Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
Tér és Társadalom 7. 1993E3 —4: 35 —66
AZ ALFÖLD MEZ ŐGAZDASÁGA
A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
TÍMÁR LAJOS
Nem csupán elvont történeti okokból, hanem a magyar mez őgazdaság 1945 utáni fejl ő-
désének megértéséhez is nélkülözhetetlen a két világháború közötti korszak mez őgazdasá-
gának elemzése. Hiszen e két évtizedben alakultak ki azok a keretek, a mez őgazdaság lé-
nyegi sajátosságai, amelyek részben napjainkban is megszabják agrárfejl ődésünk alapjait.
A mez őgazdaság fejlődésének társadalmi-mez őgazdasági feltételei
A magyar mezőgazdaság két világháború közötti fejl ődésének lehetőségeit alapvetően
behatárolta a lassú ipari fejl ődés. Amíg az 1900 és 1910 közötti népesség-szaporulat
49%-át szívta föl az ipar, 1900 és 1930 között már csak 33%-át. (Szentmiklóssy L.
1936) Ebből következően a társadalmi mobilitásra az jellemz ő , hogy a mobilitásnak nem
fő iránya a mez őgazdaságból az iparba való közvetlen átjutás. A mez őgazdaságból
kilépő k közül is viszonylag kevesen mentek az iparba (9%). Ugyanilyen arányú volt az
egyéb fizikai és félfizikai foglalkozásokba való átáramlás: különösen jellemz ő a (falusi)
kisiparosság és elég nagy a közlekedési munkásság (vasutasok), valamint az altiszti és
hasonló foglalkozásokba való áramlás (Andorka R. 1970).
A mezőgazdaság fejl ődésének elemzésekor fontos a demográfiai jelenségek vizsgálata,
hiszen a demográfiai jelenségek intenzitásbeli változásai befolyásolják a gazdasági jelen-
ségek alakulását (Varga I. 1960). Nem csupán a népesség számának alakulása, hanem a
népesség foglalkozásbeli megoszlása, a termelési, elosztási és fogyasztási tevékenységek
térformája, térbeli elrendez ődése, azaz a települési viszonyok vizsgálata is fontos. A
mezőgazdaság növekedésének alapvet ő tényezője a nem mezőgazdasági foglalkozásúak
számának növekedése, a városi fogyasztópiacok b ővülése.
Az Alföld mezőgazdaságának fejl ődési lehetőségeit a Dunántúlénál kedvez őtlenebb
ipar- és városfejl ődés élesen behatárolta. Az alföldi városokra stagnáló népességalakulás,
az ipari foglalkozásúak alacsony aránya volt jellemz ő . Így ezek a városok az Alföld
mező gazdasága számára korántsem jelentettek olyan fogyasztópiacot, nem voltak a mun-
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
36 Tímár Lajos TÉT 1993 s 3 —4
kamegosztás olyan gyújtópontjai, mint a Dunántúl (vagy Észak-Magyarország)
iparvárosai. A Dunántúl és Észak-Magyarország ipari jelleg ű városainak a mezőgazda-
sági árutermelésre gyakorolt ösztönz ő hatását fokozta, hogy 1920-40 között tényleges
népességgyarapodásuk (12%) jóval túlhaladta az alföldi városokét (4%). Az alföldi váro-
sok lényegében a gazdasági fejl ődés minden lehetőségét nélkülözték, és mint stagnáló
mezőgazdasági fogyasztópiacok a mez őgazdaság fejl ődésének sem adhattak lendületet. A
fenti megállapítás alól csupán a Duna—Tisza köze gyümölcs- és sz őlőkultúrájának köz-
pontjai jelentettek kivételt. E városok népességszáma lendületesebben fejl ődött, mint a ti-
szántúli agrárvárosoké. Míg az ország egészén az agrárterületekr ől való elvándorlás volt
e korszak jellemzője, a Duna—Tisza köze intenzív kultúrával rendelkez ő agrárvárosai
voltak az egyedüli olyan települések, ahol a népességnövekedés odavándorlásból is adó-
dott (1. ábra). Kiskunhalasnak 1930-41 között 17,1%-kal n őtt a népessége, Bajának
15,5%-kal, Kecskemétnek 9,9%-kal. Ez a népességnövekedés azonban azt jelentette,
hogy jórészt az agrárvárosok külterületére vándorolt a népesség, a tanyai népességszám
növekedett. A Duna—Tisza köze gyümölcs- és sz őlőkultúrjának legjelentősebb központja
Kecskemét volt, ahol 1930-41 között 9,9%-kal n őtt a lakosság száma. Ez id ő tájt a
város külterülete 151 000 kat. h.-at tett ki. 1933-ban a 87 000 f őnyi lakosságból 56,1%
élt tanyán, s a városban lakóknak is 1/3-a földm űves volt. Szeged 137 000 főnyi lakosság
számából 7/10 rész élt tanyákon, a városban lakók 1/10-e szintén földm űves volt (Bernát
T. — Enyedi Gy. 1961; Szabó I. 1936).
A Tiszántúlon a 30-as években a városfejl ődés határozott visszaesésbe csapott át. Külö-
nösen szembetűnő a kisebb agrárvárosok és a 10 000-nél népesebb községek lakosságszá-
mának stagnálása és visszaesése. 1930-41 között Hódmez ővásárhely népessége 2,3%-
kal, Mezőtúré 1,9%-kal, Gyuláé és Makóé csak 0,3%-kal n őtt, Kisújszállásé 0,5%-kal,
Endrődé pedig 7,9%-kal csökkent. Az alföldi városokat már a 30-as években igen
részletesen elemezte a szakirodalom és sajátosságuk jellemzéseként mez őváros néven
emlegette őket. Erdei Ferenc hangsúlyozta, hogy ez a várostípus nagymértékben külön-
bözik a nyugat-európai várostípusoktól. Az alföldi mez ővárosok — noha természetesen
itt is megtaláljuk a városi alapfunkciókat — mégis lényegesen különböztek a nyugat-
európai városfejl ődés felé átmenetet alkotó dunántúli városoktól. Egyrészt a mez ő -
gazdasági foglalkozásúak nagy aránya, másrészt hatalmas külterületük alapján.
A városok közigazgatási, illetve tényleges városterületére jutó népességszáma között
jellegzetes különbségeket figyelhetünk meg. Az alföldi városok egy részénél a tényleges
városi népesség száma lényegesen kisebb, mint a közigazgatási városterületé. A nagyobb
városok közül Kecskemétnek mintegy 50, Hódmez ővásárhelynek pedig közel 40%-kal
kisebb a tényleges népességszáma, ha a külterületet leszámítjuk. Ugyanakkor pl. Békés-
csaba és Szolnok lakosságszáma egyaránt csak 12%-kal csökken. Kecskemét népessége a
tényleges városterületen nem nagyobb mint Székesfehérváré, s a foglalkozási f őcsoportok
szerinti megoszlása is teljesen hasonló a dunántúli városéhoz.
• Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993E3 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 37
0
'.9
Z E'
.
en (y,
0\ 0,
ti ,....
r/1 . ,... ‹
,.,
,.., y, .,
,
, - 1
,
bo , ,.„ p
„, . ,..,
.4-: .... % ( :g
. ....
• °.) •.... .
';:.• : '.«-'
2
0 ''.. Cl, '... ......
c.) cr,
'‚ '-''
' ( L..,
C0 z> L Ó
Ó
X.
‘•< `CS
s
Forrás: Tímár Lajos ( 1993) Vidéki városlakók. Magvető , Budapest, 36. o.
• 0 > o "E :: „e;
‘" t;,5 .--.s
Ú • •.—, ! S MA 5
-N >,
,., F- m s . 7
u°
0 -le
os INs
tv :0 o.
cz, • ci.
. io . 1:7 k.. m
m)
0
- m
bo
...
• C1 2
00 • Zol
'0.1 •N
,.] >
• ...
<:sJ 9_
/::%.,
'0.1
o
éji
•to
''''
LL I o
O
In ..) 0
o
g tO
i0 cl ko
c Y
.o E
(•:1 »:Ej %
xjv > ,r, g .... i
.I. 0 z .•••
t.• .i g, ▪ W
a, —.
.0 N
4- Ul Z.:
o. Ni
vi 0 %,:.jh ./
0
to .o
. Y i0 g t N'1
.
0 : .,
Tn. bo
r •
t .. ,-
-,-.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között •
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
38 Tímár Lajos TÉT 1993E3 —4
Forrás:Tímár Laj os(1 993)Vidékivároslakók . Magvető , Budapest , 37 .o .
N.
.... ‚',• ;
'g ../...• .:x.s
Á v,
1.,.
'
N /- IQ .
5 O t ,.(,
.
4 €
...,.
A
:-.
— /
4
2 g- 2 .
.,
C>
.
00 • I,3 05
i ,':,
9
R' 0
tz e
•) '-"" 4' .
9., i
,...)
S' r ' :
' : ',,....
'0 00 esi
%.
'':
15
,...:., .--+,
,...,
0
:- ?
,.., .
'4- ..'
Ej. e:5'.'
. . , ..•p ,,, ,
"pl —
s• "'
0 c5
N.) 1 c''
.... co y
N".
- N % .: ....
r) ep
13. .% '''' •
6.
4 A
'.1
..... ro
er 4
La> ..
3 CS :p
..., • ,,,•:_ L.,
...
R- o- t ts1
.....
R- 2. • r.)
$a .
fó z
O '--
`y cp
cr
c:,
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993E3 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 39
A foglalkozási főcsoportok szerinti összehasonlítás világosan jelzi, hogy a Duna vonala
egyáltalán nem jelentett olyan éles határvonalat a két nagytáj településhálózatában, mint
ahogy ezt a — csak a közigazgatási terület adatait alapul vev ő — vizsgálatok állítják. A
településhálózat alsóbb szintjein a dunántúli városok között is találunk — legalábbis a
mezőgazdaságban foglalkoztatottak magas aránya alapján — az alföldiekhez hasonló tele-
püléseket. Így például Tapolcán, Mohácson, Csurgón, Siklóson, Zircen és Nagyatádon
30% körüli volt a mezőgazdasági népesség aránya. S őt Kapuvár 54%-os mezőgazdasági
népesség arányával kimondottan az alföldi mez ővárosokra emlékeztet. Ugyanakkor a
„törpevárosok" csoportjában is megtalálható a valóban „nyugatias" típus, Szentgott-
hárd. Itt csak 7% volt a mez őgazdaságban dolgozók aránya.
Vagyis a városok népességszámát és foglalkozási f őcsoportok szerinti megoszlását
1930-ban a külterülettel együtt ábrázoló térkép nem a városhálózat tényleges jellemz őit
tükrözi, hanem inkább a történeti-statisztikai adatok kritikai elemzését mell őző geográfu-
sok megkövesedett koncepcióját (2. ábra). Úgy véljük a tényleges városi terület adatai
alapján készült térkép az, amelyb ől kiindulva el lehet majd végezni az egész településhá-
lózat árnyaltabb ábrázolását (Tímár L. 1993).
Az alföldi városfejl ődés lényeges sajátossága volt az ipari foglalkozásúak rendkívül
alacsony száma és aránya. 1930-ban az egész Alföldön csupán kb. 50 000 gyáripari ke-
reső volt, míg Budapesten 235 000. Jellemző , hogy a Tiszántúlon az úgynevezett „vihar-
sarok" területén (Békés, Bihar, Csanád és Csongrád megyékben) 1938-ban az ország
gyáripari munkásainak csupán 2,58%-a dolgozott. Az ország 3 090 gyáripari telepéb ől,
csupán 236 volt e tájon. (Guohtfalvy Dorner Z. 1941) Az agrárvárosokban tehát az ipari
keresők az összkeres őknek 20%-át sem érik el. Mint településforma a tanya a mez őgaz-
dasági árutermelés szempontjából azt jelentette, hogy sok esetben 15 —20 km-re volt a
vasútállomás, vagy a járható m űút. Az Alföld közlekedési viszonyait meghatározta, hogy
a vasút és közút s űrűsége jóval kisebb volt, mint a Dunántúlon. Például a 100 km 2-re eső
közút (1932-ben) a Dunántúl megyéiben 35 —22 km, az Alföld megyéiben 23-15 km
között volt. Jórészt a tanyai települési viszonyok okozták az Alföld elmaradottabb
műveltségi színvonalát is. Míg 1930-ban az írni-olvasni tudók aránya a 6 éven felüli né-
pesség körében a 10 dunántúli megyében 96-89% között volt, addig a 10 alföldi megye
közül 9-ben csak 88-80% körül alakult.
A szállítási nehézségek akadályozták az olyan ágazatok (gyümölcs-, f őzelék- és zöld-
ségfélék termesztésének) gyorsabb fejl ődését, ahol az értékesítés rövid id őszakhoz van
kötve. Természetesen a m űveltségi viszonyok elmaradottságának negatív hatása is
megmutatkozott az agrártermelés színvonalában.
Furcsa és egyúttal a korszak mez őgazdaságára jellemző, hogy a gyümölcskultúra fejl ő-
dése, amely nemcsak az Alföld, hanem az egész magyar mez őgazdaság legpozitívabb
jelensége volt, jórészt a tanyákhoz köt ődik.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
40 Tímár Lajos TÉT 1993 s 3 —4
1. TÁBLÁZAT
A birtokstruktúra alakulása az Alföldön 1921 —38 között
(A birtokkategóriák részesedése a mez őgazdasági területből %-ban)
(Development of the structure of estates in the Great Plain in 1921 — 1938
Rate of estate categories in agricultural areas in per cent)
Év 0-50 kat. h. 50-500 kat. h. 500 kat. h. fölött
1921 39,5 19,5 41,0
1928 47,5 20,5 32,0
1933 46,5 22,5 31,0
1938 47,5 23,0 29,5
Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 1923 43 évi számaiból számítva.
-
2. TÁBLÁZAT
A birtokstruktúra alakulása a Dunántúlon 1921-38 között
(A birtokkategóriák részesedése a mez őgazdasági területből%-ban)
(Development of the structure of estates in the Transdanubia in 1921-1938
Rate of estate categories in agricultural areas in per cent)
Év 0-50 kat. h. 50-500 kat. h. 500 kat. h. fölött
1921 kb. 40,0 kb. 11,0 kb. 49,0
1928 43,9 13,1 43,0
1932 47,3 12,4 40,3
1938 43,1 15,8 41,1
Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 1923-43 évi számaiból számítva.
Az Alföld falvai sem biztosították az agrártermelés szempontjából a lakóhely és a
munkahely ideális kapcsolatát. Az Alföldön is fontos problémaként jelentkezett a törpe-
és kisbirtokok szétdaraboltsága. Az Alföld valamivel kedvez őbb helyzetben volt, mint a
Dunántúl és Észak. Egy elemzés szerint a 100 kat. h.-on aluli üzemek egyes parcelláinak
átlagos nagysága az Alföldön 1 kat. h. felett alakult, a Dunántúlon 0,5 kat. h. alatt. Ha
az Alföldet megyék szerint vizsgáljuk, lényeges különbség mutatkozik az egyes megyék
között. A kis- és törpebirtokos parcellák száma azokban a megyékben — Szabolcsban és
Szatmárban — volt a legnagyobb, ahol a külterjes mez őgazdaság a legmagasabb arányt
képviselte (Tiszántúli Mező gazdasági Kamara, 1940). Ugyanebben a két megyében volt a
legkisebb az egyes parcellák átlagos nagysága is, Szabolcsban 0,70 kat. h., Szatmárban
0,63. Ugyanakkor a belterjes Csanád megyében az átlagos parcellaszám csak 3,6 volt. S
egy parcella átlagos nagysága pedig 1,38 kat. h.-at tett ki.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993E3 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 41
Az alföldi birtokstruktúra változásának leglényegesebb vonása volt az 500 kat. h.-on
felüli birtokkategória, a nagybirtok területi részesedésének csökkenése volt. Az 50-500
kat. h.-as birtokkategória súlya az Alföldön meghaladta a Dunántúlon tapasztalható ará-
nyokat. Bár az 1921. évi 19,5%-ról 1938-ra 23%-ra növelte arányát, a Dunántúlon ennél
mégis valamivel gyorsabb ütemben n őtt e birtokkategória részesedése 11 %-ról 15,8%-ra.
Az 50 kat. h. alatti birtokkategória részesedése az 1920-as években ugyancsak magasabb
volt, mint a Dunántúlon. A válság id ő szaka alatt azonban — átmenetileg — a Dunántúlon
túlhaladta e birtokkategória részesedése az alföldi arányokat (Gunst P. 1970; Tímár L.
1987).
Összehasonlítva a dunántúli és alföldi birtokstruktúrát, az alföldi kedvez őbbnek mond-
ható a nagybirtok és az életképtelen törpebirtokok kisebb aránya miatt. A hivatalos sta-
tisztika birtokkategorizálása azonban meglehet ő sen mechanikus és viszonylagos. Legnyil-
vánvalóbb ez az 50-500 kat. h.-as birtokkategóriánál, amely legalább három birtok-
típust foglal magába. Tehát a fenti kategorizálás csak vázlatos képet nyújt a birtokstruk-
túráról, annak változásáról. A Dunántúl és Alföld vonatkozásában azonos jelenség volt,
hogy az 50-500 kat. h.-as birtokkategória növelte területi részesedését. A két táj között
azonban különbség mutatkozott a gazdagparaszti birtoktípus súlyának növekedésében. A
Dunántúlon a 100-200 holdas birtokkategória a korszakban 54,6%-kal növelte ré-
szesedését, az Alföldön csak 17,2%-kal. Az 50-100 kat. h.-as kategóriának a Dunántú-
lon 41,0%-kal nő tt a részesedése, az Alföldön csak 17,2%-kal. Az 50-100 kat. h.-as
kategóriának a Dunántúlon 41,0%-kal n őtt a részesedése, az Alföldön csak 15%-kal.
Ezek az adatok a dunántúli „paraszti agrárfejl ődés" erőteljesebb ütemét jelzik. Bár két-
ségtelen, hogy a korszak kezdetén a Dunántúlon a „középbirtok" részesedése alacso-
nyabb volt, mint az Alföldön, a növekedés üteme ennek ellenére jelent ősnek mondható.
Mivel a Dunántúlon a törpebirtokok aránya meghaladta az alföldit, az 50-100 és
100-200 kat. h.-as parasztgazdaságoknak szélesebb növekedési bázisa volt biztosított.
Abban azonban, hogy ez a növekedés a Dunántúlon végbement, a kedvez őbb konjunk-
turális helyzet játszotta a f ő szerepet. Itt a gazdagparaszti gazdaságokban er őteljesebb volt
a tő kefelhalmozás, mint az Alföldön, ami az 50-100 és a 100-200 kat. h.-as gazdasá-
gok részesedési aránynövekedésének alaptényez őjévé vált.
A növénytermesztés
Az adott gazdaság áru- és pénzviszonyainak hatására a birtokstruktúra a termelési té-
nyező k meghatározott arányokban való összekapcsolódását eredményezi. A birtokstruk-
túra tehát eleve szervezeti keretet biztosít a mez őgazdasági termelés számára.
A következő kben felvázoljuk az Alföld mező gazdasági termelésének főbb jellemzőit.
Az Alföld mez őgazdaságának legfőbb problémái, így a gabonatermesztés túlzott aránya,
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
42 Tímár Lajos TÉT 1993E3-4
a takarmánynövényeknél a szálastakarmány-termesztés alacsony szintje, az egyoldalú
szemestakarmány-termesztés els ősorban a szántóföldi növénytermesztés aránytalan struk-
túrájából adódtak.
A gabonatermesztés
Az 1920 —38 közötti két évtizedben a vetésterület egészén belül szinte konzerválódott a
gabonaterület magasabb aránya. A búzatermesztés vizsgálatával választ kapunk a magyar,
de különösen az alföldi mez ő gazdaság legsúlyosabb strukturális aránytalanságainak
okaira és következményeire. E strukturális aránytalanság lényegét a következ őképpen
összegezhetjük. A nagybirtok érdekeit szem el ő tt tartó kormányzat a búza jövedelme-
ző ségének mesterséges úton való fenntartásával konzerválta az ország szükségleteit
lényegesen meghaladó extenzív búzatermesztés nagy arányát, ezáltal hátráltatta az állat-
tenyésztésnek amúgy is sz űk keresztmetszetű bázisát alkotó szálastakarmány termesztés
fejlődését.
Amennyiben az Alföld egyes tájait, vagy megyéit külön vizsgáljuk, legszembet űnőbb,
hogy a nagy búzatermeszt ő megyék (Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Hajdú és Csanád)
folyamatosan növelték szerepüket. Igen érdekes képet ad a történeti visszatekintés az
ország egyik legfontosabb búzatermeszt ő körzetében, a Délkelet-Alföldön. 1875-ben
40,6%-kal, 1900-ban 40,8%-kal, s 1930-ban 40,7%-kal részesedett a búza a szántóterü-
letbő l. De a Duna—Tisza közén is — ahol a természeti adottságok a búzatermesztésre a
legkevésbé alkalmasak — az 1874. évi 21,6%-ról 1935-re csak 20,3%-ra csökkent a
búzának a szántóterületen belüli aránya. Az Alföldön az 1920-38 közötti id őszakon
belül különösen jellegzetes a gazdasági válság alatti és utáni vetésterület-változás. Az
1930-as években tovább n őtt a búza vetésterülete. 1929-ben 28,5% volt a részesedése,
1933-ban 30,9% és 1938-ban 31,36% (Berend T. I. — Szuhay M. 1973). A Dunántúlon
ezzel szemben ugyanebben az id ő szakban csökkent a búzatermesztés aránya. E tényt azért
kell külön hangsúlyozni, mert itt az els ő és egyik legfontosabb jelét láthatjuk — a Du-
nántúl és az Alföld vonatkozásában — a gazdasági válság alatt és után meginduló
ellentétes tendenciájú fejl ő désnek. A Dunántúlon fő vonásaiban belterjesebb jelleg ű
fejlő dés indult meg, míg az Alföldön a mez ő gazdaság külterjesebb jellege tovább
fokozódott. Itt az 1930-as években a fokozódó külterjesedés a mez őgazdasági üzemek
struktúrájának torzulásához vezetett. A 30-as évek második felében a közép- és
gazdagparaszti birtokok külterjesedése az Alföld mez ő gazdaságának egyik meghatározó
vonásává vált. Hogy ezen birtokkategóriáknál hogyan haladt el őre a külterjesedés — ami
első sorban a búza- és kukoricatermesztés arányának növekedését jelentette — arra vonat-
kozóan jellemző nek tekinthetjük Sarkadi Keszty ű s Lajos felméréseit, melyek 1931-39
között a Tiszántúl közép- és gazdagparaszti üzemeire készültek. 1938-ban ezekben a
gazdaságokban a búzatermesztés már 32,78%-kal részesedett a halmozott bruttó termelési
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993 13 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 43
értékbő l. A gazdaságok készpénz-bevételéb ő l ugyanebben az évben a gabonatermesztés
29,8%-ot tett ki. Megjegyzend ő , hogy a második helyen álló sertéstenyésztés is csak
18,8%-kal részesedett a készpénz-bevételb ől (Sarkadi Kesztyű s L. 1938, 1941). 1932-t ől
1936-ig a gazdaságok fokozatosan csökkentették az üzemi költséget. Az egy kat. h.-ra
jutó üzemi készpénzkiadás az 1932. évi 63,67 pengör ől 1935-re 40,81 peng őre csökkent.
Ebben a helyzetben a gazdaságok annyira külterjesekké váltak, hogy már lehetetlen volt
az eddigi nyershozam termel ő képességet fenntartani. Így olyan ágazatok szerepét kellett
fokozni, amelyek a legkisebb készpénzkiadással jártak, és mint ilyen, els ősorban a búza-,
rozs- és kukoricatermesztés növelése jöhetett számításba. A külterjesedési folyamat okát
tehát az üzemi viszonyokban kereshetjük, amelyek a 30-as évek els ő felében mintegy
újratermelték a külterjes üzemstruktúrát.
Tehát a jövedelmező ségi viszonyoknak az üzemi kereteken keresztül áttételesen és pon-
tosan ellentétes tendenciával történ ő jelentkezése képezte az alapját a 30-as években
feltartóztathatatlanul meginduló külterjesedési folyamatnak.
Az Alföld vonatkozásában érdemes — a 30-as években — két kenyérnövénynek, a bú-
zának és a rozsnak a szántóterületb ő l való együttes részesedését megvizsgálni. Meglep ő ,
hogy az Alföldön mindenütt közel azonos, 40% fölötti a két kenyérnövénynek a szántó-
területen belüli együttes aránya. Ugyanez a Duna—Tisza közén 1935-ben 43,8%,
Szabolcs megyében 45%, míg a nagy búzatermeszt ő megyékben — Jász-Nagykun-Szol-
nok és Békés 49, illetve közel 46% volt (3-4. ábra). Tehát ott, ahol az Alföldön a talaj-
adottságok kevésbé alkalmasak a búzatermesztésre, a búza 20% körüli részesedése
mellett a rozs mint kisegít ő kenyérnövény a búzával együtt szinte elérte a nagy búzater-
mesztő megyék százalékos arányát. Összefoglalva: az 1930-as években Alföld egészére
jellemző vé vált, hogy a két kenyérnövény a szántóból 40% fölött részesedett (Bernát
T. — Enyedi Gy. 1976; Tímár L. 1987).
A korszakban a gabonafélék vetésterületén belül a kenyérgabonák után az árpa követ-
kezett. Az árpa részesedése a szántóból az Alföldön volt a legkisebb. A három nagy táj
közül az Alföldön 6,45 és 8,75% között, a Dunántúlon 8,15 és 8,95% között ingadozott.
Ennek oka egyrészt abban keresend ő , hogy az Alföld a klimatikus viszonyai legkevésbé
alkalmasak e növény termesztésére. Az Alföldön belül jellegzetes árpatermel ő körzetek
nem különültek el, de némi különbség mutatkozik az egyes tájak között. A Duna—Tisza
közén az árpaterület részesedése közel azonos volt az Alföld átlagával, 1935-ben 7,4%.
Viszont a Délkelet-Alföldön az árpának a szántóból való részesedése 1930-ban 7,9% volt
— a szántóföldi növények sorában a harmadik — követve a búza 40,7 %-os, a kukorica
26,7%-os arányát.
Az Alföld és a Dunántúl zabtermesztésében els ő sorban ott mutatkozott különbség,
hogy a Dunántúlon a zab a szántóterületb ő l mintegy kétszer akkora arányban részesült,
mint az Alföldön. Szembetűnő , milyen folyamatosan csökkent az Alföldön a zab vetéste-
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
44 Tímár Lajos TÉT 1993E3 —4
3. ÁBRA
A kenyérgabona vetésterületének részesedése a szántóföld összes vetésterületéb ől
(megyei átlag alapján)
(lze rate of growing area of bread crops within the whole growing area)
-MM
affliffillemeam
me s ~,
"WEL
-2Mmem s '
-
~MM&
9.1111~1.
g sssss W~
ikr
Jsssss ~~
erneemeliew.•
1111111nimilmier... 1.
liefflimmea.%
11~111ffliemeW
~ sssss0~ 50<
MOWIMMI7
e iameeem/
emeememmel %A 45-49
Jemmeimbf
is
NEW
elss
91~
m • •• • • 4 1-44
.OI
11 1 11 36-40
—35
4. ÁBRA
A 100 kat. h. mez őgazdasági területre jutó állatállomány sűrűsége 1935. évben
(megyei átlag alapján)
(Density livestock per 142 cadastral acres of agricultural area in 1935)
~Ml
smsWessPE
_ MillilliuMlei
111
iiiimillin"•••111111.-
Pr' sssss 1114 s
rImmffill
Memal s
A illilliaeleir
IMMIEW
mieWPw 1
•••• • • •
•ss• s••INV
• • 26,5‹
A 24,5-26,5
•••IIIII 2Q5-24,5
111 1 11 18,5-20,5
15,5-18,5
Forrás: Berend T. I. — Szuhay M. (1973) A tőkésgazdaság története Magyarországon. Kossuth Kiadó,
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. 303., 304. o.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993E3 4— Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 45
rülete, 1921-ben 155 981 hektár volt, 1929-ben 123 609, 1933-ban 81 794, 1938-ban
pedig már csak 77 667 hektár. A 30-as évek második felére a zabnak a szántóból való
részesedése 3% alá zuhant.
A kukorica az Alföldön a szántóföldi növények közül a második legfontosabb volt, a
szántó 23 —24 %-át foglalta el az 1920-1930-as években.
Az Alföld és a Dunántúl összehasonlításában figyelemreméltó, hogy az Alföldön a ku-
koricának a szántóból való részesedése mintegy másfélszerese a dunántúlinak. A kukorica
nagyobb arányát indokolja az Alföldön az is, hogy a természeti adottságok a szálastakar-
mányok termesztésére — a lucernát kivéve — kevésbé ideálisak, így a kukorica a takar-
mánybázis döntő tényezőjét alkotta. Aránya olyan nagy volt a takarmánynövényeken
belül, hogy ezt az Alföld mez őgazdaságának egyik legfontosabb strukturális torzulása-
ként értékelhetjük.
A kukorica szerepe a Délkelet-Alföldön volt a legjelent ősebb. 1930-ban itt a szántónak
26,7%-át adta. A jelent ős arányú kukoricatermesztés volt az alapja a Délkelet-Alföld je-
lentős sertéstenyésztésének. 1929-ben Békés megye kukoricaterülete az Alföld kukorica-
területének 10%-át tette ki. Békés megyében a gazdasági válság id őszaka alatt is töretle-
nül növekedett a kukorica vetésterülete, 1929-ben 81 320 hektár volt 1933-ra 87 766
hektárra nőtt.
A 30-as években az országnak három jelent ősebb burgonyatermel ő körzete alakult ki: a
Nyírségben, a Duna—Tisza közén és Bels ő-Somogyban. Szembet űnő , hogy a két legfon-
tosabb termel őkörzet az Alföldön jött létre. A termötájak mind homokterületeken
alakultak ki, egybeesve a három legfontosabb rozstermeszt ő körzettel.
A termel őkörzetek kialakulása mellett, ezzel ellentétesen hatott egy másik tendencia is.
„A naturális gazdálkodásnak az önellátásra törekvésnek ebb ől a 20. században már anak-
ronisztikus, de Magyarországon még elevenen ható érvényesüléséb ől következett, hogy
szinte minden paraszti gazdaság maga termelte meg a szükséges burgonyát" (Gunst P.
1970. 285. o.).
A legfontosabb termőtáj, a Nyírség vetésterülete 1923 és 1929 között jelent ősen bő-
vült. Szabolcs megye vetésterülete 1923-ban 46 579 hektár volt, 1929-ben már 55 362
hektár. Tehát ebben az id őszakban az Alföld vetésterület növekedésének több mint 90%-
a a Nyírségben realizálódott. 1929-ben itt volt az Alföld burgonyaterületének 39%-a. A
burgonya vetésterülete Szabolcs megyében a válság id őszakában sem csökkent, annak
ellenére, hogy az értékesítési lehet őségek az ország más tájaihoz képest sokkal er őtelje-
sebben romlottak. A válság alatt még jobban kiélez ődött Szabolcs megye el őnytelen köz-
lekedés-földrajzi fekvése. A legnagyobb felvev ő piac Budapest, a közelebbi Duna—Tisza
közi termelő körzetb ől olcsóbban ellátható volt, így a hatalmas szállítási költséggel ter-
helt nyírségi burgonya nem tudott versenyezni a Pest megyeivel. A rendkívül nehéz érté-
kesítési helyzet ellenére, 1929-33 között Szabolcs megyében 5 370 hektárral n őtt a
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
46 Tímár Lajos TÉT 1993113-4
burgonya vetésterülete. Hogy a vetésterület nem csökkent abban nyilván olyan okok ját-
szottak közre, amelyekre a jövedelmez őségi helyzet nem volt befolyással.
Az egyik ilyen ok, hogy a burgonya Szabolcs megyében valóban „néptáplálék" volt,
másrészt a természeti adottságok szintén indokolták az itteni nagyobb arányú burgonya-
termesztést. E tényt a Tiszántúli Mez őgazdasági Kamara 1933. évi gy űlése is megállapí-
totta: „Szabolcs gazdatársadalma kénytelen a föld min ősége, klimatikus viszonyai miatt a
burgonya termelésével foglalkozni, bármennyire is el őnytelen a vármegye gazdatársadal-
mára a burgonya értékesítési lehet ősége" (i. m. 3. o.).
A korszak egészét tekintve a Duna—Tisza köze mint termel őkörzet egyre jelentősebb
szerepre tett szert, hiszen 1921-ben 63 454 hektár, 1935-ben pedig már 69 350 hektár
volt e tájon a burgonya vetésterülete.
Az ipari növények
A cukorrépa-termelés a magyar mez őgazdaság egyik olyan ágazata volt, amelynél a
„legklasszikusabban" érvényesült a világpiaci verseny által okozott nyomás. A cukor-
répa- és cukortermelés alakulása jól jellemzi az ipar kapcsolatait a mez őgazdasággal. A
cukorrépa-termelés — szinte monopolisztikus jelleggel — a nagybirtok kiváltsága volt.
Országosan a cukorrépa vetésterület 1920-1929 között igen gyorsan növekedett. Az új
ország területén belül maradt a cukorgyárak jó része. A cukorkivitel, valamint a némileg
növekvő belső fogyasztás biztosította a term őterület növelését. A gazdasági válság id ő-
szaka alatt a cukorkivitel óriási mértékben visszaesett, s ebb ől következően a cukorrépa
vetésterülete az 1929. évi szintre esett vissza. Ezután a 30-as években stagnált a vetéste-
rület, aminek oka elsősorban abban kereshető, hogy a cukorrépa-termelést a 20-as
években a cukor export lehet ősége indította dinamikus fejlődésnek. 1930-ban viszont a
legfontosabb cukortermel ő országok megállapodtak a cukorkiviteli kontingensekben. A
kormányzat az 1931. évi 12. törvénycikkével közvetve határt szabott a cukorrépa-terme-
lésnek, így 1930-32 között országosan 58%-kal csökkent a cukorrépa vetésterülete
(Berend T. I. — Ránki Gy. 1972).
Az Alföldön a cukorrépa-termelés inkább a Tiszántúlon összpontosult, de szembet űnő,
hogy 1935-ben a Duna—Tisza közén a gyenge homoktalajokon is 0,5% volt e növény
szántóból való részesedése, míg az Alföld egészén 0,8%. A Tiszántúlon belül sem volt
ideális a cukorrépa-termelés területi elhelyezkedése, mivel egyes term őterületekt ől 150
km-re települt a legközelebbi cukorgyár például a Hajdúság esetében.
A cukorrépa-termesztés birtok-kategóriánkénti megoszlásából a 30-as évek adatai arra
utalnak, hogy például a Tiszántúlon a 100 kat. h.-on aluli birtokok termelése jelent ősen
csökkent és az egyre inkább a nagybirtok területére tev ődött át.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993a3-4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 47
Az Alföld esetében a takarmányrépa-termesztés vizsgálata azért különösen fontos, mert
itt a lucernát leszámítva a szálastakarmányok kevésbé jól termeszthet ők, viszont a takar-
mányrépa viszonylag jó hozamokat adott.
A 30-as években az ország összes takarmányrépa területének 46%-a volt az Alföldön.
Ez az arány el őnyösnek tekinthető , ha csak önmagában nézzük, vagy csak a szarvas-
marha-állományhoz hasonlítjuk, amelynek 37%-a volt az Alföldön. Az azonban már
kétséges, hogy a takarmányrépa-terület növekedése „némileg belterjesebb irányba terelte
az Alföld egész mezőgazdaságát" (Gunst P. 1970, 195. o.). A takarmányrépát ugyanis a
sertésállomány takarmányozására is felhasználták, amelyb ől az országos állomány
47,8%-a jutott az Alföldre. Másrészt a takarmányrépa-termesztés viszonylag kedvez őbb
helyzete, miszerint a szántóból 1938-ban az Alföldön 2,3%-kal, s a Dunántúlon 2,7%-
kal rendelkezett, továbbá, hogy az Alföld nagyobb szántóaránya miatt a takarmányrépa
terület 46%-a az Alföldön volt, összességében ez nem ellensúlyozhatta a szálasta-
karmány-termesztés jóval kedvez őtlenebb helyzetét.
Az Alföldön mind vetésterületét, mind közgazdasági jelent őségét nézve a legfontosabb
ipari növény a dohány volt. A Nyírség jelentette az ország egyetlen igazi termel őkörze-
tét, mivel a háború alatt a dohánytermelési technika egy része elpusztult, így a 20-as
évek elején — az infláció id őszakában — a dohányterület jelent ősen csökkent. A 20-as
évek közepén a dohányterület országosan gyors ütemben növekedésnek indult. Ebben
első sorban az állami politikának volt szerepe, mivel felemelték az árakat, s a termelésbe
újonnan bekapcsolódók tíz év alatt törleszthet ő beruházási kölcsönt kaptak,
kamatmentesen. A dohány vetésterülete a válság alatt sem csökkent országosan, s őt
1931-ben érte el a legnagyobb kiterjedését. A dohánytermesztés válsága 1931-ben
kezdődött, amikor a beváltási átlagár az el őző évinek 77%-ára esett vissza, s az árak
zuhanása folytatódott. Az állami politika ekkor arra törekedett, hogy az árakat a
vetésterület csökkentésével próbálja megtartani, aminek következtében a dohányterület
1938-ban országosan 30%-kal volt kevesebb az 1920. évinél.
A napraforgó els ősorban a paraszti gazdaságok növénye volt. A 20-as években
Szabolcs és Szatmár megyék birtokolták a legjelent ősebb vetésterületet, máshol csak mel-
léktermékként, szegély-, vagy dísznövényként termelték. A melléktermékként termelt
napraforgó a korszakban 10 —12-szérese volt a f őterményként termesztettnek.
Országosan a 20-as évek elején 3-4 000 kat. h. között volt a vetésterülete, mivel
Németország egyre nagyobb mennyiségben vásárolt napraforgómagot. Másrészt a kor-
mányzat is ösztönözte — önellátási célok érdekében — a napraforgó vetésterület növelé-
sét. De jellemz ő , hogy még 1938-ban is főképp az Alföld homokvidékein, a Nyírségben,
valamint a Duna—Tisza közén terjedt el a napraforgó, az ország más részein jelentéktelen
területekkel rendelkezett. 1938-ban az ország 6 790 hektáros vetésterületéb ől 6 138
hektár az Alföldre jutott.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
48 Tímár Lajos TÉT 1993 s 3 —4
A fűszerpaprika a magyar mező gazdaság igen fontos export növénye volt. Termelésé-
nek az adott különös jelent őséget, hogy termő területének 90%-a az Alföldön koncentrá-
lódott, ahol is két fontos termel őkörzetet alkotott, Szeged és Kalocsa vidékén. Tulajdon-
képpen e két körzet szolgáltatta az exportra kerül ő paprika szinte teljes egészét. A
paprika vetésterülete 1925 —38 között majdnem megháromszorozódott, 1929-ben 2 744
hektár volt az Alföldön, 1933-ban 3 184 hektár, míg 1938-ban 5 388 hektár.
A fűszerpaprika termesztése a 20-as évek végén, a 30-as évek elején túllépett e két
hagyományos termelőkörzeten az Alföld más területein és a Dunántúlon is terjedt a ter-
mesztése. Ezzel egyidőben a kivitel jelentő sen csökkent — mintegy felére — miközben
komoly értékesítési Válság fenyegette a két körzetet. A súlyos helyzetben az állami be-
avatkozás próbált meg segíteni 1934-ben. Az 1934/1890. sz. miniszteri rendelet megha-
tározta a két zárt termelési körzetet (Szeged, Tápé, Kiskundorozsma, illetve Kalocsa,
Ordas, Fadd, Baja). A minőségi termelés biztosítása érdekében kimondták, hogy
termelő i engedélyt csak az kaphat, aki 1926-1933 között legalább három éven át
termeszt fűszerpaprikát a zárt termel őkörzetek területén. Az értékesítés irányítása
monopol jelleggel egy szövetkezeti központ kezébe került (Gunst P. 1970).
Ezen intézkedések hatására a két termel őkörzet szerepe nőtt a 30-as években. 1933-ban
még 90% volt az Alföld részesedése az ország f űszerpaprika termőterületéből, 1938-ra
94%-ra emelkedett ez az arány.
Zöldség- és főzelékfélék
Érdekes jelenség, hogy a 30-as években — amikor az Alföld mez őgazdasága általában
egyre külterjesebbé vált — egy intenzív ágazat a zöldség- és f őzelékfélék termesztése
indult fejlődésnek. Az Alföld mező gazdasága a 30-as években az intenzív ágazatok
közül, a gyümölcstermesztés mellett, egyedül a zöldség- és f őzelékfélék termesztésében
növelte szerepét. „Amíg a Dunántúlon az 1934-38-as években a bevetett területnek
mindössze 0,24%-án, addig az Alföldön 0,85%-án találhatók zöldségfélék." (Szuhay M.
1962, 314. o.).
A zöldség- és főzelékfélék közül a leggyorsabb fejl ődés a paradicsomtermesztésben zaj-
lott le. Ezt a dinamizmust az Alföld természetföldrajzi adottságai indokolták. A paradi-
csom vetésterülete igen gyors ütemben növekedett: 1929-ben 1 900 hektárt tett ki, ami-
bő l az Alföldre 86% jutott. 1938-ra a 2,4-szeresére duzzadt, azaz 4 688 hektárra és az
országos vetésterület 84%-át jelentette. A paradicsom termesztéséhez a természeti adott-
ságok csak a kedvező feltételt adták, a term őterület gyors növekedését Budapest hatalmas
fogyasztópiacának közelsége, valamint a konzervipar növekv ő igényei biztosították.
Igen fontos növény volt az Alföld szempontjából a hagyma. A vörös- és fokhagyma je-
lentős exportcikk volt a korszakban, a kivitelre kerül ő hagyma szinte kizárólag az
Alföldről, a makói körzetbő l került ki. A hagymatermesztés mintegy 60% -ban húsz
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993 • 3 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 49
kat. h.-nál kisebb birtokon folyt. A makói körzetben kialakult a termel őknek egy olyan
rétege — „a hagymások" —, akiknek szinte kizárólag a hagymatermesztés jelentette a
megélhetést. (Az önellátó mez őgazdaságban szinte egyedülálló volt ez a specializáció.) A
hagymásoknak körülbelül 60%-a kisbérl őként gazdálkodott, akiket a magas bérleti díjak
(8-10 q búza volt egy kat. h. föld bére) mellett, a piac ingadozásai is sújtottak.
A makói hagymatermel ő-körzet kialakulásának nem annyira természetföldrajzi, mint
inkább társadalmi okai vannak. A makói hagymatermeszt ők sajátos termelési módszert
alakítottak ki, a dughagyma termesztést. Ez a termelési módszer adta a makói hagyma
versenyképességét, ugyanis három-négy héttel korábban került a világpiacra, mint ver-
senytársai. Magas a makói vöröshagyma vitamin- és illóolaj-tartalma, zamata, fagyálló-
sága, szövetének szilárdsága következtében jól szállítható, és ami a nyugat- és észak-
európai piacok számára a legfontosabb: két-háromszor annyi halat lehet vele konzerválni,
mint más hagymafajtákkal.
Sajátos és egyedülálló a korszakban hagymatermesztés területi koncentrációja, mivel az
ország vöröshagyma területének 3/4-4/5 része jutott Makóra és a makói járásra (Enyedi
Gy. 1964).
A zöldség- és főzelékfélék termesztésében az Alföldön belül a hagyma és f űszerpaprika
termelőkörzetei mellett több speciális term őtáj alakult ki. Mint termel őkörzet igen fon-
tossá vált a Duna—Tisza köze, ahol a gyümölcstermesztés mellett jelent ős fejlődést ért el
a zöldség- és főzelékfélék termesztése is. Az utóbbi els ősorban társadalmi-gazdasági,
másodsorban természeti tényez ők hatására alakult ki. A főváros hatalmas fogyasztópiaca
rendkívül ösztönz ően hatott, de a külföldi értékesítési lehet őségek — a mez őgazdaság
egészét tekintve — ebben az ágazatban a 30-as évek második felében jók voltak. A bel-
földi áraknál is feltűnő a zöldség- és főzelékfélék árainak jelent ős emelkedése 1938-ra. A
kedvező természetföldrajzi adottságok közül ki kell emelni, hogy a Duna—Tisza közét
magasabb hőmérsékleten gyorsan felmeleged ő homoktalaja a korai zöldség- és f őzelékfé-
lék termesztésére különösen alkalmassá teszik. Kiemelked ő termelőkörzetté vált Nagyk ő-
rös vidéke. 1928-ban Nagykőrös adta az exportra kerül ő uborka 22%-át, a zöldborsó
29,7%-át, és a saláta 90%-át.
Sz őlőtermesztés
Az Alföld szőlőterülete a két világháború között az ország összes sz őlőterületének
mintegy a felét, ezen belül az immunis sz őlőnek több mint 90%-át adta. A sz őlőtermelés
két világháború közötti helyzetére már az a szám is utal, hogy az 1918 el őtti szőlőterüle-
tek túlnyomó része 68,9%-a az új ország területén belül maradt, s ugyanez vonatkozik a
történelmi borvidékekre is.
A piaci lehetőségek romlására már a fenti számokból is következtethetünk, amihez
hozzá kell még tenni, hogy 1910 —1914 között a borfelesleg 94%-át a Monarchia hatá-
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
50 Tímár Lajos TÉT 1993E3 —4
rain belül helyezték el. A helyzet 1918 után jelent ősen változott, mert az osztrák és cseh
piacok vámkülfölddé váltak, és az exportált bor volumene és ára egyaránt csökkent. Ez
volt a szőlő termelés egyik nagy problémája; a másik, a belföldi árak esése pedig els ősor-
ban azzal volt összefüggésben, hogy az egy f őre jutó bortermelés automatikusan megn őtt.
Az értékesítési nehézségek vázolása után az t űnne természetesnek, ha a korszakot a
szőlőterület állandó csökkenése jellemezné. A valóság ezzel szemben az volt, hogy orszá-
gosan a szőlő terület nagyjából azonos maradt a korszakban. A tüzetesebb vizsgálat, az
egyes tájegységek különválasztása azt mutatja, hogy ez a mozdulatlanság jórészt ellen-
tétes tendenciák ered ője. Meg kell jegyezni, hogy a három tájegység közül az alföldi
szőlők adták a leggyengébb borokat, tehát els ősorban e táj szőlőterületének csökkenése
lett volna a kívánatos.
Az Alföld sz őlőtermesztésében — legfontosabb strukturális aránytalanságát illet ően —
a csemegesz őlő viszonylag gyors növekedése ellenére sem következett be nagyobb hatású,
az értékesítés problémáit enyhít ő átalakulás. Az alföldi borszőlők gyenge minőségűek
voltak, ennek ellenére helytelen az a felvetés, hogy az egyetlen helyes út e helyzetben a
szőlő terület radikális csökkentése lehetett volna. Ugyanis a Duna—Tisza köze, amely az
Alföld legjelentősebb szőlőterületét alkotta, a sz őlőtermesztés mintegy 200 000 családnak
adott munkát és megélhetési alapot. Így csak olyan strukturális átalakulás lehetett volna
reális, amely ugyanennyi munkaalkalmat biztosít. A borszőlő területének rovására a
csemegeszőlő , valamint a gyümölcsösök arányának növelése jöhetett számításba.
Az eddigiekben szinte kizárólag negatív jelenségeket említettünk mind országosan,
mind az Alföld vonatkozásában. Az Alföld sz őlőtermesztése területi átrendez ődéséről
már pozitívan nyilatkozhatunk. A múlt század végén a filoxéra-vész a tiszántúli sz ő-
lészetnek gyakorlatilag véget vetett, majd megindult a sz őlőterület rohamos növekedése a
Duna—Tisza köze homoktalajain. Ez a területi átrendez ődés korszakunkban tovább
tartott. A Duna—Tisza közén 1895-ben a művelt területnek 2,8%-a volt sz őlő , míg
országosan 2%-a. 1935-ben a Duna—Tisza közén már 5,2%, illetve országosan 2,2%-ra
változott ez az arány.
Ha területileg részletesebben vizsgáljuk a Duna—Tisza közét, még er őteljesebb területi
koncentrálódást figyelhetünk meg. A Cegléd, Baja, Szeged háromszögben tömörült a
szőlőterület túlnyomó része, míg a Duna—Tisza köze egyes részein aránya az országos
átlagot sem érte el. Így a kalocsai f űszerpaprika körzetben, Kunszentmiklós szikes
talajain a Tisza mentén, Csongrád és Szeged között, valamint a Bácska kötött vályog-
talaj ain.
A sz őlőtermesztés területi specializációjának korszakunkban az volt a pozitív ered-
ménye, hogy „az egyes elszigetelt fejlettebb kultúrájú területek egyetlen nagy sz őlőkertté
olvadtak össze, melynek körvonalait a homoktalaj elterjedése szabta meg" (Sárfalvi B.
1955, Szabó I. 1936).
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993 11 3 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 51
Gyümölcstermesztés
A gyümölcstermesztés érte el a két világháború közötti id őszak mezőgazdaságán belül a
legfigyelemreméltóbb fejl ődést. Az Alföld egyes tájain e fejl ődés az országosnál jóval
gyorsabb volt. E korszak a jellegzetes alföldi, egyúttal országos jelent őségű termőtájak
kialakulásának időszaka. Az Alföldön belül, különösen a Duna—Tisza közén szembet űnő
a gyümölcskultúra térhódítása.
A természeti adottságok általában segítették ezt a fejl ődést. A klimatikus adottságok
kiváló minőségű , aromájú, vitamindús gyümölcsök termesztését tették lehet ővé. Azt,
hogy ebből a lehetőségből mennyiben és milyen fokon lett valóság, bonyolult társadalmi
és gazdasági hatótényez ők határozták meg.
Ebben a fejl ődésben nem csupán „a Duna—Tisza köze nincstelen parasztságának
teremtő ereje érvényesült", hanem ennél szélesebb kör ű folyamatról volt szó. Az Alföld
más részeirő l állandó és folytonos népességvándorlás volt e területre. Jellemz ő , hogy a
korszakban a népességvándorlásból az ország mez őgazdasági területei közül egyedül a
Duna—Tisza köze gyümölcskultúrájú területein adódott lélekszám-növekedés. A Duna—
Tisza közén a nagyhatárú agrárvárosok külterületi népessége — tanyavilága — lendülete-
sen fejlő dött, óriásivá duzzadt a 30-as években. Ezek a városok tehát az agrártermelés
előretörése, a külterületükre történ ő népesség-beáramlás révén gyarapították igazgatási
körükbe tartozó lakosságszámukat, nem pedig urbánus jelleg ű munkahelyek bővülése
kapcsán (Lettrich E. 1965).
Befejezésül a Duna—Tisza közét mint term őtájat tekintsük át. A term őtáj leghíresebb
gyümölcsévé a kajszibarack vált. A Duna—Tisza köze 935-ben az ország kajsziállo-
mányának 138,55%-át adta. Lényeges területi változás e korszakban, hogy az állomány
súlypontja mindinkább Pest megyébe tev ődött át Bács-Kiskun megye helyett, de ezzel
párhuzamosan mindkét megyében számbeli növekedés következett be (Elek L. 1966).
A legjelent ősebb gyümölcs- és sz őlőtermesztő központtá Kecskemét vált. A 30-as évek
közepén „13 000 —14 000 k. h.-ra terjed Kecskeméten a sz őlővel, gyümölccsel beültetett
terület, amelyen kb. 1 000 000 db gyümölcsfa ad jövedelmet a város polgárainak és
75 000 szőlőtőke terem" (Szabó I. 1936. 14. o.). Kecskemét az ország gyümölcsexport-
jának általában egyharmadát adta, míg az els ő világháború előtt csak 16,1 %-át. 1929 —33
között a barack-kivitel 64 —89%-át, a cseresznye, meggy 30-48%-át, a szilva 32 —42 %-
át, az almakivitel 10 —24 %-át mondhatta magáénak. „Ehhez hozzá kell még venni a bel-
földi fogyasztásra eladott — ami az összes felhozatalnak 1/4 része, továbbá a konzerv-
gyári feldolgozásra kerül ő áruknak legalábbis ugyanekkora részét" (Erdei F. 1957.
26. o.).
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
52 Tímár Lajos TÉT 1993.3 —4
Szálastakarmányok
A szántóföldi takarmánynövények szerepe tovább n őtt a korszakban amiatt, hogy a rét
és a legelő terület fokozatosan csökkent. Így keményít őérték szerint legalább 80%-át szol-
gáltatták az állattartás takarmányszükségletének. A szántóföldi takarmánynövények ter-
mesztésének struktúrája azonban rendkívül torz volt. „A szántóföldr ől származó takar-
mányozásra felhasznált főtermények közül. keményítőértékben 67-71%-ot képviseltek a
szemes, 19-27%-ot a szálastakarmányok, 8-15%-ot pedig a burgonya, a takarmány-
répa és a tök" (Éber E. 1961. 398. o.).
A szemestakarmányoknak ez a túlnyomó szerepe, a szálastakarmányok alacsony aránya
még állategészségügyi szempontból is káros volt. Az Alföld esetében kiélezetten jelentke-
zett az egész magyar mez ő gazdaságnak kihatásaiban e legsúlyosabb strukturális problé-
mája. 1931 40 átlagában az Alföldön, ahol a rét- és a legelőterület aránya 18,2% volt,
-
a szálastakarmányok szántón belüli aránya csak 8,3%-ot képviselt. A Dunántúlon
viszont a 16,3%-os rét legelőterület mellett a szálastakarmányok szántóföldi aránya
-
16,9% volt. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy az Alföld 18,2%-os rét, legel ő aránya
gyakorlatilag „félrevezet ő " adat, mert az alföldi rétek, legel ők hozama körülbelül fele
volt a dunántúlinak (Gunst P. 1970).
Az alföldi szálastakarmány-termesztésnek talán az volt az egyetlen pozitívuma, hogy a
lucerna területe egyenletesen n őtt a korszakban. A lucerna volt az a szálastakarmány,
amelyhez az alföldi klimatikus adottságok a legmegfelel őbbek voltak. A lucerna területe
a háború el őttihez képest mintegy 55 %-kal nő tt. A lucerna országosan az állatállomány
fehérjeszükségletének 10%-át fedezte, az Alföld esetében körülbelül 15 %-át adta.
A rét és legelő terület szerepét az 1918 utáni országterületen nem is annyira a nagysága
határozta meg, hanem inkább a min ő sége. Az Alföld esetében ennek különös fontossága
volt. Míg országos átlagban a legel ő knek 22%-a volt szikes, 14%-a homokos, addig az
Alföldön a legelők 37%-a tartozott az el őbbi és 19%-a az utóbbi csoportba. Ha a
nagyobb tájegységeket vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a legkritikusabb helyzete a
Duna—Tisza közének volt. Itt a legel ő k jó része olyan terület volt, amely tulajdonképpen
mindenféle mező gazdasági hasznosításra alkalmatlan. Jellemz ő , hogy ezeket a legel őket,
mivel az állatok nem nagyon legelhettek, csak járhattak azokon, a népnyelv „járások-
nak" nevezte.
Az állattenyésztés
Az állattenyésztés vizsgálatával olyan ágazathoz érkeztünk, amelyben bizonyos érte-
lemben összegződtek az Alföld mező gazdaságának legfontosabb problémái. Egyúttal e
kérdések részletesebb vizsgálatával az egész magyar mez őgazdaság legsúlyosabb gondjait
ragadhatjuk meg.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993E3 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 53
Az állattenyésztés két világháború közötti fejl ődésére erős hatást gyakorolt az 1918
utáni területváltozás is. A békekötést követ ő változások egyik pillanatról a másikra
elvágták a 19. század utolsó harmadában és a 20. század elején kialakult területi spe-
cializáció szövevényét. A területváltozás szerepét nem lehet lebecsülni, az azonban
rendkívül helytelen volna, ha az állattenyésztés két világháború közötti stagnálásának
okát csupán ebben látnánk. Az állatállomány adott számú népességre vetített aránya
ugyanis már a 19. század utolsó harmadától elkezdett csökkenni. Ez a csökkenés az
állattenyésztés technikájának megváltozásával volt kapcsolatban. A 19. század utolsó
harmadában a legeltet ő , természetes er őforrásokra támaszkodó állattenyésztésr ől az
istállózó, az összegy űjtött, megtermesztett takarmányokra tértek át. A magyar mez ő-
gazdaság elmaradottsága következtében az átállást nem lehetett zökken őmentesen
megoldani (Bernát T. — Enyedi Gy. 1963), mivel az élelmiszernövények alacsony
terméshozama miatt a takarmánynövények termesztésére kevés tér maradt a szántóföldön.
Általában az egész Alföldre elmondható, hogy a két világháború közötti id őszakban az
állattenyésztés fejl ődésének — a kedvez őtlen árak mellett — a sz űkös takarmánybázis volt
a legfontosabb hátráltató tényezője. Nincs konkrét számadat arról, hogy az Alföld
esetében mennyivel volt rosszabb a takarmánymérleg, de fogalmat alkothatunk róla, ha
összehasonlítjuk a Dunántúl és az Alföld szálastakarmány területét. A Dunántúlon
1920-39 között a szántó 16,9%-át tette ki a szálastakarmány terület, az Alföldön csak
8,3%-át.
A Dunántúlon, ahová az ország szántó-, rét és legel őterületének 37,2%-a jutott, tar-
tották 1935-ben a számosállatban számított összes állat 44,8%-át, ezen belül a szarvas-
marha-állomány 49,6%-át, a sertésállomány 43%-át. Ezzel szemben az Alföldön, ahová
a szántó-, rét és legel őterületek 50,1%-a jutott, az állatállománynak csak 42,8%-a. Ezen
belül a szarvasmarha-állománynak csak 37%-a, sertésnek 47,8%-a, a lóállomány 52,2%-
a és a juhállomány 45,8%-a. Nemcsak az állattenyésztés szerepe volt kisebb az Alföldön,
mint a Dunántúlon, hanem az állattenyésztés struktúrája is másként alakult. Az 1935-ös
adatok szerint számosállat-egységben számolva a Dunántúlon az állományból a szarvas-
marha 60%-kal, az Alföldön csak 46,7%-kal részesedett, a lóállomány a Dunántúlon
18,9%-kal, az Alföldön 28,5%-kal, a sertés a Dunántúlon 19,1%-kal, az Alföldön
22,1 %-kal részesedett.
Az alábbi adatsorok jól szemléltetik, hogy mennyire fontos az egyes gazdasági jelensé-
geket és folyamatokat a bonyolult és egymást kölcsönösen feltételez ő gazdasági és társa-
dalmi hatótényezők összefüggésében vizsgálni. A 3. táblázat ugyanis jelentősen módo-
sítja az eddigieket, közelebbr ől mutatja az alföldi állatállomány csökkenésének okait.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
54 Tímár Lajos TÉT 1993 s 3 — 4
3. TÁBLÁZAT
A mez őgazdasági terület 100 kat. h. fára eső állatállomány
(Livestock per 100 kat. hold (142 cadastral acres) of agricultural area)
1895 1935
Alföld:
100 kat. h.-on aluli 31 26
100 kat. h.-on felüli 21 21
összes birtok 26 25
Dunántúl:
100 kat. h.-on aluli 44 39
100 kat. h.-on felüli 25 30
összes birtok 35 36
Forrás: Kiss A. 1963, 80. o.
Tehát az Alföld állatállományának csökkenését kizárólag a 100 kat. h. alatti birtok-
kategóriák állományának csökkenése okozta. Jellegzetes, hogy a Dunántúlon is hasonló
módon csökkent a 100 kat. h.-on aluli birtokkategória állománys űrűsége, viszont míg az
Alföldön a 100 kat. h.-on felüli birtokok állománya egységnyi területre vonatkoztatva
1895 —1935 között változatlan maradt, a Dunántúlon a 100 kat. h.-on felüli birtokok
állománya 20%-kal nőtt és meghaladta az Alföld 100 kat. h.-on aluli birtokkategóriá-
jának állománysűrűségét.
A Dunántúl és az Alföld állattenyésztésének színvonalbeli különbségét jól jelzi az ezer
lakosra jutó szarvasmarha-állomány. Különösen szembet űnő , mennyire romlott 1895 és
1935 között az ezer lakosra jutó szarvasmarha-állomány a Dunántúllal szemben. Ebben
az időszakban a Dunántúlon is mintegy 20%-kal csökkent az ezer lakosra jutó állomány.
Az Alföld esetében azonban a csökkenés jóval jelent ősebb volt, közel 50%-os. Ily módon
1935-re a két táj szarvasmarha tenyésztése közötti, már 1895-ben is jelent ős színvonal-
beli különbség minőségi különbséggé alakult.
A sertésállomány esetében — meglep ő módon — az ezer lakosra jutó állomány, 1935-
ben szintén minőségi különbséget mutat a Dunántúl javára. 1895-ben még 1,2-szeres a
különbség a Dunántúl javára, 1935-ben már kétszeres.
Már az eddigiek rámutattak arra, hogy mennyire élessé vált a Dunántúl és az Alföld ál-
lattenyésztése közti mennyiségi különbség, de mint a kés őbbiekben az egyes állattenyész-
tési ágak esetében bebizonyosodik, ez egyúttal élesed ő min őségi különbséget is jelentett.
Országosan az állatállomány, az állati termékek termelése — a baromfi kivételével —
kevésbé követte a konjunkturális helyzetet, s őt a 30-as években negatív korreláció figyel-
hető meg. E tény a magyarázatát akkor találhatjuk meg, ha figyelembe vesszük az állatte-
nyésztésnek bonyolultabb, összetettebb ágazati kapcsolatigényét. Tehát az állattenyésztés
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993E3 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 55
méreteit a konjunktúra-változástól teljesen, vagy részben független tényez ők is befolyá-
solták. Így a már elemzett takarmánybázis, a csupán állatokon keresztül értékesíthet ő
termésmennyiség, az igaerő és trágyaszükséglet, vagy az állattenyésztés már meglév ő
„infrastrukturális" adottságai és az egyes üzemkategóriák sajátosságai. Mindezek a
tényezők az állattenyésztésnek a konjunktúrához való alkalmazkodását meghatározott ke-
retek közé szorították.
A sertésállomány volt az az ágazat, amelyre a baromfiállomány mellett a konjunkturális
hatások a leger őteljesebben rányomták bélyegüket. Az állomány birtokkategóriánkénti
megoszlásában kereshetjük annak okát, hogy az állományingadozás ritmusa nincs szink-
ronban a konjunkturális helyzettel. Az Alföldön 1935-ben a törpebirtok részesedése
29,1% volt a kisparaszti gazdaságok 42%-kal részesedtek. Országosan a sertésállomány-
nak 69,3%-a a 100 kat. h.-on aluli gazdaságokra esik. A törpe- és kisbirtok kategóriák a
kedvező konjunkturális helyzet idején növelték sertésállományukat, s e növekedés akár
50%-os is lehetett, mire azonban állományukat értékesítették, az árak szinte mindig lezu-
hantak és túlkínálat jött létre (Nádújfalvy J. 1941; Sarkadi-Keszty űs L.1941).
A Dunántúl és az Alföld állományfejl ődését összehasonlítva — a korszak egészét te-
kintve — mindenekel őtt az a szembet űnő , hogy a Dunántúlon, ha nem is sokkal, de na-
gyobb mértékben n őtt az állomány. 1924-38 között az Alföld állománya 25%-kal, a
Dunántúlé 29 %-kal n őtt. A két táj sertéstenyésztésében a mennyiségi különbségnél sok-
kal jelentősebb volt a minőségi különbség. Ha több oldalú mutatószámok alapján hason-
lítjuk össze az Alföld és a Dunántúl állományát, már ezek is utalnak a két táj közötti
különbségekre. Az 1935-ös adatok szerint az Alföld az ország szántóterületéb ől 50,6%-
kal részesedett, míg a sertésállományából 47,8%-kal, a Dunántúl a szántóból csak
37,2%-kal, míg a sertésállományból 43%-kal részesedett. 1938-ban az Alföldön egy
kat. h. szántóra 0,02 darab sertés jutott, a Dunántúlon 0,04 darab. Tehát a sertésállo-
mány sűrűségében is megel őzte a Dunántúl az Alföldet. A fenti számadatok azért figye-
lemre méltóak, mert a sertést túlnyomórészt a szántóterület tartja el.
Ha összehasonlítjuk az alföldi és az országos állomány fajtamegoszlását, legszembet ű-
nőbb az intenzív hússertésfajták kisebb aránya az Alföldön. 1895-ben itt a hússertés
fajták aránya még csak 4,7% volt. Az els ő világháború után, miként országosan, az
Alföldön is megindult e fajták terjedése, 1935-ben az Alföldön 12,9% volt a hússertés
fajták aránya, országosan 17,7%. E számok arra utalnak, hogy a Dunántúl sertéstenyész-
tésének már az els ő világháború előtt meglévő mennyiségi túlsúlya a korszakban min ő-
ségi különbséget is jelentett.
A szarvasmarha-tenyésztés a két világháború között az állattenyésztés legjelent ősebb
ágazata volt, annak ellenére, hogy termelési értéke alapján a sertéstenyésztés megel őzte.
Mint ágazatnak a sertéstenyésztésnél sokkal szélesebb kör ű hatása volt az egész mez őgaz-
daságra. A korszak mez őgazdaságának éppen az volt az egyik sajátossága, hogy a
szarvasmarha-tenyésztés az állomány komoly visszaesése miatt — különösen az Alföldön
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
56 Tímár Lajos TÉT 1993.3 — 4
— mindazokat a szerteágazó hatásokat, amelyeket egészséges mez őgazdasági struktúrában
ki kellett fejtenie, csak hiányosan, illetve negatív módon érvényesítette. Tehát azt mond-
hatjuk, hogy az Alföld mez ő gazdaságának a két világháború közötti id őszakban egyik
kulcskérdése volt a szarvasmarhatenyésztés. 1924 —38 között a Dunántúl állománya 45
ezer darabból, azaz 5%-kal n ő tt, míg az Alföldé 59 ezerrel, azaz 8%-kal csökkent, így az
az országos adat, miszerint Magyarország szarvasmarha-állománya 1924-38 között
0,6%-kal csökkent, a Dunántúl és az Alföld ellentétes állományfejl ődésének eredménye.
A adatok még érdekesebbé válnak, ha kisebb id ő szakonként hasonlítjuk össze a Dunántúl
és az Alföld állományának változását. Fontos a gazdasági válság alatti és utáni számada-
tok vizsgálata is. Tulajdonképpen a gazdasági válság idején csapott át ellentétes tenden-
ciába a Dunántúl és az Alföld állományfejl ő dése. 1925-28 között a Dunántúl állománya
5 %-kal, az Alföldé 6%-kal mérsékl ődött (4. táblázat).
Az 1930-as évek második felében bontakozott ki leger őteljesebben a két nagy táj
szarvasmarha-tenyésztésének eltér ő fejlő dési üteme. A Dunántúl állománya 1934-38
között 20%-kal nőtt, a Tiszántúlé csak 6%-kal.
4. TÁBLÁZAT
A szarvasmarha-állomány megoszlása gazdasági nagyságcsoportok szerint
1911. és 1935. évben
(Division of cattle population by size of estates)
Törpe- Kis- Közép- Nagy-
gazdaságok gazdaságok gazdaságok gazdaságok
1911 1935 1911 1935 1911 1935 1911 1935
Alföld 8,7 16,9 51 53,4 19,9 16,0 20,4 13,7
Dunántúl 13,3 16,6 54 56,4 14,1 11,9 18,6 15,1
Forrás: Kiss A. 1963.
A szarvasmarha-állomány csökkenése az Alföld mez őgazdaságának strukturális arány-
talanságából is adódott. A szántóföldi takarmánytermesztésben dönt ő szerepe a kukorica-
termesztésnek volt, ami egyoldalúan a sertéstenyésztésnek kedvezett, másrészt krónikus
hiányt idézett el ő a fehérje szükségletben.
A Dunántúl szarvasmarha-állománya nemcsak mennyiségileg, hanem min őségileg is fe-
lülmúlta az Alföldét. Például a tejhozamok különbségei is ezt mutatják. Egy 1930-as fel-
mérés szerint a Dunántúlon a napi fejési átlag 6,3 liter volt, míg az Alföldön csak 5,8
liter. Az üzemkategóriákra vonatkozóan nincs tájegységre bontott adat, csak országos.
De ez az adat is szemléletes képet nyújt, ha figyelembe vesszük azt, hogy míg az or-
szágos fejési átlag 6,1 liter volt, az alföldi 5,8 liter. A húsz kat. h.-on aluli birtokosok
kezében lévő állomány átlagos hozama csak napi 5,7 liter, a 20-100 kat. h.-as birtoko-
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993 • 3 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 57
soké 5,9 liter. Ehhez hozzá kell még tennünk azt, hogy az Alföldön az említett két bir-
tokkategória a szarvasállomány 60%-ával rendelkezett (Gunst P. 1970; Éber E. 1961).
A lótenyésztés vizsgálatakor abból a tényb ől kell kiindulnunk, hogy az első világhá-
ború után a mezőgazdaság gépesítése a fejlettebb mez őgazdaságú országokban szinte
felmorzsolta a lóállományt. Hazánkban a lassú ütem ű gépesítés következtében a lóállo-
mány a két világháború közötti korszakban csökkent csak. Ennek a minimális csökkenés-
nek a mezőgazdaság fejletlensége mellett volt néhány sajátos oka is. Az egyik, hogy a
mezőgazdaság csekélyebb mérték ű gépesítése olyan fokon ment végbe, hogy azok a
mezőgazdasági munkagépek, amelyeket alkalmaztak, legtöbbször lóvontatást igényeltek.
Így tehát a lóállomány szerepe nem csökkent teljes mértékben. A lóállomány szerepcsök-
kenését részben ellensúlyozta az is, hogy a mez őgazdasági termékek szállításának a kor-
szakban gyakorlatilag két módja volt. A legfontosabb a lovaskocsi és a meglehet ősen
drága vasút. A belső égésű motoroknak a mezőgazdaság gépparkjában és a szállításban
betöltött csekélyebb szerepe a magyarázata annak, hogy a lóállomány nem veszített
j elentöségéből .
A lóállomány alakulásában 1928-ig szinte folyamatos növekedést figyelhetünk meg.
„Ez arra mutat, hogy elemi erej ű folyamatról, alapvet ő szükségletek pótlásáról, nem
pedig konjunkturális körülményekr ől volt szó" (Gunst P. 1970. 344. o.).
Ha a lóállomány alakulását az Alföld és a Dunántúl esetében összehasonlítjuk, szembe-
tűnő , hogy a területi megoszlás meglehet ősen egyenletes volt. Az állománynak 1924-ben
50,12%-a jutott az Alföldre, és 37,94%-a a Dunántúlra. Tehát az állomány megoszlása
szinte azonos volt a szántóaránnyal. Ha azonban a lóállománynak a teljes állatállományon
belüli arányát tekintjük át, egész más kép bontakozik ki. 1935-ös adatok szerint a Dunán-
túl állatállományának 60%-a a szarvasmarha-állomány, az Alföldön 46,7%-a. A lóállo-
mány a Dunántúlon 18,9%-kal, az Alföldön 28,5%-kal részesedett az összes állat számá-
ból. Míg a Dunántúlon az állatállományon belül a szarvasmarha-állomány aránya három-
szorosa a lóénak, az Alföldön csak 1,7-szerese. E számok újabb adalékot nyújtanak az
Alföld mezőgazdaságának strukturális aránytalanságához.
Szinte valamennyi állattenyésztési ág esetében az Alföld állományfejl ődése ellentétes
tendenciájú, vagy más ütem ű volt, mint a Dunántúlé. A juhtenyésztés esetében talán
szemléletesebben mutatkozik ez a tendencia. Az állományfejlődés kereteire a két világhá-
ború közötti időszakban országosan jellemző , hogy a juhállomány soha nem érte el az
1911. évi szintet. Az 1934-38 közötti rövid id őszakban az Alföld állománya 77%-kal
nőtt meg, míg a Dunántúlé csak 25%-kal. Az Alföld állománynövekedése (1934-38 kö-
zött) azt jelentette, hogy a Tiszántúl északi felében koncentrálódott egyre jobban az
Alföld juhállománya.
„Az ország állattenyésztése, valamint a mez őgazdasági kivitel szempontjából alapvet ő
fontosságú baromfitenyésztés 1920 —38 közötti helyzetének, fejl ődésének felmérése igen
bonyolult feladat" (Gunst P. 1970, 391. o.). Az él ő- és vágottbaromfi, a tojás és tollki-
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
58 Tímár Lajos TÉT 1993 E 3 —4
vitel az egész magyar exportnak kb. 10 —15 %-ára, ezen belül a mez őgazdasági kivitelnek
18-20%-ára, az állattenyésztési termékek exportjának pedig 30 —35 %-ára rúgott.
A baromfitenyésztés általában a harmadik, s őt egyes években a második legfontosabb
kiviteli árucsoportot alkotta az állattenyésztésen belül. Igen érdekes a sertéstenyésztéssel
való összehasonlítása, takarmányfelhasználás és értéktermelés szempontjából. Az
1933-34-es évben a sertéstenyésztés 168 millió peng ő érték el őállításához az ország ta-
karmánykészletének 20%-át használta fel, míg a baromfitenyésztés csak 4%-át, és így
termelt 127 millió peng ő értéket.
Az 1928. évi összeírás szerint az Alföldön az ország baromfiállományának 47,1%-a
összpontosult, a Dunántúlon pedig 41,3%-a. Az Alföldön a baromfitenyésztés nagyobb
jelentőségét az adta, hogy mivel a teljes állatállomány s űrűsége itt nem érte el a Dunántúl
szintjét, más volt a szerepe az állatállományon belül. Óriási jelent ősége volt a baromfite-
nyésztésnek az Alföld szegény- és kisparaszti rétegei jövedelmének biztosításában. A
számtartás-statisztikai adatok szerint a paraszti üzemek pénzbevételében nagyobb
hányadot képviselt a baromfitenyésztés, mint a tejértékesítés. A Délkelet-Alföldön pedig
a baromfitenyésztésb ő l származó pénzbevétel a 20 kat. h.-on aluli birtokoknál megha-
ladta a növénytermesztésb ől származó pénzbevételeket (Sarkadi Keszty űs L. 1941).
Egyes alföldi megyékben a gazdagparaszti üzemek sertés-, s őt szarvasmarha-állománya
is túlszárnyalta a dunántúli üzemekét. Így volt ez a baromfitenyésztés esetében is. Csong-
rád és Csanád megyében az 50-100 kat. h.-as gazdaságokban 99, illetve 86%-kal több
baromfi esett egy gazdaságra, mint a Dunántúlon. (Szuhay M. 1962). A 100-200 holdas
kategóriában még élesebb volt a különbség az Alföld javára. Csanád megyében 84, Bács-
Bodrog megyében 131%-kal, míg Csongrád megyében 175%-kal jutott több baromfi egy
gazdaságra, mint a Dunántúlon. Érdemes megjegyezni, hogy országosan a kis- és közép-
paraszti gazdaságok pénzbevételének majdnem 20%-a baromfi és tojás értékesítéséb ől
származott, a nagybirtokos gazdaságoknál viszont még 2% sem adódott a baromfi-
tartásból.
5. TÁBLÁZAT
A baromfiállomány és a birtokmegoszlás összehasonlítása a Délkelet-Alföldön
(Comparison of the poultry population and the division of estates in the South-Eastern
part of the Great Plain)
Gazdaságok összterületéb ől a baromfiállomány
Megnevezés közép- kis- törpe- nagy- közép- kis- törpe- nagy-
birtok birtok birtok birtok birtok birtok birtok birtok
Békés megye 11,4 59,3 10,5 18,8 3,2 54,0 39,9 3,2
Csongrád megye 13,1 67,6 9,9 9,4 4,3 64,6 28,1 3,0
Forrás: Enyedi Gy. 1964, 284. o.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993 3 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 59
Csongrád, Csanád, Bács-Bodrog megye 50-100, illetve 100-200 holdas üzemeiben
nyilván nagyobb volt 20%-nál a baromfitartásból származó jövedelem. A baromfite-
nyésztés, mint az eddigi adatok is mutatták, a Délkelet-Alföldön volt a legjelent ősebb. Itt
a korszakban, az egyoldalú szemestakarmány termesztésre épülve, er őteljesen megindult
az állattenyésztésen belül a sertés- és baromfi specializáció. A baromfitenyésztés fellen-
dülésében jelent ős szerep jutott annak is, hogy ez a terület sokkal inkább kisbirtokos
jellegű volt, mint a Tiszántúl többi része.
A baromfitenyésztés számára kedveztek az itteni tanyai településviszonyok. El ősegí-
tette a baromfitenyésztés fejl ődését e területen a baromfi-feldolgozó üzemek viszonylag
jelentős száma is. A baroműkivitel központja Békéscsaba lett. 1926-ban Békéscsabán 1,3
millió, Orosházán 1,0; Szentesen 0,1 millió darab él őbaromfit adtak vasútra export
céllal.
A termelés technikai színvonala
Az Alföld két világháború közötti mez őgazdaságának értékeléséhez elengedhetetlenül
fontos a termelés technikai színvonalának elemzése, a gépesítés, talajjavítás, öntözés, trá-
gyázás és műtrágyázás vizsgálata. Mint látni fogjuk, itt mutatkozik talán a legszemlélete-
sebben a Dunántúl mezőgazdaságának min őségi fölénye az Alfölddel szemben. E
kérdések vizsgálata már csak azért is fontos, mert a „...mez őgazdasági termelés inten-
ziválódásának a vizsgált korszakban világszerte els ődleges tényez ője a termelés gépesí-
tése és a termőterület minőségi színvonalának a talajjavítás, trágyázás és m űtrágyázás
útján történt jelent ős emelése volt" (Gunst P. 1970, 412. o.).
A két világháború közötti id őszakban a magyar mez őgazdaság kedvez őtlen rentabilitása
a mezőgazdaság technikai fejl ődésére súlyos gátló tényez őként hatott. A Dunántúl és az
Alföld között a rentabilitásban, mint láttuk, viszonylag jelent ős eltérés mutatkozott. A
Dunántúl mezőgazdasága már a korszak kezdetén átlagosan fejlettebb, intenzívebb volt.
A korszakban kiélez ődött értékesítési nehézségek a Dunántúl mez őgazdaságát éppen fej-
lettebb szintje, az export piacokhoz viszonyított el őnyösebb fekvése, az egyes ágazatok
szempontjából kedvez őbb természetföldrajzi adottságai mellett kevésbé súlyosan érintet-
ték. S őt, egyes ágazatokban a mennyiségi növekedés, a fentebb említett okok következté-
ben olyan mértékben eltért az Alföldét ől, hogy ez jelent ős min őségi és intenzitásbeli kü-
lönbséget eredményezett.
E két tájon a mez őgazdaság eltérő rentabilitása a mezőgazdaság technikai fejlődésének
különböz ő növekedési ütemét tette lehet ővé. A termelés technikai fejlettségének fontos
mutatója a talajer őmérleg. A talajerőmérleg egyik legfontosabb mutatószáma egy ország,
vagy egy táj mezőgazdasága színvonalbeli értékelésének. A talajer őmérleg megmutatja,
hogy adott évben, vagy egy-egy id őszakban milyen mennyiségű és összetétel ű a talaj táp-
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
60 Tímár Lajos TÉT 1993.3 —4
anyagtartalékainak a termelés során való felhasználása, valamint a visszapótlás aránya és
összetétele. Tehát nemcsak a mez őgazdaság színvonalának jellemz ője, hanem utal a
mező gazdaság struktúrájára is. Ez utóbbira a szervestrágyázás vizsgálatával kapunk
példát. A Dunántúl nagyobb állats űrűsége, különösen a szarvasmarha-állományé, mutat-
kozik meg a következő adatokban. 1935-ben a Dunántúlon a szántó 23,2%-ára, az Alföl-
dön csak 20,3 %-ára jutott szerves trágya. Ismerve a Dunántúl és az Alföld állat-
sűrűségét, feltételezhetjük, hogy az Alföld helyzete ebb ől a szempontból is ked-
vezőtlenebb volt, hiszen 1935-ben 100 kat. h. mez őgazdasági területre az Alföldön 25
számosállat jutott, míg a Dunántúlon 36.
A két nagy táj birtokkategóriák szerinti összehasonlítása minden birtokkategóriában a
Dunántúl jelent ős fölényét mutatja. A m űtrágyázás hazánkban már az els ő világháború
előtt kezdett elterjedni. 1938-ig az 1 kat. h.-ra jutó m űtrágya mennyiség lassan növe-
kedett. A Dunántúl és az Alföld összehasonlítása adja meg tulajdonképpen a m űtrágyázás
valóságos helyzetét. Ezt mutatja a következ ő táblázat is.
6. TÁBLÁZAT
A m űtrágyázott szántóföldek 1927-ben
(Fertilised plough-lands in 1927)
Gazdaság nagyság- Dunántúl Alföld Észak- Magyarország
csoportok Magyarország összesen
20 kat. h. alatt 2,1 1,3 0,4 1,5
20 — 100 kat. h. 6,3 3,4 2,0 4,1
100 — 1000 kat. h. 21,6 9,1 12,8 13,7
1000 kat. h.-nál nagyobb 25,3 14,5 15,1 19,7
Összes gazdaság 10,5 5,2 5,4 7,2
Forrás: Gunst P. 1970, 418. o.
Mindenekelőtt szembetűnő , hogy a Dunántúlon több mint kétszer annyi a m űtrágyázott
terület aránya, mint az Alföldön. Ezúttal is jellemző , hogy az országos átlagot a
Dunántúl és az Alföld egymástól széls őségesen eltérő adatai adják.
A birtokkategóriánkénti megoszlás lényeges vonása, hogy a birtokkategóriák közül a
legnagyobb a különbség a 101-1000 kat. h.-as kategória esetében mutatható ki. Az
Alföldön még az 1000 kat. h.-on felüli birtokok műtrágya használata is kisebb fokú,
mint a Dunántúlon a 100-1000 kat. h.-as birtoké.
A mezőgazdaságban a termelékenység növelésének fontos tényez ője a gépesítés. Ez az
időszak világméretekben a mez őgazdaság gépesítésének fontos fordulópontja volt, csak
egész más értelemben és más hangsúllyal. A század els ő évtizedei fordulópontot jelen-
tettek abból a szempontból, hogy a mez őgazdaságban a g őzgépeket a benzinmotoros
gépek kezdték felváltani. Mivel a korszakban a traktor szinte kizárólag a szántóterület
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993 • 3 —4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 61
munkagépe volt, reálisabb képet a traktorállomány és a szántó arányának összehasonlítása
ad. Az összehasonlítás az Alföld határozott hátrányát mutatja. Az Alföld szántóterülete
1935-ben 49,9%-a volt az ország szántóterületének; a traktorállományból való részese-
dése ugyanebben az évben csak 45,17%. Míg a Dunántúl a szántóterületb ől 37,4%-kal
részesedett, a traktorállományból 40,1 % -kal. Tehát a valóságos kép 1935-ben a követ-
kező : az Alföldön az egy traktorra es ő szántó 15 589 kat. h. volt, a Dunántúlon pedig
13 156 kat. h. (A Statisztikai Évkönyv adatai alapján saját számítás.)
Országos viszonylatban is szembet űnő , hogy a traktorállomány túlnyomó része a 100
kat. h. fölötti nagyüzemek kezén volt, országosan 49,6%-ban. Az Alföld traktorállomá-
nyából belül a 100 kat. h. felüli üzemek az országosnál kisebb arányban részesedtek
(48,3%) aránya kisebb volt az országosnál, 48,3%. A legszembet űnőbb adat a Dunántúl-
lal való összehasonlításban az, hogy a traktorállományból az 100 kat. h.-on felüli birtok-
kategória az Alföldön jóval kisebb arányban részesedett, mint a Dunántúlon. (Az Alföl-
dön 15,3 % -kal, a Dunántúlon 24%-kal.) Az 50-500 kat. h.-as birtokkategória az, ame-
lyiknél a legkisebb az Alföld hátránya. Az egy traktorra jutó szántó e birtokkategóriáknál
az Alföldön 1935-ben 969,3 kat. h., a Dunántúlon 943,3 kat. h. volt.
Összegezve: a két világháború között már nem volt mód a termelés szokott módon való
extenzív bővítésére. A 19. század után — amely az Alföld „legjobb" évszázadát jelen-
tette — a mezőgazdaság fejl ődésének feltételeit a trianoni határváltozások és annak követ-
kezményei drasztikusan behatárolták. Az adatok a dunántúli „paraszti agrárfejl ődés"
erőteljesebb ütemét jelzik. A Dunántúlon a gazdagparaszti gazdaságokra er őteljesebb
tőkefelhalmozás volt jellemz ő , mint az alföldiekre. A két világháború között az Alföld
mezőgazdaságának főbb sajátosságai — közvetlenül és közvetve — els ősorban a szántó-
földi növénytermesztés aránytalan struktúrájából adódtak. Így például a gabonatermesztés
túlzott aránya, a takarmánynövényeknél a szálastakarmány-termesztés alacsony szintje, az
egyoldalú szemestakarmány-termesztés. Az állattenyésztés vonatkozásában az állatszám-
ban egyre szembetűnőbbé vált a Dunántúl fölénye az Alfölddel szemben, s őt ez egyre
élesedő minőségi különbséggé alakult. Furcsa és egyúttal a korszak mez őgazdaságára
jellemző , hogy a gyümölcskultúra fejl ődése, amely nemcsak az Alföld, hanem az egész
magyar mezőgazdaság legpozitívabb jelensége volt, jórészt a tanyákhoz köt ődött.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
62 Tímár Lajos TÉT 1993E3 —4
Irodalom
Antal Z. (1964) A magyar külkereskedelem gazdaságföldrajzi kérdései. Földrajzi Közlemények, 2. 113-127. o.
Andorka R. (1970) A társadalmi mobilitás Magyarországon a felszabadulás el őtt. Statisztikai Szemle, 10.
1020-1034. o.
A mez őgazdasági válságból kivezető út. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara, Debrecen, 1933.
A Tiszántúl mez őgazdasága. (Az 1934 tavaszán kiküldött Miniszterelnöki Szakbizottság számára rendezett
debreceni gazdaértekezlet tükrében.) Debrecen, 1934.
Asztalos I. — Sárfalvi B. (1960) A Duna—Tisza köze mez őgazdasági földrajza. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Beluszlcy P. (1992) Az „Alföld-szindróma" eredete (vázlat). In: Vég kiárusítás L Társadalomföldrajzi tanul-
mányok. MTA RKK, Budapest. 39-60. o.
Berend T. I. — Ránki Gy. (1966) Magyarország gazdasága az első világháború után. Akadémiai Kiadó,
Budapest. 39-59. o.
Berend T. I. — Ránki Gy. (1970) Közép-Kelet-Európa gazdasága a XIX—XX. században. Akadémiai Kiadó,
Budapest.
Berend T. I. — Ránki Gy. (1972) A magyar gazdaság száz éve. Kossuth Kiadó, Közgazdasági és Jogi Könyv-
kiadó, Budapest.
Berend T. I. — Szuhay M. (1973) A tőkésgazdaság története Magyarországon. Kossuth Kiadó, Közgazdasági
és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
Bernát T. — Enyedi Gy. (1961) A magyar mez őgazdaság termelési körzetei. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
Bernát T. — Enyedi Gy. (1976) A mez őgazdaság területi fejl ődésének fő jellemzői (1935-1962) 66. MTA
FKI intézeti munka jelentése.
Buday L. (1923) Magyarország küzdelmes évei. A szerző kiadása, Budapest.
Éber E. (1934): Állattenyésztésünk megítélése. Mez őgazdasági Közlöny, 1. 6-14. o.
Éber E. (1961) A magyar állattenyésztés fejl ődése. Közgazdasági Jogi Kiadó, Budapest.
Elek L. (1966) A gyümölcstermesztés alakulása Magyarországon 1895-1959. Agrártörténeti Szemle, 3.
272-302. o.
Enyedi Gy. (1964) A Délkelet-Alföld mez őgazdasági földrajza. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Enyedi Gy. (1965) A mez őgazdaság földrajzi típusai Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Erdei F. (1934) A makói parasztság társadalomrajza. Csanádvármegyei Könyvtár, Makó.
Erdei F. (1939) Magyar város. Athenaeum, Budapest.
Erdei F. (1940) Magyar falu. Athenaeum, Budapest.
Erdei F. (1957) Futóhomok. A Duna—Tisza köze. 2. kiad. Gondolat Kiadó, Budapest.
Erdei F. (1970) A belterjességi fogalom közgazdasági-agrárgazdasági értelmezése. Etnográfia, 2-4.
167-186. o.
Faragó K. — Major J. (1971) A magyar iparfejl ődés területi-települési vonatkozásai a II. világháborúig. Építés
— Építészettudomány V. Budapest. 121-129. o.
Farkasfalvy S. (1941) Mezőgazdasági iparunk 1939-ben. Staisztikai Szemle, 1. 16-28. o.
Fazekas B. (1967) Mez őgazdaságunk a felszabadulás után. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
Feyér Piroska (1970): Sz őlő- és borgazdaságunk történetének alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Für L. (1972) A filoxéravész hatása a homoki sz őlőtermesztés fellendülésére. Agrártörténeti Szemle, 1 —2.
108-111. o.
Gesztelyi Nagy L. (1930): A hagyma tragédiája. Köztelek, 1930. márc. 22-28. o.
Gyimesi S. (1968) A kapitalizmus és a parasztság. Etnográfia, 2. 149-162. o.
Guothfalvy Dorner Z. (1941) Az ipari telephelyválasztás és az ésszer űség elve. Magyar Statisztikai Szemle, 6.
410-434. o.
Gunst P. (1970) A mez őgazdasági termelés története Magyarországon (1920— 1938). Akadémiai Kiadó, Buda-
pest.
Hoóz I. (1970) Népesedéspolitika és népességfejl ődés Magyarországon a két világháború között. Akadémiai
Kiadó, Budapest.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993.3-4 Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 63
Incze M. (szerk.) (1955) Az 1929-1933-as világgazdasági válság hatása Magyarországon. Akadémiai Kiadó,
Budapest.
Ivánfy J. (1955) A mező gazdasági kisüzem helyzete és pusztulása a kapitalista Magyarországon. Közgazda-
sági Szemle, 12. 1499-1511. o.
Kiss A. (1963) A magyar mez őgazdaság 1895-1935 között a statisztikai ada tfelvételek tükrében. Budapest.
Kiss A. - Manczel J. (1965) A statisztika módszertana és alkalmazása a mez őgazdaságban. Mezőgazdasági
Kiadó, Budapest.
Lettrich Edit (1965) Urbanizálódás Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Magyari Z. - Reichenbach B. (1943) A szántóföldi termelés és az állattenyésztés üzemi tájai
Magyarországon. Pátria ny., Budapest.
Magyarország mez őgazdaságának f bb üzemi adatai az 1935-ös évben. Magyar Statisztikai Közlemények. Új
ő
sorozat 105. köt. Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
Magyar mez őgazdaság árhelyzete az utolsó évszázadban (1867- 1963). Statisztikai Id őszaki Közlelmények
73. Statisztikai Kiadó, Budapest, 1965.
Magyar statisztikai évkönyv 1923 -43 évi számai. Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
Magyarország társadalma és gazdasága 1867-1967. Központi Statisztikai Hivatal Budapest, 1967.
Malcomes B. (1943) Magyarország mez őgazdasági politikájának alapvetése. Budapest.
Márton Gy. (1927) A makói hagyma termesztése. Emberföldrajzi kép. Föld és ember, 7. 21-46. o.
Matolcsy M. (1933) A mez őgazdasági munkanélküliség Magyarországon. Atheneum, Budapest.
Matolcsy M. (1940) A mez őgazdasági termékek árkérdése. Atheneum, Budapest.
Matolcsy M. - Varga I. (1936) Magyarország nemzeti jövedeleme 1924/25 - 1934/35. Atheneum, Bu-
dapest.
Mez őgazdasági kamarák 10 éves munkássága. Pátria ny., Budapest.
Mez őgazdaságunk üzemi eredményei az 1932-38 évben. Országos Magyar Gazdasági Egyesület, Budapest.
Nádújfalvy J. (1941) Új munkabérhelyzet a magyar mez őgazdaságban. Statisztikai Szemle, 3-4. 188-206. o.
Puskás J. (1960) A magyarországi mez őgazdaság tőkés fejlődésének vizsgálata az 1895. évi üzemstatisztika
adatai alapján. Történelmi Szemle, 4. 446-478. o.
Reichenbach B. - Czeider I. (1937) Makói, hódmez ővásárhelyi és nagykőrösi gazdaságok jövedelmez őségi
eredményei az 1935-ös évben. Magyar Gazdák Szemléje.
Sarkadi Keszty űs L. (1938) Tiszántúli kisgazdaságok jövedelmez őségi eredményei 1931-36 között.
Debrecen.
Sarkadi Keszty űs L. (1941) Tiszántúli és északi dombosvidéki kisgazdaságok jövedelmez őségi eredményei
1931-39. években. Statisztikai Szemle, 7. 484-504. o.
Sárfalvi B. (1955) A talajviszonyok szerepe a mez őgazdaság helyi sajátosságainak kialakulásában a Duna-
Tisza közén. Földrajzi Értesítő. 2. 195-224. o.
Sárfalvi B. (1965a) A mez őgazdasági népesség csökkenése Magyarországon. Akadémia Kiadó, Budapest
Sárfalvi B. (1965b) A társadalmi-foglalkozási átrétegez ődés történelmi és földjazi típusai Európában. - Föld-
rajzi Közlemények, 1. 19-49. o.
Szabó I. (1936) KecSkemét gyümölcstermesztése. - Kecskemét.
Szabó M. (1937) A sz őlőművelés termelési és értékesítési kérdése. Magyar Gazdák Szemléje.
Szentmildóssy L. (1936) A magyar agrárkérdéshez. Gondolat, 2.
Sztancsik Gy. (1941) A szövetkezeti gazdahitel helyzete statisztikai megvilágításban. Magyar Gazdák Szem-
léje, 11-12. 142-149. o.
Szuhay M. (1962) Az állami beavatkozás és a magyar mez őgazdaság az 1930-as években. Akadémiai Kiadó,
Budapest.
Tátray I. (1936) A falu településviszonyainak rendezése. Magyar Gazdák Szemléje.
Thirring L. (1931) Népgyarapodás és néptömörülés Magyarország mai területén. Statisztikai Szemle, 5.
454-474. o.
Thirring L. (1941) Az 1941 évi népszámlálás el őzetes eredményei. Statisztikai Szemle, 3-4. 155-187. o.
Thirring L. (1963): Magyarország népessége 1869-1945 között. In: Magyarország történeti demográfiája.
(Szerk.: Kovacsics J.) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
64 Tímár Lajos TÉT 1993.3 —4
Tiszántúli Mező gazdasági Kamara 1933. november 5-i ülésének jegyz őkönyve. Debrecen 1934. (Kézirat)
Tiszántúli Mező gazdasági Kamara 1935-37. évi jelentése. Debrecen 1940. (Kézirat)
Tímár L. (1987) A gazdaság térszerkezete és a városhálózat néhány sajátossága a két világháború közötti
Magyarországon. MTA RKK, Pécs.
Tímár L. (1993) Vidéki városlakók. Magvető Kiadó, Budapest.
Tóth T. (1988): A magyar mez őgazdaság struktúrája az 1930-as években. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Tóth T. (1988) Ellentét vagy kölcsönösség? A magyar mez őgazdaság üzemi viszonyainak történeti háttere és
problémái. Magvető Kiadó, Budapest.
Varga I. (1960) A gazdasági jelenségek és a demográfia. Demográfia, 3.
Veres P. (1933) Alföld parasztsága. Magyar Élet, Budapest.
THE AGRICULTURE OF THE GREAT HUNGARIAN PLAIN
BETWEEN THE WORLD WARS
LAJOS TÍMÁR
The analysis of the era between the two world wars is essential not only for abstract
historical reasons but also for the understanding of the development of Hungarian
agriculture after 1945. The framework, the characteristic features of agriculture that arc
still the basis of agrarian development today, were formed during these two decades.
The main features of the agriculture of the Great Plain, directly and indirectly, derived
from the disproportionate structure of field crops. Thus the exaggerated rate of crop
growing, in the case of fodder plants, the low level of hay, the one-sided cereal fodder
production.
The difficulties of the transportation obstructed the quick development of perishable
commodities (fruits, vegetables). Of course the underdevelopment of the educational
system also had its negatíve impact on the level of the agrarian production.
In the growing on vegetables, in addition to the growing areas for onion and red
pepper, several special growing regions were formed within the Great Plain. As a
productive region, the area between the Danube and the Tisza became really important,
where the growing of vegetables and fruit production developed considerably. The
significant vegetable production of this region developed mainly due to social-economic,
and partly to natural factors. The huge market of the capital was the most important key
to development, but the possibilities of selling the products abroad were favourable in
the second half of the 1930s for the whole agricultural sector. Among domestic prices,
the rise of the prices of fruits and vegetables is apparent by 1938. Among the favourable
natural geographical factors we have to emphasise, the fact that the sandy soils of the
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
TÉT 1993E3 4 — Az Alföld mez őgazdasága a két világháború között 65
region, that quickly warm up to higher temperature, make the area especially suitable for
growing early vegetables and fruits. An outstanding growing arca is that of Nagyk őrös.
In the case of almost all branches of animal breeding the livestock development in the
Great Plain often shows an opposit tendency to Transdanubia, or its rate of growth is
different.
The difficulties of selling, that reached their climax in this period, had a less serious
impact on the agriculture of Transdanubia due to its more favourable physical
geographical situation for the various sectors, higher levei of development, and its
closeness to the export markets. In fact, the quantitative growth in some sectors, owing
to the above-mentioned circumstances, differed from that of the Great Plain so much that
this led to significant qualitative intensity differences.
The different rentability of the agriculture in these two areas enabled the technical
development of the agriculture at different paces.
It is strange and, at the same time, characteristic of the agriculture of the era, that the
development of the vegetable growing and fruit culture, which was the most positive
phenomenon, not only of the Great Plain, but also of the whole of Hungarian
agriculture, is mainly linked to the scattered farms.
Translated by Zoltán Raffay
Tímár Lajos : Az Alföld mezőgazdasága a két világháború között
(The Agriculture of the Great Hungarian Plain between the World Wars)
Tér és Társadalom 7. évf. 1993/3-4. 35-66. p.
66 Tímár Lajos TÉT 1993 .3 —4