Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.


                                     TANULMÁNYOK

                                                                   1987. 1. évf. 2. sz. pp. 3-22




         BARTKE ISTVÁN:



A TERÜLETI HATÉKONYSÁG ÉS JÖVEDELEMTERMEL Ő
KÉPESSÉG VÁLTOZÁSÁNAK SZÁMITÁSA AZ IPARBAN



          Ismeretes, hogy az 1970-es évek elejéig a területfejlesztési politika f ő (és csak-
nem kizárólagos) eleme az iparilag (és gazdaságilag) elmaradott területek iparosítása
volt. Ennek hatására — az extenzív er őforrások gyorsuló hasznosításával — dinemiku-
san fejl ődött az említett térségek ipara; a népgazdasági ág területi elhelyezkedésében
dekoncentrációs folyamatok valósultak meg. Választ kellett adni azonban arra a kér-
désre, hogy az elmaradott területek iparosítása egyoldalúan csak társadalompolitikai
szempontból indokolható-e, vagy pedig összhangban van a hatékony iparfejlesztés kö-
vetelményeivel is. Ezért a hatvanas évek második felében kísérletet kezdeményeztek
az ipar területi hatékonyságának vizsgálatára (BARTKE I. 1968).
         A számítások olyan képet rajzoltak ki, amely szerint a hatvanas évek köze-
pén az ország központi térségének (Budapest + Pest megye) ipara átlagot meghaladó
hatékonyságú volt, amiben a területi koncentráció és a kooperációs adottságok ked-
vező hatásai mellett kifejezésre jutott a magasan képzett munkaer ő és az aránylag
jó infrastrukturális ellátás befolyása. Az ország iparilag fejlettebb vidéki területei
közül alacsony hatékonyság jellemezte azokét, amelyek ipari szerkezete egyoldalú
volt, vagyis 1-2 hagyományos ágazat (szénbányászat és bizonyos nehézipari ágazatok)
dönt ő szerepet játszottak az ipar szerkezetében. Ugyanakkor viszonylag magas haté-
konyságú volt azon hagyományos körzetek ipara, amelyekben a természeti feltételek
kedvez ő nek min ősültek, illetve az ipar szerkezete komplexebbé vált; új, korszer ű
iparágak (pl. a vegyipar) honosodtak meg. A kevésbé iparosodott (iparilag elmaradott)
területeken az ipar hatékonysága általában véve meghaladta az országos átlagot.
          A kérdés ma, kb. két évtized múltán, — jóllehet más hangsúlyokat tartal-
maz — ugyancsak id ő szer ű . Ezért kísérletet tettünk annak vizsgálatára, hogy rendel-
kezünk-e megfelel ő információkkal, és kialakítható-e módszer a területi hatékonyság
hosszú távú változásának számszer ű sítésére a jelzett gazdasági szférában.



I. A számítás információs és módszertani alapjai


          Az ilyen típusú számítások lényeges korlátjának mutatkozott, hogy az ipari
szervezetenként (vállalatonként) általában rendelkezésre álló hozam-, illetve ráfordí-
                                   BARTKE ISTVÁN:
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                        Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
 4

 tásadatok nem voltak egyértelm ű en (csak kisebb-nagyobb kompromisszumok árán)
 területi egységekhez rendelhet ő k, még megyei szint alkalmazásával sem. Az ebb ől
 ered ő hibaforrás (amely kezdett ő l fogva torzító tényez ő volt) jelent ősen megnöveke-
 dett az ipar szervezeti „továbbfejlesztésével", centralizációjának fokozódásával. Ez
 a körülmény — nem elméleti, hanem „technikai" oldalról — a 70-es évekt ő l kezdve
 tovább nehezítette a korábbi kezdeményezések megismétlését, amihez más oldalról
 hozzájárult a vállalati gazdálkodás min ő ségére utaló, tehát a hatékonyságszámításhoz
 elengedhetetlen információk zártabbá válása is. A statisztika ugyanakkor nyújt bizo-
 nyos lehető ségeket a területi hatékonyság változási folyamatainak elemzéséhez az
 iparra kiterjed ő en, mivel rendszeresen közöl a hozamok változására és egyes ráfordí-
 tásfajták alakulására vonatkozó adatokat.
          A hatékonyságszámításnak — a termel ő ágazatok esetében alkalmazható —
 általános módszere, hogy összehasonlítják egymással a termelés hozamát és az arra
 eszközölt ráfordításokat. Ezek viszonyát célszer ű tört formájában kifejezni, neveze-
tesen úgy, hogy a számlálóban a hozamok, a nevez ő ben pedig a ráfordítások szerepel-
nek. A gazdasági ágazatokra, illetve alágazatokra végzett (összehasonlító ► számítás a
mutató nagysága (számértéke) alapján min ő síti a vizsgálat egységeit. Ha a termelési
eredmények és ráfordítások viszonyát térségenként (megyék, országrészek stb.) hatá-
rozzák meg, akkor természetesen olyan mutatószámokat kapnak, amelyek segítségé-
vel a vizsgálat területei az adott termelési szféra hatékonysága alapján sorba rendez-
hető k. Mindez természetesen nemcsak az egy id őszakra jellemz ő
                                                                    (statikus) adatokra,
hanem a dinamikát kifejez ő indexekre is érvényes. Ha tehát területi egységenként
viszonyítják egymáshoz az ipari termelés és az el ő bbire történt eleven és tárgyiasult
munkaráfordítások indexét, akkor számszer űsíthető az ipar területi hatékonyságának
változása.
       Miel ő tt megvizsgálnánk, hogy rendelkezésre állnak-e az ilyen számításhoz
szükséges statisztikai adatok, kitér ő t kell tenni az alkalmazott módszert illet ően.
A korábbi kísérletekben (BARTKE I. 1968, 1970) úgy oldották meg az egyszeri és a
folyamatos ráfordítások közös kifejezését és még más, itt nem részletezett technikai
problémákat, hogy a hatékonysági mutató nevez ő jében nem a ráfordításokat, hanem
az azokkal arányos, „normatív" termelési hozam forint-értékét szerepeltették. A ha-
tékonysági mutató tehát a „hozam per normatív hozam" formáját öltötte. Ebb ő l
indultunk ki az ipar területi hatékonysági dinamikájának vizsgálatakor is.
          Visszatérve a ténlyegesen rendelkezésre álló adatok típusára, a statisztikai
szervek rendszeresen közlik az ipar termelésének a terméksoros módszerrel számított
megyei indexeit. Ezek az adott megyében el ő állított ipari termékek naturális meny-
nyiségeinek ráfordításokkal (munkabér + amortizáció) súlyozott átlagait,illetve azok
id ő beli változását fejezik ki. A számítás tehát lényegileg volumenmutatókat eredmé-
nyez. Sajátosságaikat továbbá a következ ő k jellemzik: „A terméksoros volumenindex-
számítás a reprezentatív statisztikai megfigyelés módszerén alapszik. Ugyanis a válla-
latok által gyártott termékeknek csak bizonyos meghatározott részét (mintát ► vonjuk
be az indexszámításba, de a kapott eredményt a vállalatok (az ágazat, a megye) ter-
melésének egészére jellemz ő nek tekintjük. A számításba bevont termékek és az összes
termelés arányát a reprezentáció mértéke mutatja meg, amely a terméksoros index
esetében megyénként változó, de általában 80-90% körül szóródik." (AGÓCS M.-NÉ —
                                          BARTKE ISTVÁN:
       A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                               Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.

                                                                                           5

TABI F. 1982. p.2.). Továbbá: „A termelés körének új termékekkel történ ő b ő vü-
lése esetén az igazgatóságok gondoskodnak az index korrigálásáról, vagy az új termék-
nek az indexszámításba való bevonásával, vagy a reprezentáció foka változásának a
figyelembevételével." (AGÓCS M.-NÉ — TABI F. 1982. p.3.). A hatékonysági szá-
mítás hozammutatójaként alkalmazható volumenindex rendelkezik azon el ő nnyel,
hogy mentes a szervezeti torzításoktól, azaz „tiszta" megyei információk alapján áll.
Más oldalról viszont a ráfordítások számításánál figyelembe kell venni a hozammutató
említett tulajdonságait.
         Az ipar termelési ráfordításainak, illetve azok meghatározó részének számí-
tásához ugyancsak rendelkezésre állnak megyei szint ű , tehát szervezeti torzulásoktól
mentes adatok, konkrétan a kifizetett munkabérek és a bruttó állóeszközállomány
értéke. Nem mentesek azonban az árhatásoktól, amelyekt ő l azokat — a hozammutató-
val való összehasonlíthatóság érdekében — meg kell tisztítani, a tényleges értékeket a
megfelel ő árindexekkel korrigálva.
         A ráfordítások típusát és kifejezési módját tekintve egy másik, általánosabb
kérdés is választ igényel, nevezetesen az, hogy a hatékonyságot bruttó vagy nettó
szemléletben mérjük-e. A közvetlenül rendelkezésre álló ráfordítás-adatok azt sugall-
ják, hogy a termelés terméksoros indexeit (mint hozamokat) az említett termelési
tényez ő k (munkabér, lekötött eszközök) nagysága, illetve értéke alapján elvárható
(korrigált) jövedelmek indexeihez viszonyítsuk, azaz a nevez őben „nettó típusú"
mutatókat használjunk. Ez a megoldás hasonlít a gazdasági hatékonyság mérésének
általánosan alkalmazott módjához is (Statisztikai Közlöny 1978), azzal a különbség-
gel, hogy a komplex hatékonyság ajánlott mutatójában nettó típusú „hozam" szere-
pel (a ténylegesen elért nemzeti jövedelem, illet ő leg tiszta jövedelem). Más oldalról
viszont olyan számításhoz, amelynél a nevez őben az anyagi ráfordítások és az „el-
várható jövedelmek" teljes kör űen (mint korrigált bruttó termék) jelen lennének,
nem áll rendelkezésre minden kiinduló információ. A szükségszer ű en alkalmazandó
közelít ő megoldások pedig bizonyos hibaforrásokat tartalmaznak. Az el őbbi körül-
mény mérlegelend ő vé teszi, hogy mib ő l adódik nagyobb torzulás: a „bruttó" és a
„nettó" típusú indexek összehasonlításából-e, vagy pedig valamely hiányzó alapadat
közelít ő eljárással való el ő állításából. Az állásfoglalás megalapozásához célszer ű mind-
két módon elvégezni a számításokat, és elemezni az eredményekben tapasztalható
esetleges eltéréseket.
         A fentieken túl indokolt visszatérni arra a kérdésre is, vajon az ipari termelés
terméksoros indexei egyértelm űen bruttó tartalmú mutatók-e. Ha abból indulunk ki,
hogy azok naturális mennyiségeknek a ráfordításként számításba vett munkabér +
amortizációval súlyozott átlagai, akkor vegyes tartalmúaknak kell min ősítenünk azo-
kat, tehát részben a bruttó, részben pedig a nettó típusú mutatók sajátosságaival
rendelkeznek.



         1.1. Hatékonyságszámítás bruttó típusú ráfordítások alapján


         Az el őbbiekben tisztáztuk azt, hogy a munkaer ő és a munkaeszköz-ráfordí-
tások nagysága lényegében közvetlenül rendelkezésre áll. Nem méri azonban a sta-
                                   BARTKE ISTVÁN:
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                        Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
 6

 tisztika - megyei szinten - a ráfordítások harmadik típusát, az anyagfelhasználást.
 Ezt tehát közvetett számítások útján kell meghatároznunk, ugyancsak volumenszem-
 léletben. Ehhez olyan, területi megoszlás szerint is rendelkezésre álló mutatót keres-
 tünk, amelyre vetítve megbecsülhet ő k az anyagfelhasználás megyei volumenei. El ő -
 zetes hipotézisünk szerint a villamosenergia-felhasználás és az állóeszközállomány jött
számításba. Megvizsgáltuk iparcsoportonként (20 ágazati egységre vonatkoztatva)
az el őző mutatók, valamint az anyagköltség ágazatok közötti megoszlásának össze-
függéseit. Meglehet ő sen szoros korrelációs kapcsolat mutatható ki az anyagköltség és
az állóeszközállomány megoszlása között; lazábban követi az anyagköltség ágazati
megoszlása a villamosenergia-felhasználásét. Bruttó típusú ráfordításmutató tehát (me-
gyei szinten, az adott korlátok között) célszer űen az anyagköltségnek állóeszközará-
nyos területi elosztásával képezhet ő .
          A statisztikailag rendszeresen mért adatok tehát - az említett megszorítá-
 sok mellett - lehet ő vé teszik hatékonysági indexek számítását, megyei szinten. Eh-
 hez a következ ő egyszer ű sémát alkalmaztuk:

                                                       A termelés indexe (%)
            A hatékonyság változása (%) -
                                                A korrigált bruttó termelés indexe (%)

         A gyakorlati számítások a következ ő k szerint készültek:
         A termelés megyei indexei közvetlenül rendelkezésre álltak. A korrigált brut-
tó termelés megyénkénti kiszámításához el ő ször meghatároztuk a kiinduló országos
adatokat. A folyó áron nyilvántartott bruttó termelési adatokat - ipari termel ő i ár-
indexek alkalmazásával - összehasonlítható bruttó termeléssé alakítottuk át, és ki-
számítottuk a nemzeti jövedelem arányát a bruttó termelésen belül (1. táblázat, a.
pont).


                                                                                        1. táblázat, a.
Az ipari termelés mutatói (országos adatok) md Ft; %


               Bruttó ter-                                     Bruttó ter-
                                                                              Nemzeti jövedelem
                 melés       Érték-           xx
                                              xx Volumen-             ő sz-
     Év                               Árindex
                 folyó       index                 index        szehason-
                                                                              összege aránya (%)
                áron xx                                         lító áron

    1965           -           -            -          73,3      270,5 x       77,7 x        28,7
    1970          372,8      100,0         100,0      100,0      3692 x       110,6 x         30,0
    1975          601,4      161,3         121,8      132,4      488,8        141,8          29,0
    1980          876,5      235,1         158,8       148,0     546,4        158,5          29,0
    1983         1014,3      272,0         186,3       146,0     539,0        156,3          29,0

Források:    x Statisztikai Évkönyv 1975
            xx Statisztikai Évkönyv 1983


         A második lépésben kiinduló adatokat képeztünk a nemzeti jövedelem me-
gyék közötti elosztásához. A ténylegesen kifizetett munkabéreket a fogyasztói árin-
dexszel korrigálva volumenmutatót áll ítottunk el ő , majd ennek 150%-át tekintettük
a nemzeti jövedelem munkabérarányos részének. Ebb ől (illetve a nemzeti jövedelem
                                              BARTKE ISTVÁN:
           A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                                   Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.

                                                                                                                        7
összegéb ő l) kiindulva határoztuk meg a nemzeti jövedelem állóeszközarányos részét
(1. táblázat, b. pont).
                                                                                                         1. táblázat, b.

 Adatok a nemzeti jövedelem megyék közötti elosztásához (Korrigált nemzeti jövedelem képzése)


                                                                                              A nemzeti jöv. álló-
               Ipari mun-                                             Reál-        Az el őz ő
                              Érték-   Fogy.-i   Reál-                             150%-a eszközarányos része
     Év         kabéri                                               összeg
                              index árindex xx index
               millió Ft                                             mill. Ft         md Ft
                                                                                                     md Ft

    1965        29 950        100,-       100,-        100,-         29 950           44,9           32,8        14,4
    1970        41 370         138,1      104,8        131,8         39 475           59,2           51,4        16,5
    1975        56 673         1892       120,6        156,9         46 992           70,5       71,3            16,0
    1980        75 080        250,7       163,6        153,2         45 883           68,8           89,7        13,4
    1983        82 974        277,-       196,3        141,1         42 265           63,4           92,9        12,0

 Források:    x Területi id ő sorok, KSH Budapest, 1976; Területi Statisztikai Évkönyv 1975, 1980,
                1983.
             xx Statisztikai Évkönyv, 1980, 1983.


           Végül alapadatokat képeztünk a korrigált bruttó termelési volumen megyék
 szerinti számításához, az anyagfelhasználás területi elosztásához a bruttó állóeszköz-
 értéket tekintve vetítési alapnak (1. táblázat, c. pont).


                                                                                                         1. táblázat, c.
 Adatok a bruttó terme/és megyék szerinti számításához


                                                                      Állóeszközarányos összetev ő
                 Munkabérarányos
                     összetevő            Állóeszköz-                    vetítési %
     Év
                                            érték'                                                           mill. Ft
                            a tényleges     mill. Ft       anyagi        tiszta jö-
                mill. Ft                                                                  összes
                            bér %-ában                     ráford.      jövedelem

   1965         44 925        150,00       227 880         84,60           14,40             99,00           225 610
   1970         59 213        143,13       311 130         83,10           16,50          99.60              309 880
   1975        70 488         124,38       444 310         78,09           16,04          94,13              418 220
   1980         68 825        91,67        667 470         58,11           13,43          71,54              477 500
   1983         63 398        76,41        777 000         49,25           11,96             61,21           475 602


          A megyei szint ű hatékonysági mutatók nevez ő jének számításakor az össze-
hasonlító áron rendelkezésre álló országos nemzeti jövedelmet részben a ténylegesen
kifizetett munkabérek arányában, illetve az árindexszel korrigált munkabérek után
50%-os tisztajövedelmi hozadékot feltételezve osztottuk el a megyék között, részben
pedig (a nemzeti jövedelem fennmaradó részét) az állóeszközállományra vetítve. Ez
lényegében megfelel a hatékonyságszámítás általános konvencióinak, jóllehet a me-
gyei összefüggéseket - nézetünk szerint nem alapvet ően - torzító tényez ő lehet az,
hogy a nettó eszközállomány helyett bruttó állóeszközállománnyal kellett számol-

'Fon ás: Stat. évkónyvek
                                   BARTKE ISTVÁN:
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                        Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
   8

  nunk. A leglényegesebb hibaforrás az összehasonlító áron számított anyagköltségnek
  a bruttó állóeszközértékre vetített elosztása a megyék között. A jelent ősebb torzu-
  lási irányokat korábban már körvonalaztuk.
             Kérdés, hogy a vázolt módszer milyen összefüggések feltárására alkalmas,
  mi a tartalma a mutatónak? Tekintettel arra, hogy az hozamot illet ő volumenváltozást
  viszonyít a ráfordításokkal arányos (korrigált) termelési volumenváltozáshoz, sz ű kebb
  értelemben vett hatékonyság-dinamikát jelez, amelyben kifejezésre jut a tényleges
  termelés és a ráfordítás-arányos termelés mennyisége közötti viszony módosulása.
  Nem tükröz ődnek viszont — csak viszonylag kis részben — a piaci hatások; közülük
  nem jut kifejezésre a mutatóban az egyes termékeket illet ő piaci értékítélet változása
  (felértékel ődés, illetve leértékel ődés); viszont megjelenik az a piaci hatás, ami az ér-
  tékesíthet ő ségen, illetve a tényleges értékesítésen keresztül befolyásolja a termelés
  mennyiségét. A módszer alkalmazása els ősorban annak megítélésére nyújt lehet ősé-
  get, hogy adott termelési dinamika mellett a ráfordításokban milyen relatív megtaka-
  rítás történt.



            1.2. Hatékonyságszámítás nettó tartalmú ráfordítások alapján

            Az ehhez szükséges alapadatokat a bruttó típusú számítás információkész-
  lete már magában foglalja. Annyi a különbség, hogy a viszonyítási alapot nem a kor:
  rigált bruttó termelés, illetve annak indexe, hanem a korrigált nettó típusú mutató,
  vagyis a munkaer ő és az állóeszközráfordítás alapján „elvárható", az el őzőekkel ará-
  nyos (korrigált) nemzeti jövedelem indexe képezi. A mutatóból tehát hiányzik a kö-
  zelítő megoldással számszer ű sített anyagfelhasználás. A számítás sémája a következ ő :

                                                      A termelés indexe (%)
          A hatékonyság változása (%)
                                           A korrigált nemzeti jövedelem indexe (%)

            A számítás hibaforrása lényegesen kisebb, mint a bruttó tartalmú mutató
  esetében, és dönt ő en abból adódik (a termelés terméksoros számításában rejl ő , már
  bemutatott hibaforráson túl ► , hogy a korrigált nemzeti jövedelem eszközarányos ré-
  szének számszer ű sítéséhez (megyei megoszlásban) a bruttó állóeszközérték áll ren-
  del kezésre.



            1.3. Jövedelemtermelő-képesség számítás

           Az ipar korrigált nemzeti jövedelemadatai egyfajta „jövedelemtermel ő -ké-
  pesség" számításához is kiinduló információkat nyújtanak. Jövedelemtermel ő képes-
  ségen — e meggondolás szerint — a munkaer ő ben és a munkaeszközökben megteste-
  sült termelési potenciált értjük, amelynek átlagos szint ű kihasználása esetén az adott
  területen meghatározott mennyiség ű személyi és társadalmi tiszta jövedelem realizál-
  ható. Mértékének ezért az el ő ző feltételek teljesülése esetén nyerhet ő nemzeti jöve-
  delmet tekintjük. Ez megfelel tartalmában és számszer űségét tekintve is, az ipari kor-
  rigált nemzeti jövedelemnek. Az abszolut nagyság mellett indokolt számításba venni
                                           BARTKE ISTVÁN:
        A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                                Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.

                                                                                           9

azt is, hogy az ipar az adott terület lakossága számára milyen viszonylagos mérték ű
jövedelemforrást jelent, amit pl. az ipari korrigált nemzeti jövedelem lakosszámra
vetített fajlagos értékével lehet kifejezni.



II. A területi hatékonyság változásának f őbb tendenciái


         II.1. Bruttó tartalmú mutató alapján


          Az ipar területi hatékonyságváltozását 1965 és 1983 között öt, illetve három-
éves id ő szakok szerinti tagolásban kísértük figyelemmel. A 2. táblázat az 1965-70
évek id ő szakára a részletszámításokat is bemutatja, majd a végeredményeket összefog-
lalóan — a számítások további részletezése nélkül — a 3. táblázat tartalmazza. Az al-
kalmazott mutató az ipar területi hatékonyságának alakulásában a következ ő fő bb
tendenciákra hívja fel a figyelmet:
         A központi térség (Budapest + Pest megye) iparát folyamatosan romló ha-
tékonyság jellemzi. (A megyei indexek értelmezésekor figyelembe kell venni azok
mennyiségí viszonyát az országos átlaghoz.) Ez azt mutatja, hogy a fejlesztést, illetve
üzemelést korlátozó tényez ő k (munkaer ő hiány, egyes infrastrukturális feszültségek)
hatását nem sikerült semlegesíteni, illetve a térség iparában olyan rekonstrukciót
végrehajtani, ami relatív munkamegtakarításban kifejez ő d ő jobb illeszkedést tenne
lehető vé a helyi adottságokhoz. Több határozat született és program készült a f ő vá-
rosi agglomeráció iparának intenzív, szelektív fejlesztésére, az említett folyamatok
elmélyítésére; ezek eredményei azonban a valóságos fejl ő désre mindeddig alig hatottak.
A térségen belül Pest megye iparának növekedése 1975 és 1983 között az átlagot
meghaladó hatékonyságúnak bizonyult; ez azonban — a f ővároshoz viszonyított ará-
nya miatt sem — nem tudta ellensúlyozni a terület egészét jellemz ő kedvez őtlen ten-
denciákat. Budapest iparának hatékonysága mindössze egy ötéves id ő szakban (1970
és 1975 között) javult.
         Ugyancsak általánosan romló irányzat mutatkozik a vidéki térségek egy cso-
portjának iparában; mindenekel őtt azon hagyományos ipari körzetekben, amelyek-
ben a szénbányászat az ágazati szerkezet domináns eleme maradt (Baranya és Komá-
rom, illetve Nógrád megye ► . A hatékonyságromlás leglényegesebb oka feltételezhet ően
a széntermelés természeti feltételrendszere, valamint az adott megyék iparának ágazati
szerkezete, ami feszített termelési programok megvalósításakor különösen érezteti
kedvező tlen hatását. Így középhegységeink nagyobb részében alacsony hatékonysá-
gú kitermel ő ipari övezet rajzolódik ki, amelyben speciális helyet foglal el Borsod-
Abaúj-Zemplén és Heves megye. Az el ő bbi esetében a nehézipari struktúra diverzifi-
kálása ellensúlyozta a kitermel ő iparágak kedvező tlen hatását, az utóbbiban viszont a
kitermelés aránylag jó természeti és technológiai adottságokkal rendelkezik, így a
hatékonysági mutató alakulása nem sokkal marad el az átlag mögött. Más szempont-
hól sajátos Nógrád megye helyzete, amennyiben az 1965 és 75 közötti, az ipari szer-
kezet mélyreható átalakulását magával hozó depressziós id őszakot és az azt jellemz ő
romló hatékonyságot a hetvenes évek közepét ő l kezdve stabilizálódás, illetve javuló
irányzat váltotta fel. Figyelemre méltó körülmény, hogy az id őszak egészében ala-
                                                                                                        BARTKE ISTVÁN:
                                 -


              ▪
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                                                                                       Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
 10

      ro
                                          ›,( ug
                                          c   L                                          ok u k   o      ok ck        uk cl ok         Nr          a                    ev, ot — m            o    e     M
                                                                                            ch    rn     ."-
                                                                                                           -   22~89 2 226',';Z2A6 O 2
                                         1°

                                        t:',,i
                                        Oz
                                    )...É E a                                            cr 02    04.    02 O ‘r. 0'.. '-: •-: al ^ r` ul c,,,     0:                   l'. 0:   .." Ig M ‘r. el   CO
                                         . , X
                                    -2    4> -%                                          o—       Co
                                                                                                         8?Arz.L9,1                         - 8 A Acf:28,%,%2 0                                          m)
                                                                                                                                                                                                         r
                                                                                         co N     N
                                                                                                         ..- .- cv
                                     O     c, c ch



                                                                                                         000NM.-00030M M                                                ^
                                                                                                                                                                        ,
                                                                                                                                                                        4/00000N. N M
                                                                                                                                                                                                         8
                                                                             N
                                                                                         88
                                                                                         a)w u-) N0mM0N.-Mer0
                                                                                                               mnownNwnm                                                WN MMONN
                                                                                                                                                                        mm
                                                                                                                                                                                  N
                                                                                                                                                                                 rn        m ,r m
                                                                         ;',
                                                                         M
                                                                                         Nm m m0....-MerMOLOON
                                                                                         NO N
                                                                                         Cl      crN.- ,-N
                                                                                                     --     N
                                                                                                                                                                        NO20000M  O
                                                                                                                                                                                  0
                                                                                                                                                                                                         8
                                 -..-
                                    .                                                                                                              ^                                 M
                                 O.
                                         i
                                         -
                                 . É 713
                                 — E
                                 o
                                 N.
                                 N,
                                                                      ,o.
                                                                      ->t
                                                                       N
                                                                                 0
                                                                                  .. N0
                                                                                         ;$ n            '"
                                                                                                         OM    'W'''''S
                                                                                                                ..- N
                                                                                                         ,-- 00NNCONNwOOM
                                                                                                                              c°
                                                                                                                           0M M  M.-        "- 8
                                                                                                                                   C0904 00 M M
                                                                                                                                                   '                    2 — A ",92,8 m CO
                                                                                                                                                                                     2 8
                                 _y 5                                    a               ato
                                                                                         ...-co
                                                                                                  0      clOMOMNO.S.,N0 M LONMODN
                                                                                                         ,.-.,
                                 o ,-                                 5) ,',.                     o             ..-.--.-.N       0                                                                 ,/
                                 4 42                                 05

                                 12
                                 O
                                 K                                    4, g               1...,*   NMQ0MNMN_q0N
                                                                                                            ,     W                                                                                •.!' M
                                                                        5.
                                                                        C
                                                                                         ..-N  ,7
                                                                                               N         L`P,7 A82gr6
                                                                                                             %                                     W                    2HW2
                                                                                                                                                                        N  00                 M    ,n   N
                                                                                                                                                                                                         ..-
                                                                       co                M.- , t N0NNN.-M.-   N.- 0                                                                                0 M
                                                                                          N N                     N                                                                                      0
                                                                       ?         '‘5




                                                                                                                      M                                                                                  Lo
                                                                                                           gg.        N .4Z ,61W2W $                                                                     c.-)
                                                                                         H        N 2
                                                                                                    ,,CONONMON     § o MM'0.-w N
                                                                                                                             (,
                                                                                                                      0 M.4. 0MMMN                                                                       O
                                                                                                                                                                                                          1r,
                                                                                         NN
                                                                                         .-07     0 000 ° 000N0MMO
                                                                                                    .--M -   .- .-    ,./                                                                          8     N
                                                                                                                                                                                                         N
                                 W
                                 . -i.
                                  E ?
                                                                                                         ,nocoNooanogoo                                                                                  0
                                 m                                    YO                 Wg       N
                                                                                                  CO     =
                                                                                                        FH28128           ...MON
                                                                                                                             94
                                                                                                                          N 0 ,- 01
                                                                                                                                                                        Z085~ 8
                                                                                                                                                                        CO- NNOMN N
                                                                                                                                                                              M                          O5
                                         • 0 NI                        >                                                                                                                                 "
                                                                                                         M  .-.0 M CO N 0.4. N.4. 0                0                    N .der MN 0.-              .4.   M
                                 :
                                  0       1-
                                                                      .15                90 mN           .-01     .-   .-      .-                  N                                               01    04
                                                                                                                                                                                                         N
                                 42                                   770-
                                 Q

                                 n
                                 4-
                                  0
                                 M                                                              0Q0000000Q. §
                                                                                                         0         0Q0000                                                          g
                                                                      A
                                                                      ...2               8° m   NmNCONNNOCOMM
                                                                                         NN .7 ONM ,OTO  NNOM                                                           822L%W2,7, ,:r m
                                                                      C ,CO
                                                                         ,               C,. O
                                                                                             N
                                                                                                         N .• — — — —
                                                                                                              0 .-            L-, —         —                                                      0
                                                                                                                                                                                                         4
                                                                       E ''



                                          11;      x CD                                  o C°     01     90.           u1 N 01         u1 01 01     01                  01 cq          02 02 02    0t     02
                                          E
                                                 13                   N
                                                                                         M co
                                                                                         M
                                                                                                  N
                                                                                                  C4       -,A,8?,'"25,5Rcg,                       m wm f,,,dmm m
                                                                                                                                                      wNwON0  0                                           A

           O

           ?2.
                                                 Megye ( f őváros )




                                                                                                                                                   Iparosodott megyék




                                                                                                                                                                                                    T
                                                                                                                                                                                                    q
                                                                                                                                                                                                          Ország összesen




                                                                                                                                                                                                   E
           A szocia lista ipar




                                                                                                                                                                                       N
                                                                                                  .2'     CO5            E                  E                                          N
                                                                                                                       N2                   -e                           • 0                       ,a)
                                                                                                                                                                        1,4'= E2.             2
                                                                                                         3ó            >N                                    maixt211—
                                             BARTKE ISTVÁN:
          A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                                  Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
                                                                                               11

                                                                                     3. táblázat
Hatékonysági mutatók összefoglalása (Bruttó típusú mutatók)


                                                      Hatékonysági indexek
       Megye (f őváros)
                                1970/65      1975/70        1980/75      1983/80     1983/65

   Pest                           84,8         87,4           113,3          115,0     96,6
   Budapest                       97,5        101,5            98,6          102,2     99,7

   Központ                        95,0         97,6           101,1          104,6     98,1

   Baranya                       111,8         80,0           112,5      100,4       101,0
   Borsod-A-Z.                    98,9         90,3           106,8      114,0       108,7
   Csongrád                       72,7         89,1           109,0       97,6        68,9
   Fejér                          97,7        125,1           111,6       87,6       119,5
   Gy ő r-S.                      82,6        107,3           115,6      110,5       118,1
   Heves                          79,2         94,2           114,0      121,6       103,4
   Komárom                        90,8        88,5            120,8      100,5        97,6
   Nógrád                         89,4         78,5           100,3      108,8        76,6
   Vas                           102,4         90,2           118,0      119,0       129,7
   Veszprém                      100,6         77,7           146,6      113,3       129,8
   Zala                          118,5         92,8            96,8      107,5       114,4

   Iparosodott megyék             96,4         92,7           114,6          106,8    109,4

   Bács-K.                        95,2        114,9            95,2          102,7    106,9
   Békés                          98,9        104,5           106,2          116,3    127,6
   Hajdú-B.                       92,1        129,4            80,7          117,0    112,5
   Somogy                        111,3        113,1            93,9          108,8    128,6
   Szabolcs-Sz.                   95,7        103,6           113,6          116,0    130,6
   Szolnok                       104,9        107,3            91,9          116,3    120,3
   Tolna                         101,0        108,8            86,0           57,5     54,3

   Kevésbé ip. megyék            100,4        112,4           94,8           102,7    109,9

   Ország összesen                98,8         97,4           104,6          104,8    105,5



csony hatékonyságú övezet az 1975-80-as évek alatt az átlagnál jobb mutatókkal
rendelkezett, vagyis az ipar hatékonysága az el ő ző (1970-75-ös) períódushoz képest
Minden érintett megyében számottev ően javult. Ez feltételezhet ően összefügg az
alapanyag- és energiahordozó-termelés ugrásszer ű en megnőtt jelent ő ségével, illetve
ennek kapcsán a meglév ő termelékenységi tartalékok minél jobb kihasználására
irányuló törekvéssel.
         Az el őző megyecsoportokhoz képest ellentétes módon viselkedik egyrészt az
Észak-Dunántúlt (Komárom megye nélkül) összefügg ő területté kirajzoló négy me-
gYe, másrészt a kevésbé iparosodott megyék, dönt ő en az Alföldet (Csongrád megye
nélkül) alkotó csoportja. Ami Észak-Dunántúlt illeti, az itteni érintett megyék közül
három (Fejér, Gy őr-Sopron, Veszprém) „hagyományosan" iparosodott térségnek te-
kinthető (talán közülük Fejér megye iparosodottsága újabb kelet ű , vagyis fejl ődése
                                   BARTKE ISTVÁN:
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                        Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
    12

    az ötvenes évekt ő l kezdve kapott lendületet ► . Vas megye a hatvanas évekt ő l kezdte
    meg fokozatos felzárkózását az el ő ző ekhez. A térség társadalmi-gazdasági adottságai-
    nak javuló kihasználására enged következtetni az ipar folyamatosan növekv ő haté-
    konysága. Ebben a tekintetben csak eseti megtorpanások tapasztalhatók (Fejér megye
    az 1980-83-as id őszakban, Győ r-Sopron megye a hatvanas évek második felében, Vas
    és Veszprém az 1970-75-ös periódusban). A vázolt képet valószín űvé teszi a térség
    változatos adottságait hasznosítani képes, sokszín ű ipar, amely az ágazati arányok
    mélyreható átalakulása nélkül is folyamatosan a helyi adottságokhoz és részben a
    piaci szükségletekhez — minden jel szerint — jól alkalmazkodó termelést valósít meg.
               Más oldalról növekv ő ipari hatékonyságú övezetet képvisel az Alföld; megyéi
    közül csak Csongrád jelent kivételt. Iparilag gyors ütemben fejl ődött megyecsoport,
    amely a vizsgált, közel két évtized során számottev ő en csökkentette relatív hátrányát.
    Gazdasági és ipari szerkezete többoldalúvá vált; a fokozódó hatékonyság azt mutatja,
    hogy az ágazatí struktúra jól igazodott a területi adottságokhoz. Az iparon belül
    szembet ű nő szerkezeti átalakulás zajlott le; számottev ő en mérsékl ődött a könny ű -
    és az élelmiszeripar aránya és fokozódott az úgynevezett „dinamikus" ágazatok (gép-
    ipar, vegyipar) részesedése.
               A fenti — az ipari fejl ődés és hatékonyság szempontjából — tipikus csoporto-
    kon kívül van néhány megye, amely egyik csoportosuláshoz sem illeszthet ő . Szembet ű -
    n ő en nagy hatékonyságromlás mutatkozik Csongrád megye esetében, minden bizony-
    nyal azért, mert a szénhidrogének kitermelésére eszközölt tetemes ráfordítások olyan
    termelési mutatóhoz viszonyulnak, amely az el ő állított termékek piaci felértékel ődé-
    sét nem tükrözi. Ennek ellenére nincs okunk kételkedni a „volumenmutató" és alkal-
    mazásával képzett — sz ű kebb tartalmú — hatékonysági indexek helyességében. Más
    összefüggést közvetít Tolna ipari hatékonyságának ugrásszer ű visszaesése 1980 és 83
    között, ahol nyilvánvalóan az atomer ő m ű üzemével kapcsolatos él ő és tárgyiasult
    munkaráfordítások dinamikája, az adott id őszakban realizált termelési felfutáshoz
    képest, rendkívül magas. Zala és Somogy megyék — részben területileg — elkülönül ő
    helyzetük miatt szintén nem csatlakoztathatók egyik hatékonysági övezethez sem.
             A f ő bb tendenciák meglehet ő s határozottsággal rajzolják ki az ipar területi
   fejl ődésének egyes sajátosságait a 60-as évek közepét ő l napjainkig. Egy szempontból ti-
    pikus centrum — periféria viszony tapasztalható az ország különböz ő területi csoport-
    jai között. A centrumot a központi térség, ezen belül is Budapest testesíti meg, a peri-
    fériát pedig dönt ő en a kevésbé iparosodott megyék. A centralizált vállalati szervezeti
    keret lehet ő vé tette olyan fejlesztési stratégia (vállalatonkénti) kialakítását, ami a ter-
    melés mennyiségi növelésének súlypontját — élve a „szabad" termelési tényez ő k fel-
    használási lehet ő ségével — a kevésbé iparosodott vidéki területekre helyezte át. A ter-
    melésnek ilyen „területi decentralizálása" a fejlesztési magatartás pozitív eleme volt,
    mivel növekv ő hatékonysággal járt együtt. Ezzel párhuzamosan viszont elmaradt a
    centrum iparának min őségi jelleg ű technológiai megújítása (egyebek között a sz ű k
    keresztmetszetet képvisel ő él ő munka kiváltása termelési eszközökkel), aminek kö-
    vetkezménye szemléletesen kifejezésre jut a központ folyamatosan romló hatékony-
    ságában. Ilyen tekintetben is meglehet ősen egyoldalú fejlesztési magatartás érvé-
    nyesült.
               Az el ő ző kedvez őtlen folyamatok különös élességgel mutatkoztak meg az ex-
                                              BARTKE ISTVÁN:
           A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                                   Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
                                                                                         13

tenzív jelleg ű , gyors ipari növekedés jellemz ő id őszakában (lényegében a 70-es évek
közepéig), amikor olyan mennyiségi követelmények domináltak, amelyeknek eleget
lehetett tenni a termelésfejl ődés súlypontjainak áthelyezésével, illetve a tradicionális
ágazati szerkezet bázisán. Nem érvényesültek a hagyományos ipari körzetek, minde-
nekel ő tt a budapesti agglomeráció intenzív fejl ő dési potenciáljának jobb kihasználá-
sára kényszerít ő követelmények az ipari termeléssel szemben.
          Megvizsgálva az ipar induló (a 60-as évek közepét jellemz ő ) területi haté-
konyság-különbségeinek kapcsolatát a változás közel két évtizedes folyamataival, azt
tapasztaljuk, hogy ez utóbbiak több tekintetben a kiinduló képet er ő sítették. Az egy-
oldalú ipari szerkezet ű , illetve a jelent ő s szénbányászattal rendelkez ő megyék ipará-
nak eredetileg is alacsony hatékonysága tovább romlott. Észak-Dunántúl viszonylag
magas ipari hatékonyságú övezete tovább er ősítette pozícióját, és a kevésbé iparoso-
dott alföldi megyék — eredetileg is — magas hatékonysága ugyancsak javult. Egyedül
a központi térségen (benne a budapesti agglomerációban) figyelhet ő meg a kiinduló
állapottal ellentétes tendencia, vagyis a folyamatosan romló hatékonyság a kezdeti
elő nyös helyzetet mérsékelte. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a vázolt kép nem fe-
jezi ki a termelésben érvényesült preferenciák és az egyes termékekhez (ágazatokhoz)
kapcsolódó piaci érték ítéletek változását.



11.2. Nettó típusú mutató alapján


          E számítás eredményeit a 4. táblázat foglalja össze. A tendenciák bemutatá-
sánál különös figyelmet forditunk a két típusú hatékonysági számítás eredményei
közötti viszonyra, els ősorban az esetleges eltérésekre. Az alábbi általános irányzatok
kiemelése indokolt: A központi térségen belül, Pest megyét illet ően megegyezik a két
számítás eredménye, természetesen nem a hatékonysági mutatók abszolut értékeit,
hanem az általuk kifejezett tendenciákat tekintve. E területen 1965 és 83 között,
globálisan, romló hatékonyság tapasztalható, ami ellentétes id őbeli irányzatok követ-
kezménye.     Részleteiben: az   1965 és 75 közötti romló hatékonyságot 1975 és 83
között javuló tendencia váltotta fel, ami azonban nem tudta teljes mértékben közöm-
bösíteni a korábbi id őszak viszonylag kedvez ő tlen hatásait.
          Budapest esetében globálisan eltér a két számítás eredménye; a nettó típusú
mutató a vizsgált id ő szak egészére kedvez ő bb képet rajzol, mint a bruttó. Ugyanak-
kor a két részid őszakra szóló számítás eredményei — irányaikat tekintve — megegyez-
nek. Az ellentétes kép közvetlen oka az, hogy a bruttó mutató esetében az 1965-75
évekre jellemz ő kedvez ő irányú változás hatását a kés őbbi hatékonyságromlás teljes
egészében semlegesítette; a nett ű mutató esetében pedig ez nem történt meg. Az el-
lentmondás tehát számítástechnikai jelleg ű és nem az irányzatokra jellemz ő . Ez közvet-
lenül belátható, ha összevontan nézzük a bruttó mutató alakulását 1965 és 75 között.
Azt kapjuk ugyanis, hogy az országos 96,2 (%-os) hatékonyságváltozással szemben
Budapesté 99,0 (%), tehát ebben a közelítésben is viszonylagos javulás mutatkozik
az id őszak els ő felében.
          A nettó típusú számítás a bruttóhoz hasonló eredményeket hozott az iparilag
viszonylag fejlett megyék különböz ő csoportjait tekintve is. A hagyományos ipari
                                   BARTKE ISTVÁN:
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                        Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
   14

    körzetek közül a szénbányászati profilúak (Baranya, Komárom, illetve Nógrád me-
   gyék) hatékonyságromlása még sokkal er őteljesebbnek mutatkoznak, mint a bruttó
   tartalmú mutató alapján; különbség, hogy eme romló hatékonyságú övezethez Bor-
   sod-Abaúj-Zemplén is csatlakozik. Heves szintén ebbe a vonulatba sorolható, a mind-
    két közelítés szerint azonos hatékonysági tendenciákat figyelembe véve. Szintetizálva a
    számítási eredményeket, határozottan kirajzolódik a szénbányászat által jelzett ala-
    csony, illetve romló hatékonyságú övezet (Borsod-Abaúj-Zemplén — Heves — Nóg-
    rád — Komárom, illetve Baranya megyék ► . Más oldalról viszont Észak-Dunántúl (Ko-
    márom megye nélkül) összefügg ő térsége ebben a közelítésben is er őteljesen javuló
    hatékonysággal t ű nik ki; a különbség annyi, hogy Fejér megye iparának hatékonysá-
    ga lényegében szinten maradt, a bruttó mutató szerinti jelent ő s javulással szemben.
             A fenti három tipikus övezethez negyedikként csatlakozik az alföldi me-
    gyék (Csongrád nélküli) csoportja. A nettó mutatószám is viszonylag nagyarányú
    hatékonyságemelkedést jelez a bruttó tartalmúhoz hasonlóan. Az a néhány megye,
    amely a korábbi számítás szerint nem illeszkedik egyik tipikus „övezethez" sem, eb-
    ben a közelítésben is különállást mutat (Csongrád és Tolna egyértelm ű en romló ha-
    tékonyságú, Zala megye fejl ődése ellentmondásos ► .
             A bruttó és a nettó típusú mutatók alkalmazásával végzett számítások kö-
    zötti numerikus eltérések általános okaként kell jelezni azt, hogy a bruttó tartalmú
    mutatónál az állóeszközállomány változása (mivel arra vetül az anyagfelhasználás)
    rendkívül nagy súlyt kap, ami egyes esetekben torzíthatja az eredményeket. Lát-
    tuk viszont, hogy az el ő ző ek ellenére a kimutatható f ő tendenciák mindkét közelí-
    tésben azonosak. Ugyanakkor levonható az a következtetés, hogy — minden tényez ő
    mérlegelése alapján — indokoltabb a nettó típusú mutató használata.



    III. Az ipar jövedelemtermel ő képességének alakulása

              A számítás alapján azt kívánjuk tanulmányozni, hogy az ipar — adott terü-
    leti egységek, jelenleg megyék szerint — abszolut értelemben és fajlagosan (egy la-
    kosra vetítve) mennyi jövedelem kibocsátásval (személyi és társadalmi tisztajövedelem-
    mel) járul hozzá a lakosság megélhetéséhez. Igaz ugyan, hogy az ipar által realizált
    nemzeti jövedelemb ő l csak a munkabér áll közvetlenül az adott térség népességének
    rendelkezésére, nem közömbös azonban a társadalmi tisztajövedelem nagysága, il-
    letve aránya sem, amelynek változó részét vállalati, területi és országos szinten újra-
    elosztják.
              A jövedelemtermel ő képesség számításának módszere annyiban tér el a nettó
    típusú hatékonyság-számításétól, hogy nem veszi figyelembe a hozamot, jelen eset-
    ben a termelés indexét, illetve csak a nemzeti jövedelemmel operál. Az ipari nemzeti
    jövedelmet a megyék között (megtartva a volumen-szemléletet) az ismert konven-
    ciókhoz igazodva egyrészt munkabér, másrészt állóeszközarányosan osztottuk el.
    A módszerben kevesebb a hibaforrás, mint a hatékonyság-számításkor alkalmazott
    eljárásban.
                 A számítás végeredményét az 5. táblázat tartalmazza. A részletek interpretá-
    lása helyett itt is csak az általános tendenciákat mutatjuk be. A szocialista ipar egy
     •
                                   BARTKE ISTVÁN:
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                        Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
                                                                                                                                                                        15


                                 W      N CO       •-•   .- tO a> N 0) Lf> 0)          Ln CO,   V N        0      Cq 0 0), CO           co c31 . -        r.    0
                                        re 0'      ig;   ni. cci     co --- c a; co tó                            Ln         a ob cl r- m                 0
                                 co     o0         O     co a) co 0 ..- o co N e., —                  03   0      N.......-...0N                          .-
                                                                                                                                                                '--;




                                             00.         a, cl Ot cq       01. (O                                       (0   crt               07. at     ct
                                                   24       `s° A ?? ?S  9 .9 8
                                                                      -------                                      R 8 c. 8
                                                                                                                  —----- S 8 8




                                        0 crt      cl    0 ct      gr
                                                                oy 0 ct eg. —       rx    gr 0,            •-•    e.. ot 0, 0. 7 ek ut                    oy    er
                                        Ln oL      N     oL o.     , , c.) co r...
                                                                            07 0 CO N
                                                                                                           CO
                                                                                                                      tO 0 T> .- CO N
                                                                                                                  •-• 0) av Q 01 Cr> 0                    ai0
                                                                                                                                                                Ln
                                                                                                                                                                01
                                        CO a>      0     N CO N 0 Ch N N N 01 N CO                         CO
                                                                .--                                               ...     — •-•     .-                    ,-




                                 ffl    N ot  re, 0. ok (q er. oy er ork     rs w, el                             —                                 q
     E                           00     SR ?S 4 8?•-•ó AN NNS4 Só 4N5 ;7.
                                                          ól N                                                                     S4                           5
     a>                          a)     04                               •-•       NN                                   —          N

     éú
     O


     N                           LC)
     E                           e.     o0         ot        ov ot u-t             en 01 (1. a2 4                 r'1. 0 0,
                                                                                                                        .               c").        en.
     O                           C2.    ó ec;)
                                             )           óLn°4'cióU'AS)))
                                                         ------                                                   ______ N                                ?
                                                                                                                                                          _ O


     O



                                             uk c, mCY             nr{ agoor00 0t O                               rat roon                                o     ei
                                        co co      0,1       N 0N •-•    — CO 0   N                               cs;                          0) 0       (0    N
                                                             N 1n     tO   Ln                              0      L° Ln
                                                                                                                    V 0                        N CV       V     CO
                                 0) N                           N N N         N N                                 NNNN                         NN         N

     ce
     ce


                                        er e"
                                         .         0     0. e, efr, r                     0 0 rx ek el Ot ek ek                                                 ex
                                 M      co               ONVO                   •-• 07 0) V'          CD   N                 N          N                 Cl
 •                               ,5)
                                   3         %2              FS S2, ?S A ?S :1 :1- g P, c.?,               Cl     ? g                          gi
ro




     .5                          ,1 .
                                  2     0 0        m         M ek          —O             ek el            ok                cq         eq.    m          ck    Ot
     40"                                     CO    N                    en- 04- cr> cl) 1n 0   .0                                              g .5 4,          o
                                                                                                                                                                c
g    —                           co     04 0)      O     0   03         V' 03 03 •-• N       0 v
     E

•    <


                                  •     CO, crl          Cq cr,            •-• 0_ V 0)                uk                     oLl   0, ot q q              q     est
co                                                           9, S4 rc'i ?ó 24 :1,         A           Só   A      Só "4 NNN—N N N
                                                                                                                  rtc
                                                                                                                        E    [;; rk?)
                                        cN                              N N               N
           Megy e (f őváro s )




                                                                                                           W                                              _g
                                                                                                                                                          g>
                                                                                                                                                           T ,
                                                                                                           E                                               E   9;
                                                                                                                                  0g                      .ci. y
                                                            N                                              ó'
                                             .     'E    > '''g 33
                                                         .                  •      ó            .É,        "R       .      0 ›. 6 .4                      I     S
                                          9;       S.         '6 ,_ u.2    4.3 3    'ci                    g            4 •6 g," .7)
                                          3              2       l'.. 4?- ! ó k g; 'ai 2
                                                                               -                            'ۥ   '6'   '' ::"? E '2 - =
                                                                                                                                     ő                    E      ...'
                                        áco              el mu Lt c„, x       z » 45                       GC:2' ;15 11Á cil c's) ,`-'
                                                                                                                         ' "                              Y     O
                                   BARTKE ISTVÁN:
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                        Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
 16

                                                                                         5. táblázat
 A szocialista ipar 1 lakosra jutó jövedelemtermel ő-képessége (Ft)

  Megye (f őváros)     1965          1970         1975           1980        1983       1983/65 %

      Pest             4 530         7 280        10 130        10 610       9 880       218,0
      Budapest        14 790        17 640        19 080        19 030      17 680       119,5

      Központ         11 700        14 480        16 280        16 320      15 160        129,6

      Baranya          9   250      11   590      14   830       15   740    15   420     166,7
      Borsod-A-Z.     11   570      15   200      19   830      23    820    22   560     195,0
      Csongrád         4   510       8   130      11   150       12   340    12   330     273,4
      Fejér            9   310      13   430      16   420       18   600   23    320     250,5
      Gy ő r-S.        7   650      11   880      15   410       16   770    15   690     205,1
      Heves            6   360      11   220      16   700       18   570    17   310     272,2
      Komárom         16   240      21   070     24    330       24   030    23   530     144,9
      Nógrád           7   750       9   230      12   280       13   710    13   810     178,2
      Vas              4   390       7   350      10   140       11   310    10   500     239,2
      Veszprém        10   060      13   520     20    320       21   660   20    760     206,4
      Zala             5   620       7   860      11   330       12   760    12   860     228,8

      Iparosodott
      megyék           8 740        12 280        16 270        17 960       17 800       203,7

      Bács-K.          2   620       4   860       6   640       8    150     8   540    326,0
      Békés            3   210       6   040       8   550       9    750     9   410    293,1
      Hajdú-B.         2   970       5   620       7   020      10    320    10   240     344,8
      Somogy           2   950       4   960       5   900       7    930     7   670    260,0
      Szabolcs-Sz.     1   490       3   200       5   260       7    000     6   990     469,1
      Szolnok          4   030       6   950       9   150      11    160    11   090     275,2
      Tolna            2   970       5   010       7   240       9    070    18   600     626,3

      Kevésbé ip.
      megyék           2 820         5 170          7 030         8 990      9 770        346,4

      Ország
      összesen          7 670       10 710        13 490         14 800      14 640       190,9



  lakosra jutó jövedelemtermel ő képessége az egész vizsgált id ő szakban (tehát 1965 és
  1983 között) folyamatosan n őtt Fejér, Nógrád, Zala, Bács-Kiskun és Tolna megyé-
  ben. Ez három, típusában elkülönül ő megyecsoportot, illetve megyét jelent. Fejér
  megyében, mint iparosodott térségben ez a tendencia f ő ként a folyamatosan korszer ű-
  söd ő ipari ágazatoknak (termékeknek) tudható be; Nógrád és Zala megyében az
  ipar mélyreható szerkezeti rekonstrukciójára vezethet ő vissza, Bács-Kiskun és Tolna
  megye esetében pedig a kevéssé iparosodott térségek fokozott fejlesztésének hatása
  érvényesült. A többi térségen 1980 és 83 között mérsékl ődött (1-2 esetben stagnált)
  az ipar által realizált, egy f ő re jutó nemzeti jövedelem. Ez általános okokkal (mint az
  ipari fejl ődés megtorpanása) magyarázható. Figyelemre méltó azonban, hogy Budapes-
  ten és Komárom megyében már 1975 és 80 között is visszaesett (igaz, relatíve nem
  nagy értékekkel, de a tendencia a lényeges) a jövedelemtermel ő képesség. A f őváros
                                            BARTKE ISTVÁN:
         A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                                 Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
                                                                                         17

esetében ez nem okoz gondot a lakosság jövedelemhez juttatása szempontjából; Ko-
márom megyében viszont — iparszerkezeti okokra visszavezethet ően — kés őbb kifej-
l őd ő depresszió kezdeti jele lehet. Ha abból a szempontból vizsgáljuk a jövedelemter-
mel ő képesség alakulását, hogy az mely megyékben fejl ődött átlag alatti ütemben, ak-
kcr Komárom megye, illetve Budapest mellett Baranya t ű nik ki, ami az adott térség-
ben ugyancsak bizonyos depressziós veszélyre utal. A korábban már említett Nógrád
megyei alacsony ütem viszont folyamatos (bár lassú) fejl ődéssel párosult, ami viszont
(egy) depressziós szakaszon való túljutást, tehát iparszerkezeti rekonstrukció utáni
állapotot jelez.
          Bizonyos következtetések levonására ad lehet ő séget az ipar területi haté-
konyságának és jövedelemtermel ő képességének együttes vizsgálata. Mindenképpen
kiegyensúlyozott, a gazdaságossági és társadalompolitikai követelményeknek egyaránt
eleget tev ő ipari fejl ő dést jelez, ha a hatékonyság és a jövedelemtermel ő képesség
egyaránt fokozódik; mindkett ő felfelé irányuló mozgást végez. Ilyen szempontból is
kiemelhet ő Fejér, Gy őr-Sopron, Vas, Veszprém megye, tehát lényegében Észak-Du-
nántúl. Ahol mindkét mutató csökken, ott ismét relatív összhang jelzi a fejl ődést,
amennyiben a hatékonyság mérsékl ődését a jövedelemtermel ő képesség viszonylagos
visszafejl ődése kíséri. (Ilyenek pl. Baranya, Komárom és Nógrád megye, vagyis a
hagyományos szénbányászati területek azon csoportja, amelyeken a kitermel ő ágazat
kedvező tlen hatását más ágazatok csak részben tudták kompenzálni.) Leginkább ama
térségek tekinthet ő k ellentmondásosaknak az ipar fejl ődése szempontjából, amelyek-
ben a jövedelemtermel ő képesség és a hatékonyság ellentétes irányban változott. E
folyamat értékel ő elemzésére a jelen vizsgálat nem nyújt kielégít ő információs alapot.
         A kutatás — jelen tanulmány által dokumentált — els ő szakaszában feladatul
azt t ű ztük ki, hogy megvizsgáljuk, elemezzük az ipar területi hatékonyságának számí-
tási lehet ő ségeit. Erre tapasztalatunk szerint — korlátozott tartalommal — megyei,
illetve megyecsoporti szinten van mód. Ugyanazon az adatbázison számításokat vé-
geztünk az ipar jövedelemtermel ő képességének térségi megoszlására és dinamikájára.
Ebben a tekintetben lehet ő ség van alsóbb térségi szinteket is bekapcsolni a vizsgála-
tokba. A munka további szakaszaiban célszer ű lesz feltárni az ipar jövedelemtermel ő
képességének megoszlását és változását városkörnyékek szerint; ez a területi tervezési
feladatok megalapozásához a jelenleginél lényegesen jobb információkat nyújthat.



IV. Az ipar területi hatékonyságát befolyásoló egyéb tényez ő k


          Az el ő ző számítások, mint korábban már jeleztük, els ősorban a mennyiségi
változások (egységnyi termelési volumenre jutó relatív munkamegtakarítás) kimuta-
tására alkalmasak; nem tükrözik a min őségi tényez ő k hatását. Ez utóbbiak jelenlétére
más típusú vizsgálattal utalunk. Abból indulunk ki, hogy keresztmetszeti (statikus)
hatékonysági számítás végezhet ő az ipar ágazatcsoportjaira jellemz ő (országos) haté-
konysági mutatóknak — az egyes területek (térségcsoportok) ágazati szerkezete sze-
rint — súlyozott átlagolásával.
   A szocialista ipar ágazati-területi szerkezetét a 6. és 7. táblázat írja le. Az ágazati
hatékonysági mutatók az alábbiak szerint változtak:
                                   BARTKE ISTVÁN:
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                        Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
 18

                                                                                                            N             O q      O     o.. q C) C) C) C) C) C)                       0, C)                     0 C)            C)       C)   O     C)
                                                                                                                          8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8                                                                              8
                                                                                                            O



                                                                                                                          CO 0     CO    0 .1 •• 0 0 .    ck                        0, 0 C! 0            0      C)
                                                                                                (1›
                                                                                                 "
                                                                                                                °
                                                                                                               SS        8      8°0 8000°°8°
                                                                                                                                 0 ° °°°00 0                                               8       8888                         88        8      8



                                                                                                               0 CO      0)     01 0) Mn, CO N. .1/ 0 0 10 c.,                             O             N a0 CO 0 0                      0
                                                                                                               0-;       cd          010co ó ó Q CO l0                                     fV      c.4 M co cd     ••:1 tri               O      M
                                                                                                                                                                                                   N N       04 04                        N
                                                                                                E
                                                                                                'W




                                                                                                                    CO   CO     01 Q O: CO Ot O.                   CO CO 0) C)             O       01           LO                        s11
                                                                                                               .          M    0)     01                   —                   ó ó Lo                    mono                              —    Q      n:
                                                                                                        rn




                                                                                                                         e,     co                                 N 0 0 0                         Lo    CO 01 L°        Lo.         cq
                                                                                                        „2.                     OQ             ,0 ó ó n                                    c•-;          c•-;            co
                                                                                                                    q    q       •-                  en            N N                     N             04 04 0) N                  N           0)




                                                                                                                    0           ":                   .1. co o                                                                                    co,
                                                                                                                                           N
                                                                                                                                               N
                                                                                                                                                                              ,s                         '5,;
                                                                                                         0




                                                                                                                                     co.                           °°.. C't ot ot          co.     co.          ó.              Cq        CD.    CD.
                                                                                                                                           Cr 0       1   0    10 0 0 0 CO                 Cl            Cs1         O          N                n
    A szocia lista ipar ágaza ti- területi szer kezete 1983., %-bon




                                                                                                 ',,3
                                                                                                 a
                                                                                                 ,
                                                                                                 '             ot co.    Lo..   co. c'', L'', Lo 0. •Lr.. ot •*'. co cl. 0                 0,      c", '31. •"'. 0 Lo ,O. s,"             0.     ‘,..
                                                                                                .              op 1.0    q      Lo ui — ri u-, co o q Cl'                     co in        q       cicomomioó                             •,,.   o
                                                                                                .c             10 0      0      to r-.. Qr... a co co r.. (1                       1.1-,   (.01    s!' C",      10 I' el 10
                                                                                                                                                                                                                          00,             e:     in
                                                                                                2
                                                                          Megy e ( f őváro s)




                                                                                                                                                                                           _.                                             ,e
                                                                                                                                                                                           4»                                             'o,
                                                                                                                                                                                            >                                              >.
                                                                                                                                                                                            cn
                                                                                                                                                                                            co                                             g      c
                                                                                                                                                                                            E                                              E     Y
                                                                                                                                     N                         E                                                         fi)i              4
                                                                                                                                . .. :R                                       E             °
                                                                                                                                                                                            t                              •              -a,    ,0
                                                                                                                                                               ó                           -8        •          0 >       ti'   y
                                                                                                                    É           C-                                                          2      ¥ w '6 ó 3 `2
                                                                                                                                                                                                               ,
                                                                                                                                                                                                                                          -0      o,
                                                                                                                         N      ,.    c. .,,, ''' , . , "°- '.?
                                                                                                                                      °' ,. ,,z g.' E
                                                                                                                                                ,               1
                                                                                                                                                              aN m                          o      ,,, ' i:3 E a —
                                                                                                                    3    o       ,, ó .0 .,         ,,› 0 .c) 2 '4', 7,,                    ....
                                                                                                                                                                                            .      4 4 .,, ; , ,,, ,5,), z
                                                                                                                                                                                                          -    ,.                          .,    t2
                                                                                                               o.. co    Y      meo Uu_C7IYZ>>N                                             ',,.   cocoichOicnl—                          ),L    0
                                   BARTKE ISTVÁN:
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                        Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
20

                 Ágazatcsoport                         1966                       1984


          Bányászat                                    0,733                      2,077
          Villamosenergiaipar                          0,847                      0,512
          Kohászat                                     1,272                      0,426
          Gépipar                                      1,018                      1,196
          Építőanyagipar                               0,920                      0,904
          Vegyipar                                     1,036                      1,250
          Könny ű ipar                                 1,157                      0,931
          Egyéb ipar                                   0,976                      1,100
          Élelmiszeripar                               0,981                      0,380
          Ipar összesen                                1,000                      1,000


          A fentiek alapján a nagyobb térségcsoportok iparának „ágazati" hatékonysága
a következ ő képpen alakult:


                                                                                   változás %
                                             1966                1984
                                                                                  (1966 = 1001


       Központ                               1,064               1,019                    95,8
       Iparosodott megyék                    0,992               1,049                   105,7
       Kevésbé iparosodott megyék            1,057               0,921                   87,1


          Az ipar hatékonyságának nagyobb térségek szintjén tapasztalt elmozdulása
arra hívja fel a figyelmet, hogy a „mennyiségi" mutatók által kifejezett tendenciák mel-
 lett egyéb tényez ő k is befolyásolták a hatékonyságot, és minden valószín ű ség szerint
 az el ő ző khöz képest ellenkez ő irányban. Igaz ugyan, hogy a fenti táblázat sem tartal-
 maz minden — hatékonyságot meghatározó — komponenst, arra azonban világosan
 rámutat, hogy a vizsgált, közel két évtized alatt az iparosodott megyék ipari szer-
 kezete (dönt ő en a piac, az értékesítési feltételek változásának hatására) globálisan
 felértékel ődött, a kevésbé iparosodott megyéké pedig leértékel ődött. Ez önmagában
 — további vizsgálat nélkül is — felhívja a figyelmet arra, hogy az ipar gyártmány-
 szerkezetének megújítása és hatékonyságának javítása ezúton is általános igény, illet-
 ve területileg differenciált feladat. Más oldalról viszont jelzi azt is, hogy a területi
 hatékonyság rendkívül összetett kategória, amely gyakran egymással ellentétes ténye-
 ző k hatására alakul. Így minden esetben tisztázni kell, hogy az adott vizsgálat mennyi-
 ben fogja át a teljes valóságot, vagy emeli ki annak egy-egy oldalát.



 IRODALOM


 AGÓCS M.-NÉ — TÁBI F. 1982: Az ipari termelés változásának megyei szint ű mérése. Területi
       Statisztika XXXII. 1-2. pp. 1-7.
 BARTKE I. 1968: A termelékenység és a hatékonyság területi különbségei az iparban. Közgazda-
       sági Szemle XV. 7-8. pp. 907-924.
 BARTKE I. 1970: Számítási módszerek az ipar ágazati hatékonyságának méréséhez. Közgazdasági
       Szemle XVII. 9. pp. 1075-1091.
 Útmutató a gazdasági hatékonyság számításához. Statisztikai Közlöny 1978. április 28.
                                           BARTKE ISTVÁN:
        A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                                Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.



BARTKE, ISTVÁN:


A METHOD FOR CALCULATING CHANGES IN THE SPATIAL EFFICIENCY AND
PROFITABILITY OF INDUSTRY

(Summary)


       The general methodological principle adopted by the author is the scheme recommended
by the Hungarian Central Statistical Office which relates production output to input according
to their content and structure. This methodology was operationalized by quantifying the rela-
tionship between a net production indicator (the national income realized by industry) and an
indicator for the normative revenue, the one 'to be expected' with regard to expenditures ('cor-
rected national incomel. Production dynamics are expressed by volume indices of a list of pro-
ducts. Expenditures and the 'normative revenue' which is made proportionate to expenditures are
defined in a two-channel scheme starting from wages on the one hand and from the gross value of
fixed assets on the other, with indicators using the former as a denominator. Both gross and net
indicators can be used for calculating efficiency but the source of error is smaller if the calculation
is based on net indicators than if it is done with gross data. The author calculated efficiency with
both gross and net indicators partly to control and confirm the results; and the major interde-
pendencies revealed indicated essentially similar tendencies.
       Both the gross and the net dynamic indicators used express, first of all, quantitative re-
lationships; the qualitative aspects — in this case the changes in the marketability of products —
were disregarded. The analysis demonstrated a further reinforcement of the spatial differentiation
in efficiency that existed already at the beginning of the period investigated. During the almost
two decades of the study period, the original high industrial efficiency in North-Transdanubia and
in a large part of the Alföld (the Great Hungarian Plain) have further improved while the relatively
poor position of the regions with important extractive industríes: North-Hungary, Komárom and
Baranya counties) have further deteriorated. Divergence between the gross and the net indicators
was only found in the case of Budapest in so far as the gross indicator showed a degradation
while the net one indicated an improvement of efficiency. Changes in efficiency expressed by
changes in the quantitative relationships between revenue and expenditures indicate the success of
efforts made in order to save labour.
                                                                            Translated by Eta Daróczi




6APTKE, V1WTBAH:


PAC4ET 143MEHEHH171 TEPPI4TOPIAAJIbH0171 3CDOEKTI4BHOCT14 N CrlOCOSHOCTI4 K ROXO-
AonP0143BOACTBY B flP0MbIWIIEHHOCT14

(Pe3x3me)


  3a o6Lnyio meTo4HHecKyli3 ocHoey pacHera 3clxbexTHBHOCTVI »Top nowHilmaer cxemy, rilDeA -
noxceHH‘no I.lerfrparibHbim CTaTHCTW-leCKLIM ynpaeriewlem, a mmeHHo: npoAywriirsHocrb npow3-
BOACTBa cneAyeT cpaeHHearb nO onpeAeneHHomy co,eep*aHmo H CTpyKType C 3arparamm. Ha
flpaicrinKe 3T0 ocyu.ecTennercs HM 4epe3 abipaxceHwe B 1.41443pax OTHOWeHLIR 414CTOTO npom3-
BOACTBeHH01-0 nolta3a -rens (pea11H3o8aHHbW1         B   npombiwneHHoc-r14 HauwoHanbHbdi A0X0A)
K Hopma-rweHoi,"i npopywrileHown, „O>KHAaemoi,r Ha OCHOBe 3arpar (KoppewmpoeaHHbnA Heim-
OHallbHblN AoxojA). £1,14Hamkixa npoH3eo,acraa AemoHcri3npyerca nocpeAc -raom Y1H4eKCOB 06b-
ema nO ewmam npo,ayKuki. Ha 6a3e AeyxxaHanbHoi",í cxembi, HcxoAn, C oArio171 CT0p0Hbl, H3
3apa6oTHor4 nnarbi, a C Apyroi,"1 CT0p0Hbl, H3 Ckoep,a ocHoeHbIX cpeAcre H onHpancb Ha noxa3a-
                                   BARTKE ISTVÁN:
A területi hatékonyság és jövedelemtermelő képesség változásának számítása az iparban
                        Tér és Társadalom 1. évf. 1987/3. 3-22. p.
 22

 Te/111 onnarbi, aarop onpeAenaer aarparbi M nponopumoHanbHyro 1AM „HopmarmaHylo" npoAyK-
 TIABHOCTb. PaC4eT npckaylamaHocrm moxcer 6b1Tb npoaeAeH Tal0Ke npm nomowm BaTIOBbIX M 411C-
 TbiX noKaaareneA; npm pacLierax 113 Herro no cpaaHeH C 6pyrro Hanm4mcrayer mano kiCrOvH14-
 KOB norpewmocreA.1,1ccneAoaaime— OT4aCT11 C Aenbio npoeepkw N noArsep*AeHon pe3ynbra-
 TOB-6b1/10 abinOnHeHO o6ommmcnoco6amm; BCKpb1Tble npm3TOM rnaaHme3aBlICI1MOCTII omeior
 no cymecrey ry *e camyto reH4eHymo.
   £1,14Hamm4ecKwe noKa3arenki no HeTTO M 6pyTTO, orpa>Kaiou.Ale B OCHOBHOM K0/1114eCTBeHHble
 3aBLICHMOCTII N nperie6perarouune KaLleCTBeHHbIMM (3AeCb w3meHeHmarom TOBapHOCTM npoAyk-
 roa), roaopar paeHbIM o6pa3om N O xxaribHei;i wem pocre HaLiaeweAca AkickekepeH4Np0BaHHOCTIA
 reppmropmaribH017134DckeKrmailocrki. 3a POLITM Aaa,AuarwinerHwi;1 nepkwA BeAeHlis mccrteAoaa-
 HlIFI elae 6011bWe ynyvaninacb N 6e3 TOM BbICOKaR npombRaneHHan 34KPeKTI1BHOCTb Ha 6one-
 wei4 Liacrin CeeepHoro 3aAyHai;icKoro Kpan N 5onbwoi,'I BeHrepcKoi:t H143MeHHOCT11 M eiae 6onee
 yxyAtakmacb orHocwrenbHo nnoxan noaknAls pacnonaralow,e'kí npemmywecraeHHo Ao6biamo-
 u4eA npombuuneHHocrbio 30Hb1 (CeBepHaF1 BeHrplIFI, o6nacrki Komapom M BapaHbf1). TOIlbK0
 B 6y1XalleWTe 11114e1OTCF1 OTKI10HeH1111 B HanpaaneHmax, abipa>KeHHbix wHAeKcamm no 6pyrro
   Herro: ecru4 6pyrro noKaabiaaer naAeHile 31:1:KbeKTIABHOCTM, TO Herro cemAerenbcrayer O ee
 noAbeme. 1113MeHeHMe 34343eKTMBHOCT11, Bb1118/1eHHOe Ha ocHoae ki3meHeH14 B K011144eCTBeH-
 HOM COOTHOWeH1111 npo4yKrineHocrkt N 3arpar,m3Beu4aer o6 ycnewHocrm ycktn», Hanpaeneri-
 HbIX Ha 3KOHOM1110 rpyAa.


                                                              ilepeaena: flacnoHa MonHap