Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
Tér és Társadalom 10. 1996 s 1: 95-110
KITEKINT Ő
EURÓPAI UNIÓ:
ALKOTMÁNYFEJLŐ DÉS ÉS REGIONALIZMUS
(European Union: The development of the constitution and regionalism)
SZILÁGYI ISTVÁN
A Maastrichti Egyezmény után politikai-jogi értelemben felgyorsult a kib ővítés és az
lmélyítés dilemmájával küzd ő európai integráció folyamata. 1995 januárjától a
tizenkettekhez" Ausztria, Finnország és Svédország is csatlakozott. Napirenden van az
nió további b ő vítése (az még nem eldöntött, hogy a Mediterráneum vagy Kelet-Közép-
urópa irányába) és a tagállamok közötti együttm űködés elmélyítése.
Mindez komoly szervezeti, politikai, jogi-alkotmányjogi problémákkal és
onfliktusokkal jár, s számos kérdést vet fel. Megsz űnik, megszüntethető-e az Uníó
emokratikus deficitje? Létrejön-e az egységes választójogi rendszer? Megszületik-e az
nió normatív alaptörvényi szabályozása, s mi lesz ennek a tartalma? Hogyan alakul a
emzeti és a szupranacionális intézmények egymáshoz való viszonya? Miképpen
rvényesül a szubszidiaritás szivárványszín ű elve? Hogyan változik a döntéshozatali
echanizmus? Föderációs vagy konföderációs formában, parlamentáris vagy
rezidenciális rendszerben szervez ő dik-e a majdani egységes Európa-ház? Hogyan alakul
regionális szabályozás és támogatás jöv őbeni szisztémája, s egyáltalán: hogyan
Ileszkedik az európaizálódás folyamatába a regionális rendszer, az állampolgár, a
tag)államok és az európai intézmények hálójában elhelyezked ő "közvetítő kormányzat"?
végül: mindezek milyen hatást gyakorolnak, gyakorolhatnak Magyarország Európai
nióhoz , való csatlakozására, a magyar regionális rendszer fejl ődésére és az
lkotmányozási folyamatra.
Demokratikus deficit és európai alkotmány
1996 közepére már nyilvánvalóvá vált, hogy a Maastrichti Egyezményben
egfogalmazott gazdasági és szociális összefogás er ő sítése, a hosszú távon egységes
alutát is magában foglaló gazdaságí, pénzügyi unió és bankrendszer id őarányos
ialakításának menetrendje nem tartható. Gondok vannak a közös kül- és
iztonságpolitikával, és az oly hön áhított unió állampolgárság státuszának kialakításával,
artalmi meghatározásával is. Indokolt tehát a Maastrichti Egyezmény el őírásainak
egfelelően az 1996-os torinói kormányközi konferencia összehívása, az eddig megtett út
ttekintése és a helyzetfelmérés.
Az, hogy egy nemzetközi egyezmény nem minden pontját, el őírását tudják, képesek
aradéktalanul megvalósítani, betartani a szerz ődő felek, nem számít nagy újdonságnak a
emzetközi politikában és a nemzetközi jogban. Ebb ő l a szempontból az Európai Uniót
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
96 Kitekint ő TÉT 1996 s 1
létrehozó történelmi jelent őségű Maastrichti Szerző dés sem tekinthet ő kivételnek. A
hosszú távú makrofolyamatok és tendenciák sorsa nem néhány dátumszer űen rögzített
esemény bekövetkezésének átmeneti késlekedésén múlik. Azon viszont igen, hogy
megvan-e, fennáll-e a Magas Szerz ődő Felek politikai akarata az egyezmény
végrehajtására, avagy merik-e vállalni a sorsdönt ő lépések társadalmi, s még inkább
történelmi kockázatát. Az európai "tizenötök" ezzel a dilemmával néznek szembe, s az oly
sokszor és szívesen hangoztatott demokratikus deficit kifejezés ennek a helyzetnek, ennek
az állapotnak a megjelölésére szolgál (Boyce, B. 1993, Izikné Hedri G. 1994).
Az Európai Unió demokratikus deficitje kifejezés tartalmilag mindenekel őtt egy, az
európai parlamenti képvisel ő i helyek betöltésére szolgáló egységes választójogi rendszer
hiányát jelenti. Jelenti továbbá e választások másodlagos jellegét, a nemzeti
megmérettetésekhez képest. Annak ellenére így van ez, hogy az Európai Unió országainak
állampolgárai szavazataikkal közvetlenül, alakító módon befolyásolják, meghatározzák a
supranacionális képvisel ő testület (pártbeli) összetételét. Elvileg tehát a demokratikus
legitimáció legfontosabb kellékei, kritériumai jelen vannak a nemzeti keretekben
megvalósuló európai parlamenti választásokon.
Az Európai Unió demokratikus deficitje megnyilvánul szervezeteinek m űködésében, a
választott és a kinevezett, vagy delegált küldöttekb ő l álló testületek közötti hatásköri
tisztázatlanságban, átfedésekben, a hatalommegosztás klasszikus és demokratikus
elveinek, technikáinak, eljárásmódjának keveredésében.
A közösség demokratikus adósságai közé tartozik végezetül egy, a tagállamok
egybehangzó politikai akaratát jogi formában is megjelenít ő európai alkotmány
elfogadása. Milyen legyen ez az alaptörvény? Mire terjedjen ki kompetenciája, milyen
politikai berendezkedést intézményesítsen? Ezek már a nemzeti szuverenitás alapjait
érintő kérdések.
Az Európai Unió azonban sui generis, sem a nemzeti, sem más nemzetközi
szerveződéssel össze nem vethet ő politikai forma. Ezért a demokratikus deficit
megszüntetésének a hagyományos megoldásoktól tartalmilag eltér ő, azokkal mindössze
formai hasonlóságot mutató megoldásai jöhetnek csak szóba.
Tény az, hogy már az ötvenes évek "alapító atyái" is törekedtek a nemzeti szuverenitás
érvényesülését komolyan befolyásoló, akkoriban még Európai Közgy űlésnek nevezett
szervezet egységes választójogi eljárásának kidolgozására. Ezzel kapcsolatban négy,
egymással szorosan összefügg ő, s napjainkban is időszerű kérdést kellett megválaszolniuk.
1. Az európai képviselőtestület tagjainak megbízatása általános és közvetlen választójog
alapján jöjjön-e létre, vagy a nemzeti parlamentek delegálják az euro-honatyákat?
2. Egymást kizárónak tekinthet ők-e a nemzeti és az euromandátumok?
3. Kialakíthatók-e a közös választójogi szabályok?
4. A létrejött Európai Parlament kompetenciái hogyan alakuljanak?
Mint jeleztük, már az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó 1951-es Párizsi
Szerződés is a vázolt két út (nemzeti parlamentek delegálása vagy általános, közvetlen
választójog) közötti választást javasolta. A gyakorlatban az els ő alternatíva érvényesült.
Elvi szinten azonban a máSodik változatot fogadták el. Ennek a tudathasadásos helyzetnek
az ellentmondásait kísérelte meg feloldani két évvel kés őbb az ún. Teitgen-terv. A
dokumentum készítő i kétkamarás Európai Közgy űlést javasoltak. Az els ő(alsó) ház 268
képviselője közvetlen euroválasztás alapján kerülne be a testületbe. A szenátust 87,
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
ÉT 1996 s 1 Kitekint ő 97
emzeti parlamentek által delegált honatya alkotná. A tervezet ugyanakkor síkra szállt az
gységes választójogi rendszer kidolgozása mellett.
Az Európai Gazdasági Közösséget és az Euratomot megteremt ő 1957-es Római.
gyezmény 138. § (3) is erre törekedett, s kimondta: "Az Európai Parlament javaslatokat
olgoz ki az általános, közvetlen, minden , tagállamban egységes eljárás szerint folyó
álasztásokra.
A Tanács egyhangú határozattal meghozza a megfelel ő rendelkezéseket, és a
gállamoknak — alkotmányjogi el őírásaiknak megfelel ően — elfogadásra ajánlja." (Az
urópai Közösségek Jogszabályainak Gy űjteménye. 1. Alapintézmények, 1992. 59. o.)
Az idézett paragrafus azonban szándékai ellenére sem mondta ki az utolsó szót ez
gyben. A nemzeti szuverenitást jelent ős mértékben korlátozó rendelkezés látszólag
gységes elfogadása ellenére tovább folytatódott a tagországok tétovázása. Az Európai
azclasági Közösség, majd az Európai Unió periódusában l újabb tervezetek sora kísérelte
eg a..: egységes választójogi rendszer kialakítását. 2 Az erre irányuló er őfeszítések
ülönösen az 1979-es els ő europarlamenti választás után öltöttek határozott formát.
Annak ellenére, hogy mind a mai napig nem született meg egy valamennyi érdekelt fél
Ital elfogadott variáns, 1996 közepén már egyetlen tagállam képvisel ői sem kérdőjelezik
eg az egységes európai választójogi rendszer kidolgozásának szükségességét.
A tagállamok között azonban jelent ősek a különbségek a választókerületek nagyságát és
zámát, valamint a szavazás módját illet ően. 1994 júniusáig az akkor még tizenkét
rszágot tömörít ő szervezet négy európai parlamenti választást ért meg. 1979-ben
ndezték az els őt (Görögországban 1981-ben — mivel kés őbb csatlakozott a
özösséghez), 1984-ben a másodikat (Portugáliában és Spanyolországban 1985-ös EGK
elépésük miatt 1987-ben), 1989-ben most már mind a tizenkét tagállamban egyid őben a
armadikat, s 1994 júniusában a negyediket.
Amint az 1. táblázatban látható, hét államban: Dániában, Franciaországban,
örögországban, Hollandiában, Luxemburgban, Portugáliában és Spanyolországban
gyetlen választókerülettel találkozunk. Belgium három, Írország négy, Olaszország öt,
agy-Britannia Észak-Írországgal együtt nyolcvannégy kerületre oszlik. Németország
gyedülálló módon választja európai képvisel ő it. Az Unió legtöbb mandátumával (99)
ndelkező országa a nemzeti, a Bundestag választásokon alkalmazott eljárást követi. A
sták közzététele tartományi, a szavazatok összeszámlálása és a helyek elosztása viszont
emzeti szinten történik. Az egységes európai választójogi rendszer kialakítása
zempontjából azonban a problémát nem els ősorban a választókerületek száma jelenti. A
gországok ugyanis nagyságrendi besorolásuk szerint meghatározott számú képvisel ővel
ndelkeznek az Európai Parlamentben. A Franciaországban, Németországban és
panyolországban meglév ő választási küszöb sem tekinthető komoly akadályozó
nyezőnek. Az egyformaság nem jelent azonosságot elv alkalmazásával az eltérések
eze I het őek.
Az igazi problémát az Unió vizsgálódásunk szempontjából figyelembe vett és európai
álasztásokat már rendezett, tizenkét tagállama által alkalmazott eltér ő választási formula
s szavazási mód jelenti. Ezeken a területeken már nagyon nehezen feloldható elvi
ülönbségek gátolják az egységes rendszer és szabályozás létrehozását, kialakulását.
A vizsgált tizenkett őből tizenegy esetben az arányossági formula valamilyen változatát,
zámítási módját alkalmazzák. Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Hollandiában,
ortugáliában és Spanyolországban a d'Hondt rendszer érvényesül. Németországban a
are-Niemayer, Olaszországban a tiszta arányosság, Írországban az egysZer ű átszámítás,
örögországban az enishimeni analogiki variáns az elfogadott.
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
98 Kitekint ő TÉT 1996 s 1
*(Forr Revista de Estudios Políticos 199 5. október-decemberi 90. szám 20. o. )
ás:
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
TÉT 1996 s 1 Kitekint ő 99
Egyedül Nagy-Britannia ragaszkodik a többségi elv alkalmazásához. S ez az arányos
választási szabályok közös nevez őre hozása mellett egyik alapvet ő akadálya az egységes
{választójogi rendszer kialakításának.
Hasonló problémát okoz a választási listák (zárt és kötött, nyílt és nem kötött, zárt és
nem kötött) eltérő alkalmazása is.
A négy tényező (választókerület száma és nagyságá; választási küszöb léte vagy nem
éte; arányos vagy többségi elv alkalmazása; zárt és nyitott, kötött és szabad listák)
eltérő konstrukciója még az "egyformaság nem jelent azonosságot"
mentőövének használata esetén sem kínálja a megoldás királyi útját.
ehát, hogy a tizenöt tagúvá b ővült Európai Unió nem volt képes egységes
rendszer kidolgozására.
Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy nem csupán a kormányok, de az unióba
ömörült országok állampolgárai sem azonosultak teljes mértékben a kialakítandó rendszer
éljaiv,.1. A nemzeti szuverenitás virtuális eszméjét nem csupán az államok, hanem az
Ilm.- olgárok is nehezen adják fel. Annak ellenére, hogy a négy szabadság — az áru, a
unicaerő, a szolgáltatások és a t őke — Római Egyezményben biztosított akadálytalan
ozgásának elve már rég a mindennapi élet gyakorlatává, természetes részévé vált
yugat-Európában, a lakosság nem szívesen támogatja a döntési jogosultság további
ínkorlátozását. Mindez megnyilvánul abban is, hogy az euroválasztásokat másodlagosnak
ekintik a nemzeti megmérettetésekhez képest. Ezt a választási részvétel arányai híven
*krözik, s e tényt az Európai Unió demokratikus deficitje egyik megnyilvánulásának is
ekinthetjük. A 2. és a 3. táblázat adatai szerint a nemzeti és az euroválasztások részvételi
rányai csak ott közelítenek egymáshoz, illetve esnek egybe, ahol mint Belgium,
örögország, Luxemburg és Olaszország esetében kötelez ő vagy kvázi kötelező a
zavazás, vagy egyidőben; egyszerre rendezik a nemzeti és az euroválasztásokat. A
egatív rekordot Nagy-Britannia tartja az 1979-es 32,3%-os minimális és az 1994-es
: 6,4%-os maximális euroválasztási részvétellel. 1994-ben Hollandia is közel került ehhez
alacsony küszöbhöz a maga 35,6%-os arányával. A demokratikus deficitet "termel ő"
llamok sorába tartozik Dánia, Franciaország és Portugália is. A kis északi ország
uroválasztás részvételi átlaga csupán 49,8%-ot tesz ki. Nem sokkal jobbak a francia
54,7%) és a portugál adatok (53,0%) sem.
A legmagasabb euroválasztási részvételi arányokat ezzel szemben Belgiumban (91,2%),
uxemburgban (88,4%) és Olaszországban (81,2%) mérték.
Az Európai Unió demokratikus .deficitjér ő l írott elemzések (Boyce, B. 1993, Izikné
edri G. 1994, Bulmer, S. 1995, Lodge, J. 1995) nagy teret szentelnek az intézmények
'rendellenes" működésének.
A klasszikus hatalommegosztás szabályai szerint a legmagasabb fórum a választott
örvényhozás, az Európai Parlament. A Maastrichti Egyezmény szerint a testület négy
lapvető funkciója: az Európai Unió Bizottsága tagjainak kinevezése, ellen őrzése; az EU
öltségvetés feletti kontroll, új tagok felvétele; a társulási megállapodások megkötésének a
óváhagyása; s az információkhoz való hozzájutás. Nem tartozik privilégiumai közé az
nionális szabályozás, a közösségi törvényhozás. Azt az Európai Tanáccsal és a Miniszteri
anáccsal megosztva gyakorolja.
Az Európai Parlament ugyanakkor nemzetek feletti, egyben föderális szervezet, amely
Unió tagországok állampolgárainak szavazatai alapján jön létre (Rubio Lara, M J.
1993).
(Forrás•Revista de Estudios Politicos 1995. október-decemberi90. szám 30. o. )
1 s
TÉT 1996
I Európa 12
8`9S S'8 S 0'6 S I'8S 0`6L
I
I Európa 1 0
1'9S E`Ls £` LS 0` £9 17`8 S 8'U
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
z`vs Z`9S 17`9S Z'09 8`9S 0` £8
Európa 9
9`6 S s`ts 6' 89
I
1' 19 I`t7 L
Spanyolország
S'S£ z‘ r s ZL 0 £ Z L,
I Portugália
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
I
s'vz, S' 1 8 £8 6'178 Z' 18 s' E s
Olaszország*
Németország
0'09 E`Z9 8`9S L' S9 Z' I 9 £8
17 ' 9 E Z`9£ I Z '17 Z` S L uimrciilE1.- uN
I ,s'as 4.17`L8 + 8'88 + 6'88 17'88 6 '88
I Luxemburg*
o'v t7 + £`89 1 9'Ll7 9` £9 6'SS 8'0/. wsion
I Hollandia
9'S £ Z L17 0S 8' L S Lt L'Z8
z' I L + 6'6L Z LL + 9'8L L' 9 L 17`Z8 *sio omo
L`z s L'st Franciaország
L'9S L' 09 L' S I `9L.,
Dánia
6`ZS Z`917 Z 8`Lt 8'6 17 E' S8
9'06 L'06 Z`Z6 17' 16 Z' I6 £` I 6 *um!p
átla a választás átla a
választások nemzeti
Európai
g Az utolsó négyg
17661 6861 L861 /17861 18 61/6 L6 I
Kitekint ő
100
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
TÉT 1996 s 1 Kitekint ő 101
3. TÁBLÁZAT
Országok csoportosítása az európai és a nemzeti választásokon való részvételi átlag alapján
Grouping of the countries by the average rate of participation at European and national elections)
Magas Közepes Alacsony
(85-100%) (75-85%) (65-75%)
Belgium*
Magas Luxemburg*
(75-100%) Olaszország*
Európai Görögország*
választások Európa
Közepes Franciaország Írország
(50 75%)
- Spanyolország
Németország
Alacsony Dánia Hollandia
(0-50%) Nagy-Britannia
Kötelez ő vagy kvázi kötelez ő a szavazás
orrás: Revista de Estudios Politicos 1995. október-decemberi 90, szám 31. o.
Államok fölötti intézménynek fogható fel az Európai Unió Bizottsága is, amely a
ényleges adminisztratív igazgatást, ügyintézést, a szerz ődések végrehajtásának
llenőrzését biztosítja és látja el. Elnökét és tagjait azonban egyetértés alapján az Európai
arlament jóváhagyásával a tagállamok nevezik ki. Ebben az esetben is keverednek tehát a
emzetek felettiség (ellátandó funkció) és a kormányközi megegyezés (létrehozás) elemei.
szervezet is föderációs vonásokat hordoz, demokratikus legitimitása azonban er ősen
egkérdőjelezhető .
A demokratikus deficit és a legitimitás ellentmondásos érvényesülésének paradigmatikus
setét testesíti meg a tagállamok állam-, vagy kormányf őiből álló Európai Tanács. E
zervezet tipikus kormányközi intézménynek tekinthet ő, s a nemzeti szuverenitás igazi
erberusaként viselkedik. Mivel döntéseit egyetértésben, konszenzussal hozza, a
öderációs rendszert nemzeti, nagy jóakarattal konföderációs mederbe tereli.
A Miniszteri Tanács szintén kormányközi szervezet. Azonban végrehajtó hatalmi
unkciókkal is rendelkezik. Tagjait a napirenden szerepl ő témától függően a tagállamok
lletékes szakminiszterei — leggyakrabban a külügyminiszterek — alkotják. Annak ellenére,
ogy a Miniszteri Tanács összetételét és létrehozását tekintve kormányközi szervezet (és
zért az Európai Unió szempontjából önálló nemzetközi jogi jogalany) csak az integráció
s nem a tagállamok számára hozhat kötelez ő döntéseket. Összetételét, felépítését, a
zavazater ő t a tagországok lélekszáma határozza meg. 3 Döntései elfogadásához
étharmados szavazattöbbség szükséges.
Az Európai Unió demokratikus mű ködésének fontos elemét képezi az EK Bírósága,
ovábbá az integráció alkotmánytervezetének vizsgálata során kés őbb részletezend ő
Gazdasági és Szociális, valamint a Regionális BiZottság is. Különösen ez utóbbi testület
•uthat jelentő s szerephez az Unió demokratikus deficitjénak leküzdésében és legitimitása
kialakításában (Barret i Esteve, J. 1993, O'Leary, S.—Fernandez Martín, J. M 1995),
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
102 Kitekint ő TÉT 1996 s 1
mellyel kapcsolatban szerz ők jelentő s csoportja — többek között Juliet Lodge is — a
csalódások, a kiábrándulások, a vereségek katalógusáról elmélkednek (Lodge, J. 1995).
Kétségtelen tény, hogy már a Maastrichti Egyezmény aláírásának másnapján
felbukkantak az 1996-1999 között teljeskör űnek tételezett integrációval kapcsolatos —
jórészt megalapozottnak tekinthet ő — europesszimista nézetek. Az Unió kiépítésének
eredeti menetrendje mellett elkötelezett er ők számára a gaZdasági recesszió id őszakában a
politikai integráció és az identitás jogi eszközökkel történ ő megerősítésének, az előre
menekülésnek az útja látszott-!átsz;k járhatónak n e téren felmutatható sikerekre nagy
szökség volt és var, azirt. is, mert az Ilnirak fik -u5 enrépin nroblér , ykt,l;
megbirkóznia. Közismert, hogy a német egység. meg\'alóstása
a közösségi kökségvetésb ő l. Nehéz helyzetbe került ezáltal az en. -Opai monetáris rendsi:
s — amint már utaltunk rá — egyre hangosabban hallatják hangjukat Kelet-Közép-Európa
súlyos társadalmi feszültséggel terhes, gazdasági válsággal küszköd ő új demokráciái.
Az európai integrációt azonban — ahogyan Armin von Bogdandy, a kérdés neves
szakértője hangsúlyozza — egy "háromdimenziós átalakulási folyamatként írhatjuk le,
amely egyszerre viseli magán a politikai, a jogi és a társadalmi megújulás bélyegét, s
amely egy többközpontú, pluralista rendszer megjelenését eredményezi." (von Bogdandy,
A. 1992: 19)
Az európai integráció létrehozása mindenekel őtt a nemzetközi rend új formájának
megszilárdulását jelenti. A nemzeti államokon túlmutató szisztéma nem hierarchikus
jellegű , s nincs egy konkrét központban centralizált hatalma. A kialakult rendszer új típusú
alkotmányt hoz létre, s radikalizálja a bels ő differenciálódási folyamatokat. "Ez a politika
hatalmának elvesztéséhez, s a civil társadalom emancipációjához vezet... Mindezek
következményeként az életvilág mélyreható átalakulása megy végbe" — hangsúlyozza a
német tudós (von Bogdandy, A. 1992 : 22).
Ennek az életvilágnak az átfogó szabályozására, politikai, jogi kereteinek kialakítására
csak egy új típusú közösségi alkotmány képes és alkalmas (Constantinesco, V. 1994,
Arnold, Rainer 1994).
Az európai alapcharta kidolgozására 1996 közepéig két jelent ős kísérlet történt. Az els ő
közzétételére 1993 áprilisában került sor. El őterjesztőjéről, az Európai Parlament
Alkotmányügyi Bizottságának akkori elnökér ől, a spanyol Marcelino Oreja Aguirréről4
elnvztr 193.ápils27-énvtamegflístü.Amáodik
változat 1994. február 10-én készült el. Ez már hasznosította az id őközben lezajlott viták
tapasztalatait, s konkrét szervezeti ajánlásokat is tett az Európai Unió demokratikus
deficitjének csökkentésére. A tervezetekkel kapcsolatos diszkussziók foglalkoztak az
egységes európai politikai rendszer megteremtésének kérdéseivel. Érintették a nemzeti
szuverenitás és a szupranacionális alkotmány egymáshoz való viszonyát. Megoldásokat
javasoltak az egységes európai választójogi rendszer kidolgozására, s vizsgálták az egyes
országokon belül működő regionális önkormányzatok helyét, szerepét és az európai
állampolgárság jogi státuszát is.
A tervezetek az Európai Uniót sajátos jogközösségnek tekintik, amelynek meg kell
felelnie a gazdasági egység, a társadalmi modell (a szabadságon és egyenl őségen alapuló
jóléti állam), valamint a politikai berendezkedés (az állampolgárok akaratát képvisel ő
demokratikus jogállam) elveinek, kritériumainak (de Carreras Serra, F. 1995).
A tervezetek koncepciója szerint a szuverenitás, azaz az adott területen él ő népesség
fölött gyakorolt döntési jogosultság még a tagállamokat illeti meg. Az alkotmányozó, azaz
a létesítő hatalom, továbbá a demokratikus legitimitás letéteményesei és alanyi köre
azonban már kettős természetűvé, duális szerkezet űvé vált.
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
ÉT 1996 • 1 Kitekint ő 103
Az 1993-as dokumentum preambuluma egymás mellé állítja az államokat és az
411ampolgárokat. "Az államok és az Európai Parlament fogadják el az Európai Unió
lkotmányát." — olvashatjuk (de Carreras Serra, F. 1993 : 15). Az Európai Parlamentet
l'tesítő tényezők viszont nem mások, mint az Unió választásokon nemzeti keretek között
sztvevő és szavazó állampolgárok.
Az államok és az állampolgárok megváltozott viszonya nem csupán alkotmányjogi,
anem politikai problémákat is felvet. Áz "alapító atyák" nagy gondban vannak a politikai
odell meghatározásakor. Az Unió alkotmánytervezeteiben egymás mellett, egymást
thatva és egyszerre léteznek föderációs és konföderációs, államok fölötti és államok
özötti, egységes intézményrendszerre és közös politikai térre utaló elemek, megoldások
dokumentumok az Unió reális helyzetét tükrözik, amikor a kormányok közötti
iszonyrendszer keretei közé helyezik a gazdasági, a pénzügyi, a külügyi, a védelmi, a
iztonsági, az igazságszolgáltatási és a belügyeket érint ő kérdéseket. Az államközi szervek
ellett azonban a szupranacionális hatalommegosztás jegyében megjelenik az Unió saját
tézményrendszere is.
Az 1994. február 10-i dokumentumnál jóval koherensebb verziónak tekinthet ő 1993.
prilisi alkotmánytervezet három szervezettípust kodifikál. A 13. § (1) az Unió
ntézményeir ől (Európai Parlament, Európai Tanács, Miniszterek Tanácsa, Európai Unió
izottsága, Bíróság), a 13. § (2) a speciális intézményekr ől (Európai Központi Bank,
zámvevőszék, Gazdasági és Szociális, valamint Regionális Bizottság), a 13. § (3) egyéb,
em részletezett szervekr ől és ügynökségekr ől rendelkezik.
E testületek létrehozását, funkcióját, összetételét és tevékenységét nyomon követve
iderül, hogy m űködésükben az Európai Uniót jellemz ő két politikai filozófia — a
deralizmus és a konföderalizmus — elemei keverednek. Az alkotmányos építkezés így
gen bonyolult, s az eddig alkalmazott, megszokott nemzeti sémáktól jelent ős mértékben
kérő utat és eljárást követhet csupán. "Ugyanakkor mivel az alapvet ő szerződések nem
ekinthetők alkotmánynak — hangsúlyozza Francésc de Carreras Serra — az Unió pedig
Ilamnak, ezért mind a szabályozás módját, mind a politikai szervezeti formát tekintve
lyan tertium genus konstrukcióval találkozunk, amelyet nehéz osztályba sorolni." (de
arreras Serra, F. 1995 : 204)
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az 1993-as alkotmánytervezet preambuluma szerint
z alapchartát létesít ő alanyok: az állampolgárok és az államok "Az európai népek
evében..." hozzák döntéseiket. A jogi szempontból homályos és pontatlan kategória
evezetése azonban politikai realitásérzékr ől tanúskodik. Nyugat-Európa ugyanis — az
lbától Keletre es ő régióhoz hasonlóan — különböz ő történelmi-kulturális sajátosságokkal
endelkező népek és nemzetek nagy családjának tekinthet ő . Az államhatárok nem mindig
snek egybe az etnikai határokkal, s az adott országon belül is különböz ő népcsoportok
flamand, vallon, baszk, gallego, katalán, breton, normand, skót, walesi stb.) élnek együtt
s egymás mellett. A kulturális, politikai, vallási, nyelvi és gazdasági-szociális dimenziók
entén kimutatható, megnyilvánuló különbségek az Unió szemszögéb ől nézve az egység
s pluralizmus tudomásulvételét, intézményesítését, továbbá sajátos elegyítését jelentik.
Ennek következtében a demokratikus jogállam és a jóléti társadalom köncepcióját
felvállaló alkotmánytervezet által vázolt államforma valóban a tertium genus
kategóriájába tartozik. Nem írható le sem a parlamenti, sem az elnöki, sem a föderációs,
sem a konföderációs modell képletével. Az Európai Parlamentet létesít ő állampolgári
részvétel, az Unió alkotmány, az alapjogok standardjának biztosítása, a nemzeti
kompetenciák egy részének közösségre történ ő átruházása parlamenti föderális rendszer
irányába mutat.
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
104 Kitekint ő TÉT 1996 s 1
Az európai építmény elemeivel kapcsolatos konstruktív állami hozzájárulás formája, a
különböző szerző dések rendszere, a Tanács funkciója, az önálló alkotmányok léte a
konföderációs modell sajátosságait er ő síti. Igazat kell adnunk Francésc de Carreras
Serrának, a Barcelonai Autonóm Egyetem alkotmányjog professzorának, aki az európai
alkotmánytervezeteket elemz ő munkájában az alábbi konklúzióra jut: "Végül is olyan
intézményrendszerr ő l van szó, amely nem adekvát sem a föderális, sem a konföderális
megoldással, s különbözik a parlamenti és a prezidenciális formulától is. Mégis inkább
hasonlít a föderációs és a parlamenti rendszerhez, mint a másik kett őhöz." (de Carreras
Serra, F. 1995 : 220)
Az államforma kérdésében megnyilvánuló politikai-jogi bizonytalanság jól nyomon
követhető az Uhió állampolgárság státuszához kapcsolódó alapjogok esetében is.
A Maastrichti Egyezmény nyolcadik paragrafusa (Revista de Instituciones Europeas
1992. L 323-324.) mindössze öt alapjog felsorolására vállalkozik. A dokumentum a
közösség valamennyi állampolgára számára:
— az Unió egész területén biztosítja a szabad helyváltoztatás és letelepedés jogát;
— bármely állam területén tartózkodjon is, a helyi hatalmi szervek, valamint az Európai
Parlament esetében az aktív és a passzív választójogot;
— harmadik országok területén az Unió bármely tagállama diplomáciai és konzuli
testületének jogvédelmét;
— az Európai Parlament elé benyújtandó petíció jogát, s az ombudsman el őtti
jogvédelmet.
E szabályozás érvényesül az említett alkotmánytervezetekben is. Az Európai Parlament
azt ajánlja a tagállamoknak, hogy saját alaptörvényi normáikkal egészítsék ki e rövid
felsorolást. Ezen túlmenő en az Európai Unió, mint integrációs szervezet és nemzetközi
jogalany csatlakozott az Emberi- és Politikai-, valamint a Gazdasági, Szociális és
Kulturális Jogok 1966-os Nemzetközi Egyezményeihez. A jogok katalógusát folyamatosan
bővítik a különböz ő egyedi ügyekben hozott, az angol precedens rendszerre emlékeztet ő
közösségi bírósági határozatok is. 5
Az európai állampolgár státusza tehát új politikai-jogi köteléket létesít az egyén és az
Unió között.
E sajátos viszony alapjául azonban egy adott államhoz való tartozás szolgál. A
föderációs jellegű kettő s kapcsolat jogelméleti szempontból transzcendentális
jelentőségű nek bizonyul, mivel hagyományos kategóriákkal már nem írható le. Olyan új
típusú állampolgárságot jelent, amely részben már el van választva a nemzeti
hovatartozástól.
Európai Unió és regionalizmus
Nem kevés fejtörést okoz a közösség és az integráció számára a Nyugat-Európa jelent ős
térségeiben a bels ő jog szempontjából kielégítő en szabályozott regionalizmus
konszenzusos rendezése (Olaszország, Belgium, Nagy-Britannia, Spanyolország,
Franciaország, Németország). A probléma megoldását nehezíti az a körülmény, hogy a
tagországok által a középszint számára biztosított jogkörök meglehet ősen eklektikusak, s
igen tarka képet mutat a földrajzi-területi és a közigazgatási beosztás is.
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
T 1996 • 1 Kitekint ő 105
Egyre inkább er ősödik ugyanakkor az a felismerés, hogy a jöv ő Európája (Európai
niója) a régiók Európája lesz, s a tévedés kockázata nélkül prognosztizálható az államok
a atti, illetve az államok fölötti szintek növekv ő szerepe. Azaz a közösségi integráció
litikai-jogi döntéseinek végrehajtásában, alakításában kulcsszerephez jutnak a területi és
nkcionális középszint "közvetít ő kormányzatai". Visszatér, újraéled és meger ősödik
t hát a civil társadalom (Pérez Díaz, V. 1987).
Az országhatárokon át- és túllép ő régiók a fejlő dés, a kooperáció és a nemzetköziesedés
irányát, lehet ő ségét és megoldásait jelentik. A középszint pontos meghatározásáról és
e nevezésérő l azonban mind a mai napig viták folynak, s nem alakult még ki egységes
é elmezés. Felfogásunkhoz a Siofra O'Leary és José Marfa Femandez Martin által adott
eghatározás áll a legközelebb. E szerint subállami entitáson "azon államok alá tartozó
t rületi egységeket értjük, amelyeknek saját intézményes politikai képviseletük van, s
elyek az adott területen normatív kompetenciával és a központi szervekt ől független
grehiijtó szervekkel rendelkeznek" (O'Leary, S.—Fernandez Martin, J. M 1995 : 300).
ermészetesen elismerjük más megközelítések jogosságát is. Ezért különösen
sználhatónak tartjuk az Európa Tanács Helyi és Regionális Közhatóságok Állandó
onferenciája által adott definíciót is (Locatelli, R. 1992).
A regionális szint szerepének és fontosságának felismerése nagy jelent őségű az Európai
nió demokratikus deficitjének leküzdése, a szerves kapcsolódás és a területfejlesztés
s empontjából is. A megalapozott politikai döntések azonban egységes értelmezési,
mítási és nyilvántartási szisztémát igényelnek. Erre szolgál az Európai Unió területi
atisztikai rendszere, a háromszint ű NUTS (Nomenclature des unités territoríales
atistiques) kialakítása is. A makro-, a mezo- és a mikrorégiók kritériumának világos
eghatározása segít feloldani az európai középszint már jelzett tarkaságából ered ő
elmezési nehézségeket és hozzájárul a pluralitás egységének megteremtéséhez (Pikler
. 1994).
A régiók Európájának koncepciója, a régiók és a regionális szabályozás kérdésköre már
Maastrichti Egyezmény és az alkotmánytervezetek megszövegezése el őtt felbukkant, s
j lentő s befolyást gyakorolt a közösség m űködésére. Igaz ugyan, hogy a Régiók
izottságát a Maastrichti Egyezmény hozta létre, a Gazdasági és Szociális Bizottság
onzultációs szerveként. A szubszidiaritás elve alapján azonban már 1977-t ől működött a
özépszintű , a regionális érdekek képviseletét ellátó Európai Régiók Közgy űlése, valamint
Európai Önkormányzatok és Régiók Tanácsa. Az EGK Bizottságának 1988. június 24-i
atározata e szerveket beemelte az integráció intézményrendszerébe azáltal, hogy
trehozta az Európai Közösség Helyi és Regionális Intézményeinek Konzultációs
izottságát. Az új fórumot tanácsadó szereppel ruházták fel, és a Gazdasági és Szociális
izottság szakmai szerveként m űködtették. 6
1957 óta összeurópai jelleggel tevékenykedett a már említett Európa Tanács Helyi és
egionális Közhatóságok Állandó Konferenciája elnevezés ű szervezet is, amely a
ontinens huszonegy tagállamának települései és területi önkormányzatai között
iztosította a közvetlen kapcsolatot. A konferencia különböz ő rendezvényein mindig
atározottan képviselte a középszint érdekeit. Nem utolsósorban e szervezet eredményes
vékenységének is köszönhet ő , hogy a Maastrichti Egyezményt aláíró államok a Régiók
izottságának létrehozása mellett döntöttek."
Nem maradt tétlen az Európai Régiók Közgy ű lése sem. Fokozta az EK testületeire
akorolt nyomást, s 1990. december 6-i határozatában követelte a regionális szint
an
ntézményes részvételét az Európai Közösség döntési folyamatában. Olyan önálló
lapszabállyal rendelkező Regionális Konzultatív Tanács létrehozását javasolta, amelyben
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
106 Kitekint ő TÉT 1996 • 1
a földrész mind a százötvenkét autonóm közössége és régiója képviselve van. Az indítvány
kezdetben nem örvendett nagy népszer ű ségnek. Az EK Bizottsága azonban támogatta a
kezdeményezést. A pontot az i-re a Maastrichti Egyezmény tette fel.
A Szerző dés 4., 198. A és 198. C paragrafusai önálló, ámde a Gazdasági és Szociális
Bizottság konzultációs szerveként létrehozták a Régiók Bizottságát. Az Európai Parlament
1993. április 23-i határozata már az Unió demokratikus deficitje felszámolásának fontos
tényezőjeként említi az új intézményt. A Gazdasági és Szociális Bizottság keretei között
működő szervezet ugyanakkor "közvetlenül a Bizottsághoz, vagy a Miniszterek
Tanácsához fordulhat, s kifejtheti véleményét. Másfel ől a sajátos regionális érdekek
napirendre kerülése esetén rendelkezik a kezdeményezés jogával. Külön felkérés nélkül is
eljuttathatja véleményét a Gazdasági és Szociális Bizottsághoz, amelynek azt továbbítania
kell a Miniszterek Tanácsához, továbbá az Európai Unió Bizottságához." (Fontaine,
Pascal—Malosse, H. 1992 : 49)
A Maastrichti Egyezményben intézményesített szervezet hatékony m űködését egyes
vélemények szerint akadályozza a Régiók Bizottsága összetételének vegyes jellege.
Nemcsak az önkormányzati közösségek, hanem a helyi hatalmi szervek is delegálhatnak
küldötteket a testületbe. Ebb ől a szempontból az 1988-as Európai Közösség Helyi és
Regionális Intézményeinek Konzultációs Bizottságához hasonlít. Az egybeesés azonban
nem véletlen. Tükrözi és kifejezi a közösség tagállamainak eltér ő politikai-közigazgatási
szerkezetét, megoldásait. Ett ől függetlenül a tagolt regionális középszint fontos tényezője,
nélkülözhetetlen láncszeme a régió, nemzeti állam, európai közösség alkotta hármas
struktúrának.
A Régiók Bizottságának a Maastrichti Egyezmény 198. A paragrafusa alapján 189 tagja
van. 8 A testület — nevével ellentétben — nem csupán a regionális, hanem a helyi hatalmi
testületek képviseletére is vállalkozik. S ez a vegyes jelleg — mint említettük —
összetételében, felépítésében is kifejezésre jut. 24 hely illeti meg Franciaországot, Nagy-
Britanniát, Németországot és Olaszországot. 21 Spanyolországot, 12 Belgiumot,
Görögországot, Hollandiát és Portugáliát, 9 Dániát és Írországot, 6 Luxemburgot. A
felsorolt államok regionális és települési küldöttekkel képviseltetik magukat a
Bizottságban. Görögország és Luxemburg esetében hiányzik a középszint. E két állam a
lokális szervek képvisel őit delegálja a testületbe.
A Régiók Bizottságának tagjait és helyetteseit az érintett államok javaslata alapján a
Tanács nevezi ki négy évre. Mandátumuk megújítható. A Ma6trichti Egyezmény 198. C
paragrafusa alapján a Bizottság konzultációs és szakért ői jellegű kompetenciája az
Európai Szociális Alap, az oktatás, az ifjúság szakképzése, a gazdasági, társadalmi,
szociális kohézió, a közegészségügy, a kultúra és más, esetenként eléje utalt kérdéskörre,
ügyre terjed ki. A Bizottságban résztvev ő képviselők és europolitikusok körében
határozott törekvés tapasztalható a regionális és a lokális érdekképviselet intézményes
szétválasztására. A kérdés megvitatása az 1996-os torinói kormányközi konferencia
szervezeti reformokkal foglalkozó szekciójának egyik fontos feladatát képezi. Amiképpen
az is, hogy megnyugtató válaszokat adjanak az integrációs alkotmánytervezetek négy
felvetésére. Nevezetesen arra, hogy:
1. A közösségi szabályozás milyen mértékben csökkentse az állami és az önkormányzati
kompetenciákat.
2. Az állami vagy az önkormányzati-regionális szintnek kell-e végrehajtania az Európai
Unió rendelkezéseit.
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
ÉT 1996 s 1 Kitekint ő 107
3. Az adott állam milyen eszközökkel rendelkezik arra nézve, hogy az autonóm
közösségek végrehajtsák az Unió jogi rendelkezéseit.
Hogyan biztosítható a regionális önkormányzatok részvétele a közösségi döntések
elfogadásában.
A tagországok szintjén jelentkez ő megoldások — mint hangsúlyoztuk — meglehetősen
lektikusak. Az alkotmánytervezetek tiszteletben tartják a nemzeti államok
s• verenitását, s a közösségi döntések végrehajtásának ellen őrzését a bels ő jog szférájába
alják. Ennek Nyugat-Európában hármas garanciarendszere alakult ki. M űködik a
rmányzati, a törvényhozási és a jogszolgáltatási biztosítékok rendszere. Ezzel
I • rhuzamosan a Maastrichti Egyezményben az aláíró felek vállalták kompetenciájuk egy
r szépek az Unió hatáskörébe való átadását, s érvényesül a bels ő mellett az Unió külső
s• ubszidiaritásának elve is. E szerint: "Azokon a területeken, amelyek nem tartoznak
'zárólagos illetékességi körébe, a Közösség a szubszidiaritás elvének megfelel ően csak
or avatkozik be, ha a figyelembe vett célok a tagállamok által megfelel ően nem érhet ők
, következésképpen terjedelmük vagy kihatásaik miatt közösségi szinten jobban
zelhetők." (Tratado de la Unión Europea. Revista de Instituciones Europeas, 1992. 1.
23.)
A szubszidiaritás azonban nem csupán a decentralizált — s őt nem elsősorban a
ecentralizált rendszerek politikai-jogi szervez ődésének elvét, hanem sajátos
t sadalompolitikát is jelent. Másként fogalmazva: tásadalompolitikai szempontból a
• ubszidiaritás teória gyakorlati alkalmazása a fels őbb szervek beavatkozásának
orlátozására irányul. Sajátos demokratikus rendez őelvet jelent, mivel azt az álláspontot
épviseli, illetve testesíti meg, mely szerint a kompetenciákat az állampolgárokhoz
1 gközelebb es ő helyre kell telepíteni. Különböző kormányzati szinteket és decentralizált
olitkai-közigazgatási struktúrát jelent, s alkalmazása a föderális vagy félföderális
e imenzió megerősödését szolgálja.
E kívánatos rendszer kialakítására egyes tagállamok már komoly er őfeszítéseket tettek, s
Unió követelményeknek megfelelő en alkotmányreformot hajtottak végre. Ezzel
.rő sítették a régiók részvételét a közösségi döntésekben. Ezt tette a német parlament az
992. december 21-én elfogadott alaptörvényi módosítással, amely a Bundesraton
eresztül megteremtette az Unió döntésekben való önkormányzati szint ű — a Landok
evonásával megvalósuló — részvétel lehet őségét.
A jelzett folyamatok még nem zárultak le. Az általános, unionális keretszabályozást
i nomabb jogtechnikáknak és politikai intézményeknek kell kiegészíteniük. Az azonban
ár világosan látható, hogy az egységes (nyugat-)európai alkotmánytervezetek
egszületése és normarendszerének kiépülése a nemzetközi politikai viszonyok és
j•gfejl ő dés új irányainak az alapjait vetette meg. A jelzett tendenciák teljeskör ű
ibontakozása és érvényesülése a harmadik évezred elejére várható. A magyar
lkotmányozási folyamatnak és a középszint fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseknek
zámot kell vetniük ezzel a realitással.
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
108 Kitekint ő TÉT 1996 s 1
Jegyzetek
1. Az 1992. február 7-én aláírt Maastrichti Egyezmény második cím G cikkelyének els ő
bekezdése deklarálta az 1957-ben bevezetett és elfogadottá vált Európai Gazdasági
Közösség megszűnését, valamint az Európai Unió megteremtését.
2. Részletesen lásd: Alvarez Conde, E.-Arnaldo Alcubilla, E.: Criterios para la
unificación electoral europea. Manuscript. Madrid, 1993; Bodony I.: Egységesül ő
Európa - egységesül ő választójog. Magyar Közigazgatás, 1994. 5. 309-315. o.;
valamint: Santamaría, J.-Reniú, J. M.-Cobos, V.: Los debates sobre el procedimiento
electorel uniforme y las características diferenciales de las elecciones europeas.
Revista de Estudios Políticos 1995. október-decemberi 90. 13-19. o. (A továbbiakban:
REP).
3. Ausztria 4, Belgium 5, Dánia 3, Finnország 3, Franciaország 10, Görögország 5,
Hollandia 5, Írország 3, Luxemburg 2, Nagy-Britannia 10, Németország 10,
Olaszország 10, Portugália 5, Spanyolország 8 és Svédország 4 szavazattal
rendelkezik.
4. Marcelino Oreja Aguirre az európai egység eszméjének elkötelezett híve. A spanyol
demokratikus átmenet egyik főszereplője. 1976. július 3. és 1980. július 8. között
Adolfo Suárez González több kormányában külügyminiszteri tisztséget viselt.
5. Részletesen lásd: Rallo Lombarte, A.: Los derechos de los ciudadanos europeos.
Cuadernos Constituciona les 1994. 5. 67-89. o.
6. Részletesen lásd: Pérez González, M.: Algunas observaciones sobre el Comité de las
Regiones y su función en el proceso de construcción de la Unión Europea. Revista de
Instituciones Europeas 1994. 1. 31-59. o.
7. Részletesebben lásd: Locatelli, R.: Az Európai Tanács Helyi és Regionális
Közhatóságok Állandó Konferenciája és a régiók. Magyar Közigazgatás, 1992. 11.
653-659. o.
8. Az Európa Tanács 1993. december 10-11-én Brüsszelben tartott ülésén Ausztria (11),
Finnország (9) és Svédország (11) csatlakozása esetén 31 f ővel 220-ra növelte a
Bizottság taglétszámát.
Irodalom
Alegre-Martinez, M.-A. (1993) Comunidades Autónomas y Derecho Comunitario
Europeo. Manuscript. Madrid.
Alvarez Conde, E. (1993) Criterios para la unificación electoral europea. Manuscript.
Madrid.
Arnold, Rainer (1995) Reflexiones sobre una futura Constitución europea. Cuadernos
Constitucionales (Valencia) 8. 17-34. o.
Balázs I. (1995) A területi önkormányzatok feladat- és hatáskörének változásai
Európában. Comitatus, 2. 12-22. o.
Barrat i Esteve, J. (1993) Los parlamentos nacionales y la legitimidad democrática de la
Unión Europea. Manuscript. Madrid.
Bodony I. (1994) Egységesül ő Európa - egységesül ő választójog. Magyar Közigazgatás,
5. 309-315. o.
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
TÉT 1996 s 1 Kitekint ő 109
3ogdandy, A. von (1992) Perfiles de la Europa integrada. Revista del Centro de Estudios
Constitucionales. 15. 19-33. o.
ogdandy, A. von (1994) Teoría Constitucional e integración europea. Manuscript.
Madrid.
oyce, B. (1993) The Democratic Deficit of the European Community. Parliamentary
Affairs, 4. 458-478. o.
arreras Serra, F. de (1993) Analisis del proyecto de Constitución europea. Manuscript.
Madrid.
arreras Serra, F. de (1995) Por una Constitución europea Revista de Estudios Políticos
(REP) 90. 193-221. o.
onstantinesco, V. (1995) Hacia la emergencia de un Derecho constitucional europeo?
Cuadernos Constitucionales (Valencia), 8. 5-17. o.
nyedi Gy. (1996) Magyarország regonális fejl ődése 2010-ig. Comitatus, 2. 41-46. o.
z Európai Közösségek Jogszabályainak Gy űjteménye 1. Alapintézmények. (1992) Unió
Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft., Budapest.
z Európa Tanács Helyi és Regionális Közhatóságok Igazgató Bizottsága ülésének
állásfoglalása a szubszidiaritás elvének érvényesülésér ől a tagországok önkormányzati
rendszerében. (1994) Magyar Közigazgatás, 5. 257-267. és 6-7. 350-364. o.
uropa, un orden jurídico para un jin político. (1992) Fundación Cánovas del Castillo,
Colección Veintiuno, Madrid.
I ontaine, Pascal-Malosse, H. (1992) Las Instituciones europeas. Ediciones RIALP, S. A.
Madríd.
orváth Gy. (1992) Az európai integráció regionalizálódása. (Nemzetközi kapcsolatok és
regionális fejlődés). Magyar Közigazgatás, 10. 600-609. o.
Horváth Gy. (1995) A magyar regionális politika er ős és gyenge pontjai. Comitatus, 6. 3-
11. o.
Izikné Hedri G. (1994) Az Európai Unió intézményi és döntéshozatali rendszere.
Közgazdasági Szemle, 7-8. 690-707. o.
Kádár B. (1996) Cui prodest Európai Unió? Magyar Tudomány, 2. 153-165. o.
Kurucsai Cs. (1996) Európai Régiók Gy űlése. Comitatus, 1. 43-49. o.
Lodge, J. (1995) Legitimidad democrática y el Parlamento Europeo. REP, 90. 221-243. o.
Locatelli, R. (1992) Az Európa Tanács Helyi és Regionális Közhatóságok Állandó
Konferenciája és a régiók. Magyar Közigazgatás, 11. 653-659. o.
O'Leary, S.-Fernandez Martin, J. M. (1995) Hacia la Europa de los regiones? El princípio
de subsidiariedad, la integración europea y el futuro de las entidades subestales. REP,
90. 299-323. o.
Pérez Díaz, V. (1987) El retorno a la sociedad civil. Instituto de Estudios Económicos.
Madrid.
Pérez Gonzalez, M. (1994) Algunas observaciones sobre el Comité de las Regiones y su
función en el proceso de Construcción de la Unión Europea. Revista de Instituciones
Europeas. 1. 31-59. o.
Pikler K. (1994) Az Európai Unió statisztikai rendszerének magyarországi bevezetésér ől.
Comitatus, 8-9. 157-161. o.
Rallo Lombarte, A. (1994) Los derechos de los ciudadanos europeos. Cuadernos
Constitueionales.(Valencia), 5. 67-89. o.
Rubio Lara, M. J. (1993) El sistema político europeo. Manuscript. Madrid.
Szilágyi István : Európai Unió: Alkotmányfejlődés és regionalizmus
Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 95-110. p.
110 Kitekint ő TÉT 1996 s 1
Ruiz-Navarro Pinar, J. L. (1985) El parlamento europeo: sistemas electorales de los diez y
alternativas de la futura ley electoral espaúola. Revista de las Cortes Gnerales, 6. 340-
416. o.
Santamaría, J.—Reniú, J. M.—Cobos, V. (1995) Los debates sobre el procedimiento
electoral uniforme y las caracteristicas diferenciales de las elecciones europeas. REP,
90. 11-15. o.
Szilágyi I. (1993) Európaizálódás — Maastricht jegyében. In: A gazdasági-társadalmi
rendszerváltás folyamata és tendenciái. VEAB, Veszprém, 127-135. o.
Szilágyi I. (1994) Egységesülő Európa — alkotmányjogi dilemmák és távlatok. Comitatus,
8-9. 112-117. o.
Szilágyi I. (1996) Az Európai Unió és Magyarország esélyei. Comitatus, 3. 30-36. o.
Tratado de la Unión Europea. (1992) Revista de Instituciones Europeas, 1. 319-437. o.
EUROPEAN UNION: THE DEVELOPMENT OF THE
CONSTITUTION AND REGIONALISM
ISTVÁN SZILÁGYI
After the ratification of the Maastrocht Treaty, the process of the European intergartion
accelerated in political and legal sense. In 1995 Austria, Finland and Sweden joined the
"Twelve". A further expansion of the Union and deepening the co-operation among the
member states is expected.
The censequences are serious organisational, political and legal-constitutional problems
and conflicts and many question emerge: Will the democratic deficit of the European
Union cease, can it be ceased? Will a single electoral system be created? Will the
normative .... regulation of the Union come into being and what will it contain? How will
the relationship between the national and supranational institutions develop? How will the
principle of subsidiarity be asserted? How will the decision-making mechanism be
modified? Will the fhe future single European House be organised in the form of a
federation or confederation, in parliamentary or presidential system? What will the future
system of regional regulation and support look like?
The members states are coming to realise that the future Europe will be a Europe of the
regions, and we cannot be wrong whwn forecasting the growing importance of the levels
below and above the national states. This means that in the implementation and formation
of the political and legal decisions fo the community integration, the "intermediate
governments" of the regional and functiomal medium level will have a dominant role.