Tér és Társadalom 10. évf. 1996/1. 23-41. p.
Tér és Társadalom 10. 1996 s 1: 23-41
KOMPORSZÁG VÁROSAI
(TÖRTÉNETI RÉGIÓK ÉS VÁROSOK)
(The towns of "Ferry-country" — Historical regions and towns)
BELUSZKY PÁL
Egy évezred városfejl ődését egyetlen szűkreszabott terjedelm ű dolgozat keretében
tekinteni — reményt - Im vállalkozás. Ezért ezen írás célja nem több, mint
agyarországnak a történeti régiókhoz viszonyított helyzetét, s e változó helyzetnek a
osfejlődésre gyakorolt hatását számba venni.
A történeti régiók elméletének kidolgozását az a felismerés tette szükségessé, hogy
( urópában) egyes zónákban a társadalom, a gazdaság fejl ődése, e fejl ődés mozgatórugói
e térőek. Eltérő ek az egyének és a társadalmi csoportok céljai, értékrendje, ideológiája —
t lajdonképpen az egyes régiókban eltérő a "történelem". Nemcsak késnek az egyes
giók a fejlett pólusokhoz képest ("X évvel vagyunk elmaradva,.." típusú
egállapítások), hanem más utat járnak. E "más utakon" nemcsak kitér ők vannak,
mcsak zsákutcában végz ődő elágazások, hanem a végcél sem azonos. E másság alapján
lgozták ki a történészek a történeti régiók fogalmát, tárták fel azokat a sajátosságokat,
elyek az egyes régiókra jellemz őek.
Történeti régiók Európában
Általánosan elfogadott nézet, hogy Európában két fejlődési alaptípus jött létre, a
ugat- és a kelet-európai. Az előbbi az antik (római) és a germán örökség ötvöz ődése
n omán alakult ki; gazdasági alapja a term ő föld vitathatatlan magántulajdona volt, a
j bbágyok használta, s a földesúr magánkezelésében tartott földek jogilag garantált,
e értelmű elkülönülése, bizonyos földterületek jobbágyi tulajdona (sz őlők, irtványok), a
j e bbágyok törvényileg rögzített joga a jobbágytelekhez. Ebb ől fakadt az egyének (a
j • bbágycsaládok) érdekeltsége a termelés növelésében, a termelési eszközök
k • rszerűsítésében, gyarapításában (erd őirtás, szőlőtelepítés, az igaer ő gyarapítása stb.), a
t chnikai haladás eredményeinek alkalmazásában. A faluközösség rendszere itt hamar
f lbomlott (ha léteztek is közösen birtokolt földdarabok — legel ő erdő stb. —, ill. fennállt a
,
űvelés bizonyos kötöttsége — nyomáskényszer), az agrártermelés "alapegysége" a
j s bbágycsalád volt. Ugyanekkor Kelet-Európában a "dolgozó rétegek" alig bírtak bármin ő
j ggal arra a földterületre, melyet m űveltek; ezek a "szolgaelemek" — holopok —
f; lrabszolga-állapotba kényszerültek. A holop, Orosz István szerint "...kora középkori
típusú szolgaelem, akinek semmilyen joga nincs arra a földre, amelyet megm űvel...
özép-Európában a XIII-XIV. századra kialakult az egységes jobbágyosztály, s ez a
j•bbágyságnak a szabadok szintjén való egységesülését jelentette. Oroszországban a
s abad menetel ű jobbágyok vékony rétege nem vált a termelés bázisává, a kiegyenlít ődés,
egységesülés a XVI-XVII. században a holopok, tehát a szolgaelem szintjén ment
gbe." 1 A földesúr jobbágyát adhatta, vehette, elszakíthatta a földt ől — pl: műhelybe,
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
24 Beluszky Pál TÉT 1996 s 1
gyárba, hajóvontatónak küldhette elűzhette (ld. Gogol: Holt lelkekjét!). Kelet-
Európában a XX. századig meghatározó maradt vidéken a földközösségek
(faluközösségek) szerepe, fennmaradt a faluközösségek tagjainak közös felel őssége.
Mindez az "egyéni érdekeltséget" csekély területre korlátozta. (Tanulságos e téren a
nyakhámról a — nagyobb vonóerő kifejtését lehetővé tevő — szügyhámra való áttérés
területi terjedésének nyomon követése Európában, nyugatról keletre.) Nyugat-Európában a
földmagántulajdonnal rendelkez ő, egységesült jobbágyosztály is alkotórésze a tagolt rendi
társadalomnak, a h űbériségnek, egy bonyolult jogi viszonyokkal szabályozott társadalmi
képletnek. E "képlet" jellemzésére Sz űcs Jenőt idézzük: "De a hűbérúrnak is megvoltak
kezdettől fogva a maga szabályszerűen rögződött kötelezettségei, s őt maga a fidelitas is
feltételes volt, fliggvénye annak, hogy a hatalmasabb partner betartja-e szerz ődésszerű
kötelezettségeit... Egyenl őtlen viszonyok a szerz ődéses kölcsönösség jegyében, ami a
feleket kétoldalúan kötelezte: a nyugati h űbériségnek ez az endogén alapvonása adott
esetben lehetett fikció, de olyan termékeny fikció, mely értéknorma erejével hatott —
idővel lefelé is", ami "...felvázolta paraszti szinten is a "szabadság" egyfajta korlátozott és
feltételes állapotát; hogy azonban még e hasonlíthatatlan egyenl őtlenebb feltételek is
hangsúlyos "szerz ődéses" formát kaptak, az már ama "beidegz ődések" közé tartozik, mely
terminus éppen Bibó István kulcsfogalma a korokon átnyúló társadalomszerkezetileg
determinált s nem pusztán pszichológiai reflexek megjelölésére." 2 A "szabadságok kis
köreihez" sorolhatók a territoriális szabadságok (tartományok, megyék), a rendek
szabadságjogai, a római egyház tevékenysége, a céhek, egyetemek, városok autonómiái és
így tovább. A hűbérviszony ezen intézményesülése, "dezintegrációja" a Nyugat legfőbb
jellemvonásai közé tartozik. A magyar történetírás viszont, mint feudális anarchiát, a
központi hatalom korlátozására irányuló törekvéseket rendszerint ostorozta, pedig az
egyes "államigazgatási" funkcióknak — igazgatási, katonai, pénzügyi, igazságszolgáltatási
stb. — az elkülönülése az uralkodói hatalomtól az a folyamat, amelyb ől — ismét Szűcs Jenőt
idézve — "...kiformálódott a contrat social nagy jöv őre hivatott embriója."
Kelet-Európában viszont a rendiség csak hézagosan épült ki, a nemesség is közvetlenül
függött az államhatalomtól, a "túlhatalmú" uralkodótól. A nyugat-európai rendiség
szabadságainak köreihez tartozott a városfejl ődés is, melynek alapvet ő jegye a városi
autonómia kialakulása volt, a "jogok és hatáskörök olyan együttese, mely más
magaskultúrákban az állami szuverenitás része". Kelet-Európában viszont a város nem
autonóm képződmény, nem önkormányzat, hanem erő s állami kontroll alatt álló heterogén
képző dmény, Hanák Péter kategorikus megfogalmazása szerint a "...cári autokrácia
hierarchikus rendszerébe illeszkedett szolgáltató közösség maradt." 3
A nyugat- és kelet-európai — eltér ő jellegű — társadalmi-gazdasági fejl ődés
alapvonásairól sok hasonlóság található történészeink vélekedésében; ugyanakkor a két
régió közötti határzóna, egy önálló Közép Európa léte, Magyarország hovatartozása
-
kérdésében a vélemények rendkívül megoszlanak. "A legf őbb vitakérdés ugyanis abban
áll, hogy Magyarország egy sajátos köztes, ha úgy tetszik, "hibrid" jelleg ű, de önálló
jegyekkel leírható történeti régió része-e (melynek jellegadó vonásaiban átmosódnak, de
koronként más-más súlyelosztásban, "nyugati" és "keleti" szerkezeti jellegzetességek),
vagy pedig egy olyan térség része, mely genezisét ől napjainkig Kelet-Európa egyik
"alrégiója" gyanánt fogható fel." 4 E vélekedések puszta felsorolása is túlmenne ezen írás
keretein. Egyes történészek a "határzónát" s benne a Kárpát-medencét "besorolják" a
Nyugathoz vagy a Kelethez. Niederhauser Emil pl. Kelet Európához sorolta — csakúgy,
-
mint pl. Szabó Dezs ő —: "...Magyarország története a kelet-európai fejl ődés
ismertetőjegyeit viseli magán..." 5 Mások alrégiókat, határzónát tételeznek fel, ebbe
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
TÉT 1996 s 1 Kompország városai 25
orolják hazánkat, s a "Köztes-Európát"; hol "Kelet" nyugati, hol "Nyugat" keleti
határövezetébe. A kérdésben véleményt nyilvánítók többsége viszont önálló "hibrid"
régiót tételez fel Nyugat és Kelet Európa között. Hanák Péter: "A gazdaság és
- - -
társadalomtörténeti, az államszervezeti, a politikai és a kulturális jegyek vizsgálata
számunkra azt bizonyítja, hogy az egységesnek min ősített kelet-európai régió-
meghatározás két genetikusan, strukturálisan és fejl ődéstendenciájában különböz ő régiót
von össze, a közép- és a kelet-európait. E problémát nem oldja meg az az engedmény,
amely Kelet-Közép-Európát a nagy keleti régió egyik alrégiójának rangjára emeli." 6 Szűcs
Jenő tömör összegzése: "...létezik egy hibrid módon kett ős arculatú önálló közép-kelet
európai régió, melyhez Magyarország, Csehország és Lengyelország rendelhet ő hozzá."'
Akárhogy is, annyi mindenesetre kiolvasható a fenti vélekedésekb ől, hogy hazánkra s
környezetünkre sem a kelet-, sem a nyugat-európai sajátosságok nem alkalmazhatók
fenntartások nélkül.
Ame,myiben hazánk (a Kárpát-medence) regionális helyzetét nem tartjuk eleve
elrendeltnek, hanem a "Nyugathoz" és a "Kelethez" mért pillanatnyi viszonyban,
gazdaságí, társadalmi, politikai-hatalmi, ideológiai stb. hasonlóságokban és
különbözőségekben látjuk, el kell fogadnunk, hogy a régiók nem örökt ől fogva létező,
változatlan kiterjedés ű területegységek; tehát nem változatlan Magyarország helye sem
Európában. Ennek pedig a városfejl ődésre, a városhálózat állapotára gyakorolt hatása is
sokrétű.
Viszonyunk Európához
Római előzmények
Időszámításunk kezdetén a "civilizált világ" (ha úgy tetszik, a "Nyugat") a Római
Birodalom határai mögé húzódott, a limesen túl a Barbarikum élte "történelem el őtti"
fletét. A Kárpát-medencét kettészelte a Duna vonalát követ ő limes, a Dunántúlt a
"civilizált világ" körébe vonva. A rómaiak mérnöki ismeretei és a Birodalom gazdasági
'ereje rövidesen kővárosokat emelt Pannóniában, romanizált lakosságot ültetett beléjük. E
városállomány feltehet ően "fejlettebb" volt, mint Pannónia viszonyai megkívánták volna
'a vidék gazdasága és lakossága lassabban romanizálódott, "zárkózott fel" a provinciális
szintre), vagyis már ekkor (!) "mintakövetés" történt a Kárpát-medencében. Korábbi
Feltételezésekkel szemben a pannóniai városok és a középkori magyarországi városok
cözött nem volt kontinuitás, hacsak a romok kontinuitása nem, annak ellenére, hogy több
mai városunk pontosan a római városok helyén áll (Szombathely-Savaria, Sopron-
Scarbantia, Pécs-Sopianae, Óbuda-Aquincum stb.). Mint ahogy az Alföld másságát, így az
alföldi város másságát sem a "civilizáció" évezredes késésével magyarázhatjuk.
Korai feudalizmus — "a központi helyek kora"
A (Nyugat-) Római Birodalom összeomlása nyomán a "civilizált világ" sz űk térre
zsugorodott, ám a népvándorlás mozgalmas évszázadai után, a VI-VII. századtól nyugaton
végbement a romanizált népek (és kultúra), valamint a germán törzsek (ill. hagyomány)
jtvöződése. A Frank Birodalom már a római politikai-hatalmi örökségre is pályázott, a
'Nyugat" határait egyre keletebbre helyezte át; a VIII. században az Elbáig, a Cseh-
medencéig, az Isztriáig. Ugyanakkor Bizánc és a hellenisztikus kultúra másodvirágzása,
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
26 Beluszky Pál TÉT 1996 s 1
expanziója "keleten" — a Balkánon, Dél-Itáliában — is terjeszked ő birodalmat, sajátos
struktúrát hozott létre. A magyar honfoglalásig ill. az államalapításig a "Nyugat" és a
"Kelet" egyaránt lassú expanziót folytatott, határaik nyugaton ill. délen elérték a Kárpát-
medencét. E két uralmi szféra között (mely nem jelentett automatikusan teljes kifejl ődésű
nyugati vagy keleti típusú társadalomfejl ődést) hatalmi űr maradt fenn. E helyzetben került
a magyarság szükségszer űen Nyugat vagy Kelet — Róma vagy Bizánc — dilemmája elé.
Köztudott, Magyarország a latin kereszténység felvételével, az államalapítás mikéntjével,
a dinasztikus kapcsolatok megválasztásával a korabeli megítélés szerint is a Nyugathoz
csatlakozott. Ám a "civilizáció és struktúra... jó ideig más-más koordinátákhoz tartoztak" —
figyelmeztet Sz űcs Jenő . A X-XIII. századi Magyarországon egymás mellett éltek a
"nyugatias" és a "keleties" elemek; a nyugati egyház, ideológia, kultúra, a formális
államszervezet mellett az 1100-as évekig végs ő soron feudalizmusról sem beszélhetünk.
Az ún. "korai feudalizmus" idején — melyet történészeink többnyire az 1200-as évek
derekáig, végéig számítanak — is számos "keleties" elem volt fellelhet ő a társadalomban és
a gazdaságban. Ezek természetesen a városfejl ődés feltételeit is messzemen ően
megszabták:
• Még nem rögzült a társadalom két alapvet ő osztályra való elkülönülése. A XI-XII.
században általánosan elterjedt a saját munkaeszközzel nem rendelkez ő rab vagy
félrabszolga elemek alkalmazása a gazdaságban. A magyarok állandó látogatói, eladói-
vevői a környező országok rabszolgapiacainak. Vendégnépek befogadására els ő
adatunk 1121-b ől származik.
• Nem rögzültek a tulajdonviszonyok sem; általános volt a közösségi földbirtoklás, csak
lassan vált kizárólagossá a "nincsen föld feudális úr nélkül" elve. A
jobbágytelekrendszer kialakulásának kezdetei a XIII. század elejére tehet ők.
• A társadalmi, politikai, gazdasági vezet ő szerep szinte osztatlanul az uralkodóé. A
XIII. század elején a m űvelt földterület háromnegyedének volt birtokában. Az els ő
rendies szervezkedések az 1200-as években kezd ődtek. Váczy Péter megállapítása
szerint a "...cseh, lengyel és magyar politikai és társadalmi szervezetben a Nyugat
legjellegzetesebb középkori intézménye, a h űbériség — például — sohasem jutott
komoly szóhoz."'
E jellemvonások az idők folyamán persze halványulnak. Magyarország történetének I.
kötete szerint: "Az 1116-1241 közti id őszak tehát olyan korai feudalizmus, amely már
túljutott a struktúra legfontosabb körvonalai kialakulásának, sok megrázkódtatással járó
vajúdásának korszakán."
A városfejlődés feltételei az 1200-as évek közepéig azonban alig változtak. E
századokban a Kárpát-medencében természeti gazdálkodás folyt, következésképp a bels ő
árucsere sz űk körű volt, a kereskedelmi tevékenység nem különült el a termelést ől
(eltekintve néhány város luxusáru-kereskedelmét ől). A mezőgazdasági munkát végz ők és a
kézművesek személyükben nem váltak külön, nem koncentrálódhattak egy-egy településen.
(Egyes falvak lakói az agrártermelés mellett specializálódtak egy-egy munkafajtára,
mesterségre, s ezzel szolgáltak uruknak; ez azonban nem árucsere, hanem feudális
szolgáltatás volt.) Elkülönült kereskedelmi és kézm űves tevékenység ill. e tevékenységet
folytató lakosság — vagyis városi polgárság —, mélyrehatóbb munkamegosztás és nagyobb
volumenű, állandóbb jellegű, folyamatos árucsere nélkül valódi városok nem alakulhattak
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
TÉT 1996 s 1 Kompország városai 27
Ici a X-XIII. századi Magyarországon. (Nyugat-Európában viszont a X-XIII. században
valóságos "városrobbanás" zajlott le. Új városok tucatjait alapítják, egyre több "valódi"
polgársággal rendelkez ő település nyer városjogot.) Annak ellenére állíthatjuk ezt, hogy a
korabeli írott forrásokban egynémely település megjelölésére használták a civitas, urbs,
castellanum kifejezéseket; ezekkel többnyire igazgatási központokat jelöltek. "Központi
helyek" ugyanis létrejöttek; ispáni várak, megyeszékhelyek, egyházi központok (tehát a
város — központi hely, de a központi hely — nem feltétlenül város). Az ispáni várak
termékgyűjtő központok, időnként törvénynapokat tartanak bennük, védelmükben
vásárokat tartanak, templomaik id őről-időre összegyűjtik a környék népét. E "városok"
lakossága "...a királyi, ispáni, illetve egyházi földesúri függés szerint tagolódott
csoportokra, tehát társadalmi szerkezetében nem különbözött lényegesen egy-egy nagyobb
falutól." 9 A vármegyei központokra értelmezhet ő Abu Hamid arab utazó (1150-1153
között tartózkodott hazánkban) azon kitétele, mely szerint Magyarországnak 78 városa lett
volna. Az sem lehet véletlen, hogy e megállapítást egy keleti utazó tette (miközben a
nyugatról érkező k városként többnyire csak Esztergomot és Fehérvárt említik); számára a
város nem territoriális autonómia, nem a polgárság lakóhelye, hanem csak központ, a
vásár, az uralmi központ, a védelem helye — s ilyenek voltak a korai magyar "központi
helyek" is: keleties képz ődmények. E központok magva a 200-250 m átmér őjű (föld)vár,
falain kívül a vásártér, körülötte különféle jogállású népek különböz ő jogállású telepei;
"központi szerepkörük" csak az év egy-egy rövidebb id őszakában — vásár, hetipiac,
törvénynap stb. — funkcionált. Csupán Esztergom és Fehérvár, az ország egyházi,
uralkodói, szakrális központjai tértek el az el őbb vázolt képtől; falaik között tehet ős (latin)
keresked ők is éltek, bizonyos autonómiával rendelkeztek, k őházaik városias küls őt
kölcsönöztek e telepeknek már a XI-XII. század fordulóján, a XII. században.
A "valódi" középkori városok kora — felzárkózás nyugatra
Történészeink véleménye megoszlik arról, hogy mióta folyt hazánkban árutermelés.
Mindenesetre a XII. század végét ől, egyértelműbben a XIII. század derekán oly változások
történtek, melyek lehet ővé tették a "valódi" városok kialakulását (fő bb ismertetőjegyei
közé ekkor az autonómiát biztosító városi jog, a nem-agrár tevékenységek
koncentrálódása, a polgárság kialakulása tartozott). E változások sorában említenünk kell
az árutermelés terjedését (a XIII. században a luxusáruk mellett paraszti eredet ű tömegáru
— bor, gyümölcs, gabona, hal, él őállat — is piacra került), az agrár és kézm űves elemeket
személyükben szétválasztó társadalmi munkamegosztás el őrehaladását, a telepítések
gyarapodó számát (a vendégjogú falvak az önkormányzatiság elvét is terjesztették). A
tatárjárást követ ően elsőrendű szemponttá vált a védelem; a királyi birtokok
eladományozása nyomán — azok jövedelmének pótlására — vált fontossá új, addig többé-
kevésbé lakatlan területek birtokba vétele — erdélyi, szepességi szász telepítések —, ill. új
pénzforrások gyarapítása — vámok, vásárjövedelmek, regálék, a pénzverés haszna stb. —,
ami a kereskedelem, a városiasodás ösztönzését kívánta meg. IV. Béla adományozott
elő ször városjogot (1231), s a XIII. szA7ad végéig egy sor, a kés őbbi városhálózatban is
kitüntetett településünk vált királyi várossá (Pest, Nagyszombat, Selmecbánya, Késmárk,
Zágráb, Zólyom, Buda, Szeged, Nyitra, Gy ő r, Sopron, Pozsony, Eperjes stb.).
Elhelyezkedésük arra utal, hogy a városfejlödés támogatásával célja els ősorban a
korábban kevéssé hasznosított területek gazdaságának fellendítése ill. a küls ő támadók
elleni védelem volt. Ugyanakkor tény, hogy a városi jogot nyert települések kiemelkedése
a településállományból a településföldrajz klasszikus eszközeivel magyarázható. (Pl.
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
28 Beluszky Pál TÉT 1996 s 1
Nagyszombat a Morvaországba, Prágába vezet ő út magyarországi végpontjánál
vásárváros, Sopron az egyik legfontosabb nyugati kapunk városa, Brassó három hágó
útjait gyűjtötte össze a szász, székely és román telepesek érintkezési vonalánál; Pozsony a
dunai vízi út mellett a dévényi kapu védelmez ője, vásárvonalon feküdt stb.) De
függetlenül a királyi akarattól, a jogállástól, a tényleges városiasságot — gazdasági súlyt,
lélekszámot, hierarchiaszintet — feltáró vizsgálatok szerint is a Felvidéken volt ekkor, a
XV. században az urbanizáció súlypontja. Kubinyi András a bécsi és a krakkói egyetemre
beiratkozott magyarországi hallgatók lakóhelye alapján készítette el hierarchikus
rangsorát. Ennek alapján egyértelm ű a városok felvidéki és szászföldi s űrűsödése. Az 1-3.
hierarchikus szint 20 városa közül 9 a Felvidéken, 3 a Szászföldön, 3 a Dunántúlon
helyezkedett el, nem számítva Budát és Pestet. A Dunántúl városodottsága csekélyebb volt
a vártnál (Major Jen ő még itt találta a legs űrűbb vásárhelyállományt a kora középkorban),
az Alföldet pedig csak Szeged képviselte az els ő húsz között. Gyula a további 24 (IV.
rendű központok) város között található. 1°
A Kárpát-medence városai ekkor — együtt az ország egészével — nyugat felé közelítettek;
a XIII. század második felét ő l az ország társadalmi-gazdasági struktúrájában a nyugati
elemek jutottak túlsúlyra (de nem váltak kizárólagossá). Hogy ebben a korban már Közép-
Európáról beszélhetünk-e (hisz hazánk, Cseh- és Morvaország, Lengyelország, a Baltikum
sem a Nyugat, sem a Kelet jellemvonásait nem viselte maradéktalanul), esetleg Nyugat-
Európa keleti peremér ő l, az részben szubjektív megítélés kérdése, részben nevezéktani
kérdés. Szűcs Jenő mindenesetre "Kelet-Európa nyugati peremét ől a strukturális
értelemben vett Nyugat peremére" való átfordulásról beszél, mely folyamatot "...a fejl ődés
sajátosan összevont gyorsasága jellemez." Ez a gyors, "összevont", szervetlen fejl ődés
torzítja is a "nyugati jellemvonásokat", olyannyira, hogy már ekkor joggal beszélhetünk
közép-európai fejl ődési útról, történeti régióról. "...indokoltnak látszik már a középkorban
"Közép-Kelet-Európa" fogalmának el őlegezése arra az egész régióra, mely nyugatias
modellekhez és normákhoz igazodott ugyan, de a "kelet-európai" közegben eleve a
szerkezet szinte minden ponton kitapintható módosulásával.i 11 A városállomány esetében
a "nyugatias normákhoz" való igazodást jelentette a városjog, a polgárság kialakulása és
tagolódása, a városok szerepköre, a városkép alakulása (noha a középkori magyar városok
belterületének lakós űrűsége 25-80 fő/hektár volt, a nyugat-európai városokban viszont
150-300). A Szűcs Jenő említette "módosulást" viszont a hálózat ritkasága, a városok
csekélyebb lélekszáma (a XV. század végén csupán Pest és Buda lélekszáma haladta meg
a 10 ezer főt s talán további fél tucaté az ötezer f őt — Debrecen, Szeged, Brassó, Kassa,
Kolozsvár, Nagyszeben —; ugyanakkor Itáliában 80-100 ezres városok, Nyugat-Európában
is 20-40 ezres középvárosok alakultak ki), de mindenekel őtt polgárságuk szerényebb
vagyona. A csekély városi t őke (míg pl. Észak-Itáliában 400-500 ezer aranyforintnyi
vagyonnal is rendelkezhetett egy-egy gazdag polgár, nálunk ez az összeg sohasem haladta
meg a 30 ezer forintot) hozadéka csak harmadát-negyedét tette ki p1. a délnémet
keresked ővárosokban elérhet ő hozadéknak, a belső piac korlátozottsága, a szerény
árutermelés, az ország kedvez őtlen forgalmi helyzete, a kismérték ű átmenő forgalom, a
lassú pénzforgás következtében. Ez a "strukturális gyengeség" aztán a XV. század végét ől,
a XVI. századtól vezetett igen súlyos következményekhez.
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
ÉT 1996 s 1 Kompország városai 29
isszakanyarodás — tűz és vas
A "Nyugathoz" való felzárkózás harmadfélszáz éves szakasza azonban torzó maradt. A
. .vetkező századokban — a XVI. század elejét ől a XIX. század derekáig (?) — a közép-
e ópai fejlődési út rögzült, tartós struktúrává alakult. Közép-Európa manifesztálódott,
e 14 ben — a nyugathoz viszonyítva — hanyatlásnak indult: E változás Európa gazdaságának
gy regionális átrendeződésére vezethető vissza. Dinamizálódik az "Atlanti Európa";
már a korai kapitalizmus kifejlesztésében vállalva vezet ő szerepet. Nyugat-Európában a
f udális agrárviszonyok felbomlása felgyorsult, a jobbágyok helyét bérl ők, szabad
• asztok foglalták el. A feudális viszonyok bomlása teret nyitott a t őkés ipar korai
f rmáinak terjedése el őtt (Verlag-rendszer, "Rural Industry", manufaktúrák); az atlanti
rtvidékre tev ődik át a világkereskedelem központja, megindul a gyarmatosítás,
egteremtve ezzel az "eredeti felhalmozás" különleges lehet őségeit. A "keleti zóna"
yatlásának földrajzi okai is voltak — a transzatlanti útvonalak távolsága —, de els ősorban
t• rsadalmi-gazdasági okai, pl. épp a polgárság jóval kisebb aránya, szerényebb t őkéje.
özép- és Kelet-Európa egyre inkább a Nyugat perifériájává vált; a nemzetközi
unkamegosztásba mint agrártermel ő s iparcikkfelvev ő • fél kapcsolódott. Közép-Európa
• rtokos nemessége az agrárkonjunktúrát a természetbeni járadékok növelésével, a saját
zelésű földek kiterjesztésével s robotoltató megm űvelésével, egyáltalán a feudalizmus
dállásainak megerősítésével tudta kihasználni. Az uralkodók sem tudtak a városokra
t• maszkodni e folyamatok ellensúlyozása céljából, s őt érdekeiket feláldozva els ősorban a
mességgel kerestek szövetséget (pl. királyi városok magánföldesúri kézbe adása). A
f udális típusú városfejl ődés megtorpant, még miel őtt a nyugat-európai szintet elérte
Ina. Hazai városaink népességszáma p1. a XV. században, annak második felében már
a ig növekedett. "Ez a megtorpanás nem a kapitalizmusra való átmenetet jelentette, hanem
v sszaszorulást a nemesi-feudális er őkkel szemben, hátralépést a virágzó feudalizmus
v szonyaihoz képest..." 12 Mindehhez ráadásként jött a török. Ha "hanyatlásunkat" nem is a
t rök okozta, a mindennapossá váló hadjáratok, a létbizonytalanság, a lakosság, az ingó és
i gatlan vagyon ismételt pusztulása oly mértékben sújtotta városainkat, hogy az 1711-ig
t rjedő időszakot indokolt külön korszakként kezelni.
A XVI. század közepére török hódoltsági területté vált az egész Délvidék (az ország
ggazdagabb agrártája), az Alföld többsége, a Dunántúl b ő fele, a Felvidék déli pereme és
ország korábbi fővárosa, Buda. A hódoltatott városok tehet ősebb polgársága
e menekült, elhurcolták, elpusztult. Török katonavárosokká, er ődítményekké, igazgatási
k izpontokká váltak — vagyis keleti típusú városokká, egy olyan birodalom részeként,
• ely már nem is Kelet-Európa volt, hanem — Ázsia. Ez a sors várt Budára és Pestre,
hérvárra, Esztergomra, Pécsre, Szegedre, Bácsra, Egerre, püspöki székhelyeink
t bbségére. A hódoltsági területeken ugyanakkor véglegesen kiformálódott egy sajátos
ostípus, az alföldi mez őváros (agrárváros); 1d. alább.
A Királyi Magyarország többszörös perifériává vált; nemcsak Európa, hanem a
absburg Birodalom perifériájává is. A hadak járása állandósult, nemcsak a törököké,
h: em a "nemzeti" hadaké (Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi) és az ellenük — is —
rcoló császáriaké. A hadak hovatartozása az ostromlott, felprédált, megsarcolt,
f lgyújtott városok szempontjából majd közömbös volt. Az állandó létbizonytalanság, a
1 osság, a gazdaság pusztulása a városiasodást is rendkívül visszavetette; korábbi
rosaink, mezővárosaink szerepe a védelemre, a helyi piacközpontok funkcióira
rlátozódott. Nemzetközi kapcsolataik felszámolódtak (jobb esetben Bécsig, Krakkóig
t rjedtek), a távolsági (kül)kereskedelembe csak közvetít őként kapcsolódtak. Lélekszámuk
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
30 Beluszky Pál TÉT 1996 s 1
évszázadokon át stagnált, funkcióik változatlanok voltak. Városaink a "túlélésre" és a
kiváltságőrzésre rendezkedtek be (jellemz ő, hogy királyi városaink Mohács után hozták a
zsidók elleni — a konkurencia elleni — intézkedéseiket).
A romlás virágai — a mez ővárosok
Szorosan kapcsolódik a történeti régiók kérdésköréhez az alföldi mez ővárosok
kiformálódása is. Mindenekel őtt le kell szögeznünk: véleményünk szerint egyes
államalakulatok, államterületek egyidej űleg több, eltérő történelmi utat járó régióra
különülhetnek, többféle "társadalmi-gazdasági struktúrát" is kialakíthatnak. Az Alföld --
feltételezéseink szerint — sajátos történeti úton járt, eltérően a többi országrésztől.
Míg az ország a XIII-XV. században a közép-európai mez őben "nyugatra" mozdul el, c,z
Alföld továbbra is a feudalizációban "hátramaradt", "feudalizmus előtti terület", extenzív
gazdasági hasznosítással. Ám kelet-európai jellegűnek sem lehet fenntartás nélkül nevezni,
hisz pl. nem a kelet-európai holop típusú szolgarend teszi a népesség zömét (ha a kunok
dolgoztattak is rabszolga-félrabszolga elemeket), hanem a nemzetiségi társadalom nyomait
őrző , részlegesen feudalizálódott szolgáló rend. A "fejlődés", a felzárkózás is "nyugatra"
történik, mintsem keletre. Az Alföld ekkor közép-európai környezetbe foglalt prefeudális
periféria.
A XV. századtól kezdve feltételezhet ő egy olyan folyamat, amely az alföldi út
meghatározó jellegét adja. E folyamat lényege, hogy az Alföld — igen rövid idő alatt — úgy
került át egy 'feudalizmus el őtti" állapotból egy, a feudalizmust meghaladó állapotba,
hogy közben a feudalizmus kifejlett, tipikus formája meg sem szilárdult, nem vált
általánossá, általánosan elterjedtté az egységes jobbágyi rend sem.
A XVI. század els ő éveire meglehetősen jól körvonalazódott már ez az "átfordulás". A
kiváltságos, nem magánföldesúri fennhatóság alatt álló területek mellett megszaporodnak,
megerősödnek a mezővárosok. Sűrűségük ugyan nem érte el a dunántúlit, de itt alakultak
ki a legnépesebbek (Debrecen, Gyula, Cegléd, Bátmonostor). Bácskai Vera kutatásai
szerint "...az alföldi mez ővárosok népessége emelkedett a legegyenletesebben és
leggyorsabb ütemben, s a XV. század elején ezek átlagnépessége a legmagasabb." 13
Lakoságzmurny—SabóIstvázmíiern—aöszlkoágbeü
országosan kb. 20% volt, egyes területeken azonban azt jóval meghaladta. (A XV.
században a Bodrog megyei jobbágyok 32%-a, a gyulai uradalomban a lakosság 49%-a (!)
élt mezővárosokban.) Ezek az arányok, kiegészülve a kunokkal, jászokkal, már jelleg-
meghatározóvá tehetik a "szabad paraszti" fejl ődést. A mezőváros ezt a lehet őséget
jelentette. "A mezővárosi kiváltságok, s nem utolsó sorban az egy összegben fizetett adó
és az önkormányzati jog a parasztság jelent ős rétege számára a nyugati parasztbérl őkéhez
hasonló szabadságot és termel ői függetlenséget biztosított." 14
Mezővárosok persze az országban másutt is kialakultak — hálózatuk a Dunántúlon még
sűrűbb is volt. Jogi helyzetükben sem látszik szisztematikus különbség. Gazdaságukban
viszont igen; az alföldi mez ővárosok már a XIV-XV. században határozottan
agrárjellegűek, lakóik elsősorban állattartásból, kereskedelemb ő l éltek, s ha figyelembe
vesszük, hogy az állatkivitel hazánk exportjából ezen id őszak alatt 60%-ról 9I%-ra n őtt,
egyszeriben különleges megvilágításba kerülnek az alföldi mez ővárosok. Az
állatkereskedelem hasznán másokkal is osztoznak, de az állattartás-nevelés legfontosabb
színtere az Alföld. A korábbi lazább településállomány, a megindult pusztásodás, a
puszták bérlete, a hatalmas városhatárok biztosítják az állattenyésztés színterét — már a
török hódoltság el őtt. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a legel őterület — csakúgy,
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
ET 1996 s 1 Kompország városai 31
int a sok mezővárosban szintén jelent ős árutermelést produkáló sz őlőterület — nem
tartozott a (jobbágy)telki állományhoz, akár birtokjogon, akár bérletként bírta azt
t lajdonosa vagy a (mez ővárosi) közösség. Így nem volt alávetve m űvelési kényszernek és
j ibbágyi szolgáltatásoknak.
Ezen az alapon formálódott sajátossá az Alföld településhálózata. A mez ővárosok és
t nyáik révén az agrártermelés városi keretekbe szervez ődhetett, a mez őgazdasági
t vékenység városfejleszt ő szerepet is ellátott. Az Alföld törzsterületén, a jellegzetesen
földi településrendszerű területeken (egy majdhogynem háborítatlan agrártájon!)
" zabályos" falvakat alig-alig lehetett találni a XIX-XX. század fordulójáig. A
ezőgazdasági funkciójú szórvány ugyan nem ismeretlen települési forma hazánk határain
t 1 sem, de a tanyaelvű település másutt Európában rövid ideig fennálló, átmeneti
pződmény volt, települési-gazdálkodási rendszerré nem szervez ődött. A "tanyaelv"
.ott tartalma, a tanyák települési, gazdálkodási funkciója kialakulásuktól kezd ődően
t ibbször változott, módosult. A különböz ő szerepkörű tanyák egy id őben is léteztek
ymás mellett; a "valódi tanya" egy osztott települési rendszer egyik, nem önálló — ezért
állóan, az anyatelepülésekt ől elszakítva meg nem ítélhet ő — egysége, mely a belterületi
zzal együtt alkot egy lakó- és gazdálkodási egységet, egy családi gazdaságot. A család
gazdasága a belterületi lakás, valamint a tanya közt megosztva funkcionál. A család
lamilyen — a tanyásodás eltér ő fázisaiban eltérő amplitúdójú — ritmus szerint váltva
aránt lakja tanyáját és belterületi "otthonát"; a család, de az egész mez ővárosi
t rsadalom bizonyos térbeli tagolódást kapott. A két települési "részegység" kapcsolata
'.ővel változik, az "ideiglenességtől" az "állandóság" felé, a tanya "önállósodása" felé
ladva, olyannyira, hogy a XX. századra tömegével keletkeztek önálló lakó- és
zdálkodási egységet képez ő tanyák.
A mezővárosra és tanyarendszerére épül ő települési rendb ől számos egyéb sajátosság
ivetkezett (illetve legyünk óvatosabbak: lehet, hogy e sajátosságok hozták létre a különös
t lepüléshálózatot; még pontosabban, egyes elemeknél kimutathatóan többszörös
ilcsönhatás volt a társadalom és településrendjének sajátosságai között); a városokat
t ibbségében mez őgazdasági népesség lakta (s így a statisztikai vagy közgazdasági
.írosforgalom nem tudott velük mit kezdeni), vonzáskörzetük nem vagy alig volt, illetve
s ját tanyavilágukra terjedt, arra a területre, amely társadalmi- és gazdaságszervezetileg
múgy is" a mezőváros része volt. Ebben a települési rendben a "városi" és a "falusi"
m különült el egyértelműen, a tanyasi nem volt falusi, vidéki, hanem a városi társadalom
kotója (nem beszélve most az id ők folyamán végérvényesen tanyákra szorulókról, a
t nyai cselédekről stb.); s amit nyomatékkal említenünk kell: a határok elmosódottsága
mcsak a települési rendre, hanem az alföldi társadalomra is jellemz ő volt.
E parasztos társadalomnak a következménye, hogy "valódi polgárság" csak a legna-
obb mezővárosokban alakult ki, viszonylag kés őn és kis számban. Ez magyarázza a
lusias formákat, műszaki infrastruktúrát, alaprajzot, s nem az "elmaradottság" vagy a
t rmészeti adottságok (pl. az épít őkő hiánya). A török hódoltatás — paradox módon — segíti
i a mezővárosi sajátosságok kialakulását; megsz űnik a feudális földesúr közvetlen
j lenléte, az ún. "khász-városok" (közvetlenül a szultánnak adózó, s ezért uralkodói
édelemben részesül ő városok) meglehet ős autonómiával rendelkeztek; az elpusztult,
néptelenedett falvak határait a mez ővárosok hasznosították (bérelték), népességszámuk
ég emelkedett is. Ezért a XVI-XVII. századot egyes szerz ők a mezővárosi fejlődés, az
lfóldi út" virágkorának tartják (pl. Márkus István, Majlát Jolán). Kétségtelen, a
pusztításokat átvészel ő mezővárosok társadalmi képletében számos pozitív elemet
t lálunk, rokonszenves, vonzó az "alföldi út", de — a magunk részér ől legalábbis — a XVI-
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
32 Beluszky Pál TÉT 1996 s 1
XVII. századi mez ővárosokat a "romlás virágainak" tartjuk; "szabadságaiként" az Alföld
legyilkolt és elhurcolt lakóinak többségével, nyomtalanul elt űnt fiaival fizetett. "Kétfelé"
viselte a terheket, felhalmozott értékeit a háború szeszélye prédálta; a mez ővárosok lakói a
"nagy konjunktúra" másfél százada után többnyire puszta életüket mentették át a XVIII.
századra — már akik átmentették, s persze felduzzadt városhatáraikat, tradícióikat.
Az újjáépítés százada
A háborúk elültével a XVIII. század az újjáépítés százada. Az újjáépítés azonban —
bármily elismerésre méltó eredményekkel is járt — végs ő soron csak a "török el őtti"
állapotok rekonstruálását jelentette. Ez a városhálózat esetében határozott visszalépést
jelentett. Városaink helyi piacközpontokként, sz űk körzetek kézműipari központjaiként
éledtek újjá; polgáraik vagyona szerény vélt — többnyire egy-egy kis lakóház,
iparosműhely, esetleg sz őlőbirtok. Kapcsolataik alig nyúltak túl az országhatáron,
nagykereskedőik "világa" legfeljebb Bécsig, Bécsújhelyig, Brünnig, Fiuméig terjedt. Buda
a XV. században európai — de legalábbis közép-európai — hatókör ű hatalmi központ,
kulturális centrum és külkeresked ő hely volt, a XVIII. században szerény céhes-ipari
központ, némi elosztó kereskedelemmel. A városhálózat ilyenfajta "fejl ődése" érthető,
hisz hazánkban a nem-t őkés árutermelés és -forgalom szervez ődött újjá. A XVIII. század
végétől azonban már a magyarországi városállományra is hatnak a kapitalizálódó Európa
"erő i". Közvetve, ahogy Gyimesi Sándor jellemzi e folyamatot: "A kapitalizmus
kialakulásának következményei a közép-kelet-európai területeket éppen a kereskedelem
útján érték el el őször, még mielőtt iparuk, s őt általában termelésük t őkés átalakulása
jelentős lépéseket tett volna. A kapitalizmusnak a városhálózatot átalakító hatása így itt
bizonyos fokig megel őzte magának a t őkés termelésnek a kibontakozását..." 15 Az
agrártermékek felvásárlása, összegy űjtése, raktározása, kés őbb feldolgozása a nyugati
piacokhoz közel fekv ő kisalföldi, nyugat-dunántúli városokban, a Duna vízi útja mentén
egyre több magyarországi településen vált városképz ő funkcióvá. A gyapjú, a gabona, az
élőállat kereskedelme a gyorsabb t őkegyűjtés forrása lett, a terménykeresked ők a céhes
kötöttségekt ől független polgárok számát gyarapították. Megkezd ődött a városhálózat
átrendeződése is, a terménykeresked ő városok élvonalába nem egy, szabad királyi városi
múlttal nem rendelkező mezőváros is bekerült (Pápa, Nagykanizsa, Vác, Baja, Moson). (A
XIX. század els ő harmadára kialakult városhálózatról Bácskai V.—Nagy L. vizsgálatai
alapján kaphatunk áttekintést.)
A polgárosodás törékeny váza — városhálózatunk 1850-1950 között
A feudalizmus közép-európai változatába beleragadt országnak csak a XIX. század
derekán, a feudális viszonyok jogi annullálása (1848) ill. a kiegyezés után nyílt módja a
Nyugathoz való közeledésre. Ekkor a történeti szituáció hasonlóan alakult, mint az
államalapítás után: megteremt ődtek a jogi, politikai feltételei a "Nyugat" utolérésének.
Ezek a feltételek olyan "készen kapott ruhák" voltak, amelybe bele kellett n őnie az ország
gazdaságának, társadalmának. Vonatkozik ez mindenekel őtt a városokra: nem a
polgárosodás élén haladtak, hanem utol kellett érniök a polgári átalakulást, ki kellett
tölteniök tartalommal a megszerzett (megkapott) kereteket, csakúgy, mint a középkor
elején. A történelem azonban meglehet ősen kurta időt szánt erre a folyamatra. Még a
sikeresebb közép-európai államok, tartományok (Magyarország, Csehország, Lengyelföld)
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
ÉT 1996 s 1 KomporSzág városai 33
i. csak a felzárkózás kezdetén tartottak, s az eredmény felemás volt: "...nem tudták áttörni
agrár-paraszti szerkezet elmaradottsági fokát, ha azon belül lényeges átalakulások, a
odern infrastruktúra kiépülése, a mez őgazdasági termelés megháromszorozódása
j tszódott is le..." 16 (1. ábra)
Dualizmuskori városfejl ődésünk valóban agrárországban zajlott. Az agrárkeres ők aránya
870-ben 67,1% volt, a napszámosokkal együtt az őstermelők aránya 80% körül lehetett, s
századfordulón is meghaladta a 70%-ot. A területi munkamegosztás képlete 1900 táján
eglehetősen egyszerű: a tisztán agrárjelleg ű vidék — ahol még az agrárlakosság közvetlen
llátását végző kereskedelmi, iparos, közszolgálatból él ő, egyházi stb. lakosság aránya is
ltűnően alacsony — tengeréb ől emelkednek ki a városok, esetenként igen változó,
e sszességében már alacsony agrárkeres ő arányokkal (a törvényhatósági jogú városok
1 kosságának 16,0%-a őstermelő, de Hódmezővásárhely lakóinak 67,5, Szabadka lakóinak
9,0, Kecskemét lakóinak 57,9%-a agrárfoglalkozású). A gazdasági fejl ődés
özépp:mtjában a XIX. század második felében az agrártermelés t őkés átalakulása,
t chnikai, agrotechnikai modernizációja állt: a mez őgazdasági termékek felvásárlása,
ereskedelme, szállítása (a vasútépítkezések els őrendű ösztönzője az agrárpiac volt,
asúthálózatunk alakulásában az agrárius érdekkörök befolyása meghatározónak
izonyult), feldolgozása (malórn- és cukoripar), kivitele, a mez őgazdasági termelést
olgáló hitel- és biztosítási intézetek kiépítése, s őt a mezőgazdasági kutatás és oktatás
agas színvonalú intézményhálózata.
Sajátos átmeneti szerepet töltött be a századforduló táján a városodásban az ipar. A
áripar sokoldalú, általános fejl ődésének feltételei az 1890-es évekre alakultak ki. Ezért
századfordulón fel is gyorsult az iparosodás (1890-1910 között 64,5%-kal n őtt az ipari
eres ők száma, szemben az 1870-1890 közötti 31,2%-os növekedéssel), miközben
élyreható változás zajlott le a vállalati struktúrában: stagnált az önállóak száma, arányuk
c sökkent, s rohamosan emelkedett az alkalmazottak (munkások, tisztvisel ők) száma,
agyis visszaszorult a kézm űipar, és változott az ipari tevékenység városképz ő szerepe.
íg korábban a kézm űipar — néhány, az agrártermeléshez szorosan köt ődő ágazatot nem
t kintve — erősen koncentrálódott árutermelést folytatott, közvetlenül kapcsolódott a
ereskedelmi tevékenységhez, a piachoz, s így jórészt városi funkciókat töltött be, addig a
ázadfordulóra a tömegtermelést egyre inkább a gyáripar vette át, és kapcsolatrendszere
örte a piackörzeti kereteket. Így az ipar, a városodás, különösen az iparosodás és a
ároshierarchia kapcsolata lazult.
A dualizmuskori városodás másik forrása a kiépül ő polgári igazgatás "centrum-igénye"
olt, illetve az elnyert közigazgatási szerepkör nyomán a szükségessé váló
i tézményhálózat letelepítése. A közigazgatási székhelyek kiválasztása, az
i tézményhálózat letelepítése (ide sorolható sok egyéb mellett pl. a katonaság elhelyezése
i. az ország területén!) igen számottev ő. "külső" tényezőt kapcsolt be a városhálózat
lakításába, s háttérbe szorította a "szerves városfejl ődést". A sok forrásból — jórészt helyi
rrásból — táplálkozó, szerves, harmonikus urbanizálódás néhány városra, mindenekel őtt
fővárosra korlátozódott. A regionális fejl ődés általános törvényszer űségeinek
egfelelő en a modernizáció kezdetben néhány gócpontban indult meg; Budapest volt a
ülföldi tő ke (a dualizmuskori beruházások fele, egyes dekádokban 60%-a külföldr ől
zármazott!), a technikai civilizáció, az innovációk, az új társadalmi eszmék, a m űvészeti
ányzatok hídfőállása.
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
34 Beluszky Pál TÉT 1996 • 1
-e >6
a) c ..y m
> .- 0 D.
Á
E .a).-
a)'° o
._ i) ,„- N
?.. ,i) )0
(1)
TD. .2
Z ' ZU To' 5 o
a 0
-,,,' m) a)
N , co (..,,
0 N ,i,-,- , o o
-0 0
-2 N co 2
0 W a]
- `03 N •fi) (p
Török hóditas
2 4> 11 2 ,Y°,5o>0
-0) o 4- Of, > •%)- '2 .., 5
- 0
mm c
›.., _
c ,.:. N >-, ,15 'a'
1;,
m -0 0
,.. 0) ..Y .03 U) .0 E --. (0
-Y —
< o
2 o
0 0 .c3 E 6q9;aimi woiewywelip
,.,.. e .. 4o ua wo41.1 <
LT-1 E 2 a, 0 — ... ?zsiweÁfien 'sglipoy *mi
- ,(0 ', .2 42 .2
T)
„, <
® > a ----. a, m _y sogyoyl
5 8
o É , o Q
hi co
,co
o II
-tu"
c a)
o
> Ti _ E ,,, o
76 Ch , '.1)
0 -5L
_Y > 2 0,
srituAlepnej
a) o :0 - •ci
- z o E -dl 0 5 aqz9)i !Jpsap
,(0 N '-
C .0 .03 2
0
..Nc o
.0
0 -1Q1u0ew losoign :puowö!sz
-o .—
-o m
o 5 -c 21.2
mm —
>-. :.; ---.
- _Nc >-,-o Q
c a) e- .w :.. c ,c)
-03 Tű o o ,- .0 r-
> ..y o. o) ..._ ,E
-
m
..ca 0) D1 .g ef.gliviod giopOso4A Nnoruv r,i
o w
'°
`- 0, •
. -m
.z. - l' 11). 5 >
m o) é)- 0 41:I 1/) ,0 as9pasafiam s9lawialru? zy
m -0
ol 2, 2 Q
I >,, o ›.,
z 2 >. s. - E es?zoÁu?wope 6ofsoipn sa6augil
z
,_
..„ o
s?MiP42.1.
Koraifeudalizm us
c 60[SO4Á 9SI3
m) ú 8 '‹
-C `W cs,
E a, a) >
0 (p
2 co — 8-
>..u_
a)
0. ; s_ '::'
„
'CU E 0.1
0 . m o) z. as9mclaia4aq lasadsoH
> c .e m Y L.L.O. .!-
T.'
►
(1)
c
Pre-feudalizmus
N E 0 .... Q
(1) 2 Z... oo
p, — 0
11) pl ,9 3- C 0 1 cl
2 4ó .03 .,, -13- „.., as9zaxiazsl9Á6ew 'es?ljdeie
0 3 a. — ,,,
4.5 '-' 3
m_ —
, ..Y .....
' L
.,..
03 a,
— -..=. -0 'C'' a) s
,.... ..«, 9,
?.. CLU 0 'd '9 )ia69sIodsod 'sndeleweily <
M 9. 0 W .1 C
) ,r 31 .= f,
2 m mi ,,,,e 2".
0
l 0 ' ) Z:k" ;S gc >
_ ) z.: 2 „?..... ,„ 0 ,
•
ta & ^ a ^
(s 3
Társada lmi
(1)
.c co
0) 2 a) ,RI
N
'M c ''' ,
fo rmáció
1,.9 40 0. =
zai 03 0
v, .)- (0 0/ C
0 ..... 2 o)°
6 - (T) co '„, 'ca c"
›
c 0 o
.g. i)
1
•Y ;S k/
Beluszky Pál:
Kompország városai. (Történeti régiók és városok).
Tér és Társadalom, 10. 1996. 1. 23–41. p.
`IfÉT 1996 s 1 Kompország városai 35
C
2_ a)
Posztszocialista
E 'Co
.-, o>
N ,c, 'CU
L.0
'E
kor
— ,- Co 2 0c
_Y ,ca
es9unzs6aw ‘( {
N ia' -m 1.1.1 .5
V) 0) ..t-' ,moici geiel„ e 'eseiwocua;
Co 7 T, Lc 85 *% 9
03
,a) o
l „ ),F ,.,.> N -1C .2 E .t33
o_ a) o sepgziezg !gsieA '1gD)1
a)
Y .,•- 03 'W E
I Z.5. . c i):„, . ,{1/})
II 1-
3, 11 N
a)
.2
E
„sezowniazspuad„
lalapespliwojed
J0)1„elsHepozs'
. 5-. g) (a •0 •cci
0) eseusoiediloswen !lepi\ Co :>110
0 CO 2 —
.0
T N m.
,, ii o..0:1
E wioleJ !Besepze6
' ,T30)P 'CO .5
-1 C f • ' ) T, CT7 c , , -Co •("ri 0_ c ,,,, 0) (a
Co Co ,-..: 0- (°n N C ..0 (a — (a ..9!0 ?P!lozsuo>1 P?P?)1.,
'* -e . - U) '.” '2 -(a
-- Cl2 '0 L_ -C2 E . c"1
.0 0) o_ 0
Ii5 z5 '1) (c( '3 2 0 N 3 ,moscuen eisflepozs„
57. (T3 — l' > - a?07RI (I) 2c E !a,i9ia;eige ueqezomen ilepow
0 ...4 0- TU g- E >.... <1, .a.)
..g_ 0- co 0 2 -03 '0:,4
2 u) 2 l',;,
T) 12 -13 i., 2
( ' o.)::-_ 81./sOZS Co leuespt !ane ieinpiod
'' .3 7
4 >
< C7) E :c6 2 o__ =c) > > co ',1
2 )leng sq!olleo>1
nioqey691!A •II
c
Co Co
.0
, c eL ,Co
• E (a N .
-Co
7 -0 ..co , :F„,-
V) O. 0_ UOUelii
• ,'•
,.." cm o 0
E c .e. .0 .0
-..... N
- 0
.- eseiwogial e!yoJeuow v
Polgárikor
• 7") 0 e, >
a w nioqey6ei!A . 1
• . ű Co — &>
Q.-T " '' ..o)
{ su
... Q
O
• -0 CU '<0 :-. — 6) 7) -0 (h a)
i, o> —, (T> g
i Co .6 g
• N c 0- o) cn -a
(/) 17)
E -0 N CU TO
>.• -0 W L.- '-• o., .54 > L) E snwzqniozsqv
,
_.4°
..-...
. ö 0 -0 a; A wolepe.uoj peBiod
-"'• C» CO 3.1,11 < 'E.2) 05
Co
Szerény polgárosodás
c r,IsEA P?Alsad
-5 -(7.3" ,...9 0 0
é (1) 0)— -0 1)
-Co(a ,a) )
=
,,, >,
• E z c = :o
Késeifeudalizmus
• a) < , , 9_ co lii seze,feqz,96 !euna
• _Ne — ,,=o
,0
• 'CU 0 C ,a) T.,
• E 2 2 c .1.7.)
• 'ff, ..,,-,-,
. (1, 0
I- > Q E cL
II
ci
c
O. Q
cu
'Co
N
mp)i eJepng weleA63
zim
formációÚjjáép ítés
.7 • -
.. ,
„, c, --,5 co
•
•
.. _.,
-
u)
N
....,
• 0- S a: ,a)
_ Bessolei n>ffe
Szerk. : Beluszky ?. ( 1996)
,, 5 4,50 o
:1 15
4 iu iaweu eepiosoien e !Nies%daiai
• ›. ' EL
aleq !Jewwzg
Társadalmi
al ^ & &
-- -
,
na
.c 9.,
ca c 2 ca o _Ne .o .e
-Co la_ '4 ? k, 0 «a Co
0— ,Co
,, o 0o
V) Q)
yi -,r,
. (3 .<2.
. 2 „, N
. 2& 0 C
0 .0 . 0) L. 0 -co e '4)
N c a) ,, -C
-- > ',u 'e
A Q .2 W -a 2.