Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 67-76. p.
NÁDAS) ÉVA:
FALU ÉS KÖZÖSSÉG
(Kutatási hipotézis)
probléma vázolása
Egy nagyobb lélegzet ű etnoszociológiai kutatás tapasztalatai nyomán arra az eredményre
utottunk, hogy a falvak csoportosításához, illetve csoportosulásuk megállapításához nem elegen-
ő a szokásos külső dleges tényezólc feltárása, mint p1. a mez őgazdaság, az ipar, az infrastruktúra,
migráció, az igazgatás s megannyi más faktor szerkezetének, változásának elemzése. Ezek ugyan
ind településformáló tényez ők, és mind Fiának a közösség struktúrájára, azzal kölcsönhatásba
pnek, de végül is azon kívüli, exogén faktoroknak tekinthet ők. Ha csupán e tényez őket vizsgál-
uk, az a furcsa helyzet áll elő , hogy a társadalomtudományok „differencia specifica".ját, az em-
ert, az emberi közösséget tévesztjük szem el ől.
Mindezt azokkal a kutatási tapasztalatokkal tudnánk alátámasztani, melyeket a vizsgá-
t során szereztünk. E tapasztalatok egyike az, hogy ugyan annyiféle csoportosítás, illetve cso-
ortosítási lehet ő ség létezik, ahányféle kutatási cél és vizsgálati terület, e „mesterséges" csopor-
osítások azonban nem mindig esnek egybe a falusi közösségek tényleges csoportosulásaival. Ugyan-
kor a sokféle csoportosítási lehet ő ség ellenére a falvak általunk alapstruktúrának nevezett szfé-
'a — a gazdálkodás mikéntje (mű velési módok, technikai színvonal) és a populáció demográfiai
agatartása — a vizsgált területen és id őszakban feszesebb, kevésbé specifikus struktúrának, azaz
latíve egységesebbnek mutatkozott, mint az egyéb területek.'
Az elmondottakból három dolog következik: a) a különféle egységek alapstruktúrája,
letve a jelenségek szintjén mutatkozó szerkezete két elkülönülő szféra, melyeket nem szabad
sszetéveszteni és azonosítani; b) alátámasztja ezt, hogy a néprajztudomány eddigi, f őleg kulturá-
s szempontok, azaz többnyire a jelenségszint alapján végzett csoportosításai — kevés kivétellel —
em tudták bizonyítani a definiált egységek közötti alapvet ő különbségek létezését; c) mivel
onban tapasztalataink szerint léteznek csoportok, így er ősen feltételezhet ő, hogy ezek a tény-
1 ges — tehát nem a tudomány által lokalizált — csoportosulások főként tudati tényezők, illetve
izonyos mértékig a kulturális alrendszer differenciált szerkezete alapján tárhatók fel.
Vagyis visszajutottunk kezdeti problémánkhoz: a társadalomtudományi kutatások és a kö-
sségek belső mű ködésének viszonyához. Látható, hogy a „szociális tevékenység" motivációi-
ak, tudati vetületének vizsgálata nemcsak hogy fontos, hanem feltétlenül szükséges is lenne.
Az ilyen típusú kutatások hiánya két f ő tényezőre vezethet ő vissza. Elsősorban arra,
ogy e munkák más tudományágak terrénumaként — pl. szociológia, szociálpszichológia — van-
ak nyilvántartva. Ebb ől következ ő en olyan kutatói magatartást kívánnak meg, amely két, eset-
1 g több diszciplina iránt is affinitást mutat. Másodsorban fontos ok az, hogy a vázolt probléma
em könnyen feltárható terület, amit még nehezít, hogy nálunk el őzmények, követhető nyomok
migen vannak. Nem állítjuk azonban, hogy a közösségre vonatkozó vizsgálatok teljesen hiányoz-
. Az ezzel kapcsolatos kutatások a magunk szempontjai szerint három f ő csoportra oszthatók:
egyik a gazdaságtörténeti tanulmányok sorozata, 2 melyek a közösségek m űködésének gazda-
s gi oldalát elemzik, a másik a jogtörténeti-néprajzi munkák közé tartozó elemzések, melyek a
oportok jogi, szokásjogi vonatkozásait vizsgálják, 3 a harmadik pedig a szociálpszichológia olda-
ól közelítő csoportkutatások sora, 4 melyek a közösségek pszichés m űködését próbálják feltárni.
Nádasi Éva: Falu és közösség: Kutatási hipotézis.
Tér és Társadalom, 1. 1987. 3. 67–76. p.
68
Az első két terület fő leg történeti studium, az utolsó viszont empirikus, s őt experimentális disz-
ciplina, amely nem csak a konkrétan létez ő csoportok folyamatait, hanem a kísérleti körülmé-
nyek között mesterségesen létrehozott csoportok „steril", azaz a társadalmi eseményekt ől füg-
getlen viszonyait is vizsgálja?
Láthattuk azonban, hogy els ősorban a történetileg létező közösségek bels ő m űködésé-
nek, pszichés folyamatainak feltárására lenne szükség, többek között például a tényleges csopor-
tok lehatárolásához. Az ilyen jellegű kutatások más okból is hasznosak lehetnének. Eredményeik
révén kiderülhetne, hogy szociális szempontból mely közösségi formák a leghatékonyabbak, il-
letve, hogyan kell megszervez ődnie egy adott települési egységnek ahhoz, hogy társadalmilag op-
timálisan mű ködjön. Választ adhatnának arra, hogy egy adott emberi — települési együttes tény-
leges térszervez ő ereje — kisugárzása — meddig, mire terjed(het) ki. Mindennek gyakorlati hasz-
na — pl. a területi tervezés, a településhálózat-fejlesztés számára — könnyen belátható. Azonban
a szembetűnő lehetőségen — a társadalom hatékony vagy hatékonyabb m űködésén, illetve ilyen
irányú befolyásolásán — túl általában az emberi közösségek bels ő mechanizmusairól, folyama-
tairól konkrét egységek vizsgálata révén nyernénk ismereteket, ami az ember önismeretéhez, tár-
sas lény mivolta következtében szorosan hozzátartozik.
Végül a kutatási eredményeknek van egy másik, az eddig említettekt ől eltérő alterna-
tívája is. Kiderülhetne például az is, hogy a „klasszikus" közösségeszményekkel le kell számol-
nunk, mivel az individuumnak, az önérvényesítésnek egyre nagyobb teret enged ő világunkban a
közösségre az eddigiektől eltérő funkciók ellátása hárul.
I. Fogalomdefiníciók
Legelőször a címben is el őforduló két fogalmat kell tisztáznunk, mivel ezek jelentik e
munka alappilléreit. A sokféle lehetséges definíció közül a teljesség igénye nélkül, itt csak a magunk
számára hasznosíthatókra térhetünk ki.
1.1. A közösség fogalma és alapvet ő jellemz ői
A közösség fogalmát minden tudományág a maga szempontjai szerint értelmezi. A gaz-
daságtörténész azt az embercsoportot nevezi közösségnek, amely gazdasági ügyeit közösen intézi,
vagyis közösen gazdálkodik. A néprajzos, a szociológus a közös hagyományokkal, közös norma-
és értékrendszerrel rendelkez őket tekinti annak. A jogtörténész azokat, akiknél a közösség és a
közösségirányítás még nem vált el egymástól, illetve autonóm módon, szokásjog alapján történik,
a szociálpszichológus pedig az egyének közötti gyakori interakciókra és az érzelmileg is megélt
(affektív) összetartozástudatra helyezi a hangsúlyt. 6 Tehát minden diszciplina az általa fontosnak
tartott oldalt hangsúlyozza, észrevehet ő azonban, hogy e fogalomértelmezések mindegyikének
van egy közös feltétele: a közös terület és lakóhely birtoklása, mely nélkül tényleges közösség ki
sem alakulhat. A különféle aspektusok együtteséb ől összeáll a sokarcú valóság, illetve a fogalom
maga. Ezek szerint, közösségnek tekinthet ők azok az embercsoportok, amelyek területileg egy
helyen élnek, s tagjai részben vérségi, részben hagyományok által szabályozott szoros és kölcsö-
nös kapcsolatban állnak egymással. Együttesük szükségképpen strukturált, kapcsolataik együtt-
működ ő jellegűek, melyeket a közös norma- és értékrendszer mellett, célracionális okok, valamint
affektív összetartozástudat is motivál.7 Röviden úgy is mondhatnánk, hogy közösség az egyének
szűkebb, strukturált köre. Ez a tág terjedelm ű megfogalmazás azonban eltérítene tulajdonképpeni
témánktól, a tradicionális közösségek vizsgálatától, mivel ebbe a meghatározásba másfajta közös-
ségek — pl. család, rokonság — is beletartoznak.
A közösség fogalmát céljainknak megfelel ően, elsősorban szociológiai, illetve szociál-
pszichológiai szempontból vizsgáltuk meg. Az első definícióban mindkét aspektus megtalálható,
így az elkülönítés pusztán azt jelenti, hogy a fogalomnak más-más dimenzióját hangsúlyozzuk.
Nádasi Éva: Falu és közösség: Kutatási hipotézis.
Tér és Társadalom, 1. 1987. 3. 67–76. p.
69
evezetesen a szociológiai vizsgálatok számára a célracionális okok által létrehozott együttm ű-
ödés ténye, körülményei, eredményei fontosak, a társadalomlélektan oldaláról pedig az együtt-
é űködés kiváltotta közösségi pszichikus reakciók (pl. az összetartozástudat vagy az interperszo-
lis viszonyok) jelentik a vizsgálandó problémát. összefügg ő, nehezen szétválasztható dolgokról
Van ítt szó, érintkez ő tudományterületekr ől, ami azt jelenti, hogy a gyakorlatban hiába koncent-
álunk az egyik területre, óhatatlanul a másik kérdéseibe is beleütközünk. Ahogy HUNYADI
yörgy fogalmazza: „A szociálpszichológia tudományterületének közepén húzódik egy határvo-
al: az egyénre vonatkozó és az emberek sz űkebb-tágabb körére vonatkozó kutatások határvonala.
pszichológiai és szociológiai gondolatsorok mégsem torpannak meg ennél a logikai választóvo-
alnál." 8
Ez a megállapítás vonatkozik a szociológia és a szociálpszichológia kapcsolatára is. El-
ülönítésüknek elsősorban teoretikus jelent ősége van, számunkra pedig segítséget nyújt a közös-
'g és a csoport fogalma közötti különbségek tisztázásához. E fogalmakat ugyanis igen gyakran
asonlóan definiálják, s az azonos vagy hasonló kritériumok következtében egymás szinonimája-
ént is használják. Véleményünk szerint azonban a két fogalom között a vizsgált objektumhoz
aló viszonyban kifejez ődő, alapvető különbség van. Csoportnak tartjuk ugyanis azt a populá-
iót, amelyet a kutatók tudományos szempontok alapján, mintegy „kívülr ől", egységként ható-
znak meg, közösségnek pedig azt az embercsoportot, amely önmagát „belülr ől" is egységnek
íekinti.
Ennek a megközelítésnek a néprajzi szakirodalomban vannak hagyományai, hiszen
IIARTH, F. etnikai csoportdefiníciójában az önidentifikálás, azaz a tudatos elkülönülés fontos
Ieltéte1. 9 FILEP Antal és KÓSA László is hasonlóan fogalmaz, mikor az e kritériumnak eleget
evő csoportot valós néprajzi csoportnak, viszont a „csak" néprajzi vizsgálat nyomán kirajzoló-
ó egységeket etnokulturális csoportnak tekinti. 10 Látható, hogy a szinte azonosan definiált
galmak más-más elnevezések alá sorolódtak be. Ez azt bizonyítja, hogy a szoros interakciók,
letve az egyéni azonosulás következtében létrejöv ő belső egység fontosságát az egyéb tudomány-
gak képviselői is felismerték, s szükségességét ki is mondják. Mivel azonban a csoporttal való
zonosulás a nyílt vagy burkolt közös törekvések kisebb-nagyobb mérték ű egyéni interiorizálását
elsővé tételét) jelenti, tehát lényege szerint szociálpszichológiai folyamat, mondhatjuk azt is,
ogy a csoport szociológiai, a közösség pedig szociálpszichológiai fogalom. A csoport lazább
lakzat — hiszen „ad hoc" jellegű is lehet —, mérete, jellege ennek megfelel ően igen változatos, 11
ő szorosabb egység, azaz az emberi kapcsolat- 'gaközsétrneifolymakbétrjöv
ndszerre vonatkozó sz űkebb értelmű fogalom. Az együttes tevékenység, a szoros kapcsolat nyo-
án szükségképpen létrejönnek az interakciók, a közösségi pszichikus reakciók, melyek aztán
rukturálják az emberi együttest, vagyis kialakítják a csoporthierarchiát, a norma- és értékrend-
zert, valamint a hagyomány világát. Az utóbbi kialakulása meger ősíti a csoport és a közösség
ülönbségeiről mondottakat, hiszen hagyományok létrejötte csak egymással szoros és tartós kap-
csolatban lév ő egységekben képzelhet ő el. Közösséget tehát csak olyan kisebb emberi együttesek
alkothatnak, akiknek tagjai ismerik egymást és tartós személyes kapcsolatban állnak egymással.
Ebben az értelemben nem lehet közösség a jászok, a kunok, a székelyek csoportja, de közösséget
alkothatnak egy-egy falu lakói, esetleg három-négy szomszédos település lakosai. Természetesen
közösségi lét — mindazt értve rajta, amit a fentiekben leírtunk —, nem törvényszer ű még egy
alu esetében sem, napjaink individuális világában különösen nem az, de a történelmi tapasztala-
ok azt bizonyítják, hogy a megel őző korszakokban a fennmaradás kényszere általában önszabá-
ozó, organikus közösségekké kovácsolta a heterogén embercsoportokat. Err ől azonban a falu
ogalmának kifejtésekor fogunk b ővebben szólni.
Nem beszéltünk még a közösség és az egyén viszonyáról — amely pedig fontos alapvi-
zonya a közösségi kapcsolatrendszernek —, bár az egyéni azonosulás fontosságának hangsúlyozá-
kor közvetve érintettük már a problémát. Természetesnek találjuk, hogy a tradicionális közös-
'gekben, illetve általában a közösségekben az egyéni szándékok többé-kevésbé alárendel ődnek a
öbbségi akaratnak. Ez nem is igen történhet másképp, hiszen az egyéni törekvések korlátlan tér-
yerésekor a közösség elveszti önszabályozó mivoltát, képtelen ellátni funkcióit és így el őbb-
tóbb szétesik. Hatékony közösségnek tehát érdeke az egyéni szándékok sz űk mederben tartása,
még inkább érdeke az egyéni interiorizáció kiváltása, azaz az egyén és a közösség egybevágó ér-
Nádasi Éva: Falu és közösség: Kutatási hipotézis.
Tér és Társadalom, 1. 1987. 3. 67–76. p.
70
tékrendszerének kialakítása. Tradicionális közösségekben ez természetesen nem képzelhet ő el
tudatos és szándékos törekvésként, sokkal inkább különféle kényszerek, illetve az interakciók
kiváltotta szociálpszichológiai mechanizmusként. HUNYADY György err ől azt írja, hogy „a sze-
mélyek közötti kölcsönhatások egyik pszichológiai következménye az egyéni különbségek elhal-
ványulása, a csoport homogenizálódása különböz ő szempontokból. Ennek tipikus esete az úgy-
nevezett konformizmus, az egyéni vélekedés feladása, a csoporttársak kifejezett álláspontjához
való igazodás." 12
Az egyén és a közösség viszonya ugyanakkor kétoldalú (bipoláris) kapcsolat, amib ől
az következik, hogy még a tradicionális közösségnek sem lehet érdeke az egyéni törekvések, véle-
mények teljes elfojtása. TÁRKÁNY-SZ ŰCS Ern ő kutatásai is ezt bizonyítják. A népi jogszokások
vizsgálatakor kiderült, hogy tradicionális közösségeink valóban nem ismerték a személyiség fogal-
mát, latensen mégis olyan igények, cselekvési sémák húzódtak meg a normák mögött, amelyek a
személyiség-érvényesítés kifejez ődéseinek tekinthet ők. 13 A szétesés és az anarchia veszélye miatt
a szervezettség tehát nagyon fontos tényez ő, de a közösségnek az egyedek különböz őségéb ől
fakadó eltérések korlátozott kiélését, s őt, bizonyos mértékig a választást is lehet ővé kell tennie.
Hogy a közösségben nem lehet cél a teljes egyéniségvesztés, illetve, hogy a két ellentétesen ható
erő nek egy kényes egyensúlyi helyzetet kell létrehoznia, azt a szociálpszichológiai csoportkuta-
tások is bizonyítják. Ezzel kapcsolatos vizsgálatokat többek között FESTINGER, L., PEPITONE,
A. és NEWCOMB, T. M. végzett. Megállapításaik szerint a csoportoknak két, mer őben ellentétes
kielégülési formát, az individualizációt és az egyéniség elvesztését kell megvalósítania. „Az olyan
csoportok, amelyek csupán deindividualizációs helyzeteket képesek nyújtani, valószín űleg nem
nagyon stabilak. Jó példa az ilyen típusú csoportra a nagy tömeg. A tömeg pillanatnyi és t űnékeny
léte valószín ű leg annak a következménye, hogy ez a csoporttípus nem képes kielégíteni az indi-
vidualizáció iránti szükségletet. Viszont az olyan csoportok, amelyek csupán individualizációs
lehető ségeket nyújtanak tagjaiknak, alighanem nem nagyon vonzóak a tagok számára." 14 A csak
egyéniségvesztést nyújtó együttesek ugyanis a bels ő gátlások erős lecsökkenését, ezzel az anarchia
veszélyét idézik fel, a csak individualizációt biztosító csoportok pedig gátolják az együttm űkö-
dést, a csak közösen elérhet ő célok megvalósítását. A szokások, tradíciók kimunkálása épp e tö-
rékeny egyensúly fenntartását szolgálja. Ezek közösségi (össztársadalmi) méret ű dinamikus szte-
reotípia-rendszernek is tekinthet ő k, melyek e funkciójuk szerint egy csomó tevékenységet ruti-
nossá, automatikussá téve feszültséget hárítanak el, illetve emberi energiát szabadítanak fel. Egy
bizonyos határig mankót, segítséget nyújtanak az élet, a személyközi kapcsolatok szervezésében,
vezetésében; könnyebbé, ritmikusabbá teszik azt, s ezáltal biztonságot is nyújtanak. Természete-
sen elő fordulhat az is, hogy e sémák megmerevednek, a változás gátjaivá válnak, s a közösséget
alkotók nyomasztó tehernek érzik ő ket. Mindez azonban nem cáfolja meg a fentiekben mondot-
takat, mivel ilyenkor a változás új sémák, normák, tradíciók kialakulásához vezet.
II. A falu fogalma és alapvet ő jellemzői
Eddig a konkrét társadalmi viszonyoktól függetlenül, némileg általánosan elemeztük
a közösség fogalmát. Nézzük meg most vázlatosan azt, milyen tényleges társadalmi alakzatok for-
májában jelentkezik.
A különféle társadalmi közösségek közül a család alapegységnek tekinthet ő. Ez nap-
jainkban is így van, de még nyilvánvalóbb volt ez a korábbi évszázadokban. A gazdálkodás mi-
kéntjével, a társadalom szerkezetével, m űködésével foglalkozó gazdaságtörténeti, történeti, nép-
rajzi munkák tömege is ezt bizonyítja, de megnyilvánult ez pl. abban is, hogy a lakosságot nem
egyedenként, hanem családonként, illetve háztartásonként vették számba. Magyarázhatja ezt a
korabeli népszámlálások hiányossága, illetve a nyilvántartási nehézségek létezése, amelyek mind
akadályozták a gyorsan változó népesség pontos regisztrálását; a tényleges ok azonban mégis csak
az, hogy a tradicionális társadalom funkcionális alapegysége, bizonyos technikai-technológiai
kényszerek következtében, nem az egyed, hanem a család, illetve a családot ellátó háztartás volt.
A családi háztartás volt az az els ődleges termel ő és fogyasztó egység, amely aztán a maga bonyolult
Nádasi Éva: Falu és közösség: Kutatási hipotézis.
Tér és Társadalom, 1. 1987. 3. 67–76. p.
71
kapcsolatrendszerébel különböz ő szinteken, több közbees ő közösségen keresztül — pl. rokonság,
barátság, szomszédság stb. — létrehozta a nagyobb hierarchikus közösséget, a falut, azt a társadal-
mi objektumot, ami a tárgyalt fogalompár másik elemét képezi.
A falut, ha lehet, még több tudományág vizsgálja, s ha lehet, még több oldalról közelíti
meg, mint a csoportot és a közösséget. Értelmezése, meghatározása is annyiféle, hogy azokat e
tanulmány keretein belül számba venni nem is lehet. Igy csak néhány tipikus szemlélet és felfogás
jelzésszerű bemutatása áll módunkban.
A földrajztudomány a falu küls ő keretével, a településformával foglalkozik. Számára a
falu egy speciális funkciókat ellátó településmorfológiai egység. Többnyire ilyen szempontok sze-
rint határozza meg, s ezek alapján osztályozza. 15
A történettudomány a feudális földtulajdonjog és birtoklási mód fel ől közelítve vizs-
gálja a falu problémáját. Ennek megfelel ően a falut egy történeti viszonyrendszer egyik elemének,
illetve alakzatának tekinti, s els ősorban kialakulását, létrejöttének körülményeit, feltételeit vizs-
gálja. 16
A gazdaságtörténet ugyanezen aspektusból gazdasági szervezetnek, termel ő és fogyasztó
egységnek tartja a falut, s a közös gazdálkodás különféle változatait, szintjeit elemzi. A közös szem-
léleti alap következtében e két utóbbi tudományág vizsgálati területe némileg összemosódik. 17
A néprajz és a szociológia szemszögéb ől nézve a falu a társadalmi munkamegosztás-
ban sajátos feladatokat ellátó, sokrét ű , bonyolult struktúrájú, hierarchikus társadalomszerveteti
egység, s főként ennek ösöszetett szerkezete, változása iránt érdekl ődik. 18
A jogtörténet ehhez hasonló aspektusból az adott helyen él ő emberi együttesek önigaz-
gatási, szokásjogi kapcsolatrendszerét elemzi, s a falut egy viszonylag autonóm önszabályozó
egységnek tekinti. 19
Látható, hogy ki formailag, ki funkcionálisan, illetve történetiségében vagy jelen álla-
potában vizsgálva közelíti meg a falu problematikáját. E szemléleti dimenziók, vizsgálati területek
összegződnek SZABÓ István definíciójában, mikor azt írja, hogy a falu „települési forma, gazda-
sági szervezet, társadalmi képlet és jogi közösség" 20 egyszerre, azaz az adott embercsoport élet-
tere és teljes élete egyben. Ez a sokoldalú megköozelítés igen figyelemreméltó korunk „szétszab-
daló" tudományos világában. Az alapvet ő folyamatok szempontjából nincs is mit hozzátenni,
egy ponton azonban kiegészítésre szorul. A gazdasági szervezet, a társadalmi képlet, a jogi közös-
ség egyedekb ől áll, s ezek sokirányú, bonyolult kapcsolatrendszere, együttes tevékenysége révén
alakul ki. Ha ezt elismerjük, el kell ismernünk a — kapcsolatrendszer és az együttes tevékenység
következtében létrejöv ő — konkrét és közvetlenül megfigyelhet ő szféra mellett létez ő másik,
áttételes és közvetett szférát, a pszichikus valóságot is, amely — ki merné tagadni? — ugyancsak
a kapcsolat- és a tevékenységrendszer révén alakul ki.
A mondottak okán a lehetséges vizsgálati dimenzíók közé kell sorolnunk a szociálpszi-
chológiát is, bár ez a tudományág nemigen tekintette kutatási területének a falut. Az egyéb tár-
sadalomtudományok ilyen jelleg ű megközelítése pedig még véletlenül sem fordulhatott el ő a kö-
zelmúlt tudományában, mivel a fenyeget ő „rém", a társadalmi folyamatok „elpszichologizálásá"-
nak vádja mindig ott lebegett volna a merész vagy hányaveti kutató feje fölött. Szerencsére id ő-
közben a szociálpszichológia komoly gyakorlati és kísérleti tapasztalatokkal rendelkez ő, elméleti
rendszert kiépít ő diszciplinává vált, s „bedolgozta" magát a tudományok rendszerébe. Ezzel el-
vileg lehet ővé vált a falvak társadalomlélektani kutatása is. Hogy miért csak elvileg, arról a kés őb-
biekben még lesz szó.
Térjünk vissza azonban a faluval kapcsolatos probllémák tárgyalásához, annak kifejté-
séhez, hogy miért is tartjuk a magunk szempontjai szerint közösségnek és ebbeli min őségében
vizsgálatra méltónak.
A falu külső-belső viszonyai, helyzete, s őt funkciói is változtak, módosultak a történe-
lem folyamán. Mások a falu viszonyai történetének els ő szakaszában, a feudalizmus idején, mások
a jobbágyfelszabadítást követ ő időkben, s megint mást jelent a falu napjainkban. A jogi, gazda-
sági körülmények változása nyomán természetesen a falvak bels ő viszonyai is módosultak. A vál-
tozások hol nyilvánvalóak, hol kevésbé érzékelhet őek voltak, egyvalamí azonban: a társadalmi
munkamegosztásban elfoglalt hely változatlan maradt. Véleményünk szerint ez dönt ő jelentő-
ségű tényez ő, néhá:y más egyéb faktorral együtt a falvak létrejöttében és fennmaradásában. A tör-
Nádasi Éva: Falu és közösség: Kutatási hipotézis.
Tér és Társadalom, 1. 1987. 3. 67–76. p.
72
ténészek hosszú évtizedek óta folytatott ezzel kapcsolatos vitájához mi nemigen tehetünk hozzá
semmit, csak csatlakozunk EGYED Ákos véleményéhez, aki azt vallja, hogy „A falvak keletkezé-
sekor egyszer űen az történt, hogy a megtelepül ő családok művelhetővé tettek egy bizonyos föld-
területet, s azon elkezdtek állattenyésztéssel és földm űveléssel foglalkozni. Századok folyamán
aztán ennek a földm űvelő-állattenyészt ő funkciónak megfelelően kialakult a falurendszer, amely
szabályozta a földnek mint termel őeszköznek a művelési-használati módjait. Éppen ezért válha-
tott a falu a mez őgazdaság adekvát településformájává. "21 Ebb ől a modellből bontja ki aztán a
falu társadalmának „bels ő rendez ő elveit", a földtulajdonjog, a földhasználat és a személyi füg-
gőség különféle módjait, melyek alapján bebizonyítja, hogy „a falu kis társadalma a feudális tár-
sadalomnak konkrét alapegysége volt." 22 , olyan alapvet ő társadalmi képlet, melyre egy társadal-
mi falutipológia építhető.
Természetesen egy ilyen alapegység évszázadokig tartó m űködése nem képzelhet ő el
szervezett együttm űködés, egyéni azonosulás nélkül, hiszen a közösség fogalmánál kiderült, hogy
ezek hiányában funkcionális zavar, majd anarchia lép fel. Tehát bizton állíthatjuk, hogy a közép-
kori falu a közösségfajták egyik történeti típusa volt.
A falu alapegység-jellege a jobbágyfelszabadítás után is sokáig megmaradt, mivel a fal-
vak, illetve a személyek jogi státuszának megváltozása lényegében nem érintette a földhasználati-
művelési módok évszázadok során kialakult rendszerét, 23 sem a közösségek m űködését. Az ipari
fejlődés megindulásával azonban a módosulások lassan a közösség bels ő viszonyaiban is érzékelhe-
tővé váltak. Az egyik oldalról a jobbágyi kötöttségek, illetve a földtulajdonjog teljes korlátozásá-
nak megszünte lehet ővé tette a már amúgy is hierarchikus, közösségi rendszer még nagyobb mérté-
kű differenciálódfását; a másik oldalról a technikai-technológiai fejl ődés és az ennek következté-
ben kialakuló lehet őségek — az árutermelés és a piacorientáltság megjelenése — ugyanezt a hatást
erő sítve, megváltoztatta a közösségen belül a termelés és fogyasztás, illetve a termel ői és fogyasz-
tói magatartás évszázadokon keresztül stabil viszonyát. A piaci kapcsolatok lehet ősége, ennek ki-
szélesedése a gyakoribb és tartósabb küls ő kapcsolatok, illetve az egyéni érdekeltség megváltozása
sok más tényez ővel együtt egyértelm űen a zárt egységek fellazulása, bomlása irányába hatott.
A közösség, amely eddig a gazdasági, társadalmi, kutlurális élet minden területén szabályozóí
ellen őrző funkcióval bírt, lassan elvesztette ezeket, vagy feladatai legalábbis besz űkültek. A cse-
lekvés és a viselkedés módja, az egész élet kialakult és megszabott ritmusa elveszítette az egyénre
nézve kötelez ő jellegét. Új normák és értékek keletkeztek, ezek azonban már egy más gazdasági
alapon szervez ődött, nyitottabb és mozgékonyabb egységen belül jöttek létre. Ezek nyomán a
falu elvesztette társadalmi „alapképlet"-jellegét, a történelmi változások hangsúlya más közössé-
gekre (csoportokra) tolódott át.
Természetesen nem kell gyors és radikális változásra gondolni, hiszen kutatásokkal
igazolták, hogy a magyar parasztgazdaságok 70%-a családi gazdaság, azaz többnyire önellátó ter-
melői-fogyasztói egység volt még az 1930-as években is. 24 Épp ebb ől következ ően joggal merül
fel a kérdés: vajon a polgári társadalom kialakulásával tényleg megsz ű nt-e a falu közösségnek
lenni? A társadalmi-jogi, illetve a technikai-technológiai kényszerek megszüntével a gazdasági,
jogi funkciói nagyrészt felszámolódtak, de az emberek együttese mégis őrzi az évszázados struk-
túrák lenyomatát. Igaz-e ez a megállapítás? Mennyiben és hol szorul kiegészítésre? E kérdések fel-
tárásához is segítségül lehet hívni a szociálpszichológiát. Mint már említettük, ennek elvi lehet ő-
sége fennáll, a gyakorlatban azonban sok a buktató. A „pszichologizálás" vádját sem szívesen vál-
lalja senki, nagyobb probléma azonban az, hogy egy ilyen jelleg ű kutatásnak nincs kidolgozott
módszertana, így a kutató többnyire saját kísérletezésére van utalva.
Összefoglalva az elmondottakat, szerettük volna bizonyítani, hogy a falu és a közösség
fogalma történeti korszakokon keresztül szorosan összetartozó fogalompárt alkotott, hogy a falu
nem csak a materiális szféra egységét, hanem a tudati tényez ők közösségét is jelenti. A falu mind
strukturálisan, mind funkcionálisan megfelelt a közösség fogalmánál definiált feltételeknek, így
bátran állíthatjuk, hogy a falu — történelmének nagy részében — a közösségek egyik történeti
típusát jelenti. Hogy ma is az-e még, mennyiben és milyen funkciókkal, az feltárásra, igazolásra
szorul.
Nádasi Éva: Falu és közösség: Kutatási hipotézis.
Tér és Társadalom, 1. 1987. 3. 67–76. p.
73
JEGYZETEK
1. A problémát a Miskolci Hermann Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványainak XVI. kötetében megje-
lenő „Gazdálkodás és etnikum" c. cikkünkben fejtettük ki részletesen.
2. Pl.: BALOGH 1. 1954-55; BELÉNYESSY M. 1955; SZABÓ L. 1969; SZABÓI. 1976; TAGÁ-
NYI K. 1969; TAGÁNYI Z. 1978; VARGA J. 1967; VARGA J. 1969; VERES É. 1958;
WELLMANN I. 1967.
3. Pl.: BOLLA 1. - HORVÁTH P. 1977; BÖRCSÖK V. 1971; CSIZMADIA A. 1977; FELSZEGHY
B. 1914; FÉL E. 1944; HORVÁTH P. 1960; HORVÁTH Z. 1965; IMREH I. 1973; KUL-
CSÁR K. 1978; SÁPI V. 1966; SZABÓ I. 1943; SZENDREY Á. 1929; SZENDREY Á.
1936/b, SZILÁGYI M. 1973; TÁRKÁNY-SZÜCS E. 1981; TÖR Ő L. 1968; UJVÁRY Z.
1975; VAJKAI A. 1958.
4. Pl.: FESTINGER, L. - PEPITONE, A. - NEWCOMB, T. M. 1973; KELMAN, H. C. 1973;
NEWCOMB, T. M. 1973; PATAKI F. 1977; POITOU, J. P. - FLAMENT, C. 1973; SHERIF,
M. 1973.
5. Részben ide, részben külön csoportba kellene sorolnunk a problémát szintén „sterilen", azaz
elméletileg, filozófiailag lepárolva, de a szociológia szemszögéb ől vizsgáló munkákat - min-
denekelőtt TÖNNIES, F.: Közösség és társadalom c. könyvét -, ezek elemzése azonban
igen megnövelné a tanulmány megszabott terjedelmet. Lásd ehhez COOLEY, C. H., HAN-
KISS E., KON, I., KULCSÁR K. és T ŐKEI F. erre vonatkozó munkáit.
6. PATAKI Ferenc definíciója szerint ugyanis „a szociálpszichológia a személyes (interperszonális)
kapcsolatok pszichikus szerkezetének és dinamikájának törvényszer űségeit, valamint az e
kapcsolatokat közvetít ő és realizáló pszichikus képződmények természetét vizsgálja meg-
határozott, konkrét történeti és társadalmi feltételek között. A vizsgálat természetesen ki-
terjed e kapcsolatok keletkezésére is." PATAKI F. 1977, p. 30.
7. Ebben az értelemben a definiált fogalom nagyjából megegyezik TÖNNIES közösségi kategóriái
közül a „hely közösségé"-nek nevezett fogalommal, de vele ellentétben a közösséget hierar-
chikusan strukturált együttesnek tartjuk (TÖNNIES, F. 1983); illetve COOLEY csoport-
kategóriáiból az els ődleges vagy „face-to-face" csoporttal, mely tradicionális körülmények
között - véleményünk szerint - a nagyobb szociális egységre, a falura is alkalmazható.
(COOLEY, C. H. 1962.).
8. HUNYADY GY. 1973. p. 35.
9. BARTH, F. 1970. pp. 10-11.
10. KÓSA L. - FILEP A. 1975.
11. SZCZEPANSKI megfogalmazása szerint: „Csoporton bizonyos számú, legalább három olyan
személyt értünk, akik egy intézmények által szabályozott kapcsolatrendszerbe tartoznak,
bizonyos közös értékekkel bírnak és más közösségekt ől bizonyos ismertet őjegyek révén
különböznek." idézi HAHN E. 1965. p. 88. Kiemelés t őlem.
12. HUNYADY GY. 1973. p. 25.
13. TÁRKÁNY-SZÜCS E. 1981. pp. 200-208.
14. FESTINGER, L. - PEPITONE, A. - NEWCOMB. T. M. 1973, p. 253. A tömegr ől mondottak
egyébként kiegészítést kívánnának, de mivel témánkhoz lazán kapcsolódik, így nem térünk
ki rá.
15. BELUSZKY P. 1965; BOROS F. 1967; KÖRMENDI K. 1976; MAJOR J. 1965; MENDÖL T.
1967; PRINZ GY. 1922. Természetesen ma már komplex szemléletet megvalósító mun-
kák is vannak, p1.: BELUSZKY P. - SIKOS T. T. 1982; LETTRICH E. 1982.
16. Pl.: EPERJESSY K. 1966; EGYED Á. 1981; IMREH I. 1973; KOROMPAY GY. 1954; SZABÓ
I. 1966; SZABÓ I. 1969; VARGA J. 1967; VARGA J. 1969.
17. Lásd a 2. jegyzetpontot.
18. A teljesség igénye nélkül csak néhány munkát említünk: ERDEI E. é.n.ja; ERDEI F. é.n.lb;
FÉL E. 1948; FERGE ZS. 1973; FÜSTÖS L. - GALSAI P. - MANCHJN R. 1982; GUNDA
13. 1963; II. SAS J. 1976; KATONA I. 1961; KULCSÁR K. 1969; KULCSÁR K. 1982;
MORVA Y J. 1951; SZABÓ L. 1965; SZABÓ L. 1968; SZENDREY Á. 1936/a; SZILÁGYI
M. 1973; TAGÁNYI Z. 1982; VÁGVOLGYI A. 1982.
Nádasi Éva: Falu és közösség: Kutatási hipotézis.
Tér és Társadalom, 1. 1987. 3. 67–76. p.
74
19. Lásd a 3. jegyzetpontot.
20. SZABÓI. 1969. p. 10.
21. EGYED Á. 1981. p. 11.
22. EGYED Á. 1981. p. 16.
23. Ezt bizonyítja többek között az elkülönítések és a tagosítások évtizedekig elhúzódó folyamata
is. Lásd ehhez: FEHRENTHEIL — GRUPPENBERG L. 1930; KLEISZNER Z. 1935; TRÁJ-
BER I. 1933.
24. Tóth Tibor vizsgálatai szerint a falu mint termelési és gazdasági egység — a földtelenek javára —
redisztributív funkciókat is ellátott. TÓTH T. 1984.
IRODALOM
BALOGH, I. 1954-55: Határhasználat Hajdúböszörményben a XVIII. században. Ethnographia
LXV.—LXVI. pp. 441-457, pp. 99-124.
BARTH, F. 1969: Introduction. In: Etnic Groups and Boundaires. The Social Organization of
Culture Difference. Osló. pp. 1-26.
BELÉNYESSY M. 1955: A régi szántóközösségek. Néprajzi Értesít ő XXXVII. pp. 52-53.
BELUSZKY P. 1965: A falusi települések osztályozása. Földrajzi Értesít ő XIV. 1 pp. 149-163.
BELUSZKY P. — SIKOS T.T. 1982: Magyarország falutípusai. MTA FKI, Budapest.
BOLLA I. — HORVÁTH P. 1977: A középkori faluközösség, mint a feudális bíráskodás eszköze.
In: Tanulmányok a falusi közösségekr ől. Pécs, pp. 5-33.
BOROS F. 1967: A településnagyság és az ellátó funkció közötti kapcsolat. Földrajzi Értesít ő XVI.
2. pp. 239-250. •
BORCSÖK V. 1971: A falu közigazgatása, a lakosság jogtudata és jogi szokásai. In: Tápé története
és néprajza. Tápé, pp. 243-255.
COOLEY, C.H. 1962: Human Nature and the Social Order. Scribner's, New York.
CSIZMADIA A. 1977: A falusi közösségek szervezete és m űködése Magyarországon 1848 és 1944
között. In: Tanulmányok a falusi közösségekr ől, Pécs, pp. 35-54.
EGYED Á. 1981: Falu, város, civilizáció. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest.
EPERJESSY K. 1966: A magyar falu története. Gondolat Kiadó. Budapest.
ERDEI F. é.n.Ia: Magyar falu. Budapest.
ERDEI F. é.n./b: A magyar paraszttársadalom. Budapest.
FEHRENTHELL — GRUPPENBERG L. 1930: A tagosítás hatása a terméseredményekre. Magyar
Statisztikai Szemle. VIII.
FELSZEGHY B. 1914: A magyar földközösség igazgatásának összes szabályai. Budapest.
FERGE ZS. 1973: Társadalmunk rétegz ődése. Elvek és tények sorozat. Közgazdasági és Jogi Ki-
adó, Budapest.
FESTINGER, L. — PEPITONE, A. — NEWCOMB, T.M. 1973: Egyéniségvesztés a csoportban. In:
Szociálpszichológia. (Szerk.: HUNYADY GY. pp. 251-268). Gondolat Kiadó, Budapest.
FÉL E. 1944: Egy kisalföldi nagycsalád társadalomgazdasági vázlata. Kisalföldi Közlemények I. 3.
Érsekújvár.
FÉL E. 1948: A magyar népi társadalom életének kutatása. Budapest.
FÜSTÖS L. — GALSAI P. — MANCHIN R. 1983: Kísérlet a falusi társadalom szerkezetének sok-
változós empirikus — történeti elemzésére. In: A falu a mai magyar társadalomban. (Szerk.:
VÁGVÖLGYI A. pp. 337-338). Akadémiai Kiadó, Budapest.
GUNDA B. 1963: A kultúra integrációja és az etnikai csoportok alakulása. In: M űveltség és Ha-
gyomány V. Debrecen, pp. 3-12.
HAHN, E. 1965: Polgári és marxista csoportszociológia. Valóság VIII. 9., pp. 85-91.
HORVÁTH P. 1960: A középkori falusi földközösségek jogtörténeti vonatkozásai. Budapest.
HORVÁTH Z. 1965: A falusi önkormányzat és a parasztság. In: A parasztság Magyarországon a
kapitalizmus korában. II. (Szerk.: SZABÓ I. pp. 565-612.) Akadémiai Kiadó, Budapest.
Nádasi Éva: Falu és közösség: Kutatási hipotézis.
Tér és Társadalom, 1. 1987. 3. 67–76. p.
75
H . SAS J. 1976: Életmód és család. Az emberi viszonyok alakulása a családban. (Békés megyei
életmód-vizsgálat alapján.) Budpaest.
HUNYADY GY. 1973: A szociálpszichológiai ismeretek rendszere. In: Szociálpszichológia. (Szerk.:
HUNYADY GY. pp. 7-42.) Gondolat Kiadó, Budapest.
I REH I. 1973: A rendtartó székely falu. Kriterion Kiadó, Bukarest.
ATONA I. 1961: Munkaszervezeti formák és ideiglenes életközösségek idénymunkákon a kapi-
talizmus korában. Agrártörténeti Szemle III. 4. pp. 534-562.
ELMAN, H. G. 1973: A szociális befolyásolás három folyamata. In: Szociálpszichológia. (Szerk.:
HUNYADY GY., pp. 47-59.) Gondolat Kiadó. Budapest.
LEISZNER Z. 1935: A tagosítások gyakorlati kivitele és gazdasági el őnye. Geodéziai Közlöny.
OROMPAY GY. 1954: A magyar falutelepülés története és településfajtái. Magyar Épít őművé-
1b
szet IX. 7-9. pp. 186-195.
ÓSA L. — FILEP A. 1975: A magyar nép táji-történeti tagozódása. Akadémiai Kiadó, Budapest.
ORMEND1 K. 1976: Alaprajzi típusok. In: A változó falu. Gondolat Kiadó. Budapest. pp. 114—
128.
ULCSAR K. 1969: Az ember és társadalmi környezete. Akadémiai Kiadó. Budapest.
ULCSAR K. 1978: A jog etnológiai kutatásának problémája — ma. Valóság XXI. 9. pp. 1-11.
ULCSÁR K. 1982: A magyar falu és a magyar parasztság. (A történeti-szociológiai háttér váz-
lata.) In: A falu a mai magyar társadalomban. (Szerk.: VÁGVOLGYI A. pp. 11-40.) Aka-
démiai Kiadó. Budapest.
LÉTTRICH E. 1982: Faluhálózatunk f ő vonásai. In: A falu a mai magyar társadalomban. (Szerk.:
VÁGVOLGYI A., pp. 41-90.) Akadémiai Kiadó. Budapest.
AJOR J. 1965: A magyar falvak morfológiai sajátosságainak néhány vonása. Településtudományi
Közlemények XV. pp. 29-53.
ENDOL T. 1967: Néhány szempont a hazai településhálózat vizsgálata, településeink osztályo-
zása és elhatárolása kérdéséhez. Földrajzi Értesít ő XVI. pp. 107-118.
ORVAY J. 1951: Munkaközösségek és munkacsoportok. Ethnographia LXII. pp. 226-229.
WCOMB, T. M. 1973: A személyek közötti vonzalom megjóslása. In: Szociálpszichológia.
(Szerk.: HUNYADI GY., pp. 182-208.) Gondolat Kiadó. Budapest.
P TAKI F. 1977: Társadalomlélektan és társadalmi valóság. Kossuth Könyvkiadó. Budapest.
P ITOU, J. P. — FLAMENT, C. 1973: Társas szerkezet és feladatstruktúra. In: Szociálpszicholó-
gia. (Szerk.: HUNYADY GY., pp. 280-303.) Gondolat Kiadó. Budapest.
P' INZ GY. 1922: Magyarország településformái, Magyar Földrajzi Értekezések III. Budapest.
S Pl V. 1966: Községi bíráskodásunk a feudalizmus utolsó évszázadaiban. JOgtudományi Köz-
löny XXI. pp. 470-482.
S ERIF, M. 1973: Normaképz ődés csoportszituációban. In: Szociálpszichológia. (Szerk.: HUNYA-
DY GY., pp. 233-250.) Gondolat Kiadó. Budapest.
S ABÓ I. 1943: Népi jogéletkutatás. Társadalomtudomány XXII. pp. 483-485.
SZABÓ I. 1947: A jobbágy birtoklása az örökös jobbágyság korában. Akadémiai Kiadó. Budapest.
S' ABÓ I. 1966: A falurendszer kialakulása. Akadémiai Kiadó. Budapest.
S ABÓ 1. 1968: A középkori magyar falu. Akadémiai Kiadó. Budapest.
S' ABÓ I. 1976: Jobbágyok — parasztok. Akadémiai Kiadó. Budapest.
S' ABC, L. 1965: A paraszti munkaszervezet és társasmunkák a Zempléni hegyvidéken. Néprajzi
Értesít ő XLVII. pp. 133-158.
S' ABÓ L. 1968: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX—XX. században.
Szolnok.
S ENDREY A. 1929: A közigazgatás népi szervei. Népünk és Nyelvünk I. 1-2. pp. 23-28., 92-
03.
S' ENDREY A. 19361a: A magyar nemzetségi szervezet emlékei. Ethnographia XLVII. 4. pp. 269-
271.
S' LNDREY A. 1936/b: Néprajz és jogtörténet. Ethnographia XLVII. 3. pp. 144-150.
S ILÁGYI M. 1973: Mező városi közösségek és néphagyomány. In: Mez őberény története 11.
(Szerk.: SZABÓ F. pp. 179-225.) Mez őberény.
T GÁNYI K. 1894: A földközösség története Magyarországon. Budapest.
Nádasi Éva: Falu és közösség: Kutatási hipotézis.
Tér és Társadalom, 1. 1987. 3. 67–76. p.
76
TAGÁNYI Z. 1978: A faluközösség helyzete és jöv ője egy Nógrád megyei faluban. Ethnographia
LXXXIX. 3. pp. 363-387.
TAGÁNYI Z. 1982: A faluközösség a változó társadalomban. (Esettanulmány Varsány példáján.)
In: A falu a mai magyar társadalomban.) (Szerk.: VÁLGVOLGYI A: pp. 337-356.) Aka-
démiai Kiadó. Budapest.
TÁRKÁNY-SZOCS E. 1981: Magyar jogi népszokások. Gondolat Kiadó. Budapest.
TÓTH T. 1984: A magyar mezőgazdaság struktúrája a két világháború között. Akadémiai doktori
értekezés. Kézirat.
TÖNNIES, F. 1983: Közösség és társadalom. Gondolat Kiadó. Budapest.
TÖR Ő L. 1968: Munkamegosztás és pásztorszervezet a hortobágyi gulyásközösségekben. Ethnogra-
phia LXXIX. 3. pp. 396-407.
TRÁJBER I. 1933: Földmérés és Földrendezés a nemzeti munka szolgálatában. Technika.
UJVÁRY Z. 1975: Szőlő hegyi jogszokások Nagycétényben. In: Varia Folkloristica (Szerk.: UJVÁ-
RY Z., pp. 123-128.) Debrecen.
VAJKAI A. 1958: A hegyközségek kialakulásának kérdése. Néprajzi Közlemények XL. pp. 59-70.
VARGA J. 1967: A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767-1849. Akadémiai Kiadó.
Budapest.
VARGA J. 1969: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban (1556-1767).
Akadémiai Kiadó, Budapest.
VÁGVÖLGYI A. 1982: A falusi életkörülmények f őbb típusai. In: A falu a mai magyar társadalom-
ban. (Szerk.: VÁGVÖLGYI A. pp. 91-178). Akadémiai Kiadó. Budapest.
VERES É. 1958: A jobbágycsalád szervezete a sárospataki uradalom falvaiban a XVII. század kö-
zepén. Történelmi Szemle II. 3. pp. 379-429.
WELLMANN I. 1967: Határhasználat az Alföld észak-nyugati peremén a XVIII. század els ő felé-
ben. Agrártörténeti Szemle IX. 3. pp. 346-409.