Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

Tér és Társadalom 9. 1995 s 1-2: 83-103

A VÁROSPOLITIKA VÁLTOZÁSA
ÉS AZ ELŐVÁROSOK HELYZETE PÁRIZSBAN
ÉS BUDAPESTEN (1850-1949)

(Transition of the urban policy and the situation of the suburbs
in Paris and Budapest [(1850-1949])

KERESZTÉLY KRISZTINA

A mai értelemben vett külváros Európában a 19. században lezajló ipari forradalom ha-
tására született meg. Az ipari beruházások és a nagyarányú népesség-bevándorlás miatt a
város addigi területe túl sz űknek bizonyult a megnövekedett igények kielégítésére. A
városi infrastruktúra mind több eleme lépett át a városfalon (ez kezdetben a környezetet
erősen szennyező ipari létesítményeket, illetve a megnövekedett területigény ű beruházá-
sokat érintette, de napjainkban már a harmadik szektorra és a közhivatalokra is kiterjed).
A városmag fejl ődése és a beruházások kitelepülése a városi népesség egy részének ki-
vándorlását is magával vonzotta: az egyre dráguló városi élettel és lakáshiánnyal szemben
a városkörnyéki területek olcsóbb megélhetést és helybeni munkalehet őséget kínáltak.
Az elővárosok gyors növekedése a 19. század végén azonban nem járt együtt azok ter-
vezett kiépítésével. A kiköltöz ő lakosság ezért továbbra is a város infrastruktúráját, az ott
található kulturális, egészségügyi vagy gazdasági létesítményeket használta mindennapi
életében. Az el ővárosok benépesülésével tehát nem oldódott meg az eredeti probléma: a
város túlterheltsége. S őt, a városi adózástól mentesült, de a város adta el őnyöket kihasz-
náló elővárosi lakosság jelenléte egy újabb problémát szült, a város és környéke közötti
(gazdasági, kulturális és politikai) ellentéteket.
A városmag és a külterületek egymásra utaltsága fejl ődésük során mind sürgetőbbé tette
az őket szembeállító ellentétek rendezését. A város túlterheltsége mindaddig nem sz űnhe-
tett meg, amíg a környék infrastrukturális ellátottsága meg nem oldódott. Ez azonban —
úgyis, mint az előváros „szül őatyja", s úgyis mint annál jóval fejlettebb és rendezettebb
egység — a város feladatává vált. A városkörnyék rendezése ezért a várospolitika, a város-
rendezés hatáskörébe került. Az el ővárosok helyzetének alakulása tehát szorosan összefo-
nódik a várospolitika irányvonalainak változásaival, hiszen fejl ődésük nagy részben a
város által elvégzett — vagy el nem végzett — szabályozásoktól függ.
E cikk a várospolitika változásain keresztül próbálja megvizsgálni a város környékének
fejlődését, a város és el ővárosai közötti kapcsolatok alakulását. Ehhez két város, Párizs és
Budapest mintegy százéves fejl ődésének mozzanatait fogjuk végigkövetni a párizsi hauss-
mannianizmus megszületésétől (azaz az 1850-es évekt ől) 1949-ig, az államszocialista
várostervezés bevezetéséig Budapesten.
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

84 Keresztély Krisztina TÉT 1995 s 1-2

E két, Európa különböző régióiban elhelyezkedő város várospolitikája ezen időszakban
hasonló válaszokat adott az el ővárosok fejlődése során felmerül ő problémákra, kezdve a
19. századi haussmanni „monumentális", hatalmi érdekeket szolgáló, az el ővárosokat el-
hanyagoló városépítést ől a 20. század közepén megszület ő, a várost és külterületeit
egyaránt érintő általános városrendezési tervekig. A párhuzamos fejl ődés 1949-ben sza-
kadt meg: míg a párizsi agglomeráció rendezése a korábbi elveket követve haladt tovább,
addig ugyanez Budapesten más keretek közé, az els ősorban állami érdekeket szolgáló,
újjáalakított közigazgatás hatáskörébe került.
A várospolitika fejl ődése a 19. század második és a 20. sz47ad els ő felében sok európai
nagyváros történetében* többé-kevésbé hasonlóan játszódott le. Célunk azonban nem egy
általánosan érvényes séma felállítása, csupán egy „ötlet" felvetése, melyet két, Európa
különböző szegletében lezajlott városfejl ődési folyamat összehasonlításával szeretnénk
bemutatni.
A két nagyváros Párizs és Budapest egyaránt egy-egy monocentrikus ország központ-
jai. Elő városaik kialakulása hasonló ütemben, de fáziskülönbséggel zajlott. A párizsi
agglomeráció bels ő gyűrűje („petite couronne") a századfordulóra vált összefügg ő, váro-
sias beépítettségű területté. Budapesten — bár az el ővárosok fejlődése a három .korábbi
város (Pest, Buda és Óbuda) 1873-as egyesítése után szinte azonnal megindult — ekkor
még nem beszélhetünk összefügg ő külvárosi ipari övezetről. A párizsi bels ő gyűrűnek
megfelelő övezet csak a két világháború között alakult ki. Ebben az id őszakban Párizs
körül már egy második gyűrű („grand couronne") jelent meg, amit azonban nem a város
iparosodása következtében történ ő gyárkitelepítések, hanem az alsóbb társadalmi rétegek
családi házas építkezései jellemeztek. A küls ő agglomerációs gyűrű fogalma Budapesten
is megjelent az 1930-as években, de ezt a főképp mezőgazdasági jellegű területet a város-
rendezés sokáig a főváros ,védő övezetének" tekintette, s csak az 1960-as évekt ő l vált
jelentős ipari központokkal rendelkez ő övezetté. 1
E fáziskülönbség ellenére a várospolitika változásának egyes szakaszai nagyjából
egyidő ben zajlottak le a két városban. A haussmanni városrendezés id őszaka Budapesten
két évtizedes késéssel jelentkezett Párizshoz képest. Az el ővárosok rendezésének kérdése
azonban már nagyjából egyszerre, a századforduló környékén merült fel mind a francia,
mind a magyar fővárosban.
A francia fővárost körülvev ő területek beépülése már a város iparosodása el őtt, a 19.
század els ő felében megindult. A város nyugati határterületein lefektetett els ő vasútvona-
lak mentén ekkor a városi középosztály építkezései jelentek meg. Az el ővárosok — bár
még korántsem olyan s űrű és városias beépítettséggel, mint a kés őbbi évtizedekben —
tehát már ekkor is léteztek, s ezt meger ő síti, hogy Párizs és környéke már a francia forra-
dalom óta különálló közigazgatási egységet képezett. Szajna megye, melynek területe
nagyjából lefedte a kés őbb beépülő belső gyűrűt, három kerületet, Párizs városát, Saint-
Denis-t és Sceaux-t foglalta magában (1. ábra).2
Budapest környékét ugyanakkor, a három város egyesülésekor még csupán néhány ezer
vagy néhány száz fős falvak jellemezték, melyeknek el ővárossá fejlődése csak az ezt kö-
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

TÉT 1995 s 1-2 A várospolitika változása és az el ővárosok helyzete... 85

1. ÁBRA
Párizs és elővárosainak közigazgatási helyzete a francia forradalomtól 1964-ig
(The administrative situation of Paris and its suburbs from the
French Revolution to 1964)

Jelmagyarázat: 1 — Szájna megye határa; 2 — a kerületek közigazgatási határa; 3 — kerületközpont.

Forrás: Soulignac, L. (1993) La banlicuc parisienne. La Documentation Frarwaise, Paris, 9. o.
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

86 Keresztély Krisztina TÉT 1995 s 1-2

vető idő szakban, a városi iparosodással szoros összefüggésben indult meg. A gyorsan ipa-
rosodó községek (összesített népességük 1866-ban még csak 20 ezer, 1900-ban viszont
már 126 ezer) városiasodásuk ellenére továbbra is Pest megye fennhatósága alá tartoztak,
s így rendezésük kérdése mindenekel őtt közigazgatási problémaként merült fel. Az
elő városok rendezésének problémája ezért — az agglomeráció fejlettségéhez viszonyítva —
előbb jelentkezett Budapesten, mint Párizsban (1-2. táblázat).

1. TÁBLÁZAT
Szajna megye népességének növekedése 1866-1946 3
(Thegrowth f epoulation Séinecounty186-946)

Évszám Párizs Saint-Denis Sceaux
1866 1 825 247 178 359 147 283
1896 2 511 629 475 398 321 780
1921 2 906 472 886 632 618 587
1931 2 891 020 1 169 697 873 138
1946 2 725 375 1 132 548 917 788
Forrás: Soulignac, F. (1993) 28-32. o.

2. TÁBLÁZAT
A budapesti agglomeráció népességének növekedése 1869-1949 3
(ThegrowtfpulainheBdstglomrain)

Évszám Budapest A Budapesthez 1949-ben
csatolt elővárosok
1869 280 349 20 000
1900 733 359 126 000
1921 928 996 303 030
1930 1 006 000 416 507
1949 1 057 912 532 404
Forrás: Preisich, G. (1969) 7-13. o.

Fogalmak és kronológia

A várospolitika fejl ő désének szakaszait a francia város-szociológus, Alain Cottereau
által javasolt fogalmak segítségével állítottuk fe1. 4 Cottereau szerint a párizsi várospoli-
tika a századfordulón alapvet ő változáson ment keresztül. Míg a 19. században a város-
rendezés Párizsban kizárólag hatalmi igényeket szolgált, addig ezt a századfordulón a
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

TÉT 1995 s 1-2 A várospolitika változása és az elővárosok helyzete... 87

modern, közösségi érdekeket képvisel ő, „tudatos" várospolitika váltotta fel. Ennek els ő
konkrét megnyilvánulását e szerz ő a párizsi metró 1900-ban kezd ődő kiépítésében látja. 5
A várospolitika változásainak Cottereau által javasolt felosztását tovább fmomítva an-
nak három szakaszát különböztethetjük meg, melyek Haussmann kora és 1949 között a
párizsi és budapesti agglomerációk fejl ődésének történetét egyaránt meghatározták.
Az ún. „hatalmi várospolitika" („urbanisme autoritaire") a haussmanni városrendezéssel
azonosítható. Párizsban az 1850-es évekt ől a századfordulóig tartott ez a korszak, Buda-
pesten a három város egyesítését ől az első világháborúig.
Erre az időszakra a város egyeduralma jellemz ő. A várospolitika nem foglalkozott a vá-
roskörnyék rendezésének kérdésével, s ezzel összefüggésben nem számolt a városrende-
zés szociális következményeivel. E „technokrata" városvezetés ugyanakkor mégis hala-
dást képviselt az el őző korokhoz képest. A városépítés ugyanis az egységes városkép
kialakítása mellett már a város egyéb infrastrukturális elemeinek (közm űvek, közlekedési
hálózat) kezelését is figyelembe vette.
A második szakasz átmenetet jelentett a hatalmi várospolitikából a „tudatos várospoliti-
kába". A városrendezésben ekkor jelent meg el őször a szociálpolitika, illetve az agglome-
ráció rendezésének gondolata. Egyel őre azonban e tárgyban, az elképzelések körüli vitá-
kon kívül, kevés gyakorlati eredmény született, s így az el ővárosok épp ebben az id őszak-
ban élték meg legrendezetlenebb fejl ődésüket. Ez Párizsban a századfordulótól az 1930-
as évekig, míg Budapesten a második világháború végéig tartott.
A városkörnyék rendezetlen növekedése végül a törvényhozás beavatkozását követelte
meg. A „tudatos várospolitika" („urbanisme volontaire") kezdeteként az 1930-as években
mindkét országban meghozták az els ő általános, a várost és el ővárosait egyaránt érint ő
városrendezési törvényeket, majd Párizsban 1934-ben, Budapesten 1947-ben megszület-
tek az els ő általános városrendezési tervek, melyek az el ővárosokat már összefügg ő, a
várossal koherens egységet képez ő területként kezelték.

Monumentális városépítés — a haussmanni várospolitika a 19. században

A Budapesten és Párizsban az elmúlt század második felében lezajló nagy városépítke-
zések közötti párhuzam ismert jelenség. Haussmann hatása Budapestre Bécs közvetítésé-
vel érkezett. 6 A sűrű, keskeny utcákkal átszőtt középkori város egységes, modern város-
képének kialakítása Párizsban 1853 (Haussmann beiktatása) után, Budapesten pedig 20
évvel később, a főváros egyesítését követ ően indult meg.
A nagy közterek, középületek kiépítése mindkét városban a hatalmi demonstrációt
szolgálta. Budapesten a haussmanni építkezések a kett ős Monarchia másik fővárosához,
Bécshez való felzárkózást segítették.
A párizsi és a budapesti városfejlesztések közötti hasonlóságot legnyilvánvalóbban a
két városban kiépített kör- és sugárútrendszer mutatja. De ugyanúgy Haussmann hatására
utalnak Budapesten a monumentális középületek (a legismertebbek az Akadémia, az
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

88 Keresztély Krisztina TÉT 1995.1-2

Opera, az Országház, a T ő zsde, a Vigadó épülete, melyek a párizsi Operával, különböz ő
színházakkal [Théátre de Chátelet, Théátre de la Ville stb.] hozhatók párhuzamba), a
parkok (a Városliget, a Dunakorzó, melyeknek Párizs leghíresebb, Haussmann korában
létesített parkjai, a Boulogne-i erd ő, a Vincennes-i erd ő , a Montsouris-park stb. felelnek
meg) és a csatornahálózat kiépítése.? E fejlesztéseket Párizsban a Világkiállítások (1878,
1889, 1900), Budapesten pedig a Millennium lendítette el őre. 8
A monumentális építkezések mellett azonban a városrendezés sem Párizsban, sem Bu-
dapesten nem oldotta meg a népesség gyors növekedéséb ő l és az iparosodás folyamatából
eredő problémákat. Az el ő városok rendezésének kérdése ebben az id őben csak akkor
merült fel, amikor arra a város bels ő rendezése miatt feltétlenül szükség volt. Az
elő városok még nem számítottak állandóan fejl ődő, összefügg ő területnek. Ez az
„elhanyagoló", „önző " várospolitika mindkét fő városban jellemz ő volt.

Párizs közvetlen környékének 1859-es beolvasztása

A Párizs körül 1791-ben létrehozott vámhatár a f őváros környékén elhelyezked ő telepü-
léseket megfosztotta a város nyújtotta kiváltságoktól. 1841 és 1844 között egy katonai
védőrendszer épült Párizs köré, a város határán kívül. Ez a két határvonal a közéje szorult
24 település fejl ő dését mind a város, mind a távolabbi el ő városok irányában elvágta. A
községek sorsáról ekkor megkezd ődő viták húsz évig tartottak. A városvezetés fölösle-
gesnek tartotta a települések Párizshoz csatolását, mivel az túl sok áldozatot követelt
volna a város részér ől.
Az egyesítés, bár elkerülhetetlen volt, csak akkor jött létre, amikor azt a város érdekei
megkívánták. Párizs lakossága 1841 és 1861 között 640 ezer f ővel emelkedett, s az így
„megtelt" fő város további fejlesztéséhez új területekre volt szükség. Haussmann a várost
övező települések beolvasztásával több mint kétszeresére növelte a város területét.
A hozzácsatolás hatalmas anyagi áldozatok árán (a települések városi infrastruktúrájá-
nak, közigazgatási rendszerének kiépítését a városnak kellett finanszíroznia, s Haussmann
jelentő s hitelek felvételére kényszerült, ami végül politikai pályafutását is tönkretette)
megoldotta a város és az egykori külvárosok fejl ő désének problémáit. Az akkor alakuló-
ban lévő távolabbi elő városok helyzetét azonban inkább súlyosbította az egyesítés. Azok
a néprétegek (munkások, kézm ű vesek, újonnan bevándorlók), amelyek addig a volt külvá-
rosokba települtek, ett ő l kezdve nem tudták tartani a városi életszínvonalat és kénytelenek
voltak a várost körülvev ő védő falon kívüli területekre költözni. E küls ő települések egyre
gyorsabb ütemű növekedése azonban még több mint fél évszázadon át — a véd őrendszer
1920 és 1924 közötti lebontásáig — a f ő várostól teljesen elszigetelten zaj lott.9
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

TÉT 1995 s 1-2 A várospolitika változása és az el ővárosok helyzete... 89

A Fővárosi Közmunkatanács alapítása Budapesten

Az elő városok rendezése a 19. században Budapesten is csak a várost közvetlenül
érintő esetekben merült fel. Ezt mondta ki a F ővárosi Közmunkatanács megalapításáról
szóló 1870: X. törvénycikk 15. paragrafusa: „Amennyiben azon munkálatok, melyeknek
tervezése és vezetése e törvény szerint a f ővárosi közmunkák tanácsát illeti, oly terüle-
tekre is kiterjednének, amelyek Pest és Buda városok fennhatósága alatt nem állnának,
ezen területek az érintett szabályozási munkákat illet őleg a fővárosi közmunkák tanácsa
alá rendeltetnek...". Ezen el őírás tehát – mely végül soha nem valósult meg a gyakorlat-
ban – nem az elő városok rendezésére, hanem a város rendezésének esetleges „meg-
hosszabbítására" vonatkozott. 1 °

A várospolitika irányváltásának kezdete

A városrendezés valójában a 20. század elején kezdett felfigyelni az el ővárosok fejlő-
désének problémájára. Míg Párizsban a rendezetlen körülmények között kialakult, de már
teljesen városias formát öltött bels ő gyűrű közegészségügyi és szociális problémái, addig
Budapesten a várost és környékét elválasztó közigazgatási nehézségek indították el ezt a
folyamatot. Az ekkor még csak tervek szintjén megjelen ő megoldások mindkét városban
több évtizedig tartó viták kiindulópontjai lettek.

Budapest — az 1908-as Bárczy–Harrer-féle tervezet

A Budapest körül elhelyezked ő községek közigazgatási hovatartozása a századfordu-
lóra vált problematikussá. Bár ebben az id őben még nem beszélhetünk összefügg ő elővá-
rosi övezetről, néhány település (Újpest, Csepel, Budafok) ipari jellege, s ezáltal a fővá-
roshoz fűződő szoros kapcsolata nyilvánvaló volt."
A Budapest szomszédságában, de a f őváros közigazgatási rendszerét ől elszigetelten
fejlődő községek problémájának megoldására több kísérlet történt a századforduló óta.
1901-ben Pest vármegye kérelmezte kilenc település 12 Budapesthez csatolását. A kezde-
ményezést ekkor a főváros ellenállása hiúsította meg. 1907-ben viszont a f őváros tett
kísérletet az éppen rendezett tanácsú városi rangot kapott Újpest beolvasztására. Ezt
viszont ez utóbbi akadályozta meg, ragaszkodva önállóságához és olcsóbb közigazgatási
rendszeréhez.I 3
Az elszigetelt próbálkozások után Harrer Ferenc 1908-as tervezete volt az els ő, mely
az elővárosok helyzetét részletesen megvizsgálva tett javaslatot a közigazgatás megrefor-
málására. Bárczy István polgármester felkérésére Harrer harm'inc Budapest környéki
község állapotát vizsgálta meg. Els ő kritériuma a települések városiasságának foka volt,
melyet a házak állapota (azaz az emeletes házak aránya), a mez őgazdasági és a beépített
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

90 Keresztély Krisztina TÉT 1995E1-2

területek aránya, a lakosság foglalkoztatottsági összetétele, valamint az ott található gyá-
rak száma szerint határozott meg. A másik kritériumot, a községeknek a f ővároshoz fű-
ződő kapcsolatát, a tömegközlekedés és az áruforgalom alapján osztályozta. Vizsgálódása
után kilenc települést emelt ki (Újpest, Rákospalota, Rákosszentmihály, Rákosfalva, Kis-
pest, Erzsébetfalva, Albertfalva, Budafok és Kistétény), melyek fejlettsége lehet ővé tette,
hogy teljes egészében a városhoz csatlakozzanak. A maradékot – a tervek szerint – csak
törvényhatóságilag kapcsolták volna Budapesthez, vagyis bár Pest megyét ő l a fővárosi
törvényhatóság alá kerültek volna, továbbra is megtarthatták volna olcsóbb közigazgatási
rendszerüket.
A reform egyetlen ellenérve – Harrer szerint – a f ővárosra háruló hatalmas anyagi teher
lehetett. Ezt azonban ő – s ebben rejlik a tervezet reformjellege – hosszú távon megtérül ő
beruházásnak tekintette, hozzátéve, hogy a városnak a bekebelezés amúgy sem jelentene
sokkal nagyobb kiadásokat, mint amiket már addig is vállalt a községekkel való szoros
kapcsolatából kifolyólag."
A tudatos városrendezés ezen els ő megnyilvánulása azonban olyan er ős ellenállásba üt-
között a főváros részérő l, hogy a tervezetet végül soha nem tárgyalták. Hogy miért volt ez
a tervezet úttör ő jellegű , azt a vele könnyen párhuzamba állítható Haussmann-féle
egyesítéssel összevetve lehet igazán megérteni. Haussmann 1859-ben egy eleve meghatá-
rozott, fallal körülvett területet csatolt Párizshoz; az egyesítést tehát semmilyen, a telepü-
lésekre vonatkozó felmérésnek nem kellett megel őznie. A hozzácsatolással kapcsolatos
kiadásokat pedig – hogy Harrer szavaival éljünk – azonnal megtérül ő beruházásnak kell
tekinteni, hiszen a városnak mindenképpen b ő vítenie kellett a területét. Az egyesítés
azonban – éppen a „tudatosság" hiánya miatt – nem oldotta meg a távolabbi el ővárosok
helyzetét: az 1841-es véd ő fal ezután áthághatatlan határt jelentett a város és az azt
körülvevő települések között.
Harrer javaslata viszont, mely széles kör ű előzetes vizsgálaton alapult, a bekebelezésre
szánt területen kívülrekedt községeket sem hagyta volna teljesen magára: bár meghagyta
számukra az önálló fejl ődés lehető ségét, bizonyos közigazgatási szinten mégis a város
érdekkörébe kívánta vonni őket.

Párizs — az urbanizmus megszületése

A haussmanni várospolitika nemcsak a párizsi el ővárosok fejlő dését hanyagolta el, de
magában a fő városban sem foglalkozott a lakáshelyzettel. Az egyre sz űkülő lakáspiac
miatt mind szélesebb rétegek szociális helyzete vált kritikussá. Egy részük a sz űk városi
keretet elhagyó gyáripart követve az el ő városokba költözött, más részük továbbra is a
falakon belül maradt – egyre embertelenebb körülmények között. A városban eluralkodó
lakáskrízis és a külvárosok rendezetlen növekedése a századfordulón szociális mozgalmat
indított el. Egyes kutatók ezt az id ő szakot tekintik az urbanizmus, azaz a várostudomány
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

TÉT 1995 s 1-2 A várospolitika változása és az el ővárosok helyzete... 91

megszületésének, mivel ez volt az els ő alkalom, amikor a várostervezést már nemcsak az
építészet, hanem egyéb — szociális, ökonómiai — szempontok is irányították. 15
A városi nyomor hatására kialakuló új várostervezés nem egyedülállóan francia jelen-
ség. A 19. század végén Angliában merült fel el őször a gondolat, hogy a gyors iparoso-
dásból következő társadalmi krízisért, falu és város végleges kettészakadásáért egyértel-
műen a város, az urbanizáció a felel ős. A válság megoldása az új városten;ezés szerint az
„emberibb lakókörnyezet" kialakítása volt: a városi embert vissza kell helyezni a termé-
szet, a család harmóniájába; visszakell állítani város és vidéke egységét. Ezt a gondolatot
képviselte Ebenezer Howard kertváros-mozgalma, s ennek hatására merült fel Párizsban a
város falain kívüli területek rendezése. 16
Párizsban a lakáskrízis kiváltotta els ő reakciók az 1870-es kommün idejére datálódtak.
Ekkor alakultak meg a párizsi munkások els ő bérlő-szakszervezetei. E mozgalom érte el,
hogy az 1889-es világkiállításon külön pavilont szenteltek a lakáskérdésnek, s hogy a
következő években önálló szervezet alakult az olcsó lakások építésére (Société Francaise
des Habitations a bon marché), mely egy 1894-es törvény alapján állami támogatásban
részesült. Ezek a törekvések azonban távolról sem javítottak a lakáskrízisen: Párizsban
1914 előtt összesen kétezer lakás épült e rendszer alapján. 17
A századfordulón meginduló új városépít ő mozgalom tehát egyéb megoldásokat kere-
sett: a munkáslakások építését a város határain túl, megfelel ő egészségügyi és környezeti
körülmények között kívánták megvalósítani.
Georges Benoit-Lévy honosította meg Franciaországban E. Howard kertváros-mozgal-
mát, mely a két világháború között húszezer új lakást biztosított ugyan, de ezzel még
mindig nem tudták felvenni a versenyt a betelepül ők egyre növekvő számával. A főváros
és környéke elszigeteltségének enyhítését szolgálta egy másik terv: a Párizst körülfogó
erődrendszer lebontása és helyére zöldövezeti sáv telepítése, mely a f őváros „tüdejének"
szerepét kapta volna.
Az erődrendszer lebontásának és rendezésének gondolata még tovább vezetett: felme-
rült az igény egy olyan szerv létrehozására, mely Párizs körül tíz kilométeres körzetben
irányítaná a területrendezést. Bár az elképzelés el őször mind a városi elöljáróság, mind az
állam részér ől heves ellenállást váltott ki, a környék rendezésének sürget ő volta miatt
mégis megvalósult. 1910-ben Dausset, Szajna megye elöljárója megalakította Párizs kör-
nyékének városrendezési bizottságát (Commission de l'Extension de Paris), melynek célja
a párizsi külvárosok anarchikus növekedésének megfékezése volt. 18
A bizottság terve alapján a várost körülfogó katonai zónát zöldövezeti sávvá alakították
volna, s a Szajna megyében építend ő munkáslakásokat szintén zöldterületek, parkok,
sétányok és kertvárosok övezték volna. Az el ővárosi közlekedést egy kör formájú és
ahhoz kapcsolódó sugárirányú úthálózattal kívánták megreformálni. A terv megvalósítása
azonban az első világháború miatt elmaradt.
1919-ben újabb terv született, ezúttal a Szajna megyében létrehozott Párizs környéki
igazgatóság (Direction de l'Extension de Paris) irányításával. A kés őbbi városrendezési
tervek alapgondolatát el őrevetítő tervezet az el ővárosi ipari területeket zónákra osztotta,
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

92 Keresztély Krisztina TÉT 1995 s 1-2

és felvetette három új város építését. A közlekedést helyi érdek ű expresszhálózat (RER)
kialakításával oldották volna meg. Ez a terv is meghiúsult, mivel a szenátus visszautasí-
totta a szükséges hitelek folyósítását.I 9

Párizs és Budapest — „elhanyagolt" elővárosok

Az el ő városok szerepének felismerése és az erre vonatkozó tervek a 20. század elején
mind Párizsban, mind Budapesten csupán elvi jelent őségű ek maradtak: a még er ősen
konzervatív városvezetés mindkét f ő városban megakadályozta a külterületek következetes
rendezését. Az els ő világháború és az azt követ ő újabb bevándorlási hullám pedig e kez-
deti próbálkozások, tervek értelmét is megkérd őjelezte. Az el ővárosok növekedése a két
világháború között még nagyobb ütemben, még rendezetlenebbül folytatódott, s ez annál
is súlyosabb következményekkel járt, mivel ez volt az az id őszak, amikor az agglomerá-
ció növekedésében – a városok népességszámának fokozatos stagnálásával párhuzamosan
– az el ővárosok vették át a vezet ő szerepet.
Párizs lakosságszáma az 1920-as évekt ő l kezdve csökken ő tendenciát mutatott, míg a
Szajna megyéhez tartozó további két kerület (Saint-Denis és Sceaux) növekedése az ed-
digi ütemben haladt tovább (2. ábra). A párizsi agglomeráció kiterjedése ugyanakkor a
két világháború között lépte túl Szajna megye határait.
Az 1920-Sas, 1930-as években lezajlott nagyarányú növekedés az ipari fejl ődés hirtelen
megugrásának volt a következménye. Párizs és környéke az els ő világháború alatt az
ország vezet ő ipari központjává vált. Az ipartelepítés számos, addigi agrár jelleg ű terüle-
tet is érintett. 2 °
Az ipar növekedése, a fő város központi szerepének er ő södése, valamint a háború utáni
társadalmi mobilitás minden eddiginél nagyobb bevándorlási hullámot eredményezett. A
világháború után mintegy egymillió menekül ő t kellett lakáshoz juttatni Párizs környékén.
Ez fokozta az addig is súlyos lakáshiányt, melyen az 1920-as és 1930-as évek lakásépíté-
sei (a szociális lakások és a kertvárosok létesítése) nem tudtak segíteni.
E helyzet „megoldásaként" 1920 és 1939 között zajlott le a Párizs távolabbi környékén
eddig még érintetlen területek önkényes felparcellázása és olcsó családi házakkal való
beépítése: 250 ezer telek 700 ezer embernek nyújtott ily módon lakáslehet őséget. Az
újonnan felparcellázott területek a város körül már beépített kis gy ű rűn kívül, a vasútvo-
nalak mentén radiálisan helyezkedtek el. Míg a múlt században beépült kis gy űrű lakossá-
gának egy része még tehet ő sebb, polgári származású családokból állt, addig a távolabbi
el ő városok népessége szinte kizárólag alsóbb társadalmi osztályokból, külföldi bevándor-
lókból, fiatal munkáscsaládokból tev ődött össze.
A párizsi el ővárosok képét máig er ő sen meghatározó építkezések mindenféle tervezés,
összefogó rendez ő elv nélkül zajlottak le. A szabad területeket nagy ingatlanügynökségek
vásárolták fel és adták tovább a parcellázásokkal foglalkozó társaságoknak. Ez utóbbiak a
területek felosztását – a helyi viszonyokat szem el őtt tartó, racionális tervezés nélkül –
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

TÉT 1995 s 1-2 A várospolitika változása és az el ővárosok helyzete... 93

6.)

I
•
a.

o kr)
C• r‘i
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

94 Keresztély Krisztina TÉT 1995 .1-2

földmérőkkel végeztették el. Az ezután bérbe adott parcellák infrastrukturális ellátására e
társaságok már nem vállalták a felel ősséget, a beépítés a bérl ő dolga volt. A parcellákra
felhúzott nyomorúságos házakban (öt százalékuk rendelkezett négy vagy több helyiség-
gel, míg három százalékuk csupán kétszobás volt) gyakori volta víz, gáz illetve villany
hiánya. 21
Budapesten a két világháború között a f őváros fokozatosan lassuló növekedése párhu-
zamosan zajlott az el ővárosok egyre gyorsuló gyarapodásával (3. ábra). E fejlődést
inkább fellendítette, hogy a trianoni békeszerz ődés következtében a főváros központi
szerepe az eddigieknél még jobban kihangsúlyozódott. A fontosabb erdélyi és felvidéki
városok elcsatolása miatt Budapest maradt szinte az egyedüli gazdasági, kulturális és
politikai központ az országban.
A fővárosi ipar fejl ődése fellendítette az el ővárosok növekedését is. Az 1920-as évekt ő l
kezdett kialakulni a városkörnyék nehézipari jellege. A két világháború között az egész
országban csak Budapesten n őtt a munkahelyek száma, ami megmagyarázza a bevándor-
lás egyre nagyobb mértékét. E tendencia — Párizzsal ellentétben — a gazdasági válság
idején sem szakadt meg: az ipari válsággal egyid ő ben zajló agrárválság miatt ebben az
idő ben 25 százalékkal növekedett az újonnan érkezettek száma. Az 1930-as évekt ől
kezdve pedig a háború el őtti konjunktúra hatására folytatódott a növekedés. A két világ-
háború között tehát Budapest körül is kialakult egy összefügg ő ipari övezet. 22
Az ipari fejl ő dés és a lakosság beáramlása ellenére sem indult meg a Budapest környéki
települések városiasodása. Az el ővárosok közellátottságáról Szendy Károly polgármester
(1934-1944) 1942-es tanulmánya ad képet. Az általa vizsgált 24 településb ő l 23 a
második világháború elején mindössze két község, Kispest és Újpest részesült a f ővárosi
gázellátásban. A villamos áramot mindegyik városba és községbe bevezették. A
csatornahálózat viszont csupán Újpestet, Sashalmot, Kispestet, Pesterzsébetet és Budafok
egy részét érintette. A városkörnyéki házaknak 21,6 százaléka volt vízzel ellátva, míg
ugyanez az arány Budapesten 85,2 százalékot tett ki. 24

A várospolitika eredménytelensége a két világháború között

Az el ővárosok egyre gyorsuló ütem ű növekedése két dolgot tett nyilvánvalóvá a 20.
század 30-as éveire. Egyrészr ől azt, hogy — és ez els ősorban Budapest esetében volt fon-
tos, ahol a községek és a fő város között semmilyen „törvényes" kapcsolat nem volt — a
városkörnyék fejl ődése, annak megszervezése nem függetleníthet ő a várostól. Másrészr ő l
pedig, hogy az el ő városok rendezését csak átfogó, a külterületeket egységesen érint ő
intézkedéssel lehet megoldani. Ehhez a felismeréshez azonban számos sikertelen próbál-
kozáson és vitán keresztül jutott el a várostervezés mind a két országban.
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

TÉT 1995 s 1-2 A várospolitika változása és az el ővárosok helyzete... 95

3. ÁBRA
Kis-Budapest és környéke 1950 el őtt
(Smaller Budapest and its environs before 1950)

•••••••11
•1111111•111•11H
MelM111
11•1•1111111«11

Jelmagyarázat: 1— Budapest 1950 előtt; 2 — 1950-ben Budapesthez csatolt települések;
3 — Az el őbbiek mellett 1938-as és 1941-es BM. rendeletek által Budapest
környékének nyilvánított települések.
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

96 Keresztély Krisztina TÉT 1995 s 1-2

Budapest — viták az el ővárosok sorsáról

A budapesti külvárosok helyzetének kérdése – Harrer sikertelen 1908-as kísérlete után
– az első világháborút követő en egy darabig lekerült a napirendr ő l. Trianon és a Tanács-
köztársaság után a fő város elzárkózása az el ővárosoktól csak tovább er ősödött. Egyrészt,
a világháború után ,megcsonkított" országban a 900 ezer f őt számláló főváros már így is
„vízfej" volt az országban, a községek hozzácsatolása tehát nem jöhetett szóba. Másrészt
a többnyire munkáslakta el ővárosok a konzervatív vezetés ű város szemében alapvet ő
veszélyt jelentettek.
Az elő városok elhanyagolásának legfő bb oka azonban nyilvánvalóan az volt, hogy a két
világháború között még mindig a fő város városképének rendezése állt el őtérben. (Ekkor
zajlott a dunai rakpartok, a fontosabb útkeresztez ő dések – az Astoriánál, a Gellért téren,
az Andrássy út és a Kiskörút találkozásánál stb. –, a budai hegyek, valamint Lágymányos
és Erzsébetváros rendezése.) 25
A városkörnyék problémáját ismét Harrer Ferenc vetette fel. 1933-ban készült város-
fejlesztési programjának célja eredetileg egy a f őváros belső rendezésére szolgáló keret-
terv volt. Ez önmagában is egyedülállónak számított, hiszen Budapest kiépítését addig
semmilyen általános tervezet nem szabályozta. A tanulmány rendszeresen tárgyalja a
fő város egységes rendezésének különböz ő feltételeit: a közlekedés, a lakóházépítés és
vele összefüggésben a lakóövezetrendszer, a zöld területek, a középületek valamint a
különleges városépítési problémák – a Vár, a belváros rendezésének – megszervezésére
ad javaslatokat. A konkrét program kialakításának alapfeltétele azonban – írja Harrer
hogy eldöntsék, miként alakuljon a város és környéke viszonya. Tanulmánya bevezet őjé-
ben négy lehető séget ajánl ennek rendezésére:
1) A külvárosok teljes bekebelezése, amire azonban a város anyagi lehet őségei az adott
pillanatban nem adtak lehet őséget.
2) A városkörnyék és a fő város egy közigazgatási egységbe olvasztása, a községek bi-
zonyos fokú önállóságának megtartásával. A Párizs példáját követ ő megoldást „Új-Buda-
pestnek", vagy „Budapest megyének" lehetne nevezni.
3) Az el ő városok és a város egységesítése meghatározott rendezési feladatokra korlá-
tozva. Az „összeköt ő" szerepét a F ő városi Közmunkatanács látta volna el, az 1870-es
törvényben meghatározott jogai alapján.
4) A két terület együttm ű ködése meghatározott rendezési munkálatokban, közigazgatási
önállóságuk megtartása mellett.
Harrer Budapest megye létrehozását tartotta a legideálisabb megoldásnak, mivel ez biz-
tosította volna a fő város és a külvárosok közötti együttm űködést, ami a városnak sem
jelentett volna túl nagy anyagi áldozatot. 26
A tanulmány hosszú vitasorozatot indított el. A f ő város és Pest megye egyaránt ellenez-
ték az el ő városok és a város közötti szorosabb kapcsolatok kialakítását. Sipőcz Jenő
(1934-ig Budapest polgármestere) egyáltalán nem látta id őszerűnek a városkörnyéki
települések és a fő város összekapcsolását. A még csak kialakulóban lev ő városi polgári
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

TÉT 1995 s 1-2 A várospolitika változása és az elővárosok helyzete... 97

társadalomra szerinte rossz hatással lett volna a községek alacsony társadalmi színvonala.
Közigazgatási összekapcsolásukat ezért — elképzelése alapján — az akkorinál sokkal
szorosabb gazdasági és társadalmi összefonódásnak kellett volna megel őznie.27
Pest megye és a vidéki városok szintén nem támogatták Harrer javaslatát. Attól féltek,
hogy a város és az el ővárosok összekapcsolása még nagyobb fölényhez juttatná Budapes-
tet az ország többi részével szemben. A legszéls őségesebb vélemények szerint az el őváro-
sok nem is léteztek, csupán politikai fogalmak voltak, melyeket azért találtak ki, hogy egy
Bécshez vagy Párizshoz hasonlóan er ős politikai központot hozzanak létre Budapesten
is. 28
A parázs viták ellenére az el őváros-probléma megoldására még jó pár évig nem került
sor. A párizsi agglomeráció haussmanni egyesítését vagy a párizsi metró kiépítését meg-
előző vitákhoz hasonló helyzet alakult ki Budapesten az 1930-as években.

Párizs — törvények a városkörnyék önkényes felparcellázása ellen

A párizsi elővárosok rendezését, az egyre súlyosabb lakáskrízis megszüntetését a há-
ború el őtti szellemben folytatódó városépítési akciók nem tudták megoldani. Az 1920 és
1939 között létesített kertvárosok, melyek összesen 60 ezer lakáslehet őséget teremtettek,
nem tudták felvenni a versenyt a gyorsan elterjed ő, olcsó lakhelyeket biztosító parcellázá-
sokkal. Ugyanakkor éppen a párizsi agglomeráció e kaotikus növekedése ébresztette rá a
városvezetést a törvényi úton való közbelépés szükségességére, mely a kezdeti sikertelen
kísérletek után az el ővárosok általános rendezését el őíró törvényhez vezetett.
A parcellázások megfékezésére ugyan már a folyamat elején kísérletet tettek, az els ő
törvények azonban átgondolatlanok és hiányosak voltak, ezért nem hoztak semmilyen
eredményt. Az els ő városrendezési törvény 1919-ben Szajna megye összes községe és
minden ezer főnél népesebb települése számára kötelez ővé tette a városrendezési terv
elkészítését, valamint építési engedélyhez kötötte a parcellázást. Az el őírások be nem
tartása azonban semmilyen szankciót nem vont maga után, így a törvény teljesen hatásta-
lan maradt.
A második, 1924-ben hozott rendelkezés már több sikerrel járt. A parcellázás
előfeltételeként rendezési terv készítését tette kötelez ővé, s kimondta, hogy minden köz-
ség területének egynegyedét az utak és a közellátás számára kell fenntartani. Nem hatá-
rozta meg viszont, hogy mely id őszakra érvényes az el őírás: a törvényt a parcellázók
egyéni érdekeiknek megfelel ően alkalmazták az 1924 el őtt vagy az után megkezdett par-
cellázásokra. Az ellentmondást egy négy évvel kés őbb hozott törvénnyel oldották fel,
mely elrendelte az 1924 el őtt felparcellázott területek rendezését is.
Ugyancsak 1928-ban jött létre a „Párizsi Régió Rendezésének és Általános Szervezésé-
nek Legfelsőbb Bizottsága" (Comité Supérieur d'Aménagement et d'Organisation
Generale de la Région Parisienne). Ez a bizottság volt hivatva ellen őrizni a törvények
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

98 Keresztély Krisztina TÉT 1995 s 1-2

végrehajtását, s ugyancsak ez a szervezet bízott meg egy városrendez ő csoportot a régió
általános rendezési tervének kidolgozásával. 29
A század elején megindult reformfolyamat Párizsban és Budapesten egyaránt megosz-
totta a város építő inek táborát. A hivatalos városvezetés irányító elve többnyire továbbra
is az el ő városokat elszigetelt, a várostól független területként kezel ő, „hagyományos"
várospolitika maradt. A városfejlesztés új módszerei, melyek az el ővárosok szerepének
kihangsúlyozásán alapultak, még jó darabig inkább félelmet keltettek a város vezet ő iben:
félelmet az elmaradott külvárosok káros társadalmi hatásától, a fejlesztésükhöz szükséges
óriási anyagi áldozatoktól. A várospolitika fejl ődésének el őző szakaszában a külterületek
teljes figyelmen kívül hagyása okozta azok rendezetlen fejl ődését. A második, átmeneti
szakaszban viszont a kaotikus növekedés már az el ővárosok szerepér ől kialakult ellenté-
tes néző pontok miatt folytatódott. Az 1930-as évekre azonban ez a növekedés oly mérté-
kű vé vált, hogy a városvezetésnek már nemcsak az eredeti problémákkal (vagyis Párizs-
ban a lakáshiánnyal, Budapesten a várost és környékét elválasztó közigazgatási rendszer
tarth5tatlanságával) kellett szembenéznie. Ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy az el ővárosok
fejlő désé semmiképpen nem függetleníthet ő a várostól, azaz az agglomeráció csak egysé-
ges egészként kezelhet ő , s nem bontható le különálló településekre. Vagyis az el ővárosok
fejl ő dése csakis egy egységes rendezési tervvel szabályozható.

A tudatos várospolitika kezdete

Az általános törvények megszületése

Az egységes városrendezés szükségességénpk felismerése, ami egyben a tudatos város-
politika kezdetét is jelentette, mindkét városban az 1930-as években hozott általános
városrendezési törvényekkel jelentkezett.
Franciaországban az 1932-ben született törvény kétszint ű városrendezést tett kötele-
ző vé, egyrészt a községek által készített városrendezési tervek, másrészt az egész párizsi
régióra érvényes általános városrendezési terv formájában. E régió területe az el ő írás
szerint a Notre Dame-tól húzott 35 km-es sugarú körön belül, 3800 km 2-en elhelyezked ő
657 községet foglalt magába.
Magyarországon Harrer 1933-as városrendezési programjának eredményeképpen szü-
letett meg 1937-ben a „Városrendezésr ől és az építésügyr ől" szóló törvény, mely minden
magyar város számára kötelez ő vé tette az általános városrendezési terv kialakítását. A
budapesti el ő városok rendezése, az ottani építési területek meghatározása és azok
felügyelete a F ő városi Közmunkatanács hatáskörébe került." Az el ővárosokat a belügy-
miniszter 1938-as rendeletében sorolta fe1.31
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

TÉT 1995 s 1-2 A várospolitika változása és az elővárosok helyzete... 99

Az általános rendezési tervek kidolgozása

Az városrendezési törvény alapján Párizsban már 1934-ben elkészült a régió általános
rendezési terve. Budapesten ugyanez csak a második világháború után valósulhatott meg.
A Közmunkatanács ugyan 1940-ben megkezdte a környékrendezés kidolgozását, de ez a
világháború miatt nem válhatott egységes programmá. Budapest agglomerációját hét
építési övezetre osztották és megindult a környék felparcellázása. A lakáshiány enyhíté-
sére lakótelepek építését vették tervbe (Csepelen kétszáz telkes, Pesterzsébeten ezer csa-
ládi házas lakótelepet). A külvárosok és a f őváros közötti forgalmat tíz sugárút bonyolí-
totta volna le. 32
A világháború alatt azonban számos esetben ennek ellentmondó intézkedéseket kellett
hozni. Az üres telkeket a fővárosi közélelmezési problémák miatt mez őgazdasági terme-
lésre hasznosították. Az épít őanyag-hiány miatt be kellett szüntetni a régi lakóépületek
lebontását, s ez lehetetlenné tette a települések építészeti egységesítését. 33
A háború után a Közmunkatanács újabb bizottságot küldött ki, melynek feladata a vá-
rosfejlesztési program átdolgozása volt „Nagy-budapesti értelemben". A Harrer instruk-
ciói alapján elkészült program — a háború alatt született tervekkel ellentétben — a környék
rendezésén kívül az el ővárosok és a főváros közigazgatási kapcsolatát is részletesen tag-
lalta. A program hasonló módszerek alapján készült, mint a Párizsban a háború el őtt elfo-
gadott Prost-féle tervezet:
1) Az agglomeráció zónákra osztása
A fővárosi agglomeráció területét mindkét tervezet két részre osztotta: egy városi és egy
vidéki zónára. Budapesten ez egyben a városkörnyék közigazgatási helyzetének megoldá-
sát is jelentette. A fővárossal már teljesem egybeépült négy községet, Csepelt, Albertfal-
vát, Pesthidegkutat és Csillaghegyet Budapesthez csatolták volna. További 12 község
négy várost alkotva jelentette volna „Budapest-környék" területét. 34 E két egységb ől állt
össze „Nagy-Budapest", ami megfelelt a Párizs körül meghatározott „városi zónának".
Nagy-Budapest körül egy falusias jellegét megtartó véd őterület helyezkedett volna el: a
75 községből álló „Budapest-vidék" alkotta Párizshoz hasonlóan a „vidéki zónát".
2) Az el ővárosok beépítésének szabályozása
A párizsi tervben, az önkényes parcellázások megakadályozására építészeti és
területfelhasználási szabályzatot készítettek el. A városkörnyék s űrűn lakott központi
részeinek tehermentesítésére be nem építésre szánt zónákat határoltak le, melyeket sza-
bad, zöld területnek tartottak fenn. Bár a terv alapelve szerint a párizsi agglomeráció
ekkorra már elérte maximális lakosságszámát, mégis körülhatároltak kés őbbi beépítésre
alkalmas „tartalék földeket", melyeket az 1950-es, 60-as években lakótelepek építésére
használtak fel.
Budapesten az eddigi övezeti beosztás helyett a környéket rendeltetés szerint osztották
fel lakó-, ipari, zöld-, illetve különleges területekre. Itt is felmerült a központ tehermente-
sítése, ezért intenzív beépítésre alkalmas lakóközpontokat terveztek Zuglóban, Újpesten,
Kőbányán, Kispesten illetve a budai oldalon a Szabadság-hegyen és KrisZtinavárosban. A
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

100 Keresztély Krisztina TÉT 1995 s 1-2

Dunától indulva a Városliget, a régi Lóverseny tér, a Kerepesi út és a Népliget vonalán
zöldövezeti gyűrű vette volna körül a pesti oldalt.
A budapesti programnak ugyanakkor nagy el őnye volt a párizsival szemben, hogy az
elővárosokkal összhangban foglalkozott a főváros rendezésével is, míg ez a Prost-tervben
nem szerepelt. 35
A párizsi városkörnyék rendezési tervét 1939-ben iktatták törvénybe, s a külvárosok
rendezése egészen az 1960-ban elfogadott általános rendezési tervig e terv alapján történt.
Budapesten, bár a programot 1947-ben jóváhagyta a főváros, a Közmunkatanács 1948-
as megszűnése után az annak szerepét átvev ő Építéstudományi Központ elutasította. Az
államszocialista városvezetés elvetette az els ő, a városkörnyéket egységesen kezel ő terve-
zet elképzeléseit, s helyette egy főleg politikai alapokon hozott intézkédés emelkedett tör-
vényerőre. 1949-ben a főváros közvetlen környékét képez ő 18 települést közigazgatásilag
Budapesthez csatolták. A főváros területe így több, mint kétszeresére, lakossága
egymillióról 1,6 millióra növekedett (2. ábra).36
Az elővárosok beolvasztása minden el őzetes tervezés nélkül történt. Nem vette figye-
lembe a főváros érdekeit, hiszen egy olyan pillanatban csatolta hozzá a városkörnyéki te-
rületeket, amikor annak finanszírozására a háború után újjáépül ő Budapest nem volt
képes. Az egyesítés ugyanakkor nem járt együtt e települések városias fejlesztésének
megszervezésével sem (az els ő általános rendezési terv 1955-ben készült el). 37 Az elővá-
rosok rendezésének problémáját tehát ez a döntés nem oldotta meg. Politikai célját azon-
ban elérte, a túlnyomórészt munkások lakta települések beolvasztása megváltoztatta a
főváros társadalmi szerkezetét.
Az 1950-ben érvénybe lépő egyesítés a budapesti várospolitikában az 1949-t ől bekö-
vetkező törés szimbólumának is tekinthet ő . A városvezetés hagyományos szerveinek
megszüntetése és az állami szervek által irányított városvezetés bevezetése véget vetett a
várospolitika „lineáris" fejlődésének, amely Párizsban és Budapesten a 19. század végét ől
lezajlott. A városrendezés centralizált tervezése nem azonos azzal a „tudatos várospoliti-
kával", mely éppen a város irányításában részt vev ő, különböző érdekeket képvisel ő
szervek kompromisszumán alapszik. Párizs és Budapest párhuzamos fejl ődése 1949-ben
magszakadt. Az el őbbi a „tudatos várospolitika" útján haladt tovább, míg az utóbbiban a
centralizált várostervezés új keretek közé helyezte a város fejl ődését.
1949-től a várospolitika irányváltása, a „klasszikus" várostervezéssel szembenálló, új
városfejlesztési modellek kialakítása vetett véget Párizs és Budapest párhuzamos fejl ődé-
sének. Budapest és Párizs majd egy évszázadig tartó párhuzamos városfejl ődését az
alábbiakban foglalhatjuk össze:
Dátu m Az elővároso kfej lődéséne k Az elővárosokfej lődésén ek A várospolitika fej lődése A várospolitika fej lődése
sza kasza i Párizsban sza ka sza i Budapesten Párizsban Budapesten

•—.
városszép ítési törekvés.

CU
kiköltözése a Párizs Ny—DNy-i !önálló városok. Körülöttük első- rendszer felép ítése; megkez-
TÉT 1995 s 1-2

. ,

,,, e'-''
sorban szőlőterme lésselfoglal- dődnek a viták a védőfal és a vá-

......•
é....
határvidékén létes ített első va-

c,, O co '
sútvonalak mentén kiép ülő kozó falvak állnak, de nem tö l- roshatár között rekedt települé-
elővárosokba. tenek be előváros i szerepet. sek sorsáról. Néhány, egymástól
elszigetelt városszépítés i törek-
vés.
19. század Az ipari forradalom hatására A három város, bár már teljesen 1860: a védőrendszeren be lül
közepe ipari létes ítmények, s ezze l egybeépült, közigazgatás ilag rekedt településekPárizshoz
( 1850- 18 70) párhuzamosan a munkásrétegek még független egymástól. Az csatolása; a hausmanni mo-
megjelenése az elővárosokban. elővárosok még nem léteznek. numentális városépítés tovább i
népességet zár a városfalon
kívülre

•
r..,
e.,
lése folytatód ik; Ny-i, inkább aMagyarországon ekkor je lent- elhanyagoló hatalmi város- alap ítása; a haussmanni monu-
mentális várospolitika megjele-

bil 00
0, .G1,) ~
s••s
cs
politika folytatóik; szociális

.—. > ....,
rezidenc iális területekke l szem- kező ipari forradalom hatására a
ben az ipari létes ítmények főleg főváros és környéke te lepülései- „ellenmozgalmak" megindulása nése, rivalizálás Béccsel; az
Keresztély Krisztina :

a város É- i, K-i határv idékére nek iparosodása egyszerre indul a lakáskrízis, szegregáció stb. elővárosokfej lődését a városve-
te lepülnek. Az elővárosok meg ; a városkörnyék telep ülései, hatására (a munkásokbérlőszak- zetés nem veszi tekintetbe.
növekedésének üteme fokozato- néhány kivéte ltől (Kispest, szervezete i, a metróépítése
san fe lülmúlja a fővárosét. Újpest) e ltekintve még ritkán körüli vita).
lakottak, falus iasak.
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

lenése. A párizsi régió növe- növekedése továbbra is párhu- Prost-terv szellemében halad. elfogadása.
ács

_., .0 ~
• Q cr
— .0 cr,
zamosan halad. 1 948: a Közmunkatan meg-

,.......

',. -C ,...,
kedése a háború miatt ide ig-
lenesen lelassul. szüntetése, szerepét az Építéstu-
dományiKözpont veszi át; a
rendezés i terv elvetése.
1949: Af őváros közvetlen kör-
A várospolitika változása és az el ővárosok helyzete...

nyékét képező 18 település
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)

Budapesthez csatolása. A cent-
ralizált várospolitika kezdete.
101
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

102 Keresztély Krisztina TÉT 1995 s 1-2

Jegyzetek

1
Bastié, J.—Beaujeu-Garnier, J. (szerk.) (1967) Atlas de Paris et de la Région Parisienne, Paris, 139. o.
Preisich G. (szerk.) (1972) Budapest jöv ője. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 8. o.
2 Soulignac, F. (1993) La banlieue parisienne. Paris, La Documentation Francaise, 6-7. o.
3 Soulignac, F. id. m ű, 28-32. o.
Preisich G. (1969) Budapest városépítésének története III. M űszaki Könyvkiadó, Budapest, 7-13. o.
4
Cottereau, A. (1969) Eapparition de furbanisme comme action collective: fagglomération parisienne au
début du si őcle. Sociologie du travail, n° 4.342— 365. o.
Cottereau, A. (1970) Les débuts de la plannifcation urbaine dans fagglomération parisienne Sociologie du
travail, n° 4.362-392. p.
5
A párizsi metró kiépítésének gondolata már a londoni földalatti épülésével egyid őben megszületett. Az ezt
követő , több évtizedig tartó vita két érdekcsoportot állított szembe egymással. Az országos vasútvonalakat
irányító monopóliumok az állam támogatásával a metrót a vasúthálózatok összekapcsolására szerették
volna felhasználni. Terveik szerint a földalatti vonalainak Párizs f őbb pályaudvarait kellett volna össze-
kötniük. A városi elöljárók viszont a fő város polgárainak mindennapi közlekedését kívánták megkönnyí-
teni a metróval; a vonalaknak ez alapján az egész várost be kellett volna hálózniuk. A városi közlekedés
megoldatlansága az 1889-es világkiállításon már súlyos gondokat okozott, így az 1900-as kiállításra min-
denképpen valamilyen megoldást kellett találni. Ez a sürget ő helyzet a város vezet őinek, s ezáltal egy libe-
rálisabb várospolitikának a gy őzelméhez vezetett: 1900-ban megindul az els ő, a várost K—Ny irányban át-
szel ő metróvonal kiépítése.
6 Georges-Eug ő ne Haussmann bárót 1853-ban nevezte ki III. Napóleon Szajna megye elöljárójává. M űve
azóta is állandó vitaforrásul szolgál a várostörténészek számára. Bár e cikkben a „hatalmi" várospolitika
legfontosabb egyéniségeként beszélünk róla, szerepe korántsem volt egyértelm űen negatív. Az ő nevéhez
fűző dik Párizs modern városképének kialakítása, s ugyancsak ő volt az els ő, aki számára a városépítés fo-
galma már nemcsak a szigorúan vett építészetet, hanem a város egyéb infrastrukturális ellátását (pl. a csa-
tornahálózat) is jelentette. Egyes szerz ők szerint (Carmona, M. [1979] Le Grand-Paris) éppen az ő nevéhez
fűző dik a modern, tudatos várospolitika megteremtése, ő határozta meg Párizs jöv őbeli — máig is tartó —
fejlődésének főbb irányait, s e növekedést ő maga tette lehet ővé azzal, hogy 1859-ben új területeket bocsá-
tott a város rendelkezésére.
7
Haussmann a 600 km hosszú csatornahálózattal Párizs utcarendszerének tükörképét építette meg a föld
alatt. Budapesten 1889 és 1906 között épült ki a városi csatornahálózat.
8
Párizs városépítésével kapcsolatban: Marchand, B: (1993) Histoire d'une ville. Seuil, Paris.
Bastié, J. (szerk.) (1964) La Région Parisienne, croissance et urbanisation. In: Eurbanisation Francaise.
Presses Universitaires de France, Paris.
Budapestrő l: Siklóssy L. (1931) Hogyan épült Budapest? A F ővárosi Közmunkák Tanácsa Története
1870-1930. Fővárosi Közmunkák Tanácsa, Budapest.
9
Eextension des limites de Paris, (1913)1n: Commission de l'Extension de Paris, Paris, 200-219. o.
10 Az 1870: X. törvény szövege.
11
Berend T. I.—Ránky Gy. (1961) A Budapest környéki ipari övezet kialakulásának és fejl ődésének kérdésé-
hez. In: Tanulmányok Budapest múltjából XIV. Akadémiai Kiadó, 353-575. o.
12 Újpest, Rákospalota, Mátyásföld, Almásssy-telep, József f ő herceg-telep, Pusztaszentmihály, Kispest,
Erzsébetfalva és Kossuthfalva.
13
Pirovits A. (1941) Nagy-Budapest problémája. Közigazgatási Szemle, 84.355-361. o.
Szendy K. (1942) Tanulmány Nagy-Budapestrő l. Székesfővárosi házinyomda, Budapest, 23. o.
14
Harrer F. (1908) Nagy-Budapest, Városi Szemle, Budapest 1 évf. Különnyomat, 1-200. o.
15
Bastié, J. (1964) La croissance de la banlieue parisienne. Presses Universitaires de France, Paris, 7-193. o.
16 Szirmai V. (1988) Csinált városok. Magvet ő, Budapest, 20-25. o.
17 Soulignac, F. id. m ű, 58-62. o.
18 Marchand, B. id. mű, 229-234. o.
19 Marchand, B. id. mű, 281. o.
20 Soulignac, F. id. m ű, 84-85. o.
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

TÉT 1995 s 1-2 A várospolitika változása és az el ővárosok helyzete... 103

21 Soulignac, F. id. m ű, 63-65. o.
22 Berend T.—Ránky, Gy. id. mű, 561-570. o.
23 Újpest, Rákospalota, Kispest, Pestszentl őrinc, Pestszenterzsébet és Budafok megyei városok, Mátyásföld,
Cinkota, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákoshegy, Rákoscsaba, Vecsés, Pestszentimre, Soroksár, Csepel,
Albertfalva, Budatétény, Pesthidegkút és Békásmegyer községek.
24 Szendy K. Tanulmány.... 117. o., 160-162. o.
25 Preisich G. (1969) Budapest városépítésének története 111. M űszaki, Budapest, 26-35. o.
26 Harrer F. (1933) Budapest városépítési programja. Városi Szemle.
27 Sipőcz J. (1930) Nagy-Budapest. Pesti Hírlap, febr. 20.
28 Nincs szükség Nagy-Budapestre! Utazás Nagy-Budapest körül. Magyar Törvényhozók lapja, 1942. 113-
115., 129. o.
Pirovits A. (1930) Pestkörnyék rendezése és Nagy-Budapest. Városok Lapja, 25. évf. 289-291. o.
29 Bastié, C. 279-284. o.
30 Az 1937: VI. törvény szövege.
31 A települések felsorolását 1. 23 . jegyzetpont.
32 A Váci, a Kerepesi, a Ceglédi, a Bécsi, a Soroksári, a Szentendrei, az Andrássy, az Üllöi, a Nagyk őrösi és a
Dunaparti út.
33 Bessenyei Z. (1940) A F ővárosi Közmunkatanács m űködése 1936-40, Székesfővárosi Házinyomda,
Budapest.
34 1.: Újpest, Rákospalota és Pestújhely; 2.: Rákosszentmihály, Sashalom és Mátyásföld; 3.: Pestszentl őrinc,
Kispest és PesterzSébet; 4.: Budafok, Budatétény és Nagytétény.
35 Preisich G. (1969) 40-46. o.
Soulignac, F. id. mű, 161.o.
Marchand, id. mű, 259. o.
36 A Budapesthez kapcsolt települések: Budafok, Csepel, Kispest, Pesterzsébet, Pestszentl őrinc, Rákospalota
és Újpest megyei városok, Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Rákoshegy, Rá-
koskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár községek.
37 Az egykori el ővárosok városiasodásának hiányát jól mutatja egy 1970-es adat. Ekkor Budapesten a csator-
názott lakások aránya átlagosan 76 százalék volt, miközben néhány peremkerületben ez az arány a 25 szá-
zalékot sem érte el.

TRANSITION OF THE URBAN POLICY AND THE SITUATION
OF THE SUBURBS IN PARIS AND BUDAPEST (1850-1949)

KRISZTINA KERESZTÉLY

The formation of the suburbs in the 19th century gradually transformed the structure of
the towns. The outskirts, developing at an accelerating pace compared to the towns, had a
bigger and bigger share in the provision of urban functions (the moving out of the
industry, establishment of residences etc.). The mutual dependence of the town and its
environs on each other, at the same time, did not go together with the uniform
development of the two areas at that time: The suburbs grew in an isolated, disordered
way. The only way to eliminate the contradiction was that the town itself should be
responsible for the management of the development and the provision of infrastructure in
Keresztély Krisztina :
A várospolitika változása és az elővárosok helyzete Párizsban és Budapesten (1850-1949)
Tér és Társadalom 9. évf. 1995/1-2. 83-104. p.

104 Keresztély Krisztina TÉT 1995 s 1-2

the outskirts. The arrangement of the environs of the town was thus gradually the
competence of urban policy, urban planning. This process that lasted for about a century
took place parallel in Paris and Budapest, despite the fact that the development of
Budapest — for geographical and historical reasons — was belated compared to Paris.
In these two cities the transition of the urban policy and simultaneously the change in
the situation of the suburbs can be divided into three periods:
The period of the urban policy of power lasted in Paris from the 1850s to the turn of
the century, in Budapest from the 1873 unification of the city to World War I. The
formation of the suburbs took place in this period in both cities. The city leadership only
considered the outskirts as „unloading places" at that time and it only relied on them if it
was directly necessary for the development of the city. The urban policy supporting the
exclusive power of the city can be identified with the name of Haussmann in both cities:
The formation of the uniform city image, with giant squares and public buildings started
in Budapest, after Paris, due to the effect of Haussmann.
The second phase that lasted from the turn of the century to the 1930s in Paris, and to
the end of World War II in Budapest, was a transition from the urban policy of power to
the conscious urban policy. Urban policy now realised the significance of the suburbs, the
first plans, ideas to arrange the development of the outskirts were made now. There were
different reasons for the changes in the two cities: The issue of the arrangement of the
suburbs emerged in Paris because of the social problems (especially the housing crisis)
reinforced as a consequence of the Haussmann type urban policy, while in Budapest
because of the administrative difficulties separating the suburbs from the city.
Nevertheless, apart from the debates about the notions, no comprehensive practical results
were achieved at that time, thus it was just this time when the suburbs had their most
disordered development.
The creation Of the first general town arrangement acts (in 1932 in Paris and in 1937 in
Budapest) can be considered as the start of the conscious urban policy in both cities. In
Paris as soon as in 1934, in Budapest only in 1947 were the first general arrangement
plans finalised. These handled the suburbs as uniform areas, divided into zones.
With the formation of the conscious urban policy the problem of the uniform
arrangement of the suburbs was solved. Still, the first general arrangement plan was not
implemented in Budapest: In 1949 the socialist leadership of the city abandoned the
programme. Instead, they annexed the inner suburban ring of Budapest to the city,
without an arrangement plan. The chaiige in the direction of the Hungarian urban policy,
the formation of new urban development models opposing the „classical" urban planning
called a halt to the century-long parallel development of Paris and Budapest in 1949.

Translated by Zoltán Raffay