Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
Tér és Társadalom 8. 1994 s 3-4: 1-22
A TERÜLETI (GAZDASÁGI) FEJLŐDÉS
TÁRSADALMI HAJTÓERŐI
ÉS ÁLLAMI SZABÁLYOZÁSA*
(The Driving Forces and the State Control of the
Regional [Economic] Development)
BARTKE ISTVÁN
A gazdaság történelmi fejl ődését mint id őbeli folyamatot, annak térbeli átrendez ődése
kíséri. A két (id őbeni és térbeni) dimenzió között megnyilvánuló szoros kölcsönhatás ré-
szint a gazdaság mikro- és makrostrukturális átalakulásában, részint a különböz ő terüle-
teknek más és más tartalmú (profilú) termel ő-, szolgáltató tevékenység befogadására való
elsődleges alkalmasságában gyökerezik. A gazdaság mint a társadalom létfeltétele, annak
területi elhelyezkedésére, és az életkörülmények (életmód, életszínvonal stb.) térbeli
differenciáltságára is hat. Ez utóbbinak a társadalomra való kedvez őtlen visszahatása úgy
hárítható el, hogy az objektív területi tendenciákat tudatos beavatkozással korrigálják. A
társadalom spontán (területi) folyamatokat ellen őrző, módosító funkciójának gyakorlása
keretében kijelölik és létrehozzák a beavatkozás céljait, módszereit, konkrét eszközeit,
intézményét; mindezeket együttesen a területfejlesztési politika fogalmába s űrítve. A
társadalmi (állami) beavatkozás indokolt mértékét illet ően a szakemberek nézetei
tudományági hovatartozástól, gazdaságpolitikai felfogástól függ ően változhatnak, magát
az állami beavatkozás szükségességét általában nem vitatják (Nemes Nagy J. 1992, Pálné
Kovács I. 1992).
Regionális (területfejlesztési) politikát, a dolog természeténél fogva, az 1970-es évekig
szuverén államok illetve nemzetgazdaságok alakítottak ki és folytattak. 1975-t ől kez-
dődően azonban e gyakorlat nemzetközi integrációs szintre is áttev ődött. Az Európai
Gazdasági Közösség ugyan már korábban is tett lépéseket az ügyben, de csak 1975-ben
hozott létre integrációs szint ű központi pénzügyi alapot a tagországok hátrányos helyzet ű
térségeinek támogatására. Világméret ű (globális szintű) területfejlesztési politikáról nem
beszélhetünk, az Egyesült Nemzetek Szervezetének globális akciói nem min ősíthetők
ilyen kezdeményezéseknek. A Föld különböz ő régióiban ugyanakkor feszültséget kelt ő
társadalmi-gazdasági tendenciák hatnak, amelyek adekvát beavatkozást igényelnének.
A téma rendkívüli gazdagsága miatt a vizsgálati kör lesz űkítése indokolt. A tanulmány-
ban néhány globális összefüggésen túl az Európai Unió területi politikájának egyes ténye-
* Az állam szerepe a területfejlesztésben és környezetvédelemben c. OKTK kutatás részeredményét bemutató
tanulmány.
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
2 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
zőivel, majd a nemzeti regionális politikák fő bb általánosítható vonásaival foglalkozunk.
Figyelmünket els ő sorban a területi feszültségekre, a területfejlesztés céljaira és egyes
stratégiai elemeire irányítjuk.
Néhány bevezet ő szemléleti, módszertani kérdés
A témakör vizsgálatakor logikailag abból indulunk ki, hogy a gazdaság és társadalom
időbeli fejl ő désével kölcsönhatásban megnyilvánuló területi folyamatok (regionális auto-
matizmusok) helyenként társadalmilag nem kívánt feszültségeket hoznak létre, amelyeket
a regionális politika orvosol. A helyi-térségi feszültségek egyik oka az, hogy az adott
területi kereten belül megbomlik az egyensúly a területi szerkezet különböz ő tényezői
(természeti, m űvi elemek, társadalmi-gazdasági tényez ők) között. Elöljáróban ezért tisz-
táznunk kell egyrészt a különböz ő térségi keretek között meglev ő tartalmi, nagyságrendi
eltéréseket, másrészt meg kell határoznunk a területi egyensúly (egyensúlytalanság)
fogalmát.
Ami az első kérdést illeti, a területi feszültségek megnyilatkoznak és vizsgálhatók:
a) világméretű keretben, arra irányuló figyelemmel, hogy milyen nagytérségek határol-
hatók el a gazdasági fejl ődés egyes motivációiból és eredményeib ől kiindulva, miként
alakulnak az így lehatárolt térségi szférákon belüli egyensúlyviszonyok;
b) nemzetközi integrációs keretben, annak feltárására törekedve, hogy államhatároktól
függetlenül melyek az összehasonlítható feszültségpontok (-helyek) és azok milyen be-
avatkozást igényelnek; végül
c) állami szinten az egyes országok változó bels ő feltételeiből adódó területi feszültsé-
geket és az arra adott válaszokat keresve.
Elöljáróban tisztáztuk, hogy regionális politikák csak a b) és a c) pontokban megjelölt
keretekhez köt ő dnek. Ugyanakkor a nemzeti léptékben tapasztalható feszültségek és
politikák tanulmányozhatók összehasonlító jelleggel például úgy, hogy a Föld államainak
területfejlesztési céljai, stratégiái milyen feltételekt ől függően mutatnak hasonlóságot,
vagy különböznek egymástól.
A területi egyensúly fogalmát a szakirodalom kett ő s értelemben használja, gyakrabban a
regionális növekedés fogalmához kapcsolva („regionális egyensúlyi növekedés"). Lénye-
gében azt jelenti, hogy valamely gazdasági rendszer (pl. ország) kevésbé fejlett területei
az (országos) átlagosnál gyorsabb ütemben fejl ő dnek, s így felzárkózási folyamat valósul
meg a kevésbé fejlett és a fejlettebb térségek között. Ebben a felfogásban tehát a területi
egyensúly fogalma (fő ként a gazdaságra értelmezett) kiegyenlít ődési irányzat jelentését
hordozza (Illés I. 1975).
A kevésbé gyakori értelmezés szerint a területi (regionális) egyensúly a területi szerke-
zet bizonyos alkotó tényező inek (elemeinek) egymással való, térségi (lokális) szint ű össz-
hangját jelenti, fő ként a társadalmi újratermelési folyamat hatékonysága, de más követel-
mények (környezetvédelem) szempontjából is. E gondolatot a szakirodalom különböz ő
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
TÉT 1994 s 3-4 A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői... 3
formákban jeleníti meg, mint a térségenkénti megfelel ő arány a különböz ő típusú
erő források között, vagy a szolgáltató kapacitások és a lakossági igények lokális meg-
felelése, továbbá a termel ő kapacitások, a lakosság és az infrastruktúra közötti térségi
összhang stb.
Analitikus közelítést jelent az el őző szempontból a területi szerkezet különböz ő szárma-
zású és reprodukciós periódusú természeti, m űvi és társadalmi elemeinek vizsgálata az
egymás közötti vertikális viszonyt, kölcsönhatást tekintve. E felfogásból kiindulva a terü-
leti egyensúlynak számos parciális vetülete van, attól függ ően, hogy mely elemtípusok
milyen tartalmú képvisel ő inek vertikális viszonyát vesszük figyelembe. Minden egyes
egyensúlyi vetülethez meghatározott térségi kiterjedés tartozik. Így p1. a foglalkozási
egyensúly — munkaer ő-vonzáskörzeten belül — a munkavállalási korú népesség (mint tár-
sadalmi elemek) és a megfelel ő profilú munkahelyek (mint művi elemcsoport) viszonyán
mérhető stb. (Bartke I. 1989). E közelítés szerint területi egyensúlyi viszonynak fogható
fel a gazdaság; a telephely (mint természeti elem) az azon létesült munkahelyek (mint
épületek, gépek, berendezések, vagyis m űvi elemek) a munkaer ő és a piac részben pe-
riodikusan ismétlődő kölcsönhatásaként. Regionális egyensúlyi viszonynak tekinthet ő
valamely terület népességének tudati jellemz ői, értékrendje és ugyanazon térség gazdasá-
gának állapota, fejl ődése közötti kapcsolat stb. is.
A kérdés ezek után, hogy van-e összefüggés a kétfajta egyensúlyi felfogás között. Els ő
pillantásra nehezít ő körülménynek tűnhet, hogy dinamikus (egyensúlyi növekedés) és
statikus (egyensúlyi állapot) kategória viszonyát keressük. Alaposabb vizsgálat azonban
rámutat arra, hogy a területi dinamika (itt a területi egyensúlyi növekedés) adott térség
két, különböző időpontra jellemző (statikus) egyensúlyi állapotát köti össze. Egyszer ű
gondolatmenet követésével ez logikailag könnyen belátható.
Tételezzük fel, hogy két („A" és „B") terület gazdasági fejlettsége azonos, a növeke-
dési források (itt: t őke és munkaerő) között mindkét térségen belül egyensúly van, az
erőforrások fajlagos hozamai egyformák. A „B" területen felgyorsul, az „A" területen
lelassul a természetes szaporodás, megbomlik az er őforrások közötti egyensúly. (Az „A"
területen relatív t őkefelesleg, a „B"-ben viszonylagos hiány keletkezik.) A munkaer ő
eléggé mobilis ahhoz, hogy a felesleg egy része (tehát nem a teljes felesleg) „B"-bál „A"-
ba vándoroljon. A migráció révén ugyan nem áll helyre a források közötti egyensúly, de
csökken az egyensúlytalanság. Az „A" területen megn ő az élőmunka-termelékenység és a
megtakarítási lehet őség; differenciálódás indul meg a gazdasági fejl ődésben.
Fordulópontot jelent a két térség viszonyának alakulásában, amikor az „A" területen (a
tőke túlzott koncentrációja, a technikai felszereltség optimálison túli növekedése miatt) a
tőkehozam csökkenni kezd. A t őke egy része az „A" területr ől a „B"-be kezd áramlani; az
ellentétes irányú migráció intenzitása csökken. A statikus egyensúlyhiányokat a t őke és a
munkaerő ellentétes irányú áramlása együtt mérsékli, megindul a nivellálódás (egyensúlyi
növekedés). A dinamika tehát mindkét terület statikus egyensúlyának javulására hat. A
vázolt automatizmus természetesen csak meghatározott kiinduló feltételek, korlátok
mellett érvényesülhet a gyakorlatban.
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
4 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
Jellemző motivációk és feszültségek a világméret ű térben
A területi (statikus) egyensúlynak számos vetülete közül — a társadalom adott értékíté-
letének függvényében — egyesek alapvet ő jelentőségűek, mások elhanyagolhatóknak
tűnnek. A területi szerkezet elemei között vannak olyan vertikális arányok, amelyek
torzultsága vagy hiánya a gazdaság m űködését, ezen keresztül a társadalmi újratermelési
folyamat egészét veszélyeztetik. A parciális egyensúlyok közül a társadalom figyelmét
első sorban azok vonzzák, amelyek (adott területeken) azonnali hatállyal vagy rövid id ő-
távlatban befolyásolják az életfeltételeket. Nehezen ismerhet ők fel, illetve felismerés ese-
tén sem aktivizálják kell ő en a közösséget azon egyensúlyi vetületek, amelyek a társada-
lom életére, a gazdaság működésére azonnal alig, csak hosszabb id őtávlatban hatnak
lényegesen. Ezek közül az utóbbi néhány évtizedben vált — legalábbis elméleti szinten —
hangsúlyossá a mű vi környezet (infrastruktúra) és a termelés viszonya, valamint a ter-
mészeti környezet, a termelés (mint szennyez őforrás) és a társadalom vertikális kap-
csolata. Figyelmünket a hosszú távon ható parciális területi egyensúly olyan sajátos típu-
sára irányítjuk, amelynek szakirodalmi megalapozottsága az el őbbieknél gyengébb; neve-
zetesen a társadalmi értékekb ől, ideológiákból eredő motivációk és a gazdaság (fejl ődése)
közötti (területi) kapcsolatot vizsgáljuk.
Egyes társadalmi tudatformák (ideológiák) és gazdasági fejl ődési pályák sajátos párhu-
zama rajzolódik ki a földi (globális) térben. Elöljáróban hangsúlyozzuk, hogy a tapasztalt
párhuzamok (mint parciális egyensúlyok) nem jelölhet ők minden további nélkül
meghatározó oksági (egyensúlyi) viszonyként. Aligha tagadható azonban más tényez őkkel
együtt játszott szerepük a földi tér általuk is lehatárolt részének másoktól eltér ő
gazdasági-társadalmi fejl ődésében.
A 16. századra Európa bizonyos északnyugati és középs ő területei (Anglia és Németor-
szág egyes vidékei, Hollandia, Svájc stb.) környezetükhöz, a Föld más régióihoz viszo-
nyítva magas fokú gazdasági fejlettséget értek el. A gazdasági fejl ődés együtt járt, mint-
egy kölcsönhatást mutatott a feudális életszemlélet háttérbe szorulásával, általában a
polgári értékek felülkerekedésével. A természeti adottságok (természeti-földrajzi kör-
nyezet és helyzet, kiváltképpen a nemzetközi kiköt őhelyek), a művi környezet (kikötők,
szállítási útvonalak, városok) és a társadalmi struktúra harmonikus viszonya alapozta meg
a térség kiemelkedését. A polgári „szabadgondolkodás" nemcsak a szélesen értelmezett
újítókészséget gerjesztette, hanem tagadta a tekintélyelvet, a tradicionalista erkölcsi,
vallási értékeket is. A protestantizmus kialakuló eszmeköre iránt így ez a térség
különösen fogékonnyá vált, és annak els ő dleges elterjedési szféráját jelentette. A megújult
vallásos nézetek leképz ő dése az egyéni és társadalmi magatartásokra sajátos módon
befolyásolta a gazdasági fejl ődést.
Max Weber német szociológus és gazdaságtörténész a protestantizmus kálvini irányza-
tának hatását a gazdasági fejl ő désre (a kapitalizmusra) — hatalmas forrásanyag mélyreható
elemzése alapján — nagyon leegyszer űsítve a következő k szerint érzékelteti (Weber, M
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
TÉT 1994 s 3-4 A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői... 5
1982). Az eleve elrendelés (predesztináció) kálvini tana az emberiséget két csoportra
osztja, nevezetesen isteni akarat által kiválasztottakra és kegyelemben nem részesül őkre.
Ez a — Weber szerint — „komor" tan arra sarkallta az embereket (úgy is, mint gazdasági
szereplőket), hogy megbizonyosodjanak a kiválasztottakhoz való tartozásukról. A
„kegyelmi állapot" jelének pedig az aszkétikus, megtakarításra törekv ő életet, a hivatás-
ban való becsületes, fáradhatatlan és nem utolsó sorban eredményes munkálkodást
tekintették. E hit által sugallt magatartás a korai kapitalizmus eszmei hajtóerejévé vált.
Magas presztízst kapott a szorgalmas és hatékony munka, isteni törvényként vétetett
számításba a társadalom privilegizált és hátrányos helyzet ű csoportokra oszlása, más
közelítésben annak gazdasági differenciálódása. Meg kell jegyezni, hogy a „hivatás-
eszme" a protestantizmus lutheri stb. irányzataiban is domináns szerepre tett szert.
A protestantizmus által sugallt értékek (megtakarítás, szakadatlan munka stb.) az érin-
tett térségek olyan strukturális állapotának kialakulásához járultak hozzá, amelyben a tár-
sadalom erős gazdasági bázison nyugodott, a magas fokú megtakarítási hajlam a t őke
(illetve részben a m űvi környezet) állandó gyarapodására hatott, a gazdasági növekedés
üteme tartósan magas volt. A régió társadalmi-gazdasági kiemelkedése környezetéb ől fel-
gyorsult és az újabb területekkel gazdagodott. A modern kor gazdaságilag legfejlettebb
államai és a protestantizmus területi elterjedése közötti párhuzam szembeötl ő (Skan-
dinávia, Németország, Németalföld, Svájc, Nagy-Britannia, Egyesült Államok stb.), bár
ismét hozzá kell tenni, hogy e sajátos területi egyensúlyban más tényez ők szerepe sem
hanyagolható el.
A fejlődés történelmi folyamatában új és új eszmei áramlatok keletkeztek; az emberi és
társadalmi motivációk több irányúvá váltak, ami részben elhárította a gazdasági növe-
kedés bizonyos akadályait, részben átformálta az egyensúlyi viszonyokat. A föld eddig
tárgyalt „nyugati" régiója, illetve a hozzá tartozó országok — környezetükhöz és a világ-
átlaghoz viszonyított — igen gyors gazdasági növekedését egy ideig a társadalom rend-
kívül erős differenciálódása kísérte, ami a gazdasági fejl ődésnek a fogyasztás oldaláról
megnyilvánuló korlátja lett. Részben e feszültség feloldását szolgálta a munkásmoz-
galmak sajátos egyenlőség-ideája, amely — a viszonylag magas gazdasági fejlettség
bázisán ötvöz ődött a teljesítmény-eszménnyel; a tárgyalt régióban létrejöttek a 20. század
második felének jóléti államai.
E térségben a munka, a teljesítmények mellett (egyes esetekben helyettük) a magas
szintű fogyasztás is társadalmi értékként van jelen. Mindazonáltal a jóléti államokban
egyensúly van olyan szerkezeti tényez ők között, mint a gazdaság kapacitása és a fel-
használás (fogyasztás) szintje; biztató lépéseket tesznek a természeti környezet károsodási
folyamatának megfékezésére, a természeti er őforrások, a termelési kapacitások és az
infrastruktúra tartós egyensúlyának létrehozására stb. Ugyanakkor az említett egyensúlyi
viszonyok els ősorban állami (országos) szinten mutatnak kedvez ő képet. Az adott álla-
mon belül a különböző térségekben az egyensúlyhiány számos formája megnyilvánulhat.
A másik kiemelt figyelmet érdeml ő ideológiai irányzatot a marxizmus eszmerendszere
jelenti. A materialista világnézet ű filozófiára épült ideológiák közül ennek gazdasági
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
6 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
hatásai különösen jellemz őek, fő leg ha az az államvezetés hivatalos elméleti alapjává
válik. A marxista egyenlő ség-felfogás abból indul ki, hogy a gazdasági, politikai, kul-
turális különbségek kiküszöbölése, a termel ő eszközök magántulajdonának felszámolása a
kizsákmányoló társadalmi osztályok megszüntetése talaján valósulhat meg. A szocia-
lizmus győ zelmével a termelési eszközök tulajdonlásában létrejön az egyenl őség,
ugyanakkor fennmaradnak az egyenl őtlenség egyéb formái pl. az anyagi és szellemi javak
termelése, illetve elosztása tekintetében. Az ezek megszüntetésére irányuló, ideológiai
alapokra helyezett, politikai eszközökkel is támogatott, gyakran türelmetlen törekvés az
érdekviszonyok további homogenizálódását vonja maga után, és megfosztja a társadalmat
a termelékenységet ösztönz ő — materialista világnézet ű környezetben potenciálisan
aktivizálható — legfő bb motívumnak, az anyagi érdekeltségnek a maradványaitól is. A
szocializmus történetéb ől a példák sokasága idézhet ő ; itt csak általánosságban a személyi
jövedelmeknek többnyire a munka eredményességében tapasztalt különbségekt ől
Független makacs közelítését és a veszteséges vállalatoknak a többi rovására történt,
hosszú időn keresztüli üzembetartását említjük. A mindennapi élet szabályozására
adaptált, hivatalos köntösben megjelen ő marxi ideológia tehát — gazdasági hatékonyságot
és fejl ődést illető következményeiben — a protestáns etika id ő ben és térben „elcsúszott"
ellentétpárjának tekinthet ő.
A marxista eszmerendszer napi politikára alkalmazott többnyire leegyszer űsített formá-
jában a „szocialista forradalmak" révén a Föld meghatározott régióiban uralkodó
világnézet rangjára emeltetett, és mint ilyen mind közvetlenül, mind politikai áttételeken
keresztül döntő en hatott a gazdasági folyamatokra. A régió országai induláskor
gazdaságilag elmaradottak lévén, a politika részér ő l természetes törekvésként fogal-
mazódott meg a politika részér ő l a fejlett térség utolérése. Az adott tulajdon-, érdek- és
tudati viszonyok tükrében azonban a cél irreális volt, elérhetetlennek bizonyult.
A szocialista régió megfelelő gazdasági pozícióinak kifejlesztése er őltetett ütem ű fel-
halmozást követelt a napi fogyasztás (életszínvonal) rovására. A minimális körültekintést
is nélkülöző diktatórikus politikai vezetés által er ő ltetett törekvések azonban egy oldalról
nem hozták meg a várt eredményeket (mivel az állam totális gazdaságirányító
tevékenységét rengeteg hiba terhelte, a politika a gazdasági hatékonyságot másodlagos
szempontnak tekintette stb.), más oldalról a társadalom fokozódó ellenállásába ütköztek.
A felhalmozási folyamatból hiányoztak az egyéni motivációk, ugyancsak ez jellemezte a
gazdaság más folyamatait (termelés, szolgáltatás stb.) is. Az emberek széles köre az
állami kényszerre alapozott felhalmozást az életszínvonal elleni merényletnek tekintette.
A politika meghátrált a társadalom ellenállása el ő tt; átcsoportosították a szerényen
növekvő jövedelmeket, csökkent a megtakarítási, n őtt a fogyasztási hányad. A szocialista
régió gazdasági alapjai csak korlátozott mértékben er ő södtek meg, a rendszer
versenyképessége a fejlett régióval szemben folyamatosan csökkent. A szocialista
felzárkózási kísérlet — közép- és kelet-európai tapasztalatok szerint — zsákutcába
torkollott.
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
TÉT 1994 s 3 4 - A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői... 7
Az erőltetett felzárkózási kísérlet és annak kudarca miatt súlyos torzulások következtek
be a szocialista régió bels ő egyensúlyi viszonyaiban. Ezek iránya minden érintett ország-
ban hasonló, ami jórészt az azonos ideológiából következik, mértékében viszont eltérések
lehetnek. A már korábban felismert egyensúlyhiányokat itt csak megemlítjük, úgy mint
művi környezet, infrastruktúra—társadalom—gazdaság; természeti környezet—termelés-
társadalom stb. között; esetükben egyértelm űen kimutatható az anyagi termelés
elsődlegességének, ugyanakkor alacsony hatékonyságának hatása a már jelzett okoknál
fogva. Sajátos egyensúlyhiány mutatkozik a gazdasági teljesítmények és az azokhoz
képest túlzott fogyasztási ambíciók között; ez utóbbiak felfokozódásához jelent ősen
hozzájárult a nyugati fejlett régió jóléti mintáinak (gazdasági alapot nélkülöz ő) átvétele,
olyan következményekkel, mint a gazdaság szerkezeti megújításának elodázása, a
nemzetközi eladósodás stb.
A megbomlott egyensúly helyreállításának — a volt szocialista régióban, els ősorban
Közép-Európa keleti peremén — két lehetséges útja van, vagy a gazdaság teljesít őképessé-
gének megfelel ő szintre emelése az ehhez szükséges társadalmi feltételek megteremtésé-
vel (a gazdasági teljesítmények növelésére a fogyasztás ésszer ű korlátok közé szorítására
ható egyéni és társadalmi motivációk visszaállítása stb.), vagy a társadalom anyagi jólét
iránti igényeinek leszállítása a gazdasági teljesít őképesség által meghatározott szintre,
egyidej űleg az életminőség más (anyagi tényezőkön kívüli) elemeinek el őtérbe állítása.
Ez utóbbi megoldás szakítást jelentene a teljesítményközpontú nyugati értékekkel, önálló
eszmeiségű régió kiformálódása felé vezetne. A kelet-közép-európai országok számára ez
az út a közelmúlt tanúsága szerint, illetve történelmi múltjuk, a nyugati értékek iránti
bizonyos elkötelezettségük miatt — aligha járható. Újabb megkésettség után marad tehát a
tőkés fejl ődés, amely előmozdítja a térségi egyensúly helyreállítását, miközben kiélez
más, történelmi perspektívában szemlélt, gazdasági fejl ődés szempontjából kevésbé
kritikus ellentmondásokat (a társadalom anyagi differenciálódása stb.). Ezzel együtt
megkezdődhet a lassú közelítés a gazdaságilag fejlett régióhoz; illetve az értékrend
további hasonulása, valamint a szélesen értelmezett intézményi feltételek megteremtése
esetén az integrálódás az Európai Unióba (globális értelemben vett területi egyensúlyi
fejlődés).
A fejlett régióban bevált, de annak meghatározott egyensúlyi viszonyai között értelmez-
hető tapasztalatok részleges átvitele a Föld más térségeibe jelent ős veszélyforrás lehet, az
egyensúlyi automatizmusok megbomlásával fenyegethet az érintett régiókban. Utaltunk
már a jóléti társadalom fogyasztói mintáinak kell ő alap nélküli átvételére, a példák
azonban szaporíthatók. A Föld fejletlen régióinak rendkívüli feszültségeket hordozó
túlnépesedésében pl. az a relatív egyensúlyhiány fejez ődik ki, ami az adott térség gaz-
dasági szerkezete, kapacitásai, más oldalról annak demográfiai struktúrája között fennáll.
Tartós megoldást az eseti, humanitárius akciók nem adhatnak, csak az, ha megindulnak a
belső egyensúly felé vivő folyamatok, így a gazdaságnak a helyi adottságokhoz igazodó
fejlődése, a megfelel ő népesedési magatartások elterjedése. A tudati viszonyok, a
társadalom által elfogadott értékek ebben a térségben is az egyensúlyviszonyok
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
8 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
meghatározó tényez ői közé tartoznak. A Föld különböző régióinak élet- és intézményi
viszonyai ezek figyelembevétele nélkül nem min ősíthető k. Mindazon törekvések kétséges
eredménnyel járnak, amelyek az európai értékeket, magatartási normákat más kultúrájú
területekre kívánják er őltetni. Jellemz ő példa, hogy Thaiföldön és több más ázsiai
országban a gazdasági elmaradottság, a nagy szegénység ellenére a lakosság tehet ősebb
része megtakarítható jövedelmét nem a gazdaság fejlesztésére vagy közvetlen élet-
feltételeinek (lakásviszonyainak) javítására fordítja, hanem a buddhista templomok fenn-
tartására adományozza. Az adott térségre jellemz ő etika és az általa sugallt társadalmi
magatartás kedvez ő tlenül befolyásolta az Asean országok II. világháború utáni gazdasági
segélyezésének hatásfokát. (Az odaszállított gépeket, termel őberendezéseket nem
használták fel, azok tönkrementek a kiköt ő kben, a pénz jó része elfolyt a korrupciós
csatornákon stb.) (Oishi, Y. 1985).
Vannak pozitív példák is a fejlett régió tapasztalatainak átvételére: Japán II. világhá-
ború utáni gazdasági fejl ődésén jól tükröződik az átvett nyugati (fő ként német) minták
(teljesítményközpontú, gazdaságra orientált szemlélet) és a helyi hagyományos értékek
(tradicionális fogyasztói magatartás stb.) hatékony ötvöz ődése. Ez utóbbiakat tekintve
különösen jelentő snek ítélik a konfucianizmust, amelyet a japán nép közös etikai alap-
jának tekintenek, 'továbbá a nyugati kultúra és civilizáció beáramlását lehet ővé tevő nyi-
tott kaput (Oishi, Y. 1985). A becsületesség, a szorgalmas munka, a takarékosság (megta-
karítás) a protestantizmushoz hasonlóan a konfuciánus világszemlélet számára is tiszte-
letreméltó értékek.
Az Európai Gazdasági Közösség (Unió) területfejlesztési politikája
A második világháború után létrejött nemzetközi (gazdasági) integrációk tipikus
példája az 1957-ben alapított Európai Gazdasági Közösség. A szervezet hat tagállammal
alakult meg, napjainkig tartó fejl ő dése során területileg kiterjedt (12 államot fog össze és
jelenleg folyamatban van 16 tagú szövetséggé b ő vülése), és a legfejlettebb típusú integrá-
cióvá vált. Neve Európai Unióra változott.
Már az alapító Római Szerz ő désben megfogalmazódott egy olyan regionális politika
iránti követelmény, amely el ő mozdítja a Közösség tagországainak harmonikus fejl ődését,
csökkenti az integráció régiói közötti fejlettségi különbségeket. Kezdetben viszonylag
szerény feladatokat körvonalaztak, mint a regionális problémák tudatosítása konferenciák
szervezésével, a tagországok területfejlesztési rendszabályainak összehangolása stb.
(Atalik, G. 1990).
Az integráció fejl ő désével enyhültek, illetve megsz űntek az emberek, az áruk, a ter-
melési tényez ők belső áramlását nehezít ő korlátok (vízum-, vámkötelezettségek stb.).
Olyan gazdasági „nagytér" jött létre, amelyen belül adminisztratív kötöttségek (államha-
tárok) egyre kevésbé álltak az autonóm gazdasági folyamatok útjába; a gazdasági, ezen
belül a regionális fejlő dés törvényszerű ségei viszonylag szabadon érvényesülhettek (érvé-
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
TÉT 1994 s 3-4 A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői... 9
nyesülhetnek). A termelési tényez ők területi mobilitása megnőtt, az integráció egésze
erősödő hasonlóságot mutatott a neoklasszikus felfogás szerint tételezett gazdasági rend-
szerrel, a termelési tényez ők ágazatközi és területi átcsoportosításának sok kötöttsége bár
nem szűnt meg, de enyhült. A gazdasági és területi szerkezeti tényez ők mozgásszféráját a
piacgazdasági keret jelölte ki és mozgásirányait a piaci szabályozás határozza meg.
A kibővült mozgástérre áttételez ődhetnek a korábban csak nemzeti keretekre jellemz ő
tendenciák. Közéjük tartozik az ún. Williamson-hipotézisként megfogalmazott szabály is.
E szerint a gazdasági fejl ődés kezdeti időszakában — nemzeti keretek között — a területi,
gazdasági, jövedelmi stb. különbségek fokozódnak, majd kés őbb, a termelési tényezők
meghatározott térbeni koncentráltsági fokának elérése után azok csökkenni kezdenek,
amennyiben a tőke, a munkaerő és az információk szabadon áramolhatnak; ekkor a
(nemzeti) gazdasági rendszerben szabadpiaci mechanizmus érvényesül (Nijkamp, P.
1990). Az egyensúlyi regionális fejlődés megindulása (vagyis a regionális kiegyenlít ődési
tendenciák megjelenése) tehát gazdasági törvényszer űségekből kibontakozó auto-
matizmus. Tapasztalati úton, de modellkísérletek révén is igazolható, hogy a jelzett
területi közelítési folyamat — gazdaságpolitikailag áttekinthet ő időszakon belül — a gya-
korlatban is megvalósulhat, azonban csak szigorú kiinduló feltételek mellett (mint pl.
tartós gazdasági növekedés, a területi kiterjedés bizonyos korlátozottsága, a néps űrűség
relatíve egyenletes és nem alacsony szintje stb.). A kérdés tehát, hogy ezek a feltételek
mennyiben jellemzik az európai integrációt, illetve hiányuk milyen mértékig ellensú-
lyozza az egységes nagy potenciálú gazdasági tér és a piaci mechanizmus által gerjesztett,
a neoklasszikus gazdasági modellre jellemz ő folyamatokat.
Az európai integráció mint gazdasági rendszer fejl ődése elméletileg két úton mehet
végbe, amelyek gyökeresen eltér ő regionális hatásokkal járnak. Az egyik út a relatíve zárt
gazdaság, az önellátó vonások er ősödéséhez vezet. Sz űkül az áru- és a t őkeáramlás az
európai integráció és a világ más régiói (USA, Japán, Délkelet-Ázsia stb.) között. A
tőkemegtakarítást döntő en a rendszeren belül fektetik be, ugyanakkor küls ő tőke beáram-
lása csak kis-, illetve csökken ő mértékben valószín ű.
E fejlődési úton a bels ő, régiók közötti közelítés esélyei viszonylag kedvez őek, bár az
ilyen esélyeket jelent ősen befolyásolja az integráció mérete, az abban tömörül ő államok
száma, fejlettsége stb. Az alapító hat állam integrált gazdasági rendszere kedvez őbb fel-
tételeket nyújtott a neoklasszikus séma szerinti gazdasági és regionális fejl ődés számára,
mint a jelenlegi Európai Unió. A területi különbségek az integráción belül lényegesen ki-
sebbek voltak; a dél-európai államok (Görögország, Spanyolország, Portugália) felvételé-
vel a belső (gazdasági fejlettségi, fajlagos jövedelmi stb.) differenciáltság jelent ősen meg-
nőtt. Az Európai Gazdasági Közösség folyamatos b ővülése, kiegészülése új államokkal,
területekkel újra és újra oldotta a rendszer viszonylagos zártságát. Más oldalról viszont a
módosuló (területi) kereteken belül a legutóbbi id őkig megfigyelhetők az államok közötti
közelítést eredményező fejlő dés jelei. Természetesen ez a folyamat nem automatikus,
hanem az új tagországok intézményi illeszkedésének, piacépítésének sebességét ől függ.
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
10 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
Az 1980-as években az Európai Gazdasági Közösség három új taggal b ővült. Görög-
ország 1981-ben, Spanyolország és Portugália formálisan 1986-ban váltak tagokká. Az
1980-as évtizedben Spanyolország és Portugália gazdasági növekedési üteme meghaladta
a közösségi átlagot, így azokat illet ő en felzárkózási folyamat érvényesült. Közben azon-
ban romlottak a makrogazdasági és a területi egyensúlyi mutatók. Spanyolországban a
munkanélküliség aránya az évtized közepére 20% fölé emelkedett, Portugáliában (évi
24%) az évtized els ő felében magasra szökött az infláció stb. Görögország az átlagosnál
lassúbb ütemben fejl ődött, leszakadási tendenciát mutatva.
1. TÁBLÁZAT
Az egy f őre jutó jövedelem az európai OECD országok adatainak %-ában
(Income per capita in the percentage of OECD countries)
Ország 1986 1990
Spanyolország 78 84
Portugália 55 60
Görögország 60 57
Forrás: OECD Economic Studies, No. 16. Spring, 1991.
A témakör elemző i a tendenciák eltérő irányát a piacépítés, a dereguláció sebességével
magyarázzák. Spanyolországban pl. 1986-ban eltörölték az összes külkereskedelmi
kvótát, Portugáliában megszüntették az import engedélyezését és annak többletterheit.
Jóllehet Görögország már korábban tag lett, a külkereskedelmi tarifákat csak 1986-ban
hozták közösségi szintre és az importvámot csak 1989-ben törölték el. A felzárkózási
folyamat megindulása és a piaci mechanizmus fejlettsége között tehát szoros kapcsolat
mutatkozik (OECD Economic Studies, 1991).
Kimutatható továbbá a gazdasági kapcsolatok bizonyos záródása is. Tizenkét államra
vonatkozó adatok szerint 1960 és 1986 között számottev ően megnőtt az integrációba tar-
tozó országok egymás közötti áruforgalma, mind abszolút számokat, mind arányokat te-
kintve; ugyanakkor a küls ő áruexport és -import relatív mértéke lényegileg szinten ma-
radt. (A tizenkét állam teljes GDP-jéhez viszonyítva az egymás közötti áruforgalom
1960-ban 6,3%-ot, 1986-ban pedig 13,1%-ot tett ki; a küls ő áruforgalom szintje mindkét
időszakban 9-10%-os volt.) (Blahó A.—Palánkai L—Rostványi Zs. 1989). A fejlődés
említett két sajátossága is felhívta a figyelmet arra, hogy az integráción belüli, az új csat-
lakozások miatt ismételten megjelen ő, sőt elmélyülő regionális különbségek mérséklése
nem bízható csupán a piacgazdaság automatizmusaira, hanem határozott regionális
politika alkalmazása szükséges a térség egészére.
1975-tő l új időszak kezdő dött az EGK területfejlesztési politikájában. Általános célként
tűzték ki a relatíve hátrányos helyzet ű területek támogatását, fejl ődésük serkentését
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
TÉT 1994 s 3-4 A területi (gazdasági) fejl ődés társadalmi hajtóer
ői... 11
közösségi forrásokból; létrehozták az Európai Regionális Fejlesztési Alapot. A jóléti
állameszme követelményei mellett erre kényszerítettek bizonyos, a társadalmi stabilitással
összefüggő megfontolások is.
A területi politika konkrét céljait, prioritásait úgy formálták, hogy az érintett térségek
támogatása révén a megbomlott egyensúlyi viszonyok (társadalmi szempontból kedvez ő
kapcsolat a természeti és m űvi környezet, a népesség stb. között) ne a korábbi struktúra
leépülése révén, hanem a meglev ő demográfiai szerkezethez igazodva álljanak helyre. Az
ilyen beavatkozás elkerülhet ővé teszi, de legalábbis számottev ően mérsékli az esetleg
erőteljes migrációs hajlamot. Kit űnik ez abból is, hogy az integráció-szint ű területfejlesz-
tési célok központjában a foglalkoztatási lehet őségek növelése állt, a fejl ődésben megké-
sett területek, a magas munkanélküliségi rátát mutató, iparilag hanyatló régiók, határmenti
stb. területek, a tartósan (12 hónapon túl) magas munkanélküliséget mutató térségek tá-
mogatása révén. Más célok is megfogalmazódtak, mint a fiatal munkaer ő munkához
juttatása, a mez őgazdasági termelési struktúra átalakítása stb. (Horváth Gy. 1993).
A regionális feszültségek enyhítését, a területi szerkezet kritikus pontjainak stabilizálá-
sát a gazdasági fejl ődés általános tendenciái is el őmozdíthatják. Ilyen tényez őként lehet
említeni mindenekelőtt a gazdaság szerkezeti átalakulását, annak egyik f ő irányaként a
termelési-technológiai struktúra átformálódását, másik lényegi tendenciaként a szolgálta-
tások (tercier szektor) szerepének és gazdasági súlyának fokozódását.
A nyersanyag- és alapanyagtermel ő ágazatok, a nyersanyagigényes termékek és tech-
nológiák — főként az 1970-es évekt ől felgyorsult — visszaszorulásának, relatív súlyvesz-
tésének hatására egyes térségek korábbi gazdasági szerepe csökkent, másoké relatíve
megnőtt. A regionális egyensúlyviszonyokban bizonyos átrendez ődés következett be, ami
egészében mérsékelte a nagyobb térségek közötti fejlettségi, jövedelemhez jutási különb-
ségeket. Jóllehet az új, korszer ű termelési ágak dominánssá válásával, a számukra megfe-
lelő térségek kiemelkedésével párhuzamosan a hagyományos ipari területek számottev ő
része válságba jutott, a progresszív struktúraváltási folyamat — részben állami beavatkozás
hatására — ezeken is megindult és eredményeket produkált. Emellett a gazdaság
makrostruktúrájában folyamatosan megnyilvánuló változás, a „tercierizálódás" a gazda-
ság egyenletesebb, a lakosság letelepüléséhez igazodó elhelyezkedésére hatott és hat (a
tercier szektort is a gazdaság részének tekintve), mivel a szolgáltatásokat, akár közösségi,
akár piaci alapon szervez ődnek is azok, az emberek, a társadalmi csoportok veszik
igénybe; a szolgáltató szervezetek, intézmények tehát — nagyobb mértékben — a lakóhe-
lyekhez igazodva települnek.
Az Európai Gazdasági Közösség fejl ődése, amennyiben az zárt gazdasági rendszerre
jellemző növekedési jegyeket mutatott, nemcsak a nagytérségen belüli regionális különb-
ségek mérséklését mozdította el ő, hanem viszonylag kedvező feltételeket teremtett a
természeti környezet megóvásához, a keletkezett károk csökkentéséhez is. A természeti, a
művi környezet és a társadalom, illetve gazdaság közötti térségi egyensúly fenntartása az
esetek nagyobb részében nem vált megoldhatatlan feladattá. Ugyanakkor ez a fejl ődési út
— ha netán erősödnek a záródási tendenciák — egy id ő után a közösségi gazdaság haté-
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
12 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
konyságának mérsékl ő déséhez vezethet, bár a hatalmas gazdasági potenciálú integráció e
tekintetben is nagy tartalékokkal rendelkezik.
Az Európai Unió gazdasága alternatívaként a nyílt rendszerek jellemző útját is járhatja,
amelynek fő ismérveként kiszélesednek és elmélyülnek az áru- és t őkeáramlásban meg-
nyilvánuló kapcsolatok a világ más régióival, relatíve mérsékl ődnek az integráción belüli
kapcsolatok, a rendszer önellátó vonásai gyengülnek, miközben egyre több csatornán
keresztül illeszkedik a világméret ű területi munkamegosztásba. A nyitott gazdaság mo-
dellje a gazdasági hatékonyság maximalizálása elvén m űködik; az er őforrások ágazatilag
és területileg úgy csoportosulnak, hogy az Unió a világméret ű versenyben stabilizálja,
erősítse pozícióit. Ebb ől következően a nagytérség régiói közül különösen el őnyös hely-
zetbe kerülnek azok, amelyek kedvez ő adottságokkal rendelkeznek a világméret ű verseny
szempontjából, ami a területi differenciálódás újabb forrásává válik.
A nyitott gazdaság modelljében a hatékonyság elve alapján ismét kiemelt szerephez
juthat a sokat vitatott „méretgazdaságosság" és az annak megfelel ő szervezeti rendszer;
az Unió gazdasági fejl ődése az agglomerációs el őnyökre, a gazdaság térbeli koncentrá-
lódására alapozva gyorsulhat fel. A nagyvárosok szellemi és anyagi infrastruktúrája,
innovációs potenciálja válhat az egész gazdaság fejl ődésének motorjává (Enyedi Gy.
1992). E modell működési logikájával egyez ően az Unió regionális politikája nem merül-
het ki a területi esélykülönbségek mérséklésére irányuló törekvésben, a hátrányos helyzet ű
területek támogatásában, a munkanélküliség differenciáinak mérséklésében, hanem els őd-
leges céllá válik az egész térség, és az arra különösen alkalmas régiók versenyképességé-
nek javítása (Nijkamp, P. 1990). A hatékonysági szemlélet szükségszer űen bevonul a
regionális politikába is.
Természetesen a nyitott gazdaság modellje szerinti fejl ődés sem iktatja ki az olyan terü-
leti nivelláló tényező k hatását, mint a szolgáltatások nagy súlya a gazdasági szerkezetben,
a regionális különböző ségen alapuló (történelmi életmódbeli stb. sajátosságokra
visszavezethető ), tartalmilag diverzifikált innovációs potenciál, ami hozzájárulhat a sz ű-
kebb vagy tágabb közösség anyagi-szellemi gazdagodásához. Valószín ű azonban, hogy az
említettek csak részben ellensúlyozhatják a fejl ődés szellemi-anyagi tényező inek térbeli
koncentrálódását. Minden bizonnyal fokozódik a kapcsolatok kiterjedésében, intenzitá-
sában megnyilvánuló min őséginek nevezhető és a jövedelemtermelésben is kifejez ődő
különbség egy oldalról a világméret ű versenybe bekapcsolódni képes, más oldalról a
közösségen belül versenyképes régiók, továbbá a csak helyi funkciók ellátására alkalmas
térségek között.
Az Európai Unió jövőbeni fejl ődésében el ő reláthatóan szaporodnak majd a nyílt gaz-
daságra jellemző elemek. Ez részint az integráció további várható b ővüléséb ől, részint
újabb, világszinten versenyképes struktúrák megjelenéséb ől adódik. Különösen figye-
lemre méltó ebb ől a szempontból egyes korszer ű iparágak kutatási-fejlesztési tevékenysé-
gének sajátos „szigetekbe" tömörülése a Közösség „magterületein".
A legnagyobb gazdasági, fejlesztési potenciált képvisel ő szigeteket a következők jel-
lemzik (Hingel, A. J. 1993):
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
TÉT 1994 s 3-4 A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői... 13
— kutatóhelyek, laboratóriumok és termel ő vállalatok együttes, koncentrált jelenléte és
intenzív tevékenysége;
— több mint egy technológia képviselete;
— csomóponti szerep a tudományos és technikai kooperáció európai hálózatában;
—a kutatási-fejlesztési ráfordítások több mint 20%-ának koncentrálása.
E kritériumok alapján az Unió területén tíz nagyobb, három ágazat által (mesterséges
intelligencia, biotechnológia, űrkutatás) felépített sziget határolható le: Délkelet-Anglia,
Rotterdam—Amszterdam, Párizs, a Rajna—Ruhr-vidék, Frankfurt, Stuttgart, München,
Lyon—Grenoble, Torino és Milánó térségében. Ezek a tudományos technológiai szigetek
Európa hagyományos ipari övezeteiben helyezkednek el mutatva azok megújuló képessé-
gét. Kirajzolják (Dél-Anglia és Észak-Olaszország között banánhoz hasonló formációt
képezve) az Európai Unió jöv ő beni, megújult technikai-technológiai alapon álló magterü-
letét. Mindez el őrevetíti a centrum-periféria viszony újratermel ődését az Unió egyes
térségei, illetve az Unió és Európa többi része között. Ennek tükrében a közösségi regio-
nális politika ismételt átgondolása válik szükségessé.
Érdemes bepillantani a tudományos-technológiai szigetek képz ődésének mechanizmu-
sába. Az új típusú szerkezeti képz ődmények a szerepl ők (kutatóhelyek, laboratóriumok,
vállalatok) térbeli koncentrálódásán, kapcsolataik kiterjedésén és intenzifikálásán épülnek
fel. Az egyre sűrűsödő kooperációs kapcsolatok hálóformát rajzolnak ki, ezért a
folyamatot, a szerepl ő k és tevékenységük informális társadalmi-gazdasági összefonódását
„hálóvezérelt" integrálódásnak (network-led integration) nevezik. A hálók egyes szálai
messzire, országhatárokon túl is nyúlhatnak, a kapcsolatok s űrűsödése alapján azonban
lehatárolhatók az integrálódó gazdasági terek (szigetek). A kapcsolatépülés e típusa sok
irányú viszonylattal rendelkezik; a létrejött és m űködő hálónak nincs azonosítható köz-
pontja. Stratégiai jelent őségűek a több szerepl őt (szálat), illetve szigetet összeköt ő csomó-
pontok. Ezeken keresztül bonyolódik az innovációk átadása, az információk átvitele a
kooperáló szerepl ők között.
Állami szint ű regionális politikák főbb általánosítható vonásai
Témánk tárgyalásának harmadik (térségi) szintjére térünk át, az államhatárok által
kijelölt területekre, az ezeken belül leggyakoribb feszültségtípusokra és regionális poli-
tikákra. E kategória megkülönböztet ő vonása,, főként a globális szinttel szemben, hogy az
a társadalom- és gazdaságirányítás szempontjából egységes (homogén) térként jelenik
meg. Ez azt is jelenti, hogy az államon belüli térségek fejl ődésére azonos időben általában
nem hathatnak eltér ő értékrendek, ideológiák, politikai irányzatok stb. Igaz ugyan, hogy
időben egymást követve más nézeteket és politikát képvisel ő társadalmi elitek alternatív
megoldásokat kínálhatnak a közösségi (közöttük a területi egyensúlyi) problémák
megoldására. Ezek azonban csak egy-egy nemzet történelmi fejl ődése, hagyományai,
sajátos értékei, elfogadott intézményrendszere stb. által meghatározott keretek között
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
14 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
változhatnak. Az értékviszonyok és politikai irányzatok stb. gyökeres „cseréje"
viszonylag ritkán fordul el ő. (Ilyen idő szakot élnek át jelenleg a „volt" európai szocialista
országok.)
A területfejlesztési politika céljai
A területfejlesztés legáltalánosabb célja, amely minden egyes területi politikával rendel-
kező országban megfogalmazódik az, hogy létrehozzák a területileg kiegyensúlyozott
("egyensúlyi") fejlődés feltételeit. Ez részben azt a követelményt tartalmazza, hogy az
ország (gazdaságilag) kevésbé fejlett térségei az átlagosnál gyorsabban növekedjenek, így
azok fokozatosan felzárkózzanak a fejlettebbekhez, illetve e folyamat állami beavatkozás
révén meginduljon. Tartalmazza másrészt azon követelményt is, amely szerint
térségenként a területi szerkezet strukturális tényez ői (természeti, m űvi környezet stb.)
között olyan stabil arányok, egyensúlyi viszonyok alakulnak ki, amelyek révén és a piaci
kereslethez igazodóan a gazdasági teljesítmények országosan a lehetséges maximumhoz
közelednek. Ez a két követelmény esetenként ellentmondhat egymásnak, ilyenkor meg
kell jelölni azt, hogy a cél két oldala közül melyik kapjon els őbbséget.
A fejlett államok a területi szerkezeti egyensúlyt nemcsak a gazdaságra, illetve a tár-
sadalomra értelmezik, hanem a természeti környezetre is. Így pl. az Egyesült Királyság-
ban az 1960-as évek végét ő l megfogalmazódott a népesség és a környezeti er őforrások
közötti sajátos egyensúlyi cél. (Tiszta víz és leveg ő , gazdaságilag hasznos föld stb.)
(EEC—USA, 1982). Japánban az 1970-es évek elején a területfejlesztési politika figyelme
a környezeti feltételek felé fordult, mivel a gyors gazdasági növekedés, a leveg ő és a víz
minő ségének nagyarányú romlásával, a zaj és egyéb szennyez ődések fokozódásával járt
együtt (Konno, G. 1975). Ugyanakkor az államok egy része a környezetvédelem céljait a
környezeti politika külön dokumentumaiban szerepelteti.
a) A terüleocejlesztési célok és a gazdasági növekedés (fejlettség) kapcsolata
Az ím. Williamson-hipotézis (Nijkamp, P. 1990) részbeni megvalósulása különösen
szemléletes a tartósan gyors gazdasági növekedést realizáló országokban. A japán gaz-
daság 1956 és 1975 között rendkívül gyors, évi átlagban kb. 10% körüli növekedési üte-
met produkált, ami kezdetben a kedvez ő adottságú metropolisok térségeire koncent-
rálódott. Az 1970-es évek elejére azonban a területileg „egyensúlytalan" fejl ődés lelas-
sult, amiben az állami beavatkozásnak is része volt, nevezetesen annak, hogy a gyorsan
fejlődő központok ellensúlyozására 13 iparilag fejlesztend ő várost és más területeket
jelöltek ki (Konno, G. 1975).
További példaként említhet ő , hogy Tajvanon az 1960-as évek gyors gazdasági fejl ődé-
sének hatására az egy fő re jutó jövedelem jelentős növekedésével, az életkörülmények
javulásával, az iskolázott népesség arányának fokozódásával párhuzamosan a népesség
néhány városban való túlkoncentrálódása, a fajlagos jövedelmek területi különbségeinek
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
TÉT 1994.3-4 A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóer
ői... 15
elmélyülése, a természeti környezet leromlása járt együtt. A területi egyensúlyok külön-
böző irányú megbomlása, kedvez őtlen következményeinek (társadalmi) felismerése álta-
lában az els ő lépés az állami beavatkozás elhatározásához, els ősorban a területfejlesztési
politika céljainak kitűzéséhez. Tajvanon három fó célt jelöltek meg (amelyeket tovább
részleteztek), nevezetesen a népesség és a gazdasági tevékenységek ésszer ű területi meg-
osztását, továbbá a lakó- és munkakörnyezet tökéletesítését, végül a természeti er őforrá-
sok megőrzését és fejlesztését (Tang, F. T 1981).
-
Az európai példák közül a hollandiai „magterületen" (Randstad—Rotterdam, Amszter-
dam, Hága térsége) az 1960-as és 70-es évek fordulóján tapasztalt, a gyors gazdasági fej-
lődéssel párhuzamba állított területi folyamatokat részben a „szóróhatások" (vagyis a
koncentrációs fázis után bekövetkezett decentralizáció) megnyilvánulásának és csak rész-
ben az állami beavatkozás következményének min ősítették (EEC USA, 1982). Idesorol-
—
ható Budapest esete is; a magyar fő város iparának korábban gyors extenzív növekedése
az 1960-as évek végére megsz űnt és részben egyes er őforrások (munkaerő, infrastruktúra)
szűkössé válásának hatására decentralizációs folyamat indult meg. (A nemzeti jövedelem
növekedésének évi üteme az 1960-as évek második felében országosan megközelítette a
7,5%-ot.)
A területfejlesztési politika céljai természetszer ű kapcsolatot mutatnak a keletkezett te-
rületi feszültségek jellegével, a regionális egyensúly megbomlásának irányaival, amelyek
az adott területi struktúra állapota mellett a gazdasági fejl ődés sajátosságaira és a fejlett-
ség elért színvonalára is visszavezethet ők. Ebben a közelítésben a célok három fő típusa
különböztethető meg. Az egyik a gazdasági, népességi fejlődés korlátozása, a piaci
szabályozású (spontán) gazdasági folyamatok által keltett végletes területi polarizáció
ellensúlyozását célozva. Egyes földrajzi pontok (nagyvárosok) és térségek (metropolisi
régiók) ésszerű határokon túli, extenzív növekedése kett ős veszélyt hordoz; egy oldalról
az érintett térségek természeti környezetének túlzott terhelését, más oldalról azt, hogy az
ilyen pólusok az erőforrások indokolatlanul nagy részét vonják el más térségekt ől.
Egyes nagyvárosok növekedésének gazdasági vagy adminisztratív eszközökkel történ ő
korlátozása a területi folyamatokba való állami beavatkozás legrégibb formái közé tar-
tozik. Nagy-London és Párizs fejl ődésének korlátozására már a két világháború alatt tet-
tek (kezdeti) lépéseket; az Egyesült Királyságban 1945 után újrafogalmazódott a foglal-
koztatás korlátozásának célja a túlzsúfolt konurbációkban (EEC USA, 1982). A párizsi
—
agglomeráció (régió) növekedését az 1950-es évek els ő felében adminisztratív eszközök-
kel mérsékelték (iparfejlesztés engedélyhez kötése, irodák, tudományos intézmények lé-
tesítésének moratóriuma stb.) (Barta, Gy. 1992). Kés őbb főként Európa „szocialista"
régiójában vált rendszeressé a nagyvárosok extenzív növekedésének adminisztratív tiltása
(Moszkva, Leningrád, Minszk, illetve Budapest stb.).
A területfejlesztési célok második f ő típusa a fejlődésben valamilyen ok miatt elmaradt
vagy hátrányos helyzet ű térségek pozícióinak javítása. A relatíve (az ország más régiói-
hoz viszonyítva) elmaradott területek fejlesztésével a területi egyensúlyok olyan tartalmú
megbomlását kívánják korrigálni, amelyet az er őforrások egy részének az érintett térsé-
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
16 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
gekbő l történő elszívása idéz el ő, vagy amely egyes helyi erő források krónikus kihaszná-
latlanságában nyilvánul meg. A hátrányos helyzet ű területek fejlesztésének célja a legál-
talánosabb, az lényegileg minden ország területfejlesztési politikájában megjelenik, az
esetek jelent ő s részében a túlzottan polarizált fejl ődés korlátozásának komplementere-
ként. Az ilyen tartalmú célok központjában többnyire a foglalkoztatás növelése áll.
A rendkívül bő példatárból néhány tipikusat megemlítve: Az Egyesült Királyságban
nemcsak a munkanélküliség egyes térségekben magas szintjének mérséklését t űzték ki
célul a II. világháború után, hanem az 1960-as évek végét ől a regionális kultúrák támo-
gatását és az identitás meg ő rzését is. (Ez a cél nemcsak kizárólagosan a hátrányos hely-
zetű térségekre vonatkozik.) A Német Szövetségi Köztársaságban külön hangsúlyt kapott
a Német Demokratikus Köztársasággal határos területek strukturális problémáinak
megoldása; a berlini fal emelése után Nyugat-Berlin túlélésének biztosítása. Hollandiában
a periférikus zóna (a Belgiummal és Németországgal határos tartományok stb.) egyen-
súlyviszonyainak javítására kilenc fejlesztési területet és azokon belül 42 iparosítási
magot jelöltek ki. Japánban az 1960-as évek során meghatározták azon területeket, ame-
lyeken a hátrányok csökkentése céljából az iparfejlesztést államilag támogatják (kashimai
körzet stb.). Ausztriában az 1970-es években a területfejlesztés egyik f ő céljaként a rurális
térségekrő l való elvándorlás és elingázás csökkentését, illetve megszüntetését jelölték ki.
A hátrányos helyzet ű területek fejlesztési célját, a területi egyensúlyviszonyok javításá-
hoz fűződő közösségi érdekeket különböz ő és az egyes országok változó adottságaitól
függő tényező k motiválhatják. Az egyensúlyukat vesztett területeken a lakosság életkö-
rülményei, az egyének számára nyújtott életesélyek általában kedvez őtlenebbek, mint az
erő sebb gazdasággal rendelkez ő térségekben. Ez fő ként a jóléti államokban mond ellent
bizonyos elfogadott értékeknek, mint emberi jogok, társadalmi szolidaritás. A hátrányos
pozícióból adódó, ső t sajátos helyzetekben a kiegyenlítési törekvésekb ől keletkezett ne-
gatív politikai hatások többnemzetiség ű államokban feler ősödhetnek és elszakadási
mozgalmak táplálói lehetnek. (Példa erre a volt Csehszlovákia és Jugoszlávia esete.)
A területfejlesztési célok harmadik típusa a gazdaság egyes ágazatait sújtó válságok
kedvezőtlen területi hatásának mérséklésére, megszüntetésére irányul. Ebb ől a szem-
pontból különösen érzékenyek azok az általában magas gazdasági fejlettségi fokot elért
térségek, amelyek ipari profilját fő ként a természeti adottságokhoz közvetlenül kapcso-
lódó, tömegtermelést folytató alapanyag-termel ő üzemek (ágazatok) határozzák meg
(bányászat, kohászat). Ha az érintett terület vezet ő iparága válságba jut, akár a piaci ke-
reslet csökkenése, akár az érintett ágazat technikai szintjének elavulása miatt, a korábbi
egyensúlyok (foglalkoztatási stb.) megbomlanak, megkezd ődik a depressziós terület gaz-
daságának leépülése. Ez a folyamat az elavult gazdasági szerkezet modernizálásával
ellensúlyozható, az állami beavatkozás általában ehhez nyújt segítséget. A területi dep-
resszió, fő ként az iparilag fejlett országokban már a 19. század második felében megje-
lent; kedvező tlen következményeinek állami beavatkozás útján való mérséklése a II.
világháború után vált rendszeressé.
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
TÉT 1994 s 3-4 A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői... 17
Az Egyesült Királyságban (Nagy-Britanniában) már a két világháború között gazdaság-
politikai célként definiálták a szénbányászat visszafejl ődése miatt keletkezett feszültségek
enyhítését és kijelöltek a támogatandó területek körét. Az 1960-as években azon
térségeknek (Dél-Wales, Nyugat-Közép-Skócia stb.), amelyekben a szénbányák bezárása
miatt tartós és magas arányú munkanélküliség fenyegetett különleges támogatási státust
adtak („Speciális Fejlesztési Területek"). A Német Szövetségi Köztársaságban a regio-
nális gazdasági szerkezet korszer űsítésének feladatait struktúratervekbe foglalják; ezek-
ben kapnak helyet (a rurális térségek fejlesztése stb. mellett) a válság által sújtott (szén- és
acéltermel ő) területek támogatási céljai is. Franciaország hagyományos ipari térségein
(északi és keleti régiók) is megjelentek a válságövezetek, amelyeken állami beavatkozás-
sal mozdítják el ő a gazdasági szerkezet progresszív átalakulását. Magyarországon a
rendszerváltással — illetve a piacgazdaságra való áttéréssel párhuzamosan kiélez ődtek
egyes nyers- és alapanyagtermel ő körzetek értékesítési problémái, részben a korábbi pia-
cok beszűkülése, részben a nagyarányú technikai elmaradottság, illetve magas termelési
költségek miatt. Az érintett területek (Észak-Magyarország, a Dunántúl egyes részei)
egyensúlyvesztési folyamatának lassítására a gazdaságpolitika különböz ő intézkedéseket
tett; Észak-Magyarországra regionális válságkezel ő program készült.
b) A területfejlesztés egymásnak ellentmondó céljai
A legtöbb ország területfejlesztési politikájában megjelen ő cél, a hátrányos helyzet ű
térségek felzárkóztatása gyakran a gazdaság korlátaiba ütközik. Ennek kett ős oka egy
oldalról, hogy még nem torpant meg az a gyors gazdasági növekedési folyamat, amelyet
az ország legkedvez őbb adottságú területein lev ő erőforrások fokozódó arányú hasznosí-
tása táplál, tehát a leggyorsabb fejl ődés területi differenciálódás árán valósulhat meg, más
oldalról a gazdaság jövedelemtermel ő-képessége még nem elég nagy a hátrányos helyzet ű
térségek támogatásához. A területi struktúra, illetve a gazdaság adott „érettségi"
(fejlettségi) fokának elérése el őtt ugyanis az elmaradott területekre irányuló t őkeberuhá-
zások hatásfoka az átlagosnál alacsonyabb, és az ilyen törekvések állami támogatása is
eszközöket von el a kedvez ő adottságú, fejlett térségekt ől, következésképpen lassítja a
gazdasági növekedést.
A vázolt összefüggés felismerése és a gazdaságpolitikák eltér ő válasza egyaránt nyo-
mon követhető . Tipikus magatartás az, amely a két ellentétes tartalom összebékítésére
törekszik, olyan célok megfogalmazásával, amelyek egyidej űleg szolgálják a területi
közelítést és a gazdasági hatékonyságot (a gyors növekedést). Természetesen ez az esetek
egy részében (vagyis amikor a gazdaság é§ a területi szerkezet nem érte el a megfelel ő
érettségi fokot) irreális lehet. Pozitív példaként talán Hollandia említhet ő, ahol az 1980-as
évek elejétő l a két (egymásnak részben ellentmondó) célt egymással párhuzamosan t űzték
ki, nevezetesen:
— a fejlettebb zónákban intenzifikálni a kapacitásokat, hogy azok hozzájárulása a nem-
zeti termeléshez fokozódjék, illetve
— javítani az életkörülményeket a kevésbé fejlett területeken.
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
18 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
Hasonló módon, az érett területi struktúra bázisán fogalmaztak meg ellentmondónak
tetsző célokat más országokban is (Egyesült Királyság, Német Szövetségi Köztársaság).
A magyar példa nem egyértelm ű. A területfejlesztés 1971-ben kit űzött kettős célja (az
egyes területek erő forrásainak hatékony hasznosítása, illetve azzal egyidej űleg a népesség
életkörülményeinek területi közelítése) csak az adott és több tekintetben torz (extenzív
fejlesztésre ösztönz ő ) gazdasági környezetben állta meg a helyét.
Egyértelmű , de negatív irányú választ adott a kérdésre az egykori Német Demokratikus
Köztársaság („Kelet-Németország") gazdaságpolitikája. A területfejlesztés tervezése a
nemzetgazdasági tervezésbe integráltan a korai 50-es évekt ől kezdődően megvalósult;
elsődleges célja azonban az erő források maximális kihasználásának el őmozdítása volt. Az
a politikai törekvés kapott abszolút els őbbséget, hogy az általános t őke- és mun-
kaerőhiány közepette ezen er ő forrásokat ott hasznosítsák, ahol azok kihasználása (adott
szabályozási keretek között) a legjobb hatásfokot éri el. A gazdasági növekedési ütem
maximalizálását a településstruktúra olyan irányú stabilizálásával kívánták elérni, amely
minimalizálta a beruházási és üzemelési költségeket, következésképpen a területfejlesztés
alapvető célja egyoldalúan az agglomerációk fejlesztése maradt. Az ipari fejlesztés
bizonyos (idő legesnek bizonyult) sikerei mellett, amelyek els ődlegesen az ország
nemzetközi elismertetését szolgálták, a területi különbségek 1965 és 1975 között n őttek
(Berentsen, W H. 1981). Ez idő alatt a többi szocialista országban — nagyobb térségi
szinteken — kimutatható területi közelítés valósult meg.
c) Sajátos tényez ők hatása a területfejlesztési célokra
A már tárgyalt tényez ők, első sorban a területi struktúra adott országban kialakult ál-
lapota és a gazdasági fejl ődés menete, illetve a fejlettségi szint dönt ően meghatározzák a
területfejlesztési célok tartalmát és azok mértékét (vagyis, hogy a számításba vett id ősza-
kon belül a kitű zött cél mennyire közelíthet ő meg). Vannak azonban más tényez ők is,
amelyek bár kevésbé karakterisztikusan befolyásolják a célok tartalmát és mértékét,
hatásuk mégsem hanyagolható el. Ezek közül néhánynak a felvillantása színesebbé teszi a
témakör áttekintését.
Első ként a gazdaság- és irányítási felfogás különbségei említhet ők. A gazdasági libera-
lizmus (napjainkban neoliberalizmus) képvisel ői az öntörvényű fejlődés talaján állva az
állami beavatkozás er őteljes korlátozásának szükségességét vallják. Ez a nézet a terület-
fejlesztési politika szűk keretek közé szorítását is involválja. Jellemz ő példa erre az
Egyesült Királyság, ahol a konzervatív kormányzat az 1970-es évekt ől jelentősen csök-
kentette a támogatott területek körét. Ezzel szemben a „szocialista eszmeiség ű" mun-
káspárti kormányzatok indokoltnak tartják a gazdasági folyamatok nagyobb részének
kivonását a piaci szférából; a területfejlesztési célokban részint a társadalmi szolidaritás
követelményeinek a kifejeződését látják.
Ugyancsak kiemelést kíván az egykori európai szocialista országok területfejlesztési
gyakorlata. A kérdés, hogy a piacgazdaságoktól való gyökeres eltérés a tulajdonviszo-
nyokban, az irányítási mechanizmusban, az intézményrendszerben stb. okozott-e hasonló
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
TÉT 1994 s 3-4 A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóer
ői... 19
mértékű különbséget a területfejlesztési politikában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a
tervgazdaságokban kit űzött célok tartalmukban, típusukat tekintve azonosak vagy nagyon
közelállóak voltak a piacgazdaságokra jellemz ő célokhoz. Valóságos és minőségi
különbség a megvalósítás eszközrendszerében mutatható ki, a piacgazdaságokban a köz-
vetett, a tervgazdaságokban a közvetlen állami eszközök domináltak. Ezért egy oldalról a
reálisan kitűzött célok megvalósulási esélyeit tekintve az egykori szocialista országok
előnyösebb helyzetben voltak, más oldalról viszont a gazdasági fejl ődés kedvezőtlenné
vált tendenciái a területfejlesztés részben formális eredményeit is veszélyeztették. A
centralizált irányítás elvileg lehet ővé tette volna az életkörülmények területi különbségei-
nek viszonylag gyors mérséklését, a gazdaság általában alacsony hatékonysága azonban
erőteljesen korlátozta a közelítés konkrét lehet őségeit. S őt többnyire a gazdasági
követelményeket kellett el őnyben részesíteni a területi egyensúlyi növekedés rovására,
aminek széls őséges megnyilvánulását az egykori Német Demokratikus Köztársaság
példáján láttuk.
A területfejlesztés néhány jellemz ő stratégiai iránya
A területfejlesztés konkrét céljai az egyes típusokon belül sokfélék lehetnek. Ugyancsak
változatosak a megvalósításhoz használható, alkalmazott eszközök is. Területfejlesztési
stratégián itt a céloknak (és eszközöknek) id őbeni, valamint térbeni kapcsolatait,
kombinációit értjük. Eltérő kapcsolatok, illetve kombinációk a területi stratégia más és
más irányát testesítik meg.
A növekedési pólus elméleten alapuló stratégiák a településekre koncentrált fejlesztés
hatékonyságát és a területi közelítés követelményeit kívánják együttesen érvényre juttatni,
úgy, hogy viszonylag nagyszámú (kisebb-nagyobb, részben a hátrányos helyzet ű
térségekben elhelyezked ő) településben támogatják a gazdasági tevékenység fejl ődését. A
stratégia sikeres alkalmazása esetén nagytérségi szinten (dekoncentrált fejl ődés mellett)
közelítés indulhat meg, ugyanakkor a települési pólusokban fejl ődést gerjeszt ő automa-
tizmusok keletkeznek. Egyes esetekben a növekedési pólus elméletet összekapcsolva a
központi helyek elméletével, összefügg ő célokat határoznak meg a településrendszer
különböző elemcsoportjaira.
A növekedési pólus elméletre alapozott stratégia egyik iskolapéldája Franciaország.
Hollandiában az 1960-as évek els ő felében 18 növekedési centrumot jelöltek ki. Ausztriá-
ban az 1970-es évektől viszonylag nagyszámú, területileg szétszórtan elhelyezked ő tele-
pülésben ösztönözték a fejl ődést. Tajvanon a regionális fejlesztési célok között jelení-
tették meg a különböző hierarchia fokú centrumok hálózatának meger ősítését (országos
központ, regionális és helyi centrumok, korszer ű rurális települések) (Tang, F.-T 1981).
Indiában (mikrokörzet-szint ű) aprófalvas, illetve rurális térségre településhálózat-
fejlesztési modellt dolgoztak ki a szolgáltatások területi elhelyezésének optimalizálását
célozva, úgy, hogy a szolgáltató helyek megközelítése az igénybe vev ő települések népes-
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
20 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
sége részérő l összességében a legkisebb ráfordítást tegye szükségessé (Banerji, S.—
Fischer, H B. 1974). Az egykori európai szocialista országokban is átfogó célokat fogal-
maztak meg a településrendszer fejlesztésére. Magyarországon az 1971-ben elfogadott
„országos településhálózat-fejlesztési koncepció" részben francia mintákat követett.
A területfejlesztésnek ugyancsak jellemz ő stratégiai iránya egy oldalról a különböz ő
típusú célok egyidej ű kitűzése, más oldalról a célok időbeni módosítása a keletkező fe-
szültségek típusától függ ően. Japánban a II. világháborút követő en fontos nemzeti érdek
volt a természeti er ő források javuló kihasználása, ami maga után vonta az említett adott-
ságokkal rendelkező területek gyors fejlesztését. Ezzel egyidej űleg azonban a nagyobb el-
maradott térségek (Hokkaido, Kyushu stb.) fejlesztését, valamint a hagyományos ipari
térségek kapacitásának helyreállítását is célul t űzték. Az 1960-as években viszont a gyors
gazdasági növekedésb ől adódott területi egyensúlyhiányok megszüntetése vált f ő céllá, az
1970-es évektő l pedig a környezetvédelmi célok kaptak els őbbséget (Konno, G. 1975).
Végül érdemes néhány szóban megemlíteni az egyes térségek saját erőforrásainak ak-
tivizálására alapozott területfejlesztési stratégiát. Ennek elméleti gyökereit keresve a
schumpeteri felfogáshoz jutunk el, amely szerint a gazdasági rendszerek rendelkeznek
olyan belső, kívülről jövő hatásoktól mentes folyamatokkal, amelyek az adott rendszerek
„önfejlődésének" hordozói (Schumpeter, J. 1952). A területi (gazdasági) rendszerek
fejlődésének bels ő motorja lehet a saját er őforrások kombinációjának változása, megúju-
lása, ami önmagában a szélesen értelmezett innováció része. A területfejlesztés amaz
újabb stratégiai irányzatát, amely a bels ő erőforrások innovációk útján történ ő fokozott
hasznosítására és ezen keresztül a kit űzött általános célok elérésére törekszik, innováció-
orientált területfejlesztési politikának nevezik (Rechnitzer J. 1993).
A stratégia tehát a régiók helyi er ő forrásaira és kreativitására alapoz, amely a külön-
böző hatású, de egymást támogató („szinergetikus") er őkön nyugszik. A kreativitást
létrehozó tényez ő k közül kiemelten fontosak: a tudományos-kulturális tevékenység sok-
oldalúsága, a kommunikációs lehet őségek kiterjedtsége, bizonyos szerkezeti instabilitás
és a folyamatosan keletkez ő, kielégítetlen új szükségletek (Andersson, A. 1985).
A helyi (regionális) er ő források általános meglétét, aktivizálhatóságát illet ően egyes
szakmai vélemények eltérő ek. Kanadai nézetek szerint minden régiónak képesnek kell
lennie ahhoz, hogy a nemzeti átlagszinthez közeli életszínvonalat tegyen lehet ővé tár-
sadalma számára, saját er őforrásaira alapozva (Living Together, 1977). E vélemény
sajátos kanadai viszonyokat tükröz, nem feltétlenül általánosítható. Egy spanyol szerz ő
arra utal, hogy országában a nagyipar viszonylagos fejletlensége miatt nem zárta el a
piacokat a kisipar el ől, így a helyi erőforrások a kisipar fejl ődésén keresztül hasznosul-
hattak (Vazquez-Barquero, A. 1987).
Más európai példák azonban azt jelzik, hogy lehetnek olyan térségek, amelyek — meg-
határozott id őszakot tekintve — az egyensúlyi fejl ődéshez szükséges er őforrások és inno-
vációs képesség szűkében vannak.
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
TÉT 1994 s 3-4 A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői... 21
Irodalom
Andersson, A. (1985) Creativity and Regional Development. Papers of the RSA, Vol. 56.
Atalik, G. (1990) Some Effects of Regional Differentiation on Integration in the European Community. Papers
of the RSA, Vol. 69.
Banerji, S.—Fischer, H. B. (1974) Hierarchical Location Analysis for Integrated Area Planning in Rural India.
Papers of the RSA, Vol. 33.
Barta Gy. (1992) Fordulóponton a magyar területfejlesztési politika, avagy szem el ől tévesztjük-e a francia
mintát? Tér és Társadalom, 1992. 1-2. 17-32. o.
Bartke I. (1989) A társadalom és a gazdaság területi szerkezetének alapvonásai. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Berentsen, W. H. (1981) Contlicts between National and Regional Planning Objectives: Austria and East
Germany. Papers of the RSA, Vol.48.
Blahó A.—Palánkai T.—Rostványi Zs. (1989) Integrációs rendszerek a világgazdaságban. Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó, Budapest.
Angelli, F. (1982) Regional Institutions and Development Policies. Proceedings of the International
Conference, EEC—USA, Rome.
Enyedi Gy. (1992) Budapest az európai nagyvársosi rendszerben. Tér és Társadalom, 3-4. 5-12. o.
Hingel, A. J. (1993) Note on „A New Model of European Development. (Commission of the European
Communities) Brussels.
Horváth Gy. (1993) Regionális politika a piacgazdaságokban. In: Település, gazdaság, igazgatás a térben.
(Szerk.: Kovács K.) MTA RKK, Pécs, 301-325. o.
Illés I. (1975) Regionális gazdaságtan. Tankönyvkiadó, Budapest.
Is Convergence a Spontaneous Process? OECD Economic Studies, No. 16. Spring, 1991.
Konno G. (1975) Prospect and Task of Regional Science in Developing Countries. The RSA Papers, Vol.
XXXV .
Living Together. (A Study of Regional Disparities.) Economic Council of Canada, Ottawa, 1977.
Marelli, E. (1985) Economic Policies and their Effects upon Regional Economies. Papers of the RSA, Vol. 58.
Nemes Nagy J. (1992) Margójegyzetek a regionális politikához. Tér és Társadalom, 1-2. 69-744. o.
Nijkamp, P. (1990) Spatial Development in the United States of Europe: Glorious Victories or Ignominious
Defeats? Papers of the RSA, Vol. 69.
Oishi, Y. (1985) Culture and Region: Prolegomena. Papers of the RSA, Vol. 56.
Pálné Kovács I. (1992) A területi politika irányítási összefüggései. Tér és Társadalom, 1992. 1-2. 37-42. o.
Rechnitzer J. (1993) Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk. MTA RKK, Gy őr.
Schumpeter, J. (1952) Theorie der Wirtschaftlichen Entwicklung. Duncker, Berlin.
Tang, F.-T. (1981) Regional Planning in Developing Countries: The Case of Taiwan, Republic of China.
Papers of the RSA, Vol. 46.
Vázquez-Barquero, A. (1987) Local Development and the Regional State in Spain. Papers of the RSA, Vol. 61.
Weber, M. (1982) A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Gondolat, Budapest.
THE DRIVING FORCES AND THE STATE CONTROL OF THE
REGIONAL (ECONOMIC) DEVELOPMENT
ISTVÁN BARTKE
This study, after outlining the concept, the dynamic and static forms of the regional
balance, examines the factors of the regional static balance and the general features of the
state interventions done for the balanced development in three regional dimensions, based
on the goals and the typical strategic directions.
Bartke István : A területi (gazdasági) fejlődés társadalmi hajtóerői és állami szabályozása
Tér és Társadalom 8. évf. 1994/3-4. 1-22. p.
22 Bartke István TÉT 1994 s 3-4
In the global (world-wide) space different cultures, principles and values have a serious
impact on economic development. Ön the ground of economic development and other
features different regions can be specified, ones that have special inner balance systems.
Outer intervention in autonomous development can amount to the birth of inner strains.
The second examined regional levei is the international integrations, namely the levet of
the European Union. Within this, on the one hand, automatisms of regional approach
function, on the basis of market mechanisms, on the other hand, common regional
development policy have been made (since 1975). The appearance and solution of the
regional strains is in connection with whether the European Union will deve lop in the
future as a closed or open system.
The original levei of regional policies is the state levei. The content of the goals of
regional development depends on the types of regional strains (static lacks of balance)
within the country, the pace and direction of the economic growth, the levei of economic
development etc. The goals of regional development are often stated on grounds of
contradictory criteria.
Translated by Zoltán Raffay
Átadás előtt az MO-ás autóút összeköt ő szakasza (MTI FOTÓ — Mónos Gábor)