Tér és Társadalom 1. évf. 1987/1
1987. 1. évf. 1. sz. pp. 17-30.
B Ő HM ANTAL:
A HELYI HATALOM ÉS A LAKOSSÁGI RÉSZVÉTEL ESÉLYEI
Mostanában egyre több szó esik a lakossági részvételr ő l, mint ami fonto's sze-
repet játszik egy-egy település lakópolgárainak közérzetében, s ennélfogva megbecsü-
lend ő , fejlesztend ő dimenziója a helyi társadalom mindennapi életének. Nem kevésbé
fontos azonban az a kérdés sem, hogy e részvételnek milyen feltételrendszere alakult ki
településeink hatalmi szerkezetében, milyen szabályok, garanciák, s milyen lakossági
igények motiválják m ű ködését. E kérdések megválaszolásához ismételten meg kell vizs-
gálnunk a helyi hatalom mechanizmusait, szervez ődési módjait, gazdasági és társadalmi
körülményeit, mindenekel őtt azt, hol, milyen összefüggés-rendszerben kell keresnünk
a helyi hatalmat. (Azért ismételtem, mert néhányszor már vizsgáltuk, pontosabban e
kérdések a helyi társadalom problémáival foglalkozó kutatócsoportunk vitáiban kez-
dettő l fogva jelen vannak. Ezzel kapcsolatban talán elegend ő Gombár Csaba: A helyi
hatalom hermenetuikája, valamint Pál László: Kísérlet a helyi hatalom dimenziójának
megragadására cím ű tanulmányára hivatkozni. Helyi társadalom Társadalomtudo-
mányi Intézet.)
I. A helyi hatalom „koordinátái"
Jelen esetben tehát nem a helyi hatalom funkcióira és funkcionálására kon-
centrálunk, hanem arra, hogy a társadalomszerkezet hatalmi mechanizmusaiban hol, s
milyen súlypontok körül szervez ődik és m ű ködik, azaz milyen területen helyezhet ő el.
(Természetesen ennél nem kevésbé fontos az sem, hogy miben áll a helyi hatalom —
mindez azonban meghaladja e tanulmány kereteit.)
Amennyiben sematikusan ábrázoljuk, a helyi hatalom érvényesülésének terré-
numa — nézetem szerint — egy olyan koordináta-rendszerben helyezkedik el, amelynek
tengelyei: a centrum és a lokalitás, illetve a munkahely és a lakóhely. Mellesleg ez a
mozgástér egybeesik mindennapi életünk szervez ődési kereteivel is. Ez a rendszer — el-
ső ránézésre is felismerhet ő en — id ő k során er ősen deformálódott, s napjainkra m ű kö-
désében a centrumnak és a munkahelynek a túlsúlya vált meghatározóvá. E túlsúly ter-
mészetesen mindkét esetben évszázados tradíciókra vezethet ő vissza.
A centrum és a lokalitás viszonylatában az állam túlnyomó hatalmát az ab-
szolút monarchia kialakulásának körülményeib ő l és idejéb ő l származtathatjuk, ugyanis
lényegében ekkor „határolódott" el az állam az egyénekt ő l és a lokális közösségekt ő l
végérvényesen. E folyamat felismerési és átélési módjáról SZEKF Ű GYULA így ír:
1 ()
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p.
„Száz esztend ővel ezel őtt csak a legélesebb elmével birók sejtették meg azt, amit ma
minden ember tud és saját magán napról napra, s őt a nap minden órájában újra tapasz-
talni kénytelen, azt, hogy a politikának igazában csak egyetlen nagy problémája van: az
állam elhatárolása az egyént ő l és az egyénekb ő l álló társadalomtól." (SZEKF Ű GY.
1983. 35. p.)
A polgári társadalomfejl ődés, a demokratikus állameszmény és intézmény-
rendszer jelenthetett csak alternatívát az abszolút monarchiával szemben. A társada-
lomfejl ődésnek ez a vonala azonban a magyar és általában a kelet-európai térség társa-
dalmai számára az ismert okok következtében nem realizálódott, a polgári fejl ődés re-
tardált maradt, a polgári társdalom és a politikai állam kapcsolatában nem alakult ki a
nyugat-európai fejl ődésnek megfelel ő demokratikus intézményrendszer; etatizmus és
erős centralizmus jellemezte a társadalmi létet. Következésképpen hiányzott a társada-
lom életéb ő l — többek közt — a társadalomszervez ő hatású egyesületi tevékenység,
„sem a vezet ő réteg, sem pedig a falusi nép nem rendelkezett életképes szervezetekkel,
a lakosság tökéletesen atomizálva volt, s e szervetlen és szervezetlen tömeg fölé borult
egyetlen véd őponyva gyanánt az államhatalom. S amikor ezt a ponyvát egy pillanatra
elfútta a történelem szele, a nemzet ott állott védtelenül a zimankóban." (SZEKF Ű
GY. 1983, 28. p.)
Természetesen nemcsak a nemzeti létet, hanem az egyéni magatartás lehet ő -
ségeit és formáit is meghatározta ez a hatalmi szerkezet. TÁRKÁNY SZ Ű CS ERN Ő a
jogi népszokásokat vizsgálva igen szemléletes ábrán mutatja be, ahogy a XVIII. század-
tól az 1940-es évekig milyen mértékben kerültek el őtérbe az állami szabályok, s szorul-
tak vissza a hagyományok, lokális el ő írások, szokások, s miként befolyásolták e válto-
zások az egyén jogtudatát. (TÁRKÁNY SZ Ű CS E. 1981. 40. p.) „Amikor pedig az álla-
mi szabályok hatékonnyá válása, térnyerése a hagyományos megoldásokat háttérbe
szorította, a társadalmi szinten s ű r űsöd ő feszültségek az affinitás törvényei szerint
újabb, most már domináló variánsok megsz ű nését érték el. A szokás tehát nemcsak al-
kalmazkodást, hanem újítást is jelenthetett, régi és új pedig sokáig társadalmi feszültsé-
geket rejt ő módon állhatott szemben egymással." (TÁRKÁNY SZ Ű CS E. 1981, 38. p.)
Ezek a jogi népszokások pedig mégiscsak m ű ködtek, igaz, nem az állam engedélyével,
hanem attól elkülönülten, mert a „társadalom különböz ő , kisebb-nagyobb csoportjai
belső autonómiájuknál fogva, életviszonyaik rendezésére alkalmasabbnak találták, mint
az állami, egyházi vagy egykor a földesúri el ő írásokat." (TÁRKÁNY SZ Ű CS E. 1981,
42. p.)
A lakóhely-munkahely viszonylatában a lakóhely els ődlegessége tehát tradi-
cionális, ez határozta meg a személyek társadalmi helyzetét, státusát, tevékenységi kö-
rét, s végs ő soron társadalmi lehet ő ségeit, esélyeit is. „Mindenki lakott valahol, tarto-
zott valamilyen településhez, és ennek jogállása, a rá meghatározott vagy az általa meg-
állapított szabályok, az emberek közötti konfliktusok feloldására vonatkozó eljárási és
rendező elvek, a kötelezettségek (adó, úrbéri szolgáltatások, katonai terhek stb.) kiha-
tottak a kötelékébe tartozó személyekre is. A lakóhelyhez való tartozás folytán elvár-
ták a személyt ő l a kötelességek teljesítését, a szokások megtartását, a szolidaritást jó-
ban-rosszban." TÁRKÁNY SZ Ű CS E. 1981, 51. p.) Közösségi illet őségét a lakóhelyi
kötöttségeit csak a lakóhely feladásával, a lakóheiyt ő l való elszakadással változtathat-
ta meg az adott személy (például a szökött jobbágyok ► .
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p.
19
A polgári fejl ő dés, az ipar és az urbanizáció tömegessé tette a kiszakadás lehe-
tő ségeit, egyben átrendezte a lakóhely és a munkahely tradicionális kapcsolatát azzal,
hogy mindinkább a munkahelyi feltételeknek rendelte alá az egyént, a munkavállalót.
Különösen a mez ő gazdaságból kiszoruló, városokba menekül ő nincstelenek, agrárprole-
tárok, alkalmi munkások kerültek abba a helyzetbe, amelynek egyetlen dimenziójává
a megélhetés és a fennmaradás vált. Az iparosodás és az urbanizáció — bár megkésetten
és ellentmondásosan — Kelet-Európában is megindult a XIX. század második felében, s
nyomában a „rural exodus". A folyamat nagyságára jellemz ő , hogy a f őváros lakossága
1880-1890 között 135.000 fő vel
1890-1900 301.000
1900-1910 251.000
1910-1920 122.000
1920-1930 210.000
1930-1941 270.000 f ővel gyarapodott, s a gyarapo-
dás tekintélyes arányát a beköltöz ő k, falvakról elvándorlók alkották. (R ÁNKI GY.
1983. pp. 257-258. ► A lakóhely tradíciói, a kötöttséget és a személy életét szabályozó
szokások, magatartási módok, értékek helyébe a munkahely és a munkaszerzés kény-
szere, kötöttsége egyszersmind értéke lépett nagy tömegek számára. A munkához jutás
korlátozottsága, a periodikusan föler ő södő munkanélküliség pedig még inkább megnö-
velte a munkahely szerepét a lakóhely rovására.
A centrum és a munkahely túlsúlya tehát a magyar társadalom fejl ődésében
évszázados hagyományokra tekinthet vissza. A helyi hatalom m ű ködése szempontjából
e markáns tényeken kívül még azt is figyelembe kell vennünk, hogy mindez egybeesett
a politikai elméletben és gyakorlatban, valamint az irányítás minden szintjén megnyil-
vánuló paternalista rendszer kiépülésével. Ami a hatalmi vonatkozásait illeti, a paterna-
lista hagyományok is mélyen visszanyúlnak a rendi társadalomba. Már a centralisták
fölfigyeltek a földesúr „atyáskodó pártfogására" és patriarchális uralmára. (SZEKFÜ
Gy. 1983, 18. p.) A „várurak" uralma ennél fogva könnyen vált behelyettesíthet ővé a
későbbiekben a „gyárurak uralmával" — a szójáték szintén Szekf űtő l származik. (i.m.
25.1 — miközben az uralom jelz ő i (jóságos, gondoskodó, atyai) változatlanok marad-
hattak. Mindezt az egyes üzemek, gyárak szociális juttatásai, kedvezményei természe-
tesen még inkább föler ő sítették. A magyar gyáripar szervezeti fölépítését, bels ő hier-
archiáját, a privilégiumok juttatását, a hatalmi funkciók és hatáskörök „leosztását" a
gondoskodás, az érdekek és áldozatvállalás kölcsönössége hatotta át.
Az ipari szervezetek a f ő hatalom struktúrájának és ideológiájának a mintájára
szervez ő dtek, amely — szintén természetesen — jóságos volt és gondoskodó, omnipo-
tens és providenciális, népszeret ő és — mint olyan — érzékeny, moralizáló, s az elosztá-
si viszonyaiban m ű köd ő redisztribúciót is — úgymond — nemzeti és össztársadalmi ér-
dekek határozták meg. Pedig voltaképpen: „a jótékonyság és az áldozatkészség — netán
ő szintén gondolt pózában — a hatalmi tevékenység úgy jelenik meg, mint népért való
gondoskodás, mint népszeretet, de amely mindenkor ő rizkedik a nép demokratikus
uralmi befolyásának érvényesülését ő l." (GOMBÁR CS. 1980, 134. p. ►
A paternalista államhatalomnak és üzemszervezetnek rendkívül fontos követ-
kezménye az, hogy egyedül az alattvalói tudat- és magatartási formák iránt toleránsak,
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
L1-1
Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p.
s minden más attit űdöt, véleményt vagy megnyilvánulást eleve kizárnak, mint amelyek
érdemtelenek a jóságos gondoskodásra.
A szocialista átalakulás, s a megel őző népi demokratikus korszak mindkét vo-
natkozásban gyökeres fordulatot ígért. A forradalmi változások bekövetkeztek, csak-
hogy a hatalmi struktúrában az 50-es évek elején újabb er őteljes centralizáció zajlott le.
A gyors gazdaság- és társadalomfejl ődés igénye feler ősítette a központosítás ideológiá-
ját és gyakorlatát. „Rendkívüli módon centralizált, hierarchikusan felépített politikai
szerkezet alakult ki, amelynek nem volt tényleges kontrollja, s őt, az intézményes el-
len őrzés és korrekció társadalmi bázisa felbomlott, hiszen az államosítások és szövetke-
zetesítések következtében megszüntek az önálló polgári és kispolgári egzisztenciák, va-
lamilyen értelemben mindenki állami alkalmazottá, és minden legális szervezet a párt
transzmissziós szervévé vált." — mondja HANÁK PÉTER. (HANÁK P. 1982, 115. p.)
A vezető réteg támogatta a szervezett és felülr ő l irányított „spontán" tömegmozgal-
makat, „mindez azonban az ötvenes évek els ő felében csak álközéletet, álrészvételt,
irányított és szabályozott politikai mozgalmat, és csupán alattvalói politikai kultú-
rát eredményezett, amely inkább elidegenítette az embereket a politikától, nemhogy
kim űvelte volna ő ket." (HANÁK P. 1982, 115. p.) Vagyis az ígért és remélt áttörés, a
tényleges demokratizálódás nem következett be.
A munkaszervezetekben hasonló folyamatok játszódtak le; ugyanis azokban
is kísérlet történt a paternalizmus felszámolására. E törekvések jegyében 1945 után
megszüntették a privilegizált helyzet ű munkásrétegek monopóliumait, a munkáselit, a
munkásarisztokrácia a m űvezető kkel együtt elveszítette korábbi pozícióit, a munka-
szervezeti hierarchiából adódó hatalmi szerepeit, megtörtént a kiegyenlítés a munkás-
ság körében — mindez azonban alacsonyabb szintre, lefelé. (KULCSÁR K. 1985.) Az
alacsonyabb szint ű nivellálás természetesen nem törte át a paternalizmust és nem szün-
tette meg az alattvalói mentalitást. Ellenkez ő leg, a korábban privilegizált munkásréte-
gek hatalom- és pozícióvesztése, a mez őgazdaság-ellenes agrárpolitikával iparba, város-
ba és munkássorba kényszerített parasztok tömegei óhatatlanul újratermelték az alatt-
valói tudatot.
E folyamatok közepette a munkahely felértékel ődése tovább tart, stabilitást
— következésképpen megélhetést — jelent, ezen túl állami ipari formái a deklarált tár-
sadalmi értékek élére kerülnek. A lakóhely szerepének visszaszorulása együtt jár a fen-
tiekkel, különösen azokon a területeken, amely a deklarált értékrendben negatívnak
vagy éppen csak megt ű rtnek min ő sülnek (például kisebb települések, falvak, mez őgaz-
dasági és határsáv-övezetek).
Az 50-es évek els ő fele óta eltelt évtizedekben jelent ős gazdasági-társadalmi
változásokat élhettünk meg. E változások közül — témánk szempontjából — a demok-
ratizálódási, valamint a reformfolyamat emelkedik ki. Nézzük, mit jelentettek a lakó-
hely—munkahely kapcsolatában ezek a folyamatok!
Mint ismeretes, a munkaszervezetben ismételt kísérletek történtek a paterna-
iizmus áttörésére, és egy teljesítményorientált munkakultúra kialakítására. A 60-as
években a taylori munkaszervezet, a 70-es években a partneri kapcsolatok, az üzemi
részvétel, az érdekérvényesítés el őtérbe kerülése jellemezte munkaszervezeteinket. Az
üzemi demokráciáról, az érdekeltség új rendszerér ő l, ösztönz ő hatásáról, az érdekviszo-
nyokról publikált könyvtárnyi irodalom, azt hiszem, jól jelzi a reform-törekvések ha-
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p. 21
tását. Ezen a területen — ha nem is következetesen, vagy nem is az igényeinknek meg-
felel ő módon — a korábbiakhoz képest jelent ő s változások következtek be, vagy a vál-
tozások ígérete került napirendre. Azaz jelent ős elmozdulást és értékváltozást regiszt-
rálhatunk.
A lakóhelyen a fentiekkel analóg változások viszont nem következtek be. Te-
lepüléseink — mint ismeretes — többnyire ma is felülr ő l is kívülrő l „kapják" a kommu-
nális beruházásokat, a közm űveket, az infrastruktúrát, a m űvel ődési házat, a víztor-
nyot stb. A demokratizálódás e tekintetben változatlanul fáziskésésben van a munka-
hellyel szemben, a munkahely túlsúlya ma is döntő módon érvényesül, hiszen a mun-
kahelyre koncentrálódik a termelés, a társadalmi-politikai részvétel, az érdekképviselet
és életünk számos más tényezője. Ilyen körülmények között aligha túlzás, hogy a lakó-
hely a munkahely „munkásszállása", jelenlegi státusa legalábbis erre enged következtet-
ni. A lakóhelyi lakossági részvétel pedíg többnyire kimerül a társadalmi munkában, a
településfejlesztési hozzájárulásban. Nem fejl ődött ki településeink jelentős részében a
lakosság „lakópolgári" státusa, munkahelyi és lakóhelyi szerepeink, magatartásunk és
attit űdünk gyakran ellentmondásos.
Ezen a helyzeten szándékozik változtatni az új, 1985-ös településfejlesztési
törvény, amelyet országos viták el őztek meg. A törvény fontosságához, aktualitásához
aligha férhet kétség, mindez azonban nem mond ellent annak, amit a lakóhely demok-
ratizálódásának fáziskésésér ő l állítottunk.
II. Helyi hatalom a gyakorlatban
Miután vázlatosan áttekintettük a helyi hatalom „koordinátáit", m ű ködésé-
nek feltétel-rendszerét, nézzük, van-e egyáltalán m ű köd ő helyi hatalom, vagy mindez
csak ideáltípus, a normák, a „sollenek" — világa, ahogy err ő l GOMBÁR CSABA véleke-
dett: „Szerintünk ma Magyarországon lényegében — — helyi hatalom nincs, de le-
hetne és indokolt is, hogy legyen." (GOM BÁR Cs. 1983, 119. p.)
Elöljáróban idézzünk föl néhány empirikus példát a helyi hatalom m ű ködésé-
rő l — részben saját kutatásunk területér ő l, részben publikált forrásokból!
Az egyik példa a ténylegesen m ű köd ő helyi hatalom hiányára utal: a közel-
múltban X településen közm űvel ődési intézményt létesítettek központi szándékokból
és erőforrásokból. A helyi vezetés és a helyi közvélemény csak jóval a központi döntés
után értesült a számukra különben kedvez ő fejleményr ő l. Az eset talán legjellemz őbb
mozzanata: amikor a helyi tanács végrehajtóbizottsága — mint illetékes — megvitatta,
majd „döntést" hozott az ügyben, egyetlen hozzászólás, illetve kérdés hangzott el: az
intézmény neve eleve eldöntött kérdés-e, illetve lehetne-e rajta változtatni.
A másik — látszólag ellentétes — példa Y település gázvezeték létesítésével
kapcsolatos. Miután a Valóság közölte az esetr ő l két munkatársunk tanulmányát, a he-
lyi vezetés első reflexe esetleges sajtóper indítás volt, majd — jellemz ő módon — a hely-
ben közhasználatú inkriminált Valóság-számok „betiltása". Természetesen a sajtópert ő l
végül is elálltak, és a betiltás sem járt eredménnyel. (OLÁH M.—VÁGVÖ LGY I A. 1984,
pp• 42-52.)
Hasonló példákat tömegesen lehetne fölhozni, egyfel ő l a formálisan, másfel ő l
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p.
22
az önkényesen m ű ködő helyi hatalomra. E példák azonban — mint jeleztem — egyálta-
lán nem zárják ki egymást, sőt, a helyi önkény éppen azért m ű ködhet, mert a helyi ha-
talom m ű ködési módja és struktúrája túlszabályozott, deformált és igencsak távol —
helyesebben fölül — áll a közérdekekt ő l.
GOMBÁR CSABÁnak abban tehát tökéletesen igazat kell adni, hogy a hatal-
mi mechanizmus egyoldalú, a helyi hatalom csak a központi akaratképzés és döntésho-
zatal nyúlványa, meghosszabbítása, következésképpen a kapcsolatokat minden téren
csak egyetlen — és ami a legfontosabb — egyirányú csatorna közvetíti. Ugyanakkor vi-
szont éppen ezek a játékszabályok, egyoldalúságok, túlszabályozottságok teremtenek
adekvát mozgásterat a helyi hatalom tetszés szerinti m ű ködésének. Ne feledjük, az
egyetlen csatorna a központi döntésekhez való alkalmazkodás követelményén épül föl,
a helyi társadalom követelményének kontrollja ebben a mozgástérben fölösleges, vagy
ha felsőbb akaratból mégis szükségesnek látszik, akkor pedig illusztratív! Márpedig he-
lyi kontroll híján igencsak fölerő södhet a helyi hatalom. Ebb ő l a szempontból — és itt
nem osztom GOMBÁR véleményét — tehát nemcsak van helyi hatalom, hanem igen-
csak erőteljes befolyást gyakorolhat a helyi társadalom minden megnyilvánulására.
A fentiek — éppen az egyoldalúság miatt — tovább konzerválják a paternalista
vezetési, irányítási gyakorlatot, amely a hatalmi grádicsok minden szintjén kialakítha-
tó. Érdemes lenne egyszer a helyi vezet ő k hivatalos deklarációját, szóhasználatát ebb ő l
a szempontból elemezni. Még egy példa (az építkezési rendeletek érvényesítése kap-
csán): „Öt éve csodálatos városrendezési tervet készítettünk. Minden a helyén volt ben-
ne: lakótelep, ipartelep, zöldövezet, városközpont. Természetesen mindegyik övezet-
ben hagytunk helyet a b ő vítésre. Itt építési tilalom van, a többi helyen meg korláto-
zás, vagyis csak azt és ott lehet építeni, ami a tervben szerepel, amit a város jóváha-
gyott. Volt közszemle, társadalmi vita.
— A terv elkészítése óta változtak a viszonyok, átrendez ődtek az er őforrá-
sok, lelassult az iparosítás, csökkentek az állami beruházások.
— Ezért adtunk új megbízást a tervez ő knek, már készül az új, a mindent át-
fogó koncepció. Az új tervet is egyeztetjük majd mindenkivel, megvitatjuk minden fó-
rumon, bemutatjuk a lakosságnak, és — a lakosság választott testülete — a tanácsülés
fogja majd jóváhagyni.
— Mikor lehet a még el nem készült tervvel egybehangzóan most építkezni?
— Öt-hat év múlva. A tervet jól meg kell fontolni, el ő zetes vizsgálatokat kell
végezni — lesz vagy nyolcvan kiló a dokumentáció. És bírságolunk, ha kell, mert az ál-
lam felel ősséggel tartozik polgárainak. Oka van annak, ha valahol tilalom van elrendel-
ve: a közelben mondjuk gyár m ű ködik, és annak a zaja, füstje egészségtelen; véd ő sávjá-
ba valamikor erd őt telepítünk
... Egyszer ű volna szemet húnyni a lazaságok felett, de nem építhetjük el a
holnap el ő l a lehető ségeket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az állampolgá-
roknak csak a napi gondjaival tör ődjünk. A jövő nagyvárosát kell körvonalaznunk."
(KULCSÁR A. 1985. 16. p.)
Mintha megrendelésre készítettük volna a tanácsi osztályvezet ő és a riporter
párbeszédét. Túl azon, hogy azért bírságolunk, mert felel ősséggel tartozunk az állam-
polgároknak, meg hogy ne építsük ei a holnap el ő l a lehetőségeket — ugye milyen is-
merősen weng — érdemes fölfigyelni a hivatalnok merész, öntudatos, jöv őre orientált
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p. 23
mentalitásának és a riporter kicsinyes, a lakosság apró-csepr ő érdekeit (ti.: lakni akar-
nak valahol) firtató, földhözragadt szemléletének a kontrasztjára.
Mint ismeretes, ezek a gondok korántsem újkelet űek. Évtizedek óta súlyos
tehertételként cipeljük ő ket. ERDEI FERENC már a Város és vidékében úgy fogalma-
zott, hogy bonyolult probléma a központi hatalom és a helyi önkormányzat egyensú-
lyának a kialakítása. Az elv világos: „Húsz éves tapasztalatunk alapján azonban fel kel-
lett ismernünk, hogy a gyakorlat e rendszer m ű ködése során számos súlyos problémát
vet fel. Ezek egyik forrása az, hogy ugyanaz a választott szerv — a tanács végrehajtó bi-
zottsága — egyben az önkormányzat megvalósítója is, a központi kormányzat végrehaj-
tó szerve is. A gyakorlati tapasztalatok arra mutatnak, hogy ez a kett ő sség mindkét
irányban zavarokat, illet ő leg fennakadásokat okoz. Elkerülhetetlennek látszik a de-
mokratikus centralizmus elve alapján és a tanácsok rendszerében a központi kormány-
zat és a helyi önkormányzat szerveinek valamilyen szétválasztása, kooperációjuk, ille-
tő leg normális ütközésük tisztább és pontosabb megszervezése." (ERDEI F. 1972, 29.
p.) Ehhez csak annyit f űzhetek hozzá: ERDEI szavai ma is aktuálisak. Meg talán azt,
hogy ma sem sokkal egyszer ű bb a helyzet. Jellemz ő tünet, hogy e kérdés kapcsán igen
gyakran beleütközünk a központi hatalmat félt ő k okfejtésébe, amit talán az alábbi,
mellesleg nekünk címzett mondatokkal illusztrálhatunk: „A beérett, szükséges — mi
több, szükségszer ű — decentralizáció mai viszonyaink között feltétlenül el őrelépés, de
azért nem az 'abszolút' jóság. El ő nyeinek elismerése, kihasználása mellett fel kell ké-
szülnünk — és fel kell készítenünk — a várható hátrányokra is, id őben gondoskodni
kell garanciákról e hátrányok ellen, nehogy a 'ló másik oldalára való átesés már sok-
szor be nem vált módszerét alkalmazzuk." (BATTA P-né, JORDÁN M. 1985. 102. p.)
Azt hiszem, ez sem igényel különösebb kommentárt.
Ideáltípusunk természetesen nekünk is van.
Elméletileg könnyen belátható, hogy a fent említett hatalmi koordináta-
rendszer deformációját helyre lehet állítani egyfel ő l a lakóhelyi és munkahelyi részvé-
teli és hatalmi lehetőségek kiegyenlítésével, másfel ő l a centrum és a lokalitás partneri
viszonyának kialakításával. Ez utóbbi feltétele a valóságosan működő önkormányzat,
a centrum és lokalitás sokoldalú kapcsolatrendszere. Szilárd meggy őződésem, hogy a
központi hatalom annál er ő sebb, minél kialakultabb, szilárdabb helyi önkormányza-
tokra támaszkodhat, és ellenkez ő leg: helyi autonómia és önkormányzat hiányában
központi hatalma is csorbát szenved. Különben ennek a gondolatnak is évszázados tra-
díciója van, gondoljunk csak Eötvös szavaira:
„Szilárd alapon nyugvó községi élet az egyedüli eszköz, mely az egyén elszi-
getelt állását a roppant államhatalom irányában megszünteti, anélkül, hogy az állam
fönnállása veszélyeztettetnék. Ha az egyes községekben elég tért nyitunk ezer meg ezer
embernek szereplésre, csak akkor várhatni, hogy derekasan megfeleljen szerepének ...
Csupán önálló községek alkotása biztosíthatja az államot azon veszélyek ellen, mikkel
a nép, általános törekvése, mely szerint részt akar venni a közügyek vezetésében, fenye-
geti: s eszerint az egyéni szabadság védszere demokratikus államokban az államhatalom
támadásai ellen ugyanaz, mely az egyéni szabadságot századokig védte egyeduralmak-
ban az államhatalom ellen, tudniíllik: er ős községek alkotása ... Ha a szabad egyesületi
jogot az egyes községek körére szorítva gondoljuk is, lényeges haszonnal lenne az ál-
lamra nézve, miután a szabad egyesületek fönnállása e sz ű k körben is csökkenti a
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
24 Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p.
községek hatalmát az egyesek fölött s ezzel együtt ellenállási képességüket is az állam
ellenébe ..." (EÖTVÖS J. 1981, pp. 355-356.)
Úgy gondolom, hogy a szocialista társadalmi berendezkedés, hatalmi struktú-
ra és mechanizmus viszonyai között különösen aktuálisak Eötvös szavai. Társadalmunk
további demokratizálása óhatatlanul a lakóhely és a lokalitás szerepnövelését kell hogy
jelentse, amely nemcsak hatalmi egyensúlyok megteremtését eredményezheti, hanem
olyan tartalékok felszabadítását is, amelyek életünk min őségét — fogalmazzunk így:ál-
lampolgári vagy lakópolgári minőségét — változtathatják meg.
További kérdés, hogy a településfejlesztés rendszerének megváltozása mennyi-
ben növeli meg a lakossági részvétel jelenlegi szintjét, azaz a lakossági részvétel eddigi
állapota csak a feltételek hiányának, fogyatékosságának tulajdonítható-e? Ezzel kap-
csolatban se legyenek illúzióink, megítélésem szerint napjainkban még a lakóhelyi (la-
kossági) részvétel még ideális feltételek esetén is — enyhén szólva — problematikus,
ugyanis hiányoznak az elemi információk, nem m űködik megfelelően az érdekképvise-
let, és kialakulatlan a lakópolgári tudat — hogy csak a legfontosabbakat említsem.
III. A lakossági részvétel esélyei
A lakóhelyi információ-hiány jellegzetes példájáról egy szociográfia számolt
be a közelmúltban: egy riporter állampolgári jogon részt akart venni községe tanácsülé-
sén, amelyre mind az alkotmány, mind pedig a tanácstörvény mindnyájunkat fölhatal-
maz. Szándéka riadalmat keltett a faluban, a helyi hatalom képvisel ő i nem értették,
mit akar, mi a célja, ki küldte, ki áll mögötte stb. (DIPPOLD P. 1982.) A részletek
végül is — bár kétségtelenül érdekesek — kevésbé fontosak. A példa mögött álló szemlé-
let — az értetlenség — számunkra a legérdekesebb, ugyanis arról tanúskodik, hogy nem-
csak az állampolgárok, hanem a választott vezet ő k sincsenek sokszor tisztában a játék-
szabályokkal. Márpedig e nélkül aligha lehet demokratikus önkormányzatot kifejleszte-
ni. (Ugyanakkor ennek a másik oldalán ott találjuk a közhatalmat játszó, ellátó, szol-
gáltató, javító, karbantartó stb. intézményeket, vállalatokat — de ezek vizsgálata jelen-
leg nem áll szándékomban, bár kétségtelenül a helyi hatalom m ű ködésébe is vágó jelen-
ségrő l van szó.) Ilyen feltételek közt nem csodálkozhatunk azon, ha a lakossági részvé-
tel formái és módjai többnyire lezárulnak a társadalmi munkaakcióknál és az anyagi
hozzájárulásnál. Bármennyire is imponáló, hogy az ötödik ötéves tervben 20 milliárd,
a hatodik ötéves terv els ő négy évében pedig 40 milliárd forint volt a településeket fej-
lesztő társadalmi munka értéke (az MSZMP XIII. kongresszusának vitájában LÁZÁR
GYÖRGY és POZSGAY IMRE idézte ezeket az adatokat), azt azért látnunk kell, hogy
mindez nem meríti ki a részvétel tényleges tartalmát. S őt, azt hiszem, hogy mindez in-
kább tekinthet ő egy szükséghelyzetb ő l fakadó kényszer ű áldozatvállalásnak (ti. ha a
lakópolgár nem akar sárban járni, részt vesz a járdaépítésben), mint a lakóhelyért, a
lakóhelyi közösségért vállalat társadalmi-politikai cselekvésnek. E tekintetben kett ő s
veszélyre is fölhívhatjuk a figyelmet. Az egyik abból adódhat, hogy az imponáló szá-
mokkal bármikor élénk lakossági részvételt, aktivitást lehet fölmutatni és a település
közéletére is „átvinni', jóllehet kifejezetten nem erről van szó. A második veszély ab-
ban áll, hogy a lakossági anyagi és társadalmi munkát jelent ő erőforrásai feltehet ően
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p. 25
kimerül őben vannak, következésképpen a központi terheket nem lehet növekv ő mér-
tékben áthárítani a lakosságra. (Ne feledjük, hogy a dinamikusan növekv ő társadalmi
munka mellett újabb tehertételként hamarosan érvénybe lép a megnövekedett telepü-
lésfejlesztési hozzájárulás, amelyet az állampolgárok tekintélyes része két településre is
fizethet.) Amennyiben a lakosság tehert ű rő képességét nem vesszük tekintetbe, az eset-
legesen túlfeszített hozzájárulások minden bizonnyal a részvétel egyéb — nem materiá-
lis — formáira fognak visszaütni.
Az információkra visszatérve, egy empirikus felvételünk jó néhány kérdése a
helyi informáltságra vonatkozott. (A felvételt Dabas térségében, nyolc településen vé-
geztük, az eredmények értékelése még tart.) Adataink — bár a felmért települések kö-
zött nagy a szóródás — az információs szint alacsony voltáról tanúskodnak.
A helyes válaszok szóródása az országgy űlési képvisel ő nevénél 7-35%, fog-
lalkozásánál 7-31%, a tanácselnöknél 31-95%, illetve 4-61%, a tanácstag esetében
11-62%, a tanácstagok számát tekintve 2-14%. Csekély vígasz, hogy az ismeretszint
— sok más jelleg ű vizsgálat eredménye alapján másutt sem jobb.
A vizsgálat során véleményt kértünk a falugy ű lésr ő l, s ezt egy konkrét kérdés
egészítette ki: a megkérdezett részt vett-e a legutóbbi falugy ű lésen. 12% válaszolt igen-
nel, 88% nemmel, a szóródás pedig 6 és 15% közötti. Az idézett adatok nem különö-
sebben biztatóak. A megkérdezettek meglehet ősen rosszul informáltak, közel 50%-
uknak nincs véleménye sem a tanácstagok m ű ködésér ő l, sem a falugy ű lésrő l, s csak egy
kisebbség (16 illetve 25%) tekinti fontosnak ezeket a fórumokat. (A hiányos informá-
ciók természetesen elégedettséget és elégedetlenséget is okozhatnak, többnyire azon-
ban — más felvételek tapasztalata alapján — inkább az elégedetlenséghez szoktak hoz-
zájárulni.)
A fenti kérdések után azt is megkérdeztük, hogy a helyi közügyek irányításá-
ban mekkora szerepet játszanak — sorrendben — a pedagógusok, a papok, a munkások,
a tanácsi vezető k, az orvosok, ügyvédek, a helyi gazdasági vezet ő k, az orvosok, ügyvé-
dek, a helyi gazdasági vezető k, a helyi pártvezetés, valamint a tsz-tagok. A felsoroltak
mindegyike sajátos szempontok alapján volt fontos számunkra, s voltaképpen arra is
kíváncsiak voltunk, hogy mennyi're élnek a megnevezett csoportok benne a helyi köz-
életben. A válaszokat ötfokú skálán — kiemelked ő , nagy, közepes, kicsi, semmilyen
szerep — mértük. A nem válaszolók aránya e kérdésben viszonylag kisebb, 15-26% kö-
zött mozog.
A helyi közügyek irányításában játszott szerepük alapján az alábbi sorrend
alakult ki:
1. A tanácsi vezetés 103 pont
2. A pártvezetés 78 pont
3. A helyi gazdasági vezet ő k 62 pont
4. Az orvosok, ügyvédek 55 pont
5. A pedagógusok 20 pont
6. A tsz-tagok —29 pont
7. A munkások —40 pont
8. A papok —42 pont.
A rangsor — amelyet a megkérdezettek véleménye alapján készítettünk —
nagyjából megfelel el őzetes feltételezésünknek: a tanácsi vezetés, a pártszervezet va-
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
26 Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p.
!amint a gazdasági vezetés (az egyes települések sajátosságainak megfelel ő sorrendben)
hatalmi súlya, befolyása s valószín ű leg presztízse is messze kiemelkedik a többi közül.
Némileg talán meglep ő az orvosok, ügyvédek el ő kel ő helyezése — lényegében ő k is a
helyi hatalmi elit tagjainak számítanak, minden valószín űség szerint tekintélyes befo-
lyással. Ez a négy hatalmi csoport messze elkülönül az összes többit ő l. A pedagógusok
a rangsorban is szolid szerepet játszanak, s ez a lakossági vélemény reálisnak látszik. Az
persze már más kérdés, hogy a pedagógusoknak milyen szerepet kellene játszaniuk a
helyi közélet formálásában. Az eddigi csoportok — a lakossági vélemények szerint — ki-
emelked ő vagy nagy szerepet játszanak a helyi közéletben, a következ ő k viszont kicsit
vagy semmilyent sem, s ezek sorrendben — a tsz-tagok, a munkások és a papok. Bizo-
nyára meglep ő a papok fenti megítélése, hiszen — f ő leg a publicisztikában és a napi
propagandában — gyakran találkozunk az egyházi befolyás növekedésér ő l szóló infor-
mációkkal. Természetesen nem tartjuk kizártnak, hogy más térségben (településeken)
esetenként másfajta rangsorral találkozhatnánk, mégis, az általunk vizsgált térségben
tapasztaltaknak feltételezhet ően általánosabb az érvénye. Meglepetést kelthet a tsz-
tagok és a munkások csekély szerepe is, mégis mindkett őt reálisnak kell tekintenünk.
A munkások jelentékeny része ugyanis nem a településén dolgozó, eljáró illetve bejáró,
következésképpen kevéssé van jelen a település közéletében. A tsz-tagok szerepe ennél
valamivel pozitívabb — legalábbis a lakossági vélemények alapján.
Az adatok értelmezéséhez hozzátartozik: vizsgálatunk várostalan térségben
készült, eredményei természetesen falusi térségekre vonatkoznak. E megszorítás ellené-
re a fenti eredményeket mégis reálisnak tartjuk más információink és tapasztalataink
alapján. A fentiek — úgy gondolom — azt is alátámasztják, hogy a lakossági részvétel
határai a társadalmi munkáknál lezárulnak, s azok a lakosok — munkások, tsz-tagok
és alkalmazottak —, akik járdát építenek, iskolát, óvodát renoválnak, azaz keményen
megdolgoznak a „közért", a közéletben, a tanácsi, tanácstagi munkában, vagy akár a fa-
lugy ű léseken jóval kisebb szerepet játszanak. Adataink a lakossági részvétel nem mate-
riális formáinak, módjainak fogyatékosságáról tanúskodnak.
További tapasztalatunk az, hogy a részvétel hivatalos és spontán formái erő-
teljesebben divergálnak egymástól. E tekintetben sajátos jelenségnek tekinthet ő , hogy
miközben a részvétel hivatalos formáit a központi akarat messzemen ően támogatja, a
spontán kezdeményezések többnyire nemcsak támogatás híján maradnak, hanem ese-
tenként riadalmat is kelthetnek. Ez utóbbi esetekben a kérdés úgy fogalmazódik meg,
hogy a spontán mozgalom mennyiben veszélyezteti a formális hatalmi struktúrák érvé-
nyesülését, jóllehet az esetek többségében nem err ő l van szó. Ellenkez ő leg, a spontán
törekvések érvényesülése hozzájárulhat a központi hatalom legítimálásához.
A lakossági részvétel tanulmányozása kapcsán számos kérdés merül föl a ku-
tatóban. Mindenekel őtt az, hogy a lakossági részvételnek milyen garanciái vannak a he-
lyi hatalom szervezetében. Természetesen vannak ilyen garanciák, ezek azonban meg-
maradnak a formális aktusoknál — szervezett társadalmi munkák, választásokon, a he-
lyi hatalom által szervezett fórumokon való részvétel stb. A nem központi indíttatású,
valóban spontán mozgalmak, törekvések, érdekek vagy akár csak kísérletek számára vi-
szont ezek a garanciák hiányoznak. Következésképpen bármikor visszaszoríthatók, föl-
számolhatók, vagy nemkívánatos tényként, esetenként politikai felhanggal értelmezhe-
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p.
27
tő k. Ez a helyzet viszont eleve megnehezíti, korlátozza a különben — bármennyire pa-
radox módon — fölülrő l is támogatott, spontán kezdeményezéseket.
További kérdéseket jelent, hogy a lakosság részt akar-e venni, részt tud-e ven-
ni, valamint érdemesnek látja-e részt venni a helyi dolgok megszervezésében, irányítá-
sában, intézésében. Az ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy a lakosság részt akar venni
a fentiekben. Nagyrészt a paternalista hatalomgyakorlás, s részben a lakossági kénye-
lem következtében az állampolgárok tekintélyes része valószín ű leg egyáltalán nem akar
részt venni a döntések el ő készítésében, vagy a hatalomgyakorlás szélesebb — lakosságot
érintő — ügyeiben. Bizonyos fajta tehetetlenségi er ő ként hat az a több évtizedes be-
idegződésünk, hogy nemcsak leszoktunk, elszoktunk a közéleti tevékenységt ő l, hanem
meg sem tanultuk. Illetve, amit megtanultunk, az a lakossági részvétel negatív példája:
nem érdemes részt venni, mivel részvételünk eredménye enyhén szólva nem áll össz-
hangban a befektetett energiánkkal, akár falugy ű lésrő l, akár lakógy ű lésrő l vagy más ha-
sonló aktusról legyen is szó. Mindez szorosan összefügg azzal, hogy az emberek tekin-
télyes része nem is látja érdemesnek a részvételt. Voltaképpen a paternalizmus itt üt
vissza, az állampolgárok, lakópolgárok úgy érzik, hogy minden közösségi beruházást,
szolgáltatást készen megkaphatnak, helyettük és felettük intézik azt úgyis el — követ-
kezésképpen akár részt vesznek, akár nem, részvételük egyáltalán nem befolyásolja a
településen történteket. Ez a helyzet egy sajátos kiváró mentalitást alakít ki, amellyel
„passzivitás" és formalitás jár együtt. Mindehhez számítsuk hozzá azt a körülményt is,
hogy az állampolgárok tekintélyes része valószín ű leg akkor sem tudna részt venni, ha
akarna, ugyanis nem ismeri a helyi hatalom m ű ködésének játékszabályait, kevés az in-
formációja, nincsen tudatában állampolgári, lakópolgári jogainak.
Változást e tekintetben megint csak minden bizonnyal központi iniciatívákra
lehet elképzelni, természetesen hosszabb folyamat eredményeképpen. Véleményem
szerint egyáltalán nem fenyeget e tekintetben a központi hatalmat gyengít ő decentra-
lizálás veszélye, vagy ahogy fentebb idéztük, nem kell félnünk a ló másik oldalára való
átesést ő l, az innens ő oldal pozíciói annyira szilárdak és tradicionálisak. Az egyensúly
megteremtése azért elengedhetetlenül szükséges, hiszen csak így folytatható — most
már a lakóhely körülményei közt — az a szocialista demokratizálódás, amely a reform-
folyamatok egyik fontos terepe.
Meg kell jegyeznem, hogy a lakossági részvétel bizonyos módozatai még kor-
látozott viszonyok közt is kialakulhatnak, m ű ködésbe léphetnek. Elsősorban veszély-
helyzet esetén. A hetvenes évek település-egyesít ő törekvései e spontán lakossági meg-
nyilvánulások számos szép példáját produkálták. A szociálpszichológia identitás-
kényszernek nevezi ezt a jelenséget, amely egy-egy közösség, csoport létének veszélyez-
tetésekor kerül el őtérbe. Heves helyi viták, tiltakozások gy űjtése, petíciók kísérték sok-
szor a községegyesítést. Az utóbbi években pedig — a szabadabb mozgástér következ-
ményeképpen — számos település nyújtotta be elszakadási, önállósodási igényét. Az
elöljárósági rendszer kiépítése ugyancsak az adott település identitás-tudatát, igényét
növelheti meg.
Ez utóbbi példák arra utalnak, hogy bizonyos helyzetekben mégiscsak kiala-
kulhat a lakossági részvételnek, a döntések befolyásának igénye. Kissé leegyszer űsítve
úgy látom, hogy e tekintetben is kettős tendenciáról beszélhetünk: egyfel ő l erősödő -
ben van a helyi társadalom részvételének igénye, másfel ő l viszont jelent ős társadalmi
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
28 Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p.
rétegek (munkások, tsz-tagok) maradnak érintetlenek és érdektelenek a növekv ő igény
befolyásától. Úgy is fogalmazhatok, hogy az érdekérvényesít ő törekvések csak egy ki-
sebb értelmiségi-vállalkozói rétegben tapinthatók ki, a többség viszont többnyire indif-
ferens ezekben a kérdésekben. Ebben a helyzetben éppen ezért dönt ő lehet, hogy a he-
lyi érdekeket kik és milyen hatékonysággal tudják manifesztálni, továbbá, hogy meny-
nyiben teremthet ő meg az a társadalmi nyilvánosság, amely nélkül a helyi társadalom
nem funkcionálhat megfelel ő módon. E tekintetben igencsak tarka településeink képe,
s igencsak differenciált a lehet ő sége. Egyes helyeken az értelmiség és a vállalkozó szel-
lem ű irányító, szervez ő réteg hiánya, kivonulása kényszeríti vegetálásra a helyi társa-
dalmat, másutt a helyi társadalom min ősége (öreged ő , alvó-település stb.) gátolja, aka-
dályozza meg a kibontakozást, azaz a helyi nyilvánosság megteremtését. Viszont mint-
ha szaporodna azoknak a településeknek a száma, amelyek sajátos módon és formák-
ban, de mégiscsak nyilvánosságot próbálnak teremteni, helyi közéletet akarnak szervez-
ni, s formálják a lakossági részvételt. A vállalkozások e tekintetben igen sokfélék, kö-
zéjük sorolható — hogy csak néhányat említsünk — Tiszakécske önálló, a helyi lakos-
ság érdekeit szolgáló beruházásaival, tevékenységével, Siómaros a népf ő iskolájával,
Szombathely a képtárával, vagy éppen Dombóvár és Bakonyszentkirály a kalendáriu-
mával. Végső soron, azt hiszem, mindegy, milyen konkrét cél motiválja a lakossági
részvételt, a lényeg az, hogy a legkisebb er őfeszítéstő l a legnagyobbig mennyire találko-
zik, esik egybe a lakosság érdekével. Van-e értelme az adott tevékenységnek, valóságos
igényt fejez-e ki, vagy sem, ez a kérdés vízválasztó. Itt d ő l el, hogy formális lesz-e, ma-
rad-e a részvétel, hogy valóban mozgásba hozza-e a települést.
Ezek a törekvések természetesen nem maradhatnak elszigetelve a makrotársa-
dalmi folyamatoktól. Makrotársadalmi szinten ugyanis hasonlóképpen vethet ő k föl a
kérdések: vagy megpróbálkozunk — a reform-folyamat kiszélesítéseképpen — széles kö-
rű társadalmi nyilvánosságot teremteni, vagy pedig a gazdasági nehézségek okozta szük-
séghelyzetre hivatkozva korlátozzuk azt. Nem kétséges, hogy melyik módszer tekint-
hető hatékonynak, melyik hozhatja mozgásba a társadalom tartalékait, s melyik járul-
hat hozzá min őségi változásokhoz. A helyi társadalom problémaköre e tekintetben ter-
mészetszer ű leg össztársadalmi szinten is kedvez ő változásokhoz vezethet. A helyi tár-
sadalom közéletének kialakítása, nyilvánosságának megteremtése óhatatlanul hozzájá-
rulhat a társadalom egészének demokratizálódásához is. S talán az sem utolsó szem-
pont, hogy ezek a folyamatok nemcsak hogy nem veszélyeztetik a központi hatalmat,
hanem el ősegíthetik legitimációját.
IRODALOM
BATTA P.-né--JORDÁN M. 1985: Helyi társadalmunk szerkezetéhez. Társadalmi Szemle. 40. évf.
2. sz. pp. 102-105.
DIPPOLD P. 1982: Állampolgár voltam D-n. Szociográfia. Mozgó Világ. 4. pp. 70-75.
ERDEI F. 1972: Város és vidéke. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp.
EÖTVÖS J. 1981: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. Eötvös József M ű vei.
Magyar Helikon. 355-356. illetve 388. Bp.
GOMBÁR Cs. 1980: Politika címszavakban. Politikatudományi Füzetek I. Bp.
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p.
29
GOMBÁR Cs. 1983: A helyi hatalom hermeneutikája. Hipotézisek — kutatási módszerek. Helyi tár-
sadalom I. Bp.
HANÁK P. 1982: Társadalom és politikai kultúra Magyarországon. i.m. Történelem és közgondol-
kodás. Kossuth Könyvkiadó. Bp.
KULCSÁR A. 1985: Építési betyárkodás. Élet és Irodalom. Március 15.16.
KULCSÁR K. 1985: A modernizáció problémái a magyar társadalomfejl ődésben. Munka, gazda-
ság, társadalom. Bp.
OLÁH M.—VÁGVOLGY I A. 1984: Egy helyi döntés körülményei. Valóság. 6. pp. 42-52.
RÁNK' Gy. 1983: budapest szerepe az ország gazdasági fejl ődésében. i.m.: Mozgásterek, kényszer-
pályák. Elvek és utak. Magvet ő . Bp. 257 illetve 278.
SZEKFÜ Gy. 1983: Forradalom után. Gondolat Könyvkiadó. Bp.
TÁRKÁNY SZ Ű CS E. 1981: Magyar jogi népszokások. Gondolat Könyvkiadó. 1981.
BeIHM, ANTAL:
LOCAL GOVERNMENT AND THE PARTICIPATION OF THE POPULATION
(Summary)
The author examines the functioning of loval government in the context of workplace
— residence and centre — locality and states that thé centre and workplace have become pre-
dominant as a result of the specifically retarded social development in East Europe. This develop-
ment took place under a similarly traditional, paternalist government which permeated both the
politics of the central power and the labour organizations. The Socialist transformation of the
country raised hopes for radical changes in this field but industrialization and urbanization prog-
rammes in the 1950s strengthened the central power and increased the role of the workplace. The
role of the locality and residence was inevitably pushed into the background. Changes in this situa-
tion were only brought by the reform programmes of the 1960s, primarily within the enterprises
where paternalist management carne to be replaced by modern methods of business organization.
Changes in the relationship between centre and locality came, however, with a certain time lag as
this issue has only recently been discovered as an important, so far neglected area of socialist de-
mocratization.
The changes also had an impact on several fields of settlement development, contributed
to the recognition of the need for a more equitalbe distribution and the irnportance of population
participation. It is still an open question to what extent the local government can meet the in-
creased demands in the present conditions for functioning and through increased participation
of the population. At present, local power operates in a onechannel system, with the complete
absence of partnership between the centre and the locality. As to the participation of the popula-
tion, it means nothing more than taking part in voluntary work for the settlement/residential area,
considering that the forms and ways of participation of a higher quality have not taken shape yet.
As a result of paternalist traditions citizens prefer to wait for central decisions. In this situation it
is important to find out if the population is willing, or able to co-operate, if they find it worth-
while taking part in the preparation of local decisions.
In this respect there are two tendencies taking shape now; an increased demand for
participation, on the one hand, and, on the other, there are still important social groups that
choose to keep away from local public lile. Further reform can only bring good results if locality,
the place of residence can function as a „school" preparing individuals for a democratic public life.
Ford.: Oláhné Szentessy Éva
Bőhm Antal: A helyi hatalom és a lakossági részvétel esélyei
Tér és Társadalom, 1. 1987. 1. 17–30. p.
BM, AHTAll:
MECTHAH BJ1ACTb N WAHCbI YLIACTIIR HACEJIEHNFI
(Pe3iome)
Aarop CTaTb14 paccmarpmeaer ocyulecraneHme MOCTH0i4 anacrm C 110311L04 kareropaa
«pa6o4ee mecro — mecro >K14TePbCTEla» N «LteHrp— TIOKallb140CTb», yka3bieaa npa 3TOM Ha nepeeec
ueHrpa N pa6o4ero mecra, o6ycnosneHHiaa OCO6eHHOCTTIMY1 Oa3B1471411 0611.1eCTBa B BOCTO1H0171
Eapone. 3TOT nepeeec coenan C narepHanacrckam ynpaeneHaem, npa3Haeaembim rpaxtaumoHHbim
mmeeLukim mecro KaK B nonarake ueHrpanbuoM anacra, rak N B rpynoabix opraHa3aumax.
, ITO COL1Naf114CTW413C1048 npeo6pa3o8aHma 130313MYT B KO011e HOBOaHanpaaneHma 13
Ha38aHHo'a narepHanacrckoa CY1C7f3Me, 0471aK0 nporpamma aHAycrpaana3auma 14 yp6aHm3auma
50-x roAoe ykponana ukeHrpanbHro 13.11aCTb N ewe 6onbwe noabicmna 3Ha413H1113 pa6o4ero mecra,
4T0 npaaeno K Hem36excHomy orcrynneHalo Ha 3aie-44 nl1aN ponty nokanbmocrm N mecra
*147erlbCTBa. 1,13MBHEIH1413 B co3Aaaulemca nono>keHam Hacrynmna TOTIbK0 13 60-e f o/3,b+ noene
npmHarkla nporpammbi pechopmbé N kacanucb a nepayap ovepeAb 3aaoAckoa cekephi, r4e Ha4ana
npowexoAarb 3aMeHa narepHanmcrckoro ynpaeneHaa coapememHbim cnoco6ama oprama3aukoi
npom3eoAcr8a. TO ›ke kacaercs cnemra 13 orHoweHmax Me>K4Y KareropmnMbl LjeHTID a nokanbHOCTb,
TO 3Aecb Ha6mo,aaerca pacxoxceeHae no c)a3e: 3TOT kpyr aonpocoe 7011bK0 13 nocnes:tHme 1-04b1
BCTan Ha noaecrky 4He KaK sa*naa — 14 40 C14X nop manomenonb308aHHaa — 06flaCTb
COUllaf114CTWIeCK0i4 Aemokpa7a3aumm.
143K40/-113H14A 3aTPOHYT11.4 MHOT0414C118HHb113 C4313Pb1 Pa3131474/1 14 nnaHapoeaHma noceneHmA,
npo6nemy 6onee cnpaseAnmeor ,;:, pacnpeAeneHam pecypcoe pa3emrma w eonpoe pacrywero
3Ha4eHaa yaaerma HaceneHma B ynpaeneHaa. Ho cmoxkAaHax Heki4 «13604044a101.41041»
ckna4 yMa: ace ox1013Hil, a Bem, 4aIlbH8NWkle pectlopmbi 6yAyr 14MeTb ycnex
70f1bK0 B TOM cnyaae, ecna nokanbHOCTb 11 mecro zmrenbcrea craHyr npeAckeepbem Aemokpara4 ,?.c-
K01;1 )1O43H14 B o6114ecree.
Fordította: dr. Molnár Lászlónó