Tér és Társadalom 11. évf. 1997/2. 17-28. p.
Tér és Társadalom 1997 s 2: 17-28
A REGIONÁLIS EGYÜTTM ŰKÖDÉS FELTÉTELEI
KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPÁBAN
(Conditions of Regional Co-operation in Central and Eastern Europe)
ILLÉS IVÁN
Az utóbbi évtized egyik egyértelm ű jelensége a határokat átlép ő regionális
együttműködés jelentő ségének növekedése Európában. E tendencia számos oka
közül kettőt érdemes kiemelni. Az egyik a gazdasági, környezeti jelenségek
természetéb ől adódik. A környezeti hatások nyilván nem ismernek határokat,
eredményes kezelésük csak azokon átnyúló együttm űködés keretében képzelhet ő el.
A gazdasági élet a hatékonyabb munkamegosztás, a versenyképességi el őnyök
kihasználása érdekében lépi át a határokat. Ez a folyamat azonban utakat, vasutakat,
infrastruktúrát igényel, ami ismét csak nemzetközi együttm űködést igényel. Van
azonban a jelenségnek politikai természet ű oldala is. A XX. század második fele a
nemzetállamiság meghaladásának két irányzata felé mutat. Az egyik a globalizáció,
a társadalom életét meghatározó tényez őknek egyre inkább nemzetközivé,
világméretűvé válása. A másik, és ezzel szorosan összefügg ő, ennek mintegy
kiegészítőjét képező tényező, a regionalizmus, a helyi sz űkebb környezethez és
közösséghez való kötődés erősödése, a helyi autonómia igénye és annak egyre
szélesebb körű megvalósulása. A történelmi körforgás folyamatában, a nemzetállam
eszméjének két évszázados kizárólagossága után, Európa bizonyos fokig visszatér a
középkori polgár világképéhez. Ez els ősorban kereszténynek, azaz európainak,
másodsorban városa, sz űkebb környezete polgárának tekintett magát, a nemzeti
azonosulás — ha volt — legfeljebb ezután következett. A mai világban azonban a
regionalizmusnak demokratikus funkciója is van, amennyiben ellensúlyát képezheti
és sokszor képezi is az állami központi hatalom túlzott megnövekedésének,
elhatalmasodásának.
Ha a regionalizmus, a regionális együttm űködés jelentősége növekedésének okai
ezek, akkor Közép- és Kelet-Európában szerepüknek még nagyobbnak kell lennie,
mint Európa más részein. Közép- és Délkelet-Európa országai kicsiny, kontinentális
országok, hosszú szárazföldi, a legtöbb esetben nem természetes határokkal. Míg az
Európai Unió jelenlegi tagállamainak határai 80%-ban tengeri határok, a közép- és
délkelet-európai határok csak 10%-ba azok. Közép- és Délkelet-Európa 120 millió
lakosának olyan hosszú, s őt még egy kicsit hosszabb szárazföldi határai vannak,
mint az Európai Unió 370 millió lakosának. Ha valaki, akkor ezek az országok rá
vannak utalva a nemzetközi regionális együttm űködésre. Nem kevésbé fontos a
kérdés politikai oldala sem. Közép- és Kelet-Európa országai fél évszázados — egyes
országok esetében sokkal hosszabb — diktatúra után most térnek vissza a
demokratikus politikai rendszerhez. Németország, Ausztria, Olaszország és
Spanyolország példája mutatja, hogy éppen ebben az átmeneti politikai helyzetben
van különleges jelent ősége a decentralizáció, a helyi autonómiák alkotmányos
rögzítésének és érvényesítésének. Végül, és nem utolsósorban a közép- és kelet-
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
18 Illés Iván TÉT 1997 s 2
európai határok viszonylag újabb keletűek., hiszen ezek a népek a múlt század
közepéig — a legtöbb nép ennél jóval tovább — kivétel nélkül három - az orosz, az
oszmán és a Habsburg — birodalom keretében éltek, nagyrészt elválasztó határok
nélkül. Az egyes térségek között intenzív munkamegosztás és kapcsolat alakult ki, a
határok korábban integrált területeket választanak szét. A cseh nemzet kivételével a
térség 19 nemzete közül egy sincs, amely egészében saját nemzeti államának
határain belül élne, és a térségben 10 olyan etnikum létezik — a lengyel, az orosz, az
ukrán, a magyar, a német, a román, a szerb, a horvát, az albán és a török — amelynek
határokon kívül, nemzetiségi sorban él ő népessége meghaladja az egymilliót. Aligha
kell ilyen körülmények között bizonygatni a határokon átnyúló kapcsolatok
jelentőségét.
Mindezen meggy őző érvek ellenére, ha összevetjük a határokon átnyúló regionális
kapcsolatok intenzitását és az együttm űködés színvonalát Nyugat- valamint Közép-
és Kelet-Európa között, akkor nem kétséges, hogy igen jelent ős különbségeket
találunk. A nyugat-európai folyamatokhoz képest Közép- és Kelet-Európában
valójában csak kezdeti kísérletekr ől beszélhetünk. A különbségek alapvet ő okai
közé tartozik, hogy Nyugat-Európában a regionális együttm űködés valójában egy
átfogó integrációs folyamat része. a f ő folyamat maguknak az országoknak az
integrálódása, az áru, a t őke, a pénz és a munkaer ő szabad áramlása, a gazdaság- és
a biztonságpolitikák összehangolása, a regionális együttm űködés ennek keretében
folyik. Közép- és Kelet-Európában azonban err ől valójában szó sincs. Létrejött
ugyan, a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Övezet (CEFTA), de ez egyrészt még
a régión belül is részleges (Magyarország hét szomszédja közül kett őt foglal
magában), másrészt csak annyit jelent, hogy a lassan általánossá váló
szabadkereskedelem körülményei között legalább nem diszkrimináljuk
szomszédainkat. Még lényegesebb, hogy Nyugat-Európában van egy hatalmas
integrációs intézmény, az Európai Unió, amely tekintélyével, pénzügyi forrásaival
és olykor az országokra nézve kötelez ő döntéseivel támogatja a határokon átnyúló
regionális együttm űködést. Ilyesmi Kelet-Európában nem létezik. A régiók néha
elő reszaladhatnak, és dicséretes módon még meg is el őzhetik az országok,
kormányok közötti integráció folyamatát, de nyilvánvaló módon nem szakadhatnak
el attól. Annál is inkább nem, mert a decentralizáció Közép- és Kelet-Európában
messze nem érte el a nyugat-európai színvonalat, az állam területei egységei
kisebbek és jóval kisebb gazdasági és politikai autonómiával rendelkeznek. A
rendszerváltozás utáni önkormányzati törvényhozás a legtöbb országban — a helye
önkormányzatok önállóságának növelésével egyidej űleg — a területi szint ű
önkormányzatok kompetenciáit jelent ősen szű kítette, vagy azokat akár meg is
szüntette. Így a régiók nem is rendelkeznek azokkal az eszközökkel, jogi és politikai
mozgástérrel, amire az együttm űködések kezdeményezéséhez és elmélyítéséhez
szükség lenne. A harmadik ok az anyagi eszközök hiánya. Bármilyen akció,
fejlesztési projekt megvalósítása pénzbe kerül és a kelet-európai kormányok,
önkormányzatok ebben nem b ő velkednek. A külföldi támogatások hosszú ideig csak
korlátozottan voltak felhasználhatók erre a célra. Magában az Európai Unióban az
INTERREG eszközöket csak 1994 óta lehet az Unió küls ő határain fekvő régiókban
felhasználni. 1995 óta áll rendelkezésre a PHARE-CBC keret az Unióval
szomszédos régiókban való felhasználásra, és 1996 óta van lehet őség más, EU
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
TÉT 1997 s 2 A regionális együttm űködés feltételei... 19
társult államaival határos régiókban azt felhasználni. Magyarországon így pl.
közösségi pénzek továbbra sem használhatók fel ukrán, szerb és horvát határok
mentén. Az együttműködés egyik nyomós indoka lenne a határ által elválasztott
területek korábbi egybetartozása, valamint a nemzetiségek jelent ős száma. Ez
egyben egyik legfőbb politikai akadálya is a kapcsolatok b ővítésének. A határkérdés
Közép- és Kelet-Európában gyakran politikai töltet ű még ma is és bár a legtöbb
ország deklarálta már, hogy szomszédaival szemben semmiféle területi igényei
nincsenek, mégis gyakran találkozunk gyanakvással és hátsó, mögöttes szándékok
feltételezésével.
Nem véletlen tehát, hogy a legtöbb közép- és kelet-európai regionális, határokon
átnyúló együttműködéssel a keleti-nyugati határvonal mentén találkozunk, míg a
kelet-keleti együttműködések ritka kivételnek számítanak. Az alábbiakban az
együttműködés két típusát elemezzük részletesebben.
Nagytérségi regionális együttm űködések Közép- és Kelet-Európában
Nagytérségi regionális együttműködésről — definíciójából következ ően — két
kritérium teljesülése alapján beszélhetünk: ha kett őnél több ország
együttműködéséről van szó, és ha nem az országok teljes területe — vagy legalábbis
nem minden résztvev ő ország teljes területe részt vesz az együttm űködésben (a
visegrádi országok együttm űködését, vagy a közép-európai kezdeményezést például
nem tárgyaljuk e tárgykör keretében). A nagytérségi együttm űködések nem az
Európai Unió, hanem az érdekelt régiók, vagy esetleg harmadik intézmények
kezdeményezésére jöttek létre. Az Unió csak a legutóbbi id őben csatlakozott, illetve
vett át a kezdeményezést ezekben a szervez ődésekben (err ől később még lesz szó).
Eddig hat, a közép- és kelet-európai térséget is érint ő, nagytérségi regionális
együttműködés alakult ki:
A Barents-tengeri Együttm űködés;
A Balti-tengeri Együttm űködés;
Dunamenti Régiók Munkaközössége;
Alpok-Adria Munkaközösség;
Fekete-tengeri Együttm űködés;
- Kárpátok Régió Együttm űködés. (I. ábra)
A Barents-tengeri Együttm űködés Norvégia, Svédország, Finnország és
Oroszország északi területei közrem űködésével jött létre. Tekintve azonban, hogy
Svédországnak és Finnországnak Barents tengei partvidéke nincs, az együttm űködés
lelkét Norvégia jelenti, akit rendkívül aggaszt az a szennyez ődési veszély, amit
Oroszország Murmanszk környéki lerobbant és elhagyott ipari, valamint
haditengerészeti bázisai (többek között kiselejtezett nukleáris meghajtású hajók és
tengeralattjárók)• idézhetnek el ő. Az együttműködés lényege, hogy Norvégia
segítséget nyújt Oroszországnak a Kola-félsziget és Murmanszk infrastrukturális,
kommunális fejlesztéséhez, és cserében elvárja, hogy Oroszország tegyen valamit a
veszélyes hulladékok ártalmatlanítása érdekében.
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
20 Illés Iván TÉT 1997 • 2
1. ábra
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
TÉT 1997 s 2 A regionális együttm űködés feltételei... 21
A legeredményesebbnek és a legjobban m űködőnek általában a Balti-tengeri
Együttm űködést tekintik. Ebben a kooperációban 11 ország vesz részt (Svédország,
Norvégia, Dánia, Finnország, Németország, Lengyel, Észtország, Lettország,
Litvánia, Oroszország, Belarusz). Az együttm űködés svéd kezdeményezésre indult
és hamarosan kidolgoztak egy átfogó, hosszú távú közös térségfejlesztési stratégiát,
amelynek angol nyelvű rövidítése után (Vision and Strategies around the Baltic Sea
2010) VASAB-együttműködésnek nevezik. Azóta több közös projekt
megvalósítására került sor, rendszeressé váltak az illetékes miniszterek
megbeszélései, közös programot és nyilatkozatot dolgoztak ki és sor került a
kormányfők találkozójára is. Az együttműködés titkársága ma Lengyelországban,
Gdanákban van, de a koncepciókat kidolgozó csoport think tank továbbra is
Svédországban, Karlskronában m űködik.
A Dunamenti Régiók Munkaközössége bajor kezdeményezésre jött létre, de a
régiók vezetőinek többé-kevésbé rendszeres találkozóin túlmen ően — éppen az
országokat megosztó problémák, nézeteltérések miatt — különösebb eredményekkel
nem dicsekedhet.
Az Alpok-Adria Munkaközösség az egyik legrégebbi kelet-nyugati regionális
együttműködés. Gyökerei még a hetvenes évekre nyúlnak vissza. Eredetileg olasz és
osztrák tartományok, valamint Bajorország együttm űködése jelentette az alapjait,
amihez később csatlakozott Szlovénia, Horvátország, öt magyar megye, kés őbb
Ticino svájci kanton. A munkaközösség számos munkacsoportot hozott létre,
amelyekben élénk tevékenység folyt, noha a szervezet komolyabb projektek
megvalósítására sohasem rendelkezett megfelel ő pénzeszközökkel. Az utóbbi
időben a munkaközösség tevékenységét néhány tényez ő kedvezőtlenül befolyásolta.
Ilyen volt a jugoszláv belháború, az a tény, hogy az Alpok-Adria eredményeit
megírigyelvén ugyanerre — vagy majdnem ugyanerre - a körre kormányszint ű
együttműködést hoztak létre (Quadragonale, majd Penta- • illetve Hexagonale), ami
magától értet ődően felvetette a párhuzamosság és a kompetenciák kérdését. Végül
pedig a munkaközösség tagjainak er ősen különböző méretei, hatáskörei és
gazdasági ereje is nehezítette a hatékony együttm űködést.
A Fekete-tengeri Együttm űködésre voltak helyi kezdeményezések, de lökést az
adott neki, hogy az Európa Tanács felkarolta. A szervezet számára ez fontos térség,
és a Tanács a beltengeri együttm űködés területén már tapasztalatokat is halmozott
fel. A résztvevők a Fekete-tenger melletti országok és Görögország (részben a
görög-török egyensúly kedvéért, részben azért, hogy egy EU-tagország is részt
vegyen). A megfigyel őknek egyébként az a benyomása, hogy a tevékenység
nagyobb része a térségen kívül folyik. Strassbourgban dolgozták ki és fogadták el
például a Fekete-tenger környezetvédelmére vonatkozó deklarációt. A legutóbbi,
1996 novemberében a Fekete-tengeri együttm űködésről tartott odesszai szakmai
konferenciát az Európa Tanács és a német szövetségi kormány készítette el ő és
finanszírozta. Az érintett országok túlzottan el vannak foglalva saját gondjaikkal
(Oroszország és Ukrajna máig nem tudott megegyezni Szevasztopol és a fekete-
tengeri flotta hovatartozásáról, Grúzia fekete-tengeri partvidékének jelent ős részére,
Abháziára, nem terjed ki a grúz kormány hatalma stb.). A térségben így két-, vagy
többoldalú, az országok közrem űködésével megvalósított projekt nincs, a
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
22 Illés Iván TÉT 1997 s 2
potenciális partnerek egymástól elkülönülve valósítanak meg fekete-tengeri
projekteket.
Végül a Kárpátok Régió Együttm űködés az egyetlen, amely kizárólag közép- és
kelet-európai országokból áll, és sem az Európai Uniótól, sem az Európa Tanácstól,
sem nyugat-európai államoktól semmiféle támogatásban nem részesül. Támogatói,
ha vannak, paradox módon Európán kívüliek: egy amerikai intézet és egy japán
alapítvány. Az Eurorégió megalapításakor jelen volt Catherine Lalumiére asszony,
az Európa Tanács főtitkára, de azóta az Európa Tanács legfeljebb jelentéseiben az
eredményeket sorolja fel, anélkül, hogy bármit is tudna róla, vagy legalábbis
komolyan érdeklődne. Pedig Európa egyik igen fontos térségér ől van szó, ahol öt
kelet-európai ország határai találkoznak, és ahol a térség számos problémája
koncentrálódik. Ugyanakkor — mint csepp a tengerben — tükrözi a térség
együttműködés nehézségeit is: a román megyék és a szlovák körzetek, városok
politikai okokból visszavonták tagságukat, illetve megfigyel ői státusukat az
együttműködésből. Számos egység, például több magyar megye nem tudja, vagy
nem kívánja a titkárság fenntartásához szükséges tagsági díjat befizetni, az
Ungváron székelő titkárság az infrastruktúra hiányosságai és a határátlépés
nehézségei miatt alig elérhet ő stb.
Mint már jeleztem, ezen nagytérségi együttm űködések kialakításában eredetileg az
Európai Unió nem vett részt. Az unió határain túlnyúló nagytérségi területi tervezési
és területfejlesztési együttm űködés csak a legutóbbi időben nyert igazán elismerést
az Uniónak. Ennek jegyében született az INTERREG II C program (az INTERREG
II A az Unió határmenti térségeinek fejlesztését szolgálja, az INTERREG II B az
egyes országok energetikai hálózatainak összekötését hivatott támogatni). Az
INTERREG II C túlterjed a határmenti területeken és Európa nagytérségeit foglalja
magába, ahol az EU tagországai érintve vannak. Eddig 9 INTERREG II C - térség
került definiálásra:
a Barents-térség;
a Balti-térség;
- az Északi-tenger térsége;
- a Földközi-tenger térsége;
- Északnyugat-Európa nagyvárosi körzetei;
- a Rajna ár- ilL vízgy űjtő területe;
- a Rajna-Rhone-folyosó;
az Alpok;
a Középeurópai, Adriai, Dunai és Délkelet-Európai Térség (a hosszú név angol
rövidítése CADSES, Central-European, Adriatic, Danubian and Southeast
european Space).
Kelet-Európát ebb ől három térség a Barents, a Balti és a CADSES térség érinti.
-
Mivel, az el őző kettőről már volt szó, és Magyarország csak a CADSES-ben
érdekelt, az alábbiakban erre a szerv ődésre koncenrálunk.
A CADSES programot négy EU-tagország: Ausztria, Görögország, Németország
és Olaszország kezdeményezte. Eleinte kisebb térségeket és külön-külön javasoltak,
de a brüsszeli bizottság összevonta azokat és egyetlen nagy térséget javasolt, amely
a négy tagország egyes régióit illetve Görögország egészét,' az Unión kívüli
országok közül pedig Albániát, Bosznia-Hecegovinát, Bulgáriát, a Cseh
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
TÉT 1997 s 2 A regionális együttm űködés feltételei... 23
Köztársaságot, Horvátországot, Jugoszláviát, Dél-Lengyelországot,
Magyarországot, Macedóniát, Moldovát, Romániát, Szlovákiát, Szlovéniát,
valamint Nyugat-Ukrajnát foglalja magában. (2. ábra)
A térség túl nagy és sokféle országot foglal magában. A brüsszeli bizottság
motivációit az ilyen irányú kiterjesztésre csak találgatni lehet. Az egyik minden
bizonnyal az, hogy a négy résztvev ő tagállam is különböző térségekben fekszik és
különböző érdekeltségei vannak. A bizottság ugyanakkor mindeddig tartózkodott a
térség országainak
bármilyen megkülönböztetését ől, mind a tagsági tárgyalások megkezdése kapcsán,
mind más ügyekben. A CADSES program kétségtelenül összemossa az országokat,
de arra is szolgál, hogy az els ő menetben esetleg kimaradó országok számára
igazolja az EU rájuk is irányuló figyelmét, benn tartsa őket bizonyos mértékig az
integrációs folyamatokban. Végül egy átfogó európai térségfejlesztési koncepcióban
ez volt az utolsó „fehér folt", amit minél hamarabb, és egy munkafolyamatban be
kívántak illeszteni a regionális fejlesztési programokba.
Valamennyi felsorolt kívülálló állam elküldte szándéklevelét, hogy a programban
részt kíván venni.
A program három éves, 1997 januárjától 1999 decemberéig tart, és az Unió
34,5 millió ECU-t, azaz mintegy 7 milliárd forintot fordít rá. Az mindjárt látható,
hogy ez a pénz tényleges beruházási, fejlesztési programokra nagyon kevés.
Valójában kizárólag helyzet-felismerési, kutatási és koncepció-alkotási, tervezési
projektekről lehet szó ebben az id őszakban. Hogy ennek lesz - e kézzelfogható
folytatása, még ez kérdéses. Az Európai Unió szokásos kikötése szerint, hogy — mint
a strukturális alapokból származó minden más összeg — ez a 34,5 millió ECU is
kizárólag a tagországokon belül használható fel, a többi résztvev ő ebből nem
részesedhet. Számunkra az a kérdés, hogy milyen forrásokból valósítják meg a
részvételt: a PHARE-országokban általában lehet őség van ezen forrásoknak az
INTERREG-programokhoz való csatlakoztatására, az INTERREG II C esetében
azonban még ennek részletei nincsenek kidolgozva. A TACIS a (FÁK - tagországok
EU - támogatása) azonban jelenleg ilyen célokra nem kerülhet felhasználásra, a volt
jugoszláv tagállamoknak pedig — Szlovénia kivételével — ilyen keretük egyáltalán
nincs. De a PHARE-országoknak is hozzá kell tenniük nemzeti részesedésüket, amit
ebben az esetben szerencsére „természetben", azaz kutató és tervez őmunka
formájában is elfogadnak.
A CADSES program fő elemei:
- az egész térségre egy átfogó területfejlesztési és rendezési stratégia
kidolgozása, és ebben valamennyi ország együttm űködése;
a városok és települések rendszerei, együttm űködési hálózatainak kialakítása;
a transzeurópai közlekedési, hírközlési és energetikai hálózatok kutatási és
tervezési megalapozása;
a kulturális és természeti értékek felmérése az egész térségben, azok
katalogizálása, védelmükre, kezelésükre és hasznosításukra közös stratégia
kidolgozása az egész térségben.
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
24 Illés Iván TÉT 19971 2
2. ábra
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
TÉT 1997 s 2 A regionális együttm űködés feltételei... 25
Az is látható ugyanakkor, hogy a program máris késésben van, hiszen Brüsszelben
még annak működési programját sem fogadták el, az legfeljebb ez év közepére
várható. A program intézményei csak ezután állíthatók fel. Itt is vannak még
jelentős nehézségek. Az INTERREG II C programoknál az a szabály, hogy az egész
programot egységes irányító bizottság, egy felügyel ő bizottság és egy egységes
titkárság irányítja, a pénzügyi forrásokat egyetlen bank kezeli. A többi programnál
ez így is van. A CADSES-térség négy tagországa azonban nem tudott megegyezni
abban, hol legyen a közös titkárság és a közös bank. Így azután négy nemzeti
titkárság és négy nemzeti bank kezeli a program forrásait (a dolgot még színesíti,
hogy Németországban és Olaszországban a résztvev ő tartományok még abban sem
tudtak eddig megegyezni, hogy az országon belül ez a nemzeti titkárság és bank hol
legyen). Az EU-n kívüli országokkal az érdemi tárgyalások még meg sem
kezdő dtek. Az nyilvánvaló, hogy ha az EU-tagországok nem tudnak az egységes
titkársággal és bankügyekben megegyezni, akkor a nem-tag országok sem fogják
saját hozzájárulásukat egyik nemzeti titkárságnak és banknak sem odaadni. Így
legalább 10-12 titkársággal és bankkal kell számolni, ami természetesen a
költségeket jelentősen növeli. Az el őjelek tehát nem a legkedvez őbbek.
Határmenti regionális együttm űködések Kelet- és Közép Európában
A regionális együttműködések másik típusa a szűkebb határmenti együttm űködés.
Ez egyben a régebbi típus is, hiszen ilyen együttm űködés már a pártállami
idő szakban is létezett a kelet-európai országokban és a két rendszer határain is.
Magyarországon például már a hatvanas évek óta létezett határmenti közös tervezés
és együttműködés a csehszlovák, a jugoszláv (ezen belül a horvát) és az osztrák
határszakaszon. A rendszerváltás ezen intézményeit és politikai alapjait
szétrombolta, megváltozott feltételek között — nem egyszer kényesebb politikai
körülmények között — kellett újra kezdeni.
A mintát az EU határmenti együttműködései intézményei — mindenekel őtt - az ún.
Eurorégiók katalizátorát pedig az EU forrásai, az INTERREG, illetve a PHARE
CBC források jelentették. Mivel Eurorégiók els ősorban a lengyel-német és a cseh-
német határon alakultak ki, ezért ezen Eurorégiók tapasztalatairól, ezen belül is
első sorban a lengyel-német Eurorégiókról érdemes szót ejteni, amelyeket sok
tekintetben példának tekintenek.
A lengyel-német határ mentén négy eurorégiót létesítettek, amelyek lefedik a teljes
lengyel-német határt (ebb ő l egy a cseh-lengyel-német hármas határon van). Mindkét
fél részéről megvan a maximális politikai együttm űködési érdekeltség és készség (a
cseh-német határon már nem egészen ez a helyzet) és mindkét részr ől komoly
erő feszítéseket tettek az eurorégiók koordinált fejlesztésére. A kezdeményezés
mégsem egészen m űködött a várakozásoknak megfelel ően, ami nem a szubjektív
szándékok hiányából, hanem az intézményi, döntési és finanszír3zási rendszer
problémáiból fakad.
A német oldal az együttm űködését az INTERREG II A - forrásokból, a lengyel fél
a PHARE CBC forrásokból finanszírozza jelent ős részben. Mindét összeg az
Európai Uniótól származik, de ott más-más igazgatóságokhoz tartoznak (DG XVI és
Ia). A koordináció — úgy tűnik —ott sincs teljesen rendben. Hangsúlyoznunk kell,
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
26 Illés Iván TÉT 1997 s 2
nem az összeg nagyságrendjér ől van szó, hiszen, mint kiderült a lengyel határrégiók
több PHARE CBC pénz felett rendelkeztek, mint a német régiók INTERREG felett.
Elsősorban a szabályzás eltér ő rendje, az engedélyezett felhasználás irányai, a
programok kidolgozásának eltér ő időrendje okoz problémát.
A német oldalon az INTERREG döntési rendszere teljesen decentralizált. Az
INTERREG programokat a tartományok és a helyi önkormányzatok dolgozzák ki
teljes önállósággal, saját céljaikra, ennek megfelel ően ők biztosítják a saját
hozzájárulást is. A lengyel oldalon a döntések kormányszinten, az illetékes
minisztériumokban születnek, ők egyeztetnek az európai unió illetéke brüsszeli és
helyi képviselőivel, e helyi szervekkel legfeljebb konzultácó folyik. Ennek
következtében a koordináció szintjei nem m űködőképesek. A lengyel központi
kormány tárgyalópartnere a német szövetségi kormány, az viszont INTERREG
ügyekben nem illetékes és nincs is információja, döntési joga. A német tartományok
és körzetek tárgyalópartnerei viszont a lengyel vajdaságok és helyi
önkormányzatok, akiknek viszont PHARE CBC-ügyekben semmiféle hatáskörük
nincs és általában erősen korlátozott tervezési, döntési hatáskörrel rendelkeznek.
Tehát, míg a saját hozzájárulás a német oldalon magától értet ődő, a lengyel oldalon
egyáltalán nem az. Az önkormányzatok nem érzik kötelezettségüknek hozzájárulni
olyan projektekhez, amir ől nem ők döntöttek és amelyekben érdekeltségük is
legfeljebb közvetett.
A német keleti tartományok egyéb, jelent ős fejlesztési források felett
rendelkeznek. Részesülnek az „Objective 1"-régiók céltámogatásaiból, de f őleg a
keleti tartományok fejlesztésére szolgáló német nemzeti támogatásokból (az ún.
„Aufschwung Ost" támogatásból). Ehhez képest az INTERREG mondhatni csupán a
hab a tortáin. Abból részben „luxusprojekteket" (lovaglópályák stb.), részben
együttműködési programokat szeretnénk megvalósítani. A lengyel oldalon viszont —
más forrás híján — a PHARE CBC az alapvet ő infrastruktúra és ellátási problémák
megoldásának eszköze, amelyeket mindenképpen meg kellett volna oldani, és
amelynek a határmenti együttm űködéséhez valójában nem sok köze van.
Az előzővel szorosan összefügg, hogy míg a német oldalon az INTERREG-nek a
fejlesztési prioritásokra torzító hatása nincs, lengyel oldalon bizonyos fokig torzítja
azokat. Ennek egyik eleme, hogy Lengyelországban a keleti vajdaságok sokkal
kevésbé fejlettek, a támogatásra sokkal inkább rászorulnak. Az ország nyugati
határán fekv ő eurorégiók fejlesztése ezeket a feszültségeket nem csökkenti, hanem
növeli. Németországban viszont ez a határmenti térség egybeesik az ország
egyébként is fejlesztend ő elmaradott régióival. Ugyanakkor az Európai Unió által a
tagországoknak nyújtott összes támogatásnak közismerten dönt ő hányada, mintegy
kétharmada a mez őgazdaság támogatását szolgálja. A PHARE CBC viszont
egyáltalán nem használhatta fel a mez őgazdaság támogatására. Ilyen értelemben, a
PHARE CBC több, mint az INTERREG, s a német és lengyel határtartományok
összes fejlesztése és támogatása nagyságrendekkel tér el egymástól és azok
struktúrája is gyökeresen más. Ennek megfelel ően egyes projektek koordinációjáról
talán beszélhetünk, a határmenti körzetek összességében koordinált fejlesztésér ől
(már a dimenziók eltér ő volta miatt is) aligha.
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
TÉT 1997 s 2 A regionális együttm űködés feltételei... 27
Jegyzetek
(Ausztriából Bécs, Burgenland, Alsóausztria, Fels őausztria, Karintia és Stájerország, Németországból
Bajorország, Baden-Württemberg, Berlin-Brandenburg, Szászország, Szász-Anhalt és türingia,
Olaszországból Friuli-Vnezia-Giulia, Veneto, Emilia-Romagna, Marche, Abruzzi, Molise és Apulia
tartományok vesznek részt)
Összefoglaló
A szerző az európai nemzetállamok gazdasági fejl ődésének és politikai
környezetének meghatározó elemeit, az utóbbi évtizedben föler ősödő regionális
együttműködéseket tekinti át tanulmányában. A téma id őszerű, hiszen a társadalmi,
gazdasági folyamatok globalizációja mellett a regionalizmus szerepe felértékel ődik:
a helyi autonómia, a demokrácia meg őrzésének fontos eszközévé válik. A folyamat
különös fontossággal bír Közép- és Kelet-Európában, ahol az államok szárazföldi
határai hosszú szakaszon érintkeznek egymással, megvannak a gazdasági
együttműködés hagyományai és az új politikai rendszereket, azok külkapcsolatait
számos konfliktus terheli. Az együttm űködés mellett szóló érvek ellenére is csak
szórványos és kezdeti stádiumban lev ő együttműködések legfontosabb akadályai: a
decentralizáció alacsonyabb szintje és az átfogó integrációs folyamat hiánya Kelet-
Európában, továbbá az erre a célra fordítható pénzügyi források sz űkössége.
A regionális együttműködések két típusát, a nagytérségi együttm űködések hat
programját, és határmenti regionális együttm űködések példáit elemzi a szerz ő a
tanulmány második részében. Az el őbbiek „alulról jövő", regionális
kezdeményezések, amelyekben kett őnél több, az Európai Unió (EU) tagjai közé
tartozó és azon kívül álló állam vesz részt. Ezek sikere változó,
működőképességüket több esetben pénzügyi források hiánya (Kárpátok Régió),
vagy a részvev ő régiók eltérő döntéshozatali kompetenciája (Alpok Adria
Munkaközösség) korlátozza. A szerz ő külön is kitér Az EU INTERREG
programjában szerepl ő térségek közül a Magyarországot is érint ő CADSES
programra, annak hiányosságaira és lehetséges hasznosítási irányaira.
A határmenti együttmű ködések közül az INTERREG II és a PHARE CBC
programok keretei között (a német-cseh és német-lengyel határon) létrejött
Eurorégiók tapasztalatait elemzi a szerz ő . Az együttműködések legfontosabb
tapasztalatai számunkra a kooperációt megnehezít ő intézményi, döntési és
finanszírozási rendszerek különbségei, amelyek akadályozzák átfogó térségi
programok kidolgozását és végrehajtását.
Illés Iván:
A regionális együttműködés feltételei Közép- és Kelet-Európában
Tér és Társadalom, 11. 1997. 2. 17–28. p.
28 Illés Iván TÉT 1997 s 2
CONDITIONS OF REGIONAL COLLABORATION
IN CENTRAL AND EASTERN EUROPE
IVÁN ILLÉS
The study is focused on the forms and types of regional collaboration that effects
the economic and social development of the nations of Europe increasingly. The
importance of regionalism is rising in parallel with the process of globalisation: the
former is a device of saving local autonomy and democracy. It has significant role in
Central and Eastern Europe here the nations are linked by their borders, traditional
economic relations and separated by political conflicts. There are several factors
hindering the development of co-operation that is rather scarce and embryonic, such
as the lower level of decentralisation and lack of an overall integration process in
Eastern Europe, furthermore, the scarcity of fmancial resources available for
promoting programs of this kind.
In the second part of the study, the author analysed some examples of two types of
regional co-operation, macro-regional collaboration projects and cross-border
regional development programs. The former ones are multi-lateral projects initiated
by regions of EU-member and non-member countries. The success of these
programs is varying and heavily dependent on the available financial resources
(Carpathian Region) and the compatibility of decision-making levels (Association
Alps-Adria). Hungary is involved in the CADSES program that is part of the
INTERREG II initiated by the European Union. The author detailed the weak points
and the possible ways of exploitation of the program.
The INTERREG II and PHARE CBC programs were established to promote
cross-border co-operation along the eastern boundary of the EU. German-Polish and
German-Czech Euroregions were formed in this framework. The experiences of the
participants such as differences of the institutional background, decision-making
and fmancial systems that may retard the development of the economic relations
could be utilised by Hungarian regions.