Tér és Társadalom 9. évf. 1995/3-4. 111-132. p.
Tér és Társadalom 9. 1995 s 3-4: 111-132
A MAGYAR ÁLLAMTÉR VÁLTOZÁSAINAK
TÖRTÉNETI ÉS POLITIKAI FÖLDRAJZI
SZEMLÉLETE A MAGYAR
FÖLDRAJZTUDOMÁNYBAN 1948-IG
(Historical and Political geographical views of the transitions of the
territory of the Hungarian state until 1948)
HAJDÚ ZOLTÁN
Bevezetés
Magyarország térfogalma és a mindenkori magyar állam által uralt államterület törté-
netileg alakult, a változás és a stabilitás korszakonként sajátos módon jelent meg. Törté-
netileg korán kialakult a térrel, az új szállásterülettel való azonosulás azon tudata, hogy
a honfoglalás időszakában megszerzett terület az „eredeti", majd ehhez kés őbb a
„hódítás jogán" újabb területek társultak.
Létrejöttét ő l 1526-ig a magyar királyság környezetének egyenrangú hatalma (ezt a kor
szokásai szerint ki is fejezte, a kett ős kereszt beiktatása a jelvényekbe a Bizánccal való
egyenjogúságot hivatott szimbolizálni a 12. század végét ől), a belső folyamatoktól,
trónviszályoktól, felkelésekt ől függően esetenként gyengébb, hosszabb távon azonban a
legtöbb stratégiai irányban er ősebb, közép-, s őt nagyhatalmi ambíciókkal rendelkez ő
állama, mely képes volt meghatározott érdekeit érvényesíteni.
A magyar állam történetének egyik tragédiája, hogy a délkeleti irányból jelentkez ő
hosszú távú világhatalmi kihívásnak, a török hódításnak nem tudott ellenállni. Nemcsak
vereséget szenvedett, s korábbi hatalmi alapállása megsz űnt, hanem területe is felosz-
tottá, vallási, kulturális, politikai világhatalmi ütköz őzónává alakult.
A török elleni felszabadító háborúk után — a magyar nemesség által alkotmányosan
legitimált módon — az ország beilleszkedett a Habsburg-ház európai hatalmi terébe, de
ez a beilleszkedés nem mindenki számára vált elfogadottá és elfogadhatóvá. A közjogi
vitákon túl ezt jelezték a nemzeti-függetlenségi felkelések, s köztük kitüntetetten a Rá-
kóczi- és az 1849-es szabadságharc.
A dualizmus a közjogi és alkotmányos viták, valamint a történeti hivatástudat sajátos
újratermelésének id őszaka, hiszen a szélesebb társadalmi közvéleményben, valamint
Hajdú Zoltán:
A magyar államtér változásainak történeti és politikai földrajzi szemlélete a magyar földrajztudományban 1948-ig.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 111–132. p.
112 Hajdú Zoltán TÉT 1995 s 3-4
több tudományban, köztük a földrajztudományban is, megfogalmazódott az új
nagyhatalmiság eszménye.
Az I. világháborús vereség után történeti területének maradványain függetlenné váló
Magyarország nem tudott igazán örülni a teljes szuverenitás kivívásának, hiszen az
együttjárt korábbi, részben valós, részben pedig vélelmezett hatalmi állásának elt űnésé-
vel.
A II. világháború el ő tti, alatti és az 1947-es országhatár változások azt mutatták, hogy
az ország helyzete els ő dlegesen a világpolitika és szomszédsági környezete döntéseinek
függvényében alakult.
A kialakuló magyar földrajztudomány számára (egyrészt az államismereti irány túl-
súlya, másrészt a bonyolult reálfolyamatok és közjogi felfogások miatt természetes
módon vált kutatási feladattá a történetileg változó állam területi problematikájának
feldolgozása. A magyar földrajztudomány államterülettel kapcsolatos kutatásai, törekvé-
sei és értékítéletei a köztörténeti folyamatok, az államterület helyzete változásának függ-
vényében többször átalakultak. A magyar földrajztudomány a dualizmus id őszakában a
„birodalmi tudat" egyik formálója volt, majd a két világháború között a területi revíziós
politika egyik meghatározó tudományos képvisel őjévé vált.
1945-48 között a magyar földrajztudomány sok tekintetben korrigálta korábbi felfo-
gását a magyar államtérrel kapcsolatban, de csak az er őszakos külső politikai és szemé-
lyi beavatkozások után és eredményeként került sor alapvet ő fordulatra.
A modern magyar földrajztudomány kialakulásától 1948-ig egyfajta szerves, történeti
kontinuitás figyelhető meg a földrajztudomány államtérrel kapcsolatos felfogásának
változásában, s tanulmányunkban ennek érzékeltetését tekintjük els ődleges feladatunk-
nak.
A szomszédsági környezet történeti változása
Közép-Európa államtörténete egyik meghatározó sajátossága, hogy a térség államai a
„hatalmi libikóka" állásától függ ően térbelileg is gyakran és jelent ősen változtak. A
térség államhatár-állandósága (I. ábra) történetileg relatív, bár egyes határszakaszok
stabilitása szembet űnő . A 20. század az államterületi átrendez ődés szempontjából még
mozgalmasabb volt minden korábbinál.
Az egész nagyrégiót szemlélve azt látjuk, hogy nagyon alacsony azoknak a területek-
nek az aránya, melyek kizárólag egyetlen állami szuverenitás alatt élték meg történe-
tüket, illetve történetük nagyobb részét. A tér szinte minden egyes darabjához többféle
történeti kapcsolat, attit űd, nosztalgia, egyes esetekben nyilvánosan megfogalmazott
területi igény társult.
Az államhatárok gyakori változása miatt és a feudalizmus évszázadai alatti, dinaszti-
kus és bonyolult h ű béri viszonyai következtében a térségben rendkívül összetettek a tör-
téneti közjogi kapcsolatelemek. A feudalizmus id őszakában valamennyi ideig szinte
Hajdú Zoltán:
A magyar államtér változásainak történeti és politikai földrajzi szemlélete a magyar földrajztudományban 1948-ig.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 111–132. p.
TÉT 1995 s 3-4 A magyar államtér változásának történeti és politikai... 113
1. ÁBRA
Az államhatárok állandósága Közép-Európában, 1000-1920
(The stability of the state borders in Europe, 1000-1920)
A határvonalak vastagsága a határok
fennállásának idejét szemlélteti
Szerk.: Rónai A. (1945)
Hajdú Zoltán:
A magyar államtér változásainak történeti és politikai földrajzi szemlélete a magyar földrajztudományban 1948-ig.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 111–132. p.
114 Hajdú Zoltán TÉT 1995 .3-4
minden terület „ura és szolgája" is volt valamelyik szomszédjának. A 20. század két
világháborúja és azok területi következményei szintén alapvet ően átrendezték az uralmi
viszonyokat. Ezért történetileg és érzelmileg is bonyolult a területi kérdések hosszú
időszakot átfogó elemzése ebben a térségben.
A magyar állam szomszédsági környezete a nagyrégió általános fejl ődési tendenciái-
nak megfelelően történetileg folyamatosan változott és újrarendez ődött. A változások
egyik meghatározó állandó eleme, hogy története folyamán a magyar államnak minden-
kor volt nagyhatalmi, esetenként világhatalmi szomszédsága, s részben ebb ől a
forgószínpadszer ű együttélésb ől fakadt az államhatárok gyakori változása.
A magyar állam története els ő szakaszában, 1526-ig inkább energikus formálója,
későbbi történeti pályáján pedig 'els ősorban elszenvedője a nagytérségben lejátszódó
folyamatoknak, hatalmi és területi átrendez ődéseknek. A magyar állam 1526 után
elvesztette önmeghatározó lehet őségeit és képességeit, fokozatosan alárendel ődött
környezete mozgáspályáinak. 1867 után alapvet ően e tekintetben csak egyfajta korrek-
ciós szakaszról beszélhetünk, bár a kortársak egy része a változásokat az újbóli nagyha-
talmi státus jeleként értékelte.
A magyar államterület történeti-térbeli fejl ődése
Az államtér változása az államalapítástól a figgeden magyar állam bukásáig
A korszakot hagyományosan két id őszakra (Árpád-kor, vegyesházi választott királyok
kora) tagolja a magyar történettudomány. Az államtér története szempontjából a tekin-
tetben releváns e tagolás, hogy a „nemzeti monarchia" a megszerzett területeket „saját
koronájához" csatolta, az Árpád-ház kihalása után a magyar trónért verseng ő dinasztiák
esetében már felvet ődött a magyar királyi cím és az ország területi egysége kezelésének
mikéntje és közjogi kapcsolatának mibenléte (Marczali H. 1920, Donáth Gy. 1938).
A honfoglaló magyarság az els ő évszázadban a szomszédos országok és távolabbi
területek felé eltér ő tartalmú és siker ű kalandozásokat folytatott, majd a stratégiai vere-
ségek után fokozatosan minden irányban besz űkültek a sikeres vállalkozások lehetősé-
gei.
Az európai keresztény közösségbe beilleszked ő új magyar királyság eltér ő jellegű és
tartalmú (2. ábra) politikát folytatott a különböz ő stratégiai irányokban:
Nyugat-Európa felé a magyar királyság katonai er őkifejtése, illetve er őkifejtésének
hatóköre fokozatosan csökkent. (Ez leginkább a nyugati országhatárok visszavonásában
követhető nyomon: 913-ban az országhatár még az Enns, majd 1043-tól a Lajta és a
Morva lett az ország határa). A magyar állam nyugat felé az együttm űködés szálait épí-
tette, hatalmilag azonban fokozatosan egyre inkább védekez ő pozícióba kényszerült.
(Péter, Szent István közvetlen utóda, helyzetének bels ő megszilárdítása érdekében már
Hajdú Zoltán:
A magyar államtér változásainak történeti és politikai földrajzi szemlélete a magyar földrajztudományban 1948-ig.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 111–132. p.
TÉT 1995 s 3-4 A magyar államtér változásának történeti és politikai... 115
2. ÁBRA
A magyar hatalmi tér alakulás a honfoglalástól 1526-ig
(The transformations of the Hungarian power relations fi-0m the
original settlement till 1526)
ritaVitkr
9 luptin
647,46
rCsasrtochtma
Itrskre
tor
O lm
MO RVA0
,,66ren
E d? rjes
totúnkács
USZTRIA °Pozsony
\ \ Esztergom
"""' Budop„,
adisir
52 FelerT
M 4,6, A R LI) V
nott7zetzár
Szeged
Tries 0Zagráb Szebee
fiume Teies vár Hunyod
rHHunyod I oBeP550
SZORÉNYI 014.4,4
BANSA a
4/77 I
II " II
1911, 111:itit ta
II
IIIIÚIIIII /8A ssikii,:
,4«,
li
rN°
lit
MM 2
3
11111111111111 4
5
Jelmagyarázat: 1 — a m. szt. kor. Ősi birtoka; 2 — Horvátország; 3 — a m. szt. kor. ideiglenes
tartozékai; 4 — ideiglenes h űbéres tartományok; 5 — ideiglenes hódítások.
Szerk.: Kogutowicz K.—Mákó L (1920)
Hajdú Zoltán:
A magyar államtér változásainak történeti és politikai földrajzi szemlélete a magyar földrajztudományban 1948-ig.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 111–132. p.
116 Hajdú Zoltán TÉT 1995 s 3-4
hű bérurának ismerte el a német—római császárt, amit sem korának magyar vezet ő rétege,
sem pedig utódai nem fogadtak el).
Az északi, vagy lengyel politika viszonylag békés, de a lengyel uralkodók többször
kísérletet tettek a Morva és a Vág völgyének megszerzésére. Az északi stratégiai irány-
ban az együttműködés és a rivalizálás egyaránt jelen volt, de hosszabb id őszakot tekint-
ve inkább az egymás mellett élés tekinthet ő a meghatározónak.
A megalakuló magyar keresztény királyság északkelet felé inkább támadó, erejét érvé-
nyesítő képződmény, de igazán tartós hódításokat a Kárpátokon túl nem ért el, a szláv
fejedelemségek bels ő trónviszályaiba beavatkozva könyvelhetett el viszonylagos
sikereket. Halics és Lodoméria elfoglalása mindig csak id őszakos jellegű volt, ennek
ellenére a magyar uralkodók felvették a „Halics és Lodoméria királya" titulust uralkodói
címeik sorába (1187).
A keleti stratégiai irányban kifejtett törekvések többosztatúak. Erdély 1002-ben került
Szent István uralma alá, amikor az erdélyi Gyulát legy őzte. Ez végül is egy, a magyar
szállásterületet érint ő „belső" küzdelem volt, de ettől kezdve egyfajta sajátos kapcsolt
rész jellege maradt Erdélynek. Az erdélyi vajda mindenkor az uralkodó kinevezettje és
személyes képviselője volt a területen. Az etnikai betelepítésekkel (szászok) és betelepü-
lésekkel (románok) Erdély sok tekintetben az ország etnikailag legsokszín űbb, belső
közigazgatásában legbonyolultabb részévé vált.
A szélesebb értelemben vett keleti politika és terjeszkedés II. Endre nevéhez f űződött,
aki a havaselvei hadjáratok után 1228-ban felvette a „Kunország királya" címet. A
magyar állam a Kárpátokon túl ezen a részen sem volt képes érdekei hosszú távú
érvényesítésére.
A déli irány és határ a kezdetekt ől a legnyitottabb, legbizonytalanabb és leginkább
problematikus. A fiatal magyar államnak ebben a térségben meg kellett küzdenie az
óriási történelmi tapasztalatokkal rendelkez ő Bizánccal. 1136-ban Bosznia meghódítása
jelezte a magyar törekvéseket.
A kor értékrendje szerint a legsikeresebb a délnyugati stratégiai irányban kifejtett
tevékenység. Magyarország Szent László, majd Könyves Kálmán uralkodásától kezdve
a délnyugati stratégiai irányban kifejezett területszerzö politikát folytatott, s megkezd ő-
dött a kor szokásainak és nemzetközileg elfogadott technikájának érvényesítése mellett
az államterület b ővítése. 1089-ben Szlavónia, 1091-ben Horvátország került a magyar
korona uralma alá úgy, hogy Kálmán 1102-ben felvette a „Horvátország királya" címet.
1105-től megkezd ődött Dalmácia meghódítása, s a terület feletti uralomért folyó több
évszázados, váltakozó siker ű és szereposztású küzdelem.
III. Béla neveltetésénél fogva természetes módon használta fel és ki a bizánci politika
eszközeit, s teremtette meg, illetve stabilizálta a „Magyar Birodalmat", fogadtatta el azt
a korabeli Európa egyik jelent ős hatalmaként, ha nem is igazi „nagyhatalma"-ként. A
déli stratégiai irányban utódai is folytatták a terjeszkedést, 1202-ben Imre felvette a
„Szerbia királya" címet is. IV. Béla az 1241-es tatárjárás vérveszteségei ellenére újrate-
remti a térségen belüli magyar középhatalmi alapállást, s megszilárdítja a kapcsolt
Hajdú Zoltán:
A magyar államtér változásainak történeti és politikai földrajzi szemlélete a magyar földrajztudományban 1948-ig.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 111–132. p.
TÉT 1995 .3 4 - A magyar államtér változásának történeti és politikai... 117
részek függő helyzetét. 1254-ben már meghódítja Styriát, majd 1255-ben a „Bolgáror-
szág királya" címet is felveszi.
A „nemzeti monarchia" utolsó szakaszában a magyar uralkodó címe (Magyarország,
Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bolgáror-
szág királya) kifejezte a korábbi hódításokat, de a cím és a reálisan birtokolt tér már
részben elvált egymástól.
A „vegyesházi királyok kora" (1301-1526) a tértörténet és közjogi felfogás szempont-
jából azért érdekes és érdemleges, mert az Árpád-ház mint „nemzeti dinasztia" alatt
kétség nélkül a magyar koronához rendel ődtek a különböző meghódított területek, s így
a hűbéri függések rendszere viszonylag egységes tartalmat kapott. Az 1301-t ől 1526-ig
tartó periódusban a „koronák közös bírása" egyszerre dinasztikus és „modern biroda-
lomépítési törekvéseket" is hordozott már (Herczegh G. 1987).
Az Anjouk hatalmuk országon belüli megszilárdítása után részben folytatták a
délnyugati stratégiai irányban az évszázados „nemzeti politikát", s Velencével való küz-
delmükben a dinasztikus és a térpolitika egyaránt megjelent. A Nápollyal kapcsolatos
politika kiZárólagosan dinasztikus jelleg ű, míg a Tengermellék megtartásában már
megjelent a tengeri kijárat szükségességének a felismerése is. A magyar—lengyel perszo-
nálunió nem járt a két terület er őforrásainak egyesítésével, valójában csak Nagy Lajos
személyére szabott kapcsolat volt. (A Nagy Lajos-féle magyar birodalom, „a három ten-
ger mosta Magyarország" elemzése és ábrázolása szerves részévé vált minden történeti
földrajzi monográfiának, s kés őbb iskolai tankönyvnek). A török el őrenyomulásával az
1375-ös évtől kezdve a délkeleti h űbéres tartományok ütköz ő zónává váltak Nagy Lajos
birodalma és a török birodalom között.
A magyar állam szempontjából a 15. század egésze a változó eredmény ű, de stratégiai
győzelemmel és vereséggel nem járó küzdelem a törökkel. Zsigmond látványos nemzet-
közi pályafutása (német—római császári címe) nem járt közvetlen eredménnyel a török
elleni harcokban.
Az államtér és az uralmi tér szempontjából rendkívül fontos elemet jelentettek az ún.
„elzálogosítási ügyek". A míndenkori uralkodó hatalma megszerzése vagy megtartása,
anyagi erőforrások el őteremtése céljából az ország egy-egy részét, várát idegen államok
zálogába adta. (A szepesi XIII város lengyel zálogba került (1412), s mint ilyeneket az
ország részének tekintették ugyan, de nem tekintették magyar közigazgatás alatt álló
területnek, így pl. az 1720-as összeírás alkalmából nem is vették számba. A zálogba
adott városok csak 1772-ben kerültek vissza a magyar koronához.)
Hunyadi Mátyás rövid ideig tartó tudatos, er őkoncentráló uralma és politikája
látványos területi hódításokat hoz nyugaton, de a déli területeken korántsem annyira
eredményes tevékenysége. Mátyás „személyhez kötött magyar birodalma" (Magyar-
ország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kun-
ország és Bulgária királya, Szilézia és Luxemburg hercege, Morvaország és Lusitza
őrgrófja) rövid élet ű volt, nem vált szerves politikai-uralmi térré. A Mátyás-féle
Hajdú Zoltán:
A magyar államtér változásainak történeti és politikai földrajzi szemlélete a magyar földrajztudományban 1948-ig.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 111–132. p.
118 Hajdú Zoltán TÉT 1995 .3-4
birodalom megjelenítése szintén a történeti földrajzi folyamatok elemzésének alapeleme
lett. (A magyar nemesség megkísérelte ugyan Mátyás hódításainak egy részét a „korona
birtokában" tartani a kés őbbiekben is, ezért II. Ulászlót kötelezte arra, hogy Morva-
ország, Szilézia és Lausitz az ország koronájától el nem idegenítend ő [1492. 4. tc.], de e
törekvése nem járt eredménnyel).
Werbőczy „Hármaskönyve" (I. kiadása 1517-ben jelent meg) mindenre kiterjed ően le-
rakta a magyar nemesí jogszemlélet és szokásjog alapjait. II. Ulászló címeként megismé-
telte a Mátyásnál már említett területeket és szóhasználatában „egész Magyarországon
és az ebbe bekebelezett tartományokban és alája vetett részekben" (75. o.) mindvégig
érzékeltette a magyar területi struktúra összetett, birodalmi jellegét.
A III. részben foglaltak világossá tették, hogy Werb őczy különbséget tett a tényleges
és a „rituális" államterület között. A tényleges államteret korlátozottabban szemlélte,
mint a történeti fejl ődés során kialakult közjogi konglomerátumot: „...Magyarország
szent koronájának régen alája vetett és abba keblezett országoknak, tudniillik Dalmát-,
Horvát- és Slavonországnak és Erdélynek..." tulajdonított gyakorlati jelent őséget (375.
o.). A területi struktúra megfogalmazásakor a „magyar birodalom" sz űkebb, de a kor-
szakban itthon és külföldön is elfogadott képét rajzolta meg.
A szentkorona eszme közjogi megfogalmazásakor a terület problematikája már világo-
san megjelent, de nem képezte az elmélet alapját (Eckhart F 1941). Az államterület ké-
sőbbi jogi és közjogi szemlélete els ősorban a szentkorona tanra támaszkodott, annak
szellemében fogalmazta meg az ország történetileg változó területi struktúráját, illetve a
különböző területekhez köt ődő kapcsolatokat (Molnár K. 1929, Tomcsányi M 1942).
A megosztott államtér problémái
Az 1526-1686 közötti történeti folyamatok a „megosztott és pulzáló államtér" fogal-
mával jellemezhet őek történeti és politikai földrajzi szempontból. Az ország két-, majd
három részre szakadása, s a „részek küzdelme" sok tekintetben új és fájdalmas szakasza
a magyar állam- és térfejl ődésnek.
A korszak elején a török, id őszakosan az erdélyi fejedelemség, a korszak végén pedig
a Habsburg-ház volt a folyamatok els ődleges meghatározója. A török hadsereg (pl. a két
Bécs elleni hadjáratban) többször elvágta a királyi Magyarország, a korábbi egész orszá-
got tekintve, „szegély"-jelleg ű területeit egymástól. Az erdélyi fejedelemség a török ha-
talomtól függő terület volt, de id őnként önálló nagypolitikai szerepl ővé és térformálóvá
vált (3. ábra).
A három részre szakadt országban is megmaradt az államegység egyfajta tudata, s
méginkább igénye. Ezt az igényt a magyar nemesség és lakosság mindhárom
részországban megőrizte, ha némileg más tartalommal is, de hordozta a történeti múlt és
a jövő államát. A „Két pogány közt egy hazáért" ideológia mély gyökereket eresztett, de
történetileg a „kényszerválasztás" adatott a korszak szerepl őinek.
Hajdú Zoltán:
A magyar államtér változásainak történeti és politikai földrajzi szemlélete a magyar földrajztudományban 1948-ig.
Tér és Társadalom, 9. 1995. 3–4. 111–132. p.
TÉT 1995 .3 4 - A magyar államtér változásának történeti és politikai... 119
-•
1...N
`CO 1
? >
i_. —0 z
J
-. .2 ,> u I
'Z' ,-•- ‚ u.,
91 ...i
t 'ő ck N , —' > ,cs ?
''' s
0
/ .7
0 ( —1,--i, (...
.t., J w
m t
os
,... ..., ii„ .., li i
.... .. '''''
(
f 1 s
.4t cy 4. ,,/ m c ..) (... f I ...Á.,..>„,,
‘ / I -f
.0 ....., C.. f \ )') ./
) (.., ,.,