, szennyvíztisztító teleppel, több telefonállomással, illetve központ-
tal, egyéb középületekkel és létesítményekkel. Az adatbank adatai alapján a falusi
szolgáltatási szféra fejl ődésében meglév ő területi különbségeink el ő zetes vizsgálatát
folytattuk le, amelynek eredményei képezték a faktoranalízis kiegészít ő anyagát. A ta-
nulmány keretei között bemutatjuk B-A-Z megye területének és közlekedéshálózatá-
nak térkép-sémáját; ez lehet ő vé teszi az anyag további részeinek szemléletesebb átte-
kintését (2. és 3. ábra).



 I. A faktoranalízis eredményei éS tartalmi interpretálása


         Az elemzés során a fentebb felsorolt 26 mutató felhasználásával faktoranalí-
ziseket végeztem. A vizsgálat-sorozatban a f ő komponens analízist alkalmaztam kü-
lönböző sajátértékszintek (0,6; 0,7; 0,8; 0,9; 10) mellett. Az egyes változatok közül a
0,8-as sajátértékszint mellett futtatott variáns ragadja meg legjobban az alapvet ő dif-
ferenciáló tényez ő ket, ezért a továbbiakban erre építettem elemzéseimet. A 0,8-as
sajátértékszint mellett elfogadott változat 8 faktort tartalmaz eredeti információtar-
talom 78,26%-os megtartásával.
         Érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy az els ő 4 faktor összesen 64,05%-kal
járul hozzá a szórásnégyzet magyarázatához. Ezeket a faktorokat tartalmilag a követ-
kező képpen értelmezhetjük:
      F 1 — a szolgáltatás alapelemeinek fejlettsége;
      F — a lakásépítés dinamikája és felszereltsége;
        2
      F — a közlekedési helyzet;
       3
      F4 — a kedvező tlen lakó- és kommunális feltételek faktora.
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                           Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.
     54




     BO RS O D -ABA ÚJ -Z EMPL ÉN MEGYE TÁJ B EO SZTÁSAÉSHELY EAZ ORSZ ÁG BAN
                                                                                                      •
                                                                                                          m
                                                                                                     g
                                                                                                          z
A FALVAK HELYZETEBORSOCI -ABAÚJ- ZEMPLÉN MEGYE VASÚT -ÉS KOZÚTHÁL ÓZ ATÁBAt4
                                                                                                                                                        Sikos T. Tamás:

                                                                                                                                          Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.




                                                                          15 -Ny ékl ád h áza

    16 -Bo rs olln ádas d,   17-Izs áta lv a,   18 - Aba új sz án t ó,      20-Sz irma bese ny ő ,

    21 -Saj ób ábo ny,
                                                                 '0
                                                                      o
                                                                                                              55
                                                                                                               A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
      56                   Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.

                 Az F       faktor 11,2 sajátértékszint mellett a szórásnégyzet 43,13%-át magya-
                        1
     rázza.
                Az F        faktort alkotó mutatók                                  faktorsúlyok
                        1
              22. Az általános iskolai tanulók száma                                    0,901
               1. A kiskereskedelmi boltok alapterülete, m 2 -ben                       0,886
              21. Az általános iskolai osztálytermek száma                              0,878
               4. A magánkisiparosok száma                                              0,859
              26. A könyvtári egységek száma                                            0,838
               3. Az alapfokú ellátó-szolgáltató intézmények kiépítettsége              0,751
               7. Rendel ő intézeti óraszám                                             0,665
               2. Az 1 fő re jutó iparcikk kiskereskedelmi forgalom értéke,
                  1979-ben                                                              0,605
              18. Közlekedési hálózatok kiépítettsége                                   0,478
              Az F    faktorba került mutatók között mind deduktív úton levezethet ő
                    1
     logikai, mind matematikailag mérhet ő tényleges kapcsolat van. A leger ő sebb korrelá-
     ciós kapcsolat (0,9) a 22-es és 21-es mutató között áll fenn, a leggyengébb kapcsolat
     (0,3) a 7-es és a 18-as mutatók között található; a fennálló kapcsolatok különösebb
     magyarázatot nem igényelnek. Hasonló triviális kapcsolat áll fenn a 3. mutató és többi
     között. Az 1-21, 1-22, 1-26, 1-7, 21-26 mutatók közötti szoros kapcsolat megléte
     arról tanúskodik, hogy a megye falusi települései a szolgáltatási szféra alapelemeinek
     olyan sorozatával rendelkeznek, mint pl. üzletek, általános iskolák, könyvtárak, or-
     vosi rendel ő k stb. Az 1-2 mutatók közötti közepes er ősség ű korrelációs kapcsolat
     azzal magyarázható, hogy a falusi településekben sok üzlet áruválasztéka nem meg-
     felel ő , ezért a kiskereskedelmi forgalom egy igen jelent ő s része a városokban, illetve a
     középfokú központokban zajlik le. A 18-as mutató (a közlekedési hálózat kiépített-
     sége) közepes er ő sség ű kapcsolatban áll a 22., 1., 21., 26., és a 3. mutatóval, gyenge a
     kapcsolata a 2. és 7. mutatóval.
                 A faktorpontértékek területi megoszlása azt mutatja, hogy azok a falusi
    települések, amelyek magas pontértékkel rendelkeznek (8,818-2,781 és 2,780-
     1,001), többnyire a megye területén szórtan helyezkednek el; összefügg ő sávot csak a
    Sajó, Bódva és Hernád völgyében alkotnak. Az alacsony faktorpontértékek a Hegy
     közben, a Csereháton, az Észak-Borsodi Karszton és a Zempléni-hegységben találhatók.
             Az F faktor 3,6 sajátértékszint mellett a szórásnégyzet 11,78%-át magya-
                  2
     rázza.
                Az F
                       2 faktort a következő mutatók alakítják:                     faktorsúlyok
              12. 100 lakott lakás közül fürd ő -, mosdóhelyiséges                      0,868
              16. Szennyvízelvezető csatornával ellátott lakások aránya az összes
                  lakásból                                                              0,839
              14. Vezetékes vízzel ellátott lakások aránya az összes lakásból           0,821
              17. 1 fogyasztóra jutó villamosenergia fogyasztás kW/ó-ban                0,784
               9. Az 1970-1979 között épült lakások aránya az összes lakásból           0,760
              24. A 15—x évesb ő l az általános iskola 8 osztályát elvégzettek aránya   0,754
               8. Az 1945 után épült lakások aránya az összes lakásból                  0,684
              25. A 18—x évesb ő l befejezett középiskolával rendelkez ő k aránya       0,681
              18. A közlekedési hálózatok kiépítettsége                                 0,435
                                               Sikos T. Tamás:
      A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                 Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.                 57

          A leger ő sebb korrelációs kapcsolatok (0,9) a 12-es (a 100 lakásra jutó mosdó-
val és fürd őszobával ellátott lakások száma ► , a 14-es (a vízvezetékhálózatba bekapcsolt
lakások aránya) és a 16-os (szennyvízelvezet ő csatornával ellátott lakások aránya)
mutatók között mutathatók ki. E három mutató er ős korrelációs kapcsolatban (0,7)
van a 17-es mutatóval (1 fő re jutó energiafelhasználás). A 12, 14 és 17-es mutatók a
lakásállomány komfortosságát és m ű szaki felszereltségét jellemzik, ezért nem vélet-
len, hogy a 25-ös mutató (a 18—x évesb ő l befejezett középiskolával rendelkez ő k ará-
nya) er ő sen korrelál (0,7) a 12, 14 és 16-os mutatókkal, a 24-es mutató pedig a (a
15—x évesb ő l befejezett általános iskolával rendelkez ő k aránya) a 12, 14, 16 és 17-es-
sel közepes kapcsolatot mutat (0,6 ► . Egészében véve, a fentebb leírtak meger ő sítik
az apriori feltételezést a lakásépítés dinamikája és a lakásfelszereltség közötti korre-
lációról, s őt, a 8 általánost végzett és középfokú végzettséggel rendelkez ő lakosság és a
lakások komfortossága közötti korrelációról.
         Az F faktor faktorpontértékeinek területi elterjedésére jellemz ő , hogy a ki-
              2
emelked ő en-magas értékek a miskolci agglomeráció településeiben, illetve az Ózd —
Leninváros ipari tengely községeiben fordulnak el ő , továbbá még a Hegyközben
Hollóháza és Pálháza környezetében. A m ű szaki infrastruktúra fejlettsége szorosan
kapcsolódik a megye iparának térbeni elhelyezkedéséhez. Az alacsony faktorpont-
értékek a mező gazdasági térségekhez köt ő dnek a Bodrogközben, a Zempléni-hegy-
ségben, Hegyalján, Csereháton (kivéve azokat a településeket, amelyek a Sajó- és a
Hernádvölgye felé es ő peremi területeken fekszenek), a Borsodi Mez őségben, amely
hagyományosan jó agrártérség, csak a Sajó menti települések érik el az átlagos szintet,
itt viszont már érvényesül az ipar hatása. Harangod és az Észak-Borsodi Karszt tele-
püléseinek többségénél a faktorpontértékek szintén az átlagosnál alacsonyabbak.
         Átlagos fejlettség ű térségnek tekinthet ő az Ózdi-dombság területe, ahol az
1950-es és az 1960-as évek lakásépítései révén kedvez ő struktúrájú lakásállomány
alakult ki; a települések többsége Ózd lakótelepülése, jó közlekedési lehet őségekkel.
Csak a Sajó völgyének települései rendelkeznek az átlagosnál nagyobb faktorpont-
értékkel.
         Az F     faktor 1,22 sajátértékszint mellett a szórásnégyzet magyarázásához
               3
4,71%-kal járult hozzá.
         A faktort a következő mutatók alakítják:                         faktorsúlyok
     18.  A közlekedési hálózatok kiépítettsége                               0,814
      19. A legközelebbi város (+ községi jogállású járási székhely id őtávol-
          sága a leggyorsabban igénybe vehető közlekedési eszközön szá-
           mítva)                                                             —0,569
       20. A városok felé induló tömegközlekedési eszközök járats ű r ű sége —0,436
          Az F faktor egyértelm ű en a közlekedési helyzet faktora. A faktor bels ő kor-
               3
relációs kapcsolataira a gyenge-közepes korrelációk a jellemz őek.
          Az F faktor faktorpontértékeinek területi eloszlásából kit ű nik, hogy a ked-
               3
vező közlekedési helyzetben lév ő települések a megye els ő és másodrangú f ő közle-
kedési útjai mellett, illetve azok közelében találhatók, tehát a tradicionális sugaras
közúthálózat fő vonalaiban (Mez ő kövesd—Miskolc—Tornyosnémeti, Miskolc—Sze-
rencs—Sátoraljaújhely, Miskolc—Kazincbarcika—Bánréve—Ózd, Miskolc—Nyékládhá-
za—Leninváros, Miskolc—Nyékládháza—Mez őcsát). A megye kedvez őtlen közlekedési
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
      58                   Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.

     adottságú települései a hegy- és dombvidéki aprófalvas régiókban, illetve a forgalmi
     folyosóktól távol es ő falvakban találhatók.
              Fel kell hívnunk a figyelmet arra a tényre, hogy az F 3 faktort alkotó 18.
     mutató (közlekedési hálózat kiépítettsége) el őfordul az F 1 , illetve az F 2 faktorokban
     is. Ez arra utal, hogy a településinfrastruktúra területi színvonalkülönbségeinek kiala-
     kulásában fontos szereppel bír a közlekedési helyzet.
               Az F 1, F és F faktorok magas értékei a városiasodó, az iparosodó közsé-
                         2      3
     gekben, a Sajó-völgyi ipari tengely, a miskolci agglomeráció településeiben, a járási
     székhelyeken, illetve a kedvez ő forgalmi fekvés ű falvakban találhatók (4. ábra).

            A Z F 1 , F 2 , F 3 FAKTOR TÉRDIAGRAMJA BORSOD - ABAÚJ - ZEMPLÉN MEGYE JÁRÁSAIRA




                                                4 ábra


               Az F
                     1, F 2 és F 3 faktorok legmagasabb értékei a miskolci járás lakossági
    infrastruktúráját jellemzik. Ezt követik közel azonos színvonalon a mez ő kövesdi és
    szerencsi járás települései. Ez utóbbiaktól némileg elmaradva következnek a mez őcsá-
    ti járás települései. Borsod-Abaúj-Zemplén megye legkevésbé el ő nyös értékkel rendel-
    kező térségei a sátoraljaújhelyi, az encsi és edelényi járások.
               Az F faktor 1,14 sajátértékszint mellett a szórásnégyzet magyarázásához
                     4
    4,43%-kal járult hozzá.
                                               Sikos T. Tamás:
      A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                 Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.                 59

         A faktort a következő mutatók alakítják:                             faktorsúlyok
      10. Az egyszobás lakások aránya az összes lakásból                          0,800
      15. A gázzal ellátott lakások aránya az összes lakásból                   —0,574
      13. A villannyal ellátott lakások az összes lakásból                      —0,557
         Az F    faktor a kedvez ő tlen lakó- és kommunális feltételek faktora. A faktor-
              4
pontok területi megoszlása azt mutatja, hogy a legalacsonyabb pontértékek a megye
falusi településeinek 14,4%-át adják. Ezen települések jórészt a Bükk-hegység, Észak-
Borsodi-karszt, a Cserehát, a Zempléni-hegység, a Hegyköz és a Borsodi-Mez ő ség te-
rületén találhatók. A magas faktorpont érték ű települések a Bodrogköz, Harangod,
Taktaköz, a Sajó-völgye, a Bódva és Hernád völgye, a miskolci agglomeráció és Lenin-
város környékének falusi településeib ő l kerülnek ki.



Ill. Lakossági infrastruktúra-típusok Borsod-Abaúj-Zemplén megye falusi
    településeiben


         A lakossági infrastruktúra-típusok lehatárolásához Borsod-Abaúj-Zemplén
megye falusi településeiben cluster-analízist alkalmaztunk (a MacQeen algoritmus fel-
használásával ► , amelyhez felhasználtuk a faktoranalízis eredményeit is. A számítás-
sorozat eredményeként több tucat változatot vettem vizsgálat alá, s végül is egy 13
clustert eredményez ő változatot fogadtam el további vizsgálataim alapjául. Dönté-
semet természetesen befolyásolta a vizsgálat célja (az elemzés kívánatos mélysége         ►,a
felhasználás gyakorlati szempontjai, valamint az empirikus úton, részvizsgálatok so-
rán nyert kép összevetése a clusteranalízissel.
         A fentiek alapján a 13 clustert eredményez ő változatot V. f ő típusba és 9 altí-
pusba vontam össze. Ezek az alábbiak (5. ábra).



         I. típus. A lakossági infrastruktúra fejlődésének kezdeti stádiuma


         A lakossági infrastruktúra adott típusa (11., 6., és 12. cluster) Borsod-Abaúj-
Zemplén megye 143 települését foglalja magába, a településállomány mintegy 40%-át.
A típus települései dönt ő részben az Észak-Borsodi Karszton, a Csereháton, a Bod-
rogközben és a Zempléni-hegységben fordulnak el ő , elszórtan azonban a megye min-
den olyan térségében megtalálhatók a típus elemei, amelyek közlekedési útvonalak-
tól távol esnek. Az 1. táblázat ezen településcsoport népességének állandó csökkenését
regisztrálja. A 60 évnél id ősebb korú lakosság részaránya a I. f ő típus mindegyik al-
típusában magasabb, mint a megyei átlagérték (1. táblázat).
         A fejl ődés kezdeti stádiumában lév ő lakossági infrastruktúrára csak a szol-
gáltatások f ő elemeinek jelenléte a jellemz ő (lakás, kommunális-, kereskedelmi-, köz-
lekedési-, egészségügyi szolgáltatások, általános iskolai képzés ► . Az elemek közül
sokat (bolt, orvosi rendel ő , óvoda, bölcsőde, általános iskola) nem egyetlen telepü-
lésben, hanem az egymáshoz közel es ő települések csoportjaiban találhatunk meg.
Az adott infrastruktúra-típusra jellemz ő a lakásépítés alacsony üteme, az egyszobás
lakások magas aránya, a gáz- és vízvezetékkel ellátott lakások alacsony százaléka, az
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
      60                   Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.




       BORSOD -ABA ÚJ - ZEMPL ÉN




                                     fD
                                     O
                                     03

                                     1-•
                                                ,
                                   FALUSI T EL EPÜL ÉSEI BEN
    IN FRASTRUKT ÚR A




                                                               'W II
                                                 Sikos T. Tamás:
        A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                   Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.
                                                                                           61

                                                                                      1. táblázat
A 11., 6. és 12. cluster főbb jellemzői

                                               megyei
                   változók                     átlag     11. cluster   6. cluster   12. cluster
                                               értékek

A települések száma                              352          36           48           59
A települések átlagos népességszáma
1980-ban                                       1263 f ő    389 fő        632 f ő      697 fő
Magánkisiparosok száma 1979-ben                  11 fő        2 fő          5 fő         5 fő
A kiskereskedelmi iparcikkforg. értéke
Ft/lakos, 1979-ben                             3001 Ft     1477 Ft      2175 Ft       1637 Ft
Alapintézmény-hálózat pontszáma               12,1 pont   5,4 pont      7,9 pont     9,1 pont
100 óvodás korúra jutó fér ő hely, 1979-ben     33,5         19,3         14,6          3,7
A mező - és erd őgazdaságban foglalkozta-
tottak aránya, 1980-ban                        41,8%        52%           57%          54%
Napi munkábajárók aránya 1980-ban              59,7%       63,0%         53,6%        61,8%
1945 után épült lakások aránya az összes
lakásból, 1980-ban                             52,5%       36,2%         47,4%        45,4%
1970-1979 között épült lakások aránya
az összes lakásból, 1980-ban                    13,9%      40,4%         22,7%        23,4%
Vezetékes vízzel ellátott lakások aránya
az összes lakásból, 1980-ban                   26,5%         8,5%        12,0%       13,2%
Fürd ő+mosdóhelyiséggel ellátott lakások
aránya az összes lakásból, 1980-ban            21,7%       12,2%         17,5%         16,9%
Villannyal ellátott lakások aránya az
összes lakásból, 1980-ban                      96,6%      91,5%          96,8%        97,8%
Gázzal ellátott lakások aránya az
összes lakásból, 1980-ban                      53,5%       32,6%         49,6%        59,0%
Legközelebbi város (+ járási székhely)
id őtávolsága, 1980-ban                       40,3 perc   57 perc       81 perc      33 perc
A városok felé induló tömegközlekedési
eszközök járats ű rű sége, járat/hét            81,2        39,7          38,6         66,7
Népességszámváltozás 1949-1980 között           -9,0%     -36,3%        -26,6%       -24,0%
Vándorlási különbözet 1949-1980 között         13,2%      -21,1%        -19,1%       -17,7%
A 60-x évesek aránya 1980-ban                   19,5%       25,8%         22,6%        21,3%




iparcikk-kiskereskedelmi forgalom alacsony értéke, a kedvez őtlen közlekedési hely-
 et (a települések forgalmi árnyékban fekvése ► , a rossz hírközlés, a bölcs őde hiánya
és a kevés óvodai fér ő hely. A lakossági infrastruktúra fejl ődésének elmaradása nagy-
mértékben hatást gyakorol a falvakban él ő lakosság népességszámának csökkenésére,
a demográfiai struktúra torzulására, az elvándorlás megnövekedésére és végs ő soron
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
      62                   Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.

      a mező gazdasági termelésb ő l származó jövedelmek csökkenésére, tehát a települések
     jövőbeni fejl ődésében bekövetkező változásokra.
               A fejl ődés kezdeti stádiumában lév ő lakossági infrastruktúrának 3 altípusa
      (11., 6., és 12. cluster) különböztethet ő meg. A 3 altípus kialakítását a falusi telepü-
      lések alapellátásában meglév ő különbségek indokolják (kereskedelem, oktatás stb.).
               Első típus (11. cluster): a halmozottan hátrányos helyzet ű , hegy- és domb-
      vidéki aprófalvakat tömöríti, amelyekre kiépítetlen alapfokú intézményhálózat és
      m ű szaki infrastruktúra, kedvez ő tlen közlekedési helyzet és lakásállomány a jellemz ő .
               Második a/típus (6. cluster): határozottan agrárjelleg ű , kedvezőtlen életkörül-
      ményeket nyújtó, többségében hegy- és dombvidéki apró- és kisfalvak, igen hiányos és
      egyenl ő tlen megoszlású intézményhálózattal, kiépítetlen m ű szaki infrastruktúrával,
      városoktól távol, rossz közlekedési helyzettel (Észak-Borsodi Karszt, Cserehát, Zem-
      pléni-hegység, Hegyköz, Bodrogköz és a Taktaköz települései ► .
               Harmadik a/típus (12. cluster). Hiányos alapfokú intézményhálózattal, ki-
      építetlen m ű szaki infrastruktúrával, kedvez ő bb közlekedési helyzettel rendelkez ő
      kis- és aprófalvak alkotják az altípust. A cluster települései a megye területén szór-
      tan mindenütt megtalálhatók, összefügg ő csoportot mindössze Encst ő l északra a Cse-
      rehát és a Zempléni-hegység peremterületei által körbezárt térségben, valamint a Bod-
      rogközben alkotnak.



               II. típus. Gyengén fejlett lakossági infrastruktúra a fejl ődés közepes szintjén
               álló kommunikációs hálózattal


               —   a 10., 13. és 7. clustert foglalja magában, amelyek 2 altípust képeznek.
               A lakossági infrastruktúra adott típusa a megye falusi településeinek csaknem
      40%-át fogja össze. Nagy részük a nagyközségek és a fejlettebb települések lakózó-
      náiban található. Általánosságban a második f ő típust a közlekedési helyzet mutatói-
      nak magas értéke és a lakó- és kommunális szolgáltatás megyei átlagnak megfelel ő
      mutatói jellemzik.
                Lényeges különbség a két altípus között a szolgáltatási szférák alapelemeinek
      fejlettségében van (2. táblázat).
                A tizes clusterben az alapellátás komplex mutatójának (3. mutató) értéke 10
      pont, a 13-as és 7-es cluster esetében ezen mutató értéke 18 és 20 pontnak felel meg;
      ez azt jelenti, hogy jelent ősen meghaladja a megyei átlagot.
               Első a/típus (10. cluster) települései a bels ő lakóövhöz tartozó csökken ő
      népesség ű , kiépítetlen intézményhálózatú, átlagosnál valamivel rosszabb m ű szaki
      infrastruktúrájú ipari-agrár foglalkozási szerkezet ű kisméret ű lakófalvak. A típus te-
      lepüléseinek összefügg ő , területileg homogén csoportjai az Észak-Borsodi Karszt
      DNY-i peremén, a Cserehát déli részén, a Hernád völgyének déli részén, a Borsodi
      Mezőség északi peremén Leninváros körzetében, a Hegyközben, valamint a megye
      területén kisebb összefügg ő foltokban találhatók.
               Második altípus (13. és 7. cluster) települései részlegesen kiépített intézmény-
      hálózatú, lakó-agrár funkciójú, átlagos életkörülményeket nyújtó kis- és középméret ű
      falvak. A 7. és 13. cluster települései a megye területén az Ózdi-dombságon, a Bükk-
                                                Sikos T. Tamás:
       A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                  Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.
                                                                                          63

                                                                                       2. táblázat
A 10., 7. és 13. cluster főbb jellemzői


                         Változók                          10. cluster   7. cluster   13. cluster


A települések száma                                           78             3           58

A települések átlagos népességszáma, 1980-ban               718 f ő       1507 fő      1592 fő

Magánkisiparosok száma, 1979-ben                               5 fő         15 fő         14 fő

A kiskereskedelmi iparcikkforg. értéke Ft-ban, 1979-ben     1913 Ft      3741 Ft      4154 Ft

Alapintézményhálózat pontszáma                             7,9 pont      20,6 pont    18,3 pont

100 óvodáskorúra jutó fér ő hely, 1979-ben                    6,7          87,0         71,0

100 bölcsődés korúra jutó fér ő hely, 1979-ben                0,2            0,1         38,9

Az iparban foglalkoztatottak aránya, 1980-ban                47,3%        29,4%         39,3%

Napi munkábajárók aránya, 1980-ban                          72,5%        52,5%          47,5%

Az 1945 után épült lakások aránya az összes lakásból,
1980-ban                                                     55,2%        57,6%         51,7%

1970-1979 között épült lakások aránya az összes
lakásból, 1980-ban                                           16,2%        14,5%         14,1%

Az egyszobás lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban    27,0%         26,8%        29,0%

Vezetékes vízzel ellátott lakások aránya az összes
lakásból, 1980-ban                                          20,5%        29,1%         24,1%

Fürd ő+mosdóhelyiséggel ellátott lakások aránya az
összes lakásból, 1980-ban                                   25,5%         31,0%        29,3%

Villannyal ellátott lakások aránya az összes lakásból,
1980-ban                                                    96,2%         96,9%       97,9%

Gázzal ellátott lakások aránya az összes lakásból,
1980-ban                                                    49,0%         62,2%        58,0%

Legközelebbi város (+ járási székhely) id őtávolsága,
1980-ban                                                    22 perc       30 perc      26 perc

A városok felé induló tömegközlekedési eszközök
járats ű rű sége, járat/hét                                  82,2          52,3         77,4

Népességszám-változás 1949-1980 között                       -5,5%        -6,1%        -14,3%

Vándorlási különbözet 1979-1980 között                      -11,5%        -8,7%        -12,3%

A 60-x évesek aránya, 1980-ban                               18,0%       18,2%        19,3%




hegységben, a Borsodi Mez őség déli részén, a Hegyalján és a Zempléni-hegység DK-i
peremterületén, valamint kisebb szórványokban a megye más térségeiben is alkotnak
összefüggő homogén csoportot. Az altípus homogén csoportot alkot a lakossági
infrastruktúra fejlettségét illet ően, azonban a típust alkotó települések Magyarország
falutípusainak vizsgálata során több önálló csoportra estek szét (BELUSZKY P. -
SIKOS T. T. 1982, 1984).
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
      64                   Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.

               III. típus. Közepesen fejlett lakossági infrastruktúra


               A lakossági infrastruktúra ezen típusa (8., 9 cluster) Borsod-Abaúj-Zemplén
     megye falusi településeinek kb. 14%-át foglalja magában. A típus települései szétszó-
     ródnak néhány hegyvidéki és dombvidéki régióban, továbbá az iparosodott Sajó-völ-
     gyében és a Miskolci agglomerációban. A típusba sorolt 49 település foglalkozási
     szerkezetére a következ ő a jellemz ő : magas az iparban foglalkoztatottak aránya (kb.
     50%), ugyanakkor a mez őgazdaság kb. 30%-ot, a tercier szektor pedig kb. 20%-ot ,
                                                                                                     foglakzt.
               Általánosságként a típusra az 1945-1980 évek közötti id őszak gyors lakás-
     építésének üteme és a lakó- és kommunális szolgáltatások átlagos színvonala a jellemz ő
     (3. táblázat).
               A lakossági infrastruktúra ezen f ő típusán belül két altípus található, a 8-as
     és 9-es cluster; ezek mindenekel ő tt a közlekedési és idegenforgalmi szolgáltatások
     fejlettségében, továbbá az alapellátás színvonalában különböznek egymástól.
               Első típus (8. cluster): a Sajó-völgyi agglomerációhoz szorosan kapcsolódó,
     stagnáló népesség ű , hegy- és dombvidéki átlagosan kiépített intézményhálózatú és
     közlekedés ű , az átlagosnál fejlettebb m ű szaki infrastruktúrájú ipari-agrár foglalkozási
     szerkezet ű lakótelepülések. A cluster települései nem alkotnak nagyobb összefügg ő
     tömböt, talán csak a Bükk-hegység és a Zempléni-hegység északi részén tömörülnek
     kisebb csoportokba, a megye más tájegységében szórványosan lelhet ő k fel.
               Második altípus (9. cluster): a Sajó-völgyi agglomeráció és lakóövezet dina-
     mikusan növekvő népességszámú, átlagosnál kedvez ő bben kiépített intézményháló-
     zatú és m ű szaki infrastruktúrájú, jó közlekedési helyzet ű , ipari foglalkozási szerke-
     zet ű települései. A cluster községeinek közel 3/4-e a Sajó-völgyi ipari tengelyben he-
     lyezkedik el, s mintegy fele a miskolci agglomeráció községe. A Sajóvölgyi agglome-
     rációhoz és lakóövezethez tartozó településekben az ipari tevékenységnek nincs
     nagy múltja, a települések foglalkozási átrétegz ődését szinte kivétel nélkül a közeli
     városok munkaerő igénye indította meg. Korábban e falvakban az ötvenes, hatvanas
     években néhány települést ő l eltekintve (ahol a kitermel ő ipar jelenléte volt a megha-
     tározó) kizárólag agrár tevékenység folyt.



               IV. típus. A fejlett lakossági infrastruktúra típusa


               Az adott lakossági infrastruktúra-típus (4. cluster) települései agrár-vegyes
     foglalkozási szerkezet ű , stagnáló-csökken ő népesség ű , kiépített alapellátással, átlagos-
     nál kedvez őbb infrastruktúrával rendelkez ő közepes méret ű falvak. A típus 11 tele-
     pülése a megye területén szórtan helyezkedik el, összefügg ő tömböt nem alkot. Az
     alapellátás komplex mutatójának értéke 25,5 pont, amely kétszerese a megyei átlagnak
     (4. táblázat).
               A típus települései közül 5 település alapfokú intézményellátottsága telje-
     sen, 6 pedig részlegesen kiépítettnek tekinthet ő . Az elemzett községek közül a kis-
     mező városok bolthálózata az átlagnál jobban kiépült, erre utal a kiskereskedelmi for-
     galom értéke és a kiskereskedelmi bolthálózat alapterülete (Abaújszántó, Gönc,
                                               Sikos T. Tamás:
      A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                 Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.
                                                                                           65

                                                                                      3. táblázat
A 9. és 8. cluster főbb jellemzői


                                    Változó                             9. cluster   8. cluster


A települések száma                                                        28           21

A települések átlagos népességszáma                                     2675 fő       1041 fő

Magánkisiparosok száma, 1979-ben                                           26 fő        12 fő

A kiskereskedelmi iparcikkforg. értéke Ft-ban, 1979-ben                 3031 Ft      3102 Ft

Az alapintézményhálózat pontszáma                                       18,6 pont    13,6 pont

 100 óvodás korúra jutó fér ő hely, 1979-ben                              43,0         67,8

100 bölcsődés korúra jutó fér ő hely, 1979-ben                              0,0          0,0

Az iparban foglalkoztatottak aránya, 1980-ban                            52,0%        49,7%

A mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya, 1980-ban                     28,3%        31,6%

Napi munkábajárók aránya, 1980-ban                                       65,5%        58,9%

Az idegenforgalmi szálláshelyek aránya az összes lakásból, 1980-ban        2,2         45,1

1945 után épült lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban              69,6%         67,8%

1970-1979 között épült lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban       23,6%        21,7%

Az egyszobás lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban                  19,9%       21,7%

Vezetékes vízzel ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban    40,7%         39,7%

Fürd ő -mosdóhelyiséggel ellátott lakások aránya az összes lakásból,
 1980-ban                                                                43,3%         49,4%

Villannyal ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban          98,6%        97,7%

Gázzal ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban              63,6%         57,0%

Legközelebbi város (+községi jogállású járási székhely) id őtávolsága   20,7 perc    60,0 perc

A városok felé induló tömegközlekedési eszközök járats ű rű sége,
járat/hét                                                                  235         77,7

Népességszám-változás 1945-1980 között                                    39,1%       8,9%

Vándorlási különbözet 1970-1980 között                                   -4,8%        -3,5%

A 60-x éves korúak aránya, 1980-ban                                       13,4%        16,6%




Tarcal stb.). A típus mindegyik településében m ű ködik bölcső de, óvoda, általános
iskola (8 vagy több tantermes) és természetesen könyvtár. Az alapfokú ellátás fej-
lettségére utal, hogy a községek több, mint 50%-ában m ű ködik rendel ő intézet.
          A vizsgált településekb ő l a közeli városok és járási székhelyek elérési ideje
minimális (20 perc), amely azonban csak potenciális elérési id őt jelent, mivel a tö-
megközlekedési eszközök járats űrű sége alacsonyabb a megyei átlagnál. Összességében
az adott típus lakossági infrastruktúrája kedvez ő életkörülményeket biztosít a falusi
lakosságnak.
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
     66                    Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.

                                                                                       4. táblázat
    A 4. cluster főbb jellemzői


    Változók                                                                          4. cluster

    A települések száma                                                                  11
    A települések átlagos népességszáma                                                3059 f ő
    Magánkisiparosok száma, 1979-ben                                                     32 fő
    A kiskereskedelmi iparcikkforgalom értéke Ft-ban, 1979-ben                         7092 Ft
    Az alapfokú intézményhálózat pontszáma                                            25,5 pont
    100 óvodás korúra jutó fér ő hely 1979-ben                                          61,7
    100 bölcsődés korúra jutó fér ő hely, 1979-ben                                       18,5
    Az iparban foglalkoztatottak aránya, 1980-ban                                      36,3%
    A mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya, 1980-ban                               41,6%
    Napi munkábajárók aránya, 1980-ban                                                 45,5%
    Az 1945 épült lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban                           52,5%
    Az 1970-1979 között épült lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban               18,8%
    Az egyszobás lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban                            23,7%
    Vezetékes vízzel ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban               33,6%
    Fürd ő+mosdóhelyiséggel ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban        38,0%
    Villannyal ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban                    97,8%
    Gázzal ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban                         64,7%
    Legközelebbi város (+községi jogállású járási székhely) id őtávolsága             20,0 perc
    A városok felé induló tömegközlekedési eszközök járats ű rű sége járat/hét           68
    Népességszám-változás 1945-1980 között                                             —1,8%
    Vándorlási különbözet 1970-1979 között                                             —9,3%
    A 60—x éves korúak aránya, 1980-ban                                                 16,5%




               V. típus. Kisvárosi típusú lakossági infrastruktúra

               Az V. fő típust a 3. és 2. cluster összevonásával alakítottam ki. Az összevo-
    nást indokolta, hogy a két cluster községeinek kisvárosias az intézményellátottsága,
    a lakosság foglalkozási szerkezete, a települések iparosodottságának szintje, továbbá a
    hosszabb távú demográfiai folyamatai (5. táblázat). A megye 10 települése tartozik
    ebbe a típusba. Ide tartozik 4 járási székhely (Edelény, Szerencs, Mez őcsát és Encs)
    és 3 volt járási székhely (Szikszó, Putnok és Sajószentpéter).
               A típus minden településében van bölcs ő de, óvoda, általános iskola, könyv-
    tár, 6 településben pedig középiskola is m ű ködik.
              Az egyes települések beépítési módja eltér ő , ebben annak is szerepe van,
    hogy az 1960-as és 1970-es években a magánlakás-építkezések mellett az állami lakás-
    építés is jelent ő s volt, többnyire lakótelepi formában; ennek következtében a tele-
    püléseken belül n ő tt az emeletes, többlakásos házak aránya (pl. Sajóbábony 11,9%,
    Sajószentpéter 5,9%, Edelény 4,1% stb.). A lakások közm űvesítettsége fejlett, a víz-
    zel és csatornával ellátott lakások aránya jóval magasabb a megyei átlagnál.
              A típus településeit jó forgalmi kapcsolatok kötik környezetükhöz; gyakor-
    latilag valamennyi a közlekedési útvonalakon vagy azok közelében helyezkedik el.
    Egészében véve, a kisvárosi típus lakossági infrastruktúrája jó életkörülményeket biz-
    tosít a falusi népességnek. Ennek következtében a települések lakosságszáma 1949-
    1980 között 1,5-szeresére n őtt.
                                                Sikos T. Tamás:
       A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                  Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.                67

                                                                                       5. táblázat
A 3. és 2. cluster főbb jellemzői

                                Változók                                 3. cluster   2. cluster


A települések száma                                                          2            8

A települések átlagos népességszáma                                      3703 fő      8158 fő

Magánkisiparosok száma, 1979-ben                                            45 fő        78 fő

A kiskereskedelmi iparcikkforg. értéke Ftban, 1979-ben                   17 572 Ft    14 531 Ft

Az alapfokú intézményhálózat pontszáma                                   28,5 pont    31,2 pont

100 óvodás korúra jutó fér ő hely, 1979ben                                 54,9         47,1

100 bölcsődés korúra jutó férő hely, 1979-ben                              37,7           6,4

Az iparban foglalkoztatottak aránya, 1980-ban                             59,7%        44,8%

A mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya, 1980-ban                      21,5%        27,6%

Napi ingázók aránya, 1980-ban                                              18,9%        40,0%

Az 1945 után épült lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban             84%          62,2%

Az 1970-1979 között épült lakások aránya az összes lakásból,
1980-ban                                                                  39,8%         23,2%

Az egyszobás lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban                  70,2%        26,2%

Vezetékes vízzel ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban     70,2%         46,1%

Fürd ő*mosdóhelyiséggel ellátott lakások aránya az összes lakásból,
1980-ban                                                                   69,0%        48,8%

Villannyal ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban           98,5%         98,3%

Gázzal ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban               74,2%        59,3%

C satornával ellátott lakások aránya az összes lakásból, 1980-ban         74,3%         49,3%

Legközelebbi város (4-községi jogállású járási székhely) id őtávolsága   12,5 perc     6,7 perc

Városok felé induló tömegközlekedési eszközök járats ű rű sége,
járat/hét                                                                  81,5         128,8

N épességszám-változás 1945-1980 között                                   212,9%        46,8%

Vándorlási különbözet 1970-1979 között                                     18,4%       -3,3%

A 60-x éves korúak aránya 1980-ban                                           8,5%       13,8%




         Meg kell jegyeznünk, hogy a lakossági infrastruktúra dusterezése során két
település nem került típusba; ez azt jelenti, hogy a felhasznált mutatókkal az adott
települések, Tokaj (40% feletti tercier ágazatban foglalkoztatottak aránya) és Ragály
(27,3% az emeletes lakások aránya) önálló clustereket alkottak.
        A kutatás eredményeként a következ ő megállapításokat tehetjük Borsod-
Abaúj-Zemplén megye 352 falusi településéről: A megye falusi településeinek több,
mint 40%-a a fejl ődés kezdeti stádiumában lév ő lakossági infrastruktúrával rendel-
kezik. Továbbá a települések kb. 40%-a rendelkezik gyengén fejlett lakossági infra-
struktúrával, amely közepes fejlettség ű kommunális hálózattal társul.
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
      68                   Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.

               A falusi települések mindössze 17%-a rendelkezik közepesen fejlett vagy
     fejlett lakossági infrastruktúrával, és csak 10 dinamikusan fejl őd ő települést (keve-
     sebb, mint 3%) jellemez a kisvárosi típusú infrastruktúra. A kutatás rávilágított a köz-
     lekedéshálózat jelent ő s szerepére a falusi települések lakossági infrastruktúrájának
     fejl ő désében. Az elemzés során kijelöltük azokat a térségeket, amelyek tömörítik a
     gyengén fejlett és elmaradott szolgáltatással rendelkez ő falusi településeket. Ezek
     mindenekelő tt a Cserehát, Észak-Borsodi Karszt, a Zempléni hegység, Hegyköz, Bod-
     rogköz, Bükk-hegység és a Borsodi-Mez őség települései.
               A kísérlet a modell-területként választott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
     azt mutatta, hogy a változókon végrehajtott néhány módosítással a faktor- és cluster-
     analízis alkalmazható Magyarország, illetve más megyék lakossági infrastruktúra tipo-
     lógiájának elkészítéséhez.



     IRODALOM


     ANDERBERG, M.R. 1973: Cluster Analysis for Applications. Academic Press, New York, San
         Francisco, London.
     ANDORKA R. 1979: A magyar községek társadalmi átalakulása. Magvet ő Kiadó, Budapest.
     BARTA GY. 1972: Az infrastrukturális ellátás területi eltérései. Földrajzi Értesít ő 4. pp. 459-
         470.
     BARTA GY. 1975: Mikrogeográfiai vizsgálat egy észak-borsodi faluban (Trizs). Földrajzi Értesít ő
         24. 3. pp. 391-416.
     BARTA GY. — BELUSZKY P. — BERÉNYI I. 1975: A hátrányos helyzet ű területek vizsgálata
         Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Földrajzi Értesít ő 24. 3. pp. 299-390.
     BARTA GY. — ENYEDI GY. 1981: Iparosodás és a falu átalakulása. Közgazdasági és Jogi Könyv-
         kiadó, Budapest.
     BELUSZKY P. — SIKOS T.T. 1979: A faktor- és clusteranalízis alkalmazása a területi kutatásokban
           (Borsod-Abaúj-Zemplén megye falusi települései tipizálásának példáján   ► . Szigma 12. 3-4.
           pp. 191-210.
     BELUSZKY P. — SIKOS T.T. 1982: Processus de transformation I'habitat dans les regions rurales
         de la Hongrie. L'Espace Geographique. pp. 124-133.
     BERÉNYI I. 1979: Jósvaf ő földrajzi adottságainak értékelése, különös tekintettel az idegenforga-
           lomra. Földrajzi Értesít ő 27. 1. pp. 92-105.
     BELUSZKY P. — SIKOS T. T. 1980: Application of Shift and Share Analysis in Regional Research
           (the method is illustrated by the demographic study of Encs district, in Borsod-Abaúj-
           Zemplén County, Hungary ► . In: Development of Rural Areas (Proceedings of the 4th
           Hungarian-Polish Seminar, pp. 181-202. Goldop, Poland, 20-30 May, 1980). Polish
           Academy of Sciences, Institute of Geography and Spatial Organization, Warsawa.
    BELUSZKY P. — SIKOS T.T. 1982: Magyarország falutípusai. Magyar Tudományos Akadémia
        Földrajztudományi Kutató Intézete, Budapest.
    BELUSZKY P. — SIKOS T.T. 1983: Typology of Rural Settlements in Hungary. Hungarian Acada-
        my of Sciences, Geographical Research Institute, Budapest.
    BELUSZKY P. — SIKOS T.T. 1983: Községtípusok Magyarországon. Acta Academiae Admi-
        nistrationis Rei Publicae Tomus II. Államigazgatási F ő iskola, pp. 65-93.
    BÉLLEY L. 1984: Gazdaságirányítás és infrastruktúra-fejlesztés. Közgazdasági és Jogi Könyvki-
        adó, Budapest.
    BERÉNYI I. (szerk.) 1980: Tokaj településfejlesztésének földrajzi alapjai. Földrajzi Tanulmányok
        17. Akadémiai Kiadó, Budapest.
    BERÉNYI I. — SIMÓ T. 1979: Egy falu társadalmának átalakulása (Tard). Területi Kutatások 2.
        pp. 52-61.
                                                 Sikos T. Tamás:
        A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                   Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.
                                                                                                  69
DEÁK J.-NÉ — NADABÁN P.-NÉ 1974: Az infrastrukturális fejlettség területi szint ű mérésének
    lehetőségei. Területi Statisztika 24. pp. 481-502.
ENYEDI GY. 1980: Falvaink sorsa. Magvet ő Könyvkiadó, Budapest.
ENYEDI GY. 1983: Földrajz és társadalom. Magvet ő Könyvkiadó, Budapest.
FRANCIA L. 1975: A faktoranalízis alkalmazása a lakosság életkörülményeí és az infrastruktu-
     rális ellátottság közötti összefüggések területi elemzésében, Baranya megye problematikus
     területeinek példáján. Területi Statisztika 25. 3. pp. 245-253.
HRUBI L. 1983: Településcsoportok Baranya megyében az infrastrukturális ellátottsági színvonal
     alapján. MTA Dunántúli Tudományos Intézete Közleményei 30. pp. 177-198.
LACKÓ L. 1974: Az ország kedvez őtlen feltételekkel rendelkez ő területeinek helyzete. Tervgaz-
     dasági Közlemények, Budapest.
NIJKAMP, P. 1979: Multidimensional Spatial Data and Decision Analysis. John Wiley and Sons,
     Chichester, New York, Brisbane, Toronto.
SIKOS T.T. 1984: Matematikai és statisztikai módszerek alkalmazási lehet őségei a területi kuta-
     tásokban. Akadémiai Kiadó, Budapest.
SIKOS T.T. (szerk.) 1985: Possible Applications of Mathematical and Statistical Methods in
     Regional Studies. Hungarian Academy of Sciences Geographical Research Institute, Buda-
     pest.
SÜLI-ZAKAR I. 1980: A Hegyköz faluföldrajzi vizsgálata. Kézirat. Debrecen.
VÁGVÖLGYI A. 1982: A falusi életkörülmények f őbb típusai. In: A falu a mai magyar társadalom-
     ban. (Szerk.: Vágvölgyi A. pp. 91-178.) Akadémiai Kiadó, Budapest.
VAN RYZIN, J. 1977: Classification and Clustering. Academic Press, New York, San Francisco,
      London.




SIKOS, TAMÁS T.


AN ANALYSIS OF COMMUNAL AND SOCIAL INFRASTRUCTURE OF RURAL
SETTLEMENTS IN BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN COUNTY

(Summary)


        During the part fourty years of socialism in Hungary, the country's national economy has
undergone significant socío-economic transformations. In the present stage of development it is a
major task of the social policy and the society to réveal the inequalities in the development of
individual regions and in the living standard of the urban and rural population. The development
of infrastructure and settlement network is given a special attention in the present regional policy.
The inadequate development of communal and social infrastructure of rural settlements and their
weak communication connections lead to undesirable phenomena such as population out-mi-
gration, demographic deformation, lack of agricultural manpower, and the emergence of depression
zones.
       The basic aim of the present paper is to reveal regional differencés in the level of communal
and social infrastructure of the rural settlements within Borsod-Abaúj-Zemplén county. This
county has been chosen as a model region for the following purposes: Between 1979 and 1981,
P. Beluszky, together with the author, elaborated a typology of Hungarian rural settlements. It•
has been established that almost all types of Hungarian villages can be found in Borsod county.
communal and social infrastructure is one of the most important elements in the development of
rural settlements therefore it seemed to be proper to select Borsod-Abaúj-Zemplén county for
the typology.
       I n the framework of the topíc chosen, the following tasks were solved: (1) A typology of
rural settlements in Borsod-Abaúj-Zemplén county was prepared according to a new methodology
which differs from earlier ones in the composition of indices and the mathematical-statistical
                                         Sikos T. Tamás:
A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                           Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.
     70

     methods applied; (2) A typology of community infrastructure (education, culture, transportation
     and housing) was elaborated with the aid of factor- and cluster analyses; (3) An information data
     bank was established to describe the communal and social infrastructure of rural settlements in
     Borsod county; (4) Functional relationships were expfored between the rural population and the
     various indices relating to the development of communal and social infrastructure; (5) It was
     determined, on the basis of factor analysis, which factors and to what extent contribute to the
     development and formation of community infrastructure of rural settlements in Borsod county;
     (6) A typology of community infrastructure of rural settlements in Borsod county was elaborated
     using cluster analysis.
            As a result of the research, the following can be established for the 352 villages of Borsod
     county: The community infrastructure ís in its initial stage of development in more than 40
     percent of the settlements investigated. The community infrastructure is poorly developed in
     about 40 percent of the villages where the public utility network is mediocre. Only 17 percent of
     the settlements have fair or developed community infrastructure and 10 settlements (less than 3
     percent) develop dynamically. These are the only ones which have an urbanlike infrastructure,
     similar to that in small towns.
            The significant role of transportation network ín the infrastructure development of rural
     settlements has been pointed out.
            The careful analysis of a map series representing the regfonal variations in the development
     of infrastructure, by its major types and their components, provides an opportunity for identifying
     those regions where there is a concentration of rural settlements with poor or underdeveloped
     services. These settlements are in large numbers in the Cserehát, Észak-Borsodi-Karszt, Zempléni-
     hegység, Hegyköz, Bodrogköz, Bükk-hegység and Borsodi Mez őség.
           The methodological value of the research appeared in revealing the contents of the rotated
     factors and in defining those factors which play a decisive role in the formation of infrastructure
     development: F1= the development tevel of basic services; F2= the dynamism of housing construc-
     tion and amenities of dwellings; F3= the factor of unfavourable conditions in housing and com-
     munal services.
            The investigations carried out in Borsod county as a model region corroborated the applica-
     bility of factor- and cluster analyses in preparing a typology of community infrastructure for other
     counties as well as for the whole of Hungary if the databank is somewhat medified.


                                                                            Translated by Ágnes Spollár



      Wl4KOW T., TAMAW:


     ANNIM NHOPACTPYKTYPb1 HACEI1EHNFI CEJ1bCKIIX nocEnEHNA B 05.11ACTII 6OPWOR-
     ABAYIN-3EWMEH

      (Pealome)


        3a HCTeK111118 40 ner 14CT0p1111CTp014TellbCTBa coukianmema B BeHrpiim B eapoAmom xoeeAcree
      npole3ownsi 3Ha4NTellbHble COL1,11aflbH0 -3KOHOM114eCKIle npeo6paeoearime. B HaCTORL104171
      nepisoxt pa3ewrmsi rnaeHok 3aAa4eAC01.414aflbHCA no11lITLIKI1RBIlAeTCR ecepbrrmenmcnponopumk
        ypoeHmx WH3H14 ropoAceoro N cenbceoro eaceneeen B OTABIlbHbIX pereoeax. B Hacrommee
      epeme perli0HallbHaF1 nonwrIska yAeriner BecbMa 60f1bWOB BHIIMaHlle paeekyrkeo imickpaerpye-
      Typbt 14 Cerli noceneeek. HeAocraroveoe pasewree kiFict)pacrpytaypbi 11 CBR3e1;1 KommyemeaLeim
                                                                                     '
      CarlbCKOM Hacerieroin mweer npiseecns K TaK11M eexcenarenbilem noceeAcreeem KaK, Hanpo-
      mep, orrot< eaceneHee, licea)Keewe e ikemorpackeveceoiÁ crpyicrype cenbcmsx nocenew4,
      HeAOCTaTOK TpyAoebix pecypcoe APA Ce1lbCKOr0 XO3F1ACTBa 14 oópaeoeaekie genpecciseHetx
      npocrpaíicTe.
                                               Sikos T. Tamás:
      A falusi települések lakossági infrastruktúrájának elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
                                 Tér és Társadalom, 1. 1987. 4. 49–71. p.
                                                                                              71

  OCHOBHOA UeRb10 PaHHOI pa6oTbi         RBriFieTcR   NcCnextoBaHme YeppwTOPNanbHblX pa3HHl{
 ypoeHsx pa3ewrms HHcppacrpyKrypw HaceneHHs e cenbcKmx noceneHmsx o6nacn4 6opwoA-
A6ayiH-3emnneH. Bb46op 3TOA o6nacTH B Ka4ecree moAenbHoiH. TeppwropuH 06RCHReTCH cne4Y -
KwA4m0. B nepHoA 1979-1981 rr. Hamm yxce 6bma pa3pa6oTaHa THnonorms cenbcmix nocene-
koni BeHrpHH (courop 5enycKH flan), Pe3yllbTaTbl KOTOPOA noKa3anH, ‘ITO 8 061113CTH 60pwo4-
A6ayiH-3emnneH no4TH 6e3 HcKn104OHNA HmeloTcR ece THn 61 cen bCKNX noceneHHA BeHrpmm. TaK
KeK HHct)pacTPYlcrypa noceneHws sanseTcs oAHHm N3 ea*Hei ,luix cluncropoe p83eHTHs cenbc-
KI« noceneHHA, Mbl miTankt uenecoo6pa3Ho cocraewrb Hoeylo THnonormo HmeHHo Ha nom-
mepe 3ToiH o6nacTH.
   B xcgke pa6oTbi no xtaHHo'á TemaTHKe Mbl pewHnH cneAyKnAme 3aAa4H:
1. Pa3pa6oTanki THnonormo cenbcKwx noceneHt4 ofinacTo 6opwcA-A6ayi4-3emnneH no HOB0i4"
   MeTOPIAKe, KoTopas OTI1H4aeTCR OT npe*Hei71 Kpyrom noKa38Tenei71 11 npHmeHeHHbimil maTe-
   maTHKO-CTEITNCTN4OCKI4MH meToAamm.
2. Paapa6oranH Twnonorkno HHI3pacrpyicrypbi HaceneHms cenbcKkix nOCeneHNH C npNmeHe-
   HNeM cPaKTopHoro N KnacTepHoro aHanH3a.
3. CO3QanN HHckopmaLIWOHNbIA 6aHK AaHHbiX 06 NH(kpacTpyKType HaceneHlis cenbcKwx nocene-
   HHA Ans o6nacTH 6opwo,A-A6a0-3emnneH.
4. OnpeAerwum Te ct)yHKAHoHanbHble B3eHMOCBR314, KOTOPble HmEnoTcs me>KAy Lmcnom Hacene-
   HHR cenbCKNX noceneHHi4 N 3Ha4eHwem Tex noKa3areneiH, Koropme xapawrepH3ylor p83ekrHe
   3nemeHroe HHckpacTpyKTypbi Hacenemis.
5. Ha ocHoee ckaKropHoro aHanH3a onpeAeruHrul, KaKHe ckatcropw N B KaKoiH' epe orpaxyr ponb
   B P83BHTW4 N c¢opm0poeaHow HHet)pacTpyKTypw CerlbCK0r0 Haceneims 8 06fleCT14 BOPW04-
   A6ayi4-3em
6. C nomowbio KnacrepHoro aHanH3a cocraeHnH THnonormo pne cenbcmix noceneHHA o6nacril
   BopwoA-A6ayk'-3emnneH no HHcbpacTIDYKType HaceneHms.
   Ha ocHoae HccnextoeaHms 352 cenboofx noceneHrtü o6nacrK 5opwoq-A6ayi4-3emnneK
MOXHO ckienarb cneqybouple131)180,461. 5onee 40% cenbcKmx nocenem4 ofinacTH xapaKrepH3y-
eTcs TaKat HHcppacTpyKrypoiH Hacenekols, KoTopas HaIXOPHTCR H8 HagarIbHOPi CT8/21111P8313HTNA;
oKono 40% nocenew4 pacnonaraer cna6o p83errroi7t HHcppacTpyicrypok, KoTopas coveraercs
C KOMmyHaribH0171CeTb 10 cpeAHero YPOBHR pa3moms; nrunb 17% 170CefleHll 14 HMeeT cpcmHepa3-
                                                                         .

IMMO 111114 payekirro HHckpacTpywrypy HaceneHms, 14 TOTIbK0 Ans 10 AHHaMH4H0 p83BHBOIO-
wHxcp noceneum4 (meHee 3%) xapawrepHa HH43pacrpwcrypa, THnHvHas Ans manbix ropoAoe.
  MccneAosaHme yKa3ano Ha 3HaHkrrenbHylo ponb TpaHcnopTHok ceTH B Pe38YITHIA HHckpa-
cTpyKTypbi CerlbCK01-0 HaCefleHLIA.
  Ha ocHoee a Hankt3a CepNH KapT, oTo6pa)Kalowilx TeppoTopHanbHoe pacnpeAeneHHe noKa3a-
Tefleil OTPellbHbIX arleMeHTOB w BHPOB HHckpacTpyKTypu HaceneHos, crano BO3M0>KHbIM onpe-
AenNTb Te npocrpaHcTea, B KOTOPb1X cocpeAoTa4Healorcs cenbcKHe noceneHHA co cna6opa3ew-
ToA H orcTano171 HI-14)PacTPYKTYP0171. 3T0 B nepepo ovepeAb LlepexaT, KapcT CeeepHoro Bop-
woAa, ropb, 3eMIlfleH, XeAbKe3, r0Pbil 510KK N 50pWOPH Me38Wer. MeT0,1444eCK0e 3Ha4eHme
AaHHoi:1 pa6oTbi 3a K11104aeTCF1 B TOM, 4T0 B HeiH PaCKPUTO coAep*aHtle poTaU,HOHHbIX c4a Kropo
  yKa3aHb1 Ha re otleKTOPb1, KOTOPble mrparoT BeAyiwilo POilb B cbcipmHpoeaHmm 1,1 Pa3B14T14H
HHckpacTpywrypbi HaceneHos (HanpHmep, F 1 = ypoeeHb pasewnis OCHOBHbIX snemeHToe ycnyr;
F2 = ,0,14HeMilKe )K14.17HUP-101- 0 crpowenbcTaa 14 611RMYCTPOEIHHOCTb HOBbIX KeapTup; F3 = TpaHc-
noprHble ycnoems; F4 = He6naronpHsTHble *Hf1111.14Hble N KOMMyHarlbHble ycnosHA).
  Ha ocHoee npoAenaHHoro 3KcnepHmeRra Ami o6nacTH BopwoA-A6ayiH-3emnneH KaK
moAenbHoA TeppkiTopm4 MO)KHO CK83aTb, 4T0 nocne HeKoTopoi,-1 KoppeKAHH 8 6RHKe AaHHIAX,
ckaKTOPHbli71 N KnacTepHbiiH aHar1H3 MO>KeT rIPLIMeHATbC11 Ansi pa3pa6oTKIH THnonorm4 Hucppa-
crpykTYpb1 HaceneHms B macwTa6e eceiH' cTpaHbi NJ1N OTAeflbHbIX ofinacTeA.

                                                                       rlepesena: 10Awr MaTpam